(3838) Kína

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

 

Kína megnevezte az amerikai háborús bűnöket

 

89. Útban a 90. felé

Peking nem hajlandó meghallgatni az amerikai vádakat, miközben Washington háborús bűnöket követ el, és az egész Földet terrorizálja – mondotta a külügyminisztérium szóvivője.

A kínai külügyminisztériumi szóvivő, Wang Wenbin, beolvasott az EU-nak és az USA-nak, amiért kritizálták bel és külügyi politikájukat. Wang külön kiemelte az USA-t azzal vádolva, hogy a Közel Keleten háborús bűnt követek el. Valamint gazdasági terrorizálást és dezinformáció terjeszt.

Wang a hétfői sajtókonferencián ismertette az amerikai katonai beavatkozást Jugoszláviában, Afganisztánban, Iránban és Szíriában. Wang kihangsúlyozta, hogy Washington félreseperte az ENSZ-et és szuverén országokkal háborúzott. „Amerika ragaszkodik az ENSZ karta betartásához, de önmaguk egyértelműen átlépnek rajta.”

Az USA folyamatosan emlegeti az emberi jogok tiszteletben tartását, de Amerika és szövetségeseinek agresszió elleni támadása több mint 300.000 civil hallottat és 26 millió menekültet eredményezett. Miközben senki se kérte tőlük számon az elkövetett háborús, és emberiség ellen elkövetett bűnöket. Sőt beígért szankciókat a Nemzetközi Büntető Bíróság ellen, amennyiben vizsgálatot mernek indítani az amerikai katonaság ellen.

2021-ban több Nemzetközi Büntető Bírósági tag szankcionálása mellett Amerika fenntartja a Hágai Megszállási Törvényt, ami lehetővé teszi, hogy katonailag megtámadja Hollandiát, hogy a bíróság által fogvatartott amerikai katonákat kiszabadítsa.

Wang vádolta az USA-t, hogy felhasználva gazdasági fölényét terrorizálja az országokat, legyenek azok kicsik vagy nagyok, közeli vagy távolik, baráti vagy ellenséges. Nevesítette az 50 éve tartó Kubai, vagy a negyven éve tartó Iráni szankciót.

A tények azt mutatják, hogy az USA a legnagyobb dezinformáció terjesztő, és a világbékét és stabilitást szabotáló bűnrészes.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

52 gondolat erről: „(3838) Kína

  1. “2021-ban több Nemzetközi Büntető Bírósági tag szankcionálása mellett Amerika fenntartja a Hágai Megszállási Törvényt, ami lehetővé teszi, hogy katonailag megtámadja Hollandiát, hogy a bíróság által fogvatartott amerikai katonákat kiszabadítsa.” – Hogy mi van?

    Nem gondoltam, hogy Snowden Rendszerhibája után nem gondoltam, hogy még meglepetést tudnak okozni, de ez súlyos… Úgy értem, egy nagyságrenddel súlyosabb, mint amikről idáig tudtam.

    Teljesen nyíltan terrorizálják a Nemzetközi Bíróságot? Mint valami terrorállam, pl. É-Korea vagy ISIS?

    Ennek még utána kell olvassak.

  2. 2 – Ábel:
    Mielőtt lefordítottam, ötször átolvastam, mert nem akartam hinni a szememnek:
    “In addition to sanctioning a number of top International Criminal Court officials in 2020, the US maintains the ‘Hague Invasion Act’, giving its military permission to invade the Netherlands to free any American held at the court.”

    Gyarmathynak ne szóljatok! 😀

  3. 3 – Nagyon súlyos! Utánanéztem, és úgy néz ki, hogy igaz. Nemcsak a RT írja.

    Ezek után csak azt nem értem, hogy hogy nem rúgta ki Európa páros lábbal az összes amerikai katonát a kontinensről, amikor ezt 2002-ben ratifikálták. Bohócot csinálunk magunkból.

  4. 4 – Ábel
    Az USA Japánt 1945 óta megszállva tartja (nem így nevezik), Ha egy amerikai katona megöl egy japán lányt, a japán hatóságok tehetetlenek, mert kizárólag az amerikai hadbíróságra tartozik az ügy, amit rendszerint elmismásolnak.

    A RT hírlevele megérkezik, de nem nyitható fel. Ha a cikk címe megtetszik, akkor beírom a keresőbe, és kijön a cikk 5-6 helyen. Tehát a poszt nem az RT-től hanem máshonnan van átvéve pl. Al Jazeera.

  5. 5 Ez itt azt írja, hogy ugyanez a törvény rendelkezik arról is, hogy az USA nem ad katonai támogatást annak az országnak, aki tagja az ICC-nek:
    https://en.wikipedia.org/wiki/American_Service-Members%27_Protection_Act

    Csak annyit kéne mondaniuk, hogy “fiúk, úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk a Nemzetközi Büntető Bírósághoz, nem kell hogy tovább támogassatok minket, hazamehettek!”

    Mert ugye közben az amerikaiak azt mondják, hogy ők nem megszállva tartják ezeket az országokat, hanem katonailag támogatják…

  6. Az Egyesült Államok bűnlajstroma megtöltene egy jó nagy könyvtárat, elég jó könyveket írtak e témában például Oliver Stone, Daniele Ganser, Frederick William Engdahl és persze még sokan mások.
    A magyar médiákban még nem találkoztam vele, de már nagyon sok helyen legújabban az amerikaik által a költöző madarak biofegyver hordozóként való használata a téma, egyre több a hír ez ügyben. Ha ez igaz, akkor el lehet mondani, hogy egyes nyugati döntéshozók elvesztettek minden erkölcsi kontrollt és nincs többé tabu annak megakadályozása érdekében, hogy a többpólusú világrend megszülethessen. Nem mintha eddig bármiféle illúzióm lett volna ez ügyben.

    http://www.sott.net/article/467009-US-biolabs-accused-of-creating-migratory-birds-of-mass-destruction?

    Háború van ott is, ahol még nem lőnek. Maga a háború fogalma sem (csak) erről szól.

  7. 7 Ez igy van, de a legtöbb gusztustalan, emberiségellenes akciójukat fű alatt csinálják, titokban, titkosszolgálati módszerekkel.

    De hogy törvényt hozzanak arról, hogy megtámadjanak egy velük szövetségben lévő országot, amennyiben az az ott lévő, több mint száz éve nemzetközi szerződések alapján működő, a háborús és emberiség elleni bűnösök elítélésére szolgáló Nemzetközi Bíróság felelősségre vonná egy katonájukat?

    Ami megdöbbent benne, az nem is az aljasság, hanem a nyíltság, amivel szögesen szembemennek pontosan azokkal a nemzetközi jogszabályokkal, amikre hivatkozva végigdúlják a világot.

  8. 8 – Ábel

    Ha belemélyedsz a történelembe, de úgy igazán, nem az iskolai tananyagra gondolok, a szajhamédia meg az úgynevezett történészek meg mai megmondóemberek által kreált kirakattörténelemre, akkor már elég kevés meglepetés érhet. Erről a Hágai Megszállási Törvényről eddig én sem hallottam, de egyáltalán nem lepett meg a lényege. Szerinted mi minden van még, amit az emberek döntő többsége nem tud?! Ha meg valahogy valami “szemét” a felszínre kerül (mindegy, hogy véletlenül vagy sem), akkor az az emberek nem hiszik el, mert “hisz ilyet nem csinálnának!”. Nem-e?! Még annál ilyenebbet is, abban biztos lehetsz! Az emberiséget lényegében megrontották, ezért olyan a világ, mint amilyen. Minden a fejekben és a szívekben dől el, a kritikus mértékű embertömeg fejében és szívében.

  9. Az usával semmi baj, csak napi 20 millió hordóba kerül a világnak. K-Nyugati nyitottságú kontinens sem kedvező. Meg sok a peremesszájú, ami ugye költseges dolog.

  10. Hágai nemzetközi büntetőbíróság jogi alapja a római jog, USA-ban szokásjog (common law) van érvényben, ezért nem tudják elfogadni a hágai nemzetközi BÜNTETŐbíróságot. De amúgy jó anyag, és természetesen nem vitatom az USA bűneit.

  11. 11 Az USA sok tekintetben a Római birodalom folytatójának tekinti magát, ez sok szimbólumban megnyilvánul. Nem hiszem, hogy ez lenne az okuk rá.

    Sokkal inkább az, hogy előre tervezik, hogy háborús bűnöket hajtanak majd végre, és úgy gondolják, hogy ezért őket ne kérje számon senki, hisz ők a legerősebb kutya a kennelben.

    Hát menjenek a p…ba!

  12. Van egy Németországban élő, pszichológus-hamiskártyás, életművész ismerősöm, konkrétan a U.S. Army alkalmazottja, aki szerint a fentiek addig fognak tartani, amíg ki nem fogy a nyál (t.i.: benzin, gázolaj, kerozin, hidrogén, stb.) az amerókai haditechnikából… :-\ Amint ez bekövetkezik, szerinte, a “kicikínnyaiak” le fogják GYALOGOLNI (!) Amerikát… 😐
    Csak adig kell kibírni fél lábon állva… valahogy… 😛

  13. 13 Mert jobb lesz nekünk, ha kína lesz az uralkodó hatalom? Jobb ha tudod, hogy egy csótányt többre tartanak, mint a nem kínai embert. Japánok még rosszabbak. Szerintem örüljünk, hogy Amerika a szövetségesünk.

  14. 12 A jogrendszer adott, ettől nem lehet eltérni. Ahogy Magyarországon sem lehet precedensjogra áttérni, USA se tud római jogra. Olvass utána. http://www.edx.org oldalon vannak jó anyagok, gazdasági, jogi témában, kínaiul is.

  15. És Jézus mondá:- Az vesse rá az első követ, aki bűntelen…
    Mondjatok egy olyan nagyhatalmat, akinek nincsenek bűnei. Ilyet még a kishatalmak között sem találni. A volt gyarmattartók rögtön kiesnek: Spanyolország, Portugália, UK, Franciaország, Belgium, Hollandia, USA. Ha egy kicsit megkapargatnánk a nagyrabecsült Svájc történelmét, ott van rögtön a náci pénzek elbujtatása. Japánnak Mandzsúria, Kínának Tibet, Újgúria és jelenleg Afrika gyarmatosítása és a dél-kínai tenger kisajátítása. Szóval ez a kínai vád hasonlít a “bagoly mondja verébnek” szólásra.
    Meglehetősen érdekes ezen dolgok előkerülése a süllyesztő aljáról, miközben a világ ezen a felén véres háború zajlik az Orbán kormány támogatásával. Természetesen biztos vagyok benne, hogy az általam említetteknek a valósághoz semmi köze nincsen!

  16. 17 – Kacor

    “Meglehetősen érdekes ezen dolgok előkerülése a süllyesztő aljáról, miközben a világ ezen a felén véres háború zajlik az Orbán kormány támogatásával.”

    Szóval az támogatja a békét, aki fegyvert szállít a frontra, az, aki meg nem, az támogatja a háborút.
    Nos, diplomatikus leszek, nem értünk egyet. Főleg azért nem, mert mint az már számosan kifejtették helyesen, ez a háború nem ez év február végén kezdődött, hanem még 2014-ben és ezrekben mérhető az ártatlan civil áldozatok száma – köztük óvodás, iskolás korú gyerekeket öltek meg az ukránok nagy számban! Sokszor egyáltalán nem véletlenül!

    https://www.google.com/search?q=alley+of+the+angels+donetsk&tbm=isch&ved=2ahUKEwi_mtnLtrf3AhVBtaQKHdwTC04Q2-cCegQIABAA&oq=alley+of+the+angels+donetsk&gs_lcp=CgNpbWcQAzoHCCMQ7wMQJ1D9CViZGWCfHWgBcAB4AIABWIgBowWSAQIxMJgBAKABAaoBC2d3cy13aXotaW1nwAEB&sclient=img&ei=KeJqYv_hIMHqkgXcp6zwBA&bih=657&biw=1366

  17. 18 “Szóval az támogatja a békét, aki fegyvert szállít a frontra, az, aki meg nem, az támogatja a háborút.” Ebben az esetben igen. Jogilag Oroszország megsértette a budapesti memorandumot, ez szabad kezet ad az USA-nak és UK-nak, hogy akár fegyveresen is beavatkozzon. Ha most nem támogatnák ukrajnát a nyugati hatalmak, az felhívás lenne keringőre az összes szerencsétlen kiskirálynak + kínának, hogy bátran háborúzzanak. Tehát igen, aki most az oroszok legyőzését segíti, az a hosszútávú békéért tesz. Ukrajna – ha jól tudom, de javítsatok ki ha tévedek – nem garantálta semmilyen egyezményben, hogy nem fog a NATO-hoz csatlakozni, a “nyugat” sem írt alá ilyen dokumentumot.

  18. 18.-19.: Pontosan erre számítottam, persze ezzel még koránt sincs vége. Szóval, ha Gyarmaty, Radován és (talán még alig egy-ketten) nem próbálnák színesíteni a fekete-fehéret, akkor egyrészt kevesebb hozzászóló lenne, másrészt belefulladna egy propaganda nagygyűlésbe. Abban egyetértünk, hogy a különleges akciónak csúfolt háború 2014-ben elkezdődött, amikor is Putyin elfoglalta egy szuverén ország egy részét sok mindenre hivatkozva. Most pedig már két hónapja földdel egyenlővé akarja tenni Ukrajnát és elrabolni az ország egy harmadát. Szerintetek ez így igazságos. Ezzel én nem értek egyet és ha ez valakinek sérti az általa elképzelt világát, nagyon sajnálom.
    18.: – Zsolt-
    Ha az egyik sérti az igazságérzetedet, akkor a másik miért nem? Az ukrán fasiszták támadták meg Oroszországot 2014-ben és bombázták Moszkvát? Vagy csak az erősebnek lehet?
    Úgy tűnik, a mai hírek alapján, hogy a Dnyeszter partján is felütötte fejét a fasizmus: már a propaganda készíti előre az ürügyet, hogy miért kell összekötni Oroszországot a világon senki által el nem is mert Dnyeszter-parti köztársasággal, természetesen Ukrajnán keresztül.

  19. 18 – Radován

    Ukrajna meg éveken át fütyült végrehajtani azt, amire kötelezettséget vállalt a minszki egyezményekben. Hallani sem akart a Donyeck és Luhansz megyére vonatkozó, saját maga aláírt megállapodás betartásáról.
    Itt folyamatosan egy a probléma: az agressszív orosz határok mindig megközelítik a békés NATO-támaszpontokat! Amelyek mindig az abszolút demokratikus posztszovjet kormányok akarata által létesültek, tisztán védelmi célokból! Népeik tapsvihara közepette!
    Lehet folyamatosan provokálni és semmibe venni egy nukleáris szuperhatalom érdekeit és veszélyeztetni a biztonságát. Lehet. Csak annak nagyon súlyos következményei lesznek. Én előre szólok.

  20. 21 – Kacor

    “Az ukrán fasiszták támadták meg Oroszországot 2014-ben és bombázták Moszkvát?”

    Nem, a saját állampolgáraikra rontottak rá és irtották őket tűzzel-vassal. Csak mert voltak olyan mocskok, hogy orosz anyanyelvűnek mertek születni!
    Kacor, hahó, Odessza, 2014. május 2.! Nem mintha ez lett volna az egyetlen eset! Tettem fel már képeket erre a blogra, szigorúan +18-as megjelöléssel. Tetszettek?
    A Donbászban szinte folyamatosan ment a városok, lakótelepek, falvak ágyúzása, drónokkal való támadása.
    Miért véded a nácikat?! Akik egy percig sem titkolják, hogy azok! Na, miért is?!

  21. Ezzel kezdjetek valamit .
    Egy RT hozzászólás .
    A szatmárnémeti stílusommal nem merem értelmezni .
    Gugli fordítás.

    “Egy héttel azután, hogy nyílt levelet tettem közzé az RT-n Ms. Nabulina Orosz Központi Banknak (Olvassa el alább), a főnöke rendeletet hozott a rubelkereskedelemről a gázról a barátságtalan nemzeteknek, és 30% engedményt a barátságos nemzeteknek.
    Most, hogy a rubel stabilizálódott a devizapiacon, és visszatért az előző március 24-i értékhez, Oroszország megkezdte a fizikai világ aranypiacának kiürítését. A rubel stabilizálására elhelyezett 1 gramm aranyrúdért 5000 rubelt eltávolítottuk, és kialkudott áron pótoltuk. Csak a BARÁT országok vásárolhatnak orosz olajat 30%-os kedvezménnyel (kb. 75 USD/hordó Brent) az aktuális áron, rubelben vagy ARANYBAN fizetve. Ez az arbitrázs kereskedelem (az arany az olajért 600-800 dollárt hoz a kereskedőnek OZ aranyonként) fizikai aranyat szív az LBMA-tól (London Bullion Exchange) az orosz központi bankhoz, amely már nem tesz jelentést a BIS-nek (Nemzetközi Elszámolás Bankja). Ez viszont nyomást gyakorolt ​​a nyugati aranypapírpiacra, mint például a GLD és az SLV, és a fizikai aranyat következetesen 30-60 dollárral az azonnali piac felett árazták. Ez körülbelül 2000 millió tonna arany éves beáramlását jelenti az orosz CB-be. Ugyanebből az okból kifolyólag Henry Kissinger 1971-ben tárgyalt a szaúdiakkal egy olyan alkuról, amely szerint a szaudi olajdollárokból nem vásárolnak korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló fizikai világaranyat, hanem amerikai dollárban – Pertodollárban – fogják újrahasznosítani. Oroszország ezzel a nukleáris opciós kártyával játszik a nyugat ellen, akik következetesen manipulálták az arany/ezüst piacot annak érdekében, hogy az amerikai dollár erősnek tűnjön (Robert Rubin-erős dollárpolitika), és előnyben részesítették a befektetési bázist. Feltételezhető, hogy Oroszország / Kína kombinált aranybefektetési stratégiája a késői időszakban mintegy 35 000 tonna aranyat halmozott fel. Oroszország ezzel a nukleáris opciós kártyával játszik a nyugat ellen, akik következetesen manipulálták az arany/ezüst piacot annak érdekében, hogy az amerikai dollár erősnek tűnjön (Robert Rubin-erős dollárpolitika), és előnyben részesítették a befektetési bázist. Feltételezhető, hogy Oroszország / Kína kombinált aranybefektetési stratégiája a késői időszakban mintegy 35 000 tonna aranyat halmozott fel. Oroszország ezzel a nukleáris opciós kártyával játszik a nyugat ellen, akik következetesen manipulálták az arany/ezüst piacot annak érdekében, hogy az amerikai dollár erősnek tűnjön (Robert Rubin-erős dollárpolitika), és előnyben részesítették a befektetési bázist. Feltételezhető, hogy Oroszország / Kína kombinált aranybefektetési stratégiája a késői időszakban mintegy 35 000 tonna aranyat halmozott fel.
    ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ ++++++++++++

    Kérjük, továbbítsa ezt a javaslatot az orosz központi bank CB kormányzójának, Nabiullina asszonynak és főnökének.

    Mióta Oroszország új fizetési sémát vezetett be a gázexportjára, miért ne léphetne tovább. Az orosz rubelben történő fizetés mellett a második lehetőségnek tartalmaznia kell az arany fizetést is.

    Nevezzük Petro Gold szabványnak.
    Az egyszerűség kedvéért vegyük a 100 USD/hordós olajat. A jelenlegi 1900 dolláros aranyáron ez 19 hordó olajat jelent egy uncia aranyért.
    Tegyük fel, hogy az orosz kincstár érdekelt a birtokukban lévő arany mennyiségének növelésében azáltal, hogy a rubelben fizetett hordónkénti 100 dollár mellett egy második opciót is kínál, 25 hordó olajat 1 OZ aranyért.
    Ez 2500 dollárban határozza meg az arany új Petro Gold árát, és átirányítja a fizikai aranyáramlást a londoni piacról Oroszországba. Ezzel az akcióval az arany árazása a nyugati papírpiacokról a fizikai piacra kerül, amely meghatározza a Petro Gold szabványos aranyárat, amelyhez csatlakozhatnak más olajexportáló országok is, amelyek kilépnek a Petro Dollar szabványból.

    Minden papírarany kereskedési és fel nem osztott arany kereskedési számla nehézségekbe ütközik, és egy ponton felrobban az orosz CB által beállított olajhordók számától az aranyhoz viszonyított aránytól függően, ha ezt preferálják.

    Az aranytermelő országok számára előnyös lesz, ha diszkontált olajat vásárolnak a Petro Gold szabvány által meghatározott árfolyamon, megkerülve a londoni piacot. Az aranytermelőknek többé nem kell amerikai dollárért aranyat eladniuk ahhoz, hogy olajat vásároljanak. Ezen aranytermelők közül sok fejlődő ország, és nagy szükségük van alacsonyabb energiaköltségre.

    A régi Petro Dollar kivezetésének sebessége az új Petro Gold által beállított új aranyár szintjétől függ, beleértve a régi világ tartalékvaluta-rendszerét ért pszichológiai csapást.”

  22. 23.: – Zsolt –

    Valamit nagyon félreértesz. Én nem védek senkit, se pro se kontra.
    Csak azt nem tudom elfogadni, hogy van egy fekete főgonosz és vannak szép fehér angyalkák. Ez csak a mesékben van. A világ nem ilyen. Mindenki jó és rossz egy időben, de nem mindegy, hogy melyik van túlsúlyban a kettőből.
    Érdekes módon Oroszország környezetében vagy olyan ország van, ahol Putyin nevezi ki az elnököt, vagy ellenség. A Baltikumnak és Grúziának sikerült időben csatlakozni a NATO-hoz, Ukrajna elkésett, mert közben Oroszország, pontosabban Putyin úgy érzi, hogy mivel erősebb, megteheti, hogy leigázza a szomszédját. Az, hogy mi történt Donbaszban, miután az oroszok elfoglalták, nem tudom, de te sem. Az orosz kíberpropaganda a világon a legerősebb, még az amerikai elnökválasztást is befolyásolta. (Az RT-nek pedig nem hiszek, de a Pravdának sem.)
    Nyilván rettentően bosszantó lehet, hogy az egy hetesre tervezett villámháború már két hónapja tart és egy koszos falu megállította a világ egyik leghatalmasabb hadseregét, de úgy tűnik, hogy túlbecsülték magukat és most már az egész világot fenyegetik. Ez az igazi vérnáci tempó!

  23. 22 Helyezzük más kontextusba az ott történteket. Tegyük fel, hogy Borsodban a cigányok rájönnek, hogy őket elnyomják. Tehetnek róla, hogy cigánynak születtek? Nosza, fegyvert ragadnak, és kikiáltják a független Borsodi köztársaságot. Ezt egyedül India ismeri el. A magyar hatóság próbál rendet rakni, de indiából nehéztüzérség érkezik folyamatosan. A honvédség megpróbál rendet tenni, de minden honvédségi lövés után az indiai médiában megjelenik, hogy a fasiszta magyarok cigánygyermekeket gyilkolnak. Ekkor India bevonul páncélosokkal, és el akarja foglalni az ország nagy részét. A gonosz amerika fegyverekkel segíti a honvédséget. India az áldozat, ha jól értelek titeket, és Magyarország az agresszor ebben az esetben. Vagy nem?

  24. 25 – Kacor

    “Érdekes módon Oroszország környezetében vagy olyan ország van, ahol Putyin nevezi ki az elnököt, vagy ellenség. ”

    Putyin egy ország elnökét sem nevezte ki, semmilyen módon. Sehol a világon. Ez konkrétan Putyin démonizálása. Putyin teljhatalma az országon belül is egy ócska mítosz, Oroszországban sem tehet meg mindent, amit akar. A dolgok messze nem így működnek.

    ” A Baltikumnak és Grúziának sikerült időben csatlakozni a NATO-hoz,…”

    Grúzia nem NATO-tag,

    ” Az, hogy mi történt Donbaszban, miután az oroszok elfoglalták, nem tudom, de te sem. Az orosz kíberpropaganda a világon a legerősebb, még az amerikai elnökválasztást is befolyásolta. (Az RT-nek pedig nem hiszek, de a Pravdának sem.)”

    A Napot is le lehet tagadni az égről, az is orosz kiberpropaganda. Ha oroszok az áldozatok, akkor nem nézünk oda. Vagy a jemeniek halnak meg százezer nagyságrendben évek óta, nem igazán izgalmas téma az igazságszerető nyugati népeknek. Hogy a világban információs háború van az tény kérdése. Az is, hogy a média területén kinek van elképesztően nagy túlsúlya, az is tény. A USA kettős mércéje és farizeusi hozzáállása a világ dolgaihoz egyszerűen kolosszális méreteket öltött, egyébként az ebben a posztban említett Hágai Megszállási Törvény is pontosan ennek az iskolapéldája.

    “Nyilván rettentően bosszantó lehet, hogy az egy hetesre tervezett villámháború már két hónapja tart és egy koszos falu megállította a világ egyik leghatalmasabb hadseregét, de úgy tűnik, hogy túlbecsülték magukat és most már az egész világot fenyegetik. Ez az igazi vérnáci tempó!”

    Nyilván te tudod, hogy egy hetesre vagy két hetesre tervezték az oroszok a hadműveleteket, én ezt biztosan nem így gondolom. Ha az ukránoknak jó hét évük volt arra, hogy beássák magukat Nyugat-Donbászban, akkor ez a kérdés így fel sem merülhet, ha konvencionális háborúban akarják őket onnan kifüstölni (mert ész nélkül lövik onnan a civileket évek óta – ez tény!). A “koszos falu” meg a kollektív Nyugat, pontosan az harcol Oroszországgal Ukrajnában. Az ukránok adják a katonák nagyobb részét, és a Nyugat kész az utolsó ukránig harcolni csak azért, hogy gyengítse Oroszországot. Igazából az amerikaik az utolsó európai emberig készek erre!

    A nácizmus, mint államideológia Oroszország tekintetében teljesen értelmezhetetlen. Merthogy az Orosz Föderáció a világ legnagyobb multi-kulti országa, több, mint száz néppel, nemzetiséggel, élő nyelvekkel, kultúrával a területén. Egyének szintjén bárhol a világon lehetnek nácik, de Oroszországban az állami vezetés szintjén ez teljesen lehetetlen, mert így ez az ország nem is létezhetne.
    Inkább a azovosok náci szimbolikáját kellene tanulmányoznod! Akiket hősöknek neveznek Kijevben, ahol amúgy nagyon szerettek az elmúlt években fáklyákkal felvonulgatni! Ja, hogy ezt nem láttad a BBC-n?! Akkor az nincs is, tudom…

  25. 26 – Radován

    Igazából a lényeg itt két elv ütközése: az államok területi integritásának az elve és a népek önrendelkezésének a joga. Szóval, igazából rátapintottál a koszovói probléma lényegére, amikor – többek között Oroszország is figyelmeztetett arra, hogy milyen bajok lesznek abból, hogy ha Koszovót független államnak ismerik el. De még mindig öt olyan EU-s ország is van, aki nem ismerte el a független Koszovót, szóval, itt sok mindenkinek világos volt, hogy “ez nem kóser dolog”. Itt nem a hagyományos orosz-szerb szimpátia a lényeg, ezt a problémát például Spanyolország is hasonlóan értelmezte – nem véletlenül, ha a katalánokra meg a baszkokra gondolunk! Azt lehet mondani, hogy ebben a kérdésben teljesen másképpen gondolkodnak a homogén vagy relatív homogén nemzetállamok és máshogy azok, ahol jelentős történelmi kisebbség él.

    Mindenesetre a te által felvázolt példához még annyit tennék hozzá, hogy igen, az nagy gond lenne adott esetben, ha a magyar katonák vérengzéseket rendeznének a civil borsodi cigányok között, méghozzá rendszeresen.

  26. “ha a magyar katonák vérengzéseket rendeznének a civil borsodi cigányok között” mivel ott jogilag mindenki civil lenne, az is aki aknavetővel lő, így a honvédség csak a civil lakosságot gyilkolhatná. Vagy nem lő vissza, és nézi, ahogy nehéztüzérséggel lövik a cigány civilek a honvédeket, esetleg a cigány civilek lelőnek egy külföldi utasszállítót.

    Free Borsod!!!!4

  27. 27.: – Zsolt –

    Most, hogy mondod, már emlékszem: Multikulturális ország, több mint száz néppel, nemzetiséggel, akik mind önként csatlakoztak a nagy testvérhez. Arra is emlékszem, hogy a csecsenek hogyan rimánkodtak azért, hogy befogadják őket. Még Grozníjt is lerombolták hűségük és barátságuk jeleként.
    Nem akarok mást,csak azt mondani, hogy semmivel nem különb Oroszország, mint volt a Szovjetunió. Ahogy klasszikusunk mondta: kommunista disznóból nem lesz demokratikus szalonna. Még egyszer mondom: a többi nagyhatalom is ugyanolyan!

  28. 15 Radován, senki nem mondja, hogy bárkinek is át kéne térnie akármilyen másik jogrendszerre.

    Arról van szó, hogy van egy nemzetközi bíróság, aminek az egész világra kiterjedő hatálya van, és aminek a feladata a népirtással, emberiesség elleni bűncselekményekkel, háborús bűncselekményekkel és az agresszió bűntettével gyanúsított egyének felelősségre vonása.

    Senki nem kérte Amerikától, hogy térjen át akármire, pusztán annyi lenne az elvárás, mint mindenki mástól, hogy a katonái ne kövessenek el népirtást, emberiesség elleni vagy bűncselekményt, vagy ha ez minden felsőbb szándék ellenére megtörténik, akkor azt az egyént, aki ezt megtette, vonják felelősségre, pontosan úgy, mint bárki mást a Földtekén.
    Az, hogy ennek a bíróságnak az alakulásakor hoznak egy törvényt, amiben lefektetik, hogy ha ez a bíróság amerikai katona ellen elkezdene vizsgálódni egyáltalán, akkor katonailag lerohanják az országot, amiben a törvényszék székel, arra utal, hogy ők előre tervezik és elhatározzák, hogy rendszerszinten művelni fogják mindezeket a bűncselekményeket, és elvárják, hogy senki fel se vesse a felelősségre vonás lehetőségét ezzel kapcsolatban.

  29. 31 USA katonai bírósága előtt felelni fog az illető a tettéért. Nyilván, lesz aki megússza – sajnos (ugyanez igaz a hágai büntetőbíróságra is). Ha a hágai büntetőbíróság bejelentené, hogy angolszász országok katonáit angolszász büntetőjog szerint büntetik, szerintem USA is csatlakozna (de ez csak vélemény). Gondolom te sem örülnél, ha elküldenének téged mint katona Oroszországba harcolni, majd egy észak-koreai bíróság mondaná ki, hogy az háborús bűncselekmény volt, vagy sem, amit ott csináltál. A hágai bíróság azért is ódzkodik a precedens alapú bírságolástól, mert akkor nem lehetne azt mondani, hogy USA népirtás rossz, orosz népirtás jó. Ha valakit elítéltek népirtásért, angolszász jog szerint, mindenkit aki népet irt, el kell ítélni. Római jog szerint meg kell vizsgálni, hogy engedélyezve volt ott a népirtás, ha igen, akkor ez nem bűncselekmény, kb. Szerintem nem az USA a legrosszabb az USA-Kína-Orosz trióban.

  30. 32 A hágai büntetőbíróság függetlenül működik minden nemzeti bíróságtól. Mért pont az amerikaihoz kéne alkalmazkodnia?

    Ahogy Tibor bá kifejtette a mai posztban, az angolszász típusú precedensjog egy abszurd képződmény. Hogy pont a világ legerősebb országában ezt alkalmazzák, történelmi furcsaság, de mért kéne mindenkinek ehhez alkalmazkodnia?

    Pont fordítva van: ha precedensjog alapján működne, akkor lehetne akármilyen ítélet akármi. Viszont ha római alapokon, kódon nyugszik, akkor csak meg kell nézni, hogy mi a népirtás meg a többi bűncselekmény definíciója, és hogy az egyes esetek kimerítik-e azt. Sokkal koherensebb és megbízhatóbb.

    Szerintem a világ nagyobb részének elege van már abból a II.vh óta folyó gyakorlatból, hogy Amerika bármit követ el, azt soha senki nem kéri számon, miközben mindenki mást megszállnak, elítélnek, kivégeznek.

    Legyenek nemzetközi törvények az embertelenségre és a háborúra, de akkor tartassuk is be azokat mindenkivel egyforma szabályok alapján, egyforma konzekvenciákkal!

  31. 33 – Ábel:
    Úgy látom te még nem hallottál arról, hogy az erősebb kutya baszik. 😀 Csak azt nem tudom, hogy itt egyesek miért hiszik, hogy ez rendben van.
    Különben:
    Dick Cheney, ifjabb Bush alelnöke, így szólt nagyjából húsz évvel ezelőtt: »A világ most már másként működik… Most egy birodalom vagyunk, és amikor cselekszünk, megteremtjük a saját valóságunkat. És miközben ezt a valóságot tanulmányozod – megfontoltan, ahogy akarod –, mi újra cselekszünk, más új valóságokat hozunk létre, amelyeket te is tanulmányozhatsz, és a dolgok így fognak rendeződni. Mi a történelem szereplői vagyunk… és ti, mindannyian csak tanulmányozzátok, amit csinálunk.«

  32. 33 “32 A hágai büntetőbíróság függetlenül működik minden nemzeti bíróságtól. Mért pont az amerikaihoz kéne alkalmazkodnia?”

    Római jog alapján dönt. Döntsön precedens jog alapján. Ja, akkor meg az EU fog kivonulni…

    Itt ti eldöntöttétek, hogy oroszország jó, USA rossz (négy láb jó, 2 láb rossz). Nagy szerencsétekre nem az orosz rendszer alatt kell éljetek, ezért szabadon szidhatjátok az USA-t. Ellenkező esetben, Oroszországban már 14 év börtönt kockáztatnátok.

  33. 36 – Ha olvastad volna egyetlen hozzászólásomat is Oroszországgal kapcsolatban az elmúlt két hónapban, nem írnál ilyet, hogy “ti eldöntöttétek, hogy oroszország jó, USA rossz”. Tibor bával kapcsolatban még igazad is lenne, de én is pontosan ez ellen érvelek.

    A mostani problémám az, hogy Amerika pont ugyanezt csinálja fordítva, csak még álszentebbül: úgy tesz, mintha ő lenne az Isten Országa a Földön, miközben még formálisan is szembeköpi azt a nemzetközi bíróságot ami a legdurvább bűntényekkel szembeni igazságszolgáltatásra tesz egy halvány kísérletet.

    Miután a Nemzetközi Büntetőbíróság nem Amerikához tartozik, teljesen mindegy, hogy milyen stílusú jogrendet használ, a lényeg az, hogy az nem amerikai, hanem nemzetközi. Igen gyenge kifogás, hogy nem precedensjog.

  34. 28 “Igazából a lényeg itt két elv ütközése: az államok területi integritásának az elve és a népek önrendelkezésének a joga.”

    Ne kerülgessük a fórró kását: megkaphatják a cigányok Borsodot, vagy sem? Neked erről mi a véleményed.

  35. 34 A dollár erejét eddig az adta, hogy az USA betartotta a törvényeket (amibe belefért jópár háborús bűn is). A mostani orosz államkincstári vagyon befagyasztása is törvényes, a budapesti memorandum adja meg a jogi alapját.

    Szóval csak akkor baszik az erős kutya, ha vonzó is, ha büdös, akkor már nehezebben.

  36. 30 – Kacor

    “Arra is emlékszem, hogy a csecsenek hogyan rimánkodtak azért, hogy befogadják őket. Még Grozníjt is lerombolták hűségük és barátságuk jeleként.”

    Nem rimánkodhattak befogadásért, évtizedek óta az ország része volt Csecsenföld., még a szovjet időkből.
    Az szerinted miért van, hogy ha elnök- vagy parlamenti választás van az Orosz Föderációban, akkor messze Csecsenföldön a legmagasabb Putyin és az Egységes Oroszország támogatottsága? Mert csalnak, biztos ezt mondod. Akkor a csecsenek miért harcolnak olyan elszántsággal az ukránok ellen a Föderáció hadseregén belül? Tudod, mi volt a csecsen háború lényege? Pontosan olyan fanatikus , nemzetközi muszlim zsoldoshadsereg lepte el Csecsenföldet, mint a mai ISIS, aminek csak egy elhanyagolható része volt csecsen harcos. Ezek a fanatikusok irtották a helyi csecseneket, ezek ellen harcolt az orosz hadsereg annak idején. Akkor a zsoldoshadsereg mögött a törököket lehetett a legjobban azonosítani (a pénz útja), akik a meggyengült Oroszország testéből akart kimarni területeket, ahol a muszlim vallás a többségi. De nyakig benne voltak a britek és az amerikaik is, nekik mindegy ki és milyen érdek miatt harcol az oroszokkal, szívvel-lélekkel támogatják.
    Szóval ezért olyan lojálisak a csecsenek a mostani orosz vezetéshez.
    Groznij valóban földig lett rombolva a harcoló felek által. És utána az ország újjáépítette.

    https://www.google.com/search?q=groznij+rebuilt&tbm=isch&ved=2ahUKEwjJ79efiLn3AhVJtaQKHbNuCD0Q2-cCegQIABAA&oq=groznij+rebuilt&gs_lcp=CgNpbWcQAzoHCCMQ7wMQJzoECAAQGDoGCAAQChAYUABY9RFgxBNoAHAAeACAAY4BiAHlBJIBAzcuMZgBAKABAaoBC2d3cy13aXotaW1nwAEB&sclient=img&ei=AL5rYsnvKcnqkgWz3aHoAw&bih=657&biw=1366

    A te szemedben Oroszország mindig is egy szomszédait veszélyeztető, barbár ország marad. Felfogtam. Esetleg visszasírod a gorbacsovi meg jelcini “demokratikus” időket, amely Oroszország lakosai számára egy kataklizmával felérő évtizedes élmény maradt. De azok az idők már vissza nem jöhetnek, persze ebben reménykedik a Nyugat, az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával az élén! Szegény hülyék! Imádkozniuk kellene és minden erejükkel támogatni Putyint, hogy hatalmon maradjon! Mert egy biztos: ha véletlenül tényleg sikerül eltávolítani valamiféle puccsal, gyilkossággal a helyéről, akkor nem egy “Navalnij” lép majd a helyére, hanem egy “Kadirov”! Utána meg aztán tényleg lehet sivalkodni!

  37. 38 – Radován

    Perszehogy, vigyék csak! 🙂 Ha megígérik, hogy Tokajról gondoskodnak és eladnak annyi bort, amennyit kérünk!
    Oszt mi vóna a gond ezzel, more?! 🙂

  38. 40.: Látom, már te is fenyegetsz, mint Lavrov. Érdekes a szemléleted az oroszokról és a világról. Nem Gorbacsov és nem Jelcin tette azzá a Szovjetuniót, hanem a katonai-gazdasági versenyben alulmaradt és államcsőd fenyegette az országot. Az említett két párttitkárnak annyi köze volt ehhez, hogy pont akkor éltek és igyekeztek a maximumot kihozni a kilátástalan helyzetből
    Most még mindig véded ezt a “náci” dolgot, pedig az oroszok már egy hét után elfelejtették, most pedig már áthelyezték Moldovába. Ez egyértelmű teszi, hogy ez nem más, mint területszerző háború némi bosszúállással és erőfitogtatással. Meg akarják dél-ukrajnát szerezni és elzárni Ukrajnát a tengertől, a többi MESE. Annyira kilóg a lóláb, hogy-hogy nem veszed észre? Az oroszbarát Porosenko háborús bűnösnek és őrültnek nevezte Vlagyimir Putyint, csak Magyarországon a béke bajnoka!

  39. 38 Feltéve, hogy az ország többi részéről végérvényesen eltűnnek, még jól is járnánk vele, ha vinnék Borsodot. Ez lehet tárgyalási alap.

  40. 42 Gusztustalan, ahogy OV pincsikutyaként viselkedik Putyinnal szemben, de ha ez elég lesz ahhoz, hogy ne kapjunk atomot se jobbról, se balról, akkor lehet, hogy megéri végül…

  41. 43 Tehát – átültetve az ukrán helyzetre – az ukránok adják oda Donbasszt, cserébe az összes orosz anyanyelvű hagyja el Ukrajnát örökre, ha jól értem. Valamint, ha a jövőben megtetszik valakinek egy terület, csak ki kell irtani az ott lévőket, és a sajátjainkat odatelepíteni. Ha jól értem, a zsidó telepekkel is egyetértesz, hiszen ott már több a zsidó, mint palesztin.

  42. 45 Ez három alapvetően különböző helyzet.

    A cigányok Magyarország legrosszabb sorban élő, legkevésbé integrálható kisebbsége, Borsod pedig az ő hathatós közbenjárásukkal a legszegényebb megyénk lett. A legszegényebb megyénk talán elfogadható ár a legnagyobb társadalmi problémánk megoldására.

    Ezzel szemben Ukrajnának az oroszlakta megyék a legfejlettebb régiója, ott van az ipara, onnan jön a GDP nagy része, nem csoda, ha nem akarják odaadni. Nekem egyébként nem fájna, felőlem vigyék az oroszok, csak ne háborúzzanak!

    Izrael megint más helyzet: egy olyan területen jött létre, ahol korábban évezredeken keresztül nem volt államiság, csak különböző birodalmakhoz tartozó gyarmat. A szomszédaiban a helyi muszlim mentalitás azóta is csak kecskebaszó nyomort tud felmutatni, kivéve az olajból meggazdagodott országokat, ahol a helyi muszlim mágnások európai és ázsiai munkások munkájából építették fel a maguk techikailag fejlett, morálisan sötét középkori kis anakronisztikus országukat. Izraelnek egyrészt minden joga megvan rá, hogy létezzen, másrészt sokkal jobb volna a világ, ha az egész Közel-Keletet ő uralná, a muszlimok helyett.

    Egyébként ha valamiből azt vontad le, hogy a népirtást támogatom, akkor valami komoly problémád lehet az értő olvasással.

  43. 46 “Egyébként ha valamiből azt vontad le, hogy a népirtást támogatom” azt mondtad, azé a föld, aki lakik rajta. Ha oroszok, akkor legyen orosz föld. Ha cigányok, akkor legyen cigány föld. Továbbgondolva, elég egyszerű megoldani, hogy egy adott területen ki lakjon -> népirtás.

  44. “A kínai külügyminisztériumi szóvivő, Wang Wenbin, beolvasott az EU-nak és az USA-nak, amiért kritizálták bel és külügyi politikájukat.”

    Kína valami 3-4 rangú színten beolvasott a nyugati világnak, mert a nyugat időről időre leleplezi Kínát. Kína pedig nem szereti, ha napirenden tartják, hogy hogyan bánik azokkal, akiket el tud érni, akiket be tud húzni a csőbe. Kína fosztogat, terrorizál, a rabló hiteleivel igába hajt, lábbal tipor minden emberi jogot, de ő beolvas. Persze csak alacsony – valami szóvivői szinten – mert azért mégse mer komolyabban ujjat húzni a nyugati világgal.
    Ugyanúgy szarik ő a nemzetközi jogra, ENSZ karta-ra, csak olyan jó az USA bűneiről beszélni, addig sem az ő szutykos politikájáról van szó.

  45. Zsolt, te miért nem költözöl Oroszországba?

    Legalább 1-2 évre, egy kis ‘tanulmányútra’, hogy megtapasztald az orosz ‘szabadságot és igazságosságot’ a gonosz és elnyomó amerika fennhatóság helyett.
    🙂

    “Nem, a saját állampolgáraikra rontottak rá és irtották őket tűzzel-vassal. Csak mert voltak olyan mocskok, hogy orosz anyanyelvűnek mertek születni!”

    Jól felmondtad az orosz propagandát, amit szépen beszlopáltál.

    Milyen csodállatos is most az ukrán állampolgárságú, de orosz anyanyelvű embereknek dél és kelet Ukrajnában az orosz ‘felszabadítás és békefenntartás’-t megtapasztalni.

  46. Úgy néz ki, h Kína nagyot húzhatott:

    “Peking április elején kötött titkos biztonsági megállapodást a Salamon-szigetekkel…
    Egy ilyen katonai létesítmény kialakítása egyébként azért is lenne szokatlan, mert Kínának mindössze egy, határon túli katonai bázisa van, az afrikai Dzsibutiban. Csak összehasonlításként, az Amerikai Egyesült Államok világszerte 70 országban közel 800 bázist tart fenn…

    Az amerikaiak nem sokat teketóriáztak azzal sem, hogy valamit kezdjenek a helyzettel. Daniel Kritenbrink, az USA kelet-ázsiai és csendes-óceáni ügyekért felelős külügyminiszter-helyettese a napokban a Salamon-szigetekre utazott, majd később sajtótájékoztatón arról beszélt, nem tudja teljességgel kizárni az amerikai katonai beavatkozást abban az esetben, ha tényleg haditengerészeti bázist nyitna ott Kína.

    Tágabb geopolitikai viszonylatban a mostani megállapodás lehetett Kína érdemi válasza az ausztrálok, az amerikaiak és a britek által létrehozott AUKUS szövetségre, amelynek keretein belül többek közt nukleáris tengeralattjárókkal szerelnék fel Ausztráliát. Peking ezt a húzást nyíltan bírálta hónapokkal ezelőtt, mondván: visszatérhet a hidegháborús mentalitás. Mivel szavakkal nem tudtak hatni a szövetséges felekre, így Hszi vélhetően a Salamon-szigetekkel kötött megállapodással próbált visszavágni az érintett országoknak”
    https://24.hu/kulfold/2022/04/30/kina-salamon-szigetek-biztonsagi-megallapodas-haditengereszeti-bazis/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.