(3810) NATO terjeszkedés

Tibor bá’ online

 

89. Útban a 90. felé

Az alábbi ábrán könnyen nyomon követhetjük a NATO  szukcesszív terjeszkedését, aminek célja egyértelműen Oroszország  bekerítés. A jelenleg dúló ukrán – orosz háborúnak tulajdonképpen ez adja a kázus bellijét.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

46 gondolat erről: „(3810) NATO terjeszkedés

  1. Pedig maradhatunk volna a Varsói Szerződésben is!

  2. 2. Majsz

    A Varsói szerződés megszűnt, a NATO viszont nem. Talán Drábik-ba hallgattam bele és pont erre mutatott rá. (A Parkinson-kórja miatt néztem rá a videójára, illetve hogy tényleg zavaros-e a mondandója, némely gondolatai. De ez a Varsói szerződés – Nato szembeállítás stimmelt)

  3. Re:3
    Parkinsonos Drábik?
    Láttam hogy ülve beszél már egy ideje, és nincs annyira már jól.

  4. 2. Majsz
    Talán inkább függetlennek kellett volna lennünk.

  5. 4. dajtás

    Biztos hogy Parkinson amit látok. Remeg a keze. Főleg akkor látszik amikor a szemüvegéhez nyúl. Egyébként erősen ügyel, hogy a teste mellett tartsa a karját. Egyértelműen Parkinson.

  6. A térképen kitűnően látszik, hogy jól „bekerítette” a NATO az Oroszokat 🙂 eu valami vicc? Oroszorazág nyugati csücskében lévő 1500km es szakaszt bekerítésnek neveznek? Vicc. Amugy a NATO védelmi szervezet, nem támadó,l és népszavazással lehet csatlakozni, tehát egy szuverén állam dönt hogy szeretne-e. Nyilván minden Oroszok melletti állam szeretne, ez nem kérdés.

  7. 7, Minato

    Ez most borulni fog véleményem szerint, mármint a „a körbe kerítés”. Köztes zóna – magyarul lehetséges hadszíntér, az Orosz Föderációnak és most már a Nato-nak is egyaránt érdeke.

  8. Azok az országok népszavazással csatlakoztak a NATO-hoz az oroszoktól való félelmükben. A példa azt mutatja, hogy az az ország, ahol Putyin választja meg, hogy ki az elnök, az „szabadon” élhet , mint orosz alattvaló, de aki ellenkezik, azt földdel egyenlővé teszik. Az oroszok nagyhatalmi ambíciójától csak a NATO tud megvédeni.

  9. 9. Kacor
    Miért, az mennyivel jobb?
    Egy katonai erőszakszervezet, ami igazából az usa tulajdona.
    Nem a függetlenség lenne az egyetlen járható út?

  10. A függetlenség nem egy ország saját döntése. Ha olyan helyen van, ahol senkinek sincs érdeke, akkor talán. De mi nem egy sziget vagyunk, valahol a Csendes-óceán közepén.
    Most érdekünk a szankciózás? Mondhatjuk azt egyedül, hogy nekünk nem jó? Csak akkor, ha valamelyik erősebb sem akarja. Pedig elvileg mindenki egyenrangú ebben a nagy szabad világban.
    Az első körös bővítés is akkor lett sürgős, amikor a délszáv háború miatt hirtelen szükség lett rá. Na, nem azért, hogy megvédjenek bennünket.
    Most sem azért erősítik a keleti szárnyat, mert annyira jó fiúk, hogy féltenek bennünket.

  11. Nagy tévedésben vagytok, a bekerítés katonai fogalma létezik, de az nem körkörösen értendő… 😀

    Nem színes térképeket kellene nézegetni, hanem katonaföldrajzi szempontból a régió terepviszonyait és ehhez tenni az orosz katonai-stratégiai védekezés történelmét.
    Az orosz területeken a nyugati nagyvárosok és ipari centrumok síkságon vannak, természetes védelmi vonal nyugat felől szinte zéró, a határoktól való távolság átlagosan pedig pár 100 km.
    Akkor ehhez most rakjátok hozzá a mai kor légierőit, cirkálórakétáit és a szárazföldi, gyors manőverezésre képes mobil erőit.

    Ilyen területen csak egyetlen védekezési mód van évszázadok óta szárazföldi támadással szemben, ez pedig az arcvonalak széthúzása nagy mélységben.
    Orosz szempontból a nagy mélység hiányzik a képletből, innentől kezdve Moszkva, Szentpétervár, Kazany, Szaratov, Szamara, Nyizsnij Novgorod teljesen nyitva van, az oroszok Centrum régiója így nem védhető konvencionális erőkkel egy esetleges nagy léptékű nyugati támadással szemben.

    Atomküszöb emiatt leszállítva.

  12. Régebben sem sem telepítettek a határ mellé fontos dolgokat.
    Nem véletlenül épült Sztálinvárosba a fémmű (messze a mecseki szénbányáktól), Csongrád megye székhelye sokáig Szeged helyett Hódmezővásárhely volt.

  13. Re:6
    Köszönöm az infót, ezt már én is láttam, de ezt én betudtam idős kori kézremegésnek.

  14. Új „Abu Ghraib” Ukrajnában!A disszidensek karóba húzása – Impalement- és az Orosz foglyok kasztrálása az Ukrán Nácik által !!
    Zelenski hivatalosan is diktátor: 11 ellenzéki pártot tiltott be!!
    /https://dimpenews.com/2022/03/21/%ce%bd%ce%ad%ce%bf-abu-ghraib-%ce%b7-%ce%bf%cf%85%ce%ba%cf%81%ce%b1%ce%bd%ce%af%ce%b1-%ce%b1%ce%bd%ce%b1%cf%83%ce%ba%ce%bf%ce%bb%ce%bf%cf%80%ce%b9%cf%83%ce%bc%cf%8c%cf%82-%ce%b1%ce%bd%cf%84%ce%b9/
    Zelenszkij tegnap óta hivatalosan is diktátor: 11 ellenzéki pártot tiltott be, amelyek közül csak egynek 44 képviselője van, és átvette az ország összes televíziós csatornája felett az irányítást. Időközben az országot egy új Abu Ghraibbá változtatta, az oszlophoz kötött férfiak nyilvános megkínzásával meztelenre vetkőztetésével, az oszlophoz kötött meztelenre vetkőzött nőket pedig mindenki megerőszakolhatja és bántalmazhatja. Még a gyerekek sem kerülték el az Ukrán Nácik aljasságukat, meztelenül oszlopra kötözik és megkínozzák őket, miután az arcukat zöldre festik…
    Gennagyij Druzenko, a Maidani események akkori aktivistája és ma alkotmányjogi szakértő részt vett a Terrorizmus elleni hadműveletekben, amely egy „jelentős” büntetőakció volt Donbász ellen.
    Jelenleg az Ukrán Katonai Egészségügyi Szolgálatot vezeti, és az Ukrajna 24 – TV -én eldicsekedett azzal, hogy „szigorú parancsot adott az összes foglyul ejtett Orosz katona kasztrálására, „mert csótányok, nem emberek”.

  15. Ha már ilyen cikket közöl illene beleírni azt is, hogy a NATO védelmi szervezet, nem támadó.

  16. A Varsói Szerződés is a békét védte. 🙂

  17. @17:
    Valóban védelmi szervezet, de azt ma már minden értelmes ember tudja, hogy a világkormányt szolgálja és védi.

  18. Aki azt írja hogy a NATO védelmi szervezet annak:

    1.,
    Az összes rakéta elhárító támaszpont alkalmas tomahawk rakéta kilövésére, amire nukleáris töltetet is lehet tenni.

    2.,
    NATO is számos esetben „békemissziózik” idegen földön az USA mellett.

  19. 22.:

    Remélem, azt elhiszed a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezet-ről, hogy az védelmi szervezet! Csak most éppen megelőző speciális katonai lépéseket tesz Ukrajnában Fehéroroszország hathatós támogatásával. D:-)

  20. védelmi minisztérium = háborúügyi minisztérium
    különleges katonai művelet = háború
    légi kampány = tömeges légicsapások
    war on terror = hódító háborúk

    Most komolyan, a nagyhatalmi érdekütközések során szemantikai vitákat fogunk folytatni arról, hogy melyik katonai szervezet esetén a képviselőik épp milyen szép neveket vagy deklarált célokat hazudnak?
    Nagyhatalmi érdekek és az ezt kiszolgáló katonai szervezetek vannak és pont.
    A többi csak mese és néphülyítés, úgyhogy ezen már rég túl kellett volna lépni.

  21. Hát, itt több egymással élesen szembenálló narratíva uralkodik.
    Az egyik az, hogy Oroszország retteg attól, hogy a NATO egyre szorosabban rányomul, és csak az alkalomra vár, hogy Oroszországot megroppantsa, katonailag olyan reménytelen helyzetbe hozza, lehetőleg atomháború nélkül, hogy az ottani hatalom bedőljön, és Oroszország a maga gazdag ásványkincseivel, energiahordozóival mind a nemzetközi tőke karmai közé kerüljön, és csupán ezt igyekszik megakadályozni.
    A másik az, hogy ez teljesen irreális fóbiás félelem az oroszok részéről, a szervezet célja nem más, minthogy visszarettentse Oroszországot a szomszédjai elleni kalandorkodástól, eszébe sincs háborúba kezdeni vele, ha az rendesen viselkedik.
    De az is lehetséges, hogy az oroszok már azt sem akarják eltűrni, hogy határaik mentén olyan jóléti, fogyasztói társadalmak alakuljanak ki, amelyek megingathatnák az orosz polgárok kormány iránti bizalmát, ha kiderülne, hogy a rokonságuk a határon túloldalán számukra elérhetetlen életszínvonalat érne el.
    Az elsőhöz azért hozzátenném, hogy érthető az oroszok félelme, hiszen ha jóhiszeműen tévednek, akkor az számukra a véget jelentené, tehát nem óhajtják ezt a lehetőséget megadni a másik félnek bizalmi alapon.
    A másodikhoz meg azt fűzném hozzá, hogy ebben a narratívában is van logika, mert valóban az sem irreális megközelítés az oroszokkal szomszédos térségek részéről, hogy céljuk nem az oroszok sebezhetőségének növelése, hanem a saját jól felfogott biztonságuk növelése egy esetleges expanzióval szemben.
    De azért ez mindenképpen ad egy potenciált a NATO-nak, ami kihasználható lehet a jövőben, akár ez volt a célja a belépéseknek, akár nem.
    De az sem zárható ki teljesen, hogy az oroszok egyáltalán nem fóbiások az őket fenyegető katonai veszélyt illetően, hanem igenis vannak szándékaik, hogy a környező országokban visszaszerezzék befolyásukat, akár háborús eszközökkel is, és ezért nem tűrik el, hogy a NATO ezekbe az országokban meghatározó legyen.
    Az a baj, hogy ezek egyike sem bizonyítható, csak a jövő fogja megmutatni, hogy melyik a reális megközelítés.
    Mert egyik fél sem tud hiteles garanciát adni arra, hogy amitől a másik fél tart, az nem következhet be…

  22. 25. Szerintem mindkettő igaz. Amerika is, Oroszország is szarik a kisállamokra, csak befolyásszerzésre törekednek.

  23. 7. Minato és 17. Kardos Zsolt

    A NATO valóban védelmi szervezetként alakult, és úgy is működött nagyjából a Szovjetunió felbomlásáig.
    Azóta azonban nem védelmi, hanem rendkívül agresszív támadó szervezetként, az USA haderejének egyfajta ernyőszervezeteként működik.
    Tessék talán nekiülni és összeszámlálni, hány agresszív háborút indított, hány illegális katonai beavatkozást hajtott végre a NATO, hányféle háborús bűnt követett el, s ezek miatt hány ország gazdasága dőlt romba, népessége tizedelődött meg fenti dátum óta és hányat tart azóta is napirenden.

  24. 25.:
    Köszi, hubab! Ezt a kusza helyzetet nagyon világosan és pártatlanul leírtad.
    És igaza van 26.: Ábelnek is: a nagyhatalmakat csak a saját befolyásuk és annak a növelése érdeklik.

  25. Az usa, mint a világ legnagyobb olajfelhasználója (20 millió hordó/nap) nem sok választással bír, vagy éhenhal vagy támad.
    Jelen tudományos állás szerint, a feladatnak nincs gyöke ekkora népesség esetén.

  26. 29. @D7
    Az USA kábé önellátó olajjal, nem szorul rá az importra, legfeljebb jól felfogott stratégiai érdekből meg olcsóság miatt hoz be olajat

    Nagy kérdés, hogy Oroszország nyersanyagai mennyit is érnek valójában
    Én kíváncsi lennék, hogy az ott kitermelt összes nyersanyag piaci értéke hogy aránylik egyetlen Apple céghez. Tartok tőle, hogy kb hasonló nagyságrendűek
    Nem éri meg háborúban elfoglalni, sokkal gazdaságosabb piaci alapon megvenni, majd méregdrága iPhone-okat gyártani belőle

  27. 30 Asidotus
    Azért az sem mellékes szempont, hogy mindenképpen haladunk a peak-oil folyamatban, még ha nem is olyan gyorsan, ahogy azt Hetesi Zsolt gondolta anno, és ez várhatóan egyszer csak egy nagy beszakadásként fog megjelenni a világban.
    Ezt a megújuló erőforrások fejlesztésével lehet késleltetni, de jelen eszközeinkkel nem tudjuk kiváltani a fosszilis energiahordozókat, legfeljebb csökkenteni részarányukat.
    Ennek Damoklész kardja folyamatosan ott lebeg a világ felett, ezért akarják a nagyhatalmak a nagy forrásokat saját befolyásuk alatt tartani.
    El fog jönni az idő, mikor a hiány arra kényszeríti a termelő országokat, hogy a forrásokat maguk igényeire tartsák vissza, főleg a növekvő népességűek esetén.
    A Keselyű három napja c. régi amerikai film jól megragadta ezt a témát még akkor, mikor ez még nem is tűnt aktuálisnak…

  28. Hány hónap múlva mondják már be az Izaura-tv-ben a meterológiai előrejelzés előtt, hogy valójában a Nato harcban áll az Orosz Föderációval?

    Továbbá, mikor esik le a tantusz az európai haderőknek – a maguk alól kiganézás után – hogy az oroszok a negyedik Honvédő Háborújukra készülnek fel az ún. importhelyettesítésnek nevezett gazdasági manőverrel…?

    Ez esetben az életvédelmi létesítmények körül megkezdődik majd a szorgos felújítás, testvéreim…

  29. Nem a NATO (ahhoz kellene élesíteni az 5. cikkelyt is!), hanem a teljes nyugat, pontosabban atlnatista bagázs (benne az ázsiai csatlósokkal /korea, Japán, Ausztrália/) áll hadban Oo.-al. Nem véletlen. Ezen a háborún múlik, hogy megtarthatják-e vezető szerepüket és tovább élősködhetnek más népeken. Sajnos egyelőre Oo. mögött nem sorakozott fel az ellenérdekelt oldal (vagy ha igen, jól leplezik). Mintha kivárnának. De mire? Mert ha Oo. veszít, akkor nekik is annyi. Cseléd sors vár rájuk.
    Egyébként sokan azt mondják, hogy ez már a III. Vh..
    Szerintem még nem. DE még lehet!
    Attól függ, hogy azzá alakítja-e nyugat, hogy mi történik Ukrajnával. Ha a medvét meg tudják verni vagy gyengíteni az ukrán háborúban, akkor nem lesz Vh., ti. Oo. felosztása és pacifikálása után, egyenként, szép sorban fogják levadászni az ellenlábasokat (főleg orosz és ukrán katonák felhasználásával!). Elsőnek jön Irán, majd Kína is (utóbbi bár mennyire is reménykedik, hogy kimaradna a balhéból mert inkább szeretne üzletelni, mint háborúzni, jobb ha készül).
    Azonban, ha az ukránok a fronton összeomlanak és fennáll annak a veszélye, hogy Oo. elfoglalja a teljes országot, akkor az atlantisták, vagy így, vagy úgy, de be fognak lépni a háborúba közvetlenül és akkor az már Vh. lesz!
    Szóval az egész III. Vh. kérdése azon múlik, hogy Ukrajna elesik-e, vagy sem.
    És még annyit. hogy a III. Vh. csak akkor lesz atomháború, ha a nyugat atomot vet be. Az orosz nem fog elsőnek lőni! És a nyugat mikor fog atomhoz nyúlni? Jó kérdés. Mindenki mást mondana erre.

  30. 33 – Bendegúz:

    Egyik oldal se engedheti meg magának, hogy veszítsen. Nem is lesz rá hajlandó. Amikor vesztésre áll (bármelyik oldal) akkor eszkalál. Az eszkalálódás utolsó lépése az atom. Magyarul a termonukleáris háborút az emberiség nem tudja elkerülni. Csak a MIKOR a kérdés. Jobban teszed, ha ezzel nézel szembe.

  31. 33 – Bendegúz

    „Sajnos egyelőre Oo. mögött nem sorakozott fel az ellenérdekelt oldal (vagy ha igen, jól leplezik).”

    Az oroszok nagyon jó híreket kaptak október közepén a Középső Birodalomból.
    A KKP XX, Kongersszusa ugyanis jóval fontosabb esemény volt a világpolitika szempontjából, mint azt az emberek nagy része gondolja, főleg Európában. A KKP-n belüli erőviszonyok alakulása ugyanis sok mindent meghatároz a további kínai kül- és belpolitikában is.

    Ugyanis ott sem – mint ahol sehol sem! – egységes az elit, a KKP-n belül frakciók működnek és egy-egy, a legfelsőbb szinten magasra emelt elvtárs sorsától további nagyon befolyásos ezrek, tízezrek sorsa függ a különböző nagy hatalmú hivatalokban, szervezetekben (minisztériumok, titkosszolgálatok, Központi Bank, különböző egyéb pénzintézetek és nagy gazdasági konglomerátumok stb.).

    A KKP-n belül az egyik legerősebb frakció az úgynevezett Komszomol – ezek az Egyesült Államokkal barátibb politikát szeretnének folytatni és nagyon jó kapcsolataik vannak az ottani Demokrata Párttal (Clintonékkal, Obamáékkal és azokkal, akik mögöttük állnak). Lehet úgy is mondani, hogy ez egy fajta kínai deep state, de ez kicsit leegyszerűsített megközelítés.

    Nos, ez a Komszomol – aki egyébként a mostani kínai elnök körüli erők ellenérdekelt bázisát alkotják – nagy vereséget szenvedett a Kongresszuson. Kissinger korábbi nyilatkozatát olvasva és más nyugati forrásokat is, hát nem ezt várták és most egyáltalán nem örülnek a pekingi fejleményeknek. Merthogy Kínában most az oroszbarát erők erősödtek meg még jobban. Ezek nem szerelmesek az oroszokba, csak jól értik, hogyha ők elesnek, akkor utána Kína következik, ezért fogják az oroszokat támogatni a Nyugattal szemben.

    Ajánlom elolvasni az alábbi rövid írást, ami kicsit körbejárja a KKP-n belüli törésvonalakat.

    http://www.reddit.com/r/mroverdefault/comments/tepqgj/china_politic_in_deep_part_1_komsomol/

  32. 34.
    Kedves Tibor bá’
    Én is ugyanezt írtam, csak egy kicsit hosszabban.
    Igen, ha Ukrajna borulni látszik, nyugat be fog lépni és a jelenlegi nyugodt helyzet eszkalálódni fog. Ezután már csak idő kérdése, hogy mikor vetik be az atomot (ha csak nem jön meg az eszük és kihozzák döntetlenre az egészet, mint Kubában /sajnos nem fog megjönni!/).
    Az atomot szerintem akkor vetik be, amikor vagy:
    1. Oo. területén folynak már a harcok (akkor Oo. lesz aki lépni fog).
    2. Lo., majd No is elesett és az USA nem lát más lehetőséget nyugat Európa megmentésére (ekkor az USA lép).

    Habár még az is lehet, hogy ha Trump nyer, kiegyezik és leállítja a háborút. Sajnos ennek is kicsi az esélye, elnézve a 2020-as és jelen – demokraták által csinált – választási varázslásokat. Nem fogják engedni, hogy valaki még egyszer elrontsa játékaikat. A Trump miatti 4 év csúszás is nagyon rossz helyzetet idézett elő nekik.

    35. Zsolt
    Erről a fejleményről még nem sokat olvastam. Minden esetre ez jó hír az oroszoknak.
    Csak az a kérdés, hogy a kínai vezetés demokrata kapcsolatokkal rendelkező része miért bízik ennyire a Biden vonalban? Nem tanultak a történelemből, hogy az USA-nak nem szabad hinni?
    Köszönöm a cikket!

  33. 33. Bendegúz
    A télen sok minden eldől. Az látszik, hogy az oroszoknak nem sürgős lezárni a háborút, egyelőre csak annyi erőt vetnek be, hogy stabilizálják a frontvonalat, majd lassan haladjanak előre. Az ukránoknak már saját erőforrásuk nincs, mindenben támogatásra szorulnak, az idő nem nekik dolgozik, őket pusztulásra ítélték. Nem kizárható az összeomlásuk, de akkor mit tehet a nyugat? Hogyan avatkozhat be úgy a háborúba, hogy nem avatkozik be? Gyakorlatilag már most is háborús fél, csak az oroszoknak nem érdeke az eszkaláció. Közben a gazdasági háború Európát kinyírja, egyre nehezebb lesz Ukrajnát életben tartani.

  34. 37 – kakukk

    Ukrajna gazdaságilag és pénzügyileg már most halott, az USA és az EU tartja életben ilyen szempontból is. Az USA azt fogja csinálni, hogy a költségek mind nagyobb részét hárítja majd át az európai „szövetségeseire”.
    Európa minden lehetséges módon ki fog vérezni a közeljövőben, erről már e blogon sok szó esett.

    Lehet tippelni, hogy ki mikorra várja az ukrán konfliktus lezárását (nem ideig-óráig tartó betartott vagy be nem tartott tűzszünetről beszélek!).

    Mindent összevetve az én tippem: 2024 májusa, de legkésőbb 2024 decembere. Jóval nagyobb orosz területnyeréssel a maihoz képest (a mai helyzethez képest az ideiglenes területvesztés az oroszok szempontjából, ha lesz ilyen, bőven kompenzálva lesz később).
    Semmiféle atomháború nem lesz. De Európában katasztrofális gazdasági és szociális helyzet lesz. Az EU akkorra a jelenlegi kinézetéhez képest már csak történelem lesz. Amerika addigra szintén teljesen „belefárad” ebbe a háborúba, a kihátrálása meg fog történni és a nagykutyák (Kína, USA, Oroszország) meg fognak egyezni egy új status quo-ban.

    Biztosra semmi sem biztos, természetesen. Nem is lehet az ebben a pillanatban, de én így látom a helyzetet.

  35. 38 – Zsolt:
    Az USA nem lesz hajlandó feladni az egy pólusú rendszert. És a végsőkig fog harcolni a dollár dominanciáért. Úgy értem, a végsőkig.

  36. 39. Tibor bá’
    Így van. Az USA nem fog senkivel egyezkedik a globális hatalom megosztásáról.
    Ha már kizárólagosan az övé nem lehet, másé se legyen. Sámson opció.

    Amennyiben engedné a dolgok szabad folyását és egy Kína-Oo. dominálta EuróÁzsia gazdasági övezet létrejöttét, amibe neki majd semmi irányítói szerepe nem lenne (lehetett volna, ha Európát nem teszi tönkre, mert akkor az EU lehetett volna a „szája”, mint Szauronnak), idő kérdése lenne, mikor kerül „embargós” listára. Ebből az övezetből, plusz Afrikából történnő kizárása, egyenlő lesz az USA végével. Most már érthető, hogy miért ekkora a tétje ennek a háborúnak?
    Ha Oo. veszít, őt feldarabolják. Az Uralon inneni részből pedig bábállamot csinálnak (a többiből is). Vagyis Oo. sem engedheti meg magának a vesztes pozíciót!
    Egy nagyon erős patthelyzet alakult ki.
    Ha csak az USA egy sikeres első csapással nem törli az orosz atomhaderőt, mindenkinek vége. Amennyiben Oo.-ot letolt gatyával találná, az eszközei nagy részét nem tudná indítani, így csak a medve pusztulna.
    Oo. ilyen akciót nem tud indítani, mert nincsennek meg hozzá a lopakodó az eszközei. Ha indít, azt az USA észleli és akkor ő már ki is táraz.
    Nagyobb esélyünk lenne a túlélésre, az USA első csapása esetén. De ez is kérdéses kimenetelű.

    41. Fényhozó Kerub
    Jól látod. Ha kiborul a bili az USA minimum 3 fronton kell helytálljon. Úgy, hogy Európára alig számíthat. Sem ember sem pénz nem lesz. Fegyver pedig még annyi sem.

  37. 34. Tibor bá’

    Annyi árnyalja a képet, hogy: amennyiben a republikánusok fékezni, vagy leváltani tudják a demokratákat, akkor az USA érdekeltsége megváltozik. Trumpnak nincsenek privát érdekeltségei Ukrajnában, mind Bidenéknek.

    Továbbá: amennyiben Kína lép Tajvan ügyében, az USA kénytelen lesz Ukrajnát hátrébb sorolni
    Továbbá: a közel keleten is lehetnek olyan fejlemények, melyek miatt az Ukrajna projekt fontosságát veszítheti. Ha az oroszoknak a Kaukázus az alfele( vagy lágy része), úgy az usának Izrael az.

    Szóval szerintem még nem predisztinált ez a sztori

  38. 41 – Fényhozó Kerub

    Egyetértek!

    Olyan sincs, hogy egységes amerikai elit. Sokszor az egyik amerikai csoport a másiknak a nagyobb ellensége, mint mondjuk az oroszok vagy kínaiak. Az oroszoknál is van ilyen, na ná, de még mennyire! Nem minden kínai elvtárs puszibarát, erről már éppen ma volt ugyancsak szó.

    „Amerika nem fogja hagyni így, Amerika támadást indít úgy…”,; igen, csak ki az a Mr. Amerika, aki adott esetben kiadja majd azt a bizonyos drámai parancsot?! Tessék lebontani konkrét személyekre! Főleg most, hogy két mentálisan retardált személy ül a seggén a Fehér Házban! Vagy csak a Pentagonban fogják eldönteni ezt a kényes ügyet, ha arra kerül a sor? A katona parancsot teljesít, még a legfelsőbb sarzsi is.

    Kik tehát azok a személyek, akik adott esetben elrendelhetik a nukleáris csapást az USA-ban? Még egyszer: Biden? Kamala Harris? Komolyan?!

    Ha pedig nem ők, akkor kik? Melyik csoportba tartoznak ezek az emberek? Mondjuk a neokon héják csoportjába? Ezt honnan tudni?
    Szinte mindenki, aki magas funkcióban van, „esküt tett” egy, a reflektorokon kívül kerülő csoportnak. Ez Washingtonban is így van.
    Szóval, az nem úgy van, hogy az amerikai Móricka gondol egyet magában és elindítja az atomháborút! Akárki is ez a Móricka, akárhány csillag van adott esetben a váll-lapján vagy hány ilyen-olyan választást nyert meg vagy szolgálta a hazáját bizonyos különleges szolgálat élén. Nagy eséllyel minden ilyen nagyhatalmú Móricka közelében van egy szakértő vagy tanácsadó, aki adott esetben jó nagyot csap Móricka kezére, ha veszélyessé válik ilyen szempontból. Merthogy teljesen más tészta egy konvencionális fegyverekkel megvívott háború meg egy olyan atomháború, ahol az ellenség is visszalőhet a saját pusztító, nukleáris töltetekkel felszerelt rakétáival!

    És igen, Itt szinte mindenki megfeledkezik Tajvanról is, örülök, hogy te nem! Ott is történni fog valami, nem is ez a kérdés. Csak az, hogy mikor.

    Ez egy többismeretlenes egyenletrendszer, ahol nagy súllyal vannak jelen az „echte” globalisták is, akik adott esetben az útlevelük szerinti saját nemzeti elitjüket fúrják és egy másik nemzeti elit bizonyos potens köreivel kötnek átmeneti szövetséget.

  39. Egyébként még a saját, 42-es hozzászólásomhoz annyit, hogy értem én, hogy létezik egy ilyen döntésre protokoll, elvileg nem rögtönözni kell. Ez világos! De ez csak a dolog formai oldala; az sem reális, hogy Biden nevében majd Jake Sullivan küldi a pokolba a világot, példának okáért. Nem fog az olyan könnyen menni! 🙂

  40. 42 Zsolt

    Úgy gondolom hogy amit sokan írnak hogy ha amerika érzi hogy gyengül akkor lépni fog, meg meg fogja akadályozni a lecsúszását ez sokszor csak játék a szavakkal, mert valóban érdekkörök vannak USA-ban is amik sok esetbenn ütköznek.
    Olyan nincs hogy majd a miniszter azért hogy megvédje az állampolgárai jólétét majd azon töri magát.Inkább csak vannak gazdag családok akiknek vannak érdekei.Ilyen a háború is .Pl mindig egy kicsit háborúzni valahol .(most az ukrán dolog nem tudom ennek számít e ,lehet ez is csak tart még 1 évig és elmúlik mint minden utóbbi évben kezdett kis háboró.Szólval USA szerintem nincs.Csak érdekcsoportok vannak akik a new yorki üvegpalota 100-ik emeletéről elmélázva a pénzügyi érdekeiekt nézik. Pl. a fegvergyártás is hoz egyes családoknak
    sok milliárdot.Nyilván ezeknek a családoknak nem a cnc gép programozását kell tudni hanem azt hogy kinek hogy adjanak pénzt hogy legyen megrendelésük.
    Itt is mint máshol családok felvirágoznak majd lesüllyednek(lásd régi magyar grófi családok, vagy régi miliomosok utódai ).Amúgy ezek az emberek pénzéhesek és csak azon stratégiáznak hogy minél több pénzük legyen mivel nem fárasztja le őket a munka.
    Itt van pl. soros György aki most is milliárdokat szakítot a helyzeten.92 éves és mégis úgy akarja a pénzt keresni mintha 30 éves lenne.Hihetetlen a pénzéhsége, pedig szarik még kb. 3-600-at és meghal mégis meg van halva a pénzért 😀
    Azért mondom hogy főleg akik még fiatalook nem mint soros még pénzéhesebbek. Nem titok hogy a politika és a pénz össze van fonódva.Így nem tudni hogy manapság pl. egy fegyvergyáros mennyi lóvét ad(hat) politikusoknak hogy háború robbanjon ki.
    Szóval inkább csak érdekek vannak minthogy egységes amerika aki mindent megtenne az állampolgárai gazdagságáért.

  41. 44. Andrew
    Nem az amerikai polgárok jóléte aggasztja őket, hanem a sajátjuk.
    Az pedig annak a függvénye, hogy mennyire érzi jól magát az amerikai nép többsége. Ti. ha rosszra fordul a sorsuk, könnyen elkergethetik az elitet (beleértve a gazdasági és pénzügyi eleiteket is). Tisztán ennek szem előtt tartása miatt tesznek meg mindent a gazdagok a tömegek jólétéért és nem holmi filantróp érzületből.

  42. Nem értem. Az amerikaiaknak a rendkívül drága fegyvereken kívül nincs más versenyképes termékük? Szankciókkal, korlátozásokkal és kényszerítéssel tudnak csak ezeknek piacot teremteni?
    Ráerőszakolták a kínaiakra és az európaiakra gázukat, a nukleáris iparuk is csak akkor tud a piacon versenyképes lenni, ha onnan az oroszokat eltüntetik.
    Addig volt jó nekik a globalista gazdaság, amíg az csak számukra volt előnyös. Most, hogy a versenytársak kezdtek a fejük fölé nőni, rögtön vége a szabad versenynek, jönnek a korlátozások, tiltások, mert csak ez védi meg a demokráciát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük