(2391) Hat tévhit a szexszel kapcsolatban

Tibor bá’ online

 

Ezt a hat tévhitet első alkalommal a  Kinkly.com. vetette fel, és mert itthon is hallottam már róla, gondoltam lefordítom és közzéteszem. „Alig” teszek hozzá néhány dolgot. 😀

1 – A négerek szerszáma nagyobb mint a fehér embereké: Ha valaki pusztán ezért akar néger férjet, előbb olvassa el, mit gondol erről Richard Lynn az University of Ulster pszichológus professzora, aki maga is tudni szerette volna az igazságot. E célból 113 országból gyűjtött össze adatokat, és adta ki a Personality and Individual Differences című szakfolyóiratban. Tehát? nem fogjátok elhinni, de van valami alapja a dolognak., de csak valami. Az amerikai négerek, akiket „afroamerikainak” illik nevezni, valóban jelesebben vizsgáztak, mint a fehérek. A kritikusok szerint van azonban benne némi bukfenc. A professzor az adatokat az Internetről szerezte be, és ugye „messziről jött ember azt mond amit akar”. Viszont a kongói négerek remekelnek, átlagos pénisz hosszuk 180 mm. A teljes afrikai kontinens átlaga viszont 160 mm. Ezzel szemben Indiában (a Káma Sutra ellenére 😀 ) 102 mm, Észak Korában még ennyi sincs, mindössze 97 mm. És akkor térjünk vissza a fehér amerikaiakhoz, hát bizony alaposan lemaradnak az átlagos 127 milliméterrel. Akit további adatok is érdekelnek, kattintson ide:  10 Things You Didn’t Know About Penises

2 – A nő arcberendezése árulkodik vaginális orgazmus készségéről: Ezt itthon még nem hallottam, de mivel minden Amerikából érkezik, előbb vagy utóbb ez is idetalál. Ha egy férfi azt feltételezi, hogy a női gyönyör egyetlen forrása a klitorisz, akkor hatalmasat téved. Hüvelyi orgazmus bizony létező valóság. Tényként kell kezelni azt, hogy a nők 30 százaléka képes hüvelyi orgazmusra. Vajon ez a képességük hogyan árulkodna róla? Az arcukra lenne írva? Úgy tűnik IGEN. Stuart Brody (University of the West Scotland) 2011-ben 258 skót nőn végzett felmérés, akiknek átlag életkora 27 év volt, az eredményt közzétette a  Journal of Sexual Medicine ami szerint egy dudor látható a felső ajkuk közepén, elárulva azt, hogy az illetőnek van hüvelyi orgazmusa. A mechanizmusra vannak találgatások, de ezek szerint az ősi megfigyelésnek szilárd alapjai vannak.

3 – A csokoládétól bezsongasz: A csokoládé nem csak finom, de egyben aphrodisiacum,  azaz szexuális vágykeltő. Ugyanis a csokoládéban van két vegyület, amelyeknek valóban van ilyen hatása. A triptofán (agyi hormon bázisa) valamint feniletilamin (természetes idegmodulátor). Ez nem hangzik rosszul. Sajnos az aphrodisiacum tévhit, mert a két vegyi anyag oly piciny mennyiségben van jelen a csokoládéban, hogy az elhanyagolható, még abban az esetben is, ha naponta szokatlan mennyiségű csokoládét fogyasztasz. Különben 2006-ban  egy olasz orvosnő, Andrea Salonia és munkatársai nem találtak összefüggést a csoki zabálás és a szexuális vágy között. Kutatási eredményüket megjelentették a Journal of Sexual Medicine szaklapban. A végső megállapításuk szerint, ha van a csokoládénak némi vágykeltő hatása, akkor az kizárólag pszichológiai.

4 . Víz alatti szexelés esetén nem kaphatsz nemi betegséget:  Bár a pornó jeleneteknél megszokott, sőt játékfilmekben se ritka a fürdőszoba jelenet, a valóságban a szex és a víz nem egyeztethető össze. Bár az eredeti szövegből hiányzik, én megreszkírozom azon állításomat, hogy víz alatti aktusnál a síkosító anyagot a víz minden lökésnél lemossa. Ami pedig a nemi betegségeket illeti, abszolút hülyeség az állítás. Sikosítás hiányában az érintkező felületeken apró repedések támadhatnak, ami a fertőzést megkönnyíti. Ezért a medence helyett ajánlatos egy közeli bokrot meglátogatni a medence közelében.

5 – Egy férfi szerszámának mérete megállapítható az ujjairól: Már megint a méret! A nagy lábú férfiaknak nagy a….. cipője. Ez biztos. Arra viszont semmi bizonyíték nincs, hogy egy férfi péniszének a mérete korrelálna a cipőméretével. Hölgyeim! Ez az út nem járható. De, ha mégis tudni akarjátok, akkor van egy apró meglepetés. A férfiak mutató és gyűrűsujjuk méret azonossága ígéretes méretről árulkodik, persze kérdés, hogy egy-egy nő esetén mi az ígéretes. Minden esetre a  Dél koreai Gachon Universiry Gil Hospital kutatói úgy találták 2011-ben, hogy  a nevesített két ujj arányára, és a pénisz mérete a főtus születés előtti tesztoszteron szintjétől függ. Minél több tesztoszteron kisebb aránytalanságot idéz elő a két ujj között, és egyben nagyobb péniszt produkál. Az eredményeket különben leközölték a  Asian Journal of Andrology folyóiratban.

6 – Közösülés megszünteti a fejfájást: hagyd a fenébe az aszpirint, keres gyorsan egy szexpartnert! – ajánlják a tapasztaltabb nők, és igazuk van. {ezt én is bizonyíthatom, mert volt dolgom migrénes nővel} A szex kedvező hatását számtalan tanulmány támasztotta már alá. 1988-ban James Couch neurológus rájött, hogy a migrén elől menekülő nők 61 százalékánál a szex ténylegesen segített. Egészen pontosan a nők 31 százalékánál a migrén elviselhetővé vált, további 15 százalékuknál tökéletesen megszűnt. Van azonban egy apró mellékkörülmény. Pusztán a szex nem elég, orgazmusra is szükség van.  Tehát, ha legközelebb szíved hölgye fejfájásra hivatkozik, közöld vele, hogy van egy módszer, amivel meg lehet szüntetni, sajnos pont az, amit a fejfájással akar elkerülni.

Mint látható a mendemondák egy része igaz, egy másik része nem. Ilyen ősi témában óvatosan kell eljárni. Avagy, nem kell rá figyelni egyáltalán.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

 

2 gondolat erről: „(2391) Hat tévhit a szexszel kapcsolatban

  1. Tiborbá ez nem hat tévhit, hanem hát meglepő igazság. Hiszen nagyobb részt nem cáfolta, hanem igazolta az elképzeléseket.

  2. 01:
    Ezt nem én találtam ki. Ez egy amerikai poszt fordítása, aminek ez volt a címe angolul.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük