(3813) Atomháború

Tibor bá’ fordítása online

 

„Lokális” atomháború hatásai


89. Útban a 90. felé

Tételezzünk fel, kialakul egy helyi nukleáris háború  Ukrajna és Oroszország között, ahol „mindössze” 100 db Hirosima méretű atomtöltetet robbantanak fel. Ez természetesen nem jelentené a III. világháborút, mindössze egy kisebb lokális összecsapást 15 kilotonnás (taktikai) bombákkal. A nagy kérdés az, mi lenne ennek a hatása az egész Földre, illetve az emberiségre nézve?

Nos 2007 Október 3-án Londonban rendezték a Royal Society of Medicine konferenciáját, ahol Dr. Ira Helfand amerikai traumatológus szakértő előadásából kiderül egy és más, aminek a csattanója 1 milliárd ember éhhalála, plusz néhány száz millió bizonyosra vehető halála, elsősorban betegségekből és a szűkössé vált élelmiszerekért kialakult harcok miatt. Ugyanis, a helyi jellegű összecsapás hatása kiterjedne az egész Földre. Helfand kihangsúlyozta, hogy ez nem rémhírterjesztés, hanem pontos felméréseken alapuló tény.

Korábban napvilágot látott tanulmányok szerint a „konfliktus” 100 millió tonna fekete kormot lőne fel az atmoszférába, ami évekre visszavetné a Föld átlaghőmérsékletét 1,25 °C-al, vagyis a gabonatermelésre rendelkezésre álló időt 10-20 nappal megrövidítené. Tegyük ehhez hozzá, hogy jelenleg a Föld élelmiszer tartaléka 50 napra elegendő, ami az utolsó fél évszázad minimuma. Ez a tartalék pedig nem lenne elegendő a vészhelyzet áthidalására. Következésképpen a világban beindulna az élelmiszer felhalmozás a vele járó fegyveres konfliktusok kialakulásával.

Az élelmiszer termesztés nagy fokú visszaesése már csak azért is elhihető, mert volt már rá példa. 1815-ben az indonéziai Rambora vulkán kitörése miatt 1816 volt a „nyár nélküli év”, ami az egész világra éhínséget hozott.

Dr. Helfand rámutatott arra, hogy az éhezés magával hozná a kolera, tífusz és egyéb betegségek járványát.

A konferencián Brian Toon amerikai atmoszférakutató (University of Colorado) által feltárt másik tanulmány szerint 100 darab 15 kilótonnás atombomba felrobbantása a Föld ózonrétegének 30-40 százalékos csökkenését vonná maga után, ami számtalan gazdanövény kipusztulásához vezetne. Dr Toon szerint ez egy teljesen új aspektus, amire még senki sem gondolt. Véleménye szerint ez a tényező is tömeges éhezéshez vezetne.

Nukleáris szakértők ezeket a kutatási eredményeket nem kérdőjelezik meg, de rámutatnak a nagy méretű bizonytalanságra. Mindenesetre, az biztos, hogy a lokálisan megvívott nukleáris háborúból származó radioaktív hamu, sokkal károsabb lenne a konfliktusból kimaradt országok részére, mint amire a politikusok számítanak, állítja John Pike a www.globalsecurity.org igazgatója.

„Lokális eseményeknek, globális következményei lesznek.” Figyelmeztet Dan Plesch (University of London). Tudomásul kell vennünk, hogy egy lokális nukleáris konfliktus okozta veszélynek, az egész emberiség ki van téve. „Többségében nem vagyunk tudatában annak, hogy mindannyiunk sorsát helyettünk dönthetik el Washingtonban vagy Moszkvában.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

16 gondolat erről: „(3813) Atomháború

  1. Én csak magamból tudok kiindulni, ha lehetőségem lett volna rá, bármi áron, de kiegyeztem volna az oroszokkal.
    De gondolkoztam azon, milyen rejtett pszichopata komponens kell ahhoz, hogy valaki akár emberek tízezreit áldozza be valamilyen hülye cél érdekében. Olvasom, hogy „ külföldi önkéntesek tízezrei mennek harcolni Ukrajnába, hogy segítsék az ukrán népet” , vagy pl. „Túlterheltek a cseh toborzóirodák a háború kezdete óta.”
    Mikor kitört a II. világháború, érdekes megfigyelést tettek. Eltűnt a depresszió nevű betegség. Ui. az addig unalmas életet élő embereket megcsapta a fizikai halál szele 😉
    Sokan megszületnek a fizikai testükbe, hogy megtapasztalják a gyönyört, fájdalmat, de amikor beleragadnak a napi rutinba, a megszokott szűkös mintákba, minden áron ki akarnak kerülni belőle, mivel nem képesek uralni. Az unott életet élő apukák mikor kezükbe foghatnak egy gépkarabélyt, érzik azt, hogy végre kitörhetnek ebből. Persze van, akinek egy akciófilm nézése is hatásos 🙂
    Sok ember ijesztő és veszélyes dolgokat tesz, pl. őrült sebességgel közlekedik, és a felszabaduló adrenalinnal éri el az életérzést, vagy rock koncertre megy , ahol szinte beszakad a dobhártyája de a rezgés, az energia a fülén keresztül érezteti vele, hogy él. Sok ember nap mint nap azért veszekszik másokkal, hogy színt vigyen unalmas életébe.
    Az extrém sportok művelői szintén nem mindennapi izgalomra, a drogosok, alkoholisták ugyanígy spirituszra, fizikailag érzékelhető szellemiségre vágynak, hogy értékesebbnek érezzék magukat.
    Persze lennének sokkal jobb módszerek erre, de csak kevesen ismerik fel, így hát ezekhez a külső kihívásokhoz folyamodnak a cél érdekében. Mert „Háborúság mindenek atyja és mindenek királya.” – Herakleitosz
    Állítólag Putyin halálos beteg, lehet, neki is kellett ez a háború, hogy újra elevennek érezhesse magát ?
    Tényleg atom kell ahhoz, hogy az emberiség felismerje, rossz helyen keresgél ?

  2. 1:
    A veszélyt is meg lehet szokni. Miknél többet olvasunk az atomháborúról annál elfogadhatóbb lesz az elfogadhatatlan.

  3. 1. László

    Szerintem is igazad van.

    A rejtett pszichopata komponens nagyon is tervszerű.

    Sokan vannak akik rambosat játszanának, de vajon miért teszik nekik lehetővé?!
    Azért a többség nem akar háborúba menni, bármennyire is „elfelejtette”, hogy hogyan élvezze az életét.

    Hozzátenném, hogy az egyik legnehezebb dolog elvonatkoztatni a fizikai valónktól.
    A legtöbben egyenesen azt állítják, hogy a fizikai testük létezésük alapja. Ezek hadd hedonizáljanak vagy játszadozzanak.

    Az jó ha a ebből a béklyóból kifelé vezető utat jelentő filozófiákat tanulmányozzuk, de ha még és ameddig itt vagyunk ránk is igazak a törvények. Sajnos itt nincs öröm szenvedés nélkül. A nagyszerű „közönyösséghez”meg el kell jutni.

    Lesz majd még aranykor a 3d-ben is. Még ha atomháborúban el is pusztul minden.
    Paradox? Á, dehogy!

  4. 1 László
    Igen, számunkra, békében felnőtt emberek számára felfoghatatlan dolog, de lehet együtt élni az életveszéllyel, sőt, akár a halál szinte biztos tudatával is.
    Mindig eszembe jut egy fotó Budapest ostromának időszakából, mikor egy csapat fiatal katonát mutatnak, akik vidáman tréfálkozva készülődnek az orosz rohamra, miközben ők hivatottak fedezniük a többiek kitörését az ostromgyűrűből, ami gyakorlatilag aláírt halálos ítéletüket jelentette. Sugárzik róluk az életerő, vidámság, mint aki a boldog jövő előtt áll.
    Estére mindannyian halottak voltak…

  5. Egyre nagyobb érdeklődéssel figyelem az eseményeket. Atom valószínűleg nem lesz, mivel azzal otthon is maga ellen fordítana mindenkit Putler. Kiderülne hogy komoly háború van, ha már az atomig jutottunk, nem pedig valami korlátozott specialis semmiség amit a Ruszki média tol otthon. Meztelen lenne a király 🙂 Emiatt nincs is nagyobb mozgósítás, kiderülne hogy nagyobb a baj mint tervezték és kapásból nyilvánvalóvá válna a nagy benézés. Közben a civilizált világ meg 10.000 számra tolja a rakétákat az Ukránoknak. Mindenesetre érdekes lesz a folytatás az biztos.

  6. 3. Balázs
    „A rejtett pszichopata komponens nagyon is tervszerű.”

    A távoli 1996-ból a híres pillanatképe

    „60 Minutes” a CBS-en 1996 decemberében.
    Meghivott: Madeleine Albright az akkori amerikai külügyminiszter.
    Leslie Stahl újságírónő az Egyesült Államok Irak elleni szankcióiról kérdezi, amelyek valójában éhezéshez vezettek:
    „Azt hallottuk, hogy félmillió (500 000) gyermek halt meg. Úgy értem, ez több gyermek, mint amennyi meghalt Hirosimában. És mindez, megéri az árát?”
    A szerda este elhunyt Albright aztán azt a hírhedt választ adta neki:
    „Szerintem ez egy nagyon nehéz választás, de az ára, szerintünk megéri az árát.”

    /https://www.youtube.com/watch?v=RM0uvgHKZe8&t=11s/

  7. 4.Hubab
    Egy kárpátaljai magyar ezt nyilatkozta a háborúról : „Semmi kedvem harcolni egy olyan konfliktusban, amihez semmi közöm. Ezt a háborút az oroszok vívják az ukránok ellen, az orosz politika az ukrán politika ellen. Én pedig nem vagyok politikus, nem vagyok orosz és nem vagyok ukrán. Én magyar vagyok. Csak épp ide születtem.”
    Szerintem nemcsak a magyar gondolkodik így. Zelenszkij minden sorkötelest 18-60 év között túszként tart fogva és ágyutölteléknek használ, ő legalább annyira pszichopata mint az összes nyugati politikus, akik öntik a fegyvert Ukrajnába. Ha vége is lesz egyszer ennek az egésznek, csak üszkös romok maradnak mindenhol győztesek nélkül.

  8. A csehek szerint nekünk fontosabb az olcsó olaj, mint az ukránok vére. Szerintem pedig, Zelenszkinek fontosabb a NATO tagság, mint az ukránok vére. Melyik a megvetendőbb? Avagy, mi köze Orbánnak az ukránok véréhez?

  9. Tibor bá’ !

    Ha már atomháború ,akkor egy prepper poszt ?
    Főleg így eső híján …

  10. 8. Tibor bá”

    Ha az oroszok ezeket a donbáaszi részeket a kikötőkkel, kisebb bányákkal és vízforrásokkal most nem veszik magukhoz, továbbá a köztes zónát – nyugat-Ukrajna katonai obkektumait nem hintik be most sóval, akkor egy évtized múlva ott fog kezdődni a 3. vh.
    Nyugat-Ukrajnában a termőföldek ottmaradnak, de a tengeri kikötők hiányában a gabonát, étolajat, feldolgozott gyümölcsöket hogyan viszik ki a világpiacra?

    Kijev erődjét lehet, hogy nem is veszik be sose aaz oroszok, csupán a külső erődítményeken folytatnak csalogató harcokat a védők kifárasztása céljából.

  11. 8 Tibor bá’
    Nem tudom, hogy a csehek energiamérlegében mennyit tesz ki az orosz forrás.
    Nem is értem, hogy hogyan gondolják most az energiahordozók embargójában gondolkodók, hogy hogyan lesz tovább az élet, ha megszakad az orosz ellátás?
    Tudomásom szerint Európa nincs felkészülve, hogy alternatív forrásokból ellássa magát, még az amerikaiak által felkínált drága cseppfolyósított gázzal sem megy ez.
    Akkor majd leáll az ipar, és nem fűtjük a lakásokat?
    Erre senki nem számolt korábban komolyan, hogy a globalizált világ újra élesen szétszakadhat, lehet újragombolni a kabátot, de az hosszú időt vesz igénybe.
    Addig meg éhezünk és fázunk?

  12. 12. hubab
    „Nem is értem, hogy hogyan gondolják most az energiahordozók embargójában gondolkodók, hogy hogyan lesz tovább az élet, ha megszakad az orosz ellátás?
    Tudomásom szerint Európa nincs felkészülve, hogy alternatív forrásokból ellássa magát, még az amerikaiak által felkínált drága cseppfolyósított gázzal sem megy ez.”
    Föképp, hogy most a jemeni hutik is aktivizálták magukat és drón támadást indítottak egy Jeddahi olajlétesítménye ellen. Két olajtartályt találat ért.

  13. A demokráciák egyik nem elhanyagolható előnye, hogy esetleges rossz döntések esetén, és az abból fakadó kudarcból kifolyólag nem szükséges atommal teliszórni a fél világot, mindössze elegendő lecserélni az aktuális vezetést. És egy demokráciában valószínűleg kevesebb rossz döntés is történik ilyenkor, mivel kevesebb olyan seggnyalóval veszik körbe magukat, akik tehetségtelenek, de legalább nem veszélyeztetik az aktuális hatalmi felállást. Ez az ukrán háború egyre inkább hasonlít az orosz- finn háborúhoz, csak egyelőre nincs Zsukov Szibériából, és ráadásul az amik is a másik irányba küldik az utánpótlást.
    Ha én vesztek, akkor mindenki veszít hozzállás ugyanaz, mint a dögöljön meg a szomszéd tehene is.

  14. Re:12
    Ha figyeled a felkent vezetőket, akkor nem kell túl nagy gondolkodás ahhoz, hogy nyilvánvalóan lásd a vazallus vakond tetteket.
    Most folyik az EU letérdeltetése, és elszakítását a geopolitikai szerves szövetségeseitől az oroszoktól. Elég nyilvánvaló az, hogy amerika így próbálja a birodalmi státuszát fenntartani, lényegében mindenhol feszültséget és káoszt generál, és ezt a tevékenységet csak segítik a vakondjai.
    Nincs ebben semmi konteó, csak mocskos birodalmi logika, ami mások vérére alapozza létét…
    (Más birodalmak logikai működését is elemezni lehetne, ők sem ma született bárányok…)

  15. @9 sama:

    Távol álljon védelmembe venni ezt a ripacsot, de a forrás ezzel a két egymást követő mondatával lenullázta magát:
    „Earlier this month, Zelenskyy invested USD 370,000 in a fresh new Mercedes-Benz G-Class, which he intends to utilise for business travel. Also in his possession is a Tesla Model S, which he purchased in 2015 for more than USD 100,000 and which is the most expensive vehicle on the planet.”

    Tehát adott egy 370ezres verda, meg egy 100ezres, amely a földkerekség legdrágább kocsija. Ez önmagában hülyeség ugyebár, de a biztonság kedvéért az előző mondattal is szöges ellentétben áll, nehogy egy pillanatra is kételkedjünk az orbitális bullshit-ben 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük