(916) Melbournei levél

Tibor bá’ online

 

Judit keresztnevű második feleségem 91-ben lépett le, majd kötött ki Sydneyben. Ha jól számolom ez 21 év volt, de a borosjenői önkormányzat még mindig úgy tudja, hogy itt lakik, mert kopogtató cédulák és hasonló dolgok rendre érkeznek a nevére, jó lehet, már a neve se az, mint amiről az önkormányzat tud. Erről én arra következtetek, hogy a hivatalos szerveknek fogalmuk sincs hány magyar ment el, és még hány maradt itthon. lehet, hogy már százezrek telepedtek át, és Viktor apán sanyargatott népe elég messze van már a tíz milliótól. Viszont a németek – lévén igen precíz nemzet – pontosan tudják, hogy az utóbbi időben 17 ezer magyar telepedett át, pedig Németország nem is a legnépszerűbb ilyen szempontból. De nem csak százezres nagyság hagyta faképnél szülőföldjét, hanem további százezrek tervezik, hogy olajra lépnek. Ezeknek adnám én most át egy melbournei volt hazánkfiának levelét. El lehet rajta gondolkodni, és ne tessenek majd azt mondani (mint a CHF hitelnél) hogy senki nem szólt előre. Íme, a „vágatlan” levél.

Kedves magyar honfitársaim, tollat ragadok, hogy 75 évesen elmondjam életem nagy bánatát. Böbével, a feleségemmel 57-ben érkeztünk A-ba és nagyon keményen dolgoztunk. Engem is utolért a nagy átok, mert Böbe átpártolt egy másik magyar férfihez. Ez akkoriban nagyon divatos volt. Két év után Böbe visszatért hozzám és én megbocsátottam neki. Hamarosan lett egy kislányunk, aki olyan jól beszélt magyarul, mint ha nem itt született volna, de amikor felnőtt szégyelt minket, barátnőket nem hozott a házhoz pedig a kedvéért a magyaros díszítéseket is levettük a falról. Marika férjhez ment és lett hátrom unokánk, de csak ritkán láttuk őket, amikor Marika elhozta őket hozzánk. A férje sose jött velük. Az unokák nem szeretnek nálunk lenni, mert egyáltalán nem beszélnek magyarul. A mi angol kiejtésünket meg kinevetik. Él egy húgom Szegeden. Őt már kétszer is meghívtuk látogatóba, vele levelezünk. Az utóbbi időben van a kisebbik fiának számítógépe és most már E-maileket küldünk egymásnak. Ő küldte el nekünk ezt a könyvet is, amit nagy örömmel olvastunk el többször is. Nagyon sok igazság van benne. Az eleje mulatságos, de a vége szomorú, mint a mi életünk. A húgomnak két fia van és most már hat unokája, akik mindig üzennek nekünk és nagyon kedvesek. Az utóbbi időben Böbével többször beszélgettünk arról, hogy hazatelepedünk, de nagyon félünk a bizonytalantól. Amíg dolgoztunk addig minden nagyon szépnek tűnt, de most már nagyon egyedül érezzük magunkat, és csak várjuk, hogy múljanak a napok. Arra nem is merek gondolni, mi lesz, ha egyikünk meghal. Reggeltől estig sok az idő, sok gondolat fér bele. Már azt is sokszor végiggondoltam, hogy alakult volna az életünk, ha otthon maradtunk volna. Talán nem lenne szép házunk, de boldogabbak lehetnénk. Mindenkit szeretettel üdvözöl Galambos Péter Melbournéből.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

22 gondolat erről: „(916) Melbournei levél

  1. Ausztrália elég népszerű célpont ma is bevándorlóknak. Ha végül rászánná magát a hazatelepülésre, az ottani szép ház árából itt szinte azt vesz, amit akar. Bizonytalanság viszont van itt is, de talán jobb, mint a biztos honvágy.

  2. Na igen. A boldogsághoz nem kell pénz. És itthon a mérges pókokat se kell lesni a kertben mint ausztrál rokonoméknak, ha kerti partit szeretnének rendezni. Egyébként megértem a munkás és értelmiségi csoportokat ha menni szeretnének vagy már elmentek. Pont az országot valóban építő, valódi “értéket” létrehozó emberek nem kapják meg az anyagi és erkölcsi megbecsülést, holott mindenki belőlük, a munkájukból él. Úgyhogy, munkások meneküljetek!

  3. Nem értem miért panaszkodik? Itthon még a megélhetés is bizonytalan. Én egy német cégnél dolgozok, nagyon keményen, havi 400,-Euróért (átszámítva), mindig pár hónapos szerződés hosszabbításokkal. Ez a pénz már itthon sem elég semmire. Az éhenhaláshoz sok, a tisztességes megélhetéshez kevés. Az anyacégünknél ugyanezért a munkáért 1800,- Eurót fizetnek az ottani német “kollégának”.
    Odakint legalább tisztességes munkáért tisztességes fizetést kaptak, amiből (mint ahogy a levélből kiolvastam) nincsenek anyagi gondjaik. Az meg, hogy nincsenek kint barátaik, és a lányuk is elkerüli őket, szerintem az az ő hibájuk is lehet, talán ők is elzárkóztak a kintiektől, mert – szerintem – barátokat mindenhol lehet találni, függetlenül a hovatartozástól…..

  4. 2: “Pont az országot valóban építő, valódi “értéket” létrehozó emberek nem kapják meg az anyagi és erkölcsi megbecsülést”

    Éppen ez a lényeg. Az ‘agyelszívást’, mint fogalmat már régebbről ismerjük.
    Mostanra viszont a nyugati államok népességcsökkenése, és az újabb generációk ‘degenerált liberalizmusa’, lustasága szükségessé tette a dinamikus, képzett, nyelveket beszélő vállalkozó szellemű emberek egyre nagyobb tömegben történő elszívását egyre több tevékenységi területen. A kelet európai erősödő nyomor pont ezeknek ez embereknek a nyugatra költözését segíti elő.
    Ha ebből indulunk ki, akkor látszik, hogy az itteni nyomor fenntartása és fokozása a ‘gazdag’ országok elemi érdeke – és ebben nem is lesz változás, akárhogy is iparkodunk itthon.
    Két legyet ütnek egy csapással: elszívják, akiket érdemes, az itt maradókat pedig teljesen kiszolgáltatott helyzetben, lényegében rabszolgasorban tartva, éhbérért lehet dolgoztatni.
    Éljen a nyugati demokrácia – (ami az imperializmus jelenlegi polkorrekt elnevezése 🙁 )

  5. kedden indulok Belgiumba..az itthoni indulástól(Debrecen) számítva kb 6 óra alatt ott vagyok, és ha szarul érezném magam valami miatt, ugyanennyi idő alatt jövök vissza..tudom, örökre nem tudnék maradni, ez már évekkel korábban bebizonyosodott..világvégére elmenni a megélhetésért ma már nem szükséges..

  6. Az orvosok közül most a legtöbben Németországba jönnek, az tuti. Az összes külföldre közvetítő ügynökség, akiket én ismerek (fönn vagyok vagy 8-nak a levelezési listáján) folyamatosan csak német állásokat hirdet. A 12 emberből, akivel az egyetemen egy csoportba jártam, ma KETTEN vannak otthon. A többiek valahol szétszórva, tőlünk a legtöbben még skandináv országokba mentek, mert 2008 előtt még ott voltak a legjobbak a feltételek – ezek az országok azóta bezáródtak, szakorvosi végzettség nélkül nem érdemes megpróbálni kimenni oda.

    Mi egyébként a nejemmel már mehettünk volna Ausztráliába, mert ledolgoztam két évet az NHS-ben, és Angliából gyorsított eljárással (3 hónap alatt) kaptunk volna vízumot. A nejem nem akarta, mert Ausztrália túl messze van, és nehéz lett volna hazajárni. Meg tudom érteni, de szerintem Németországból lépni kell maximum 4-5 éven belül.

  7. 1. Ha meg itthon maradtak volna, akkor most azon keseregnének, hogy miért nem mentek el… Ezekszerint nekik, az “elment” magyaroknak is a lételeme maradt az elégedetlenség. 2. Az ember számára a gyermeke a legnagyobb tükör. A lány viselkedéséből azt érzem, hogy szülei erősen konzervárlódtak, a távoli teljesen más közegben is magyar programhoz ragaszkodtak. Biztosan jó emberek, sokat dolgoztak, de az ’56-os identitásuk piszok unalmas lehetett. Change yourself. 3. Tehát, valójában el sem menetek… EZ NEM PÉLDAÉRTÉKŰ, SZÁMOMRA NEM BIZONYÍT SEMMIT, CSAK A TUDATOSSÁG HIÁNYÁT. 🙂 Feel sorry Tibor’bá.

  8. 5. uncle lacko

    6 óra alatt Belgiumba… repülővel mész?
    Autóval legalább 12-13 óra, akkor is ha nincs Stau.

  9. 5.UL: A 6 ora az tenyleg erdekes, mert hogy autoval nem lehet megtenni annyi ido alatt az biztosab mint a halal. Repulovel meg ennyi ido alatt oda-vissza megjarod haztol-hazig 🙂

    A 16 orat es az autot mar inkabb el tudom kepzelni, über-kenyelmes fokozatban.

    Aaaaaaaaaa, most nezem csak, indulas Debrecenbol es nem Budapestrol. Akkor stimmel a 6 ora meg a repulo-auto kombo. Bocs.

  10. Arra azért kíváncsi lennék, hány itthon élő nyugdíjasra tesz a családja, hányan élnek úgy, hogy csak múlnak a napok, és tök egyformák, és tök kilátástalan minden. Gyanítom, hogy rengetegen élnek így itthon is, csak nem írnak levelet.

  11. 10:
    Nem igazán akarok vitába szállni az ellenkezőkkel, mert minek.
    Kezdem piszkosul unni, hogy a beírt téves nézetek korrigálására rengeteg időm megy el. Neked azért még felhívom a figyelmed. Óriási különbség van, ha Melbournében szakad meg a kapcsolata egy 75 évesnek a gyermekévek, és ha itthon. Mert itthon bárhol bárkivel szóba állhat, elmehet nyugdíjas klubba, stb. Ott viszont semmi más, csak a gyermekének a látogatása.

  12. Te is kimentél Tibor bá és visszajöttél majd a mostani 100ezreknek is visszajön egy része talán….de a te idődben minden más volt:)
    Egyébként nem nagy tragédia,hogyha egy nép eltűnik,beolvad más nemzetekbe volt már ilyen miért ne történhetne meg ez nálunk is?
    Mondjuk a magam részéről inkább maradok csinálok egy kis fóliás-állattartós kis tanyát és az állami földekről a kombájn előtt szedem a kukoricát ez nekem elég jó alternatívának tűnik.

  13. A (rendes) szülőknek micsoda fájdalom lehet, hogy az elvándorolt gyerekeket, unokákat évente jobb esetben is csak néhányszor látják. Aztán mikor tényleg megöregszenek, gondozásra szorulnak jobb esetben bekerülnek egy idősek otthonába. A nyugdíjasokat az alacsony(?) nyugdíjért nem sajnálom, de az unokákat csak távolról ismerő nagymamákat, nagypapákat igen. Korcs társadalom…

  14. Tibor bá,

    szerintem lehet olyan embereket is találni külföldön akik rendesen beilleszkedtek, és nem keseregnek ilyeneken folyton. Külföldön is vannak emberek, akikkel lehet barátkozni, nem kell otthon ülni és a csipketerítőt bámulni. Ráadásul a világ egyre inkább efelé a globalizáció felé halad, a mostani 30-as generációból a tanultabbak már mind meg tudnak szólalni angolul, nemzetiségtől függetlenül. Szerintem azzal van a baj ha valaki külföldön is magyarként akar élni. Na, az nem fog menni, bizonyos kompromisszumokat meg kell kötni, és úgy kell felfogni mint “expat” állapot. Ha néptáncolni akar akkor inkább maradjon itthon, arra nem biztos hogy az utolsó norvég halászfaluban meglesz a létszám.

    Egyébként én éppen most fogok indulni Írországba, a munkaszerződésem szerint november 12-étől fogok ott dolgozni. Nem tudom elképzelni hogy visszatelepüljek ebbe az országba valaha is, úgy tervezem hogy kb 2-3 éveket eltöltök majd itt-ott. Angol-német nem akadály, ezek mellett mérnöki diplomával és speciális IT szakterülettel eddig sosem volt gond elhelyezkedni. Egyébként a párom (több mint 6 éve ismerjük egymást) is 2 nyelvet beszél a magyaron kívül, és építész diplomával illetve komoly cégeknél szerzett rövidke munkatapasztalattal (idén diplomázott, de már dolgozott a szakmában) itthon semmi jóra nem számíthat. Tudom, az íreknél sem fényes az építőipar most, de nem az volt az elsődleges szempont.

    Persze egyfajta adottság is kell a honvágymentes külföldön éléshez: én a neveltetésemből kifolyólag szüleimmel már most is évente-félévente találkozom, (50km-re laknak). Kevés barátom van de velük elég mély a kötődés, 15-20 éve ismerjük egymást. Mivel ők is vidéken maradtak ezért már lassan 5 éve csak félévente jövünk össze, amit úgy bonyolítok hogy megvendégelek mindenkit magamnál. Nos ezt ugyanúgy meg lehet tenni pl Íreknél is, a rep.jegyet pedig én fogom állni. Az utóbbi hat évben folyton úton voltam, rendes lakás híján szinte a “levegőben” éltem. Honvágyam utoljára 10 éves koromban volt egy gyerektáborban, az utóbbi kb 10 évben csak lógok a levegőben, akárhogy is vagyok mindez csak átmeneti állapot. Köszönhető ez az utóbbi évek körülményeinek és a neveltetésnek (hiányának?) egyaránt. Három éve vettem egy lakást, ahol a kellemes légkör ellenére is csak átmenetileg tudom elképzelni az életem, ami lassan megváltozik, még nem egészen 30 napom van hátra ebben az országban.

    Üdv,
    Viktor

  15. 14:
    csupa optimizmus sugall a hozzászólásodból. Számomra nem ismeretlen érzés. Ami alatt külföldön tartózkodtam (és nem volt internet) hetente írtam levelet a szüleimnek. Ezeket anyám összegyűjtötte és eltette. Évtizedekkel később, a halála előtt visszaadta őket, ami nekem nagy meglepetés volt. Aztán egy este szórakozásból átnéztem őket, mert érdekeseknek találtam az akkori gondolataimat. Csak röviden. Az első félévben elképesztő boldog voltam és marra akartam rávenni a szüleimet, hogy adjanak el mindent és jöjjenek ök is ki Ausztráliába. Aztán ez a téma szép csendben elmaradt, és más dolgokról írogattam. Két évvel később megemlítettem, hogy esetleg hazamegyek. Még fél év és határozottan kijelentettem, hogy vissza fogok menni. Ez az állítás egyre nyomatékosabbá vált, majd j9öttek a feltételek és a tervezgetéssel. Ma mindenkinek azt mondom, hogy eleve úgy mentem ki, hogy majd egyszer hazajövök, de ez NEM IGAZ! A régi levelek tanúsága szerint az elején eszembe se jutott.

    Emlékszel még a hidrogén bomba atyjára, Teller Edére. Fiatalon ment ki az USA-b a, ott megöregedett és a rendszerváltás után gyakran hazalátogatott. Amerikában hatalmas háztartást vezetett és 50 év után a teljes házi személyzetét lecserélte magyarokra. Élete utolsó 5 évében csak magyarul beszélt, állítólag angolul nem tudott megszólalni.

    Egy dologra nem terjedt ki a figyelmed, ez pedig az emberi agy érdekes tulajdonsága. A megszületésünktől fogva az agyunk állandóan változik átalakul, de erről csak kevesen tudnak, mert nem tulajdonítanak jelentőséget annak, hogy 5 éves korban egy butácska gyerek is tökéletesen felszív magába nem egy, akár 3 anyanyelvet is. 20 évesen küszködik a nyelvtanulással. A 70 éves nénik-bácsik állandóan arról mesélnek, mi volt 20 éves korukban, de elfelejtik, hogy mit reggeliztek, és hová tették a TV-újságot.

    Sok sikert a külföldi érvényesüléshez, és ne felejtsd el, hogy ide többé be nem teszed a lábad. 😀

  16. 14.V:
    Tiszta szivbol csak a legjobbakat. A gondolatmenet esetleg ott kaphat gellert, mikor jönnek sorban a gyerekek. Tudom, hogy arra gondolsz, de mi majd otthon csak magyarul fogunk beszélni, de ha már csak egy taknyos kis barátja is átjön sütheted a tervedet 🙂 és hát gyereknek gyerek a társa, a barátoktól nem tilhtaod el. Ha nem akarsz kimaradni az ő életéből szépen lassan már (sokszor) te sem magyarul beszélsz hozzá.

  17. 16, Hochstein,(gyerekek és barátaik.) Bizony, ezt legalább 20 darab példával tudnám alátámasztani. A legszilárdabb elhatározás ellenére is így van. Itt nyaraló első generációs szabre fiúcskák nagynéninél, papáéknál rázódnak bele a magyar szóba,(picikét) otthon a magyarul csúcsszinten kommunikáló író, fordító apu anyu pár év után feladta. Suliban, oviban, szülőtársakkal, kispajtásokkal, tanítónénikkel, edzőbácsival, edzőtársakkal, barátokkal, beszélni kell, ha valóban részese akarsz lenni a gyerekeid életének. És ez automatikusan egyre természetesebbé teszi hogy úgy szólsz hozzá, ahogyan ő már integrálódott és adaptálódott. Magyarországon élő orosz ismerőseimnél is ezt tapasztaltam. /orosz anyuka az anyanyelvi hiánykínját órákig való oroszokkal cseteléssel enyhíti. Viszont úgy nem sok került magyarul megtanulnia, hogy segítsen a gyereknek ha nem ért valamit a hatodikos tananyagból.. Úgyhogy a gyerek nálunk tanul, a fiammal együtt, (osztálytársak) Ha anyu érte jön, nem csak velem, de a fiacskájával is magyarul beszél.. néhga keverve orosszal.

  18. A melbournei levél és V hozzászólása juttatta eszembe az alábbi sorokat:

    “Emberezrek élnek a nagyvilágon szerte,
    kik örök lázadással jobb sorsot keresve
    sodródtak el hazájuktól messze.

    Van, aki gazdag lett, van, aki szegény maradt,
    van, aki palotában lakik, van, aki a hidak alatt,
    de még ha szebbet és jobbat is nyújt nekik
    az új idegen ismeretlen ország,
    mégis mindig hazavágynak, hazahív a honvágy…”

    Gyanítom, Tibor bá’ pontosan ismeri a folytatást…

  19. Aki hazát cserél, az szívet is cseréljen. Ki is mondta?

  20. Én Tompa Mihályra, Juhász Gyulára meg Márai Sándorra gondoltam. De Kovács Kati is megénekelte, igaz.

  21. Csak most tudtam elolvasni a válaszokat, elég sok dolgom volt a héten.

    15: A “be nem teszem az országba többé a lábam” egy kicsit erős megfogalmazás, én a többséggel ellentétben nem dühvel hagyom itt az országot. Fogok még erre járni, de nem tudom elképzelni hogy visszatelepüljek. Az itthagyott lakás miatt mindenképpen lesz még itt elintéznivalóm.

    16,17: Gyerekek nincsenek és nem is lesznek kilátásban. Tudom hogy még nagy harc lesz a párommal mikor eléri őt is az anyai ösztön, de egyelőre ő is úgy vallja hogy nem akar gyereket. Ami nálatok a geddonra készülés, az nálam ez az elhatározás hogy nem akarok utódokat. Én így készülök a geddonra: megtöröm az évezredes láncot, az én vérvonalam nem megy tovább, nincs több szenvedés az utódok számára. Remélem értitek.

    Udv,
    V(iktor)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük