(2226) Amerikai humor

 Tibor bá’ online

1) Fred és Edna a felesége, minden évben elmentek az őszi vásárra, ahol 10 dollárért lehetőség volt egy próbarepülésre. Fred ki szerette volna próbálni, de Edna közölte vele, hogy szó sem lehet róla, mert 10 dollár az tíz dollár. A jelenet egy évvel később megismétlődött, majd újra és újra, mígnem Fred 70 éves lett, amikor is kérte Ednát, hogy hadd szálljon fel, mert korára való tekintettel valószínűleg jövőre már nem menne. Edna azonban nem egyezett bele, mert szerinte 10 dollár az tíz dollár. A beszélgetésüket meghallotta a pilóta és így szólt. Én felszállok magukkal ingyen is azzal a feltétellel, hogy egy mukkot se szólnak egész idő alatt, ha csak egyetlen hang elhagyja a torkukat, akkor meg kell fizetni a 10 dollárt. Fred és Edna természetesen boldogan beleegyeztek. A pilóta a legmerészebb bravúrokat hajtotta végre, dugóhúzó, csavar, szaltó, stb., de a két öreg egyetlen hangot se hallatott. Leszállás után a pilóta meg is kérdezte Fredet, hogy volt képes megállni, hogy egy szót se szólt. Hát az igazat megvallva – kezdte Fred – amikor Edna biztonsági öve szétesett, egy perccel kizuhanása előtt, én akartam szólni, de tíz dollár, az tíz dollár.

2) Az önkormányzati lakóülésen a polgármester hosszasan felsorolta mi mindent tett az elmúlt évben a városért. Az első sorban egy idősebb férfi a bajusza alatt állandóan megjegyzéseket fűzött a dicsekvéshez. Egy idő után a polgármester már nem bírta tovább cérnával, ezért rászólt: Tisztelt uram, itt az első sorban fel tudna hozni egyetlen dolgot is, amit ön tett a közösségért. Boldogan – felelt a megszólított lakó – az őszi önkormányzati választások alkalmával én a kihívójára szavaztam.

3) Egy negyvenes férfi vett egy BMW-t, és menten ki is vitte a sztrádára kipróbálás végett. Néhány perc után belepöccintett a gázpedálba, amire a járgány felugrott 160 km/ó sebességre. Ekkor azonban a visszapillantóban meglátott egy vörösen villogó gépkocsit, ami veszettül szirénázni kezdett. A francokat – gondolta a férfi – egy BMW-t soha a büdös életben nem éri utol, és ezzel beletaposott a gázpedálba. A kocsi másodperceken belül elérte a 240-et. Ekkor eszébe jutott, hogy rádión leadhatják a jelzést és hamarosan el fogják zárni előtte az utat, az egésznek nincs semmi értelme. Ezért aztán belenyugodott a sorsába, és a legközelebbi parkolóba beállt. Csakhamar beért a rendőrautó is. A francba – kezdte a járőr – péntek van, tizenharmadika, most megyek haza dupla műszak után, semmi kedvem papírmunkákat csinálni, ha meg tudja indokolni a sebesség túllépését úgy, ahogy azt még az életben nem hallottam, akkor nem jelentem fel. A pasi gondolkodott egy kicsit, majd megszólalt. A múlt héten a feleségem lelépett egy rendőrrel. Amikor utánam eredt, azt hittem, hogy megpróbálják visszahozni a feleségem. – Minden jót uram – válaszolt a járőr – legyen egy kellemes hétvégéje.

4) Egy idős házaspár autóbalesetben lelte halálát. Hamarosan fenn találták magukat Szent Péter színe előtt, aki körbevezette őket. Na, ez a tengerparti nyaraló lesz az otthonuk. Itt mögötte van egy teniszpálya, jobbról pedig egy golfpálya, ha megszomjaznának, a következő sarkon található a bár, és ezzel Szent Péter magukra hagyta őket. Elsőnek a férfi szólalt meg. A francba Gloria, már legalább tíz éve itt lehetnénk, ha nem erőlteted azt az ehetetlen zabpelyhet, a zsírmentes diétát, meg azt a rengeteg rostanyagot a 16 féle vitaminnal.

5) Egy kisebb város főutcáján a rendőr leállít egy autóst, aki túllépte a sebességkorlátozást. Az autós elkezd magyarázkodni, de a rendőr leinti – nem kell szövegelnie, most szépen beviszem a kapitányságra, és majd amikor a kapitány visszajön, dönteni fog a sorsáról. De – próbál szólni az autós, azonban a rendőr megint leinti – ne szövegeljen, hanem menjen be a cellába és várjon, amíg a kapitány megérkezik. Különben mázlija van, mert a kapitány a lánya esküvőjén van, ragyogó hangulatban fog visszaérni. Ekkor végre az autós meg tudott szólalni – erre a jó hangulatra azért nem fogadnék, ugyanis én lettem volna a vőlegény.

6) New York utcáján négy férfi sétál, egy szaudi arab, egy orosz, egy észak koreai és egy new yorki. Egy riporter utánuk rohan és meg akarja őket interjúvolni: Elnézést kérek, de mi a véleményük a húshiányról? Amire az szaudi arab így válaszol: Elnézést, de mi az a hiány? Az orosz: Elnézést, de mi az, hogy hús? Az észak koreai: Elnézést, de mi az, hogy vélemény? A new yorki: Elnézést, de mi az, hogy elnézést?

7) Trump elveszíti az eszméletét, majd 3 éven át kómában marad, miközben helyettese vezeti az országot. A harmadik év végén Trump magához tér. A tanácsadója jelenti, hogy 3 évig kómában volt. Amire Trump, aki retteg az inflációtól, így szól: Úgy emlékszem, hogy utoljára egy levélbélyeg 25 centbe került, most mennyi? Most 500 Jüen – válaszolt a tanácsadó.

8/ És, ha már az inflációnál tartunk, itt egy amerikai tanács: ha egy kéregető kér 10 centet kávéra, ne küld el a fenébe, hanem adj neki 10 centet, menj utána és nézd meg, hol lehet 10 centért kávét kapni.

9) Egy amerikai vonattal bejárja Európát. Egy alkalommal egy kupéban utazik egy ügyvéddel, egy kubaival és egy orosszal. Egy idő után a kubai elővesz 4 szivart, és körbekínálja, a sajátjából kettőt szív, majd kidobja az ablakon. A kérdő tekintetekre elmagyarázza: Nálunk Kubában olyan sok felesleges szivar van, hogy nyugodtan kidobhatok egy szivar az ablakon. Nem sokkal később az orosz elővesz négy üveg vodkát, szétosztja, a sajátjából húz egy kortyot, majd az üveget kidobja az ablakon. A kérdő tekintetekre elmagyarázza, hogy náluk olyan sok a felesleges vodka, hogy ezt megengedheti magának. Erre az amerikai egy kicsit elgondolkodik, majd feláll és kidobja az ügyvédet az ablakon.

Nyugi emberek, holnap jobb vicceket kaptok.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük