(969) A fordulat elkezdődött

Tibor bá’ online

 

Elnézést kell kérnem az orbánfiloktól, jól tudom, hogy kést forgatok a szívükben, de képtelen vagyok megállni, szólít a különleges idők sürgető szava. Az Ember legbelsőbb működtető rugóit oly jól ismerő Orbán elkövette élete első, saját szempontjából végzetes hibáját. Túlfeszítette a húrt a legifjabb nemzedéknél. Orbán Viktorral elszaladt a ló, mert az összes hajmázas ötletét a körülötte tolongó talpnyaló társaság lelkesen végrehajtva, azt a látszatot keltette, hogy bármit megengedhet magának. Elfelejtette, hogyan működött ő maga 25 évvel korábban. Ezért olyan helyzetet teremtett, amiben a mai tízen- és huszonévesek jövőjére sűrű fekete felhők tornyosultak. A tehetséges magyar ifjak zöme se hazáját nem akarja elhagyni, se nem akar egy életre eladósodni, se nem akarja abbahagyni tanulmányait 16 éves korában, az Orbán által oly nagylelkű engedélyezés ellenére sem. Úgy döntöttek, hogy saját érdekükért a végsőkig harcolni fognak. Tehetik, mert se családjuk, se felvállalt kötelességük nem húzzák őket vissza a csendes tűrésbe.

Persze Orbán nem annyira tökkelütött, hogy ne vette volna észre az ingoványos talajra lépést, és gyorsan visszakozót rendelt el, aminek során káosz telepedett rá a kormány kommunikációra, és méterekre kilógott a lóláb. Ez az első alkalom, amikor a célcsoport nem szopja be a blablát, átlátnak a szitán és ki fogják követelni maguknak a jussukat, és akkor Orbán elképzeléseivel ellentétben, nem mehet tovább a trón bitorlás. Most jön a pofára esés, ugyanis ez a ballépés nem rektifikálható. Orbán hiába rántja ki sietve az Ifjúság szívébe mártott kést, az élő szervezet szétroncsolása nem állítható vissza. Miért?

Azért mert, ha az Ember „elkötelezi” magát valami mellett, akkor tűzön vízen át kitart mellette. Mi már csak ilyenre sikerültünk. Azok, akik annak idején 20-50 évvel ezelőtt megutálták a létező szocializmust, mindenre hajlandók szavazni, csak az MSZP-re nem. Nekik elég annyit mondani, hogy „a szocik nyócéve” és máris a Fidesz kockájába teszik a keresztet. Azok pedig, akik szép nyugodtan elketyegtek Kádár alatt, végig fusizgattak egy fél életet, és ma élik csendes nyugdíjas napjaikat, emlékezve arra, hogy a fiatal Orbán már 20 évvel ezelőtt is antinyugger volt, a világért se szavaznának rá. Vagyis…..

A különben apolitikus ifjak most szembe találták magukat egy velejéig rohadó, álnok, hazug, és mindenen átgázoló, vérszívó, parazita bandával, akik az utolsó betűig kiszolgálják a cezaromániában hempergő vezérüket. Ezek az ifjak egy életre megtanulták, dehogy hallgatnak ők a szívükre, ahogy nagymamáik tették, az eszükre hallgatnak, és az életben nem fognak a Fideszre szavazni. Övék a jövő. A kihalófélben lévő, Fidesz ellen szavazó nyugdíjasok helyébe lépve, buzgón fognak korteskedni  a Fidesz ellen. Orbánnak sikerült maga ellen fordítani a legaktívabb korcsoportot. A 20-30 évre szóló bebetonozás alapjai töredeznek, mert a legifjabb nemzedék nem hajlandó leborulni a pökhendi hatalom lába elé.

______________________________________________________________
______________________________________________________________
______________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

168 gondolat erről: „(969) A fordulat elkezdődött

  1. A helyzet elég érdekes.
    Amíg a demokrácia intézményrendszere működik, addig a népszerűtlen lépések mindig ilyen népszerűség veszteséget fognak okozni egy kormánynak függetlenül attól, hogy a lépés szükségszerű volt, vagy nem.
    Nem szeretnék kettős mércét alkalmazni, hiszen itt is elhangzott már egy párszor a felsőoktatás mai rendszerének kritikája. Az is elhangzott már sokszor, hogy a jóléti rendszerek jónéhány kiváltsága meg kell hogy szűnjön a gazdaság hanyatlásával világszerte.
    Ha így nézzük, Orbán pontosan ennek szellemében hozza meg újabb döntéseit. Csak egyet nézett el, ehhez még nincsenek meg a feltételek, ahhoz előbb jobban szét kell vernie a demokráciát. Azt viszont árgus szemmel figyeli az Únió, tehát ez az út még egyenlőre járhatatlan.
    Lehet, hogy a nagy úniós tagállamok is elindulnak majd ezen az úton, de most nem fogják megengedni Orbánnak, hogy ő legyen az úttörő, a spanyolviaszt majd csak ők találhatják fel, ha itt lesz rá az idő… 🙂
    Egy biztos, amikor én voltam egyetemista, akkor az erősen korlátozott keretszámok miatt igen kemény szűrőkön keresztül lehetett csak bejutni a felsőoktatásba (bár a politikai hátszél is számított, de azért nagyon nagy marhák nem kerültek be a rendszerbe)
    Mostanra elszabadult a pokol, mindenféle értelmetlen szakokon tömegek tanulnak igen szerény képességekkel és motivációkkal semmit sem érő papírokért.
    A potenciális szellemi elit persze most is benn ül a sorokban, de nagyon felhígítva,ami csökkenti motivációjukat, a szerzett papírnak meg nem lesz nagyobb presztízse, mint ami az átlag diáknak jár.
    Ha már rászorul az állam a kiadások korlátozására, akkor inkább a követelmények emelésével, és a keretszámok megfelelő csökkentésével tenné.
    De nem, Orbán úgy gondolja, hogy nem a színvonallal van itt baj, hanem a hallgatók fizetőképességével. Az össz keretszámok maradhatnak nyugodtan, de nehogy már a sok éhenkórász akarjon diplomát szerezni, akik az állami támogatás mellett is alig tudják kinyögni ennek költségeit!
    Ennek az lesz a következménye, hogy a színvonal még lejjebb megy, hiszen a merítés csökkenni fog, amiből a tehetséges fiatalok kikerülnek. Tehát nem visszafordul az eddigi tendencia, hanem még rosszabb helyzet alakul ki.
    Persze lehet, hogy Viktor úgy gondolja, a leépülő gazdaságban úgy is olyan korlátozottak lesznek az igazán kimagasló tudást igénylő munkahelyek, hogy annyi tehetség ki fog jönni ebből a szűkebb merítésből is. Akkor meg hol a baj? Legfeljebb nem mennek annyian külföldre munkát vállalni.
    Az biztos, ha megvalósulna ez az elképzelés, sok tehetséges fiatal előtt csukódna be a kapu, akikért kár lenne,persze sok tehetségtelen előtt is, akikért viszont nem lenne kár.
    Orbán engedékenysége mögött meg sejtek még valami hátsó gondolatot, nem tudom mi az, de ekkora visszakozt nem tudok elképzelni, hogy nem lesz itt még valami beépített huncutság, amit még nem játszottak ki…

  2. Egyetértek! Ha tényleg bejön a fenti jóslatod és az ifjoncok derekasan kiállnak elveikért, kiborítják a bilit, akkor még kap a fidesz tőlem egy jópontot is. 😀

    Más kérdés, hogy már rég kellett volna racionizálni a felsőoktatást, átcspoprotosítani az erőforrásokat a gagyi/alibi szakokról, a reál szakok felé és ott kialakítani a tandíjat.
    A lébecolókat meg azzal büntetni, hogy pl. egy ötéves egyetem hatodik évében egy mérsékelt tandíjat bevezetni, a hetedikben egy erősebbet, később pedig teljeset!

    Csak hát orbánéknak nem ez volt a céljuk, hanem a pénzkivonás!

  3. Szerintem nagyon jó indulatúak vagytok. Orbán igazi szándékáról a 16 éves korra lecsökkentett kötelező iskola árulkodik. – Kiművelt emberfők nélkül egy nemzet elvész! EZ A LÉNYEG (meg az, hogy most ásta meg a sírját)

  4. Tibor bá, az első két mondatod nettó marhaság, a többi viszont egész jó.
    Úgy néz ki, belátod, amit korábban a választási törvényekkel kapcsolatban néhányszor finoman próbáltunk jelezni, hogy tökmindegy, hogy milyen választási törvényeket hoz a Fidesz, ha az emberek elfordulnak tőle és nem rá szavaznak, akkor nem nyeri meg a következő választásokat.

    Egyébként az egyetemistákkal és gimnazistákkal csak részben értek egyet. Máig, az előző Orbán-ciklus óta, irracionálisan sok egyetemi hely volt, sok olyan szakon, ahol elég lenne évi 10-20 végzős egy évben sokszázan és ezren végeztek. Ezzel párhuzamosan eltűntek (egyetemmé váltak) a főiskolák, ahol használható gyakorlati tudást tanítottak, és eltűntek a szakmunkásképzők és technikumok, így a termelő cégekre jelentős teherként nehezedik, hogy maguknak kell kiképezniük a munkaerőt.
    Kevesebb bölcsészre, jogászra és pénzügyesre lenne szükség, és több szakira. Kevesebbre, de nem 0-ra! Hogy csak az lehessen mostantól közgazdász, akinek már az apja is gazdag, valóban felháborító és elfogadhatatlan. Ez a középosztály alsóvá nyomásának, és az alsó osztály nyomorba döntésének egy sarkallatos lépése lehet.

    Ugyanakkor még azzal egyet is tudok érteni, hogy az állami finanszírozás annak járjon, aki komolyan veszi a tanulást, és jó eredményeket ér el. Aki lébecol, az vagy fizessen, vagy hagyja abba, ne az adófizetők tartsák el. (Mondom ezt úgy, hogy ha az én időmben ez így ment volna, akkor elvették volna tőlem a támogatást. Vagy ha tudom, hogy teperni kell, még az is lehet, hogy rendesen tanultam volna.)

    Ezzel együtt az okatatásból kivenni a pénzt egyértelműen azt jelenti, hogy feladtuk a harcot, az ország megy a levesbe. A XX. században minden látványos felemelkedés (finn, ír stb) az oktatásba és kutatásba való nagymérvű befektetéssel kezdődött, és folytatódott.

  5. Megint reális veszély lesz, hogy az unokák eltüntetik bizonyos időszakokra a nagyszülők személyi okmányait 🙂
    Mellesleg az én kis tökéletes világomban nyugdíjas nem is szavazhatna.

  6. 4:
    Tiszta szívből örülök, hogy az első két mondat kivételével a többivel meg vagy elégedve. Ez a megelégedés számomra nagyon fontos. 🙄

    5:
    És abban a pillanatban, amikor elérnéd a nyugdíj korhatárt a rendelkezést gyorsan visszavonnád. 😀 – Így működik az Ember!

    Ja, igen, kedves hozzászólók! A poszt nem az oktatásról, és nem az egyetemi színvonalról szól, hanem Orbán bukásának beindulásáról. 🙁

  7. Nem csak Orbán hanem Kövér is hibázott tegnap este…

    http://www.hirado.hu/Hirek/2012/12/16/20/Kover_Ezzel_nem_szamolt_a_kormany.aspx

    Idézet a cikkből

    “Kövér László “fizetett forradalmárokhoz” és az egykori KISZ-vezetőkhöz hasonlította azokat, aki most “hergelik” a hallgatókat. Úgy fogalmazott: a KISZ-vezetőket “ugyanúgy a kutya sem választotta meg a fejünk fölé, és ugyanúgy nem képviselték a valóságos érdekeinket, mint ahogy szerintem ma – tisztelet a kivételnek – nagyon sok HÖOK-vezető nem a valóságos érdekei szerint jár el azoknak, akiket elvileg képvisel”.

    Köszönjük szépen a jó példát..akkor csak lássuk kik is azok KISZ titkárok :

    A Fidesz azon politikusainak listája, akik korábban a kommunista rendszerben valamilyen funkciót töltöttek be

    1 Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke — volt egyetemi és gimnáziumi KISZ-titkár;
    2 Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter — volt MSZMP-tag, III/2-es ügynök
    3 Varga Mihály, a Miniszterelnökség vezetője — volt KISZ-titkár
    4 Martonyi János, külügyminiszter — volt MSZMP-tag
    5 Pintér Sándor, belügyminiszter — volt párttitkár

    6 Kövér László, parlamenti házelnök — volt KISZ-titkár, az MSZMP Központi Bizottsága alá
    tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa

    7 Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője — volt KISZ-titkár
    8 Stumpf István, alkotmánybíró, az első Fidesz-kormány minisztere — volt MSZMP-tag, a
    Hazafias Népfront egykori alelnöke
    9 Orbán Győző, Orbán Viktor apja — volt párttitkár
    10 Pozsgai Imre, a Fidesz Orbán Viktor által vezetett Nemzeti Konzultációs Testületének
    tagja — az MSZMP Központi Bizottságának egykori tagja
    11 Járai Zsigmond, az első Fidesz-kormány pénzügyminisztere — az utolsó kommunista
    kormány államtitkára, volt MSZMP-tag
    12 Mikola István, az első Fidesz-kormány egészségügy-minisztere — a Hazafias Népfront
    volt alelnöke
    13 Chikán Attila, az első Fidesz-kormány gazdasági minisztere — volt MSZMP-tag
    14 Fónagy János, az első Fidesz-kormány közlekedési és vízügyi minisztere — volt MSZMP-
    tag
    15 Vonza András, az első Fidesz-kormány mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere —
    volt MSZMP-tag
    16 Ligetvári Ferenc, az első Fidesz-kormány környezetvédelmi minisztere —volt MSZMP-
    tag
    17 Szabadi Béla, az első Fidesz-kormány mezőgazdasági államtitkára — volt MSZMP-tag,
    volt munkásőr

    de akkor már nézzünk meg pár sort az életrajzából:

    Politikai életút: 1988. március 30-án a Fidesz alapító tagja. 1989-ben részt vett a
    magyarországi rendszerváltás jelentős állomásának számító Ellenzéki
    Kerekasztal ülésein, illetve a háromoldalú politikai tárgyalásokon.

    Akkor tisztelettel kérdezzük meg: ki és mikor ill. hogyan hatalmazta fel az ellenzéki kerekasztalt (annó) arra hogy a rendszerváltással kapcsolatos tárgyalásokba bocsátkozzon.

    Ez két módon történhetett volna : általános népi,nemzeti fölhatalmazás folytán (ami tudjuk jól , nem volt) vagy esetleg korábbi jogszerüen létrejött jogszabály megalapozza ennek a testületnek a fölállását…

    (ami szintén hiányzott)

    Akkor most ki az aki egy jogalap nélküli rendszer országgyülésének az elnöke… ?

    paff

  8. Tibor ‘bá: csak azzal nem számoltok, hogy a 2/3-os törvények eltörlésére/megváltoztatására már soha senkinek nem lesz lehetősége. Ilyen bizalmat nem fog kapni többé senki, ezért amikor beül a jó kis “diktatúrába” bármelyik nyertes, széttárja karjait, beleröhög a képünkbe és azt fogja mondani: “sajnos nem tudjuk ezt a rendszert megváltoztatni”.
    Ez lehet a fidesz, mszp, jobbik, lmp, bárki…

  9. 7:
    Nem azt állítom, hogy az lesz, de 56 is így kezdődött. A hatalom emberei “ellentámadták” a tüntetőket. A Fidesz szempontjából Kövér egy barom. Ezzel nem lejáratja a HÖOK vezetőket, hanem felhergeli a fiatalokat. Nekem persze megfelel. Ássák csak a sírjukat! Így szép az élet. Aki aljas egyúttal hülye is. 😀

  10. Csalódni fogtok. 🙂 Nem hibázott Orbán,a diákok pedig hiába tiltakoznak.
    Az oktatás leépül, a társadalom többsége pedig túlsúlyban van a diákokkal szemben.
    … hagyj fel minden reménnyel!

  11. …többsége pedig túlsúlyban van…
    Na ezt jól megaszontam 🙂

  12. Orbán beleélte magát abba, hogy bárkibe belerúghat, mert mindenki kussolt eddig. Én maximálisan támogatom a diákokat, nem lehet így – életre szóló döntések kapcsán – egyik napról a másikra ötletelni. Nagyon remélem, hogy a fidesz most jól megégeti magát.
    Nem beszélve arról, hogy a törvény is előírja, hogy a felsőoktatásban minden lényegi változtatásra 2 éves kifutást kell hagyni. Orbán nem csak bunkó, de a törvényt sem tartja be.

  13. Reá nem vonatkozik a törvény, ő a törvény. Majd szépen jönnek a Teki katonák és a diákok kapnak házifeladatot. Ezért lett felállítva a Tek már jó előre. Kottából játszanak odafent.

  14. RJ, igazad van, pl. én is túlsúlyosabb vagyok, mint diákkoromban, és valószínűleg sokan vannak még így ezzel … 🙂

  15. Tiborbá! Most már frankó a mail, mégis fennakadok 🙁 Olyan vagy mint Orbán Viktor azt állítod nálad szabadon lehet kommentelni de mégis szorítod a gyeplőt piszkosul. Frankó mail kell meg szolíd nik, nem értem…hol itt a punk lázadó szellem?! 😀

    Tibor bá’: Pont azért akadtál fenn tökfej, mert új az E-mailed. Most már nem fogsz.

  16. Nekem a teológiai diploma kifejezetten viccesnek tűnik. A vallásokról persze sok ismeretet össze lehet szedni, de egy teológusnál a hit a lényeg, nem a tudás. Vagy talán az emberek manipulálásának tudása?
    Bocs az OFF-ért.

  17. Tiborbá

    Ábrahám Máté… Valóban a többséget képviselné?

    A 12 évig ingyen tanuló hallgtókat? (mert ilyen is van….)
    Azt a 40 %-ot amelyik 5-6 év után sem fejezi be tanulmányait?
    Vagy azt a 20-30 % amelyik ruhatár-büfé szakon szerez soha nem hasznosítható diplomát?

    Vagy azt valóban nem illik emlegetni, hogy Brüsszeli parancsra kellett felhígítani az egyetemi létszámot, hogy legyen a nyugagatnak elég, olcsón (nekik ingyen) képzett szakembere?

    És hogy a trendet figyelembevéve az ország NEM tud eltartani se, nem hogy munkát adni annyi diplomásnak, amennyit az egyetemek mostanában omtanak…

    Ja persze a minőség…
    Hova is juttatta az elmúlt 20 év egyetemeiben képzett értelmiség az országot?
    MUSZÁLY ezt a folyamatot mindenáron folytatni?

    Nem kellene átgondolni hogy pontosan milyen fiatal értelmiségre lenne szülség?

    Vagy tényleg fenn kell tartani a gyerekkor mesterséges meghosszabbítását az aktívok kárára?
    Mert ugye le kellett nyelni a különböző okoknál fogva nyugdíjazottak elképesztően magas számát…
    Most a fiatalok oldaláról is növelni kell a dolgozókat sújtó terheket?

    Vagy csak megint egy dolog, amivel lehet egy jót orbánozni ?

  18. 18: ILYEN fiatal értelmiségre van szükség mint ami most formálódik, egy tetterős, felelősséget és szolidartást vállalóra ami kiáll az érdekeiért és nem dől be a manipőulációknak (mint te)

  19. Aha…

    Ha a baloldali “eszmék” által lehet őket manipulálni, akkor buli…
    Amikor Bokros ellen tüntettek, akkor nem volt buli…

  20. “A 12 évig ingyen tanuló hallgatókat? (mert ilyen is van….)” Hát nincs 🙂 Az FTV. szépen meghatározza, hogy hány félévet finanszíroz az állam (ajánlott olvasmány, nyilatkozás előtt). Alapképzésben 12 évet garantáltan nem. 😉 Ezek a városi legendák körébe tartoznak – amiket a fidesz terjeszt 😉 . Persze ‘hivatalosan’ simán járhat valaki 8-9 évet úgy, hogy sosem halasztott:
    BSc 3-3,5 év
    MSc 2-2,5 év
    PhD 3 év

  21. Egyébként Bogár László szépen megfogalmazta:

    Egyelőre még nem vizsgálta meg alaposan senki, hogy az oktatás fenntartásának pontosan ki és hogyan viseli, és kik és hogyan profitálnak belőle. (cost/benefit)

  22. Haliho, rég kommenteltem de most, hogy rólam is szó van talán hozzá tudok tenni valamit.

    Régebben írta Tibor bá, hogy egy hasonló korú pék és gyárigazgató jobban megérti egymást mint két pék 20 év korkülönbséggel. Hát erre a mostani események is remek példák, aki egy percet is az utcán töltött vagy a suliban sztrájkolva az egy olyan demokráciaélményt kapott amit egy életre nem felejt és még az unokái is hallgatni fogják a storykat.

    És itt messze nem csak a Fideszről vagy Orbánról van szó, az egész rendszerre feladtuk az utolsó kenetet. Nálunk tuti nem lesz többet nyugdíjemeléssel megnyert választás és pöröghetnek bármennyit az ellenzéki politikusok/pártok de asszem a választási regisztráció kérdését is megoldották a fiatalok.

    Támogassátok őket ti is lehetőségetek szerint.

    2: a racionalizálás már tavaly tavalyelőtt megtörtént, a tanulmányi szerződésbe olyan pontok kerültek, hogy max 6 vizsga egy tárgyból utánna kirugás, 30 db sikertelen vizsga után kirúgás, kevés megszerzett kredittel átraknak fizetősre, a képzés idejének duplájánál kidobnak stb stb.

    3: nagyon érdekes gondolat, el kéne jönned Tiborbá egy fórumra és feldobni még egy követelésként 😉

  23. 20. Observer

    Magam ismerek 2 azaz kettő darab 10 éves egyemistát, akik nyíltan dicsekedtek, hogy mekkora buli állampénzen és támogatásokon szórakozni, és “felnéznek” társaikara, akik náluk is furfangosabbak…

    Most hallom, hivatalos statisztika szerin 45% a kipotyogás.

    És pártállástól függetlenül… Fontos-e azt a felsőoktatási modellt erőltetni, amelyik évtizedek óta a multik kiszolgálását helyezi előtérbe, miközben lassan mindenki temeti ezt a társadalmi/gazdasági szisztémát?

    A szakadékba rohanó rendszer alapműködési struktúráit időben kell lebontani, mert hiába van a felismerés, hogy a rendszer rossz, a tehetetlenség miatt maga alá temet mindenkit…

  24. 17. Attila (PV)

    Hogyan lehet 12 évig ingyen tanulni?

  25. 22 Sziget

    “Nálunk tuti nem lesz többet nyugdíjemeléssel megnyert választás ”

    Hehe…

    20 évesek követelik a “nyugdíjat” ösztöndíjnak álcázva…

    Majd azok nyerik a választást, akik megadják nekik.

  26. Tibor bá ők lennének a jövő? 😀

    http://youtu.be/s233IA1f2L4

    Amúgy most már el kéne döntened, hogy mi lesz Orbánnal. Még nem is olyan régen azt írtad, hogy bebetonozta magát 20 évre (vagy 40-re?), most meg azt, hogy ássa a sírját.

    Amúgy kövessük Jancsika eszmefuttatását. Sokat autózunk és ez sokba kerül. Csökkenteni kell a költségvetés kiadási oldalát.
    Honnan lehet még pénz elvenni?

    Oktatás!

    Nagyon helyesen egyébként, mert ez a tömegnyi idióta ne az én pénzemen tanuljon!
    Jól tette Orbán, amit tett, csak nem szabadna visszakoznia azért, mert pár IQ light kimegy tüntetni.

    Egyébként az egész rendszert általánostól egyetemig át kell szabni, mert úgy szar, ahogy van.
    Ja, mint egyébként minden itt Magyarországon.

  27. 25:
    Attila, ha történetesen Orbánt rajtakapnád, hogy megölte az anyját, arra is találná magyarázatot. A poszt 3. bekezdése teljes egészében passzol rád, csak nem veszed észre. ÉBRESZTŐ!

  28. 18: Attila(PV):

    Hehehe. Lett volna rá 1000 forintom, hogy Attila lesz az első, aki 100%-ig Orbán mellett foglal állást.

    Na, figyelj, felebarátom (bár amit most leírok, már leírtam korábban).

    Ahhoz, hogy egy ország fejlett állammá váljon, a 21. században az kell, hogy a felnőtt kereső lakosság 40%-a részesüljön valamilyen felsőoktatásban (nem muszáj ennek egyetemnek lenni, a németeknél pl. tökéletesen működik a Volkshochschule rendszer, mindenféle hasznos dolgot lehet tanulni az államilag dotált, de részben a hallgatók befizetéseiből finanszírozott felnőttképzésben). Magyarországon ma 98.000 élveszületés van évente (úgy saccperkábé). Vagyis kb. 40.000 fiatalnak kellene belépnie a felsőoktatásba, hogy idővel elég kiművelt emberfőnk legyen. Orbán ezt most akarja levinni 10.000-re.

    Tény, hogy a felsőoktatás szerkezetében nagy hibák történtek. Valóban kevesebb BTK-st, jogászt, közgazdászt kellett volna képezni, és több mérnököt – de lássuk be, ez nem csak a kormányon múlt. A nejem unokahúga pl. engem úgy 1 évvel ezelőtt fölhívott telefonon még Angliában, mondván adjak tanácsot, hova adja be a felvételit. Van esze a lánynak, gond nélkül felvették volna a BMI-re. Én mondtam neki, hogy a jelenlegi eszével és képességeivel a mérnöki kar a legjobb perspektíva, amit meg tud célozni, a BMI-t még a szülei is tudnák finanszírozni. A jövő ezzel az övé, mérnöki diplomával bárhova mehet, de ha itthon marad, a versenyszférában 3-400.000 forintos kezdő fizetéssel tud elhelyezkedni, ha ügyesen csinálja a dolgait, a milliós fizu se lehetetlen néhány év alatt. Természetesen azóta boldog közgazdász hallgató Szegeden, ezzel 5 év múlva majd elmehet diplomás kurvának, mert másra nem lesz jó. Versenyszférában elhelyezkedni nem fog tudni vele (a Dunát is közgazdásszal lehet rekeszteni), közalkalmazotti állása akkor lesz, ha kifekszi magának valahol (de azt nem a közgazdász diplomával, hanem valami mással hozta akkor össze), külföldre maximum szállodaportásnak veszik fel ilyen végzettséggel (ahogy a volt tanítványom is járt, most szállodában dolgozik Londonban).

    Azt a hülyeséget, hogy “Brüsszel leszólt: itt csak büfé/ruhatáros szakot lehet indítani, de abból vagy 200.000-et évente” mereven elutasítom. Pont úgy, ahogy a magyar termékek vásárlására buzdító videó EU-s betiltásáról is kiderült, hogy hatalmas kamu az egész. Mutasd már meg nekem légy szíves azt az EU-s rendelkezést, ami MEGHATÁROZZA Magyarországon a felsőoktatási helyek számát és azok elosztását! Ilyen csak a jobboldal fejében létezik, kedves Attila. Pont, mint az IMF “rendelkezései”, amiről kiderült, hogy orbánista propaganda volt az egész.

    No, tehát. 40.000 államilag finanszírozott hely, több mérnök, természettudományos végzettségű értelmiségi, kevesebb jogász/BTK-s/közgazdász.

    Mit ad isten, hallgatóink PONTOSAN ezt szeretnék. Hallgassuk csak végig a videót. “Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre”. 2011-ben pont 40.000 államilag finanszírozott hely volt (ami már jelentős reform a 2005-öshöz képest, akkor még 105.000 volt).

    Szóval a fiataloknak igaza van, Orbán nagy marhaságot készül elkövetni. Ábelnél a pont a 4-esben, a felsőoktatás szétverése azt jelenti, hogy kizárjuk az esélyeinket a felemelkedésre. Viszont Orbán politikai szempontból megint zseniálisan járt el, egy abszolút kisebbséggel tolt ki, mialatt a választói többségének továbbra is kedvez (rendkívül nyugdíjemelés január 1-től!), ráadásul mesterien hangolja a közvéleményt a helyzetet jól átlátó fiatalok ellen (romkocsmák mélyén merengő, lusta, neveletlen lurkóknak állítva be őket). De hát az már régóta tudott, hogy Orbán inkább lesz 1 millió éhező, nyomorgó ökológiai túlélő korlátlan teljhatalmú ura, mint 10 millió fenntarthatóan prosperáló polgár leváltható miniszterelnöke. A hatalom, ugyebár.

  29. 23: “Magam ismerek 2 azaz kettő darab 10 éves egyemistát” Attila, nem kell mindenkinek mindent elhinni.

    “Az alapképzésben legalább száznyolcvan kreditet – szakmai gyakorlat esetén legalább kettőszáztíz kreditet – kell és legfeljebb kétszáznegyven kreditet lehet teljesíteni. A képzési idő legalább hat, legfeljebb NYOLC félév.” 2011. évi CCIV. törvény

  30. 27: Curix:

    “Amúgy kövessük Jancsika eszmefuttatását. Sokat autózunk és ez sokba kerül. Csökkenteni kell a költségvetés kiadási oldalát.
    Honnan lehet még pénz elvenni?

    Oktatás!

    Nagyon helyesen egyébként, mert ez a tömegnyi idióta ne az én pénzemen tanuljon!”

    Van egy aprócska különbség. Ha holnap mondjuk csak feleennyi autó lenne a magyar utakon, annak egy éven belül az alábbi hasznát látnánk:
    – Évente 3 milliárd dollárral több maradna az országban
    – A központi költségvetés kiadási oldalán meg lehetne takarítani úgy 900 milliárd forintot (vagyis 400 milliárdos plusz lenne a jelenlegi 500 milliárdos mínusz helyett)
    – Évente legalább 950 milliárd forint negatív externáliát úsznánk meg (vagyis ennyivel kevesebb pénzzel csökkenne a közös nemzeti vagyonunk, pl. egészség- és környezetvagyon)
    – Évente úgy 2600 milliárddal több pénz maradna az átlagpolgárok zsebében, amit ha megtakarítanak, sok minden hasznos dologra jó.

    Ezzel szemben ha nem lesz felsőoktatás, egyszer csak azon kapod magad (úgy 5-6 év múlva), hogy:
    – Magyarországon csak szakmunkás fizetés van, ennél nagyobb jövedelemkategória nincs, mert senki nincs, aki ennél többre képes
    – Az állam adóbevételei emiatt meredeken esnek, tehát több és súlyosabb adónemeket kell befizetni
    – A külföldi tőke még több pénzt húz ki innen, mint eddig, mivel a magyar vállalkozások nem találnak kiművelt emberfőkre, akikkel versenyezhetnének a konkurencia ellen

    Melyik a jobb? Szerinted?

  31. 30: Ez még ide tartozik:
    “47. § (1) Egy személy – felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és mesterképzésben összesen – TIZENKÉT FÉLÉVEN át folytathat a felsőoktatásban tanulmányokat magyar állami (rész)ösztöndíjas képzésben (a továbbiakban: támogatási idő). A támogatási idő legfeljebb tizennégy félév, ha a hallgató osztatlan képzésben vesz részt és a képzési követelmények szerint a képzési idő meghaladja a tíz félévet.

    (2) A doktori képzésben részt vevő hallgató támogatási ideje legfeljebb hat félév.

    (3) Egy adott fokozat (oklevél) megszerzéséhez igénybe vehető támogatási idő legfeljebb két félévvel lehet hosszabb, mint az adott tanulmányok képzési ideje.”

    Lényeg a lényeg: 12 FÉLév az nem egyenlő 12 évvel. 😉

  32. Hihetetlenül demagóg hozzászólásokat olvasok, ébresztő emberek, nem a becsvágyó és pénzéhes fiatalok hagyják el az országot hanem a leggondoskodóbbak, a legszorgalmasabbak. Azok akik esélyt se látnak arra, hogy itthon adják meg gyerekeiknek a maximumot és ezért vállalják a kvázi száműzetést. Ha ezek az emberek köpködések közepette lépik át a határt utánna már tehetünk bármit de nem fogják a gyerekeiket magyarnak nevelni és akkor vége az országnak. Akkor ténleg csak Németország foxconn-ja leszünk és búcsút inhetünk a következő ezer évnek. Szent IStván se azzal rakta le egy ezer éves birodalom alapjait, hogy kőbevéste az addigi berendezkedést hanem, hogy felismerte a kor és a hely paramétereit és azokhoz alakította a rendszert.

    Persze nehogy azt hidjétek először bukkannak fel ilyen emberek mint ti de tudjátok mit mondtak ezekre legutóbb?
    sehonnai bitang ember, ki most ha kell halni nem mer
    (semmi személyes)

  33. 33:
    “Hihetetlenül demagóg hozzászólásokat olvasok,…”
    Mit vártál? Megmerevedett koravén faszok. Az ilyenek sose tudták elviselni a fiatalokat. Tudod ezek úgy futják a 3000 méter akadályt, hogy aki lehagyja őket, azokat hátulról lelövik.

  34. 33: A szokásos jobb-bal szembenállás most kiegészült diplomás-nem diplomás, fiatal-öreg, gyerekes-gyerektelen szembenállással. Mindenki fújja a magáét.

    Ugyanakkor, ha egy országnak nincs értelmisége, akkor tényleg csak rabszolgának lesz jó. A diplomások képzése ugyanolyan közösségi érdek, mint a kórházak fenntartása, vagy az utak építése. Jó esetben – ha Orbán meg Gyurcsány meg a többi nem baszná el a dolgokat – ezek a gyerekek itthon dolgoznak, és bőven meghozzák azt a társadalmi hasznot, amibe a képzésük kerül.
    Arról meg a mai gimnazisták/középiskolások mit tehetnek, hogy a magyar átlagjövedelem (szüleik jövedelme) nem elegendő a felsőoktatásban tanulás valódi költségeinek a finanszírozására? Ki tud megfizetni félévente 1 millió Ft-ot (tandíj+lakhatás)?

  35. 31:

    Jancsika,

    Ki mondta, hogy nem lesz felsőoktatás? Mondott ilyet Orbán, vagy bárki?
    Egyetértünk, hogy egyre silányabb az oktatás színvonala?
    Egyetértünk, hogy a diákok 30-40%-a csak a buli miatt megy oda?
    Ha sorba szűnnek meg az óvodák, ált, ill. közép iskolák, akkor ki a tö..nek kell ennyi egyetem, főiskola???

    A magyar egészségügyért nem aggódsz ennyire mi?

    100%-ig igaza volt ebben Orbánnak, hogy megnyeste a keretszámokat.

  36. 27 Curix: Te most ezt komolyan gondolod, vagy csak kifigurázol valakit?
    Most látom, itt a 36-os… Ajvé!

  37. 36: Az egészségügy abból a szempontból fontos, hogy fizikailag biztonságban érezzük magunkat, de a társadalom fennmaradása szempontjából nem nélkülözhetetlen. Ha megszűnne, akkor csak visszaállna a természetes szelekció, kicsit kevesebben lennének akik megmaradnak, de egészségesebbek.

    Ezzel szemben az oktatás nélkül elképzelhetetlen magasan fejlett civilizáció. A gyerekeink nem tudnák továbbvinni a tudásunkat. Ittmaradnának egy rakás technológiai hulladékkal, köztük az atomreaktorokkal, úgy, hogy közben halvány fingjuk se lenne róla, hogy mik azok, hogyan lehetne használni őket, hogyan nem szabad hozzájuk nyúlni.

  38. Továbbmegyek: a társadalom fennmaradása szempontjából előnyösebb lenne, ha megszüntetnék a nyugdíj intézményét, és a megspórolt pénzt az oktatásra és a kutatásra költenék. Mindamellett ez persze sem igazságos, sem emberi nem lenne.

  39. Megnéztem sok képet és videót a “megmozdulásokról”.
    Jól sejtettem, hogy a magyaroknak már rég nincs pénze a gyerekek iskoláztatására (tudniillik az iskoláztatás költségeinek, csak egy része -általában a kisebbik- a tandíj), csak a “magyaroknak” telik ilyen “úri huncutságokra”. Na ezt a kontraszelekciót nem is kell anyagilag támogatni tovább, megy ez anélkül is, a szegény tehetségek elkallódása már rég bekövetkezett…. még hogy “magyar diákok”, így már minden érthető, ez nem szól másról, mint az Orbán gyűlöletről, erre sikerült könnyedén felheccelni őket. Bezzeg Gyurcsány ellen sehol nem voltak az utcán, pedig ez is, az is kizárólag politikai akció volt, hiszen akik most az utcán voltak, azokat ez nem is érintette volna…

  40. üdv,

    nem értek egyet a ruhatár-büfé szakok megszüntetésével.
    termelő üzemi tapasztalatom alapján sokkal könnyebb betanítani 21-24 éves diplomás fiatalt a szalag melletti munkára , mint egy 16-18 éves tetovált, piercinges a szakmunkásképzőt bukásokkal elvégző tuskót. és pár hónap után mindkettő továbbáll. 🙂

  41. 29. Jancsika

    “Ahhoz, hogy egy ország fejlett állammá váljon, a 21. században az kell, hogy a felnőtt kereső lakosság 40%-a részesüljön valamilyen felsőoktatásban ”

    Kérdés, hogy ki milyen 21. századot képzel, és milyen oktatást.

    Szerintem a mostani gyermekmegőrző 18-25 éveseknek egy NAGYON drága megoldás.
    Amint a mellékelt ábra mutassa, hiába ontja a magyar egyetem a nagy mennyiséget (brüsszeli parancsra) az SEMMIBEN nem járult hozzá az ország gyarapodásához. Sőt.

    2008 éa 2010 között a diplomás munkanélküliek száma megháromszorozódott.

    Tehát addig ameddig a fennálló rendszer legtöbb építménye a kifosztó hatalmat szolgálja, addig szerintem luxus diplomás munkanélkülieket ontani az egyetemkről.

    Szerintem teljesen normális, hogy addig, ameddig az ország kikászálódik a válságból, valamilyen szinten a fiatalok is részt vállalnak.

    Tibor bá’: Azért ez a “mutassa” egy kicsit már túl sok.

  42. Ilyen nincs Attila, ne haragudj már így is a béka feneke alatt van az értelmi szinvonal, hát még ha kimarad egy generáció a felsőoktatásból! Most az oktatás szinvonaláról ugye ne is beszéljünk.
    Nem maradhat ki egy generáció sem a felsőoktatásból azon az alapon, hogy most a politikus urak pénztárgépeset játszanak a nagyfiúkkal!

  43. 35. Observer

    “Ugyanakkor, ha egy országnak nincs értelmisége, akkor tényleg csak rabszolgának lesz jó.”

    Attól, hogy valaki végigbulizik 5 évet állampénzen még nem lesz értelmiség. Sőt… kialakul benne az opportunizmushoz való kifinomult készség…

    Szerintem a mai silány felsőoktatást gatyába kell rázni, elérni a minőségi oktatást, és utána lehet növelni a mennyiséget.

    És persze, benne van a pakliban, hogy az oktatógárdának is fel kell nőlnie az újabb feladatokhoz.
    Mert ha a szoclib wet dream egyrészt bólogató rabszolgasereg a globalista multiparadicsomban, másrészt maximális egyetemi oktatás, akkor tisztázni kellene, hogy mit akarnak csinálni a diplomásokkal…
    Lehet hogy csak lefoglani őket, az agyukat mosni 5 évig, hogy mire rájönnek, hogy max szalagmunkára jók az Audinál, már ne tudják, hogy hogy kell ellenállni ?

  44. Emberek. Tibor bá ezt a cikket CSAK Orbán újabb cikizése miatt írta. Ha Bajnai jelentette volna be, hogy erre szükség van, akkor üdvözölné a hírt. Ugyanúgy ahogy a Népcsabi és az ATV. Ugyanezt csinálja ez egész magyar média. Semmi jelentősége magának a hírnek, csak egy számít: hogy ki mondja. Senkit nem érdekel az egész problémakör, és a leghatékonyabb megoldás, csak az, hogy ócsárolja a másik hibáit.
    Kár, hogy Tibor bá az egyébként színvonalas írásait ilyen silány politizálással rontja le. Ezek a cikkek simán megjelenhetnének pl. népszabi.blog.hu//tiborba domain alatt.

  45. 36: Curix:

    “Ki mondta, hogy nem lesz felsőoktatás? Mondott ilyet Orbán, vagy bárki?”

    Gondolkodjál egy pillanatra. Te vagy az, aki folyamatosan arról beszél, hogy a magyarok mennyire szegények, meg mennyire nem futja semmire se (ez egyébként nem így van, két generációval ezelőtt az embereknek a töredéke sem volt meg annak, ami ma minden háztartásban “alap”). Egy dolog biztos: ha fizetős lesz a felsőoktatás, a társadalomnak maximum a felső 4-5%-a lesz hajlandó fizetni azért (a többiek nem fognak erre pénzt kiadni, még ha ki is tudnák gazdálkodni). Tehát lesz felsőoktatás, csak éppen nem 40%-nak, amennyi kellene, hanem 10.000-nek, amennyit az Orbán-kormány kifizet.

    Ez pedig semmire nem elég. Ebből az lesz, hogy az a 10.000 kimegy külföldre, mivel az átlag itt annyira lehúzza a teljesítményt, hogy ők se jutnak egyről a kettőre, aki itt marad, annak meg marad a szakmunka havi 93.000 bruttóért. Így tényleg soha a jó életben nem fogunk kitörni innen.

  46. 42: Attila(PV):

    “Amint a mellékelt ábra mutassa, hiába ontja a magyar egyetem a nagy mennyiséget (brüsszeli parancsra) az SEMMIBEN nem járult hozzá az ország gyarapodásához. Sőt.”

    Magyarországon ma egy diplomás KÉTSZER akkora eséllyel tud elhelyezkedni, mint egy diploma nélküli. Vagyis fele akkora eséllyel lesz munkanélküli. Tehát de, a felsőoktatás NAGYON is hozzájárult az ország gyarapodásához. Egy érettségivel ma jó eséllyel notórius munkakerülő leszel, adófizető állampolgár aligha.

    Még valami – mivel erről jótékonyan ismét hallgatsz. HOL is van az a bizonyos brüsszeli parancs, ami miatt a magyar egyetemek ontják a nagy mennyiséget? Ez megint egy ilyen jobboldali mém, amivel megpróbáljátok elhitetni az átlagemberrel a nem létező hülyeségeiteket. Ez a parancs csak a te fejedben létezik, kedves Attila.

    Annál is inkább, mivel “ontásról” már 2011-ben sem volt szó. 40.000 államilag finanszírozott képzési hely már nagyon messze van az ontástól. A 105.000 az volt 2005-ben, de az már régen volt. A magyar felsőoktatás mennyiségi szempontból 2011-ben már ott volt, ahol lennie kellene. Minőségi szempontból még nem, de itt is történtek előrelépések.

    “2008 éa 2010 között a diplomás munkanélküliek száma megháromszorozódott.”

    Ne felejtsd el, hogy 2008 pont a válság éve, nem csak a diplomások között nőtt a munkanélküliség. Az jogos érv, hogy 45% nem fejezi be a tanulmányait – azt valóban senki sem tagadhatja, hogy a felsőoktatást az alapjaitól fogva reformálni kell. DE nem szétverni! 10.000 államilag finanszírozott képzési hely kevés. 40.000 kéne, alapvető szerkezeti változtatásokkal, magasabb elvárásokkal, jobb, a gazdaság igényeit sokkal alaposabban kiszolgáló oktatással.

  47. 44: “Attól, hogy valaki végigbulizik 5 évet állampénzen még nem lesz értelmiség.”

    Attila, te most egy kisebbségből általánosítasz a többségre.

    Napi szinten a hallgatók között vagyok, hidd már el, hogy az arányok (bulizás stb.) nem sokkal rosszabb, mint az ‘én időmben’ volt. Hozzáteszem, hogy közülünk is sok esetben a bulizósabb fazonok lettek a jobb szakemberek.

    Azzal egyetértek, hogy a képességeikben nagyobb a heterogenitás, de ez a felvételi rendszer hibája, azt kellene szigorítani. Ne az anyagiak döntsék el a diplomához jutást, hanem a képességek.

  48. 47:

    Jancsika ennél a keretszámcsökkentésnél már csak annak örülnék jobban, ha Orbán hozna egy olyan törvényt is, hogy az állami támogatott diplomások nem hagyhatják el az országot legalább annyi időtartamra, amíg a tanulmányaikat folytatták.

    Ellenkező esetben azonnal egy összegben vissza a pénzzel!

  49. 50:
    “Ellenkező esetben azonnal egy összegben vissza a pénzzel!”

    Ha hiszed, ha nem, én például több, mint 5 millió forintot fizettem be az egyetemnek az oktatásomért. És a mai napig havonta több pénzt utalok haza, mint amennyi otthon a nettó fizetésem volt.

    Megérte okítani?

  50. 51:

    Nem, mert nem magyar betegeket gyógyítasz.
    Hiába utalsz te ide akkár mennyi pénzt, a tudásod Németországban van, és német emberek életét mented, nem a miénket.
    Mennyibe kerül egy emberi élet Jancsika?

    A diploma jelentőségével meg el vagy tájolva. Szart se ér legalább egy, de inkább kettő tárgyalóképes nyelvtudás nélkül.

  51. 52: Curix:

    “Nem, mert nem magyar betegeket gyógyítasz.”

    Magyarországon NULLA értéke van az orvosoknak. A társadalom leszarja őket. Ahogy általában azokat az embereket, akikkel ez a társadalom vihetné valamire.

    Erre te magad vagy az eleven példa. Azt írod, hogy “nem is örülhetnél jobban” egy olyan intézkedésnek, ami minimum negyed évszázadra TÖNKREVERI ezt az országot. Hogy akartok ti itt a 21. században prosperáló országot építeni, egyre nehezebb körülmények között értelmiség nélkül? Hol akartok értelmiséget képezni, ha tapsoltok hozzá, ahogy a politikusok szétverik a felsőoktatást?

    Tapsoltok és örvendeztek, miközben a kényelmetekért a vezetőitek szétverik a létalapotokat jelentő ALAPVETŐ társadalmi konstrukciókat.

    Pont, mint az elmúlt 40 évben mindig. Ha dönteni kellett a populizmus és az ország hosszú távú érdekei között, MINDIG a populizmus győzött.

    Van egy rossz hírem. A 21. század nagyon-nagyon szar időszak lesz. Egyre többet kell majd dolgozni egyre kevesebb haszonért GLOBÁLISAN. Azt hiszed, most nehéz? Majd nézz körbe ebben az országban 20 év múlva. Nem lesz senki, aki eltart majd, mert mindenkit elüldöztetek. Szerinted én mért mentem el? Azért, mert azt láttam, hogy én hiába végeztem el 4 szakot annyi idő alatt, mint más egyet (ennyit arról, hogy végigbuliztam az öt évet), hiába mentem el nyaranta külföldre tányért mosogatni, hogy legyen miből fizetnem a magyar egyetemet (Ennyit arról, hogy fizessem vissza), hiába vállaltam három állást az egyetem után, MÉGIS egyre szarabbul éltem, mivel az állam folyamatosan húzta kifelé az aktív rétegből a zsetont, hogy a nyugdíjasok meg az ingyenélők még csak véletlenül se hőbörögjenek.

    EZÉRT megy el a többség. Nincs perspektívája.

    Orbán ezzel az intézkedéssel azt fogja elérni, hogy nem a diploma után, hanem már az érettségi után el fog húzni innen mindenki. EU van, gyerekek, 18. életév után oda megy mindenki, ahova akar. Bármelyik, a saját érdekeit reálisan szem előtt tartó országban simán tudsz tanulni a munka mellett. Az első 5 év szar, de utána diplomával a zsebedben el tudsz helyezkedni, és tudsz tervezni, mert VAN perspektívád. Itthon baszhatod. Ha meg kiléptek az EU-ból, akkor ott lesz perspektívának Észak-Korea, mert maximum azt a szintet fogja tudni hozni az ország a nemzetközi kereskedelemben való aktív részvétel nélkül.

    “A diploma jelentőségével meg el vagy tájolva. Szart se ér legalább egy, de inkább kettő tárgyalóképes nyelvtudás nélkül.”

    Szerinted MIÉRT követelmény a középfokú C típusú nyelvvizsga minden diplomához? Bizonyos szakokon már két felsőfokú nyelvvizsga az alap (szakfordító szakon nekem pl. kellett egy angol szakmai felsőfokú és egy normál felsőfokú egy másik nyelvből, ez volt a német).

  52. 23: “Magam ismerek 2 azaz kettő darab 10 éves egyemistát”

    Fú, azok kibaszott nagy zsenik lehetnek, ha már 10 évesen bejutottak az egyetemre. Más akkor mégy csak az általános isi felsőt kezdi, de mégy Szász Marci is csak 16 évesen jutott be.
    Ja, most látom, hogy te egyemistákról írsz, az mi?
    😉

    27: “Amúgy most már el kéne döntened, hogy mi lesz Orbánnal. Még nem is olyan régen azt írtad, hogy bebetonozta magát 20 évre (vagy 40-re?), most meg azt, hogy ássa a sírját.”

    Szerintem egyre többen vannak, akik szívesen bebetonoznák őt, és nem csak 20 évre… Mondjuk valamelyik új építésű stadion alapjaiba…

    32: Nem emlékszem már pontosan, de valami dereng arról, hogy régebben voltak a rendszerben beépített korlátok. Amikor én egyetemista voltam, akkor minimum 300 kreditből lehetett végezni, és max 360 kreditet finanszírozott az állam. Aki sok tárgyat bukott, és újra fel kellett vennie, az perkált, ha kicsúszott a limitből. Persze ha nem 30 krediteket nyom az ember félévente (mint szokásos), hanem csak 20-akat, akkor így szét lehet húzni több évre (csak ösztöndíja nem lesz, mert azt 30 kredittel osztva számolják), meg halasztással, Erasmusszal, ilyesmikkel biztos lehet még egy kis időt nyerni…

    40: “hiszen akik most az utcán voltak, azokat ez nem is érintette volna…”
    Gondolod, hogy nekik nincsenek testvéreik, akik most még alsóbb fokokon végzik a tanulmányaikat? Ha a testvér tanulását már a családi kasszából kell finanszírozni, az bizony elég érzékelhető lesz a mostani egyetemistáknak is.
    És gondolod, nekik nem lesz gyerekük, akinek a továbbtanulási esélyeit befolyásolja majd, hogy most milyen szerkezet alakul ki?

    A te gondolkodásmódod szerint a manyup kasszák államosítása senkit se érintett, mert még senki nem kapta azokból a nyugdíjat?

    42: “2008 éa 2010 között a diplomás munkanélküliek száma megháromszorozódott.”
    Ez ugye megint hasból bemondás volt? Mert én voltam olyan bizalmatlan, hogy utánanéztem az állításod igazságtartalmának a KSH oldalán. 2006-08 között a diplomás munkanélküliek száma 6800 fő körül ingadozott, 2010-ben 14700, 2011-ben 14100 körül. Hát ez inkább duplázás, mint triplázás.
    A munkanélküliek aránya viszont sokkal érdekesebb. Nos kis számolgatással ezt kaptam különböző képzettségekre (2010-2011-re):
    8 általános iskolánál kevesebb ~50%
    Általános iskola 8 osztálya ~24%
    Szakiskola és szakmunkásképző ~12%
    Gimnázium, Egyéb érettségi ~9%
    Főiskola, Egyetem ~4%
    Tehát a diplomás munkanélküliek számának megugrása után is még messze-messze az országos átlag (~11%) alatt van az arányuk. Melyik a drágább: 8 osztályos képzést adni, és a negyedüket segélyen tartani, vagy diplomás képzést adni, és huszadukat segélyezni?
    ———————-
    Ja, és a kiboruló bili:
    http://vastagbor.blog.hu/2012/12/16/fidesz_top_secret_a_kubatov-lista_a_gyakorlatban
    🙂

  53. 54: Avatar:

    Ezer köszönet, hogy megtetted, amihez én most lusta voltam, és előkerested a statisztikai adatokat. Lehet mihez viszonyítani, kedves Orbán védő felebarátaim.

  54. 48. Jancsika

    “Magyarországon ma egy diplomás KÉTSZER akkora eséllyel tud elhelyezkedni, mint egy diploma nélküli.”

    Hülyeség.
    Büfé-ruhatár szakkal semilyen esélye sincs.
    Nem az számít, hogy van-e papírja arról, hogy 5 évig fedett helyen volt, hanem hogy ért-e ahhoz, amit csinálnia kell.

  55. Jaigenéspersze….

    Ez egy újabb időzített bomba még Gyurcsányéktól.
    Az IMF hitelekből megvásárolták a kulcs szakmákat, és most azok igyekeznek megszolgálni.
    Mert ugye nyilván nincs pénz…
    A hiteleket muszáj visszafizetni…
    De a szent tehenekhez nem szabad nyúlni és baloldal kedvenceihez sem…

  56. 53:

    Jancsika ide posztolhatsz kilométer hosszan, akkor sem leszünk előrébb.
    TE mondtad, hogy csökkenteni kell a kiadásokat. Orbán csökkentette. Most te ordibálasz a leghangosabban, hogy negyed évszázadra visszavágja az országot.
    Most akkor hogy van ez?

    Butaságokat beszélsz, mert nem Orbán 2 éve, hanem az elmúlt 22 év vetette vissza az országot, a mindenkori kormányok sorozatos és tudatosan rossz politikájával.

    Igaza van Attilának, Dunát lehet már rekeszteni bölcsészekkel, politológusokkal, meg a hasonló semmirevaló diplomásokkal. Miért fizessek én ezért?
    Fizetem az egyetemi költségeit, utána meg fizetem a segélyét, mert nem tud elhelyezkedni.

    Jancsika elmondom neked, hogy egy érettségi és 2 nyelv felsőfokú ismerete többet ér a diplomák 80%-nál (most mondtam valamit, de jeelntős a szám)
    A C típusú nyelvizsga meg önszorgalom, és rátanulás nélkül használhatatlan tudást ad, mondhatnám konyhanyelvet. Ezzel nem lehet szerződéseket értelmezni, vagy szaknyelvet megérteni.

    Az oktatás színvonaláról meg már ne is beszéljünk. Jártam én is főiskolára gépészmérnök szakon levelzőként. 1 azaz EGY előadás alkalmával leadták a féléves matekot!!!!
    Az első előadásom informatika volt, már kaptam is egy 5-öst, mert a tanár leadta az anyagot, és a végén ZH-volt. A tanár segített akinek nem ment.
    Milyen oktatás ez Jancsika? 200 ezer forintom bánta ezt, mert otthagytam!

    Te már csak bekiabálsz Németországból. Nem itt élsz, nincs részed mindebben. Ezzel már félig hitelteleníted magad.

  57. ” Te már csak bekiabálsz Németországból. Nem itt élsz, nincs részed mindebben. Ezzel már félig hitelteleníted magad. ”

    Na, Jancsika most mar vegre megkaptad a magadet. Itt a cafolhatatlan es mindent uberelo erv. Sakk-matt.
    En pontosan ezert nem irtam ehez a poszthoz egy szot sem. Nekunk, sz@arf@szu disszidenseknek meg kell tanulnunk, hogy mi mar csak maximum szepek lehetunk a magyar ugaron… apropo, a hozzaszolorol jut eszembe egy sor a kozos kedvencunktol
    “Fulembe forro olmot ontsetek…”

  58. 56: Ott vannak a számok Attila. Abban benne van a “büfé-ruhatár” szak is. A főiskolai, egyetemi végzettségűek körében 4%-os a munkanélküliség. A sima érettségiseké ennek duplája, a szakiskolásoké triplája, a nyolc általánososoké hatszorosa!
    Hiába mondjátok ti, hogy a papír nem ér semmit, mégis azokat veszik fel előbb, akinek van papírja. Ezek szerint a munkaadók számára mégis van értéke annak a papírnak. Lehet, hogy a mekiben helyezkednek el, de ott is előbb veszik fel a “büfé-ruhatárost” (biztos a büfé szak relevanciája miatt), mint akinek nincs ilyen papírja.

  59. 58, 59: Attila (PV) meg Franciaországból kiabálja be a dolgokat… Két kibic vitája. 🙂
    A különbség, hogy Jancsika adatokra, megalapozott forrásokra építi fel az állításait, Attila meg konteókra, mendemondákra, és hasból bemondásokra. A német precizitás és a francia hanyag lazaság máris a vérükbe ivódott… 🙂

  60. Curix, Attila (PV), Ábel, nippur!

    Sikeresen off topikoltok. A poszt nem a felsőfokú oktatásról szól. Ti offoltatok ide folyamatosan, figyelmeztetésem ellenére. A téma: Orbán első komoly hibája saját túlélése szempontjából. Ezt cáfoljátok! Pökhendi idolotok nem vette észre, hogy átlépett egy határvonalat. A posztban mindent megírtam, amit érdemes, de ti vakon olvastátok és csak annyit értettetek meg belőle, hogy “Tibor bá’ megint támadja Orbánt”. Nem támadom, önmagát nyírja ki.

  61. 61:
    Van azért más is. Jancsika sose írna olyat le MAGYARUL, hogy “mutassa”, felszólító módon kívül.

  62. 62:

    Tibor bá, akkor most nem offolok. Járjunk örömtáncot, hogy Orbán beütötte első szögét saját koporsójába.

    Sőt menjünk tovább. Orbán le fog mondani. Áh ne álljunk itt meg. A fidesz bedobja a törölközőt, márciusban választások lesznek.

    ÉS AKKOR MI VAN???

  63. 8. JR69, “Tibor ‘bá: csak azzal nem számoltok, hogy a 2/3-os törvények eltörlésére/megváltoztatására már soha senkinek nem lesz lehetősége”
    Van egy jó hírem, a magyar nyelv értelmezése csodákat tesz.

    22.(969) Sziget, “az egész rendszerre feladtuk az utolsó kenetet. Nálunk tuti nem lesz többet nyugdíjemeléssel megnyert választás és pöröghetnek bármennyit”
    Ez csak akkor igaz, ha hozzáfogtok egy valódi demokrácia strutúrájának, szabályrendszerének kidolgozásához. Legalább az alapjai meglegyenek, mert az lesz az első kérdésem mielőtt csatlakozom, miként működik az új rendszer? Tényleg nem fog születni döntés az érintettek feje fölött? Mik lennének egy vadonat új demokrácia sarokpontjai?
    Ha nem tervezitek meg egy új rendszer alapjait, akkor sajnos csak meleg levegő kiáramlása történt és minden marad a régiben.
    Sajnálnám.

  64. 62: Orbán nagyon jól tudja mit csinál “túlélése szempontjából”: a nyugdíjas szent teheneket nem bántja, mivel ott van a leglényegesebb szavazóbázis, a többi csak smafu.

  65. “Szembe ment a kormánypártokkal Ángyán József, és nemmel szavazott az alaptörvény módosítására, miután saját módosítóját név szerinti voksoláson utasították el a kormánypártiak és a szocialisták. A volt államtitkár lázadása az utolsó csepp lehet a pohárban, emiatt valószínűleg kizárják a frakcióból és a pártból.”

    http://hvg.hu/itthon/20121217_Angyan_kiszavazott_tavozhat_a_Fidesz

    Milyen érdekes, hogy a szocik és a Fidesz együtt szavaztak.
    Mint régebben energia ügyekben és társaikban.
    Összenő ami össze tartozik…

    Ritka manapság a gerinces ember, Ángyán ez ügyben az!

  66. Öntsünk tiszta vizet a pohárba!
    Az ismeretségi körömben nincs olyan nyugdíjas (ismerek vagy két tucattal), aki magára költené az összes nyugdíját. Tudok olyanról, aki 80 éves és részben eltartja az 56 éves (egyetlen) leányát, mert nem képes tartós munkát találni, és csak alkalmi foglalkoztatásokra tud szert tenni. Van neki két felnőtt fia is, de azok nem tudják segíteni, sőt, néha nekik is jut a nagymamából. Olyat ismerek, aki a jól kereső (egyetlen 22 éves) lányának “besegít” mert annak “lépést kell tartani” az isten tudja mivel. Illetve tudom. Síelés a francia Alpokban. Nem sorolom fel mind. De azt állíthatom, hogy a nyugdíjasok tudomásul vennék, hogy a 100 ezer feletti nyugdíjból lecsípnének egy jó adagot, amennyiben tudnák azt, hogy Matolcsi nem bassza el a pénzt unortodox módon és Orbán nem épít stadionokat gyerekkori hóbortja miatt. nagy marhaság a nyugdíjasokat támadni és baszogatni őket. Az egyetlen korosztály, ahol még van tisztesség, szorgalom, tudás, és nem utolsó sorban önzetlenség.

    64:
    Hogy mi van? Nem fog 10 millió úgy ugrálni, ahogy egyetlen sok mindenhez nem értő embernek álmatlan éjszakái alatt hajmázas ötletek beugranak.

  67. 58:
    Ezernyi más módja van a kiadáscsökkentésnek.
    Nem ilyen területen kéne elkezdeni.

    Egyetértve Jancsikával és másokkal, az oktatás reformra szorul, de kiművelt emberfőkre szüksége van az országnak.
    És igen, talán a kitörési lehetőséget, a társadalmi mobilitás maradékát tán nem most kéne eltörölni.

    Az meg nem érv, hogy külföldről nyilvánít véleményt.
    A tartalom a fontos, azt kell cáfolni, nem az embert kell hitelteleníteni, aki mondja.

  68. Rövid az emberek memóriája. Minderről volt egy népszavazás is, ahol a fityesz nagy sebbel-lobbal, nádi hegedűvel kiállt a tandíj eltörlése mellett. Aki most a keretszámokat élteti az valamit nagyon benézett a népszavazáskor:
    http://t7.hu/084z

  69. 70:
    Na igen, de manapság a sok Fideszes pálfordulás mellett ez már fel sem tűnik…

  70. 62. Tiborbá

    “Orbán első komoly hibája saját túlélése szempontjából.”

    Te már sokszor eltemetted Orbánt.
    De nem valószínű, hogy komoly változást okoz ez a tozsalkodás a politikai színtéren, mert Gyurcsányék IMF pénzből megvették a tanárokat és az orvosokat kilóra. Ezzel próbálták bebiztosítani maguknak, hogy akárki következik utánuk, ne bírja 4 évnél tovább.
    De ezek úgyis balos szavazók, tehát igazán nem jelent drasztikus változást.
    Persze előbb utóbb az értelmesebbje úgyis rájön, hogy a baloldal csináltatja velük a hisztit.
    Ha a kormány most hasztalan diplomákra költi azt a pénzt, amit munkahelyteremtésre költhetne azok számára, akik valóban el is végzik az egyetemet, akkor mindenki jobban jár, mitha minden mosogatónak a Mekiben ruhatár-büfé szakos kisdoktorija lenne…

    De sejtésemet továbbra is fenntartom: Elsősorban azok dörzsölgetik tenyerüket Orbán bukásának latolgatásakor, akik valójában Ferit akarják vissza, meg az IMF hitelből való jólétet…

  71. 72:
    Attila, te éltél Angliában. Ezt úgy hívják, hogy wishful thinking 😀

    Különben hatalmasakat mellé lősz. “Feri” pártjának a népszerűsége 1 százalék körül van. Ez a Feri propaganda már rég elkopott. Erre már senki se figyel. Az egyetemisták és a középiskolások nem is tudják ki volt Gyurcsány, de nem hülyék. Őket győzd meg.

  72. 72: “Gyurcsányék IMF pénzből megvették a tanárokat és az orvosokat kilóra”

    Értem elég sokat kellett volna fizetniük, ezért inkább meg sem próbálták. 🙂

    Attila, te ezt a meccset itt már elvesztetted, vedd már észre.

  73. Kövezzetek meg de geddonsitaként belegondolva, hogy kevesebb 2-3 diplomás trógert nevelünk egyáltalán nem rossz dolog. Orvos az kell, meg normális tanárok… de egyiptológus, kommunikációszakos meg marketinges, múzeológus, stb inkább csináljon kétkezi munkát. Bár a mai fiatalokat ismerve ez nem fog menni, nagyon nagyon rossz tapasztalataim vannak.
    Nem vagyok orbánfil, de én úgy látom ez a fasz jobban készül a geddonra mint a balos faszok meg az újliberál zöldfaszok. A széljobb faszok talán geddonközelben jobbak lennének, de ha most ők irányítanának már elkapált volna minket a nyugati cionhatalom…

    OFFTOPIK:
    Kezdem nem érteni Druszám ami itt megy a blogon. Sajna a kommenteket nincs időm olvasni, de már a posztok alapján nem az jön le ami 2 éve, hogy segítettünk felkészülni az eljövendő rázós időszakra egymásnak és a kezdőknek…
    Inkább ilyen politikai fröcsögős maszlag kezd lenni az oldal, ami trend remélem hamarosan megfordul és újra építő jelleggel az omlás elviselhetőbbé tétele lesz a középpontban meg hogy az emberiség hogyan cseszi szét az unokái lehetőségeit, jövőjét. Ezeken tudunk kicsiben változtatni, de a politikán nem fog menni, az a kurvanagy cirkusz menni fog a szakadék aljáig, legfeljebb esés közben egymással csatázva egyszer az egyik szereplő kerül felülre, egyszer a másik, mint a rajzfilmekben… de a zuhanás végén kurvanagyot csattannak, nem mindegy hogy ki van felül?

    Maradok tisztelettel, és még mindig olvaslak amikor van rá időm (mostanában sajna egyre kevesebb)

    1. Vegyetek aranyat, földet, tartós élelmiszert minimum 3 hónapra.
    2. Tartsátok a kapcsolatot a családdal, barátokkal és ne csak faszbúkon!
    3. Gyűjtsetek hasznos tudásanyagot: önfenntartás, kétkezi szakmák, akár egy hasznos diploma is (agrártudomány, energetika, gépészmérnök, stb)
    4. Addig vásároljatok be kínából amíg még ilyen olcsó és hajlandóak eladni a ritkaföldfémeket.
    5. Ha tehetitek, segítsetek a szegényeken akiknek enni is alig van mit.
    6. Vigyázzatok az itthoni nagyorrúakkal és inkákkal, ha nyitva a szájuk nagy eséllyel hazudnak (rasszista vagyok tudom:) )

    Javasolnám még a kétnaponta egy posztot, lecsökkentve a politikai vitanapokat… de ha erre van igény ami most megy akkor belenyugszom persze 🙂

    Szólj ha lehet menni tyúkokat vágni! 🙂

  74. 60. Avatar

    “Hiába mondjátok ti, hogy a papír nem ér semmit, mégis azokat veszik fel előbb, akinek van papírja.”

    Szó sincs róla. A hülyéknél csak a túlképzett munkaerő rosszabb.
    Jobban félnek tőlük a főnökök, mint az alulképzettektől, mert az alulképzetteket az egyszerű munkára gyorsan be lehet tanítani, de a túlképzett örökre ott nyafog és okoskodik…

  75. 75. freeetoaster: Pedig jobb lenne, ha elolvasnád a kommenteket is. A tandíj kell, de nem így!
    Orbán meg egy hazug disznó, és a szavazók 53 %-a beszopta a dumáját. Egyre kevesebb, de még mindig nagy az állatkertje:
    http://t7.hu/0859

  76. 73 Tiborbá

    “Különben hatalmasakat mellé lősz. “Feri” pártjának a népszerűsége 1 százalék körül van. ”

    Fenét.
    A szocik osztódással szaporodnak.
    Amint van egy új happening, mindegyik ott tolong.
    Mind olyanok Ferivel mint az angolok a SUN nevű szennylappal: Százezrek olvassák, de nyíltan senki nem meri bevallani hogy ő veszi.
    Tudják, hogy tarthatatlan politikával kormányzott, DE EGYESEKNEK OLYAN JÓL LEHETETT ÉLNI AZ IMF HITELEKBŐL, és ennek reményében vissza próbálják szavazni.

  77. 78. PZúj

    “Sokkal több a lehetőségük az elhelyezkedésre, még ha, nem mindig a diplomájuknak megfelelő szinten.”

    Ez mindenképpen rosz irány.
    És őrületes pazarlás mind anyagilag, mind időben.
    És a társadalom torzulását eredményezi.

    Az interneten 200 dollárért príma diplomákat lehet kapni.
    Akinek annyira kell, vegye meg ott, és mosogasson azzal.

  78. 80:
    Még mindig jobb, mintha 16 évesen befejezné a tanulást.
    Egyébként meg arról nincs vita, hogy az arányokon kell változtatni (reform).

    “Az interneten 200 dollárért príma diplomákat lehet kapni.
    Akinek annyira kell, vegye meg ott, és mosogasson azzal.”

    Azért ezeket a diplomákat nem csak megvették, talán valami készségeket is mellékeltek hozzájuk az egyetemen eltöltött pár év alatt.

  79. 81. Pzuj

    Nem mondom, hogy fejezze be, de aki csak azért jár egyetemre, mert még nincs kedve dolgozni, azt nem kellene még jutalmazni is.
    Szerintem Jancsikának ott igaza van, hogy jó és keresett szakmák nagyon sokat segíthetnének a dolgon… azokat kellene kicsit reklámozni.

  80. 81-Pzuj
    “…talán valami készségeket is mellékeltek hozzájuk az egyetemen eltöltött pár év alatt.”
    Talán, de nem biztos.
    A fentebb linkelt videó is jól mutatja a helyzetet, de a mostani diáklázadás is. A diákok elcseszték, nem értik, nem tudnak racionálisan gondolkodni. Nem fejtem ki!
    Nem lesz itt semmi. Orbán teszi a dolgát, a többiek pedig megunják és hazamennek.

  81. Magyarországon érdemi termelő munka alig van. Az itt lévő multik mind más országokba viszik ki az árut, de mivel nem magyar multikról van szó a haszon teljes egészében másé nem a miénk. Szent István országát sem a török sem a tatár sem a német és az orosz megszállás nem tette annyira tönkre mint a 89 es rendszerváltást követő időszakban kormányzó pártok. Mára teljesen kiszolgáltatottak lettünk.Antall József és azok akik a közvagyon értékesítését utána folytatták mindannyian hazaárulók, mert a közvagyont adták el,anélkül hogy az állitólagos demokráciában megkérdezték volna magát a közvagyon tulajdonosait,azaz téged meg engem. A mai fiatalok nem fognak itthon bohóckodni minimálbérért egy nyugati cég itteni futószalaga mellett,hanem inkább kivándorolnak olyan helyre,ahol anyagilag megbecsülik a munkájukat. Nincs erről mit beszélni. Szent István országa már csak elvben létezik, gyakorlatilag az elmult huszon egynéhány évben a felszámolása folyik.

  82. 84: Kell a hely a zsiráfoknak 😉

    79: “DE EGYESEKNEK OLYAN JÓL LEHETETT ÉLNI AZ IMF HITELEKBŐL, és ennek reményében vissza próbálják szavazni.” Kedves Attila, te olyan demagóg dumákat nyomsz mostanában, hogy az már fáj.

    Az IMF hitel egy része az MNB tartalékot növelte, a másik részéből meg kedves vezéred MOL részvényt vett. Ne csinálj már úgy, mintha nem tudnád.

  83. 60-“Hiába mondjátok ti, hogy a papír nem ér semmit, mégis azokat veszik fel előbb, akinek van papírja. Ezek szerint a munkaadók számára mégis van értéke annak a papírnak. Lehet, hogy a mekiben helyezkednek el, de ott is előbb veszik fel a “büfé-ruhatárost” (biztos a büfé szak relevanciája miatt), mint akinek nincs ilyen papírja.”

    Pontosan így igaz. Hülye, pazarló és értelmetlen tendencia. Az én két különböző szakmámban már rengeteg diplomás dolgozik.
    Teljesen feleslegesen, mert a kutyakozmetikus nem lesz jobb egy agrár diplomától, az ólomüvegező egy iparművészetitől. Egész egyszerűen az történt, hogy fiatal barátaim elvégezték a maguk kis egyetemeit, majd a kutyának sem kellettek a saját szakmájukban, még az enyém tűnt a legközelebbinek, így megkérdezték, mi lenne, ha ők is kutyakozmetikusok lennének. Most mit mondjak, eddig agrármérnöknek hittelek, de a fodrász sem rossz szakma. Félre ne értsük, a tanulás, önképzés nagyon fontos, de egyet nem szabad elfelejteni. Vannak olyanok – mint én pl. – aki remekül elvan a szakmájával. Az egyetlen diplomás szakma az állatorvosi volt ami vonzott volna, amíg fel nem tűnt, hogy mégsem annyira szeretem a vér látványát.:)) Csak a DIPLOMA kedvéért pedig nem végzek el valami mást, csak, hogy legyen. Most azt látom, hogy talán mégiscsak kellett volna (már, ha otthon maradtam volna), mert a tendencia az, hogy a pultos csajok nagy része a kocsmában bölcsész, közgazdász diplomás. Már csak azt nem tudom, hogy mi lesz azokkal a “Gizikékkel’, akinek az érettségi után a perspektíva konkrétan a csaposkislány, titkárnő, mekis stb. kombó volt. Eddig. Mert a feladatuk egy fejjel megnőtt, amennyiben bölcsész(közgazdász,filológus etc) diplomás lányokat kell lenyomni, hogy megszerezze azt a munkát, amihez még az érettségi is bőségesen elég. Namost ők pl. mit fognak csinálni?

  84. 72-re: “Gyurcsányék IMF pénzből megvették a tanárokat és az orvosokat kilóra.” Az IMF pénzekkel kapcsolatban Observerrel egyetértek. Ami a szocialista szimpátiát illeti, a tanárok identitását nem ismerem úgy általában, de az orvosokéról hosszú távról van fogalmam, minimum 90% JOBBOS (egyébként elég, ha a kamarára gondoltok, jól reprezentálja). Sajnos, ezt hozták hazulról, teljesen ül Tibor bá meglátása, mindegy, mi a racionalitás, zsigerből megy.
    Egyébként a közvélemény kutatás ilyen légkörben semmit sem ér, a “nem trendi” szimpátiát kevesen vallják be.

  85. 86. Dora: mi egy ilyen gazdag ország vagyunk, hogy a stadionok mellé 10 milláért képzünk a Tesco-ba árufeltöltőt és a mekibe pultost.
    A sírás csak kamuból megy, nehogy pénzt kérjenek tőlünk 😀

    Orbán már a geddon utáni szaporulattal számolhatott és a 25 ezer gyerekből pont elég a 10k értelmiségi (40%) 😉
    Legyetek jóindulatúak, ne mindig rosszra gondoljatok 😀

  86. 86.Pontosan ezt tapasztalom.Diplomások betanított munkát végeznek.Mosogatás,pizzafutárkodás,multicégnél elektronikai összeszerelés stb.Irodán is vannak de azok mind valakinek a valakije.Így tényleg felesleges egyetemi tanulmányokat végezni.Viszont orbánctól ez egy kvára diktatorikus bepróbálkozás volt.Pont őtőle gennyes húzás ,hiszen tandíj ellenes volt.Politikusok visszahívhatósága-politikusok visszahívhatósága.Ez a kulcsa az egésznek.Ne igérgessen a kis pondró! Elnézést de elragadott a hév./Nem a HÉV/ 🙂

  87. Ezt tartom a lényegnek: “Még mielőtt valaki a hallgatók és diákok győzelméről kezdene beszélni: ha a kormányzat csupán a keretszám szabályozást törli el, de nem áll el a felsőoktatás finanszírozásában tervezett brutális csökkentéstől, akkor nem történik más, mint hogy a felsőoktatási intézményekkel viteti el a balhét.”

  88. 76: Hiába okoskodsz, a számok azt mutatják, hogy diplomások elhelyezkedési lehetőségei jobbak, mint akiknek nincs.

    78:
    “Mi egyszer már eltöröltük, hogy a szegényebbek is tanulhassanak.”
    És most is eltörlik a szegények tanulási lehetőségeit? 🙂

    “Most egy IGENNEL helyreállítjuk az esélyegyenlőség!”
    Most egy tárgyraggal helyreállíthatnák a magyar nyelv helyes használatát. 🙂

  89. 77:
    Megnéztem a videot.
    Egy nagy hazug görény az Orbán!!!

    Azt nézzék, hogy mit csinál, ne azt, hogy mit beszél.
    Ő megmondta ( ez egyszer igazat beszélt), még ha a wikileaks is kellett hozzá, hogy fény derüljön rá.

    Érdekes, hogy ezen nem hörögtek annyit a jobboldalon, mint az Ösződi beszédre.
    A kettős mérce, ja…

  90. Na…

    A kormány visszalépett. (nyilván a gyengeség jele)
    Most már csak a röghözkötésen kötözködnek egy kicsit.

  91. Egyébként meg a fedősztorikról, véletlen egybeesésekről, figyelemelterelésekről:

    Gyöngyösi-féle “zsidózás” és botrány — Választási törvény, regisztráció

    Oktatási kertszámok, tüntetések — Földtörvény elfogadása érdekes kitétellel

    “A módosítás értelmében a sarkalatos törvény határozza meg a termőföld forgalmazásának korlátait, illetve “az integrált mezőgazdasági termelésszervezésre és a mezőgazdasági üzemre vonatkozó szabályokat”. “.

  92. 100:
    Nagyon szépen kirajzolódik a Fideszes hazugság a választások előtt és a kormányra kerülésük után.

    Felrémlik bennem az Ösződi beszéd kapcsán az OV kijelentése, hogy Ő sohase hazudik.
    Mikor már akkor is nevetséges volt ez az állítás, akkor pontosított, hogy a politikában nem hazudik.
    Nos, mint a sokadik példa mutatja, de igen, ott is.

  93. 101: Még egy dolog villant be belém:
    Az USA FED törvényének anno karácsony tájékán való elfogadása és a mostani földtörvényé.

    A témáról bővebben:
    http://www.elolanc.hu/

  94. 104: Hát még csak a második felszólaló (Ács Sándorné) meghallgatásánál tartok, de már ez így is durva!

  95. 72!
    “De sejtésemet továbbra is fenntartom: Elsősorban azok dörzsölgetik tenyerüket Orbán bukásának latolgatásakor, akik valójában Ferit akarják vissza, meg az IMF hitelből való jólétet…”

    Most már ezt én is kezdem gyanítani..

    Hiába fogják megtartani a keretszámokat,ki lesz adva a dékánoknak hogy fél évig szelektálni kell.Úgy ki vágják majd a felét hogy csak nyekk..
    Az elkövetkező 100 évre meg már úgyis kiképeztek kommunikációs igazgatókat..Mit kell úgy nyávogni?Aki ilyesféle szakokon végez,úgysem tudják mind elhelyezni,és olyan helyekre mennek amihez nem értenek,csak azért,mert nekik DIPLOMÁJUK van..
    Na ennek mi értelme?Lehet a kölyköket védeni de minek?Nem csak védeni kellene hanem tenni is érte,hogy ne a pofázós szakra menjen..De hát ugye oda tanulni is kellene,mert külön órára járni több százezer forintért..(Amit nem bulizásra lehetne elkölteni meg cigarettára meg energia italra)Nem baj,úgyis kevés a jó szakmunkás,azt mondta Jancsika..Na majd alakul a helyzet.. 🙂
    Ha most Orbán 2 millió munkahelyet teremtene izibe,akkor sem tudja ennyi kommunikációs igazgatót elhelyezni.Hiába vergődnek…

    Én is szívom a fogam ,mert nem akarom aláírni a röghöz kötési szerződést.Egyetlen választásom van ,hogy fizetek..És érdekel valakit?Kutyát sem..Menjek cirkuszolni?Minek?Kinek?Vagy kifizetem,vagy nem..

  96. 106. Melike

    Azt kellene megsejteni, hogy az egész oktatási rendszer a multiparadicsom kiszolgálására lett kihegyezve. Itthonra és külföldre.
    Egy cinikus és körmönfont terv, hogy az értelmesebb fiatalokat a globalizmus agymosodáján tolják keresztül.
    Ráadásul a pénzszivattyú mellé bekötöték az agyszivattyút, Brüsszel utasítására, fe kellett pumpálni az egyetemi férőhelyek számát is, hogy itthon kevesebb értelmes fiatal maradjon. És sajnos Gyurcsányék ehhez lelkesen asszisztáltak.

    A kormány már visszalépett, de annyi haszon volt a dologban, hogy bekerült a köztudatba a felsőoktatás problémája és sokan belegondolnak, hogy az adóforintokból MILYEN elitet kellene képezni.

  97. 107!
    Azt mondta a fiam,majd ír a Rockefeller alapítványnak,hogy taníttassák ki ,mert úgyis nekik kell majd dolgoznia, az iskolája végeztével.. 🙂

  98. 108:
    A fiad nyugodtan aláírhat bármit. Ugye lesz számon kérve. Csibészekkel szemben csak csibész technikával tudsz eredményes lenni.
    Melike! Ne dűlj be a süket Fidesz szövegnek. Gyurcsányt már csak 1 százalék akarja visszahíni.

  99. 109. Tiborbá

    “Gyurcsányt már csak 1 százalék akarja visszahíni.”

    Igen… AZ az 1% amelyik a legjobban élvezte az IMF hitelből való dorbézolást.
    A másik 10% pedig aki a második vonalban csipegetett… Ők valóban szégyenlik a “miferinket”, és ezért takaródznak Bajnaival, meg néhány kreatív elnevezéssel… De a lényeg az hogy nekik NAGYON megfelelt a ballib ámokfutás.

  100. 108. Melike

    Mondd meg a fiadnak, hogy a Rockefellerék attól gazdagok, hogy MINDENT mással fizettetnek.
    Fizessék a szolgaképzést a kormányok… A Rockefellerek meg majd válogatnak a morálisan megfelelő felhozatalból.

  101. 111!
    Attila! A fiam ezt tudja..Ez a beírásom csak vicc volt.. 😉
    109!
    Tibor bá!
    Anyósom is ugyanezt mondja pontosan min Te!
    Természetesen azért nem dőlök be senkinek,de már a Gyurcsány meg Bajnai hablatyának sem..

  102. 107: Ma valahogy nem vagyok formában, Attila, “Brüsszel utasítására, fel kellett pumpálni az egyetemi férőhelyek számát is, hogy itthon kevesebb értelmes fiatal maradjon” ennek szerintem se füle, se farka. 😉 Ahogy az IMF kölcsönön való lovaglásodnak sem. Orbán ugyan úgy hitelt vesz föl, csak most államkötvény “eladásból”, nem az IMF-től.

  103. 106: “ki lesz adva a dékánoknak hogy fél évig szelektálni kell.Úgy ki vágják majd a felét hogy csak nyekk..”

    Melike, amíg fejpénz alapú marad a finanszírozás, addig a dékánok nem rúgnak ki senkit (mármint hallgatót). Az egy másik dolog, hogy a dékánnak nem is az a dolga… 😉

  104. 114!
    “amíg fejpénz alapú marad a finanszírozás, addig a dékánok nem rúgnak ki senkit (mármint hallgatót).”..
    Jajj dehogy nem..

    “Az egy másik dolog, hogy a dékánnak nem is az a dolga… ”
    Értsd jól.. 😉

  105. Uraim, uraim, Orbán bukásának a beindulása, a hatalom szarvas hibája a téma.
    Attila! Ne magyarázd meg, hogy Orbán mit miért tesz. Mert neki egyetlen egy motivációja van: a hatalom megtartása. Ebből a szempontból nagy barom volt, hogy kikezdett az ifjúsággal. (Hál istennek 😀 )

  106. Az Internet nagy áldásai között az egyik az, hogy ma már hiteltelen az a régi bevált magyarázat és mentegetőzés, hogy a legfelső vezetőt a körülötte állók leárnyékolják a valóságtól, csak a szépet és jót engedik hozzá, és ezért nincs is tisztában a valóságos helyzettel.
    Ma ez már képtelenség, a modern kor eszközei lehetővé teszik bárki számára, hogy tisztába legyen a kisemberek helyzetével és véleményével is, megnyitja a Netet, és rászakad a valóság az összes elképzelhető aspektusból leképezve.
    Innentől kezdve már csak cinikusan és tudatosan ignorálni lehet ezt.
    Ha Viktor beleszalad azokba az anyagokba, ami itt is be lett linkelve korábbi állásfoglalásairól, patetikus műfelháborodásairól a tandíj kapcsán, nehéz elképzelni, hogy abszolút szégyenérzet nélkül nézze meg. Ez egy olyan tükör, amibe nézve pontosan tudhatja, hogy ezt nyilvánvalóan egyidejűleg látja az egész ország is, ezt nem lehet kidumálni, ez mérhetetlen arcvesztés. És ezen az sem javít, ha nem mondja ki – “Hazudtunk éjjel nappal”, anélkül is ugyanolyan nyilvánvaló.
    Nem tudom, ennek a pszichológiája hogyan működik. Néha úgy érzem, hogy a közszereplések pillanatnyi lelkiállapotában maga is elhiszi azt, amit az adott pillanatban kommunikál. Aztán a megváltozott helyzetben ugyanolyan hévvel tudja védeni az ellentétes véleményt is anélkül, hogy ez belső ellentmondást keltene, mert az előzőt már mintegy “elfelejtette”. Ez esetben nagyon kínos lehet egy ilyen direkt szembesítés.
    Nem lehet, hogy ilyen dolog is állhat a látványos visszalépés mögött?
    Persze számomra is az a valószínűbb, hogy a cinizmusa ennél sokkal nagyobb, és inkább a hideg fejjel felmért várható következményektől ijedt meg, mintsem a saját lelkiismeretétől.
    És egy ilyen ember akarja a keresztény erkölcsiség útjára visszavezetni ezt a népet!

  107. 116. Tiborbá

    Szerinted?
    Nézd meg ezt a rövid videót.
    Eltés diákok nem tudnak általános iskolás kérdésre válaszolni.

    Őszintén… Nem nagy intellektuális kihívás.
    Nem csoda hogy felültek a baloldalnak… (hiába hazudják, hogy nem kérnek a politikából. A Soros által fizetett profi PR lólába mindenhonnan kilóg.)
    Azt mindenki tudja, hogy ha a Fidesz bukik, akkor a ballib visszatelepszik.
    És ha megnézed a jelszavaikat, akkor látod, hogy csupa személyeskedés, hatásvadászat, és igen nagy ívben kerülik a VALÓDI szakmai kérdéseket.

  108. 118:
    Ezt a rövid videót már harmadszor nézetitek meg velem. A lényege az, amit 65 éve tudok. Természettudományokban gyenge az emberiség, a magyarság is. De nem erről van szó. A topik: Uraim, uraim, Orbán bukásának a beindulása, a hatalom szarvas hibája a téma. Ha hubab meg tudta érteni, te miért nem?

    Viszont ha ragaszkodnék én is a demagógiához, akkor megjegyezném, hogy a Soros által fizetett profi PR még mindig szimpatikusabb, mint az emberek adójából ellopott pénzen megvett profi PR. – – – Aztán meg ha a borsodi cigány önkormányzat ülne be a kormány helyére, aligha intéznék a dolgokat hülyébben. Így aztán a baloldal visszatelepedésével engem nem ijesztettél meg. Sokak pedig kifejezetten örülnének neki.

  109. 119. Tiborbá

    Szerintem Orbán bukását főleg te vizionálod, meg páran a baloldalról.
    Ha valaki megbuktatja ezt a kormányt az csak nagyon erős külső nyomással lesz… és nyilván lesznek akik behívják a tankokat, bankokat vagy bombázókat, mert az IMF kölcsönből való dőzsöléstől egyeseknek még mindig összefut a nyál a szájában.

    Nyilván azok örülnének a baloldal visszatelepedésének, akik jól jártak. És nem nekik fáj a kölcsönök visszafizetése sem.
    Most fáj nekik, hogy megszűnt kivételes szerepük.

  110. Attila.. nem látod jól. Nem is láthatod, mert nem ebben élsz, úgy is mondhatnám, ez nem a valóság, hanem ami számodra az interneten keresztül leszűrődik. Ezt tapasztalom amúgy saját külföldön élő ismerőseimnél, rokonaimnál is,nem feltétlenül ebben a formában.(szóval nem tehetsz róla) – hogy egyszerűen nem az jön le nekik ami van, hanem valami szűrőn és módósítón keresztül átvérzett, saját emóciókkal átitatott “valóság”.

  111. 121. Dorka

    Szerintem az nem igazán kóser vitamódszer, hogy “te nem látod jól” (hülye vagy)… A véleményemet nem elsősorban az internetről szedem, hanem otthoni kapcsolataim alapján alakítom. Az viszont igaz hogy mindenkinek vagy egy beépített szűrője… Neked például az SZDSZ-es vonzalom. (mondom ezt én legalább annyira jogosan, mint te veted szemere azt, hogy külföldről nézelődöm… Mert egész mást látni BAZ megyéből és a Rózsa dombról, vagy az V. Kerületből, Csepelről vagy Ürömről, magyar-román vagy magyar izraeli kettős állampolgársággal.)

    Én úgy gondolom, hogy az ország kb 300 éve a kuruc-labanc leosztásban vergődik.
    Egy kozmopolita réteg szivesebben szolgálna külső hatalmakat nagyobb saját személyes biztonság érdekében, mások meg inkább nemzeti szinten élnének, mégha szerényebben is.

    Ahogy a gazdasági, politikai mozgástér csökken, a labancok is egyre több “nemzeti” retorikát használnak, és a kurucok is kénytelenek bizonyos fokig tudomásul venni az erősebb kutya elvét.

    Orbán és pártja messze nem ideális, de retorikájában legalább azt az irányt jelöli ki, amelyiken haladni kell. És ezt akkor is fontosnak tartom, ha valójában nem tud vagy nem akar ezen az irányon haladni. Nyilván képtelenség a globális hatalmakkal szemben haladni, de legalább világosan megmutatta mindenkinek, hogy Brüsszel, az IMF, meg a nagy játékosok molyen szinten védik a bankokat, multikat, a kisemberrel szemben… Hogy a megszorításokat CSAK a lakosságnak kell viselnie.
    Alapvetően nem fogja tudni megváltoztatni a globális rendszert ő sem, de legalább világossá teszi az erővonalakat.
    És talán pont ezért van annyi ellensége az önmagát rejtegetni próbáló hatalomban, és az azt kiszolgálni igyekvő rétegben.

    És sajnos a labancokkal való egyezkedés sem hoz sok könnyebbséget. Az 1867-es kiegyezés hozta meg a parasztság végleges felszámolását amely végén kitántorgott masfélmillió emberünk… A kádári gulyáskommunizmus alatt nőtt háromszorozódott meg a rákos megbetegedések és halálok száma, és indult meg vészesen a népességcsökkenés, nem beszélve a hagyományos kultúrális örökség felszámolásáról… És az úgynevezett rendszerváltás során szintén a labancokkal kooperáló társaság “privatizálta el” a nemzeti vagyon szinte utolsó maradékát és adósította el az országot generációkra.

    Pontosan én sem tudom hogy mi a nyerő stratégia.
    De akár mi is az, az a legfontosabb, hogy tudjuk hogy ki a barát és ki az ellenség, ki a kuruc és ki a labanc…

  112. Nem mondtam hogy hülye vagy.Most végképp nem mondtam. Csak annyit, hogy sok sok interakció kell(lene) ahhoz, hogy reális képet kapj)
    ami ezt mondatta velem, az ez:”Szerintem Orbán bukását főleg te vizionálod, meg páran a baloldalról.”
    Nos, le vagy maradva, ez már most nem így van. nem ez a közhangulat. Orbán bukását például a jobbikosok is vizionálják,többek közt. És ezt nem az SZDSZ-es:D szűrőm mondatja velem, hanem a közvetlen tapasztalat.
    orbán egy Fura Úr, és mint ilyen már lassan mindenkinek rémisztő. (persze egy kis rétegen kívül, meg a sleppjén kívül) Bár szerintem a sleppen belül is elég rémültek páran..
    peace.

    nekem is tanulságos mikor az izraeli egy egy belpoitikai v
    helyzet kapcsán kialakul egy véleményem, Aztán legnagyobb meglepetésre izraeliekkel interakcióba lépve nem igazán az a kép körvonalazódik, egy két ismerőst kivéve.. Szóval ilyenkor én sem vagyok hülye, csal le vagyok maradva. De akkor nem ragaszkodom a megcáfolt előzetes képemhöz.

  113. 122:
    Attila, neked van egy egyéni szűröd és azon át látsz mindent. Kiragadva csak két dolgot.
    1)” A kádári gulyáskommunizmus alatt nőtt háromszorozódott meg a rákos megbetegedések és halálok száma,” Ehhez a kádári gulyáskommunizmusnak semmi köze. A nyugati világban a rák folyamatosan előre tőr kb. a XIX-XX századforduló óta. Nálunk egy kicsit késett, mert a 30-asw években el voltunk foglalva a morbus hungárikusszal (érdekes, hogy ezt egyetlen jobbos se rója fel Horthynak), Majd a háborús nyomorral. U.i. kimutatható korreláció van a jólét és a rák között.
    2)”Brüsszel, az IMF, meg a nagy játékosok milyen szinten védik a bankokat, multikat, a kisemberrel szemben…” Bameg! Kapitalizmus van. Mit vársz, de…. Orbánod ugyanezt teszi (bár neki nem kellene) NE FIZESSEN A GAZDAG ADÓT. Ezt miért nem veszed észre? Nem jó ez a kuruc/labanc felosztás, mert Orbán adópolitikáját éppen a “labancok” kifogásolják, miközben főleg a “kurucokat” sújtja.

  114. 122:
    Úgy látszik nem veszed észre és nem zavar, hogy OV sokadszorra cáfolja meg korábban váltig hangoztatott kurucos véleményét.

    Kardinálisan jó példa erre mostanában a földtörvény és a tandíj esete.
    A tandíj esetében nyomásra visszakozott, a saját politikai karrierje érdekében.
    A körülmények miatt és a figyelem elterelést se zárom ki ez ügyben pl. a földtörvényről.

    Az interneten hosszasan sorolják ezen ellentmondásokat.
    csodálom, hogy ezek alapján, miért nem jutsz el oda, hogy hazudik, úgy mint a Gyurcsány.

    Vagy csak tekintsd a wikileaks kijelentését.
    Vagy azt, hogy ő nem hazudik.
    Ha meg ennyit hazudik, akkor hogyan lehet hiteles?
    Ahogyan mondta, azt lehet csak nézni, amit csinál.

    Egyedül maximum azokat az intézkedéseket lehet felhozni mentségére, ami a tőkés társaságokat sújtja.
    Itt azonban azt is meg kell nézni ( hogy a nem ez emberek fizetik meg szlogennel szemben) mégis ezen intézkedések hány százalékát
    hárítják át a lakosságra (direkt vagy indirekt módon).
    Az is áthárítás, ha a bank nem hitelez, mert veszteséges és inkább kiviszi a tőkét ebből a bizonytalan országból, és ezáltal a vállaltoknál munkahelyek szűnnek meg.
    Nem mentem a bankokat ez egy hatás, a sok közül, nem csak ez az oka a tőkekivonásnak (Basel, hitel/betét arány rendbehozatala, anyavállalt kihelyezések lebontása).
    Ezek után, mennyi lehet, a bankokat tényleges sújtó bank adó, annak effektív mértéke mennyire közelíti meg az európai normát?
    Ez az egész ( nem az emberek fizetik meg) jó példája a politikai marketingnek, amit sokan bevesznek, így Te is.
    Vagy meg kell nézni, hogy a devizahitelezést illetően mennyire kaparták meg a lényeget, ami jogos, és komolyabb hatása lett volna rájuk nézve ? Itt az egyoldalú, a CHF kamatáról elszakadó kamatemelésekre gondolok.

    És igen Az SZJA rendszer kinek is kedvezett oroszlán részben?
    A gyerekvállalás támogatás jogosságát nem vitatva, csak ílyen áron lehetett ezt megoldani?
    Nem lóg ki a lóláb, hogy az egésznek a hátterében, a gazdakok még jobb helyzetbe hozása áll, a szegényebbek rovására?
    Ez a fokozottabb társadalmi polarizáció nen vezet-e a társdalom és a maradék demokrácia bomlásához, mint már sokan kimutatták?

    Téged nem zavar úgy látszik a személyre szabott törvénykezés, az egyszereplős közbeszerzések száma, a sógor-komaság minimum változatlan szintje.

    Az állami központosítás egyik nagy előnye számukra, hogy nagyobb tortából nagyobbat lehet lopni, ha feltételezzük a korrupció változatlan szintjét.
    Hagyó ezekhez kispályás játékos, de a kedvedért minimum egyenrangú szereplő.
    Az egyik lopása nem mentesíti a másikét, de azért már ne csak az egyik oldal lopásait vegyük észre, a jó öreg kettős mérce jegyében.
    Ha szóvá tesszük az egyiket, akkor tegyük már szóvá a másikat is.

    Lehetne szólni nyugdíj eintstandról is. Tudom az ellenérveket, hogy ez mennyi állami kiadást okozott, meg hogy az EU nem számolta bele a hiánycsökkentő tételként, meg hogy a pénztárak se voltak mentesek a különböző jogcímeken a lenyúlástól.
    Ezek igazak, de az is igaz, hogy a nyugdíjpénztárak megszüntetésével az államnak elvileg keletkezett egy ugyanilyen nagyságrendű kötelezettsége a jövőre nézve, amikor ezen nyugdíjakat majd ki kellene fizetni.
    No ez az ami nem fog megtörténni, csak meg kell nézni az alkotmány szövegezését nyugdíj kapcsán. No itt lopták el a nyugdíjasok pénzét.

    Lehetne szólni a sok felesleges kiadásról, ami miatt az újabb és újabb nem megszorítások következnek.
    Ezek egy része direkt intézkedések hatása (SZJA, MOL vásárlás, stadionok és társai), más része indirekt, az által, hogy pl. a jogbizonytalanság miatt nem ruháznak be, és effektív tőkekivonás zajlik.

    Az meg végképp kiveri a biztosítékot, ha arra hivatkoznak, hogy de ők a hazai tőkét támogatják.
    Egyrészt, mivel tőkéről van szó, akkor ha versenybe akar maradni, ugyanúgy kell kizsákmányolnia, mint a nem hazai tőkéseknek. A lakosság a végeredmény tekintetében, ebből nem sok különbséget érzékel.
    A másik, amit hiányolok, hogy nem látom, a hazai tőke, hajde nagy országmentő szándékát, ami miatt érdemes lenen őket kiemelten támogatni.
    Ugyanúgy off-shoroznak, mint a külföldiek, a tőkés mivoltukból következően nem is tehetnék másként.
    Ergo, ha jobb befektetési lehetőséget találnak, ugyanúgy elhagyja a tőke az országot, mint a külföldiek esetében.

  115. Mindenben támogatom a Fiatalságot !

    Hova kell vinni pénzt, ételt, bort, pogácsát, lőszert, üzemanyagot, kötszert, akasztófakötelet ?!

  116. Pénzt, bort, pogácsát üzemanyagot. Kéremszépen,a D. utcai elosztóközpontba, átveszem, és a további koordinálásáról gondoskodom.. 😉

  117. Épp most jutottam el a 9. hozzászólásig (először mindig elolvasom a cikket, véleményezek, majd a hozzászólásoknak kezdek neki) ! A csendesen tűrőkben most már akkora indulat van, hogy vasat és vért igényelnének…

  118. 29,
    meredek állítás a kezdő 300-400 ezer bruttó bér ! 9 éves gépészmérnöki gyakorlattal a bruttóm 231.000.- Versenyszféra, építőipar, tisztán bejelentve, semmi mellékes.
    Az otthonom semmilyen körülmények közt nem fogom elhagyni, nem távozom az országból, nem hagyom magára nyomorult embertársaimat, nagyobb bérért…

  119. 125 PZuj

    “Az meg végképp kiveri a biztosítékot, ha arra hivatkoznak, hogy de ők a hazai tőkét támogatják.”

    Éertsd meg: Van különbség hogy az országban megtermelt nyereség 92%-a van külföldi tőke kezében vagy kevesebb…
    Ugyanis egész más ha itthon költődik el, vagy külföldön… Tehát nem egészen mindegy…

    De ha magyarázni kell, hogy magyarországon jobb lenne ha a termelt nyereség az országban marad, az már nem értelmes vita, hanem alapvető világnézeti különbség.

  120. 130:
    “Ugyanis egész más ha itthon költődik el, vagy külföldön… Tehát nem egészen mindegy…”

    Az off-shore elköltés az külföldnek számít?
    (Lásd pl. Csányi Bonafarm csoport, szingapúri off-shore.)

    A magyar tőkeexport (OTP. MOL, Richter leányvállalatok, stb. ) az külföldnek számít?

  121. Jaigen…. juteszembe

    Télirózsás forradalom !

    Csak egy komcsi adhatta ezt az ötletet a történelmileg alultáplált társaságnak.
    Érdemes megnézni a fejjebb belinkelt videót, miszerint a mai egyemisták azt se tudják hogy mikor volt a második világháború.
    Aki meg beadta nekik az Őszirózsás forradalom egyenes örökségét, az most a térdeit csapkodja a röhögéstől.

    Na jó, itt van megint:

  122. 132:
    Attila, ugye Téged csak nyolcas söréttel lehet leállítani, közelről ?

  123. 131. PZuj

    Azt mondod hogy minden vagy a legtöbb magyar vállalkozó offshore-ra menti a nyereségét ?
    Van rá valami forrásod?

    Ha meg egyetértesz magaddal, akkor meg mi a nagy hűha?
    Ha ez a kormány se csinálja másképp mint ahogy egyáltalán lehetséges, akkor mi értelme megbuktatni?
    A kapitalista így is úgy is kizsákmányol, a proli igy is úgy is szív, Orbán se jobb a Deákné vásznánál, a globáltőkét szolgálja, akkor minek megbuktatni?

    Vagyakkorhogyis?

    Bajnai szebb?

  124. 130:
    Egy multi cég mennyire tekinthető nemzeti cégnek, a nemzeti tőke képviselőjének?
    Amikor pont a multiság okán nagyon hatékonyan bújnak ki a nemzeti adófizetés, közteherviselés alól.
    Szép példák található erre az USA-ban, de pl. az IKEA-t is említhetném a svájci alapítványos trükkel.

    De egy mostani francia példa:

    “Az adók elől emigrál Depardieu”

    http://ado.hu/rovatok/ado/az-adok-elol-emigral-depardieu

  125. 133. János

    Tudom hogy ellenséges területen vagyok, és Tiborbá csak pofozózsáknak használ…

    A helyzet az, hogy valóban érdekelnek az ellentábor érvei.
    Nem akarok senkit megtéríteni, csak kiváncsi vagyok motivációkra, véleményekre, érvekre, vagy érvek gyanánt előadott demagóiára…
    Ehhez meg fel kell tenni a golyóálló mellényt, a fapofát és állni az ütéseket, és főleg nem megsértődni.

    El nem hiszed, milyen príma tanulmányt lehet írni abból, hogy egyesek úgy próbálják visszasírni a Gyurcsány érát, hogy közben szégyenlik leírni a nevét.

  126. 134:
    “Azt mondod hogy minden vagy a legtöbb magyar vállalkozó offshore-ra menti a nyereségét ?
    Van rá valami forrásod?”

    A nagyok bizony.
    Függetlenül hogy Szoci vagy Fidesz kötődésűek.
    Lásd Bajnai, Kóka, Omnivest, Közgép, Simicska.
    Lásd 131 A Bonafarmra keres rá.

    “Vagyakkorhogyis?

    “A kapitalista így is úgy is kizsákmányol, a proli igy is úgy is szív, Orbán se jobb a Deákné vásznánál, a globáltőkét szolgálja, akkor minek megbuktatni?”

    Abban hogy egyik kutya, a másik eb ki is egyezhetnénk, de akkor ne gyere a nemzeti tőkével, hogy az mennyire jobb a külföldinél.

    Bajnai szebb?”
    Mint írtam, Bajnai-ra sem szavaznék.
    De Bajnai talán gazdaságilag racionálisabb, mint Orbán.

  127. 135. Pzuj

    Látod…
    Te is érzed, hogy erkölcsileg nem kóser Depardeieu, meg Johnny Holliday, meg a többi adómenekeült…

    Lehet hogy bizonyos körökben kúúl de még a gazemberek is érzik, hogy nem túl hősies dolog.
    És pontosan ez az, ami ember és ember között különbséget tehet.

    Van aki eladja az anyját 20 fillérért, van akinek fejjebb van a határ, és van aki nemet mond.
    És vannak akiket nagyon zavar, hogy vannak még akik képesek nemet mondani… Ezek miatt MUSZÁJ a gazembereknek rosszul éreznie magát… Hát megpróbálják őket nevetségessé tenni.

  128. 134: Attila(PV):

    “Azt mondod hogy minden vagy a legtöbb magyar vállalkozó offshore-ra menti a nyereségét ?”

    Nem mind, csak a Fidesz közeliek. Az MSZP közeliek is csinálnák, de őket mostanában nem engedik oda a húsosfazékhoz, úgyhogy vagy kussolnak, vagy megélnek abból, amit loptak eddig.

    Mint mindig, ismét gengszterváltás történt, nem rendszerváltás. Csak most újraírták az Alkotmányt is. Még a neve se ugyanaz. A tartalom viszont igen.

  129. 136:
    A franc akar téged pofozózsáknak használni. Egyszer kitiltottalak, akkor ígérgettél fűt-fát, visszaengedtelek. Aztán megint kitiltottalak, akkor visszakönyörögted magad. Rájöttem, hogy ez téged éltet, és mivel én is éltem emigrációban, hát hagyom hogy “tevékenykedj” Semmi bajt nem okozol, mert a többség rád csak legyint, egyedül Dorkát önti el az epe, néhányan fújnak veled egy követ, azok befolyásolhatatlanok. Tehát nulla vizet zavarsz.

  130. 138: Attila(PV)

    “És vannak akiket nagyon zavar, hogy vannak még akik képesek nemet mondani… Ezek miatt MUSZÁJ a gazembereknek rosszul éreznie magát… Hát megpróbálják őket nevetségessé tenni.”

    Azt az egyet nem akarod megérteni, Attila, hogy a gazemberek most nemhogy rosszul érzik magukat, hanem épp ellenkezőleg, jobb nekik, mint valaha. Több pénzt húznak ki ebből az országból, mint korábban bármikor. És ennek jó része közvetlenül a Fidesz-kormány ámokfutásához köthető.

    Fénylő csillagunk ugyanis kurvára nem a külföldi tőke ellen van, hanem éppen ellenkezőleg: a saját állampolgárai felé gyakorlatilag államcsődöt jelent, hogy az ország fizetőképességét a KÜLFÖLD FELÉ megőrizhesse (az egész MANYUP-államosítás ez volt gyakorlatilag).

  131. 138:
    “Te is érzed, hogy erkölcsileg nem kóser Depardeieu, meg Johnny Holliday, meg a többi adómenekeült…”

    Az egy dolog, hogy én mit tartok felőlük,
    de a másik dolog az, hogy a “nemzeti” tőke, mint a külföldi is a pénze mentén szavaz a hazájáról.

    Ez szerintem, a tőke nagyságával jól korrelál és következik a tőke természetéből.
    Ha nagyobb a tőkés, valószínűleg jobban megtalálta a tőkének ideális feltételeket.
    Ha a nemzeti érzelem mentén való befektetés nem az, mert ha ez nem az optimális befektetési lehetőség, akkor óhatatlanul versenyhátrányba kerül( és kisebb tőkés lesz) azokkal szemben, akik ezt hibát nem követik el. És ez nem etikai értékítélet, hanem a tőke logikájának az ítélete.

    A nemzeti tőke egy része meg óhatatlan multivá válik és akkor már több országba kell beruháznia és nem csak otthon ruház be, tehát a nyereségét ki viszi az országból.

    Egyedül talán a kis közepes vállalkozásokra lenne igaz, amit állítasz a méretükből kifolyólag, de ha az országban nem érzik biztonságban a pénzüket vagy nem találnak jó beruházási lehetőséget, akkor nem fognak beruházni és megtalálják ők is a külföldi bankszámlák nyújtotta előnyöket.

    Különben nem tudom, hogy miért is kell ezt bizonygatni, az egész globalizáció erről szól. A nemzeti tőke is, a minél jobb megtérülést keresi.

  132. 137. PZuj

    “De Bajnai talán gazdaságilag racionálisabb, mint Orbán.”

    Hát ez az.
    És ennek a racionalitásnak az eredményét ezüttálcán nyújtaná oda a globalómának.

    És szerintem még mindig jobb ha legalább a retorika nemzeti, mert azért így több magyar cég van, több pénz marad itthon, mintha egyszerűen nyílt politikával tiltanák meg a magyarnak hogy saját hazájában bármilyen vezető pozíciót elvállaljon ami nem a globalóma szolgálatában áll.

  133. Tibor bá’: Azért ez a “mutassa” egy kicsit már túl sok.

    Sajnos nem sok.
    Ha megnézed a videót, rájössz… ezt kívántam étzékeltetni, de nem sikerült.
    A hejesírásom, mitagadás rozsdásodik, de a mutassa direkt volt…
    De vannak tantuszok amik az Istennek se akarnak leesni… Úgy kényelmesebb…

    És a fenti hejesírás is szándékos volt? És az állandóan ismétlődő rosz-ak is? Szerintem nem szerencsés, ha valaki viccelődik a helyesírásal, miközben messze nem perfekt. De “üzletpolitikám” senkit se baszogatni a helyesírással, azonban ez a mutassa már sok volt, ami nem is helyesírás, hanem helyes beszéd.

  134. 140. Tiborbá

    ” Tehát nulla vizet zavarsz.”
    Mindenesetre kedves tőled, hogy időnkét atyaian kioktatsz, és egész délután az egész csapat engem próbál jobb belátásra téríteni…
    Szivemben hálát érzek az önzetlen segítőszándék ilyen szép kifejeződésért, különösen így karácsony táján.

  135. 138:
    “És pontosan ez az, ami ember és ember között különbséget tehet.
    Van aki eladja az anyját 20 fillérért, van akinek fejjebb van a határ, és van aki nemet mond.”

    Kedves Attila! Vallj színt! Te mennyi pénzért adtad el az anyaföldedet? Mi vitt rá, hogy a csigazabálók szolgálatába állj, ahelyett, hogy itthon küzdenél? Embernek tartod még magadat?

    🙂

  136. 147.

    és Te? És én? és Tibor’bá?

    Mindenki a lehető legjobbat cselekszi, amire neki telik.

    Mindenki talál maga számára magyarázetot, minden cselekedetére. Még Hitler vagy Sztálin is meg volt győződve a cselekedetei helyességéről. Hogy is mondta Jézus bácsi?
    Ne ítélkezz, mert ….!
    Nyilván látod Attila “dolgait”, de tudod-e a szándékait?
    Feltételezem te is jobbító szándékkal vonod kérdőre kedves Attilánkat.
    Másokat mindenki milyen jól lát, de magunkat látjuk é? Én most megláttam 1 pillanatra. hú de borzasztó húzok is a pitsába.

  137. “”Miért higgyen egy diák ennek a kormánynak, mi van, ha holnap megint mást mondanak?” – tette fel a kérdést egy diák szerda délután a Magyar Tudományos Akadémia előtt tartott tüntetésen, és nem ő volt az egyetlen, akit nem győzött meg a kormányszóvivő bejelentése az 55 ezer ingyen állami férőhelyről.”

    http://www.origo.hu/itthon/20121220-a-szerdai-diaktuntetes-osszefoglaloja.html

    Jó a kérdésfelvetés.
    Ennyit jelent a bizalom eltűnése.

  138. Arma Gedeon, Kedves Lóránd … Olyan emberek akiknek véleményével nem mindig értettem egyet, de mégis érdekelt mit írnak Ők, a másképp gondolkodók a világ dolgairól. Eltűntek ! Kár ! Most Attila van soron ? Nem szeretném, bár semmi közöm hozzá. Ezt a blogot nem én működtetem, mégis azt gondolom, kicsit jó lenne megengedőbben kommunikálnod kedves Tibor’bá. Te magad utasítottál engem rendre amikor eleinte nyelvtani hibákat tettem szóvá. Leszoktam róla, mert beláttam, én magam is írok néha hülyeségeket a gondolati kapkodás miatt, másrészt meg nem kell elfeledni, az itt irkálók nagy része nem Magyarországon él. Nem gyakorolja a nyelvet nap-mint nap. Hibáznak, tévednek, de nem a szöveghelyesség a lényeg, hanem a gondolat amit megosztani szándékoznak a többiekkel. Sokat parázunk a biológiai sokféleség pusztulása miatt. A gondolati sokféleség legalább ilyen fontos.

  139. 150:
    A forma is hozzátartozik a gondolathoz. Attila írjon kevesebbet, de gondosabban írjon. Imádom az anyanyelvemet, nem engedem szétdúlni a tartalom miatt. – – – Mind Lorád, mind pedig Gedeon azért maradt el, mert mind a kettő hirdetni kívánta a tanait (amit hagytam) de nem kísérte siker a próbálkozást, akkor pedig minek strapálják magukat. – – – Aki külföldre távozik, annak viselni kell az ezzel járókat, én viseltem, a mai napig viselem. Tudom, hogy miről beszélek, és mit akarok.

  140. 147. Avatar

    Látom szakad a cérna, kezdesz személyeskedni.
    De azért válaszolok.
    Minden valószínűség szerint nem élek itt jobban mint otthon élnék. A pénz otthon se érdekelt és itt se. Nincs saját házam és nem is lesz. De soha nem tartoztam senkinek… egyszer 250 fonttal… beteg is voltam tőle… de kifizettem.
    Londonban 3x-4x jobban kerestem mint itt, de nekem túl drága volt a pénz amit ott adtak… Tudom, kevés elfogadható mentség van a kalandvágyból elvándorlásra, nem is mentegetem.
    Próbálok kompenzálni.
    Amit innen tehetek próbálom a hazámat jó színben feltüntetni… a fiaim iskolájában időnként extra történelemórát tartok, részem volt benne hogy egy nagyváros városházán 3 napig magyar zászló lobogjon, Előadást szerveztem, hogy ellensúlyozzam a kialakuló nácifasiszta képet meg hasonlók.

  141. Tiborbá,

    A hejesírásom mutassa a valóságot.

    Az Eltéseket szerintem a az mutassa legjobban, ami a filmben látható, de úgy kerüli itt mindenki mint ördög a szenteltvizet.
    És a “mutassa” szóval próbáltam megvilágítani…
    Igen, a hejesírás is direkt volt, de a rosz az rosz beidegződés… ilyen van néhány… de igazad lehet, ne facsarjuk anyanelvünket szórakozásból.

  142. 153:
    Jól van Attila. Ezentúl a hozzászólásaidat szerkesztem, és minden szart kiirtok belőle. 😉 Nekem ezt fizikai fájdalom így olvasni.

  143. Attila….
    Egy jelenség. szado – mazo.. beletelt egy kis időbe míg rájöttem, de most már tudom kezelni, bocs Atti, tényleg így gondolom, szadomazo vonal, az ideológia csak körítés:-D

  144. Tibor bá ha holnap kiadnak egy új helyesírási szótárat és abban az lesz,hogy a mutassa a jó/helyes írásmód akkor mi az állás?:)

  145. Orbán image-ét újabb érdekességekkel igyekeznek jobbítani. Fiatalon kiverték az első fogait egy boxmeccsen és van tetoválása. Fantasztikus. Horthynak is volt tetoválása. Ki lehet a célcsoport az ilyen “érdekességekkel”?

  146. 159:
    Ezt nem hiszem el!
    Van a magyarban “mutassa” csak Attila rosszul alkalmazta. Figyelj!
    (én) megmutatom a pöcsömet
    (te) megmutatod a pöcsöd
    (ö) megmutatja a pöcsét [nem pedig mutassa]
    (mi) megmutatjuk a pöcsünket (v. pöcseinket)
    (ti) megmutatjátok a pöcsötöket (v. pöcseiteket)
    (ők) megmutatják a pöcsüket (v. pöcseiket)
    Most jön a felszólító mód:
    Hé maga! Mutassa a pöcsét. És mi történt? Megmutatta.
    Kérdő mondat:
    Megmutatta a pöcsét?
    Megmutassam a pöcsömet?
    Megmutassa a pöcsét?
    Megmutassuk a pöcsünket? (v. pöcseinket)

    Vagyis a “mutassa” nem helyesírási probléma, hanem a helyes beszédé.

    A magyarkodás a közös nyelvünknél kezdődik, nem pedig “éljen Orbán, éljen Orbán”-nál, aki a tankötelezettséget le akarja szállítani 16 évre 18-ról.

  147. 152: A személyeskedést te kezdted, amikor minősítgetni kezdted azokat, akik a túlzott adóztatás elől olyan országba költöznek, ahol az állam egy kicsit kevesebbel is beéri. Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy te magad is elhagytad a hazádat, így nem nagyon van erkölcsi alapod arra, hogy mások hasonló lépéseit kritizáld. London után se hazatértél, hanem a franciáknál telepedtél le, nem a hazádért, a honfitársaidért dolgozol, nem Magyarországot gyarapítod az adóbefizetéseiddel. De ha Depardeieu dönt úgy, hogy elhagyja hazáját, akkor olyan magas lóról osztod azt észt, hogy ott már a serpák is légszomjjal küzdenének. Mit tudsz te az ő döntésének körülményeiről, motivációiról?

    “Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből!”

  148. 152,
    Most már kibiztosítom a sörétes puskát, ha nem hagyod abba … !

  149. Emberek!.Mi ez a civakodás már megint.?
    Csak egy napot hagyok ki..
    Szóval kapitalizmus van..
    Szóval azt szoktam mondani,ezzel a példával,hogy a férjem főnöke aki 70 éves (most már mondhatom hogy csak az Ő főnöke,mert az enyém már nem)Szóval az olasz főnöke,ossza már szét az eddig megkeresett pénzét vagyonát ,a gyárát,a szegények közt,a dolgozói közt,aztán 3 hónap múlva megyünk megint hogy elfogyott a pénz,kérünk még…
    Azért ez nem így működik..Szegénynek gazdagnak ,mindenkinek kapitalizmus van..Szegények mindig is voltak ,és lesznek..Éppen Tibor bá mondta hogy minden rétegnek nem lehet jót tenni..
    Kiabálunk itt egymásra.Senkinek sem könnyű,mindenki a maga szintjén nyomorog..
    A politika egyszer kerek,egyszer talp..Azt nem érdekli mi van veled..

    De szóval én csak azt akarom kihozni végül is az egészből,hogy aki tud álljon már a saját lábára,és ne a sült galambot várja,meg az államot….
    Nem azért küzdök meg kínlódok én sem,hogy aztán az én adómból,vagy bármim elvételéből segítsék azokat,akiknek esze ágában sincs semmit tenni a maga sorsáért,érdekéért..Mindig azt a lovat ütik amelyik húz…

  150. Én csak annyit tennék hozzá amit Georg Carlin szokott mondani
    íme:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük