(897) James Lovelock gondolatai

Tibor bá’ online

 

A 90 éves klíma kutató, James Lovelock meg van győződve róla, hogy az Emberiség nem elég okos ahhoz, hogy kellően reagáljon a klímaváltozásra. Egyetlen megoldás, ha felfüggesztjük a demokráciát. Aki nem emlékezne rá, James Lovelock találta ki a Gaia hipotézist, ő mutatta ki elsőnek a florofluorokarbon (Freon) gáz jelenlétét az atmoszférában, amely az ózonlyukért felelős. És akit nyugodtan elnevezhetünk a legpesszimistább klímatudósnak.

Lovelock véleményével tökéletesen egyetértek, elméletileg, sőt magam is így gondoltam Lovelock gondolatainak a megismerése előtt is. Sajnos a magyarországi megvalósítás azt mutatja, hogy ha már diktatúrára van szükség, akkor a diktátort ügyesebben kellene megválasztani. De hát pont ez a baj. Az emberiség nem csak nem tudja az előtte tornyosuló problémákat megoldani, de a megfelelő diktátort se tudja kiválasztani. Arra szavaz, aki ügyesebben tud vele bánni.

 Lovelock (balra) szerint az egyén jogainak a kivívásával nincs semmi baj, csak tudomásul kell venni, hogy bizonyos körülmények között – jó példa erre egy háború – ez nem gyakorolható. Van azonban egy probléma, ez egy polgári demokráciában nem megvalósítható (úgy látszik, Orbánt nem ismeri), éppen ezért szükségessé válik a demokrácia felfüggesztése egy bizonyos időre.

Azt pedig én nagyon szívesen felvetném neki, hogy óhajtja megszüntetni a diktatúrát, mert a diktátorok a hatalmukat sose akarják átadni.

Persze Lovelocknak vannak kritikusai, akik felvetik, hogy a 90 éves tudós végigélte a huszadik század nagy részét, illene neki emlékezni néhány dologra. Az emberiség már kipróbálta a diktatúrát. Ahhoz pedig, hogy észhez térjen valami hatalmas eseményre van szükség. Például az Antarktiszen elhelyezkedő Pine Island Glacier leszakadása, ami azonnali tengerszint emelkedéssel járna.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

23 gondolat erről: „(897) James Lovelock gondolatai

  1. Lovelocknak elvileg igaza van, az emberiség nagy problémáit képtelenség megoldani egy központi akarat megfellebbezhetetlen végrehajtása nélkül.
    A másik feltétel persze az lenne, hogy egységes világállam legyen, mert ott, ahol egymással versengő államok egymás kárára igyekeznek maguknak a jobbat megszerezni, eleve halálra van ítélve minden politika, ami az emberiség javát tartja fő kritériumnak a saját államéval szemben.
    Itt kapcsolódik ehhez a demokrácia is, hiszen a jószándékú politikát egyből megbuktatná egy olyan konkurrens politikai erő, amely a nagyobb jólét ígéretével a közvéleményt a maga oldalára állítaná. Főleg ha ez nem is üres ígéret lenne, hanem reális lehetőség egy nagyobb jólétre más államok rovására erő, gazdasági potenciál alapján.
    Szóval az emberiség egységes cselekvésének megteremtése pont olyan dolgoktól függene, amelyek a legnagyobb szitokszavaink közé tartoznak, és joggal: diktatúra és világuralom.
    Ez a 22-es csapdája, abból fakadhatna a leghatékonyabb fellépés az emberiség érdekében, ami viszont rossz esetben potenciálisan megteremtheti a legkegyetlenebb, legvadabb rémálmot is az emberiség történelmében.

  2. 1:
    Hát igen, diktatúra kellene diktátor nélkül. Fából vaskarika.

  3. Ha jól emlékszem, a rómaiak a demokrácia idején is választottak diktátort határozott időtartamra, ha valami olyan probléma merült fel, amit nem lehetett a hosszadalmas demokratikus ügyintézéssel megoldani. Hadiállapotra nálunk is más felállás van

  4. lesz diktátor, amiatt nem kell aggódni..az európai parlamentben üresen van hagyva a helye, a szék száma pedig hatszázhatvanhat 🙂

  5. 2:
    Van megoldás!
    Anarchiának hívják, ami nem káosz, hanem uralom nélküli REND! 😀

  6. A helyzet akkor adott. Csak hagyni kell a globális hatalom kibontakozását, vagy inkább elősegíteni azt.
    A problem viszont ott van, legyen akármilyen diktatúra, érdekérvényesítés ott is zajlik!
    Na mármost, mi sosem voltunk azok, akik nemzetközi viszonyok között érvényesíteni tudtuk volna érdekeinket, sőt, sokkal inkább szenvedői voltunk az eseményeknek.
    Ergo, Magyarország eltűnne a süllyesztőbe!

  7. 6: nem csak Magyarország tűnne el a süllyesztőben, hiszen ha globális diktatúráról beszélünk akkor ott nincs helye a nemzetek szuverenitásának..európai egyesült államok..ez van a tervben és haladunk is az irányába gőzerővel akár tetszik akár nem..

  8. 7. Akkor már nincs más dolgunk mint kivárni a változást karba tett kézzel. Az országnak már úgyis annyi, nekünk még ellenség sem kell, kinyírjuk mi saját magunkat.

  9. Egy erős központi hatalom még olyasmire is képes, mint ami Kínában történt, a népszaporulatot adminisztratív úton levitték olyan szintre, hogy megállították a drasztikus növekedést. Igaz, most meg már lehet, hogy átestek a ló túloldalára.
    Ha ezt Afrikában, Indiában, Latin-Amerikában meg lehetne oldani…

  10. Nagyon érdekes,hogy az ilyen “gondolkodók” honnan veszik,hogy a felmelegedés elleni harc legcélravezetőbb módja a demokrácia felfüggesztése lenne.
    Persze,hogy az emberiség nem tudja megoldani a problémát,mivel nem is ő hozta azt létre.
    Az emberiség mindíg is kiválasztott vezetők által volt vezettetve,a globális felmelegedésbe is,s a kiutat is ugyanilyen módon lehet elérni.
    A vezetettek,birka módjára,arra fognak menni,amerre terelik őket.
    A birkanyáj túlszaporodása nem a birka “hibája”,hanem a juhászé.
    Kérdésem az,hogy mit érdemel az a juhász,aki s farkasfalka felé tereli a nyájat,azt ritkítandó,s ezt,mint az egyetlen megoldást, el is hiteti a barikkal.

  11. Nekem az a gyanúm, hogy ez a Lovelock nem azért szorgalmazza a diktatúrát, hogy megoldja az emberiség problémáit, hanem az emberiség problémáit használja fel arra, hogy népszerűsíthesse a diktatúrát. Itt felmerül, hogy annak, hogy idáig jutottunk célja volt, mégpedig pontosan ez a diktatúra volt a célja, amit így le lehet nyomni az emberiség torkán.

    Még azt sem tartom kizártnak, hogy a legpesszimistább elemzők is – tudva vagy tudatlanul – ezt a célt szolgálják, esetleg annak ellenére is, hogy valójában meg lehetne oldani a problémákat diktatúra nélkül is.

    A másik bajom ezzel az, hogy ha be is vezetnénk a diktatúrát, és valami csoda folytán jó diktátort választanánk is, akkor sem látom garantálva, hogy globális döntéshozással meg lehetne oldani a dolgokat. Ugyanis az, hogy mi lesz egy-egy döntésből, a végrehajtáson múlik, amit végső soron csak helyi szinten lehet csinálni. Van egy olyan tapasztalat, hogy az emberi rendszerek annál jobban működnek, minél kisebbek. Egy néhány száz fős közösség még jól tud működni. Egy néhány ezer fősnél már jelentkeznek a problémák, néhány tízezer főnél fokozódnak. Egy magyarországnyi népességnél már látszik, hogy nem tudunk olyan struktúrát összehozni, ami elég jó lenne. Ha még nagyobb méretekre váltunk, az maga lesz a katasztrófa. Már az Európa Föderáció is az lesz, a Világkormány méginkább.

  12. Ha lenne egy tökéletes diktátor akkor kiírtaná az emberiséget és ezzel megoldana minden problémát egyszerre és igen hosszútávon mert így később nem gond sem a felmelegedés sem a lehűlés mert a Föld nevű bolygónak egyébként teljesen mindegy,hogy meleg van-e rajta vagy hideg.Amíg létezünk mindig lesznek mindenféle problémáink amiket remélem még sokáig több-kevesebb sikerrel megoldunk.

  13. „Elérkeztünk a kritikus ponthoz”, így kezdődik Lázár Ervin előadása.
    http://www.piacesprofit.hu/klimablog/valtozunk-de-vajon-eleg-gyorsan/

    Ehhez nincs linkem, a facebook-on terjed. Filmvetítés, majd beszélgetés a gazdasági összeomlásról holnap este az A38 hajón.
    „Bizonyára nektek is feltűnt, hogy a pénzügyi szektor válsága nem oldódott meg a kirobbanása óta eltelt négy évben, ellenben átterjedt a reálgazdaságra is. Kis hazánk számára – egyre nyilvánvalóbban – ez annyit jelent, hogy válaszúthoz érkezett az alapvetően a német piacra és orosz nyersanyagra épülő gazdaságunk: Vagy elindulunk az önellátás és a fenntartható gazdaság felé, vagy az EU peremtartományaként, továbbra is teljesen ki leszünk szolgáltatva a világgazdasági változásoknak, a döntéshozók (in)kompetenciájának és a pénzügyi-gazdasági hatalmak jóindulatának.

    A beszélgetés megalapozásához egy igazán jól sikerült mozifilmet (Krízispont) nézünk meg, ami pénzügyi szektor belső működésébe nyújt betekintést. A világválság kirobbanását bemutató mozi thriller szintű izgalmakat kínál, s a beszélgetés során majd arra is gondunk lesz, hogy a sztoriról lehámozzuk a filmes túlzásokat. A magamfajták számára nehezen átlátható pénzügyi szektorban, az eligazodást két neves közgazdász fogja segíteni.
    Abdulwahab Ádám az Európai Bizottság gazdasági és társadalmi elemzője, aki eurokrataként inkább hisz az önszabályozó piacban és szabad versenyes kapitalizmusban.
    Scheiring Gábor már több könyvet is szerkesztett az alternatív globalizáció és az ökopolitikai filozófia témakörében; és ő jegyzi az LMP zöld fordulat 2012. költségvetését is, így van egy zöld víziója a magyar gazdaságról. Kettejük segítségével olyan égető kérdéseket próbálunk majd meg körbejárni, mint az eurózóna jövője, s ehhez kapcsolódva, hogy hol van a legjobb helyen a pénzünk? Vagy, hogy milyen fájdalmas döntéseket kéne meghozni az európai és a hazai pénzügyi stabilitáshoz, s melyek azok a döntések, amikre ezekből esély is van? Hogyan lehet fenntartható pályán újraindítani egy recesszióba szorult gazdaságot és jó e valamire a Boycott China fészbúk csoport?„

  14. 14:
    Lázár Ervin vagy téved, vagy nem őszinte:

    “A társadalomnak nem kell kipusztulnia, mert szemben a genetikával, ennek a kódjait meg tudjuk változtatni. Az egyén halandó, de a társadalom nem, mert lévén kulturálisan kódolt, csak az akaratán múlik, hogy megváltoztassa magát.”

    Pont fordítva. A társadalom ki fog pusztulni, egyének túlélhetik. Mert a társadalom úgy működik, mint az emberi alaptermészet eredője. Az egyén ettől tudatosan el tud térni. A társadalmi “akarat” megváltoztathatatlan, mint monolit óriás tehetetlenül megy a megszokotgt irányba. Néhány egyén teljesen feleslegesen próbálkozik. Eredmény nem lesz, csak önkielégülés: “megtettem, amit tehettem”.

  15. Kommentelhető (!) cikk az Indexen az Irán elleni embargó hatásairól. Kicsit sötétebben festi le a helyzetet a valóságnál, de erre egy-két hozzászóló rá is mutat.
    http://bit.ly/R1EJ4J

    15. Tibor bá’
    Egy ilyen előadáson nem is mondhat mást, ha az a cél, hogy felrázzon tettrekész embereket. Én igen sok változást látok az emberek – főleg a fiatalok – mentalitásában. A spórolás már nem ciki, egyre többen ültetnek zöldséget városban, akár lakásban, beindult a cserekereskedelem, fellendült a használtcikk-kereskedelem, az emberek megtalálják egymást, érdeklődnek az önfenntartás témakörben… Nem hinném, hogy ez elég lenne elkerülni az összeomlást, de csökkentheti a káosz mértékét, esélyt adhat túlélő közösségek létrejöttének.

  16. 16:
    Az emberi önszerveződés csodákra képes, de a 300 méter hosszú, 10 emeletes panel tömbök lakóinak a “csoda” kevés.

  17. 17. Tibor bá’
    Nem mindegy, hogy a panellakó este munka után egy sörrel a TV-t nézi, vagy a te blogodat olvassa, falura jár hétvégente beilleszkedni, tanulni. A fiatalok próbálnak hasznos tudást összeszedni, mert az iskolában tanultakkal nehéz érvényesülni. Diplomás munkanélküliek vannak, 30 éve ez elképzelhetetlen volt. Ők ráérnek mindent elolvasni. Emberek egy nagy (akár állami) cégnél az interneten olvasgatnak, ha nem látja a főnök. Nekik még forrásaik is lehetnek a felkészülésre, bespájzolásra.

  18. 18:
    Ez rendben van, de a panel akkor is panel. Onnan el kell szabadulni. Ez a legfontosabb. Ennek a módja, hogy folytatja az eddigi életét, de elrendez magának valamit (nagymama?) ahová percek alatt át tud települni, amikor itt az idő. Hiszen te is ezt csinálod.

  19. 19. Tibor bá’
    Egyes emberek különböző felkészültségi fázisban vannak. A későn ébredők közt is lehetnek gyorsan tanulók, elszántabbak, jobb anyagi helyzetben lévők… Nekem az ellen volt kifogásom, hogy egy kalap alá vetted a panellakókat.

  20. Panellakás eladó.
    Majd egy év kellett ahhoz, hogy kiválasszam a falut és ott földet vegyek ahol élni, boldugulni szeretnék a jövőben.
    Néhány szempont amiket figyelembe vettem a hely kiválasztásánál.
    Az ország területén belül legyen a föld, de ne alföldön és ne magas hegyekben, ne egy lepusztult falu legyen, legyen közösségi élet, a környéket szorgos népek lakják, /ez a portákon meglátszik/
    Ne legyen natura 2000, de sem erdő, sem szántó terület, /vegyszeres földet nem akartam/ és olyat sem ahol a művelési ág kötelezően elő van írva.
    A jogi környezet tiszta, egyértelmű legyen.
    Külterület legyen, de ne egy kalandtúra legyen a megközelítése.
    Vízellátás megoldható legyen.
    Az anyagi lehetőségből kifussa egy akkora terület amin már egy kis családi gazdaság elboldogul, megtermelve a saját szükségletű takarmányt is.
    Még volt néhány szempont, de ennyiből is látszik nem könnyű területet találni ami egy önellátós családi gazdálkodásnak megfelel.

    Egy panellakásban élőnek, szó szerint semmilye nincs amivel életben tudna maradni, akár egy konszolidált geddonál is.
    Se tudása, sem szerszáma, sem helye ahol élelmet állíthat elő és csak néhánynak hasznos szaktudása amit élelemre cserélhet.
    Egyvalamilye lesz a “panelban” élőnek, agresszivitása amikor éhes és ehhez fegyvere és egy erősebb kéz könnyen hordát szervez belőlük.

    Végül is egy húsz éve felhagyott, kökénnyel benőtt dombvidéki legelőre esett a választás.
    Remélem jövő nyárra már ott sertepeltélek kiszabadulva a panelből.

  21. 22. Köszönöm, természetesen megosztom a tapasztalataimat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük