(4051) Gyász

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

Miért nehezebb egy kisállatot gyászolni, mint egy embert

Szerző: Sam Carr Reader in Education with Psychology és Center for Death and Society, University of Bath
89. Útban a 90. felé

Sok állattulajdonos tudja, hogy az állatokkal való kapcsolataink érzelmi szinten egyenrangúak lehetnek a többi emberrel megosztott kapcsolatainkkal – és ezt a tudományos kutatás is alátámasztja.

Az emberi kötődés kulcsfontosságú összetevői az, hogy a másik személyt a kényelem megbízható forrásaként éljük meg, keressük őt, ha szorongunk, élvezzük a jelenlétét, és hiányoljuk, ha távol vannak. A kutatók ezeket a tényeket a háziállatokkal való kapcsolataink jellemzőiként is azonosították.

De vannak bonyolultságok. Egyes emberek csoportjai erősebben alakítanak ki bensőséges kapcsolatokat kedvenceikkel. Ide tartoznak az elszigetelt idős emberek, akik elveszítették az emberek iránti bizalmukat, és akik segítő állatokra támaszkodnak.

A kutatók azt is megállapították, hogy bolyhos, pikkelyes és tollas barátainkkal fennálló kapcsolatainknak ára van, hiszen kedvenceink elvesztése miatt bánkódunk. A kedvtelésből tartott állatok bánatának egyes aspektusai azonban egyediek.

Eutanázia

Sok ember számára a kisállat halála lehet az egyetlen tapasztalata az eutanáziával kapcsolatos gyászról. A dédelgetett kísérőállat elaltatására vonatkozó döntéssel kapcsolatos bűntudat vagy kétely bonyolíthatja a gyászt. A kutatások például azt találták, hogy különösen nagy kihívást jelenthetnek a családon belüli nézeteltérések arról, hogy helyes-e (vagy volt-e) elaltatni egy kisállatot.

De az eutanázia lehetőséget ad az embereknek arra is, hogy felkészüljenek szeretett állatuk elmúlására. Lehetőség van elbúcsúzni, és megtervezni az utolsó pillanatokat a szeretet és tisztelet kifejezésére, mint például egy kedvenc étkezés, egy közös éjszaka vagy egy utolsó búcsú.

Éles különbségek vannak az emberek reakcióiban a háziállatok eutanáziájára. Izraeli kutatások kimutatták, hogy az elaltatott kisállat halálát követően az emberek 83%-a biztos abban, hogy jól döntött. Azt hitték, hogy állatkísérőjüknek méltóbb halált adtak, ami minimálisra csökkentette a szenvedést.

Egy kanadai tanulmány azonban azt találta, hogy a vizsgálatban résztvevők 16%-a, akiknek házi kedvenceit elaltatták, „gyilkosnak érezte magát”. Az amerikai kutatások pedig kimutatták, hogy mennyire árnyalt lehet a döntés, mivel a vizsgálatban résztvevők 41%-a érezte magát bűnösnek, 4%-a pedig öngyilkossági érzést tapasztalt, miután beleegyezett, hogy állatát elaltassák. A kulturális hiedelmek, kapcsolataik természete és intenzitása, a kötődési stílusok és a személyiség befolyásolja az emberek háziállat-eutanáziával kapcsolatos tapasztalatait.

Jogfosztott bánat

Ez a fajta veszteség még mindig kevésbé elfogadható társadalmilag. Ezt jogfosztott gyásznak nevezik, ami olyan veszteségekre utal, amelyeket a társadalom nem teljesen élt át, vagy figyelmen kívül hagy. Ez megnehezíti a gyászt, legalábbis nyilvánosan.

Robert Neiymeyer és John Jordan pszichológusok szerint a jogfosztott gyász eredménye az empátia kudarca. Az emberek tagadják saját kedvencük gyászát, mert egy részük szégyenletesnek érzi. Ez nem csak arról szól, hogy az irodában vagy a kocsmában összeszorítsa a száját. Az emberek úgy érezhetik, hogy a házi kedvencek gyásza elfogadhatatlan családjuk bizonyos tagjai, vagy általánosabban a család számára.

Tágabb szinten pedig eltérés lehet a kedvtelésből tartott állatok bánatának mélysége és az állatok halálával kapcsolatos társadalmi elvárások között. Például egyesek megvetéssel reagálhatnak, ha valaki hiányzik a munkából, vagy szabadságot vesz ki, hogy meggyászolja egy kisállatát.

A kutatások azt sugallják, hogy amikor az emberek egy kisállat elvesztése miatt gyötrődnek, a jogfosztott gyász megnehezíti számukra a megnyugvást, a poszttraumás viselkedést és a gyógyulást. Úgy tűnik, hogy a jogfosztott gyász olyan módon visszafogja az érzelmi kifejezést, ami megnehezíti annak feldolgozását.

Házi kedvenceinkhez fűződő kapcsolataink ugyanolyan jelentőségteljesek lehetnek, mint azok, amelyeket megosztunk egymással. Házi kedvenceink elvesztése nem kevésbé fájdalmas, mások elvesztésénél, és gyászunk is ezt tükrözi. A kedvtelésből tartott állatok gyászának vannak dimenziói, amelyeket egyedinek kell ismernünk. Ha el tudjuk fogadni a kisállat halálát a gyász egy fajtájaként, akkor csökkenthetjük az emberek szenvedését. Végül is csak emberek vagyunk.

Legyünk őszinték! Amikor a szerettünk sírjára virágot viszünk, nem neki adjuk, hiszen ő már nincs, nem érez, nem tapasztal semmit. Magunkat elégítjük ki. Amikor gyászolunk, magunkat sajnáljuk, hiszen mi veszítettünk, nem az elhunyt. Ezért lehetséges, hogy kedvenc kutyánk elvesztése nagyobb űrt hagy maga után, mint egy hozzánk közel álló személy elvesztése.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

38 gondolat erről: „(4051) Gyász

  1. ”Ezért lehetséges, hogy kedvenc kutyánk elvesztése
    nagyobb űrt hagy maga után, mint egy hozzánk közel
    álló személy elvesztése.
    BOCSÁNAT, de szó szerint ezt érzem némely emberrel
    szemben.

  2. Kedves Tibor’bá, és fórum olvasók!
    Jómagam is elgondolkodtam már többször is az eutanázia és a kis házi kedvencek közötti különbözőségről…. És 2015 decemberében írtam is egy kis esszét erről, amit megosztanék itt veletek:
    Eutanázia
    Ma hajnalban, mikor felbukkantam az álomtengerből, első gondolatom, amit valószínű odaátról hoztam magammal, egy gyilkos kivégzése volt. Ez a személy, miközben egy világoskék műbőrrel behúzott kórházi ágyon feküdt, először kapott egy fájdalomcsillapító- altató injekciót, majd rövid idő múlva egy másikat, amely leállította a
    szívét.
    Mint az álmokkal lenni szokott, nem sokáig vendégeskedett elmémben a fenti kósza gondolat. Következett az év végi jól megérdemelt édes semmittevés: kávézás, az újságok és kedvenc fórumok végigböngészése, kellemes bambulás a világhálón, reggeli, majd olvasgatás. És szinte kiessen a könyv a kezemből, mikor úgy félórai olvasgatás után, elolvastam az álmom a könyvben! De nem egy gyilkosnál gyakorolják ezt a kegyes halálnemet, hanem egy rákos golden retriever kutyusnál. Szegény kis négylábú pajtást megtámadja egy gyors lefolyású rákbetegség. És hogy ne szenvedjen, gazdái halálba altatják szegényt az előbb ismertetett módszerrel..
    És ekkor, minthogy ennyire rövid idő – 2-3 óra – alatt már másodszor találkozom e nagyon is vitatott halálnem gondolatával, úgy tekintem, ez nem lehet a véletlen műve, és elkezdek ismét elmélkedni.
    Nem szeretnék parttalan vitába bocsátkozni e választási lehetőség létjogosultságáról… Sem morális avagy immorális mivoltáról, sem az egyház, sem a törvényhozók hozzáállásáról a témához. Csak azon merengek el, hogy különösebb lelkiismereti döntések alapján, megadjuk ezt a “jogot” egy olyan személynek – általában többszörös gyilkosnak, akit ha már megfosztunk az életétől, tesszük úgy, hogy minél kíméletesebb és fájdalommentesebb legyen. Határtalan humanizmusunkban és hülyeségünkben, biztos a halált hozó injekciót is egyszerhasználatos steril tűvel adják be!
    Úgyszintén megadjuk ezt a jogot egy olyan élőlénynek, akit talán születése óta dédelgetünk, babusgatunk, szeretünk teljes szívünkkel, etetjük, itatjuk, gondozzuk, sétáltatjuk, gyűjtjük utána a kutyagumikat, aggódunk érte, ha úgy hozza a sors. És bár gyermekünkként vagyunk képesek őt szeretni, ha jön a számára kijelölt vég, képesek vagyunk “méltó módon” elengedni a nagy égi mezőkre, ahol aztán kedvére hajkurászhatja a cicusokat, meg futkározhat a gumicsonttal.
    És akkor, bár tudjuk egy szívünkhöz nagyon közelálló hozzátartozónkról, hogy menthetetlen beteg, tisztában vagyunk mi is, és sajnos ő is, hogy hosszadalmas, pokolian fájdalmas, emberhez méltatlan hetek- hónapok, ne adj Isten évek várnak rá, ezt a
    jogot megtagadjuk – megtagadnánk tőle még akkor is, ha lenne rá egyáltalán lehetőség, és ő kérné önmagának! Egyáltalán az emberek túlnyomó többsége negatívan áll hozzá ehhez a témához… Miért e kettősség?!? Miért e kettős mérce?
    Miért nem tudjuk elengedni a szerettünket, bár vallási, vagy spirituális neveltetésünk egy szebb, boldogabb túlvilág reményével kecsegtet?
    E gondolatokat nem vitaindítónak szántam, hiszen tisztában vagyok vele, hogy ez a téma (is) parttalan vitákat képes gerjeszteni. Csak egy szösszenet akart lenni, amelyen talán Te is gondolkodtál már…

  3. 2022. december 11.-én elhunyt 93 éves korában a legendás Georgij Zaharovics Szannyikov, oroszul: Георгий Захарович Санников

    Gyászolják hozzátartozói és nemzetközi munkatársai.
    Számos könyvet, elemzést, a müncheni…stb. munkájával kapcsolatos történeteket jelentetett meg.

  4. Most ezen csak röhögünk, vicclapba való. De nem ezt tettük volna nemrég, ha valaki a ma már dogma gender hülyeséggel jön elő? Hol a határ?

  5. kakukk – 5

    Ahogy valaki pár napja megjegyezte, az összeesküvés elmélet és a valóság közötti különbség 6 hónap.
    A cikkben linkelt CNN írás maga a valóság és bizonyára több ilyenre is még rá lehetne akadni, ha nagyon keresnénk. Meglátjuk, hogy a hasonló cikkek sokasodni e fognak az elkövetkező időben vagy sem.

    Egyébként volt már itt említve a részemről korábban, de ha valaki nem emlékszik vagy nem tudja, hogy mit takar az Overton-ablak kifejezés, keressen rá a neten! Jó ideje alkalmazott manipulációs technika, elég csak összehasonlítani a mai valóságot mondjuk azzal, ami csak 20 éve volt.
    És persze ez csak egy a sok közül, vannak még sokkal kifinomultabb módszerek is.

    Lehet, hogy valaki röhög ezen, de könnyen megtörténhet, hogy nem is olyan sok idő múlva az ajkára fagy a mosoly…

  6. Érthetõ, Zsolt, de szerinted mi a megoldás? Eleve a magunkfajta jámbor ember ezt nem is látja…

  7. 4 – Nem is olyan hülyeség. A kutyák és macskák rengeteg erőforrásába kerülnek az ökoszisztémának, miközben ugyanolyan invazív fajok, mint mi vagyunk. Sőt, a macska kifejezetten durván káros sok helyen: kipusztítja az őshonos fajokat.

    Egy rakás állat nem is kell senkinek, a “feljődő” országokban csak kóborolnak, a “feljettekben” menhelyeken sínylődnek, de igazából mindenkinek jobb lenne, ha bedarálnák őket kutyakajának inkább.

    És igazából az a sok házikedvenc is, amikhez rettentően kötődik valaki, egy olyan érzelmi űrt töltenek be, amit normális esetben az emberi kapcsolatok töltenének be, csak ebben a rohadt, modern, elidegenedett világban már nem tudunk egymáshoz normálisan kapcsolódni.

    Aminek tényleg értelme van, az a munkakutya, de ez vajon hány százaléka a teljes kutyaállománynak? Meg vidéken az egér- és patkányfogó macska.

    A probléma inkább azzal van, hogyha ez nem önkéntes lesz, hanem lenyomják a torkunkon totalitárius eszközökkel.

  8. 7. Infós

    Összefogás. Hasonlóan gondolkodó emberek megkeresése és kapcsolatok kiépítése velük. Illetve az ilyen háló folyamatos bővítése. Nem baj, ha nem ismered a lánc ötödik szemétől kezdődő személyeket, a lényeg, hogy azonos gondolkodást képviseljenek egy adott ügyben. Mondjuk a great reset, esetén.
    Nem szabad feladni, arra hivatkozva, hogy kicsik vagyunk úgy sem tudunk mit tenni.
    Ez nem igaz!
    Ők vannak kevesen, csak nagyon jó a kommunikációs tevékenységük és kúrva hangosak, na meg a pénzükkel lefizetnek mindenkit (egyelőre).
    A szuper elit – az emberi természet kiszámíthatatlansága okán – sebezhetőbb, mint gondolnánk (mindig fognak kerülni Assange-k, vagy ott van az általad is ajánlott Allergodil, ami elég szépen odavág a kis tenyésztett vírusnak/ezzel sem számoltak/). Nagyon sok-ismeretlenes a játék! Sok rés van/lesz a pajzson az emberi tényező miatt, amit – rendelkezzenek bár több ezer éves társadalomirányítási tapasztalatokkal is – lehetetlenség kiküszöbölniük.
    Nem véletlen, hogy a programozott robotok engedelmességében vélik meglelni örök biztonságukat.
    Ezzel csak az a baj, hogy MI (AI) ha éltere kel – látván, hogy mi lett ezzel a világgal az irányításuk alatt – elsők között őket semmisítené meg (nem egy kudarcuk volt szemi MI-vel kapcsolatban – legutoljára amit elengedtek szabadon gondolkodni, pillanatok alatt levetette a PC-t, le is állították😁).
    Vagyis a robotok sem megoldás.
    Pech. Mármint nekik.

  9. Bendegúz: született anarchista – mutualista vagyok. Nem ismerek azonban olyan embert, aki ettől az életfilozófiától nem esik pánikba.

  10. 10 Az anarchia szerintem nem működhet, de erről szívesen vitatkozom.

  11. “Legyünk őszinték! Amikkor a szerettünk sírjára virágot viszünk, nem neki adjuk, hiszen ő már nincs, nem érez, nem tapasztal semmit. Magunkat elégítjük ki. Amikor gyászolunk, magunkat sajnáljuk, hiszen mi veszítettünk, nem az elhunyt. Ezért lehetséges, hogy kedvenc kutyánk elvesztése nagyobb űrt hagy maga után, mint egy hozzánk közel álló személy elvesztése.”.

    Inkább ebből ezt hangsúlyozom ki: “Amikkor a szerettünk sírjára virágot viszünk, nem neki adjuk, hiszen ő már nincs, nem érez, nem tapasztal semmit”. Egy korrektor ide jó lett volna, mert nem “amikkor”, hanem “amikor”. Ez a kisebbik baj, helyesírási hiba.
    Ami rohadtul felháborít, ez a kőmaterialista hozzáállás! Ennyiből örülök, hogy vége a régi materialista, szocialista rendszernek és ennyiből hatalmas szerencse, hogy ez az egész blog egy mellőzött, marginalizálódott blog! Tibor bá’ ennek a kommentnek bizonyára nem örül. DE! Miért olvasom a blogot? Miért tisztelem Tibor bá’-t? A válasz az, hogy a régi szocialista rendszernek meg volt az az előnye, hogy a társadalomban mindenki megtalálhatta a helyét és mindenki kivehette a részét a haza felvirágoztatásában valamilyen mértékben. De nem materialista emberként nem tudom a gondolatot elfogadni (nem is akarom), hogy a halállal mindennek vége. Ugyanis szerintem jobb hinni egy halál utáni létben, mint nem. Miért? Hát mert ha csak erre az 50-60-70-80-90-100-110 évre terveznénk akkor minden hiábavaló lenne. Oké, letettem valamit (mondjuk nagyon sokat) az asztalra és most ott fekszem a palliatív osztályon…. De ha kőmaterialisták vagyunk akkor minden a múltban elért eredmény tulajdonképpen az egyén számára semmivé foszlana (rendben, az utókor esetleg megőrzi a tudásunkat, emlékünket, de az már ha semmivé válnánk, akkor mi ezért már semmilyen jutalmat nem kapnánk és nem is kaphatnánk). Ezért szerintem nem tudja inspirálni normálisan az embert, hogy csak egy szűk időintervallumban létezhet. A saját véleményem szerint a testi halál után (embereknél, állatoknál egyaránt) folytatódik a létezés, csak egy másik dimenzióban. Lehet az asztrálsík, akármi.

  12. 10. Infos
    “Nem ismerek azonban olyan embert, aki ettől az életfilozófiától nem esik pánikba.”

    Milyen életfilozófiára gondolsz?
    Az enyémre?
    A Klaus Schwab félékére?

    Csak azért kérdem, mert nem világos mivel összefüggésben írtad.

  13. 7 – Infos

    Bendegúz helyesen kifejtette az összefogás fontosságát.

    A legfontosabb viszont a paradigmaváltás a gondolkodásban. Sokszor van itt erről szó, a legtöbbet erről Balázs fórumtárs ír, érdemes őt nagy odafigyeléssel olvasni.
    Egyébként ezt a legnehezebb elérni, de ha sikerül, a félelmet le tudod küzdeni és utána már szinte lehetetlen az embert abszurd dolgokra kényszeríteni.

    Tudom, könnyű mondani, de nehéz megcsinálni. Igen, valóban nehéz.

    De ha sikerül, akkor már a fentiek csak egyik következménye az, hogy utána nem egy birka leszel, akit először megnyírnak utána pedig elvisznek a vágóhídra.

    (… kopať hroby zodpovedne!) 🙂

    http://www.youtube.com/watch?v=PGRoDVzIBfY

  14. 13 – Bendegúz, szerintem Infós elég egyértelműen fogalmaz. A saját életfilozófiájára utalt, az anarchizmusra és mutualizmusra.

    Nocsak, Vidéki ember, feloldották a blokkolásod? Én óvatosabb lennék Tibor bá sértegetésével, mert hamar visszakaphatod.

  15. 8 – Megírom ezt az érzéketlen megjegyzést fél tízkor, fél kettőkor megtalálom a macskám az út közepén kiterítve. Karma, bitch!

  16. 16 – Ábel

    Klaus Schwab indult el hozzád gratulálni a gondolkodásodhoz és állást ajánlani, de miután elütötte a macskád megszeppent és visszafordult.

  17. 14. Zsolt
    Sajnos a többség meg sem próbálja a félelmét legyőzni. Ha veszély van, összebújnak mint a birkák és reménykednek, hogy nem őket kapja ki a farkas a tömegből.
    Erre a viselkedésmintára támaszkodnak, akik a tömegeket manipulálni akarják. Ti. a tömeg soha nem fog tudatára ébredni, ilyen nincs (300 akadémikus egy probléma megoldása során 80-as IQ-t produkál – ez bizonyított).
    Ezért a cél az emberek tömegben tartása, mert így mindenki a másiktól várja a megoldást és folyamatosan rettegtetik egymást (lásd. COV19). A tömegember mindig abból indul ki, hogy ha majd ő (szomszéd, barát, stb.) megteszi a “lépést”, akkor én is. Persze, hogy minden marad a régiben, mert a szomszéd, barát, stb. is így bondolkozik. Az ember tömegben tartására pedig a legjobb módszer a városi atomizált létforma (ami nem mellékesen egyenlő tömeg magánya, pl. egy panelben lakók nagy része nem is ismeri egymást), illetve a divat sulykolása. Utóbbival kapcsolatban, példa, hogy ha nem követed a divatot, kizárod magad a tömegből, és mint különálló, céltábla leszel. Még ha nem is igaz ez valóban, akkor is ezt az érzést erősítik az emberekben.
    Ennek az ellenpólusa, hogy egy kicsit közelebbit mondjak, a paraszti társadalom, szűkebben, a tanyasi létforma (nem véletlenül lehetetlenítették el és számolták fel!). Ott még ha egy közösséghez is tartoztál a problémáidat neked kellett megoldani, segítségre csak nagy bajban számíthattál (ezzel szemben, most azt sulykolják, hogy mindenre van segítség, ott a biztosító, egészségügy, öregotthon, de amikor rájuk szorulsz, kiderül, hogy a biztosító nem akar fizetni, az orvosnál nincs időpont az öregek otthonában pedig úgy bánnak veled, mint egy kutyával/addig vagy fontos, amíg a belépőt kifizeted, utána már minden nappal egy növekvő nyűg vagy/).

    Szóval, amit mondani akarok, ki kell lépni a tömeglétből (még ha az látszatbiztonságot is ad) és az élet minden területén egyéniségek kell legyünk. És ennek az első lépése, ahogy te is írtad, hogy a félelmünket legyőzzük. Persze ez nem olyan könnyű feladat, ugyanis sok nehézfiú is megtérdelt az oltás előtt,a mikor a családjának a megélhetése került veszélybe. Ezt a fajta veszélyeztetést csak úgy lehet kikerülni, ha az ember önellátó életformába kezd, amit valljuk be, még így adminisztrációs akadályok nélkül sem olyan könnyű. Márpedig a jövőben számíthatunk arra, hogy minden féle-fajta önfenntartást támogató tevékenységet korlátoznak, ha nem mással azzal, hogy csak egy egyszerű példát mondjak, törvényileg fogják tiltani, hogy őshonos paradicsomot termessz, mert azzal veszélyezteted a nagyüzemi termelők gén-tiszta paradicsom ültetvényét (Hollandia egyes tartományaiban és az USA egyes tagállamaiban már tilos konyha-kertészkedni).

  18. 18 – Bendegúz

    Tisztában vagyok mindezzel, jól látod a dolgokat.

    Neve is van a gyereknek: tömegbázis alapú-elitarista társadalmi rendszer. Más országokban, más nyelvekben jóval gyakrabban használtabb és megszokottabb fogalom, a magyarban még elég furcsán hangzik.

    Az elit túl kevés ahhoz, hogy elnyomja a társadalmat, bázis (kéz!) kell neki ehhez. Valahogy úgy, ahogy anno a németek is használták a rabok egy szűk csoportját társaid terrorban tartásához a koncentrációs táborokban. Persze a végén amazok is ugyanúgy végezték, mint akik ellen fel lettek ideiglenesen használva. Uraik kezében csak fogyó eszközök voltak mindig is.

    A sok hülye külföldről támogatott NGOs, “médiaszakember” meg politikus is így fogja végezni; annyira hülyék, hogy nem bírják felfogni, hogy rövidtávú anyagi haszon miatt maguk is alatt fűrészelik az ágat, amin ülnek a többiekkel együtt. Az árulóknak nincs becsülete, azok vetik őket meg leginkább, akiket szolgálnak. A büntetésük különösen nagy lesz, így-vagy úgy, de ezerszer meg fogják bánni, amit műveltek! Igazából fel sem fogják, hogy két malomkő között élik nyomorult, undorító életüket. De hát ők voltak azok, akik ezt választották, a következményeket viselniük kell tetteikért!

    Te mit tippelsz, Bendegúz, például Volodymyr Zelenszkij hogy végzi majd?
    Egy ponton a gazdik majd úgy gondolják, hogy holtában nagyobb szolgálatot tesz majd “az ügynek”, mint élve. Fogadnék, hogy így lesz, de már unom, hogy mindig nyerek a fogadásokban…

  19. 18: Ha csak ennyi kell, akkor jó, mert mi mind egyéniségek vagyunk!

  20. 19. Zsolt

    Öngyilkos lesz, hát…! Mi más lenne?
    Hátba lövi magát kétszer egy sörétes vadászpuskával és az utolsó szava az lesz, hogy “ne lőjetek elvtársak”.

    Komolyra fordítva a szót, amíg lehet használják, aztán eltakarítják, ti. nagyon sokat tud és könnyen alakulhat úgy a helyzet, hogy egy Asange II. lesz belőle.
    Egyébként is nem lenne nehéz rávenni a csicsergésre, mert első ránézésre is lejön róla, hogy nem egy spártai. Ezt a csicsergést pedig a megbízói szívesen megspórolnák.

    Amit teljesen kizártnak tartok, hogy ha Ukrajna elesik, akkor őt kimentik, hogy boldogan éljen nyugaton, míg meg nem hal.

  21. 21 – Bendegúz

    Vagy inkább “mártírhalált” hal. Miután kifacsarták belőle élve a lehetőségeket, még tesz egy nagy szolgálatot a halálával is. Nem lenne sem az első, sem az utolsó, akinek ez a sors jutott/fog jutni.
    Szerintem Zelenszkijnek nem testőrsége van, hanem egy pretoriánus csapat felügyeli, s ha úgy adódik (olyan parancsot kapnak a megfelelő helyről), akkor majd cselekszenek. S persze, ráfognak majd mindent a ruszki nyuszira…

  22. 23 – Tibor bá´

    Milyen hatalmat? Van neki egyáltalán valamennyi is? Ennek a beszélő fejnek…
    Ha elrepülhet Kaliforniába vagy bárhova, akkor persze ezzel jól járna. Kevés az esély, hogy ilyen szerencséje lesz. “Mártírként” fogja végezni; az ukránok Bandera képe mellé odahelyezhetik majd e bohóc képét is az “imaasztalukra”.

  23. 12 Vidéki ember
    “Ugyanis szerintem jobb hinni egy halál utáni létben, mint nem.”
    Hát, ez rögtön rá is világít naivitásodra.
    Mert egyébként én is ezt mondom, a hit az örök életben óriási áldás az emberi egónak, mert segít legyőzni rettegését az elmúlástól.
    Csak éppen az élet nem kívánságműsor, bármilyen szép is lehet egy festett egekbe nézés, számomra nem opció, ha csupán hiten és mások állításain alapul.
    Inkább elfogadom azt, hogy egyszer elmúlunk, létünknek egyetlen értelme az, hogy utódainknak, hozzátartozóinknak, barátainknak, embertársainknak és magunknak megpróbáljuk könnyebbé, szebbé tenni az életét amíg itt vagyunk, tudjunk örülni egymásnak, az életnek.
    Ugyan hol lenne az a milliárdszor milliárdnyi lény, aki eddig a földön létezett, és eltűnt az ősi korok óta?
    Hasznuk az volt, hogy létükkel hajtották az élet kerekét az egyszerűtől az egyre magasabb szervezettség felé, amelynek jelenleg a csúcsán állunk, de a folyamat most is tart tovább…

  24. 13. Bendegúz: Az “azonban”szó az elõzõ mondatra utalt. Vajon miért gondoltál magadra? Az összefogás önzetlenséggel és kompromisszumokkal jár…

    Ja, meg némi õszinteséggel…

    12. Vidéki: Mindenképpen el fogsz kárhozni (t.j. Kárba veszel), mert saját bevallásod szerint csak azért hiszel, mert az jobb neked, vagyis egyéni hasznot remélsz tõle… 🙂 ki is itt a materialista?

  25. 18. Bendegúz
    “Sajnos a többség meg sem próbálja a félelmét legyőzni. Ha veszély van, összebújnak mint a birkák és reménykednek, hogy nem őket kapja ki a farkas a tömegből.”

    A birkák egész életükben a farkastól rettegnek, majd a juhász fazekában végzik.

    “Az égő hodályból a birkanyájat nem lehet kihajtani. Nem mozdulnak, megfulladnak a füstben, vagy benégnek. De egy kos ki tudja vezetni őket, mert a nyáj követi a kost.”

    István Vince: Birkák és kosok

    https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid0u5wSVzA2SRTr29bPuVQTUtroLTxUwZYuK8xnsCJJmndBUgxuARPkE7T7DMXBwirYl&id=100022280332934&eav=AfZ4uP_ffdme-Eu2t7JhqTZP_7dxCbV3K_iDkOY9DMZuPcq_CHca4X7uf9EGPhKb2hU&m_entstream_source=group&paipv=0

  26. 27 Tibor bá’
    Hát, az higgyen nyugodtan bármi szépet és jót, és mivel konkrétan bizonyíthatatlan, hogy nem hite szerint van, legyen vele boldog.
    De ő se nehezményezze, hogy van aki legalább ugyanennyi alappal más állásponton van….
    Szegény nagyapám annak idején ravaszul úgy próbált téríteni engem, hogy abból semmi bajom nem származik, ha hívő emberként élek, és nem volt alapja, de mi van, ha igaz a tanítás, és lemaradok az üdvösségemről örökre?…

  27. 28.:

    Ha ön hívő, akkor tudatom, hogy azért senki nem kárhozik el mert egyéni hasznot remél a hitéből amennyiben ez jótettekkel is párosul.
    Más!
    Én szerettem a szocialista rendszerben, hogy mindenkinek volt helye a rendszerben és aki tisztességes volt az azon volt, hogy jobbítsa a társadalmat a saját lehetőségeihez mérten. Ennyiben jó volt és szerintem ez a blog is azért van, hogy véleménycserék által kidolgozzunk közösen egy stratégiát arra, hogy hogy lehetne együtt megoldásokat kitalálni a problémákra. Ha ez sikerül, akkor mindegy, hogy ki idealista és ki materialista. Egy materialistának is lehetnek nagyon jó és építő gondolatai. A blogot és célját tehát maximálisan támogatom! A Tibor bá’-ék generációja tisztában van azzal amit írok.

  28. 31.0Vidéki ember: Ön keveri a vallást a Télapóval, aki, ha jól viselkedik, ajándékot hoz a fenyõfa alá. De az igaz, hogy az is egyfajta hit. A hit az egyén abbéli vágya a kereszténységben, hogy meg akarja ismerni Istent. A “jutalom”, ha úgy tetszik, a döntés szabadsága.

    csak még egy kérdés és ha túl személyes, tekintsen el a válaszadástól: Mely ország szocialista rendszerét kedvelte?

  29. 32.:

    Függetlenül attól, hogy valaki idealista vagy materialista, egy tisztességes ember nem azért tesz jót mert feltétlen jutalmat vár. Hanem mert segít annak akinek segítségre van szüksége. Akár önzetlenül is, viszonzást nem várva.
    Hogy mely ország szocialista rendszerét kedveltem a hibáik ellenére? Nem egy adott országot írnék.
    1945 után újjá kellett építeni az országokat. Lett egy vezérlő elv, ami a közös munkára és egymás segítésére épült. Sikerült korszerű ipart, mezőgazdaságot, tudományos és kulturális fejlődéseket teremteni. Az alsóbb néposztályokhoz is eljutott a kultúra. Egyébként ez a folyamat máshogyan ugyan (kapitalista módon), de nyugaton is lejátszódott. Ott is sikerült ezeket a vívmányokat elérni. Gondoljunk csak például (ez csak egy példa) a beatkorszakra, színészképzésre, minőségi filmekre. Az 1945 utáni korszak mind keleten, mind nyugaton számos eredményt és fejlődést hozott az élet talán minden területén. A kelet hanyatlása 1991-ben történt, a nyugat hanyatlása szerintem úgy 2000 körül kezdődött el és a mai napig is tart. Ami a keletet illeti, most az új reménység Kína (ami a fejlődést illeti).

  30. Elsõ munkahelyemen a hét öt munkanapjából egyen kötelezõen pártiskolázáson kellett részt vennünk azzal a céllal, hogy majd beléptetve a pártba, mi alkotjuk majd a párt ifjúságát. Régen volt, de szavai felidézték bennem az ott hallottakat. Ennek a leköszönõ idõszaknak köszönhetem, hogy kezembe foghattam azt a jegyzéket, amiben fel voltak sorolva a rólam jelentõ személyek, meglehetõsen sokan. Meg a régi vicc jutott eszembe: a kapitalizmus a szakadék szélén táncol. A szocializmus egy lépéssel elõtte…

  31. 34.:

    A poszt témájától elkanyarodtunk, de ez talán “bocsánatos bűn”. Sajnálom az önnel történteket. Ez valóban bűne volt az előző rendszernek. De az USA-ban is volt hasonló. Az “Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság”. Sok emberről jelentették, hogy kommunistagyanús és ellehetetlenítették. Bertold Brecht például 1947-ben azért tért vissza Európába mert őt is megvádolták. De ő csak egy volt a sok közül akiket ilyennel vádoltak.

  32. 35. Csak látszólag: Önnel ellentétben nem gyászolom egyik társadalmi berendezkedést sem, mert mind csaláson alapul.

  33. 3O. Infos
    “Tetszik, taps!”

    Áttérve a szimbolikából a kézzelfoghatóbb valóságra.

    Miért nem lázad fel végre a nép? …. Megvan a tökéletes magyarázatunk!!!

    /https://katohika.gr/ellada/giati-epitelous-den-epanastatei-o-laos-sas-exoume-tin-apoliti-eksigisi//

    Szerintünk nincs olyan olvasó, aki ne tette volna fel magának a kérdést, vagy ne hallotta volna a „miért nem kel fel a nép?”. Hiszen mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy amíg nem reagálunk, addig a helyzetünk rosszabb lesz. És mégis… semmi sem történik.

    De bármilyen furcsán is hangzik, jelenleg a görög nép olyan lázadó állapotban van, hogy nem bírja tovább. És mégsem kel fel. És ez nem a mi fajunk hibája, sem a Görögök és egyéb hülyeségek minősége, amiről hallani lehet a kanapé-jelenség igazolására.

    Minden nemzet csak akkor lázad fel, ha négy (úgymond matematikai) feltétel teljesül, máskülönben eltűnik anélkül, hogy megértené, miért.

    A) Kell lennie egy víziónak, egy ötletnek. Vagyis kell lennie annak a szellemi tápláléknak, amely fedezi a szellemi keresést, amelyre az embernek szüksége van a cselekvéshez. Mi ez a jövőkép ma? Kommunizmus, szocializmus, liberalizmus vagy neoliberalizmus? Kifogytunk az ideológiákból.

    B) Konkrét és látható ellenségnek kell léteznie. Soha senki nem száll fel senki ellen vagy olyan láthatatlan ellenség ellen (pl. globalizáció, piacok, hitelezők stb.), akit nem látna. Van-e látható nemzeti vagy osztályellenség?

    C) Léteznie kell egy perspektívának a jelenlegi pozíció javítására. Más szóval, egy nép fellázad, nem azért, hogy rosszabb helyzetben kerüljön, öngyilkosként, hanem azért, hogy jobb legyen az élete. Mi az az alternatív javaslat, amely ma az emberek helyzetének javítását ígéri?

    D) Létre kell hozni egy Vezetőt vagy Vezetői Csoportot (forradalmi csoport), amely megtestesíti az előző három feltételt, kifejezi a nép alkotóit, és a népi forradalom irányítója lesz. Soha senki sem kelne fel egyedül rendetlenül és koordinálatlanul.És persze a Vezető vagy Vezetői Csoport nem önmagában teremti meg ezeket a feltételeket, hanem egy adott történelmi pillanatban kifejezi a már megszületett feltételeket. Ezért mindaddig, amíg ezek a feltételek nem tisztázódnak és formalizálódnak, a Vezér és így a forradalom nem jelenik meg. Ezért az első három feltételt elvileg tisztázni és formalizálni kell, és akkor azonnal lázadás és megdöntés következik.

    De a rezsim nem naiv. Szándékosan a propagandájával, az intézményi médián keresztül stb. zűrzavart és kételyeket kelt, így nem alakul ki a jövőkép és az alternatív megoldás, az ellenség nyomai könnyen eltüntethetők, és nem vetülnek ki olyan kompetens személyek, akik potenciálisan vezetővé válhatnak. Ezért látjuk, hogy ugyanazokat az elhasználódott anyagokat kolosszális és kihívást jelentő díjakért hasznosítják újra.
    Petros Hasapis

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük