(2411)Gondolatok a könyvtárban

Tibor bá’ online

Természetesen elektronikus könyvtárra gondoltam, Vörösmartytól pedig elnézést kérek az apró plagizálásért, de hát ez újabban divat. 😀

Fiatal koromban én is beleestem abba a hibába, amibe, azt hiszem, mindenki. Úgy gondoltam, hogy az „élet” akkor kezdődött, amikor én eszmélni kezdtem a világot, minden más, ami előtte volt, nem volt „igazi”. Később csodálkozva fedeztem fel, hogy 50, 100 évvel korábban is éltek gondolkodó emberek, sőt talán többet és gyorsabban gondolkodtak, mint a maiak, mivel általában rövidebb ideig éltek. Nekik 30-40 éves korukra már mindent meg kellett tapasztalni, amikor manapság a férfiak épp a második házasságukat kezdik unni. 😀

Vegyük például ezt az Alexander Fraser Tytler-t (1747 – 1813), aki egy skót jogász volt, de foglalkozott történelemmel is, sőt az Edinburgh-i Egyetemen mint történelem professzor a görög és a római történelemnek volt az alapos ismerője. Tytler már a XVIII. század végén hirdette, hogy a demokráciáknak, mint például a római és  görög demokráciának van egy természetes evolválódása, aminek folyamán a kezdeti erényességből szép lassan átcsúsznak a totális korrupcióba.

Tytler észrevette, és hirdette, hogy a nagy emberi civilizációk durván 200 éven át virágzanak, miközben a következő transzformáción esnek át:

–         elnyomás spirituális hitéletet vált ki

–         a spirituális hitélet bátorságot ad

–         a bátorsággal kivívják a szabadságot

–         a szabadság mellett jólét áll elő

–         a jólét mellet virágzani kezd az önzés

–         az önzés önelégültséghez vezet

–         az önelégültséget felváltja az apátia

–         az apátia függő viszonyba sodor

–         a függő viszonyból elnyomás következik.

Aki ezt angolul is akarja olvasni, annak a poszt végén beírom az eredeti szöveget. A felsorolás – bevallom, mint a pasi csodálója – kissé erőltetett, mint minden, amikor a tartalom mellett kardoskodunk a poénírozás mellett is, de azért nem semmi. Ez az egyszerű ügyvéd és egyetemi előadó a kiteljesedett nagy amerikai demokrácia előtt, több mint 200 éve pontosan megjósolja azt a végjátékot, amit ma a nyugati civilizáció átél. Nem kell vívódnunk magunkkal, „hol rontottuk el”. Törvényszerű, hogy a társadalmaknak változni kell, mert maga az élet nem statikus, állandó dinamikában van. Mindig voltak és mindig lesznek „régi szép idők”. Ezért – megreszkírozom – ha elégedetlen vagy a jelennel, jól vigyázz, használd ki, mert egyszer még úgy fogsz rá emlékezni, mint azokra a tűrhetően kellemes, „régi szép napokra”.

From bondage to spiritual faith;
from spiritual faith to great courage;
from courage to liberty;
from liberty to abundance;
from abundance to selfishness;
from selfishness to complacency;
from complaceny to apathy;
from apathy to dependence;
from dependency back again into bondag.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

7 gondolat erről: „(2411)Gondolatok a könyvtárban

  1. az a demokrácia, amire olyan gyakran szoktunk hivatkozni, az ókori Görögországban ( pontosabban ott, amire ma úgy hivatkozunk, hogy Görögország ) csupán egy nyúlfaroknyi ideig tartott, és nem volt nagyon sikeres …

  2. A demokrácia egy gumifogalom.
    A választások négyévenkénti megtartása, még nem garantálja, hogy jó értelemben vett demokráciáról beszélünk.
    A szocializmusban is voltak „választások”
    A megválasztottak pedig elkurvulhatnak és a saját érdekeiket, a választópolgárok, a nép érdekeinek a rovására érvényesíthetik.
    Ez történik ma Magyarországon.

  3. 02. Mosógépszerelő

    nemcsak Magyarországon. Amíg a választási ígéreteikkel nem elszámoltathatók a politikusok, addig az csak „elkurvult” demokrácia marad. Sokfajta demokrácia van, az USA-ban, Nagy-Britanniában és Franciaországban is másképp működik, mégsem kérdőjelezi meg senki.

    Mondjuk Szaúd-Arábiában nincs, mégsem kérdőjelezi meg senki ….

    Erre mondta Putyin egy interjúban, hogy mégis mondja már meg valaki, hogy melyik az igazi demokrácia a sok nyugati közül 😛

  4. Igazi demokrácia manapság max egy nagy világégés után lesz újra. Az emberek újra és újra elpusztítják azt amit évtizedeken vagy évszázadokon át felépítettek és ez a körforgás ismétlődik újra és újra. Sajnos javíthatlanok vagyunk és még a hibáinkból sem tanulunk.

  5. Kedves Tibor-bá!

    Ezen felsorolt lépcsőfokok melyikén vagyunk most?

  6. 05 – Bodor Attila:
    Valószínűleg az utolsó előttiben.

  7. Ha jól rémlik már Platón is boncolgatta és hasonló következtetésekre jutott … sok évvel korábban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük