(3841) A rugalmas szajha média

Tibor bá’ online

 

89. Útban a 90. felé

Az emberek gyorsan felejtenek. Ezt használja ki a média. Csak el kell hallgatni egy témában, kis idő után már senkik se emlékszik rá. Így történt, hogy a szajha média fehérre mosta azokat a nácikat, akiket korábban elítélt.

Az utóbbi időben a New York Times, csakúgy, mint számtalan más orgánum megváltoztatta nyelvezetét az ukrajnai, fasiszta Asov ezreddel kapcsolatban.

Kezdetben „az ukrajnai neo-náci félkatonai szervezet” volt. Erre még az FBI is azt mondta, hogy a neo-náci ideológiát követi. Aztán „szélső jobboldalira” változott a megítélése. Végül pedig az ukrajnai hadsereg normális egységévé vált.

Kíváncsi vagyok, mikor fogják őket szentté avatni. Gyarmathy már gyűjti hozzá a szentelt vizet. 😀

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

93 gondolat erről: „(3841) A rugalmas szajha média

  1. Itt a valóság nem lényeg. Háború van. És aki nácinak nevezi az ukrán nácikat az Putyint segíti. Ez a logika. Még zsidóknak sem szabad egy liberális (WTF?) lapban:
    https://precedens.mandiner.hu/cikk/20220419_azov_ukrajna_neonaci_szelsojobb_lengyelorszag_gazeta_wyborca

    Meg egyébként is, ezek már nem nácik, megmondták: “…az újonnan toborzott tagok nem az ideológia miatt csatlakoznak az Azovhoz, hanem azért, hogy egy “különösen kemény” harcoló alakulathoz tartozzanak.” LoL!

  2. Nyilván nem fogják nácinak hívni őket, mert azt az orosz propaganda használja. Miért erősítsék az orosz propagandát?

    Oroszország hadüzenet nélkül megtámadta Ukrajnát, miután a budapesti memorandumban garantálta területi épségét. Ez jelenleg a jogi helyzet.

  3. A post által közölt jelenség valahogy nem háborít fel.
    Most már az oroszokat is simán lehetne nácinak nevezni.
    Ha csak egy kis része is igaz , azoknak az állításoknak, amiket művelnek.
    Náci = vélt vagy valós nemzeti érdekeiért , gátlástalan, könyörületet nem ismerő módon kegyetlenkedő, militáns személy.
    Ha valaki az enyémnél jobb definiciót ad, akkor azt fogom használni.

  4. 2

    A jelenlegi jogi helyzethez az is hozzá tartozik hogy Ukrajna az alkotmányba rögzítette a Natohoz való csatlakozást tekintet nélkül a következményekre mint például a Donbasz visszaintegrálása és a Krím -félsziget visszatérése Ukrajnához. Ezek nélkül Nato tagságra esélyük sincs. De hogyan akarták ezt kivitelezni anélkül hogy ne indítsanak háborút és ne sértések meg a minszki megállapodásokat ? A választ minderre nem Brüsszelben és Kijevben kell keresni hanem Washingtonban. Az Usa saját szövetségeseit is átvágta. Volt már ilyen és lesz ilyen. Amúgy az Usa hány nemzetközi szerződést szegett meg az elmúlt 30 évben? A nemzetközi jog ismeri azt a fogalmat amely szerint ha körülmények megváltoznak akkor a szerződő felek automatikusan semmisnek tekinthetik a szerződést. Kérdés az hogy az eltelt 30 évben hány nemzetközi szerződést tekinthető a fentiek alapján érvénytelennek? Ki fogja ezt eldönteni és milyen jogi következményei lennének ennek? Melyik nagyhatalom ismerné el maga felett bármilyen nemzetközi bíróság joghatóságát? A hágai törvényszék illetékességet is számtalan ország kétségbe vonja…..

  5. 3 “Amúgy az Usa hány nemzetközi szerződést szegett meg az elmúlt 30 évben?” Nem tudom. Hányat?

  6. Hja, ilyen az élet. Kezdetben a Jobbik is “neonáci” volt – valójában már akkor is csak radikális. Most nem tudom, mit ír róla a szajhamédia, de a valóságban se radikálisok már, leginkább a “langyos pisi” lenne rájuk a megfelelő kifejezés szvsz.

    Ha ilyenek az azoviak is pepitában, akkor hajrá! Mondjuk egy fontos különbség azért van: fegyverrel harcolnak, védik a hazájukat. Ilyen helyzetben a nemzeti érzület érthető és indokolható, ha kicsit túlzásba is viszik, az is beleférhet.

  7. Ok-okozat? Kedves Tibor ba’ annak utánanéztél, hogy vajon az oroszok donbaszi háborúja, Krím elcsatolása előtt is lérezett-e, vagy esetleg volt-e nagyon aktív az említett neonáci ezred? Ez lehetett esetleg válasz a tarsadalom, egyes csoportok részéről az oroszok általi agresszióra? Nyilván lehetséges, nem tudom de ha már megint a szajhamédiára mutogatsz – akkor legalább Te ne viselkedj úgy – és nézz utábna, forrásokkal legalább, hogy mi volt 2014 előtt.

  8. Fogalmi zavar ütötte fel a fejét, hogy képzavarral éljek. Szajha média az, amelyik a másik fél vitorláját fújja? Ezek szerint aki nem szajha, az jelenleg a Russian Today és a Pravda, amelyek Putyin szócsövei. A média gazdasági vállalkozás, amely nyereség orientált.
    És az, hogy kitől kapják a pénzt, meghatározza a tudatukat is. Most olyan a trend, hogy a jobboldal jobban fizet.

  9. Többen félreértettétek a poszt témáját. Arra akartam rámutatni, hogy változik a szajha média szóhasználata a CIA igényének megfelelően. Na most. Vajon a három fogalmazásból, melyik felel meg leginkább a valóságnak.

    Kedves Minato! Az odesszai orosz égetést hova tegyem?
    “Döbbenetet, gyászt, haragot váltott ki az ukrán nacionalisták barbarizmusa
    Az elmúlt napokban folyamatosan érkeztek gyászolók a moszkvai ukrán nagykövetség elé, ahol mécseseket gyújtottak, virágokat helyeztek el, így emlékezve az ukrán nacionalisták által élve elégetett odesszaikra. Többen antifasiszta plakátokat tettek ki, vagy orosz katonai beavatkozást sürgettek.”

  10. 5
    A határok sérthetetlenségének elvének a megsértése például amihez utólag kitaláltak egy olyan jogalapot ami úgy hívnak hogy humanitárius ok Kosovo esetén. Most ott jelen pillanatban az önrendelkezési jogát sértik meg a koszovoban élőknek a nemzetközi erők miután Szerbia kivonult onnan és Koszovo valódi függetlensége korlátozottan érvényesül ….és minden olyan háborús beavatkozás amit Ensz Bt határozata nélkül hajtott végre az elmúlt évtizedekben.

  11. 6. Ábel
    “fegyverrel harcolnak, védik a hazájukat. Ilyen helyzetben a nemzeti érzület érthető és indokolható, ha kicsit túlzásba is viszik, az is beleférhet.”
    A Waffen SS is nagyon keményen harcolt. 🙂
    Egyszerűen arról van szó, hogy a felsőbb rendű erkölcsi papolás csak egy módszer a cél elérése érdekében, nincs itt semmiféle a világ “jobbítását” segítő szándék, csak a puszta érdek, amit így csomagolnak be, hogy emészthető legyen sokak számára.

  12. Tibor bá’
    ” Az utóbbi időben a New York Times, csakúgy, mint számtalan más orgánum megváltoztatta nyelvezetét ”

    Tibor bá’
    Lesz ez még így se!

    “Biden létrehozza az “Igazság Minisztériumát”! Orwelli disztópia a félretájékoztatás elleni küzdelem oltárán”

    /www.triklopodia.gr/ο-μπάιντεν-δημιουργεί-υπουργείο-αλή/

    A Fehér Ház bejelentette a Tévinformáció Kormányzó Tanácsának létrehozását. Elkerülhetetlen volt az összehasonlítás George Orwell disztópikus fantasy-regényével, ahol a felügyelet és a gondolkodás irányítása dominál kormányformaként.

    Ron de Santis floridai kormányzó azt mondta, “azt akarják tenni, hogy hamis történeteket meséljenek el anélkül, hogy az emberek megszólalhatnának vagy ellenük tudjanak álni”.
    Azt mondta, hogy a cél a „COVID-19 miatti bezárások támogatása”, vagy az iskolák bizonyíték nélküli bezárásának védelme. De Sade számára elkerülhetetlen volt, hogy ezt az új hivatalt az “Igazság Minisztériumának” nevezze.

  13. Tibor ba’, tudnál egy hiteles refernciát(esetleg többet?) is adni a témában? Pl az általad említett “orosz égetés”-el kapcsolatban? Én nem találok semmi hiteleset. Mikor történt? URL-ek? Esetleg lett ez jelentve a hágai bíróságnak, ENSZ-nek mint emberiség elleni cselekmény, vagy népirtás? Tényleg nem tudom, erről mindig csak olyasmit találok, ami erősen elfogult vagy nem hiteles forrás. Szeretnék tisztán látni.

  14. 10 “Kedves Minato! Az odesszai orosz égetést hova tegyem?” Mivel azt írtad korábban, hogy az előzmények nem érdekelnek, így ez az emberi mivoltukból kivetkőzőtt, valószínűleg náci ukránok érthetetlen műve.

    Ha az előzményeket is figyelembe veszed, akkor bosszú.

  15. Sajtószemle

    * Május elseje.
    1776. május 1-jén létrehozták az ILLUMINATI főpáholyát, amely elfoglalta a Black Masonry összes páholyát, amely addig az uralkodók kormányait látta el ellenőrzött vezetőkkel szerte a világon, nem csak Európában.
    Megalapodtak, hogy minden év május 1-jén, az ILLUMINATI létrehozásának napján, az ostoba emberek, megünnepeljék a rájuk rótt sírkövet ennek a főpáholynak a létrehozásával, mivel azt mondták neki, hogy ő most szuverén, ezért nem kell fellázdnia, hanem a választásokon rész vennie.

    * Továbbra is hihetetlen dolgokat mondanak a Világgazdasági Fórumon (WEF), miközben Jagi Vasudev guru azt állítja, hogy kevesebb lelket szeretne a bolygón.
    „Minden vallásos könyv ellenem szól, mert az öszlakosságról beszélek.

    Ők több lelket akarnak, én pedig kevesebbet a bolygón! /pronews.gr/kosmos/sadhguru-/

    * K. Swab: „2026-ban mindannyiunk agyában lesz egy chip” (videó)
    /www.pronews.gr/kosmos/k-svamp-to-2026-tha-exoume-oloi-tsipaki/

    * Az Európai Unió megváltozik és SZOVJET UNIÓ lesz! Vége a NEMZETI VÉTÓNAK, éljen a junta! video. /el.gr/nea-taxh/atzenta-2030//

    EURÓPA A VÉGREHAJTÁSI HATALOM ÁLLAMÁVÁ VÁLIK, KÖZPONTI PARANCSOKAT AD, AMELYEKET NEM LEHET MEGVÉTÓZNI ÉS AZTÁN EGY ÚJ SZUPERÁLLAMMÁ INTEGRÁLODIK, AMELYNEK CÉLJA AZOK AZ ORSZÁGOK SORA KÖZÉ KERÜLJEN AKIK ENGEDELMESEK A DOLGOK NEMZETKÖZI RENDJÉBEN (USA, KANADA, AUSZTRÁLIA, JAPÁN, STB.)!

    A VIDEÓBAN AZT MONDJÁK, HOGY A MEGVALÓSÍTÓ REFORMOKAT MINDIG A POLGÁROK KÍVÁNJÁK!
    A KÉRDÉS LESZ-E NÉPSZAVAZÁS ERRŐL???

    /https://www.youtube.com/watch?v=iXPDs9lUBVU&t=2s/

  16. 13 – L.S.

    “A Fehér Ház bejelentette a Tévinformáció Kormányzó Tanácsának létrehozását. Elkerülhetetlen volt az összehasonlítás George Orwell disztópikus fantasy-regényével, ahol a felügyelet és a gondolkodás irányítása dominál kormányformaként.”

    Egyébként az orwelli disztópia, amit az író “1984” című regényében felvázolt, ezzel nem ér véget, mármint a mai világban történő események fényében.
    Egyre több komoly ember, Keleten és Nyugaton egyaránt (beleértve kínaiakat, indiaiakat stb.) hangoztatja, hogy a globális világnak, ahogy eddig ismertük annyi, úgynevezett blokkokra szakad fel a globalizáció, amelyek között minimális lesz az átjárás minden tekintetben (üzlet, külön kulturális- és sport rendezvények, központi szervek, külön pénzügyi rendszer stb.). És ezek a blokkol egymás iránt ellenséges viszonyt táplálnak majd, de a lényegük igazából a belső elnyomás lesz, a külső fenyegetést ürügyként használják majd a belső hatalom megtartása érdekében. Szóval tiszta Óceánia vs. Eurázsia, úgy, ahogy azt Orwell annak idején megírta.
    Az Újbeszéddel együtt, ami ma nagy divat a Nyugaton, főleg az egyetemeken!

    És ha már Orwell, szerintem ez is ide tartozik a szajhamédiát érintő témába: sokkal kevesebben tudják az íróról, hogy részt vett a Spanyol polgárháborúban. Írt is róla.
    Például megdöbbenésének adott hangot, hogy Angliába visszatérve a londoni újságokban olyan csatákról olvasott, amelyek soha nem zajlottak le, másrészt meg olyanokról nem, amelyek nagyon is lezajlottak és egyáltalán nem kis csetepatékról volt szó.

    “Early in life I had noticed that no event is ever correctly reported in a newspaper, but in Spain, for the first time, I saw newspaper reports which did not bear any relation to the facts, not even the relationship which is implied in an ordinary lie. I saw great battles reported where there had been no fighting, and complete silence where hundreds of men had been killed. I saw troops who had fought bravely denounced as cowards and traitors, and others who had never seen a shot fired hailed as the heroes of imaginary victories, and I saw newspapers in London retailing these lies and eager intellectuals building emotional superstructures over events that had never happened. I saw, in fact, history being written not in terms of what happened but of what ought to have happened according to various ‘party lines’.”

    http://www.orwellfoundation.com/the-orwell-foundation/orwell/essays-and-other-works/looking-back-on-the-spanish-war/

    Szóval a szajhamédia nem ma kezdte el a működését. Igazából soha sem a tájékoztató szerepe volt a mérvadó, hanem az úgynevezett információs mező létrehozása, bizonyos érdekek szerint. Amelyben majd sokkal könnyebb terelgetni a bárányokat (a vágóhíd felé is).

  17. 14: Ez történt valójában. https://444.hu/2014/05/02/odessza-langokban-tobb-halott-van

    még itt: https://mandiner.hu/cikk/20140503_odesszaban_az_ukranpartiak_felgyujtottak_egy_epuletet “Odesszában az ukránpártiak felgyújtottak egy szakszervezeti épületet, mert állítólag onnan lőttek rájuk. A tűz miatt 38-an haltak meg. Közben Szlovjanszkot visszafoglalják az ukrán „terrorellenes” erők: itt is vannak áldozatok, de nem tudni, mennyi. Az akció szombat hajnalban Kramatorszkban folytatódott.”

  18. Aki még nem látta, érdemes megnézni a Tomcat újabb videóit, azon belül is a bucsai mészárlást taglalót.
    https://odysee.com/@Tomketisztan:0
    Érdekes dolgok derülnek ki, pl. az Azov hadtest fejeseinek egy része orosz neonáci, akiket oroszországban is zsoldoként alkalmaztak, majd átmentek ukrajnába, ahol ukrán állampolgárságot is kaptak.
    Az Azov ezred nem egy tiszta ukrán alakulat, hanem egy neonáci zsoldos hadsereg, és nem felügyeli őket senki, azt tesznek, amit csak akarnak.

  19. 17 google találat: “35 halott Odesszában, a dél-ukrán város szakszervezeti épületének tüzében. A lángokat az ukránpártiak keltették, akik szerint az épületből lőttek rájuk a szakadár oroszpártiak. Oroszország összehívta az ENSZ BT-t: ahogy várható volt, csak Moszkva emelt szót amiatt, hogy az ukrán hadsereg péntek hajnalban hadműveletet indított a kelet-ukrajnai oroszbarát fegyveresek ellen. Ott azonban erős ellenállásba ütköztek – két helikoptert elvesztettek – a déli Odesszában ezután szabadultak el az indulatok. ”

    Tiszta barbárság, már csak az a kérdés, kinek a részéről….

  20. Nathan Rotschild 1815-ben a hírszolgálata révén hamis telex üzenetet küldött haza, hogy Wellington elbukik. A hírre pánikszerűen adták el a consul részvényeket, melyet a brit kormány bocsátott ki a háború fedezésére. Mire megérkezett a valós hír addigra töredékáron felvásárolta az összes consult.
    Szerintem annyiba változott 1815 óta a hírszolgáltatás, hogy ezek a Rothschildok, Rockefellerek, Kruppok stb. még furmányosabb módon verik át a világot.

