(2353) Én és az orvosok

Tibor bá’ szatirikus online

Hetven évig nem volt rájuk szükségem, vagy legalább is nemigen. Most viszont úton-útfélen beléjük vagyok kénytelen ütközni. Néhány éve lejárt a jogosítványom, de most hogy fél millió forintba is fájhat egy egyszerű kihágás, kénytelen voltam megújítani. Ehhez viszont kellett egy-két orvos véleménye, hogy  emberi számítás szerint nem fogok senkit elütni a zebrán. Legnagyobb veszély az lenne, ha lecsúsznék a volán alá, cukorhiányos komában. Ennek tényleg nincs semmi esélye, de ezt valaki ott fenn nem tudja, tehát mehetek a dokihoz.

Mi a panasza?

Semmi

Akkor minek van itt?

Mert muszáj volt idejönnöm (és ezzel átnyújtottam a beutalómat)

Miért nem mondta?

Mit? (kérdeztem vissza).

Hogy a jogosítványhoz kell.

Mert azt kérdezte mi a panaszom. Különben van néhány, de azok politikai jellegűek.

Szed valami gyógyszert?

Rengeteget,

Miért?

Mert egy másik orvos felírta.

Mire írta fel?

A szívemre. Az a rögeszméjük, hogy isémiám van.

Van?

Nincs, de hallgat valaki a véleményemre?

Akkor minek szedi a gyógyszert?

Mert van rá térítés.

Ezért szedi?

Naná, nem hagyom az államban.

Ezt követve a doki gyorsan megszabadult tőlem. Ha még dolgoznék, akkor leszállított volna idegi alapon, mert aki nem szarik be a tekintélyüktől az szerintük elmebeteg.

De voltam urológusnál is. Nem is kellett sokat várni, mert időpontot kaptam egy kora esti órában. Szólították a számomat, ami egy sajtcetlire volt ráírva golyóstollal. A számkibocsátó automata, amit néhány millióért szerelt fel egy Simicskához közelálló cég, egy hét után meghibásodott. Azóta maradt a sajtcetli és golyóstoll. Szóval én voltam a 49 és beléptem.

Volt már nálunk? (kérdezte egy negyvenes, fehér köpenyes nő)

Még nem (Úr isten, ez fog a seggembe nyúlni?)

Szóval akkor most van itt először?

Ezek szerint.

Mi a panasza?

Éjjel ki kell mennem vizelni.

Hányszor?

Hogy hogy hányszor? Egyszer, lefekvés után 4-5 órával, de mivel nyolcat alszom egyhuzamban, ez egy kicsit kellemetlen.

Miért, milyen kellemetlenséget érez?

Nem érzel én semmit, de az álmom állandóan félbeszakad és az egészet elölről kell kezdeni. Ez bizony kellemetlen.

Jaj, uram, az ön korában nagyon sokan örülnének, ha éjjel csak egyszer kellene kimenniük vizelni.

Ezt egyszer már hallottam, de ne haragudjon, én nem örülök. Főleg azért, mert fél éve még nem kellett.

Hát kérem ez az öregedés.

Én egy kicsit másképp látom. Fél éve volt egy húgyúti fertőzésem, amiből kigyógyultam. Helyesbítek, kigyógyítottam magam, mert amit a körzeti…., bocs, a családi doktor felírt arra a házi baktériumaim rezisztensek voltak, és nekem kellett kideríteni, hogy mire érzékenyek. Mindegy, kigyógyultam, de azóta van a kimászkálás. Nyilván a kettő között van valami összefüggés, aminek az okát maguknak kellene kideríteni.

Ezt beszéljem meg a főorvos úrral. (Ekkor derült ki, hogy én csak az asszisztens nővel beszélgettem, tehát egy szobával arrébb újra kezdhettem)

Mi a panasza?

Éjjel ki kell mennem EGYSZER vizelni.

Maga egy szerencsés ember.

Miért lennék szerencsés, még sose nyertem a Lottón.

Na feküdjön ide fel és tolja le a nadrágját.

Meddig?

Tegye magát szabaddá.

Váljak el egy vizsgálat miatt?

Ne tessék itt viccelődni.

(Letolom combközépig) Ez így jó?

Megfelel. (matat a hasamon, jól belém nyomja a hullámkeltőt, majd abbahagyja, és egy gyors mozdulattal a heréim alá nyúl egy kis morzsolgatás végett. Én meg azon filózok, hogy mi köze a heréknek a vizeléshez? Nyilván semmi, de hát ő tudja. Végül megszólal, de a szöveg nem nekem szól, hanem az asszisztensnek:

Mindkét vese normális helyen és nagyságban látható. Kóros eltérés, pangás, kő nem észlelhető. Ciszta nem figyelhető meg. Közepesen telt hólyag, inhomogén, normál méretű prosztata, genitáliák rendben. – Ekkor felém fordult és folytatta – Tolja le a nadrágját térdig, hajoljon előre, támaszkodjon meg a falba (ezzel bütykös mutató ujjára felhúzott egy gumi kesztyűt.

Na ezt kihagyom.

Ki kell tapogatnom a prosztatáit.

Én meg csiklandós vagyok, különben, ha normálméretű, akkor nyilván nincs nagyobbodás. Ha nincs nagyobbodás, akkor szabad a húgycső. Ha szabad a húgycső, akkor kiürül a húgyhólyag. Az üres húgyhólyag miért telik meg 4 óra alatt? Ezt szeretném tudni.

Ahogy akarja. (és némi tökölés után kezembe nyom egy papír, amiről az égvilágon semmi se derül ki azon kívül, hogy minden a helyén van, és normális. OK. de akkor mi a fenének járok ki éjszaka a retyóra? Erre már nem tudnak válaszolni, pedig csak ezt akartam megtudni. Vagyis pont azt nem mondta meg a doki, amit tudni szerettem volna. Ja, ha ő se tudja, az más. De akkor miért játsszák meg az agyukat?

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

14 gondolat erről: „(2353) Én és az orvosok

  1. Véleményem szerint – félhülye autószerelőként 😉 -: Okos szerelő nincsen – csak SZÉP! 😛
    Namost, ez úgy lehet, egy az egyben analóg az orvosi szektára is… :-O

  2. Tibor bá jót nevettem a két történeten. Egy régi magyar film jelenete jutott az eszembe.-Mondja ,maga minden hülye kérdésre tudja a választ? Ami az urológiai vizsgálatot illeti az enyém is szinte szó szerint így zajlott le.Csak engemet még kiírtak hólyagtükrözésre is.Az eredmény negatív lett, se kő se daganat.Hogy mi okozta azt a problémát ami miatt odaküldtek azt ez az orvos se tudta megmondani.Ez van.Kezembe adta a negatív zárójelentést …return to sender

  3. Bár én kb fele olyan idős vagyok, mint Tibor bá, az éjszakai vizelés nálam is előfordul, kb 50% valószínüséggel. Állítólag a cukorbetegség egyik jellemző tünete, de a cukrom rendben van.
    Ami még feltűnt, hogy ha otthon vagyok Magyarországon, (havonta kb. 1 hetet) akkor sűrűbben jelentkezik (szinte minden nap), mint külhonban.
    Talán a magyaros és a mediterrán koszt különbözősége tehet róla, de messzebb nem jutottam a megfigyeléssel/következtetéssel.

    Tibor bá’ jutottál valamire ebben a témában?

  4. Akkor majd én:
    szívelégtelenség korai tünete. Éjszaka (vízszintes helyzetben) a szív már fel tudja szívni a nap közben (függőleges helyzetben) keletkezett többletfolyadékot és indul a kiválasztása a vesével.

  5. 7 – Ouse M.D.:
    Ez így van, de nem kizárólagosan (esetleg is). Figyelemre méltó, hogy ott nem, csak itthon jelentkezik a tünet. Lehet még:
    1) Ott napközben mozog – itthon egész nap ül (pihen).
    2) Itthon sokkal több sóval főznek (pl. felesleges Vegeta), aminek a kipucolásához többet iszik, pláne este.
    3) Elalvás után a vese takaréküzemre kapcsol, de ha több a lebontott alkohol, fűszer hatóanyag, azaz kipucolandó anyag a vérben, akkor kénytelen dolgozni, mert különben az agy seggbe rúgja. 😀
    4) A béta blokkoló helytelen beállítása.

  6. Tibor bá’
    Remek megint a téma amit ide tettél!
    Ouse M.D. a szívelégtelenséget említette ..
    Bár nem tudom , hogy a szívelégtelenség konkrét jelentkezésének mennyi idő lehet az előzménye, de bizonyára amire visszaemlékezem, – vagy negyven éve – a legtöbb alkalommal éjszaka, vagy hajnalban kijártam/kijárok vizelni! Már megszoktam..
    Az biztos, amit megfigyeltem, hogy nagyon sokáig sajnos gondolkodom éjszakánként, – ez mindig így volt gyerekkorom óta nagyon nehezen aludtam el – főleg, ha bánt/bántott valami, majd amikor ellazulnék, és álom jönne a szememre azt veszem észre, hogy pillanatokon belül tele a hólyag, s mennem kell kifelé..Utána jót alszom.
    Természetesen van még egy-két dolog amire felfigyeltem magamon emiatt , persze az is belejátszik de nagyon !..
    Ha nem hangzik beképzeltségnek annyit még, van lehetőségem rá, ezért hetente több alkalommal úszom, amely két-három kilométer alkalmanként, s „szuszogás” nélkül fejezem be. Nem tartom valószínűnek, hogy a a „motorommal” lenne a baj..
    Bár nem értettem sohasem, hogy például vizsga előtti feszült állapotban minden társam szaladgált a „mellékhelyiségbe” ahogyan visszaemlékezem. Ez éppen az ellenkezője annak, ami rögződött nálam évtizedek óta..

  7. Éjszaka az agy AntiDiuretikusHormont termel, ami csökkenti a vizelet képződését. Ha valami zavarja az éjszakai nyugalmat, kevesebb ADH képződik, aminek pisilés a vége. Ezt leggyakrabban (>80%) a horkolás miatt kialakuló légzéskimaradás okozza. Ha ezt sikerül rendezni és nem szűnik meg a probléma, akkor kell keresni a további lehetséges okokat és megoldásokat. Jobbulást kívánok: B.Zs.

  8. 9. B.ZS.

    Köszi a segítséget ,- ha nekem szólt egyáltalán -, de én speciel jól érzem magamat így is, és megszoktam.
    Viszont nem tudok róla , hogy horkolnék, bizonyára szólt volna már érte az évek folyamán valamelyik családtagom…Ők viszont néha velem ellentétben igen, de nem járnak ki éjszakánként…

  9. Mindenkinek köszönöm az információkat!
    Otthon valóban kevesebbet mozgok, főleg magyaros ételeket fogyasztok,
    és az alvás sem olyan nyugodt. Itt az ideje jobban odafigyelni ezekre…

  10. 12 – László:
    Alkalomadtán normál tempóban, megállás nélkül gyalogolj fel a tizedig emeletre. Ha simán felérsz, nem zilálsz, nem kapkodod a levegőt (a szaporább légzés természetes) akkor semmi baj. Ha le kell állnod pihenni, vagy a végén „bele akarsz dögleni”, akkor menj el egy terheléses EKG-re. A kardiológus meg fogja mondani mi van és mit kell szedned.

  11. Éjszakai vizelési ingernél nem mindegy a mennyiség.

    Ha majd bepisilsz, de kevés, akkor az lehet nyugtalanító gondoktól, még el nem végzett dolgoktól. Amikor a PhD. közepén voltam, volt ilyenem, többször kellett kimennem, és alig jött, de nem voltam felfázva, nem értettem, mi történt, nagyon kellemetlen volt az egész. Szóval elmentem minden hülye vizsgálatra, semmi nem volt, mikor helyre kerültek a dolgok, az éjjeli vécére futkozás is megszűnt

    Ha a vizelet sok és gyakori, már lehet cukorbetegség, de önmagában az a tény, hogy éjjel többet mész vécére, mint nappal, nem cukorbetegség, nincs köze hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük