(541) – Dominique Strauss-Kahn és az IMF

Tibor bá’ online

őCsúnya dolog (bár alig hihető), hogy Dominique Strauss-Kahn hotel szobájában némileg erőszakosan közösült egy HIV fertőzött, bűn ronda, néger takarítónővel, ha bebizonyosodik a vád (borítékolom, hogy igen) életfogytiglant is kaphat érte. Ezzel szemben ki tudja hány millió afrikai anya és gyermekeinek az éhhaláláért bizonyítottan felelős, amiért egy napot se kell ülnie. Tényleg a legfőbb ideje, hogy vegyük már górcső alá ezt az intézményt.

Az International Monetary Fund , vagyis a Nemzetközi Pénzügyi Alapot 1944-ben alapították, amikor már biztosra volt vehető, hogy a Szövetségesek megnyerik a II. világháborút, és elkezdtek felkészülni az „amerikai évszázadra”. Egészen pontosan a  meghívottak összegyűltek egy New Hampshire-i szálódában, messze a világ zajától, azzal a céllal, hogy felépítsenek egy olyan globális financiális rendszert, ami bebiztosítja, hogy a Földön megtermelt javak és kitermelt erőforrások mind feléjük áramoljanak, megállás nélkül. Erre a célra, és kizárólag csak erre a célra hozták létre az IMF-et. Az IMF hirdetett célja és törekvése egyszerű és igen vonzó, vagyis a szegény országok megsegítése, hogy ne kerüljenek gazdasági kényszer helyzetbe, de ha mégis kölcsön visszafizetési problémáik lenne, akkor kölcsön folyósítással és gazdasági tanácsadással kisegítsék őket a bajból. A PR szövegen túl az IMF valódi célja, hogy néhány gazdag ország, egészen pontosan a gazdag országok bankjai és spekulánsai élősködhessenek. Az IMF kizárólag ez ügyben munkálkodik. Nézzünk egy valós esetet!

A múlt század kilencvenes éveiben Malawi (délkelet Afrika) nagy bajban volt. Az AIDS megbetegedés gigantikus méreteket öltött, és egy könyörtelen diktatúrából mászott ki. És akkor jött az IMF segítség. Ha az IMF valóban segíteni akart volna, akkor adott volna kölcsönt és szakembereket, akik az ország gazdaságát talpra állították volna. Hogyan? Ahogy annak idején a gazdag országok tették. Megvédeni a gyenge lábon álló ipart (védő vámok), támogatni a mezőgazdaságot és felfuttatni a népoktatást. Ezzel szemben a kölcsön feltételének szabták a „strukturális átalakítást”, vagyis minden állami vállalatot privatizáltak, csökkentették a népoktatást, leállították a műtrágya szubvenciót, az állami élelmiszer tartalékokat eladták. Következő évben igen gyenge termés volt, és mert nem voltak állami tartalékok, az emberek éheztek, sőt sokan éhen haltak, mert az éhezés közepette az IMF nem folyósította a beígért 47 millió $ segélyt azon az alapon, hogy az ország a strukturális átalakítást túl lassan hajtotta végre. Ekkor a kis ország merész lépésre szánta el magát. Kirúgta az IMF-et és a tanácsai ellenére visszahozta a műtrágya szubvenciót. Az ország két éven belül talpra állt.

A Malawi eset nem kivétel, inkább a szabály. Az IMF ismert trükkje a korrupt kormányoknak nyújtott kölcsön (lásd Kádár János – Fekete János). Ezek a kormányok a kölcsön nagy részét a jövedelmező beruházások helyett ellopják. A jó esetben az egy helyben topogó gazdaság nem tudja kitermelni a kölcsönt, tehát visszafizetés helyett újabb kölcsönöket kell felvenni. Ez a hírhedt adósság spirál, amiben mi is nyakig benne vagyunk. És minél mélyebben van egy ország az adósságban annál nagyobb kamatot kell fizetnie az újabb kölcsönökre.

Az IMF igazi arcát akkor mutatja meg, amikor kiderül, hogy a gazdag országok csődbe jutott bankainak állami megmentését javasolja, míg szegény országoknál az állami tartozást a helyi bankokkal fizettetnék meg.

Dominique Strauss-Kahn szállodai talányát azt hiszem sikeresen megoldom, szerintem az IMF vezére a takarítónőt összetévesztette egy gazdasági csődbe jutott afrikai országgal. Beugrott neki a régi reflex, le kell rohanni.  😀

69 gondolat erről: „(541) – Dominique Strauss-Kahn és az IMF

  1. Malawi és minden más esetben. „És akkor jött az IMF segítség.”
    Ki hivta őket? Ők erőszakolták magukat a kormányokra?
    Hitelre volt szükseg? Miért nem a szabadpiacrol vették fel?
    Ja, hogy onnan már nem kaptak!
    Minden nép olyan kormányt kap amilyet megérdemel vagy valami
    hasonlót mondotta már Szechenyi is.
    Az adosságsprilál sem stimmel minden esetben lásd.
    Orbán úgy rugta ki őket, mint macska a szarát, immáron másodjára (98-ban először)
    + tegnapi sajtótájékoztatón bejelentett adosság csökkentését a bőséges IMF hitel mellett.

  2. 2.Az, hogy kirugta őket csak parasztvakítás, Vikinknek meg van kötve a keze! Lefeküdt még anno Sorosnak és azóta se tud felkelni, a kezdődő népfelkeléseket is hamvábahalasztja mert hosszú semmitmondó szónoklatokkalal tudatosan leereszti a gőzt…

  3. 1: Viktorod nem rúgott ki senkit, hanem boldogan megvette (magának?) a MOL-pakettet az oroszoktól az IMF-hitelből, ezzel nem kicsit növelve az államadóságot, ami (nem egyedülállóan az ő gyakorlatában) csak 180 fokban megy szembe a retorikájával. Azazhogy majd mit mondok, magyar tanárok, közalkalmazottak stb. ezreit rúgja ki, csak az IMF-et és társait nem…

    A mondás Széchenyitől származását nem sikerült még bizonyítani, de bárki is mondta, nem általános érvényű. A kormányokat régóta az a háttérhatalom erőszakolja-manipulálja ránk, amelyik az IMF-et is létrehozta. A kamatkapitalista globális elit. Már Thököly idején is így ment ez.
    ——

    Tibor bá, DSK-t kivégezték, csak egy támpont: tapasztalatból tudjuk, hogy bármilyen nagy emberrel kapcsolatos bármilyen incidens esetén (pl. az angol trónörökös elfingja magát egy fogadáson, stb.) a környéken levő, vagy érintett mindenféle komornyikok, szobalányok és kertészek boldogan adnak interjút a bulvárlapoknak (némi pénzért), szerepelnek 3 percig a TV-kben, „én ott voltam, láttam, büdös volt” stb.
    Légy szives közöld már velünk a szobalány nevét (a hiteleset!), mutasd be a fényképét (az igazit!) és csak úgy találomra linkelj pár interjút, amit a TV-knek, talk-showknak adott! Mert azt ugye nem kell ragozni, hogy egy ilyen nem mindennapi incidens áldozatát kézről-kézre adják a TV-stúdiók…

    (én kerestem ilyeneket és nagyon érdekes az eredmény…)

  4. 3: Korábban már írtam, hogy DSK-t megbűntetik a dollárral kapcsolatos megjegyzéséért. Itt a posztban a „borírékolható” arra céloz, hogy az egész egy koncepció. Tessék fantáziálni! Aki milliók éhezéséért felelős nyilván büntetlenül megdughat egy takarítónőt, ha épppen ez a perverzitása és a takarítónő boldogan hagyja, mert DSK-nak annyi a pénze, mint a pelyva.

    1: anonimka vigyázz, mert itt darabokra szednek szét. Ja, és most a szövegedet átszerkesztettem, hogy érthető legyen, de máskor nem fogom.

  5. Anonimka ne ijedj meg nem mindenki orbanofób itt .

    orbanofobia = A Kádár rendszerben jól élők öregkori amnéziás ,tudatzavaros betegsége .

  6. 1: Azért a maradék lóvét még gyorsan elköltötte. Az lenne a korrekt, ha a Mol részvényeket most szétosztaná az adófizetők között – akik majd megszenvedik ezt a hitelt is. (Ez persze majd megtörténik, de csak szűk körben 😉 )
    Szvsz meg nagyobb károkat okoz a gazdaságban, mint az IMF. Az általam ismert vállalkozói kör (aki várta, mint a messiást) iszonyatosan nagyot csalódott benne. Nem beszélve arról, hogy nem is biztos, hogy a mostani helyzetben az adósság visszafizetését kellene a centrumba állítani – pláne, ha tudjuk, hogy Magyarország erre már képtelen. Hacsak OV fel nem pörgeti a gazdaságot – ennek viszont nincs sok jele.

  7. 6.Kell a fenének Mol-igérvény, bőven elég lenne ha nem venné el a pénzemet senki sem mondva csinált indokokkal, erőszakkal! Ha tehetném, vennék egy jó nagy darab földet és csinálnék egy normális országot az országban.

  8. 5: A te megfogalamazásod szerint jelenleg a szavazóképes lakósság 40 százaléka szenved orbanofóbiában. Ha a Kádár rendszerben ilyen tömeg élt jól, akkor vissza nekem a Kádárrendszert.

    6: A vállalkozói csalódást én is tapasztalom. A nagydumás filorbanisták most hallgatnak, mint a sír, és lapúlnak mint a szar a fűben.

  9. 8 ra A szavazáson részt s vevő választókorúak 47 % -a nem szavazott a Fideszre . De ez nem jelenti azt , hogy ennyi az orbanofób. A Fideszre nem szavazók egy jelentős része nem is élt a Kádár rendszerben .
    A meghatározásom mindazonáltal pontos volt .

  10. A 16%os szja és a nyugdíjpénztár államosítás után, bárkinek kérdés lehet melyik oldalon áll a kormányunk/Orbán?

    Eddig egy európai volt az IMF élén és az amerikai bankópést és a tartalékvalutát piszkálgatta. Most egy amerikai került a főnöki fotelba és a németeket meg az EU-t piszkálgatja, hogy mi lesz ezekkel a görögökkel. Németekre pl rászóltak, hogy mint egy rossz álmot felejtsék el a befektetők bevonását a mentőcsomagba, amiből aztán múlt pénteken Merkel asszony ki is hátrált. Megszavaztak helyette egy mentőcsomagot ami 80 milliárd nyomtatott eurót is magába foglal.
    Így vagy úgy Görögország bedől de fontos, hogy a „befektetők” ki tudják menteni a pénzeiket és inkább a német/eu adófizetők írják le a veszteségeket.
    szvsz

  11. 8: lapulnak, mint japán újhús a fűben… 😀

    Tibor bá, mit szólsz a felvetésemhez a szobalány (kitalált) személyét illetően???

  12. 5: Hun-ce, most csak a retorika kedvéért, ha te így definiálod az orbánfóbiásokat (és bizonyos értelemben nem is tévesen, aki a Kádár-korban nőtt fel, mint én, annak kényelmesebb élet jutott, mint amilyenre a gyerekeink számjthatnak nemsokára), akkor én azt találom mondani, hogy az Orbánhívők liberális zsidó-cigányok. (csak a retorika kedvéért!)

    Mire alapozom ezt? Most jön Hillary Pestre felavatni a Tom Lantos Intézetet, aminek egy OV-párti cigányértelmiségi nő a vezetője…
    Gondolom, neked is ott a könyvespolcodon a Tom Lantos-összes díszkötésben… 🙂

  13. 12 Tom Lantost imádtam 🙂 Meg a druszáját Tomi Lapidot is .

    De szerencsére (Bakay Kornél szavaival 🙂 a sátán már mindkettőt magához szólította 🙂

  14. 11: Valószínűbb, hogy egy arra alkalmas nőt lefizettek (hiszen meg kell majd jelennie a bíróság előtt) + ha eljár a szája kinyírják.

    12: Legyünk elnézőek. Még az is lehet, hogy Orbán komolyan jót akart, csak emlékeztették JFK-re, Szaddam Husszeinre és most Gaddafira, Milosevicsről már nem is beszélve, aki DSK-nal együtt élő bizonyíték, hogy az európaiak se rendelkezeneke mentelmi joggal. 🙁

  15. 16: Majd ha a XXX helyett beírod a neved Virág elvtárs.

  16. ” Az IMF igazi arcát akkor mutatja meg, amikor kiderül, hogy a gazdag országok csődbe jutott bankjainak állami megmentését javasolja, míg szegény országoknál az állami tartozást a helyi bankokkal fizettetnék meg. ”

    Tibor bá, kérhetek a szegény országokra 1-2 példát???

  17. DSK persze visszataszító alak és nem csak a hivatal IMF) miatt amit képviselt hanem mint ember is .
    De amikor meghallottam a hírt akkor az első gondolatom az volt ,hogy nyilván vmi-ért útjában volt a világrontó erőknek .

  18. 1 re Az idézet nem Széchenyi-től való .Surányi Miklós 1936-os művéből melynek címe : Egyedül vagyunk
    Ami ugyan Széchenyiről szóló regény, de csak egy szépirodalmi mű.
    Ennek második kötetében, a 268. oldalon az alábbi teljes szövegkörnyezetben, egy Széchenyi és titkára, Tasner Antal közti vita részeként:

    „„Én utálom a vénasszonyos lamentációt, amely minden bajért a kormányt teszi felelőssé. Segíts magadon, az Isten is megsegít. Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen. Mit használna a dél-afrikai feketéknek az, ha valami isteni hatalom megajándékozná őket Anglia, Franciaország vagy Magyarország alkotmányával?”

    Az idézet tehát nem Széchenyi de attól még szerintem nagyon is igaz !

  19. 14: OK? de neked van hiteles tipped rá, hogy hjvják a nőt és hogy néz ki??? Azért az nem normális, hogy a sajtó nem érdeklődik a szokott módján és beéri az ellentmondásos mesékkel…
    Már nem is igyekszenek ügyesen hazudni, látszatot kelteni, szarnak rá, hogy kilóg a lóláb, mint Oszama „temetése” ügyében is.

  20. Tibor bá’, erről már csináltak egy _igen_korrekt_ oktatófilmet! 😛 😀
    http://bit.ly/iv1056

    Megtekintendő, utána nem kell csodálkozni semmin se… :-]

  21. „Azért az nem normális, hogy a sajtó nem érdeklődik a szokott módján”

    De, pont a szokott módján érdeklődik.
    Az atipikus érdeklődés néha életveszélyes tud lenni.

  22. 21: Semmit. Már nem akarnak hihetően csalni. Olyan érzésem van, hogy fátyol alatt közlik a világgal, aki ellenáll az amerikai elvárásnak, annak annyi. Az amrikai közvéleményre se adnak már. Az amerikai társadalom bebizonyította, hogy az elődök szabadság-szeretete már a múlté. Velük is azt lehet tenni, amit akarnak. A nyugati ember elpuhult. SNITT

  23. 17-re:nem ‘tom, láttátok-e az „Inside job”-ot (nálunk: Bennfentesek címmel)(vicces, hogy Oscart is kapott). DSK ebben is negatívan nyilatkozott a (Great :D) Wall Street-i menőkről, a QE-ről, Bernanke-ről, stb. a válság kapcsán. Mondjuk helyére most legesélyesebbnek tartott Christine Lagarde is; ez biztos javítja az esélyeit, ugye 🙂 közben múlt héten mindhárom rating agency belengette a francia BNP, SocGen, CASA leminősítését. ezek után én a mexikói versenyzőre fogadnék.

  24. 23:
    aki még nem látta, érdemes végignézni… nagyban erősíti Gedeon téziseit….

    (szinkronizált)

  25. 26: Amit a videó feltár, azt én már 3 éve megírtam. A lényeg a dereguláció, amiről előre tudták, hogy mit fog okozni. — Persze egy újszülöttnek minden vicc új! 🙂 javasolnám minden „újfiúnak”, hogy mielőtt ir és belinkel, olvassa el az előző posztokat.

  26. 1-2-3. stb. miért bántjátok anonimkát? Ő megmondta :”Orbán úgy rugta ki őket, mint macska a szarát” És láttatok ti mát olyat, hogy macska kirúgja a szarát? Tehát értsd: sehogy. Inkább elkaparja, elrejti. Talán azt akarta jelezni Orbán is így tesz a szarral. De akinek van szimata, csak kiszagolja.

  27. 8.)

    „Ha a Kádár rendszerben ilyen tömeg élt jól, akkor vissza nekem a Kádárrendszert.”

    Igaz, ami igaz… az életszínvonal folyamatosan romlik…
    Ez persze a „fejlődés” következménye. A pénzszivattyúzás technológiáinak fejlődéséről van szó.
    A primitív kádárista időkben a szinte írástudatlan csinovnyikok igen rosz hatásfokkal zsigerelték a népet.
    De azóta van nekünk IMF meg körmönfont bankspekulánsok, és az őket kiszolgáló hazaáruló banda.

    Nemrég tudtam meg, ( Dr Kőrösi Imre : Tágra zárt fülek) hogy minden kölcsönfelvevés után jutalékot kaptak a szerződést aláíró politikusok… És már Fekete János óta így van.

    A vállalkozók persze, hogy csalódottak.
    Addig, amíg az előző rendszer alapjait:

    – A mediát, (amely a tömegeket befolyásolja),
    – A rendvédelmet, (amely a fennállást biztosítja)
    – A törvényhozást, (ami a keretket definiálja)

    Nem tudjuk megtisztítani a hazaárulóktól, gengeszerektől, addig nem lehet érdemi munkát kezdeni.

    Nem véletlenül sivalkodik mindegyik amihez a kormány hozzányúl.

    Ha a médiát kivesszük az ultraliberális multibarát társaság kezéből, az ember tisztábban láthat a fontosabb dolgokban.
    Ha azokat a rendőröket gyorsan lenyugdíjazzák, akiket még Kádár ültetett pozícióba, talán optimistábban lehet elvárni a többiektől hogy tisztességesen végezzék a munkájukat.
    Ha megszabadulunk azoktól akik ezer jogi kiskaput hagytak nyitva a privatizálás során hogy egy szűk réteg vagyona 15-ször nagyobb volt mint a privatizációból befolyt ÖSSZES pénz, akkor talán több pénz marad az államkasszában is.

    Tudom, a Patás-t szidni könnyebb, de ha pénzt vagy hatalmat akarna, akkor több eséllyel kaphatta volna meg, ha a multista szekértolásban segédkezik, mint a szoclib társaság…

  28. Tibor bá, akkor most válaszolsz a 16.-ban feltett kérdésemre? 🙂

  29. ” A világ legnagyobb tinói az USA-ban élnek.”
    ( Tibor bá ) 🙂

  30. 31: Nem válaszolok, mert nincs rá időm, hogy a referencia anyagot visszakeresem. Valószínűleg néhány afrikai országról lehet szó.

  31. 30: „primitív kádárista időkben a szinte írástudatlan csinovnyikok” 😀 Szép megfogalmazás.

    „Ha azokat a rendőröket gyorsan lenyugdíjazzák, akiket még Kádár ültetett pozícióba” Kádár 22 éve halott, olyan sok mindenki nem lehet már (fontos) pozícióban, aki tehette már rég elhúzott nyugdíjba. ( A jobboldali Orbán éppen most akarja őket visszahozni 😀 ). Ne ettől várjuk a csodát. A mai helyzet nem attól szar, hogy mindenütt Kádár „csinovnyikjai” vannak a hatalomban.

  32. 21 re
    1. Nagy örömüket fogják benne lelni amikor összedől az EURO 🙂
    2.Majd elköltik káposztára amikor bedől a kinai exportjuk
    3. Majd elköltik choli baci ellenes szerekre
    4. Majd bánni fogják mikor egy „broker ” eljátsza a pénzüket .
    5. Szükségük is lesz rá amikor a klíimakatasztrőfa miatt Németországot elönti a víz ,kiszárad ,rombadönti egy szélvihar

    stb
    Továbbb is van mondjam még ? 🙂

  33. A mai helyzet attól szar, hogy sokan vannak akik abból éltek jól, hogy külföldi érdekek számára politizáltak, gazdálkodtak.

    A rendőrségnél módszerváltás óta sem volt számottevő átalakítás, sem struktúrálisan, sem „intellektuálisan”…
    Nem csoda, hogy traffipaxon kívül máshoz nem nagyon értenek…
    Tüntetést oszlatni is külföldről hozatnak zsoldosokat…

  34. 36: Én a külföldi érdek helyett inkább egyszerűsítenék önérdekre. Azt meg nem hiszem el, hogy mostani rendőrségi állomány jelentős százaléka már a kádár rendszerben is szolgált volna. Annyi a fiatal rendőr, mint a fene, épp az a baj, hogy nincs rutinjuk. Hozzatok egy statisztikát, ami bizonyítja az „átmentést”.
    „Nem csoda, hogy traffipaxon kívül máshoz nem nagyon értenek…” Nem mintha tetszene a lesből trafipaxolás (pláne, hogy most büntettek meg 🙁 ), de nem gondolnám, hogy a rendőr szórakozásból megy trafipaxolni, egyszerűen csak pénzt kell behajtaniuk, de ez nem a mezei rendőr hibája.

  35. 37 Fejétől büzlik : A rendörtábornokok közül szinte mind ott szocializálódott .

  36. 38: És titokban a szocializmus visszaállításán dolgozik? 🙂
    Még ha így is lenne (bizonyíték?), mi köze ennek a gazdaság és az államháztartás mélyrepüléséhez? A Kádár rendszer állítólag azért omlott össze, mert eladósodott(?) – nameg Gorbacsov nem lövetett a tömegbe némi rendcsinálás ürügyén – vagyis a rendszerváltáskor elég nagy hendikeppel indultunk. Ami kis emelkedés után egyre rosszabbra fordult, de ez már a rendszerváltás utáni politikusok bűne. (Meg persze a nemzetközi helyzet is fokozódik 😀 )

  37. 37.) „Én a külföldi érdek helyett inkább egyszerűsítenék önérdekre.”

    Az önérdek még nem baj… Minden politikus lop, ez benn evan a pakliban. De ha úgy lop, hogy közben a lopott érték sokszorosát külföldi kézre játsza, az az igazi szívatás.
    Lenullázni a hazai ipart és mezőgazdaságot, hogy közben a zsebeiket tömjék, elméletileg és gyakorlatilag hazaárulás.
    Ahhoz, hogy az országban megtermelt profit 92%-át külföldi cégek tették zsebre, hatalmas „hazai” segítség kellett.

    A rendőrök túlnyomó része tényleg fiatalabb, de a régi szellem át lett mentve, mert a kulcspozíciókból ritkán mentek hamar nyugdíjba. És ebbe nől bele az rendőr ifjú is.

    39.)
    A Kádár rendszer NEM omlott össze.
    Hanem módszert váltott.
    Az adósság a mai mércével mérve röhelyes volt.
    Kádár vezette be a kapitalizmust és ő alapozta meg a jó elvtársak átmentését. Ők kapták meg a privatizáció során elkallódott milliárdokat, és az olajszőkítés profitját.

    A rendszerváltás csak egy látványtechnikai parasztvakítás volt, ahogy Bogár lászló mondaná.

    Csak éppen gazdát cserélt az ország.

  38. Tibor bá,Gedeon?Most mit akart Orbán?Azért akarta a Nemzeti bankot mert akart nyomtatni pénzt munka fedezetre ezért ígérte az 1 millió munkahelyet?Csak odaátról nem engedték?és mi van a Kossuth pénzével?Ő is nyomtatott ,és a Rotchildok eltüntették?Hogy is van ez? Milyen szivarfüstös szobákban dől el az ország sorsa? 😮

    A jövőnk.info -n van egy szép leírás erről a Strauss ügyről.Aztán hogy mi az igazság tartalma,az egy másik kérdés..

  39. 41 re Azt ország sorsa a mi eszünkben ,szivünkben dölt el, ott dől el ,és ott is fog eldölni .
    Erdélyt Wass Albert szerint is a nagyurak játszották el a román betelepítéssel .
    Aztán lehetett szidni miatta a a franciákat a kommunistákat zsidókat a román kurvákat .

  40. 42: sok tényezője volt. A magyarságot is, nemességét is orránál fogva vezették a világszétverő erők, ahogy más népeket is. Erdély különállása, a fejedelemség kiszakjtása, a nagy akuruckodás véreztette ki a magyar etnikumot, Erdélyben és a Felvidéken, meg mindenfelé is. Emögött a huszita-lutheri-rózsakeresztes-szabadkőműves vonulat állt, az ő művük a nacionalizmus és a szocializmus is, meg a szexuális forradalom is.
    A Megrontás mindig valamilyen köntösbe öltözik:
    -vallási
    – majd nemzeti
    -majd munkásosztály érdekvédelme
    – majd szexuális forradalom

  41. 40: „A Kádár rendszer NEM omlott össze….Kádár vezette be a kapitalizmust” Akkor mi a baj? 🙂
    Kádár akkor már halott volt. Grósz Károly követte, de az már az mszp-be se lépett át. A Németh kormány alapozott, az Antall kormány meg tovább privatizált (nemzeti ipar szétverése, orosz piac elvesztése) 1. Orbán kormány (mezőgazdaság szétverése – Torgyán). A szocik meg amihez nyúltak, általában mindent totálisan elcsesztek. Gyurcsány – hát rá sokáig fogunk emlékezni 🙁 Ennek a sorozatnak vagyunk a vesztesei. Emellett természetesen azt nem vitatom, hogy a Kádár rendszer húsosfazék mellett levő tagjai hasították ki a legnagyobb részt a koncból. De azért a „nemzeti” erők is igyekeztek…, nekik persze már kevesebbel kellett beérni. A nemzeti vagyon szétlopására a politikusi körben Antall megadta az alaphangot (amerikai nagypapa vagyonának származása… )

  42. 43 ra „e mögött a huszita-lutheri-rózsakeresztes-szabadkőműves vonulat állt,”

    ja meg a biciklisták 🙂
    A Magyar nemességnek meg semmi felelősége nem volt .

  43. 45:bammeg, te nem tudsz olvasni. Persze hogy felelős volt elég sok magyar nemes. Kollektíven „a nemesség” nyilván nem.
    Csakhogy a felelősök elég nagy részét belerángatták, manipulálták a nemzetrontásba.
    Még a kapitalizmus, a harácsolás, a szabad székelyek jobbágysorba kényszerítése is (nem ám Habsburgok, hanem magyar uraik és erdélyi fejedelmek által) a „korszellem” által diktált, megengedett hozzáállás volt, amit a protestáns-világátalakító ideológiák engedtek meg.
    (nem akarom a katolicizmust szentnek láttatni)

  44. 46 „Csakhogy a felelősök elég nagy részét belerángatták, manipulálták a nemzetrontásba.”

    Na ezzel nem értek egyet ! Ha tudták mit csinálnak akkor egyértelmü . Ha nem akkor is van felelőség . Aki vezetést vállal annak a tudatlanság is bün .
    Persze ha meggondolom akkor a vezetettek részéröl is bün a tudatlanság . Ha okosodnának kicsit akkor nem lennének olyan könnywen (félre)vezetettek .

    A nemességet nyilván nem gondoltam kollektive felelősnek .

  45. 47: most vitatkozunk, hogy:
    – Hun_ce! Zörög a sárhányó!
    – Nem hallom, amit mondasz, mert zörög a sárhányó!
    ??

  46. 48 🙂 Most nem zörög mert meghúztam a csavarokat 🙂

    Megrögzött bringás vagyok

    Ha arra utalsz ,hogy tkp egyetértünk csak elbeszélünk egymás mellett akkor egyeteértek de… 🙂 🙂 🙂

    De a Madéfalvi veszedelmet akkor is „leverem ” rajtad 🙂
    Bocsi magával a történelmi ténnyel nagyon nem akarnék viccelni!

  47. 49: a mádéfalvi ügyben küldtem neked egy választ, de tán nem ment át a CENZÚRÁN… 🙂

    Ha küldesz egy emilt, magánban megbeszélhetjük.
    A források magukért beszélnek, a fősodor értékelés mégis perverzül ellentmond a tényeknek. Mint egész szabadságharcos történelmünkben.

  48. 50: Kikérem magamnak! Ha nem tudod kezelni a PC-et, az eredménytelenséget ne kend rám. 🙂

  49. 51: őszintén szólva már nem is tudom, hol volt a vita, mikor küldtem a választ, már kint volt a Vezéri Ukáz, hogy a téma ezennel lezárva. Nyilván offtopik volt, te vagy itt a gazda, sose rosszabb „cenzúrát” mint a tied, meg mondom, azt se tudom, végül lejött-e, mert elvesztettem a fonalat.

  50. 46. Arma! „huszita-lutheri-rózsakeresztes-szabadkőműves”
    Leginkább egyetértek veled, de a fenti idézetet kifejtenéd néhány mondat erejéig? Huszita? Lutheri, ez református, nem értem a protestáns vonalat. A rózsakeresztes az nem látom be miért romboló erő, a szabadkőműves meg baromi tág fogalom ebbe minden belefér. Mire gondoltál pontosan? Eddig az jött le,hogy ezek a rendek és páholyok tudatosan összefogva vagy véletlenül de közösen manipulálták az ország „” El kell mennem, majd folytatom

  51. 53. Szóval manipulálták az ország helyzetét, de hogyan? Ez így kevés, hogy ezt így eldurrantod. Annyit tudok, hogy a rózsakeresztesek a keresztény egyházból a 3. zsinaton kirekesztett gnosztikus vonalat képviselték. Eddig ez nem romboló erő, tudsz erröl valami bővebbet azon kívül, hogy a papi rendnek nem tetszett a közvetítők nélküli Istenhez vezető út?

  52. Sajnos a parazita attól parazita, hogy minden életképes szervezetbe be tud épülni.

    A történelemben rengeteg jobb sorsra érdemes politikai irányzat titkos vagy nyílt szerveződés rothadt el ( vesztette el eredeti céljait ) mert megfertőződött a paraziták által.

    Erre a sorsra fog jutni a bio-étkezés/termelés, a nemzeti „érzelmek” meg a klímaváltozás körüli cécó is.

    Rettenetesen sokk felesleges energia ment el azon, hogy a Rózsakereszteseket vagy a szabadkőműveseket, jezsuitákat liberálisokat vagy más jelenséget próbálták magyarázni… Nyilván sosem sikerült mert mindig ellentmondásba keveredetek a vállalt célok, és a kívülről látható valósággal, plusz a idők során rájuk rakódott ideológiai rétegek torzítása is rájátszott.

    A kommunizmus a munkások jogos követeléséből nőtt ki, hogy normális munkakörülményeket és fizetést akartak… Aztán egy „elit csapat” ajánlkozott, hogy majd ők segítenek…

    A liberalizmus is a „szabadságért” harcolt eredetileg.
    Aztán az lett belőle, hogy egyeseknek szabad volt biciklivel mehenni a futóversenyre…

    Eredetileg a kapitalizmus is a vállakozás és a kemény munka alapján történő gazdálkodást jelentette. De manapság a vállalkozás már csak a mások pénzével való spekulációt jelenti.

    A galíciából a pogromok elől az országba tóduló menekültek azzal hálálták meg azt hogy be lettek fogadva, hogy bevezették a hitelt, azaz az uzsorát, és pár évtized alatt kisemmizték a parasztot, a kis és középnemességet.
    Hej !
    Volt ám fejlődés, modernizálódás !
    De nem mindenkinek… A folyamat végén „kitántorgott Amerikába hárommillió emberünk”.

    Ma is ez a helyzet: A multik még mindig szép profitot raknak el… És most az orvosok tántorognak kifelé.

  53. 55: Ha Dorka ezt a Galicia dolgot elolvassa, kapsz majd a fejedre. 🙂 Lábjegyzet: Zsidónak tilos kamatot kérni zsidótól. (de ezt a hülyeséget játszák a muzulmánok is)

  54. 56. áá, kizárt nem nézem mindenki hülyeségét, arra kevés vagyok Replikáimak külön és kifejezetten csak neked tartogattam. nem jár mindenkinek az energiámból 🙂 Tudok ignorálni magamnak.

  55. 56.

    Már majdnem megijedtem…. De Dorka megnyugtatott.
    De így talán sosem tudja meg mi is volt az a „galíciai kapcsolat”.

    De lehet hogy tudja… Sőt… Jobban tudja.

    Lábjegyzet: A kockázat megosztásra, vagy a nyereségből való részesedésre van külön szavuk a muzulmánoknak is…
    Végülis a kamat az egy jó szó.
    Az uzsora az ami kezd rázós lenni… Azt hizszem, ez az ami igazán tiltva van. Csak a kettő közötti határ van elmosódva.

  56. 52: A „Vezéri Ukász” csak fenyegetés, de valójában nincs szívem kitörölni más által gondosan összeszedett modatokat. Téged és néhány régi „harcost” a szűrőn el se olvaslak, automatikusan eresztelek tovább.

  57. Holló a hollónak?

    Madoff a rossz nyelvek szerint a Moszad számlájára tette azt a 63 milliárd dolcsit amivel nem tud elszámolni. Mert hogy annyit nem lehet elszórakozni, az biztos.

    Így viszont DSK-t sem tudom hova tenni…

    Hodorkovszkiról is hamar lemondtak…

    Itt valami belső harc lehet a különböző árnyalatok között.

  58. 60: Attila téged Gedeon megfertőzött. 🙂

  59. Oh !

    Ez nem fertőzés… ilyen „rendellenességgel” születtem…
    Nem veszi be a gyomrom a kincstári dumákat…
    Se a politikait, se a tudományosat.

  60. 63: És ki dönti el, hgy mi „kincstári” és mi nem?

  61. Hát a „kincstárnok”.

    Meg onnan lehet tudni, hogy főleg a hivatalos forrásokból árad, vagy az MTA üti rá bélyeget, és még PC is a tetejébe.

  62. A hozzászólások nem térnek ki fontos részletekre az IMF-hez és a Világbankhoz történt csatlakozásunk terén.A lényeg,hogy a beléptetést a Népköztársaság Elnöki Tanácsa hajtotta végre,a parlament sem akkor,sem azóta nem tárgyalta.Endrey Antal A disznófejű Nagyúr cimű tanulmányában igy vázolja a történteket.”Az Elnöki Tanács határozatait,melyekkel hazánk csatlakozott a két nemzetközi szervezethez,sosem terjesztették az Országgyűlés elé,igy azokat soha nem is ratifikálta.Ennek pedig legkésőbb az 1989 október 23-án kikiáltott új Alkotmány érvénybe lépésekor meg kellett volna történnie,mert a csatlakozás révén a Valutaalap és a Világbank számára megnyilt a lehetőség a hazánk belügyeibe és nemzetgazdaságába való beavatkozásra,amely súlyosan sérti országunk függetlenségét és demokratikus állami rendjét,valamint az Alkotmányban biztositott állampolgári és emberi jogokat.””Az angol-amerikai jogrendszer egyik alapvető jogelve alapján a Magyar Köztársaságnak jól megalapozott potenciálisan többszáz milliárd dollárt kitevő kártéritési jogigénye van a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank mint jogi személyek és ezek vezető tisztségviselői ellen az országunkra kényszeritett téves gazdaságpolitika által okozott súlyos nemzeti károkat illetően.”Ezen kivül beszámol a „rendszerváltás” idejében megtörtént egetverő disznóságokról is.Kiderül,hogy hazánk és népünk sorsa előre „le volt zsirozva”.

  63. Végül
    felmentették DSK-t a vádak alól, nem volt semmiféle erőszak valószínűleg. A szobalány arca is látható már .. szóval csak el kellett távolítani , persze..

  64. 67:
    Dorka! Slampos vagy. A takarítónő több hazugságára is fény derült. Ezért az ügyészség a „sértett” szavahihetőségét kétségbevonja. Az ügyészség ennek alapján nem emel vádat. Vád felmentés a bíróság hozhat, de ahhoz tárgyalás kell, ami nem volt. A bíróság a vád alól a vádlottat annak alapján menti fel, hogy a 12 tagű esküdtszék egyhangúan azon a véleményen van, hogy a vádlott ártatlan (not guilty). Az ügyészség nem állítja, hogy nem volt semmiféle erőszak. Az ügyészség azon az állásponton volt, hogy ezt nem lehetne bizonyítani, a zsűri nem fogadná el a nő vallomását, mert már nem szavahihető. Tehát az ügyészség nem emel vádat és kérte a bíróságot, hogy szüntesse be az eljárást. Megjegyzem ez csak udvariasság, mert csak az ügyész emelhet vádat, és vádemelés nélkül nincs tárgyalás. Case dismissed.
    A magyar bíróság másképpen működik. Nálunk a verdict lehet: bűnös, vád alól felmentve bizonyíték hiányában, vád alól felmentve büntény hiányában. Angolul csak guilty és not guilty van.

  65. sok kritika volt amiért nincs neve és arca a szobalánynak, hát alig pár hét után kreáltak neki mindkettőt…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük