Tibor bá’ vasárnapi filmje online

Ez lehetett volna a címe annak az 1958-as, fekete & fehér, hollywoodi filmnek, amiben a főszerepet a München-i születésű Curd Jürgens és Danny Kaye játszotta, aki ukrán zsidó bevándorló gyermekeként Brooklynban látta meg a napvilágot. Curd Jürgens egy arisztokrata lengyel ezredest játszott a II. világháború utolsó időszakában, míg Danny Kaye egy menekülő lengyel zsidót alakított. A szerepválasztás kitűnő, ugyanis a két karakter egymás tökéletes ellentétei voltak. A büszke lengyel ezredesnek, aki mélyen lenézi a zsidókat, aktákat kellene leszállítani az angoloknak. A menekülő kis zsidónak egy dolog volt csak fontos, az élete és annak megmentése érdekében bevetette az összes – mondjam mi? – zsidó furfangját. A film tényleges címe: Me and the Colonel (Én és az ezredes). A posztom címe viszont nem más, mint az ezredes meg-megismétlődő megjegyzése, ami az egész történetnek savát-borsát adja. Én a film minden egyes percét soha nem tapasztalt módon élveztem (különben nem írnék róla 60 évvel később), mert nem kevés szakértelemmel sikerült elérni, hogy a néző állandóan nevetésre fakad egy – valójában tragikus – menekülés végigizgulása közben.

Az ezredes és Jakobowsky Párizsban fut össze és egymásrautaltságuknál fogva együtt menekülnek (plusz egy csicskás, meg egy francia szerető) egy nyitott katonai személygépkocsin. Akinek nincsenek személyes élményei a háborúval kapcsolatban, az egy ilyen, eleve reménytelen menekülést aligha tud elképzelni, ami alatt percről percre kell improvizálni. Pontosan ez az, amit az arisztokrata ezredes nem képes kihozni magából, inkább hősi halált halna, olyan „The Charge of the Light Brigade” (A könnyű lovasság támadása) stílusban, ahol azonban semmi esetre se lenne ő Lord Cardigan (igen, akiről elnevezték a nők által kedvelt kardigánt). Jakobowsky – a szemfüles zsidó – még arra is képes volt, hogy – nem is egyszer – benzint szerezzen a gépkocsi kiürült tankjába, de mélyen ülő zsidó észjárásával számtalan problémát megold. Az ezredes – bár első számú kedvezményezettje Jakobowsky ügyeskedéseinek – minden alkalommal fogai között azt sziszegi: less and less I like this Jakobowsky (ez a Jakobowsky nekem egyre kevésbé tetszik). A film teli van szellemes párbeszéddel, és humoros jelenettel, élő példája az emberi nagyságnak akkor, amikor valóban szükség van rá. Persze a már rég elfelejtett háború utáni, ma már elavultnak tűnő stílusban.  A rengeteg kaland során – amiket nem veszek sorra, de a filmet alant csatolom – az ezredes százszor ismétli el a „less and less i like this Jakowobszkyt” oly mély meggyőződéssel, amivel csak egy lengyel arisztokrata rendelkezhet. Éppen ez adja meg a rangját a film végén elhangzó slusszpoénnak. Ugyanis a végső pillanatban Jakobowsky, a „koszos kis zsidó” önzetlensége villan ki a lengyel hazafiság terén. Amit Curd Jurgens csendes elismeréssel érzékel, és a nézőnek egyetlen mondattal hozza tudtára: „more and more I like this Jakobowsky” (egyre inkább kedvelem ezt a Jakobowskyt).

Eszem ágában se volt egy közel 70 éve készült filmet minden ok nélkül bemutatni, de napjainkban egyre több szó esik a háborús hordákról, menekülésről, ezek mentén alkalmazható trükkökről. Nos, a filmből játékosan sokat lehet, észrevétlenül tanulni, átérezni az adott miliőt.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
__________________________