  21. Minato:
    szintén Tomcat videójában van egy jó link:

    https://www.state.gov/reports/2021-country-reports-on-human-rights-practices/ukraine/

    Maga az amerikai kormány állítja, milyen visszaélések voltak ukrán részről, főleg a Dombaszi régióban

    “Significant human rights issues included credible reports of: unlawful or arbitrary killings, including extrajudicial killings by the government or its agents; torture and cases of cruel, inhuman, or degrading treatment or punishment of detainees by law enforcement personnel; harsh and life-threatening prison conditions; arbitrary arrest or detention; serious problems with the independence of the judiciary; serious abuses in the Russia-led conflict in the Donbas, including physical abuses or punishment of civilians and members of armed groups held in detention facilities; serious restrictions on free expression and media, including violence or threats of violence against journalists, unjustified arrests or prosecutions of journalists, and censorship; serious restrictions on internet freedom; refoulement of refugees to a country where they would face a threat to their life or freedom; serious acts of government corruption; lack of investigation of and accountability for gender-based violence; crimes, violence, or threats of violence motivated by anti-Semitism; crimes involving violence or threats of violence targeting persons with disabilities, members of ethnic minority groups, and lesbian, gay, bisexual, transgender, queer, or intersex persons; and the existence of the worst forms of child labor.

    The government generally failed to take adequate steps to prosecute or punish most officials who committed abuses, resulting in a climate of impunity. The government took some steps to identify, prosecute, and punish officials involved in corruption.”

    Ennek olvasása Gyarmathy részére nem ajánlott. 😀

  22. 19

    CAMELIA

    Dobáld a kavicsokat a tóba,látod hogy gyűrűzik a víz?

    De nehogy megnézd ezt a linket.

    http://szeszak.hu/Comment/Kommentarok/Lapid%20Lavrov/Ujabb%20szocialista%20forradalom%20Oroszorszagban.htm

    Múltkor megemlítettem Szeszák Gyulát,nem szerette Putyint,sőt,de neki ez is sok volt.

    De Te ne csak az elejét olvasd,azon már rágódnak sokan,tekerj le a

    ” Megkondult a bosszú órája” – bekezdéshez.

    OLVASD!

    Aztán keresgélj ehhez kapcsolódó cikkeket.

    Csak az a baj,hogy nyilvánvalóan le is szarod,ahhoz képest igen türelmesek hozzád.
    Bocs én nem.

    Ha kevés amit láttál,hozok neked még.

  23. “Odessza Ukrajna egyik legnépesebb városa és egyik legfontosabb kereskedelmi központja, jelentős tengeri kikötő és közlekedési csomópont az ország délnyugati részén, a Fekete-tenger északnyugati partján. 2014-től az Ukrán Haditengerészet fő támaszpontja, erős mediterrán jelleggel, épületeiben francia és olasz hatással. Wikipédia” Mit kerestek ott orosz katonák, vagy oroszbarát szakadár fegyveresek?
    Más: Habár nem tudom minek a bizonyítására került ide Orwell:
    “Orwell baloldali nézeteit a spanyol polgárháború kitörése – ha lehet – még jobban megerősítette. Wikipédia”

  24. 26: Egy ilyen bohóc-színvonalú konteólapot komoly érvnek szánsz? Lol.

  25. 27.

    A mai Odesszát az oroszok alapították Nagy Katalin idejében. Gondolom, az ott élő orosz kisebbség tagjairól van most szó. Nem?

    A háború alatti sztálinista tapasztalatok pedig azt erősítették meg Orwellben, h megírja az Állatfarmot (a második világháború idején alkotta meg!, a brit cenzorok le is csaptak rá, még nem volt aktuális nekik) és az 1984-et.

  26. 26: Bocs, de az ilyen oldalakra nekem sem időm, sem türelmem nincsen. De felőlem te nyugodtan “tájékozódj” ilyen helyekről. 😀

  27. Tibor bá’ rúgj ki.

    Tehát múlt héten is felböfögött valamit,tízen szóltak hozzá türelmesen időt pazarolva,de nem,még csak nem is reagált.
    Kezdi előlről.

    Nem mondom hogy jó volt itt,de ezek a kretének BÁRHOL megtalálhatók.
    Szóval hogy valaki TAGADJA a megtörtént dolgokat,az minek szól bele?

    Gondolkodom,tehát kösz Tibor bá.
    Üdv.

  28. 19. Camelia

    Irod:

    Ez történt valójában

    Aztán: “mert állítólag onnan lőttek rájuk.”

    Mókás ez a “valójában”, ahol a valójában : állitólag.

    Hm?

  29. 27 – Kacor

    “Mit kerestek ott orosz katonák, vagy oroszbarát szakadár fegyveresek?”
    Semmit. Akiket lemészároltak, azok odesszai civil lakosok voltak. Az ukránok elől menekültek be egy szakszervezeti épületbe és ott brutális módon lemészárolták őket. Férfiakat, nőket. Képek voltak itt már láthatóan téged teljesen hidegen hagy az ilyen mértékű emberi brutalitás is. A civilek elleni súlyos atrocitások. Gondolom a fáklyás menetek sem zavartak soha Kijevben.
    Odessza lakosságának nagy aránya ma is orosz nemzetiségű, még nagyobb aránya meg orosz anyanyelvű. A múltban ez még inkább így volt, miután a Szovjetunió szétesett, ez az arány csökkent. Odessza a múltban leginkább zsidó-orosz város volt, ma már több az ukrán. Dehogy több az ukrán anyanyelvű is, az már sokkal neccesebb.

    “Habár nem tudom minek a bizonyítására került ide Orwell”

    Nem lepődök meg, hogy nem tudod. De elmagyarázom azt, ami mindenki másnak világos volt, ha elolvasta a fenti, Orwell-ről írt bejegyzést: azt bizonyítja, hogy George Orwell nagyon jól látta, megtapasztalta a szajhamédia működését az ő korában és leírta e tapasztalatait. Meg hogy mit gondol erről. Baloldaliként. Ami senkit nem zavar. Mert egy igazi baloldali szinte soha nem védi a nácikat, de sok más erénye is van. Itt a baloldallal, mint olyannal, senkinek semmi baja nincs. Én csak a magam nevemben beszélhetek, de úgy gondolom, hogy az emberek nagy többsége van itt ilyen színvonalon!
    Orwell okos ember volt, ha jobban érdekelnek a nézetei, akkor a Wikipédia helyett sokkal több információt találsz róla ezen a honlapon:

    http://www.orwellfoundation.com

  30. Az oroszok irtózatosan rossz médiastratégiát folytatnak. Beleálltak egy XXI. századi konfliktusba XX. századi módon és módszerekkel. Innentől nem mi fogjuk és nem mi tudjuk eldönteni, hogy kinek és miben van igaza. A háború sajnos ilyen. Ez megütötte azt, az visszaütött, ez megölte azt, az megölte ezt, s aztán a keserűség és sírás közepette már el is veszett, hogy mi okozta az első pofont valójában. A konfliktus meg él, s erősebben, mint valaha! A “náci” fogalomhasználat is óriási baklövés. Persze mindezt értsétek: szerintem…

    A média, lényegében bármelyik média, azt ír, amit akar. Az a szörnyű, hogy nagyon sokan azonnal átveszik a narratíváit, mert saját gondolatoknak és kifejezéseknek híján vannak. Ez nagyobb tragédia, mint a média szajha volta! Ismét csak szerintem… De sok problémát szül, értelmes párbeszédeket akadályoz meg és meggátolja azt is, hogy bármilyen kérdéskörben egyfajta építő konszenzus jöjjön létre. A dezinformációkért meg egyenesen büntetni kellene! Ezek idővel egyértelműen kiderülnek, s az is, hogy ki és miért vitte félre.

  31. Mondjuk, Lavrov tényleg eléggé túltolta a biciklit ezzel a Hitlerben is „zsidó vér volt” dumával.
    Azért ez érdekes:

    “Hitler esetleges zsidó származásával kapcsolatban évtizedek óta keringenek bizonyítatlan elméletek. Hitler ügyvédje, Hans Frank írt arról 1953-ban megjelent emlékiratában, hogy Hitler állítólag utasította őt, hogy nyomozza ki, volt-e zsidó a felmenői között, és az ügyvéd azt állítja, hogy valóban kimutatta, hogy az egyik nagyapja zsidó volt. Az elmélet régóta népszerű az összeesküvés-rajongók között, de komoly történészek nem találtak rá semmiféle bizonyítékot.”
    https://168.hu/kulfold/izraelben-felhaborodtak-lavrov-hitleres-kijelentesen-233898

  32. 40 Van olyan hírforrás, ami a CIA propagandát nyomja, és van ami az oroszt. Nyomokban biztos előfordul igazság mindkettőben, és lehet olyan is, ami adott ügyben éppen aránylag független, de honnan lehet ráismerni?

  33. Az Asov ezred szépen betagozódott az ukrán regionális hadseregbe és fel lett töltve.

    Kicsit túl van tolva ez az ukrán nácizás. Külön tetszik, ahogy Lavrov nácizik, meg Zeleszkij náci voltáról elmélkedik. A tömeggyilkos agresszor Putler-Lavrov duó nácizza a hazáját védő (zsidó származású) ukrán elnököt. Gyönyörű, tényleg.

    Odessában meghalt 38 ember 2014 májusában. De ne feledjük, hogy előtte 2 hónappal a ruszkik benyelték a Krímet.
    Az a 38 ember sem ártatlan orosz bárányka volt.
    Az nem lehet, hogy az ukrán szélsőséges indulatokat a ruszki nyomulás, provokáció és a Krím anneksziója váltotta ki?

    Itt szúrnám be.
    10. Tibor bá,

    “Az elmúlt napokban folyamatosan érkeztek gyászolók a moszkvai ukrán nagykövetség elé, ahol mécseseket gyújtottak, virágokat helyeztek el, így emlékezve az ukrán nacionalisták által élve elégetett odesszaikra. ”

    Nyílván az orosz médiából tájékozódtak, ami elmondta, hogy a mocskos ukrán nácik betereltek egy rakás ártatlan orosz civilt egy épületbe és rájuk gyújtották.
    Biztosan így volt, ha már az oroszok mondják.
    Nem tudsz lejönni az orosz narratíváról. Az sem érdekel, hogy putler háborúja miatt a becslések szerint 50 000 katona halt meg eddig és ki tudja hány ezer civil, köztük rengeteg orosz.
    Az igazi nácikat itt nem az ukránok oldalán kell már keresni,

    Ebresztő Tibor bá!

    Kíváncsian várom, hogy tudsz – e írni egy normális (objektív) posztot a témában, mert eddig nem sikerült.
    Én viszont alaposan fennakadhadtam, ha már több posztban és minden második hozzászólásodban emlegetsz. 🙂

  34. 41: Oroszország / Putyin legalább 5 nemzetközi multilaterális szerződésben is vállalta Ukrajna területi integritásának megőrzését. Többször hangoztatta hogy nem tervük lerohanni Ukrajnát. Lerohanta. Tehát nem tartja sem az írásban adott szavát, tesz a nemzetközi szerződésekre, jogra. Itt nincs CIA meg háttérhatalom, hanem szerződésekről, garanciákról van szó. Ezeket megsértette, tehát minden bizalom Oroszországgal, Putyinnal szemben 0. Ennek fényében kell kezelni a híreket is, illetve az Orosz propagandát is.

  35. 42. Gyarmathy
    “Az Asov ezred szépen betagozódott az ukrán regionális hadseregbe és fel lett töltve.”

    Vagyis beépültek az ukrán seregbe és most már azon belül náculnak (vagy közben megjavultak? 😁). Pompás! Remélem, ott voltak az év eleji Bandera-felvonuláson is.
    https://m.youtube.com/watch?v=db0VQSPE9t0

  36. 29. Száguldó Világfaló Pizza
    “A mai Odesszát az oroszok alapították Nagy Katalin idejében.”

    37. Zsolt
    “Odessza a múltban leginkább zsidó-orosz város volt, ”

    Mik ezek a görög helynevek, amelyeket manapság hallani?
    Hersonissos, Mariupol, Fidonisi vagy Achilles-sziget, Odessza, Kimmeriai Boszporusz, Szevasztopol, Szimferopol…

    Nagy Katalin az Odessza nevet a homonim ókori görög gyarmatról, Odesszáról vette, amelyre ma Várna város épült. Volt egyszer az igazi Odessza. A mai ukrán Odesszában egy ókori görög település kis védett romjait őrzik meg, akkor Isztria néven (Kr. e. 6. század).

    A várost 1794-ben kezdték építeni Nagy Katalin külön rendelete alapján a Hadjibey oszmán erőd helyén, ahol az orosz-török ​​háborúk során heves összecsapások zajlottak. Volt ott egy kis település, amelyet az erőd építtetői (1764) hoztak létre, akiknek többsége görög volt.

    A görög Odessza-i jelenlétnek mély gyökerei vannak. Elég csak arra gondolni, hogy öt görög volt a város polgármestere, Grigoriosz Maraszlisz pedig 17 egymást követő évben volt polgármester.
    “Még ma is találunk a városban két szobrot, míg Odessza önkormányzatának legmagasabb kitüntetése az ő nevét viseli”

    Jellemző, hogy már 1797-ben a város 3 “első osztályú” kereskedője közül 2 görög volt, míg a 14 “másodosztályú” kereskedőből 7 görög volt.

    Az 1919-ig Dél-Ukrajnában élő mintegy 350 000 görögből ma már a becslések szerint legfeljebb 170-180 ezer maradt.
    Ma is legalább 100 000 görög járkál makacsul ugyanazokon a körutakon, amelyeket ókori és bizánci őseik követtek.

    /https://www.ancientgreecereloaded.com/files/ancient_greece_reloaded_website/xartes_kentriki/eyksinos_pontos_xartis.jpg/

  37. 44. Száguldó Világfaló Pizza,

    Szélsőségesek, (ha úgy tetszik nácik) minden országban vannak. Az orosz propaganda erre épült, ezzel hülyítették és démonizálták az orosz katonák előtt az ukránokat.

    Az Azov ezred – mint náci – elvesztette a jelentőségét. Ezen rugózni balgaság, értelmetlen, mert nem vezet sehová.

    Az orosz háborús bűnök, rombolás és kegyetlenkedés mellett az ukrán szélsőséges akciók már bőven eltörpülnek. És ezen utóbbiak kiváltó okait is érdemes megvizsgálni.

  38. 45. L.S és Zsolt,

    “A mai Odesszát az oroszok alapították Nagy Katalin idejében.”

    Ehhez képest a mostani Odessa nem kér az orosz megszállókból. Hónapok óta erődítik a várost és sok sok géppuskával, tankcsapdával, páncéltörővel és egyebekkel várják az orosz csapatokat. Igen, az oroszul beszélők sem kérnek putler ‘békefenntartó’-iból. Nem kéne ezt tiszteletben tartani?

    Tiszteltetem az odessai görögöket, oroszokat és bárkiket, akik ott élnek. Amire a legkevésbé szükségük van, az egy orosz támadás és fennhatóság.

  39. 43. Camelia,

    Egyetértek!
    Putler két lábbal rúgta fel még azokat a szerződéseket is, melyeket ő maga írt alá. Az Ukrajna megtámadását megelőző időszakban az ócska hazudozását sem felejti el a világ. A szava nullát ér, senki nem fog hinni semmilyen ígéretének és emiatt is neki annyi.
    Kíváncsi leszek, hogy bármelyik ország fogadja-e őt valaha. (Talán Kína) Ugyanez Lavrov-ra és az egész orosz holdudvarra érvényes.

  40. 48: Remélhetőleg nem. Vissza kell őket taposni a középkorba. Szerintem aki egy másik országot megtámad az elvesztette a jogot az együttérzésre. A nagyhatalmi ok meg a nosztalgia nem lehet indok arra, hogy valaki Európa közepén háborút indítsona XXI. században. Ha rettegnek a NATO/nyugati térnyeréstől, akkor jobb feltételeket nyújtó saját szövetségen kell dolgozni, ami miatt az országok inkább hozzájuk csatlakoznak, nem pedig erőszakkal elfoglalni vagy bábállammá tenni őket. Remélhetőleg most majd szépen megtanulják ezt a leckét. 🙂

  41. Sokszor találkozok azzal az érveléssel, legyen ez egy személy, egy szervezet vagy egy ország politikai vezetése, ha hazudott egyszer, ha már szerződést szegett, akkor semmit sem lehet nekik elhinni, mert minden amit mond az hazugság.
    Van egy rossz hírem.
    Minden ember, szervezet, ország sokszor hazudott már, és szegett meg szerződést életében, fennállása alatt, igen, ebbe beletartozik, Camelia és Gyarmathy és az összes létező ország. (USA, Anglia, EU, Oroszország)
    Van egy jó hírem is.
    A fentiekből nem következik, hogy a jövőben mindig hazudni fogunk és egyetlen szerződést sem tartunk be. Azt gondoljuk magunkról, hogy megbízhatóak vagyunk, miközben tudjuk, hogy már nem egyszer hazudtunk.
    Tehát hibás következtetésre jutunk, hogy egy múltbeli vagy jelenlegi hazugságból arra következtetünk és ezen a szemüvegen keresztül ítélünk meg minden cselekedetet, hogy ezután minden hazugság amit mondunk, mondanak.
    Ilyen logikával a világon egyetlen békeszerződést sem köthettek volna.

    Nem érkezett válasz arra a kérdésemre, mitől veszélyesebb ez a háború, mint az eddigiek?
    Mivel összefogott az összes szintén hazug és szerződésszegő nyugat a hazug és szerződésszegő Oroszország ellen.

  42. 38 – Horváth Csongor

    Tudod, vannak csont-vér emberek, kárpátaljai magyarok, akik meg tudják erősíteni, hogy mi folyik 2014 óta Ukrajnában. Egy részük fél vagy nem akar ezekről a dolgokról beszélni, van egy új életük egy új országban, a régiből a rosszat mielőbb el szeretnék felejteni. De sokan szívesen elmondják, hogy mi megy odaát.

    A szajhamédiában is már megjelentek dolgok, igaz, nem beszélnek teljesen nyíltan, ezt nem tehetik, de letagadni se tudják a dolgokat teljesen, érzékeltetik, hogy baj van Ukrajnában, erre egy példa:

    http://www.reuters.com/article/us-cohen-ukraine-commentary-idUSKBN1GV2TY

    Itt viszont több minden meg van mutatva, videók, képek, további linkek. Egy része a felvételeknek itt már nem elérhető, de akkor is van bőven mit nézni.

    https://beforeitsnews.com/politics/2022/03/welcome-to-the-ukraine-nazi-death-cult-20-shocking-ukraine-nazi-videos-everyone-should-see-brought-to-you-by-george-soros-and-the-u-s-government-3257289.html

    Itt az idézőjel a náci szónál, szerinted tényleg szükséges? Jó, akkor te mit használnál helyette? Mi nem lenne a baklövés, szerinted?

  43. 51: Zsolt:
    Fasiszta, fasisztoid, nemzetiségeket kirekesztő…

    Vannak kárpátaljai ismerőseim és munkatársaim, tisztában vagyok azzal, milyen kisebbségpolitikát folytattak az ukránok. Ezért is háborít fel, hogy csak úgy beköszönhetnek az EU-ba, ha már a NATO-ba nem mehettek. Másnak meg kötelezettségszegési eljárás indul, ne hidd, hogy azért, mert Orbán gaztetteit elítélem, ne látnám a többi, temérdek gaztettet is, vagy tévesen értékelném azokat!

    Orosz részről a Holocaust, a zsidózás, Hitler és a nácik belekeverése erősen félrevitt. Ezt mutatják a nemzetközi reakciók!
    S mindettől függetlenül azokkal értek egyet, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a XXI. században nincs helye ilyen primitíven gondolkodó és reagáló nagyhatalomnak, ill. nagyhatalmi vezetőnek! Olyan ez, mint amikor kicsiben a hülyegyerek dühében szétrúgja az összes homokvárat a játszótéren… Az űrkorszakban élünk, nem a középkorban, de nagyon oda tartunk vissza, s ez nem csak az orosz mentalitáson érhető tetten, hanem annak méltatásán is.

  44. 52 – Horváth Csongor

    A fasizmus többféle ideológiára támaszkodhat, nem szükségképen csak a nemzeti szocializmusra. Ami Ukrajnában folyik, az elsősorban nácizmus.

    Ami pedig Oroszországot illet, gyakran szoktam mondani: az agresszív orosz határok folyamatosan megközelítik a békés NATO-támaszpontokat. Az utóbbi időben még az amerikai biolaborokat is, és ez bizony nagy pimaszság, ugyebár! Sőt, tűrhetetlen!
    Sajnos, testvérem, az bizony nem úgy volt, hogy február 24.-én gondolt egyet Putyin, hogy “húúú, baszki, régen háborúztunk, jó lesz egy kis testvérháború az ukránokkal, csak hogy ne unatkozzunk!”.
    Oroszország nagy, mindene megvan, amire szüksége van a békés fejlődéshez. Már csak békére, biztonságra van szüksége és ha ez meg van nekik, máris megnyerték a főnyereményt! Na de ez az, amit máshol mások is nagyon jól értenek, csak elfogadni nem hajlandóak. És tudod mit, ez már évszázadok óta így van; nem csak François de Gyarmathyk meg Franz von Gyarmathyk ennek a bizonyítékai, ez már sokkal régebben elkezdődött.
    Teljes tévedésben vagy a tekintetben, hogy itt az orosz imperializmust támogatja valaki, én biztosan nem! Egyszerűen békén kell hagyni őket, nem provokálni, normális, win-win alapon együttműködni velük és ennyi! De ez az, ami a Nyugatnak soha nem ment, se Oroszország tekintetében, sem Afrikában, sem Ázsiában, sehol. Olyan fogalmat, hogy kölcsönösen kifizetődő együttműködés, a Nyugatot meghatározó erők sosem ismertek. Csak a fosztogatást, élősködést, rabszolgaipart, kib…tt Kelet Indiai Társaságot, BP-t meg United Fruit-ot, ópiumot a kínaiaknak stb.

  45. Ami eddig biztosan látszik, hogy zökkenőmentesen átcsúsztak a kovidszakértők a háborúba… Megbízhatók csak a széklábak, kiváló csak az elsősegély, a többi bizonytalan…
    Vagy mégse? Gyanítom, hogy úgy együtt megyünk a lecsóba, ha tovább szítjuk az ellentéteket – amit amúgy rendesen táplálnak is “odafentről”!

    “10 ok, hogy megkérdőjelezzük a “Putyin kontra Davos” narratívát

    Istvan Nemet
    Mar 25
    ~Ryan Matters írása~

    A közelmúltbeli ukrajnai orosz invázió nagy figyelmet kapott mind a mainstream, mind az alternatív médiában.

    Rengeteg elmélet kering arról, hogy mi is történik valójában, mi a valódi oka az inváziónak, és melyek az orosz elnök, Vlagyimir Putyin valódi indítékai és hovatartozása.

    Az állítások, rosszul átgondolt vélemények és egyenesen hamis feltételezések kusza összevisszasága között van egy bizonyos elmélet, amely az alternatív média köreiben egyre nagyobb teret nyer, mégpedig az az elképzelés, hogy Putyin valamiféle megmentő, és hogy az ukrajnai lépései a nyugati, globalista elit elleni támadást jelentik.

    Amikor először láttam, hogy ez az állítás kering a világhálón, azonnal az jutott eszembe, hogy ez bizonyára a QAnon-tömegből származik. Tudják, a Q-univerzumban Vlagyimir Putyin a jófiúk közé tartozik, és ugyanolyan messiási státuszt kap, mint maga az istenkirály, Donald Trump.

    A QAnon “dekódolók” közül sokan még mindig nagyon aktívak az interneten, és ők a mozgatórugói az “Oroszország-bement-Ukrajnába, hogy megmentsen minket a biolaboroktól” elméletnek, amely maga is egy furcsa ötlet, és amely úgy tűnik, hogy a Twitterről származik, és buzgón cenzúrázták, mielőtt széles körben elterjedt volna az alternatív médiában.

    Nemrégiben Victoria Nuland, az USA politikai ügyekért felelős államtitkára elismerte, hogy Ukrajnában “biológiai kutatási létesítmények” találhatók, és aggodalmát fejezte ki, hogy Oroszország lefoglalja ezeket. Hmmm… Oké. Más is úgy gondolja, hogy ez a narratíva kísértetiesen hasonlít a Covid: laborból kiszivárgott vírus hipotézisére?”…
    @https://istvannemet.substack.com/p/10-ok-hogy-megkerdojelezzuk-a-putyin?s=r

    Sejtésem szerint olyan erkölcsi állapotban van már a világunk, hogy bármelyik fél” győzelme” már a pokolon át vezet – csak annyi lehet a különbség, hogy az egyik gyors lesz, a másik még gyorsabb.

  46. 53.: – Zsolt –

    “A fasizmus többféle ideológiára támaszkodhat, nem szükségképen csak a nemzeti szocializmusra.” Fussál neki még egyszer, mert ennek se füle se farka. A fasizmus teljesen függetlenül alakult ki Olaszországban a hitleri nemzetiszocializmus előtt. A nácizmus ideológiája a német nép árja felsőbbrendűségén alapszik. A zsidók kiirtásával kezdték, de sorra kerültek volna a magyarok és a szlávok is. Sztálin a zsidókat Szibériába száműzte, a többi nemzetiséget pedig módszeresen áttelepítette.

  47. 54 – Vaszil

    “Nemrégiben Victoria Nuland, az USA politikai ügyekért felelős államtitkára elismerte, hogy Ukrajnában “biológiai kutatási létesítmények” találhatók, és aggodalmát fejezte ki, hogy Oroszország lefoglalja ezeket.”

    Nem kellett semmit elismerni. Még kb. 3 héttel is 2022. február 24.-e előtt ezzel a ténnyel maga az Egyesül Államok kijevi nagykövetsége hencegett. Bárki, aki meglátogatta honlapjukat, elolvashatta, lehúzhatta a dokumentumot, ami pontosan ezt támasztja alá.

    Az angol-ukrán kétnyelvű megállapodás pontos neve: Agreement between the Department of Defense of the United States of Ameriaca ant the Ministry of Health of Urkaine concerning cooperation in the area of prevention of proliferation of technology, pathogens and expertise that could be used in the development of biological weapons

    Aláírva Kijevben, 2005. augusztus 29.-én, a megállapodás hatályba lépésének időpontja ugyanaz a nap.

  48. 56 Zsolt

    Ezért mondom, hogy tök mindegy melyik fél “győz”, nekünk annyi, max most nem Wuhan lesz a “gyanusított”…

    A harmadik út, egy elhúzódó háború ugyanúgy betesz Európának, főleg ha az oroszok Vietnámot csinálnak belőle.

    Nincs win kimenet már a ciklus végén, csak a tempó kérdéses.
    Ezen is lehet persze vitatkozni napestig, de inkább egy új modell kellene, nem a régi digitalizált újratöltése (örök konfrontáció kooperáció helyett… )

  49. 56 Zsolt te érted mi van oda írva?

    “Megállapodás az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma és Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma között a biológiai fegyverek fejlesztésében felhasználható technológia, kórokozók és szakértelem elterjedésének megakadályozása terén folytatott együttműködésről”

    Tehát megakadályozzák a vegyi fegyverek gyártását….

  50. 58 – Radován

    Éljen! Háromszor hurrá az Egyesült Államoknak!
    Persze csak szigorúan feltételezve, hogy az USA rossz fát akar tűzre tenni a biológiai kutatásai és ezek felhasználásának a tekintetében, akkor hogyan nevezték volna el a megállapodást?! “Megállapodás a biofegyverek előállítására és alkalmazására Ukrajna közreműködésével”. Így?!

    http://www.youtube.com/watch?v=tJ10no_dgT8

  51. Re:58
    Te komolyan nem érted az angszoc csűrcsavar nyelvet?
    Tudod, különleges harci művelet=háború
    Fact check=cenzúra
    Nő=Férfi

    Máskülönben biológiai fegyverekről van szó, és nem vegyiekről…

  52. 55 – Kacor

    A fasizmus lényege, amit takar, már hosszú ideje létezett, csak más nevet adtak neki a történelem folyamán. Az, hogy a 20. századi Olaszországban e jelenség megnevezésére a latin fasci szóból képeztek egy fogalmat, majdnem mindegy, csak abból szempontból nem, hogy ma is ez a “bárányoknak” a hivatkozási alapja, persze megfelelően leszűkített értelmezési keretben. Én a lényegét illetően használom a szót, nem leszűkítve Mussolinire, Francóra meg hasonszőrű pajtásaikra.

    A fasizmus volt, mégpedig jóval Mussolini előtt is, fent is ezt magyaráztam. A nácizmus is fasizmus. Viszont a fasizmus nemcsak kizárólag a nácizmus vagy náci alapú lehet. A fasizmus sokkal szélesebb terjedelmű fogalom, mint a nácizmus.
    Ezért megismétlem az állításomat, nincs benne semmi, ami korrekcióra szorulna: A fasizmus többféle ideológiára támaszkodhat, nem szükségképen csak a nemzeti szocializmusra.

  53. 60 Tudod, különleges harci művelet=háború ez angszoc? Azt hittem orosz….

    “Máskülönben biológiai fegyverekről van szó” miért, én mit írtam?

  54. 62

    Vegyit írtál

    Amúgy nem nagyon értem, hogy lehet úgy védekezni a biológiai fegyverek fejlesztése ellen, hogy azok kifejlesztésére alkalmas mikrobákkal játszadozom, pedig szakmabeli volnék (nyilván nem pont a biológiai fegyverek terén)

  55. 63 ja, a végén. De a fordításban biológiai van, mint az eredetiben. Elrontottam, elnézést kérek.

  56. Re:62
    Idézek tőled:
    “vegyi fegyverek gyártását”
    Véletlenül a háború, mert nevén kell nevezni a gyereket, első csapások során, pont a biológiai kutató intézeteket bombázták szét az oroszok.

    Angszoc mindenkire érvényes, az orosz médiára, de a nyugati képmutató sajtóra is.
    Itt már rég nincs értelme azon lovagolni, hogy ki mit mond, hanem azt kell nézni ki mit csinál. Első látásra persze lehet azt mondani, hogy tiszta a kép(orosz=bestia, ukrán=honvédő hős), de kicsit beleásva a dolgokba ott igazán kibukik sok minden, pl sajátjai által hátba lőtt dezertálni induló ukrán katona, kiláncolt elégetett orosz hadifogoly és más hasonló “finomságok”.
    Egy dolog biztos, jobb lenne, ha ennek gyors vége lenne, mert ez minden civil érdeke, de láthatóan nem így tesznek, és még jobban szítják a tüzet.

  57. 63 “Amúgy nem nagyon értem, hogy lehet úgy védekezni a biológiai fegyverek fejlesztése ellen, hogy azok kifejlesztésére alkalmas mikrobákkal játszadozom” gondolom, létrehozol egy intézményt, ami felügyeli a játékosokat. Magyarországon is kb így működik.

  58. 65 “Első látásra persze lehet azt mondani, hogy tiszta a kép(orosz=bestia, ukrán=honvédő hős)” második látásra is ugyanez a kép. Az oroszok támadtak, hadüzenet nélkül, miután garantálták ukrajna területi épségét.

  59. 66 radován

    Ne haragudj, de ez marhaság. Ha én egy laborban dolgozom valamilyen bacival, arra van rálátásom, de attól még fogalmam se lesz arról, más mit csinál máshol, és befolyásom se lesz rá.

  60. Re:67
    Abban egyet értek, hogy honvédő a háború(már akinek, zsoldosok nyugati hitelből “dolgoznak”), de hogy nem tiszta kezű hősök, az egyszer biztos.
    Most legyünk őszinték, 2014 óta amerikai bábkormány van Ukrajnában, ez de facto tény.
    Ha maradtak volna a seggükön, és nem akartak volna a NATO-ba lépni, miközben kő keményen szívatták ez idő alatt a kisebbségeket(főleg az oroszokat), és nem fegyveres úton akarták volna elintézni Donbasszt, akkor lehet nem így állnánk most.
    Átléptek egy határt az amerikai biztatásra, amire Putyin cárevicsnél a határ volt, és amiatt elindult a háború. Ne tegyél úgy, mintha ez véletlen lenne, teljesen azonos hatalmi reflexei voltak az USA-nak is, amikor a seggében voltak Kubában az orosz atomfegyverek. Ezek a reflexek bármikor felülírják a szerződéseket, főleg akkor, ha stiklis módszerekkel operál az ellenfél.

  61. 68 Ezért kell egy intézmény, amelyik tudja hogy te milyen bacival játszadozol, meg a másik labor, meg a harmadik…. Ezt írtam.

  62. 69.: Azt írod, hogy 2014 óta amerikai bábkormány van Ukrajnában. Előtte orosz bábkormány volt és azért kellett leváltani, nehogy Belarusz sorsára jussanak.
    Magyarország és a többi volt ún. szocialista ország Oroszországtól való félelmében lett NATO-tag. Így utólag ez volt a lehetséges legjobb választás. Ukrajna ugyanilyen okokból közeledett a NATO-hoz, neki sajnos nem sikerült, nem tudtak kiszabadulni az éhes orosz medve szorításából. És ugyanígy Fehéroroszországnak sincs választási lehetősége: behódol, vagy megszállják az oroszok.
    Más: csak a píszí kedvéért: valaki egy pár napja föltett egy listát az amerikaiak bűneiről, amely a koreai háborúval kezdődik. Annyit megér, mindenki utánanézhet hogyan lett két ország a japánok által megszállt Koreából, ki fegyverezte fel Észak-Koreát és támadta meg Dél-Koreát, és még azt is, hogy mindez alig pár évvel annak, hogy 11 Milliárd USD értékű (ami mostani áron ezer milliárd) hadi felszerelést kaptak az amerikaiaktól.

  63. 69 Állitólag május 9-án hadüzenet is lesz, akkor végre vihetik Tatárföldről és a többi oroszok által megszállt területről a besorozott kiskatonákat ágyútölteléknek az ukrán frontra. Eddig a legnagyobb gond az volt, hogy a szerződésesek nagy része orosz volt, a besorozott kiskatonákat pedig nem vihették (ismerősünk unokaöccsét, Tatárföldről, 18 éves, 2 hónapja volt besorozva, elvitték, de 1 hét után visszarendelték). Most majd végre nem orosz vér fog folyni ukrajna szétverésénél….

  64. Re:71
    Tedd fel magadnak a kérdést, ami lehet hogy nem tetszik, de ez tény marad:
    A. Orosz fennhatóság alatt egy korrupt, nem túl jó, de békés ország leszel.
    B. Vagy amerikai bábáskodással(hol is van az ukrán aranytartalék, amit repülőre tettek Majdan után pár hónappal?) egy ugyan olyan korrupt, russzofóbiás romhalmaz csomó halottal, mert szétlőtték az egész országot. Igaz ami igaz, velük van a nyugat, majdnem olyan, mintha ott lennének, csak közben őket lövik…

    “Magyarország és a többi volt ún. szocialista ország Oroszországtól való félelmében lett NATO-tag. Így utólag ez volt a lehetséges legjobb választás.”
    Tudod, van az a vicc, hogy amibe belép Magyarország, az hamarosan felbomlik. 😉
    Egyébként szerintem is ez volt a legjobb döntés abban a helyzetben. Őszintén, Amerika egy esetleges taktikai atommal lebombázott román területért átkelne az óceánon? Nem lennék ebben annyira 100%-ban biztos…

    “Ukrajna ugyanilyen okokból közeledett a NATO-hoz, neki sajnos nem sikerült, nem tudtak kiszabadulni az éhes orosz medve szorításából.”
    Azt kellene megértened, hogy ilyen opció nincs az orosz fél részéről. Az ő szemszögükből nézve egyenlő lenne azzal, ha farkast engednének a karámba. Semleges lehetsz, vagy orosz gyarmat, de NATO tag soha. Megjegyzem nem az oroszok, hanem a NATO tolta egyre közelebb hozzájuk a határokat, és amilyenek az orosz hatalmi reflexek, csak idő kérdése volt a háború, és ezt nagyon is tudták a NATO-ban.
    Igazából most a “ki ütött előbb” morális játékot adjuk elő, miközben az ezt kiprovokáló folyamatról nem akarunk tudomást venni, amit természetesen az ukrán nép szív meg, de azt nagyon.
    (tipikus sunyi angolszász harcmodor)

  65. Re:67
    Még ami eszembe jut, a tiszta kezű honvédségről.
    Az minek minősül, ha vörös keresztes mentőt használnak csapatszállítás céljából az ukrán katonák?

  66. 74 Az országot elfoglalni akaró agresszorral szemben minden megengedett. Ha egy kan cigány betör hozzád, mert veszélyben érzi a putrija körüli szemetet, akkor minden megengedett ellene. Nem így gondolod?

  67. 73.: – dajtás –

    Amit az elején mondasz, az is csak egyfajta logika. Mi, magyarok miért ’48 március 15-ikét ünnepeljük, miért nem a kiegyezés napját? Miért október 23-át és nem november 4-ét? Lehet megalkuvással élni, de sokan meghaltak már a szabadságért.
    “Semleges lehetsz, vagy orosz gyarmat, de NATO tag soha.” Én pedig azt mondtam, hogy a Szovjetunió és Oroszország mellett nem lehetett és most sem lehet semleges maradni. Csak a betagozódás lehetséges: vagy önként, vagy fegyverrel.

  68. Re:75
    Ez jól hangzik, csak nem így van.
    A háborúnak, bármilyen fél is vívja, vannak alapvető emberjogi szabályai, és az teljesen mindegy hogy ki a támadó, és ki a támadott fél.
    Ha nem tartod be, akkor háborús bűnös vagy, és ezt pont mindegy, hogy ki csinálja(orosz/ukrán, amerikai/hottentotta, teljesen mindegy).
    Tehát neked valid a hadifoglyok lelövése/csonkítása/kínzása, civil lakosság élő pajzsként való használata, stb, stb.
    Máskülönben ha a civil lakosságnak fegyvert osztanak(ki is csinálta?), akkor már nem civil, támadható célponttá válik. Azért ez sok mindent elárul…

    Re:76
    ” Lehet megalkuvással élni, de sokan meghaltak már a szabadságért.”
    Szép dolog a hősiesség, de jobb egy élő hős, mint egy halott.
    Nem tudom feltűnt-e, de mikor kiegyeztünk az osztrákokkal, és félre tettük a viszálykodást, akkor voltunk Európa amerikája, és a mai Budapest azért néz ki úgy ahogy.
    Most Ukrajna romokban van, és nagyon úgy tűnik, hogy az a cél, hogy minél több ember halljon is meg. Szép szép ez a szabadság idea, de ha nem marad senki, akkor nem lesz aki szabad maradjon.

  69. Ha belegondolok, akkor a honvédő háború most az oroszok részéről folyik. A nyugat-ukrajnai haderő ezen a területen megszállóként van jelen, úgy is viselkedik. Pont az oroszok kímélnék a területet, az ukránoknak semmi nem számít, ha elvesztik, akkor pusztuljon minden.

  70. 77.: – dajtás –

    “akkor voltunk Európa amerikája, és a mai Budapest azért néz ki úgy ahogy”. Hát ezt mondom én is! De egyrészt akkor ért Magyarországra az ipari forradalom, másrészt a monarchia nagyon gáláns volt hozzánk. Valóban aranykor volt számunkra.
    “A háborúnak, bármilyen fél is vívja, vannak alapvető emberjogi szabályai, és az teljesen mindegy hogy ki a támadó, és ki a támadott fél.” Ez nagyon sanda érvelés – már bocsáss meg! Szóba sem kerülhetne az emberjogi vetület, ha az oroszok nem támadják meg Ukrajnát! Már a polgári törvénykönyv szerint sem kell mérlegelni a védekezés milyenségét, ha valaki megtámad az ingatlanodon.
    Maga a háború tipikusan Göbbels útmutatása szerint történik: fogd az ellenfeledre, amit te követsz el. Én speciel abban is kételkedem, hogy a lengyel határőrök megtámadták a Wermachtot és Petőfi pedig egy szál karddal az orosz lovasságot!

  71. 78 “Ha belegondolok, akkor a honvédő háború most az oroszok részéről folyik”

    Tehát, ha borsodban a cigányok úgy döntenek, hogy fegyveresen elfoglalják a megyét, akkor az indiai hadsereg honvédő háborút indít, hogy megvédje borsodot a magyaroktól. Ha belegondolunk….

  72. 80.
    Rossz a hasonlat. Ha cigányoknak oda ajándékozzák Budapestet, akkor a Nyugat-Dunántúl honvédő háborút indíthat? Vagy agresszor, mert megtámadott egy államot, miután az nem volt hajlandó egyezségre?

  73. Ukrán volt, ukránok lakták? Hruscsov idejében, a Krímmel együtt. Kárpátalját, Bukovinát és Lemberg környékét pedig Sztálin idejében. A Szovjetunióban a belső határoknak nem volt jelentősége. Nagy lehetőséget kaptak az ukránok, nem tudtak élni vele, törvényszerű a bukásuk.
    Ellenpélda Kazahsztán, ott békén hagyják az oroszokat.

  74. 83 – kakukk

    A Donbászt még Lenin, több más területtel együtt.

    bigthink.com/strange-maps/ukraine-lenin-putin/

  75. A SZU összeomlásakor a szocialista köztársaságoknak (Социалистических Республик) tudomásul kellett volna venni, hogy elszakadásuk esetén visznek magukkal jelentős mennyiségű orosz ajkút lakóst is. Itt kezdődött el a baj. Lehet utálni Sztálint, lehet utálni Oroszországot, sőt akár az oroszokat is. De nem lehet utálni a velem egy emeleten lakó orosz családot, főleg nem lehet kikiáltani másod osztályú állampolgárnak.

  76. 78. kakukk
    ” A nyugat-ukrajnai haderő ezen a területen megszállóként van jelen, úgy is viselkedik.”

    Rövidesen jön a folytatása is:

    Moldova problémája nemcsak Transznisztria, hanem a Török ​​nyelvű keresztény ortodox Gagauzia is, akik a kilencvenes évek óta szeretnének egyesülni az Orosz Föderációval.
    Április 29-én a Gagauz Népi Gyűlés (PNG) jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a Szent György szalag használatát a dél-moldovai Gagauz Autonóm Régió területén.
    Röviden: a Gagauzok az együttérzésüket fejezik ki Moszkvának, és támogatásukat üzenik.
    Moldovában összesen 130 000 gagauz él.
    Vannak Gagauzok Romániában, Bulgáriában és még a görög Trákiában is.

    Ne feledjük, hogy a Gagauz Régió Odessza tartomány szomszédságában van.
    Αz Oroszok számára ez egy stratégiailag fontos terület, amelynek a lakossága teljesen barátságos Moszkvához.
    A Gagauzok úgy döntöttek, hogy az Oszmán Birodalom idején lemondanak az ő nyelvükről, hogy elkerüljék a szultán súlyos adóit.
    Azokban az években mindaz, aki lemondja nyelvét vagy a vallását, mentesült az adók alól.
    A Gagauzok megtartották a vallásukat.

  77. A május 9.-i időpontot az ukrán belügy terjeszti botokkal netten, no meg Ferenc pápa… aki ezt halotta O.V.-tól az Isaura-tv szerint, de időközben O.V. felkerült arra az ukrány halállistára, amiből az ukrán büntetőosztagok csemegéznek kedvükre.

    Az a bizonyos orosz terv – mármint a május 9.-i – az EU-t sújtó orosz szankciók bevezetéséről szól.

    Bulgáriában a lakosság egy része, a mai napon felvonulással tiltakozott az Ukrajnába szállítandó fegyverek miatt.

    Dónyeckben nem lesz május 9.-i felvonulás, biztonsági okokból.

    A jelenlegi lengyel hadgyakorlat a nyugat-ukrán határnál különösen érdekes lehet. Így legalább gondolkodni kezdhet V.Z. a lengyel-ukrán szörnyű múlton.

    Tallinban pedig szaporán gyakorolják a NATO-tagok a gépteremben a kritikus infrastruktúrák védelmét egy kiber-gyakorlaton, valamint képzeletbeli Spetsnaz GRU szakemberek felhőfeltörési kísérletének észlelését is. (Locked Shields 2022 és Cyberspace Strategic Outlook 2030 feladatok).

    És örömhír is legyen estére:
    Szépen növekszik a másfél hónapja született a cuki antilopbébi a debreceni állatkertben.

  78. 88 – L.S.

    Figyeld csak meg, hogy az ukránok fegyveres konfliktust fognak kiprovokálni Transznisztriában, szerintem hamarosan. Az orosz csapatok még messze vannak onnan, a helyiekkel meg majd úgy gondolják, hogy elbánnak.
    Fáj a foguk az ottani hatalmas fegyverraktárra. A z ukránok vasúti infrastruktúráját az oroszok lassan, de biztosan taccsra vágják, a nyugati fegyverszállítmányok egyre körülményesebben tudnak eljutni a donbászi ukrán alakulatokhoz és más keleti frontvonalakra.

    Egy korábbi bejegyzésedre csak annyit: teljesen igazad van, hogy a görög történelem és kultúra, természetesen, mély nyomot hagyott a fekete-tengeri térségben is.

  79. 39. Száguldó Világfaló Pizza
    “Mondjuk, Lavrov tényleg eléggé túltolta a biciklit ezzel a Hitlerben is „zsidó vér volt” dumával.”

    “A nemzetközi akadémiai közösség nagyrészt egyetért azzal, hogy Adolf Hitlernek nem voltak zsidó gyökerei, de egy híres amerikai szerző Dr. Leonard Sax azt állítja, hogy a paranoiás Harmadik Birodalom vezetőjének nagyapja zsidó volt, amit gondosan eltitkoltak.
    Dr. Leonard Sachs szerző, Adolf Hitler személyes ügyvédjének Hans Frank háborús bűnösnek a nyilatkozatát idézi, aki Lengyelország parancsnoka volt az ország náci megszállása idején, aki a Nürnbergi perben azt állította, hogy a Führer származását vizsgálta.
    Frank állítólag Hitler nagyanyjától, Mária Anna Sicklgrubertől származó leveleket fedezett fel. amelyből kiderült, hogy az ausztriai Grazban egy zsidónak dolgozott, és hogy az utóbbi fia 1836-ban, egy évvel a náci vezér apjának születése előtt teherbe esett.”

    Dr. Sachs Hitler nagyapjáról szóló megállapításait a Journal of European Studies publikálja.

    Hitler és Marx Rothschildok voltak. Merkel Hitler lánya volt?

    Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek el kellett mondania, hogy Hitlernek zsidó gyökerei vannak, így sokan kíváncsiak voltak arra, mi is történik valójában, mi az igazság és hogyan kormányozzák a világot.
    Amit Lavrov mondott, az nem újdonság, de most már nagyon hivatalosan hangzott. Ráadásul fenyegetésnek tűnt Németországra nézve, mert az oroszok sokat tudnak a fekete múltjáról, és ne feledjük, Putyin, mint egykori KGB-vezér sok mindent tud. Nemcsak tudja, de hihetetlen bizonyítékok is vannak a kezében.
    Lavrov szerint Hitlernek zsidó gyökerei vannak.
    Amit Lavrov nem mondott, az az, hogy Hitler askenazim zsidó, vagyis árja, és ezért küldte a szerencsétlen szefárd zsidókat a krematóriumokba, és hogy vére a Rothschild német családé. Hitler Lional Nathan Rotschild unokája volt, mivel Hitler apja, Alois Hitler Lional Nathan Rotschild törvénytelen fia volt.
    A Rothschildok igazi vezetékneve Bauer volt.
    A “Rothschild” németül “vörös pajzsot” jelent, és a vörös pajzs miatt kapták, amely annak az épületnek a homlokzatán volt, ahol születtek, Frankfurtban, és ezért működik az Európai Központi Bank és a Német Tőzsde, Frankfurtban. A Rothschildok szülőhelyén.
    Most menjünk Marxhoz.
    Marx is ugyanabból a családból származik, mint a Rothschild.
    Egy hagyományos rabbi család. Marx úgy alakította át elméletét, hogy a tisztán zsidó érdekeket szolgálja, különösen a Rothschildok érdekeit. „Marxista ideológiának” nevezték, de nekik, a Rothschildoknak nincsn ideológiájuk. Az ideológiák a goimoknak valók. Céljuk a világkormány, és így nem a testek, hanem a goimok lelkének birtoklása!
    Hitler és Marx tehát a Rothschildok utódai, ahogyan sok tudós tájékoztat bennünket. Közzétették a családfájukat is.
    Érdemes a cikk végén benézni…
    Oroszországnak, vagyis a KGB-nek rengeteg bizonyítéka van a bolygónk sok olyan titkáról, amelyek több pusztításhoz vezethetnek, mint az atomfegyverek. Nyilván néha- néha nyilvánossá tesz egyet, csak azért, hogy átadja az üzenetet az ellenfélnek, hogy körültekintőbb legyen.
    Természetesen mi a játékkból távol vagyunk, mert viccesek az információink.
    A nyilvánosságra kerülő keveseket sem hiszi el a tömeg, így nincs miért tájékoztatni őket, főleg most, ahogy a dolgok alakulnak !
    Annyi rejtett titok van, amelyek rendkívül fontosak, hogy a fentiek mindegyike, ha igaz, ez egy semmiség.

    /https://katohika.gr/diethni/chitler-kai-marks-itan-gonoi-ton-rotsilnt-einai-kori-tou-chitler-i-merkel/

  80. Olasz tábornokok felkelése: “Ez nem a mi háborúnk, ne kövessük az Egyesült Államokat!”

    Leonardo Tricarico tábornok, az olasz légierő volt vezérkari főnöke, az Icsa Alapítvány jelenlegi elnöke így nyilatkozott az ukrajnai konfliktusról:

    “Semlegesség? teljes szívemből egyetértek. És úgy gondolom, hogy mielőtt mindkét oldal fenyegetéseit végrehajtanánk a konfliktus NATO-ba való kiszélesítése érdekében, gondoskodnunk kell arról, hogy ez a konfliktus véget érjen. És ebből a szempontból nem látom, hogy bárki is beleavatkozna, éppen ellenkezőleg, azt látom, hogy egy csomó gyújtó pont az ellenkezőjét csinálja.”

    Ez egy olyan konfliktus, amelyből meg kell próbálnunk távol maradni, ameddig csak lehet” – mondta Marco Bertolini, az olasz hadsereg nyugalmazott altábornagya, jelenleg a Fratelli d’Italia védelmi osztályának vezetője.

    Arról, hogy az elmúlt hónapokban folyó háború igazságos vagy igazságtalan háború-e, Bertolini érvelése tagadhatatlan:

    „A katolikus birodalomban mindig is vita folyik arról, hogy a háború igazságos-e vagy sem. Sok teológus beszélt róla, Szent Ágoston, Aquinói Szent Tamás, és elmondta, mik az igazságos vagy igazságtalan háború kritériumai. – emlékszik vissza a különleges alakulatokat irányító altábornagy.
    – Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy egy háborút igazságosnak lehessen tekinteni, a háborúnak mindenekelőtt a „miénknek” kell lennie. Ez pedig nem az.”

    //voxnews.info/2022/04/27/la-rivolta-dei-generali-italiani-questa/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.