Tibor bá’ online
Kitűnően emlékszem legénykorom egyik világszenzációjára, amikor az újzélandi Edmund Hillary, a világon elsőként, kitűzte a brit zászlót a világ tetejének becézett Mt. Everest 8.848 méteres csúcsára. A pontos dátum 1953. május 29. 11:30 – nehéz elfelejtenem, mert akkor reggel jött értem a rendőr és vitt be a Markó utca 27-be. Előző évben egy svájci csapat próbálkozott a csúcs megmászásával, de az utolsó 240 méterről vissza kellett fordulniuk a kedvezőtlen időjárás miatt. A kommunista Kína abban az időben szállta meg Tibetet, ezért eléggé kényes volt a politikai helyzet. Tibet felől a mászás be volt tiltva. A nepáli oldalról kellett indítani a mászást, viszont abban az időben a nepáli kormány évente csak egy expedíciót engedélyezett. 1953-ban került sor a brit expedícióra. Mai mércével mérve meglepő, hogy az expedíció 400 főből állt, aminek két tagja Bourdillon és Evans május 26-án kísérletet tett a csúcs elérésére, de Evans oxigén rendszere bedöglött, ezért 91 méterre a csúcs alól vissza kellett fordulniuk. Ekkor az expedíció vezetője Hillaryt bízta meg, hogy induljon a csúcs meghódítására. Hillaryt csak személyes sherpája kísérte el. A két hegymászó tempósan falta a métereket, de az utolsó 12 méter leküzdhetetlennek tűnt, mígnem Hillary felfedezett egy repedés, aminek segítségével feljutott a csúcsra. Ezt a hegymászók azóta is „Hillary lépcsőjének” nevezik. Napokkal később újságírói kérdésre, hogy miért ment fel a világ tetejére, Hillary híressé vált válasza: „mert ott volt”. (It was there)
Ezt a nyúlfarknyi visszatekintést azért kanyarítottam ide, mert mindössze 60 év alatt a dolgok igencsak megváltoztak. A nepáli kormány annyi expedíciót enged, amennyi menni akar, évente kábé 200. Egyetlen kikötés, hogy fejenként le kell perkálni 10.000 dollárt (a magyaroknak is). Vagyis két és félmillió forintba kerül, hogy valaki jó eséllyel ott hagyja a fogát. Napjainkban már csak a 10.000 $ miatt se lódul neki 400 tagból álló expedíció egyetlen csúcs meghódítására, és oxigénpalack nélkül, műlábbal is megkísérlik a csúcs elérését. A pálya már ki van jelölve. A szétdobált szemét a Duna-partra emlékeztet. A halottakat otthagyják a jégben, ami Hillary idejében elképzelhetetlen volt. Mindent összevetve, a Mt. Everest egyre kevésbé respektálják, pedig a veszély az évek alatt semmit se csökkent.
Az optimálisan kedvező napon nem ritka, hogy egyszerre 200 hegymászó indul neki az útnak a kijelölt (és kötéllel ellátott) úton. Van, hogy egyetlen kötélbe húsz hegymászó kapaszkodik, amire a jégberögzítés nincs betervezve, ilyen terhelésnél bármikor kiszakadhat. Az alpinisták egymást nem tudják lehagyni, mert a kísérlet túl sok energiát emésztene fel. Az egymásra várás közben lefagyhatnak és elfogyhat az oxigénjük. A helyi hatóságok szóvivője szerint a népszerűség oka, hogy kisemberek – fodrászok, gépkocsivezetők, stb. – jönnek, és ha sikerül a mászás, akkor hírességekként mennek vissza, történeteiket megírják a bulvárlapok. stb. Megy tehát a szenzáció hajhászása. Az idén már volt olyan hegymászó, aki fel akarta vinni magával a kerékpárját a csúcsra. Hogy milyen célból, arra nem volt magyarázat. Néhány éve egy holland pasi alsógatyában akarta meghódítani a csúcsot, 7400 méterig bírta, és valahogy élve maradt. Egy francia felmászott majd siklóernyővel jött le, megfagyás nélkül. Már volt minden. Az utóbbi 15-20 évben a bajbajutottakat veszni hagyják, természetesen a tény meg van ideologizálva. Szerintem a szép új világ csak egyre szebb lesz.
Az alpinisták létszámának a maximálása már többször felmerült, de a nepáli kormány szegény, mint a templom egere, a fejenkénti 10 ezer dollár minden kezdeményezést leállít. A lényeg, hogy a Mt. Everest megmászása már nem tűnik különleges teljesítménynek, pedig tűnhetne. Igazi csúcsforgalom 2010. Május 23-án volt. Ezen az egyetlen napon 169 hegymászó értre el a csúcsot. A 2010-es szezon végéig 3142 hegymászó lépett a csúcsra, összesen 5104 alkalommal, mert néhányan többször is megkísértették az istent. A rekordot Apa Sherpa tartja 20 csúcseléréssel. Az első (japán)nő 1975-ben ért a csúcsra. Az első páros 1978-ban ért a csúcsra oxigén nélkül. 2010 végéig mindez összesen 219 életet követelt. Száz csúcsra lépésként 4,3 halál. Vagyis a celebbé válásnak néha nagy az ára.
____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________
„Száz csúcsra lépésként 4,3 halál”.
A hegyibetegség „hozományaként” pedig megmurdel még 5 ember, rövid időn belül, tehát minden tizedik csomolungmásnak annyi.
Pedig ez nem is nagy teljesítmény. Inkább gyávaság, menekülés a VALÓSÁG elöl.
Az az Igazi Férfi, aki egy legalább 150 kilós nőt megmászott! 🙂
Edmund Hillary ausztrál méhész volt.
1:
Ide azzal a 150 kilós nővel! 🙂
2:
Ausztráliában nincsenek méhek. 🙂
Mik porozzák be akkor a virágokat? :-O
Elég fura egy hely az az Ausztrália, már azt sem bírnám megszokni,hogy milyen színek vannak ott.. Unokahugim (akinek elküldtük a miért éppen Ausztráia könyvet- olyan képeket küldözget, ahol négy gyík alszik a konyhája plafonján.. olyan gekkószerűség.. :-S
A hegymászók mondását, hogy azért kell megmászniuk valamit, mert „ott van”-sosem értettem. De elfogadom, hogy úgy érzik. Mindenesetre nem irígylem a családjukat.
3/2 Méhészet 2008 januári száma, omme.hu
És bocs, Sir Edmund Hillary!
5:
Az újzélandi 5 dolláros bankóra feltették egy ausztrál méhész arcképét, aki Aucklandben (Újzéland) születettg 1919-ben, és Aucklandben (még mindíg Újzéland) halt meg 2008-ban. 😀
Apja valóban méhész volt 3000 kilométerre Ausztráliától, és ő maga is méhészkedett de csak hobby-ból. Nem mézeladásból élt, azaz nem volt még újzélandi méhész se. Életében írt 10 könyvet angolul, ami csak azért érdekes, mert 500 milliós angol anyanyelvű potenciális olvasótábora lehetett plusz egy másik 2000 millió angolul olvasó. Szóval angolul írt könyvekből egész jól meg lehet élni, nem kell hozzá mézet pergetni. Ezen kívül volt politikus is, nagykövet, stb. Az „ausztrál méhész” megbélyegzés egy izetlen vicc.
Tanulság? Van! Mielőtt beírsz valami fontosnak vélt infot, ne a méhészek folyóíratát böngészd át, amennyiben ez az info ütközik az én általam irottakkal. 😉
Én is vinném a biciglimet, az alapfelvetés az, hogy bárhova el lehet jutni kerékpárral csak esetleg a végén cipelni kell. Egyébként létezik „cangások everestje” is, a Troll létra (Trollstiengen) Norvégiában, egy kilométer magas függőleges sziklafal amire szerpentin vezet föl, az se fehérembernek való.
Szerintetek a serpák, akik a csomagot cipelik, nekik van oxigén palackjuk és vajon ők is felmásznak a csúcsig? Egyáltalán, hogyan válasz magának serpát egy hegymászó? Van egy közvetítő iroda vagy egymásnak adják a telefonszámot?
Ami még jobban érdekel, hogy összesen mennyibe kerülhet egy ilyen túra? 30..40.000 $? És hogyan készül fel rá a mászó? Vagy amikor felkészül, hogyan dolgozik meg a pénzért amit ebbe bele akar ölni? Ha nem a sajátját szórja akkor hogyan szerez szponzort? És ki szponzorálja ezt, hisz a hordozó felület elenyésző és a hírérték egyre kisebb. Szóval nem egészen értem ezt a mókát…
„Az utóbbi 15-20 évben a bajbajutottakat veszni hagyják”
Hát igen aki 10e$-ért megy mászni az hamar túllép azon, hogy expedíciója sikerét és saját életét kockára tegye azért hogy megmentsen egy bajbajutottat. Sajnos egyre kevesebb ilyen ember van a hegyen akinek egyáltalán felmerül a fejében… Csak zárójelben jegyzem meg, ha valaki megment egy bajbajutott a hegyen (és ő is túléli :)), az sokkal nagyobb élmény belül, mint felérni a csúcsra. Persze embere válogatja…
8.
Ha részleteiben érdekel, szerintem itt rákérdezhetsz:
http://www.expeditions.hu
8:
Hillary serpája, Tendzing Norgaj szintén felmászott a csúcsra.
9:
Nekem ez a magyar expedíció nem szimpatikus, de nem fogom kifejteni az okokat.
11: akkor ezek szerint ami az európai uraknak világ(Guiness) rekord az az őslakosoknak egy könnyed délutáni testmozgás 😀
12: Az őslakosoknak sem könnyed testmozgás, gyakorta meghalnak, megnyomorodnak ebben a munkában. De ők nem mások SOK pénzéBŐL, hanem mások KEVÉS pénzéÉRT.
„Napokkal később újságírói kérdésre, hogy miért ment fel a világ tetejére, Hillary híressé vált válasza: „mert ott volt”. (It was there)”
Egy urban legend szerint erre az volt a válasz, hogy „mi is láttuk, de mi rájöttünk, hogy egyszerűbb megkerülni…”
Tibor bá’: Ha megnézed a csatolt fényképet, akkor láthatod, hogy a megkerülés semmivel se lehet könnyebb.
Ez a hegymászósdi is olyan, mint a rakonczai-szindróma. Nem tudnak felnőni, felelősséget vállalni. Ha valakinek se kutyája, se macskája és az életét kockáztatja, hát meg lehet érteni, az ő baja, na de családos emberek? Mászik falábbal és még ő van felháborodva, hogy nem segítenek?! Hát apukám, talán kényszerített valaki, hogy ott legyél? Egy bukta nem volt elég? Rakonczainak is odaveszett először a hajója, aztán a felesége is, mert ahelyett, hogy gyereket csinált volna, harmincon túl is űzi az eszét.
Teljesen érthető, ha a hegyen bajba jutottakat magukra hagyják. Nehogy már más életét tegyék kockára a hülyeségük miatt, csak mert jól akarja érezni magát, meg életérzés, meg kutyaf@sza. Ha volt benne férfiasság felmenni a hegyre, rendben van, szíve joga, de akkor viselje ahhoz méltóan a következményeket.
15:
Logikailag tökéletesen igazad van, de a jóérzésű emberben kell lenni valamifajta bajtársiasságnak. A bajbakerült emberek hatalmas százaléka magának köszönheti a bajt, például 220-al száguld az M7-en. Ennek ellenére senki nem megy el a baleset mellett közömbösen.
felteszem ezek a hajmeresztő rekord hajhászások mögött valamifajta érvényesülési, „kiugrási” szándék áll, amit a feleségek rendszerint nagyon is helyeselnek. Szomorú állapotban van az emberiség, ha egyedül egy csónakban neki vágnak az Atlanti óceánnak, ahol a halál esélye minimim 50:50, csak azért hogy a média felfigyeljen rá.
16.
„a jóérzésű emberben kell lenni valamifajta bajtársiasságnak. A bajbakerült emberek hatalmas százaléka magának köszönheti a bajt, például 220-al száguld az M7-en. Ennek ellenére senki nem megy el a baleset mellett közömbösen.”
Persze, ezzel nem is volna probléma, nyilván én sem mennék el egy önfejű bajba jutott mellett, ha már egyszer ott vagyok és tudok segíteni. Túrázók, kirándulók garmadája kerül minden évben bajba egzotikus tájakon, sok esetben a saját hülyeségük miatt. Embertelenség lenne megtagadni tőlük a segítséget. Na de mikor ez már sokadjára fordul elő, ráadásul olyanokkal, akik profik az adott dologban és nagyon jól tudják, hogy mi vár rájuk és azt is, hogy ezzel mások életét is kockára teszik. Otthon vár az asszony, a gyerek, a többi családtag, ők meg csak magukkal vannak elfoglalva, merthogy ez egy életforma és a sok hülye kívülálló úgysem ért semmit az egészből. Ha viszont baj van, na akkor aztán jöjjenek a segítségemre, különben meg vagyok sértődve. Itt érzi az ember a nagyfokú pofátlanságot és nyílik ki a bicska a zsebében.
17
Megszállottak. Így szokás nevezni őket. Aki „profi”, bár én nem így nevezném, minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy kijöjjön a szorult helyzetéből, az utólsó erejéig fog küzdeni és nem visítani, mint a fába szorult féreg. Az irományod alapján neked fingod sincs erről, max Blikk cikkekből művelődsz…
18. Azért az érdekes, hogy a helybelieknek nem ez volt a legfőbb céljuk az életben, hogy hegyet másszanak, míg a civilizált ember oda nem tolta a képét. Most persze alamizsnáért viszik az urak csomagjait, szegényeknek ne kelljen még azt is cipelniük. Jól jellemzi ezt a társaságot a hely szemétteleppé változtatása. Ha a pénz nem lenne akkora úr, ezek úgy fenékbe lennének rúgva, hogy a hegy aljáig gurulnának. A Föld egyik legkülönlegesebb, legfenségesebb helyét szentségtelenítik meg. Most meg már van repülőtér is, beindult az ipar. A sértettség arra enged következtetni, hogy te is szakmabeli vagy.
18 & 19:
Hadd tárjak fel egy egészen más aspektust. A részvételi dij (10.000 $) a szerelés, utazási költség, ellátás, kiesés a munkából, stb. gondolom egy olyan további 20.000 $. Ez összesen jó 7 millió forint. Ezt történetesen nem a családsjától, gyerekétől vonja el? Kétlem, hogy ennyit össze lehet tarhálni szponzoroktól.
Tibor bá’, ha így folytatjuk, kivívjuk a hegymászó társadalom haragját és jégcsákányt kapunk a hátunkba. 😀
Egyébként a nagyon magas hegyekben tényleg van valami megmagyarázhatatlanul fenséges, katartikus, szinte elérzékenyül tőle az ember. Mondom ezt úgy, hogy én eddig olyan 2500 méternél nem voltam magasabban, Erdélyben voltam a Fogarasi-havasokban és Ausztriában a Keleti-Alpokban, persze nem hegymászóként. 🙂
Az ilyen témák lekötnek, egy hegyekről szóló útifilm, vagy hegymászós film oda tud szegezni a székhez. Nemrég láttam a Zuhanás a csendbe(Touching the Void) című filmet, mely természet és játékfilm is egyben, igaz történeten alapul.
A perui Andokban játszódik, két vakmerő hegymászó vág neki a több, mint 6000 m magas Siula Grande-nak, gleccserszakadékba zuhanás, élet-halál harc. Ajánlom mindenkinek, hogy ne csak a hegymászókat szapuljuk itt. 😀
Ennek ellenére, vagy éppen ezért írtam, amit írtam a kampányszerűen túlzásba vitt mászkálásról.
Valóban gyönyörű a Himalája, én is voltam 5400-as hágón, amikor az Annapurna-kör nevű túrát lenyomtam. Monszun volt, a vízfolyások gyakran más medret vátalsztottak maguknak, akadt kihívás ott is. Számomra ez a szórakozás határa. Így is voltunk olyan részeken, ahol életnek nem látni nyomát, felhőben séta, gleccserek. A fanatikus hegymászókról hasonlóan gondolkodom, mint az előző hozzászólók. Nagyra nőtt, felelőtlen gyerekek, akik bizonyítani akarnak, adrenalinfüggők. Tőlem, nyugodtan csinálják, ha nagyon akarják, csak ne állítsák be őket példaképnek, mert inkább szánalmas szerintem a szenvedélybetegségük. Egészségtelen és drága. A sherpa egy etnikum neve. Akik a pénzes expedíciók csomagjait cipelik, azok porterek (teherhordó), ahogy a foglalkozást nevezik A legtöbb porter a sherpák közül kerül ki, de megsérthetsz valakit a helyszínen, ha le-sherpázod. Volt párszor, hogy egész napos lépcsőzés közben megpihentünk és elsétáltak mellettünk gumipapucsban a 60 kg-os emberkék 60-70 kg-ot cipelve a hátukon, ami a homlokukon átvetett pánton lógott. Mi meg pihentük ki a 10-15 kg-os hátizsákot és a saját testsúlyt.
23:
Köszönet Jani, a tapasztalat átadásért. Mindent a helyére kell tenni!
A Himalája függés semmivel se jobb, mint az alkohol függés, csak sokkal drágább. (és van még néhány függés)
Mi 3 hetet töltöttünk ezzel a túrával, saját portereink (se vezető, szakács) nem voltak. Viszont az élelem nagy részét nem vittük lentről, hanem falusi boltokban, kajáldákban vettük. Ahogy egyre feljebb érsz, minden drágább, mert egyre kevesebb élelmet tudnak előállítani helyben. A javakat kb. 3000 méterig öszvérrel is hordják, de inkább emberháton. Mondjuk amikor a hágó környékén szedtük össze az ott talált nagy mennyiségű szemetet, szembejött egy karaván. 6-8 háziasított jak leterhelve, kb. 40 kecske, akiket egy család terelgetett. A hágó után 3700 m a következő település, aznap 700 m fel, 1700 m le. 3200 méteren viszont van egy város, Jomsom, aminek reptere is van. Ott majdnem minden kapható, ami Kathmanduban, a fővárosban. Van szép múzeuma, bank. 9 éve volt, lehet, hogy valamelyik adat pontatlan, de nem hiszem. Most nem néztem utána pl. Jomsom magasságának, helyesírásának. :)30 USD volt az engedély a nemzeti parkban való túrázásra. Mivel épp polgárháború volt, majd minden településen pecsételtetni kellett a rendőrségen. Napi 10 USD alatt volt a kaja, szállás átlaga. Az első éjszaka, még lent 60 Ft-ot fizettünk egy egyszerű deszkaépületért, amibe pont befért egy duplaágy. 4200 méteren 600 Ft alatt nem találtunk szobát két főre, mondjuk az kőből volt és nem voltak szúnyogok. Viszont picit dohos volt. A monszun miatt egy bizonyos magasság felett nehezen szárítottuk a ruhákat. Pl. menet közben hátizsákra terítve.
Ha valaki fél lábbal,(műlábbal)megmássza,akkor az bizonyít..
És akkor Orbán vissza küldi őket a munka világába..