(2402) Anyukám, utazunk!

Tibor bá’ szatirikus online

 

A család tavaszi zárt számadásán kiderült, hogy van háromszáz felesleges rugónk, aminek feleségem a seggére kívánt verni. Én meg azt hallottam, hogy Bank Kong szex negyede már lerágott csont, újabban az arabokhoz sikk ellátogatni, mert olyan emberségesen sehol máshol nem ejtenek túszokat, mint ott. Dubai nem érdekes, mert ott meg magyar kurvák vannak, de dubai árakon vesztegetik az enyhén kopott pináikat. Szóba jöhetett Tunézia, Egyiptom, Jordánia és esetleg Irak is, ha magunkkal tudjuk vinni azt az itt-ott lyukas golyóálló mellényt, amit az utolsó turnus egyik részvevőjéről húztak le közvetlenül a temetése előtt.

Tunéziát kapásból kihúztuk a listáról, mert ott az összes úszómedencének csúfolt pancsoló agyon van pakolva unatkozó újgazdag magyarokkal, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a mindennapi betevő koktéljukat derékig érő vízben állva szopogassák el.

Első nekifutásra Egyiptom csábítónak tűnt, de aztán kiderült, hogy ott még a forralt víz is fertőz, és elég ránézni a garnélamártásra ahhoz, hogy az ember százhússzal keresse a legközelebbi retyót, és akkor még nem is vettük számban, hogy egy éve permanens forradalom van, már rég nem tudni ki buktat meg kit, és miért.

Irak szerfelett izgalmasnak ígérkezett, csak hát ott a gyakori robbantástól a levegő szennyezettsége teljességgel elviselhetetlen. A TNT édeskés szaga kifejezetten gejl az európai gyomornak, amin a rohadó hullák bűze alig javít valamit. Így aztán kizárásos alapon megmaradt Jordánia.

A Jordánok imádják a magyarokat elsősorban azért, mert a Magyarországon beszerzett feleségek jó áron kelnek el a piacokon, van olyan, akiért 5-6 kecskét is adnak. Ezen kívül a magyarok számlájára lehet még írni, mindenfajta nyelvismeret teljes hiányát, ami rendkívül kezelhetővé teszi őket. Szóval döntöttünk, Jordánia és kész! Odaszállításunk charternek nevezett elrendezésben folyt, ami azt jelenti, hogy a repülőgépre ugyan felkerültünk, még az is biztosnak látszott, hogy Jordánia a cél, de az információ áradat ezzel kifújt. Lehetetlenség volt megtudni, hogy van-e csoportvezető, és ha van, akkor az ki, mikor érkezünk és hová, hol fogunk lakni és miért. Bocs! Az utolsó kérdés sztornó, mert tudom rá a választ. Azért mert a feleségem a fodrásznál el akarja mesélni, hogy Jordániában nyaralt.

Végül azért megérkeztünk Amanba, ami úgy néz ki, mint egy város, de ez csak a látszat. A közlekedés iszonyatos káoszt mutat, aminek elsősorban az iszonyatos káosz az oka. Hogy ezt kátyúk nélkül hogyan érik el, örök rejtély marad. Amit különben úgy megszoktak, hogy ma már káosz uralja az élet minden területét, amin azonban a helyiek valahogy ki tudnak igazodni. Útlevélvizsgálatot követve addig nem indult el egy busz, amíg kihasználtsága nem érte el a 150 százalékot. Végül rengeteg tülekedés, és több baleset gyanús konfliktushelyzet után megérkeztünk egy szállodába, ahol már vártak minket, de addig le se rakhattuk a bőröndjeinket, amíg három napra nem fizettük ki azt a szállást, amit még odahaza bevasalt rajtunk az utazási iroda. Ez persze egy kicsit gyanúsnak tűnt.

Másnap reggel az előző feltételezés beigazolódást nyert, a gyanú alaposnak bizonyult. A „Happy Utasok” utazási iroda, ahová belapátoltuk azt a bizonyos 300 rugót, egy árva petákot se utalt át a jordániai szállóba, amiről a kollektív idegenvezető mit sem tudott. Néhány fiatalabb útitársunk habzó szájjal hiába fojtogatta a szerencsétlent, az utólag befizetett 3 nap lejártát követően ki fognak rúgni. Ez az egyetlen dolog, ami tutinak tűnik. Egyszerűbben fogalmazva, van három napunk arra, hogy valahogy hazahúzzuk a csíkot.

A fakultatív programokra félretett kis pénzünk felhasználásával délben sikerült megebédelnünk. Ebéd után valaki kapott egy mobil hívást Pestről, ahol az a hír járja, hogy ha minden kötél szakad a Wizz Air hajlandó minket hazavinni, amennyiben az utazás költségére jelzáloghitelt jegyezhetnek be panellakásunkra.

Közben ahányszor elmentünk a recepció előtt, minden esetben úgy néztek ránk, mint szegény rokonra szokás nézni Pesten, a Volán pályaudvar érkezési oldalán. Még jó, hogy nem zártak be az adósok börtönébe, ami a Közel Keleten állítólag még divatban van. Viszont az is igaz, hogy három nappal később még megtehetik.

Estére a Wizz Air visszavonta ajánlatát, de úgy tudni, két buszt már elindított értünk a Nemzeti Kulturális Minisztérium, csak azt nem tudni hogyan kelnek át a Földközi-tengeren. Ez a kunszt eddig egyedül Mózesnek sikerült, és neki is csak a Vörös-tengeren.

Másnap reggelizés közben egy szimpatikus nászutas házaspár hangosan veszekedett. A férfi többször hivatkozott feldúlt lelki állapotára, ami az ágyban állítólag nem várt anomáliákhoz vezetett. A hallottakon többen hangosan vihogtak, megfeledkezve arról, hogy mekkora szarban vagyunk valamennyien.

Néhányan egész nap esküdöztek, hogy ha egyszer hazajutnak, az utazási iroda tulajdonosát laposra verik. Ennek a valószínűsége azonban rendkívül kicsiny, mert mobilon valakinek a kárörvendő anyósa elárulta, hogy az irodába nem lehet bejutni, ajtaján egy cetli, miszerint technikai okokból kifolyólag bizonytalan időre zárva.

Ezen aztán hosszasan elgondolkoztam. Miért kell hazudni? Sokkal tisztességesebb lenne kiírni, hogy „Marhák! Át lettetek verve, mert ez még mindig az eredeti tőkefelhalmozás.” Aztán rádöbbentem, hogy én ezt sose fogom megérteni. Aki átver néhány tucat embert, az nem tisztességes. Aki tisztességesen kiírná a valóságot, az nem ver át senkit.

Aztán persze valahogy valamennyien hazajutottunk, és a be nem tervezett nagy kalandon szép lassan túltettük magunkat. Visszamaradt azonban egy apró probléma. Feleségem jövőre is fog a fodrászhoz járni, ahol meg szokás beszélni a külföldi utakat, tehát mi is megyünk. De, hogy a fenébe lehet megtudni egy utazási irodáról, hogy a befizetett útra el is visz, vagy csak beseperi a pénzt?

Legegyszerűbb megoldásnak egy huszárvágás látszik. Alapítok egy bétét, és beindítok egy utazási irodát, mondjuk „Happy Pórul jártak” néven, legrosszabb esetben csődbe jutok, természetesen néhány millás kaszálása után, és ha nem vernek agyon, akkor én leszek a happy pórul járt.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

12 gondolat erről: „(2402) Anyukám, utazunk!

  1. Az, hogy előfordulnak csalók, az minden rendszerben megtörténhet.

    De Magyarországon a csalók az utazás szervező szakmában teljesen szemérmetlenül, nyíltan és eltűrten károsítják meg az utazni vágyókat.
    Ebbeni fáradhatatlan igyekezetükben a Kleptokrata jogállamunk segítő kezet nyújt.

    Pl. Görög utakra szakosodott Kydra Tours beszedte a teljes részvételi díjat, utasok hoppon maradtak, de a Kydra irodájában már egy hét múltán új utazási cég nyitott, Szikra Tours néven, ugyanazzal a személyzettel, és tulajdonosi körrel.

    Ez pedig nálunk teljesen rendben van, a jogász urak egyetlen feladata, hogy sok szerencsét kívánjanak Szikráéknak, a következő ezer balek megszervezéséhez.

    Mikor a Kydra menedzsmentjének egyik tagját Görögországban a görög rendőrség letartóztatta, a magyar külügy és sajtó nagy lendülettel állt a kiszabadításhoz a „jogtalanság” elleni hangos tiltakozással.

  2. 01 – bogozy:
    Ott tartunk, hogy nem merek befizetni semmilyen útra, mert lehetetlenség kiszimatolni, ki lesz a következő csődbe jutott utazási iroda.

  3. 2. Tibor bá’

    Nem is szabad! Az utazást és a szállást külön kell intézni, nekünk évekig bevállt, hogy a last minute buszról való leszálláskor (anno még a teletexten olvasva keresgéltünk), a bőröndjeinket magunk utánk húzva 3-5 percen belül, nagyobb, jobban felszerelt, a tengerparthoz közelebb lévő és nem utolsó sorban feleannyiba kerülő szállást találtunk, mint amit az utazási irodák kínáltak.

    Ma az interneten szerintem még könnyebb tájékozódni, elég rákeresni az kinézett célországról írt véleményekre, hogy választani tudjunk.

  4. „Feleségem jövőre is fog a fodrászhoz járni, ahol meg szokás beszélni a külföldi utakat, tehát mi is megyünk.”
    Ez már mekkora alapigazság!!
    Tényleg belegondolt- e bárki is hogy hányak voltak „kénytelenek” elmenni nyaralni e nyomós okból kifolyólag, az elmúlt 25 évben?
    Erről egy régi Oregoni ismerősöm jut eszembe, aki egyszer megjegyezte, hogy két féle nyaralás/üdülés-pihenés létezik. A ‘woman kind of holiday, és a „man kind of holiday”.
    A nőknek való nyaralás, a drága szállodás, városnézős, vásárlásos, éttermes, full programos szervezett nyaralás és a férfiaknak való – tóparti ház az erdőszélen, messze a várostól, horgászással, haverokkal, sörözéssel.

  5. Tibor bá
    Tudod nagyon jól, hogy a legeslegritkább esetben szólók bele oly vitába, ami országotok belügyeit érinti és minden szempontból csakis rátok tartozó MAGYAR társadalmi belügy, lásd a kormányotok elleni sok toopicot, de most már-már a sajnálat beszél belőlem, mert
    A legkomolyabban mondom, nem értem mi folyik odaát nálatok.
    Hát netán a Holdon van Mo. és nincs szomszédotok, akiktől lehetne tanulni szokást, eljárást, törvénykezést gyakorlatot stb., vagy pedig a magyar ember eleve és szabadon majd mindennel és mindenhol becsapható????
    Sehol a normális világban, egy rendezett jogállamban nem történhetnek oly dolgok anno a jelzálogkölcsönök, most pedig az utazási irodák körül, mint nálatok.
    Még nem vetődtem el akkoriban honlapodra, mikor
    Ama régenvolt MÁV- per kapcsolatában csodálkoztam el elöször Magyarország hozzáálásán az egész cirkuszhoz, de azt hittem, hogy ez egyszeri eset..
    No de ezek szerint nem
    Nálad olvastam volt, valamelyik régi topicban, hogy Mo. egy következmények nélküli ország!
    Na de ennyire??!!

  6. 05 – bálint:
    Amikor az olajszőkítés folyt, az egyik rendőr ezredesnek elege lett a dologból. Tudod mi lett a vége. Délben, az autójában ült és zacskóból ebédelt, majd fogta a szolgálati fegyverét és halántékon lőtte magát, miközben a szája tele volt étellel.—– Nézd, mi 1526-óta mindig ki voltunk valakiknek szolgáltatva. Generációkon át megtanultuk a „dekkolást”. Aki időnként hősködött, az úgy járt mint ez a rendőr ezredes, akinek persze nem lett utóda, így nem tudta örökíteni a gerinces kiállást.

  7. 06.Tibor bá
    Nagyon szomorú, sötét kép jön le fentiekből, mondhatni Mo. szegénységi bizonyitványa, amit én személyesen nagyon sajnálok, mert szeretem Magyarországot és ugy vélem, hogy a nép érdemtelenül szenved.
    Ne, szólók bele senki életébe, nem adok tanácsot senkinek, nem példálódzok itthoni dolgokkal, de ez esetben kivételesen megjegyezném: egy ici-pici kis összetartás , egy egész kis gerinc nem ártana, sőt!

  8. Re:07
    Az a gerinc szépen ki lett nevelve a társadalom jelentős többségéből az utóbbi 70 évben… Nem csak így esett véletlenül, szépen és tudatosan folyt a puhítás, szalámi technikával, hogy ne vegye észre a balek béka, hogy fő alatta a leves.
    Tudod Bálint ha van kettő út, egyik a nehéz, de igaz, másik a könnyű, de hazug, melyiket választja egy egységsugarú Jóska bá? Hozzáteszem van ennek egy mélyebb, mondhatni spirituális jellegű oka is, miszerint nincs királya az országnak. Furcsának hangozhat, de a magyar néplélek igényli az erős és karizmatikus vezetőt(lásd Orbán jelenlegi helyzetét itthon), akit követni lehet, akár áldozatok árán is. Rendes király/vezető nélkül, nyakunkon ezer kolonccal ennyire futja. Én azon csodálkozok, hogy még egyáltalán működik valahogy ez az ország… Lehet azon hörögni(nem rád gondolok), hogy milyen szerencsétlen brigád vagyunk, de mikor nézem az összes történelmi fordulópontokat, sehol se látom, hogy magunkat képviseltük volna…
    Legutóbbi „rendszerváltáskori” Kerekasztal résztvevőket ki is delegálta oda?
    Volt talán népszavazás róla?… Utolsó gerinctörés szerintem 56-volt, ott csúszott el valami, ami elveszett, azóta is azt keressük…

    Nyilván lehetne másként is csinálni, váltó kulcsfigurák szerintem aktív korukban vannak már, de ahhoz hogy bármi is történjen, kell egy újabb történelmi sokk, ami a regnáló hátteret kellőképpen legyengíti, és ez előtérbe engedi az új szereplőket.
    Hozzáteszem nem a jelenlegi „kínálat” fogja kitermelni az új embereket, nagyon nem…

  9. Poszthoz szólva:
    Aki ma utazási irodával megy nyaralni, az magára vessen. Azért hogy leszerveznek egy repülő utat, és lefoglalják a szállodát, és ezt úgy adják elő, hogy mekkora nagy munka volt benne… Nálam akkor tették be a kaput, mikor 1 hónapos dél-amerikai körútra mentem volna az asszonnyal, Peru-Guatemala-Mexikó desztinációval. Perut még csak csak leszervezték volna, de a többit már magamnak kellett volna intézni. Mondtam is nekik, hogy akkor Perut leszervezem én magamnak, és a spórolt pénzből, maradok még 1 hetet tetszőleges helyen. Nyaralás végül elmaradt, mert szembe jött az élet, de a bakancslistán rajta maradt az utazás…

    Ma már minden repülőút, és szálloda elérhető és megrendelhető neten, programok dettó, kb ugyan azt csinálja az utazás szervező is, max nagyobb a rutinja hogy melyik a tróger hely. Ha nem lusta az ember, olyan programot és szállást tud intézni, amit csak akar, és megengedhet magának. Persze ehhez tenni kell, mert ha nem, akkor a kádári majd megcsinálja helyettünk valaki más mentalitás ezt fogja eredményezni.

  10. 0-8.dajtás
    …”Az a gerinc szépen ki lett nevelve a társadalom jelentős többségéből az utóbbi 70 évben…”
    Nagyon, de nagyon jól látod a helyzetet , én csak annyit tennék hozzá, hogy van annak több, mint 70 éve hogy a magyarság elindult a lejtőn, és biztos vagyok benne, hogy tökéletesen érted mit akarok mondani ezzel.
    A téma egy egész tanulmányt érdemel, ha nem egy többkötetes munkát, ugyhogy hagyjuk ezt.

  11. 9.dajtás
    …”Ma már minden repülőút, és szálloda elérhető és megrendelhető neten, programok dettó, kb ugyan azt csinálja az utazás szervező is, …”
    Etekintetben kissé eltérő véleményen vagyok, kedves dajtás, mert nem mindenki tud esetleg idegen nyelvet, hogy egyedül megrendelné az utat, majd vállalná a nyelvi nehézségeket idegenben utcán, szállodában stb.
    Mit is csinálna egy átlagmagyar, angolul semennyit vagy alig beszélő ember mondjuk Londonban, vagy bárhol?
    De ettől függetlenül,és ez a LÉNYEG: miféle piszokság, hogy valaki bármilyen cég, szolgáltató, akárki simán elszedi a gyanutlan ügyfelek pénzét, majd fütyöl rájuk, mindezt KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL???!!!
    Értem ezalatt, hogy hol vannak az állami számonkérő-büntető szervek???

  12. Nem érnek rá, meg különben sem történt bűncselekmény, csak ha bizonyos személyek mobiltelefonja tűnik el akkor kell nyomozni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük