(3942) Az atomhoz nyúlni

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

89. útban a 90. felé

Bár az orosz hadsereg óriási károkat okozott Ukrajnában, hogy megnyerje a háborút, Moszkva ez idáig vonakodott az eszkalációtól. Putyin nem bővítette haderejét nagyszabású behívásokkal. Nem vette célba Ukrajna elektromos hálózatát sem, ami viszonylag egyszerű lenne, és hatalmas károkat okozna az országnak.

Sok orosz szerte a világban követeli Putyintól, hogy erőteljesebben folytassa a háborút. Putyin elismerte a bírálat jogosságát, és tudatta, hogy szükség esetén eszkalál. „Még nem is kezdtünk bele komolyan” – mondta júliusban, utalva arra, hogy Oroszország többet tehetne és tesz is amennyiben a katonai helyzet romlik.

Mi a helyzet az eszkaláció végső formájával? Putyin bizonyos körülmény között használna atomfegyvert. Elsősorban akkor, ha az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei beszállnának a harcba. Ez a fejlemény nemcsak az Oroszországgal szembeni katonai egyensúlyt változtatná meg jelentősen, hanem nagymértékben növelné vereségének valószínűségét, és azt jelentené, a háborút könnyen átterjedhet a területére.

Az orosz vezetők minden bizonnyal azt gondolnák, hogy életben maradásuk veszélyben van, ami erőteljes ösztönzést adna arra, hogy nukleáris fegyvereket használjanak a helyzet megmentésére. Minimum, olyan demonstrációs csapásokat fontolnának meg, amelyek célja meggyőzni a Nyugatot a meghátrálásra.

Azt, hogy egy ilyen lépés véget vet-e a háborúnak, vagy irányíthatatlanná teszi azt, nem lehet előre tudni. Az inváziót bejelentő február 24-i beszédében Putyin határozottan utalt arra, hogy nukleáris fegyverekhez fog fordulni, ha az Egyesült Államok és szövetségesei beszállnak a háborúba. „Azokhoz szólva, akik kísértést érezhetnek a beavatkozásra” – mondta: „tudniuk kell, hogy Oroszország azonnal reagál, és a következmények olyanok lesznek, amilyeneket a történelme során soha nem tapasztaltak”.

Figyelmeztetésen nem lépett át Avril Haines, az Egyesült Államok nemzeti hírszerzési igazgatója, aki májusban azt jósolta, hogy Putyin nukleáris fegyvereket fog bevetni, amennyiben a NATO „beavatkozik, vagy beavatkozni készül”, jó részben azért, mert ez „nyilvánvalóvá tenné, hogy hamarosan elveszíti a háborút Ukrajnában.

Nukleáris beavatkozásra akkor is sor kerülhet, ha Ukrajna önmaga fordítja meg a csatatér eseményeit, az Egyesült Államok közvetlen közreműködése nélkül. Ha, az ukrán erők készen állnának arra, hogy legyőzzék az orosz hadsereget, és visszavegyék országuk elvesztett területét, nem kétséges, hogy Moszkva ezt az eredményt könnyen olyan egzisztenciális fenyegetésnek tekinthetné, amely nukleáris választ igényel.

Végül is Putyint és tanácsadóit kellőképpen megriasztotta Kijev egyre erősödő nyugathoz való igazodása, hogy szándékosan Ukrajna megtámadását választották, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei egyértelműen figyelmeztettek az Oroszországra váró súlyos következményekre.

Moszkva nem az Egyesült Államokkal, hanem az Ukrajna elleni háború keretében alkalmazna nukleáris fegyvereket. Nem félne a nukleáris megtorlástól, mivel Kijevnek nincs nukleáris fegyvere, Washingtonnak pedig nem állna érdekében nukleáris háborút indítani. Az egyértelmű megtorló fenyegetés hiánya megkönnyítené Putyin számára a nukleáris felhasználás megfontolását.

Végül, ha a háború elhúzódó patthelyzetbe kerül, amelynek nincs diplomáciai megoldása, és Moszkva számára rendkívül költségessé válik. Putyin pedig kétségbeesetten szeretné kedvező feltételekkel lezárni a konfliktust, és a győzelem érdekében folytathatja a nukleáris eszkalációt. Az Egyesült Államok nukleáris megtorlása nagyon valószínűtlen. Oroszország valószínűleg taktikai nukleáris fegyvert vetne be kis számú katonai célpont ellen, legalábbis kezdetben.

Amennyiben szükséges, későbbi támadások során városokra is lecsaphat. A stratégia egyik célja a katonai előny megszerzése lenne, de a legfontosabb, hogy  félelmet keltsen Nyugaton, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei gyorsan lépjenek a konfliktus kedvező feltételekkel történő lezárása érdekében.

William Burns, a CIA igazgatója áprilisban megjegyezte: „Egyikünk sem tudja félvállról venni a taktikai nukleáris fegyverek, vagy alacsony hozamú nukleáris fegyverek esetleges igénybevételének veszélyét.”

Bár, elméletileg megtörténhet egy ilyen katasztrofális lépés megtétele, de erre kicsi az esély, és ezért nem kell aggódni. Végtére is, mindkét oldal vezetői erős ösztönzőkkel bírnak arra, hogy távol tartsák az amerikaiakat a harcoktól, és elkerüljék akár a korlátozott nukleáris felhasználást is, nem beszélve egy tényleges atomháborúról.

Valójában a hagyományos nézet nagymértékben alábecsüli az ukrajnai eszkaláció veszélyeit. Először is, a háborúknak általában megvan a maguk logikája, ami megnehezíti a lefolyásuk előrejelzését. Téved, aki magabiztosan azt mondja, hogy tudja, milyen úton halad az ukrajnai háború.

A háborús idők eszkalációjának dinamikája nehezen szabályozható, illetve megjósolható, ami figyelmeztetésül szolgálhat azoknak, akik bíznak abban, hogy az ukrajnai események kezelhetők. Továbbá, amint azt Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus felismerte, a nacionalizmus arra ösztönzi a modern háborúkat, hogy a legszélsőségesebb formájukba fajuljanak, különösen akkor, ha a tét mindkét fél számára nagy. Ez nem azt jelenti, hogy a háborúkat nem lehet korlátozni, de ezt nem könnyű megtenni.

Végezetül, tekintettel egy nagyhatalmi atomháború elképesztő költségeire, a bekövetkezésének akár csekély esélye is mindenkit hosszan és alaposan elgondolkodtat azon, hogy merre vezethet egy ilyen konfliktus. Ez a veszélyes helyzet erőteljes ösztönzést ad a háború diplomáciai megoldására. Sajnálatos módon azonban nincs kilátásban politikai rendezés, mivel mindkét fél szilárdan elkötelezett a háborús célok mellett, amelyek szinte lehetetlenné teszik a kompromisszumot.

A Biden adminisztrációnak együtt kellett volna működnie Oroszországgal az ukrajnai válság rendezése érdekében, még mielőtt februárban kitört a háború. Most már túl késő megállapodni. Oroszország, Ukrajna és a Nyugat szörnyű helyzetben ragadt, és nincs nyilvánvaló kiút. Csak remélni lehet, hogy mindkét oldal vezetői úgy kezelik a háborút, hogy elkerüljék a katasztrofális termonukleáris eszkalációt. A több tízmillió ember számára, akiknek élete forog kockán, ez azonban rideg kényelem.

___________________________________________________________________________

A Foreign Affairs, a nemzetközi kapcsolatok folyóirata, amely évente hatszor jelenik meg New Yorkban, a világ egyik legrangosabb ilyen jellegű folyóirata. A Külkapcsolatok Tanácsának szerve, amely 1922-ben alapította, rátekintést ad az Egyesült Államok külpolitikai berendezkedésére. Nemzetközi hírnévre tett szert a világ színterén zajló politikai, gazdasági és társadalmi fejlemények gondos és alapos elemzései miatt. E tekintélyes és tudományos cikkek szerzői az ország legkiválóbb újságírói, tudósai és államférfiai közé tartoznak. Az ebben a folyóiratban felvetett ötletek, ha a külügyi közösség jól fogadta őket, később gyakran újra megjelentek az Egyesült Államok kormányának politikájaként vagy törvénykezéseként. Ezen a „teszten” megbukott leendő politikák gyakran eltűntek.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

51 gondolat erről: „(3942) Az atomhoz nyúlni

  1. Pár napja jelent meg ez az írás a „nature food” honlapon, amely az atomháború következményeit az élelmiszerellátás szempontjából vizsgálja, modellezi részletesen.

    A lényeget tekintve újat nem mond: a nukleáris fegyverek közvetlen hatását elkerülők számára sem jelentene semmi jót. Enyhén szólva.

    http://www.nature.com/articles/s43016-022-00573-0

  2. És tegyük hozzá hogy a deep state egyik think thank fő ernyő szervezete…
    Nem véletlenül igazodik hozzá az amerikai külpolitika, hisz ez az irányadó külpolitika…
    Ellenben jól láthatóan a jelenlegi amerikai külpolitika nem követi az intelmeket, ergo frakció szakadás van a deep stateben, ennek másik indikátora Kissinger felszólalása, aki ellenzi az oroszok elszigetelését.
    Gyaníthatón a fiatalabb generáció azt gondolta hogy jobban tud mindent is, mint a régi generáció, ami ma már láthatóan bebizonyosodott hogy nem így van, és a színpadra léptek az öregek, hogy elsikálják a problémát. Értelmesebb ügynökök, pardon vezető politikusok erre lépni kezdtek, de jól láthatóan sokan nem, aminek kemény pofára esés lesz a vége.

  3. Ukrajnának ugyan nincs atomfegyvere, de remélem az Oroszok is tisztában vannak azzal, ha atomhoz nyúlnak, megtorlásként az Ukránok célkeresztjébe fognak kerülni az Orosz atomerőművek, létesítmények. Ezek megrongálásával sokkal-sokkal nagyobb kárt, szennyezést tudnak okozni mint egy korlátozott taktikai robbantással az Orosz fél. Nyilván az Orosz ellencsapás sem fog elmaradni. Nincs kétségem afelől hogy elkeseredésükben ezt meglépik az Ukránok. 🙁

  4. 3: Minato

    Ha az oroszoknak egy csepp eszük van (nekünk pedig szerencsénk) akkor nem várják meg az elkeseredett ukránok ilyen terrorista akcióit, hanem még előtte lebénítják őket. Az egész világ számára az egyetlen esély hogy visszatérhessünk a normális rothadás állapotába…

  5. 4. Minato
    Nincs amivel eredményesen támadhatná az ukrán az orosz atomerőműveket.
    Ahhoz, hogy egy atomerőművet szétcsesszél, legalább annyi és olyan erős siklóbomba kell, na meg az azt szállító harci repülőgép, mint amivel Izrael lenullázta az iaraki Osiraki atomerőművet.
    Ezekből pedig az ukránoknak nincs! Sem olyan repülőgép ami az orosz területeket védő rétegzett légvédelmen át tudna menni (USA-nak sincs!), sem megfelelő bombája. Rakétarendszere pedig erre alkalmatlan! Még a Zaporozseci erőműnél sem mennek semmire, bár szeretnének. Ti. a HIMARS robbanófeje kicsi ahhoz, hogy egy több méteres betonfalat átüssön. Még a hidakon is csak lyukakat tudott ütni, anélkül, hogy komolyan megrongálta volna azokat szerkezetileg. A legnagyobb, a HIMARS rendszerhez járó ATACMS rakéta, ami 300 km-es hatótávval bír, az is 1.6 tonna súlyú, amiből a harci fej csak 200 kg körüli. Na azzal egy atomerőművet legfeljebb megkarcolsz, nem hogy lerombolod. Ezek a rendszerek nem erre lettek kitalálva. Bár nem vitás, az USA képes lehet lehet fejleszteni olyan töltetet, ami egy erőművet is kiüthet, de kétlem, hogy ezt megtenné az ukránok kedvéért, vállalva, hogy belekeveredik egy mindent elsöprő atomháborúba.
    Izrael a fent említett Iraki erőművet egy tucatnyi 900 kg-os romboló bombával pusztította el (melyek közül kettő nem robbant fel).
    Szóval lehet, hogy megtennék az ukránok válaszul egy orosz taktikai csapásra, csak éppen nincs meg hozzá a képességük. Na meg, ha belemennének az adok kapokba, akkor Ukrajna rövid időn belül megszűnne létezni, meg az is aki beleállna ebbe a bunyóba.
    De nem kell aggódni, mert erre szerencsére nem fog sor kerülni, mert mint írtam, Ukrajna nem tudja eredményesen támadni az orosz atomerőműveket.

  6. 5 Bendegúz. Sokan, sokszor gondolták az Ukránokról hogy nem tudják megcsinálni, nem tudnak harcolni, gyengék minden oldalról, nem is oly rég. Szóval arra nem vennék mérget ezek után hogy valamilyen módon nem oldanák meg. Sajnos.

  7. 5 – Bendegúz:
    Nem a reaktort kell szétlőni, hanem a hűtőrendszert. A többit megteszi maga a reaktor.

  8. Mi van ha az oroszok a legkisebb taktikai atomfegyverekkel támadnák az ukrán városokat, melyek csak ott okoznának nagy pusztítást és nem nagyon eszkalálódna a rádioaktív felhő?…
    Nyilván rengeteg emberéletet követelne a civil lakosság körében úgy is, ami óriási felháborodást váltana ki a világban és elszigetelné Oroszországot…

  9. 8 – éliás

    Mégis miért bombáznák egyáltalán az ukrán városokat az oroszok atommal?!
    Civileket atommal megszórni az amerikaik szoktak, nem az oroszok.

  10. 7. Minato
    Hogy csinálnák meg? Külső segítséggel, aminek „köszönhetően” most is harcolnak? Kétlem, hogy valamelyik ország hajlandó lenne olyan eszközt adni nekik, amivel orosz nukleáris erőműveket tudnának lerombolni. Enélkül pedig nem fog menni. Robbanó mellényes „Szláva Ukrajnát” ordítozó fanatikusokkal nem lehet egy ilyen komplexumot felrobbantani, főleg, hogy úgy lettek megépítve, hogy az atombombán kívül mindennek ellenálljanak.
    De a tisztán látás érdekében vegyük sorra, mijük van:
    – rakéta tüzérségük van, de erre nem alkalmas,
    – harci rep.gépük van, de erre nem alkalmas (nem tud átjutni az orosz rétegzett légvédelmen – ne téveszd össze a fronton alkalmazottal!),
    – valószínű, hogy van romboló bombájuk, de nem tudják elujttatni,
    – öngyilkos robbantó brigádjuk van, de azok egymagukban nem tudnak annyi robbanószert bejuttatni, hogy eredményt érjenek el, legfeljebb az irányító termet támadhatnák meg, de azt sem sok eséllyel, mivel az oroszok biztosan, több körös védelemmel védik.
    Szóval, nem nagyon látom kivitelezhetőnek egy ukránok által tervezett támadást.

  11. 7. Tibor bá’
    Te is tudod, hogy egy ilyen erőmű hűtése kétkörös. Az első kör, ami erősen rádióaktív vizet tartalmaz, az az erőmű épületén belül van, erős betonfalakkal körbevéve. A második vízkör, ami hűti az elsőt az nyitott, kintről – jellemzően a folyóból – érkezik csöveken. DE, biztonság esetére van egy tartalék „vezeték” is, amin keresztül simán meg lehet oldani a víz pótlását, arra az esetre, ha az eredeti vezeték megrongálódna.
    Ezek tükrében, nem véletlen, hogy a demokratikus ukránok a kiégett fűtőelemek tárolására szolgáló víztartályokat vették célba. Ha azokat el is találják, nem lesz abból Csernobil 2., legfeljebb helyi szennyeződés áll elő.

    8. éliás
    Szerinted ennél jobban el lehet szigetelni Oo., mint most?
    Ja, hogy esetleg a most még támogató országok is kihátrálnának mögüle? Kétlem. Az az ő gazdaságuknak a vesztét is eredményezné.
    De, szerintem nem fognak semmi atomot bevetni, per pillanat. Ukrajna legyűrése után mi lesz, az a jövő titka.

  12. Az oroszok már napnál világosabban vesztésre állnak, csak az a kérdés, hogy megvárják a szégyenteljes katonai vereséget, vagy előbb kivonulnak maguktól. A többi az mind csak vágyálom, az atomkártya is csak ezért van most előszedve, álmodik a nyomor.

  13. 12. Valgyimir.
    Te milyen filmet nézel?
    A nagy angol és Zelenszky bejelentéséből, hogy augusztusra még a Krimet is visszafoglalják, semmi sem lett.
    Konkrétan az van e helyett, hogy per pillanat is, napi szinten több 10 m2-et foglalnak el az oroszok.
    Vagy az ukrán offenzíva szerinted és szerintük is olyan, hogy hátrálnak egészen Kijevig?
    Na de meglátjuk, mit hoz az ősz.

  14. 13: Bendegúz, a több tíz km2 ha igaz is (nem néztem utána), az kb. semmi. Ha nem vagy végletesen elfogult, akkor be kell látnod, hogy állóháború alakult ki. Az állóháború minden, csak nem az ami az oroszoknak dolgozna, mert bármennyire is nem esik erről szó, az ő készleteik nem végtelenek, fogynak ki a technikából, Oroszország egyre távolabbi csücskeiből guberálják össze az Ukrajnába küldött hadianyagot, miközben az ukránok folyamatosan egyre több és jobb eszközhöz jutnak, és egyre több katonát képeznek ki. Lehet gúnyolódni, hogy hol az ukrán offenzíva, de az, hogy az nincs, az szándékos ukrán döntés, nem akarnak tízezreket feláldozni, amikor ki is lehet véreztetni az oroszokat. Most ezt látjuk. Az is érdekes, hogy annyira egyszerűnek gondoljátok az ukránokat, hogy ha megígérik az offenzívát, azt komolyan is gondolják, és fel se merül, hogy ez csak stratégia. Ezzel az ilyesztgetéssel elérték, hogy Harkiv környékére csoportosítsanak át az oroszok, és az átcsoportosított egységek ott szépen lekötve kb. tehetetlenül malmozzanak. Azt is észre lehet venni, hogy komoly fegyvertényeket – krími repülőtéren vagy 10 gép megsemmisítése pl. – az ukránoktól látunk, az oroszok csak kétségbeesett terrorakciókkal tudnak figyelmet kelteni, amikor civileket bombáznak éppen szét. Oroszország vesztett, a céljai elérhetetlenek, most csak vergődik ebben a helyzetben és keresi a jó kiutat, de az nagyon nincs neki, csak vereség vagy még nagyobb vereség közül választhat.

  15. 15. Valagyimir
    „nem akarnak tízezreket feláldozni, amikor ki is lehet véreztetni az oroszokat. Most ezt látjuk. ”
    Gondolom osztottak szoroztak a döntéshozók és az jött ki eredménynek, hogy érdemesebb lassan hátrálni, mert a harcok befejezéséig így kevesebb lesz a civil és katona áldozat, mintha erőfölényüket használva kiszorítanák az oroszokat az országból.

    Akkor most az adatokból megmondom, ha az áldozatminimálozási taktika beválik, akkor a háborúnak mikorra kell befejeződnie, hogy azt mondhassuk, a taktika jó volt.

    Naponta az ukrán civil és katona halálos áldozatok száma 60-200 közé tehető. Átlag naponta 130 áldozat.
    A több tízezer áldozat elég megfoghatatlan becslés. De azért van támaszunk.
    Abból kell kiindulni, hogy a magyarban ez a megfogalmazás húsz- harmincezret takar.

    Ha a kifárasztásos háború még 230 napig tart, akkor az eddigi áldozatok számából kiszámolható, hogy az ukránok úgy kalkulálnak, 230 napon belül befejeződik a háború. A kivéreztetett orosz sereg kivonul. Ekkor 230X130=29.900 lesz az áldozat.
    Ha ennél tovább tart a kivéreztetés, akkor érdemesebb lenne most kiűzni az oroszokat, mert kevesebb áldozattal járna.

    Azért milyen bénák ezek az oroszok, hogy az ukrán nyugati ellátási útvonalakat érdemben nem támadják. Közút, vasút, villany, vízhálózat, hidak működőképesek.

  16. 15. Valgyimir

    Nem támadnak, mert nincs amivel.
    Tizede harci repülőjük sincs mint az orosznak (ami van az sem repülhet az orosz légvédelem miatt).
    Tizede helikopter állományuk sincs mint az orosznak (ami van az is csak korlátozottan repülhet az orosz légvédelem miatt).
    A dronos aktivitásuk, most, hogy az orosz megerősítette a csapatai légvédelmet, minimálisra csökkent.
    Vagyis a légtérben egyértelműen orosz légi fölény van!

    Tizede tüzérségi eszközük sincs, mint az orosznak.
    Képzett katonáinak nagy része már vagy elesett, fogságba esett vagy nyomorék lett (Luhanszk és Donbasz környékén ezek harcoltak), pótlásukra alig képzett területvédelmiseket vetnek be.
    A korszerű, nyugati páncéltörő eszközök nem játszanak már, mert az orosz előbb tüzérséggel átforgatja 1 m mélyen a földet és csak azután támad. Sem eszköz sem ember nem marad a területen egy ilyen gyilkos zárótűz után.
    Harckocsi meg egyéb gyalogsági szállító eszközből is lassan kifogynak az ukránok. Pótlásuk nehéz és körülményes. Ezzel szemben az orosz a jobb technikát nem vetette be, jellemzően ócskavasakat küldött a frontra (nyugat ezen röhécsel már fél éve). Vajon miért is? Majd kiderül.
    Az a néhány sikeres akció, amit végrehajtottak a HIMARS-okkal, köszönő viszonyban sincs azzal, amit ők kapnak napi szinten az orosz légi és rakta egységektől. A Herszon körüli hidak megrongálását (szerkezetileg nem sikerült szétverni) nem nevezném nagy fegyverténynek, mert azokat továbbra is használják, igaz kisebb intenzitással.
    Vagyis szárazföldön is az oroszok vannak kezdeményező pozícióban. Csak közbevetőlegesen említem meg, hogy a Herszoni offenzíva, amit lassan egy hete indítottak az ukránok, befulladt! Nem érte el a célját, vagyis a nyugati part visszaszerzését. Sőt az oroszokat sem sikerült kivetni állásaikból!

    Nem az oroszok lassú felőrlése folyik, hanem pont, hogy az ukránoké, mivel nem tudják kompenzálni azzal a pár tucat nyugati tüzérségi eszközzel a brutális orosz tüzérségi fölényt. Napi szinten annyi lövedéket lőnek el az oroszok, mint az USA az egész Iraki megszállás során. Ezt pont ma olvastam és amerikai szakértő állítja. Sőt hozzáteszi, hogy a még meglévő nagy mennyiségű hidegháborús tüzérségi készletek mellé, erősen felfuttatták a gyártást is.
    Ukrajna már a klasszikus D-20 és 30-as tarackokhoz járó lövedékekből is kifogyott, nyugat pedig nem tudja pótolni, lévén az ő kalibere 155 mm (a kelet eu-s országok készleteiket már elküldték, nincs több).
    Ha annyira jól állnak az ukránok, miét veszítenek folyamatosan területet és katonát meg technikát? Csak kérdem.
    Ha csak a nyugat be nem száll közvetlenül, jövő ilyenkorra a jelenlegi Ukrajna és vezetése történelem lesz. DE, ha beszáll, akkor, ne vegyél (én sem veszek) tartós élelmiszert, mert sem nyugaton sem keleten (Oo.), kő kövön nem fog maradni.
    Úgy, hogy ebből kiindulva, nyugat ennél tovább mint most ment, nem fog menni! Ez pedig édeskevés, főleg ha a tél beköszönt.

  17. 15, Vlagyimir:

    Ha az oroszok a keleti országrészen és a tengerparton lévő demilitarizált városokat felújítják, (lakó)házgyárakat telepítenek oda és ezt egyszerre több ukrajnai városban cselekszik, akkor szerinted mekkora gazdasági tartalékokkal rendelkezhetnek?

    Az nem jelent semmit, hogy T-72B3M és ettől lényegesen régebbi konstrukciójú harcjárműveket vetnek be százával az ukrán konfliktusban, mivel úgyis a parancsnok tudása számít és a harckocsi pontos tüze.
    Jól jön majd a korszerű földi/vizi -és csillagfegyverzet, ha a NáTó nem bír magával…ez esetben meg mindegy, hogy hány üveg lecsót tettél be a spájzba fiam!
    *********
    Szerinted a szankciókból hány év múlva fog kilábalni Európa, ezt úgy kérdezem, hogy jóformán még el sem kezdődött?

    Szén-dioxid kvóta vagy például a magyar villanyautó gyárak (meg effélék) beruházása hány évig fog stagnálni, így hogy a földgáz nyújtotta „sűrű energiáról” csak a sötétzöld csillámpóniék tudnak – vállrándítással lemondani?

  18. Az oroszok egyre nevetségesebbek, és ahogy lesznek egyre kevésbé félelmetesek, és válik egyre nyilvánvalóbbá a bukásuk, úgy fognak kihátrálni mellőlük a szövetségeseik, és esnek neki az ellenségei nagyobb erővel. Még Orbán is ellenük fog fordulni, ne feledjétek szavamat, sőt azt a számon kérhető fogadást is ajánlom, hogy az oroszok még az ősszel kapitulálnak.
    A szankciókból ahogy helyreáll a gázszállítás kilábal Európa, ahogy az oroszok leteszik a fegyvert. A kérdés az, hogy az oroszok mikor lábalnak ki belőle? Az olajuk nem kell már itt senkinek, elég tanker meg még évekig nem lesz gyártva, így csak a töredékét tudják eladni a jelenlegi mennyiségnek Kínába. A gázexportjuknak is mi Európaiak vagyunk a felvevőpiacuk, de minél tovább tart a háború, annál nagyobb szeletét bukják el a piacnak, mert bejön helyettük más. Oroszországnak így, vagy úgy de vége a jelenlegi formában, egy pangó, kilátástalan ország lesz, ami szét fog hullani, hiszen most is csak az erőszak tartja egyben.

  19. 19 – Vlagyimir

    Az idő Ukrajna ellen dolgozik, ezt még a Fehér Ház is kénytelen beismerni.

    John Kirby friss nyilatkozata a CNN-nek: „Tudjuk, hogy az idő most nem Ukrajna oldalán van.”

    https://oopstop.com/white-house-spokesman-kirby-time-is-against-ukraine/

    A többi felvetésedre korábban Bendegúz és János válaszoltak; esetleg annyit tennék még hozzá, hogy az oroszok könnyedén adják el a kőolajat, földgázt és sok egyéb más terméket Európán kívül is, elég nagy a kereslet ilyen szempontból. Ezek tények.

    Amennyiben fogadni akarsz, én vevő vagyok rá! Ha az az állításod, hogy ezen az őszön az oroszok kapitulálni fognak, az én tétem ez ellen van! Mit ajánlasz fel?

    (Ábel fórumtárs 7 nap múlva el fog veszíteni egy fogadást, amelyet a tavasszal kötöttünk, csak szólok).

  20. 19. Valgyimir
    Csak annyit fűznék hozzá, hogy a kevés tanker nekünk itt az EU-ban is óriási probléma. A szállítási kapacitások le vannak kötve több évre előre. Így még ha kapnánk is alternatív forrást (egyelőre nem nagyon van), akkor sem lenne, amivel szállítani az EU-ba az olajat.
    Ha megépítik a Kínaiak a Szibéria ereje vezetéket, az orosznak nem lesz szüksége többé az EU-s vásárlásokra. Kína ki fog lőni az olcsó orosz nyersanyaggal, mi pedig kínlódni fogunk a drága USA/Kanadai palagáz miatt.
    Nem mellékesen egyelőre a cseppfolyósított drága palagázt sem tudjuk fogadni. 3-5 év a terminálok kiépítése, na meg hajókat is kell építeni. Ezek óriási plusz beruházások. És ne feledjük az orosz akkor is megmarad, ha egy kapavágást sem csinál, csak elad. Korlátlan mennyiségű nyesanyaga és energiahordozója van. Ez a háború is ezért lett kirobbantva a nyugat részéről! Ti. nyugat csak akkor élné túl az elkövetkező éveket, ha rá tudná tenni a kezét az olcsó orosz nyersanyagra.

    20. Zsolt
    Én is beszállok!
    A fogadás tétjét pedig Janinál a Valhalában hagyjuk (ha nem akarjuk a személyes találkozót a fogadó társsal).
    Ő majd átadja a nyereményt, illetve visszaadja a nyertes letétben hagyott tétjét is. Közben pedig mind a tét letétbe helyezésekor, mind pedig a nyeremény átvételekor egy jót ebédelünk/vacsorázunk. Ezzel fizetjük a letéti díjat:-).
    Mindenki jól jár!

  21. 21. Én nem tudom senkinél hagyni a fogadás tétjét, mert nagyon messze vagyok tőletek, de küldök innen nektek egy láda sört ha elbukok. Akár ehhez a Janihoz is a Valhallába 🙂 Mivel őszt mondtam, és nem konkrét dátumot, akkor legyen annyi előnyöm, hogy az ősz utolsó napja, azaz november 30 a lejárat. Nekem elég lesz tőletek tétnek a dicsőség 🙂

  22. 22 – Vlagyimir

    Rendben, áll a alku! Elfogadom a 2022. november 30.-i időpontot, eddig kell Oroszországnak kapitulálnia.

    Ha vesztesz, küldesz egy láda sört a Valhalla Grill-be, a márkát te választod ki, de ne legyen alkoholmentes!

    Ha vesztenék, akkor beismerem, hogy te láttad át jobban az ukrán helyzetet és tiéd a dicsőség. Plusz ha bármilyen alkalom adódik a jövőben, meg foglak hívni egy korsó sörre is.

  23. Nem igazán szeretnék abba belemenni, hogy ki nyer ma, ki veszít holnap (Európa, Oroszország és Ukrajna már rég veszített azzal, hogy egyáltalán kitört a háború), viszont van néhány friss információ is, ami érdekes lehet:

    Az USA az 1991-es Öböl-háború idején összesen 60 ezer db tüzérségi lőszert vetett be. Az orosz VM jelentése szerint az orosz haderő napi 60 ezer db tüzérségi lövedéket lő ki, ami számomra még mindig elképesztő mennyiség (a britek 100-120 ezer db/napot írtak korábban, ami egyenesen sci-fi).
    Az orosz haderő február 24.-én 15 millió darab tüzérségi lőszerrel rendelkezett és éves szinten 1-1,5 millió db között tudnak most is gyártani, ez kb. 100-110 ezer db/hónap. Április óta kezdtek meg egyfajta tüzérségi felörlő háborút, amit a jelenlegi lőszerkapacitásokkal még kb. egy évig tudnának – elméletileg – folytatni, ha valóban minden nap 60 ezer tüzérségi lövést leadnak… hm…

    Az ukrán védelmi minisztériumból egy kiszivárgott információ szerint eddig 250 ezer (!!!) fő az ukránok valós vesztesége, az orosz veszteséget kb. 15 ezer (!!!) főre becsülik. Ez majd persze a háború után fog kiderülni, jó esetben…
    Mindenesetre orosz hírportálokon és közösségi oldalakon egyelőre nincs nyoma annak, hogy itt 40-50-70 ezer fős orosz veszteség lenne, ennek már azért lenne némi társadalmi visszhangja.

    A NATO tagállamok egyes fegyvertípusokból kifogynak, a beígért eszközök/fegyverek csak egy töredéke érkezik már Ukrajnába. A legdurvábbat a spanyolok lépték, akik először ígértek 40 db harckocsit, a harckocsik megérkeztek, kipakolták hozott a lőszereket, majd vissza a hajóra és hazamentek Spanyolhonba, az ukránok megálltak és néztek, tank nincs, némi lőszer jött. Utána a spanyol kormány 10 db-ra csökkentette az harckocsi mennyiséget, majd végül közölték, hogy sajnos olyan rossz állapotúak az ígért tankok, hogy inkább le sem szállítják. A Kieli Világgazdasági Intézet kimutatása és elemzése alapján április óta folyamatosan csökken az európai országokból érkező katonai támogatás Ukrajna számára és egyes európai NATO tagállamok már csak úgy tudnának fegyverzetet biztosítani, ha a saját aktív készleteiket adnák át Kijevnek.

    Az ukrán haderő döntő részben exszovjet eszközparkkal bír, a hozzájuk tartozó lőszerkészletek viszont vészesen fogynak az ukrán katonai vezetés szerint és per pillanat nem is tudják pótolni sehonnan.

    Érdekes információ szivárgott ki Lloyd Austin USA védelmi miniszer egy szenátusi meghallgatásáról, ahol próbálta elbagatelizálni azt a problémát, hogy az amerikai fegyverszállítások miatt a gyártás és utánpótlás esetleg veszélybe kerülhet bizonyos fegyverzetek terén. Gregory Hayes, a Javelineket gyártó Raytheon Technologies vállalt vezérigazgatója ezen a meghallgatáson ellenben alkatrészhiányt emlegetett és véleménye szerint bizony lehetnek problémák.

    Az oroszok nem néhány 10 km2-t foglaltak el eddig, hanem az eredeti Ukrajna területének 20%-át (a Krímmel együtt), ami 150.000 km2 (kb. mint Görögország teljes területe) és ezzel együtt nagyjából 2 ezer települést.

    Nagyon furcsa dolgok zajlanak ekörül a háború körül, egyelőre szerintem mindenki maradjon óvatos a veretes véleményeket illetően, az elmúlt bő évtizedből viszont néhány kijózanító dolog látható:

    1. A 2011-es Líbia elleni Nyugati katonai támadás 4. napján a francia, a brit és az olasz légierő nagyjából kifogyott a precíziós fegyvereik döntő részéből. A harmadik generációs líbiai légvédelmet a US Navy cirkálórakétáinak kellett kiiktatni, mert a francia és brit légierő erre nem volt képes.
    Gondolom, ezt nem kell tovább ragozni, hogy mit jelent.

    2. Az USA iraki, majd az ezt követő döbbenetes színvonalú és lefolytatású afganisztáni kivonulása több kérdőjelet hagy, mint amit megválaszol. Az USA haderő is jelen idő szerint árnyéka az 1991-es akkori amerikai haderőnek (akkor pl. 134 repülő wingjük volt, ma cirka 54).
    Az USA katonai fellépése Szíria és Irán esetében megbicsaklott és a mai napig úgy is maradt.

    3. Az orosz haderő az ukrajnai hadművelet első két hónapjában elképesztő dolgokat művelt, amire nincs épeszű szakmai magyarázat semmi.

    Konklúzió: Az elmúlt évtizedben sem a Nyugat, sem a Kelet katonai nagyhatalmai nem hozták a harctéren azt a szintet, amit a laikus és a CNN-en (Hollywood-on) felnőtt generáció az 1991-es, szinte tv show-nak ható, de jól megvágott Öböl-háborús filmanyag után „elvárt” volna.
    Azok a katonai szakértők, akik nem haknizni járnak a médiába óvatosságra intenek a gerjesztett „elvárásokkal” és a médiában tolt túlzó propagandákkal kapcsolatban, mert mindkettő fals.
    Osztom ezt a nézetet, természetesen, aki úgy érzi, az semmiképpen se fogja vissza magát és tolja csak bátran bármelyik oldal mellett, ami a csövön kifér.

    Remélhetőleg sem az idióta orosz állami tévének, sem a féleszű leendő brit miniszterelnöknek nem lesz igaza és elmarad az atomháború – így egy szép napon talán sok érdekes és valós dolgot tudhatunk meg erről a hadműveletről.

  24. 22. Valgyimir – 23. Zsolt

    2022. nov. 30. – orosz kapituláció????
    Hát….., merész, nem mondom.

  25. Az atomháború kitörése miatt akkor kezdek izgulni, mikor felhagynak a győzködésemmel, hogy kinek van igaza.
    Egy atomháború után úgysincs senki aki bármit is számon kérhetne.

    Senki nem osztja a sejtésemet, hogy a sok érthetetlen lépésre magyarázat lehet a bevetett mesterséges intelligencia és a szuperszámítógép számítási teljesítményének titokban elért mértéke.
    Nagyon sok mindenre használják már a mesterséges intelligenciát, pont a harctéri hadmozdulatok megtervezése maradna ki?

  26. Egyébként ha a felek hozzáállása nem változik a jelen állapotokhoz képest, szintén egy hét marad a szerb-koszovói helyzet eldurvulásáig.
    A július végi feszültséget csak egy hónapra jegelték, semmi egyéb nem történt. Legalábbis amiről tudni lehet.

  27. 26 – Károly

    „Senki nem osztja a sejtésemet, hogy a sok érthetetlen lépésre magyarázat lehet a bevetett mesterséges intelligencia és a szuperszámítógép számítási teljesítményének titokban elért mértéke.”

    Sőt, van egy esélyes konkrét célobjektum is: a Black Rock Aladdinje.

    A Black Rock és a Vanguard Group a világ két legveszélyesebb cégcsoportja. Sokan fel sem tudják fogni, hogy mi mindent ellenőriznek.

  28. 26. Károly

    Ez nem csak sejtés és nem csak hadmozdulatok esetén modelleznek előre szuperszámítógépekkel, hanem gazdasági és társadalmi folyamatokat is. Van külön név is erre: jövőkutatás.

  29. Én arra fogadok,

    hogy februárban nemcsak a NO GO zónákban fognak tombolászni a bevándorlók, hanem az EU-ban mindenfelé a honos állampolgárok.

    Elképesztő mennyiségű éhes fekete afrikai ember fogja szétrángatni a kerítést Melillában, mivel a Barkhane hadműveletet kénytelenek voltak befejezni Maliban a francia szakemberek.
    (algériai csempészek áradata segíteni fog nekik ebben)

    (tisztára olyan, mint az „Az ember gyermeke” című film)

  30. 19. Vlagyimir – „az oroszok még az ősszel kapitulálnak. „
    Szun Ce mondta, hogy minden hadviselés megtévesztésen alapszik.
    Itt viszont önmegtévesztés van, a „szabad sajtó” és a „szabad nyugati világ” beetetett titeket meg Zelenszkijt is , hogy nyugati támogatással és fegyverekkel Oroszország legyőzhető. Csakhogy Oo. nem egy Libia, Irak, vagy Afganisztán.

    Alább egy titkos amerikai kormányzati dokumentum, hogyan lehet hamis győzelmi jelentésekkel és propagandával meggyőzni a közvéleményt az afganisztáni háború sikerességét illetően, miközben a félreérthetetlen bizonyítékokat elrejtették arról, hogy az egész háború valójában vesztes ügy.
    https://www.washingtonpost.com/graphics/2019/investigations/afghanistan-papers/afghanistan-war-confidential-documents/

  31. Oroszország nem rohanta le Ukrajnát, bár (szerintem) megtehette volna. De hogy Ukrajna megnyeri a háborút az megüti a nevetségesség szintjét. Aki ezt hirdetik, az vizsgálja át, mit szopott be, hol és mikor.

  32. 33. Tibor bá’

    Sok értelme nem volt a fogadásnak, van a geopolitikában néhány alapvető törvényszerűség, ami eleve nem teszi lehetővé, hogy jelentős erőforrásokkal rendelkező nagyhatalmakat a kispadra ültessen csak úgy bárki.

    A világon nagyjából több tucat államnak az égvilágon semmilyen érdeke nem fűződik Oroszország jelen idő szerinti bedőléséhez, ellenben egy csomó érdekük ahhoz, hogy még véletlenül se történjen ilyen.

    Néhány fontosabb állam: India, Pakisztán, Kína, Brazília, Argentína, Venezuela, Kuba, Franciaország, Mali, Algéria, Egyiptom, Etiópia, Szudán, Törökország, Irán, Indonézia, Szaúd-Arábia, EAE, Kazahsztán, Dél-Afrikai Köztársaság, Görögország, Németország stb.

    Sokat nem akarok és nem is fogok erről regélni, a lényeg annyi, hogy egy relatíve kicsit gyengülő és bizonyos kordonok közé zárt Oroszország ezeknek az országoknak a saját geopolitikai érdekeik miatt megfelel, egy bedőlő Oroszország viszont semmiképpen.

    Csak egy konkrétum, hogy tiszta legyen a dolog:
    https://www.portfolio.hu/global/20220824/sulyos-vad-francia-uzemanyaggal-repulhettek-az-ukran-varost-foldig-rombolo-orosz-vadaszgepek-562955?utm_source=hirstart&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator
    Franciaország nem nézi jó szemmel a különutassá váló angolszász politikát, a legutóbbi ausztrál tengeralattjáró bizniszben elkövetett aljas húzás amúgy is kiverte Párizsnál a biztosítékot. Párizs és Berlin esetében még kevésbé vonzó opció egy angolszász vezetésű lengyel-ukrán szövetség létrejötte.

    Ha valaki nem érti, miről van szó, olvasson utána a napi mainstreamen túl is.

    Tök mindegy, szóban hogyan éltetik Ukrajna hőseit, valójában csak annyi érdekli őket az egészből, hogy az oroszokat be tudják vonni egyéb olyan saját háttér játszmákba, ami kedvez majd Párizs és Berlin érdekeinek Londonnal és Washingtonnal szemben. Ehhez kell egy „együttműködőbb” Moszkva, ezért kihasználják a jelenlegi helyzetet, de nagyon fgyelnek arra, nehogy angolszász-lengyel-ukrán túlsúly jöjjön létre Európa ezen felén.
    Kábé ugyanez levezethető a többi állam esetében is, sőt, visszafelé is igaz! Egy csomó államnak ugyanúgy nem érdeke egy kínai vagy amerikai összeomlás sem, ráadásul a korábbi felsorolás tele van átfedésekkel.

    Ezeken túl pedig mégis hogyan lehet kizárni a világból azt, aki rogyásig van olyan nyersanyagokkal, energiahordozókkal és élelmiszerrel, amire a világ döntő részének elemi szüksége van? A világ 190 akárhány országából 30-40 ország állt bele az oroszokba, ezek összesen a világ 8 milliárdos lakosságának alig 1/8-ad része. Igaz, magukat szerényen csak „nemzetközi közösségnek” nevezik, amit megtehetnek, mert övék a leghangosabb média.

    Még két friss infó:
    A volt amerikai tengerészgyalogos hírszerző által megadott 250 ezer fős ukrán veszteséggel szemben a relatíve friss orosz források 190 ezer fős ukrán veszteséget jeleznek, közben meg az ukrán haderő a mai napon „hivatalosan” 9 ezer fős ukrán és 45 ezer fős orosz veszteségekről beszél.
    Szóval…

  33. 34. MangaM
    Ahogy írod, angolszász vezetéssel, sem a lengyel, sem az ukrán (plusz román) megerősödés nem érdeke a franciáknak és a német mélyállamnak. Nem véletlen, hogy nem vonták be az angolszászokat a Minszki megállapodásba (meg is lett torpedózva az angolszászoktól), illetve, hogy külön megállapodást kötöttek Moldva vonatkozásában (amit a románok a nyugat európaiak árulásának neveznek mai napig!). Ha esetleg győznének az ukránok (amit kétlek), akkor valószínű, hogy a románok megkapják Moldáviát, ezzel létrejönne egy erős angolszászok által támogatott blokk No., Fo. és Oo. között, ami teljesen elvágná őket az olcsó nyersanyagtól. Ebben mesterkedik az USA már jó ideje, nem véletlen, hogy pattoghattunk a Visegrádi bohócképzővel az európai nagyok orra előtt. Szóval Fo. és No. is nagyon észnél kell lennie, mert mint legerősebb európai hatalmaknak, illetve az angoloknak (értsd, angolszászoknak) örökös riválisainak, az ő bőrükre IS(!) megy ki a játék.

  34. 35. Bendegúz

    Bizonyára ismered, de sosem árt az ismétlés. George Friedman a STRATFOR (másnéven shadowCIA) agytröszt alapítójának 2015-ös nyilatkozata:
    https://www.youtube.com/watch?v=IuIoB–Al-I

    Egyébként ahogy olvasom különböző szakmai fórumokat és egyéb közösségi oldalakat elképesztő szinten tolják a geopolt a tömegek, kábé mint egy autóskártyát.

    Zéró katonai-technikai ismeret, zéró harcászat/hadászat, nulla ismeretanyag azzal kapcsolatban, hogy ki és mit képvisel(t) Kissinger, Brzezinski, Mackinder, Dugin, Kagan, Todd, azt sem tudják, mi az alapvető különbség a taktika és a stratégia között, de ez nem gond, ezerrel nyomják és okosítják a világot napi szinten a f@szságaikkal.

    Semmi gond, régebben még jobban dühített a hülyék tömege, ma már jobb esetben a pulzusszámom sem megy fel, ha egy újabb gyöngyszemet olvasok, sokat segített ebben a mainstream média, hogy hozzászokjak a kötelezően elvárt alsógatyás nívóhoz a témában.

    Széchenyi hatalmasat tévedett, ide nem kiművelt emberfők, hanem GMO-n tenyésztett hatökrök kellenek.

  35. 34. MangaM

    „A volt amerikai tengerészgyalogos hírszerző által megadott 250 ezer fős ukrán veszteséggel szemben…”

    Nem az a betegagyú volt tengerészgyalogos hírszerző, aki ezt a posztot ihlette?

    https://www.antalffy-tibor.hu/3781-haboru

    A szövetségbe forrt ‘szabad’ köztársaságok, melyeket a nagy Oroszország kovácsolta frigy tartott össze, milyen szépen széthullt, Oroszország pedig ott állt letolt gatyával.

    Vajon nem történhet meg újra?

    Egy birodalom, melyet a korrupció, a hazugság és az erőszak tart össze, mennyire lehet tartós?

    Egyetértek Vlagyimirral, csak én nem mernék időpontokat megadni.

  36. 20. Zsolt
    21. Bendegúz
    22. Vlagyimir

    Szívesen látlak titeket, és persze a fogadás tétjét letétbe lehet nálam helyezni.
    https://www.antalffy-tibor.hu/3927-valhalla-grill

    Eddig a blog olvasói közül egy már volt nálam látogatóban, akivel jót beszélgettünk. Ő egyébként Tibor bá’ fiának gyerekkori barátja, aki sokat volt náluk.

    A fogadás tárgyában én valószínűtlennek tartom Vlagyimir győzelmét. (Vlagyimir a hozzászóló, nem Putyin.) Putyin szerintem nem hátrálhat, mert ez nem csak a saját mániája, hanem Oroszország stratégiai érdekeit más is hasonlóképpen érvényesítené tovább, ha ő eltűnne, illetve orosz diktátorok nem sokkal élik túl a hivatali idejüket. Én úgy látom, hogy Putyin nem áll vesztésre, ebben a tüzérségi tűzben felőrli az ukrán haderő java részét, és a nyugat sem bírja sokkal tovább az ukránok támogatását és a szankciók következményeit, míg a világ kétharmada inkább nyugatellenes, ha oldalt kell választani, és örülnek a felszabaduló erőforrásoknak, főleg az ipari civilizáció végóráiban.

  37. 36. MangaM
    Akkor ezt vegyem magara és többet ne írjak e témában?
    Vagy csak úgy általában írtad?

    37. Gyarmathy
    Mond már meg melyik birodalmat tartották össze erőszak nélkül.
    Csak nem a Britre gondolsz? Mely soha semmilyen erőszakot senki ember fia ellen nem alkalmazott.
    Persze az jó erőszak volt (főleg demokratikus), az orosz pedig cunya gonosz erőszak!

    38. Jani
    Rég tervezem, hogy elmegyek vendéglődbe, csak a nyári nyüzsgésben még nem volt időm. Majd az őszre alkalmat kerítek.
    Addig is köszönöm szíves invitálásodat.

  38. 37.
    Az ukrán katonai hírszerzés vezetője már sokadjára megint bejelentette, hogy Oroszország erőforrásai kimerülőben vannak, az orosz katonák erkölcsi és pszichológiai fáradtság jeleit mutatják.

    A titkos amerikai dokumentumból – fent belinkeltem- néhány adalék.
    „ A kabuli öngyilkos merényleteket a tálibok elkeseredettségének jeleként ábrázolták, miszerint a felkelők túl gyengék a közvetlen harchoz. Eközben az amerikai csapatok halálozásának növekedését annak bizonyítékaként emlegették, hogy az amerikai erők felveszik a harcot az ellenség ellen. „Például a támadások súlyosbodnak? „Ez azért van, mert több célpont van, amelyre lőhetnek, így a több támadás az instabilitás hamis jelzője.” Aztán három hónappal később a támadások még mindig súlyosbodnak? „Ez azért van, mert a tálibok egyre kétségbeesettek, tehát ez valójában annak a mutatója, hogy nyerünk.” „A leghírhedtebb, hogy a Pentagon kiemelte a „testszámlálást”, vagyis az elesett ellenséges harcosok számát, de rendesen manipulálta a számokat, és sikerként tálalta.
    Ja, és a legjobb: az afgán parancsnokok több tízezer „szellemkatona” fizetését zsebelték be – amelyet az amerikai adófizetők fizettek. 🙂

  39. Mivel megint felmerült a „kicsi töltet, kis gombafelhő”, ismét felhívnám a figyelmet – ahogy MangaM is tette geopol megnyilvánulások kapcsán -, hogy azért minimálisan illene már végre érteni az atomot. Akkor:

    – felszíni robbanás: van gombafelhő, van kihullás (fall-out) több száz kilométerig – nyilván szélirány stb. befolyásolja. Mi az ELŐNYE a felszíninek? Az extrém túlnyomási értékek, erre a légi NEM képes

    – légi robbanás: nincs gonbafelhő, illetve valami torzan hasonló van, az is fehér, nincs kihullás és a sugárszennyezés lokális, gyakorlatilag a pusztítási zónán belül. Mi az ELŐNYE a léginek? Maximalizálja a pusztítás területét, pl. 20 psi túlnyomásra, aminél a legtöbb ház megsemmisül és sérül. Ehhez konkrét magasságon kell robbannia, ahol a magasság a hatóerőtől függ. A légi azonban nem képes produkálni extrém túlnyomási értékeket. Így siló ellen semmi értelme, viszont várost sokkal hatásosabban pusztít.

  40. 37. Gyarmathy
    De, az a betegagyú amcsi hírszerző az egyik forrás.
    Szakmai oldalról esetleg te szeretnéd kikezdeni?
    Na, azt azért megnézném, a többi ügye meg nem érdekel, nem akarom őt a baráti körömbe bevonni.
    A linkelt korábbi poszt alatti hozzászólásokat érdemes figyelmesen elolvasni ismét.
    Oroszország széthullása megtörténhet. Pont úgy, ahogy Nagy-Britannia, az EU vagy éppen az USA széthullása is. Minden birodalom széthullik előbb vagy utóbb.
    Korrupció, hazugság, erőszak…, aha, és melyik az a birodalom, amelyik nem hazug, korrupt és erőszakos szerinted?
    Megint a féloldalas igazságok veretes végeredménnyel és maximális kritikátlanság a kedvencek felé.

  41. 39. Bendegúz
    Dehogy vedd magadra!
    Nem azokkal van baj, akik teljesen laikusak a témában és ötleteket írnak, hanem azokkal, akik totál zéró ismeretanyaggal már-már félisteni szinten ítélnek.
    Ami vicc az egészben, hogy azok, akik igazán szakértői egy-egy területnek, azok nem veszik a bátorságot ahhoz, hogy ilyen szinten tolják a tutit.

  42. 40. László
    Az „ukrán katonai hírszerzés” egyenlő „brit hírszerzők”, akikre a média mindig hivatkozik. Annyit illik tudni róluk, hogy 99%-ban már egy bő évtizede visszavonult emberek ötleteiről, 1%-ban pedig hírgyártókról van szó. Nem az igazság számít, hanem az, amit el lehet ültetni széles társadalmi rétegek fejében és vég nélkül mantrázni.
    Egyébként érdemes lekövetni részleteiben azt is, ami az afganisztáni USA kivonulás közben és körül történt, brutál döbbenet. Az 1989-es szovjet kivonulás elég jól dokumentált (seregnyi videó is van), ehhez képest az amerikai kivonulás módszere és a levezénylése a kabaré kategória. Annak is érdemes utánamenni, hogy miért rúgta össze a port a bagrami repülőtérnél az amerikai és a brit erők parancsnoka.

  43. 41. Jövőnk
    Ez így van.
    Katonai célpontok ellen (vezetési pontok, silók, katonai kikötők, laktanyák, radarok) kis- vagy közepes hatóerő indul és felszíni robbantás lesz.
    Ipari-gazdasági-politikai-kereskedelmi centrumok (városok) ellen nagy hatóerő és légköri robbantás.
    Félve említem meg azt, ami – papíron persze – nem is létezik. Kiterjedt mezőgazdasági területek (értsd: pl. egy átlagos európai ország méretű) ellen mehet a kobaltbomba. Utána pár ezer évig senki sem fog ott semmit termelni.

  44. MangaM a kobalt mellett a többi „sózott” is jó, hanem jobb: nátrium, zink vagy arany.
    De hadrendben sosem volt ilyen, hivatalosan persze. Nem hivatalosan sem hinném, hogy különösebben nagy arzenál lenne.

    Kobalt kapcsán azonban érdemes a tajvani „balesetet” tanulmányozni, ahol több ezer lakás és közel tíz-húszezer ember kapott hosszú távon – és nem éppen kis – gamma sugárzást. Ám az orvosi vizsgálatok azt hozták, hogy rák 3% és torzszülés 7% volt csupán a kontroll csoportnak, illetve referenciának számító teljes tajvani átlaghoz. Ami brutálisan érdekes dolog ám, makk egészségesek volt; eltekintve pár valóban rákos esettől, de ettől még a 3% három százalék.
    (radioactive hormosis… a szervezet alkalmazkodik)

  45. 46. Jövőnk

    Persze, hivatalosan űrfegyverek sincsenek hadrendben sehol…
    Nyilván az arzenálok döntő része nem arra van, hogy hatalmas területeket jól elszennyezzen, de hogy nincs ilyen hadrendben tartva, azt nagyfokú naivság lenne elképzelni, akárcsak a fegyverrel felszerelt műholdak tagadása.
    Nem úgy ismerem én az emberiséget, hogy a tuti pusztító képességekről csak úgy lemond.
    A szervezet alkalmazkodóképességét elfogadom, a Csernobil melletti erdőkben a vadállomány vígan elszaporodott és semmi bajuk.
    Sőt, korábban már jeleztem: Hirosima és Nagaszaki az atomtámadás után bő 10 évvel ismét virágzó nagyvárosok lettek.
    Ergo: a csökkentett hatóerejű és jóval pontosabb mai atomfegyverek a bevethető fegyverkategóriát képviselik.

  46. MangaM
    Köszi, így már jobban érzem magam.
    Nem tartom magamat többnek mint a átlag, csak a tapasztalati szűrőmön áteresztett személyes meglátásaimat írom le, amik vagy jók vagy nem.
    De téged, éppen úgy ahogy Zsoltot és Jövőnket meg egy jó pár, idő hiányában fel nem sorolható fórumtársat (függetlenül, hogy egyet értünk-e vagy sem), na meg Tibor bá’ szúrós megjegyzéseit, élvezettel olvaslak.

  47. 48 – Bendegúz:
    Szívesebben lennék gazdája az érdekes fordításoknak, mint a szúrós megjegyzéseknek. 😀

  48. Csak úgy érhet véget a háború Ukrajnában, ha a kijevi kormány önként teljesíti a „különleges katonai művelet” céljait, vagy ha katonai puccs lesz Kijevben és az új hatalom ismeri el ezeket a célokat – írja Telegram-csatornáján Dimitrij Medvegyev korábbi orosz elnök, jelenleg a nemzetbiztonsági tanács alelnöke.
    https://www.portfolio.hu/global/20220825/medvegyev-ketfelekeppen-erhet-veget-a-haboru-ukrajnaban-563187?utm_source=hirstart&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

    Medvegyev nyilatkozata duplán felkiáltójel.
    Az egyik, hogy az elmúlt másfél-két évtizedben pont Medvegyev volt az, akit sokkal inkább nyugatos politikusnak tartottak Moszkvában, ehhez képest mostanra kőkemény héja szerepben van – lehet, hogy készül ismét az elnöki székbe?
    A másik, amire érdemes emlékezni: 2008.08.08. – grúz támadás Chinvali ellen. Medvegyev, egyben mint elnök és az orosz hadsereg akkori főparancsnoka 4 nap alatt elrendezte Grúziát, KO-ra kiütve az amerikai és izraeli tanácsadókkal körülvett grúz haderőt.
    Ott például egy percig sem fukarkodtak a stratégiai bombázók bevetésével sem…

    Engem jobban érdekelnek Medvegyev „megnyilvánulásai”, mint Putyiné.
    Sejtésem szerint fontosabb.

  49. MangaM 50

    „Engem jobban érdekelnek Medvegyev “megnyilvánulásai”, mint Putyiné.
    Sejtésem szerint fontosabb.”

    Az utód szerepére készül?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük