(652) Gyereket beszélnek a hasamba

Tibor bá’ online

 

Gyereket beszélnek a hasamba. Avagy, hülyének néz a Fidesz, de nemcsak engem, hanem mind a tíz milliót.

Magyarországon az ötvenes évek elején jelent meg először a Colorado bogár, amely igen jó hatásfokkal semmisítette meg a magyar burgonya termelést. Persze nem csak nálunk, hanem szerte egész Európában, de ez lényegtelen. Ami lényeges volt az, hogy a kitűzött tervek ellenére, nem termet elég burgonya. Elmaradt a tervteljesítés, ami köztörvényes bűn volt a Rákosi érában. Na és honnan lett krumplibogarunk? A párt apparátus propaganda osztálya előállt a válasszal: az amerikai imperialisták küldték ránk. Rákosi és amatőr bandája hibát hibára halmozott, amit (ellentétben a mai helyzettel) a korábbi időkből visszamaradt rendezett társadalom hatalmas fegyelmezettsége nagy vonalakban sikeresen kompenzált, de a hülyeség következményeiért mindig találtak bűnbakot. A téeszesítés miatt nem volt tojás, nem volt hús. Ki felelt érte? A kulákok. Mentek is börtönbe ezerszámra. Nem sorolom tovább, mert ez már történelem, de azt azért megjegyzem, hogy ez a diktatúrák sajátossága. És barátaim, ez van ma is. Csak azt nem tudom, hogy fog bekerülni a történelemkönyvekbe, Fidesz-diktatúra, vagy Orbán-diktatúra. Na, majd meglátjuk.

A fenti gondolatok akkor érlelődtek meg bennem, amikor hallottam Szijártó tagtárs szövegét a Fitch leminősítésről: Egy nem illetékesek, kettő nem érdemeltük ki, három hogy jönnek ahhoz? Máskülönben Gyurcsány és Bajnai sok holdas kulákok tehetnek róla. De miért Gyurcsány és Bajnai, miért nem Horthy Miklós vagy a szobra mögött pöffeszkedő József Attila? Esetleg Ferenc József? Werbőczy? Őt úgyis (ellentétben Dózsával) kevesen ismerik, és olyan jól hangzik a neve. Szóval bárki, csak Orbánt az utolsó csepp véréig kiszolgáló Matolcsy nem. Sose értettem meg a diktátorok hűséges szolgáit. Megéri az életre szóló hatalmas bukást az a néhány hónapig tartó kétes dicsfényben tündöklés? Ezek szerint meg.

Én a Rákosi rendszerben voltam forrófejű, mindent kritizáló tinédzser. Nem nem az volt a legszörnyűbb, hogy nem volt útlevél, nem volt hús, nem volt szabad véleménynyilvánítás, de volt békekölcsön jegyzés, Szabadnép félóra, munkaverseny, szeminárium, sztahanovista mozgalom, munkára harcra kész mozgalom, Sztálin város építése, és 99,9 %-os választási győzelem. Nem, nekem a legszörnyűbb az volt, hogy hülyének néztek. Éjjel-nappal hazudtak, marhaságokat mondtak, és azt el kellett fogadni. Az elviselhető éhezés, és agyon hajszolás mellet egy elviselhetetlen szellemi megtiprás, megalázás volt. El kellett  fogadnunk, hogy hülyék vagyunk, akiknek szürkeállomány helyett szalma van a koponyájában. És tessék, még mielőtt örök álomra hunyhatnám a szemem, visszajött. Megint hülyének  néz a hatalom. Újkaput megbámuló borjúnak, holdat megugató agyament kutyának, a falú hibbant bolondjának, idióta kiemelt tagjának a  hír tévét bámuló, szellemi toprongy kétharmadnak. Mert mi is kellene emésztés nélkül bevennem? A szuverén adósságot a Gyurcsány kormány halmozta fel.  Több százezer embernek adnak munkát. Hogy 2012 az elrugaszkodás éve lesz. A rezidens orvosok is legyednek türelemmel, hamarosan minden nagyon jó lesz, addig marad a nyomor. De könyörgöm, én serdülő korom óta (ami mégiscsak 65 év) mindig csak azt hallottam, hogy türelem a Kánaán ott van a sarkon túl, és hamarosan odaérünk csak kitartás. Aztán kiderült, hogy ez a „hamarosan” nem emberi léptékű, akkor pedig azt mondta a hatalom, hogy majd az unokáitoknak lesz fényes élete. Jelentem, azok az unokák ma már 30-40 körüliek, és fényes élet helyett további küszködés az osztályrészük, miközben most éppen a Fidesz ígér elrugaszkodást (szerintem a valóságtól). Hogy lesz itt magyar jövő, hogy a gazdagok selyem szalaggal átkötve kapnak egy 500 milliárdos ajándékot, a társadalom többi részétől pedig ellopnak mindent, ami lopható?

Ha csak lopnának, de hülyék is, az isten vertek. A hatalom megkaparintásán és az emberek becsapásán kívül az ég világon semmihez se értenek. Mindent szétvernek, ami szétverhető. Az oktatást. Uram isten a magyar jövő szempontjából a lehető legfontosabb. Lenyúlják az egészségügyet? Legfeljebb elhullik az öreg és a beteg, de a magyarság újra termelheti önmagát. De az oktatás? Megfelelő oktatás nélkül a nemzet mindörökre elvész. Lehet, hogy ez a végső cél?

______________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________

 

74 gondolat erről: „(652) Gyereket beszélnek a hasamba

  1. Még mindig birka a nép, tegnap volt nálunk időközi választás. A fidesz kapott 52%ot, az mszp 24%ot, az lmp 15-öt,a jobbik 6ot. Hát ezek után senki nem ábrándozhat azon, hogy a magyarok tenni fognak bármit. 🙁

    Azért a hitelminősítők bekaphatnák bő nyállal, inkább amerikát kéne leminősítgetni, mondjuk ahhoz kéne egy európai hitelminősítő..

    Az oktatás szánalmas a diákok olyan elméleti régi technológiákat tanulnak amik 40éve nem aktuálisak, a tanárok egyrésze sose dolgozott a versenyszférába ezért fogalmuk sincs, hogy működik a dolog amiről beszélnek a valóságban. Nem piac képest tudást adnak a diákoknak, és a diákok is olyan buták, hogy a felét el kéne zavarni szakmunkásnak.

  2. Tibor bá, kiváló poszt. De hát hülyék lennének nem hülyének nézni. Szinte megköveteli a tömeg hogy igenis nézzék hülyének, Gyurcsány alatt is megkövetelte, az is hülyének nézte. De amit Orbán csinál kezd veszélyessé válni. Retteg a következő választásoktól, pedig nem kellene, mert pénz beszél, kutya ugat a magyar meg béget és amikor az urnák elé járul el veszti azt a maradék kis eszét is, de nem is csoda hiszen nincs alternatíva. A cionista médiagépezet gondoskodik minderről. Zombik és farizeusok országává lettünk. Az oktátás már nem cél hanem eszköz, eszköz a szellemi leépítéshez, minél hülyébb egy társadalom annál könnyebb terelgetni, csak annyi ész legyen, hogy a vonalkódot le tudja húzni a Lidl-be, termelni már nem kell semmit, készen jön ide minden.
    Ehhez mit szóltok, nincs többé kritika, figyelitek hogy állnak hátra tett kézzel mint az óvodában, ahol a tanító néni az Isten.
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=489509&referer_id=friss
    Már csak az a kérdés, hogy a fülkében a kormány ellen szavazni nem fog-e kormányellenes cselekedetnek minősülni és fuccs a végkielégítésnek:-)

  3. Mielőtt az ember abba kezdene el hinni, hogy semmi sem örök, mindig emlékeztetik rá: a másik hülyének nézése az örök 😀
    Sőt! A kevesebb IQ-val rendelkezőknél ez versenysportnak minősül, és kényszeres késztetést éreznek a náluk többet tudó hülyének nézésére 😉
    Az előttem szólóhoz csatlakozva: az oktatás ma már az össznemzeti idiotizmus fő terjesztőjévé lépett elő. A ma érettségizők tudása 25 éve még egy szakmunkás képzőben sem állta volna meg a helyét…
    A jelenség azonban nem egyedülálló: a nagy vizet átrepülve kis fáziskéséssel nálunk is megjelent http://komlomedia.wordpress.com/2011/09/25/miert-nem-oktatnak-az-iskolak/ .
    Úgy látszik erre külön tehetségünk van. Minden marhaságot gyorsan át tudunk venni, csak most nem a nagy Szovjetunió a példakép, hanem a még csodálatosabb USA 🙂

  4. Üdv Tibor Bá és Mindenki.
    Ott van elbaxva ez a: „fogjunk össze, áldozatokat kell hoznunk a Hazáért, visszaállítjuk a munka becsületét, stb.stb. Fidesz kommunikáció, hogy – míg Rákosi alatt szocializmus volt, aránylag KIS VAGYONI KÜLÖNBSÉGEKKEL – addig jelenleg KAPITALIZMUS VAN, ÓRIÁSI KÜLÖNBSÉGEKKEL AZ EGYÉNEK VAGYONI HELYZETÉBEN. Hogyan lehet önfeláldozást, türelmet, még több munkát elvárni egy szegény embertől, mikor azt látja, hogy a szomszédja kevés munkából sokkal gazdagabb, mint Ő.
    Vagyis, ha MINDENKI csóró, az emberek beeszik a süket dumát, de nem eszik, ha a duma ellentétes azzal, amit a saját szemével lát. Ez hatalmas feszültséget okoz, amit egyre nagyobb elnyomással lehet kompenzálni, ha egyáltalán sokáig lehet.

    Tibor bá’: Egyetértek.

  5. No ennek vége…

    Amikor kimondják hogy ezek lopnak és jogi eszközökkel be is van bizonyitva akkor tán ? kinyilik az emberek szeme?

    Magyarország kormányzója Borbély József előadásában a youtube-n .

    a tempohirek.com oldalon megtalálható hanganyagok,információk az összefonodások polip ábrája

    http://www.tempohirek.com/news.php?readmore=76

    Még sok minden nem látszik és érzékelhető de egy hajó elindult Kárpátia néven 11-én pénteken. Ahogy a Titanic túlélőit megmentette analógiaként a hazai állapotok megmentését tartja szem elött.

    Az oldalon is található s a hajón is elhangzott előadás a felszámoló fantom cégek müködéséről. Az összefonódások és pénzügyi visszaélésekről.

    Tessék nevetni: „a merjünk kicsik lenni” helyett Magyarország a világ leggazdagabb országa és igy is lehet.

    Többek között világra szóló találmányok bevezetése , függőleges tengelyű szélkerék, érelmeszesedés elleni injekció, tejtermelés fokozása takarmányozással, stb.

    A hajó elindult….

    Zsidany

  6. 1:
    A tegnapi választás érvénytelen, mert csak 38 %-os volt a részvétel. Ez is mutatja, hogy az emberek ki vannak ámbrándulva a politikusokból. A 38 %-nak az 52 %-a (vagyis az összesnek kevesebb, mint 20 %-a szavazott a Fideszre. Tekintettel arra, hogy abban a kerületben zömmel olyanok élnek, akik részesei az 500 milliárdos egykulcsos adórendszer előnyeinek, nyilván szertetnék a Fidesz rémuralom folytatását, mert saját zsebük sokkal fontosabb, mint a haza sorsa. A második fordulóban meglátjuk, hogy elmennek-e a 80 százalékhoz tartozók, vagy sem. Ha győz az apátia, akkor a nép megérdemli a sorsát. – – – mewllesleg a 20 százalék elképesztően rövidlátó, mert hosszú távon ők is vesztesek lesznek.

  7. Nekem ez az érvanyag kicsit soványnak tűnik a Rákosi-érával való párhuzamba állításhoz…:

    „Mert mi is kellene emésztés nélkül bevennem? A szuverén adósságot a Gyurcsány kormány halmozta fel. Több százezer embernek adnak munkát. Hogy 2012 az elrugaszkodás éve lesz. A rezidens orvosok is legyednek türelemmel…”

    Tibor bá’: Majad fogom, ha sorra kerülnek. Különben, ellentétben veled, én tudom, hogy mit írok.

    Ennyi erővel majdnem az összes bénázó kormányt Rákosihoz lehetne mérni.

  8. 7:

    Mi van ha ezt mondjuk, ez már jobban tetszik?

    A gaz imperialisták tőzsdéznek a manyup pénzekkel, és elpókerezik azt, mert még érteni sem értenek hozzá, de majd mi a hatalmas szakértelmünkkel !megvédjük! a vagyonotokat, megőrizzük és a haza javára fogjuk forgatni (a hülye fejeteket).

  9. 6. Amit írsz az igaz, de a második fordulóban kire szavazna szerinted az egyszerű állampolgár? Bemegy a lapon 3 lehetőség lesz: Fidesz, Mszp, Lmp. Mondjuk a jóérzésű ember rajzol egy pöcsöt a lapra, és szór bele egy kis lisztet hátha azt hiszik lépfene? 😀

    Persze ha másképp nem megy, lehet szavazni a háztetőről is(Dragunov elvtárs segítségével). Na de kinek van magyar országon ilyenje? Meg amúgy is amíg a birka megtudja venni a lidlben az akciós sört, és megy a barátközt, addig nem megy ki bégetni. Persze ha elfogy még lehet „valami”.. 😉

  10. Off topik,
    alig egy hónapja írtam, hogy még egyelőre fehéringes rendőrök gyűjtik be a mosolygó tüntetőket. Akkor azt írtam, hogy valószínűleg nem sokat kell várni a már általunk jól ismert droidok bevetésére.
    Nézzétek a képet, elég beszédes. Mi lesz ha Amerika is a tüntetők közé kell, hogy lőjön? A NATO megy légtérzárat biztosítani??!!
    http://news.yahoo.com/police-move-portland-park-protesters-remain-204918941.html

  11. 11. Árpád

    Igaz…

    Azért jó lenne látni, hogy honnantól globális a probléma és honnantól magyar.

    Azt volt idő látni, hogy mire ment a globális hatalomnak való csontig benyalás.
    És az is látszik, hogy az ellenállás sem túl eredményes.

    Ezt a játékot máshol fogják lejátszani. De jó lenne sejteni már hogy ki lesz az ellenfél.

  12. Ne csodálkozzunk ! – Csak azt esszük meg amit főztünk.
    Az agyhalott(zombi)társadalom csak annyira képes mint Pavlov kutyája,azaz a nyálát csorgatja a konc látványára.
    A helyzet nyugaton sem jobb,csak a konc,egyenlőre, még nagyobb.

  13. Végre egy jó kis mérgelődés Tibor Bától. Én amúgy a II. kerületben lakom, nem mentem el szavazni, mert nem láttam értelmét, és úgy tűnik a többség így van ezzel. Nem is demokratikus egy olyan választás, ahol már parlamentben lévő képviselőknek kéne adnom felhatalmazást, hogy valamelyik hűbéresét ő kiválassza az én érdekeim képviseletére..? Nyilván nem az én érdekeimet fogja képviselni, hanem a hűbéruráét. (Vagy vezető elvtársáét, ha így jobban tetszik)

  14. Tibor bá!

    Ez megint összevág azzal, amit már itt korábban fejtegettem: pusztuljon a magyar, kell az ország másnak. A 21. század olaja és aranya az édesvíz. Ebben pedig mi itt Európa közepén nagyhatalom vagyunk. Kiváló geopolitikai pozíciónk miatt már régen szemet vetettek ránk azok a bizonyos „orrnehéz” elemek, és szeretnék ezt a szép országot maguknak megszerezni. Ennek az eszköze az embereket rabszolgasorba, szegénységbe taszító az egészségügyet és az oktatást tönkretevő diktatúra.

  15. Tibor Bá’!

    Neked melyik tetszene jobban; zombik az utcán, vagy bombázók az égen? (nem látok harmadik lehetőséget 🙁 )

  16. 7: 🙂 Ez aranyos…

    Akkor várjuk az érveket, a személyeskedés már megvolt…

  17. Tibor bá, a helyes szakkifejezés: VIKTATÚRA 🙂

    Valamilyen fokban a globális válság a felelős a hazai bajokért, de ez a banda csak ront azon is az agyatlanságával.
    A leminősítők viszont nem Viktátor hülyesége miatt minősítettek, hanem, hogy egyelőre ilyenekre tereljék a figyelmet, mint a görög, az olasz, a magyar, stb. Más szarházik is vannnak a globális porondon, sőt OV-tól sokkal nagyobbak is. Ettől még, aki a Fideszre szavaz, az ezzel az erővel beülhetne egy darálóba is és megnyomhatná a gombot.

  18. 16:
    Az írtad: „Nekem ez az érvanyag kicsit soványnak tűnik a Rákosi-érával való párhuzamba állításhoz…:” és ezzel behoztad személyedet a vitába, a többi már ennek a kövedtkezménye, mivel feltételezem, hogy – ellentében velem – te nem élvezhetted végíg a Rákosi rendszer kiépítését, nem tudod miről beszélsz.

  19. Noss aki nap mint nap tömegközlekedik a munkahelyére,mert ugyebár saját autót bolond lenne venni,hisz öt év alatt minden adóval,biztosítással és benzinköltséggel együtt egy másik autó árát elkölti,az látja nap mint nap a magyar állampolgárok egymáshoz való viszonyát. Mindenki csak magára gondol,és nagyívben tojik a másik emberi jogaira. Itt a széthúzást és az állandó önsajnálatot nevezik összetartó erőnek. Régóta nincs már család és igaz barátság. Akkor milyen módon próbálna meg bárki is ezért a csürhéért bármit is tenni? Tessék,lehet megpróbálni tenni valamit. A nem megyünk el szavazni hozzáállás is csak tömegesen ér valamit ám..Birkák vagyunk, de valahogy nem akarunk változtatni rajta.Ezek szerint így is jó.

  20. 18: Tiborbá, a múltkor is egy egész hasonló dolog „csapta ki a biztosítékot” nálad, akkor valami olyasmit írtam, hogy számomra akkor lenne elfogadható egy bizonyos érv, ha… stb.

    Nem értem mi ezzel a gond.

    Ez egy eszmecserékben szokásos megfogalmazás, retorikai fordulat, ahogy tetszik. Nem az a lényeg, hogy nekem, és nem neveztem ki magam döntőbírónak, mert azt találtam irni hogy nekem. Akkor mi lett volna, ha azt irom, hogy „Ez az érvanyag kicsit soványnak tűnik”, nekem nélkül? Mi változott volna? Szerintem semmi.

  21. Felesleges Orbánt szapulni. Állítólag egy éven belül úgyis leléptetik. Túl önálló volt, túl sok váratlan ötlettel rukkolt elő. Ami önmagában még nem is volna baj, de ezzel túl sok fejtörést okozott a háttérhatalomnak. Azt csiripelik a madarak (Róna Péter), hogy egy éven belül lecserélik Orbánt egy olyan emberre, akit az EU jól ismer és megbízik benne (Róna szerint Andor Lászlóra). Vagyis ugyanaz lesz itt is, mint Görögországban (Papandreou -> Papademosz) és Olaszországban (Berlusconi -> Monti). Nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez nekünk jó lesz. Még mindig inkább egy önfejű politikus, mintsem egy kihelyezett báb! De ízlések és pofonok… Forrás: http://www.mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/egy-even-belul-levalthatjak-orban-viktort-/2011-11-11/9523?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_11_13&utm_campaign=index

  22. 20:
    Ebben is benne vagy. „Ez nem meggyőző érv” lenne egy olyan mondat, amire nem lehet személyeskedni, mert a mondatban nem vagy benne. Erre nem válaszolnék, mert mi a fenének győzködjek olyat, akinek nincs személyes tapasztalata egy diktatúra kiépítésének módjáról? Ha te jobban tudod, akkor légy elképzeléseddel boldog. Ha nem foghadod el a személyes tapasztalatomat, akkor mi a fenének papoljak?

    21:
    Szapulja a halál. Elmondom a véleményem és joggal, mert az én adóbefizetésemmel is játszik.

  23. Tibor Bá Kedves !

    „Csak azt nem tudom, hogy fog bekerülni a történelemkönyvekbe, Fidesz-diktatúra, vagy Orbán-diktatúra. ”

    Te éltél pár diktatúrában tudod :

    Egy diktatúrában nem beszélhet senki diktatúrárról .
    Ahol cenzúra van ott nem lehet a médiában ,hogy nincs sajtószabadság .

  24. A diktatúra,és az erőszakos elnyomás elvileg azokat akik ellen irányul, még erősebb öszetartozásra ösztönöz. Kivéve ha nem bízunk meg senkiben,mert akkor nem érhet meglepetés. Ezt a bizalmatlan,és én vagyok az egyetlen tudatot kellene kiölni,de erre csak egy mód van,a katasztrófa. A tömeges pusztulás.

  25. 21: Róna helyesen láttatja a trendet, de meg lennék lepve,, ha nálunk szó szerint bejönne.

  26. 21. Watchman

    Úgy érted lesznek akik visszasírják még Orbánt, ha hivatalosan is helytartó kormányunk lesz ? 🙂

  27. Viktor nem adná át a hatalmat, főleg nem az ország érdekében.
    Nincs az a leminősítés, kamat, árfolyam.
    A hülyének nézésben tényleg Szíjjártó viszi a prímet. Büszkén állítja hogy 3% alatt van a ÁH hiány és ez milyen szép teljesítmény még az EU is elismeri, kár hogy ez csak terv…
    Illetve hogy Svédország mellett csak mi voltunk képesek csökkenteni az államadósságot. És hogyan? Így nem nagy kunszt. És kár hogy azóta visszament az eredeti szintre…

  28. 21 Wachman

    Tehát az euro-globál mumusnak már neve is van: Frankfurti csoport.

    Izgi lesz ahogy versenybe száll majd a nép kegyeiért.
    De nyilván látni lehet majd a görög és olasz példákon, hogy mennyire hatékonyak.

    Bár valaki évek óta mondogatja, hogy a mostani megszorításoknak az az igazi célja, hogy az könnyebben el tudja majd vakítani a parasztot, aki enged egy lélegzetvételt a szarban való végleges lemerülés előtt.

  29. 25:
    Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy még visszasírják. Ami engem illet sokkal szívesebben tűrök el a nyakamon egy helyi diktátort mint egy kihelyezett brüsszeli helytartót. De mondom: ízlések és pofonok…

  30. 29. a kihelyezettről legalább már elhiszik, hogy kit szolgál, amíg az itthoniról nem.

  31. 23:
    Most folyik a diktatúra kiépítése. Rákosinak 3 év kellett hozzá, Orbánnak még van majdnem másfél év hátra. Várd ki a végét.
    29:
    Nekem nem az a főbajom Orbánnal, hogy diktatúrát épít ki. hanem, hogy a visszafizethetetlen kölcsönt vissza akarja fizetni. Plusz pocsékolja a pénzt, tehát a megszorítás nagyobb, mint kellene. Hogy hülyét csinál belőlünk az csak hab a tortán.

  32. 31. De lehet, hogy ez a feladata?! Fizessen, ha bele döglünk, akkor is. Ezért emelték fel a trónra. Sőt, már a gyurcsinak is az volt a feladata, hogy ezt előkészítse. Olyan jól dolgozott, h bejött a 2/3, és most aztán mindent át lehet verni a népen, mert hát erre adtak felhatalmazást…
    Vagy túl sok konteót olvastam? 😀
    Csak a szokásos „problem-reaction-solution” 😉

  33. Úgy őszintén…

    Körülbelül mekkora szabadsága van a kormánynak a kölcsön visszafizetését illetően?

    Az persze vitatható hogy az adósságállomány csökkentése milyen haszonnal jár.

  34. 31:

    Nekem nem az a főbajom Orbánnal, hogy diktatúrát épít ki. hanem, hogy a visszafizethetetlen kölcsönt vissza akarja fizetni.

    Látod Tibor bá’, ezzel teljes mértékben egyetértek! Nem is tudom már hogy hol, de olvastam valahol egy írást, ami pontosan arról szólt, hogy Orbán tulajdonképpen „feladatot hajt végre” akkor, amikor háborút indít az államadósság ellen. Tudniillik azok, akik a szálakat a háttérből mozgatják, pontosan tudják, hogy hamarosan igencsak eldurvul a pénzügyi válság és a hiperinfláció semmivé teszi az emberek megtakarításait is, meg az egyes államok adósságát is! Vagyis Orbántól most pontosan azt várják el a gazdái, hogy „előtörlesszen„! Vagyis addig fizettesse vissza a magyarokkal a felvett hiteleket, amíg annak a pénznek még van valami értéke, amíg a pénzügyi rendszer még össze nem omlott! Ha egy kissé visszafognánk a túlbuzgóságunkból és nem akarnánk most azonnal visszafizetni mindent, akkor néhány éven belül elinflálódna a teljes magyar államadósság. És ami nagyban igaz, az igaz kicsiben is. Nemcsak az államadósság vonatkozásában, de az egyes frankhiteles családok vonatkozásában is! Nem hiába találták ki ezt a rögzített árfolyamon történő előtörlesztést! Minden arról szól, hogy adjuk oda a pénzünket addig, amíg az még ér valamit.

  35. Számomra a demokratikus az lenne,ha valakit be tudok szavazni a parlamentbe,azt ki is rakhassam onnan akkor,mikor egyértelmüen kiderül hogy alkalmatlan az én érdekeimet képviselni. Valaki meg tudná határozni mi is a mi államformánk? A demokrácia ugyanis népfelséget jelent,és ez nem az. Ez anarchodespotikus kapitalizmus.. Tehát káoszteremtő elnyomó szabadrablás.

  36. 34!
    „adjuk oda a pénzünket addig, amíg az még ér valamit.”

    Nem a pénzünket ,hanem a munkánkkal fedezett pénzünket.Nagy különbség..
    Pénzt ők is tudnak nyomni maguknak..De az csak akkor ér valamit ,ha be van dolgozva..És a pénz mosodákon (MNB) keresztül jön,megy..
    Azért még arra kíváncsi vagyok,meddig van szüksége Brüsszelnek Orbánra..Mikor mondják neki mint BerlusKHONinak hogy ,köszönjük.. 😉 És hozzák a saját embert,mint szakértői kormányt..
    Én már nem is tudom hogy jobb.Ha vissza pofázunk,vagy ha nem.. 😮

  37. 34. Watchman

    Nekem az nem világos, hogy ha Orbán „feladatot hajt végre”, akkor mivégre volt ez a drága színjáték a multiadóval, a bankadóval, meg ilyenekkel. Ha Orbán is ugyanazoknak dolgozik mint Gyurcsány, akik csont nélkül csináltak multiparadicsomot, szolgálták ki az összes felénk támasztott elvárásokat, akkor nem értem.
    Akkor kit csap be Orbán amikor Moszkvában, Pekingben, Szaud Arábiában lófrál? Ha ő is tényleg ugyanonnan kapja a parancsot, akkor mégis mi értelme volt a pártváltásnak? Láttuk, Bajnai milyen szépen követte az IMF utasításait… mindenki milyen boldog volt (külföldön) !
    El kellene már dönteni, hogy Orbán megalomániás diktátor, aki a saját feje után menve bedönti az országot, vagy a bankmafia titkos ügynöke, aki visszafizeti a kölcsönt még az Armageddon előtt.
    A kettő együtt nem túl meggyőző.

  38. 31.

    Tibor bá, a fél világ a visszafizethetetlen kölcsönöket fizeti, ez nem Orbáni kiváltság.
    Egyetértek a poszttal, de lássuk be, jelen pillanatban alig van más megoldás, mint amit Orbán csinál.

    Magamon is csodálkozom, hogy ezt a mondatot leírtam, és lehet hangzatos szólamokat zengni, hogy tagadjuk meg az adósságfizetést bla, bla… de a következményekbe senki nem gondol bele, illetve nem gondolja végig azt. Az ország lakosságának kb. 0,0001% van olyan tartalékokkal ellátva mint Tibor bá pincéi, mi lesz a többiekkel?

    Nézzétek csak meg mióta emelkedik az euró ára. Milyen eseménnyel lehet összekötni.

    Dan pedig a 19-esben jól leírja, hogy tulajdonképpen kiket is kéne a kormánynak „megmenteni”.

    Nem tudom ebben a nemzetközi környezetben tudtok-e jobb megoldást annál, amit a fidesz csinál. Időnyerés… hogy mire? Az már más kérdés.
    Nekem is elegem van a fidesz hülyeségeiből, de nem látom a kitörési pontot.

  39. 39. nézd meg a 38 alatti linket és azt a kézlegyintést, az nektek szól, akik így vélekednek.

  40. 40: Árpád ez nekem kevés. Írd le, mint csinálnál Orbán helyében!
    Az izlandi példát sem lehet alkalmazni Mo-ra, úgy nem, ahogy ők megtették.
    Mond meg mit csinálnál, hogy az ország is megmaradjon, és a forintot se kelljen holnap söprögetni vagy begyújtani vele.

  41. 40.

    Ja és arról sem kéne megfeledkezni, hogy a fidesz nem egyenlő Orbánnal, és fordítva is igaz. Ne gondoljátok, hogy a fidesz mindenben egységes. A „pártfegyelem” még tart, de csak idő kérdése meddig.

  42. 37.

    Kedves Attila, nekem sem világos sajnos. Tényleg nem. Próbálok tisztán látni, de nem könnyű. Egyik percben védem Orbánt, másik percben támadom. Drábik például folyton „nemzeti kormányról” beszél, amely óriási ellenszélben próbálja megtenni mindazt, ami az adott keretek között lehetséges. És néha már-már hajlok rá, hogy higgyek neki. Másrészt nehezen tudok túllépni azon a tényen, hogy Orbán is szabadkőműves és hogy a Fidesz eredetileg a liberális SZDSZ kistestvéreként látta meg a napvilágot. Gyanús, ahogy anno átlavíroztak a konzervatív jobboldalra és bedarálták, felszalámizták a nemzeti pártokat. Én valahogy nem tudom bevenni ezt a „felnőttek a fiúk és jobb belátásra tértek” mesét. Szóval ember legyen a talpán, aki ilyen helyzetben tisztán lát!

  43. 37-43!
    Ezt mondom én is,akármit csinál a kormány,vagy akármit csinálunk,sehogy sem jó..hm..
    Akárhogy csűröm,csavarom,még sincs úgy ,ahogy akarom..

  44. Orbán nem a megoldás, hanem a probléma része, ezért a szarva közt keresni a tőgyet felesleges. Húsz éve a hatalom része. És az ország nem az elmúlt 8 évben ment tönkre, az ipar, a mezgazdaság, oktatás, egészségügy és minden ami megakadályozhatta volna a jelenlegi állapotokat, az az elmúlt két évtized eredménye és ők voltak döntéshozásban, senki más. Egyszerűen nem értem azokat akik ezt nem látják, de biztos Ti sem értetek engem.

  45. Én a helyetekben most inkább villámgyorsan ránéznék a http://portfolio.hu főoldalára. Találós kérdés: hány baglyot tudtok megszámolni rajta? Nekem tízet sikerült! 🙂 Ugye tudjátok, hogy a bagoly minek a szimbóluma? 🙂 Milyen egy kretén világban élünk…

  46. 47!
    Én most jöttem éppen onnan.Néztem is mi az a sok bagoly ott.. 😀
    46!
    Árpád,értelek..

  47. 41:
    Majd én válaszolok, de ezt már megírtam: Az összes nem forint alapú állampapirt felcseréltem volna forint alapúra. Ma ez csak 40 %. Ezt követve elinflálnám a forintot, és ezzel eltűnne az adósság. Kemény, mert a lakósság is szívna, de eltűnne az adósság. megérné!
    Ha pedig ezt nem teszi, mert nem jut eszébe, mert nem meri, stb. akkor is a hülyeségeket elhagyhatná: részvények vásárlása 30 % felárral, vállalkozást sújtó intézkedések (40 % EVA), az oktatás szétdúlása, és nem sorolom tovább.

  48. Igen tetszik ez a poszt Tiborbá! Grat.!
    Én csak azt nem tudom, minek kellene még történnie velünk, hogy mindenki belássa, ez a nagy nemzeti, álszent, genny banda totális csődbe viszi az országot. Nem is az a lényeges számomra, hogy mi az oka, hanem az, hogy már a napnál is világosabb mi a helyzet, hova tartunk, mi lesz velünk 2012-ben pl., s mégis vannak „támogatók”. Most nem csak a holdudvarra meg a gazdagokra gondolok. Dettó ugyanaz a helyzet -egyfelől érthetetlen imádat, másfelől inkább sötétség és kilátástalanság- ami a Gyurcány kormány alatt volt. Bár sztem. most egy év alatt több gazd. kár keletkezett belőlük, mint anno válságostul az egész Gy-uralomból. Már ezek is szerzik be a paprikasprayt és a tömegoszlató eszközöket. Tudatosan készülnek, abszolút tisztában vannak azzal, amit csinálnak! Csak én nem értem, hogy MIÉRT? Persze erre is megvan a lehetséges és legvalószínűbb válasz: „Pénz beszél, kutya ugat.”
    Cs.

  49. 46.

    Árpád, én értelek, meg szerintem itt mindenki, de te a diagnózist állítod fel, ami már a napnál is világosabb (legalább is ezen a blogon remélem) de én a gyógymódot kérdeztem!

    49.

    Tibor bá ezt így leírni egyszerű, kivitelezni már bonyolultabb. Jó lenne ha leírnád azt is, hogy mi lenne a hatása a 40%-nyi devizában jegyzett állampapír forintosítása után?
    Egyáltalán honnan szednél forintot hozzá? Mert pénzt ugye nem nyomhatunk.
    Aztán mi az hogy elinflálod? Bokros féle csúszóleértékelés, vagy mire gondolsz?
    Egyik posztnál de magad írtad, hogy mesterséges infláció nincs.

    De tegyük fel el is jutsz idáig. No akkor, mint egy cunami erejével szembesülni kéne vele, hogy nincs elegendő hazai gazdaság még a legalapvetőbb termékek előállítására sem.
    Putyinnal sem ártana egyeztetned a leértékelés előtt, mert úgy elzárja a gáz és olajcsapot, hogy az országnak esélye sem lesz felállni többé, és ma már Ikarusz buszokat sem tudunk cserébe adni. Azért kétség ne férjen hozzá, még jó ideig olaj alapú gazdaságban fogunk élni.
    Szóval Tibor bá az ötlet jó, de te sem gondolod végig a hatásait, mert itt csak néhányat említettem meg a sok-sok tucat közül.

    Egyelőre higgyétek el, hogy a 40%-os EVA-val és ebadóval is jobban fogunk élni, mint egy teljesen bedöntött Forinttal.
    Mondom, hogy rosszabb helyzetben vagyunk, mint Görögország, pedig ott is brutál világ lenne, ha visszavezetnék a Drachmát.

    Az is egész biztos, hogy Orbánnak vannak olyan információi, amik nem publikusak. Ennek ismerete nélkül nehéz megítélni, hogy mit miért csinál.

    Utoljára: nem Orbánt védem, mert pont olyan szarházi, mint a többi, de továbbra sem látom a legkevésbé fájdalommentes megoldást. Sajnos 2011-re oda jutott Mo, hogy teljesen függőségbe kerültünk, mindenünk kiárusítva.
    Az EU nem engedi, hogy több cukrot termeljünk, de gyárunk sincs és a többi…
    Akkor tán ki kéne lépni az EU-ból először, nem? Az megint mivel járna?

    Nem fog itt történni semmi, csak nadrágszíj húzogatás, ahogy a többi országban is, amíg össze nem roppan az egész rohadt világgazdaság.

  50. 51:
    Az állampapírok 40 százaléka forintban denomináltak. További Ft-denominált papírt kell a piacra dobni és a nem forint denomiáltakat ezen a pénzen felvásárolni. A nemzetközi „befektetők” bizony elfogadnak vesztességet. A görögök adósságának az 50 %-át elenegedték volna, volt rá javaslat. Ez tehát nem elképzelehetetlen, elfogadhatatlan. Meg kell játszani. Nem kell kivágni az almafákat szabolcsban (és hasonlók) és akkor van mivel fizetni az orosz gázért. Teljesen nevetséges. Az élelmiszer árak a világpiacon rohamosan emelkednek, nekünk itt van az alföld és a két nagy folyó. Mi lehetnénk újra a környék élelem tára. Tessék megszervezni a mezőgazdaságot. Nem is kell állami szervezés, hagyják a gazdákat termelni és ne azért fizessenek, ha nem termelnek. Háborús szinten el tudjuk látni magunkat, és az ország népe képes elviselni. A II. világháború alatt nem volt kávé, ittunk cikoriát, nem volt tea, ittunk plantát, nem volt pamut, szőttünk műanyagot, nem volt bőr, fatalpú cipőben jártunk, nem volt rizs, ettünk tarhonyát, nem volt kakaó, nem híztunk el a csokitól. nem utazhattunk az Adriára, jó volt nekünk a Balaton. Kibirtuk.

  51. 52. Igazad van Tibor Bá !

    De ha ezt bárki meglépné 1 millió plázaköcsög tüntetne ellene .

  52. 53:
    A pláza kiöcsögöket befognám mezőgazdasági munkára. nem kellene nekik szoláriumozni. 😀 és esetleg néhány hónap kemény munka után talán még a pöcsük is felállnak a változatosság kedvéért. Visszajönne az életkedvük. 😀

  53. 49. Tiborbá

    „Ezt követve elinflálnám a forintot, és ezzel eltűnne az adósság.Kemény, mert a lakósság is szívna, de eltűnne az adósság. megérné!”

    Szerinted azok, akik a pénzt szivattyúzzák, zsebretett kézzel vakargatnák a tökeiket, miközben a magyar kormány, szája szegletében kamaszos huncut mosollyal elinflálja betevő milliárdjaikat?
    Amikor már tüzet okádnak egy kis bankadótól, gondolod, hogy
    az „elinflálást” simán hagynák?
    Meg ez a „felcserélés” is olyan elegánsan hangzik, de ehhez sok forint alapú állampaír kellene… Nagyon sok.
    Aztán szivesen látnék arra is valami saccperkábét, hogy az adósságállomány elinflálása során mennyivel szívna kissebbet a lakosság mint mondjuk most, az erőltetett visszafizetési tempóval.

    Szerintem technikai trükkökkel ez a kérdést nem lehet megoldani. Inkább struktúrálisan kell megbontani a dolgot. Amíg ez a vérszívó banda van hatalmon az EU-ban, addig teljesen mindegy hogy mi forintban, euróban, vagy shekelben számolunk, nekik ki kell pumpálni az évi x milliárd eurót/dollárt az országból.

    Keresni kell néhány tökös jogászt, akik találnak néhány rázós pontot a nemzetközi szerződésekben.
    Barroso meglengette a bankok büntetőjogi felelősségét, tehát van benne fantázia, de ő visszalépett, legalábbis pihenteti. Ez mindenesetre azt jelenti, hogy az EU-n belül is vannak bőven, akiknek tele van a töke azzal, hogy a Geddont várják, és már kicsavarnák a pénzügyi elit kezéből az éléskamra kulcsát.

  54. 52. Tiborbá

    „Az élelmiszer árak a világpiacon rohamosan emelkednek, nekünk itt van az alföld és a két nagy folyó. Mi lehetnénk újra a környék élelem tára. ”

    No ez az… Innen kezd izgalmas lenni…
    És nem kell Orbánra várni vele (de jó lenne ha neki jutna eszébe).

    A franciák már csinálják.
    A városban összeáll egy kis csapat, és „felbérlik” a parasztot, hogy dolgozzon nekik, hizlaljon disznót, neveljen kacsát, csirkét, ültesen krumplit, hagymát, és hozza le a hegyekből egyszer egy héten.
    A városiak meg felváltva segítenek az elosztásban, és első osztályú biokaját kapnak olcsóbban mint a Tescóban…
    Segít az emberek „egymásratalálásában”, az elektroműszerész rendberakja a doki TV-jét, a könyvtáros szemmel tartja az idevágó irodalmat, satöbbi…
    Gyakorlatilag TSZCS …
    Nincs benne ördöngősség, de át kell esni a gyerekbetegségeken, és megnevelni azokat, akik szeretnek „jól járni” az ilyen dolgokban is.

  55. 53: Meg 1 millió devizahiteles kerülne utcára azonnal, de ne is törődj vele.

    52:

    Tibor bá a lényegét nem érted az egész folyamatnak, vagy én látok nagyon rosszul dolgokat.
    Most akkor felteszem a 100 pontos kérdést. Te pont azoktól a „nemzetközi befektetőktől” várod az átmenet megoldását, akik letarolták Magyarországot?
    Tibor bá, annak ellenére hogy Orbán megszorítások sorát vezeti be, mint ha már az IMF kormányozna nálunk, mégsem tudunk kötvényeket értékesíteni, annyit nem, hogy megújítsuk a lejáró papírokat. Sőt leminősítenek minket a gagyi kategóriába, pedig még hűséges kamatfizetők vagyunk.

    A fenti euró elszállásra nem reagált senki, akkor elmondom, hogy mindez annak a nemzetközi befektetőcsoportnak a bosszúja, akiknek nem tetszik Orbán végtörlesztéses javaslata. Szeptember óta, mióta bejelentette a Fidesz, hogy törvénybe fogják iktatni, megindult a Forint gyengülés, és megkaptuk a leértékelést.
    Miért? Mert a bankok nem szenvedhetnek veszteséget. A görög 50%-os adósságleírás pont olyan kamu volt, mint a népszavazási kezdeményezés.

    Nos, ha most sem tudunk állampapírt eladni, akkor az általad felvázolt helyzetben szerinted ki venne? Csak mert akárki nem vehet, ez is ügyesen szabályozva van.
    Nem értem a logikádat, mert először elinflálni akarsz, aztán meg kötvényt kibocsátani, amivel gyakorlatilag újratermeled a kamatfizetési kötelezettségeinket. A kettő együtt nem fog menni.

    Értsd meg, hogy jelenleg egész európában a nemzetek szuverenitásának lebontása történik, ez a cél, erről szól az EU-s egységes pénzügyminisztérium is.
    Ugyanez a zsidó bagázs egy fillért nem fog hozzátenni ahhoz, hogy Magyarország visszavegyen az önrendelkezéséből. Nem fér bele a nagy tervbe, de ezt most hagyjuk.

    Az orosz olajat, gázt pedig nehéz lenne almával (mezőgazdasággal) megfizetni, ha elinflálod a pénzt. Nem csak az élelmiszernek fog jelentősen felmenni az ára, hanem az energiának is, ami Magyarországnak nincs a paksi atomerőművet kivéve, de az sem nekünk termel profitot.

    Nem fogja ezt Orbán meglépni, és szerintem nem is kell, mert a kártyavár dőlni fog magától is. Kína alatt is rezeg a léc, így kétség nem férhet hozzá, hogy vagy gazdasági összeomlás vagy háború fog következni, illetve mindkettő, akkor meg úgyis nomád életmódba megyünk át, minek ezt siettetni.

    Orbán ott hibázik qrva nagyot, hogy még látszólag sem nagyon próbálja felkészíteni az országot arra ami vár ránk.
    És még egy dolog Orbán esetében. A Wiki szivárogtatta ki, hogy Orbán szavaira nem kell figyelni csak a tetteire.
    Én most épp az ellenkezőjét mondom. Inkább a szavait figyeljétek, mert sokszor rohadt mód burkolva, de beszél arról, ami zajlik a világban.

  56. 56.

    Ezt inkább járható útnak látom, és Drábik, Bogár, Varga trió is minden országjáró előadáson erről (is) beszél, hogy csak az ismertebbeket említsem.

    Nem Orbántól kell várni, hogy újraszervezze az országot, és nekünk se arra kell várni, hogy majd lesz valami. Jó kezdeményezés volt a Magyarok Szövetsége és csírában már jelen vannak ezek a dolgok Magyarországon (soproni helyipénz pl.) de nagyon-nagyon gyerekcipőben vagyunk.
    Nem tudom, hogy a francia társadalom is annyira atomjaira lett e szedve, mint a magyar, mert nálunk ez is egy igen nagy probléma, ha nem a legnagyobb egyike.

  57. 57:
    „Tibor bá a lényegét nem érted az egész folyamatnak, vagy én látok nagyon rosszul dolgokat.”

    Az utóbbi. 😀 Még azt is felcserélted, amit írtam. Előbb forint alapú papir, majd inflálás. A nép mindneképpen veszít. mert infláció igy is – úgy is lesz. De a legnagyobb hiba az összeesküvés elméleted. A befektetők nem határoznak el közössen semmit. Azonos nézetek, azonos célok alapján döntenek, nagyvonalakban azonos módon. Aztán, ha mezőgazdasági termékekkel fizetek a gázért, mit számit a forint árfolyama? Zavaros összkép!

    Az országot (embereket) nem lehet felkészíteni! Ez egy szép álom csupán.

  58. 59:

    „Az utóbbi.” Mindjárt gondoltam 😀

    Akárhogy csűröd csavarod Tibor bá, a tiéd sem járható út.
    Az infláció, meg a hiperinfláció között azért van némi különbség, mert az adósságot csak ez utóbbival tudod „eltüntetni”, de mindegy.

    Mint fentebb írtam, majd meg fog oldódni az adósságprobléma. Így vagy úgy de megfog, ehhez semmi szükség idő előtt romba dönteni az országot, inkább arra van szükség, hogy a lehető legtöbben készüljenek erre, mert mindenképpen veszíteni fogunk, ebben tök igazad van, de némi időt még nyerhetünk Orbán politikájával, csak annyit, hogy készüljünk.

    „De a legnagyobb hiba az összeesküvés elméleted.”

    Nem Tibor bá, ez nem összeesküvés elmélet, hanem a való világ, és nem az rtl klubbos változat, csak amíg te ezt nem fogadod el, addig közös nevező sincs.
    Már a mainstream is erről beszél, de neked még mindig összeesküvés elmélet. Hát nem az. Az elmélet szót már elveheted nyugodtan. Tudom nem fogod, de addig nem is értesz meg bizonyos folyamatokat, amik mással nem magyarázhatóak.

    60-as linkben is arról értekeznek, amiről fent írtam, pedig esküszöm nem olvastam, csak most, hogy Malt belinkelte.

  59. 57 Cruix.

    „Orbán ott hibázik qrva nagyot, hogy még látszólag sem nagyon próbálja felkészíteni az országot arra ami vár ránk.”

    Tusnádfürdőn bemondta, hogy a jóléti társadalomnak vége. Aztán tudatosította, hogy a nyugdíjakra is keresztet lehet vetni, a családnak kell az öregekkel törődnie… Ezt mondta, miközben úgy csinál mintha a status quo fenntartásával próbálkozna, de nincs status quo…

    De tényleg jó ötlet, hogy az önkormányzatok 40 km-es körzetben helyi beszállítóktól szerzik be a köz és diákétkeztetéshez a nyersanyagot, a láncok kikapcsolásával.

  60. 62:

    Ez igaz Attila, erre is mondtam, hogy inkább a szavaira kell figyelni, mintsem a tetteire, mert az nagyon kevés van, ami jó és nem külföldi megrendelésre teljesül. Tudom ez abszurd, és elfogadhatatlan, de még is így van.

    Orbán azt is mondta, hogy a bankárkorszaknak vége…

    Bogár László pedig azt, hogy a Fidesz vagy a letűnő rendszer utolsó kormánya, vagy az új rendszer első kormánya, mert itt már nem lesz több választás, ahogy azt 90 óta megismerhettük.

    2014-ig sem Magyarország, sem a nemzetközi helyzet nem tarthatja már magát.

  61. 63. Cruix

    Azt hiszem, van némi hasonlóság köztünk, ahogy látjuk a dolgokat.
    Szerintem nem az a fontos hogy szétverjük a csónakot amiben utazunk, amíg nincs legalább egy deszka valahol a láthatáron.

    Egyébként szerintem a helyzet nem olyan rosz.
    A globális pénzügyi elittől való megszabadulás megoldaná a problémák 90%-át. Ugyanis az ő ideológiájuk a talpraállás legfőbb gátja.
    Mióta kihúzták az utolsó szőnyeget is a józan ész talpa alól, a „modern” gazdaság csak bukdácsol.
    Az a mechanizmus, ami csak elvonja pénzt a termelésből nem állhat fenn sokáig.

    Az ÖSSZES technikai feltétel rendelkezésre áll a válság befejezéséhez, csak az ideológiát kell gatyába rázni, és bevezetni a bibliai 7 éves adósságelenegdést.

    Törvény alapján definiálni kell a hitel és az uzsora fogalmait:
    A hitel élénkíti a gazdaságot, az uzsora meg bénítja.
    A hitelt vissza kell fizetni, az uzsorást meg börtönbe vágni amíg elrothad.

    Lenne itt olyan virágzás pillanatokon belül, hogy csak úgy fütyül.

  62. 64. Jaaj, Te kis antiszemita… miket irkálsz itten 😀
    Adósságelengedés, uzsorás börtönbe? Gázkamrákat is beélesítenéd? 😀

  63. A kőr bezárul, visszaértünk a kamatos-kamathoz. Attila! definiáld a hitel fogalmát. Most ráérek válaszolni rá.

  64. 67:

    Tibor bá, nincs itt semmilyen kamatos kamat. Ami egyébként szintén kamat, csak a már tőkévé alakult kamattal emelt összeg kamatozik. Tehát az is szimplán kamat. Nem ez a lényeg.

    Amiről Attila beszél szerintem sokkal inkább a bankok hitelezési szokásairól szól.

    Most megy a hajcihő a THM kerül, hogy mennyi legyen a plafon, egy dolgot azonban le kéne egyszer s mindenkorra szögezni.
    Az nem hitel, hogy valaki a felvett tőkének a 2 vagy 3-szorosát fizeti vissza.

    Tibor bá, miért adnak Németországban 2-3%-ra hitelt, nálunk pedig 10% alatt nem kapsz?
    No ez itt a lényeg. És ne gyertek azzal, mert magas az alapkamat. Mert akkor megkérdezem, hogy miért van nálunk Európa egyik legmagasabb alapkamata?
    Ja hogy ez a devizahitelezés melegágya is?

    Na Tibor bá itt van valahol a kutya elásva. Az országgyűlésnek semmi köze az alapkamathoz, tehát ezt még a szar kormányokra sem lehet fogni.
    De akkor kikre?

    Honnan kapja az utasításokat az MNB? Áh persze, hogy nincs összeesküvés elmélet Magyarország kifosztására. De végül is nincs is, elég a kulcspozícióba egy-egy zsidó szarházi, akinek a magyar csak pénztermelő robot.

    64.

    Jó volt a hasonlat a csónakkal.

  65. Hát hogy őszinte legyek pontosan nem tudom mért van a németeknél 2-3% kamat a hitelre nálunk meg 10 feletti!
    De biztosan közbejátszik a pénzromlás is! Ez pedig nálunk jóval magasabb mint 2-3%! Vagyis már van egy összeesküvés elmélet nélküli ok, hogy mért nem lehet 2-3% a kamat nálunk is! Sőt biztos van még több is!

    Azt mondjuk nem értem, mért jó hogy az MNB független! Mint ahogy magát az inflációt se egészen, de ez már asszem az én bajom!

  66. 68:
    Sose hittem volna, hogy közgazdasági tételeket fogok magyarázni. Amikor a kölcsönadó meghatározza a kamatláb mértékét (amit a hitelér folyamodó vagy elfogad vagy nem) akkor egyfelől fialtatja a tőkéjét, ami lehet akár 2 % is, másfelől iparkodik felmérni, hogy mekkora az esélye az adósság bedőlésének. Minél nagyobb ez az esély, annál magasabb extrakamatot kér. Ez tökéletesen megmagyarázza a Német 2, és a magyar 6 százalékot. (itt jegyzem meg, hogy még ebben a hónapban minimum 7,5 % lesz az MNB irányadó kamata). Fordítva is igaz. Most a CIB 7,5 %-ot ígér. Én nem fogadnám el, de ha 30 % ígérne, akkor gondolkodnék rajta. Miért, mert félek az inflációtól, ami könnyen lehet több, mint a bank által ígért kamat. Ez nem összeesküvés, és nem összebeszélés, ez sima pénzügyi politika. De ha már itt vagyunk, mond meg nekem, hogy ha te vállalkozni akarsz, amihez kellene 10 millió tőke, amit tőlem kölcsön akarsz venni. Ha nem kapok utána kamatot, miért adnám a tőkémet kölcsön? Mondj egyetlen indokot.

  67. 71!
    Tibor bá,nem ezzel van a gond. Te kölcsön adod a 10 milládat 20 évre,vagy akármennyire is, kamatot kérsz utána.Rendben.Ezzel semmi gond nincs,csakhogy idő közben,ez a kamatnak nevezett valamit ,elkezdik rángatni felfelé,mert hogy előre 20 évre nem látni,monetáris izé,meg minden franckarika,és az ember mindig csak a kamatot fizeti,soha nem tudja a tőkét vissza fizetni..Mert ezt csinálják,ez a gyakorlat..
    Tehát a pénz kamatozó adósság lesz,de életfogytiglan..
    És a végén a kamatok vissza fizetése csak újabb kölcsönök felvételével lehetséges..Amit nagyon gyorsan fel kell venni újból..

  68. 72:
    Ez a kölcsönszerződés függvénye. kedvezőtlen kamatfeltételekkel nem megyek bele.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük