(2359) Pszichoanalízis körbejárva

Tibor bá’ online + egy hozzászóló beszámolója

Nincs olyan ember, aki ne hallott volna a pszichoanalízisről, és annak atyjáról Sigmund Freudról, de viszonylag kevesen vannak, akik ismerik a jelentőségét. A pszichoanalízis alapjait Freud egy életen át tartó megfigyelése rakta le. Természetesen – ahogy lenni szokott – voltak továbbfejlesztői, és voltak kritikusai is, mert így szép az élet, de miről van szó pontosan. Freud úgy gondolta, hogy pszichés nyavalyáink (már, akinek van) nagy része korai gyermekkorunkban elszenvedett abjuzusoknak „köszönhető”, ami alatt 0-5 életévet értett. A felnőtt emberi agy viszont olyan, hogy élete első 5 évéről csak igen kevés emlékképe marad. Ezt tudományosan valahogy úgy fogalmazta meg, hogy a viselkedést meghatározó érzelmek, lélektani tényezők a tudat számára (normál körülmények között) nem hozzáférhetőek.  Freud kidolgozott egy módszert (pszichoanalízis) aminek segítségével ezek a mélyen szunnyadó emlékek felszínre hozható, és ha már a páciensben tudatosodik, akkor az egyenlő a gyógyulással. Megfigyelései szerint az emberi tudatnak 3 szintje van: az id, az ego és a szuper ego. Az id az ösztöntudat, amely rafinált módon aknamunkát folytat, szinte viaskodik az egoval, az Emberbe plántált ösztönöket mindenképpen ki akarja élni. Az ego ennek elfogadható kereteket akar adni, míg a szuper ego figyelembe veszi a társadalmi elvárásokat is. Ez az a terület, ahol a szakemberek között a legtöbb ellentét van, ezért nem kívánok foglalkozni vele, mert semmi kedvem csatlakozni valamelyik irányzathoz. Azt azért még hozzátenném, hogy a legforróbb kritika szerint Freud túlzottan szex centrikusan gondolkodott, ami önmagáról is ad egy nem túl szimpatikus képet.  Viszont az alábbiakban megismerkedhettek „Seneca” élménybeszámolójáról, ami igen tanulságos, és még az is előfordulhat, hogy egy idetévedt lelkes pszichológus is beleszól a témába.

Innen már a hozzászóló szavai: Dr. Sigmund Freud dolgozta ki, ezt a gyógyító technikát, eljárást akit, sokan, nem teljesen megalapozatlanul, minden idők legjelentősebb pszichológusának tartanak. Természetesen, mint minden jelentősebb, tömegből kiemelkedő személynek, neki is vannak ellenségei, detronizálói, kritizálói.

Az analízis során a kliens fekszik a díványon, a terapeuta a fejénél ül és hallgatja. Az analitikus azt az utasítást adja a kliensének, hogy minden eszébe jutó gondolatát hangosan mondja ki, még akkor is, ha azt értelmetlennek, nevetségesnek, vagy szalonképtelennek, illetlennek, agresszívnek, furcsának, értelmetlennek, obszcénnek, szégyellni valónak tartja.

A pszichoanalitikus  gyakran az álmairól faggatja a kliensét, az álmok ugyanis valóban „királyi utat” nyitnak a tudattalan felé. Az álmok képi és gondolati tartalmainak további közös kibontogatása, szabad asszociációval, jól megmutatják a hozzáértőnek az álmodó sokszor önmaga előtt is leplezett aktuális vágyait és félelmeit.

A terapeuta ritkán szólal meg, előfordulhat, hogy egy vagy több találkozás során is teljesen néma marad. A sikeresnek  nevezhető analitikus terápia eredményei időben nem lineárisan, nem az idő múlásával arányos számban és minőségben jelentkeznek, előfordulhat, hogy évekkel a kezelés után is bekövetkeznek, de az biztos, hogy a kliens életében jelentős és előnyös változásokhoz vezet:  kapcsolatai számára kezelhetőbbek, kielégítőbbek, munkaképessége teljesítményei  jobbak, nagyobbak jelentősebbek, a  közérzetére  pedig több boldogságérzés, öröm lesz jellemző.

Összefoglalva  mentális, lelki értelemben sokkal egészségesebb lesz. A személyiség mindenkori pszichés  állapotát leginkább a munka – illetve teljesítmény – és szeretet képesség meglétének mértéke jellemzi a legjobban. Ezeket a  köznyelv által meghatározott módon értelmezzük, nem kell itt holmi különleges szaktudományos dolgokra gondolnunk.

Egy- egy foglalkozás általában egy teljes óra, tehát 60 perc, amiért a kliens elég jelentős összeget fizet. Ennek is van terápiás jelentősége, ettől veszi kellően komolyan a kliens a beszélgetést. 1984-1987 között  általában hetente kétszer, összesen úgy kettőszáz foglalkozáson vettem részt. Az utolsó félévben már 400 Forintokat fizettem, ami mai pénzben cirka 8.000 forint lenne, de ezt nem lehetséges egészen  pontosan kiszámítani. Nálam tényleg szép sikereket mutatott fel a kezelés. Céltudatosabb, összeszedettebb, kitartóbb, fokozottan kongruens, kevésbé ambivalens, boldogabb ember lettem, és végre adottságaimmal, képességeimmel arányosabb munkateljesítményeket, eredményeket tudtam felmutatni. Már a terápia harmadik hónapjában, talán 9-13 foglalkozás után – nem kis eredmény – megismerkedtem a feleségemmel, akivel ma is együtt élek. A pszichoanalízis előtt a szüleimmel éltem és nyugodtan mondhatom, hogy szakmai karrier helyett kallódtam, új és új dolgokba kezdtem és hamar kiábrándultam mindenből. Utólag most már tudom, hogy szerelmes se tudtam lenni, így   párkapcsolataim suták, részlegesen kielégítőek, rövid életűek voltak afféle ‘torzók’ maradtak. A sikeres terápia után néhány évvel, lett stabil, jól fizető foglalkozásom, amit ma is szeretek, családom, lakásom gyermekeim, akik ma már mindhárman felnőttek.
Tudni kell, azonban, hogy nem mindenki alkalmas e terápiára, nem vállal el bárkit a terapeuta, és a terápia nem is teljesen kockázatmentes. A gyógyításnak ezen a területén is találkozhatunk kudarcokkal. Saját terápiás fejlődésemet úgy jellemezhetem, hogy visszanyertem az intimitásra való képességemet és mélyebben megértettem, hogy vannak dolgok, amiket csak akkor kapunk meg, ha megfizetjük érte az árat. Némely fájdalmakat, kellemetlenségeket, kínokat, fáradalmakat, tetszik vagy sem, ki kell állnunk, ha előre kívánunk jutni. Ha ezek elől kitérünk, elmenekülünk, akkor az élet még nagyobb büntetéseket ró majd ki ránk.

Az analízis elméletének további mélyreható taglalására, itt most inkább nem vállalkoznék. Akit érdekel, az utánanézhet, cikkek és könyvek arzenálját írtak már e témáról. Legyen itt, most elég annyi, hogy fájdalmas, kínos, kellemetlen mivoltuk miatt, elfojtásban lévő, elfelejtett, traumatizáló, gyermekkori emlékek tudatba emelésével, újra átélésével szabadít meg, azok patológizáló, megbetegítő, neurotizáló hatásától. Ezáltal hárítja el az akadályokat, a személyiség további fejlődése elől. Itt sem nélkülözhető azonban némi szerencse, illetve a terapeuta és a kliens nehezen megragadható, nehezen leírható, különleges egymásra találása, összeillése. Nekem felért egy sikeres, egy testi épséget helyreállító nagy műtéttel. Életem legjobb befektetésének tartom a mai napig.

Freudot manapság azzal divatos vádolni, hogy eltúlozta volna  a szexualitásnak az emberi életben, érzelmekben betöltött szerepét, jelentőségét. Erről műveit olvasva mindenki saját álláspontot alakíthat ki. Én nem értek egyet e divatos véleménnyel. Az a gyanúm, hogy itt inkább az emberek, a pszichológusok és pszichiáterek lázadásáról van szó, egy már nyomasztóan nagy tekintély szellemi egyeduralma alól. Ezen lehet vitatkozgatni, annál is inkább, mivel ez esetben egy megfoghatatlan, pro és kontra bebizonyíthatatlan  nem egzakt megállapításról vitatkozunk majd.

Eddig a hozzászóló szavai, aki a “gyógyulásáért” mai pénzben kb. 1,5 milliót perkált le. Nem csoda, hogy a beteget (pácienst) “kliensnek” nevezi. Meg kell jegyeznem, hogy a poszt megjelenéséért ez a hozzászóló lobbizott. Nem jelentettem komoly ellenállást, mert a poszt igen tanulságos. Elsősorban azért, mert a beteg nem gyógyult meg, legfeljebb agresszívebbé vált, irigyel mindenkit, aki sikeresebb nála. Beteges törekvéseiben elképesztően amorális, miközben ő magát erkölcsösnek tartja. Mindenbe beleköt, semmilyen eszköztől nem riad vissza.   

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________

3 gondolat erről: „(2359) Pszichoanalízis körbejárva

  1. Annyival egészíteném ki a fent írtakat, hogy Freud az emberek pszichoszexuális fejlődését különböző szakaszokra osztotta:

    1. Orális szakasz (0 – kb. 1,5 éves korig)

    2. Anális szakasz (1,5 – kb. 3 éves korig)

    3. Fallikus szakasz (3 – 6 éves korig)

    4. Latencia időszaka (6 – 8 éves korig)

    5. Serdülőkor, vagy nemiség időszaka

    Az egyes szakaszokat az alapján különítette el egymástól, hogy melyik időszakban mik a leginkább meghatározó külső behatások, melyek a személyiség fejlődését irányítják – pl. az anális szakaszban alakul ki a széklet megtartásának és irányított elengedésének a képessége, így a legtöbb meghatározó inger a gyermeket ebben az időszakban a végbél záróizmai felől éri.

    Fontos látnunk, hogy ebben a felosztásban a szexuális fejlődés zavarai nem kizárólagosan jelentik a pszichológiai betegségek alapját. Freud valójában számos pszichiátriai betegséget más, nem szexuális jellegű korszakok zavarainak tudott be. Pl. a pénzhez fűződő kóros viszonyt (túlzott zsugoriság vagy éppenséggel felelőtlen költekezés) az anális korszakkal hozta összefüggésbe, vagyis valaki attól függően lesz zsugori vagy költekező, hogy mennyire jól tanulta meg tartani ill. elengedni a székletét. Mivel a közvéleményt ezek közül a korszakok közül értelemszerűen a nemiséghez kötődő korszakok (fallikus korszak és serdülőkor) izgatta a leginkább, ezért innen a téves elképzelés, hogy Freud mindent a szexuális fejlődés zavaraira vezetett vissza.

    Freudot sokan bírálják (főleg mostanában), de rengeteg követője is akad. Az egyik pszichiáter, akivel együtt dolgoztam Bristolban, pl. MINDEN betegséget a szexuális fejlődés zavarának tudott be, igazi freudista módszerek alapján. Szerintem ez egy kicsikét túlontúl erőszakos egyszerűsítése a dolgoknak, de tény, hogy a pszichoanalízis nagy divat a mai napig.

  2. Tibor bá’, ezt az alulra írt kék szöveget egyeztetted a mosógépszerelővel? 🙂

    Ez a pszichoizé jobbára a gazdagok szórakozása, az USA-ban főleg nagy divat.
    Nálunk ezt a háziorvosok csinálják, a nyanyák (vénnek vének, de láthatóan semmi komoly bajuk nincs) félórára, negyven percre lefoglalják a háziorvost a rendelési időben. /Rendelés előtt már egy órával bent ülnek a váróban, hogy mindenkit megelőzzenek./Mert nagyon fontos, hogy a lelki bajaikat rázúdíthassák valakire. A doki meg szegény nem tud lelépni rendelés közben. Az aktív dolgozók meg fél napig ücsörögnek, mire végre sorra kerülnek.
    A doki meg minden nyanya után jön ki, aztán mondogatja, hogy legyünk türelmesek, mindenkit ellát. A vicc meg az, hogy ő az ideges, nem a betegek. Azok már beletörődtek…

  3. „Életem legjobb befektetésének tartom a mai napig.”

    Ez valóban így van, ha a megfelelő terapeuta mellet a kliens elvégzi a fáradságos lelki munkát!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük