(834) Buzi volt-e Jézus?

Tibor bá’ online

 

Igaz, az eredeti angol nyelvű cikkben a „gay” szót alkalmazta a szerző (Paul Oestreicher – Comment Is Free), ami magyarul „meleg”, de én szeretek mindent a nevén nevezni. Szóval, arról van szó, hogy az utóbbi időben utalások történtek arra, hogy Magdaléna Jézus szeretője lett volna, de frissebb vélemények szerint erre semmi jel nem utal, inkább arról lehet szó, hogy ez nem más, mint elterelés a tényről, miszerint Jézus (üsse kő) meleg volt.  

A bizonyítékot Jézus utolsó megnyilvánulásaiból lehet leszűrni. A keresztről leszólt anyjának és a tanítványának, és egymásnak ajánlotta őket. Ez a tanítvány János volt, aki Máriát saját házába vitte és anyjának tekintette. Különben a szentírás szerint Jézus, Jánost „különleges” módon szerette. És ugye a keresztre feszítés helyszínéről az összes többi tanítvány elsöpört. A különleges kivégzésig Jézust csak három nő és egy férfi kísérte, és ez az egy férfi János volt. Ennek az egy férfinek egyértelműen több „köze” volt Jézushoz, mint a többinek.  Különben az utolsó vacsorát ábrázoló összes festményen János közvetlenül Jézus mellett ül, nem egyszer fejét Jézus mellére hajtva. Végül is a haldokló Jézus megkéri Jánost, hogy vegye gondjaiba az anyját, és megkéri az anyját, hogy Jánost fogadja fiává. Vagyis minden kétséget kizárva, János Jézus családjához csatlakozik.

Jézus, mint zsidó rabbi, nőtlen volt. Korábbi spekulációk szerint Magdaléna volt az ágyasa, de erre semmi bizonyítékot nem lehet találni. Másfelől akadnak jelek, amik arra mutatnak, hogy Jézus – a mai értelemben – homoszexuális lehetett. A keresztény vallások ettől a témától távol tartják magukat, kivétel talán Hugh Montefiore képvisel, aki Birmingham püspöke, és jeles zsidó család áttértje. A püspöknek volt annyi vér a pucájában, hogy előálljon az elképzeléssel, amit széleskörű megvetéssel fogadtak, és kikiáltották nem beszámíthatónak.

Jézus természetesen lehetett homoszexuális, biszexuális vagy heteroszexuális, csak a legvalószínűbbnek a homoszexualitása tűnik. Bizonyosság természetesen nincsen. Amilyen „intim” viszonya volt Jánossal, azt a mai felfogás szerint meleg kapcsolatnak ítélnénk. Ettől függetlenül, Jézus tanításaira szexuális preferenciája a legkisebb mértékben se hat ki¸mindössze arról van szó, hogy a mai liberális felfogás nyíltan kutathatja személyiségét.  

Az egyértelműen szenzációnak szánt (alaposan megkurtított) cikkhez annyi az aktuális hozzászólásom, hogy ide vezet az, ha olyan kevés és hiányos „bizonyíték” segítségével, mint amennyit az Újszövetség nyújt, igen-igen messzemenő következtetéseket vonunk le, és az egészet kikiáltjuk szikla szilárd bizonyítéknak.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

320 gondolat erről: „(834) Buzi volt-e Jézus?

  1. „A püspöknek volt annyi vér a pucájában, hogy előálljon az elképzeléssel, amit széleskörű megvetéssel fogadtak, és kikiáltották nem beszámíthatónak.”

    Természetesen a Vatikán védi a „dolgait”, Jézust, meg amit mondanak rájuk támadásként, az cáfolják. Mindig így volt ez, már a középkorban is mereven védték az érdekeiket, azóta sincs másképp. A mostani gyerekek megrontását is keményen elutasítják, érthető, hisz nagy hatalom és még több pénz áll a rendelkezésükre.

    Hú, Tibor bá’, egy olyan dolgot vetettél fel a posztodban, amire NINCS egzakt válasz. Who knows it? 2000 évvel ezelőtt állítólag élt egy ács, de a nemi hovatartozásáról ki tud valamit? Persze vannak írásos emlékek, de azok ilyen messzi távlatokból tudományosan mennyire megbízhatóak?

    Talán a többiek okosabbak lesznek nálam, a neten talán felkutatnak valamilyen bizonyítékot/bizonyítékokat pro és kontra, de egyértelműen bizonyítani, hogy Jézus homokos volt vagy nem, azt nem hiszem, hogy valaki egzaktul tudná.

    Én a magam részéről nem igazán foglalkoztam eddig a posztig arról, hogy Jézu buzi volt, vagy szerette-e a nőket. Leonardo Da Vinci Utolsó vacsoráján Mária elhúzódik Jézustól, de ez mit bizonyít? A kép a középkorban készült és Leonardo mit tudott az egészről, ha egyáltalán valamit tudott?

    Szerintem az utánam hozzászólók is csak találgatnak, ahogy én is (bár ki tudja??).

    Elton Jani szerint Jézus egy intelligens meleg pasi volt. But who knows it? Ő ezt mondja, de Elton John tudományosan állítja-e ezt? Ő is homokos. 🙂

    Szóval megállapítani (ahogy fentebb is írtam) egy 2000 éve élt emberről, hogy buzi volt-e, vagy falta-e a nőket, hát igen nehéz. 😮

  2. 1:
    Pont ezért szúrtam ki ezt a cikket közlésre. Ugyanis a feltámadás és a homoszexualitás fej-fej mellett bizonyíthatatlan. Ha megengedjük, hogy a feltámadás hívők 2000 év után „bizonyítsanak”, akkor a homokos Jézus hívőknek is kell engedni teret. Az ő bizonyítékaik semmivel se rosszabbak, mint az előzőék. Talán így észrevezik, hogy mennyire labilis, tehát elfogadhatatlan a bizonygatásuk.

  3. 2: Talán nem is az a lényeg, hogy bizonyítható-e.
    A feltámadás egy jelkép. Nem baj, ha csak mese.

    Az, hogy Jézusnak milyen volt a nemi beállítottsága, szerintem abszolút nem számít. Volt-e neki egyáltalán? Erről nekem Gárdonyi: Isten rabjai c. műve jutott az eszembe. Abban írt valami olyasmit, hogy ha elfojtod a szexuális energiádat, akkor felemelkedett állapotba tudsz kerülni, egy magasabb szintre. Egyébként erről még a jógakönyvek is írnak. Szóval, nekünk gyarló többségnek, bár meglehetősen fontos a szexualitás, próbáljuk meg elfogadni, hogy mások akár „isteni” erőt is meríthetnek a mellőzéséből.

    Jézus üzenete elsősorban nem a feltámadás, hanem a szeretet. És, ha ezzel a szeretettel fordulsz a feltámadásban hívők felé, akkor már nem is számít, hogy igaz-e, vagy sem, mert elfogadod, hogy nekik szükségük van erre a hitre.

  4. „A keresztről leszólt anyjának…”
    Ez szerintem nem lehet semmire mérvadó, mert abban a helyzetben bármit mondhat bárki.
    Úgy tudom, hogy a homokosok sokkal kreatívabbak és az esztétikai érzékük is jobb mint a heteróké. Másképp működik az agyuk.

  5. 2:
    De Tibor bá’ szerintem NINCS bizonyíték. Ok, a többiek majd (ha felébredtek 🙂 ), cáfoljanak meg. Irtóra kíváncsi vagyok a „bizonyítékaikra”, honnan szedik elő.
    Ha valaki azt állítja, hogy Jézus buzi volt, vagy az ellenkezőjét, nem tudom elképzelni milyen TUDOMÁNYOS bizonyítékkal támasztja azt alá.

    Na a FELTÁMADÁS, ha már említetted, az is külön posztot érne meg. A vallásosak egyfolytában beszélnek róla, de ki az aki bizonyította, hogy létezik??
    SENKI

    Ugyan ez van a túlvilággal, az élet utáni léttel, a mennyországgal, pokollal, és a többi vallás által kitalált/kreált dolgokkal.

    A vallás az én szemszögemből egy nagy agymosó, tömegeket befolyásoló, tudatmódosító, stb. TESTÜLET. TUDOMÁNYOS alapja nincs semmilyen állításához, csak szóban hirdeti az igét. Bizonyított már valamit a tanaiból???? Hát megmondom: SEMMIT. Csak prédikál, de azt hatásosan. És pont ezzel befolyásolja a tömegek milliárdjait (nem elírás).

    Mondjuk engem nem tudnak befolyásolni, próbáltak már téríteni krisnások, meg Amerikából jött (asszem) mormonok, de értelme semmi nem volt.

    Én személy szerint HISZEK, de nem a bigott vallásban, inkább a tudományokban. Bár néha Hiszek egy felsőbb hatalomban, amit nem tudnék a nevén nevezni,nem Isten, nem Jézus, nem tudnám pontosan definiálni, de valamilyen felsőbb, egyetemes hatalom, (nem tudnám pontosan leírni).

  6. Tibor bá’
    Your comment is awaiting moderation.
    Why?

  7. Ejnye Tibor bátyám! Isten szent fiáról ilyen feltételezéseket közreadni? 🙂 Milyen szép is lehet az mikor két szakállas ember egymásnak feszül.

    3.Jaja. A profi focisták sem kamatyolhatnak egy-egy fontosabb meccs előtt. A jobb teljesítmény érdekében. Tehát a barca focistái tényleg igazi jogik lehetnek:-)

  8. 7. Balázs
    Szerinted a Barca focistái buzik, mert nem „kamatyolhatnak” , és pont meccs előtt?? Ekkora baromságot régen hallottam, már bocs. 😮

  9. Mókás cikk. Már ott elkezdtem csapkodni a térdem amikor azt olvasom, hogy jeles zsidó családból származó püspök of Birmingham felveti ezt a témát. Mondjuk ez egy liberális emlőkön felszopódott (valószínűleg meleg) ex-zsidótól nem olyan vad kijelentés, náluk teljesen hétköznapi dolog a fartúrás.
    Bizony, bizony mondom néktek ha én az egyik lettem volna a tizenkettő közül(kivéve Júdás), én is folyton folyvást a mester mellett lettem volna kitúrva onnan Jánost is ha kell. Elvégre nem mindennap adatik meg, hogy a testet öltött Isten közelében lehessek. 🙂

  10. 9. uncle lacko

    Ilyen bunkó, hülye beírást nemigen olvasni Tibor bá posztjain.

    Lehet, hogy SZÁNDÉKOSAN voltál ilyen hülye?

  11. Tibor bá’
    Az 5-ös hozzászólásom miért akadt fent, a többi nem? Your comment is awaiting moderation.
    Ne haragudj meg rám, nem türelmetlen vagyok, csak nem értem a dolgot.
    Előre is köszi, és töröld ezt a kommentet:)

  12. Most azért erősen csalódtam benned Tibor bá’. Csak ennyit sikerült tanulnod 80 év alatt? Sajnos a bölcsesség nem kor függő, azzal születni kell.

  13. 7. semmi baj! még hallhatsz nagyobbakat is.
    elég ha elolvasol itt ott egy-két gyöngyszemet.
    Egyébként a párhuzam nem a barca buzista mivoltukra vonatkozott, hanem a nemi vágyak megtartoztatásából származó teljesítmény növekekedésre.
    Arra reagáltam amit bebek mondott, mert egyetértek. De a saját életemben is megtapasztaltam ezt egy féléves külföldi munkávak egybekötött kényszerű nem tisztán önmegtartoztatás során. Vagyis könnyebb volt kamaty nélkül napi 16 órát dolgozni.

    Azt hiszem gigantomániás művembe ezt is beépítem.
    A cigányok munkamoráljának növelése és szaporodási ütemének radikális csökkentése a vezetékes víz brómmal való „felütése”-vel.

    Egyébként te mindig ilyen komolyan veszed magad Brucee Lee?

  14. RJ: Én kreatívként keresem a kenyerem és megátalkodottan csont heteró vagyok. Ráadásul az ágyban is előszeretettel kamatoztatom a kreativitásomat amire az eddigi visszajelzések (nem csak verbális) alapján nem volt panasz. Nem ritka hogy filozófálok és úgymond „emelkedett” lelki állapotba kerülök. Érzékeny vagyok és együttérző. De hogy ezért miért kellene lemondani a pináról nem értem. Azt se értem, hogy ha én egy érzékeny ember vagyok, művészetre, irodalomra fogékony miért kell mindíg aláhúznom hogy ettől még nem vagyok ratyi. Ennek ellenére egy ismerősömet aki un. Alfa hím kategóriába tartozik mai napig nem tudtam meggyőzni arról, hogy ha képes volt Thaiföldön egy transzneművel dugni, úgy hogy nem be lett „palizva” hanem tudta mi a dörgés, akkor ott van valami amit jobb ha nem feszegetünk.
    A keresztény felfogás szerint (néhány kivételtől eltekintve) Jézus személye valóságos emer és valóságos isten. Tehát az hogy hetero vagy homoszexuális volt e szerintem teljesen értelmetlen kérdés azok számára akik ezt elfogadják. Másrészt pedig 2000 év után a leírtakból azt leszűrni hogy valakinek milyen a szexuális beállítottsága… hát nem tudom. Ez még ma is nagyon nehézkes és félreértelmezhető lehet egy ma élő személy esetében. Mindenesetre érdekes felvetés, csak szerintem azok akiknek ez vallási kérdés számukra inkább támadás, akik pedig nem mélyen vallásosak azok számára nincs jelentősége. Tőlem akár transzexuális is lehetett Jézus. Számomra csak azoknak a dolgoknak van jelentősége amit mondott ott és akkor ahol élt. Szerencsétlen flótás évszázadokkal előrébb járt gondolati síkon és érzelmi intelligánciában mint akkor bárki azon a helyen és korban. Szinte egyértelmű hogy így nem is úszhatta meg élve.

  15. 12. Balázs

    „Vagyis könnyebb volt kamaty nélkül napi 16 órát dolgozni.”

    Azért volt 5-10 perced kiverni. Kinél mennyi. És most támadhadsz, hogy én is…. De tévedsz…”barátom”….

  16. Amíg LÓSZAR lesz, addig veréb is lesz.

  17. Balázs:
    Szerintem nem arról van szó hogy könnyebb volt dugás nélkül 16 órát dolgoznod. Csupán arról hogy mivel nem keféltél azért azt az energiát, időt ebbe fektetted bele. De ez nyilván azon is múlt, hogy neked ez akkor megfelelt. Én is voltam már így, de tény nem sokáig bírtam 😀 Előbb utóbb mindíg közbejött valami

  18. A szeressük egymàst egyarànt vonatkozik fêrfiakra ês nokre. EHhez kellet tapasztalatot szerezni. 🙂

  19. 13. csókacsalád

    Egyértelműen egyet értek veled. Pl. a pesti melegfelvonulást undorítónak találom, csinálják, de a 4 fal között a „nézőközönségtől” elzárva. A szex szerintem is férfi és nő között normális, de sajnos vannak, akik nem így gondolják. Buzik, leszbikusuk.
    Én a szexet CSAK nővel tudom elképzelni.

    DE.

    Nem akarom a máshova tartozókat védeni, de szerintem az ő agyuknak ez a része máshogy alakult. Tudom, hogy ez nem tudományos magyarázat, de szerintem ŐK így/máshogy látják a világot, a saját nemükhöz vonzódnak. Ez neked, nekem, és ez sok más embernek undorító, de NEKIK valahogy ez a természetes. A saját nemük vonzalma.

    Én úgy vagyok ezzel, hogy az agyuk szexuális része így fejlődött ki, ezen nem tudnak változtatni.
    DE:
    Ne csinálják nyilvánosan, ne csináljanak melegfelvonulásokat, húzódjanak el a világ elől be a 4 fal közé, aztán ott mit csinálnak egymással, azt a kutya se érdekli 🙂

  20. 6:
    A szövegedben biztosan volt egy tiltott szó, vagy egy öszetett szónak a töve volt tiltott. Ismert hozzászólónak a szövegét nem ellenőrzöm, automatikusan átengedem, amikor ott járok. Ez néha egy-két óra is lehet, néha csak egy-két perc.

    12:
    Nulla tapasztalattal könnyű egy csecsemőnek bölcsnek lenni. Ugyanis viselkedése MINDENKINEK megfelel.

    16:
    És amig lószar lesz, mindig lesz valaki, aki belelép. 🙂

    17:
    Sokkal hatékonyabb, ha lerendezed a szexewt és utána dolgozol, mint frusztráltnak lenni 8 órán át. 😉

  21. 20: Tibor bá’, köszönöm, tudom, hogy nem a te hibád volt, csak nem értettem. A többi csont nélkül átment, az nem, de leírtad, miért.
    A 6. bejegyzést is törölheted,
    bruce2000 Says:
    2012.július.1st. at 08:25

    Tibor bá’
    Your comment is awaiting moderation.
    Why?

    meg ezt is ! Köszi

  22. 21:
    A törlés nem jó ötlet, mert elcsúsznak a hivatkozások.

  23. 12: Inlakesh

    Ezt az undorító hozzászólást mind Tibor bá, mind az én nevemben is kikérem magamnak(magunknak). Hogy van ekkora arcod (nem akarom azt írni, hogy pofád) ilyeneket írni??

    „Csak ennyit sikerült tanulnod 80 év alatt?”

    Hát ilyen szemét alakkal ritkán találkozik az ember fia. Ha majd te is megéred (ha megéred) a 80 évet, és így beszólnak neked, akkor remélem felfordulsz, de szerencsére Tibor bá’ kezelni tudja az ilyen tahókat, mint te vagy.

  24. Tibor bátyám, help me please. megint bentragadtam, lehet, hogy ez a bolond I n l a k e s h miatt?

  25. Tibor bá’!
    Jobb volt, amíg hazugságnak állítottad az egész evangéliumot. Eddig csak szimplán hitetlen voltál, most már elmeháborodott is. Egy szerinted nem létező személyről kijelenteni, hogy buzi – nonpluszultra. Látszik, hogy már elfogyott a szusz, nincs téma, csak a flashre koncentrálsz. Tartalom zéró, mondanivaló zéró, színvonal zéró, már csak pocskondiázás van. Tudod, aki szarral dobálódzik, az maga is szaros lesz…
    A blogot ezennel töröltem a kedvencek közül és a könyvjelzők közül is.. nem vagyok kíváncsi rá, ahogy egy vén bolond próbál beletaposni mindenbe, ami másoknak érték. Megnyugtat a tudat, hogy 10-20 év múlva a kutya se fog emlékezni rád.

  26. „…. amig lószar lesz, mindig lesz valaki, aki belelép”

    Ha jól számolom, már 23.

    Tibor bá’: Ühüm, ebből te voltál HÁROM. 😀 😀 😀

  27. „….tartalom zéró, mondanivaló zéró, színvonal zéró….”

    Nem én mondtam.

  28. 25:
    vs120!
    Nem a saját gondolataimat írtam le, hanem Paul Oestreicher gondolatait. Ez a poszból világosan kiderül, de a te agyadat ellepte a vörös köd és képtelen vagy normálisan gondolkodni, észlelni.
    Hogy töröltél a kedveneceid közül? Nem te vagy az első, legfeljebb az utolsó, aki titokban vissza fog járni. Máskülönben, ha a mondanivaló zéró, akkor mi az amin felháborodtál? És mit fog szólni az Üdvözítő, hogy bedobod a törülközőt? Ahelyett, hogy kiállnál érte? 🙂

    Ne marháskodj velem. 10-20 év múlva még itt leszek. 😀

  29. 27:
    Nem én vagyok a topik, ha nem vetted volna észre. Aztán ne csodálkozz, ha a személyeskedést törlöm, nem mert sértődékeny vagyok, hanem mert piszok unalmas. Írd, hogy én is buzi vagyok, azért karoltam fel a témát. Ezen legalább tudnék röhögni.

  30. Rendszeres olvasója vagyok a blognak de a mai poszt nálam is kiverte a biztosítékot.
    Nagy örömmel olvastam a túléléssel kapcsolatos cikkeket csakúgy mint a tudományos értekezéseket de az én véleményem szerint is egyre lejjebb süllyed az oldal színvonala.
    Ezt a mai bulvárszintet azért csak nem kéne.
    Tudom tudom akinek nem tetszik el lehet menni.
    De azért mégis csak kár….

  31. bruce2000: te mit túráztatod itt magad és ítélsz meg embereket, miközben a nyelveddel melegen tartod Tibor bá’ valagát? Ki vagy te, a menedzsere? Majd megvédi magát, ha úgy érzi, hogy szüksége van rá. Szerintem igyál sok folyadékot, nehogy megártson ez az észvesztő „meleg”.
    Ja, igen. Én mindig szándékosan vagyok olyan, amilyen 🙂

  32. Jézus önmagát nem tartotta Istennek, hanem emberfiának.
    Viszont mondta azt az embereknek „istenek vagytok” – na ehhez viszont szellemileg fel kell nőni. Tisztelt hozzászólók ! Jóhírem van: rengeteg „idő” áll rendelkezésetekre erre a növekedésre. 🙂

    4. A „homokosok sokkal kreatívabbak és az esztétikai érzékük is jobb mint a heteróké” Ezt honnan veszed ? Én ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. 🙁

  33. 31:uncle lacko

    „Ja, igen. Én mindig szándékosan vagyok olyan, amilyen”

    Mindig szándékosan vagy BUNKÓ. Te hülye tahó paraszt.

  34. 31:
    Te pedig bruce2000 felett ítélkezel, meglehetősen parlagi stílusban. Vannak még olyanok, akik tiszelik az életkort, ha nem tartozol ezek közé, az nem baj, de ne állj be a pimaszkodók közé, mert nálam nem menő.

  35. 31 & 33:
    Na tessék! Hogy is mondja a Biblia? Aki szelet vet, az vihart arat! hagyjátok abba, mert innentől törlök.

  36. 35: Tibor bá, csak vissza kellett szólnom, neki lehet ocsmányolni engem? Csak azt írtam, amit gondoltam, lehet, hogy durvábbra sikerült a lelleténél.

  37. Jézus feltámadása történelmi tény, minden bizonyíték mellette szól. Szemtanúk látták, eltérő időpontokban, más helyeken, egyénileg, csoportosan. A szemtanúk elbeszéléseit megőrizték az evangéliumok, amelyeket a kereszténység megléte igazol.
    Ugyanis az evangéliumok mintegy 40 évvel Jézus feltámadása után íródtak, az őskereszténység pedig rögtön Jézus feltámadása után elkezdett szerveződni, éppen ezen szemtanúk hatására és azoknak a hatására, akik még ismerték Jézust és hallották tanításait. Semmi olyan nem kerülhetett bele az evangéliumokba, ami nem történt meg, hiszen az őskeresztény csoportok ellenőriztek minden Szentírásba bekerülő tanítást, mivel ők voltak ennek őrzői, hagyományozói, továbbadói. Tehát a Biblia és a kereszténység megléte erősíti egymást. A legközelebbi tanítványok és később még több követőjének vértanúhalála megpecsételi az egész hitelességét.

    Ezt senki nem tudja cáfolni, mert ezek meglévő bizonyítékok. Összeesküvéselméleteket lehet gyártani, csak tessék felmutatni konkrét bizonyítékokat! Szemtanúkat, akik az ellenkezőjét állítják és bizonyítják!

  38. 25:
    „…10-20 év múlva a kutya se fog emlékezni rád.”
    Minden amit felrakunk a netre, ottmarad szinte örökké, tovább mint 10-20 év. Emlékezni fogunk, akár tetszik, akár nem.

  39. Ha parlagi stílus az, hogy nem küldöm el az anyjába ezt a mókamikit azok után, hogy lehülyéz itt több mindenkit anélkül, hogy kifejtené a véleményét miben nem ért egyet, akkor be kell látnom, hogy parlagi a stílusom. de lesüllyedni nem fogok a kicsi brúsz szintjére.
    Be kell lássam, maga a topic nem üti meg a szintet, talán reagálnom sem kellett volna de nem bántam meg. Lehet inkább ezt kellene indexelned, Tibor bá’..

  40. Már csak azért is kiprobálta fűvel-fával ,férfival,kecskével ,nővel és tevével,hogy a mennyei metamorfozis -ha már megtörtént-legyen mindenre kiterjedő,részletes és nagyon tartalmas expedició,tapasztalatszerzés- ne csak unalmas szonoklás és csodatevés.A Megváltás egyszerű fedősztori volt.

  41. 37,

    Ez nem igaz.
    Földönkivűliek keze van a dologban,kezdve a Teremtéstől egészen napjainkig.Lásd Pumu Punkut ,stb.Jézus egy plejádi volt, aki valójában nem volt buzi,csak földönkivűli nemisége miatt a férfiakhoz vonzodott.

  42. 37. extragalaxis

    Én megértem a HITbe vetett erődet/nézeteidet, és eszem ágában sincs lebeszélni arról, amiben hiszel.
    Viszont vannak Tények, amiket te nem fogadsz el, figyelmen kívül hagysz. OK, ez is egyfajta VILÁGNÉZET, és emberek milliárdjai hisznek benne.
    VISZONT:
    Te sem tudsz bizonyítékokat felsorakoztatni a nézeteid mellett, ahogy a hívők milliárdjai SE!

    „Jézus feltámadása történelmi tény”
    Láttad? Bizonyított? Ott voltál, amikor feltámadt? Az, hogy „Szemtanúk látták, eltérő időpontokban, más helyeken,” szerintem mendemonda, nem bizonyíték, olyan, mint a népmese, szájról-szájra jár, közben százszor (vagy többször) változik.

    A SZEMTANÚK, ahogy írod, elvesztek a múlt homályában, LEHET, HOGY NEM IS LÉTEZTEK, csak kitaláció-szóbeszéd az egész, ami az évszázadok során formálódott-átalakult/ÁTALAKÍTOTTÁK.

    „Tehát a Biblia és a kereszténység megléte erősíti egymást.”

    Szerintem mindkettő mesterséges dolog, a valósághoz SEMMI KÖZÜK. A Bibliát megírták (emberek), a kereszténység pedig az Emberiség legnagyobb KREÁLMÁNYA, amit számtalan (aljas) célra felhasználtak/felhasználnak ma is. Pl. a (sötét) középkorban a szegény nép kizsigerelésérése/megtévesztésére, mostanság az emberek pénztárcájának kifosztásárára, ideológiai eszközökre, embertömegek megtévesztésére. De KÖNYVTÁRAT lehetne írni arról, hogy a VALLÁS mekkora szenvedést, átb@szást, kizsigerelést, stb. (még sorolhatnám a negatívumokat)hozott az Emberiségre.

    „Összeesküvéselméleteket lehet gyártani, csak tessék felmutatni konkrét bizonyítékokat!”

    Én hoztam/írtam bizonyítékokat, de te egetlen eget se a vallás „áldásos” tevékenysége mellett.

  43. 39

    Az evangelisták – Újszövetség – korabeli szemtanúk, tanúvallomásai, leírásai, csak állítólagos másolatokban léteznek, illetve az állítólagos másolatok másolataiban etc.
    Nem bizonyítható ezen írásos emlékek forrás függetlensége.
    Jézus élete és működése nem állja ki a falszifikáció próbáját.

  44. 43:
    A falszifikáció nem egészen ez. 🙂

  45. 39: lackó nagybácsi 🙂

    „Be kell lássam, maga a topic nem üti meg a szintet, talán reagálnom sem kellett volna ”

    Helyes volt a meglátás, a kivitelezés viszont hibás. 😀 😀

  46. 45:
    BOCS, a megítélés is hibás volt, a hiba abban volt, hogy írtál a topicba. Mégpedig nagy hiba. 🙂

  47. 45:
    A topik nagyon is jó volt, csak „akiknek nincsenek fülei a hallásra….” A hívők számára nagyon jól demonstrálja a topik, hogy milyen frusztráló a nem hívőknek, amikor a torkukon le akarnak nyomni egy legalább ekkora abszurdumot. Mert ne is mondjam, hogy a buzi Jézus koncepciót pont úgy nem fogadom el, mint a feltámadást. Üres sír konstatálása = fejét a mellére hajtja.

  48. 47: Tibor bá’

    Szerintem is irtó jó a poszt témája, nem tudom, hogy miért nincs több hozzászólás. Azon kívül, hogy buzi volt-e Jézus, számos más kérdés merülhet fel.

    Lányok hol vagytok? Melike, Dorka, és a többiek?

    Olvassátok és nincs véleményetek?
    Vagy „csak” vasárnap van?

    Mondjuk Atilla PV-t annyira nem hiányolom, de ő se szólalt még meg a témával kapcsolatban.

    És még vannak jópáran, talán a meleg, vagy a vasárnap??

    Én is izzadok lányok, fiúk. 😀

  49. Nos ez az a cikk, ami arra késztet, hogy búcsút mondjak ennek a blognak. Minden tiszteletem irántatok, különösen Tibor bá’ iránt, de az a tény, hogy egy ilyen írás megjelenhet/megszülethet, bebizonyította számomra, hogy hiába lehetnek embereknek jó képességeik, magas intelligenciájuk, (mint a legtöbbeteknek itt) mégis úgy fújdogál mindenféle kósza szél titeket, amerre csak akar. Ez nem is csoda, hiszen miféle fogódzót, sziklaszilárd alapot találhat az ember a világban Isten nélkül?

  50. 42:Bruce! Induljunk ki a tényekből. Léteznek az evangéliumok és létezik a kereszténység. A kettő kapcsolatban van egymással. Ezt bizonyítani tudom, mert római katolikusként gyakorlom a vallásomat és hitünk alpja Jézus feltámadása. Ez tehát az okozat.

    Ki vagy kik írták az evangéliumokat és ki vagy kik voltak az első keresztények, aki vagy akik mindezt ráhagyományozták a ma élőkre? Vagyis meddig tudunk visszamenni hitelesen a történelembe? Vagyis mi volt az oka a ma meglévő okozatnak?

    A történettudomány minden ókori történelmi eseményt hasonló módszerekkel vizsgál, tehát az evangéliumokat is tárgyilagosan közelíti meg, nincs tekintettel arra, hogy azokat valakik szent iratoknak tartják. A történettudomány forrástörténeti szempontból hitelesnek tartja az evangéliumokat, ami azt jelenti, hogy az első században élt az embereknek egy olyan csoportja, akik az evangéliumokban leírtakat állították, tanították és ezek köré a tanítások köré szerveződtek egyre nagyobb számban. Ezek tények.

    Az evangéliumok valóságtartalmát azonban nem lehet bizonyítani, tehát két lehetőség merül fel: Ezek az emberek csalók voltak vagy igazat mondtak. Mit tudunk a továbbiakban róluk? Tanításaikért üldözték őket és vezetőiket kivégezték.
    Amennyiben csalók voltak, mi célból tették? Mert drága árat fizettek érte, az életüket, miközben csak meg kellett volna tagadniuk Jézust. Tehát az életszerűség azt mutatja, hogy meggyőződéssael hittek abban, amit hirdettek, méghozzá úgy hogy semmi hasznuk nem származott belőle, sőt meg kellett halniuk.

    Abban viszont igaza van a kereszténység támadóinak, hogy 300 évvel később már fel lehetett használni mindezt és ma is felhasználják egyéni érdekek érvényesítésére, amiket te is említesz. De minden körülmény és életszerűség azt bizonyítja, hogy a kezdeteknél minden úgy történt, ahogy az evangéliumokban leírták és ahogy tanították. Kíváncsian várom, milyen forgatókönyvet tudnál leírni a kezdetekre, amit életszerűen és gyakorlatiasan alá tudsz támasztani!

  51. 49: Hetényi Csaba! Sok igazság van abban, amit leírtál, de Kassai Viktor is jó játékvezető, egyszer hibázott és hazazavarták a foci EB-ről. Mégsem ez az egy hibája minősíti őt. Mint ahogy egyetlen embert sem ítélhetünk el, legfeljebb a cselekedeteit. Jézus is mondja, bocsáss meg nekik Uram, nem tudják, mit cselekszenek. Ez a poszt most sokaknál kiverte a biztosítékot, lehet, hogy nem így kellett volna ellentámadásba lendülni a feltámadás ellen, hanem inkább gyakorlatiasan, életszerűen és észérvekkel, mondjuk ősrobbanással, ami egyébként szerintem sokkal gyengébb lábakon áll. Jézus feltámadása sziklaszilárd alapokon nyugszik, minden rendelkezésre álló bizonyíték ezt mutatja. Inkább erről kell írni.

  52. 47: Tiborbá! Egyszerűen nem felel meg a valóságnak, amikor egyenlőségjelet teszel az üres sír és a mellére hajtja a fejét közé. Az üres sírnak szemtanúi is vannak, mint ahogy a feltámadott Jézussal való találkozásnak is. Ráadásul ezeket az eseményeket le is írták, ma is megvannak és a szemtanúk közösségeket szerveztek, amelyek ma is élnek.

    A Te állításaid viszont csak fantazmagóriák és képzelgések, amit semmilyen bizonyíték nem támaszt alá. Tehát teljesen helytelen a szembeállításod. Amennyiben tudsz hitelesen alátámasztható ellenpéldát állítani, mint amit Brucee-tól is kértem, akkor lehet érdemben vitázni, de ez így nagyon gyenge. (Van-e olyan történeti forrás, amely szerint szemtanúk az ellenkezőjét állítják vagy esetleg be tudod bizonyítani, hogy nem létezik kereszténység és Biblia vagy esetleg kik és miért kreálták a Bibliát és a kereszténységet? De bizonyítékokkal támaszd alá, ne csak képzelgésekkel!)

  53. 17. így van. Egyszerűen erről van szó. Pedig jogi sem vagyok.

  54. 49: mickeyratt, Hetényi Csaba

    Távol álljon tőlem, hogy mély vallásosságodban megsértselek. De a felháborodásod, szűk látókörösséged, bigott vallásosságod, csőlátásod már egyenesen fájó.
    Tudom nem vagy ezzel egyedül, rajtad kívűl még sok 100 millióan a te cipődben járnak, és minden feltétel nélkül elfogadják a vallást, minden jó, rossz, kegyetlen dolgával együtt.
    Az ilyen vak, meggyőződéses hithű emberekre azt tudom mondani, hogy BUTÁK, annak ellenére, hogy lehetnek atomfizikusok, agysebészek. De egy szempontból NAGYON BUTÁK, mégpedig azért, mert minden fenntartás nélkül, gondolkozás nélkül, TUDAT nélkül hisznek valamiben, ami nagy valószínűséggel nincs.

    El se gondolkoznak azon (át se gondolják, pedig értelmes emberek), hogy ez az EGÉSZ amit VALLÁSNAK KERESZTELTEK EL csak az emberek tudatában létezik, és VALÓJÁBAN A FIZIKAI VALÓJÁBAN NEM IS LÉTEZIK.

    Az egész eg NAGY KITALÁCIÓ, MEGTÉVESZTÉS, EGY URALKODÓ RÉTEG HATALMÁT SZOLGÁLJA.

    De a sok százmillió bigott vallású meg van tévesztve, át van baszva, MEG IS ÉRDEMLIK !!!!

    Majd a túlvilágon/mennyországban jó lesz nekik. 😛

  55. 50: extragalaxis

    „:Bruce! Induljunk ki a tényekből. Léteznek az evangéliumok és létezik a kereszténység. A kettő kapcsolatban van egymással. Ezt bizonyítani tudom, mert római katolikusként gyakorlom a vallásomat és hitünk alpja Jézus feltámadása. Ez tehát az okozat.”

    Hát ebben teljes mértékben igazad van, vannak evangéliumok, de mik az eredetük?
    Természetesen van kereszténység, vitathatalan, de akkor miért van iszlám, buddhizmus, és még sok-sok vallás?

    Megmondom miért. Mert az EMBEREK TALÁLTÁK KI vazeee…

    Az emberek sok mindent kitaláltak, többek között a vallást is. Tehát a vallás egy kitalált valami, amit a benne levő elöljárók (papok, érsekek, bíborosok, pápa, stb.) nagyon jól ki is használnak a tömegek totális befolyásálűával, agymosással. TE is ezek az AGYMOSOTTAK közé tartozol buddy. 🙂

    Úgyhogy ne te támadj engem, mert TE vagy, akit befolyásolnak, átb@sznak „barátom”.

  56. 55: Bruce! Ebből a hozzászólásodból is látszik, hogy érdemben semmit nem tudsz hozzászólni a témához, csak képzelegsz. Beletrafálsz a kereszténység közepébe, a sötét középkorba, de nem tudod megcáfolni az eredetét semmi életszerű, gyakorlatias, tárgyilagos bizonyítékkal. Addig én azt állítom, hogy az evangélium és a kereszténység hiteles. Minden bizonyíték mellette szól. Cáfold meg ésszerű érvekkel és bizonyítékokkal az eredetét, ne csak handabandázz!

    Kik, mikor és miért írták az evangéliumokat? Kik voltak az őskeresztények? Kik voltak a vezetőik és mit akartak elérni?

  57. 55: Bruce! Az iszlám eredetét és a Buddhizmus eredetét sem vitatja senki, hiszen történelmi tények, csak éppenséggel mást tanítanak, mint a kereszténység és történelmi hátterük is más. Attól, hogy vannak más vallások is, még nem kérdőjelezik meg a kereszténység hitelességét.

  58. 56: extragalaxis

    Ez a hozzászólásod jóval sötétebb mint a középkor, pedig ott irtó nagy tudatlanság uralkodott.
    Én érveket hozok, te pedig ugyanazt hajtogatod hozzászólásról hozzászólásra.

    Én értelmesen érvelgetek, te pedig hajtogatod a süket baromságaidat. SEMMILYEN érvet nem tudsz bemutatni.

  59. 57:
    Ha elő tudsz valami értelmet kaparni az agyadból, akkor esetleg szóba állok veled.

  60. 52:
    „szemtanúk közösségeket szerveztek, amelyek ma is élnek.”
    Meddig élnek a szemtanúk?

    „A Te állításaid viszont csak fantazmagóriák és képzelgések”

    Én úgy olvastam, hogy Tibor bá’ nem állított semmit, csak hivatkozott más forrásokra, pl. a „szentírásra”.

    Jól érzed magad?

  61. 59: Bruce! Ezzel leírtad magad. Semmi épkézláb bizonyítékod nincs, csak sületlenségeket fecsegsz. Bizonyítékot kérek az állításaidra, barátocskám! Én leírtam a bizonyítékaimat.
    Most Te jössz! Kik, mikor és miért kreálták a Bibliát és a kereszténységet és mi erre a bizonyíték?

  62. 60: A szemtanúk túlélték Jézust, hiszen ők látták az üres sírt és ők találkoztak vele a feltámadása után, ők hallgatták a tanításait. Pár évtizeddel élték túl Jézust és hirdették Őt, miközben letették a kereszténység alapjait.

    Én sem úgy értettem, hogy Tiborbá állított valamit, hanem a poszt felvetése helytelen, hiszen semmi nem támasztja alá, viszont az én érveimet minden alátámasztja. Amíg nincsen bizonyítékokkal alátámasztott logikus ellenérv, addig az ellentábor csak vagdalkozik a levegőbe és handabandázik.

  63. „Ha a Bibliát a papok írták volna, akkor nem lenne tele a papokat ostorozó és a papokra oly sok szégyent hozó kijelentésekkel, továbbá, ha ők írták volna, akkor azt tanítanák, de nem ezt teszik. Világosan látjuk a Bibliából, hogy a papok, magát az Úr Jézust micsoda ördögi módon feszítették meg és micsoda istentelenül üldözték Jézus követőit. De nem csak Jézustól fogva, hanem Őt megelőzve is sok prófétát megöltek. Na és mi történt Krisztus után? Szégyen és gyalázat! Mérhetetlen sötétség éppen a keresztény egyházban! Hirdetik az Úr Jézust, de ma sem ismerték meg Őt.
    A világ legcsodálatosabb könyvének isteni eredete ma már tudományosan is bizonyítást nyert, a Biblia kódjának, Isten akaratából történő feltörésével.
    E kód létezését már valóban sejtették és keresték sokan, de most érkezett el a végső idő, amikor a számítógépek megjelenésével lehetővé vált a Biblia kódjának megfejtése. Isten ugyanis a Bibliába bele kódolta minden idők eseményeinek lehetséges változatait, melyben megtalálható a beteljesedett múlt és a lehetséges jövő. Sajnálatos azonban, hogy még ma sincs kellő visszhangja Michael Drosnin: A BIBLIA KÓDJA c. könyvének holott világszenzáció tárult elénk. A Teremtés könyvének a matematikai tudomány által hitelesített és a leghíresebb szaklapban, a Statistical Science tudományos folyóiratban 1994-ben közreadott megállapítás szerint a kód létezik.
    A keresett héber nyelvű szavakat úgy lehet számítógéppel megjeleníttetni a Tórából, hogy a beírt szavakat megkeresi és megjeleníti a program, mégpedig olyan módon, hogy a számítógépbe szóköz nélkül lévő szövegnek csupán valahányadik betűjét – éppen a megfelelőt – veszi figyelembe. Pl. minden 743.-at, vagy 3751.-et.
    A vizsgálat igazolta, hogy semmiféle hasonló terjedelmű írás nem tartalmaz közeli előfordulásokban olyan, fogalmilag összetartozó szavakat mint a Genezis és ezt a megállapítást e szaklap azóta sem vonta vissza, elismerten senki sem cáfolta meg a puszta tagadáson kívül, bár sok cáfolat született.
    A sokszorosan felülvizsgált matematikai bizonyítás csupán a Genezisre terjedt ki, de az idézett könyv az egész zsidó bibliából mutat be összetartozó fogalmakat. Mindezek tükrében bizonyított a teremtő létezése, az általa betű szerint adott Biblia hitelessége és Mózes által közvetített keletkezése.
    Mély ámulattal szemlélhetjük Istennek ezt a csodálatos bölcsességét is, mint minden egyebet, de micsoda csekélység ez Őtőle és csupán azért, hogy mi csodálkozzunk?” (B.J.K. Bibliamagyarázat)

  64. 61.

    „Bruce! Ezzel leírtad magad.”

    Húha, most elefántkönnyeket fogok csorgatni.

    Olvass vissza a topicban, hogy melyikünk „tett le többet az asztalra”, azaz mondanivalójában ki volt a több?
    Te minden hozzászólásodban ugyanazt hajtogattad, én viszont minden hozzászólásommal érdemben gyarapítottam a posztot, természetesen a saját világnézetem szerint.

    Úgyhogy elbújhatsz mögöttem. 😛

  65. 49:
    Isten veled!
    De látom, még búcsúzáskor is hittérítesz: „hiszen miféle fogódzót, sziklaszilárd alapot találhat az ember a világban Isten nélkül?”
    És persze ez se kutya:
    „A legfájóbb, hogy pont azt a Valakit gyalázzák az ilyen alacsonyrendű és silány könyvekben/cikkekben, Akinek az életünket köszönhetjük, és Aki fenntartja a világmindenséget egészen a mostani másodpercig, és Aki visszatartja – fékezi a világ összeomlását.
    Sok – számomra értelmesnek tartott – embernek ajánlottam Tibor bá honlapját, de most sűrű bocsánatkérésekkel egyenként meg kell keresnem őket az ajánlás miatt. Szégyenlem magam. ”
    Egy) Senki nem gyalázta Jézust.
    Kettő) Szerintem az életemet az apámnak köszönhetem, mert kedve szottyant az anyámra.
    Három) A világmindenség köszöni szépen, megvan Jézus fenntartása nélkül is. Jut eszembe, nem az atyaisten funkciója ez?
    Négy) Ne rösteld magad. A látogatás ingyenes, senkit nem ért vesztesség.
    Öt) Ne szégyeld magad! Ajánlhattál volna sokkal rosszabbat is. 🙂

    50:
    Nagy Imrének csak le kellett volna mondania a miniszterelnökségről és életbehn marad. Mit tudjuk nem tette. Ha neki megérte…. Őrültek mindig voltak.

    52:
    A szemtanúk nem kihallgatahatól, mert 2000 éve nem élnek. A festő se kihallgatható, nem lehet tudni mért hitte a homoszexualitást, vagy ha nem hitte, akkor miért ábrázolta őket így. A szemtanúktól se lehet megkérdezni, miért emlékeztek így. Ha én a Marsról toppanok ide, nem hatódok meg a te hitedtől. Bizonyítékot kérek erre is, és arra is. Máskülönben – és ez jellemző, hogy elvakultságotokban mennyire mellé lőtök – én nem állítottam semmit, ezt csak rám kened, én mindössze megkérdőjeleztem azt, amit más ember sejt és ad esélyt rá, hogy valós, publikáli szándéka volt, és ennek teret adtak.

    Te ezt komolyan írtad? „szemtanúk az ellenkezőjét állítják ” Az a szemtanú, aki valamit személyesen lát. Aki nem lát semmit, az nem szemtanú. Őszintén! El tudod képzelni, hogy ha valaki a sírban látta volna Jézsut, azt beírtták volna az Újszövetségbe? Ez tréfának is gyenge. vagy az mondható rá. Na ige, mert akkor még nem támadt fel. – – – Más különben nézz utána, mit jelent a „bizonyítási kényszer”!

  66. 65: Tibor bá’

    Nem tudom, hogy haragszol-e azért, amiért az extragalaxist így elküldtem. Valószínű, hogy ilyen csúnya szavakat nem lett volna szabad használnom, de irtóra kiverte nálam a biztosítékot. Bocs ezért. 😉

  67. 64: Bruce! Te egy szeretetreméltó, értékes ember vagy. Nagyon sok értékes bejegyzésed van, ebben biztos vagyok, és nem vonom kétségbe azt sem, hogy többet tettél le az asztalra, mint én. Te egy nagyszerű ember vagy, egyszeri, megismételhetetlen és csodálatos! De azt kell mondanom, hogy Biblia és kereszténység témában csak handabandázol, észérvek nélkül. Nem tudod megcáfolni a történettudomány bizonyítékait és nem tudsz épkézláb bizonyítékokat felhozni saját igazad bizonyításához. Addig ezt handabandázásnak tartom.

  68. 66: Bruce! Te egy nagyszerű ember vagy, biztosíthatlak. A cselekedetek nem mindig állnak összhangban a személyiségünkkel, de ezért sohasem az emberre kell haragudnunk, hanem a cselekedeteit elítélnünk. Egyikünk sem tökéletes. Hogy Jézus szavaival éljek: „Az vesse Rád az első követ, aki bűntelen.”

  69. 48!
    Na mi újság?Egymással már jól össze cirkuszoltatok,már csak a lányok hiányoznak?.. 🙂
    Várom még mindenki kiszáll a vonalból.. 😀

  70. 67-68. extragalaxis

    Egyáltalán nem tartalak nagyra agyilag, de felkínálom a lehetőséget.
    Bizonyítsál!

    „azt kell mondanom, hogy Biblia és kereszténység témában csak handabandázol, észérvek nélkül. Nem tudod megcáfolni a történettudomány bizonyítékait és nem tudsz épkézláb bizonyítékokat felhozni saját igazad bizonyításához”

    Ezt mered írni nekem? Akko bizonyítsál, de minimum 12 oldalt fogadok el a téma kifejtéséhez.

  71. 69: Melike (drágám)

    Végre egy NŐ a sok kan között, Isten hozott, nem tudom, hogy a homokos, vagy a nőfaló Isten 🙂

    Írjál, mert itt mi férfiak már alig várjuk a női „hangot”. 😉

  72. 65: Tiborbá! A Nagy Imre példád eléggé gyenge, jöhettél volna valami erősebbel is, mondjuk egy ősrobbanásszerűvel.
    A kérdésre válaszolj: Kik, mikor és miért kreálták a Bibliát és a kereszténységet? Észérvekkel, logikusan, bizonyítékokkal alátámasztva indokold és akkor érdemi lesz a vita.

  73. 70: Bruce! Bárki is legyél, csodálatos vagy. Értékes ember, hidd el önmagadról. Ajándék van a szívedben, amit csak ki kell csomagolnod mások számára, mert úgy nyeri el értelmét.
    Akár hiszel Istenben, akár nem. Értékes ember vagy, nagyszerű, szeretlek.

    De továbbra sem tudsz válaszolni a kérdéseimre: Kik, mikor és milyen célból kreálták a Bibliát és a kereszténységet? Csak logikus, bizonyítékokkal alátámasztott érveket fogadok el. Ne handabandázz tovább, én már letettem a bizonyítékokat. Cáfolj és érvelj!

  74. 72 galaxis
    Mit provokálsz? Nem veszed észre magad, hogy totál hülyeség, amiket itt írsz/összehordasz?

  75. 73: Kalotaszegi! Én konkrét bizonyítékokat hozok fel a Biblia és a kereszténység védelmében. Az ellentábor csak személyeskedik és handabandázik, mint Te is. Konkrétan cáfold meg a bizonyítékaimat és támaszd alá a Te érveidet!

    Kik, mikor és milyen célból kreálták a Bibliát és a kereszténységet? Logikus, bizonyított érveket kérek!

  76. 73: Kalotaszegi

    Lehet benne valami, amit írsz. Ezt az exrtagalaxist lehet, hogy valamelyik egyház fizeti, hogy ilyen melegben b@ssz@ a csőrünket? 😀

  77. 75: Bruce! Én konkrét tényekből indulok ki, a valóságból! Az evangéliumok forrástörténeti hitelességéhez nem fér kétség, a tapasztalati valóság pedig az, hogy létezett őskereszténység és ma is létezik! A logikának két útja van: Vagy csaltak az evangéliumokat írók vagy igazat mondtak. Az életszerűség és a tapasztalat azt mondatja, hogy igazat mondtak. Te azt mondod, hogy a Bibliát és a kereszténységet úgy kreálták csalók. Kik, mikor és milyen célból? Érvelj és bizonyíts!

  78. 77: Bruce! Hiszek abban, amiket írok és nem vagyok vakhitű. Földrajz tanár vagyok, érdekel az ősrobbanás témája, csillagászat, természet és társadalomtudományok és minden újdonság, felfedezés. Nyitott vagyok minden olyan vitapartnerre, aki érvekkel, logikusan cáfol és bizonyít.
    Tényleg nem froclizásból mondom Neked, Kalotaszeginek és Tiborbának sem, de nagyon gyenge lábakon áll az ellenvéleményetek. Semmi logikus érv és bizonyíték. Támasszátok alá, amit mondtok! Az nem elég, hogy csalók is lehettek. Miből gondoljátok ezt? Akkor kik, mikor és miért kreálták a Bibliát és kereszténységet és hol vannak a bizonyítékok? Addig csak összeesküvéselmélet az egész. Bizonyítsatok!

  79. 78:
    A csalási szándék nyilvánvaló, és már a „cél” többször meg lett említve. Máskülönben a bizonyítási kényszer annál van, aki állít valamit. Vagyis nálatok, mert ti állítjátok a feltámadást. Az ellenekezőjét nem lehet bizonyítani, csak jelezni, hogy a 2000 éves „szemtanúk” mint bizonyíték nem elfogadható.

  80. extra:
    Ilyen melegben nincs energiám veled foglalkozni.

    Totál megölöd a topicot a hozzászólásaiddal.

    Go to the HELL, oda való vagy. 😉

  81. 67

    A Biblia „bizonyítja” Isten létezését.
    A Biblia Isten szava. – Isten bizonyítja Biblia hitelességét.
    Se egyetlen világi bíróság se a tudomány nem hajol meg semmilyen bizonyíték előtt amivel a hívők Isten létét vélik bizonyítani.

  82. ki lettem tiltva Tibor bá?

    Nem, csak szűröm az ocsmány szövegedet.

  83. 83: Tibor bá’
    Az ocsmány szövegem ennek az extragalaxisnak szólt, elnézést kérek. Ha értelmes emberekkel „beszélgetek”, akkor nem fordul elő.
    Még egyszer elnézést.

  84. 76,
    Hogyan lehet bármiben is hiteles a biblia,amikor rengeteg kézzelfogható régészeti lelet mesél a Történelem elötti ősemberről,lényekről a Földön , és erről egy kibaszott szó sem esik a szentirásban? Talán nem volt eléggé fontos,mint a tevebaszó pásztorok nyomorúságos mindennapi életének aprólékos jegyzőkönyvezése?
    Jézus miért nem ment Pápua -Guineára és Újzéllandra kannibált tériteni,elvileg ez a legnagyobb bűn szerinte.Mármint az emberőlés és annak jóizű efogyasztása.
    A zsidóság ma szűletett bárány volt ezek mellett,nem beszélve a vad afrikai és délamerikai indián kulturáknál.
    A biblia az zsidó népmese zsidoknak.Szerintem.
    Ebből pedig te bizonyitani akarsz valamit.Nem jó helyen teszed . 🙂

    Más,
    A túlélési felszerelés kőzé érdemes beszerezni egy jó nyilpuskát.Nagyon hatásos. 🙂

  85. 86: lackó

    Azért ne örülj annyira, a te hozzászólásaid se érnek sokat.

    Tibor bá’, ez az igazság, kérlek ezért ne tiltsál ki, ezt meg kellett mondanom neki. 🙂

  86. 80: Tiborbá! Az evangéliumok forrástörténetileg hitelesek, hitelesebbek, mint bármely ókori történelmi mű. Az őskeresztények léteztek, vértanúhalált haltak meggyőződésükért. Ezek tények és egyértelmű bizonyítékok. Ezennel bizonyítottam, hogy Jézus feltámadt!

    Cáfold meg a történettudomány álláspontját, cáfold meg az őskereszténység létezését, cáfold meg az őskeresztény üldözéseket és vértanúhalálokat! Ezután indokold meg, hogy valójában kik, mikor és milyen céllal kreálták mindezt!

    Azt mondod, a célt korábban már említetted. Gyenge lábakon áll, hiszen 300 évig semmi haszna nem származott ebből senkinek, sőt meghaltak érte! Az emberek mindig rövidtáú haszonszerzés miatt csinálnak valamit, főleg nem tömegével fognak meghalni egy csalásért, ráadásul 300 éven át! Erre gyenge érv a politikai, hatalmi, vagyoni törekvések indítéka, hiszen egyikben sem volt részük. Az életszerűség és tapasztalat is ellene mond, hiszen Hitler, Sztálin, hogy csak a leghírhedtebbeket említsük, sem tartottak tovább 50 évnél.

    Szóval logikus cáfolatokat kérek a bizonyítékaimra és logikus észérveket az összeesküvéselméletre!

  87. 84: Kalotaszegi! Ne vidd félre a témát más irányba! A bizonyítékok léteznek, cáfold meg és érvelj! Barátocskám! Léteznek az evangéliumok? Hitelesek forrástörténetileg? Létezett az őskereszténység? Azt tanította, ami az evangéliumokban van? Sokan vértanúhalált haltak érte, a közvetlen tanítványok szinte mindegyike? Származott bárkinek is bármi anyagi, hatalmi, politikai haszna belőle? Válaszolj érvekkel, akkor érdemi lesz a vitánk!

  88. 84: Ha lenne némi fogalmad a szentírás tartalmáról, akkor nem kérdeznél ilyeneket. Ugyanis az igen részletesen beszél nemcsak a z általunk ismert anyagi világ keletkezéséről, hanem annál jóval korábbi időkről is felvilágosítást ad, hisz ott dőlt el a sorsunk, hogy ide kerüljünk a földre. Ha van kedved és időd, nézz rá a 63-as hsz.re, olvass utána és cáfolj, ha úgy érzed szükségét.
    Még valamit korrigálnék. A biblia nem csak a zsidóknak szól, de való igaz, rajtuk, mint „választott népen” szemlélteti mindenkinek az ő igazságát.

  89. 81: Bruce! Te egy értelmes ember vagy, ebben biztos vagyok. Légyszíves válaszolj érdemben a feltett kérdéseimre.

  90. Mivel pedig a számszerijat a középkorban a keresztény egyház kiátkozta ,attól kezdve sátánista fegyvernek minősűlt hatalmas átűtőereje miatt.A keresztes és egyéb lovagok páncélja már nem ért semmit,igy a ravasz egyházvezetők pszichologiailag probáltak nyomást gyakorolni,hogy hadjanak fel a használatával.Akit elkaptak számszerrel,annak levágták a kezét.
    Tehát volt a Jó fegyver,a kard ,a búzogány,a lándzsa ,stb,amivel nyugodt lélekkel lehetett gyilkolni,mert a keresztény egyház áldása volt rajta,szemben a számszerrel,amellyel tilos lett volna,mert sátánista fegyver.
    Na ,manapság is igy működik a kereszténység logikája,Van a keresztény vallás ,és van a buddhizmus is,a buddhizmus azomban tiltott,mert azon nincs Isten áldása,mert nincs belefoglalva szent könyveikbe .

  91. Tibor bá’ !
    Szeretek őszintén fogalmazni, szerintem olyan nagy „ocsmányságot” nem követtem el, ezt te is láthatod. Ha ennek ellenére eltiltasz az oldaladtól, azt nagyon fogom sajnálni, fájón, de tudomásul veszem. De ilyen tudatlan emberek ne mondják meg nekem 5-6-szor (mint pl extrag.), hogy mihez tartsam magam. OK, 2-3-szor udvariasan leírtam az álláspontomat, de 5. 6. alkalommal elküldtem a fenébe. Ennek ellenére ő tovább okoskodott, fel se vette a TE általad ocsmánynak nevezett jelzőket, mintha nem is írtam volna le őket, csak azért, hogy álljon már le.
    Tibor bátyám, én nagyra értékelem azt, amit nap mint nap csinálcs/dolgozol a weboldaladdal, írod a jobbnál jobb posztokat.
    Ha mégis úgy döntesz, hogy a szókimondásomért (megigérem, hogy a csúnya szavakkal NAGYON csínján bánok) mégis kitiltasz, azt nagyon fogom sajnálni.
    Üdv.: bruce 🙂

  92. 86,
    Ne fáradj,az én lelkemet nem kell megmenteni,mert ha nem paráználkodhatok örök életen keresztűl,és nem dughatom meg az Örökkévalóság összes csúf és szép nőjét nem kell az örök élet.Minek?
    Isten igazán lehetett volna naygvónalú és a szexuális étvágyunkat alapúl véve a harminckét fog helyett harminckét faszt kellett volna teremtenie.Nem járnánk annyit fogorvoshoz,és minden feleség nagyon boldog lenne. 🙂

  93. 91: extragalaxis

    Nem írhatom le, amit gondolok rólad. Büntiben vagyok Tibor bánál, de ha pozitív lenne, amit tartok rólad, azt leírhatnám. Remélem az agyacskáddal tudod követni, amit ki szeretnék fejteni rólad.

    (Tibor bá’, remélem nem léptem át a határt, mert sokkal durvábbat írtam volna (nagyon bennem volt, de visszafogtam magam), de most karanténben vagyok)

  94. Tibor bá’
    Ez az extragalaxis egyfolytában cukkol engem, nem panaszkodni akok és azt se, hogy védjél meg. Meg tudnám magam védeni, elküldeném a……..ba , de mivel most nem tehetem, hát nem tehetem . 🙂
    22-es csapdája? 😮

  95. 95: Bruce! Köszönöm Neked, hogy ilyen nagyra értékelsz és a figyelmed középpontjába tudtam kerülni, de hidd el, sokkal jobban örülnék annak, ha érdemben tudnánk egy jót vitázni. Kérdéseim továbbra is állnak, csak rajtad múlik, hogy válaszolsz-e rájuk. Hidd el magadról, hogy nagyszerű, értelmes és értékes ember vagy!

  96. 94: Sajnos én nem fáradozhatok a te lelked megmentéséért, nem az én dolgom..32 f@szra vágysz? Kérd, és megadatik..:)

  97. 96: Bruce! A 22-es csapdáját Te állítod fel magadnak és könnyen ki tudnál jönni belőle. Hidd már el, hogy van benned elég kurázsi és értelem, hogy megválaszold a kérdéseimet. Talán ha nekem megválaszolod, Te is sokmindenre választ kapsz az evangéliumokkal, őskeresztényekkel és önmagaddal kapcsolatban!

  98. Nem igazán értem ezt a bizonyítékosdit. Nincs. Nincs semmiféle bizonyíték arra hogy Jézus az volt aki, vagy hogy feltámadt, hogy a mennybe bent. Nincs. Ő saját maga sem bizonyította, hogy ki ő valójában és ha valaki hisz ebben akkor bizonyítékok nélkül kell ezt elfogadnia, hinnie, vallania. Ezért Hit, Vallás, nem pedig bizonyítotandó vagy cáfolandó tézis. Pont azok teszik nevetségessé és hiteltelenné az összes vallást, akik tudományosan vagy nem létező esetleg ferdített történelmi eseményekkel próbálják alátámasztani a hitüket. Vagy hiszel, vagy bizonyítod. Amit bizonyítottál az nem hit. Van akinek szüksége van hitre és van akinek nincs. Beállítottság és egyén kérdése. Egyébként meg szerintem amennyiben Jézus isteni személye valós és most ő elolvasta ezt a postot, nyilvánvaló hogy még mindíg maradt annyi humorérzéke mint amennyi a kánai mennyegzőn volt. Tessék elolvasni azt a részt is.

  99. 97. 99. extragalaxis
    Ha Tibor bá’ kitilt (pedig ígéretet tettem neki, és én szoktam a szavamat tartani),akkor is elmondom a véleményemet veled kapcsolatban te pondró. Te egy büdös szemét vagy, aki kihozza belőlem, hogy beszóljak neki. Még nem tettem meg.

    Nagyon gondolkozom, hogy megtegyem-e? Ha nem mondom el rólad az őszinte véleményemet, akkor gyávának, megalázkodónak nézel, és tovább b..atsz.
    Ha viszont elmondom, leírom, hogy mit gondolok rólad (hidd el irtóra negatív), akkor azt kockáztatom, hogy Tibor bá kizár.

    Nagy dilemma, de tudod mit, letojlak, úgy ahogy vagy, minden hülye kérdéseddel, és fórumozok tovább.

    Pedig elmondanálak mindennek, de mi értelme? Röhögnél rajtam.

    Olvasd szorgalmasan az evangéliumokat életed végéig, engem meg hagyjál ki ebből és felejtsél el.

    És ne írjál nekem te kis ….

  100. keresztény sperpektiva

    Ha az abortusz = gyilkosság
    Akkor ezek szerint a szopás kannibalizmus?!
    A maszturbáció pedig tömeggyilkosság?!

  101. Melike, egyszer írtál, hol vagy? Jelentkezz léci! 🙂

  102. 100: Csókacsalád! Sok igazság van abban, amit mondasz. Nem okvetlenül kell bizonyítani az evangéliumokban leírtakat, habár az igazi keresztény hite az nem vakhit, hanem egy belső meggyőződés. Bizonyíték nélkül is elhiszi azt az alternatívát, amit az evangéliumok kínálnak az élete értelmét illetően. Meggyőződéssael hisz a saját és az emberiség élete értelmében és céljában.

    Akkor viszont felvetődik a kérdés, hogy akinek bizonyítékok kellenek az evangéliumot illetően, az hinne-e bármilyen bizonyítéknak is vagyis hinne-e saját élete értelmes céljában?

    Akkor itt tényleg jóval többről van szó, nem bizonyítósdiról. Konkrétan arról van szó, hogy az egyes ember mennyire hisz saját élete értelmében? Ez eléggé lesújtó azokra nézve, akik bizonyítékokat követelnek. Én is ezért mondom egyfolytában, hogy higgyen mindenki abban, hogy értékes, egyedi és megismételhetelen csoda és értelme van az életének, higgye el! Ehhez nem kell bizonyíték!
    (De ha mégis, akkor én szolgáltam vele, csak éppen cáfolni nem tudják, éppen azért, mert paradoxonba kerülnének önmaguk létezésével, ugyanis bebizonyítanák, hogy saját életüknek nincsen semmi értelme).

  103. Nem akarok érdemben hozzászólni ehhez a buta vitához. A posztíró természetesen tisztában volt vele, hogy maga a felvetés is provokatív, megosztó, egy hívő ember számára pedig felháborító. Hogy ennek ellenére miért írta meg a posztot, azt neki kell tudnia. Csak remélni merem, hogy nem a hozzászólások maximalizálása volt a célja, valamint az, hogy minél többünkben kiverje a biztosítékot.

    Számomra elsősorban az érthetetlen, hogy hogyan követelhet bizonyítékot egy hívőtől egy hitetlen?

    Ez kb. olyan, mintha valaki, aki nem szereti a pacalt, bizonyítékot követelne a másiktól, hogy annak miért ízlik.

    Sokan a tudományra hivatkoznak, abban hisznek; azok nézzenek körül a világban (2012-t írunk), hogy hová juttatta el a tudomány és a tudósok az emberiséget, hívőket és hitetleneket egyaránt.

    Aki vallásos, az nem csak dogmákban, hanem egy jól meghatározott értékrendszerben, morálban, erkölcsben, közösségben stb. is hisz, nem utolsó sorban pedig abban, hogy van jó és van rossz, utóbbi pedig kellő hittel és áldozattal legyőzhető. Az ilyen „buzi-e volt Jézus?” poszt elsősorban ezeket a rendszereket támadja és erodálja.
    Már nem vagyok egészen biztos benne, hogy véletlenül.

  104. 102: Kalotaszegi! Te is hidd már el magadról, hogy értékes az életed. Kincset hordozol magadban, amit átadhatsz másoknak és folyamatosan fejlődhetsz. Az abortusz akkor gyilkosság, amikor felelőtlenül megfogan egy élet, útjára indul és utána megszakítják. Nem lehet játszani ezekkel a dolgokkal. Felelősen kell az embernek dönteni. Te sem azért veszed meg a drága húst és készítesz belőle pörköltet, hogy levegyed a tűzről és kiöntsed. Jobban oda kell figyelni ezekre a dolgokra. Persze az abortusznál is vannak olyan dolgok, amikor erőszak miatt vagy betegség miatt történik, ezek már alapos kivizsgálást igényelnek, de az esetek 99%-a felelőtlenségből következik be.

    A maszturbáció esetében még csak lehetőségről beszélünk, ezért nem tömeggyilkosság, inkább önzés, önkéntes örömszerzés. Amikor egy nő és egy férfi egyesül szerelemből, akkor fogan az új élet. Kettő ember kell hozzá.

  105. Egyre több olyan információ ,dokumentumfilm kering a világhálon miszerint a régmultban közünk lehetett valamilyen földönkivűli civilizációhoz. Már Scott Prometheusa is erre épűlt,ivódjon ez a feltételezés is a köztudatba a sok egyéb teremtésmitosz mellett.A Genezis lefutott,Darwin lefútóban ,ez pedig az új korszellem.
    Keressetek csak rá Puma Pumkura,eszem megáll.
    Ez itt egy dokfilm,Tibor bá engedelmével linkelném.
    Szerintem megérne egy témát, a többi vallás ás mitoszvesézés mellett
    Ez nem igehirdetés,tényeken alapszik .

  106. Ez volna itt „az értelmes emberek vitafóruma”, ahogy azt fejléc oly szerényen hirdeti? … Hát gratulálok hozzá! Ezek után bele se merek gondolni milyen lehet az, amikor ostoba emberek vitatkoznak egymással! Ha én a saját honlapom látogatottságát csak provokatív, istenkáromló, más emberek érzéseit, hitét, meggyőződését durván sértő bejegyzésekkel tudnám szinten tartani, akkor inkább sürgősen felhagynék az írással!

  107. Nem értem miért fortyognak sokan? A főcím végén van egy kérdőjel. Úgy látom nagyon sok „egyszerű” ember van akiket az érzelmeik uralnak. A szöveget sem tudják értelmezni szűklátókörű feldúltságukban. És a szabad szellem is hiányzik.

  108. Watchman Says:
    2012.július.1st. at 17:33

    A téma valóban provokatív, de nem istenkáromló. „Más embereket” meg jó lenne ha nem az érzelmeik, berögzültségeik hanem az értelmük, a racionalitás a következetesség irányítaná még ha nem is szimpatikus a téma.

  109. Kedves Tibor bá’, kedves Többiek!

    A cikk nálam is kiverte a biztosítékot. Nem azért, mert hívő vagyok, vagy nem vagyok hívő, ez mindenkinek a magánügye. Inkább az bosszant, hogy mennyire rá akarják erőltetni az emberekre a „másságot”. A minap hallottam egy rádióműsort, ahol azt magyarázták nagy átéléssel, hogy mindenki homoszexuális valamilyen szinten, csak nem egyformán, és nem vallja be mindenki, még saját magának sem. Mi cél vezethet embereket, hogy ráerőltessék a világra a fura nézeteiket?

  110. 111
    A társadalom és a fennálló rend szétzilálása, mi más?

  111. 112: Egyetértek veled.

    Nincs értelme Tibor bát szapulni. Nem ő írta a cikket, nekem úgy tűnik, hogy ez nem a saját meggyőződése, ő csak feldobott egy témát, amin lehet vitázni.

  112. Békés anyázgatás kániukala idején.
    Ajánlott témaindítók..
    …garantáltan elérik a fenti kívánt célt..

    – BUZIK
    – LESZBIKUSOK
    – CIGÁNYOK
    – NEMI ERŐSZAK
    – FASZMÉRET
    – ZSIDÓK
    – ORBÁN ELMEBETEG
    – III.VILÁGHÁBORÚ
    – ARMAGEDDON

  113. Miért nem kezelitek ezt a posztot a helyén? (kinyomtatva, összegyűrve wcpapírnak pl)

    Leírták már itt ebben a blogban is, máshol is millíószor, hogy ideológiák közti háború van a földön kb 300 éve. A sok-sok ideológia csupán részben egyezik meg hirdetőinek érdekeivel. Ám van egyetlen, amely 100%-ban a hirdetőinek érdekeivel áll összhangban: „Isten a zsidóknak adta a Földet és a rajta lévő élőlényeket a zsidók szolgáinak teremtette”. Semmi mellébeszélés, semmi csavar, semmi ravaszkodás, az ideológia sziklaszilárdan hirdetői érdekeivel egyezik meg. Külsősök felé persze tagadják…

    Az elmúlt időszakban a zsidóság különösen sikeres lett, talán mert ideológiája 100%-ban az érdekeit szolgálja. Útjukban áll a többi világnézet, különösen fújnak a kereszténységre ami a középkorban is és később is visszafogta, kordában tartotta őket, meg-megnyirbálta a befolyásukat, időnként és helyenként ki is iktatta őket a gazdaságból, politikából. Ha nincs a néha erőszakos és vad, erős kereszténység, ma valószínűleg zsidó despotizmusban élünk, írni-olvasni nem tudunk, bányákból termeljük ki fejszével a kőszenet, kapa felett görnyedve termesztjük a kukoricát, legszebb lányainkat viszik a helyi zsidó helytartó háremébe. Átlagéletkor 35 év, mindenki rabszolga, műszaki fejlettség a béka segge alatt, semmi nem számít csak a hatalom és az adott szinten elérhető jólét.

    Kb ez vár ránk ha ez a kis törzs átveszi az uralmat a világ felett: megszűnik a versenyhelyzet, szép lassan leáll a fejlődés is mert nincs ösztönzője, nincs miért forrásokat költeni pl új fegyverekre, új termelési módszerekre mert nincsenek se ellenfelek se versenytársak. Max két generáció és zsidó művészek/tudósok/írók/orvosok sem lesznek, herévé silányul az egész nép, a többieknek meg alapból tiltva lesz minden, nehogy bárki is le tudja rázni magáról a zsidó igát.

    Ez a zsidó püspök hugh montefiore aljas támadása a kereszténység ellen, semmi más. Hasonló ahhoz, mikor a buzi zsidó művész vizeletbe meg szarba mártogatta a Jézusról mintázott bábut fejjel lefelé és körbehordozta Európában, kiállításokat csinált amíg valaki össze nem törte az „alkotás”-t. Néhány éve volt. A zsidó gyűlölet és érdek megnyilvánulása ami szembenáll a Föld minden népével, minden emberével évezredek óta.

  114. 103!
    Majd ha ki írtottátok magatokat.. 🙂
    Úgy látom nem sok kell hozzá már.. 😀

  115. 115

    Nem vagyok egy zsidó imádó.Nem osztozom a misztifikálásukban.
    Téged mégis kénytelen vagyok megkérdezni:
    -Elmeorvos már látott?

  116. Azt viszont érdemes elolvasni, hogy a cikk milyen kontextusban jelenik meg: azt akarja mondani Tiborbá, hogy az evangéliumok hitelességét semmi nem támasztja alá. Erre hoztam egy rakat bizonyítékot, amire csak szólamok jöttek az érdemi vita helyett az ellentáborból. Senki nem tudja cáfolni a bizonyítékokat és igazolni a légbőlkapott összeesküvéselméleteket.

    Megpróbálok az ördög ügyvédje lenni: Az evangéliumokat csalók állították össze az első században, így akartak érvényt szerezni politikai, hatalmi és vagyoni törekvéseiknek. A csalók nagyon jól megkomponálták az összeesküvésüket, ostoba emberek tömegeivel hitették el tanításaikat, amelyeket egyre több másolatban közzétettek és hirdettek mindenhol. Vezetői elfoglaltságaikra hivatkozva mindenhol élelmet és szállást kaptak, utazásaikra és egyéb költségeikre pénzt gyűjtöttek. Egyre nagyobb tömegek kerültek a befolyásuk alá. Közben szép sorban kivégezték őket és egyre több követőjüket, de lettek újabb vezetők és követők, akiket szintén üldöztek és kivégeztek. Ezt a jó játékot játszották vagy 300 évig, míg végül megsajnálták őket és megígérték nekik, hogy ezentúl nem üldözik és nem ölik meg őket, nyugodtan higgyenek a nyilvánvaló hazugságaikban, amiért oly sok évszázadon át meghaltak.

    Szóval ez lenne az ellentábor bizonyítéka vagy ha nem, akkor jöjjön elő jobb bizonyítékkal! Mert addig az evangéliumok tanításai hitelesek!

  117. 105:
    Hogy miért írtam meg a posztot, azt a poszt végén, valamint az egyik hozzászóló válaszban elég világosan megírtam. A főoldalon egyértelműen kérem, hogy az istenfélők kíméljenek. Azt is mindenki tudja, hogy gyűlölöm a hittérítést. Ennek ellenére jönnek az istenfélők és hittérítenek ezerrel.
    Nos, egy hitetlen azért kér bizonyítékot, mert a hívő le akarja a torkán nyomni a hitét.
    Most írom le kábé századszor. A tudományban nem hiszünk hanem elfogadjuk a módszereit, mert logikusak. De eszetek ágában sincs figyelni arra, amit írunk. NEM HISZÜNK A TUDOMÁNYBAN. Ezt az igét ti gyakoroljátok. Ne erőltessétek ránk.
    Az emberiség a végnapjait éli, ebben megegyezhetünk, de nem a tudomány vitte ide, hanem saját kapzsisága. Az állításodnak nincs alapja. Ha van, fejtsd ki.
    Az elfogadható erkölcs nem kapcsolódik az istenhithez. Nagyon könnyen lehet valaki erkölcsös istenhit nélkül is. Ne sajátítsátok ki, mert nincs alapja.

  118. 105: Tiborbá! Mit tekintesz elfogadható erkölcsnek? Mert az anyagnak mindegy, hogy egy ember halott vagy élő. Az is mindegy, hogy egy pohár vizet adsz valakinek vagy pofon csapod. Mihez viszonyítod az erkölcsöt? És mivel magyarázod a személyesség, értelem és erkölcs meglétét az univerzumban?

  119. Nekem egyértelműnek tűnik a poszt provokációs célja, amit el is ért. Extragalaxis bizonyítékai és bizonyítékigénye megjelent az indexre tett poszt kommentjei közt is, ott eléggé kiveséztük az apokrif evangéliumokat, azokat az irányzatokat, ahol Jézus ember volt, bár ugyanúgy az őskeresztényektől eredeztették magukat, mint a katolikusok…

    88 „Az evangéliumok forrástörténetileg hitelesek, hitelesebbek, mint bármely ókori történelmi mű. Az őskeresztények léteztek, vértanúhalált haltak meggyőződésükért. Ezek tények és egyértelmű bizonyítékok. Ezennel bizonyítottam, hogy Jézus feltámadt!”
    Ezennel csaknem bizonyítottad, hogy a vértanúk elhitték Jézus feltámadását. Mi van, ha Arimeteai József rendezte a hullarablást a saját ingatlanán?

    105 „Ez kb. olyan, mintha valaki, aki nem szereti a pacalt, bizonyítékot követelne a másiktól, hogy annak miért ízlik.”
    Ha a pacalimádó mindenképp meg akar győzni a pacal finomságáról. Engem nem érdekel a pacal, nem ízlett, de valamiért feltétlenül azzal akarnak megetetni.

  120. 118

    Az, hogy egy hitvallásért valaki hajlandó mártírhalált halni az az ő jelleméről, lelki életéről szól,nem a hitvallás igaz-hamis mivoltáról.
    Az önzés, önfeláldozás, altruizmus is individuális tulajdonságok.
    Van aki meghalni is hajlandó azért, akit, akiket szeret, ha úgy hozza a szükség, van aki meg – ha jól, és hosszan alaposan megfigyeljük – a világon mindig önmagát szereti legjobban.

  121. 121:Jani! Nagyon gyenge érv! Akkor mivel magyarázod a feltámadt Jézussal való találkozásokat? A szemtanúk egyértelműen meg voltak győződve Jézus haláláról. Ezért volt mellbevágó a feltámadása! Egy kétes értékű hírért senki nem hal vértanúhalált, nemhogy tömegek és ezrével, évszázadokon át!

    Az apokrif evangéliumok semmi lényegeset nem érintenek a kereszténység tanításával kapcsolatban, a legtöbbet éppen azért nem tették be a Bibliába, mert legtöbbjük forrástörténetileg is megkérdőjelezhető.

    122: Pákozdi Csaba! Egy-két személy esetében még csak igazad lehetne, de itt konkrét tanításokról van szó, többezer emberről és több évszázadról. Ahogy Jézus feltámadására nincs analóg példa, úgy erre sem. Tehát az érvelésed elégtelen és nem állja meg a helyét.

  122. 123:
    Extragalaxis!
    Szerintem már eleget szerepeltél, már elég embert kihoztál a sodrából, és már untig elégszer hangoztatad ugyanazt. Szerintem most már itt az ideje, hogy bedugúljál. 😀

  123. 125: Tiborbá! Kérésed számomra parancs. Hangolódok az esti EB döntőre. Spanyol-Olasz

  124. 119

    „Az emberiség a végnapjait éli, ebben megegyezhetünk, de nem a tudomány vitte ide, hanem saját kapzsisága. Az állításodnak nincs alapja. Ha van, fejtsd ki.”

    A tudomány legújabb eredményei:

    – Miniatűr kémszenzorok és rovar drónok
    – Avatar-projekt, álomharcosok, gondolattal irányítható drónok
    – Kiborg, emberi agyszövettel
    – RFD-chip
    – Emlékek törlése gének deaktiválásával
    – Klónozott GMO gyerekek
    – Biometrikus világadatbázis
    – GMO élelmiszerek
    – HAARP
    – stb, stb.

    nincs kedvem tovább sorolni..

  125. 126:
    Vakok látásának parciális visszahozása elektronikával.
    Anyaméhben lévő embrió operálása.
    Inernet kifejlesztése, amit éppen használsz a tudomány cikizésére.
    Űrteleszkóp a világmindenség megismerésére.
    Az istenk részecske megtalálása az anyag jobb megértésére.
    Nanotechnológiás gyógyszer célbajuttatása.
    stb. stb.
    de a miket felsoroltál ott nem a tudomány, hanem a felhaszáló ember a ludas.

    Te úgy akarod megszilárdítani a nemi erkölcsöt, hogy elüldözöd a nőket. Nők nélkül valóban nem lehet férebaszni, de baszni se. 😀

  126. Nekem erről a posztról egy nagyon régi favicc jut eszembe.

    A jereváni rádióban betelefonál egy hallgató:

    – Igaz, hogy Csajkovszkij buzi volt?
    – Igaz, de mi nem csak ezért szerettük.

  127. Egyébként így olvasgatva a kommenteket, azt kell mondjam, hogy jól fölkavartad az állóvizet, Tibor bá. Az istenhívők egy jó része már a blog elhagyásával fenyeget. Hiába na, akinek nincs kritikai érzéke…

  128. 129: Valóban, ezzel a poszttal csak kavarni lehet, érdemi vitát folytatni semmiképpen. Istent, Jézust, hitet itt nem lehet érdemi vitába bocsájtani mert hamar „térítővé” válik ki mellette érvel és kívül tágasabb. Marad az, hogy a hitetlenek jól vállon veregetik magukat, hogy ezt jól megasszondtuk, tudomány rulezz..

  129. 129:
    Én is megfenyegettem Orbánt. Ha bevezeti a transzfer adót, nem fogom felvenni a nyugdíjamat. Ez ideig nem kaptam választ. Lehet, hogy nem szart be tőlem?
    Csak neked árulom el, hogy Jézus egyik kezében cigaretta, a másikban pia van. A kritikusaim ezt nem vették észre, mert a buzi szó után vörös köd lepte el az agyukat és már semmi se számított. A kérdőjel pláne nem. Az indoklás a végén mint ha ott se lett volna. Az emberiséget 2000 éven át a papok hipnotizálják. Irhatnál egy posztot az emberi agyról. Az mindnekinek van, és olyan is akad, aki használja. 😀

  130. Csak tudnám, hogy hol marad az a híres „szeretet”. Én csak béka segge alatti színvonalat látok a hozzászólások között.

    Már minden elképzelhető verzió napvilágot látott Jézusról. Szűz, nőfaló, tiltott gyerektulajdonos stb. Ha szereplési vágya támad valakinek, akkor csak elő kell venni a világ legolvasottabb könyvét és a főszereplőjével előállni egy történettel. Ettől semmi nem fog változni kulturálisan, teológiailag, se sehogy. Mi higgadtan nézzük Mohamed gyalázta képeket, ugyanakkor képtelenek vagyunk nevetve kezelni egy ilyen csacskaságot. Legalább érzékeltetve lett, hogy miért pöccennek be az iszlám hívők az őket gyalázókra.

  131. 130: Érdemi vitát folytatni valóban nem lehet, méghozzá azért nem, mert hívő emberekkel a hitük tárgyáról lehetetlen vitatkozni. A hit nem racionális dolog, vagyis bármilyen ésszerű érvelés csődöt mond vallásos kérdésekben.

    Egyébként, ha már ennyiszer megkérdezted, extragalaxis, akkor engedd meg, hogy válaszoljak:

    Kik írták a Bibliát?

    Nos, nem tudom, hogy tudod-e, de kezdjük azzal, hogy a Biblia, mint olyan, nem egy egységes könyv. Először is ugye számos keresztény felekezet, egyház, szekta, stb. létezik, és ezek közül soknak megvan a saját Bibliája (pl. King James Bible, a protestáns Biblia, a mormon Biblia, stb. stb.). Aztán a Bibliát az utóbbi pár száz évben sok nyelvre lefordították, sok esetben többször is. Föltételezem, te pl. elsősorban a Károli Gáspár-féle fordítást ismered. Ezek között a verziók között nagyon sok helyen HATALMAS különbségek vannak. Tehát eleve kizárt, hogy a Bibliában leírtak igazak legyenek, hiszen azonnal felmerül a kérdés: MELYIK Bibliára tetszik gondolni? Mert a különböző verziók homlokegyenest mást állítanak bizonyos részeken.

    De rugaszkodjunk most el ettől az aprócska logikai bukfenctől, és pécézzünk ki egy verziót, azt fogadva el autentikusnak. A katolikus egyház ugye a Vulgatát fogadja el a Bibliának a mai napig, annak a latin nyelvű szövegét fordítják le a különböző népek nyelveire. Legyen tehát a Vulgata „A” Biblia.

    Nos, a helyzet az, hogy a Vulgatáról tökéletesen tudjuk, hogy ki írta, még azt is, hogy hogyan. A Vulgata 382-ben készült el, I. Damáz pápa megbízásából, méghozzá azzal a céllal, hogy összegyűjtve az addigi keresztény iratokat, és az akkoriban közkézen forgó több latin iratot, létrehozzanak egy egységes könyvet. A Vulgata elsősorban Szent Jeromos műve, a könyv írásakor az alábbi iratokat használta fel:

    – A héber nyelvű Bibliát
    – Theodontianus görög nyelvű fordításait
    – A Septuagintát
    – Arámeus nyelvű iratokat
    – A Vetus Latinát, vagyis az akkoriban már közkézen forgó latin nyelvű iratokat

    Tehát az, amit ma „A” Bibliaként tisztelünk nemes egyszerűséggel egy korabeli műfordító munkája, amit egy egyházi hatalmasság megbízásából, valószínűleg jó vaskos pénzért és nem kevés kellően fanatizált római szűzlányért készíthetett el. Meg persze utólag már szentté is avatták, de hát ez Jeromosunkat kevésbé érdekelhette akkoriban. A helyzet az, hogy emiatt alapvetően Jeromos döntötte el, hogy mi kerül bele a Bibliába, és mi nem. Konkrétan komplett evangéliumokat hagyott ki (pl. Mária evangéliumát, Nicodemus evangéliumát, csak hogy a két legismertebb ilyet említsem) – pontosan azért, mert ezek bevételével a könyv olyan ellentmondásokat tartalmazott volna, amik erősen megkérdőjelezték volna a kamugyűjtemény hitelességét. Többek között Jézus saját levelezése is kimaradt. Máris itt egy jókora fricska a „történelmileg helytálló és bizonyított evangéliumokra” – MELYIK evangéliumokat fogadod el autentikusnak? Ugyanis mindegyiket nem lehet. Ha mindegyiket bevették volna a könyvbe, nyilvánvaló ellentmondások kerültek volna bele, így dobhatták volna ki az egészet a kukába. Akkor most melyik evangélium a jó, és melyik a rossz?

    Tehát a Biblia egy Szent Jeromos nevű ember műve, aki a rendelkezésére álló irtózatos mennyiségű irodalomból azt mazsolázgatta ki, amiből egy egységes, ellentmondásmentes (legalábbis a kor értelmi színvonalán nem azonnal megkérdőjelezhető) tákolmány jött ki.

    Na, EZ a Biblia.

    Még egy pár gondolat arról, hogy mért is haltak vértanúhalált a korai keresztények.

    Nos, kezdjük azzal, hogy a Római Birodalomnak a keresztényekkel szembeni fellépést legalábbis… khm… eltúlozza a középkori történetírás. Érthető, hiszen a Római Birodalom nem volt keresztény, a középkori történetírók meg azok voltak. Persze voltak vértanúk, de korántsem annyi, amennyiről a középkorban írtak.

    Aztán folytassuk azzal, hogy nem a Biblia volt az első és sajnos még csak nem is az utolsó könyv, ami miatt emberek haltak meg, sokszor maguk vállalva a halált. Gondoljunk csak a Mein Kampf-ra. Az a könyv egy egész országot tudott olyan mértékben fanatizálni, hogy emberek százmillió haltak bele a következményeibe. Nagyon nagy részük Hitler odaadó katonája volt, akik önként vállalták a szerintük hősi (egyébként értelmetlen) halált. Még több millió védtelen, fegyvertelen szerencsétlen kiirtása is belefért ebbe, gond nélkül. Az analógia a Bibliával nyilvánvaló. Találj ki egy ideológiát, fanatizáld vele az embereket, és azt csinálsz velük, amit csak akarsz.

    És akkor most visszadobom a kérdést neked: nem nyilvánvaló, hogy a Mein Kampf minden betűje a színtiszta és megkérdőjelezhetetlen igazság, HISZEN emberek önként vállalták a halált miatta? Mi más lehet erre az önfeláldozásra a magyarázat?

    Ugye mennyire nyilvánvalóan nagy ökörség ez?

  132. Manapság – rendőrségi jegyzőkönyvek alapján – minden „IGAZI” próféta és szektavezér ‘felpróbálja’ az összes valamirevaló jó nőt a nyájában.
    Ha erre Jézussal kapcsolatban nincsenek történelmi bizonyítékok, akkor bizony Jézus ……… 🙂

  133. 134: Ez régen is így volt. Nézd meg, hogy Mohamednek is négy felesége volt (ezért is került bele a Koránba, hogy az igazhitű muszlimnak négy jár). Mit ad Isten (vagy Allah), pont a négy legjobb nő volt a környéken. A többieket is felpróbálta gondolom, de azok nem keféltek olyan jól.

    Egyébként érdekes az is, hogy a tartós temporális epilepszia általában szexuális zavarokat is okoz. Mohamed viszont egészen biztos, hogy csak átmenetileg élt át temporális epilepsziás rohamokat (pl. Mekkából Medinába menet többször is, valószínűleg a hőség, kiszáradás és fényhatások miatt). Vagyis két roham között még fogott a cerka.

  134. 135. jancsika: A nőknél mit okoz a tartós temporális epilepszia?

  135. 136: Nőknél ritkább, de ott is okozhatja a szexuális funkciók zavarát. A kérdés az ilyen fokális epilepsziáknál mindig az, hogy mekkora kiterjedésűek, illetve, hogy átmennek-e generalizált görcsrohamokba (ami temporális epilepsziáknál is gyakran előfordulhat). A fokális, alapvetően nem generalizálódó de tartós epilepsziáknál elsősorban hallucinációk léphetnek fel (bármely érzékszerv hallucinációi, de főleg a vizuálisak gyakoriak), de felléphet részleges vagy teljes amnézia, viselkedészavarok, eszméletvesztés vagy akár fokális neurológiai tünetek (végtag átmeneti bénulása, arcidegek bénulása) is.

  136. Mennyire ravasz ez a Tibor bá’. Ilyen módon lekoptatni a hittérítőket! 🙂

    Viszont ennyi komment után sem tudom, hogy most akkor mi a helyzet Jézussal – ha élt egyáltalán. 😉

    Ámbár 12 hapsit gyűjtött maga köré… a mormon J. Smith bezzeg nem ezt csinálta. Na őt nem is gyanúsítják, hogy buzi lett volna.

  137. Jancsika
    Mondjuk én is a 4-et tartom az ideálisnak. Mindig is úgy gondoltam, hogy a keresztény mennyországnál jobb a mohamedánok paradicsoma, mert míg előbbinél csak valami nem meghatározatlan jóérzés vár rád, addig az iszlám túlvilágon ész nélkül szopkodnak a Hurik/jócsajok/ 🙂
    Hoppá! Még egy érv a poszt kérdésére adandó pozitív válasz mellett: a Mennyei Jutalomban bizony szó se esik egy jóféle hetero kúrásról. 🙂

  138. 127.

    „Vakok látásának parciális visszahozása elektronikával
    Nanotechnológiás gyógyszer célbajuttatása
    Anyaméhben lévő embrió operálása.
    Inernet kifejlesztése, amit éppen használsz a tudomány cikizésére.
    Űrteleszkóp a világmindenség megismerésére.
    Az istenk részecske megtalálása az anyag jobb megértésére.”

    Tipikus példák az önmagáért való, magát istenítő tudományra.
    Megnézném, hogy széles tömegek látását hogyan hozzák vissza parciálisan, elektronikusan stb., meg milyen nanotechnológiás gyógyszert juttatnak célba és kicsodának. Ezeknek a technológiáknak megint csak a magánklinikát megfizetni képes elit lesz a haszonélvezője, nem a hétköznapi emberek. Az utóbbiaknak lassan egy közönséges fájdalomcsillapító beszerzése is komoly kiadást jelent.
    Szerencsére azért rájuk is gondoltak; őket majd megRFD-csipelik, a neten keresztül (amit éppen használok) megfigyelik, űrteleszkópokkal és műholdakkal megkameráznak, lehallgatnak, adatbázisba raknak.

    Nem, ez nem a sötét jövő; ez a fajta tudomány és ezek a tudósok már itt vannak a spájzban. Nincs üldözési mániám és általában nem cikizem a tudományt, csak kezd összeállni a kép, hogy kinek a kezében és mivé fajulhat, ha természetesnek vesszük, hogy minden szar kütyü, amit elénk tolnak, a mi javunkat szolgálja.

  139. 141:
    Tetszett volna a Manhattan projectnél kiabálni. Az mindenkinek szólt. 😉

  140. 140 Observer
    Akkor meg minek „élni” ? 🙂
    141, MVM9
    Az új felfedezések szépen lejutnak a köznépig, hisz ebből van üzlet. A kütyüt pedig vagy megveszed, vagy nem. Rajtad áll!

  141. A poszt szerintem 6-7 óra között került fel…megdöbbenve látom, hogy szép számmal vannak olyanok, akik gyakorlatilag fél napjukat a számítógép tanulmányozásával töltötték ! Végül a sokat szidott „panelproli” is szórakoztatja magát valamivel, itt is szórakoztatják magukat néhányan, sőt a bátrabbja meg is mondja a magáét !

    Lényegében az emberek érzelemvilága valószínűsíthetően nem változott az őskor óta, csak egy „modern környezetben” élünk. Ugyanezek a fellángoló vitácskák lehettek a vallásháborúk, a boszorkányégetések alapjai…ugyebár ! Van, nincs, isteni személy, ember … ?

    A keresztény embernek és a keresztény egyháznak gyökeresen változnia kell, mert el fog süllyedni a történelemben.
    2000 éves egyszerű kis történetekkel még lehet traktálni a gyerekeket, de a kőkemény magyar valóságban élő idősebb korosztály – előbb-utóbb meghasonlik önmagával. A vallási előírások nem az egyén boldogulását és életkedvét szolgálják. Magam körül én csak olyan keresztényeket látok, akik egykedvűek, depressziósok, házasságuk a tönk szélén áll, élettelenek, szomorúak, prűdek, bigottak…

    Úgy gondolom, hogy a hazai megújhodás alapköve csakis a szoros baráti kisközösségek megtartása és fenntartása lehet ! Annyira mindegy, hogy milyen „mondakör” szerint alakulnak meg a kisközösségek, csak működjenek.

    141:
    Tudomány nélkül lehetetlen lenne például:
    – lámpa az íróasztalodon
    – üzemanyag vásárlási lehetőség
    – számtalan fajtájú és fazonú ruházati cikk
    – távközlés
    – hűtés
    – közlekedési – és teherszállító eszközök széles választéka
    – fürdőszoba
    – élelmiszer-tartósítás
    – antibiotikumok
    – fémek és ötvözetek használata az élet minden területén
    – többtengelyes marógépek…

  142. Nagyon felajzott benneteket ez a téma, rémes ez a férfi-stílus, pedig szívesen elolvastam volna a véleményeteket az ilyen értelmetlen találgatásokról.

    1. Jézus egyáltalán nem is létezett.
    2. Zsidó volt.
    3. Nem volt zsidó.
    4. Prozelita volt.
    5. Pártus volt.
    6. Magyar volt.
    7. Indiában volt.
    8. Tibetben volt.
    9. Egyiptomban volt.
    10.Feltámadt.
    11.Nem támadt fel.
    12.Mária Magdolna a felesége volt.
    13.Nőtlen volt.
    14.Buzi volt.
    15.János az utolsó vacsorát ábrázoló festményeken nem János, hanem, Mária-Magdolna a kedvenc tanítvány.
    16.János a festményeken János a kedvenc tanítvány és a kedvenc…

    Kár, hogy súlyos agykárosodásnak van kitéve az ember lánya, ha benneteket olvas és ezért aztán sosem derül, mit gondoltok erről a legfrissebb agymenésről: Ki volt Jézus?

  143. 145:
    Kedves Kyra!
    A 16 felvetés többségével kapcsolatban nincs semmi vita. A dolog roppant egyszerű. Néhányan bizonyítottnak látják Jézus feltámadását és mennybemenetelét. A bizonyítás többszörösen áttételezett volt (nem haltak volna meg érte, ha nem támadt volna fel) és mint ilyen, totálisan elfogadhatatlan. Hogy a bizonygatók belássák mennyire bizonyíthatatlan az, amit állítanak, felvetettem egy másik lehetőséget. Lehetett-e Jézus buzi? Természetesen ezt se lehet eldönteni. Majdnem biztos, hogy nem volt az, különben se lenne jelentősége. A hívők azonban ahelyett, hogy belátták volna a 2000 éves események bizonyíthatatlanságát, kiborultak a „buzi” szótól. Tehát kiderült, hogy agyukat az érzelem, nem pedig a ráció vezérli. ENNYI.

    Ami pedig a férfi észjárást illeti. Nos egy férfi úgy értem igazi férfi, sokkal jobban iszonyodik a homoszexualitástól, mint a nők. Ez az oka annak, hogy a férfiak a buziság lehetőségétől sokkal jobban kiborulnak, mint a nők.

  144. 141.

    „Tudomány nélkül lehetetlen lenne például:
    – lámpa az íróasztalodon
    – üzemanyag vásárlási lehetőség
    – számtalan fajtájú és fazonú ruházati cikk
    – távközlés
    – hűtés
    – közlekedési – és teherszállító eszközök széles választéka
    – fürdőszoba
    – élelmiszer-tartósítás
    – antibiotikumok
    – fémek és ötvözetek használata az élet minden területén
    – többtengelyes marógépek…”

    Ha bebizonyítod nekem, hogy az emberek boldogtalanabbul, reménytelenebbül és flusztráltabban élték meg a hétköznapjaikat, amikor még nem léteztek ezek a találmányok, akkor igazat adok neked.

    De nem fogok igazat adni neked, mert nem így volt.

    Amikor nem volt lámpa az asztalon, akkor petróleummal, gyertyával világítottak, vagy a természet változásával összhangban a nappal keltek és feküdtek.

    Amikor nem volt üzemanyag vásárlási lehetőség (hahaha.. nagyon sok embernek most sincs), akkor lóval, vagy szekéren jártak, vagy uram bocsá’ a saját lábukat használták.

    Amikor nem volt hűtés (talán nemsokára neked se lesz), akkor vermeket ástak, amibe télen jeget raktak, és ez a hűtőszekrény nyár végéig is kitartott. Vagy más módon tartósították a romlandó élelmiszert.

    Amikor nem volt fürdőszoba (a világ legnagyobb részén ma sincs), akkor az emberek a természetes vizekben fürödtek. Mellesleg olyan görényszaga se volt senkinek, mint manapság a kemikáliákkal dúsított műkajától, hogy egész nap vegyszerekkel kelljen magát tisztára suvickolni; mert minden étel adalékanyagoktól mentes bio-kaja volt.

    Amikor nem volt antibiotikum, akkor voltak emberek, akik értettek a gyógynövényekhez, az erdő-mező volt a szegény emberek gyógyszertára. Ha nem gyógyult meg, akkor meghalt.. de ez a természetes fogyás bele volt kalkulálva a régi, 6-8-10 gyerekes családmodellbe.

    Többtengelyes marógépek.. elmész a fenébe. 🙂

    És végül, mikor nem volt kib@szott 99 csatornás plazmaTV, akkor sem tépték a hajukat, hanem más, kevésbé individualista módon szórakoztatták magukat és egymást.
    Senki sem sírt olyan után, amit fel sem talált a tudomány.

    146.

    „A hívők azonban ahelyett, hogy belátták volna a 2000 éves események bizonyíthatatlanságát, kiborultak a “buzi” szótól. Tehát kiderült, hogy agyukat az érzelem, nem pedig a ráció vezérli. ENNYI.”

    Szerintem a hívők nem a buzi szótól borulnak ki, hanem attól, hogy a nem hívők a tudomány nevében követeljenek bizonyítékot arról amiben ők nem hisznek. Ha a nem hívő sem képes közvetlen bizonyítékot felmutatni valaminek a NEM-létezésére, akkor az ő NEM-hite is éppen olyan indirekt alapon áll, mint a hívő IGEN*-hite.
    A hitet nem lehet bizonyítani, akárhogyan is erőlködünk.

  145. 48. Bruce2000

    „Mondjuk Atilla PV-t annyira nem hiányolom, de ő se szólalt még meg a témával kapcsolatban.
    És még vannak jópáran, talán a meleg, vagy a vasárnap??”

    Talán az émelygő gyomor…

  146. Jancsika

    „Gondoljunk csak a Mein Kampf-ra. Az a könyv egy egész országot tudott olyan mértékben fanatizálni, hogy emberek százmillió haltak bele a következményeibe. ”

    Tudod… Hitler a hajára kenhette volna Mein Kampfját, ha az angolok és a franciák nem lettek volna jó úton hogy halálra éheztessék a németeket.
    De ez valahogy mindig kimarad a „fanatizálós” elmélkedésekből.
    És nem azért említem meg mindig, amikor „véletlenül” kimarad egy olcsó hitleres párhuzamból, mert nácifasiszta vagyok, hanem azért, mert a hatás-ellenhatás törvénye a politikában is igaz. És ezt nem árt tudni azoknak, akik TÉNYLEG nem akarnak egy új Hitlert aki kiutat ígér ebből a válságból.

    Körülbelül ennyire volt a „fanatizáció” oka a korabeli Biblia is… annál is inkább mert a népek akkoriban igen alacsony írástudással büszkélkedhettek. Őrájuk inkább hatott (fanatizálta őket) saját tapasztalásuk, olyanok elbeszélése akiben bíztak, és talán az igény egy olyan vallásra, ami a szeretetet állítja a középpontba.

  147. 147:
    Ismereteid erősen hiányosak, ami vitaképtelenné tesz. Javaslom ismerkedj meg a „bizonyítási kényszer” fogalmával és próbáld alkalmazni. Kissé felkészűltebben, minden bizonnyal kevesebb ökörség fogja elhagyni a billentyűzetedet.

    149:
    Erre szokás válaszolni, hogy ha a nagyanyámnak kerekei lettek volna, akkor omnibusz lett volna. Jancsika példája OK. Feltételezésekkel nem lehet megtámadni. De te erölködsz egy nagyot. Ez az a vita stílus, amit nem fogadok el. Neked azt kellene bizonyítanod, hogy az emberek nem fanatizálhatók. Ha nem tudod bizonyítani, akkor hallgass el és ne gyere elő feltételezésekkel, mert azok nem tények. Tényeket tényekkel szíveskedj cáfolni.

  148. A valóság végtelenszer nagyobb annál, mint amit a tudomány eddig megismert, így végtelen sok olyan igazság van, ami tudományosan nem bizonyított. Ha kizárólag tudományosan bizonyított dolgokkal akarnánk foglalkozni, rengeteg jó dologból kizárnánk magunkat.

    Lehet azon vitatkozni, hogy egy kétezer éves írott anyag, ami több tanú vallomását is részletesen leírja, az üres sírról, majd a feltámadott Jézussal való találkozásokról, mennyiben tekinthető tudományos bizonyítéknak. Történészek sokszor kevésbé jól dokumentált történeteket is szoktak használni forrásként, és nyilván tévednek is időnként, amikor elhiszik, amit a szerző leírt.

    A dolgok jelen állása szerint a Biblia állításai tudományosan sem nem bizonyíthatók, sem nem cáfolhatók. Mindenkinek el kell dönteni magának, hogy hitelesnek fogadja-e el a Szentírást és az egyház tanítását, vagy nem. Én azok alapján, amiket tanultam és tapasztaltam, hitelesnek fogadom el. A buzizókat meg hiteltelennek. Ha a Szentírást minimálisan is hitelesnek fogadja el valaki, akkor nézze meg, hogy a feltámadás ténye explicite le van írva benne, és rengeteg tényleírással alátámasztva, a homoszexualitásra pedig egyáltalán nincsenek utalások, azt csak belemagyarázni lehet.

    Egyébként, ha elfogadjuk, hogy Jézus szűzi életet élt, akkor teljesen mindegy, hogy milyen irányúak voltak azoka szexuális vágyak, amiket nem élt ki.

    A véleményem arról, hogy mért cikkeznek erről sokat manapság: a Sátán világmegrontó tervének nagyon útban van az egyház és az igaz istenhit, ezért minden fronton támadja, ahol lehet.

    Arról is van véleményem, hogy Tibor bá mért szeret ilyen istengyalázó bejegyzéseket írni: valamikor kamaszkorában rájött, hogy az a gyermeki hit, amiben addig volt, hiteltelen, és ahelyett, hogy az továbbfejlődött volna egy felnőtt, érett hitté, elvetette az egészet. Persze, amit támad, az nem is (úgy) igaz, de nem is azt állítja az egyház. Az, hogy ennyi cikket ír róla, azt mutatja nekem, hogy izgatja a téma, szeretne valahogy közelebb kerülni Istenhez, de gátolja a saját meggyőződése, a régi gondolatok és beidegződések. Ajánlok egy nagyon jó könyvet, én most olvasom: Jálics Ferenc: Fejlődik a hitünk.

  149. 132: Gloucester! Én írtam az elején a „szeretet”-ről. Utána fajult el a vita a béka segge alá.
    Amit fel nem foghatok, hogy akik elvileg hívők, és gyakorolniuk kellene az isteni szeretet és megbocsátást, ugyanúgy reagáltak, mint akik nem hívők.
    Továbbra is csak azt tudom tanácsolni, még akik nem hívők azoknak is, hogy bár nem hisznek a Bibliában, Jézusban, a feltámadásban, azért próbálják meg gyakorolni kissé a szeretetet, a megbocsátást. Ehhez nem kell felkent papnak lenni. Valahogy úgy, hogy a másik nem olyan okos, művelt, tanult, mint én, nem látja úgy át a dolgokat, de ezért nem beledöngölöm a földbe, hanem megpróbálok neki iránytmutatni.
    Tibor bá’ célja, úgy látom, pont valami ilyesmi volt ezzel a cikkel. Talán jobban kihangsúlyozhatta volna, hogy ez nem az ő véleménye, csak épp annyira bizonyítható és logikus, mint a feltámadás.

    Egyébként én láttam, hogy Jézus a képen cigizik és iszik. Meg is nyugodtam, hogy ha neki lehet, akkor talán nálam is bocsánatos bűn. 🙂

  150. Tiborbá,

    Itt nincs semmi „ha…”
    És azt sem állítom hogy a tömegek nem fanatizálhatók.
    Az éheztetés TÉNY a megalázó békefeltételekkel és a kifizethetelen jóvátételel együtt, és sokkal fanatizálóbb hatású mint egy zavaros könyv.
    Az is TÉNY, hogy mire a Bibliát összeállították, a kereszténység elvei már nagymértékben elterjedtek, és elsősorban a szegények, azaz az írástudatlanok között.

    Tehát Jancsikának mindkét példája a könyvvel való fanatizálásra igen gyenge lábakon áll.

    A tömegeket NEM lehet fanatizálni, ha az érzelmek nincsennek felkorbácsolva. Hitler esetén az éheztetés volt a kiváltó ok, a keresztények esetén pedig az üldözés.
    A könyvek lehetnek befolyással a már fanatizált tömegekre, de önmagukban nem tudnak fanatizálni egy egyébként nyugodt és békés tömeget.

    Vagy azt állítod, hogy a németeket nem alázta meg az első világháború veresége meg az angol blokád amiben sokszázezer ember halt éhen, és hogy az első pár százezer keresztény latinul olvasta a Bibliát és az fanatizálta őket?

  151. 48: nem szóltam hozza, mert már a cím is idegesít :).
    A buziságot én személyiségzavarnak tartom, viszont Jézus számomra nem tűnik egy beteg embernek, legalábbis a szövegek alapján, amit neki tulajdonítanak. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy szexualis vágyakkal küzdött volna, azt meg pláne nem, hogy az ürülék szagára gerjedt volna… Őt sokkal magasztosabb dolgok foglalkoztatták.
    Az, hogy Tiborbá számára semmi sem szent, azt rég tudjuk.
    Minden esetre én elfogadom, hogy egyeseknek ez jó téma, nekem nem az.

  152. 153:
    „Az, hogy Tiborbá számára semmi sem szent, azt rég tudjuk.”
    Főleg a szentek nem. 😀

  153. 154: jó nah, akiket az egyház szentnek nevez, azokat én sem tartom szentebbnek, mint pl. Téged, Tiborbá :).

    Csak eszembe jutott egy Osho szöveg:
    Az ateista ember számára semmi sem szent.
    A vallásos ember számára van, ami szent és van ami nem.
    A spirituális ember számára minden szent.

  154. 154.Intuitív

    „A buziságot én személyiségzavarnak tartom, viszont Jézus számomra nem tűnik egy beteg embernek, legalábbis a szövegek alapján, amit neki tulajdonítanak.”

    Találkoztál Jézussal?
    Leültél vele 1 asztalhoz beszélgetni?
    Ismered-e hitelesen a nézeteit, amit Vele bészéltél meg négyszemközt?

    Hát „barátom” azt hiszem, hogy mindegyik kérdésemre NEM a válaszod, de még tehetnék fel pár kérdést( pl. éltél akkor 2000 évvel ezelőtt? , stb.).

    Akkor nyilatkozzál buddy, ha egyértelmű bizonyítékaid vannak.

    És ha megkérhetlek, ne vond kétségbe TIBOR BÁ’ meállapításait

    Buddy, ha tudod, egyáltalán, mit jelent az amerikai szlengben.

  155. 157:
    Nincs abba semmi különös bruce2000, ha kétségbe vonja megállapításaimat. Elvégre nem vagyok a Szent Lélek 🙂
    Viszont inkább arra kellene figyelmeztetni Intuitívet, hogy vigyázzon ezzel az ürülék szaggal, mert napjainkban (az ő korosztályában) futótűzként terjed az anális szex. – Természetesen heteró partnerek között. 😉

  156. 158. Tibor bá’

    A tegnapi kis „összezördülésünk” során leítram, hogy én egy szókimondó ember vagyok. Ha nem korlátoznál (persze nem lehet 1 posztban csúnya szavakat használni másokkal szemben), akkor pár embert elküldenék melegebb éghajlatra, annak ellenére, hogy egyetemet végeztem, bár ettől még lehet vulgáris szavakat használni másokkal szemben, főleg, ha ötödszörre-hatodszorra is b@szt@tnak. Milyen jogon? Ki ő, hogy, hogy ezt megengedhesse velem szemben? Leszid engem minden jogalap nélkül?
    Ezért is írtam neked Tibor bátyám, (meg fentebb is), hogy az ilyen szamarakat elküldeném a fenébe, meg meg tudnám ezektől védeni magam, de hát a weboldal szabályait BETARTOM, és nem fogok ezeknek a „majmoknak” vulgárisan beszólni.
    Ahogy tegnap is írtam, nekem fontosabb, hogy a posztokhoz hozzászóljak, és nem az, hogy ezeknek durván beszóljak (bár sokszor érzek késztetést rá, és TE is néha leteremted őket, de én mostanzól visszafogom magam.)

    Ez a hozzászólás nem a poszt témájához volt hozzászólás, hanem Neked írtam Tibor bá’.

  157. 157: bruce2000
    – nem emlékszem, hogy találkoztam volna Jézussal
    – arra sem, hogy éltem 2000 évvel ezelőtt.

    Azokra a forrásokra hagyatkozom, amikre bárki más, aki Jézus homoszexualitását emlegeti.

    Bárkinek a megállapításait kétségbe vonom, és csak akkor nyelem le, ha nem tudok belekötni. És ha lenyelem sem biztos, hogy megemésztem. Max. elraktározom.

    158: még meggondolom, de csak miután meguntam a pinát :).

  158. 159: ha úgy érzed, hogy el kell küldjél melegebb éghajlatra, akkor ne fogd vissza magad. A világért se fojtsd magadba, mert az senkinek nem tesz jót.

    – Én nem ismerlek téged, tehát alapértelmezetten semmi bajom veled.
    – Te, (lekezelően) feltételezed rólam, hogy nem tudom mit jelent a buddy szó, tehát bunkónak tartasz. Pedig nem ültél le velem egy asztalhoz, nem ismered a nézeteimet.

    – Azt, amit a homoszexualitásról mondtam, továbbra is fenntartom. Persze a zavart és a betegséget nem úgy kellett volna értsd, hogy retardáltság, mert egyáltalan nem úgy gondoltam. Simán természetellenesség, evolúciós zsákutca. Valószínűleg NEM egy rossz beidegződés, amin javítani lehet. Tehát senki sem tehet róla.

    Elnézést, ha megsértettelek.

  159. 159: az egyetem elvégzése nem feltétlen garantál semmit, ezt a te eseted ékesen bizonyítja. A sértő személyeskedéseiddel csak ebben a posztban Dunát lehetne rekeszteni és hogy az ostoba káromkodásaid nem lettek kimoderálva, az remélem csak az elrettentő példa okán történt..

  160. 160: Nem tárgyalok veled, ez is sok volt, amit itt leírtam. 😛

  161. 162.Lackó báttya: téged se méltatlak arra, hogy szóba álljak veled

  162. 164: esetedben mindenképp igaz: hallgatni arany 🙂

  163. Nagyon sok ostoba kommentelő van, aki először inkább magába szállhatna, átgondolná, hogy miket ír le ide és csak azután ragadná meg a billentyűzetet. Baromi sok ostoba hozzászólás van.

    Természetesen nem nevesítek senkit, pedig lehetne. e

  164. 162:
    Elég tisztességesen töröltem a szövegből.

    166:
    Mindenkinek van önérzete, de a túlméreetezett önérzet kontraproduktív. Nem feltétlenül kell mindenkinek mindenre válaszolni, mert ezeket a sorokat sokan olvassák, akiket egyáltalán nem érdekel egy-két olvasó összeszólalkozása. Iide az olvasók információkért járnak. Az pedig nem információ, hogy ki mekkora pöcs. 😛

  165. 167: Volt már itt pöcs-méret becslés 🙂

  166. … egy holland tudós régebben azzal állt elő, hogy Jézus hosszúhajú szőke néger volt, mert egy betlehemi ásatáson talált egy korabeli fényképet…
    Az újabb vizsgálatok cáfolták, mert mint kiderült, a fotónak csak a negatívját találta meg… 🙂

  167. 169: Meg volt egy német film az elveszett Jézus videóról is… 🙂

  168. 123 extragalaxis

    Az hogy sokan mártírthalált vállalnak valamilyen elképzelésért, hitért, ideológiáért,Jézusért vagy éppen a kommunizmusért az csupán az ő fanatizmusukról szól és nem szól a tan igaz hamis mivoltáról.

  169. 169 holland tudósok holland tudósok. Ehh, smonca 🙂

    Bratyiszlavai tudósok legújabb kutatásai szerint Jézus az utolsó vacsorán ellentétben a világszerte elterjedt hülyeségekkel-sztrapacskát evett- és nem azt mondta vegyétek és egyétek, ez itt az én vérem, hanem hogy:Bože môj, Bože môj, ale chutí dobre haluska.

    TEHÁT SZLOVÁK volt…

    Mindez épp annyira bizonyítható, mint hogy az volt e amit a cikkíró feszeget, vagy hogy amúgy pontosan mik is voltak a holttest eltűnésének körülményei.
    Tökéletesen mindegy, véleményem szerint Tibor bá’ csupán arra akart rávilágítani, hogy nem kell próbálni bizonygatni hogy de igenis így volt vagy úgy. A hívők higyjenek,(amúgy tényleg, és ez tök jó) de ne bizonygassanak egy olyan honlapon, ami amolyan tudományos gondolkodós féle, és külön kérve van hogy ne. Ez jogos, bár halkan jegyzem meg, hogy nehéz lehet betartani vallásos vagy hit témájú posztoknál.

  170. Melegnek lenni kényelmetlenebb, mint heteroszexuálisnak lenni.
    Az egész társadalom e tekintetben – is – érthető módon a többségnek kedvez.
    A homoszexualitáshoz a biszexualitához a leszbikussághoz értékítéletet társítani nem több és nem kevesebb mint egyszerű barbárság tudatlanság primitívség szellemi fogyatékosság indokolatlan fennhéjázás.

  171. 172:
    Nohát én is eléggé megbocsátó vagyok. Csak ami sok, az sok, és akkor hívom fel a kedves kommentező figyelmét arra, hogy „kimélnie” kellene engem, és a többieket.

  172. 133: „A katolikus egyház ugye a Vulgatát fogadja el a Bibliának a mai napig, annak a latin nyelvű szövegét fordítják le a különböző népek nyelveire.”

    Jancsika a tudományos objektivitás Mestere! Nekem, veled ellentétben van katolikus Bibliám, pl. magyarul is és az előszóból kiderül, hogy egy viszonylag friss fordítás az eredeti héberrel egybevetve, hogy kiküszöbölje a korábbi félrefordításokat. Úgy a 70-es években készült.

  173. Tibor bá, megirtigyelted az amerikában olyan 40 éve feltalált hajtépős TV-sók vezetőjének szerepét? 🙂
    Tipikus buzipropaganda. Világos, hogy aki bedobta, azt se hiszi, hogy Jézus a földön volt valaha. Egyszerűen minden hjres múltbali és mai fickóról emlegetik, hogy hozzájuk hasonlóan buzi, „mint minden rendes ember”. Önigazolás, PR.

    A Montefiore meg elég történelmi név, ilyen nevű bankár finanszírozta a korai cionista telepeket Palesztinában. Az egy anglikán püspök?

  174. 176: Arma Gedeon

    Én is több hozzászólásomban (vitámban másokkal) kifejtettem, hogy, a felvetett kérdés, mármint „Buzi volt-e Jézus?” egyáltalán nem eldönthető.

    DE:

    Az, hogy ez a 177. bejegyzésem, azért jelent valamit, az itt posztolók fantáziáját igen csak felkeltette a téma, annak ellenére, hogy azt írod, hogy:

    „Tipikus buzipropaganda. Világos, hogy aki bedobta, azt se hiszi, hogy Jézus a földön volt valaha.” (és a többi)

    Sorry, nem támadni akarlak, és bizonyos értelemben igazad is van, de tudod, a tények…………….

  175. 178: Arma

    Azt, hogy igencsak lekicsinyled a témát pedig azért jóval több mindent tartalmaz a poszt.

  176. 133: Jancsika! Tisztellek Téged és sok hasznos hozzászólásodat, de ebben a témában láthatólag hiányosak az ismereteid, mint oly sok embernek. Eléggé terjedelmes hozzászólásod végén Te magad teszed fel rá a koronát: Ugye mekkora ökörség ez? Amennyiben az okfejtéseidet minősítetted ebben a témában, fején találtad a szöget.

    1. Az evangéliumok forrástörténetileg hitelesek, ami azt jelenti, hogy megbízhatóak az információi. A történettudomány az evangéliumokat is tárgyilagosan vizsgálja, mint minden egyéb ókori művet. Az evangéliumok ezen vizsgálatok szerint nagyságrendekkel jobban igazolva vannak. Beszámolói valóban akkor élt szemtanúk elbeszélései. Az első század végén már fennmaradt eredeti töredék és a második század közepén már széles körben elterjedtek a másolatai.

    A szerveződő őskereszténység megerősíti az evangéliumokat, mert ezen tanítások köré szerveződött és az evangéliumok az események után 40 évvel íródtak, míg az őskeresztények rögtön elkezdtek szerveződni. Egy hamis evangéliumot nem fogadott volna el egyetlen őskeresztény közösség sem, akik 40 év alatt igencsak megerősödtek a tanításokban. A kettő tehát erősíti egymást.

    Róma alatt húzódó katakombákban, de az egész Római Birodalomban, Júdeában, Kis-Ázsiában, Észak-Afrikában, Galileában több ezer keresztény vértanú sírhelyét tárták fel ásatások során.

    Az evangéliumok közül könnyű volt kiválasztani a hiteleseket, hiszen 40 évig a hiteles tanítások köré szerveződtek az őskeresztények. Miért fogadták volna el az apokrif evangéliumokat is, amiről egyáltalán nem tanítottak?
    Éppen az őskereszténység valóságos megléte szűrte ki a helytelen tanokat.

    A Mein Kampf és az Evangéliumok összevetése is téves tudáson alapszik, hiszen mi a helyzet valójában? Kik és miért halnak vértanúhalált? Hitler és a Mein Kampf egy embernek és egy eszmének a relatív igazságát és erkölcsét hirdeti, amit erőből rá akar kényszeríteni a világra.
    Jézus és az evangéliumok egy abszolút igazságot és erkölcsöt hirdetnek minden embernek, amit örömhírként és szeretettel adnak át és őket mészárolják le ezért.

    Jancsika! Az érveid hiányos ismereteket mutatnak ebben a témában és tele vannak logikai bukfencekkel. Minden bizonyíték az evangéliumok igazsága és az őskeresztény tanok hitelessége mellett szólnak, amit nem tudtál megcáfolni.

    Manapság egy bírósági döntéshez már egy jó tanú vallomása is elegendő, de kettőé biztos. Az evangéliumokban több szemtanú állítja ugyanazt és a létező őskereszténység megerősíti ezt! Két lehetőség van: Igazat mondanak vagy csalnak. Amennyiben csaltak, tessék bebizonyítani! A bizonyítékok és a logika ugyanis azt feltételezi, hogy igazat mondtak!

  177. 181: Ha nem tud, majd megtanul. Jó pap… 🙂

  178. Tiborbának már feltettem a kérdést egy korábbi hozzászólásban, de talán Jancsika is tudna pár szót szólni a tudomány oldaláról: Honnan van a személytelen eredetű univerzumban a személyesség, értelem és erkölcs?

    Mi alapján lehet meghatározni az erkölcsöt? Egy kőnek mindegy, hogy élő vagy halott ember, mint az is, hogy egy pohár vizet adsz vagy orrbaversz valakit. Az erkölcs ezek szerint relatív, jó és rossz között nincs különbség valójában.
    Az erősebb győz és ő mondja meg, mi a jó. Az emberi személyesség sem magyarázható, tulajdonképpen az univerzum szempontjából gépek vagyunk, nincs is értelme az ittlétünknek az univerzum szempontjából. Az ember abszolút nem illik bele ebbe a rendszerbe.

    Amennyiben személyes kezdete van az univerzumnak, akkor az ember személyessége és erkölcse is magyarázható. Létezik személyesség és létezik abszolút erkölcs, amit a Teremtő határoz meg mindenkinek egyformán. Ekkor értelmet nyer minden.
    A személyes kezdet megmagyarázna mindent, mint ahogy meg is magyaráz. Ráadásul egy okozat nem nőhet túl az okozón. Az eredetnek nagyobbnak kell lennie, mint az általa létrehozott eredménynek, minden tapasztalat ezt mutatja.

  179. 183: „Az eredetnek nagyobbnak kell lennie, mint az általa létrehozott eredménynek, minden tapasztalat ezt mutatja.”

    Tudja a fene. A hirosímai atombomba kicsi volt, az eredmény nagy… 🙂

  180. 180:extragalaxis

    „Jancsika! Tisztellek Téged és sok hasznos hozzászólásodat, de ebben a témában láthatólag hiányosak az ismereteid, mint oly sok embernek. Eléggé terjedelmes hozzászólásod végén Te magad teszed fel rá a koronát: Ugye mekkora ökörség ez? Amennyiben az okfejtéseidet minősítetted ebben a témában, fején találtad a szöget”

    Ide figyelj te agyilag visszamaradott!

    A Jancsika ezerszer értelmesebb nálad, így ismeretlenül is leszűrhető a különbség, úgyhogy ne kritizáld őt.

    Értelemben fényévekre vagy tőle te kis p….

    Jancsika, ne haragudj, hogy a nevedben szóltam ehhez az emberkéhez, de kiverte nálam a biztosítok.

  181. 181: Középfok közelében vagyok angolból és németből is.

  182. 184: Bruce! Mondtam már, hogy szeretlek! Jancsikát a tisztelet hangján kritizálom, elismerem nagy tudását, de ezen a területen hiányosak az ismeretei és a logikáját sem használta a meglévő tényekből kiindulva.

    Az első századi evangéliumok és őskeresztények ugyanazt állítják, mint amit ma is! Cáfolja meg, aki tudja a hitelességét! Miért adtak hitelt az akkori szemtanúk szavainak a követők? Mert velük együtt ők is meghalhattak a „semmiért”? Ilyenre nincs is analóg példa a történelemben!

  183. 185:
    Bruce2000!
    Legfőbb ideje, hogy a biztosíték táblát lecseréld egy korszerűbbre, mert túl gyakran oldódik le. 😀

  184. 188: Arma Gedeon! Köszi a linket, gyorsan megkerestem a művel kapcsolatos magyarnyelvű oldalakat és elolvastam a professzor történeti Jézusról kialakított képét, amit tényszerűen ma minden komoly tudós elfogad. Ez egy csodáktól, mítoszoktól mentes történeti Jézuskép.

    Ez éppen azt igazolja, hogy a mítoszoktól mentes történeti Jézus élete igazolható, az evangéliumok központi üzenete, Jézus feltámadása igazolható, mármint hogy szemtanúk ezt állítják. Én ugyanezt mondtam eddig, hogy az evangéliumok információi hitelesek! Jézus tanítványai, követői az evangéliumokban leírtakat valóban állították és tanaik köré szerveződött az őskereszténység!

    A tények és a logika is azt mondja, hogy mindez igaz. Egyszerűen lehetetlen cáfolni. Csak úgy tudja cáfolni bárki is, ha összeállít egy olyan összeesküvéselméletet, amelyben kiderül a csalás és azt történettudományi, régészeti bizonyítékokkal alátámasztva, logikus érveléssel és levezetéssel bemutatja. Mert addig minden jel arra utal, hogy az evangéliumi szemtanúk igazat mondtak! Vagyis Jézus valóban Isten Fia volt és feltámadt!

  185. 194: „Vagyis Jézus valóban Isten Fia volt és feltámadt” És ebből mi következik?

  186. 194: a katolikus pap szerző azt mondja, az evangéliumok a Valódi Jézusról ítrnak, akinek a Történeti Jézushoz kevés köze van. Tehát Valódinak a vallás szimbolikus nyelvezetét nevezi, Történetinek meg azt, amit hétköznapi értelemben nevezünk valódinak. A csodák kétségbevonásával mindent elmond. A vallás szimbolikus nyelven fejez ki bizonyos erkölcsi tanításokat. Emberfia nem járhat a vizen, stb.

  187. 194: Jobban mondva azt nem tudjuk bizonyítani, hogy Jézus valójában feltámadt-e, csak az biztos, hogy kivégezték és a tanítványok röviddel halála után örömmel hirdették feltámadását.

    A jogi-történelmi bizonyítás alapján el kell fogadnunk ennek az állításnak a hitelességét, hiszen több szemtanú látta az üres sírt és több szemtanú beszámolt a feltámadt Jézussal való találkozásról. Ha nincs üres sír, akkor nem találkozhattak volna vele. Ha van üres sír, de nem találkoznak vele, akkor sincs értelme feltámadásról beszélni. De a két állítás itt is erősíti egymást, tehát üres sírról is beszámolnak és a feltámadt Jézussal való találkozásról is.
    Minden jel arra mutat tehát, hogy valóban ez történt! Jézus feltámadt!

  188. 194:
    Ha holnap reggel zöldet finganék, neked az is a feltámadást bizonyítaná. 😀
    Amit Gedeon jóvoltából olvashattál annak a lényege, hogy Jézus létezett, de amit a „Szentírás” állít róla, az kitalált mese. Csak gondolkodni kell. Máté és Lukács még olyan egyszerű dologban se írnak azonosat, mint a „Miatyánk”. Vesd össze! Máté 6:9 – Lukács 11:2. Ha ilyen triviális dologban van különbség annak ellenére, hogy millióan átnézték és iparkodtak kiirtan a hasonló anomáliákat, akkor mit lehet vártni a többi íromyántól?

  189. 189 : Tibor bá’

    Nem igazán értem, hogy mit szeretnél ezzel mondani, rendreutasítai talán?

    _____________
    Arma Gedeon Says:
    2012.július.3rd. at 12:29

    189: Bruce-Bruzi-Buzi…

    Te pedig elmehetsz a picsába, én védtelek téged.

    __________
    És most Tibor Bá, letilthatsz, mert Armát védtem, és ő ilyen vulgárisan vágott vissza.

    Azért ez szerintem nálad is sok:

    „Arma Gedeon Says:
    2012.július.3rd. at 12:29

    189: Bruce-Bruzi-Buzi… ”

    HOGY A FENÉBE JÖN EHHEZ??

  190. 199: Ez aztán a brut force. Vagy Bruce Lee? 🙂

  191. Eddig Aragedeont 1 külömc fickónak tartottam, volt sok jó meglátása, de most előjött belőle a durva, vulgáris énje, nálam igencsak leírta magát negatív értelemben, Bár, lehet, hogy jót röhög a „poénján” 😛

  192. 197: Jézus feltámadt, OK. (David Copperfield is sok trükköt csinált, ráadásul tényleg dokumentáltan. Pl.átment egy falon 🙂 )
    De ebből mi következik, nekem mezei halandónak. Mi lett ezzel jobb a számomra? Miért következik abból, hogy Jézus feltámadt, az, hogy én is fel fogok (főleg, ha megbánom bűneimet, még időben 😉 ) Pláne, milyen állapotban leszek akkorra (testileg)- Jézus csak két napja volt halott…
    Mit jelent a feltámadás? A test is feltámad, vagy csak a lélek jut valami jó helyre? Ha a test is feltámad, hol a fenében fogunk elférni ennyien?

  193. 200: observer
    Emehetsz, tudod hová,? picsába, Tibor bá’ úgyis kitilt innen, akkor meg minek ne írnám le? De nem türöm (amíg lehet) írnom ide, hogy
    „Ez aztán a brut force.”
    megjegyzéseket írjál te KÖCSÖG. Le merem írni. mert úgyis ki leszek tiltva te pondró, faszkalap.

  194. 203: Kedves ember vagy, kár, hogy nincs humorérzéked, és talán angolul sem tudsz eléggé. 😉

  195. Where are you Arma? Don’t you answer ne?

  196. Tibor-bá, Arma Gedeon és Observer: Jézus feltámadását nem lehet bizonyítani, ezt én is tudom. Én csak azt mondom, hogy minden körülmény azt igazolja, hogy megtörtént. A logika nagyon ezt mutatja. Az életében elmondott tanításai is ezt igazolják. Az evangéliumok is. Az őskereszténység is. A vértanúk is. Egyetlen ponton sem lehet belekötni logikailag!

    Miért hirdették volna a tanítványok a feltámadást, ha nem lett volna igaz?

  197. 204: tud angolul…

    Nekem ezt írta: „Buddy, ha tudod, egyáltalán, mit jelent az amerikai szlengben.”

    Továbbá azt is említette, hogy egyetemet végzett, nem mintha bárki kérdezte volna.

  198. 208: Akkor vajh mi a sértő a brut force-ban? (Még csak nem is brute force – nyers erő 😉 )

    A ‘brut’ a különleges, száraz, fanyar pezsgő, vagy arcvíz jelzője.
    Az ordenáré trágárságáról nem is beszélve. 🙂 Ami van, hogy hasznos, de amit itt művel, az egy kicsit kezd ‘szagos’ lenni.

  199. Observer: És mi van akkor, ha feltámadt Jézus? Teszed fel jogosan a kérdést. Jézus is éppen erre utalt, amikor azt mondta, hogy feltámadhatna ezerszer is, eljöhetne most is az emberek közé és szolgálhatna mindenki számára olyan bizonyítékokkal, amelyek egyértelműek lennének. Ugyanis nem ez a lényege a feltámadásának, hogy mindenáron bizonyítson.
    Nekünk kell választani. Hiszünk-e önmagunk életének abszolút értelmében vagy mindenki csak életének a relatív értelmében hisz? Jézus azt tanította, hogy minden ember életének van egy abszolút értelme. És ezt a feltámadással pecsételte meg. Éppen ezért nem lehet bizonyítani a feltámadást, csak a hozzá vezető körülményeket, de egy ponton túl nem tudunk bizonyítani. Nekünk kell eldönteni, hogy a körülményekből mire következtetünk. De ez egyértelmű is. Én azért hiszek Jézus feltámadásában a körülményeket vizsgálva, mert hiszem, hogy van egy abszolút értelme az életemnek. Aki nem hisz Jézus feltámadásában, az nem is tudja megfogalmazni az ember személyes voltát, az értelmet és az erkölcs mibenlétét az univerzumban. Csak relatív értelmezéseket ad az abszolút helyett.

  200. 210: Kedvelem a türelmedet. Szélmalom harcot folytatsz, de ez téged nem zavar. Sok kérdésem ugyan megválaszolatlan maradt, igaz, ezek nagy része csak költői kérdés volt. 😉

  201. 202: Természetesen nem testben támadsz fel, hanem lélekben. És nem amiatt, hogy megbánod a bűneidet, hisz Jézus pont azt a szerepet töltötte be itt a földön, hogy mindenki bűnéért kereszthalált halt, majd feltámadt és a mennybe ment. Az ebben való hit az, ami a mennybe juttat.

  202. 202: Observer! Szívesen válaszolnék a kérdésedre, de ez már lehet, hogy túllépi Tiborbá tűrőképességét és hittérítésnek veszi. Mindenesetre elmondom a véleményemet ezzel kapcsolatban, de csak úgy, ha feltételezzük, hogy Jézus feltámadt.

    Nos, ha igaz a feltételezés, hogy Jézus feltámadt, akkor a következő feltételezhető a tanításaiból: Az ember test és lélek egysége. Ahogy Jézus is testben és lélekben együtt támadt fel, úgy mi is hasonlóan fogunk feltámadni. De ez az új test és új élet teljesen szétfeszíti ennek a tér-idő dimenziónak a kereteit, tehát egy teljesen új születése lesz ez a személyiségünknek úgy, hogy emlékezni fogunk élettörténetünkre, az lesz a mi kiindulási alapunk a további fejlődésre. Mint amikor elvetik a búzamagot a földbe és egy teljesen új növény és kalász fejlődik ki belőle. A mennyországot azért nem lehet leírni és ezt az új életet sem, mert mi csak ebben a tér-időben tudunk gondolkodni és korlátozódunk arra, amit látunk és érzékelünk. De a mennyország az túl van ezen. Szem nem látta, fül nem hallotta, ami ott vár ránk. Új ég és új föld, új test és lélek. Mindenki el fog férni, mert nem térhez kötött és nem is időhöz. Senki nem fog unatkozni, mert végtelen ideje lesz végtelen új dolog kipróbálására és felfedezésére, tanulására.
    Ahhoz hasonlatos, mint amikor egy kisgyerek önfeledten játszik és megáll neki az idő. Egy ilyen pillanat, csak örökké fog tartani. Nincs értelme ekkor a térnek és időnek, mert minden egyes pillanatban ezt éljük majd át örökkévalóságig. A meglévő szeretetkapcsolataink megmaradnak és újakat alakítunk ki folyamatosan, közben el is mélyítjük őket.

  203. Meleg van, mindenki egymásnak megy. A Sparban is sírdogál a pénztáros kislány, mert folyamatosan beszólogatnak neki.A lépcsőházban most kurvázták le Hédi nénit, mert beszólt egy csúnyát a tűzrendészetis rendeletre.Itt meg lassan folyik a vééér. Nem azt mondom hogy szeressük egymást gyerekek,(ha nem megy) mert se Jézus, se Feleki Kamill nem vagyok csak legalább utáljuk egymást kifinomultan:D

  204. 213: Azért mondja Jézus, hogy minden pillanatban felkészültnek kell lennünk, mert nem tudhatjuk, mikor jön el a Vele való találkozás pillanata. Ha tudná a ház ura, hogy mikor jön el a tolvaj, mindig készenlétben állna. Ne menjen le nap a haragotokkal, mert ami itt kötve van, az a mennyekben is kötve lesz, ami itt oldva van, az a mennyekben is oldva lesz, tehát az új életünkben. Amivel itt szeretünk foglalkozni és akiket itt szeretünk, azzal a személyiséggel vágunk majd bele a mennyei új életbe is. Azért kell még a halálunk előtt is egy fát ültetni, vagyis mindig olyan lelkületben élni, hogy örökké fog tartani és lesz holnap.
    Mégha a halálos ágyán is fekszik valaki, lelkében kell egy fát ültetnie ezzel a hittel.

    Egyébként az evangéliumok azt is írják, hogy Jézusra sokan csak úgy ismertek rá a feltámadása után, hogy a személyiségére. Megint mások konkrétan a sebhelyei alapján. Tehát érdekes ez a dolog. Az ember személyisége az, amely összetéveszthetetlenül megkülönbözteti mindenkitől. És nekünk a személyiségünk örök, az jut a mennybe, új testet öltve, a legszebben pompázva, a legszebb teljességében.

  205. 215: Observer! Ez nem egyesség kérdése. Jézus testben és lélekben támadt fel, megfogták kezeit, látták, beszéltek vele, együtt vacsoráztak. Mi is így támadunk fel, de ez egy teljesen új test. Nem kötik ennek a tér-időnek a korlátai és érzékei.

  206. 217: Hát csak itt van két hívő ember. És kiderül, hogy nem is ugyan abban hisz. 🙂
    Nem akarok (nagyon) vulgáris lenni, de valahol korábban már írtunk arról, hogy piszokul nem mindegy, hogy csak a lelkünk támad fel, vagy kapunk hozzá egy testet is – ja meg a nők is… 😉

  207. De mégegyszer hangsúlyozom, hogy ezt nem hittérítésnek szántam, hanem feltételeztük, hogy mi van akkor, ha Jézus feltámadt. Tény, hogy ezt nem lehet bizonyítani. Vannak körülmények és nekünk kell dönteni az információk alapján.

    Ha valaki számára minden kétséget kizáróan igazolt, hogy egy személytelen kezdetű ősrobbanás volt és az ember személyisége, értelme, erkölcse egy relatív valami, aminek nincs különösebb jelentősége és a személyiség megsemmisül egyszer, tehát minden hiábavalóság, amit ember tesz az életében, illetve relatív, annak szíve joga hinni ebben.
    Aki egy folyamatosan változó, reinkarnálódó személyiségben hisz, amely egyesül egy szeretetóceánban, az ebben is hihet.

    Jézus története viszont elültette a reménynek azt a magját a szívünkben, amire szíve mélyén minden ember vágyik, hogy személyisége örökké élni fog egy olyan világban, ahol állandó dinamizmus, fejlődés, felfedezés, élő szeretetkapcsolatok vannak egy győzedelmes testben.

    Legyen a Te hited szerint. Egyébként ha már Jézus tanításait nézzük, ember ilyet ki sem tudna találni.

  208. 218: neked mint nem hívő embernek, fölösleges törni a fejed 🙂
    Ez a földi lét, a testeddel együtt csak illúzió 😀

  209. 218: Observer! Ha az alapfeltételezést elfogadjuk, miszerint Jézus feltámadt, akkor az nem hit kérdése, hogy hogyan támadt fel és mi hogyan fogunk. Hiszen az evangéliumok leírják Jézus tanítását erről. Uncle lacko figyelmét ez elkerülte, de lehet, hogy ezek már csak részletkérdések.

  210. 220: Uncle lacko! Igazad van. Az ember életének semmi értelme nincs Jézus tanításai és feltámadása nélkül, csak illúzió a személytelen univerzumban. Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán akkor miért vagyunk itt? Itt sem kellene lennie az embernek!

    Jézus olyan forradalmian új tanítást hozott el 2000 éve, ami maga volt a megtestesült igazság. Mindent egyszerűen és frappánsan elmondott és beteljesített. Ember ilyet nem találhat ki.

  211. 221: „Ha az alapfeltételezést elfogadjuk, miszerint Jézus feltámadt, akkor az nem hit kérdése, hogy hogyan támadt fel és mi hogyan fogunk.” Ha elfogadjuk Istent, mint a világ teremtőjét, akkor ehhez képest Jézus feltámadása egy nagyon lényegtelen esemény. Te viszont központi szerepet osztasz ennek az eseménynek. Ha Isten mindenható, ha akarja, bárkit feltámaszthat. Mi ebben a rendkívüli?

  212. 223: Observer! Isten bárkit feltámaszthat, ha ő a világ teremtője, de az ember honnan tudja meg, hogy Isten a világ teremtője és hogy feltámaszthat bennünket? Hát éppen Jézustól tudta meg, mert Isten Jézus képében jött el az emberek közé és mondta el nekünk ezeket a nagyszerű dolgokat.

    Jézust éppen ezért feszítették keresztre, mert azt mondta, hogy Ő Isten. A tanítványait és a követőit is ezért végezték ki, mert hirdették Jézus Isten voltát és feltámadását!
    (Nem akármiről van ám itt szó, alapjaiban változtatta meg a világtörténelmet!)

  213. 224: „Jézust éppen ezért feszítették keresztre, mert azt mondta, hogy Ő Isten” Mikor mondott ilyent? Nekem ez így nem rémlik, de vannak hiányosságaim. 🙂

  214. Az evangéliumokban. Én és az Atya egy vagyunk. Aki engem lát, az Atyát látja. Sokan próbálják ízekre szedni a Bibliát, amely több írótól származik, akik eltérő helyeken és időkben éltek, mégis egységes kép rajzolódik ki a lapjain. Isten a próféciák rendszerén biztosította be a Biblia hitelességét. Több tucat jövendölés mutat rá Jézus eljövetelére. Vannak rövid, közép és hosszútávú próféciák. A rövidtávúak azt a célt szolgálták, hogy egy próféta szavahihetősége hiteles legyen.

    Valaki említette itt egyszer egy hozzászólásban, hogy elkészült egy olyan számítógépes program, amit a Bibliára írtak és alkalmaznak és több szempont alapján ki tud mutatni sokmindent. Stílusjegyeket, betoldásokat, szavak rendszerét, számát, kapcsolatait, stb. Nem tudom, hogy elvégezték-e már a teljes vizsgálatot és mi az eredmény, megpróbálok utánanézni a neten.

  215. Kedves extragalaxis

    Mingyá megtérek vazzeg …aggyatok mán egy pohárvizet….
    -megtántorodik és ingatja fejét.

    Mindíg újra és újra elámulok azon, hogy valaki ennyire nem képes decentrálni, eszébe nem jut, hogy az ő személyes hitigazságai egy más hitű számára szánalmas zavaros értelmetlen hablatyolások csupán.

  216. Tiborbá! Látom lassan moderálva leszek, de az elején leszögeztem, hogy ez nem hittérítés, csak játék a gondolatokkal! Ha már egyszer rákérdeztek, válaszoltam.

  217. 227:
    Az elhomályosodott elmének saját hülyesége valóságnak tűnik. Az ember alapvetően saját magát fogadja el. Ez olyan, mint amikor valaki a forgalommal szembe megy. Szerinte mindenki hülye, csak ő nem. Hiába hozol fel neki kiváló elméket, akik bizonygatják, hogy elképzelései, látomásai az agyának egy torz játéka. Ezt sose fogja elfogadni. Csak egyet tehetsz, nem állsz le vele vitatkozni. Ugyanis a logikus érveidre azt válaszolja, hogy te még nem vilgosodtál fel, de majd te is fogsz találkozni istennel, ahogy ő találkozott. Ez számára tökéletesen logikus érv, amit megerősít az, amikor találkozik a gyülekezetével, ahol több százan imádkoznak istenükhöz átszellemült képpel. Gyakorlatilag transzba esve.

  218. 228:
    Bizony-bizony. Isten (a mindenható) látja a gondolataimat és jelezte feléd, hogy hamarosan jön a moderálás. De én áthúzom isten számításait. Nem moderállak, mert már átléptél a nevetségesség határán, és innentől kezdve ártalmatlan vagy. 😉

  219. Mondtam, hogy ez nagyobb poszt lesz. 🙂

    227:
    extragalaxis és többikek keményen kiállnak a hitük mellett. Ez természetes!
    A hit a létünk alapja, mindenkinek a saját hite. (indexre tett poszt szerint)
    Ez kell a napi dolgok megitéléséhez, a jövőkép kialakításához, kell a döntésekhez.
    Ezt kiskorunktól alakítjuk ki, és később lecserélni nehéz, vagy talán nem is lehet. Ha ezt megrendíti valami, akkor az ember akár össze is omolhat. Tehát harcolni kell érte, akár halálig.

    Azért csak nyugi, mindenki őrizze meg a lelki békéjét!

    Erről itt, több posztban, Tibor bá’ szebben, pontosabban írt.

    Tibor bá’: Már nincs indexen, olvasható az eredeti helyén hozzászólásokkal együtt.

  220. 228: Tökéletesen igazad van Pákozdi Csaba! Tisztában vagyok vele, hogy ezek másnak hablatyolások. Hiszen rögtön leszögeztem az elején: ezek hit kérdései. A történeti Jézus halálán túl semmit nem tudunk bizonyítani. Mindenki önmagából kiindulva értelmezi saját életét.

    Amennyiben Te kezded el fejtegetni az élet értelmét és nem egyezik az én tapasztalataimmal, döntéseimmel, meggyőződésemmel, én is hablatyolásnak tekintem azt a magam szemszögéből, de ha jóindulattal közelítem meg, akkor azt mondom, Pákozdi Csabának is van egy elképzelése a saját élete értelméről, ami csak az övé.

    Te döntöd el, hogy a rendelkezésedre álló információk alapján miben hiszel. Erre mondtam azt, hogy az ember egy személytelen univerzumban relatív értelmet ad az életének, az az élete értelme, amit ő annak tart. Egy személyes eredettel bíró univerzumban abszolút értelmet nyer az ember élete, amennyiben meg tudja ismerni ezt az abszolút értelmet.

    Viszont nagyon kíváncsi lennék, Te miben hiszel és miért. Nagyon hasznos lenne, ha megosztanád.

  221. 232:
    Ez az, amit nem fogsz fel. Mi nem hiszünk semmiben. Iparkodunk megismerni az univerzumot és annak törvényeit. Ugyanis abban biztosak vagyunk, hogy bármiben is hinnénk, elöbb-utóbb kiderülne, hogy nem igaz.

  222. 234: Értem az álláspontodat Tiborbá. Azt fogadod el, ami bizonyítva van. Nincs is ezzel semmi baj. Ahány ember, annyiféle tudás és hit. Ettől függetlenül még mindenki lehet boldog, a mindennapi cselekedeteinket lehet, hogy átszövi ez a tudásunk vagy hitünk, de a szívünk mélyén úgyis ugyanaz mozgat bennünket, legyen akár ősrobbanás vagy Teremtő. Mindannyian egy helyről jövünk. A jó választásához nem okvetlen kell vallásosnak lenni, ezt Jézus is mondta.
    Bármi is lesz a sorsunk, bízzunk abban, hogy a belső iránytűnk mindig hozzásegít bennünket, hogy a megfelelőt válasszuk életünk során vagy ha tévsztettünk, tudjunk korrigálni és úgy menjünk tovább újra és újra.

  223. Kortyolgatva a sörömet megvilágosodtam. Miden Istennek OKA a bor!
    Mivel az Ó- és középkorban fertőzött volt a víz, ezért a tehetősebb népség állandóan vizes bort, és bort vedelt, hogy ne kapja el a vékonyfosást./ezért piáznak a misén is/ Jómagamról tudom, hogy tökrészegen az ember mindenfélét lát.
    /én pl. Ufókat szoktam látni a szabadban, zárt helyen pedig ufonautákat. Már negyedik tipusú talaálkozásom is volt, mert az egyik ilyen elfolyós festékes képű rámmászott, és meg is fertőzött avlami „extragalaktikus” sic. gombával./
    Más vallásoknak így sietett a segítségére a sör, eleinknél a kumisz, egy kis „mariska” szegényebb helyen egy egyszerű napszúrás, az eszkimóknál pedig, hogy kihült kicsit az agyuk.
    No, rátöltök még egy dobozzal, aztán irány valami templom, mert ahogy a nóta mondja nagy melegben: „arcomat a hideg kőre letettem”-teszem. 🙂

  224. Kedves extragalaxis

    Miért lenne szükségem Istenre, amikor körülvesz a csodálatos természet a Világegyetem aminek „teremtménye” gyermeke vagyok?
    Miért kellene kétezer éves legendákban hinnem ,amikor lelkesítő igaz történtek vannak az Emberről ?
    Miért Isten kedvéért kellene tartózkodnom a bűnöktől, mikor a saját eszem és tapasztalataim ugyanezt diktálják?
    Mért ne lehetnék normális, jó szándékú, humánus,példaadó, dicséretes ,erkölcsös,közösségét megbecsülő és annak megbecsülését kivívó ember túlvilági ígéretek és fenyegetések nélkül, saját legjobban fölfogott érdekemben ?
    Miért hinnék éppen a kereszténységben, mikor több ezer más vallást propagálnak a világon ?

  225. 236: Pákozdi Csaba! Tiszteletreméltó az, amiben hiszel. Életutad, tapasztalataid, tudásod és információid alapján hoztad a döntésedet és szemléled a világot, életed értelmét.
    Ez nagyszerű dolog! Semmi olyat nem kell elfogadnod, amivel nem rezonál együtt a személyiséged. Saját magadnak kell megválaszolnod a létezésed értelmét.

    Félre ne érts, én sem téríteni akartam a hozzászólásaimmal, csak elmondtam az én világlátásomat, én ez vagyok, jobban mondva ez is vagyok. Egyikünk sem befejezett, hiszen amíg élünk és nyitottak vagyunk, addig tapasztalunk, tanulunk, fejlődünk.

    Amit Tiborbának is írtam, az biztos, hogy egy helyről jövünk, legyen az bármi is, Ősrobbanás vagy Teremtő. A lényeg, hogy mindegyikünket ugyanaz a kezdet mozgat legbelül és ennek alapján hozzuk döntéseinket. Akár az Ősrobbanás, akár a Teremtő tette belénk ezt az iránytűt, bízzunk benne, hogy jó irányba visz mindannyiunkat, bárhová is megyünk.

  226. 236: Még reagálva a konkrét kérdéseidre is az én szemszögemből: Hiszem azt, hogy a csodálatos világmindenségben és természetben, amely körülvesz engem, Isten mutatkozik meg. De értem a Te álláspontodat is, hogy ugyanúgy lehet ez egy természetes folyamat eredménye is, amelyben a végtelen univerzum tárja fel csodálatos titkait.

    Hiszem azt, hogy Isten személyesen eljött közénk Jézusban, hogy egy legyen velünk és szolgáljon nekünk. De értem a Te álláspontodat is, hogy az ember ösztönösen is teheti a jót és a nagyszerű tetteket, amit az univerzum programozott belénk.

    Hiszem azt, hogy Isten szeret engem és jót akar, azért teremtett és Ő adta azt az erkölcsi iránytűt a szívembe, amely örökké vezetni fog. De megértem a Te álláspontodat is, hogy az evolúció során, amikor öntudatra ébredt az ember és felemelkedett az állatvilágból, egyre gyarapodó értelmével, tapasztalataival megtanulta a jót választani.

    Hiszem azt, hogy nem túlvilági fenyegetésektől vagyok jó, hanem azért, mert Isten mondta, hogy jónak lenni jó és a szeretet mindennek a titka. De megértem a Te álláspontodat is, hogy az evolúció során az emberiség elfogadott egy általános erkölcsi mércét és tapasztalataid, ösztöneid alapján is tudod választani a jót.

    Hiszek Jézusban és a római katolikus vallást gyakorlom, mert egyedül ezen a valláson keresztül tudom megélni azt a hitet, amin keresztül Jézus minden alapvető kérdésemre megadja a választ. De értem a Te álláspontodat is, hogy életutad, tapasztalataid, tudásod és információid alapján idegenkedsz a kereszténységtől és egyéb vallásoktól.

    Gondolj bele, ha van Teremtő Isten, ne tudná azt, hogy miért hiszünk abban, amiben éppen hiszünk? Sokkal bölcsebb annál, mintsem hogy ez alapján bármi kár érhetne bennünket.
    Ha Tőle jövünk, mindegyikünk szívébe Ő rakta az iránytűt és megadja rá a lehetőséget életünk végéig, hogy rátérjünk a jó útra, akár hiszünk benne, akár nem. Ha meg az Ősrobbanás indított útjára bennünket, akkor is ugyanazok a motivációi minden embernek és ha az univerzum csodáját nézzük és törvényeit, egész biztos tartogat számunkra csodákat és meglepetéseket.

  227. 237:
    Frász karikát. persze, hogy térítesz, de feleslegesen strapálod magad.
    Különben, kurva unalmas vagy. Jópontokat akarsz gyüjteni isten előtt? Mi a fenéért csinálod? Aki hisz, az nélküled is hisz. Aki pesdig nem hisz, annál a beled kidumálhatod. Olyan egyszerű, csak nem veszed -észre. Miért pont Jézusba hinnénk, amikor kismillió más isten is van? A katolikusok átvették a zsidó Ó-szövetsélget, ahol egy büdös szó sincs a trinitásról. Akkor ez a fiúisten dolog nem keresztény kitaláció. A zsidók nem histzneek benne, pedig ők kezdték írni a bibliát. Micsolda kotyvasz. De ti mindent kidumáltok.

  228. 239: Egyetértek Tiborbá. Jobb meg se szólalni, mert minden félreérthető. Mindenki magából indul ki, így én is. Csak arról beszélhetek, amiben hiszek. Éppen arról beszélek, hogy tisztelem mások világlátását, aki kíváncsi az enyémre, elmondom, de nem erőltetem. Ha Téged és másokat zavar, akkor nem válaszolok a kérdezőknek.

    Nem kell Jézusban hinned, ha már így megkérdezted, hihetsz a kismillió más istenekben is, de akár más egyébben is. Neked kell eldöntened, hogy miben hiszel vagy nem hiszel semmiben. Ez a Te döntésed, Te ismered legjobban önmagad. A lényeg, hogy jól érezd magad a bőrödben a válaszaiddal.

    Neked katyvasz a katolikus vallás, nekem kristálytiszta igazság, amely minden kérdésemre választ ad.

  229. 175: „Jancsika a tudományos objektivitás Mestere! Nekem, veled ellentétben van katolikus Bibliám, pl. magyarul is és az előszóból kiderül, hogy egy viszonylag friss fordítás az eredeti héberrel egybevetve, hogy kiküszöbölje a korábbi félrefordításokat. Úgy a 70-es években készült.”

    Kiváló a komment, Gedeon, ugyanis tökéletesen demonstrálja azt a fajta érvelést, amit a Numerus clausus poszt apropójából boncolgattam a múltkor. Fogtad az egész mondanivalómat, és kiragadtál belőle egy állítást, amiről helyesen megállapítottad, hogy nem igaz (nevezetesen, hogy a katolikus egyház a Biblia újabb verzióinak írásakor már más, a Vulgatától eltérő iratokat is figyelembe vesz), majd ezt természetesen arra használtad fel, hogy dehonesztálj, miközben a mondanivalóm lényegéhez érdemben nem tudtál hozzászólni.

    Persze azt már elfelejtetted figyelembe venni, hogy a Vulgata az egész komment lényege szempontjából részletkérdés. Ugyanígy vizsgálhattam volna a mormon Bibliát, a King James Bibliát vagy akár a Károli Gáspár-féle Bibliát is (főleg, mivel Károli Gáspár történetesen részletesen beszámol a felhasznált forrásokról az elöljáró beszédében, ráadásul még azt is leírja, mit miért vett be a fordításba), ugyanis mindegyik esetében arról van szó, hogy emberek egy csoportja a rendelkezésükre álló iratokból azokat válogatják össze, ami a mögöttük álló establishment aktuális érdekeinek leginkább megfelelt. Az egész kommentnek ennyi lett volna a lényege: demonstrálni, hogy a Biblia nem egységes és letisztult valami, hanem az aktuális verziók kőkemény érdekeket testesítenek meg.

    Az érvelésed, kérlek szépen, MAGA a cherrypicking. Kontextusából kiragadt állítások és részigazságok alapján bizonyítottál valamit, aminek az egész szempontjából igazából nincs is értelme, de jelentősége végképp nincs.

    Ezek után el se kell olvassam az általad belinkelt könyveket, pontosan tudom, hogy a forrásaid is ezzel a módszerrel élnek: kontextusukból kiragadt részigazságok alapján „bizonyítanak” légből kapott hülyeségeket. Pont, mint a Framingham Study.

  230. 180:

    A kommentednek egyetlen bekezdése van, amiben nem ismétled önmagad, nevezetesen ez:

    „Az evangéliumok közül könnyű volt kiválasztani a hiteleseket, hiszen 40 évig a hiteles tanítások köré szerveződtek az őskeresztények. Miért fogadták volna el az apokrif evangéliumokat is, amiről egyáltalán nem tanítottak?
    Éppen az őskereszténység valóságos megléte szűrte ki a helytelen tanokat.”

    Az összes többi állításodat már porig romboltam a 133-asban. Ez a bekezdés azonban tartalmaz még egy apróságot, amit érdemes kibontani. Nevezetesen ugye azt mondtad, hogy az apokrif evangéliumokat nem tanították. Nos, frászkarikákat nem. Először is, a Vetus latinában számos apokrif irat van, ami nem került be a Vulgatába. Másodszor a Biblia különböző verzióiba más és más apokrif iratok kerültek bele az idők folyamán. Ezek az iratok számos ponton homlokegyenest mást állítanak, többek között ezért is voltak (vannak) néhol kibékíthetetlen ellentétek a kereszténység különböző szektái között. Tehát NINCS és nem is volt egységes őskereszténység. A Vulgata készítésekor számos irat forgott közkézen, melyeknek nagy része egymásnak ellentmondó volt. Jeromos munkája tehát az volt, hogy kiválogassa és egységes formába öntse azokat, amik nem mondanak ellent egymásnak.

    183: „Létezik személyesség és létezik abszolút erkölcs, amit a Teremtő határoz meg mindenkinek egyformán. Ekkor értelmet nyer minden.”

    Hatalmas tévedésben vagy. A természetben NINCS erkölcs. A természet törvényei NEM ERKÖLCSÖSEK.

    Az erkölcs ugyanis emberi dolog. Igen, létezik VELÜNK SZÜLETETT erkölcsi érzék, tehát az ember születésétől kezdve hajlamos bizonyos erkölcsökre. Legalábbis az emberek egy része, vannak, akik egyáltalán nem. Azok, akik nem, vagy megtanulják az erkölcsöket, vagy belőlük lesznek a szociopaták.

    Az erkölcs révén tehát nem értelmet nyer minden, hanem MI, EMBEREK válunk képessé arra, hogy bizonyos szempontból képesek legyünk magyarázni a világot. Óriási különbség. A probléma ott van, és ez az, amit a vallásos emberek képtelenek elfogadni, hogy az ember egy porbafingó senkiházi az univerzum végtelenségében. Az ember NEM a teremtés koronája, és nem a teremtő hasonlatosságára létrejött lény. Az ember az evolúció egy mellékvágánya, jó úton haladva afelé, hogy totálisan kiirtsa magát. Önsorsrontásunk legfőbb oka pontosan az, hogy képtelenek vagyunk belátni a saját szempontjaink esendőségét. Másszóval pontosan az emberi erkölcsösség fogja a vesztünket okozni.

    Az erkölcs ugyanis egy evolúciós trükk: egy megoldás arra, hogyan lehet bizonyos neuroanatómiai változtatásokkal társadalommá szervezni egyébként autonóm egyedeket. Csakhogy minden evolúciós trükk élettartama véges, amikor pedig lejár, akkor az érintett faj vagy alkalmazkodik, és újabb trükköt fejleszt ki, vagy kipusztul. Az emberiség az elmúlt 200 évben tökéletesen demonstrálta, hogy képtelen átlépni a saját evolúciós rubiconját, így pusztulásra ítéltetett. Na, EZ a természet törvénye. Semmi erkölcs, kőkemény pragmatizmus. Evolve or perish.

  231. 241:
    Engem most valójában a Framington Study érdeke, ami persze OFF, de azt hiszem lassan már itt az ideje. feltételezem, hogy mind a ketten elég jól ismerjük, és tudjuk, hogy évtizedekig tartott, és tízezrek vettek benne részt. Nem nagy az esély arra, hogy egy speciális csoport érdekeit akarták megerősíteni, hiszen elöbb volt a koleszterin vész és csak utána jöttek a sztatinok. De félek, hoigy most készuülünk átesni a ló másik oldalára. A koleszterin nem olyan fontos tényező, mint a Study kihozta, de teljes mértékben nem is elhanyagolható. Végül is a plakk anyagában zsír (is) van. Ésszerű sejtésem szerint az infarktus oka sok tényezős. Ezek között az LDL kolszterin csak egy apró tényező. Ilyen tényező még a transzzsírok fogyasztása, de még a stress is. Úgy gondolom, hogy a téma nem lezárható. Te is tudod, hogy felboncolt huszonévesek artériájában bőven voltak sztenozisok.

    242 (utolsó bekezdés): Gratulálok. Mostanra a közöttünk való távolság nullára csökkent. Az ész diadala!

  232. 197:
    „194: Jobban mondva azt nem tudjuk bizonyítani, hogy Jézus valójában feltámadt-e, csak az biztos, hogy kivégezték és a tanítványok röviddel halála után örömmel hirdették feltámadását.

    Az állításaid önmagukat cáfolják, arról már nem is beszélve, hogy a lehető legképtelenebb magyarázatot adod egy alapvetően mindennapos jelenségre.

    Kezdjük azzal, hogy míg végig azt állítottad, hogy tudományosan bizonyított tény a feltámadás, most hirtelen magad deklarálod, hogy ja, magát a feltámadást ugye nem lehet bizonyítani. Igen, ez így van, viszont ezzel önmagadnak mondtál ellent.

    Aztán folytassuk azzal, hogy azt ugyebár nem tagadod, hogy Jézust senki sem látta feltámadni. Ma már nem lehetetlen embereket visszahozni a klinikai halál állapotából, de a halál beállta után bizonyos idővel a mai tudásunk szerint lehetetlen, hogy valaki feltámadjon. Mindaddig, amíg valaki reprodukálható és megfigyelhető módon nem bizonyítja az ellenkezőjét, addig NINCS BIZONYÍTVA, hogy bárki is feltámadhatott. Ezt pedig Jézus esetében lehetetlen megtenni, hiszen egyetlen ember, de még Jézus feltámadását sem lehet újra előidézni és megfigyelni. Ráadásul SENKI, ismétlem, SENKI nem látta Jézust feltámadni.

    Tehát maradjunk a tényeknél. Jézus meghalt, majd utána néhányan hirdették a feltámadását. Fogadjuk el tényként azt is (bár ez tudományosan nem igazolható, hiszen azt se tudjuk, hol van a sír), hogy a sírja üres volt. Ennyi a tény.

    Hogyan lehetne ezt magyarázni?

    1. Hát, például lehet, hogy valaki eltávolította és eltüntette Jézus holttestét, majd utána elkezdte prédikálni a feltámadását. Reprodukálható magyarázat ez? Mindenképpen, hiszen egy holttestet eltüntetni majd utána prédikálni bármikor lehetséges dolog.

    2. Lehet, hogy Jézust eleve el se temették, az egész csak szemfényvesztés volt. Reprodukálható dolog ez? Olyan korban élünk mikor egy David Copperfield nevű ürge eltüntet egy egész repülőgépet, majd utána pár évvel valaki tökéletesen elmagyarázza, hogy milyen optikai trükkökkel csinálta. Tehát igen, reprodukálható, jól megfigyelhető magyarázat ez.

    3. Lehet, hogy az egész egy tömeghisztéria volt, amit a tömegpszichológiában (igaz, akkor még nem így hívták) jártas emberek terjesztettek el az arra fogékony embereknek. Reprodukálható dolog ez? Természetesen, elég csak Matolcsy „tündérmeséjére” gondolni, meg a rengeteg fideszes droid marhára, aki ezt a mai napig csont nélkül beveszi.

    Tessék, itt van három tökéletesen reprodukálható és nagyságrendekkel logikusabb magyarázat, mint amit te adtál elő. Azzal még nem lenne gondom, ha azt mondanád, hogy oké, de én ezt hiszem el. Hinni mindenki azt hisz, amit akar, ez esetben tisztelettel meghajlok a hited előtt és nincs miről beszélgetnünk tovább. De ezek után azt állítani, hogy „A tények és a logika is azt mondja, hogy mindez igaz”, nos, ez megmondom őszintén, nálam megmondom őszintén, kiveri a biztosítékot. Egyszerűen köszönőviszonyban nem vagy a logikus vagy tényszerű érveléssel. Azt se tudod, miről beszélsz.

  233. 243:

    Természetesen, de a cherrypicking nem is arról szól, hogy az imígyen kiválogatott tények ne lennének igazak vagy önmagukban ne állnák meg a helyüket. A cherrypicking lényege az, hogy a KONTEXTUSUKBÓL kiragadunk bizonyos elemeket, és ezáltal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk nekik, mint amit valójában érdemelnének – illetve vica versa, más, ténylegesen fontosabb tényezőket pedig totálisan elhanyagolhatunk.

    Igen, a zsíroknak rettentően fontos szerepe van a kardiovaszkuláris betegségek szempontjából. Csakhogy a
    – magas GL-ű szénhidrátoknak
    – a mozgáshiánynak
    – a stressznek
    – a dohányzásnak
    – az elhízásnak

    mind-mind SOKKAL fontosabb szerepe van, illetve a vérzsíranyagcsere zavarai ÁLTALÁBAN a fenti faktorok valamelyikének kísérő jelenségeként szoktak fellépni. Vagyis ha valaki a fenti tényezőket rendben tartja, jó eséllyel számíthat arra, hogy a vérzsírjai is rendben lesznek. Magától értetődően vannak pl. genetikai betegségek, ahol a vérzsíranyagcsere zavarai mindenképpen bekövetkeznek, és az ilyen esetekben nagyon gyakori a már húszas évekre kialakuló szívbetegség.

    Összességében azt lehet mondani, hogy a kardiovaszkuláris betegségek okozója a METABOLIKUS SZINDRÓMA, melynek összetevői:
    – cukorbetegség illetve
    – megnövekedett inzulin rezisztencia
    – hyper- ill. dyslipidaemia
    – túlsúly és elhízás
    – magas vérnyomás
    – hyperurikaemia és köszvény

    És okai:
    – A kalóriabevitel eltolódása a magas GL-ű szénhidrátok javára
    – Túlzott zsírbevitel (főleg telített zsírok)
    – Túlzott kalóriabevitel
    – Mozgáshiány
    – Feldolgozatlan stressz
    – Dohányzás

    Vagyis a vérzsíranyagcsere a probléma része, és a zsírok helytelen bevitele szintén része a probléma okainak, de korántsem az egyetlen, még csak nem is a legfontosabb tényező.

  234. 241: mi abban a kimazsolázás (ugyanis mi, magyarik így mondjuk azt, amit az amerikai cherry-pickingnek), hogy egy hozzászólásodban általad tényként állított dologról bizonyjtottam, hogy marhaság? Más nem is volt abban a hozzászólásban. Te utólag gyorsan azt mondod, hogy te is tudtad, csak az éberségünket akartad ellenőrizni! 🙂
    Röhejes vagy, kicsit féltem a betegeket, akik a kezedbe kerülnek.

  235. 242-243: „Semmi erkölcs, kőkemény pragmatizmus. Evolve or perish.”

    És mi van, ha az erkölcs a pragmatikus evolúció része? A mostani világgazdasági válságoit görögcsőddel, LIBOR-manipulációval stb. a Láthatatlan Kezet hirdető vadliberális elit okozta a szabadrablásával. Ez az út valóban a pusztulásba vezet. Ahol vannak a társadalmi együttélésnek szabályai, az sokkal fenntarthatóbb lehet.

  236. 242: Jancsika! A feltámadás folyamatát senki nem látta. Amikor azt írtam, hogy a feltámadás tudományosan bizonyított, akkor részletesen kifejtettem, hogy az evangéliumok forrástörténeti hitelessége és a szemtanúk egybehangzó véleménye és az utána következő események alapján lehet ezt kijelenti. Mivel egy olyan eseményről van szó, amely egyedi a világtörténelem során, természetesen nem lehet rekonstruálni.

    Egyetlen állításomat sem cáfoltad meg a 133-ban, mert a fő kérdésben minden Biblia ugyanazt hirdeti: Jézus Isten volt és feltámadt. Az egyházviták egész másról szólnak. A Biblia fő üzenete mindenhol ugyanaz.

    Jancsika! Abban igazad van, hogy a természet nem erkölcsös. De a természet nem egyenlő az univerzummal! Az ember viszont erkölcsös és része az univerzumnak! Mivel a természet és az ember is része az univerzumnak, ezért az univerzumban létezik az erkölcs, amely az emberben nyer értelmet. A gravitációnak és a gyorsulásnak sem lenne értelme anyag nélkül, míg az erkölcsnek sem ember nélkül.

    Semmivel sem tudod bizonyítani, hogy az ember egy evolúciós zsákutca. Jelenleg az ember az evolúció csúcsa, ezt el kell fogadnunk. És azt is, hogy öntudattal, értelemmel és erkölccsel rendelkezik. Ezt megmagyarázni a természeti törvényekkel képtelenség és mégis létezik az univerzumban!

    Evolúciós trükk az erkölcs? Ezt meg honnan veszed? Kipusztul az emberiség? Mik ezek a légből kapott állítások?

  237. 241. jancsika:”Az egész kommentnek ennyi lett volna a lényege: demonstrálni, hogy a Biblia nem egységes és letisztult valami, hanem az aktuális verziók kőkemény érdekeket testesítenek meg.”

    Milyen érdekeket testesítenek meg? Kiknek az érdekeit? Pontosan melyik része utal erre?

    226. extragalaxis: a 63. hsz-ben írtam Michael Drosnin: A BIBLIA KÓDJA c. könyvről. Természetesen mélyen el van hallgatva ennek a könyvnek az igazsága, nem véletlenül. Pontosan azért, amiért manapság tömegesen távolítanak el tudós embereket a pozícióikból, akik egyfajta intelligens tervezésről beszélnek.

  238. 244: Jancsika! Te egy értelmes ember vagy. Miért nem használod a logikát? Jézus feltámadása egyszeri esemény a világtörténelemben, éppen ezért nincs rá analóg példa napjainkban. A feltámadást nem azzal kell bizonyítani, hogy analóg példát hozunk rá és amennyiben van, akkor elhisszük.
    Akkor az egésszel azt bizonyítanánk, hogy nem rendkívüli eseményről van szó.

    Jancsika! A szemtanúk állításai szerinti üres sírt és a feltámadt Jézussal való találkozásokat miért akarod olyan reprodukálható dolgokkal cáfolni, amelyekkel nem lehet? Megint csapdába ejted saját magadat ezzel az érveléssel, mert teljesen hamis. Jézus feltámadását és akörülötte zajló eseményeket nem lehet reprodukálni!

    De ha már itt tartunk és megkérdőjelezed az akkori eseményeket, elég gyengén teszed. Feltételezed, hogy valaki eltávolította Jézus holttestét és utána elkezdett prédikálni.
    Akkor itt is használd az előző logikádat következetesen! Tudsz rá analóg példát mondani, hogy valaki elkezd prédikálni egy hazugságot a szeretet nevében minden haszon nélkül, majd kivégzik őt és követőit is? És hol van arra a bizonyítékod, hogy egyvalaki látta csak az üres sírt és egyvalaki hirdette a feltámadást? Mert az evangéliumok bizonyítéka szerint, több tucat tanú egybehangzó állítása volt ez! Nekem van
    bizonyítékom, Neked pedig még a logikai levezetésed is rossz!

    Ugyanez detto: Jézust el sem temették? Mi erre a bizonyítékod? Az evangéliumok szemtanúi mást mondanak! Van esetleg valami bizonyítékod az állításod igazolására? Mert sokkal életszerűbb az, hogy valakit normálisan eltemetnek, mint szemfényvesztve trükköznek. Tehát a példád is sántít.

    A harmadik példád is nagyon gyenge: Tömeghisztéria, amit abban járatos emberek hirdettek a fogékony embereknek. És utána szépen kinyiffantották mindegyiket. Erre se tudsz analóg példát mondani. Az evangéliumok viszont elmodják, hogy kiket és miért végeztek ki. Matolcsi és a fideszesek igencsak rossz példa erre.

    Tehát nulla az érvelésed. Nekem forrástörténetileg hiteles információim vannak, régészeti ásatások, független történelmi feljegyzések, szemtanúk, Neked pedig logikailag értelmezhetetlen képzelgéseid, amire még a felhozott példák is rosszak.

  239. Extragalaxis!
    Látom, hogy jó cél vezérel, szeretnék neked egy kicsit segíteni.
    A jézusi példa elsősorban a szeretetről szól, és ennek a szeretetnek a jegyében az önzetlen szolgálatról. Gondolod, mikor tudásoddal, hiteddel, szereteteddel lehengerled a többieket, bunkóként a fejükbe vágod, akkor szolgálod őket? Tevékenységed előre mutat, vagy ellenkezést vált ki?
    Mindenkinek egyéni utat kell bejárnia. A jó segítő ezen úton fényt ad, nem elvakít.
    Mindannyian más fejlettségi szinten vagyunk, legyen a kérdéskör bármi. Tudomány, istenhit, testmozgás. Egy kicsi gyermeknek, ha elkezded magyarázni a tömegvonzást, unalmasnak találja majd és meghúzgálja a szakálladat. De, ha toronyépítős, lerombolós játékot játszol vele, magától ráérez a dolog nyitjára.
    A mésztől görnyedt öregasszonynak, ha görkorit adsz a lába alá, elesik, tán föl sem tud többé állni. De, ha sétabotot kap, szép lassan el tud indulni.
    Aki nem látja az isteni energiát a dolgok mélyén, azt megértéssel és megbocsájtással szeretni kell. Nem képmutatóan odadörgölni az orra alá, hanem alázattal segíteni az útján.
    Bizonyos vagyok benne, hogy Tibor bá’ is meglátta már az atomok mélyén rejlő isteni erőt. Hogy jancsika is találkozott már a gyógyítás terén isteni csodával. Legfeljebb ők nem így fogalmaznák meg. 🙂 A tudományban hisznek és a materializmusban, és ez így van rendjén. A jelen világunk materializálódott és a tudomány segít megismerni a működését. Mindig figyelemmel olvasom, amiket írnak, mert ezekben a dolgokban sokkal nagyobb a tudásuk az enyémnél. Minden információ, ami eljut hozzám engem gazdagít és a saját utamon visz előre.
    Azért a nagy kérdés még ott van. Hogyan magyarázzák tudományosan a szeretetet?

  240. 250: Uncle lacko: Megtaláltam Michael Drosnin könyvének rövid összefoglalóját, köszi mégegyszer.

    Jancsika állításai egy összeesküvéselméletre hajaznak, amit nem tud bizonyítani, csak feltételezésekbe bocsátkozik és minden eseményt úgy próbál beállítani bizonyítékok nélkül, mintha máshogy is történhetett volna és más célból is, miközben semmi logikus magyarázata nincs arra nézve, hogy kik voltak akkor azok az emberek, akik ezt elhitették velünk és miért? Miközben tudjuk, hogy mit hirdettek az őskeresztények és mit tettek velük. Tehát Jancsikának se logikus érve nincs, se bizonyítéka állításai alátámasztására.

  241. 252: „Hogyan magyarázzák tudományosan a szeretetet?” Jancsikáék úgy, hogy egy evolúciós hátrány, ami az adott faj e selejtes egyedeinek kiszelektálódását okozza… 🙂

  242. 252: Bebek! Én is tisztelem Jancsika és Tiborbá tudását és élettapasztalatát. Igazad van, mindannyian egyéni utat járunk be az élet ösvényén. Egy helyről jövünk és valamerre tartunk egy olyan belső iránytűvel, amely reményeink szerint mindannyiunkat jó irányba visz.

  243. 252. igazságod van..

    A hitet nem lehet erőltetni, az másképpen alakul ki.
    Tudományosan a szeretetet meghatározni olyan, mint megmagyarázni a hitet.

  244. 255: Ez jó! De tökéletesen igazad van. A szeretetről nem lehet kívülállóként beszélni akkor, amikor önmagamban is megtalálható.

  245. 257: pedig a szeretet „tudományosan” is létezik, mert mindenki megtapasztalja.

  246. A szeretet a leghatalmasabb erő az univerzumban, amit ismerünk.

  247. Belekavarodtatok mint macska a házicérnába!
    254: Téves.
    257: Téves.
    A szeretet tudományosan is igazolható!
    Ha pl. egy gyerek neveltetése során nem kapja meg a szükséges mennyiségű szeretetet, nem fejlődik olyan jól. Idegrendszerileg semminképp. Ez igaz minden élőlényre, állatokra is.
    Ez nem hit kérdése, de bele lehet szőni ezt is. Szóval tévedtek.
    Akárhogy is,de szeressétek egymást, mert az jó! 🙂

  248. 261. és a legintenzívebb örömforrás, olyan fokú boldogságot, kéjt nyújt amihez képest a jól végzett munka vagy szexuális extázis elmehet a…
    pedig azok se kutyák

  249. 190: Arma nekem is ez jött le, ha nem írtad volna én írtam volna! 🙂

    Tibor ba is gyanús lett számomra ezután a poszt után. Ő is látens lenne? Még a múlt héten megbeszéltük, hogy lesz egy jó kis p!nás poszt, erre ezt írta… de ahogy ezt a bru…-t hagyta mocskolódni és amit a 243-as hozzászólásában írt: „Mostanra a közöttünk való távolság nullára csökkent.” tovább erősíti kétségeimet. Már csak azt kellett volna írnia, hogy Jancsika nagyon kemény volt, de azért először én kerekedtem felül, azután összeértek a dolgok, és a mélyére hatoltam a témának. 🙂

    Bocs Tibor bá’, de te dobtad fel a témát a 29-es hozzászólásban nem bírtam kihagyni…

    Remélem Jancsika sem sértődik meg, de előfordul az ilyesmi mester és tanítvány között, már a nagy görög filozófusok is így adták át a tudomány magvait… Csak ezek a judeo-keresztyének és Jézus ne jöttek volna a légből kapott semmit mondó, zsákutcába és végső pusztulásba vezető tanításaikkal! Biztosan nem itt tartanánk! 🙂

    A posztban azt azért illett volna említeni, hogy az ókori zsidóknál apodiktikus törvény volt a bruzik kiírtása és nem szaroztak volna Pilátus elé vinni Jézust, a nép elintézte volna a dolgot maga. Nem úgy mint manapság, amikor Klub rádióban nyíltan reklámozzák a csatak társaság újabb esedékes felvonulását…

  250. 263:
    Bameg Pistusz, mielőtt leállsz engem kritizálni, jobban tennéd, ha megismernéd a tényeket. Eléggé nyitott könyv vagyok, nem nehéz, de te jobban szeretsz vaktába lövöldözni a levegőbe.

  251. 261: félreértettél valamit. én nem azt állítottam, hogy a szeretet hit kérdése. csupán annyit, hogy nem lehet definiálni, inkább átélni kell azt.

  252. 264: Pistusz csak közeledni szeretne hozzád… 😉

    Lesznek építési tanácsok a mai munkáddal kapcsolatban?

    (Most nézem a 12 apostol képét. Rájöttem, Júdásnak szalmakalapra kellett a pénz… 🙂 )

  253. 263. Pistusz:”Csak ezek a judeo-keresztyének és Jézus ne jöttek volna a légből kapott semmit mondó, zsákutcába és végső pusztulásba vezető tanításaikkal! Biztosan nem itt tartanánk!”

    nem tudom te hol élsz, hogy ezt tapasztalod de szerintem ami miatt elpusztítja az ember magát az nem a hit és Jézus tanai lesznek. A közel-keleten szerintem szarnak a keresztényekre, ott a fekete arany és a nukleáris hajcihő miatt(legalább is ezt színlelik) fogják a piros gombot csapkodni hamarosan és attól mi is padlót fogunk.

  254. 266:
    Ha kész a retyezát lesz egy poszt „how to make a dry WC” címen. Anyag 30.000 + munka. Képekkel illusztrálva.

  255. 264: Nem kritizáltalak! A nyári melegben a szar meló miatt lehet nem érted a tréfát. 🙂 Az emotikonokat is kitettem, még on topic is volt amit írtam. Ha buziság a téma, hát legyen buziság, bár nekem inkább száz nő kell, mint egy férfi! 🙂

    266: Nagyon távol állok tőle, és egyre messzebb leszek! 🙂

    267: Kiragadtad a kontextusából az idézett mondatot, arra próbáltam célozni, hogy keresztyén inkulturálás nélkül már rég nem lennénk… Hála Istennek még tart a kegyelmi idő, biztosan nem Jézus követői fogják végső pusztulásba taszítani az emberiséget.

  256. 269: az emóciós ábrázolást nem vehettem figyelembe, az lehetett a baj.. Kegyelmi időszak? Felüdülés olvasni ezt, 100-ból 1 ha tudja, hogy mi is akar ez lenni…no mind1, hamarosan megtudjuk 🙂

  257. 270: Én azért annyira nem várom a végét, pedig tartok tőle, hogy még a mi életünkben bekövetkezik…

    A vitába azért nem kapcsolódtam be, mert olyan nyomorultnak és méltatlannak éreztem az egészet, egy zsi.-ból átvedlett cionista püspök mond ezt azt Jézusról… Elég baj, hogy az „értelmes emberek vitafórumán” ebből egy poszt lett. Tényleg kár az ilyen „értelmesekkel” vitatkozni, majd a nagy eszük megtartja őket…

  258. 271: ez nem kérdés, hogy a mi életünkben bekövetkezik, a 7 év számlálása már lehet ez év végétől kezdődni fog. Nem várod a végét úgy, hogy tudod ami ezután lesz az lesz az igazi élet? Lehet még Tibor bá’ is látni fogja mindazt amit most cáfol ezerrel…

  259. 271: Pistusz! Nem kell siránkoznod, mert az eddigi közel 300 hozzászólásból alig van egy-kettő, ami érintette a cikket. A hozzászólások javarészében Jézus feltámadásáról és a Bibliáról beszélgettünk.

  260. 263: Érdemes figyelembe venni, hogy minden törvény betartatása hiányos, mindig vannak törvényszegők. Természetesen a Biblia földjén, ahol halállal büntetni rendelték pl. a varázslást, jóslást, vagy a homoszexet, azért akadtak szép számmal varázslók, jósok , vagy homoszexuálisok. Ettől még Jézus meggyanúsítása természetesen provokáció, abban a stílusban, ahogy az USA BIblia-övezetében komoly vita folyhat arról, hogy „Milyen autót vezetne Jézus”. (autódílerek vetették fel?)

  261. Kedveskéim!

    Lehet fanyalogni reggeltől estig, és rászállni az értelmes emberek vitafórumár De A buzi Jézus poszt hozzászólásai röhögve át fognak húzni a 300-on. A GM bébik pedig az 50-et se fogják elérni. Ez tény, a többi csak rizsa.

  262. 275!
    A GM bébikre rá kell ugrasztani extragalaxist,és meg lesz a 300 ott is.. 😀

  263. 275

    Az igénytelen bulvármocsok több ember érdeklődését vonzza, mint egy komoly fajsúlyos akadémikus vita.
    Lehet vacilálni mi fontosabb a „siker” vagy a magasabb színvonal.

  264. Basszus, elkezdtem írni pár reagálást, de olyan ütemben termelitek a hozzászólásokat, hogy lehetetlen mindenre válaszolni, ami szemet szúr.
    Na mindegy, amit eddig leírtam azt azért ide másolom:

    Jézusnak nem illik firtatni a szexuális preferenciáit, ezért nagyjából az a közmegegyezés, hogy aszexuális volt. Van, aki a Máté 19:9-12 alapján azt feltételezi, hogy Jézus azért nem házasodott, mert szexuálisan nem volt képes tejesíteni (de ugyebár ez istenkáromlás)…

    „Mert vannak heréltek , akik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek akiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, akik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért.”

    Vannak emellett apokrif evangéliumok, amelyekben viszont Mária Magdolna és Jézus kapcsolata tűnik meglehetősen közelinek (állítólag őt szájon puszilta, nem úgy mint a többi tanítványt). Többek közt ez az egyik alapköve a DaVinci kódnak, ami szerint leszármazottjuk is volt, tehát nem volt meleg.
    Viszont ha rákerestek a „Secret Mark”-ra, akkor találhattok egy Kelemennek tulajdonított levelet, ami szerint Márk evangéliumának van egy másik változata is, amiből idéz egy részt, amelyben egy feltámasztott fiút tanít Jázus a mennyei királyságról, és egyesek szerint homoerotikus felhangú utalást tartalmaz.

    Így tehát az aszexuálistól kezdve a hetero és homoszexualitás felvetésén át a biszexualitásig (a kettő kombinációja) bármi mellett lehet érvelni…

    50:
    Látom a mantra nem változott.

    Egyébként valószínűleg Elvis is feltámadhatott, mert a mai napig tucatával teszik a bejelentéseket a szemtanúk, akik látták őt…

    Vajon kik kezdték volna el terjeszteni, hogy Aszklépiosz képes volt halottat feltámasztani, ha ez nem lett volna igaz?

    Kik írták és tanították volna a Nag Hammadi könyvtárban fellelt evangéliumokat és egyéb apokrif iratokat, ha nem lettek volna meggyőződva azok igazságáról? Ráadásul ezekből az írásokból Iréneusz idéz „Az eretnekség ellen” c. művében, tehát a 2. században már léteztek, és évszázadokon keresztül fennmaradtak. Egyidősek tehát a többi evangéliummal, épp annyira feltételezhető, hogy szemtanúk és azok tanítványai jegyezték le őket, mint a kanonizált művekről.

    63:
    A Biblia kódjának elemzését lásd itt:
    http://www.kfki.hu/chemonet/hun/teazo/gyujt/biblia.html
    A „kód” a megfejtők szerint „Kennedy” nevét „qndy” formában tartalmazta, a „McVeigh” név pedig „mqwwyy” alakban szerepelt benne. Na ezeket, az tekinti valós egybeesésnek, aki hinni akar a kód létezésében, de más nem bizos…

    141:
    „Tipikus példák az önmagáért való, magát istenítő tudományra.
    Megnézném, hogy széles tömegek látását hogyan hozzák vissza parciálisan, elektronikusan stb.”

    A látás korrekciójában ez nem a tudomány első eredménye. Korábban az optika tudománya segítségével képessé váltunk a szemüveg megalkotására, majd eljutottunk a kemény és lágy kontaktlencsékig, aztán a lézertechnológia segítségével a lézeres korrekciókig. Ezek mind rutinnak számítanak mára, és olyanoknak is közel tökéletes látást biztosíthatnak, akik enélkül lényegében vakok lennének, pl. -5ös dioptria felett a fél méternél távolabbi dolgok már csak nagy foltoknak látszanak…
    Talán majd 20-30 év múlva megnézheted, hogy a most kísérleti fázisban lévő technikák tömegesen hozzák vissza az emberek látását, miközben a Jóstenkéhez való imádkozással hiába próbálkoztak évezredeken át a vakok…

    175:
    1973-ban adott ki a Katolikus Egyház új bibliafordítást, aminek a Szent István Társulat által gondozott változata a MEK honlapján is elérhető. Héber eredetivel nyilvánvalóan csak az Ószövetség vethető össze, mivel az Újszövetségben kanonizált iratok eredeti nyelve ógörög (koiné) volt, aminek a latin fordítása lett a sztenderd a római katolikusoknál. Máté evangéliumáról Papiasz és Euszebiosz írásai alapján feltételezhető, hogy eredetileg héber nyelvű volt, de ilyen példány nem maradt fenn. Talán ez a héber nyelvű Máté evangéliuma lehetett az ebioniták által használt evangélium, amiről Iréneusz is írt (persze szerinte az ő példánya a hiteles változat, az ebionitáké az átdolgozott).

  265. 278: „“Kennedy” nevét “qndy” formában tartalmazta, ”

    Hamisítók! KÜNDÜ az, mint tudjuk, Jézus is magyar volt… 🙂

  266. Egy ideje olvasom Tibor bá posztjait… Nagyon érdekesnek találom őket..
    Sokáig nem értettem miért is hisznek (egyébként értelmes embereknek tűnő egyének) pár ezer éves népmesékben. Sokáig arra gondoltam hogy pld. extragalaxis kiparódiázza a bigottakat, de csak később jöttem rá, hogy komolyan is gondolja amiket leír. De itt van pl vs120. A személye egy nagyon jó példa arra hogy mi történik velük! Még az elején írja: „Hosszú utat tettem meg keresésem során, sok évet töltöttem teológiával, filozófiával, vallások kutatásával.” Ez a hosszú út alatt elolvasott egy rakás teológus „tudós” művét a hitről, az ősrobbanásról, a logikáról (és egyebekről), így hát kialakult egy olyan erős vallás mémplex amitől nem tudnak szabadulni. Ha jezsuita irományokon túl, talán próbálnának utánanézni a dolgoknak és nem csak az ők ökörségeiket idézgetnék, talán lenne esélyük, hogy ne égessék magukat…
    Elképesztő volt számomra, hogy annak ellenére, hogy több rendben is elmagyarázták nekik, hogy mennyire hiányosak a megközelítésük, a tudományos ismereteik, mégis csak a saját vesszőparipájukat hajtsák.
    A Jancsika „lebeny” magyarázata ehhez a téveszmékhez való kötödésekhez, érdekes volt számomra, de a memetika tudott számomra egyértelműen választ adni erre a jelenségre. Ajánlom figyelmetekbe Susan Blackmor-tól a „A MÉMGÉPEZET” című könyvet.

  267. 280: én a katolikus bibliám jegyzeteiben jöttem rá, hogy az egyházilag jóváhagyott, pap-fordítók, akik tudorok, szívbaj nélkül szövegelnek arról, hogy ez egyes könyvek melyik részeinek milyen eltérő a stílusa, hogy láthatóan utólag szerkesztették egybe, stb. Nem titok az egyházi szakértőknek, hogy kb. úgy készült a szöveg, ahogy Benedek Elek „gyűjtötte” a magyar „népmeséket” (nagyrészt írta, nyugati eredetű, most nem mondom milyen motívumokkal teli ponyvasztorikból – vádolták is kortársai hamisítással.)

  268. A vallások jelképes beszédet alkalmaznak. Ezt kéne felfogni. Ezek metaforák. Jó esetben hasznos üzenetet közvetítenek, destruktív szekták esetén károsat.
    Senki nem járt a vizen a vizipókot leszámítva. De ettől a transzcendens élményeket keresőknek a maguk módján lehet igaza, csak ne erőltessék, hogy a mesés példabeszédeket szó szerint kell venni.

  269. Nincs szándékom beszállni semmilyen hitvitába sem. Előre bocsátom nem vagyok egyetlen vallás híve sem, de úgy gondolom, hogy a Világegyetemben igenis létezik egy RENDező Törvény, Elv. Aztán ezt keresztelje el mindenki aminek akarja. Arisztotelész Első Mozdulatlan Mozgatónak nevezte, a modern tudomány Ösrobbanásnak. Én direkt nem nevesítem. Abban szerintem mindenki megállapodhat, hogy ha nincs OK, akkor nincs OKOZAT. Az emberi létnek is van oka, az evolúciónak is, még akkor is ha esetleg nem vagyunk képesek átlátni ezt. Tudattalan nem képes létrehozni tudatosat, sem megérteni azt.

    Tiborbá posztja megosztó, amolyan vízválasztó. A hozzászólások nyomán viszont kiderül, mennyire polarizált az emberiség, mennyire a hitek, eszmék, dogmák, vallások uralják az emberi tudatot. Mennyire megosztóak ezek. Ez a poszt egy hatalmas teszt volt 🙂 Gratulálok Tiborbá, őszintén mondom élvezettel olvastam a reagálásokat. Ékes példája ez annak, hogy az emberiség mennyire képtelen felnőni egy magasabb tudati szintre. Mert kérdem én: mit számít az, hogy ha Jézus történetesen homoszexuális is lett volna? Hogy feltámadt-e vagy sem? Ez csak a hit szempontjából értékelve alapkő. Azon kívül értelmetlen.

    Mondok egy egyszerű dolgot: az evangéliumokat emberek jegyezték le. Egységes kép már ott sem rajzolódik ki Jézusról. (Még a szinoptikus evangéliumokban is vannak érdekes eltérések) Nem akarok mélyre menni, de tanulmányoztam a témát eleget 🙂 Sok minden rákenhető Jézusra, mert még az evangéliumokban is össze van kutyulva Jézus valódi eszmeisége olyan dolgokkal, melyek arra hivatottak, hogy félelmet, vakhitet erőltessenek az emberekre. Van viszont pár olyan örök érvényű üzenet, ami felett itt eddig mindenki elsiklott. Miért? Mert mindenki személyi szinten bonyolódott a dologba bele. Nevezetesen, mindegy hogy Jézus létezett-e ezen a néven, úgy ahogy feljegyezték ezt, mindegy a kereszténység mire használta fel, de bárkinek a gondolatait is olvasztották bele, az olyan valaki lehetett, aki már képes volt felemelkedni tudatilag a lét egy magasabb, minőségi szintjére. Arra a szintre, amire a jelenlegi kőbaltás homosapiens az összes technikájával együtt képtelen. (leszögezném, nem vagyok a technika sem a tudomány ellensége) A homo sapiens piciny kőbaltáját atomrakétára cserélte fel, de tudati szinten a megatonnás változás – mely az élet lényegének megismerését tenné lehetővé – még nem következett be. Nem képes harmóniában élni sem önmagával, sem a természettel. Ez a lecke pedig végzetes lehet.

    Nem sokan valósították meg még eddig meg a kereszténységen belül sem a valódi, építő, Jézusnak tulajdonított az eszméket. Mert olyan dogmatikus formában, ahogy azt a hatalom érdekében a vallások felhasználták, ez valójában érthetetlen, ellentmondásos, kivitelezhetetlen. Kidobni való. Durva kimondani ezt. De még durvább és sajnálatosabb az, hogy így megy a gyermek is a kanálisba a mosdóvízzel. Az emberek pedig élhetnek továbbra is megosztottságban, vallások, eszmék, dogmák, hitek börtönében. Oszd meg és uralkodj. Vajon kinek jó ez?

    Az emberi tudat és gondolat szabadsága ott kezdődik, ahol az eszmék, a dogmák, a vakhit, az elmebörtönök véget érnek. Amikor minden nap képes vagyok nyílt elmével beletekinteni a valóságba, kinyitni az ajtót, az ablakot az Élet lényegére. Az Élet valósága nem ismer dogmákat hiteket. Az Élet valósága nem erőszakolható dogmákkal és hitekkel meg. Ha mégis megpróbáljuk megerőszakolni, magunk alatt vágjuk a fát mindezzel. Jobb lenne tehát elszakadni végre azoktól a programoktól, melyeket mások ültettek az elménkbe, befejezni az értelmetlen sárdobálást egymásra és elindulni felfedezni ezt a fantasztikus lehetőséget melynek neve: ÉLET.

  270. 283!
    Kedves Morgó!
    Ere szokták azt mondani(gondolom én)hogy „ahhoz hogy valaki idős és bölcs legyen,fiatalnak és bohémnak is lennie kell”..
    Egyenlőre nem igazán születik az ember magasabb tudati szinttel,hanem mindenkinek elsősorban ugye tanulás és tapasztalás áll rendelkezésére.Nem vagyunk egyformák,sem egyforma idősek,és a tapasztalás sem egyformán megy,így mindenki más más szinten áll tudatilag..
    A végzetes leckéhez annyit tudok mondani,hogy ezeket már Tibor bával itt sokszor megbeszéltük,az emberi természettel magyarázván..
    Jézus 20 évesen mit csinált?Csak nem tapasztalatot gyüjtött?.. 😮 Mert ugye hány éves korától vannak a feljegyzések mutatványairól?

  271. 284!
    Kedves melike00!

    Pont erről beszélek. Viszont ahhoz hogy saját tapasztalatot gyűjtsünk, át kell látni a szitán, hogy végre a saját életünket kezdjük el élni. Ne azt az élete, melyet mások terveztek nekünk meg, és emiatt ne a mások által összehordott dolgokat képzeljük a saját tapasztalatainkat. Amiért még ráadásul fanatizált módon, egymás torkának is esünk bármikor, mikor valaki csettint egyet. Erre igyekszem rávilágítani, bár lehet nem túl sikeresen 🙂

    Az életben nem megélni kell, hanem megélni az ÉLETet. Én sem ennyi sületlenséggel jöttem startból a világra, nekem elhiheted 😉 A tapasztalatgyűjtés, és átértékelés pedig nálam egy folyamat, mely minden új nappal új lehetőséget jelent. Mutatványaim még nincsenek, de egyszer talán azok is következnek :)))

  272. 285!
    Kedves Morgó!
    Akár igazad is lehetne,de saját életet élni,amit nem mások terveznek meg..hmm..
    Sokszor szoktam mondani itthon mérgemben,hogy le ülök a szőnyegre,és addig ülök még meg nem világosodom..
    Lehet hogy az életem utolsó órájában bánni fogom hogy nem tettem meg,de most nem tehetem.
    Az embernek tulajdonképpen mi kell ?Mire van szüksége?Élelemre,fedélre a feje fölé,valami kis ruházatra meg ne fagyjon..(Télen fűtés,most nyáron újabban hűtés)..
    És tulajdonképpen máris nem tudja önmagát így függetleníteni 100 százalékban mindentől,vagyis nem élheti 100 százalékban saját életét,valamilyen szinten alkalmazkodnia kell,és megszünt szabadnak lennie..Tulajdonképpen önmaga rabja ezáltal..Mert fent kell tartania önmagát..
    Tehát nem csinálhatsz azt amit akarsz..

  273. 286!
    Kedves melike00!

    Ez mind igaz amit leírtál. Ám az emberi szellem, tudat még akkor is lehet szabad, ha fizikai teste börtönbe van zárva és láncra verve. Ma viszont a legtöbbünk hamis szabadságtudattal jön megy, elsősorban nem fizikai, hanem tudati börtönében.

    Előbb kell bennünk a feltétel nélküli szabadság vágya megszülessen, hogy azután a fizikai létben is megtaláljuk a módját annak, hogy mindez kiteljesedjen. Általános recept nincs, ezt mindenki a saját útján kell meglelje.

    A valódi szabadság nem függvénye ennek. Szabad ember csak az lehet, aki legelőször is képes kiengedni a szabadság szellemét a saját palackjából. De ez csak az én megélésem, melyet nem tartok senkire nézve sem törvénynek, egyetemesnek.

  274. 275. Tiborbá

    „A buzi Jézus poszt hozzászólásai röhögve át fognak húzni a 300-on. A GM bébik pedig az 50-et se fogják elérni.”

    Ez van… Az értelmes emberek vitafóruma is inkább csámcsog a szellemi McDonaldson…

  275. 275-276-277:

    Az a baj ezzel és a többi hitet tagadó-támadó-basztató poszttal, hogy Tibor ba’ a többség számára az emberi lét talapzatát képező kapcsolatot a Végtelennel rombolja általuk.

    Én azt gondolom az ember legfontosabb kérdése az életben, hogy személyesen megtalálja kapcsolatát a Végtelennel! Sokan úgy gondolják, hogy őket nem érdekli, hogy évek múlva mit fognak tenni, csak az érdekli a többséget, hogy holnap mit csinál. Kit érdekel, hogy sok év múlva hogy néz ki a világ? Csak az érdekel, hogy napjainkban legyen béke és állandóság. Pedig végtelen sok lehetősége van a sorsvariációknak akár csak egy napon belül. Végtelen sok lehetősége van a lelki reakcióknak csak egy lelken és egy eseményen belül. Ez azt jelenti, hogy ezt a végtelen sok lehetőséget sorsszerűen is, lélekszerűen is a pozitív végtelennek a jegyében kell tudomásul vennem, megoldani próbálnom, vagy elhordoznom, ha megoldani nem tudom. Ha a végtelenről, az abszolút kezdetről és az abszolút végről, és a sorsszerű végtelen lehetőségek pillanatnyi jellegéről negatív a képem: azt mondom, hogy véletlenül születtem, kénytelenségből élek tovább, gyengeségből halok meg, az egész világ csak egy „véletlenül ejtett seb a semminek a keblén”, ahogy ezt Büchner mondja a Danton halálában, akkor nyilvánvaló, hogy nihilista, semmibe hajló, előbb kétségeskedő, aztán kétségbeesett hozzáállásom lesz, ami a kezdetet illeti, ami a véget illeti és ami az itt és most sorsszerűségét és a lélekszerűségét illeti. Ha pozitív a beállítottságom a végtelen kezdethez, a végtelen jövendőhöz és véghez, és a sors és lélekszerűség végtelen árnyalataihoz, akkor nyilvánvaló, hogy azt mondom, bármi jöjjön: Mind jó, amit Isten tészen.

    A végtelenhez való beállítottság egy nagy megrendülés esetén éppúgy, mint egy kis tanácstalanság esetén feltétlenül meghatározza belső álláspontunkat és külső cselekvési módunkat is, napról napra, mert a végtelen nem csak a legegyetemesebb, hanem a legszemélyesebb szempontot is egyesíti magában, ha az a pozitív végtelen – Isten. Éspedig evangéliumi értelemben: a Jézus Atyja és a mi Atyánk. Mi más baja van a XXI. századnak, mint az hogy a végesben már mindent elintézett, már van fridzsidere, autója, számítógépe, plazma televíziója, külföldi utazási lehetősége, ám nincs kapcsolata a Végtelennel. Ezekben a nagyon sokszínű véges lehetőségekben a végtelennek a sorsszerű és lélekszerű kiszámíthatatlanságát egyre nagyobb neurózissal, egyre félőbb szorongással, egyre kilátástalanabb tanácstalansággal veszik tudomásul…

    Miután Tibor ba’-nak nincs ilyen kapcsolata és akiknek van azokét is szeretné megrendíteni természetes, hogy sok a hozzászólás, ami nem a bulvár témának és nem a hittérítési szándéknak a következménye.

  276. és mivan, ha (ez csak egy 16 éves spekulációja) ha jános jézus fia volt, mert ha mária magdaléna vagy jézus felesége volt, vagy szajha. de egy biztos, hogy köze volt Jézushoz.
    bár nem tudom, jános mennyi idős volt, Jézust meg 33 évesen feszítették keresztre (ha a tudásom pontos)

  277. 251:
    Kedves Extragalaxis!
    Sokadszorra hozod elő, miszerint Jézus kereszten történt haláláról és az üres sírról a szemtanúk beszámolóit tartalmazza a Biblia, és a korai keresztények nem fogadták volna el, ha valaki hamis dolgokat terjeszt.

    Nem tudom olvastad-e a sztorit, amiben az okos diák megleckézteti a hitetlen tanárát, és a végén az szerepel, hogy ez a diák Einstein volt. A Gugli milliós számú találatot ad rá. Hát ezt a sztorit is terjesztik a hívők szorgosan, sokféle változatban, holott manapság könnyen utána lehet járni, hogy ez egy kitaláció, de akinek tetszik a sztory, az simán elhiszi, nem keres igazolást. Nem telt el még 60 év se halála óta, és már tele van a net olyan modásokkal, idézetekkel, amiket sose mondott, de a szájába adják.
    Egy urban legendekkel foglalkozó weblap szerint 2004-ben indult útjára az Einstein-es változat, de maga a röténet már öt évvel korábban is létezett, de kb. kutyát se érdekelte, amíg nem lett benne Einstein. Azóta viszont megállíthatatlanul terjed.

    Szerintem valami ilyesmi lehet a helyzet Jézussal is, mindenki olyan változatot terjesztett róla, ami az általa elképzelt képnek megfelelt, és amikor Jézus halála után 100-150 évvel le akarták tisztázni, hogy melyik változat az igaz, akkor már lehetetlen volt helyesen kiválogatni a valós és kitalált elemeket. Ha valaki azt akarta elérni, hogy az általa kedvelt változatot igaznak fogadják el, akkor arra hivatkozott, hogy az az apostolok valamelyikétől származik, úgysem lehetett bizonyítani, ha nem így volt.

    Nos, ha az Einsteines sztori esetében elfogadjuk bizonyítékként annak hamisságára azt, hogy ez a történet Einstein nélkül is létezett már korábban, csak sikeresebben lehetett terjeszteni Einstein nevével, akkor bizony a feltámadó isten misztikus hitének Jézust megelőző létezése (Ozirisz, Aszképiosz, Mithrász, Dionüszosz, stb.) is azt igazolja, hogy Jézus feltámadásának hite is csak a régi sztori új névvel való terjesztéseként jött létre.
    Ezt szerintem alátámasztja az is, hogy a keresztre feszítésről, az üres sírról és a feltámadt Jézussal való találkozásokról szóló beszámolók igencsak ellentmondanak egymásnak még a kanonizált Újszövetségen belül is, ami alapján abszolút elvethetőnek gondolom azt a feltételezést, hogy ezek valódi szemtanúk beszámolóin alapulnának.
    Szemtanúi beszámoló lenne, hogy Jézus halálakor „sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste”, csak a többi szemtanú nem vette észre, vagy nem tartotta megemlítésre érdemesnek?

    Néhol kimondottan úgy tűnik, mintha János evangéliuma szándékosan ellentmondana a szinoptikusoknak:
    A szinoptikusoknál 3 órakor feszítik meg Jézust, hattól kilencig sötétség van, Jánosnál hat órakor indul el a menet megfeszíteni.
    A szinoptikusok egyöntetűen azt állítják, hogy Cirénei Simont kényszerítette rá a tömeg, hogy vigye a keresztjét, míg János evangéliumában explicite az szerepel, hogy maga vitte a keresztet.
    A szinoptikusok egyikénél se szerepel János a keresztnél jelenlévők között, csak az asszonyokat említik, csak János evangéliumában áll ő is ott velük.
    Az üres sírról szóló résznél is Mária Magdolna az, aki egyedüli állandó szereplő, János csak a neki tulajdonított evangélium szerint futott (Péternél is gyorsabban) megnézni a sírt. Talán éppen azért, hogy a magukat János tanítványainak mondók ezáltal próbáljanak nagyobb befolyást szerezni, hitelesebbnek mutatkozni a magukat a többi apostol tanítványaitól eredeztetőkhöz képest.
    Tamás hitetlenségéről is csak Jánosnál olvashatunk, véleményem szerint ez a rész kimondottan Tamás evangéliumának, illetve a Tamás által alapított gyülekezetek felfogásának hiteltelenítésére szolgál…

  278. 291: Ez egy jó példa. Einstein nevű fickó ugyan valóban létezett, de az ő életének banális tényei a kutyát se izgatnák. A köztudatban élő Einstein egy legenda, amit a tudatipar, a PR tenyésztett ki. Az idő múlásával egyre kevesebb köze van a tényleg élt fickóhoz. Hasonló a helyzet Jézussal is. Pl. Mohamednél azt hiszem, sokkal erősebb a kapcsolat a tényleges és a legendás között.

  279. Avatar

    „Szerintem valami ilyesmi lehet a helyzet Jézussal is, mindenki olyan változatot terjesztett róla, ami az általa elképzelt képnek megfelelt”

    Az „igazság” általában ki szok derülni.
    2000 éve igen sokan, igen sok mindent megmozgattak, hogy hiteltelenítsék a „kincstári” verziót, de csupán kételyeket tudtak ébreszteni, bizonyosságot nem.

    Látod, néhány év elég, hogy a Kennedy gyilkosságok háttere, 9-11 valódi célja, a Reichstag felgyujtása meg egy csomó false flag operáció kiderült… De az üres sírt illetően a kétkedők csak spekulálnak, a hívők meg hisznek.

  280. 293:
    A hívők képtelenek átlátni a mi észjárásunkat. Attila! Mi nem vagyunk kétkedők. Ezt látom nem tudjátok megemészteni. Mi élünk, észleljük a világot, és számunkra olyasmi nincs, ami nincs, csak a fejetekben. Aztán, mi nem spekulálunk, egyszerűen nem érdekel mineket a téma. Nem okoz fejfájást. csak csodálkozunk a hívőkön, és irigyeljük őket. Butának lenni nagyon jó dolog.

  281. 295: Az a baj, hogy téged nem lehet placebóval meggyógyítani, a hívőket meg lehet… 🙂

  282. 293:
    „Látod, néhány év elég, hogy a Kennedy gyilkosságok háttere, 9-11 valódi célja, a Reichstag felgyujtása meg egy csomó false flag operáció kiderült…”

    Ezek pont olyan témák, amikről van egy hivatalos változat, meg van egy összeesküvés elméletes változat is ami pont az ellenkezőjét mondja, és kiválaszthatod, hogy melyiknek hiszel.
    Esetleg felvehetted volna a listára Róma felgyújtását is, amit Néró szerint a keresztények (Vagy a „chrestianos”, csak később meghamisították Tacitust, hogy legyen nála utalás Krisztusra? Vagy valaha így hívták a keresztényeket, és a „christianos” és a „chrestianos” ugyanazok?) tettek, a keresztények szerint pedig Néró, sőt még hárfázott is a lángoktól inspirálódva… Hahner Péter történész a „100 történelmi tévhit” c. könyvében elég jól érvel a keresztény világban közismert ténynek tartott változat ellenében.

  283. 298. Gedeon: Hűűűűjjjeeee! 🙂 Javaslom, hogy semmilyen meghívást ne fogadj el Tibor bától, akármekkora ajándékot is ajánlana, mert lehet, hogy a betonkeverőben végzed. 😀

  284. őőőő jut eszembe betonkeverő… mit is akartam kérdezni Gedeon? Szeptemberi blogtali? 😛

  285. 298:
    Eddig még nem, de ha kimosod szépen a segged, esetleg megfontolom, hogy bakanccsal a lábamon belerugjak egy hatalmasat. Ha sikerül elélvezned, askkor folytathatom páros lábbal. 😛

    302:
    Én már többször hívtam, de nem engedi a katolikus feleség. Legközelebb fél zsidónál alább nem adja (ha talál) 🙂

  286. 303: Most mi ez a sértődés? Jézus fenyegetett téged seggberúgással? Pedig lehet, hogy ő is méltatlannak tartja a gyanúsítgatást… 🙂
    Ismered a viccet, aminek az a poénja, hogy ” Most buzik vagyunk? Nem, kvittek.”

  287. 305:
    Jézusnak is van lehetősége engem segberugni, de pillanatnyilag el van foglalva a Mennybemenetellel.

    304:
    Detronizálás elfogadva. Konkrétizáld.

  288. 306: ez szűkebb körű meghívás volt. A meghívott érti. Én royalista vagyok, éljen Őfelsége Tibor bá, a trónfosztást megkísérlőknek már hegyezzük a karókat! 🙂

  289. 302!
    Dorka!Te is úgy vagy Gedeonnal mint a parlamenti ellenzéki pártok,hogy odabent kígyót békát kiabálnak egymásnak,meg úgy kell őket szétszedni egymás karmaiból,ha kijönnek,akkor meg együtt mennek szórakozni,meg egy cégbe vannak a részvényeik.. 🙂

  290. 🙂 Á, Melike,szó sincs róla, ez valóban élesben megy tényleg torokátharapás akart lenni, virágnyelven bár:) Ráadásul be kell lássam, ideillő is kihagyhatatlan, bár csak én érthettem.
    Lényeg hogy abban a városban van egy közös ismerősünk, akivel egyszer egy régi céges ügyből kifolyólag elvesztettem a hidegvéremet, és egy jogos, de meglehetősen unladylike dolgot tettem, amit nagyon is megérdemelt. Ettől függetlenül nem vagyok rá büszke.

  291. De azért nem tettem betonkeverőbe!!!!! 🙂 még mielőtt valaki félreértené..

  292. 311!
    Á,értem!Pedig már kezdtem örülni.. 🙂

  293. 312: szegény néhai barátom, melyik ház alapjában keressem? Csak arra gondoltam, milyen szívesen látnának a városban. Lehetne a bankett a városházán. Németországban az elvtársak kutat is mérgeztek, pár ezer halott volt tán. A Szentföldet nem említve. Egyenes, lovagias a választottak harcmodora.

    Melesleg megjelent a Tough Jews magyar nyelven – Kemény zsidók. Azt hiszem, tipikus zs maffiózó módszer volt ez a betonzakó. Az utókor büszke a kemény elődökre. Tökös legények voltak. Minden népnek kellenek hősök.

  294. 314:
    Gedeon!
    Hozzászóló társunkról megtudott adatok közzététele nem etikus. Ennek megsértése nagyon komoly szankciót vonhat maga után. 🙁

  295. 315: semmi para. AG a 304-ben nem mondott tkp semmit, csak nekem célzott. De mielőtt bárki is azt gondolná „szegény néhai barátom, melyik ház alapjában keressem?”-alapján hogy valami maffiózóféle izé lennék,: mindössze egy szélsőséges helyzetben lekevert pofonról van szó.

  296. Bár talán jobb lenne az egészet törölni itt fent..

  297. 317:
    Ne légy hebrencs. Ami egyszer fenn van, az már nem a tied. „Közkincs” 😀

  298. 316: nem tekintem hallatlan dolognak a pofonodat. Egyébként fogalmam sincs, mi volt az oka, de nekem ez nem téma. Nem pofonnal, vagy hasonlóval lehet a legtöbbet ártani, gondoljunk a vegetáriánus Hitlerre. Az viszont jellemző (nem rád vonatkozik személyesen), hogy az amerikai zs maffiózókkal dicsekszenek az utódok, mint valami vagány dologgal. Az áldozataikat biztos nem kérdezték.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük