(537) A zsidók a lábukkal szavaznak

Tibor bá’ online

 

c

A héten már a második olyan cikkel találkoztam, ami a zsidók elvándorlásával foglalkozik Izraelből. A téma több okból kifolyólag is érdekes. Egyfelől itt a honlapon többen, többször adtak hangot félelmeiknek, hogy a zsidók el akarják lepni a Kárpát-medencét. Másfelől viszont a világ zsidóinak másfél évszázados törekvése volt a zsidóállam létrehozása, meglehetősen érdekes indokkal. Egy olyan országot akartak megteremteni, ahol a zsidókat nem üldözik, ahol biztonságban lehetnek. A kérdés tehát az, ha végre kreáltak  maguknak egy ilyen országot, akkor miért akarják azt elhagyni. Talán már nem elég biztonságos? És vajon kinek köszönhető, hogy nem biztonságos, De ezek a kérdések túl messzire vezetnek. Szemezgessünk inkább Lawrence Davidson cikkéből! [Department of History – West Chester University – ldavidson@wcupa.edu  www.tothepointanalyses.com  www.twitter.com/pointanalyses]

A „yerida” vagyis Izrael elhagyása már évek óta meghaladja az „aliya” vagyis a bevándorlás rátáját. Tehát, nettó népesség vesztésről  van szó. A kérdés természetesen az, hogy miért? Azért, mert Izrael nem nyújt állampolgárai számára biztonságot. Ezt nem Davidson állítja, ezt egyre több izraeli állampolgár állítja. Az Izraeli Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2005-ig több mint 650.000 izraeli hagyta el az országot, 12 hónapot meghaladó időtartamra. Ráadásul a közvélemény kutatások szerint a lakósság 80 százaléka „megérti” az elvándorlókat. Az Izraelben  maradók között elterjedt az a nézet, hogy a biztonság kedvéért be kell szerezni egy másik útlevelet is, lehetőleg amerikait vagy valamelyik európai országét. Gdeon Levy a Haaretz riportere (a másik cikk szerzője) érdekesen fogalmaz:

„Nagyapáink egy izraeli útlevélről álmodtak, az unokák pedig egy európai útlevélről.” Nekünk komikus, nekik tragikus, amit persze maguknak köszönhetnek. A mai napig az USA több, mint fél millió útlevelet állított ki izraeliek részére, de további negyed millió kérelem van benyújtva. Vagyis a becsült 7 milliós Izrael 10 százaléka kért eddig USA útlevelet. De ez nem minden, mert 100.000 útlevelet Németország is kiállított izraeliek részére, ami már némileg perverz. Végül is a Holocaust mindössze 70 éve volt és természetesen a németek „műve”. Ez az ország biztonságosabb lenne, mint a zsidó állam? Minden esetre 100.000 zsidó így gondolja. Levy szerint a dupla útlevelesek nem akarnak áttelepülni, csak örökösen ugrásra készek, és – ami nem lebecsülendő – számuk évről-évre növekszik.

Természetesen van magyarázat. Első és a legfontosabb, hogy a biztonságot nyújtó Izraeli állam egyáltalán nem biztonságos. Az más kérdés, hogy a biztonságot feláldozták az ideológia oltárán. Az Izraeli kormány 60 éve köti a békét az arabokkal, de még nem kötötte meg, és halogatásának lényege, hogy nem is akarja megkötni. Persze a ballib elemek ott sem hiányoznak. A Jerusalem Post felmérést végzett az Amerikába áttelepült zsidók között, és azt az eredményt hozta ki, hogy az áttelepülés oka nem politikai, hanem gazdasági, de ez sima propaganda. Gazdasági megfontolásból nincs szükség egy második útlevélre, mert az izraeliek vízum nélkül szabadon járhatnak-kelhetnek az USA területén.

Ami mégis a legfontosabb lenne számunkra, hogy az összefoglalók szerint a tömeges Kárpát-medencei betelepülés szóba se kerül. Az izraeli zsidók szemében „nem vagyunk a térképen”. A helyzet valószínűleg az, amit már korábban megírtam. Az innen elszármazó zsidók, mivel magyar az anyanyelvük, ide szívesebben jönnek vissza, mintsem, hogy Amerikába mennének. Nem olyan rossz hely ez, ha valaki pénzzel jön. De végül is nem ellepnek minket, csak azokat kapjuk vissza, akikkel mindig is rendelkeztünk. Legfeljebb azt kell tudomásul vennünk, hogy nem sikerült tőlük végleg megszabadulni.  

173 gondolat erről: „(537) A zsidók a lábukkal szavaznak

  1. Ha mindig a legegyszerűbb magyarázatot keressük akkor talán ott kezdődhet a következő világháború…

    Egyébként mindig „jót zsidózunk” de mindig elfelejtjük mennyi mindent adott a zsidóság az emberiségnek, persze a mérleg nyelvén ott van az is hogy mennyi mindent tettek az emberiség ellen.

    Gondolom a görögökhöz most nem költöznek : )

    Azért látszik már a tendencia, egyre többen mondogatják hogy 2011 és/vagy 2012 a kijózanodás éve lesz és nem csak „világvége portálokon”:

  2. 1: A poszt témája a zsidók elvándorlása Izraelből. Ez nem zsidózás, és csak azért, mert zsidók találták fel az atom bombát és a hidrogén bombát, még lehet foglalkozni egy érdekes jelenséggel. Főleg mert a magyar lakósság egy része fél az idetelepedésüktől.

  3. 2: Minőségi cserében érdekeltek vagyunk. 3 cigányt adunk 1 zsidóért (egye fene, legyen 4). 😀
    A kérdés, hogy mennyi a „magyar” anyanyelvűek száma? A Magyarországról Izraelbe kivándoroltak száma ismeretlen (titokban van tartva, nehogy kiderüljön valami érdekes dolog), tehát egy bizonytalansági tényezőt jelent, hogy ezer, vagy félmillió esetleges bevándorlót kapunk.
    Amit írsz, az egy ‘békés’ időszakban – az előrelátók – által megtervezett kivándorlás (illetve annak előkészítése). Ha lenne egy komolyabb arab összefogás, ami kapcsán háború törne ki, akkor már nem áttelepülésről beszélhetünk, hanem fejvesztett menekülésről – oda ahova éppen lehet. A mai többség már nem az a generáció, akik Izraelt létrehozták, a fiatalok feltételezhetően nem sokban különbözhetnek a mieinktől (Elcseszett generáció 🙂 )
    Ismerve politikusainkat, némi nyomásra biztos mi is befogadunk bárkit (lsd. Guantanamói foglyok).

  4. Teológiát (református) végzett, és innen eredően az óhébert, majd hobbiból a mai hébert (ivrit) is értő ismerősöm járt kinn Izraelben, és több olyan plakátot, propaganda kiadványt látott, amin Budapest látképe volt, és alatta héberül: A mi új hazánk felirat.

    Hozzáteszem, az illetőt teljesen szavahihető egyénnek tartom.

  5. Az előzőhöz még annyit, én papi személyt eleve nem tartok szavahihetőnek, mert ők hivatalból hazudnak, tartozzanak akármilyen felekezethez, de az illetőt gyerekkorától ismerem, rokon, és kiugrott teológus, tehát elvégezte, de nem gyakorolja a papi hivatását. Őt kivételesen szavahihetőnek tartom.

  6. 1.-höz:

    Én a világ két legtehetségesebb nemzetének a magyart és a zsidót tartom, csak míg mi magyarok századok óta széthúzunk és marakodunk, addig a zsidók meg összetartanak.
    Nézd meg a magayar Nobel-díjasok listáját. Talán egyedül Szent-Györgyi Albert aki nem zsidó származású.

  7. Izrael állam létrejötte és léte egyáltalán az angol gyarmatosító politikának köszönhető. Tipikusan a divide et impera elv gyakorlatba való átültetése. Az angolok azért, hogy a meglehetősen militáns, az iszlámot tűzzel-vassal terjeszteni akaró arabokat lekössék, elvonhassák a figyelmüket az indiai angol érdekeltségekről, ezért létrehozták – mintegy ütközőpontnak – Izrael államot.
    Igen ám, de India függetlenedett, az angoloknak nincs tovább arrafelé érdekük, ezért „levették a kezüket” Izraelről.
    Az más kérdés, hogy azóta Izrael talált magának új támogatót a Wall Street-i hitsorsosok személyében….

  8. 1-2: amit a zsidók adtak az emberiségnek, attól éppannyira van okunk félni, vagy már rég nyögjük, mint a további betelepülésüktől.

    Amúgy Izraelben éppúgy eltér a politikai retorika és a valóság, mint máshol. A retorika szerint Izrael állam vezetésének célja a béke és biztonság megteremtése a zsidó nép számára saját hazájában.
    A valóság ezzel szemben az, hogy az elit célja az uralkodás, BÁRMI ÁRON. (lásd még OV Mo-on…)
    Az izraeli elit uralmának egyik, folyamatosan alkalmazott trükkje az ostromlott vár pszichózisának fenntartása. Izrael tökéletesen tudja manipulálni arab szomszédait és a tágabb térséget diplomáciával, erőszakkal és pénzzel, ha valóban békét akrt volna, rég megteremthette volna. Azonban nekik szükségük van az ellenségképre, ezért hozták létre például egy összeesküvéselmélet szerint ők maguk a Hamaszt. Éppúgy, ahogy az USA vezetése is megteremtette mumusát, z Al Kaidát, és megszervezett pár önmerényletet, hisz a terrorellenes harc ürügyén sok piszkos célját elérheti. Persze a két állam vezetése lényegében egy…
    Izraelt már eleve a retorikával szemben hozták létre, ha a cionisták célja a zsidó tömegek biztonsága lett volna, nem akadályozzák meg, hogy az USA és Anglia befogadja a zsidó menekülteket a háború idején. Azonban a cionisták azért lobbiztak sikerrel, hogy ne fogadják be őket, vagy Palesztinába menjenek, vagy dögöljenek meg.

    A még durvább elmélet szerint (mert az előző tény, nem elmélet), az egész „Holokausztot” a globális zsidó tőke legfelsőbb körei tervezték meg és kivitelezték saját pénzükön felépített bábjuk, Hitler és rezsimje révén, mert ez céljaikat szolgálta. Pl. Izrael államba zavarni az európai zsidókat, akik nagy részének jó dolga volt, tehát esze ágában se lett volna a sivatagba alijázni, ha nem ijesztenek rájuk saját magukfajta Hitlerük bevetésével.

  9. 7: ne hidd, hogy a farok csóválja a kutyát. Anglia áll évszázadok óta zsidó elit irányítása alatt, nem fordítva.

  10. Ilyen plakátokról más forrásból is értesültem.
    Nagy a csönd továbbá arról, hogy a közeljövőben megüresedő rengeteg lakást kik fogják felvásárolni.
    Több teljesen üres, új építésű lassan gazosodó lakóparkot látni szerte az országban.
    Simán lehet az a bevándorló szám inkább félmillió, mint ezer.

    „csak azokat kapjuk vissza, akikkel mindig is rendelkeztünk.”

    Vagyis visszaállnak azok az állapotok, amik miatt …..
    AJJAJJ.

  11. 8
    Hitler : vannak elméletek arról ,hogy nem is az az apja aki papíron .

    Érdemes megnézni a pofáját – hát nem egy árja arcél …

  12. 4: (Ha ilyen plakátot láttam volna, tuti lefényképezem.) Ha tudsz ilyen képet szerezni az ismerősödtől, az nagymértékben igazolná a dolgot és még Tibor bá-t is meggyőzné…, aki szerint ez az áttelepülősdi nem reális veszély.

  13. Elnézést, nem is rád értettem Tiborbá, általánosságban gondoltam.

    Akkor csak a tényeket tekintve, tételezzük fel hogy van egy csoport akinek jelentős tőkéje és valós jövőképe van. Nyilván olyan helyre fognak költözni ahol nem fenyeget olyan mértékben a háború, és megélhetést is látnak a jövőben, ezért ismételten igazat adok neked mert ha saját hazánkat nézzük (bár jó adottságokkal bír) de sajnos a vidékre költözés és földművelés önmagában nem elég, vagy inkább hamis kép.
    Bár az is lehet hogy náluk sincs annyi ember tisztában a közeljövő eseményeivel, erről lövésem sincs.

    a 4. hsz. mindenesetre elbizonytalanít.

  14. Hát igaz ami igaz, Magyarország már volt célország a galíciai zsidók számára.

    Az 1800-as évek végére majdnem egymillióan voltak, míg az 1700 as évek elején csak pár tízezer volt a számuk.

    A Monarchia, az EU elődje hasonló szabad áramlást engedett személyeknek, áruknak, így a fejlődő Magyarország nagy vonzerőnek mutatkozott a gettókból az emancipáció során kiszabaduló zsidóknak.

    Hogy a korabeli magyarság hogyan viszonyult hozzájuk, arról érdemes kiguglizni Szechenyi gondolatait a zsidókkal kapcsolatban.

    Erre az időszakra tehető a parasztság, a kis és középnemesség elninctelenedése, és Budapest – csudapest felvirágzása.

    Tehát precedens a zsidó bevándorlásra van.
    Az is igaz, hogy mostani hazájuk nem túl biztonságos.
    Az is hogy mindeddig a legtöbb ország ellenállt nagobb számú zsidó befogadásának.
    Logikailag, történelmileg és földrajzilag a bevándorlás nem elképzelhetetlen.
    Tulajdonképpen a kapcsolódó pletykákat kellene lekövetni, hogy mi az igaz a lakóparkokról, ahol csak izraeli útlevéllel lehet lakást venni, az ingatlanfelvásárlásokkal, a Fidesz és a Likud testvérpárt viszonyáról, meg hasonlóról.

    Mindenesetre a népességfogyás, az értelmiség elvándorlása, a népesség akaraterejének csökkenése, az erkölcsök lazítása az elbizonytalanodás, az összeesküvéselméleteket látszik alátámasztani: a „lebensraum” biztosítása az érkező új elitnek.

  15. 13: Messziről jött ember azt mesél, amit akar. Nehogy már valaki túrista a Szent Földön és nincs nála fényképezőgép. Ha van kép, nem kell esküdözni, hogy milyen kurva megbízható ember. —– Ácsi. Ha nekem nem magyar a szívem, Izraelben élek, van pénzem és ég a talaj a lábam alatt, én Ausztráliába mennék, esetleg Új Zélandba, Kanadába, Svédországba és a 49. helyen mennék csak Magyarországba. Kivéve, ha jól beszélnék magyarul, mert akkor a 48. helyen mennék. Már írtam. Szeretem a hazámat, de egy szar hely. Aki nem ért velem egyet, az nem tudja, hogy mit beszél.

    15: A kiegyezés utáni Magyarország és a mai közötti különbséget, ha zongorázni tudnám, akkor Kocsis Zoltán elbújhatana a segglyukamba.

  16. Végre egy kis zsidózás. Már hiányoltam.

  17. Nem biztos, hogy túristaként plakátokat fényképez az ember…
    Ha a táma nem érdekli különösebben, akkrkkor fel sem tűnik.

    Ausztrália és Új Zéland messze van. Kanada hideg, főleg annak aki már majdnem megszokta a sivatagot.
    A többi „fejlettebb” ország ügyesen el tudja kerülni nagyobb tömegek bevándorlását.

    Megint ott tartunk, hogy Magyarország a legegyszerűbb „soft target”.

    Azért kíváncsi lennék, hogy a kiegyezés kori Magyarország és a mai között számodra melyek azok a kölönbségek, amelyeket lezongoráznál ha tudnál… nem kell a zongora, a számítógép billentyűzete is megteszi… 🙂

  18. Padisah ! Légy nyugodt, mert Szent-Györgyi is zsidó volt. 😀
    Ajánlom figyelmedbe Kati Marton magyarul is megjelenő könyvét a magyar Nobel díjasokról. Mindannyian zsidók.

  19. 16 A kiegyezés kori Magyarországon kezdődött el a kapitalizmus a számunkra . Az a borzasztó szar ami most végpontja felé közeleg . De a gyerekbetegségei is iszonyúak voltak . Energi rabszolga helyett emberi rabszolgákkal és borzasztó nagy társadalmi külömbségekkel . Aztán beletorkollott az I VH-ba és Trianonba . E kor nagyszerüsége csak egy üres liberális közhely .

  20. 18 Ha a téma nem érdekli mire hazajön elfelejti .
    1 kép többet mond mint 1000 szó

  21. 19: a kapitalizmusnak egy látványosan magasabb fokozatra kapcsolt szakasza kezdődött a kiegyezés táján, de igazából folyamatos volt a pénzuralom kifejlődése. Nálunk pl. már a Fuggerek és Thurzók felső-magyarországi bányavállalata is egy korai tőkés mintavállalat volt, de a jobbágyoktól a tized követelése pénzben az erdélyi püspök elvtárs által szintén ennek egy jele volt. És persze már akkor megjelentek a zsidók is a képben, sőt már IV Béla idején komoly panaszok voltak rájuk…

  22. Armával meg Attilával egyetértek teljes mértékben.Tibor bá mért szar ez a hely?Mit gondolsz Arma mért éhes meg sovány állandóan?Szerintem egy jó ízűt ő sem tud enni külhonban.És megmondom őszintén,én sem tudtam soha.A legjobb izű kaják vannak itt,és a Föld teljesen más.Sehol nem ettem ilyen zamatos gyümölcsöket mint itthon.Sehol nem érik olyan jó izű búza kalász mint itthon.Nincs ehető kenyér sehol.innen kell vinni azt is.Gyönyörűek a magyar nők,a magyar nyelv változatos,a magyar emberek vendégszeretők,itt van a Föld csakra,a legjobb ízű víz.A magyar gulyás,a magyar hús.Kolbász..Szalonka..A fönök urunk Olaszországba innen szállíttatja a kecske meg marha húst magának,és egyéb kaját.Az hogy most rabszolga sorsba tettek minket ,az más kérdés.Az szar.És csak ezért mennék el innen,egyébként nem.Annyira oda vannak Tel Avivvel,de ha mi is mindenkit lerabolnánk mint ők,itt is kánaán lenne.De nem mondhatok semmit,mert antiszemita vagyok..Mégis ide jönnek falni..

  23. 16: „Szeretem a hazámat, de egy szar hely” Nem a hely szar, csak szarban van. Ezt a sok szart kéne eltakarítani és már nem is lennénk szarban. Ne szarozzunk, kerítsünk egy Heraklészt, aki kitakarítja az istállóból a sok szart. Hála Isten, már van is egy önjelöltünk (igaz hátrébb van az abc-ben). 😀

  24. „…azt kell tudomásul vennünk, hogy nem sikerült tőlük végleg megszabadulni. ”

    Ilyen mondatok után nem csodálkoznék, ha antiszemitának tartanak…
    Végleg nem, csak 600 ezret sikerült kiirtani…

  25. 24: Ez bizony nem volt szép a – németektől.

  26. 23: Csakhogy Augiász istállója az országhoz képest sebészeti műtő. 🙂
    —> 26: Ha a szívetekkel gondolkodtok, akkor nem mentek messzire. Gondolkodásra az észt találták ki, csak ezt kevesen tudják.

  27. 25: nem volt cél a megszabadulás tőlük. A zsidóirtást zsidók találták ki. Lásd szakirodalom.

  28. 27.)
    „Ha a szívetekkel gondolkodtok, akkor nem mentek messzire. Gondolkodásra az észt találták ki, csak ezt kevesen tudják.”

    Ez az… nem kell az észt túlbecsülni, mert szív nélkül nem sokat ér.

    A mostani világot is rendkívül okos, képzett emberek irányítják, csak szívtelenek.

  29. 16: Vagy 4 éve nem találkoztam vele, hosszabb ideje külföldön van, de megpróbálom utolérni.

  30. Üdv Mindenkinek!

    Arra reagálnék, amit Tibor Bá mondott, hogy ez egy szar hely. Igen sajnos én is így gondolom, persze nem a természeti és földrajzi adottságok miatt, hisz azok tényleg világviszonylatban is kiemelkedőek, hanem az ország jelen, múltbéli és sajnos valószínűleg jövőbéli viszonyaira gondolva az, látva ezt az állandó kaotikus kormányzást ,függetlenül a hatalmon lévő párttól ,végtelen korrupciót, a teljesen nyilvánvaló panamák büntetlenségét ,cigány áradat mesterséges táplálását, amit pár egyszerű semmibe sem kerülő intézkedéssel lehetne fékezni ( pl. családi pótlék 3 gyerek fölött nem növekedne, mint pl. Szlovákiában ). A folyton lenézett Románoktól,Szlovákoktól is tanulhatnánk, ott az első a saját nép a többi csak utána, nem úgy mint itt, ahol a cigány ,zsidó mindig előbbre való, támogatandó, holott csak a vérünket szívják és nyíltan terrorizálnak. A szomszédban ( Ausztria ) pl. sz.v.sz. az is elképzelhetetlen lenne ami velem történt pár hete, hogy a Csányi TP-ben lekötöttem egy nagyobb összeget, hát mivel lementek a kamatok nem egészen 5 %-ot adnak rá, majd pár nap múlva kaptam ugyanezen jeles cégtől egy csicsás levelet amelyben rendkívül kedvező kamatozású ( THM:35% ) személyi hitelt tukmáltak. Ami meg a kaját illeti, szerintem külhonban is lehet jó kaját enni, én pl a bajor rozs kenyeret sokkal jobbnak tartom a miénknél, a tipikus magyaros, csípős paprikás ízeket nem igazán szeretem, szóval ez megszokás kérdése.

  31. Melike & Attila! Nem fogok veletek leállni vitatkozni, de sokkal többre mennétek, ha elgondolkoznátok azon, amit írogatok. Itt szavakban mindenki hazafi, tetteiben pedig szuper egoista. Az ország úgy el van baszva, hogy ha őszintén nekilátnának a helyrepofozásnak minimum 3 generációra lenne szükség, és akkor melike a magyaros életlekről értekezik. Akkor már inkább másolj ki fizikai tételeket és add elő, mint saját ötleted.

  32. Tibor Bá’nak megint igaza van. Izraelben a magyaroknak nincs súlyuk, kevesen vannak és már öregek. Ki fog idejönni? Pár ezer nyugdíjas. Mi baj lenne velük? Van a világon kb. 15 millió zsidó, ebből néhány száz valóban igazi megmondóember, de ugyanúgy leszarja a zsidókat, mint a többi, aki nem zsidó. Napjainkban egy olyan játszmának vagyunk szemtanúi, ami a pénzoligarchák és az államok között folyik – 6 milliárd ember (birka?) teljes kizárásával. A jelen állás szerint az oligarchák vezetnek 6:2-re.

  33. 32. Igen! Hagyjunk itt mindent! Induljunk.. Még véletlenül se gondoljunk bele hogy ha mi nem maradunk, akkor más örömmel elfoglalja a kárpát medencét.. Immár hanyadszorra is?

  34. 34. Hát ha követnénk a Zsidó példát egy kis háborúzással néhány száz év múlva a teljes Kárpát Medencébe visszaköltözhetnénk, csak előtte kell találni valakit, aki nagyon elvándorolt Magyart akar írtani és erre megvannak a kellő lehetőségei is. Igaz le kell lőni hozzá azt a 10 milliót, aki időközben idejött…

  35. 35: Drakonisz, máskor a gombárt vizsgáltasd meg, mielőtt befalsz belőle egy adagot.

  36. ” Legfeljebb azt kell tudomásul vennünk, hogy nem sikerült tőlük végleg megszabadulni. ”
    Kedves Tiborbá, már majdnem ideszoktam mint rendszeres olvasó.Már csodálkoztam is hogy végre egy blog, ahova Arma Gedeonkától kattintottam, és anélkül nyúl bele bártan a témákba hogy zsidózna. Fönt idézett mondat hogy úgy mondjam kijózanító volt mint a kétszerkettő, kösz./nem baj ha nem jelenik meg a hsz.

  37. 38: kedves Dorka, te nem tudod, hogy ez a Tibor bá mekkora pernahajder filoszemita! Csak nyugodtan olvasgasd tovább.

    Egyébként sokszor felmerült már itt a téma, a bloggazda határozottan helyreteszi a cionista szélsőségeseket is, de emberek elleni származási alapú gyűlölködést nála nem fogsz találni. Ahogy nálam se…

  38. 38: Lám Gedeon tisztára mosott 🙂 . Kedves Dorka, felteszem, hogy zsidó szubkultúrával rendelkező hazánk fia…. bocsánat, lánya vagy. A zsidó szubkultúra szerves része az akasztófa humor. Csodálkozom tehát, hogy az inkriminált (és beidézett) mondatból nem érezted ki a humort.

  39. Néhányadik alkalom hogy úgy látom legalábbis valamiféle emóció-szinkrontolmácsra lenne szükség vagy valami átvivő közegre, anélkül egyszerűen túl bonyolult elmagyarázni mi is a baj. (nem éri meg, hosszas vitákba és kommentfolyamokba bonyolódáshoz 36 évesen már nincs kedvem.

    Akasztófahumor….No azzal nem lenne bajom, pont az effélét kedveltem az írásai/d/ban. Az akasztófahumor más mint a székely, vagy az angol, vagy a zsidó humor. Mindegyikben jelen van, de kell hozzá egy bizonyos érzék, hogy hol csúszik bele embertelenség..

    „Legfeljebb azt kell tudomásul vennünk, hogy nem sikerült tőlük végleg megszabadulni.”

    Már tizedszer olvasom, de nevetni még nem nagyon sikerült, bármennyire is humoros emberek, gyerekek halála fölött átsuhintani egy ilyen vagány kis mondatot. Kicsit más ha nevek, családtagok állnak a történet másik végén, akiktől sikerült megszabadulni, mert meghaltak 4-7-23 évesen, vagy nem sikerült megszabadulni, mert 80 évesen az tartja bennük az életet, hogy nyaranta itt lehetnek, azok közt a házak közt, ahol felnőttek, ahol az anyanyalvüket beszélték, ahol fociztak, vagy ahol szerelmesek lettek. Vagy ahol megtapasztalták, hogy milyen az mikor egy állam meg akar szabadulni tőlük, mint anya a mostohagyerekétől. Ez a generáció lassan eltűnik, a gyerekek még értik a magyart, de nem beszélik, az unokáknak köze nincs az egészhez. Egyegy foszlány, amit hallottak. Egy-egy itt töltött hónap, amikor az itt lakó idős rokon néni féltőn rájuk szól, hogy halkabban beszéljenek a dínó-múzeumban, mert félő hogy valaki beszól nekik a hangosabb ivrit szó miatt, A gyerekek nem értik, csak a néni, mert ő még fél, és félt.

    Más: Izrael pont olyan, mint egy közelkeleti ország, és egyre olyanabb, de ez nem baj. Aki nem nem érzi magát biztonságban, és ezt nem is tudta megszokni, az megy. Mindenesetre Izrael élelmiszer exportőr, valamint fűteni sem kell, és tenger is van (Teszem hozzá, fűtést kiépíteni nem éri meg, de töltöttem már két hónapot télen Karmielben esténként sütő mellett melegített frottírzoknis lábakkal.Az izraeli /állampolgár/ arabok aranyszívű emberek/ mást nem mesélek, mert nem hiszem hogy érdeklődésre tartana számot. A magyar vidéket ellepik a hollandok, a németek pedig felvásárolták már a földek jó részét, ez természetesen nem sok mindenkit aggaszt, igazából engem sem.
    Bízvást állíthatom, mint a mogyorókrémről a reklámmókus, hogy Magyarország valóban nem szerepel a térképen, mint „új haza”, vagy mint egyáltalán bármiféle jó kis hely, mert kurvára nem az, semmilyen szempontból. Azt hogy szar hely lenne, én nem mondanám, Budapestet még szeretni is lehet, nem kicsit, ha az ember magyar, és benne van a közepében. Úgy ahogy van. De hogy idetelepülésre nem biztatnék senkit akinek kiküszöbölhetetlen érzelmi okai nincsenek rá, az biztos. Akinek vannak, az úgyis jön amíg él, de megszabadulni nem szükséges tőlük, hazarepülnek az unokákhoz.

  40. 41: Mi ez az életuntság? Ha én a 79.-ben nem unom az életet, akkor egy 36 éves nőnek témnyleg „nem illik”. Igen, itt vitázni kell, ha a nézetek nem fedik egymást, de csak elfogadható keretek között.
    Nézzük a humort! Illetve az inkrimináló mondatot!
    “Legfeljebb azt kell tudomásul vennünk, hogy nem sikerült tőlük végleg megszabadulni.” Ebből a mondatból nem süt ki a holokauszt, csak annak, aki mindenebe belemagyarázza. Mert hiszen kikről van szó, akik 1990 után elmentek, és most esetleg visszajönnek. Valakitől megszabadulni annyit tesz, hogy teszünk eltűnése érdekében, azaz megszabadulunk tőle. Viszont, aki önként távozik attól nem szabadultunk meg…. és itt jön a svédcsavar. A mondat kitalálója úgy tesz, mintha neki lenne köszönhető, hogy elment = megszabadult tőle. Pedig frász karikát, nem tett ő semmit, csak a szája jár. Ez benne a humor, hiszen valamennyien tudjuk, hogy dehogy szabadult ő meg tőle, csupán úgy állítja be.
    Amit az emigrációban élőkről felfestesz az nagyvonalakban igaz, de nem csak a zsidó kivándorlókra, hanem a sok százezer nem zsidóra is. Minden egyes gyökerei után ácsingozó emigráns egy szomorú eset. És nem vagytok unikumok. A falu, ahol élek, valamikor sváb falu volt. Az 1945-ben kitelepített sváb kisfiuk most 80 körül is nyaranként visszajárnak és keresik azokat a helyeket, ahol gyermekként játszottak. Ez nem zsidó privilégium.
    Az pedig egy falrafestett rémkép, hogy bárki szólna egy-egy nem magyar szó miatt. A német turisták kifejezetten kiabálnak a villamaoson és hangosan röhögnek. A magyarok pedig csak csendben összenéznek. Ne próbáld eladni ezt a szituációt, mert nem létezik.
    Hogy az Izraelben élők nem fogják Magyarországot ellepni, azt én is állítom, és mindent megteszek, hogy ezt a téveszmét kiirtsam a fejekből.

  41. 42: Tiborba, aki a szarba nyúl, ne csodálkozzon, ha szaros lesz.
    A téma a magyarországi zsidók számossága, mozgása, vándorlása. Ehhez evidens módon hozzátartozik egy olyan apróság, hogy pár évtizede a nagy részüket kiirtották és nem utolsósorban ennek hatására távoztak rengetegen Izraelbe. Nem túlérzékenység, hanem minimális jóizlés kérdése, hogy a tőlük való megszabaduláson nem viccelünk, ahogy nem tartanám viccesnek azt a románt sem, aki az erdélyi magyarok remélhető eltűnésén évődik, de még a mindenen viccelődő amerikaiak sem szoktak azon poénkodni, hogy kiirtották az indiánokat, a maradék pedig gyakorló alkoholista.

    Érdemes azért a kontextust is megnézni: ha kell, ha nem előjön az értelmetlen és ellenszenves zsidózás a kommentelőkből itt meg mindenhol máshol magyarok között, nyilvánvaló volt, hogy ennél a posztnál is ez lesz. Ennek tükrében még kevésbé vicces egy ilyen megjegyzés.

    Ezt a kényszeres görcsös zsidózást (nem Tiborbáét, hanem a magyar közegét) egyébként másképp nem tudom magyarázni, mint pszichológiai reakcióként, a feldolgozatlan múlt hatása stb. Racionális okai ugyanis 2011-ben már régen nincsenek. Tiborbá felelőssége talán annyi, hogy nem néz ezzel szembe, ehelyett elvicceli a dolgot, legyint rá.

    (BTW tudtommal 0%-ban vagyok zsidó, magyar református kisnemesi családból jövök).

  42. 43: Azon kellene elgondolkozni, hogy az antiszemitizmus feléledése/erősödése minek köszönhető – ha van egyáltalán. Jellemzően a k..infó (nem kurva, azt le merem írni) közönsége szerintem nagyobbrészt fiatalokból áll (most lebuktam, hogy néha olvasom 😉 ), akiknek semmi köze a holokauszthoz, illetve az azt megelőző időszakhoz, és valószínűleg semmi személyes konfliktusa nem volt a zsidósággal. A gazdasági és társadalmi válság hatása az ellenségkép kialakulása (meg persze alakítják is). Hogy ez miért a zsidókat jelenti, miközben pl. trianon miatt sokkal inkább lenne ok utálni a franciákat, vagy az utódállamokat, az mindenképpen érdekes kérdés.

  43. 42: Zuschlag is egy rosszul fogalmazott mondaton csúszott el, nem a milliók miatt. Jobb, ha vigyázol, lám már magyaráznod is kell a bizonyítványt. 🙂

  44. 43: Tökéletesen egyetértek, lásd a Napfolttevékenység poszt alatti kommentjeimet.

  45. Az antiszemitizmus okaihoz .
    A Purim ma is az egyok legnagyobb zsidó ünnep :

    „Purimot annak emlékére tartják, hogy a perzsa világuralkodó, Ahasvérus király (I. Xerxész, i. e. 485-465) idejében, Hámán miniszter mesterkedései ellenére Eszter királyné és nagybátyja, Mordecháj (Márdokeus) közbenjárására a zsidók megmenekültek a kiirtatástól. Ezek után a zsidók bosszút álltak, a bibliai Eszter könyve szerint 80 000 perzsát mészároltak le.[2]”

    80 000 perzsát mészároltak le és ezt ünneplik 2500 éve !

    El kellene gondolkodni miért van 3000 éve mindenhol antiszemitizmus ahol megjelennnek .

  46. 47: Megvan a közös pont az amerikaiakkal, azok is a perzsák lemészárolását tervezik. 🙂
    „El kellene gondolkodni miért van 3000 éve mindenhol antiszemitizmus ahol megjelennnek .” Nekik kellene elgondolkodni…

  47. 48 Nekem szimpatikus a református lelkészek erős Magyarságtudata .
    De ne felejtsuk el ,hogy Luther és Kálvin engedélyezte a kamatszedést és szabadította ezzel el a kapitalizmust .
    Valamint visszataszító a protestáns egyházak ószövetség szopása is .

  48. Zsidok által is elfogadott tény, hogy a kellemes, jólfizető, presztizzsel járó foglalkozásokban túl vanna reprezentálva. Parasztosan: 10 vezérigazgató közül 9 zsidó, míg az esztergályosok között egy sincs. A zsidó vezérigazgató egy-egy jobb állás betöltésénél érthető preferenciát követ. A nagy tömegek ezt észlelvén automatikusan antiszemitákká válnak. Ez ilyen egyszerű. Én pedig nem vagyok hajlandó se pozitív, se negatív diszkriminációra. Szereintem elég érdekes jelenség az, amiről a poszt szól.
    És:nem hajolok meg se jobb, se baloldali presszió hatására. Nem érdemes próbálkpozni.

  49. 51: És mit csinál addig, amig vezérigazgató lesz?

  50. 50: viccelsz??? Református lelkészek ÁLmagyarságtudata… Nem Hegedűsékre gondolok, hanem a történelmünk során élt lelkészek zömére. Idegen hatalmak ügynökeiként vitték vágóhídra a magyarságot a sok kuruckodásban.

  51. 54: Próbáltam, de mindig elakadok a titkárnőkön – vagy már a portán. 🙂

  52. 51: Hát először is, nem tudom hogy ez mire magyarázat a fenti történetben, és messzire kalandozunk, de.

    Esztergályosok között talán nem, de tanárok, irodisták, adminisztrátorok között bizony, hogy vannak.
    Vannak kemény szociológiai törvények, amik mindenütt hatnak, csak nem mindenhol ugyanolyan észrevehetően. A régi úri Magyarország kisnemesei is kitartó makacssággal tornásszák vissza magukat vissza az ötvenes évek után a közép-felső közép poziciókba, hiába próbálták lelökdösni őket.
    Ez független attól, hogy Magyarországon már rég nem az a baj, hogy egy kisebbség a kezében tartaná a pozíciókat és a befolyást, hanem inkább az, hogy nem termelődik ki egy új elit, sorozatban nincsenek megfelelő emberek fontosabb poziciókra. Ismert példa: televízió. Most, hogy az utolsó bölényt is sikerült elkergetni az ATV nevű rezervátumba, jobb lett valami?

  53. 56: „Esztergályosok között talán nem, de tanárok, irodisták, adminisztrátorok között bizony, hogy vannak.” Jézus Mária, az „oroszok” már a spájzban vannak 🙂

  54. 56: Ugyan-ugyan! A Kádár rendszer tízezer számra képezte ki az első generációs értelmiségieket.

    57: És lelopták a kóser libakolbászt a polcról. 🙂

  55. 58 ra Tibor Bá ! Ha már libakolbászban otthon vagy hátha ezt is tudod ?
    A kosher szilvapálinka mitől az ? Shakter metszette le a szilvát a fáról ? 🙂

  56. 60 ra Apám ! Tényleg ! 🙂
    Látom Te valóban „figyelsz „

  57. Tiborbá, életuntságról szó sincs, nem is lehet egy négyfiús anya részéről, különben régen rosszlenne. Amit írtam, hogy nem látom értelmét az effajta párbeszédeknek, az az efféle témákban való fórumos viták hiábavalóságának szólt.(LÁSD FEJÜNK FELETT ITT NI) nem éri meg a befektetett energiát, nulláról pedig nem kezdek, mert nics rá időm…Nad-nak igaza van, és köszönöm neki, hogy le merte írni, árral szemben is.nagyon jólesett . Tényleg, legalább olyan jólesik a nyitott és előítéletmentes vélemény, mint amennyire gyomorszájon vágólag hat a kimagyarázott inkriminált mondat,amire több szót nem vesztegetek. Zsidó szoc-munkások vannak, többen mint bárki gondolná, irodisták, családgondozók, bérszámfejtők, tesco árufeltöltők, biciklis pizzafutárok, írók, gasztobloggerek, gázszerelő vállalkozók, és alkalmazottak, szakácsok, éttermesek, és hajón dolgozó felszolgálók is.irodalmárok, falafelesek, esküvőszervezők és hidegburkoló kisiparosok, valamint pénztárosok.. vezérigazgatók is. Devizahitelesek is, és bankárok is.

    A dínó- múzeumos élmény nem egy „eladandó” nézet, hanem egy személyes, családi tapasztalat, és inkább arra próbáltam vele utalni, hogy az ejtett sebek nem gyógyultak be. Az öregek félnek, a középgeneráció pedig mélyen érti miért félnek, a fiatalok viszont fosnak rá, és nem értik. (kivéve ha magyarországi állami iskolába járnak, és beléjük ivódik, mit mondhatnak el, mit nem)Izraeli gyerekek, rasztahajú makkabi sört vedelő szimplakertbe vagy más romkocsmába járó itt tanuló egyetemisták, bulizó fiatalok nem fognak ezzel foglalkozni, hála a jó égnek. Pont elég nekik, ha otthon letöltik a katonaidejüket, esetleg harcolnak, majd Indiában leeresztik fáradt gőzt. nem hiszem hogy olyan nagyon elscseszett nemzedék lennének.. Az izraeliek is elég hangosak a villamoson, debizony otthon is, 🙂 és én ezt csöppet sem bánom.

    privilégium a honvágyra…
    még véletlenül sem gondolnám, hogy kisajátítandó lenne,és a kitelepített svábokra ne vonatkozna. vagy akárkire. de a téma a posztban nem az volt, hanem a zsidóság. Ezért nem is soroltam fel az össze nemzetet az összes sérelmével, és nem azért, mert azt ne tartanám jogosnak,és ne érezném át. A feltételezés viszont megint csak hogy mondjam.. ellenséges? előítéletes? nem tudom.. pont az ilyesmik miatt túl nagy energiabefektetés ilyesmiről vitázni.. Pl Huncéval. nem akarok meggyőzni senkit, csak közöltem hogy szarul esett valami, annyira nem hogy belebúsuljak, csak elment a kedvem.De tkp ez is magánügy, közöltem hogy itt voltam, és kész.

  58. 62: Nekem az a dolgom, hogy a vitát reális keretek közé szorítsam. Természetesen az általam reálisnak tartott keretek között. Aki az én realitásommal nem ért egyet, annak ajánlom, hogy ne látogasson ide. Mi az én realitásom: nem engedem a vallások terjesztését. Ellenzem az ezoterikát, az alterenatív orvoslást, az áltudományokat (UFO, kondenzcsík, stb.) mindent, aminek nincs természettudományos alapja. Társadalmi/történelmi területen pedig a megalapozatlan szélsőségeket. Zsidó témában a túlzott „nyomulást”. Izrael állam fassizálódását. Példa: irreálisnak tartom, hogy 65-70 évvel a zsidóüldözés után még mindíg emlékműveket avatnak. A múlt században (és persze most is, csak nem hazánkban) szörnyű dolgok történtek. A törökök tagadhatják az örmény népirtást, Izrael tagadhatja a palesztin népirtást, de ha én tagadom a holokasztot, akkor nem azt mondják rám, hogy tudatlan vagyok, hanem bebörtönöznek. Pol Pot kiirtott 2 millió kambódiait pusztán azért mert tudtak írni-ólvasni, a kínai kulturális forradalomnak ismeretlen millió áldozata volt, de ez mind semmi. A zsidók elérték azt, hogy a holokauszt párját ritkitó, egyedi esemény volt, amihez semmi se fogható. MIÉRT? A zsidókon kívül kinek jutna eszébe, hogy 65 évvel később bepereljék a MÁV-ot, mert MÁV vagonokban szállították őket a koncentrációs táborokba? Na, ezeket nevezem én „nyomulásnak” és azt, ha ezeket valaki fel meri sorakoztatni, akkor ANTISZEMITA. A zsidót csak szeretni szabad, hagyni, hogy nyomuljon és sajnáltassa magát. Ez az amiben nem leszek partner. Egyforma mércével mérek. jehovának lehetett, nekem nincs választott népem.

  59. 63: Tibor bá! Ez semmi más mint ügyesen megfogalmazott antiszemita kinyilatkozás. Izrael soha nem vetemedett népirtásra. Ez hazugság.

  60. 64 Ezt annyira nem szeretem !
    Semmi érvelés semmi magyarázat .
    Elő a nagy pecsét „antiszemita” és kész .
    Jó tudom én is egy bunkó antiszemita vagyok ….

  61. 64: K.Zs. te palesztin vagy? Ha nem, kérdezd őket is. Palesztin civilek megölése szerintem népirtás. Ilyesmiben persze nem csak Izrael vesz részt. Volt ilyen a délszláv háborúban is. De annak a kitervelői nagyobb részt már Hágában csücsülnek. Viszont hány izraeli tábornok van ott?

  62. Szeretném ezt lezárni,mert sajna egy mondatból az kerekedett ki a végére ami. Tiborbá, sajnálom ha rosszulesett, hogy kimondtam hogy nekem mi esett rosszul,őszintén mondtam, ugyanis pont azért tudott rosszul esni mert egy ideje kedvvel olvaslak,paleolit diétás cikktől, aztán visszafele is belenézegettem +az aktuálisak) és sokat röhögtem itt magamban a megfogalmazásaidon (szarkasztikus, szellemes okos, alapos, és mentes attól a hülye ezoterikus sámán – csakra kutyafasza ragadósságtól ami mostanában divat lett.

    Egy hozzászólótól viszont idézek, mert ne én magyarázzak már mindig, és kb benn van a lényeg. NEM privilégium kell.

    „minimális jóizlés kérdése, hogy a tőlük való megszabaduláson nem viccelünk, ahogy nem tartanám viccesnek azt a románt sem, aki az erdélyi magyarok remélhető eltűnésén évődik, de még a mindenen viccelődő amerikaiak sem szoktak azon poénkodni, hogy kiirtották az indiánokat, a maradék pedig gyakorló alkoholista.”

    ja. azt hiszem sem egy örmény, sem egy kambodzsai, sem egy palesztin vagy kurd olvasó nem hagyta volna szó nélkül, ha valaki feléjük(róluk enged el odahaza egy fórumon vagy blogon egy ilyen megszabadulós mondatot) Ha szó nélkül kussol,akkor viszont egy kis takony lenne a meghalt övéivel szemben.Ez lenne a sajnáltatás/nyomulás?
    Merthogy ennyi történt,nem több, de már a Mávperes amcsi barmok is ide lettek citálva szemléltető eszköznek, hogy íme A ZSIDÓK. Szépen egy nevezőre téve őket velem, mert mért ne.

    Tiborbá, az egyforma mérce az egyforma mérce. ténylegesen és komolyan egyforma. Abban is, hogy ha az egyikkel nem vagyunk érzéketlenek, (pl egy kitelepített svábbal vagy egy családját vesztett örménnyel, akkor nem vagyunk érzéketlenek egy másik nép tagjával sem. akkor sem ha közel vagyunk hozzá,és egy országban kell vele élnünk, esetleg nem is szeretjük (mert az végképp nem kötelező.. (én sem szeretek ám mindenkit)Sokkal könnyebb egy távoli szenvedővel empatikusnak lenni, mint akár egy borsodi telepi cigánygyerekkel pl. )

    De nézzük meg hova jutottunk, és mi ebből a tanulság (innentől csakis idézek, megpróbálok a kiragadásokkal nem manipulatív lenni, hanem megfogni és érzékeltetni valamit.

    ” Mi ez az életuntság? Ha én a 79.-ben nem unom az életet, akkor egy 36 éves nőnek témnyleg “nem illik”. Igen, itt vitázni kell, ha a nézetek nem fedik egymást, de csak elfogadható keretek között.”

    majd

    „Nekem az a dolgom, hogy a vitát reális keretek közé szorítsam. Természetesen az általam reálisnak tartott keretek között. Aki az én realitásommal nem ért egyet, annak ajánlom, hogy ne látogasson ide. ”

    Kérlek vedd a fáradságot, és most utoljára mutasd meg nekem hol léptem át az elfogadható keretet?
    Hogyan jutottunk el a felülreprezentáltságig, a MÁV-ig, a „választottságig”? Sajnos a mai magyar fiatalok közt is sokan vannak, akik úgy érzik, hogy folyamatosan vádolják őket valamivel,amihez semmi közük, de amit önként magukra vesznek, és elkezdik ellenszenvvel nézni a „vádlót” Pedig a vádló nem vádló. Én sem vagyok az, és azt hiszem nem is nyomultam, kussban olvastalak, volt eddig is amivel nem értettem egyet, de nem kell mindennel egyetértenem, nem dráma. Most az inkriminált mondat miatt szólnom kellett, és nem magam miatt. Írtam egy olyan emocionális közegről vagy átvivőanyagról ami hiányzik, vagy sérült egy jó ideje, és ami meddővé teszi az ilyen értekezéseket. Sajna ez tapasztalat. Kb az szokott lenni a vége, hogy halott palesztin gyerekekről szóló videókat és metapédiás purimos hülyeségeket linkelnek be a hozzászólók, majd elhangzik néhány vicc, majd jönnek az ál-Talmud idézetek a „tájékozott”kis kurucos talmudtudósoktól:)

    Erre céloztam, amit Te életuntságnak értettél.
    Tulajdonképpen sajnálom hogy szóltam, hiszen eddig csendes olvasó voltam, és csak én éreztem úgy, hogy mivel nap mint nap olvaslak, ismerem a gondolataidat (egy részüket), érint annyira a dolog, hogy szóljak. Azt sem kalkuláltam bele, hogy mivel csak olvastalak, tök idegen vagyok, azaz ismeretlen, így könnyen mögém látható olyasmi is, ami nincs, vagy nem úgy van.

    üdv, további termékeny írói tevékenységet, és jó hétvégét.Szabadságom is lejár, úgyhogy időm sem lesz többet írni, nyugi mindenki:)

  63. 69: Tibor bá mondata valóban félreérthető volt. Ezen kívül az itt irogatók egy része valóban összemossa Izrael (nem igazán elegáns) politikáját általában a zsidósággal, miközben minden bizonnyal a zsidó vallásúak/származásúak(?) közül is sok tisztességes ember él(het) közöttünk, akikről esetleg nem is tudjuk, hogy ebbe a népcsoportba tartoznak.
    Ugyanakkor kedves Dorka, elköveted azt a hibát, hogy te is általánosítasz – a zsidók a jók, bármit tesznek, aki mást mond, az rossz. „az szokott lenni a vége, hogy halott palesztin gyerekekről szóló videókat … linkelnek be” Szerinted azok a gyerekek rongybábuk?

  64. Kitelepített svábok és örmények nem terrorizálnak minket azzal, hogy nagyon meg kell fontolni, mit mondunk nyilvánosan, mert egyből ránksütik az „antiörmény” vagy „antisváb” bélyeget és nagy mjtoszuk tagadásáért nem kerülhetünk börtönbe a legtöbb fejlett országban.

    Továbá nézz már utána, kik voltak a zsidóirtás értelmi szerzői és háttérből mozgatói.

    Vajon a német, vagy magyar kulturális-vallási tradícióban találunk olyan elemeket, vagy fősodort, ami szerint a németségnek, vagy magyarságnak istene megparancsolja konkurens népek írmagjának kiirtását? A német, vagy magyar hagyományoknak része az állandó acsarkodás a szomszéd népekre, akiket istenük majd a kezükbe ad „szent könyveik” szerint?

    Melyik nép hagyományaiban fordul elő, hogy a Megváltó eljövetele a zsidók zömének pusztulásával jár? Nem a német és nem a magyar hagyományban.

    Az egész népirtósdi, sőt zsidóirtósdi idegen a „náci” rezsimek által átmenetileg kormányzott népek hagyományaitól, ellenben központi elem a zsidó hagyományokban. Tehát mintha rátaláltunk volna a világháborús zsidóirtás szellemi forrására és gyakorlati felbujtóira…

    Lásd zsidó szerzők sokaságának műveit e témában, akik a kiszsidók mészárlását a leggazdagabb zsidó köröknek tulajdonjtják. A kivitelezést rábízták többbek között német és magyar kezekre is, bár elég sok németnek látszó zsidó is volt ott, lásd a szakirodalmat.

    Jogod van felháborodni a zsidóirtáson, engem is felháborít. De ha én zsidó lennék, talán még a mostanitól is jobban érdekelne, ki a bűnös…

  65. NEM rongybábuk.
    Nem általánosítok.
    Nem tartom úgy :”a zsidók a jók, bármit tesznek, aki mást mond, az rossz. ”
    „minden bizonnyal a zsidó vallásúak/származásúak(?) közül is sok tisztességes ember él(het) ”

    minden bizonnyal a magyar nemzethez tartozó /keresztény vallásúak közül is sok tisztességes ember él(het)

  66. Drága földim, Arma:)
    ugyi nem baj ha a Szima juditos = Shema Izraeles cikked után ezt itt most én inkább ignorálom:) No hard feelig:) megnevettettél rendesen:)))))kár hogy kitörölted.

  67. 73: az könnyű műfaj volt részemről 🙂
    Viszont nem biztos, hogy helyénvaló a tréfa, amikor egyrészt lecsukják a delikvenst, másrészt nem biztos, hogy mindenki tréfára vette.

  68. 72: Bocsi, az idézett mondat volt a gondolat (zsidók számára)pozitív megközelítése. Sértődés ne legyen, ha nem tetszik, ünnepélyesen visszavonom. 😀

    A zsidó vallás és nép megnevezése egybeesik magyarul. Magyar vallás meg tudtommal nincs. 🙂

  69. hehe) valld be Gedeon, ahogy először nem is teljesen tréfának szántad:)) tudomén:)csak aztán rájöttél hogy ciki:)

  70. „A zsidó vallás és nép megnevezése egybeesik magyarul. ”
    igen, és ez eléggé megnehezítette a mondat visszafordítását,számomra, jaja, vakartam is a fejem. a zsidó néphez tartozás nem feltétlenül jelenti hogy valaki vallásos, igaz.

    magyar vallás nincs, de már vannak akik dolgoznak rajta, valami napvallásszerűség Babba Mária /anya-istennő/ csakra vagyilyesmi alapokon. :)) nem tudom, nem mélyültem bele no.

  71. Az az érdekes az egészben, hogy amig állítólag a kritikusok túlérzékenyek, a zsidók nyomulnak, ráerőltetik a véleményüket szegény magyarokra és kötelező mindig a holokausztra emlékezni, addig nem veszitek észre, hogy ti hozzátok elő ezt a témát unos-untalan, ti tesztek provokativ megjegyzéseket és valójában nem történik más, minthogy a végén néha valaki szól, hogy ez nem volt szép.

    Egyébként Tiborbá, hidd el, egy tiszántúli szalonnafaló jómunkásemberhez viszonyitva te nyomulósabb vagy a legnyomulósabb zsidónál, és ha majd lesz megint kommunista mozgalom a köreikben, mint annak idején, akkor te is megtapasztalhatod, milyen „zsidónak” lenni.

  72. Dorka, semmit nem léptél át, semmit nem követtél el, tökéletesen szalonképesen érvelsz. Nem értünk egyet, mert nem vagyunk egyformák. Te meg vagy győződve arról, hogy igazad van, én is. Mind a ketten iparkodunk rávilágítani erre-arra. Tehát: 56-ban Bécsben az utcán vadidegen ember rám rakta a télikabátját, mert csak kiskabát volt rajtam és én akkor freedom fighter voltam. Nem voltam, de az ő szemében minden magyar fiatal az volt. 50 ével később az üzletének a kirakatába kiírta, hogy ”magyar ne lopj”. Tőlem is félt, mert én is magyar vagyok. Nem tudok, és ezért nem is akarok kibújni a megbélyegzés alól. Ha összeszarod magad Németországban akkor is auslander leszel. Ausztráliában pedig bloody new australian voltam. Te zsidó vagy, ami – többek között – azt jelenti, hogy azonnal letelepedhetsz Izraelbe, ha akarsz, és még egy kis induló tőkét is kapsz. Ezzel szemben én nem, mert tiszta zsidó államot akarnak. De azt is jelenti, hogy a MÁV-os barmokkal el kell fogadnod az asszociációt. Az nem megy ám, hogy csak akkor vagy zsidó, amikor az számodra előnyös. Akkor is az vagy, amikor előnytelen. Nem fair, hogy érzékeny vagy a holokauszt áldozatokkal és élő hozzátartozóikkal szemben, de közömbös a folyamatban lévő palesztin népirtással kapcsolatban, mert azt nem te, hanem szélsőségesek teszik. Persze, én se voltam fegyőr Dachauban.
    Ami pedig az inkriminált mondatot illeti. Szerintem humoros, és kész. Szerinted nem az, OK. Itt vége a történetnek. Nem fogadom el a pressziót. Nekem ne szabja meg senki, hogy kivel szimpatizáljak és kivel nem. Engem ne emlékeztessenek állandóan a holokauszt áldozataira, mert ebben egy jól betervezett manipulációt sejtek. Én se visítok fel naponta, hogy már megint megöltek a IDF katonák 3 palesztin gyereket, vagy buldózerrel eltapostak egy amerikai békeharcos lányt. A saját anyám emlékére is csak évente egyszer gyújtok egy gyertyát, mert az élet nem az állandó emlékezésből és emlékeztetésből áll. Ha valaki ezt teszi, akkor a mögött nem kívánatos indíték van.

    79: Ezt kifejtenéd, mert nem értem. Például hol nyomulok?

  73. A népirtás az emberiség/emberi faj elleni büntett, bármely nép is az áldozat, és az elkövetőket meg kell büntetni, ezen senki nem vitatkozik.
    Csak nem minden nép akar profitálni az ellene elkövetett bűnökből.
    (Vajon mennyit fizetett már Németország a holokauszt miatt? És még nincs vége…)

  74. 81: Ott nyomulsz, hogy nem vasesztergályos vagy, hanem inkább igazgató, vagy olyasmi. Budakörnyéki hatalmas házad van, bejártad a világot. Persze, mert budai úrifiú vagy, mindig is az ilyenek tudtak érvényesülni. Érthető, ha a kizsigerelt jómunkásemberek ezt nem nézik jó szemmel és végre szeretnék a maguk kezébe venni az ország irányitását.

  75. 83: a munkásemberek sose akarták maguk kezébe venni az ország irányjtását, mindig beérték annyival, hogy ne kelljen megszakadni a melóban, legyen egy elfogadható kereset, nyugis, a hatalom által nem háborgatott magánélet és kb. ennyi. Ezt Kádár alat nagyjából meg is kapták, ha nem jött volna az eladósítás (Fekete és társai), akkor nekik sose kellett volna semmilyen …-váltás.

    Akikk kezükbe akarják venni az ország irányjtását, azok értelmiségiek, aktivisták, kalandorok, nem melós típusok. Pl. OV, akinek első munkahelye a magyar országház volt és azóta is az.

  76. 83: Fingod sincs, hogy miket írkálsz. Olvasd el az össze „vissza a múltba” posztot és akkor jobban a képben leszel. —- Ha nem tudnád, én sőr és cigaretta helyett téglát és cementet vettem, foci közvetítés bámulása helyett a „hatalmas” házamat saját kezemmel építettem 16 éven keresztül.

  77. Ezzel csupán az előítéletesség logikáját mutattam be, nem komolyan gondoltam.

  78. A vörös forradalmárok viszont nyilván komolyan fogják gondolni, ha egyszer megindulnak.

  79. 86 Nálad a pont

    81 Tiborbá részermről a téma befejezve, de sem meggyőzve, sem meghajolva /csak már elég volt. van három pont ami megint nem stimm, sőt magas labda, de tényleg nem folytatom. viszont ha nem gond más pl. palántás/egészségügyis témákban meg megkukkanok ha nem gond.

  80. 81.Nagy király vagy te tiborbá azért, ezzel az élni és élni hagyni nézettel teljesen egyet tudok érteni!

  81. 86. Ühüm, mint az őrmester: és így lövök én.

    88: Az lenne a csoda, ha meggyőztelek volna. Itt szabad a pálya mindenkinek, aki nem lép alá egy bizonyos színtnek.

    89: Köszi!

  82. Korábban megfogadtam, hogy nem szólok hozzá a zsidó témához, sőt, ha lehet, általánosságban is „takarékra” állítom magam, és csak ahhoz szólok hozzá, amiben elég a lexikális tudásom ahhoz, hogy érdemben meg tudjam győzni az olvasókat – lásd EHEC. A gazdasági, pénzügyi dolgokhoz nem értek annyira, hogy megfelelő érvek mentén meg tudjak győzni másokat a saját elképzeléseim helyességéről, magyarán amit ezekben a témákban hozzá tudok szólni, az a laikus érdeklődő szintje, más szóval süket duma. Persze időről időre megszegem ezt az önmagamnak tett ígéretet, ilyenkor hosszas és terméketlen vitákba szoktunk belebonyolódni Gedeonnal vagy Molnár Gézával, aminek aztán semmi foganatja.

    Ehhez a témához most viszont úgy érzem, MUSZÁJ hozzászólnom, amiatt, amit tegnap olvastam – íme:

    http://goo.gl/i8vnE

    SZEGEDEN, a városban, ahol SZÜLETTEM, AZ EMBEREK KÖNYVEKET ÉGETNEK. Föl tudjátok ezt fogni? Mert én alig-alig. Ez egyszerűen borzalmas. A magyar nép annyira kifordult önmagából, hogy gyakorlatilag menthetetlenné vált. Paramilitáris szervezetek masíroznak Magyarország településein nap mint nap. Tagadjuk a holokausztot, mára az értelmiség körében BEVETT GYAKORLATTÁ vált, hogy MINDENÉRT a zsidókat hibáztatják, holott NYILVÁNVALÓ, hogy csak mi magunk tehetünk arról, ahova jutottunk – elég csak az ebben a posztban szereplő hozzászólásokat végigolvasni. Szerintem innentől kezdve néhány év választ el minket a koncentrációs táborok felállításától és még a jó ég tudja, milyen további borzalmaktól. A II. világháborúban is mi voltunk Hitler leghűbb csatlósai, most kezdjük az egészet elölről. Ez a nép ezzel végleg kiírta magát a történelemből, ilyen hihetetlen mértékű ostobaságot még egyszer nem fog nekünk a történelem megbocsátani. A magyar nép egy fél évszázadon belül meg fog semmisülni a saját maga hülyesége miatt. Belehajszoltuk magunkat egy adósságcsapdába, és most mindenki mást hibáztatunk, ahelyett, hogy belátnánk a saját hibánkat, és megpróbálnánk valami értelmes stratégiával kimászni a bajból.

  83. 91: Az egész emberiség, és persze ezen belül Magyarország is hatalmas szarban van. Mindenki a maga módján próbálkozik valamifajta megoldással. A hungarista mozgalom ezzel. Te például az állandó ostorozással. Mindenki azt hiszi, hogy az őmodszere vezet valahová, és ebbene megnyugszik. Nyugi! Ez mind része az evolúciónak.

  84. 92: Ez rendben is van, Tibor bá, de a magyar viszonyok nemzetközi viszonylatban is megdöbbentőek – sőt, még akkor is, ha hozzánk hasonló gazdasági helyzetben lévő országokkal hasonlítod össze Magyarországot. Elég sok blogot olvasok (német, angol, amerikai), de CSAK a magyar blogokon ütközöm bele abba, hogy az emberek módszeresen cseszegetik egymást a véleménykülönbségeik miatt. A magyar nép egyszerűen képtelenné vált az intelligens kommunikációra!!! És ez a legnagyobb baj. Hogyan találjunk ki valami megoldást, ha nem tudunk értelmesen beszélgetni egymással?

  85. De vegyünk egy másik példát. Összeesküvés-elméletekkel foglalkozó weboldalak ill. ebben hívő olvasóközönség nem csak Magyarországon van, sőt! Az USA-ban ennek saját szubkultúrája alakult ki. Az egyik legismertebb pl. Alex Jones blogja, az infowars.com. Persze rengeteg mindenért lehet bírálni ezt az oldalt, töménytelen mennyiségű hülyeséget hordtak össze az évek alatt, persze volt, amiben igazuk is volt, de én még olyannal soha nem találkoztam, hogy olyan módon zsidóztak volna, mint ahogy Magyarországon a k…c.info vagy a j…k.info. Az amerikai közvéleményben sokan sokféleképpen bírálják Izraelt vagy az izraeli politikai lobbit az USA törvénykezésében vagy akár magát a cionizmust. De a zsidót, mint NÉPET nem ítélik el. Ez a hatalmas különbség az igényesen megfogalmazott kritika és az antiszemitizmus között. Nem azt mondják, hogy „zsidók”, hanem azt mondják, hogy Izrael, cionizmus vagy George W. Bush. Konkrétan megfogalmazzák, mivel van bajuk, és nem próbálnak meg szereotípiák mentén általánosítani. Ez az, amire a magyar közvélemény mára képtelenné vált.

  86. 94: keveset olvastál az amerikai médiumokból, Jancsika… Van ott olyan alpári zsidózás, mint nálunk és ott is pontosan ugyanúgy zsidók megbízásából teszik, mint nálunk…

  87. Basszus, Ez Arma Gedeon volt, nem anonimusz. — Tibor bá: Nyugi, a mondanivalóból rájöttünk, de azért kijavítottam. 🙂

  88. Szóval nem tudom, ki ismeri MacDonald prof szájtját. Fehér fajvédelem, de intelligens, derék emberek. Önvédelem. Az USA feletti zsidóuralom józan elemzői, egyetemi doktorátusokkal, stb. Szóval ott elemezték, hogy van alpári zsidózás a hatalmas cenzúra és öncenzúra ellenére USA orgánunokban, de azt akkor zsidók csinálják.
    A kuruc „kedves” karikatórái, pl. zsidó patkánynak ábrázolva , meg ezek a nagy görbeorrú gnómok, szerintem ilyen amerikai szájtokról származnak.

    http://www.theoccidentalobserver.net/authors/Connelly-Grabblers.html

  89. 94: Elég nehéz őket felismerni, sehol sem dicsekednek az igazi származásukkal. Mindenütt belebújnak a helyiek bőrébe, nevet változtatnak stb. Pl. Columbo is összehordott 5 féle nemzetiségű felmenőt, pedig Miksa Falk pesti zsidó újságíró volt a névadója…

  90. 94: Természetesen nem mentségeket ajánlok fel, csak az okokat keresem. 80-120 évvel ezelőtt Magyarország agrárország volt. A lakósság hatalmas hányada vidéken élt, Budapest lélekszáma 1 millió alatt volt. Egy vidéki településre, falura, községre az volt jellemző, hogy élt ott néhány száz paraszt-gazda és volt egy szatocs bolt, akinek zsidó volt a tulajdonosa és mindenkinek hitelezett, mindenki neki tartozott a következő aratásig. Gondolható, hogy amikor elkezdték a vidéki zsidóságot összefogdosni, ezekete a faluban senki se volt hajlandó bújtatni, és 10-40 évvel később, amikor hatalmaas tömegek jöttek fel a városokba mert megszüntünk agrárország lenni, ezek a volt szatőcshoz járok polgárosodtak el és adták át nem létező filoszemitizmusukat az utódoknak, akik az ősök szavainak a valóság tartalmát saját bőrükön érzékelték a túlreprezentáltságból kifolyólag. Elég jó magyarázat ez?

  91. 100: Magyarázat, mire?
    Felvillantanék akkor én is egy-két szempontot, bocs a hosszért.

    Egy: nagyjából 1990-ig a fiatalabbak körében (akkori negyvenesekig bezárólag) egyáltalán nem volt jellemző a zsidótéma, nem is igazán értették, ha felmerült, csakis a nácikkal kapcsolatban. Tudok mutatni olyan 80-as évek skinheadmozgalmáról készült könyvet (népszava újságírója irta), ami nagyon brutális cigányverő fiatalokról szólt és külön kiemeli, hogy a zsidótéma náluk közömbös. Egyébként ez személyes tapasztalat is.

    Később egyértelműen felülről szivárgott le a dolog a köztudatba. Médiából, politikából, részben az előbbiekre fogékony idősebbektől. Miért, hogyan? Ez jó kérdés.
    Ezzel együtt igaz ma is, hogy a hétköznapokban általában nem tartják számon azt, hogy ki zsidó, ki nem, ezenkívül rendesen összekeveredtek már a mi generációnkban. Vagyis a feltételei sem állnak fenn a klasszikus 30-as évekbeli szembenállásnak.

    Másik észrevétel: annak idején a pesti zsidók élték túl nagyobb arányban a háborút, akik között több volt a műveltebb, sikeresebb. Ezekután az volt a benyomás a háború után, hogy bár állítólag kiirtották őket, mégis „mindenhol” ott vannak – médiában stb. Igenám, de ez max 1-2 generáción keresztül tarthat, egyszerűen túlságosan kevesen maradtak ahhoz, hogy továbbra is ők tudják adni az elit jó részét. Miért? Két sikeres, tehetséges ember gyereke nagyobb eséllyel lesz sikeres, mint az átlag, de azért messze nem 100% bizonyossággal. Plusz keveredés, kivándorlás stb.

    Érdemes egyébként olyanokat meghallgatni, akiknek vannak valódi tapasztalatai mai zsidó fiatalokkal, nem csak tévé és internet mellől spekulálnak. Nekem pl vannak és mindig az volt a benyomásom, hogy oroszlánra készítenek fel és a végén egy macskával találkozom. Töredékek, szilánkok igazak lehetnek a sztereotipiákból de ez messze nem annyira durva vagy lényeges már és biztosan nem magyarázat az internetes antiszemitizmusra.

  92. nad, az fura tapasztalatom, hogy vidéken tombol az antiszemitizmus, ott ahol gyakorlatiag egy szem zsidó sincs.Ahol tényleges találkozás vagy munka vagy bármi más kapcsolat alakul ki, ott ez sokkal kevésbé van.

  93. Dorka!

    Ez azért igen erőteljes általánosítás!

  94. pontosítok. Vidéken sem mindenki, sőt. de sokkal inkább, és ami a legfontosabb, teljesen érthetetlenül.zsidógyűlölet zsidók nélkül.

  95. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy vidéken tombol a rasszizmus! Gyűlölik a parasztot a … Tisztelet a kivételnek!

  96. Pl: Végy egy hegyaljai falut. gyönyörű természeti értékekkel, hegy, szőlő, patak, és… pangás.Kocsma templom Vonatállomás közül gyakorlatilag már csak a kocsma bír jelentőséggel, az utcán poroszkáló ittas biciklit toló emberek, állatok, gazdálkodás a munkanélküliség ellenére nincs. se tyúk, de disznó, se semmi. Majd végy egy szegedi tökös legényt, aki fantáziát lát az egészben. befektet, gazdálkodni kezd, borászkodni, (volt egy kis alaptőkéje)és szakértelme. Palackozót nyit, kisboltot, panziót.. szép lassacskán. Közben folyamatosan reklámozza a falut, fel is szaladtak ott a házai, fesztivál, gasztro és helyi termék népszerűsítő feszkók, pásztorfesztivál, hetedtdhét birkafőző éjszaka, minden.. Jönnek a turisták, és jönnek a pesti elvágyódók, akik házat vesznek ott.Sokan gazdálkodni is kezdenek. No ki lett a közutálatnak örvendő PESTI KÖCSÖG zsidó? A Szegedi tökös legény, aki amúgy még véletlenül sem zsidó, csak fekete a haja, és ügyes. Ő lett a falu „zsidója”, meg akik még házat vettek ott. tett valami rosszat bárkinek? nem irigyek az emberek? igen.

  97. Nem ismerem a szituációt, szomorú ha igy történt. Ebből levonni olyan következtetést, hogy a vidékiek többsége antiszemita, ez több mint általánosítás.

  98. Úgy gondolom, a vidéki embernek, mint a normális embereknek általában az a fontos, hogy hagyják élni békében. Lehet a szomszéd akár Timbuktuból való…

  99. házai: házak árai akart lenni.
    A következtetés: nem a vidékiek többsége antiszemita, de vidéken nagyobb az antiság mint Budapesten. annak ellenére, hogy nincs ott zsidó. vagy tán épp en azért. nem tudom.Bocs ha valaki magára vette, tényleg nem a többségre gondoltam.

  100. Egy kérdés még, aztán befejezem. Ha valaki valami miatt (ami nem a származása, vallási hovatartozása) nem kedvel valakit aki történetesen zsidó, akkor az antiszemita?

  101. Amúgy megint más egy kisváros, és egy falu. Nem tudom melyik jobb.
    A kisvárosokról nem beszélek mint „vidékről” , de a falvak többsége olyan furán bénult állapotban van, amiből lassan ki kéne valahogy mászni amíg nem teljesen késő. Motiváció mínusz három. ÍBiztos megvannak az okai, jogos okai, de attól hogy megvannak, még nem javul semmi, ha mindenki passzív../”ne csináljunk semmit, úgysem lesz belőle semmi” Ha valaki csinál valamit és lesz is belőle valami, akkor az meg gyanús. nem lehet tisztességes.

  102. 111:)
    Nem!!!!!!Nem az:)természetesen, miért lenne az?
    De hát milyen kérdés már ez?:)) Komoly?

  103. 102….112: Hát ez jó sok lé sűrűje nélkül. Röktön bemásolok egy részt az „Antiszemita volnék? Lehetnék filoszemita” című könyvemből (1990).

    Vissza az egész. Jövő szombaton ez lesz a ” vissza a múltba” (1964)

  104. Mielőtt még megérkezik a bemásolás, azért én csöndben megjegyzem, nekem a filoszemitizmussal is bajom van:)) Nem lehetne csak úgy simán minden pro és antiság nélkül viszonyulni egymáshoz az embereknek? Filoságból lesz a legkönnyebben antiság, ha egy filoszemita találkozik egy történetesen tahó zsidóval. lesz nagy csalódás a nagy általánosításból. A filoszemitizmus is általánosítás.

  105. Tiborbá! Elakadt egy kommentem a moderáción, valószínüleg a link miatt.

  106. Még nem látom a bemásolt részt, és úgy tűnik már csak késő este fogom tudni elolvasni. Este visszanézek, most jó munkát pihenést, ubisalis rántotthúsos húsleveses szép vasárnap délutánt addig is.

  107. 107: na, itt köteles vagy megadni a konkrét falu nevét, hogy ellenőrizhessük, igaz-e a sztori!

  108. Nem vagyok köteles. Ha nem hiszed, ne hidd. Nekem mindegy.
    /nyugodtan hiheted azt is, ismerve a gondolkodásod egy jó ideje, hogy egy: hazudok, kettő, ezt azért teszem, hogy beférkőzzem a nemzeti táborba, majd hajnalban indiánszökdeléssel távozzam, Holofernész levágott fejét lóbálva rózsaszínű kistáskámban:)))

    A sztori igaz,nem is kivételes, a falu pedig bodrogmenti.

  109. 116: Tiborbá, érdeklődve várjuk, hogy te már harminc éve hogyan irtál meg mindent… A jövőt is 🙂

  110. 103 Dorka, lehetséges, én inkább divathullámnak látom, ami le fog csengeni.

  111. Persze csak akkor, ha a zsidóknak úgy áll érdekükben 🙂

    (Vicc volt)

  112. 122: Nem a jövőt írtam meg, hanem a zsidó témát a szocializmus alatt. Ugyanis én éltem benne, ti pedig nem, és nagyon ferdén látjátok a dolgokat. A fordulat éve után (1948) világos volt, hogy a létező szocializmus több emberöltőn át lesz osztályrészünk. Ott viszont hivatalos egyenjoguság és ateizmus volt. Ebbe a közegbe a zsidó „választott nép” ötlet nem fért bele. A magyar zsidóság rájött, hogy csak az asszimilálás áll előtte nyitva, ha a relatív jólétét biztosítani akarja. A zsidók hagyományosan szocdem párttagok voltak. A szocdemek fuzzionáltak a kommunistákkal és lett Magyar Dolgozók Pártja. a zsidók tehát úgy lettek MDP, majd MSZMP tagok, hogy sose léptek be a pártba, de bent voltak és élvezték ennek előnyeit (mind a mai napig). Negyven év alatt ez a szó, hogy „zsidó” sehol nem lett kinyomtatva, és soha senki nem nevezte meg élő beszédben. De a zsidóság természdetesen nem tűnt el, csak hibernált. 1990-ben új erőre kaptak, előbújtak rejtekehelyeikből és első dolguk volt a világ utlevéllel, hogy kimentek és kiküldték gyermekeiket Izraelbe. Elfelejtették az asszimilálást és büszke zsidokká váltak, és alapos hasznot húztak a privatizálásból. Mondjuk úgy, az átlagnál jelentősebben nagyobb hasznot. Ez adta az alapokat az újjéledő antiszemitizmusnak. A szombati posztom be fogja mutatni ezt a hibernálást.

  113. A kényszerű hibernáltságból való ébredésről nekem is megvannak a magam tapasztalatai.Bár nem a privatizáció tükrében, inkább a közösségek /újak is/ újraéledésében. ekkor hallottam először Masorti mozgalomról, Kesetről, és sokminden másról. Ekkor csináltunk először a barátokkal is közös alternatív széderestét, és lassan vagy nem is olyan lassan láthattuk hogy kibontakozik egy nagyon kedves, energikus, pezsgő zsidó élet (Budapesten)Örömteli és felemelő visszatalálás volt, gyökérkereséssel és egymásratalálással. 2005-től kb. már nem volt fura hogy valaki zsidó esküvőt szeretne, vagy ha nem is vezet kóser háztartást, de legalább egy- két mikvében járt külön tartott edénye van. Azt sem nézték hülyének, aki pl megtartotta a szombatot. Elkezdődött egyfajta naiv “megmutatkozás” is, “zsidónk lenni jó” plakátok városszerte, de a visszhang elég durvára sikerült. KB az összes árnyékból előlépő nyilvános dolgot provokációnak vették, és úgy is kezelték.A magyar narancsban identitás vagy valaki ilyesmi címen Narancs MÉM cikk is jelent meg,sokunkat megkérdeztek, egy mondatm bele is került az újságba.. majd a Flódni ügy, a fiatalok harca a Mazsihisszel, a Zoltaiékkal.. stb..

  114. 126: Ami a privatizációt illeti, világos, hogy borzalmas volt abban a formában, ahogy lezajlott. Nekem csak azzal van bajom, hogy amit ezzel kapcsolatban a zsidókról elmondanak, azt elmondhatnák a vidékiek a budapestiekről vagy akár a pestiek a budaiakról („felülreprezentáltság”, „mindig ők csinálják”). Indulhatna mozgalom, hogy minden bajért a dekadens Budapest a felelős és legyen inkább a főváros az egészséges Debrecen. Ezek álmagyarázatok és nem a problémát oldják meg hanem csak indulatokat keltenek.
    A szocializmusról szóló poszt viszont biztos érdekes lesz.

  115. 127: nem hiszem, hogy a zsidó „folklór” ellen bárkinek lene kifogása. A „kényszerű hibernáltság” csakis a zsidó külsőségekre vonatkozik, hogy tabu volt a „zsidó” szó , de ez nem akadályozta a szovjet korszak első szakaszában a négyesfogat és az ÁVH személyi állományának zsidó dominanciáját, meg a második szakaszban sem a pártállami és gazdasági, kiemelten kulturális vezetésen belüli zsidó elitpozíciókat.

    A módszerváltáskor nem csak a privát széderestek formájában „jöttek elő” a zsidók, hanem sokkal inkább egy, a fiatalabb generációk , sőt a többség számára ismeretlen politikai-közéleti agresszivitással, amit nyugaton jól ismertek a háború utáni nemzedékek, a kártérítési perek végtelenségével és a zsidócentrikus polkorrekt terroral. Aminek keretében pl. az USÁ-ban még a közterületi karácsonyfaálljtásnak is hadat üzentek a militáns zsidók, mert sértheti az ő érzékenységüket…
    Nálunk 89 után jött elő, hogy a parlamentben egy idióta „hordót a zsidóknak” hal, amikor nem is hangzott el ilyen, ezidőtájt tudták-merték-tették a szadisok az állami vagyon szétlopását és ekkor lett nbyílt a mucsai magyarok állandó kioktatása kulétúrából, meg mindenből a Kornis Mihály, meg Landesznmann-féléktől.
    Csodálod, hogy nem aratott osztatlan sikert az előjövés???

  116. 128. Ez a tények elkenése. Igen, az egyik halmaz benne van a másikban. A budapestieken belül a budapesti zsidók. Így tökéletes. Azt a szívességet viszont nem teszi meg senki, hogy a budapesti zsidókat simán csak budapestieknek nevezze. Én ismertem olyan budapesti zsidót, aki egész életében balfasz volt és csak sima mérnököcske maradt egészen a rendszerváltásig. Ekkor nagy hirtelen hatósági jogkörrel rendelkező ellenőrré vált és halomra kapta a tizezeresekkel kitömött boritékokat. A szerény kis mérnökből nagypofájú irányítóvá változott. Ez csak akkor lenne természetes és nem figyelem felkeltő, ha ezeken a helyeken nem lett volna „túlreprezentálás”, de volt. És innentől kezdve a tömegek mutogatása, hogy „a zsidók” már nem alaptalan. Nincs ebben semmi rasszizmus, csak a tények egyszerű észlelése. Csakhogy az alakult ki, aki a zsidók visszaélésére rá mer mutatni az antiszemita. Ami egy igen aljas mód a kritika elhallgattatására. Nekem ez külüönösen azért antipatikus, mert azt vallom, hogy a tettéért mindenki vállalja a felelősséget. Ha nem hajlandó vállalni, akkor ne kövesse el.

  117. 130: Akkor tudnám elfogadni, hogy mutassunk rá a zsidók felülreprezentáltságára, mint valami lényeges és elítélendő dologra, ha valaki be tudná bizonyítani, hogy emögött valami szervezett összeesküvés áll, ami alatt nem azt értem, hogy a zsidó bankár az unokaöccsét protezsálja be egy állásba. Ez a bizonyítás nem szokott sikerülni és nem is valószínűsíthető.

    Akkor viszont marad az, hogy a világ nem igazságos de soha sehol nem volt az. Igen, egy diplomás budai család gyereke ezer okból nagyobb valószínűséggel érvényesül, mint egy szegény falusi. Ugyanez igaz lehet a zsidókra, ők bizonyos okokból gyakran jókor voltak jó helyen a rendszerváltáskor, de nem ezen kellene rugózni, pláne nem szerencsétlen zsidó hagyományőrzőket ekézni, hanem rámutatni arra, mi siklott akkor félre, mi volt disznóság.

    Ezért szeretem Róna Pétert. Anélkül tudja megmagyarázni, miért beszél hülyeségeket Bauer Tamás, hogy kommunistázna, zsidózna, neoliberálisozna. Egyszerű szakmai érveket használ, ez pedig unikális ebben az országban. Itt mindenki folyamatosan személyeskedik, gyűlölködik, hátsó szándékokat gyanít, észérvek pedig sehol.

  118. 131: Bauer Tamás nem beszél hülyeségeket. legfeljebb sokaknak kellemetlen, amit beszél.
    Az pedig, hogy te mit tudsz elfogadni és mit nem, engem a legkisebb mértékben se érdekel. Én nem akarok senkit meggyőzni, pusztán közlöm a véleményem.

  119. 130: A felülreprezentáltság megtalálható az ügyvédek körében is(lsd. „sztárügyvédek” egy része) és mivel minden „jog”ügylethethez kellettek, a vagyonosodásuk is felgyorsult a privatizáció során (és azt követően).
    Ami még szerintem erősiti az antiszemitizmust, az a magyarság elleni fellépés, lejáratás, az ország szennyesének kiteregetése a „liberális” zsidó értelmiség részéről, ami nem csak a véresszájú kurucokat hergeli, hanem bárkit, aki magyarnak tartja magát.

    110: Dorka, vidéken is vannak zsidók, csak nem annyira feltűnően, mint a Dohány utcában. 😉

  120. 132: Rendben, bár az „el tudnám fogadni” csak retorikai fordulat volt, nem a lényeg. 🙂

  121. 133.
    Observer. Hol? Nyíregyháza Miskolc Kecskemét lassan együttesen nem ad ki egy minjent…Talán Szeged. Sátoraljaújhelyben él egy haszid,akitől el lehet kérni a temető kulcsát. Akikre meg rámondják, az attól még nem AZ;)Mint az én borászom sem.
    Vidéken nincs számottevő zsidóság.(sajnos)Valamikor volt, most nincs. ez van.

  122. 135: Komment megy, csak a link miatt parkolópályát kaptam.

  123. Ugye nem a hitközségek létszámstatisztikáját szeretnéd belinkelni…

  124. egy gondolat. kinek esett rosszul a „magyarok ne lopjatok” felirat?
    a: annak aki lopott/lopni készült
    b: annak aki soha nem lopott életében
    c: senkinek
    mi volt a hozadéka?
    a: a lopósok elszégyellték magukat, és nem loptak többé osztrák bevásárlóközpontokból
    b: a nem lopósok mérgesek lettek, de ez a lopósokat hidegen hagyta
    c: bekamerázták a bótot..

    138. akkor inkább nézem tovább a Harry Pottert:)

  125. Mit szólsz a gyöngyöspatai akcióhoz, ahol belvárosi zsidó értelmiségi nők mentek le szegény elnyomott , náci magyarok áltakl üldözött cigányokat pátyolgatni?

    Amúgy Újhelyben egy csomó zsidó van, természetesen nem hordanak pajeszt.

  126. 140: Nem ragaszkodunk hozzá, hogy minden gondolatodat ily részletezéssel ide véssél. Megelégszünk azokkal, amelyek kapcsolódnak a topikhoz.

    Harry Potter? Hát ez minősít. 🙂

  127. 142: Nekem ez a Potter név mindig is gyanús volt 🙂
    Mifelénk a németes hangzású nevű családok (akik a milenniumi városi monográfiában még izrealitaként szerepeltek), ma már a „német” származást emlegetik. 🙂

  128. Tiborbá, csak nem vetted észre a kapcsolódást. kapcsolódott.

    Tiborbá:”50 ével később az üzletének a kirakatába kiírta, hogy ”magyar ne lopj”. Tőlem is félt, mert én is magyar vagyok. Nem tudok, és ezért nem is akarok kibújni a megbélyegzés alól.”

    Tiborbá:” És innentől kezdve a tömegek mutogatása, hogy “a zsidók” már nem alaptalan. Nincs ebben semmi rasszizmus, csak a tények egyszerű észlelése.

    topikhoz nem kapcsolódó. a. b c. pontos gondolatka lényege.: mi a hozadéka a két fenti AmagyarokAzsidók cuccnak?
    pár dühös ember, akit megloptak+ pár sértődött ember, nem a lopós és nem a privatizálós.
    következtetés: be kell kamerázni a boltot. elkapnikonkrétan a lopóst, és megbüntetni. akkor többé nem fog lopni, se így, se úgy. Táblázás-mutogatás nem eredményes/nem pozitív eredményű.

    Harry Potter megy, mert mindenki azt nézi az egyszem tévén. tehát többség dönt, egység nyal. /de hazudnék ha azt mondanám, hogy szenvedek a nézése közben. bevállalom:)

  129. utoljára: ha kicsit túl sok hsz.m keletkezett volna, elnézést, nem akartam sok mindent nyitva hagyni mielőtt bezárul mögöttem a léha semmittevős pár nap, mikor alkalmam adódik reagálgatni. Holnaptól már nem lesz ilyesmire időm, jó darabig.
    üdv.

  130. 144: Nézetek egyeztetésénél nagyon fontos odafigyelni a mondatokra és nem szabad alapatalan következtetéseket levonni. Én egyetlen szóval se mondtam és nem is utaltam rá, hogy rosszul eset volna a “magyarok ne lopjatok” felirat. Ez a te kitalálmányod. Én azt írtam, hogy nem tudok, és ezért nem is akarok, kibújni az asszociálás alól. Ezt azért írtam, mert te viszont ki akartál bújni alóla, mondván, hogy nem lehet általánosítani. de bizony az emberek pontosan azt teszik, általánosítanak. —- Különben olyan vagy mint a Jancsika. taglalod, hogy mit kellene tenni. Felesleges elméleti eszmefuttatás. Az emberek azt tesznek, amit, és nekünk kell ezt tudomásul venni, mert ők nem fognak megváltozni.

  131. Arma már említette a „négyes fogatot „.
    Én meg megemlíteném az Inside Job (Benfentesek) c. filnűmet .
    A mostani gazdasági válságról szól .
    Kéretik megnézni a válság fő okozóinak „nemes” arcélét .

    2 példa

    sapienti sat

  132. 114 re Köszi a linket ! Annak idején el akartam olvasni lemaradtam róla .

    Miért is van az ,hogy ezeken a helyeken mindig feltünnek a liberális (zsidó ) jogvédők ?

  133. 141: Naná, hogy nem hord pajeszt meg kaftánt. A külsőségekben tökéletesen asszimilálódnak, neveiket is magyarosítják Pl. Erdő (Grünwald) Péter, sőt pofátlan módon még beállnak akár a kolduló rendi szerzetesek közé is (Várszegi Asztrik) eredeti vallásukat megtagadva. Szatócsbolt, pálinkafőzde, kocsma intézményeit köszönhetjük nekik, ezekkel húzták le a naiv falusiakat….

  134. 151: Nagyon gyenge! Próbálkozz újra! 🙂

  135. 151: Ebédszünet van a mazohistáknál? 🙂

  136. Szervusztok.
    Szerintem, ha a 9 milliós magyar Nép /+ 1 millió mindenféle/ engedi, hogy 200.000 zsidó uralkodjon rajta és kizsákmányolja, az a nép meg is érdemli.
    Az Én Magyar Népem sajnos nagyrészben: buta mint a segg – az orránál fogva vezethető és könnyen manipulálható. Én 100 -as iq alatt a szavazati jogot is elvenném.

  137. 154: „Én 100 -as iq alatt a szavazati jogot is elvenném” A 100 IQ fölöttiek egy jó része meg már a lábával szavazott 🙂

  138. De mi még itt csövezünk. 🙂 Én már sokfelé jártam. Nem is megyek sehová. Itt rohadjak meg! 🙂

  139. 156: Nem rossz hely ez, amíg rántott csirke van. 🙂

  140. Én is szeretem nagyom. Az vajon kóser kaja?

  141. 158: Nem vagyok szakértő…, Dorka talán tudná… 🙂

  142. Én csap a rántott csirkemellet szeretem.
    Ha előtte jól be van ÁZTATVA TEJBE!!!
    HAHAHAHAHAHA

  143. Úgy vélem, kimerülő félben lévő erőforrások mellett olyan közegben lehet (túl)élni, amit ismerünk, ahol értjük a jeleket és meg tudjuk értetni magunkat. Ha Izraelben élnék, akkor választanám Magyarországot, ha élnének itt rokonaim, lenne olyan hely, amit ismerek, és ahol könnyen feleleveníthetném egykor volt kapcsolataim. Ha ilyen hely nem volna, nem jönnék ide. Csirkét máshol is lehet rántani, akár a combját, akár a mellét…

  144. 160: az a rántott csirke a legízletesebb, amit előtte tejbe áztattak, azelőtte meg megerőszakolta a csirkét egy disznó! 🙂

  145. 163.Ez valami lengyel specialitás lehet. Ajánlom még neked a vakondod,amin heringek követtek el csoportos erőszakot.ajánlott köret:csicsóka.

  146. Emberek! Ezek a szövegek már elég közel vannak a béka seggéhez. Ideje meghúzni a magassági kormányt. 🙂

  147. 133: Egy kis kiegészítés (saját magamhoz 🙂 ) – Dorka figyelmébe – http://bit.ly/lMihMz a v.vezér (bocs Tibor bá) mai posztja a liberális értelmiség panaszkodásáról Clintonnénak. Érdemes a levél aláíróin elmorfondírozni.

  148. 167: A belinkelt cíkk (dícséretesen) mértéktartó, de nem lehet vele maradéktalanul egyet érteni. Egy íromány (levél) attól nem lesz értéktelen, mert aláírói között hiteltelenek vannak. TGM például aligha nevezhető korruptnak és semmiképpen nem említhető meg Demszky Gáborral egy napon. Az SZDSZ és az aláírók természetesen kiírták magukat a történelemből, és valóban csendben kelleene maradniuk. Hogy nem maradnak annak pedig Orbán Viktor az oka, aki bukott választások után is sikeresen tudott kapaszkodni a hatalom visszatérésének a lehetőségéhez 8 kemény éven át.

  149. 168: Viszont, mintha a fenti kontextusban nem az lett volna a lényeg, hogy hitelesek-e vagy sem, hanem hogy zsidók-e.

    Egyébként korrekt.

  150. 169: Ha egy politikus korrupt, lényegtelen, hogy zsidó-e vagy sem. Hogy a korrupt politikusok között sok a zsidó, az már nem lényegtelen,de miér pont itt ne lennének túlreprezentálva? Itt a legnagyobb a zsákmány a legkisebb befektetés mellett. Pont ezt hagyják ki? 🙂

  151. 169-170: A levélben felvetett problémák valóban problémák, de meg kellene végre értenünk – meg a zsidó liberálisoknak is, hogy ezeket a problémákat házon belül kell megoldani. A szennyes kiteregetése számomra undorító és a külföld úgysem fog megoldani semmit – hisz eddig sem tette. A világ közvéleményéhez fordulni vagy naivitás, vagy merő rosszindulat. Szvsz ebben az esetben az utóbbiról van szó.

  152. Soha nem volt úgy, hogy minden zsidó a liberális oldalon nyomult.
    Egyrészt nyilávn lehettek olyanok, akiknek őszintén más volt a világnézete, másrészt a tőzsdén is azt a részvényt játsszák meg az ügyesek, ami nem keresett. Tehát az ügyes zsidó a hazafias táborban nyomul, vagy mikor hol. Hány zsidó tűnt fel csak eddig a Jobbikban?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük