(587) Hurrá (megint) ömlik az olaj

Tibor bá’ online

 

őTegnap (kedd) reggel az angol Guardien jelentette, hogy az Északi-tengeren a Shell által üzemelt Gannet Alhpa fúrótoronynál egy hét alatt a másodszor is olajömlés keletkezett az egyik nyomáscsökkentő szelepnél. Az első olajömlés múlt szerdán történt, de két napig titokban tartották. Ezeket az utóbbi 10 év legerősebb ömlésének kiáltották ki Nagy Britanniához tartozó felségvizeken. Az ömlés mértéke az első nap becslések szerint 1300 hordó volt, persze a Shell bevallása szerint. Az ömlés okait a Shell mindez ideig nem tudta előadni, de még azt se, hogy mikorra tudják megszüntetni. Több zöld szervezet kifogásolta, hogy Shell az információt csak apró adagokban adja át a médiáknak. 

Shell érdekesen védte magát. Szerintük a 1300 hordó semmiség ahhoz képest, hogy a Mexikói-öbölben napi 70.000 hordó olaj ömlött ki,  hónapokon keresztül. Így legalább tudjuk, hogy egy éve mennyi olaj ömlött ki naponta. Lehet, hogy egy év múlva a British Petroltól meg fogjuk tudni, hogy most mennyi ömlik. Így kerek a világ. Persze az írek és a skótok fel vannak háborodva, hogy a halak, a bálnák, a madarak….. de minden megy zavartalanul tovább. Az lenne a meglepő, ha nem így lenne. Elvégre az ömlés 200 kilométerre van a legközelebbi parttól, a fürdőzést tehát nem veszélyezteti, különben is az Északi-tenger nem kifejezetten Riviéra.   

16 gondolat erről: „(587) Hurrá (megint) ömlik az olaj

  1. Egyre több ilyen várható, mivel az olaj iránti töretlen kereslet a készletek fogyásával nem áll le, ugye.
    Tehát a nehezebben kitermelhető olajat(mélytengeri stb.)kezdik el bányászni vagy csak emelik a mennyiséget a maximumra.
    Persze a zöldhasúak szeretete és a nemzetközi nyomás az olajért kicsit módosítja felfelé a mérnökök maximumát.
    Ez a csúcson járatott kitermelés és a nehezebb körülmények okozzák a problémát-legalábbis véleményem szerint.

    Gyakorlatilag ha felkészülésem miatt még nem is várom a hirtelen letörést. Amikor ilyeneket olvasok, akkor viszont megnyugszom, hogy már nincs messze. Talán nem sikerül 20000 évre -emberi szempontból- lakhatatlanná tenni a föld nevű bolygót. Mert rövid távon az erőfprrások és az ebből fakadó gazdasági problémák, hosszútávon viszont ezek a környezeti kérdések fognak igen komoly problémát okozni.

    Itt még sokan szeretnék ha 20 évig menne a gazdasági szekér tovább és ez megkönnyítené számukra az átállást. Véleményem szerint akkor biztosan vége lenne mindennek, még az átállás értelmének is. Kérdéses, hogy most még van-e. Reményeim szerint, igen.
    Olyan körbe kerültünk bele, amiből az egyetlen kiút a kártékony, önpusztító emberi társadalom hanyatlása.
    Tehát oly nagyon ne bánkódjunk! inkább siessünk, hogy a hátralévő kis időben igazi felelősséggel készülődjünk!

  2. HirTv gyorshír:
    „Megfékezték az olajszivárgást a Shell északi-tengeri fúrótornyánál – jelentette be az olajtársaság műszaki vezetője.
    A közlemény szerint a két rést már szinte teljesen sikerült betömni. A cég ugyanakkor elismerte, hogy a hibát korábban nem vették komolyan. Becslések szerint összesen 216 tonna olaj ömlött a tengerbe a skóciai partoknál.”

    SZINTE teljesen betömték. Eddig is csak szivárgott, tehát biztosan nincs semmi baj.

    (Ironikus voltam!)

  3. „Szerintük a 1300 hordó semmiség ahhoz képest, hogy a Mexikói-öbölben napi 70.000 hordó olaj ömlött ki, hónapokon keresztül. Így legalább tudjuk, hogy egy éve mennyi olaj ömlött ki naponta. Lehet, hogy egy év múlva a British Petroltól meg fogjuk tudni, hogy most mennyi ömlik. Így kerek a világ.”

    Mert eddig mennyi volt a hivatalos mennyiség/nap?

  4. 1.: Ennyit az „olduvai” elméletről…
    2.: A lepkefing is káros ám a természetre!

  5. Ezek után,többek között arra vagyok kiváncsi,hogy:
    Mi a hivatalos körök ingerkűszöbe?
    Mikor indul be,egy látványos védelmi mechanizmus?
    Mennyi áldozat a túlzott,bizonyos célok eléréséhez?

    Lehet,hogy gyorsabban meg lehetne tudni a válaszokat,ha a Shell vezérigazgatóját,a tulajdonosi körével egyetemben,a „bagatell” szennyezettségű vízben próbálnánk lecsutakolni?

    A sarki jég alatti tengerfenékben is nagy mennyiségű olajkészletek lapulnak.
    Már áll a bál a területhatárok feletti vitában.
    A jégtakaró mozgása miatt nem lehet még ott fúrni,de törik a megoldáson a fejüket.
    Ebből nem űgy tűnik,hogy tanultak volna a korábbi hábikból,hanem inkább még rátesznek egy lapáttal.
    Hová vezet ez?

  6. 5.re:
    „A jégtakaró mozgása miatt nem lehet még ott fúrni,de törik a megoldáson a fejüket.”
    A fúrótornyok mintájára fúró tengeralattjárók. Minimalizált személyzet, full automatika. No nem azért, hogy kíméljék az emberi életet, hanem, hogy ne kelljen elszámolni a vélhetően gyakrabban bekövetkező katasztrófák miatt eltünedező személyzettel. Ha valamelyik okvetetlenkedő észreveszi a tömeges halpusztulást, vagy a szennyezés egyéb bizonyítékát, szeizmikus tevékenységre fogják, megrepedt a kőzetlemez.
    Csak arra van szükség, hogy az olaj ára kicsit feljebb menjen.

  7. 5. „A jégtakaró mozgása miatt nem lehet még ott fúrni,de törik a megoldáson a fejüket.”

    A sarki területek lassan már átjárhatók, hajózhatók. Tehát már nem nagyon kell sokáig se a fejüket, se a jeget törni. Pár éven belül már pakolhatják oda is a tornyokat. Ahogy te is írtad, „áll a bál a területhatárok miatt”. Kanada és Ororszország már most nem tud megegyezni bizonyos kérdésekben.

  8. -6:-7:)szilvas-csókacsalád:)
    „Köszi” a nyugtatgatást.Már lementem alfába,mint a tengeralattjáró.

  9. Azért télen még mozog az a jég. A jégmentes időszak egyelőre csak pár hónapos, tehát minimális… egyelőre.

  10. Mire ez a pánik? 1300 hordó olaj legfeljebb néhány milliomod milliméterrel emeli meg a világóceán szintjét!

  11. Nahát!
    És pont akkor amikor esni kezdett az olaj ára akkor valják be? Lehet így hamarabb visszakúszik?

  12. Armagedeon földhözvágja a sipkáját és újabb elméletet kovácsol…

  13. Növekszik a balhé Európában az olaj ömlés miatt. Az olajfolt már 30 km hosszú és 3,5 km széles, tart Németország felé. A Shell ragaszkodik ahhoz, hogy csak napi 800 liter ömlik ki, de szakértők szerint a probléma nagy, mert nem képesek leállítani az ömlést. Az angol kormány „jelentős” méretű ömlésről tesz említést.

  14. Tudjátok mi a legszörnyűbb? Nem is a Mexikói öbölben vagy most itt kiömlött olajmennyiség. Hanem az, amit már a század eleje óta elfüstöltünk, beépítettünk, beszívtunk, polimerizáltunk, szétpermeteztünk, szétkentünk, szétdobáltunk mindenhol a világban. Ahhoz képest az ami most kifolyt a tengerbe, tényleg elenyésző.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük