(3808) Az örök mottó: A nő kiismerhetetlen

Tibor bá’ vissza a múltba online

 


89. Útban a 90. felé

A Johan van Oldenbarnevelt nevű, 20.000 tonnás, holland kivándorló hajó fedélzetén 153 magyar menekülttel hajózott ki a nyílt tengerre, hogy négy hét alatt elvigye őket (Afrika megkerülésével) az ígéret földjére, Ausztráliába. Négy hét hosszú idő, főleg, ha nem kell alatta napi 10-12 órát robotolni, így az anyanyelvükön kívül egymáshoz egyéb módon nem kötődő emberek gyorsan barátságra léptek különböző közös érdeklődések alapján.

A legkézenfekvőbb az udvarlás lett volna, de ezen a téren az aránytalanság minden mértéket felülmúlt. A mindössze három szabad hajadonra nem kevesebb, mint negyvenhét facér férfi jutott. Ilyen egyoldalú versengésbe benevezni se nagyon érdemes. A nők, mármint az a bizonyos három szabad préda, természetesen aratott. Precízebben megfogalmazva, vagy inkább modernebb szóhasználattal, érdekérvényesítésük kitűnőnek volt mondható, annak ellenére, hogy külcsín tekintetében a hazai mezőnyben nemigen arattak volna átütő sikert.

A férfi választékban Pali, magyar atlétaválogatott, több testhosszal verte a mezőnyt, mert nem csak feltűnően csinos, 183 cm magas, de szellemes és jó humorú is volt. Nem csoda, hogy Erzsi, Jutka és Zsuzsa, a szabad trojka mind három tagjának csakis érte dobogott a szíve.

Zsuzsa hamar kiesett a versenyből, mert ő a szüleivel együtt utazott és Pali nem akart komplikációt. A maradék kettő közül Jutka egy vagány pesti csaj volt, míg Erzsi kissé maradi Pest környéki lány. Így aztán Pali jó érzékkel Jutka mellett döntött, aki négy hétre tökéletesen kielégítette szexuális igényeit, miközben az úszó szálloda szép csendben szelte a hullámokat.

Zsuzsa a mama és a papa társaságában volt fellelhető a römizők környékén, este a szalonban felkérhették egy táncra, délelőtt pedig a deck-játékokban szívesen vállalta bárkinél az ellenfél szerepét, de a maradék 46 hím tesztoszteron feleslegének levezetésében ez vajmi keveset segített.

Erzsi, a dús testű, szexre éhes asszonyállat eldöntötte, hogy vagy Pali, vagy senki. Esténként a korlátnak dőlve órákon keresztül bámulta a sötét hullámokat és szinte kínálkozott, hogy valaki csatlakozzon hozzá, ami rendre be is jött. Nem volt olyan magyar férfi, aki legalább egyszer szóba ne elegyedett volna vele. Ilyen alkalmakkor perceken belül kiderült, hogy Erzsi megőrül a Paliért, nem tudja, mit tegyen, mert Palinak kizárólag kabintársa, Jutka kell. Ráadásul ez az állandó megaláztatás, hogy neki esténkét nem szabad bemenni saját kabinjába, mert ott folyik a szeretkezés.

Egyik-másik férfi tett némi célzást arra, hogy talán mással, egy másik kabinban, mondjuk az övében, sikeresen kárpótolhatná önmagát a sérelmezett veszteségért, de ilyenkor Erzsi némi undorral a szája szélén közölte a már ismert verdiktet, neki csak a Pali kell.

Én voltam az egyetlen fiatal férfi, egészen pontosan 24 éves, aki úgy gondoltam, hogy egy meghitt beszélgetés Erzsivel ugyan nem hűti le kielégítetlen vágyaim feltörő hullámait, de több a semminél. Úgy gondoltam, hogy az Erzsivel való beszélgetés szórakozást nyújtó értéke meghaladja egy ultipartiét, főleg, amikor vesztek, ami különben ritkán következett be. Így aztán egy idő után Erzsi mindennapos beszélgető partnerévé váltam, miközben a többi hím meg volt róla győződve, hogy én vagyok a befutó.

És hogy miről beszélgettünk? Részletesen beszámoltunk hazai volt szerelmeinkről, csalódásainkról, terveinkről és persze Paliról is, de jó sokat. Egyszóval jól összebarátkoztunk, ami nő és férfi között állítólag lehetetlen, de ezt akkor még nem tudtam.

Mint már rámutattam, a vissza-visszatérő téma Pali volt, és mint egy jó barát, nem csak megértettem Erzsi bánatát, éreztem át szörnyű helyzetét, de őszintén segíteni is szerettem volna neki. Hosszas fejtörés után sem jutott eszembe okosabb, megpróbálni Palit féltékennyé tenni. Erzsinek tetszett is a terv, mert korábbi tapasztalatai szerint ez be szokott válni. Aztán addig rágtuk a témát, amíg ki nem dolgoztuk a pontos tervet.

Ezek szerint Erzsi közölte kabintársnőjével, Jutkával, hogy ennek az egyoldalúságnak vége. Egyik este övé a kabin, de minden második este viszont Erzsié. A bejelentésre Jutka egy kissé meglepődött, de nemigen volt választása, elvégre az igény méltányosnak volt nevezhető.

– Szabadna megkérdeznem, kivel óhajtasz a kabinban lenni? – kíváncsiskodott a korábbi tejhatalmú kabinbitorló.

– Semmi közöd hozzá – válaszolta Erzsi – de, mert úgy se maradna titokban, elárulhatom, Tiborral.

– Hát, ami azt illeti, Tibor jó fej, jól választottál. Nem nevezném egy daliának, de legalább nem hülye.

Ezzel aztán lerendeztük a kabin-ügyet, este pedig Erzsivel birtokba is vettük a kabint. Belülről bezártuk az ajtót, és röhögve vettük tudomásul, hogy a terv eddig egész jól bevált. Később azt vitattuk, mit fog ehhez szólni Pali, mi lesz a reakciója, és egyáltalán mik Erzsi további tervei.

Erzsi elmesélte, hogy ő még abba is belemenne, ha Pali megtartaná magának Jutkát is, de a férfiből neki is meg kell kapni a jogos részét. Hát, ez nem rossz, állapítottam meg, de miért lenne neked „jogos részed”. Hát, azért mert szerelmes vagyok belé. Ugyan logikailag ez sántított egy kicsit, de fiatal korom ellenére annyit azért már értettem a nőkhöz, hogy egy szerelmes nőtől logikát elvárni nem lehet. Szóval nyúztuk a témát elölről hátra, majd hátulról előre, míg a végén mindkettőnket elnyomott az álom.

Reggel elsőnek arra ébredtem, hogy a kerek ablakon ömlik be a napsugár. Kimásztam az ágyból, kitártam a kajüt ajtaját, hadd legyen egy kis légmozgás, ami kiviszi az apró helyiség enyhén fülledt levegőjét. Erzsi éppen akkor ébredt fel, amikor a kitárt ajtótól visszafordultam, és mindjárt rám is üvöltött:

– Csukod be azonnal az ajtót!

Csodálkozva néztem rá, de Erzsi folytatta.

– Hadd lássa a fél hajó, hogy nálam aludtál, de hogy megbasszál, az eszedbe se jutott.

_______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

14 gondolat erről: „(3808) Az örök mottó: A nő kiismerhetetlen

  1. „Hadd lássa a fél hajó, hogy …”

    Szégyen, gyalázat, Tibor bá’.
    Legalább a „fegyvernem” becsületéért meg kellett próbálni.

    Nincs elvesztett csata, addig amig nem adjuk meg!

  2. ,,A kihagyott p@nát a tulvilágon az orrodra huzzák.,, Felvidéki szólás- mondás.

  3. 3. Tibor bá’
    „Na ja, de én 24 éves voltam, és jó fél évszázaddal ezelőtt.”

    Tibor bá’
    Nem jön ki a matek!
    Ezek szerint nagyjából egykorúak vagyunk?

  4. 6. Tibor bá’
    „1957-ben 24 éves voltam.”

    2O22-1957= 65 év
    „jó fél évszázaddal ezelőtt” – pontosabban 65 évvel ezelőtt.
    Igy már más.
    Sajnos rohan az idő.
    Én 1951-ben születtem. Nem vagyunk egykoruak.

  5. 7 – L.S.
    A társadalmi elvárások nem nagyon változtak 65-50= 15 év alatt. Ezért írtam „jó fél évszázadot”.

  6. 7. L.S.
    A matekolásod ból arra következtetek, próbálkozol
    fogást találni Tibor bá’-n. — Azért mert ez itt az
    „”értelmes emberek vitafóruma” címet viseli, annyira
    nem kéne belemerülni hogy matekolni kezdjél.

  7. Annyira üvölt a posztban a férfinem butasága, hogy az már fáj 🙂
    De erre van a Red Pill, hogy ezt helyre tegye.
    Egy olyan nő, aki ezt így kijelenti, hogy csak a Pali, és senki más, azt olyan nagy ívben el kell kerülni, amennyire csak lehetséges, sőt, annál még jobban. Főleg, ha egy olyan hölgyről van szó, aki itthon labdába sem rúgott volna a többi, magyar nő között.
    De nem, volt itt egy csomó, hülye balf@sz, aki adta alá a lovat a próbálkozásával, egy tizenkettő egy tucat nőt piedesztálra emelt. (Az már legyen az Erzsi baja, hogy ha ő ezt el is hitte, és később a valóság randán pofán vágta (volna).)
    A nők egy jelentős része csak olyan férfivel lépne kapcsolatba, szex és egyéb módon, aki szintben fölöttük áll. Zavarni ugyan zavarja őket, hogy az álompasinak ők csak egy a sok közül, de akkor is inkább beállnak a sorba, minthogy egy kevésbé álompasinak ő legyen a „hercegnője”. Az ilyen nőt messziről el kell kerülni. Ha, esetleg, véletlenül mégis összejön a kapcsolat, akkor is csak a nyűglődés lesz, hogy hajh, neki annak idején a Hufnágel Pisti…
    A szex nagy része nem hasonló szinten lévő nők és férfiak között zajlik, hanem átlag feletti vonzerővel rendelkező férfiak bújnak ágyba mindenféle nővel. Aztán ez a sok nő meg elhiszi, hogy neki párkapcsolatra is jár az ilyen kiemelkedő pasi, akkor is, ha ő, mint nő, nem több az átlagnál, néha még annyi sincs

  8. 10 Figyelmen kívül hagyod, hogy itt nem egy rendes párkapcsolatról volt szó, hanem hogy a hajóút idejére elfoglalják magukat. Erre tökéletesen megfelel az alkalmi szex egy olyan nővel is, akit sose vennél feleségül.

  9. 10 – Asidotus
    Időközben (1957 óta) „menő” lettem. Így felveszem az odadobott kesztyűt. — Nem vetted figyelembe a különleges helyzetet. A hajon volt rajtunk kívül kb 800 holland kivándorló is, ami arra ösztönzött bennünket, hogy összefogjunk. Minden egyes magyarnak a legfontosabb tulajdonsága az volt, hogy magyar. Ez mellett egy nő minősége nem számított. Erzsi „csak Palizása” kitűnő megoldás volt a pasik távoltartására, és pasiból volt elég. Én is bedőltem, azt hittem a „Palizás” frankó. Ebből adódott a sztori lényege.
    Ami a nők viselkedését valóban megváltoztatta, hogy tízszer több magyar férfi volt, mint nő, és (ami a legfontosabb) ausztrál nő nem igen állt szóba magyar férfivel.
    Különben, ha érdekel, én a harmadik, szülőkkel érkezett csajt fogtam ki magamnak, aki 10 hónapig volt a szeretőm.

  10. 11. Ábel
    Az a baj a nőkkel, hogy ők nem tudnak különbséget tenni az alkalmi szex és a párkapcsolat között.
    Akivel nekik volt szexuális kapcsolatuk, az az ő szemükben már párkapcsolat. És ha az egyéjszakás partner jó pasi volt, onnantól kezdve a nő meggyőződése lesz, hogy neki párkapcsolatra is jó pasi jár

  11. 13: Nekem ezzel ellentétes tapasztalataim vannak. De az is igaz, hogy én „jópasi” vagyok, vagy legalábbis voltam, amíg még kint voltam a húspiacon. Ami tizenéve elmúlt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük