(702) O fortuna velut luna statu variabilis (színjáték egyetlen felvonásban)

Tibor bá’ szatirikus online

Ez a poszt kicsivel több, mint 5 éves, de kár lenne, ha a feledés homályába veszne.

Szin: Orbán (Hatalmas piros-fehér-zöld zászlókkal beborított tükör előtt ülve a szent koronát próbálgatja a fején, közben dúdolja: Hazám, hazám, te mindenem. Belép Szijjártó Péter)

Szijjártó: (csendben belép és alázatosan megszólal) Felségem, hívattál.

Orbán: Peti, hogy áll rajtam a korona?

Sz: Viki, egészen őszintén, ezt neked találták ki. Micsoda szégyen, hogy 1000 évet kellett várnod rá.

O: Mi volt az a nyolchoz képest.

Sz: (kíváncsian) Milyen nyolchoz?

O: (haragosan) Megörültél, hát  milyen nyolcról van szó?

Sz: Bocs, ez az ezer egészen elvette az eszem.

O: Én is így gondolom, de Peti, biztos vagy te ebben az 1000 évben.

Sz: Nagylelkű elnézésedet kérem Viki, egy évtizedet lecsaltam, de esküszöm a mandátumomra, hogy nem volt bennem semmi hátsó szándék.

O: Azt nem is feltételeztem, de néha megfeledkezel róla, hogy nem sajtótájékoztatót tartasz. Figyú! Ez a korona így OK, de mit szólnál hozzá, ha ország alma helyett egy szavazatokkal kitömött focilabdát tartanék a kezemben? Elvégre hagyományt kell teremtenünk, alcsúti módra, akarom mondani Felcsút – már én is keverem a dolgokat. Egyre nehezebb emlékezni, hogy mit – eeeeh – hazudtam tegnap.

Sz: (mit aki nem hallotta a mondat végét) Ragyogó ötlet, de mi legyen a jogarral?

O: Jogar helyett lehetne frissen töltött kolbász.

Sz: Az nem elég merev.

O: (újfent haragosan) Ez ellenvetés akar lenni?

Sz: (megszeppenve) Nem, dehogy, isten ments! Úgy gondoltam, hogy legyen friss az a kolbász, de valahogy keményebb.

O: Azt bízd Dajcsira. Tomi majd megmerevíti, ez az ő szakterülete. Jut eszembe, Hillary mit szólt Tomi beszólásához? Fontolgatja már a lemondását?

Sz: Valószínűleg nem.

O: Nem? A pimasz anyját. A múltkori leveléért én bíróság elé állítanám.

Sz: (lelkesen) Eredeti ötlet, de mi lenne a vád?

O: Mit tudom én, majd szólok Poltinak, neki mindig jó ötletei vannak.

Sz: Nem Simicskának vannak mindig jó ötletei?

O: Neki is, de most ez ügyészségi meló, nem pénzügyi buli.

Sz: Ja persze. …. Mit szólnál a felségsértéshez?

O: (kissé öntelten) Igen, az megfelelőnek hangzik. Ha legközelebb erre jár, letartoztatom. – Jut eszembe, szólj Pintérnek, hogy legyen résen.

Sz: Természetesen Viki.

O: Ha már a témánál vagyunk, ez a Cohn-Bendit kurvára a bögyömben van az európai zöldek és az LMP összejövetele óta, szólj Pintérnek, hogy őt is tartóztassa le.

Sz: Helyes, helyes, de mi legyen a vád?

O: Bánom is én…..a sukoroi telekcsere nem lehetne?

Sz: Szerintem az Gyurcsánynak van fenntartva.

O: Peti! Ne akadékoskodj! Ezt rühelem. (egyre lelkesebben) Lendületesen előre, balról beadod, két csel, még egy csel,  lősz, góóóóól.

Sz: OK, majd a druszám ezt is lerendezi, elvégre kapott tőled 9 fasza évet.

O: Peti te kevered a dolgokat. Azt a 9 évet nem ő kapta, hanem mi, bár ha meg lesz a koronázás Poltira se lesz szükségem. Kurvára zavar, hogy sose tudom, hova néz. Matolcsyról már nem is beszélek. Még jó, hogy csak a jobb kezem.

Sz: Ha megengedsz egy szójátékot, inkább a bal faszod.

O: Ha-ha, ez jó. Tényleg olyan kis fasz feje van. Amióta megzabáltatta velem ezt az IMF bulit, pipa vagyok rá.

Sz: Jah, azt mondta, hogy az IMF könyörögni fog neked, hogy vegyél fel kölcsönt.

O: Igen, és én barom bedőltem neki. Elküldtem őket a picsába. Most hogy a francban hívjam vissza őket.

Sz: Bízd Fellegire. Ő ismeri ezeket a boher zsidókat.

O: Ha-ha, te csak tudod. Mindegy, ha nem intézi el, szét rúgom a tökeit. na erről jut eszembe, van még a magánnyugi pénzből?

Sz:  Csak, ami a te számládon van.

O: (mérgesen) KUSS. Ezt még négyszemközt se akarom hallani. Tehát nincs?

Sz: Nincs, ezt mi kúrtuk el.

O: Akkor fifty-fifty (csettint a nyelvével)

Sz: Jut eszembe Viki, a guillotine megérkezett Párizsból.

O: Helyes, helyes, és hol lesz felállítva?

Sz: Utasításodnak megfelelően természetesen a Sándor palotával szemben. Már fel is állítottuk.

O: Szuper, szeretem a villámgyors passzolásokat, a gyors letámadásokat. – – –  Palinak volt valami hozzáfűzni valója?

Sz: Kicsit fanyalgott, jobban szeretett volna egy bronzszobrot.

O: Bronzszobrot? És mit ábrázolt volna?

Sz: Egy sportjelenetet.

O: Az nem rossz, de mégis milyet?

Sz: Két vívó férfi, az egyik éppen leszúrja a másikat. A másik vonásai nem látszanának, de a bökő férfi vonásain fel lehet ismerni a fiatal Schmitt Pált.

O: Ez a Pali megőrült. Tudhatná nagyon jól, hogy a személyi kultuszt nem tolerálom, egyetlen esetet kivéve, ha rólam van szó. (elmélázva) Egy cselező focistát még el tudtam volna képzelni, természetesen az én megtestesítésemben, de azt is csak a Vadász teremben……

Sz: (bátortalanul) Semmi baj Viki, hiszen ez csak Pali álma maradt.

O: (szigorúan) Nekem ne álmodozzon, inkább tanulja meg a magyar helyesírást, vagy ne firkáljon.

Sz: Természetesen fenség, továbbítani fogom a parancsodat.

O: Remélem Selmeczi állja a sarat?

Sz: A szenátor asszony jó munkát végez, szerencsés ötlet volt megbízni az IMF szar eltakarításával. Bedobta, hogy a magyar családokért teszel mindent.

O: Az jó, mit gondolsz beveszik?

Sz: Felség a te szövegedet mindig beveszik. Viki, TE, TE szuper zseni vagy.

O. Peti, mi mióta tegeződünk?

Sz: Az első perctől fogva.

O: Ezt azért befejezzük. Most olyan régiókba készülök lépni, ahol nincs tegezés. Világos?

Sz: Tökéletesen felség, minden szavát a lehető legnagyobb figyelemmel kísérem.

O: Helyes. Van még valami?

Sz: (idegesen) Lenne. (kezd rajta kiütközni a félelem)

O: Ne szarakodj annyit azzal a labdával, passzold le, mi az?

Sz: (remegő térdekkel) Van itt valami, amit be kell jelentenem. Nem az én dolgom lenne, de a kisorsoltuk, én húztam ki a gyufát, nekem kell eléd tárni felség.

O: Ne fecsegj már annyit, mi van?

Sz: Felség, az adók miatt…

O: Ne az okokat sorold fel, mi van?

Sz: Szóval, 2 millió alattvalódnak nincs már kenyere se.

O: Na, és akkor mi van?

Sz: Felség, éheznek az emberek. Nincs kenyerük.

O: Röhej, még jó, hogy nem hiányoztam a történelemórán. — Egyenek kalácsot ha-ha-ha.

Sz: De felség…. Szerintem hiányozni méltóztatott…. Mert ezért a mondatért később a guillotine a szerző fejét leválasztotta a testéről.

O: Őrültség, de hiszen nincs is guillotine az országban.

Sz: De van felség, ön rendelte, mert azt mondta, hogy egy királyi udvarhoz hozzátartozik.

O: A francban, akkor Tibor bának mégiscsak igaza van, „én nem hiszem hogy normális vagyok.”

A távoli felhőkből kitűnik Kibédi mosolygó képe, Orbán elsápad. Szijjártó megkönnyebbülten új gazdát kezd keresni.

 


Carl Orff – Carmina Burana Oh Fortuna – André… by cafrandeorg

A szerencse olyan, mint a Hold, változó.

 

O Fortuna                      Ó, Szerencse
velut luna                        minta a hold

statu variabilis,                egyre-másra változol

semper cresci                              majd nagyobbodsz,
aut descrescis                             majd meg elfogysz;
vita destestabilis                       hej, az élet ronda sor:
nuncs obdurat                            gabalyítja
et tunc curat                                s igazítja
ludo mentis aciem                    játszva az ember fejét:
degestatem,                                mind szegénység,
potestatem                                  mind kevélység
dissolvit út glaciem                 olvad tőle, mint a jég.

Sors immanis                             Ó, cudar sors,
et inanis                                        esztelen gyors
rota tu volubilis                        szeszéllyel forgó kerék!
status malus                               Rút állapot,
vona salu                                     s látszatra jobb,
semper dissolubilis                 foszlik, mint a buborék.
obumbrata                                 Ködfátyolban
et velata                                      alattomban
michi quoque niteris             környékeztél engem is;
nunc per ludum                       tréfád által
dorsum nudum                        csupasz háttal
fero tui sceleris.                      nyögöm mostan vétkeid.

Sors saluti                                 Jószerencse
et virtuis                                    kegyes kedve
michi nunc contraria           engem immár cserbe hagy,
est affectus                               nyom a bánat
et defectus                               s nyavalyának
semper in angaria                 kénye-kínja fojtogat.
Ha cin hora                              Még ez órán
sine mora                                 a lant húrján
corde pulsum tangite          dalt zendítsen ujjatok,
quod per sortem                   s a balsorson,
sternit fortem                        mely tör folyton,
mecum omnes plangite     vélem együtt sírjatok!

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

141 gondolat erről: „(702) O fortuna velut luna statu variabilis (színjáték egyetlen felvonásban)

  1. Nagyon jó, szétröhögtem magam rajta!
    A kicsit skizoid focista-vezér-főokos-király 🙂

  2. Fantasztikus!
    Csak a rovat szokványos tévedése: ez nem „szatírikus”, ez maga az Élet… 😀

    írói munkásságod egy újabb műfajban bizonyult halhatatlannak…Felség. 😀

  3. 3:
    Szerinted lesz bronzszobrom Varsóban? 😀

  4. 4:
    Szedő Dénes fordítása, én csak az első sorba nyúltam bele.

  5. 3: Varsót nem tudom elintézni, de kisvárosunk egy előkelő pontján, a kertünkben meg tudom oldani. A geddon megköveteli a helyi anyagok használatát, tapasztott kecskeszar jó lesz? 😀

  6. 6:
    Kecskeszar megfelel, ha önmagadról kaparod le. 🙂

  7. Tibor bá, ezekután minden könyved mellé el ne mulaszd a blokkot mellékelni, vagy tudod mit inkább kettőt a biztonság kedvéért.Nehogy úgy járj mint Al Capone, bár Alcatraz helyett nem tudom hova vinnének, talán a Margit szigetre.

  8. 8:
    A nálam lévő könyveimet a kiadó nekem eladta és leáfázta. Én csak továbbadom azonos áron. Kétszer nem kell áfázni. 🙂

  9. Tibor bá, tényleg nem történik más a világban, csak Orbán ámokfutása? Lassan olyan ez a blog, mint a stop.hu.

  10. A fenti párbeszéd ezután játszódhatott le:

    A hvg.hu arról kérdezte Orbán Viktor kormányfőt, hogy felelősnek tartja-e magát a forint gyengülése miatt.

    hvg.hu: Felelősnek tartja-e magát a forintgyengülés miatt?
    Orbán Viktor: Mármint a jegybankelnök úr? Erről nem nyilatkozott.
    hvg.hu: Nem. Ön, miniszterelnök úr!
    Orbán Viktor: Semmilyen személyes felelőssége a jegybank elnöknek nem került szóba a tárgyaláson.
    hvg.hu: Ön, személy szerint!
    Orbán Viktor: Az sem.

  11. 10:
    Rengeteg dolog történik a világban. Egy a sok közül: „Cháveznél rákot diagnosztizáltak”

    Egy magyar és egy venezuelai pasi beszélget a Hyatt
    teraszán. Péter: te Pedro, fogad részvétem, hogy Chávez, népetek önzetlen vezére rákban szenved, és vélhetően hamarosan meghal. Pedro: Péterkém fogad részvétem, hogy Orbán, népetek önző, magánakvaló vezére makk egészséges és 50 évre bebetonozta magát. Péter: Azért van még remény. A rákba nem mindenki hal bele, ha kellő gyógykezelést kap. Pedro: Reményt nálatok is látni, kellő gyógykezeléssel az 50 év lecsökkenthető 3 hónapra. 😀

    Curix: Ezt a honlapot naponta több mint ezren látogatják, és csak neked nem tetszik. De ezen nem nekem kell segíteni, hanem neked. 😀

  12. 13!
    Vagy csak egyedül Curix írja le őszintén.. 😀

  13. Tibor bá, te mindig elvicceled a fontos eseményeket 😀

    Egyébként nem is mondtam ilyet, hogy nem tetszik a honlap, sőt, lásd másik posz… 🙂

    De tényleg jó lenne már valami másról is olvasni, mint Orbánról, mégha ez most nagyon foglalkoztatja is a nagyközönséget.

    Miért nem írsz Iránról? Vagy Obama NDAA 2012, H.R. 1540 számú törvényéről? Ez utóbbi aranyos kis törvény, ha Orbánt Rákosihoz hasonlítod, akkor Obamát kihez?

    Tárd már fel egy kicsit a nagyvilág eseményeit is, elég Orbánból! 😀

  14. Önök kérték? Szerintem a magyarok geddontúlélése szempontjából fontos tényező, hogy a miniszterelnök egy hibbant Néró-e.

  15. Azzal csak egyetérteni lehet, hogy „Elég Orbánból!”
    Sajnos éppen ezért kell Tibor bának (és nekünk) foglalkozni ezzel a pukkanccsal.

  16. Hát beszarás! Tibor bá! Nagyon élveztem!:)….na nem félreérteni! :)..hát ez csúcs! Legyen még felvonás!…
    Az élet úgyis ír még. Remélem Tibor bá is! Gratula! 🙂

  17. hvg.hu: Felelősnek tartja-e magát a forintgyengülés miatt?
    Orbán Viktor: Mármint a jegybankelnök úr? Erről nem nyilatkozott.
    hvg.hu: Nem. Ön, miniszterelnök úr!
    Orbán Viktor: Semmilyen személyes felelőssége a jegybank elnöknek nem került szóba a tárgyaláson.
    hvg.hu: Ön, személy szerint!
    Orbán Viktor: Az sem.

    ja bocs,hogy erről se feledkezzünk meg…ilyeneket a Farkasházy szokott a kabaréba írni…
    Basszus hát nem valóság!!!
    Bármennyire orsós utáló az ember ha ezt 5X nem nézi meg akkor nem is hiszi,hogy ez igy volt! LIVE!

  18. 19:
    Nyeregben érzi magát. Ez lesz a veszte.
    15:
    Sok minden történik, való igaz, de Obama törvényei, Irael szemétkedése, a törökök, észak koreaiak, ….. dolgai messze nem annyira kihatóak életünkre, mint Orbán. Ráadásul, ahogy észlelem, majd minden látogató ért annyit angolul, hogy érdemes neki bújni az angol nyelvű szájtokat éjjel-nappal. Ott meg Orbánról nem írnak, igaz néhány napja ott is. 1956-óta ennyit nem foglalkozott velünk a Nyugat, mint most.

  19. Ennek a kis egyfelvonásosnak csak egy hibája van:
    orbán nem király. orbán fáraó (fára jó)

  20. Az íráson jót röhögtem. Ennek ellenére úgy érzem, hogy az ámokfutó Orbán elemző kivesézése, és alternatíva felmutatása helyett régóta folyó „könyörgöm, akasszuk fel!” stílusú orbánozás nem emeli az oldal színvonalát. Aki erre kíváncsi, az bekapcsolja az atv-t. Azzal meg kifejezetten nem értek egyet, hogy a legegyszerűbb magyarázat lenne a legvalószínűbb; miközben a sajtóból (meg innen-onnan) tájékozódunk és senki sem rendelkezik első kézből vett információval a háttérben folyó manőverekről. (De ha ez a köz igénye, akkor megértem az igyekezetet. 😀 )

  21. 23:
    Elsődleges célom, hogy a hétvégén jót röhögjetek.
    Sajnos a legegyszerűbb magyarázat mindíg a legvalószínűbb. Csak nagyon ritkán nem jön be. Eetünkben azonban vannak más ráutaló jelek. 1) A kormányon belüli zűrzavar egyértelmű. 2) Nem lehet olyan titkos stratégia, amiben helyet kaphat az IMF elüldözédse, majd vissza pitizése. 3) Milyen magasabb, cseles, nemzetvédő, unortodox célba illik beloe Német Sándor birkanyájának elismerése? 4) Pénzhiány esetén milyen racionális magyarázata lehet a Fradi megvételének és új stadión építésének, ha tudjuk azt, hogy a miniszterelnők focista? Nem folytatom a felsorolást, de a „háttérben folyó manőver” sejtetés nagyon gyenge ellenvetés. Már írtam (persze nem olvassátok el) olyan, mint 1944-ben a német csodafegyver. Aki németbarát volt, az hit benne az utolsó másodpercig.

  22. A Financial Times „Hungarian Coup Worthy of Putin” c. cikkében „piti zsarnoknak” nevezi Orbánt.

    Csak keress rá a címre: az eddigi legkeményebb hangvételű cikk.

    Még egy cikk, illetve csak a címe: „Árulkodó, hogy államosították a betétbiztosítási alap forrásait – MSZP”

  23. Mosolyogtam egy sort a párbeszéden, de azért nem ehhez a színvonalhoz vagyok szokva…
    Tele klisékkel, meg egyszerű lecsapott poénokkal.
    Tudom orbánfil vagyok ezért nem röhögök tele szájjal. 🙂

    Lehetne kicsit orbánmentesen haladni egy pár napig?
    Kicsit uncsi már a belpolitika.

  24. 27. vagy a levesben. Tudod, h milyen finom a struccleves? nyamm

  25. 26:
    Ha unod, menj máshová. Ne rontsd itt a levegőt. Ha pedibg nem éri el a te színvonaladat, akkor írj jobbat, klissé menteset és komplikáltan lecsapott poénokkal.
    Orbánmentesen? Természetesen, amint eltakarodik.- – – Ja igen, az „eltakarodik” igét ő vezette be a politikába, és még azt is, hogy a nemzet, vagyis a többség nem lehet elenzékben. Már nem övé a többség, tehát szedheti a sátorfáját. 😉

  26. Tibor bá!

    Én nem unom az Orbános / fideszes posztokat! Sőt, kifejezetten azért járok ide :D.

    akik meg unják azoknak:

    – Hogy miért van ilyen sűrűn mostanában terítéken a Fidesz?
    Nyissatok már meg egy bármilyen hírportált, kb. másról sem lehet olvasni mostanság, mint Orbán / a Fidesz bal****ságairól, az egész nyugati világ rosszallásáról. De most komolyan. Minden második hír erről szól.

    Ha így haladunk és valóban nem lesz IMF megállapodás, jövőhéten tényleg itt az államcsőd. Nem lesz áram, internet, stb. Szóval nagyon is rendjén van ez! A globális felmelegedés, nyersanyagválság stb. meg még ráér.

    A következő videót meg ajánlom mindenkinek:

    http://atv.hu/cikk/video-20120104_rona_peter

    Róna Péter szépen elmondja, hogy miért is öngyilkosság amit a magyar kormány csinál, és hogy miért nem lesz IMF megállapodás. (Egyébként ugyanerről írt Tibor bá néhány napja is) Érdemes megnézni!

  27. Higgyétek el, sem geddontúlélés, sem egyéb módon nem leszünk előrébb, ha nap, mint nap leírjuk egymásnak Orbánról, amit egyébként amúgy is tudunk.

    A napi elektronikus sajtó ezzel van tele, most már a külföldi is. Ha balos lapot olvastok, akkor Orbán az ámokfutó, aki direkt csődre utazik, ha jobbos lapot olvastok, akkor egy hős, aki felveszi a boxkesztyűt a pénzhatalommal.

    Egyik oldalról „Orbán takarodj”, másik oldalról „kitartást miniszterelnök úr„.

    Ez a leosztás nagyjából. Persze, hogy mindenkit érdekel az aktuálpolitika, és erről nagyon sokat lehet vitatkozni, hogy ki hol mit cseszett el.

    Orbán el lett könyvelve beszámíthatatlannak és kész. Külső szemlélőként nincs is más magyarázat erre az összevisszaságra, amit behozott a „magyar” politikába.
    Ezért mondtam, hogy várjunk még egy fél évet (úgy tűnik már annyi sem kell) és ha nem is mindenre, de sokmindenre választ fogunk kapni.

    Aki beszél idegen nyelvet olvasgasson olyan weboldalakat, ahol Magyarországról (Orbánról) írnak, és a kialakult helyzetről és komment lehetőség is van.

    Érdekesek a hozzászólások.

    31:

    Ez jó volt. 😀

  28. 32:
    A „kitartás” már foglalt „éljen Szálasi”. Ezért nem kaptuk vissza Erdélyt. Mert (ellentétben a románokkal) a nyilasok miatt nem tudtunk időben átállni az oroszokhoz.

  29. 33:

    Fúúú Tibor bá! 🙂 Ez odabacott rendesen!…ütős mint a defibrillátor! 🙂

  30. 33:
    „Mert (ellentétben a románokkal) a nyilasok miatt nem tudtunk időben átállni az oroszokhoz.”

    Az oroszokhoz… ez jó! 😀

  31. 35:
    A románok éppen úgy szövetségesei voltak a hitleri Németországnak, mint mi. Amikor már látható volt, hogy ezt a háborút a németek semmiképpen se nyerik meg, a románok szépen átálltak és szembefordúlak a korábbi szövetségeseiknek. Jutalmúl visszakapták Erdélyt. Ha mi elöbb állunk át, akkor Erdély a mienk maradt volna. Csak azért írtam, hogy a kuruckodással mindig rábasztunk. Most is rá fogunk baszni. KITARTÁS A VÉGSŐKIG, LEGFELJEBB BELEDÖGLÜNK! ÉLJEN ORBÁN ÉLJEN A PÁRT!

  32. 36:
    Tibor bá’, felejtsük el egy pillanatra Orbánt és a csapatát. HA TUDOM, hogy jó amit teszek, és használ a nemzetnek; akkor előnyben részesítem a kitartást a végsőkig, a hajlékony gerinccel szemben. Még akkor is, ha utána roppan az a gerinc. Lehet tanulni másoktól ezt-azt; gátlástalan ügyeskedést, képmutatást, hazudozást. De akkor, egy idő múlva, pont olyan leszek mint azok.

    Azt meg erősen kétlem, hogy ha átálltunk volna a szövetséges hatalmak oldalára, akkor megtarthattuk volna Erdélyt. Felborult volna az erőegyensúly, amit olyan gondosan megterveztek a polarizált Kelet-Közép-Európában.

  33. 37:
    Egyetértek. HA TUDOM. De én az ellenkezőjét TUDOM.

    A gerinces öngyilkoságot nincs jogod mások nevében elfogadni. Én megengedem neked a merev gerincet, de követelem magamnak a hajlékonyt. Ez a méta – különben – már sokszor el volt játszva. A lelkes hazafiak énekelve mennek a frontra és féllábbal, depressziósan jönnek vissza „soha többé háborút”. Én már megtapasztaltam, és nem tudom kivárni, hogy te is megtapasztalt. Tehát vegyél vissza a hangodból.

    1944-ben Erdély székelyek lakta része vissza volt csatolva. Románia lakóssága legalább kétszer több, mint a miénk. Milyen egyensúly borult volna fel?

  34. 36: „KITARTÁS A VÉGSŐKIG, LEGFELJEBB BELEDÖGLÜNK! ”

    Petőfi írt ilyet vagy 10 versében. Ezért rombolom a mítoszát, amennyire tőlem telik.

  35. Amúgy Petőfi elvtársnak nagyon tanulságos a két legeslegutolsó verse. Még az utolsű előttiben is ezt írta:

    FÖL A SZENT HÁBORÚRA!

    Itt a próba, az utósó
    Nagy próba:
    Jön az orosz, jön az orosz,
    Itt is van már valóba’.
    Eljött tehát az utósó
    Itélet,
    De én attól sem magamért,
    Sem hazámért nem félek.
    (…)
    Ki a házból, ki a síkra,
    Emberek,
    Most az egész Magyarország
    Legyen egy nagy hadsereg!
    (…)
    Sok az orosz, nagy a száma,
    Mi haszna?
    Több lesz ott a magyar; talán
    Száz is jut egy oroszra.
    És ha volnánk kevesebben,
    Mint azok:
    Hála isten, minket hí úgy
    A világ, hogy magyarok!
    (…)
    S ti apáink, anyáink, szent
    Halottak,
    Sírotokon ellenség ne
    Tapodjon, nem tapodhat;
    Inkább vesszen ki nemzetünk
    Egy szálig,
    S dagadjon föl kifolyt vérünk
    Árja az ég boltjáig!
    (…)
    Ha miljomnak el kell veszni,
    Vesszen el!
    Ki fogna most fukarkodni
    Életével, vérivel?

    tehát: INKÁBB VESSZEN KI NEMZETÜNK EGY SZÁLIG

    mert Sanyi, a poéta azt mondja, az Isten egész biztos nem hagy minket szarban, csak az orosz jön, mi az nekünk.
    Ezt 49. júniusában jrta, eltelt egy hónap harc az orosszal, a csatatereket hullahegyek jelzik és ugyanez a Sanyipoéta egész más hangon ír utolsó versében, mielőtt megtapasztalja, hogy mennyit ér a csatában, hogy minket hívnak magyaroknak:

    SZÖRNYŰ IDŐ…

    Szörnyű idő, szörnyű idő!
    S a szörnyüség mindegyre nő.
    Talán az ég
    Megesküvék,
    Hogy a magyart kiirtja.
    Minden tagunkból vérezünk,
    Hogy is ne? villog ellenünk
    A fél világnak kardja.

    És ott elől a háború
    Csak a kisebb baj; szomorúbb,
    Mi hátul áll,
    A döghalál.
    Be kijutott a részed
    Isten csapásiból, o hon,
    Folyvást arat határidon
    Két kézzel az enyészet.

    Egy szálig elveszünk-e mi?
    Vagy fog maradni valaki,
    Leírni e
    Vad fekete
    Időket a világnak?
    S ha lesz ember, ki megmarad,
    El tudja e gyászdolgokat
    Beszélni, mint valának?

    S ha elbeszéli úgy, amint
    Megértük ezeket mi mind:
    Akad-e majd,
    Ki ennyi bajt
    Higgyen, hogy ez történet?
    És e beszédet nem veszi
    Egy őrült, rémülésteli,
    Zavart ész meséjének?

    valahogy a reális tapasztalatok alapján írt versből már kifogyott az optimizmus és a kérkedés, meg Isten segítségében se biztos már.

    Csak azt nem volt hajlandó belátni, hogy nem az ég esküvék meg, hogy a magyart kiirtja, hanem a Petőfi féle felelőtlen szarházio felforgatók ugrasztották bele az országot egy senkinek nem hiányzó felkelésbe, ami előtt szabadabbak voltak, mint utána és a cél se felszabadítás volt, hanem az illuminátusok emberellenes utópiája. Petőfiék irtottak ki több százezer embert, és a szarházi képes volt az „égre” fogni…

    Nem lenne egyszerűbb tanulni a történelemből és nem megismételni valami hasonlót Orbánnal???

  36. 40:
    Köszönöm Csaba! Remélem a józanabbakat észre téríti.

  37. 38:
    Nem erről van szó. Senki sem beszélt öngyilkosságról.
    A jó elvekhez való ragaszkodásról van szó, akár a végsőkig; nem a húsdarálóba vonulásról. Hogy ez milyen módon érhető el, az más kérdés. A taktika lehet hajlékony, a végső cél nem. Ezenkívül jól emlékszem olyan hadseregre, akik a háborúból énekelve jöttek vissza; virágeső és éljenző tömeg fogadta őket.

    39:
    „“KITARTÁS A VÉGSŐKIG, LEGFELJEBB BELEDÖGLÜNK! ”
    Petőfi írt ilyet vagy 10 versében. Ezért rombolom a mítoszát, amennyire tőlem telik.”

    Honvédő háborúban mégis meddig kellene kitartani, ha nem a végsőkig? A feléig, vagy addig se? Ilyen alapon rombolni lehetne Dobó, Zrínyi, vagy akár Leonidasz mítoszát is.

  38. 42: Honvédő háborúban addig kell a harcban kitartani, amíg a győzelem reális esélye fennáll, amikor már nyilvánvalóan nem, olyankor a megadás az ésszerű. Dobó esete az elsőre példa, volt esélyük kiállni az ostromot, ki is állták. Zrínyi esete elrettentő példa, a kirohanásban odaveszett vitézeket várta haza a családjuk és megadás esetén valamekkora eséllyel haza is jutottak volna, idővel készen az újabb harcra. Amúgy természetesen mind Dobó, mind Zrínyi esete azonos Leonidászéval, miszerint relatíve kisebb csapatok felett rendelkezve még a teljes odaveszésük sem jelentette hazájuk végső vesztét, Leonidász még a spártai haderőnek is csak egy töredékét áldozta fel magával együtt, ennyit bármely csatában feláldoznak. Arról szó sem volt, hogy Leonidász kész lett volna Spárta összes emberét feláldozni a harcban valami szép eszméért. Hitler esete tankönyvi antipélda, elmebeteg, aki német létére ünnepli.

    Igen, a román módszert kellett volna régesrégen eltanulnunk, akkor hazánk ma sokkal jobb állapotban lenne.

  39. 43:
    IGEN. Románia engedélyezte, hogy a CIA titkos börtöbnöket tartson fenn felségterületén, mi pedig elküldtük Hillary Clinton a búsba. És akkor az árpádsávosok Nagy Magyarországról álmodoznak. Orbán állampolgárságot ad a hartáron kívülieknek. Miközben könnyen lehet, hogy a szomszédjaink lenyelnek, ha kirugnak a NATO-ból. Miért nem ezekről fírkáltok Orbánfilok?

  40. 43:
    „Dobó esete az elsőre példa, volt esélyük kiállni az ostromot, ki is állták.”.. „Leonidász még a spártai haderőnek is csak egy töredékét áldozta fel magával együtt”

    Dobóéknak nem volt esélyük. Az emberanyag aránya 40:1 volt, a hadianyag (ágyúk) aránya 15:1 volt a törökök javára. Nemhogy esélyük nem volt a győzelemre, de nem is reménykedtek benne. Dobó már az ostrom elején egy vaskoporsót rakott ki a bástyára, ezzel jelezve, hogy HALÁLUKIG kűzdenek.
    És úgyanúgy, nem csak Leonidasz, hanem az összes spártai katona ugyanezt tette volna. Harcoltak volna a végsőkig. Reménytelen helyzetben sem kezdtek volna el alkudozni meg ügyeskedni. Talán abban a korban ez még természetesebb volt.

  41. 45: óriásit tévedsz. Egyrészt Az ostromlók minőségi hadereje létszámban nem érte el a védők negyvenszeresét, másrészt egy rendesebb várnak 40-szeres túlerőt is tudnia kellett akkoriban feltartóztatnia néhány hétig. A bécsi haditanács által használatba adott szabályzat tartalmazta, hogy a császári-királyi seregnek várvédelem esetén hány napig kell kitartania adott körülmények között, mikor adhatják fel a védett várat tárgyalás útján. Természetesen nem volt elvileg kizárva a feladás, amit Dobó királyi kapitányként tökéletesen tudott és alkalomadtán köteles is lett volna alkalmazni. Az esélyük a sikeres védelemre papírforma szerint meglehetősen nagy volt, amit jelez a siker is, hiszen a csaták, ostromok túlnyomó részében a papírforma szokott bejönni. Ahogy például Maratonnál is természetesen a jobbik sereg győzött, a görög.

    Furcsa elképzeléseid vannak a jó hadvezérről és vezetőről. A cél nem a nemzet kiirtása értelmetlenül, a harc csak egyike az eszköztár tagjainak. Ráadásul Petőfiék maguk támadtak, minket senki nem támadott meg elsőként. Béke volt, jólét volt, mindenki jól érezte magát, a nép nem akart forradalmat.

  42. 46:
    „Az ostromlók minőségi hadereje létszámban nem érte el a védők negyvenszeresét,”

    Eger várát 80.000 katona ostromolta, velük szemben állt kb. 2000 védő, akik közül 300 nő volt. A törököknek 120 ágyújuk volt, Dobóéknak 9.

    „Zrínyi esete elrettentő példa, a kirohanásban odaveszett vitézeket várta haza a családjuk és megadás esetén valamekkora eséllyel haza is jutottak volna, idővel készen az újabb harcra.”

    Nem egészen. Zrínyi 2-2500 katonával védte a várat 150.000 törökkel, és több száz ágyúval szemben. Az ostrom végén, a kitörés előtt az ott lévő családtagjaikat, nőket és gyerekeket megölték, nehogy az ellenség kezére kerüljenek. MINDENKI tudta, hogy meg fog halni, mégis ezt az utat választották. (Pedig Zrínyinek még a horvát bánságot is beígérték a törökök, amennyiben feladja a várat.)

    „Furcsa elképzeléseid vannak a jó hadvezérről és vezetőről. A cél nem a nemzet kiirtása értelmetlenül”

    ?? Nem beszéltem semmi ilyenről, összekevertél valamit. Aki épeszű, az tudja, hogy egy vezetőnek nem lehet célja a nemzet kiirtása. A jó hadvezér viszont néha — éppen a nemzet érdekében — hozhat irracionális döntést, ezt tették a fenti várkapitányok is. A nemzet ezért nevezi őket hősöknek.

  43. 47: a „nemzet” senkit nem nevez semminek. A tudatipar Gazdái elég sok embert kineveztek nemzeti hősnek, akiket én gazembernek nevezek, pl. Petőfit, Kossuthot, kazinczyt, stb. Aki IRRACIONÁLIS döntést hoz, azt biztosan nem a nemzetért hozza.

    A török seregeknek közismerten nagyobb része volt nulla harcértékű csőcselék, mint más térségbeli seregeknek. Persze én nem számoltam őket, de a lényeg, hogy ha megvédték a várat, akkor annak megvédése esélyes is volt, itt sem csoda történt.

    Még mindig semmi köze az egésznek ahhoz, hogy 48-ban senki nem támadott meg minket, hanem saját bajkeverőink rángatták bele az országot az összeurópai illuminátus forradalmi hullámba, miközben a forradalom propagandistája, Petőfi azt ugatta, hogy ha kell, mindenkinek oda kell veszni. Olyan ügyért, amit a többség nem is értett, nekik beadták, hogy valami elnyomás ellen harcolnak…

  44. 47:
    Teljesen egyértelmű, hogy se 1848/49, se 1914-18 nem volt nemzeti érdek. 1939-45-re rá lehet fogni, hogy a visszacsatolásért léptünk be, de az erőviszonyok ismeretének és az I. világháborús tapasztalatok birtokában távol kellett volna maradni. De a kimaradás mindíg nehezebb, mint a beleugrás. Ez a legnagyobb nemzeti tragédiánk. Különben szerdán ezzel foglalkozom. Sokan fognak tiltakozni, ezt előre látom.

  45. 48:
    Hova sorolod a szentkiralyt,nemzetvesztonek,vagy epitonek?
    Akivel beleugrottunk a keresztenysegbe,es akinek koszonhetjuk annak a nagybirtokrendszernek a kialakitasat,aminek a megvedesere szervezodott a liberalis nemesseg 48-49-ben.
    Vagy Matyas,aki sajat magat megkoronazta? O ebben az ertelemben ugyanolyan bajkevero volt,mint az altalad kiemelt szabadsagharc bajnokai.
    49:
    Sok nemzeti tragediank volt mar,ezekbol nem csak egyet kellene kiemelni,hanem kovetkezetesen vegigmenni tortenelmunk lepcsojen,ami Karpat-medencei „irott tortenelmunk” folyaman egyre lejjebb vezet.Persze ki lehet emelni egy kepkockat es befeketiteni,de vegyuk eszre,hogy az egesz kep sotet,mar a honfoglalas idejetol fogva.
    Varom a szerdat.

  46. 50: Őszintén szólva nem vagyok vevő mindenféle szektás nézetek harcaira pl. Szent István, vagy Vajk ügyében, elég régi dolog ahoz, hogy relatjve kevés hatása van a mára.

    Arról természetesen szó sincs, hogy 1848 március 15 előtt valami olyan nagybirtokrendszer lett volna, amit még Szent István hozott volna létre. Az addig eltelt nyolc és fél évszázad alatt óriási változások történtek, nem utolsósorban a birtokszerkezetben is, gazdálkodási módban is. A liberális nemesség nem a nagybirtokrendszer megvédésére szerveződött, bár működése eredménye a nagybirtok további erősödését hozta, csak növekvő arányban zsidó kézben. A volt jobbágyok nagyon ráfaragtak „felszabadításukra”, megszabadították őket az addigi közösségi földhasználattól, közjavaktól. Az országhódítók rohamosan szerezték meg a volt úri és paraszti birtokok egyre nagyobb részét. Mátyás nem volt alapvetően bajkeverő, belül rendet ratott, az ország alatta még egységes és erős volt, az ő szemére azt lehet vetni, hogy csak átmenetileg fékezte a nemesi polgárháborút, nem tudott tartós rendszert kiépíteni és külpolitikai álomkergetésre pazarolta az akkor az országban még meglevő erőt. Egyfajta ügyes kalandor volt, de befelé nagyon hasznos, eléggé ugyanaz a kategória volt később Bethlen, kisebb orrszágban, nehezebb körülmények között.
    Miért pont a honfoglalás óta sötét a kép? Mehetünk visszább is! 🙂

  47. 51: Csak egyet szeretnék kérdezni:
    Ha 1867-ig zsidók állampolgárságot sem kaphattak, akkor hogyan szerezték meg a nagybirtokok egy részét?

  48. 52: „II. József császár 1781-ben kiadott türelmi rendelete lehetővé tette, hogy a zsidók a szabad királyi városokba is beköltözhessenek. II. József engedélyezte a zsidók számára az addig általában tiltott tevékenységeket, a földvásárlást, földművelést és iparűzést.”

  49. 51:
    Menjunk! 😀

    http://hvg.hu/Tudomany/20110719_nem _afrikai_neandervolgyi_dns

    „mintegy 60-80000 evvel ezelott minden modern ember egyetlen genetikai populacioba tartozott,ezt kovetoen azonban a mai europaiak es azsiaiak elodei eredeti letszamuk egytizedere zsugorodtak.”
    Kerdes,mi okozhat ekkora katasztrofat? 😀

    http://King Tut’sDNA is Western European_EUTimes.net

    Mive lett a feher ember Afrikaban?
    Es mive lesz nemsokara Europaban?

  50. 53: Riportban hallottam Haraszti György történésztől. 1867 évi XVII-es törvény. (Az 1849-es errevonatkozó rendelkezések a szabadságharc miatt sikertenek voltak.)

  51. 54: Igen, a türelmi rendeletet követően a lakhatásra, iparűzésre, tanulásra, (stb.) és polgári telekvásárlás felszabadítására a 1840 évi XXIX törvénycikk vonatkozott. (Bányavárosokat továbbra is kizárva.)
    A polgári telekvásárlás viszont a termőföldvásárlást nem engedte meg.

  52. 58: egyáltalán nem vagy képben. Akkoriban az embereknek nem volt személyi igazolványa, nem volt állami lakcímnyilvántartó, stb. Az állampolgárság fogalma nem értelmezhető a mai módon, a Galíciából bevándorló zsidók ugyanúgy „országlakosnak” számítottak, mint bárki más.
    Idéztem neked, hogy II. József 1781-ben megengedte a zsidóknak a földbirtoklást és földművelést, amit addig „általában” tiltottak, de nyilván voltak kivételek. A zsidók letelepítése birtokaikon nemesi előjog volt, amivel szívesen éltek is a földesurak, ennyit a „jogfosztásról”. Tehát 1848 és 1867 törvényeinek nem kellett megengednie, hogy zsidó földet birtokolhasson, az addig is adott volt, a nemesi földek elkótyavetyélhetőségét kellett megengednie, ez a sokat emlegetett „ősiség” eltörlése, de ez se úgy van, ahogy a történelem tankönyvek emlegetik, hiszen Magyarországon azelőtt évszázadokkal is elég élénk ingatlanforgalom volt, a feltételezett „ősiség” ezt nem akadályozta. Például Thököly Sebestyén, aki kereskedőként pénzért vett nemességet, egy zálogügyletel forgatta ki Késmárk birtokából eredeti, valódi arisztokrata birtokosát. A 16. században! Nem tenném a kezem tűzbe érte, hogy Thököly (ami nem eredeti neve, azt a nemeslevéllel együtt vette)nem volt zsidó származású. II. József rendelete előtt feltétel lehetet a kikeresztelkedés a földbirtokláshoz, utána már nem.

  53. 59: Igazad van, nem a megengedés az érdekes, hanem az, hogy egyéb módokon mikortól szerezhették meg. Nem tudom mennyire volt ez általános, de nyilván ha a lehetőség adott volt akkor azt ki is használhatták. Persze gyakorlatilag lehetetlen kideríteni, hogy kihasználta-e valaki, vagy általános volt.

  54. 56:Es ha meg regebbre megyunk,ok voltak a foldonkivuliek,nem a magyarok.Ok az iras,a foldmuveles,a haboru,a kamat stb.feltalaloi,vagyis okozoi mai vilagunk fenntarthatatlan”fejlodesenek”. 😀 😀 😀

  55. 60: vannak adatok. A zsidók kedvenc legendája, hogy ők jogfosztottak voltak. Nem voltak azok.

  56. 62: Ezek alapján csak elméletben voltak jogfosztottak, a gyakorlat meg bármi lehet. Mennyi bizonyíték maradt fenn?

  57. 63: nálam semmi. 🙂 Kereshetők adatok zsidók 1848 előtti földbirtoklásaira. Az úri kaszinóknak már a reformkorban tagjai diplomás zsidók, pl. orvosok.

  58. Ja Orbán-rol..vagy megölik v. nemzeti hős….

  59. Nincsen se hatalom, se politika, hazugság és személyi kultusz nélkül.

    Ezt még le lehetne nyelni.

    Azt már sokkal nehezebb ,hogy soha, semmikor nem derül ki
    mennyire eredményes, illetve mennyire kártékony egy politikus
    tevékenysége.

    Ennek ellenére a felső osztály az arisztokrácia életszínvonalán élnek.

    Korunk egyik FELHÁBORÍTÓ és döbbenetes ellentmonásainak egyike.

  60. Ha elolvassuk az 1939-ben miniszterelnökké második alkalommal kinevezett Teleki Pál beszédeit, akkor meglepő élményben lesz részünk: mintha Orbán Viktort hallanánk 1939-ből.

    Természetesen nem a numerus clausus „atyjának” fajvédő és antiszemita gondolkodását lehet ráhúzni Orbán Viktorra. De ami a kormányzásuk eszmei-elméleti megalapozottságát, politikusi jellemük hasonlóságát és hazaffyas handabandázásukat illeti, az egyezés feltűnő és kísérteties.

    Igazolásképpen kigyűjtöttem néhány idézetet a Magyar Elektronikus Könyvtárban található Teleki-kötetből. Kicsit hosszú, de érdemes elolvasni.

    Aki eddig azt hitte, hogy Orbán Viktor a saját feje után megy, az téved: Teleki Pál nyomában jár. Az összes most következő idézet Teleki Páltól származik, de akár Orbán is mondhatta volna…

    „Most pedig olyan időben élünk, amikor mindnyájunknak az asztalra kell csapni, hogy: most pedig összefogunk. Ha ezt négy-öt évig követjük, akkor négy-öt év mulva egészen máshol leszünk. Ne legyünk folyton várakozásteljesek. Várakozásteljesen moziba megy az ember, de nem országot építeni. Bízzunk a munka erejében. Tekintélyünk a külföldön nőtt, ezt magam is tapasztaltam. A mi politikánk békés és önérzetes politika, ez a politika szentistváni politika, tipusosan keresztény és magyar.”

    „Halljuk, hogy döntenünk kell, vajon a jobboldaliságot, Prohászka Ottokár kereszténységét választjuk-e vagy a liberális kapitalizmus szolgálatában maradunk. Ezekről a kérdésekről ma már nem lehet szónokolni, és ezeket nem lehet jelszavak­ká tenni, mert rég elintézett kérdés, hogy Magyarország és a magyar társadalom mit választott és milyen úton halad. Ez ma már nem program, hanem megvalósulás, nem újdonság, hanem valóság, s aki ennél nem tud tovább haladni, az primitív.”

    „A keresztény nemzeti gondolat a politikában azt jelenti, hogy pótoljuk azokat a mulasztá­so­kat, s helyreállítsuk azoknak a rombolásoknak következményeit, amelyeket a tizenkilencedik század materializmusa, a liberalizmus és kapitalizmus, különösen pedig ezeknek túlnöve­ke­dése okoztak.”

    „A sajtót éppen olyan nevelőintézménynek tekintem, mint az iskolát, tehát a sajtónak, amely felnőtteket és – néha túl korán – gyermekeket is nevel, kötelességei vannak. Kötelességeire pedig barátságos vagy keményebb eszközökkel, olyannal, amilyenre szükség lesz, rá fogjuk szorítani. Nem ijedek meg attól – különben sem vagyok ijedős termé­szetű – erről ki miként vélekedik, akár bent, akár külföldön. Ez országos feladat. A sajtó olyan hangon beszéljen, amely példaadó és társadalomnevelő. Olyan feladat ez, amelyet az ország egyetemes érdekének szolgálatában és az ország erkölcsének érdekében el kell valakinek végeznie. Meg fogom próbálni. A sajtótörvény különben már előkészület alatt van, de ezenkívül is szükség van még nevelő és irányító munkára.”

    „Ha valamit mondok, sokszor azt hiszik, hogy másvalami van mögötte. Ahelyett, hogy így belemagyaráznának valamit, jobb lenne, ha több tudással és több nyugalommal olvasnák a műveket és ha a napihírek és az ujságok helyett több történelmet olvasnának. Akkor rájönnének, hogy a dolgok a világon mily egyszerüek. Az egészséges, egyszerű gondolkodáshoz kell visszatérni. A külpolitikában sem szabad idegeskedni, nyugodtan be kell várni az események folyását. Annál is inkább, mert ma sohasem lehet tudni, mit hoz a holnap. A külpolitika irányítása egy emberre tartozik: a külügyminiszterre.”

    „Elmondottam azt is, hogy ugyanakkor több irányban keresünk piacokat, hogy a magunk gaz­daságát minél biztosabb alapokra fektethessük. Kijelentem, hogy önálló magyar ipar szük­séges, tehát a gazdasági rendszer átállítása nem azt jelenti, hogy a mezőgazdasági túlsúlyra állítanók be az ország gazdaságát, és az ipart elhanyagolnánk. Mindez elolvasható beszé­deimben, de ha valaki nem tud olvasni, arról én nem tehetek.”

    „A magunk rendje, a magunk ősi felfogása, a magunk becsületes magyar szíve szerint kell berendezni ezt az országot, nem idegen mintákra, hanem magyar felfogásban.”

    „A nemzetek sorsa nem napi eseményektől, hanem a nemzet saját erejétől és akaratától függ, s attól függ megbecsülésünk. Mi még legnagyobb megpróbáltatásunk és elesettségünk idején sem mondtunk mást, mint igazat, nem beszéltünk másként, csak önérzetesen.”

    „Ma már büszkén mond­hatja a magyar miniszterelnök itthon és kifelé, hogy a saját lábunkon állunk, senkinek, önszántunkon kívül, nem vagyunk elkötelezve semmire…”

    „Büszkén vallom nemcsak itt, de a külföldön is, hogy ázsiaiak vagyunk, és ezt komolyan is érzem, és éreztem akkor is, amikor Ázsia népei között jártam. Nagyon sajátos az alkotmányunk is, amelyet olyan kevesen értenek meg és amely önmaga is tud haladni és mégis változatlan.”

    „Mert mi saját életformánkat éljük, magyar életformánkat, saját magyar módszerünket. És hogy mi ezt nemcsak a magunk kedvtelésére tesszük, hanem ez tényleg célra is vezet, azt akkor látom, amikor külföldön járok. A mi keménységünket, azt, hogy a magunk útján hala­dunk, azt, hogy becsületesen és egyenesen beszélünk, sem rosszban, sem jóban, nem hazu­dunk, a külföldön megbecsülik, ezért tisztelettel vannak irántunk.”

    A liberalizmus, „amely az egyén érvényesülését mozdította elő, amely az egyéni versenyben látta a gazdasági boldogulást, letűnt, megszűnt, meghalt s többé nem tér vissza.”

    „Szakítottunk a múlttal, a liberális multtal. Itt végre nemcsak képletesen beszélünk, de beszélhetünk nyiltan és világosan egymás között.”

    „Figyelem a lelkeket, az öregek és különösen a fiatalok lelkét, akikkel az utolsó húsz évben többet foglalkoztam, és úgy látom, hogy olyan kiegyen­lítődés felé megyünk, a lelkek olyan megértést, olyan új világrendet keresnek, amely vissza­vezet bennünket valami szebbhez, fennköltebbhez, megértőbb élethez. És ma az államok lassan átfejlődnek ilyen megértés felé.”

    „Az országnak súlyos, nehéz helyzetében vagyunk most, amely nem azért súlyos, mintha gyengék volnánk, és nem volnánk legények a talpunkon, hanem azért, mert az egész világ helyzete nehéz, bizonytalan, a világ félig fejetetején és félig a lábán áll s ez talán még rosszabb, mintha egészen a fejetetején állana, mert akkor legalább mindenki tisztán látná a helyzetet.”

    „Én nem tudok mást adni ebben a nehéz korszakban, mint magamat és erős akaratomat. Én nem váltok aprópénzre igéreteket. Kifejtettem például, hogy gazdasági termelésünket miért kell különösen a földművelésben átállítani. Nem értem, hogy miért kellett ebbe min­den­féle aggályos dolgot belemagyarázni.”

    „Ha én munkát kérek, akkor nyolc órai kötelező és négy órai önkéntes munkát kérek, ha ezt megtaláltam, örülök, mert a nyolcórai kötelező és a négyórai önkéntes munka többet ér, mint a tizenkétórai kötelező munka. Mert amiként az a kenyér esik legjobban, amelyért megdolgozunk, az a munka esik legjobban, amelyet kedvvel, lendülettel és akaratunkból végzünk.”

    „Én már húsz évvel ezelőtt, a legnagyobb elesettség idején is hittem a magyar feltámadásban, amikor alig pár százan kezdtük meg a küzdelmet a vörös terror ellen, de nem hittem akkor sem a pillanatnyi gyors változásokban. Hittem abban, hogy idővel minden elkövetkezik, ami elkövetkezett, csak azt nem tudtam, hogy mikor. Az embernek azonban mindenkor készen kell lennie, ezt pedig egyféleképen lehet: magyarnak kell lenni.”

    „Ma a keresztény emberek foglalják el fokozatosan a gazdasági pozíciókat és ami talán még fontosabb, a nemzet erkölcsi irányításának a pozícióit is. A színházban, moziban, sajtóban. Azok, akik ezeket a pozíciókat betöltik, úgy éljenek, ahogyan ezt tőlük a nemzet elvárja.”

    „Amikor a miniszterelnöki széket elfoglaltam, azt mondottam, hogy a tanítóbácsi jön. (…) Meg kell tanítani az embereket, hogy csak egymás iránti szeretettel lehet nagy dolgokat cselekedni és nagy dolgokat előrevinni. Bizalmatlansággal egymásnak csak ártani s az országot csak megbontani lehet. Túl nehéz időket élünk és túl nehéz helyen állunk Európában, semhogy ezt ma bárki részéről eltűrni lehessen. Nem is fogom tűrni. S ha ez a bizalmatlansági légkör tovább tart, gondom lesz rá, hogy keményebb kézzel, vagy ha kell, ököllel is megszüntessem.”

    „Már akkor is keresztény politikát hirdettünk, a keresztény Magyarország visszaállításának politikáját a liberális gazdasági jólétben élő korszak eltévelyedései, mondhatnám könnyű élete után.”

    „Többek között foglalkozunk a Lágy­mányoson a stadion létesítésével s ez a kérdés mindinkább a döntés stádiumába került. Fog­lalkozunk a Gellérthegy és a fürdő idegenforgalmi szempontból való jobb kihasználásának kérdésével.”

    „Az iskola csak tanít, de a magyar nyelvet és a történelmet is sokszor úgy tanítja, mint a kémiát és a fizikát. Ezért, ha nem lettem volna miniszterelnök, összehívtam volna a közelmultban történtek után a magyar nyelv és történelem tanárait és megfeddtem volna őket.”

    „A munkásokat fel kell szabadítani a szakszervezeti terror alól és átvezetni a keresztény, nemzeti társadalomba.”

    „Nem az a fontos, hogy holnapután reggel minden rendben legyen. Nem az a fontos, hogy két hét mulva jól éljünk már. Nem az a fontos, hogy a konjunktúra folyton jó legyen és ne hullámozzék. Az a fontos, hogy mindenikünk úgy éljen és azzal az érzéssel haljon meg, ha Isten innen egyszer elszólítja, hogy nemzedékek után is mi fogunk élni itt e földön: szabad magyarok.”

    „A pénzügyi kérdésekkel függ össze az úgynevezett közgazdasági program, amelynek irányvonala természetesen a közteherviselés arányosabb elosztása és a jövedelemelosztás arányosabb szabályozása. Ez már maga szociális program is. Munkát adni szociális feladat, talán egyike a legszociálisabb feladatoknak, mert az a kenyér esik legjobban, amelyet munká­val szerzünk.”

    „Aztán következik a sokgyermekes családok megsegítésének problémája. Családvédelmi alap létesítése, az ifjúság felkarolása, anyagi és lelki téren előbbrevitele. Húsz év óta foglalkozom az ifjúsággal, sokan ismerik véleményemet, nem hiszem, hogy itt erről részletesebben kellene nyilatkoznom.”

    „Tervbe van véve az illetékügyi kódex összeállítása is, mert az illetékekre vonat­kozó jogszabályok áttekinthetetlenek. Az adó- és illetékek terén nemcsak az a baj, hogy nagyok és nem mindig igazságosak, hanem az is, hogy áttekinthetetlenek. Sokszor még a szakember részére is nehezen áttekinthetők, hát még a közönséges halandó részére.”

    „A pénzügyi politika másik része az adópolitika. Ehhez csak annyit szeretnék hozzátenni, amit a pénzügyminiszter úr ma szintén kifejtett, hogy a keresztény, nemzeti irányhoz és elsősorban a keresztény gondolatvilághoz az abból folyó adómorál is hozzátartozik. Hogy adómorál legyen, ahhoz két dolog kell: először az adózó, akinek lelkiismerete van és az állam, amely­nek azzal kell hozzájárulni az adómorál kialakulásához, hogy az adózó maga is megértse miért adózik. Tehát a józan adórendszerben, amelyre a pénzügyminiszter törekszik, kell, hogy ne csak helyesebben elosztott legyen az adóteher, de érthetőbb is legyen az adózás rendszere.”

    „A falut és a várost közelebb kell hoznunk egymáshoz. A nemzet mély gyökereitől elszakadó embereket visszavezetni olyan törekvés, amely minden nemzet alaptörekvése. Visszavezetni a falu népéhez, amely erőt ad. ”

    „Mi a közvélemény? Nem az utca! Nem a hangosság! A közvélemény, amelyet én ebben a fejlődésben komoly faktorként látok, az a közvélemény, amelyet én számbaveszek, a magyar keresztény társada­lomnak széles, komoly rétegei, sok megfontolt, hivatalt viselt ősz férfiú és sok feladatára kötelességtudóan készülő ifjú.”

    „Nem veszem rossz néven azt, ha a magyar közönség ideges, ha Európának mai közállapota miatt aggódik. Azt hiszem, máshol a világon éppen úgy aggódnak az emberek Európa sorsa felett. Amikor figyelmeztettem arra, hogy ne higgyünk a rémhíreknek, azokra a mindennap keletkező és szállingózó hírekre gondoltam, amelyekről öt percnyi gondolkozás után minden­ki maga is belátja, hogy abszurdumok. Ezért mindenkit arra kérek, hogy a hallott hírek továbbadásától tartózkodjék.”

    „Én örülök, ha pártokat és véleményeket látok, csak azt nem akarom, hogy az ország pártokra bomoljon, hogy az orszá­got elfeledjük, hogy az individualizmus annyira elaprózzon bennünket, hogy az összességet elfelejtsük.”

    „A keresztény irányzat feladata – érzésem szerint – a politikában és a társadalomban tehát elsősorban az, hogy a magunk lábán járjunk, magyar politikát csináljunk, magyar érzéstől áthatva és minden cselekvésünkben úgy járjunk el, hogy mindig a magunk érdekét szolgál­junk és nem a másét.”

    „Én megkövetelem mindenkitől, hogy amit neki megmondottam, azt higgye el, hogy az úgy van.”

  61. 71:
    Egy kicsit peches vagy, mert Arma Gedeon szakértőnk, most éppen duzzog. Ő tudna neked válaszolni. Én csak azt tudom mondani, hogy Orbán lehet hogy olvasta, lehet hogy nem. Amikkel szédíti a nép (egy részét) azt maga is kitalálhatta.

  62. A kisérteties hasonlóság a lényeg.
    Tökmindegy plágium e vagy véletlen egybeesés.
    Az a hátborzongató ,hogy ugyanzokat a pöcs általánosságokat kántálják szent mantraként 60 -80 évvel később is.
    Továbbá, hogy részint ezen mantrák segítségével extra magas fizetéseket harcolnak ki maguknak a kis buzi ingyenélő geciládák.

  63. Üdvözöllek Tibor bá.

    Nem rég egy kedves ismerősöm mutatta az oldal. Még nem értem a végére, de el kell már is mondanom, hogy szuper az amit és ahogyan tálalod. Tegeződésem ellenére, nagy tiszteletet vívtál ki életutaddal, tisztán látó vélemény nyilvánításoddal. Helyén van szíved, eszed. Alig vagyok több mint fele a Te 80 évednek, de nagyon egyet értek az írásaidban foglaltakkal. A városunk lakossági fórumán terjed irományaid. Jó egészséget kívánok.

  64. 74:
    Köszönöm Törökxentmiklósi! Ezek szerint már tudhatom is, hogy melyik városról van szó. Üdvözletem a lakóssági fórumnak. Összefogásban az erő, ne hagyjátok magatokat.

  65. 30. Hungariancorps

    „Ha így haladunk és valóban nem lesz IMF megállapodás, jövőhéten tényleg itt az államcsőd. Nem lesz áram, internet, stb. ”

    Ez egy 2012-es jóslat volt…

    Ez meg 2016-os tény:

    „A nemzetközi intézmények egyre inkább elismerik Magyarország gazdasági eredményeit, teljesítményét, kedden újabb megerősítés érkezett, ezúttal az IMF részéről … az IMF képviselői elismerték az utóbbi évek, a válságkezelés során megtett kormányzati lépések kedvező eredményeit… az IMF a nyilatkozatban elismerően említette az robusztus gazdasági növekedést, a GDP-arányos államháztartási deficit és az államadósság GDP-hez mért arányának alakulását, csökkenését. A gazdaságpolitika eredményei között tettek említést az adósság szerkezetének változásáról, az alacsony inflációról, az adóbeszedés hatékonyságának növeléséről és a gazdaság kifehérítéséről… a Nemzetközi Valutaalap értékelése szerint az elmúlt évek gazdaságpolitikai döntéseinek köszönhetően az ország sérülékenysége, külső kitettsége jelentős mértékben csökkent. Emlékeztetett arra, hogy az IMF szakértői szerint a folyamatosan javuló, nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó gazdasági mutatók nem egyszeri tényezőkre vezethetők vissza, hanem kedvező gazdasági és államháztartási folyamatok tendenciaszerű eredményei…”

  66. 76 – Attila (PV):
    Ennek a hatalmas sikernek egyetlen titka van. Az ország hülyére adóztatása, amit a nyugati dicsérők természetesen nem bánnak.

  67. Attila

    Több mint gyanús, ha IMF és társai pozitív kritikával illetik kis hazánkat. Valami nagyon bűzlik! Ami nekik kóser, az nekünk méreg. Az államháztartás tarthatósága felülírta az Életet. Újfent a kisemberek fizetik meg a vámot. A gazdagok pedig kaptak plusz 500 milliárdot (egykulcsos adó), amit természetesen nem idehaza költenek el. Ezt az 500 milliárdot is a kisemberek fizetik meg. Köszönjük, Viktor!
    A statisztika és az élet általában köszönő viszonyban sincsenek egymással. A környezetemben nem tapasztaltam az elmúlt tíz évben mást, csak folyamatos lecsúszást. Napról napra tengődést, kínlódást. Biztos rossz helyen élek. Ja, mégsem, hiszen az ország egyik leglátogatottabb környékén. Igaz, a turizmus megtizedelődött errefelé és a maradék sem költekezik. A szállodaipar mindent lefed, már a szolgáltatásokat is tönkre vágták. Kiskereskedelemről már nincs értelme beszélni.
    A turisták ki se jönnek a hotelekből. A strandok – egy-két kivételtől eltekintve – panganak. Az elmúlt évtizedekben nem történt érdemi fejlesztés a Balatonnál. Kivételek: Siófok Budapestnek köszönheti viszonylagos jólétét, Füred pedig a túlköltekezéseinek, illetve annak, hogy a központ a parton terül el. És persze szintén közel van PestBudához.
    Az egyik legszebb történelmi város, Keszthely még a statisztikai hivatal adatai szerint is évente 20 százalék körül veszít vendégéjszakáiból. Kihalt belváros és élettelenség jellemzi. Tetszhalott. Nyugdíjas városként emlegetik. Fizetőképes turista be se teszi a lábát, legfeljebb átutazóként. Augusztus első két hetét kivéve, egész évben nulla forgalom jellemzi a belvárost.
    85000Ft a nettó minimálbér. 50000Ft a legolcsóbb albérlet+rezsi+kaja. Ez valami vicc? De nem ám! Ez a valóság, nem az átlagbér, meg az IMF. (Az ájfón- és X82 vásárlók okozta ellentmondást még nem sikerült tisztáznom magamban.)
    Ja, és nem csak az én ismerőseim menekültek nyugatra, hogy fizetni tudják a hiteleiket és meg tudjanak élni, hanem én magam is. 😀
    Lehetne ragozni, napokig tudnám írni, hogy mekkora gáz van idehaza, de minek.
    Szóval, nagy árat fizetünk azért, hogy a nemzetközi uzsorások megkapják azt az évi 1500 milliárd kamatot.

  68. 78. Nagy Csuri

    „Igaz, a turizmus megtizedelődött errefelé és a maradék sem költekezik.”

    A fene tudja… Évek óta rekordokat döntöget a túrizmus, nem lehet szállást találni nyáron.
    Megindult az ingatlanpiac is felfelé, és a statisztikák is azt mondják, hogy a kiskereskedelemben egyre többet költenek… Ezt boltos ismerőseim is alátámasztják.

    „Szóval, nagy árat fizetünk azért, hogy a nemzetközi uzsorások megkapják azt az évi 1500 milliárd kamatot.”
    Az lehet… De ez nem ennek a kormánynak a sara, (úgy tűnik, ez nem egy opció…) Sőt… elég alaposan meg is nyírbálta.
    A bankok nagyobb része már magyar kézben van, ahogy az adósságé is.

  69. 78. Nagy Csuri

    ” A gazdagok pedig kaptak plusz 500 milliárdot (egykulcsos adó), amit természetesen nem idehaza költenek el.”

    Tévedsz… Ez a megtakarítás, aminek nagy részét a magyarok magyar államkötvénybe fektetik, és ők teszik el/élik fel a kamatot is, nem külföldi spekulánsok.

  70. 79 – Attila (PV)
    Ha Orbán azt a pénzt amit ő és a csatlósai elloptak, törlesztésre fordította volna, már rég nem lenne évi 1500 milliárd kamatteher az országon. És akkor ellophatná ezt az 1500 mi8lliárdot. Mindenki jól járna.

  71. Attila

    „A fene tudja… Évek óta rekordokat döntöget a túrizmus, nem lehet szállást találni nyáron.”

    Ez kizárólag Budapestre igaz! Ezen kívül, azt az egy-két kivételt pedig én is megemlítettem.

    Megindult az ingatlanpiac is felfelé,”

    Az árak tekintetében biztosan… 😀

    „és a statisztikák is azt mondják, hogy a kiskereskedelemben egyre többet költenek… Ezt boltos ismerőseim is alátámasztják.”

    Én magam is boltos volnék és körülöttem legalább 100 másik is, akik végnapjaikat élik. Természetesen ebben a szegmensben is vannak kivételek, de ezek csupán a szabályt erősítik. Sajnos! Az viszont igaz, hogy a multik tarolnak a kiskereskedelemben (is).

    „Az lehet… De ez nem ennek a kormánynak a sara, (úgy tűnik, ez nem egy opció…) Sőt… elég alaposan meg is nyírbálta.”

    Pontosítanék: nem csak ennek a kormánynak a sara. Különben a mi szempontunkból teljesen mindegy, hogy kinek a sara, nem igaz? 🙂

    „A bankok nagyobb része már magyar kézben van, ahogy az adósságé is.”

    Na, ez a mese kategória. Amíg a pénzkibocsátás joga nemzetek felett áll, addig teljesen mindegy, hogy azt a bankot ki üzemelteti. Az adósság jelentős része pedig továbbra sem belső adósság. Államkötvényeket valóban vásárolnak a tehetősebbek, de ez még mindig csak egy elenyésző része az államadósságnak. Szerintem. Aztán lehet, hogy a statisztikai hivatal másként látja, de azoknak meg nem hiszek, mert mindig szépítenek. 🙂

  72. Tibor bá’

    Az én gépemen, böngészőmben a sorszámozást tekintve totális káosz jellemzi az oldalt.

    Hol a hiba? Nálam, vagy Nálad?

  73. 83 – NagyCsuri:
    WiseLady utasítására módosításokat hajtok végre. Minden rendben lesz.

  74. 82. Nagy Csuri

    „Na, ez a mese kategória. Amíg a pénzkibocsátás joga nemzetek felett áll, addig teljesen mindegy, hogy azt a bankot ki üzemelteti.”

    Nem teljesen.
    Hogy a kamat haszna magyar vagy külföldi bankban keletkezik, az azt hiszem, nagyon nem mindegy. És én arra szavazok, hogy jobb, ha magyar bankban keletkezik, mert az itt marad.
    Az meg hogy az állmamdósság túlnyomó többsége magyar kézben van, az nem csupán a KSH „szépítése”, mert ezek nemzetközileg használt számok, és aki ezzel hazudik, nagyon könnyen lebukik. Egyébként a hírt lehozta a Portfolio is, ami az Indexhez kötött gazdasági portál, és nem kritizálta.
    Ez azt is jelenti, hogy a befektetendő pénzzel rendelkező magyrok jelentős része bízik a magyar gazdaságban.

    Abban viszont teljesen igazad van, hogy a pénz kibocsátási jogát vissza kellene szerezni.
    De hát melyik államfő akarja Kennedy sorsát?
    De még ha Orbán bevállalná is, (ahogy elég sokmindenben szembement a háttérhatalommal) először az itthoni ellenzéke forgatná meg a hátában a kést.

    Abban is igazad van, hogy a pozitív változások nem egyformán érzékelhetők, de a szaporodó fizetésemelések, családtámogatások ebbe az irányba mutatnak.

  75. 81. Tibor bá’

    „Ha Orbán azt a pénzt amit ő és a csatlósai elloptak, törlesztésre fordította volna, már rég nem lenne évi 1500 milliárd kamatteher az országon.”

    Szerintem Orbán és csatlósai is világosan látják, hogy egy működö gazdaságból még többet lehet „lopni”.
    Ahhoz viszon magyar kézbe kell venni a pénzesebb ágazatokat.
    Ehhez viszont kellenek a magyar tőkések, befektetők.
    Abból meg nem lesz magyar tőkésosztály, ha a bejövő pénzeket azonnal adósságvisszafizetésre költik.
    Valamennyi jut arra is, de először a hátországot kell felépíteni.
    Az sajnálatos, hogy a baloldal ebből először ideológiailag kizárta magát ebből, aztán már 2010-ben még mielőtt a kormány bármit tett volna kijelentette, hogy „bármilyen módszerrel” meg fogja önteni a kormányt. Szóval természetes, hogy a pénzek a haveroknak mennek, és az ellenzék nem kap muníciót a kormánydöntéshez.

  76. 82. Nagy Csuri

    „Megindult az ingatlanpiac is felfelé,”
    Az árak tekintetében biztosan… ?

    Főleg… Kezd feléledni a fizetőképes kereslet.

    Egyébként túrizmus:

    Budapestet szavazták meg a világ második legjobb városának az elismert Condé Nast Traveler utazási magazin olvasói.
    Csak Firenze előzte meg a magyar fővárost a Condé Nast Traveler 28. alkalommal megrendezett éves olvasói szavazásán, amelyben több mint 128 ezren adták le a voksukat.
    Budapest olyan városokat előzött meg Európában, mint Róma vagy Párizs és nem sokkal csúszott le az első helyről.
    A szavazók a kedvenc városukat értékelhették, a magyar főváros 100 pontból 86,09-et kapott, Firenze 86,53-at.

    (Nem kincstári propaganda, HVG)

  77. Elnézve a régi és az új kommenteket egy dolog rögtön szembeötlik. Tökmindegy hogyan teszi tönkre Orbán az országot, mindig lesz egy csomó ember aki így is dicsőíti. Tényleg jó a német csodafegyver hasonlat, akkor is volt jónéhány korlátolt (bocsánat ha sértő vkire) aki elhitte, hogy a legvégén majd bebizonyosodik, hogy megérte ez az utat végig járni. Aztán nem maradt más csak nyomor és a romok.

  78. Attila

    „Az meg hogy az állmamdósság túlnyomó többsége magyar kézben van, az nem csupán a KSH “szépítése”, mert ezek nemzetközileg használt számok, és aki ezzel hazudik, nagyon könnyen lebukik. Egyébként a hírt lehozta a Portfolio is, ami az Indexhez kötött gazdasági portál, és nem kritizálta.
    Ez azt is jelenti, hogy a befektetendő pénzzel rendelkező magyrok jelentős része bízik a magyar gazdaságban.”

    Valamit nagyon félreérthettél! Nézzük:

    „A lakossági állampapírok részaránya így február végén a teljes adósság 22, míg a forintadósság 30 százalékát tette ki – írták.” 2017.03.08.
    Forrás: http://hvg.hu/gazdasag/20170308_akk_kotvenyek
    A Portfolionál és az Indexnél ez sem jobb forrás. 😀 De nem is rosszabb! 🙂

    Ettől függetlenül a tendencia jó. Hogy eddigi sarkos fogalmazásomon kicsit enyhítsek, valóban volt pár pozitív intézkedése a kormánynak, főleg a pénzügyek terén. No, de az államadósság legjavát még mindig az a bizonyos nemzetközi pénztőke tartja a markában. És hát, akinél a pénz, annál a hatalom.

    „Abban is igazad van, hogy a pozitív változások nem egyformán érzékelhetők, de a szaporodó fizetésemelések, családtámogatások ebbe az irányba mutatnak”

    Ugye abban egyetértünk, hogy a hazai árak többsége elérte a nyugatiakat? Kivételt ez alól talán a szolgáltatások és az ingatlanpiac jelent. No mármost, mi lesz abban az esetben, ha a hazai bérek is elérik a nyugatiakat? Az a gyanúm, hogy mire e tekintetben is felzárkózunk, az említett szolgáltatások és ingatlanok árai a nyugatiak többszörösére fognak rúgni. Szóval, csak óvatosan azokkal a béremelésekkel! Húsz éve hangoztatom, hogy béreket csak úgy szabadna emelni, hogy a járulékrendszert átalakítjuk. Ugyanis, ez az egyik kerékkötője a magasabb béreknek. És persze közben az áraknak sem szabadna tovább emelkedniük. Na, ez a lehetetlen kategória. Persze, egyetértek a bérunióval, de félek rossz vége lesz. Feloldhatatlan ellentmondás.
    Bizonyos szegmensekben viszont már rég lehetett volna emelni. Ilyen például a bevásárlóközpontokhoz- és a szállodaiparhoz kötött alkalmazotti bér. Nem részletezem, csak ha valaki nagyon kíváncsi rá.

    A családtámogatási rendszer valóban támogatható. Ezeknek viszont ára van, amit a tömegekkel fizettetnek meg a Világ legmagasabb ÁFA-ja segítségével.
    Az internetes kereskedelemben is hátrányban vagyunk. Kattints csak rá egy Amazon-ra, vagy egy kínai, hong-kongi webshopra. A hazai árak feléért és szállítási díj nélkül dolgoznak. Az üzemanyagárak – a rezsicsökkentés ellenére – 30-40Ft-tal drágábbak a nyugat-europainál. Arra akarok kilyukadni, hogy versenyképtelenek vagyunk. Hong-Kongból egy 500Ft-os női bugyogót postaköltség nélkül házhoz küldenek. A Magyar Posta ugyanezt kb. 1500Ft-ért teszi meg nekünk a szomszéd utcából. Vicc.
    Nem ragozom, mert már így is hosszúra sikeredett. 🙂

    ” Kezd feléledni a fizetőképes kereslet.”

    Ingatlanosoktól hallom, hogy 99 százalékban a 15 millió alatti ingatlanok mennek. Ha mennek. Valamint a dúsgazdagok több százmillás kecói, de ez csupán 1 százalék.

    „Budapestet szavazták meg a világ második legjobb városának az elismert Condé Nast Traveler utazási magazin olvasói.”

    Én ugyanezt mondtam és hozzátettem, hogy kizárólag Budapestre igaz a turizmus bővülése. Fenntartom állításom. A vidék viszont leszakadt. BP állam az államban. 1000 milliárdból 800 milliót ott költenek el, a maradékot pedig odadobják koncként a lesajnált vidékieknek. Épp hogy éhen ne dögöljenek. A vidéki turizmust a Szép Kártya tartja életben. Ha az nem lesz, akkor lesz a mesének is vége.

    Mint az enyémnek is, most azonnal. 😀

  79. Írtam Attilának egy litániát, de pont akkor omlott össze az oldal, így tetemes károm keletkezett. Oda a véleményem. 😀
    Még egyszer neki nem állok. Most nem, az biztos. 🙁

  80. 89 – NagyCsuri:
    Rettenetesen sajnálom.

  81. Attila (PV)
    Fantasztikus hangulatú lett Bp. belvárosa. Hajnali 1 órakor sok helyen nem tudtok leülni asztalhoz, ha előre nem foglaltatok asztalt. Nem egy két kocsmáról beszélünk, százával nyíltak jobbnál jobb helyek. A nyári siófoki aranyparti fílinget felülmúlja. A nyáresti Római parti élmény is nagyon rendben van. Nem véletlenül jönnek tömegével hosszú hétvégézni nyugatról a fiatalok Bp-re.

    Mára többet változott a fiatal egyetemista Orbán mai önmagához képest, mint , Conchita Wurst, Thomas Neuwirth-hoz.

  82. 78. Nagycsuri

    Az egykulcsos adó nem (csak) a gazdagoknak jó. Én a magyar átlagfizetést kapom, és jól jártam az egykulcsos adóval. 2009-ben pl. ez volt a helyzet: 0 – 1.700.000.-Ft 18% 1.700.001 Ft-tól 306.000.-Ft és az 1.700.000.-Ft feletti rész 36% -a. Szerinted gazdag volt nyolc éve, aki 142000 bruttót keresett?
    Ha valaki belengeti a többkulcsos adót, arra biztos nem fogok szavazni, akármilyen szép is egyébként a programja. És sokan vannak, akik így gondolkodnak (valószínűleg az emberek többsége)

  83. 92 – hargi:
    Majd fog 3 millió nyugger 😀

  84. 92: „Ha valaki belengeti a többkulcsos adót”

    Azért tőlünk nyugatabbra ez elég jól működik.
    Fontos az adósávok helyes megválasztása (nálunk ezt szándékosan alacsonyra szabták, hogy az átlagjövedelmű már max. kulccsal adózzon),
    illetve fontos a társadalmi felelősségvállalás – a gazdagabbak ne akarjanak kibújni a magasabb kulcsok alól (nekik erre ugye jobb lehetőségeik vannak, mint a szegényebbeknek).

    Érdekes egyébként, hogy a két vh. között nálunk büszkék voltak azok, akik magas adót fizettek – ők voltak a ‘virilisták’.

  85. 94. Én is büszke lennék rá, ha ez tényleg azt jelentené, hogy sokat keresek.
    Amúgy így is több adót fizetek, mint aki feleennyit keres, pedig nem veszem kétszer többet igénybe az orvosi ellátást, oktatási rendszert, rendőrséget, és még sorolhatnám.
    Az SZJA mellett amúgy is fizetek 27% ÁFA-t, így amennyivel több marad az SZJA csökkentés után, azt ha elköltöm, akkor az állam keres 27%-ot, ha meg állampapírt veszek belőle, akkor olcsón finanszírozom neki az államadósságot.

  86. 94 – Observer:
    Nem csak a két világháború között. A kiegyezéstől kezdve.

  87. 95: ” így is több adót fizetek, mint aki feleennyit keres”

    Megtippelem: kétszer annyit? 🙂

    Itt jön a képbe a társadalmi felelősségvállalás – sajnos erre kevésbé vagyunk érettek, mint pl. a skandinávok.
    Én bizony el tudnám képzelni, hogy egy Gyurcsány, vagy egy Mészáros progresszíven adózzon. Vagy ha számszerűsíteni akarom, akkor mondjuk az 50 millió feletti éves jövedelmek adózhatnának progresszíven.
    De az is igaz, hogy nem létezik olyan adórendszer, ami mindenkinek megfelel.

  88. 95: „Én is büszke lennék rá”

    Hozzátehetjük, hogy a virilisták nagyobb beleszólással rendelkeztek a közügyekbe. 😉

  89. 97. Observer

    Köztünk szólva, én is azt tartanám igazságosnak, ha azok döntenének a pénz elköltéséről, akik befizették (és akik korábban befizetők voltak). Ez persze az általános választójog korlátozása lenne, cserébe értelmét vesztené a felelőtlen ígérgetés és a szavazatvásárlás (egyszóval a mostani politikusoknak nem áll érdekében)

  90. 98: Igen, én is úgy gondolom, hogy az egy ember, egy szavazat – bár igazságos rendszernek tűnik – de valójában nem az.
    Erősen kérdőjeles, ha valaki képtelen elvégezni egy középiskolát, az milyen mértékben képes átgondolt politikai döntést hozni. Vagyis nem annyira a vagyoni helyzethez, hanem inkább a képzettséghez kötném a választójogot. (Persze ez meg fellendítené a gyorstalpaló „érettségi gyárakat”.)

  91. Kizárnád szegény Martin Schulz-ot (vagy boldogult Horn Gyulát) a politikából ? 🙂

  92. 102: Hornnak csak volt legalább egy marxista esti egyeteme… 🙂

  93. Teljesen igazságos rendszer nem létezik. Mi van azzal a tehetséges fiatallal, aki önhibáján kívül nem érettségizik le? Ő szavazhat?

  94. Atila 87.

    Ezt a kormánypropagandát már nem lehet szó nélkül elviselni!

    Szerinte Párizs és Róma sírva fakad, hogy Budapest turisztikailag beelőzte őket és siratják a kongó szállodáikat, amikor egy átlag amerikai túrista először Párizsba megy , utána Rómába, ha Budapestről kérdezik akkor meg azt feleli, hogy nem vágyik Romániába!
    Kedves Attila sokat ivott, vagy annak a turisztikai lapnak az illetékese?
    Elvégre jó pénzért bármit.
    Már látom lelki szemeim előtt, amint a párizsiak, rómaiak kínjukban sírva állnak sorba a budapesti ingatlan piacon.

    A többi kellemetlen és értelmetlen halandzsára, mint magyar bank (tessék már a BUX-on jegyzett részvények tulajdonlását is nézni, nem azt, hogy Bp. a székhely.

    Meg ugye pl. a nemzethy gázszerelője, (aki az egykulcsos adóval nagyságrendekkel kevesebbel járul a köz terherviseléséhez) a magyar nép érdekében vesz jachtot az Adrián, meg villát, meg focicsapatot Eszéken, meg stb.
    Meg nyaralókat a világ ismertebb üdülőhelyein?
    Mindezt csupán csak az éhező, vagy nehéz sorban tengődő magyar emberek érdekében?

    Kit akar kábítani ezzel a tömérdek demagógiával?

    Kedves Attila!
    Vette már a fáradságot, hogy utánaszámoljon, ha az Unió segílykéje nem lenne, Magyarország gazdasági növekedése 2-3 százalék mínusz lenne?
    Azaz a magyar GDP folyamatosan csökkenne? Évek óta!
    És akkor még a trükkök ezreit , lenyúlásokat, állami túlszámlázásokat -mint GDP növelő tényező- még bele se számoltuk!

    Egyébként minden OKÉ?

  95. 105 – előforduló:
    Attila évek óta ezt csinálja, de esze ágában sincs Orbán alatt élni. vagyis tök hiteltelen.

  96. 107. előforduló

    „Vette már a fáradságot, hogy utánaszámoljon, ha az Unió segílykéje nem lenne, Magyarország gazdasági növekedése 2-3 százalék mínusz lenne?”

    Vette.
    Ha az unió segíjkéje nem lenne, akkor nem kellett volna megnyitni a piacokat a külföldi multik előtt, amik tönkretették a hazai gazdaságot.
    Semmi nem indokolta, hogy a biztosítást meg a közétkeztetést meg a vízügyet külföldi kezekbe kell adni.
    A közműveket meg úgy adtuk ajándékba, hogy még 8%-os profitot is garantált hozzá az állam.
    A csatlakozás előtt 700 milliárdos volt az élelmiszerexport, utána kényszerítve lettünk, hogy inkább importáljuk azt is amit itthon is meg tudtunk termelni, durván a duplájáért.
    A vágóhidak, nyugati színvonalon 13 millió sertésre lettek belőve.
    De az EU-s kvótarendszer 3 millió sertést írt elő. Hasonló a helyzet a szarvasmarhával is.
    17-ből 16 cukorgyárat fel kellett robbantani, szélnek ereszteni a cukorrépa termelő családokat, aztán hangtalanul nézni, hogy vesszük nyugatról a jóval drágább cukrot.
    Hasonló kvóták alapján kivágatták a szőlőket és a gyümölcsösöket, hogy piaca legyen a hollnad meg a spanyol génpiszált szemétnek.
    A növényolajipart úgy adtuk oda az olasz maffiának, hogy még azt a pénzt is mi adtuk, amin megvették…
    A mi pénzünkön kellett feltőkésíteni azokat a nyugati bankokat, akik aztán brutálisan megnyúzták a népet.
    Az MNB-t kötelezték, hogy ha hiánya van, akkor a költségvetésből fedezze.
    A hiány pedig „be volt tervezve”… évi 300 milliárd. Ugyanis a kereskedelmi bankok a 7%-al magasabb forintkamatot kihaszálva ott fialtatták a milliárdjaikat.

    A sor nagyon hosszú…
    Szóval ha nem kapnánk a segíjkét, de a magyar gazdaság érdekében gazdálkodhatna az ország, akkor fényévekkel jobban járnánk…
    Ráadásul a segíjkének csak egy részét lehet általában lehívni. És azt is csak olyan beruházásokra lehet költeni, ami az EU-s infrastruktúrát erősíti… Munkahelyteremtésre, gazdaságélénkítésre tilos fehasználni.

    Be kellene már látni:
    Az EU-nak nem „egyenrangú” konkurrencia kellett, hanem engedelmes gyarmat, olcsó munkaerővel, és felvevőpiac a keletre silány bóvlit gyártó iparnak…
    A segíjkének pedig valóban van zsarolási potenciálja, az EU lelkesen használja is, ezért kell kiváltani…

  97. 106. És Ön vette a fáradságot, kedves „előforduló”, hogy rájöjjön miért van a németeknek 460 milliárd euró kereskedelmi többletük, miközben a perifériának (déli EU-s államok, V. 4-ek) 460 milliárd kereskedelmi hiánya? És az megvan, hogy egyre több német politikus jelenti be, hogy mennyire rossz ötlet volna, ha visszafognák a „felzárkóztatásunkra” kiosztott „jótéteményt”, mivel annak az 2/3-a az ő kasszájukba folyik vissza?

    Tényleg, magyar ember létére hogy lehet ennyire elfogult bárkivel, aki ellenségesen nyilatkozik meg Magyarországgal kapcsolatban, csak azért, mert utálja a „Zorbánt”?

  98. 104: „Mi van azzal a tehetséges fiatallal, aki önhibáján kívül nem érettségizik le?”

    Ezt nem tudom értelmezni. Milyen oka lehet annak, hogy ma valaki ne tudjon leérettségizni, ha egyébként akar és még tanul is?

  99. 107: „Ha az unió segíjkéje nem lenne, akkor nem kellett volna megnyitni a piacokat a külföldi multik előtt”

    Attila, te fordítva ülsz a lovon. ELŐSZÖR eladtunk mindent „szarér-hugyér”, párhuzamosan megnyitottuk a piacot , mindeközben egy árva fitying támogatást, vagy esetleg adósság elengedést nem kaptunk nyugatról. Amióta EU tagok vagyunk , azóta legalább van „segíjke” és nem is annyira kis összeg. A mostani ciklusban pl. még 7300 milliárd forint vár kiosztásra (ami több, mint duplája az ellopott manyup-pénznek).

  100. Attila – Kyra 107-108.

    Amit írtak, szinte teljesen egyetértek, csak a királyi többessel nem. Mert már az öreg beteg alatt is hallattuk a hangunkat sokan.
    A felcsúti törpét annyira utálom (most már), hogy egykoron aktivistája voltam- én balfék, megvezetett hü..e.

    Most ugye csalással, vagy mások szerint anélkül, de elég nagy felhatalmazással tehették volna a dolgukat.
    De nem tették és nem is teszik!

    Kezdhetjük a devizahitellel, aminek az átgondolatlan szabályozását 2001 év agusztusában dolgozták ki, igen, Varga M. vezetésében.
    Én balga is azt hittem, hogy az államadósság növelése nélkül irdatlan bejövő devizával akkor megnyerik a 2002-es választást.
    Hányan is mentek rá a devizahitelre? Hány magyar család és ember jövője omlott össze? tudom, a szocik alatt is.

    A szocik bűnösek, hogy abban a formájában változatlanul tovább engedték. Pedig csak határidős devizafedezeti ügyletekre kellett volna rákényszeríteni a hitelnyújtó bankokat a hitel volumenéig. Semmi gond nem lett volna. Csak hát ahhoz ész is kellett volna.

    Melyik párt is volt hatalmon 2000-ben, amikor a BBank 25%-os állami tulajdonrészét 1350 Ft-on eladta, a rossz adósságok átvállalása mellett? Hány száz milliárd volt a bukó? Akkor a BBank eszközérték egyébként 1800 Ft/db részvény volt. + piaci érték; akkoriban csak ez megérte a privatizált K and H bank eszközérték dupláját 3600Ft.
    Most mit akarnak az osztrák Erste 15%-ával? Hümmögni a közgyűlésen döntési helyzetben? Mert másra nem elég. jó sok pénzért 00.
    A többi bank? Melyik a magyar?
    Az OTP részvényeire rá van írva, hogy melyiket vette János bácsi és melyiket Günter forintért? Netalán egy befektetési, vagy portfóliókezelő alapon keresztül? Ugyan már.!

    Ki is volt kormányon 2001-ben, amikor a közmű privatizációs szerződések feltűnő aránytalanság okán (több mint 50 %) érvényteleníthetőek lettek volna a szocik aljassága után 5 éven belül!
    Igen, a 8% eszköz befektetésarányos szerződést is garantáltan biztosították felülvizsgálat nélkül. Ugyanis a szolgáltatók belevették saját beruházásba a lakosság -cég befizettetett közműfejlesztését, meg külföldi alvállalkozást, meg elfelejtettek amortizációval számolni, stb!
    Az állami energiahatóságnak minden évben joga lett volna a közműszolgáltatók áremelési javaslatát elemezni, pontosíttatni és akár visszadobni. Nem tették.

    HACCP? Nálunk kötelezővé tették 2000-ben, míg az osztrákok és nyugatiak a régi technológiával dolgoztak. Semmivel sem lett jobb nálunk a „kaja”, de jóval többe került már.
    Állami Tsz-ek privatizációja? szám szerint 18 már 2000-ben.
    Igen , később a szocik sem voltak maszületett bárányok.

    Igen, az Unió elvárt bizonyos dolgokat, csak hát akkor még nem voltunk Uniós tagok 2004-ig csak beszélgettek, tárgyalgattak róla, meg előcsatlakoztak. Én akkor is kézzel-lábbal tiltakoztam ellene. Kik is dőltek hátra nagy nyugalommal 2002-ben, hogy hagyják a szekeret begurulni? Ja ezt önök nem tudhatják, ez más info.

    Az Unió abba sosem szólt bele, hogy hazai támogatásban miként, de egyenlő elbírálásban részesítik a termelőket, tehenészeteket, de ennek akkor még sok jelentőssége sem volt, mert 2010 előtt a nyugati szubvenciónak töredékét sem kapta meg az agrárium. Mondták is, hogy tessék hazai forrásból segíteni őket, ne a sógorék pénzéből!

    Az MNB hiánya ? Az is igaz. De viszonylag stabilan 275 forint volt a euro-forint, ma meg 310. Kinek kell megfizetni az fogyasztási áruban jelentkező 45 forint többletet?
    Igen, a népnek! De most hála a devizaadósokon történt nyerészkedésnek, nyereséges az MNB. Gyorsan el is tapsolták a 300 milliárdot. Meg árverezik a devizaadósok házait. Erre igazán büszkének kell lenni?
    Az MNB árfolyam és kamatpolitikája, 45 Ft, azaz 15%-al drágítja az importot. Magyarországon mindenben van import.
    A 0 körüli alapkamat? Meg az adója. Ja menni is most az infláció? 2, 9 % hivatalosan, meg amennyivel több. Nesze kisember így válik semmivé a megtakarításod a banki- állampapírban. Hogy a nyugdíjas évekre félretettnek semmije se legyen. Ez majdnem olyan, mint háború előtt a békekölcsön.

    Az inflációt egyébként -Attila- hívják a költségvetés láthatatlan bevételének!

    A 2010-es igért számonkérésből mi lett, Hagyót, meg Hunvaldot szabadlábra helyezték. A többi ígéret meg semmis, Megmentették a MALÉV-et is. STB.
    Meg az egészségügyet is. Nincs vizitdíj, de a hullahegyeknek már nincs is szüksége díjra.
    A népességfogyás, Mintha ennek is a tendenciája változni látszana- érvelt a kancsal. Igen, mára 2017re kevesebben születnek és sokkal többen halnak.
    Ja, hogy a magyar szülések 15Í%-a már nem is itthon, hanem nyugat Európában történik? Hallelúja; azoknak a fiataloknak talán jobb sors adatik.

    Attila Kedves! Nevezzen már meg olyan vállalkozást, amit az egykulcsossá vált adójából adódó befektetéssel alkított valaki! Mert ez volt az egykulcsos SZJA hivatalos magyarázata! Ja, hogy ilyen nincs? Sőt egyesek újabban már itthon adózni sem akarnak törvényerővel, mert OFFshore, meg kapcsolt építőipari cég műemlék beruházása, meg…meg. De a közös pénzből, a nyomorgó Mari néne adójából, meg a fagyoskodó Pista bácsi adójából jól esik belecsipegetni? mert világbajnok ÁFÁt ők is fizetik.

    „A sor nagyon hosszú…”
    A Csehek, Szovákok, Lengyelek, Románok, stb. valahogy jobban bejött ez az európásdi. Valahogy okosabban csinálják?
    Pedig egykor mi voltunk a legvidámabb barakk. Ha valaki elfelejtette volna. Romániában csontért állt sorba 100 ember, a lengyelek meg éheztek … egykoron, nem is oly rég. 30 éve. Kis idő a történelemben 30 év, de az én életemben nagyon sok…

    De büszkék is lehetünk. Mire? Hogy nálunk jut egy főre a legtöbb stadion, a legdrágábban épített stadion, a legtöbb nem létező autópálya, meg a jobb élet ígérete immár vagy 50 éve.
    mert
    „elvtársak többet fogyasztottunk, mint amennyit megtermeltünk, ezért most kissé meg kell húzni a nadrágszíjat…”
    Igen, most is az fogyaszt többet, aki léhűtő, szélhámos, azaz politikus. És a barátaik.

    És még a gazdaság mélyrepüléséről szó sem esett.
    ” minden népnek olyan vezetője van , amilyet megérdemel” hát akkor mi nagyon nagy bajban vagyunk.
    „Meghalt Mátyás oda az igazság”

  101. Observer 110.

    Manapság olvasnia a gazdasági hírekben, hogy a kormány gyorsított ütemezéssel, idén akarja a 9000 milliárd unjós segílyt és hozzá 3000 milliárdot lekötni – bátorkodom megjegyezni, hogy a haverkáknak; de meg ne verjenek érte. Ez az irdatlan pénz elvileg alaposan meg fog dobni a gazdaságot, meg egyesek pénztárcáját.
    Ha meg 2018-ban esetleg kormányváltás történne, na bumm, marad az üres kassza.
    Pedig pedig még az uniós 7 éves ciklus fele vissza lesz az üres kasszával!

  102. 112: „bátorkodom megjegyezni, hogy a haverkáknak”

    Méghozzá annyira a haverkáknak, hogy hoztak egy kormányrendeletet, ami az állami intézményeket gyakorlatilag kizárja a pályázatokból – külön kormányengedéllyel lehet majd csak pályázni.
    Ez azért érdekes, mert az egyetemek költségvetésének 2/3-a EU pályázatokból áll össze, de sok más állami intézet is pályázati pénzekből működik. Még a KLIK-et is eu-pénzből tőkésítették föl (vagyis lett nullszaldós).

    Szóval a „kevésből” az intézményeknek már nem jut, az megy a haverokhoz. Most lészen nemsokára nagy sírás és jajveszékelés a közszférában… 🙁

  103. 108 – Kyra:
    Megfordítod a sorrendet. Magyarországgal kapcsolatban csak negatív vélemény lehetséges, nem azért mert utálom Orbánt. Azért utálom Orbánt, mert rosszak az eredmények. Nagyon-nagyon rosszak. És ne felejts el válaszolni előfordulónak. ha már nekem nem árulod el, miért írtad be ugyanazt nyolcszor. 😀

  104. Tibor’bá

    Nem ment el a hozzászólásom. Először azt hittem, hogy be van állítva bizonyos szavakra, hogy meggátolja a továbbküldést a program. Próbáltam kitörölgetni egyenként a gyanús kifejezéseket és újra küldtem. Csak a nyolcadikra sikerült… 😀

    Ami meg az eredményeket illeti, most visszaolvasás nélkül csak az jut eszembe, hogy 2010-ben 2 160 000 000 dollár kamatot kellett kifizetnünk, most pedig valahol itt olvastam nálad, hogy 1 350 000 000 dollárt. Szerintem ez eredmény.

    Ugyan azt is írtátok, hogy az adófizetőket sarcolják meg azzal, hogy mindenáron a kölcsönöket törlesztik, de hát ki mást? Ki fogja visszafizetni, ha nem mi, adófizetők? Ez az egész jól el lett tolva és ebben benn van az egész bagázs, az Orbán épp úgy, mint Antall, Horn, Bajnai Gyurcsány és főleg az MNB elnökei.

    Érdemes megnézni, hogy milyen ügyesen adósítottak el bennünket ezek a „kiváló” politikusok kartellben a külföldi tőkével, Andrew Sarlóssal, Sorossal és a többiekkel.

    Ez a Magyar Nemzeti Bank Műhelytanulmánya 1993-ból a külső eladósodásról és az adósságkezelésről.

    https://drabikjanosblog.files.wordpress.com/2017/03/magyar-nemzeti-bank-mc5b1helytanulmc3a1nyok-2-1993-56-oldal.pdf

  105. 114-115

    Köszönöm Tibor’bá a bizalmat, mert sajnos ész érvekkel az Attila mentalitásúak ritkán szoktak válaszolni.
    Még olyan kérésem lehetne-e, hogy Paks II.- ről valami érdekeset olvashassunk a sok napi elvesző info áradatban?

    Kyra
    látom nem nagyon akaródzik érvelni, de segítek:
    2010-ben egy akármilyen , de még élő, avagy lecsengő gazdasági pénzügyi válság-csalás következményeit éltük meg, ne hasonlítgassuk a 2010 előtti és mai napi pénzügyi környezetet össze, mert aki ezt képes összemosni, az más aljasságokra is képes…..(idézve Bogár Urat)

    Ugyanis azt gondolom elismeri, hogy mikor a FED 6% dollárkamatot képes adni a pénzügyi hitelezőinek, akkor se matolcsy se az ördög nem képes a FED kamatszintje alatt forráshoz jutni.
    Azt se felejtsük, hogy ha pánik van, a bizonytalantól még jobban menekülnek a pénzhitelezők. Eddig egyetérthetünk?
    Márpedig Magyarország elég hosszú ideje a bizonytalankodó oldalon áll a befektetők szemében.
    Egyszóval békeidőben kisebb, „háborús időben” sokkal magasabb , esetleg dupla kamatfelár” jár a befektetőknek”.
    Ezt olykor úgy mondták, hogy magas kockázatú, vagy pénzügyileg nagy kitettségű, vagy gazdaságilag nagyon érzékeny országok.
    Szóval az utóbbi években időszakos pénzügyi békeéveket élünk meg, ezért lehetett alacsony a magyar jegybanki alapkamat. Ezt a lehetőséget elbaltázni még a hülyéknek is nehezen menne, még a matolcsynak is.
    Szóval -szerintem- ebben az 1350 mill dollár kamatkiadásban semmi érdemi nincs, csak pusztán egy kedvező nemzetközi helyzet. Ami viszont nem tart örökké; erről a pénzkamat – árfolyam ciklikusságról a FED urait lenne érdemes megkérdezni, mert ők mozgatják meg az egész világpiacot.

    Abban is egyetérthetünk, hogy most is a költségvetésnek pótlólagos forrásra van szüksége, mert hiányra tervezik.
    Az államadósságot GDP arányosan hiába hamisítják -bocsánat- korrigálják csökkenő tendenciájúnak, volumenben valójában folyamatosan növekszik az ország államadóssága. Ugye bölcs vezérünket idézve: ” az adósságot nem visszafizetni, hanem kinőni kell…”.

    Tényleg igaz, hogy az adósságot (nem azokkal akik csinálták és lenyúlták) az adófizetőknek kell visszafizetni.
    Csak milyen jó és igazságos is lenne az arányos közteher viselés, mert a szegényebbek a kevesükből aránytalanul sokat fizetnek be. Csak pl. a kaszinók adózása, vagy egyes autógyárak 3-6 %-os átlagos adójuk, míg a magyar kicsiket a NAV állandó ba…gatása mellett 16, majd 10 %-al sarcoltatják. A veszteségeket meg még inkább.
    Ja, hogy a vejkó cége ellen közben a NAV adóvégrehajtást is indított?
    Míg egyesek az elsíbolt tíz-százmilliárdok után offshore, meg egyéb törvénykezés által kiagyalt trükkökkel 0, azaz NULLA forint adót fizetnek a közösbe.
    Hát hiába, a zsíroskenyér láthatóbb, adóztathatóbb,jobban csúszik, meg eldugni sem lehet, sőt a disznózsír ott csillog a szájak sarkában. A homárlakomát meg a színfalak mögött fogyasztják.

    Másrészt azon is érdemes elgondolkodni, hogy akinek alacsony a jövedelme; mondjuk zsíroskenyérre elég, az mennyit tud kivenni az állami „jóléti kiadásokból”, mint autózás, autópálya használat, hidak, különféle beruházási-fogyasztási támogatások, import fogyasztási javak, telefonálgatás orrvérzésig, gyakran cserélt fogyasztási javak, támogatott Opera-színház, támogatott üdülési-pihenési szolgáltatások, szórokozási létesítmények, mint támogatásból létesített kalndparkok, sípályák, vízi csodák, élményfürdők, és egyebek…

    Szóval lenne még hova nyúlni, mintsem a templom egereinek tetveit hajkurászni!

    Köszönöm az MNB-s feltöltést, de lusta vagyok, a teljes, érdekes anyag nem fért volna bele?

  106. 116 – előforduló:
    Paks-ról elbeszélgethetünk jövő hétfőtől.

  107. Fogok érvelni, „előforduló”, picit később, de valóban nem nagyon, mert abban amit írtál túl sok az igazság. Nekem nem derogál, ha nincs mindenben igazam.

  108. 118. Kyra!

    Szerintem az igazság nem szubjektív, hanem egyetemes; és szerintem sajnos manapság túlságosan kevesen kíváncsiak az igazságra, az megismerésére.

    Örülök, ha mennél többen eldobják azt a szemüveget, amit egyes érdekkörök kötelezően osztottak le nekik.
    „A valóság tényének eltagadása nem változtat annak meglétén!”

    A cél érdekében egy icipici túlzás azért megbocsátható bűn?

    117 Tibor’bá!
    Előre is köszönöm, érdeklődve várom.

  109. 116. előforduló

    „Ugyanis azt gondolom elismeri, hogy mikor a FED 6% dollárkamatot képes adni a pénzügyi hitelezőinek, akkor se matolcsy se az ördög nem képes a FED kamatszintje alatt forráshoz jutni.”

    De amikor a FED már 0 körüli kamatokkal operált, akkor ki az ördög (Simor) tartotta a forint kamatokat 6-7%-al a dollár meg az euró felett évekig, hogy a spekulánsok miliárdokat parkoltatva az MNB-ben évi 300 milliárdot szippanthassanak ki évente csak a kamatkülönbözeten? (2-3%-ra felvettek euro vagy dollár hitelt, átváltották forintra, és betették az MNB-be pár hónapra fialni… )
    Aztán ugye mekkora sivalkodás volt, amikor Matolcsy levitte a kamatokat a „globális” szintre.
    És ez persze elképzelhetetlen lett volna egy „független” MNB-esetében a mai napig…

  110. Tibor’bá!
    Írtam egy pénzpolitikai hosszú esszét Attilának, hogy arra kössön csomót , de nem jelent meg. Megmenthető?
    Ezt a mások által is jelzett zavart nem lehetne kiküszöbölni?

    Nagyon nehéz. Van minimum 30 kitiltás. Ha például valakit PÉTER-nek hívnak (ez a nick-je) akkor, ha te megemlíted a PÉTisót, az első 3 betű miatt parkolóra kerülsz.

  111. Attila 120.

    Kedves Attila!

    Látom gazdaságai érvei már sorra bedőltek a ” Magyarország jobban teljesít” demagógiával kapcsolatban és most a FED és MNB átláthatatlan és kiszámíthatatlan tevékenységén és pénzpolitikáján rugózik.
    (Talán főnökei utasították, hogy teljesítsen jobban hozzászólásaiban mert nem lesz apanázs? Meglehet nem is külföldön „sínylődik” csak egy kinti kormányközeli serverrel operál? Csak tréfának szántam, de valóság is lehet.)

    Talán kijelentése első részletével egyet is kell értenem, mert még egyszer a szocik sem ma született bárányok, sőt a magyar érdek is kérdéses, mint ahogy most is.
    Talán az az igazabb megfogalmazás, hogy Kádár óta nincs részben se magyar érdek, csak pénz és hatalmi érdek töretlenül.

    Visszatérve, tessék már visszanézni a FED kamatpolitikáját évekre-tizedekre, mert az a 0 éppeg necces. Most persze nem , mert volt -0,25 is amire a bandzsa meglépte a 0,9 %-ot. De most megint változik az irány. (A FED urai régóta járatosak abban, hogy nem a stabilitásból, hanem a kiszámíthatatlan változásból lehet kaszálni. A háborúk is egy kiszámíthatatlan tényezők voltak.)
    És azokban a Simor időkben (amikorra is részben igaza van) ne csak a kamatszintet, hanem a FED dollár árfolyam politikáját, az USA gazdaságát és a várható ténykedést is. Mert ez a hármasság határozza meg a forrás árát.
    Abban egyetértek, hogy a pannon puma kimúlt, nem is élt, de ami tényen nem változtatott a stabilan tartott forint árfolyam se. Márpedig egy stabil árfolyam egy gyengélkedő gazdasággal nagyon sok devizába kerül. Ezt a „spekulánsok” is jól tudták. –
    A magyar ember ezt a kamatfelárat vastagon kapta vissza , sokkal több 300 milliárdokkal, amikor nem érezte vásárlásainál a +45 forintos forintgyengítést. matolcsy ezzel kísérletezik; vagyis ők mindig az infláció eltagadhatóan max. gerjesztésére játszottak.
    Egyébként ez az exportnak jó, csak a fogyasztó kisembereknek nem, főleg ha ezáltal az ország ingó és ingatlan vagyona, forintmegtakarítása is leértékelődik. Ha ezt is hozzáadja, akkor nem 300 milliárd, hanem akkor talán 30000 milliárdokról beszélhetnénk.

    -Bár így nézve az egyszerű ember is spekuláns, amikor azért vált munkahelyet, mert amott 1000 forinttal több bért kap.
    A pénzember a pénzével spekulál és nem a munkaerejével (Sajnos sokszor embertársai kárára, erőfölényével visszaélve. De mi vagyunk a hülyék, mert minek kell nekünk papírpénzrendszer? Akár építhetnénk pénz nélküli kommunizmust is, vagy kibucot.)

    Egyébként Kedves Attila csak akkor vessen rám követ, ha maga az alacsonyabb hozamot és a magas kockázatot keresi pénzügyi megtakarításainak. Ja hogy nincsenek olyan jó lehetőségei, mint a soros féle gyurinak? Ja kérem jó ideje már ilyen a világ!

    A 2- 3 %–ra felvett dollárhitelt a magyarok kérésére betehették a magyar pénzügyi rendszerbe, a kockázatosba és ennek sajnos ára volt . 3-5% kamatfelára. Kockáztatták, hogy forintgyengüléssel a teljes kamatmarzsnál is többet buknak. Globál csőd idején idején meg 6-8% felár is volt. (Persze azért annyira buták nem voltak, mert az MNB súgott is nekik, sőt utasították!)

    Azért ezek a „nagy nemzetközi befektetők” néha melléfognak és buknak is. Akkor is tessék sikoltozni!

    Szóval egyik sem volt jobb a deákné vásznánál és a kisember mindig szívott, most is de nagyon. Az MNB most sem független, tessék megnézni az igazgatóságot, a magyar kormányt és akkor még ott vannak a nemzetközi kényszerítő eszközök.
    Talán az sem véletlen, amikor a bandzsa elszólta magát az IMF-fel való megállapodásról, mert azzal a két szóval valakik irtózatosan sok milliárdot tehettek zsebre. És egy ilyen pénzügyi elszólás után egy tisztességes demokráciában kinéz az 5 év leülendő, de minimum egy azonnali lemondás.

    A kritikát meg azoknak kell elviselni, akik éppen döntési helyzetben vannak. Mert nem a Mari néne-n múlik a jelenünk és a jövőnk.

    De Kedves Attila! Maga miért is nem a putrisnak ad kölcsön és miért egy fényes banképületbe jár?

  112. 122 – előforduló:
    Kedves előforduló! Légy szíves kapcsolj át tegező üzemmódba.

  113. 122. előforduló

    „Ja hogy nincsenek olyan jó lehetőségei, mint a soros féle gyurinak? Ja kérem jó ideje már ilyen a világ!”

    Kár volt ezt a hosszú maszatolást leírni, mert ebben a pár szóban benne van a lényeg.

    Igen, ilyen a világ, de mivel nem mindenki George Soros, legyen szabad nem egyetérteni a módszereivel:

    pénzt akarok csinálni, azért vagyok jelen a pénzpiacokon és ezért én nem lehetek, és nem is vagyok tekintettel semmilyen szociális következményre.

  114. Kedves Mindenki!

    Amit a legtöbben segílykínek, támogatásnak, EU-pénzeknek, felzárkóztatási alapnak és még sok minden másnak hívnak, az NEM könyöradomány!!! Az kérem részben a mi befizetett adóforintjaink visszaforgatása, ergo az nekünk egész egyszerűen jár. Nem értem, miért kell ezt úgy beállítani, mintha mennyei mannaként hullana az égből, mintha mások megtermelt javainak a jótékonykodási céllal való idevándoroltatása lenne. Egy nagy lóf@szt! Évekig erősen visszafogták ezeket a pénzeket, talán mostanában értünk el odáig, hogy kicsivel többet kapunk, mint amennyit befizetünk. No, de közben a csatlakozással elestünk a vám- és egyéb bevételeinktől, valamint Brüsszel mondja meg, hogy X faluban mire költhetik el a pénzt. Persze, gazdaságélénkítésre nem, csak látványberuházásokra engedik felhasználni, amelyek a valós bekerülési költségek sokszorosáért kelnek életre. A maradék pedig elmegy működési költségekre. Hol itt a szuverenitás és a döntési pozíció?

  115. 115: „Ami meg az eredményeket illeti, most visszaolvasás nélkül csak az jut eszembe, hogy 2010-ben 2 160 000 000 dollár kamatot kellett kifizetnünk, most pedig valahol itt olvastam nálad, hogy 1 350 000 000 dollárt.”
    Ezek a számok honnan vannak?

    http://www.akk.hu/hu/oldal/statisztika#allamadossag-finanszirozas
    A központi költségvetés bruttó kamatkiadásainak és kamatbevételeinek alakulása:
    A. Kamatkiadások 2010:1 136 361,70 ; 2015:1 205 719,30
    B. Kamatbevételek 2010:130 475,10 ; 2015:232 497,20
    C. Nettó kamatkiadás 2010:1 005 886,60 ; 2015:973 222,10

    Nettó kamatkiadások a GDP százalékában 2010:3,72% ; 2015:2,86%

    Én nem látok hatalmas változást a kamatteher oldalán.
    Igaz, ezek nem dollárban, hanem M Ft-ban vannak megadva.
    De ha elosztom az akkori év végi árfolyamokkal (2010: 208,65 2015: 286,63 Ft/USD), az is egész más eredményeket hoz. 5 446 ill. 4 207 M USD
    Jól látszik hogy a dollárban kifejezett változás legfőbb részét a forint dollárhoz viszonyított 27%-os gyengülése okozza.
    A 2160 M USD 2010-es árfolyamon 450 684 M HUF, ami 2015-ös USD-vel 1572 M USD, amitől az általad írt 1350 M USD sincs már olyan messze…

    Mellesleg emiatt a gyengülés miatt a dollárban számolt teljes GDP-nk 2015 végén alacsonyabb volt, mint 2010-ben…
    Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a gyengülés kb 60%-a az EUR/USD gyengüléséből származik, és az eurohoz képest elszenvedett gyengülést is jól magyarázza többek közt az alapkamat (így a kockázati felár) csökkentése.

  116. 126.
    Igen, így van.
    Az uniós klubtagságért Magyarország is fizetett, több jogcímen; a ,GDP, Áfa, jövedéki adó,stb…bizonyos %-a és lemondás a vám-illeték stb. Csak a vám jellegű 7 év alatt 4000milliárd Ft körül. A tény befizetés kb. 2700 milliárd Ft 7 évre.
    És mit kapunk. Mindenki tudja.
    Így az a saccolni is nehéz, mert megy a hazudozás; 9000 vagy 7600 milliárd között valahol.
    És ennek a zsének is jó részét a multinacionális -külföldi rabszolgatartó cégeknek juttatja dicsőséges vezetőnk.

    Azért Brüsszel nem annyira kegyetlen, hogy beleszól Csajága Röcsöge falusi mindennapjaiba, Ez a hókuszpók mese része, akiknek , még hisznek a mesében!

    Az igazság, hogy a tényleg meghatározott fejlesztési programok közül dicsőséges vezetőnk benyújthatja az igényét, hogy pl. infrastruktúrális beruházás keretében nem csatornát, autópályát, hanem egy szép nagy stadiont akarna építeni.
    És Brüsszel ebbe nem szól bele, ha nektek ennyire fontos a foci , legyen.
    Az igaz, hogy cukorgyárépítési elképzelést azonnal kihúzná.

    Mi a döntési pozíció? Az a mindenkori kormány kezében.
    De a nagy átlagnak: robotolsz, vagy éhen veszel.

  117. Avatar 127.

    Jó a szemüveged.
    Add már kölcsön Attilának, mert azzal a fránya hályoggal nem bír.

  118. Üdv.
    Nemcsak Simor, de a szoci-kormányok alatt ténykedő Mnb elnök, Járai- aki inkább a fideszhez köthető- is magasan tartotta a huf kamatokat, pedig neki inkább lett volna mozgástere, mint Simornak, mert a válság előtt a huf eléggé erős volt, kamatcsökkentéssel segítette volna a magyar exportcégeket, illetve talán a huf-hitelekkel az eszement chf-hitelekkel szemben alternatívát nyújthatott volna, ráadásul úgy, hogy a forint stabilitása nem forog kockán. „Békeidőben” a befektetők kisebb kamattal is beérik, mert a kapzsiság vezeti őket és nem a félelem, válságban többet „akarnak”.
    A nagy jegybankok extra-laza monetáris politikája miatt Matolcsy mozgástere megnőtt, de a fed már szigorított, kérdés az Európai Központi Bank mikor emel kamatot, illetve erre az Mnb mit lép..

  119. 130.

    Szerintem
    1.a bandzsa észre se veszi, csak akkor, amikor a forint ismét emberesebben leenged, mert őket ez nem zavarja, az infláció erősödése jól jön nekik, sőt, most még azt is állítják, hogy a munkajövedelmek inflációt meghaladóan nőttek, na ja kisebb lesz a „reálnövekedés” Az infláció önmagában is fogyasztásösztönző és nem megtakarító hatású, extra bevétele lesz a költségvetésnek.

    2. a forint védelmében beavatkozhatna (de eddig még a devizatartalékból erre a célra sosem tette, vagy újra devizakötvényeket bocsát ki)

    3. Sikerül az újabb trükk, hogy az Unjót 2017-18-ban alaposan megfejik és az így hirtelen beözönlő csaknem 30 milliárd euróval ellensúlyozzák a forint túlságosan gyengülő hatását és nem nagyon nyúl az alapkamathoz, így a költségvetés kamatkiadását is lent tartja.
    Az átlagember meg ismét beszopja a pénzügyi tartalékának, megtakarításának újabb nagymértékű értékvesztését.

    Én a 3. verzióra szavazok.

  120. 124. Attila!

    Akkor miért nem kötsz csomót a maszatolásra?

    Nekem a lényeg: „A kritikát meg azoknak kell elviselni, akik éppen döntési helyzetben vannak. Mert nem a Mari néne-n múlik a jelenünk és a jövőnk.”

    De Kedves Attila! Miért is nem a putrisnak adsz kölcsön és miért egy fényes banképületbe jársz?

    „legyen szabad nem egyetérteni a módszereivel:
    pénzt akarok csinálni, azért vagyok jelen a pénzpiacokon és ezért én nem lehetek, és nem is vagyok tekintettel semmilyen szociális következményre. ”

    Akkor, mikor bankba teszed a pénzed, ugye tiltakozol, hogy ne adjanak kamatot neked?
    Mert azért a kamatért is valaki fizet….amit a bank hajt be neked; vagyis „nem is vagyok tekintettel semmilyen szociális következményre”, nem is kell tudnod róla?

    Ugye milyen egyszerű! Ki a nagyobb gazember? Aki a saját érdekeit másoké elébe helyezi, azaz Teréz Anyun és a jóságos szamaritánusokon kívül mindenki!

    ” Ja kérem az élet nem habos torta!”

  121. Kedves Előforduló!

    Ha jól tudom (kimondva, kimondatlanul), a bankokban nem igazán lehet manapság a pénzt fialtatni. Abban az esetben, ha összedobjuk a különböző költségtényezőket, idővel kevesebb pénzt tudunk fölvenni, mint amennyit betettünk. De ott a defláció réme is.
    Én nem is ragaszkodom a kamathoz, ugyanis nincs mit kamatoztatnom. 😀
    Komolyra fordítva, a kamat intézményét már számtalanszor kitárgyaltuk ezen a felületen és jelentős, mondhatni döntő többséggel elutasítottuk azt.
    A magam részéről egy teljesen felesleges és kártékony spekulatív eszköznek tartom, amivel hatékonyan lehet másokat fosztogatni, másokon élősködni. A kamat segítségével 5 százalék gazdagodik a 95 százalék kárára. Ez korántsem köthető az élni és élni hagyni elvéhez. Ezért aztán a tőzsdét is elvetem, ugyanis az ott folyó spekulációk tömkelegének semmi köze a valós reálgazdasági folyamatokhoz. Mi több, sokkal inkább keresztbe tesz annak, illetve bizonyos megnevezhetetlen érdekkörök malmára hajtja a vizet, szintén a többség kárára.
    Na, most majd jól megköveznek egyesek a fenti gondolataimért. 😀

  122. 133: „A kamat segítségével 5 százalék gazdagodik a 95 százalék kárára. ”

    Könnyen lehet, hogy ez így van. De ki kötelezi azt a 95%-ot, hogy felvegye a hitelt? Senki más, csak a saját mohósága – mert azonnal kell a tv, a kocsi, a ház.

  123. Kedves Observer!

    „Senki más, csak a saját mohósága – mert azonnal kell a tv, a kocsi, a ház.”

    Nem mindenki felesleges hülyeségekre pazarolja el a felvett hitelt!
    De ha így lenne, akkor sem adhat egyeseknek arra okot, hogy elvtelenül és aljas módon másokat fosztogasson.
    Egyébként, mivel fogyasztói társadalom van terítéken, a hitelfelvevő a megvásárolt áruval közvetett módon munkahelyet teremt. Egy darabig biztosan fenntartja az amúgy fenntarthatatlant. De itt most a kamatról volt szó, aminek nem kellene ugyebár feltétlenül kötődnie a hitelhez.

  124. 135: „Nem mindenki felesleges hülyeségekre pazarolja el a felvett hitelt!”

    Ez dicséretes. Csak nem jellemző…

    És fölöslegesnek tartom újrafutni a köröket hitelkamat ügyben… már mindent leírtunk pro és kontra.

  125. Kamat nélkül nincs hitel. Ezt olyan nehéz megérteni? Akinek szüksége van hitelre, azt nem érdekli a kamat. Könnyű úgy dumálni, hogy nincs szükséged felvenni hitelt. Könnyű kijelenteni, hogy be kell tiltani a kamatot. Még kivitelezni is lehet, de akkor senki se fog kölcsönt adni. Az egy nevetséges felvetés, hogy a bank adjon kölcsön, amiért cserébe beveszik a vállalkozásba. Ki nem fog ilyen körülmények között kölcsönt felvenni és elbaszni a pénzt? Ha bejön, akkor hahó profit. Ha nem jön be, akkor a bank futhat a pénze után. Aki a kamat ellen van (többség? LOL) az nem épelméjű.

  126. 137:

    Az iszlám tiltja a kamatot.
    Ott hogy oldják meg?

  127. Üdv.
    131:
    Szerintem Matolcsy addig fogja húzni a kamatemelést, amíg csak lehet.
    Amik változtathatnak ezen: egy nagyobb válság, kb mint 2008-ban, vagy a nagy jegybankok többszöri kamatemelése.
    Gondolom az Mnb-nél is van egy szint, ahol belépnek a ft védelmére-interveniálás-, de ez szerintem jóval több eur-huf esetén mint a mostani árfolyam.

  128. 133. NagyCsuri

    Nem a defláció az nem is volt nálunk, hanem az infláció réme.
    Jelenleg Magyarországon, ha valaki bankbetétben adja kölcsön a pénzét könnyen lehet, hogy nem kap kamatot, hanem fizet. Ez normális? Előbb -utóbb senki sem ad kölcsön. És még az inflációval meggyező vásárlóérték romlásról nem is beszéltünk.
    A tények eltagadása, vagy nem ismerete nincs hatással a tények létezésére.

    És le fog állni a termelés, mert nem lesz forgóeszköz hitel, meg az államunk csődbe megy , mert senki sem fogja hitelezni a hiányt.
    Nem lesz beruházás, mert az általában hitelből valósul meg.

    Magyarul jelenlegi életünket a pénzrendszer alapjaiban határozza meg.

    Aki pénzügyileg gazdagszik, az nem a kamatokból teszi. Abból nem lehet meggazdagodni. Hanem más pénzpiaci spekulációval.

    138. Igen, mint ahogy a középkorban a kereszténységben is. Attól a hitel nem szűnt meg, mert más vallásúakra nem vonatkozott az egyház előírása. valahogy a muszlimok is megoldják, ha a „Szultán szappanoperára” gondolunk is.
    Sok király is élt a hitellel, sokan tönkre is mentek, mint a Mátyást követő királyaink és az egész Magyar Királyság.

    139.
    Sokkal sokkal több, mert a 324 ejrós/forint árfolyam se érte még el messze az ingerküszöbét pár éve és nem dobtak devizát akkor a piacra. majd akkor eladtak 6 milliárd eurót, amikor az egyáltalán nem látszott meg az árfolyamon, sőt tartották. Ők mindig is a forintgyengülésre játszottak és tettek rá, hogy a magyar kisember megtakarítása, javainak értéke és az ország nemzetközi pénzpiaci-gazdasági megítélése zuhan.

  129. Előforduló! A hozzád’szólásom első felindulásból történt, mert a különböző titkos paktumok és a gyalázatos privatizáció ismeretében azt hallani, hogy hálálkodni kellene az országunknak, ha az EU-ba befizetett pénzből valamennyit visszakapunk, számomra vörös posztó. 😀
    Különösen úgy, hogy már a németek is beismerték, hogy a mi „büntetésünkkel” saját magukat büntetnék, hiszen az átutalt „támogatás” 2/3 része visszacsorog hozzájuk.

    Tudod én már azzal is megelégednék, ha lenne egy olyan párt, amely nem hazaáruló. Viszont 2018-ban az én szerény mércémet egyik sem fogja megütni azok közül, akik most jönnének, hogy megtömjék az üres a tarisznyájukat. A régiek tetteit pedig majd csak az unokáim fogják elfelejteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük