(3806) Emlékeztető

Tibor bá’ online

Bagoly mondja….


89. Útban a 90. felé

1943. július 27.-én majdnem ezer angol bombázó több mint 2000 tonna bombát dobott Hamburgra. A bombák nagy része gyújtóbomba volt. Ez a várost égő pokollá változtatta. A hőmérséklet a város közepén elérte az ezer fokot, beindítva ezzel a világ első tűzviharát. A szuper forró levegő oly gyorsan emelkedett, hogy oldal irányból beszívott levegő hurrikán erejű szelet eredményezett, ami az embereket középre húzta, ahol égő fáklyává váltak. Azon az éjszaka több mint 40.000 ember halt meg.

1945 kora tavaszán az amerikai 20. Légierő, maga mögé kényszerítette a RAF rekordot Tokió leégetésével. 16 négyzet-mérföld sűrűn lakott területen okozott tűzvészt, ami több mint 80.000 ember halálát okozta.

Ez akkor jutott eszembe, amikor a szajha médiában azt olvasom, hogy az oroszok háborús bűnöket követnek el Ukrajnában. Nem tudom, hogy ez igaz-e, de ha lenne is alapja, ez tipikus esete a bagolynak, amelyik állítja, hogy a veréb nagyfejű.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

169 gondolat erről: „(3806) Emlékeztető

  1. És ugye ott volt még Drezda bombázása is. Meg Hirosimáról és Nagaszakiről se felétkezzünk meg! És tudjátok mi köti össze ezeket a városokat, azon kívül hogy a szövetségesek pusztították el? Az hogy egyikben sem volt katonaság! (Csak minimális helyőrség) Stratégiai jelentősége egyiknek sem volt. Csak a gyilkolásról, és a bosszúról szolt a dolog. Na meg az vadiúj atombombák élesben való teszteléséről. Úgyhogy nekem ne magyarázzanak.

  2. Egyszer egyik, máskor másik. Ilyen a történelem. Nade, térjünk vissza a má-ba. Legujabb infok alapján feltéttelezhető, hogy Putler mindenképp a NATO beavatkozást akarja kiprovokálni, mivel nincs már vesztenivalója. Ezért bombáz kórházakat, óvodákat és polgári célpontokat. Erre utalhat az is hogy nagyon sok tartaléka can amit nem akar bevetni, amit most látunk egy technikai értelembeb nagyon korlátozott.

  3. Ha jobban megvizsgáljuk a történelmet akkor rájöhetünk, hogy a “világtörténelem legnagyobb gyilkosai” vetélkedésben az angolszászok dobogós helyet birtokolnak. Mivel a történelmet is ők hamisítják, így a legtöbb embernek nincs tudomása erről.

  4. 2. Minato
    Javaslom, hogy nézd meg a telegrammos csatornákból párat.
    Ott szépen látszik, hogy az ukrán hadsereg az épületek (óvodák, iskolák, lakóépületek stb.) tövében (néha a tetején) üt tanyát, és onnan lövik az oroszokat.
    Ha nem merik lőni őket az oroszok, mert sok lesz a civil áldozat, az jó nekik, ha meg lővik őket és sok lesz az áldozat, az is jó, mert azt meg lehet mutogatni a tévében, hogy az oroszok már a civileket is lövik és háborús bűnösök, hátha lép a NATO.
    A lakosság már rég elmenekült az ostrom alatt lévő városokból, de a saját katonáik nem engedték, kvázi túszként tartották őket ott.

    Nem az oroszokat mentegetem, mert azért ott is voltak durva dolgok, pl. volt ahol tényleg szándékosan lövöldöztek civilekre, de nem ez a jellemző.

  5. Ezt nevezik úgy, hogy „áldozat hibáztatás”?

    A második világháború embervesztesége Európában 35 millió fő.

    Röviden összefoglalom (némi szarkazmussal). A galád angolszászok rákényszerítettek a szegény németekre egy olyan helyzetet, hogy nem volt más lehetőségük, mint lerohanni egész Európát és megölni 6 millió lengyel civilt, 12 millió szovjet civilt, a többi országban még közel 1 millió civilt. Nem is értem, hogy miért nem mentek el a Maldív-szigetekre, vagy Szudánba nyaralni, amíg tart a háború.

    Tibor bá’: Minden tiszteletem mellett fel kell hívnom a figyelmedet, hogy nem vagy korrekt az orosz-ukrán „speciális katonai művelet megítélésében”, és annak az ellenzéki sajtónak a megnevezésében, amely 4 év alatt 5 percet kapott az adóforintjainkból fenntartott „közmédia” elnevezésű Fidesz-fennhatóságú intézményben.
    Mind emellett köszönöm a fordításaidat és a szép- és szakírói munkáidat, melyek nagy örömömre szolgálnak.

  6. Tibor bá’ online
    „Ez akkor jutott eszembe, amikor a szajha médiában azt olvasom, hogy az oroszok háborús bűnöket követnek el Ukrajnában. Nem tudom, hogy ez igaz-e, de ha lenne is alapja, ez tipikus esete a bagolynak, amelyik állítja, hogy a veréb nagyfejű.”

    Kína emlékeztette a NATO-t ki bombázta Belgradot
    “Soha nem felejtjük el, hogy ki bombázta a jugoszláviai nagykövetségünket. És nincs szükségünk előadásokra az igazságszolgáltatásról a nemzetközi jog megsértőitől” – áll az üzenetben.

    A kínai fél a NATO-t “a világ legnagyobb katonai szövetségének” nevezte, amely nem utasítja el földrajzi és műveleti körének bővítését.

    Korábban a Global Times kínai kiadásában megjelent egy cikk, amelyben a szerzők hangsúlyozták, hogy a szövetség nem bírálhatja Oroszországot, hiszen a NATO maga is sok katonai konfliktust kirobbantott. A cikk a NATO felszámolását szorgalmazta, mint olyan szervezetet, amely régóta komoly veszélyt jelent a világbiztonságra.

    //itthonrolhaza.hu/kina-emlekeztette-a-nato-t/

  7. 7. Csak kérdezek

    Nem tudja mert háttal ül a vászonnak.

  8. Azt azért remélem veszi a sok és egyre több, valamiért most hihetetlen mértékű empátiára szert tett értelmiségi ember, hogy ezzel a taktikával annyit lehet elérni, hogy mindenki felhatalmazva érzi majd magát arra, hogy olyan dolgokat kövesen el, ami szerinte jogos és érdekében áll.

    Mert hát, nekik is szabadott, ők is ezt csinálták… Igaz! Akkor hát anarchiára fel! Jöhet az új világrend helyett a világanarchia.

    Azt remélem senki sem gondolja komolyan, hogy Putyin Oroszországa világbékét és jólétet tud hozni, akár csak szűkebb térségünkre is?
    S persze a „nyugat” étvágya és arroganciája is határtalan, fel is kaptam a fejem a béke Nobel díjra jelölt Ukrajna és Zelenszkij kapcsán… Jöjjön inkább a klímaváltozás, az talán igazságosabb és természetesebb végítéletet hoz majd!

    Apropó, az „új omikronról” elég aggasztó hírek érkeznek, most már nem csak Kínából, hanem Dél-Koreából is! Lehet, hogy a háború mégsem tüntette el a koronavírust? 🙂

  9. 7.:

    Ugyanazt a filmet látjuk, csak nekem van saját szemüvegem és nem szorulok Orbánéra.
    Egyébként meg nem értem,hogy mire utalsz! Tényeket közlök, olyanokat, amelyek számodra ismeretlenek, vagy leszarod, mert te nem a tényeknek, hanem a propagandának hiszel.
    Hány orosz ellenzéki írás hangzott itt el? Ja, hogy egy sem. Ebből te azt a következtetést vonod le,hogy Oroszországban mindenki egyetért Putyinnal. —Én pedig azt, hogy nem kaphat nyilvánosságot egy orosz ellenzéki.
    Ha mindenki ugyanazt hajtogatja, akkor az megerősít téged abban, hogy milyen okos vagy? Tibor bá’ oldala nem szeminárium, itt lehet más vélemény is, nem csak a hivatalos.

  10. 10. Kacor

    Szóval, Te azt állítod, hogy – természetesen, Téged kivéve – itt mindenki hülye. Értem. Én kérek elnézést! 😀

  11. Re:2
    „Putler mindenképp a NATO beavatkozást akarja kiprovokálni, mivel nincs már vesztenivalója. ”
    Lehet hogy a fősodor nyugati média ezt sugallja, de a Putlered nem hülye, azt a háborút már nem tudja senki sem megnyerni, így teljesen fals ezzel riogatni az embereket.
    Avagy egy újabb irányított stresszfaktor, amivel nem tudsz mit kezdeni, ergo ez csak és kizárólag azért van, hogy tapsikolj, ha éppen lábon lőnek a rendkívül kiművelt és okos vezetőid a szankciókkal. Unalomig lerágott CIA tömegirányítási technika, kb az első 10 leckében benne van, hogy hogyan lehet félelemmel motiválni a tömegeket.

  12. Ez a 3 legény felelős a 9 országban végzett 11 milliós tömeggyilkosságokért.– Kik azok akik Putyinnról beszélnek?

    *https://katohika.gr/diethni/ta-3-palikaria-einai-ypefthyna-gia-tin-maziki-dolofonia-11-ekatommyrion-se-9-chores-gia-poion-poutin-milane/*

    Hogyan lehetséges az, hogy 9 országban ennyi civilt öljenek és ártatlan galamboknak vagy szövetségeseknek tekintsék Őket?
    Ez a három legény még életben van: Barry Hussein Soetoro, Joe Mindes és Bill Clinton, akik Jugoszláviát lapos földre bombázták.
    Barry Hussein Soetoro – más néven Barack Obama – volt az, aki amint USA elnök lett másnap, elrendelte 26 biológiai fegyverekkel kisérletező létesítmények teljesen illegális építését Ukrajnában…
    KORAKAS NEWS

    Apropó: Barack Obama Béke díjas.

  13. 11.:

    Milyen nyelven írjak, mert úgy tűnik, a magyar szövegértés nehezen megy. Azt írtam, hogy ugyanabból az információból, vagy éppen az információ hiányából más jön le neked és nekem. Nem biztos, hogy azoknak van igaza, akik többen vannak. Nem akarok felvágni, hogy Kasszandrához hasonlítsam magam, de tudjuk, mennyien hallgattak rá a többségben lévők, de Homérosznak köszönhetően az eredményt is ismerjük.
    Én itt többször elmondtam a kétségeimet a többségi véleménnyel szemben, de egyszer sem mondtam senkire, hogy hülye és azt sem, hogy én okos vagyok. Nincs is okom rá, mert itt vitázunk és ha én is ugyanazt mondom, akkor ez nem vita, hanem kórus.

  14. 13.L.S

    Azok amit a nyugat dob le azok demokratikus bombák és akik meghaltak töle azok meg mind mind csunya terrorista volt..aki mást álit az konteos és laposföld hivő…..

  15. Tibor bá’! Ennél jobb szöveg kell, hogy sajnáljuk a németeket és a japánokat. Nem hiszem, hogy bárki is sajnálta őket akik keresztül mentek a német és japán koncentrációs táborokon.

  16. Re:16
    Véralgebrának soha sincs jó vége, mert vérrel van írva.
    Ideje lenne a Káini módszert a kukába dobni.

  17. Sort lehet folytatni a szövetségesek hadifogoly táboraival. Ott is népirtás folyt.
    De a történelemben nem szabad vesztesnek lenni, a győztest senki sem kéri számon, neki minden megengedett. A vesztesnek is, de még azt is számonkérik rajta, amit a másik tett.
    A gond csak ott van, hogy nem lehet mindig győzni.

  18. Jó a műsor 🙂 Érdekes lenne, ha az itt összegyűlt NATO utálók/orosz rajongók fognák egyszerűen magukat, és elköltöznének Oroszországba. És akkor még a szajha média sem zavarná őket 🙂

  19. „Az értelmes emberek vitafóruma” szöveget le kellene cserélni „Orosz háborús bűnösök baráti köre”-re….

  20. 20 – Radován:
    Nem tisztességes engem állandóan arra ösztökélni, hogy hülyézzek le egyes hozzászólókat. 1) Ukrajna közli, hogy az oroszok lövik a kimenekülőket. – Oroszország közli, hogy hiába van humanitárius folyosó, az ukránok lövik a kimenekülőket. 2) Az ukránok közölnek fényképeket egy rommá lőtt színházról. – Az oroszok állítják, hogy az ukránok direkt ilyen helyekről lőnek, ha nem lőnek vissza, jól járnak, ha visszalőnek, akkor mutogatják a fényképeket. — Melyiket lehet elhinni? Sajnos a tapasztalatom azt súgja, hogy az orosz verzió plauzibilisebb. Erre te előállsz a szövegeddel. Baráti kőrnek nevezed a józanul gondolkodókat, mert ti vagytok a józanul gondolkodók. Szóval, szerinted az józan gondolkodó, aki Zelenszkinek Nobel béke-díjat javasol? Nem inkább a CIA propaganda beszívója?

  21. Az ukránok simán beáldozzák a lakosságot a területért. Ha megnézitek a térképet, akkor nagyon szépen látszik, hogy ahol most a harcok folynak, ott a népesség nagyobb hányada orosz ajkú.
    https://www.3szek.ro/load/cikk/122258/a-nyelvi-kerdes-az-ukran-politika-lenyege

    Az ukrán katonák abból indulnak ki, hogy aki ott maradt, az nagy eséllyel orosz származású, és értük nem kár. Nem véletlen vannak fent azok a videók, ahol a férfiak családjaikkal együtt akarnak elmenekülni (a kényszersorozás miatt is), és tüzet nyitnak rájuk az ukrán milicisták.
    És nem, ez nem orosz propdaganda, ez a véres valóság.

  22. A világon egyetlen népnek sem volt arányaiban akkora szenvedése és égése, mint a zsidóé, már a jövőre nézve is leadózott. A több nép még visszavan.

  23. 25. Az emberveszteségekre utalnék elsősorban vele. Hogy Ukrajnában a lakosság számához képest elenyésző a veszteség. Bár lehet, hogy effektívebb lesz idővel.
    A covid esetében is ugye nagy volt a várakozás.
    Nem tudom, nem láttam a terveket. Csak mondok valamit, tippelek mint bárki más.

  24. 2O.Radován
    „“Az értelmes emberek vitafóruma” szöveget le kellene cserélni “Orosz háborús bűnösök baráti köre”-re….”

    Itt a válasz erre Tisztelt Radován

    https://www.pronews.gr/amyna-asfaleia/diethnis-asfaleia/ti-elege-o-proedrikos-symvoulos-tou-zelenski-to-2019-polemos-me-tin-rosia-kai-entaksi-sto-nato-einai-to-kalytero-senario/*

    „Amit Zelenszkij tanácsadója 2019-ben mondott: „Az Oroszországgal vívott háború és a NATO-tagság a legjobb forgatókönyv”

    Ukrajna Oroszországgal való háborús szándékát Oleksij Arestovics, az ukrán elnökség különleges tanácsadója tárta fel. Amint 2019-ben interjúában elmondta, hogy Ukrajnának az Oroszországgal vívott nagy háború lesz az ára a NATO-hoz való csatlakozásért.
    Amint mondta, ha Ukrajna nem csatlakozik a NATO-hoz, akkor 10-12 éven belül Oroszország asszimilálni fogja.
    Aztán az újságíró megkérdezte tőle, mi a jobb: Oroszország része lenni, vagy háború Oroszországgal és NATO-tagság?
    A válasz:
    „Természetesen egy nagy háború Oroszországgal és a NATO-tagság Oroszország veresége következtében. Ez a legjobb dolog.”

  25. 21. Mit keresnek ott az oroszok? Hadüzenet nélkül. Innen kezdve minden cselekedetük háborús bűn – a nemzetközi jog szerint.

  26. 24@: Az Észak amerikai indiánok még rosszabbul jártak, azt erről csak kevés szó esik, sőt azok irtották ki őket akik most az „igazság” bajnokai, persze ezt nem mindenki kajálja be. Tömeggyilkosok szájából nem túl hiteles az „igaz” propaganda ( Irak, Afganisztán, Líbia stb.).

  27. Ami pedig minket illet, szerintem vezetőink hatalmas dilettantizmusról adtak tanúbizonyságot , hogy hagyták a beözönlő menekülteket szétszóródni az országban, mindenféle karantén intézkedések nélkül. Minket persze 2 éve szopatnak a balféknél is balfékebb megszorításaikkal, láthatóan zéró eredménnyel, viszont hatalmas költséggel, amiből megint jól megszedhették magukat a „NER” lovagok, a többi meg nem számít. De aki azt vélné, hogy az ellenzék jobb lenne, hát elég egy két nyilatkozatot hallani tőlük, s még azt is ki lehet jelenteni, hogy ezek nem normálisak, ami nem lenne baj, ha nem a mi kontónkra akarnának háborúzni az oroszokkal, akik mellesleg nem bántottak bennünket.

  28. 25. Tibor bá”

    Lehet, hogy D7 azokra az ukrán zsidó vallásúak tömegeire gondol, akiket az Azov-zászlóalj egyik-másik szélsőséges csoportja, etnikai tisztogatásai során agyba-vérbe verte a kisebbségeket….arról mikor akaródzik szólni a média, hogy ezen vezetők hol-melyik nemzetközi katonai akadémián kaptak politikai és harcászati kiképzést…olyannyira sikeresen elsajátították amúgy ezeket a képességeket, hogy gyakorlatilag megreformálták mára a teljes Azov-ot…
    Volt az NAA-n belül olyan csoport, akik Kárpátaljáról származtak és léptek fel erőszakosan az ott élő kisebbségekkel szemben…
    Ezen mellékzöngék nélkül nem érthető, hogy az oroszok miért vernek telibe bizonyos békésnek látszó objektumokat rakétával (harkovi toborzó, Lviv melletti oktatóbázis, Mariúpol-i acélmű, stb…) és eközben a Viasat távközlési műholdak átmenetileg mindig kiállnak hibára.
    #A Waffen-ss katona is igen nagy harcértékkel és politikai beállítottsággal bírt a Bundeswehr-en belül.
    A csecsen szakemberek méltó ellenfelei a feketeinges ukrán nemzetszocialistáknak. Itthon is vannak feketeinges múltúak és indulnak bizony a választásokon…#

  29. Gartai
    Az Észak amerikai indiánok még rosszabbul jártak
    Meg a közép és dél ,meg az ausztrál ,stb.
    Hogy Európa békés, őshonos népeit ne is említsük .
    Igaz ami igaz ,ez már túl rég történt…

  30. „Azt azért remélem veszi a sok és egyre több, valamiért most hihetetlen mértékű empátiára szert tett értelmiségi ember, hogy ezzel a taktikával annyit lehet elérni, hogy mindenki felhatalmazva érzi majd magát arra, hogy olyan dolgokat kövesen el, ami szerinte jogos és érdekében áll.”
    Ez az USA, rájuk gondoltál igaz? Ha nem, akkor olvass egy kis történelmet. De ne a CIA szerkesztésében, mint Radován. Radován: propagandázni már kevés érvelésnek, túl sok olyan információ került ki, ami lassan az USA elleni embargónak ágyazhat meg (persze ilyen nem lesz a megvett nyugaton). Attól, hogy te nem olvasod, vagy kognitív disszonanciázol még sajnos a hírek igazak.

  31. Csak látszólag szakadt két táborra a hozzászolók nagy része.
    Hogy ki gondolkodik józanul és ki melyik propagandát szopja be, az más kérdés.

    Mindenki bűnös! Ez igaz.
    De ebben a konkrét esetben (háború) nagyon kilóg a lóláb.

    Ha már kettészedjük a csapatot, akkor érdemesebb volna konteós-nem konteós csoportra bontani a dolgot.
    Az oroszok eleve hábborús bűnösök mert ott vannak, háborúznak ahol????? Milyen törvény kéremszépen? Kik írták és milyen kontextusban értelmezhető?
    A NATO mit keres ott? Kicsit sem szól már a békéről a jelenlétük!
    Ja persze, a demokrácia felkent védelmezői. A szövetség ami……
    Ami mi a fészkes fenét csinál és ki a hangadója?
    A 2.vh óta ugyanaz a felállás és a propaganda a világ számára.

    A Szovjetunió szétesése Sztálin paranoiája miatti hidegháborús helyzet és a kommunizmus működésképtelenségéből fakadt.
    Azonban a kapitalista Oroszország megfelelő ellenerőt képvisel az angolszász kultúrával szemben. Tisztábban látnak nagyon sokan. Az amerikai hülyítés nagyon átlátszó lett.
    Megbukott az eddig bevált retorika.

    Többnyire a liberális hülyék hangoztatnak humanitáriánus bűnöket. Ők el is mennek a kettős állampolgárságú Zay Petyára szavazni.
    A képlet egyszerű. Nincs több: 1.idő(klíma)2.erőforrás, 3.hely. A többi baromság és színjáték.

    Nem lennék meglepve ha az arabok nem oly sokára beleszólnának a dolgokba!!!
    Az idiótái meg már megint a felszínt csócsálják és a híradót nézik.

  32. 35.:
    Az, hogy ki az idióta, már Forrest Gump is megmondta!
    Két világháborút már elbuktunk az „magabiztos okosok” miatt, mindkettőnél utolsó csatlósok is voltunk, pontosabban az elsőnél már utolsó utáni csatlósok.
    A „kapitalista Oroszország” ugyanannyira életképtelen, mint a kommunista, ami életben tartja az a globális imperializmus.

  33. 36. Kacor

    Az utolsó mondatoddal egyetértek.
    Forrest Gumpra nem emlékszem, de az imperializmus egy idiótaság, ezt talán még Mr. Gump is tudja, hiába nagy amerikai hazafi. Talán azt is, hogy a színe sem számít.
    Csak mint az oviban. Be-be, ő kezdte! Hát most nem a vörös ment át a homokozón a lapátért, de az biztos, hogy egymás szemébe fújják a homokot. Talán pont ez a cél.

  34. 31 Gartai
    Azért felhívnám a figyelmedet, hogy az ellenzék egyáltalán nem azt mondja, amit a kormánypropaganda folyamatosan harsog.
    Persze ahhoz elég hülyék a képviselői, hogy rendszeresen tesznek félreérthető nyilatkozatokat, amiből ügyesen ki lehet emelni részleteket, amivel hergelni lehet a lakosságot.
    Ők nem AKARNAK fegyver és katonát küldeni Ukrajnába, hanem szükség esetén eleget tenni kötelezettségünknek a NATO felé, miután önként dalolva beléptünk, hogy megvédjenek bennünket esetleges külső fenyegetésekkel szemben.
    Mert tetszettünk volna nem belépni, akkor nem lenne ez probléma.
    Miután kihangsúlyozták, hogy ezt tennék NATO ilyen irányú döntése esetén (kötelezettségünk okán), a NATO meg kinyilvánította, hogy nem fog fegyveres erővel beavatkozni a harcokba, így okafogyottá vált az ezzel való riogatás.
    Ennek ellenére naponta vastag sugárban dől a médiából, hogy a baloldal katonákat akar küldeni Ukrajnába, a körítést meg szándékosan elhallgatják, mert úgy már nem olyan ütősen lehet hergelni a népet a választások előtt…
    Mintha gyerekekhez beszélnének, de sokan tényleg a gyerekek szintjén állnak és tájékozódnak…
    Arról már nem is szólva, hogy egy esetleges NATO Oroszország konfliktus esetén itt kő kövön nem maradna, akár adunk katonát, akár nem.
    Magyarország most kezd teljesen magára maradni, erősen repedezik a Visegrádi szövetség is, az összes többi tag sokkal keményebben áll a problémához.
    Persze Orbán most vért izzad ebben a helyzetben, olyan mértékben függünk az orosz energiahordozóktól, hogy a keze meg van kötve, egyre nehezebb egyensúlyozni a két oldal között.
    Úgy hiányzott neki ez a háború, mint ablakos tótnak a hanyattesés…

  35. Re:40
    Sokszor nem értünk egyet, de kb leírtad a valós helyzetet.
    Én csak annyit fűznék hozzá, hogy sok NATO tag önkéntesen ad már most is embert/fegyvert, pl szlovákok,lengyelek ha jól rémlik lőszert is, ami nem kötelező, de ez az orosz fél számára nyílt provokáció már, ebből viszont valóban jobb kimaradni.
    Itt van a propaganda kutyájának kifordított bundája elásva.

    Megjegyzem ez a háború addig fog tartani, amíg kapitulál Ukrajna, szóval lehet szurkolni és fegyverrel tömni őket, ennek csak az lesz az eredménye, hogy még több ember hal meg. Putyin ebből nem farol már ki, ez nem opció, itt csak az a kérdés, hogy a hátországa meddig bírja. Oroszok nem kimondottan elkényeztetett konzumidiótak, egy ilyen gazdasági mélyrepülést az angol/amerikai lakosság torkán nem nyomnának le az biztos, garantált lenne az anarchia ott, avagy a jólét reménye a malter, ami összetartja őket.

  36. Dajtás,Hubab@: Az egésszel nekem csak az a bajom, hogy a NATO elvileg védelmi szövetség, s mivel Oroszország nem fenyegeti ( tudtommal ) egyik NATO tagot sem, okafogyottnak látom az ilyen kijelentéseket amiket az ellenzék ilyen értelemben tesz. Ahhoz meg nem látom be mi közünk van, ha valamely (NATO) ország önállóan elkezdi piszkálni az alvó medvét ( igazából így már agresszor ), úgy vélve, hogy ezt most büntetlenül megteheti, hisz mögötte áll a NATO, ebből meg az látszik, nem csak nálunk vannak rövidlátó, felelőtlen politikusok, akik teljesen benyalták az Ami maszlagot. A másik dolog, hogy hol van az ENSZ?, nem nekik kéne koordinálni az Oroszok elleni lépéseket? Amit a Szlovákok meg a Lengyelek tesznek, arról eszembe jut egy régi vicc: Az elefánt meg az egér megy a hídon, s megszólal az egér, Hallod hogy dübörgünk?

  37. Radovan

    Köszi, jót aludtam.?
    Szerinted lehetséges, hogy a kapitalista Oroszország nem csak és kimondottan gazdasági értelemben képviselhet megfelelő ellenerőt?
    Mondjuk katonailag?

    Egyébként morálisan és retokailag értettem, de úgy meg tényleg nem igaz. Nem egyenlő partnerek, inkább úgy lenne igat, hogy Oroszország sokat lefaragott a hátrányából. Nő azoknak a száma akik hánynak a mindent uraló angolszász hazuságcunamitól. Ezért inkább az orosz hazugságok felé fordulnak.?

    Nem tudom miért alapviselkedés az, hogy az ördögök ügyvédeit játszátok akármelyik oldalon?

    Hát mi a szart lehet védeni a NATO-t saját nagyhatalmi céljaira felhasználó USA-n?

    Egyébkét meg vki mondta, hogy a többség oroszbarát véleményével szembeni kisebbségi véleményével lehet, hogy jobban közelíti az igazságot. Maximum itt az oldalon, de szerintettek melyik oldal a nagyobb? Ki sajnálja jobban a Zelenszkij által vezetett ukránokat, mint az oroszokat? Nézzetek külföldi híradókat! Röhejes ez a józannak
    és emberbarátnak beállított süketelés. Ez a démonizálás.

    Mintha mindenki hülye lenne?! És lőn, tényleg sokan eddig látnak.

    Szinte az egész világ az angolszász kultúra befolyása alá került az elmúlt 70 évben.
    Mindent és mindenkit átjárt, (még Oroszországot is, méghozzá vastagon) ez az önpusztító, kizsákmányoló a kapitalizmusban kicsúcsosodó szörnyeteg szemlélet. Csak most már vészesen fogy az élettér, meg a kajájuknak számító erőforrások, ezért a szörny különféle részei már egymást kezdik pusztítani.
    Hát, hogy jól élünk az igaz, de ezt köszönjük meg az olajnak. 10(bárcsak annyi lenne, Afrikában már tart egy jó ideje) év múlva éhenhalók nem annyira fogják
    ezt isteníteni.

    Ellenséget akarnak? Van itt egy nagy játékos akik a roppant fontos geopolitikai törekvésekkel rendelkező kis hangyafaszokat egy lehelettel elintézi. Gondolom nem kell bemutatni. Na azzal mi fognak kezdeni a nagy amerikaiak? Lebombázzák a klímát? Tiszta óvoda.

  38. Tudjátok, ha a jelen helyzetben Putyin nagy nyilvánosság előtt a Bibliát idézi, akkor itt már nem a GDP és hasonló statisztikák a meghatározók, nem is Oroszország vagy Ukraina a kérdés, hanem az egypólusú világrend utáni életképes világ-modell…
    @https://fb.watch/bRgTbs1QXG/

  39. 43. „Szerinted lehetséges, hogy a kapitalista Oroszország nem csak és kimondottan gazdasági értelemben képviselhet megfelelő ellenerőt?
    Mondjuk katonailag?” Ha jól aludtál – aminek őszintén örülök – akkor itt az ideje felébredni. Az orosz hadsereg 23 nap alatt nem jutott sehova az ukrán hadsereg ellen. Tehát – szerintem – a katonai hatalom mítosza megbukott.

  40. Nem tudom, hogy itt írta-e valaki, vagy máshol olvastam, de nagyon jó mondatnak tartom:
    Itt igazából USA és Oroszország háborúzik, csak Ukrajnát használják terepasztalnak.
    De annyival még ki kell egészíteni, hogy szinte egészen biztosan a fegyvergyártó lobbi rakja a tüzet a háttérben. És az empatikus nyilatkozatok mögött mindenki sütögeti a saját pecsenyéjét. A németek, hollandok küldik az hadi cuccot, a szlovákok , lengyeleket a régi selejtezés előtt álló eszközökket (amik helyett lehet majd újat venni)
    A törökök a koppintott drónokat, stb, stb.
    Én borzasztóan sajnálom a szerencsétlen civileket és besorozott katonákat, de sajnos amíg tartanak a készletek, muszáj háborúsdit játszani.
    Ami viszont kockázati faktor, hogy itt is van selejt eszköz, vannak ügyetlen „gépkezelők”, rossz középvezetői döntések.
    Ha eltéved egy rakéta, drón, bomba, vagy valaki rossz gombot nyom meg , hamar félre mehetnek a tervek és akár egész Európa lenullázodik.
    De hát hol fáj ez USA-nak ? Sehol. Jöhet a következő forduló, esetleg Kínával.

  41. 46 Radován
    Azért azt is vedd figyelembe, hogy az oroszok megpróbáltak úgy háborúzni, hogy lehetőleg kevés polgári áldozat legyen, és ne fordítsák maga ellen a lakosságot.
    Persze kiderült, hogy ez fából vaskarika, de az biztos, hogy az oroszok részéről ez egy félszívvel viselt háború, mert ők is tudják, hogy a másik oldalon testvérek vannak, sokaknak éppen rokonok…
    Nem jó recept egy gyors győzelemhez…

  42. Kiváló katonai elemzés egy Indiai tábornoktól.
    ‘Russia Going All Out’: Maj Gen GD Bakshi’s Analyses As Russia-Ukraine War Escalates

  43. 50: Tia, ezt kb. 2015 óta pletykálják honvédelmi és rendvédelmi körökben főtisztektől felfelé nem teljesen így, de lényegében nagyon hasonló formában…! Az előző vezérkari főnök is állítólag azért mondott le, mert nem vonult volna be Kárpátaljára. Persze ez mind pletyka, de erőteljes pletyka.

  44. 49. ” az oroszok részéről ez egy félszívvel viselt háború, mert ők is tudják, hogy a másik oldalon testvérek vannak, sokaknak éppen rokonok…
    Nem jó recept egy gyors győzelemhez…” és ezt nem tudták előre? Vagy eleve lassú győzelmet akartak? Azt gazdaságilag nem fogják bírni, és Kínának sem tetszik. Sehogyan sem működik a katonai hatalom mítosz.

  45. 50. „Giertych szerint ezt a hódítást készítette elő a magyar és a lengyel kormányok állandó konfliktuskeresése az USA-val és az EU-val. ” szerintem Orbán sokkal több korrupciós pénzt kapott az oroszoktól, mint az EU-tól. Most meg bajban van Orbán, mert ez a pénz orosz bankokban van. Így most szeretnünk kell az oroszokat.

  46. Dr. Ungváry Krisztián történész írása:

    „Aki hasonlóságokat vél felfedezni a második világháború eseményei és a most zajló orosz–ukrán háború között, nem érzéki csalódások rabja. Az Európai Unió reakciói kísértetiesen emlékeztetnek a brit és francia politikusok magatartására. Ahogyan Németország is sokszor egymás után és nyíltan megszegte a békés egymás mellett élés feltételeit, úgy most Oroszország is túlment minden határon. Számára nem kívánatos embereket gyilkoltatott meg külföldön, területi agressziót követett el több helyen, mesterséges és szándékos menekültválságot okozott a Közel-Keleten, aktív intézkedéseivel folyamatosan és durván beavatkozott több NATO-tagország belpolitikájába, és bomlasztotta azok elkötelezettségét az európai egység iránt. Ahogyan a szövetségeseknek 1939-ben, úgy az EU-nak 2022-ben telt be a pohár.

    Túl sok jel mutat arra, hogy Oroszország ugyanazon birodalmi logikával és kísértetiesen hasonló eszközökkel kívánja elérni céljait, mint elődje. Diplomáciai szempontból az ukrán reakció is kísértetiesen hasonlít a finnek 1939-es magatartásához. Mindkét állam politikai vezetői tisztában voltak azzal, hogy ellenfelük katonailag és erkölcsileg sem ismer gátlásokat, és egy korlátok nélküli háború aszimmetrikus, ezért vállalhatatlan áldozatokkal jár.

    Csak bízni lehet abban, hogy Sztálinhoz hasonlóan Putyinban is lesz egy idő után annyi belátás, hogy el fogja fogadni a számára felkínált kompromisszumot. Ezzel azonban minden bizonnyal a hasonlóságok végére is érkeztünk. Szinte lehetetlen elképzelni azt, hogy az ukrán konfliktus után Oroszország meg tudja őrizni eddigi hatalmi státusztát. Ugyanígy nehéz elképzelni azt is, hogy a háború vége után mi lesz az a politikai termék, amire hivatkozva Putyin győzelemnek fogja tudni eladni nyilvánvaló vereségét. Ezzel az orosz elnök is tisztában van, és ez az a körülmény teszi annyira nehézzé azt, hogy Oroszország kilépjen az általa okozott erőszakspirálból.”

    Az agresszor marketingje
    https://telex.hu/tudomany/2022/03/19/az-agresszor-marketingje

  47. Ukrajna újrafelosztása alkalmából itt a történelmi lehetőség Kárpátalja visszacsatolására. Ugyanazon indokkal, mint ahogyan elcsatolták. Megérdemelnék azok a tahóbunkógyökerek. Kár, hogy a többi körülöttünk lévő területrabló egyből összefogna ellenünk, így esélyünk se maradna. Veszett fejsze, egye meg a fene. Azé’, hinni szabad benne, hogy egyszer újra nagy lesz Magyarország? Mint Nagy Izrael, vagy Nagy Britannia? Csak kérdezem!
    Ez a „történész” Ungváry nem egy büdöslábú libsi kretén? Csak kérdezem ám! 😀

  48. 56. Csak kérdezek

    Arra az esetre, ha Oroszország előrenyomulást indítana nyugat felé, az Ukrajnával szomszédos NATO-tagállamoknak fel kellene készülnie egy összehangolt hadműveletre, mellyel ideiglenesen legalább a kisebbségeink lakta ukrán területeket biztosítani tudnánk az orosz megszállás ellen. Lengyelország Galíciában, Szlovákia és Magyarország Kárpátalján, Románia Bukovinában volna érdekelt, és az orosz vezetés egy szót sem szólhatna, hiszen 02. 24-én hadműveleteiket ők is az orosz ajkú ukrajnai kisebbség védelmére hivatkozva indították meg.

  49. Ukrajna felosztásakor Kárpátalja valószínúleg egy önálló terület lesz. Talán a beregszászi járást visszacsatolják, de a többit ruszinok lakta résznek minősítik. Ami tulajdonképpen nem baj, mert természetes módon úgyis a Kárpát-medencéhez tartozik, ide is kötődik, viszont hivatalosan most nem Magyarország része lesz. A jogalap erre ugyanaz, mint a donyecki részen, volt már népszavazás erről.
    Persze, az ukrán állam összeomlásakor a területet ellenőrizni kell, különben káosz alakul ki, emiatt szükséges NATO (gyakorlatilag a magyar erők) bevonulása, rendfenntartás céljából.
    Ennek a változatnak az esélye minden nappal nő, ahogy a háború elhúzódik. Most még valamennyire tárgyalhatna Zelenszkij, később már csak a kapituláció aláírása marad a számára (vagy valakinek helyette).

  50. Komolyan mondom Tibor’bá ideje a szögre akasztanod a bloggerkedést. Már csak ugyanazt a 3 sztoridat meséled folyamatosan. Ráadásul ez az egyértelmű elfogultságod az orosz oldallal szemben, és előítéleted a szabad világgal szemben a jelenlegi helyzetben már kurvára nem vicces. Eddig simán ignoráltam az agymenéseidet ezekben a témákban, de most amit csinálsz ez kifejezetten káros, tolod az oroszok, és a magyar talpnyalóik, főleg Orbán szekerét. Egyébként emlékszel amikor pár hete be mertem ide írni, hogy Orbán és a lakájmédiája egyértelműen Oroszbarát politikát folytat? És te hitetlenkedtél és bizonyítékokat követeltél? Gondolom azóta te is észrevetted, mert már akkora gerendaként böki ki mindenkinek a szemét, hogy aki eddig a nagy nyugat fóbiájában nem vette észre, annak is legkésőbb most illene felébrednie. Ha van benned egy csepp tartás még, akkor itt az ideje színt vallanod, és a jó oldal mellé állnod. Az Ukránok épp most halnak meg azért, hogy nyugati elkötelezettség mellett élhessenek, te meg tolod az ostobaságaiddal a bolond követőidet (bocs, de az ide rendszeresen írogatók nagy részének van egy kis deszkabelógása) az orosz érdekszféra rajongótáborába.
    Akaszd szögre te az ide látogatásaidat!

  51. ir01 Te is háttal ülsz a vetítővászonnak? Minek jársz egyáltalán moziba? Még mindig divat? Ejjj, hogy az a fene egyenes. Szedd össze magad és próbálj meg gondolkodni! Hallgass egy kis Bogárt a sok libsi egyenmédia helyett! De tudod mit? Nézd meg a Mátrix című filmet, abban is azt a jelenetet, amikor az áruló csávó bélszínt eszeget az árulása hozadékául. Abban minden benne van, amit Te nem értesz, vagy nem akarsz érteni. Jóccakát! 😀

  52. lr01.
    Az 1000 éves államisággal a hátunk mögött mi magyarok már rég megegyeztünk volna az oroszokkal. Már elmúltak azok az idők, hogy csak a térképen és fejekben létező országhatárok és katonai szervezethez tartozás miatt haljanak meg emberek ezrei.
    Ilyen hülye háborút is csak egy 30 éves múlttal rendelkező országgal lehet megcsinálni egy bohóccal az élén, aki fegyvereket követel és zsoldosokat toboroz a világ minden részéből és mártírt csinál a civil lakosságból.

  53. 59.:

    Érthetetlen a kifakadásod a bloggazda ellen! Annak ellenére mondom, hogy én a kétkedők közé tartozom. Tibor bá’ – egyáltalán nem esik nehezemre leírni – sokkal okosabb, mint a hozzászólók 99%-a, természetesen nálam is.
    Azt mindig is utáltam, hogy valaki a több órás munkámat lefikázza, hogy okkal vagy ok nélkül az nézőpont kérdése. Gondolom így vagytok ti is. Az ukrán helyzet az első olyan téma, amelyben nem értek egyet a bloggazdával, de elismerem, hogyha langyos lenne a véleménye , akkor az kábé ugyanennyi negatív hozzászólást szülne, ha pedig ugyanaz a véleményem, mint a posztolóé, akkor mit szóljak hozzá?
    És kedves Ir01, ez a hangnem nem méltó ehhez a bloghoz, de magadhoz sem!

  54. 60.:

    „ir01 Te is háttal ülsz a vetítővászonnak? Minek jársz egyáltalán moziba? Még mindig divat? Ejjj, hogy az a fene egyenes. Szedd össze magad és próbálj meg gondolkodni! Hallgass egy kis Bogárt a sok libsi egyenmédia helyett!”
    Úgy látom, hogy nagyon megtetszett neked ez a kifejezés, mert aki nem a te dalodat fújja, az mind háttal ül a vászonnak. Nem tudom,ki az a Bogár, én egyről hallottam annak idején, az hóhér volt. Biztosan nem róla van szó, de valószínű, hogy legalább olyan okos, mint a jóisten, ha te tőle veszed az észt.
    És mi az a”sok libsi egyenmédia „, mert én nem nézek TV-t és nem hallgatok rádiót, de szeretném tudni, hogy hol vannak ezek? Ha jól sejtem akkor Bogár nem „libsi” (ezt hamar megtanultad a főnöködtől), hanem Orbán-lakáj, és ezzel nem akarom megsérteni az igazi lakájokat. Arra kérlek, bármilyen is a világnézeted, hogy vegyél vissza egy kicsit az orcádból. Te itt nem lehetsz főnök, de még a Bogarad sem!

  55. Re:64
    Én már semmin sem lepődöm meg.
    Szilveszterkor Lédi Dömper volt…
    Nem véletlenül pumpálta fel burkoltan a TV2-őt a kormány holdudvara, mert ellensúlyozni akarta(akarja) az RLT kvázi NGO tevékenységét.

  56. Dajtás

    Hihetetlen csapdába kerültünk.

    Egyik se jó.

  57. Putyin olyan kicsi létszámú haderőt vetett be Ukrajna ellen, amivel sosem lehet Ukrajnát elfoglalni, viszont jó kis elhúzódó háborút lehet fenntartani. 50-100-150 ezer fő? Ez valami vicc?

    Putyin elkezdte letartóztatni egyes tábornokait a haderőben és a titkosszolgálatban, hivatkozva az elhúzódó ukrán háborúra. Jó kis tisztogatás, most meg lehet szabadulni azoktól, akik később gondot okozhatnának.

    A Wall Street Journal szerint tegnap Putyin a harmadik ciklusra is Elvira Nabiullinát jelölte az orosz központi bank vezetőjének.
    Nabiullina volt az, aki eddig is külföldön tartotta az orosz deviza tartalékok felét, amelyeket pár napja/hete épp befagyasztottak.

    Vitáztok itt a putyinista Oroszországról meg a szabad világról…, miközben milyen szépen összedolgoznak a fiúk és közben mindenki mindenhol szegényedik.
    Úgy látom senkinek sem tűnik fel, hogy itt van néhány igen furcsa dolog, ami igencsak kérdőjelessé teszi itt bármelyik oldal meséit.

    A lerombolt otthonok és a meghalt emberek mindössze azok, melyek igazak.

    Csúnyán át van b@szva ismét az egész világ.

  58. Én azt mondom, amíg a szlávok veszekednek, addig nekünk jó… lesz gázotok, lesz olajatok, bírjátok ki a kis kellemetlenséget…

  59. 68 – MangaM
    Az első perctől fogva nem értetem, hogy lehetséges, hogy az orosz tartalék valuta és arany egy részével nem Oroszország rendelkezik? Putyin láthatta, hogy akire az USA megharagszik, annak zárolja a vagyonát.
    Azt se érem, miért elavult fegyvereket vetett be. Hogy lehet, hogy nem figyelt fel a vállról indítható tank és helikopter elhárításra. Az USA Irakot agyonbombázással kezdte leteperni. Ezt Putyin miért nem tudta követni? Az kizárt, hogy összejátszott a Nyugattal. Akkor pedig csak az van, hogy HÜLYE.

  60. 59. lr01

    Eddig azt hittem, pár hasonszőrűvel (Idegen, bubble-akárkicsoda) együtt te a NATO magyar hangja vagy ezen a blogon.
    Most rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Nem vagy te más, mint Zelenszkij megbízottja és tanítványa, egy éltanuló bohóc.
    Már a „szabad világ” meg a „jó oldal” kifejezések olvastán felnevettem, de a koronát azzal tetted fel, amikor kinyilatkoztattad, hogy „Eddig simán ignoráltad a (bloggazda) agymenései(de)t ezekben a témákban”. Micsoda nagylelkűség! De hát végül a te legendás türelmednek is vége szakadt, és az asztalra csaptál. És jól tetted.
    Ha ennek most netán mégsem volna foganatja, érdemes volna megfontolnod néhány fel- illetve bejelentés megtételét minél több érdekelt szervnél, és a bejelentéseid másolatainak itteni hozzáférhetővé tételét.
    Köszönjük! Gyere vissza máskor is, szerezz nekünk pár vidám percet.

  61. 70. Tibor bá’

    Mennyire hihető az, hogy Putyin 23 éven át kiválóan sakkozik és manőverezik mind a kül-, mind a belpolitikában, idén januárban még Kazahsztánt is secperc alatt rendezi, majd hirtelen totál hülye lesz?

    Ennél a verziónál az sem hihetetlenebb, hogy valójában 1984-et írunk és épp Orwell világában élünk, megspékelve egy kis Huxley-féle transzhumanista „Szép új világ”-gal, csak ezt elfelejtették közölni amikor a jegyet megvettük az előadásra.

    Nézzük mindenféle propaganda nélkül a tényeket és egyre több közvetlen és közvetett jel erre utal.
    Nyugat vs Kelet = baloldal vs. jobboldal = hetero vs LMBTQ = fehér vs BLM = covidhívő vs covidtagadó = oroszpárti vs ukránpárti és még sorolhatnám a végtelenségig.

    Putyin nem a Nyugatnak dolgozik, ahogy Macron, Biden és a többi celeb politikus sem, élen az új Oscar-díjas komédiással, mert a Nyugat is csak a mi fejünkben létezik, mint entitás.
    A világon uralkodik egy pénzügyi maffia és úgy oldja meg a 8 milliárd ember feletti kontrollt, hogy megosztja őket és nyomja a non-stop színházat. Minden szükséges erőforrás, apparátus és technológia a kezükben ehhez és indirekt módon simán működhet, pláne nagy létszámú emberi közösségek esetén.

    Nincs értelme semmiféle geopol elemzésnek, mert maximum csak műkritikusok lehetünk ebben a színházban. A darab elég szar, egyes szereplők viszont ügyesen tolják.

    Tényleg senki sem akarja észrevenni, hogy „Keleten” és „Nyugaton” mesterségesen generált elszegényedés jön? Kajahiány, termelés visszaesés, válságok előidézése, a lakossági pénzügyi tartalékok elégetése, mesterséges infláció = az egyén egyre inkább kiszolgáltatottá válik mindenhol.
    Végül be lehet majd dönteni a világgazdaságot és a világ pénzügyi rendszerét is, ráfogva az egészet a Covidra és Putyin háborújára, de senki sem fogja soha elővenni a világ nagy pénzügyi mágusait.

    De ha Neked is könnyebb abban hinni, hogy Putyin szimplán hülye, abszolút nem gond, nincs jelentősége.
    Mindenki abban hisz és annak az oldalnak hisz, amelyiknek szeretne, a lényeg, hogy higgyen valamelyikben és ne kezdjen kellemetlen kérdéseket feltenni a sok anomáliával kapcsolatban.

    Pythonnak volt igaza, le van zsírozva a buli. Látszólag Kelet és Nyugat között, a valóságban viszont a felső 1% javára a maradék 8 milliárd ellen. A show pedig folytatódik, pár százezer vagy akár millió halott és menekült mit számít?

  62. 70. „Az első perctől fogva nem értetem, hogy lehetséges, hogy az orosz tartalék valuta és arany egy részével nem Oroszország rendelkezik? ” ahhoz, hogy elfogadják a pénzt, mint csereeszközt, bizalom kell. Oroszországban nem sokan bíznak, így olyanoknál kell a pénzt tartani, akikben megbíznak – hogy betartják a szerződéseket. Jelenleg ez az angolszász világ.

    „Azt se érem, miért elavult fegyvereket vetett be.” Oroszország gazdasága nem nagyobb, mint a spanyol. Egyszerűen nincs pénzük annyi precíziós fegyverre, ha ellövik az összeset, lehet, hogy megtámadják őket. Processzorokhoz sem jutottak, csak a nem túl fejlett kínaiakhoz.

    „Hogy lehet, hogy nem figyelt fel a vállról indítható tank és helikopter elhárításra. ” a titkosszolgálat nem működött jól, a vezetője már le van tartóztatva.

    72. „Mennyire hihető az, hogy Putyin 23 éven át kiválóan sakkozik és manőverezik mind a kül-, mind a belpolitikában, idén januárban még Kazahsztánt is secperc alatt rendezi, majd hirtelen totál hülye lesz?” semennyire. Azt kell látni, hogy Merkel, mint volt KGB-s ügynök képviselte Európában az orosz érdekeket, folyamatosan próbálta Putyint az elit „klub”-ban tartani. Nem Putyin sakkozott kiválóan, hanem Merkel. Ahogy leváltották Merkelt, Oroszország bajba került. Mert Putyin is elhitte magáról, hogy jól sakkozik…

  63. Putyin tényleg meghülyült? De mi van, ha mégsem.
    Irakot négy hétig, Jugoszláviát nyolc hétig bombázták az amerikaiak azelőtt, hogy oda egy szem katonájuk is belépett volna.
    Putyin egy napi bombázás után elindította a szárazföldi alakulatokat.
    Már ez a kezdeti stratégiai lépés érzékelteti, hogy egész más itt a cél. Vezércselnél beáldozzák a királynőt. Véleményem, most egy vezércselt látunk.

    A nyugat ahelyett, hogy oltaná a tüzet, mint egy pocsék túsztárgyaló, fegyvereket dobál be az ablakon a túszoknak. A túszok vezetője Zelenszkij folyamatosan hergeli a többi túszt elhitetve velük, hogy esélyük van Putyin hadserege ellen.

    MangaM, gondolatmenete nagyon közel lehet az igazsághoz, így Pythoné is.

  64. 3 lehetőség van:
    1. Putyin hirtelen megőrült.
    2. Van egy nagy terv, amelyet a Kelet végrehajt a Nyugat ellen és a cél többek között a petrodollár rendszer leváltása és egy új világrend bevezetése, ennek része az ukrajnai balhé is.
    3. Létezik a globális „összeesküvés”, csak nem így hívják, hanem Young Global Leaders programnak, amelyet a Világgazdasági Fórum gazdája szervez.
    Nini, itt pont ő beszél kedves tanítványairól, mint pl. Merkel és Putyin.

    (A 3. pont nem zárja ki a 2.-es pontot, sőt!)

    Végezetül még egy videó „ajándékba”, ez itt egy hiperszonikus támadás felvétele Ukrajnából:
    https://twitter.com/Harry_Boone/status/1505161731873587208

    73. Radován:
    Az angolszászok nem tartanak be minden szerződést, ezt inkább ne erőltessük. A másik, hogy nem Oroszország és Putyin van bajban, hanem mi mindannyian.

  65. 72. MangaM:
    +1 – érdemes volt benéznem megint!
    A rendező összehangolt támadást álmodott az emberiség ellen. Először a nagy játékosok a célpontok, később majd jöhetnek a kicsik. A nézőtéren a bamba nézők, tapsikolnak a nekik szimpatikus színésznek és a jegybevétellel támogatják az előadás zavartalan folytatását.
    Ebbe a darabba (elszegényítés) az időjárás befolyásolás is belefér. Régen volt eső! A porból semmi sem fog kikelni. Nem furcsa?

  66. Valahol azt olvastam, hogy a karantén alatt Nagy Sándorról olvasgatott Putyin.
    Nagy Sándor, túl azon, hogy zseniális hadvezér volt, rengeteget kockáztatott. Még a hátországa sem volt biztos a perzsák ellen indított hadjárat kezdetén, simán benne volt a pakliban, hogy valamelyik görög városállam hátba támadja, ha jól emlékszem, felégette Thébát, hogy példát statuáljon, elrettentsen.
    Ha a perzsák egy hónapig kerülgetik a makedónokat, és nem bocsátkoznak közvetlen harcba, akkor egész egyszerűen elfogy az utánpótlás, és felkopik az áluk.

    Putyin nemrég vonult be Kazahsztánba, és Fehéroroszországba is minden gond nélkül. Lehet, valami hasonlóra számított itt is, és persze 14-ben is elég könnyen, kis veszteséggel vette be Ukrajna részeit.

    Igazából Ukrajna két szék közé esve ücsörgött a semmi közepén, a krimi gázmezőktől elzárva, a palaolajára se tudott kitermelőt találni, ki akarna befektetni egy instabil, háborús országba. A gáztranszferből jövő pénz is elfogyott volna az északi áramlat megnyitásával, és az egyéb nyugati befektetők se álltak sorba, senkit se érdekelt a korrupt, instabil állam. Megjegyzem az osztrákok egész nyáron kampányoltak a blackout-tal, tömeges európai áram-, és fűtéskimarafassal, tehát benne volt a pakliban, hogy az oroszok valamilyen formában nyomást gyakorolnak majd.
    A lényeg, hogy évtizedes távlatban Ukrajna magától is elesett volna, csak ki kellett volna türelmesen várni. De szerintem Putyin alapvetően arra játszott, hogy gyorsan, és erővel beveszi Ukrajnát, és ezt követően a többi egykori szovjet állam is -leszámítva a baltiakat – a kezébe hullik.
    Szerintem az ukránok a háborút megelőző pár hónapban több páncéltörőt, fegyvert kaptak, mint az azt megelőző nyolc évben, a minőségről nem is beszélve.

    Végeredmény: összezáró EU, és NATO, ukrajnai nemzeti tudat megteremtése, megerősítése, és egy nyugat, aki hajlandó a két szék közé szorult Ukrajnát hellyel kínálni.
    Ebből már nem lesz új világrend, vagy régi Szovjetunió, és a hátország is döcögni kezdett. Bár ez nem feltétlenül gond, az oroszok sokszor éltek már nélkülözve, kérdés, hogy most mennyire fogják elfogadni.

  67. „Kínai külügyminisztérium: az oroszellenes szankciók csak súlyosbítják a világ problémáit
    2022. március 20.,
    A szankciók nem a problémák megoldásának eszközei, csak súlyosbítják azokat – mondta Le Yucheng kínai külügyminiszter-helyettes.
    A diplomata emlékeztetett arra, hogy Peking ellenzi olyan korlátozások bevezetését, amelyeket az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hagyott jóvá.
    …az Egyesült Államok értesítette Pekinget a „következményekről” , ha a Kínai Népköztársaság megpróbál segíteni Oroszországnak a nyugati szankciók miatti veszteségek ellensúlyozásában.
    Kína álláspontja Ukrajnával kapcsolatban saját értékelésein alapul, Peking nem fogadja el a külföldi nyomásgyakorlási kísérleteket az ukrán kérdésben – mondta Vang Ji kínai külügyminiszter.”
    Nyilván nem a probléma megoldása az USA célja, nem azért hozta létre.
    Most az egész világot fenyegeti, terrorizálja. Kérdés, meddig tudja, hogyan és meddig tud fellépni azokkal szemben, akik nem hallgatnak rá.
    A legrövidebbet húzó Európa szinte teljesen alárendelte magát, Ázsiában a megszállt Japán és Dél-Korea, a többi viszont nem. Kína mellett India és Pakisztán is elhajtotta őket, a törökök lavíroznak, de nincs szankció, a szaudiak fújnak rájuk.
    „Az autómentes vasárnapok a városokban, a heti három nap otthoni munkavégzés és a költséghatékony tömegközlekedés – csak néhány a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ajánlásai közül a világnak. A 10 pontos akcióterv az olajfogyasztás visszaszorítását célozza meg az ukrajnai orosz invázió által kiváltott globális energiaválsággal szemben. Az azonnali – különösen a fejlett országok által
    – végrehajtandó intézkedések között szerepel az autópályák sebességkorlátozásának legalább 10 kilométeres óránkénti csökkentése, valamint az úgynevezett autómentes vasárnapok, amelyekkel minden ilyen nap hozzávetőleg 380 ezer hordó megtakarítását segíti elő. olajból”
    Úgy látom, megtalálták a megoldást. Vajon az óceánon keresztül LNG-t szállító hajókat is leállítják a hétvégére? 🙂
    „A NATO „abszolút biztonságra” való törekvése „abszolút nem-biztonsághoz ” vezet – tette hozzá Le Yucheng kínai külügyminiszter helyettes.
    Még elképzelhetetlenebbek a következményei annak, ha egy nagyhatalom, különösen egy atomhatalom sarokba kényszerül.”
    Erre is felkészültek? Vagy ez már a viszont fenyegetés?

  68. Szerintem se az van amit látunk.
    A három nagy játékos közül kettő megegyezett, a harmadik pedig próbá tenni ellene. Tudom, Tibor bá’ nem szereti az összeesküvés elméleteket, de ez nem az. Még egy kisváros szintjén is megy a klánok közötti egyezkedés/harc, hát akkor hogy ne menne egy globális erőtérben a befolyási övezetek megszerezése érdekében és a másik kiszorítására (lásd, Szíria). Most is ez van. Kína erősödik, veszélyt jelent USA hegemóniája, így ki kellene iktatni. De hogyan? Mert hiába blokkolják tengerről, nyitott a szárazföld felé, plusz korlátlanul jut nyersanyaghoz az oroszoktól. Ha az USA nyugat pártivá tudná tenni az oroszt, akkor már szárazföldön sem tudna kereskedni és a nyersanyag is ugrana. Kína egy év alatt megtérdelne. Ez a recept. Vagyis Kínához az út Oroszországon keresztül vezet. Ez az ukrán háború azt a célt szolgálja, hogy az oroszt meghyengítse és nyugat aklába terelné. Szerintem.
    Kérdés, hogy végül Oroszországot melyik fél tudja maga mellé állítani?
    És az is kérdés, hogy Putyin nem-e a CIA embere-e? Nem csodálkoznék. Volt már ilyen, amikor is kiderült, hogy a CIA igazgatója a KGB ügynöke volt. Ha ez így lenne, akkor az egész egy nyugati művelet, aminek a végén oroszokat pacifikálják, bizonyítva a népnek, hogy Oroszország gyenge (Ukrajnát sem tudta megverni, holott meg tudta volna, csak Putyin elszabotálta) jobb ha az erős NATO mellé álltok, egyébként is Kína Szibériában el akarja venni, na meg bónusznak ám ott a belengetett nyugati jólét.

  69. Amúgy a földeken a híreszteléssel ellenben a műtrágyát kiszórták a gazdák.Itt majd az őszi műtrágya legyártása a kérdés.Aszály van de mindig ez van hogy aszály van aztán meg hirtelen lehet 3 hét múlva bedurrannak a felhők.Mindig így szokott lenni.
    Amúgy a boltokban is élénk a forgalom mert sokan bevásárolnak a drágulás és árstopok utánra.
    Ha drágul az olaj az felfogható egy mini olajpeaknak is mondjuk mintha leromlana az EROEI arány 1:20-ről 1:8-ra 😀 . Látszik akár most is hogy rohadt drága lesz minden és a drága olaj nem pótolható napelememmel, zöldenergiával.Mert ha így lenne akkor a globálisan kurva drága olajat már most ki kellene/lehetne váltani olcsó zöldenergiával és akkor az árak újra visszaesnének (élelem stb…)De látunk ilyet ? NEM.Tehát még ezt a kis olajdrágulást sem tudjuk ellensúlyozni zöldenergiával nemhogy ha majd tényleg elindul a peak olil, mert majd akkor lesz nemulass az emberiségnek.

  70. 75. Mangam
    Ilyen megközelitésben érthető hogy csak Putyin kezdhette el a lavina megindítását amely már rövidtávon is megrengeti mind a nyersanyag mind az élelmiszerpiacokat.
    A legnagyobb menekültválságra számíthatunk az eddigiekhez képest 🙁
    „Oroszország és Ukrajna adja a világ gabonaexportjának 29 százalékát, és a fő vásárlóik történetesen harmadik világbeli országok, leginkább a Közel-Kelet és Észak-Afrika államai. Ez alapjaiban rengetheti meg a nyugati világot, akár az Európai Unió összeomlását vetítheti előre. „
    https://hold.hu/holdblog/orosz-ukran-gabona-afrika-menekult-arab/

  71. Nézzétek, nem tudom, hogy melyik verzió igaz és végül mi lesz, de egy biztos: itt valami nagyon nem stimmel, ez az egész történet mind Keletről, mind Nyugatról több sebből is vérzik, valaki(k) totál hülyének nézik a világot és ráadásul sikerrel csinálnak is tényleg hülyét belőlünk.

    Ezért írtam, hogy nincs igazán értelme már egyik geopol/biztpol elemzésnek sem, a nagy nevű hazai és külföldi elemzők is csak kamilláznak és igaziból egyik sem érti, hogy mi is történik.
    Ez nem csoda, mert alapból mindegyik a klasszikus iskola szerinti módon, adott állam vélt vagy valós érdekei szerint akar elemezni, ami akkor nem fog működni, ha itt nem államok érdekei mentén történnek a dolgok.

    Márpedig ez kilométerekről szaglik. Innentől kezdve egyik állam és társadalmi berendezkedés sem ülhetne nyugodtan a seggén, mert pont a mai világstruktúra a célpont. De semmi baj, az orwelli média majd segít a tömeg tudatát a megfelelő irányba terelni mindegyik oldalon.

    Ja, lehet nincs is több oldal, csak egyetlen…
    … hátha az alábbi kép még mond valamit az én korosztályomnak:
    http://1.bp.blogspot.com/-JQP0hvcYBBs/Vf4w7TdGfJI/AAAAAAAAK6g/kERoFMY0-Ck/s1600/vitezlaszlo1.jpg

  72. Azt csak lábjegyzetként szúrom ide, hogy már a New York Times is Joe Biden fiának a korrupciós és egyéb ukrajnai ügyleteiről cikkezik:
    https://magyarnemzet.hu/kulfold/2022/03/mar-a-the-new-york-times-is-elismerte-hogy-valodi-ugy-joe-biden-fianak-korrupcios-botranya?utm_source=hirstart&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

    El vagyok ájulva a világot vezető nagyhatalmak első embereitől.
    Sorban mindegyiktől.
    Lassan eljutunk oda, hogy még Észak-Korea Kis Pufi diktátora is komolyabb államférfi, mint a többi nagyhatalom díszes kompániája együttvéve.
    Globális tragikomédia.

  73. Ukrajnának a Fekete-tengeren keresztüli gabonaexportja teljesen leállt – felfüggesztették a fekete-tengeri kikötők kereskedelmi berakodását, egyébként múlt héten Ukrajna megtiltotta több gabona, köztük árpa, rozs, zab és köles exportját.  Oroszország is megtiltotta a gabonaexportot a volt szovjet államokba, mert aggodalmát fejezte ki a gabonaexport gyorsasága miatt.
    David Beasley, a Világélelmezési Program vezetője arra kérte az adományozókat, hogy ne hagyják figyelmen kívül az Ukrajnán kívüli válságokat, és arra figyelmeztetett, hogy a növekvő éhínség további instabilitást szíthat.
    „Méltányos-e, ha Etiópiában élelmet veszünk el a gyerekektől, hogy odaadjuk az ukrajnai gyerekeknek? Nem – mondta.
    A német szövetségi kormány előrejelzése szerint egymillió menekült érkezhet Ukrajnából. de mennyi lesz Afrikából és a Közel-Keletről ? Pláne ha kirobban ezeken a helyeken is polgárháború, de már a megemelkedett élelmiszerárak az így kialakuló szegénység és éhezés miatt.
    https://www.businessinsider.com/russia-assault-ukraine-could-lead-to-famine-in-yemen-2022-3

  74. 83

    Jó példa a geoplitikai és a biztonságpolitikai elemzések értékére nézve az a Nyugaton széles körben elterjesztett felfogás- ami kétségtelenül racionális – amely szerint az orosz vezetés agresszív Ukrajnával kapcsolatos politikájának egyik oka az hogy nem akarják hogy egy sikeres nyugati típusú állam legyen Ukrajnából mert akkor az vonzó minta lehetne az orosz társadalom számára és ez szembefordítaná őket a mai orosz tekintélyuralmi rendszerrel….úgy beszélnek mintha Ukrajna 2014 előtt már hatalmas lépéséket tett volna a hőn áhított Nyugathoz való felzárkózás terén és ezt akasztotta meg az orosz beavatkozás akkor és a háború most. Mintha Ukrajna sikeresebb ország lett volna mint Oroszország volt a 2014 – ben ellene bevezetett szankciók előtt …De ha akkor nem sikerült majd most a háború után csak tartsanak ki…stb !! Ez az érv semmivel sem jobb annál amely szerint Oroszországot szándékosan vitték bele az Ukrajnával való fokozatos majd nyílt háborúvá fajuló konfliktusokba azért ,hogy a szankciók és a háborús pusztítások révén meggyengült és kiszolgáltatott két legnagyobb posztszovjet állam az EU val együtt az USA lábai előtt heverjen immár végérvényesen….Az érvek svéd asztalából melyet a média tálal a világ felé mindenki kiveheti azt ami neki tetszik és amit akar. Csak éppen a valóság az igazi cél az ami hiányzik a választékból az nincs étlapon…..nem is volt és nem is lesz. Talán ahogy a költő írta egykoron ” ránk is mint a kivándorlókra szorongva vár egy új világ ” ez jut nekünk itt és most és mi még szerencsésebbek közé tartozunk főleg Ukrajnához képest.

  75. Monguz.
    Nem lehet, hogy direkt csinálják, pl. Ny. Times a Biden fiucska ügyében. Eljött az idő a politikum lejáratására, majd később egy „működő” alternatíva felkínálása egy világkormány és egyetlen jóságos vezető képében, amit a nép a lejáratott (egyébként teljesen jógosan) politikusok után úgy fog lenyelni, mint kacsa a nokedlit.
    Tibor bá’, tudom, hogy nem szereted az összeesküvést súroló elméleteket, de olvasva, amit nem is burkoltan a képünkbe tol a hivatalos média nap mint nap (pl. a Bush által bejelentett Új Világrend megvalósításának bendítása és mostanában Klaus Schwab által porpagált Nagy Újraindítás), a felvetésemben említett világkormány nem is tűnik annyira összeesküvés elméletek. Végül is már jó ideje mondják valakik, hogy azért nincs eredmény klíma ügyben sem, mert ennyi inpotens kormány csak a saját érdekét nézi.

  76. László
    Nagyon jó meglátás. Ha globálisan tényleg kialakul egy nagy élelem és energia válság, akkor az ennek folyományaként előálló menekültcunami elseperheti az egész EU-t, ami nagyon földhöz vágja az abból legjobban profitáló Németországot. De végül is az USA ezzel két legyet ütne egy csapásra. Kiiktatná egy nagy gazdasági riválisát és európa is a lábuk előtt lesz.
    Közbevetőlegesen kérdem, hogy szerintetek Orbán megtehette volna egymagában, ha nem áll valaki erős mögötte, hogy az EU-t folyton szivassa, illetve ellen EU-t építsen a Visegrádiak összefogásával, hogy ezzel is bontsa az egységet? Sokan azt gondolták, hogy Orbán a németek embere, de én azt mondom, hogy az USA-áé. Ez a hatalom adta alá a lovat. Persze a színpadon köpködték egymást.
    Egyébként igaza van Monguznak, itt semmit sem lehet látni, mert az érdekek amik az eseményeket mozgatják, nem nemzetiek, hanem transznacionálisak, aminek céljairól csak sejtéseink vannak.

  77. Németországban nem lesz probléma.
    „Cem Özdemir német mezőgazdasági miniszter az élelmiszer-problémáról beszélve azt javasolta, hogy a németek kevesebb húst egyenek, tartózkodjanak a pazarlástól, hogy hozzájáruljanak az Oroszország elleni harchoz….
    Annak ellenére, hogy vegetáriánus vagyok, nem fogom prédikálni, hogy mindenkinek vegetáriánusnak kell lennie. De fogalmazzunk úgy: a kevesebb hús fogyasztása a Putyin elleni harchoz hozzájárulás lenne.”
    Remélem a bölcs EU vezetés is átveszi ezt, ennyi áldozatot igazán hozhatunk. Ettől Putyin megijed és meg sem áll Szibériáig. 🙂
    Már csak az kérdés, hogy hogyan lehet majd ellenőrizni, de erre már vannak régi, bevált módszerek.

  78. Re:75
    Nem láttam még csak kilövést a hiperszónikus fegyverről, de repülve elég durva.
    Ez már az a sebesség, hogy kinetikus fegyverrel nem lövöd le…
    Ez ellen már irányított energia fegyverek kellenek, minő véletlen Ukrajnában pont fejlesztettek ilyet amerikai finanszírozással…

  79. 86. Bendegúz
    A WEF (World Economic Forum) teljesen nyíltan meghirdette a 4. ipari forradalmat (újabb transzhumanista lépcsőfok), valamint a Great Reset (Nagy Újraindítás) világprogramot, ami egy új világrendet is jelent.
    Ezt nem én állítom, hanem a WEF vezetői.
    Innentől kezdve csak egyetlen költői kérdés maradt:
    Mit lehet újraindítani?
    Értelemszerűen csak azt lehet újraindítani, ami előtte leáll.
    Hogy a leállítás (összeomlasztás) hogyan és milyen lépések sorozatán keresztül valósulhat meg…
    … például úgy, ahogy most történik minden.
    Csak közben „jó irányba” kell terelni a közgondolkodást is, úgyhogy hajrá, legyetek jó polgárok és mindenképpen tapsoljatok valamelyik oldalnak és narratívának!

    88. kakukk
    Nekem jobb ötletem van. Nem kell itt baromkodni Timmersman elvtárs ötleteivel, hogy ne fűtsünk olyan sokat, nem kell ide Özdemir (Történelmi német családból való jóféle sváb ez is, mi?) mester ötlete sem, hogy egyél bogarat meg füvet, mondok egy sokkal gyorsabb és hatékonyabb megoldást!
    Büntessük meg Putyint úgy, hogy mindenki felköti magát az EU-ban!
    Akkor nem fog senki enni, inni, fingani, fűteni, tankolni, levegőt venni, gondolkodni és bónuszként marad egy csomó üres város is, ahová bőséggel jöhetnek majd az újeurópaiak Afrikából.
    Nem is értem, minek tökölünk ennyit…

  80. 90. MangaM

    Utolsó előtti mondatra:
    Aztán majd megtudja az afrikai is ha idejön helyettünk hogy milyen jó sora volt ott a napsütésben 🙂

    Az egész háborúsdira meg covidosdira és az emberiségre: Hogy én gyerekként milyen okosnak hittem a felnőtteket..és gondoltam csak jobb lesz mindig..
    Most meg csak nézek körül.. 🙂

  81. 87. Bendegúz
    „az érdekek amik az eseményeket mozgatják, nem nemzetiek, hanem transznacionálisak, aminek céljairól csak sejtéseink vannak.”

    Ukrajna a Földön az első ország, amely átadja magát az Új Világ Rendnek, szociális hitelminősítést, egyetemes alapjövedelmet (UBI), digitális személyazonosságot és oltási útlevelet alkalmaz – mindezt egyetlen Diia nevű alkalmazáson belül.

    Amikor a Globális Gazdaság elkerülhetetlenül összeomlik,
    a Nagy Újraindítás / az Új Világ Rend globális léptékben fog megvalósulni.

    Putyin következő lépései előbb-utóbb felfedik, hogy része-e vagy sem a globalizációs menetrendnek.

    https://attikanea.info/m%CF%80%CE%BF%CF%85%CE%BC-%CE%B7-%CE%BF%CF%85%CE%BA%CF%81%CE%B1%CE%BD%CE%AF%CE%B1-%CE%B3%CE%AF%CE%BD%CE%B5%CF%84%CE%B1%CE%B9-%CE%B7-%CF%80%CF%81%CF%8E%CF%84%CE%B7-%CF%87%CF%8E%CF%81%CE%B1-%CF%80/*

  82. 92. Tia

    Igen, fájdalmas lesz az eszmélés, tehát az alábbi szigorúan 18+!

    „A Nyugat még mindig naponta százmilliókat fizet Oroszországnak az energiahordozó-szállításokért, és Vlagyimir Putyin orosz elnök ebből finanszírozza az ukrajnai háborút” – idézte Boris Johnson brit miniszterelnök vasárnap megjelent nyilatkozatát az Index.

    https://mandiner.hu/cikk/20220320_kulfold_boris_johnson_energia_putyin_nyugat?utm_source=hirstart&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator
    „A brit kormányfő szerint az ukrajnai háború a fogyasztók és az autósok számára is rettenetes következményekkel járhat, de a briteknek el kell fogadniuk „a Putyinnal szembeni kiállásból” eredő magasabb költségeket – olvasható a cikkben.”

    Boris Johnson az angolszász központból nagyon aggódik az ukránokért és emiatt most azt kéri a saját lakosságától is, hogy segítsen megbüntizni ezt a rakoncátlan Putyint, igaz, szopni fognak a derék britek is, mint a torkosborz, de sebaj, majd most jól befűtenek ennek a koronázatlan Cárnak. A lengyelek zseniális ötletbörzéjét most nem részletezném, akit érdekel, olvasson utána.

    Közben a Cárevics rúpiáért ad már olajat Indiának, méghozzá 20% engedménnyel, illetve Kínának jüanért, szintén 20% engedménnyel.
    Szaúd-Arábia után az Egyesült Arab Emírségek is egyeztetni akar minden oroszok Cárjával, hogy hangolják össze ezt az olajbizniszt.
    Közben az USA Rijádot is fenyegeti már, nehogy renminbiért adjon Kínának kőolajat, mert…, mert akkor mi is lesz?
    Petrojüan?
    Sírok a röhögéstől, ahogy lépésenként szopóágra teszik az egész világot.

    India két hete összebalhézott az USA-val, mivel az USA őket is elkezdte fenyegetni a muszka miatt. Erre India fogta, és úgy ahogy van, kiszállt a SWIFT rendszerből és rácsatlakozott a kínai rendszerre. Nesze baz+!
    Ja, ezt sem nem verte nagydobra az agymosó média, mert így hogyan fogja majd Európa úgy, de úgy megbüntetni ezt a Putyinovicsot, hogy csak na?

    Németországban a bevásárló központokban már listázott adagok vannak kifüggesztve, miből mennyit vehetsz. Hollandiában 1 liter étolaj/fő a mostani limit. A Lidlben – itt Magyarországon – a pénztárgépekben már szintén be vannak állítva a limitált cuccok, például már nem vehetsz májkrém konzervből bármennyit csak úgy.

    Egyre hamisabban szólnak annak a „szabad világnak” a szirénhangjai is, hiába no, idomulni kell a putyini propagandához, aki mellesleg pont ugyanezt teszi a saját lakosságával otthon.

    Kell is egy elhúzódó állóháború Európának, mint egy falat kenyér! Putyin Cár pedig megtette azt a kedves gesztust, hogy volt szíves nem 4 nap alatt szétverni Ukrajnát, hanem jó lassan, jó sokáig elhúzza a kisoroszok nótáját, közben stabilizálja a „partnerei” otthoni belpolitikai helyzetét és két kézzel segít abban, hogy első helyen Európa legyen kedves végezni önmagával, mindezt állva tapsolva.
    Pont úgy, mint a féleszű megélhetési politikusok a komédiásnak minap.

    Tia!
    Nem az a baj, hogy a felnőttek, a stratégák és a politikusok nem túl okosak.
    Az a baj, hogy ezzel párhuzamosan a társadalmak lettek totál idióták.
    Azt kapja a világ, amit érdemel.

  83. 95. ötlet

    Van itten kérem szépen „A”, meg „B”, meg „C” terv is, naná, ennyire azért nem hülyék a világ agytrösztjei.
    Ha a Cárevics nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, akkor távozik a színről.
    Lehet, eleve ez is volt a program, csak összekötötték a kellemeset a hasznossal, nem ám lemond egészségi állapotára hivatkozva by Jelcin, nem, az nem éri el a kívánt hatást.
    Előtte kell egy kis háborús mocsár, majd utána!
    Hivatalosan meghalódik, majd mutogatnak egy viasz bábut, ebben már amúgy is nagy rutinja van a Vörös Térnek, vagy csak szimplán egy hasonmást.

    Ahelyett, hogy az EU megfogná az ukrán parodista meg az orosz Cár fülét, hogy elég ebből gyerekek, hamar-hamar béke és boldogság, na ezt még véletlenül sem!
    Helyette jó sok fegyver menjen Ukrajnába megállítani az amúgy is álló háborút és az se baj, ha a sok félnótás önkéntes is csatlakozik meghalódni a brigádhoz, legalább nem otthon rontják tovább a levegőt.
    A nép pedig majd boldogan – vagy kevésbé boldogan – de majd csak eléldegél háztartási kekszen és csapvízen jó melegen felöltözve otthon, de abban a biztos tudatban, hogy most végre ő is részese lehet az orosz impérium kollektív büntetésének.

    Bocs fiúk-lányok, de az elmúlt hetek után még próbálom komolyan venni ezt az egész ZS-kategóriás hollywood-i showműsort, de egyre nehezebben megy.
    Borzasztó, ami az egyszerű ukrán emberekkel történik, csak sajnos pont ők a legutolsó szempont ebben a mocskos játszmában, csak addig fontosak, amíg érzelmileg meg lehet velük főzni a konzumidióta nyugati választópógárt.

    Nézzétek el nekem, de nem lesz több geopol elemzés a részemről, mert úgy tűnik, nincs mit, a globális interaktív színjátszókör műkritikusa meg nem leszek már, így inkább nyögdíjba vonulok és leszek szimpla olvasó.

    Arra még kíváncsi vagyok, hogy mikor indul az új Covid vagy egyéb járványhullám, illetve mikor éri a Földet egy UFO támadás.

  84. 88. kakukk
    „De fogalmazzunk úgy: a kevesebb hús fogyasztása”

    Kedves kakukk
    Egyenesen a mesterséges hús-rol is beszélhetünk nem kell úgy kerülni a témát mint a fórró kását.

    „Mesterséges hús: Ráakarják erőltetni az európaiakra, a vegán-terroristák segítségével”

    ” Mesterséges húst gyártó startupba fektetett be Bill Gates ”

    „Óriási üzletet sejt a „szintetikus hús” előállításában Bill Gates – kezdjük már érteni miről is szól a „sertésinfluenza”, a „madárinfluenza” és a többi kreált vírusról szóló manipuláció ?!”

    ” KI ÉS MI ÁLL A MESTERSÉGES HÚS ELŐÁLLÍTÁSÁNAK ÚTJÁBAN?
    A tény az, hogy a világkormányt nem érdekli a modern társadalom fejlődése és fejlesztése, mert minél rosszabb, annál jobb (a világháború a legjobb kiút minden helyzetből). Mint tudjuk, az illuminátusok éppen ellenkezőleg, arra törekszenek, hogy a hústermelést az emberek fokozatos mérgezésének egyik ágává változtassák – azáltal, hogy egyre jobban rontják a hús minőségét, és valódi méreggé változtatják az ember számára.”

  85. „Ami a világunkban történik az egészen felháborító, mert a lebutított tömeg, még mindig képtelen felfogni, hogy a hatalom az nem érte van, és hogy sem az USA, sem az EU, sem a NATO vezetés, sem az őket kiszolgáló globalista hazaáruló politikai elit, nem az emberek érdekeit szolgálja, és különösen nem a békét, hanem a gyarmatosító, kifosztó, sátáni háttérhatalmat, akiknek céljuk a káosz, a nemzetállamok felszámolása és az egypólusú világrendszer létrehozása, vagyis a totális kontroll és a globális diktatúra megteremtése az egész emberiség ellen, és ebben még Oroszország útban van…”

    http://www.napitema.com/2022/03/a-hazugsag-bajnokai-felelossegre-vonas.html*

  86. Azért nem mindenki jár rosszul a szankciókkal. Azok a gázkereskedők, akik a korábban leszerződött mennyiségüket most hívják le, négy-ötszörös haszonnal adják tovább. A orosz meg szállít, valójában hiány sincs, de a nyerészkedés, meg a tőled nem veszek, mert csúnya vagy felverte az árat. Mi lenne akkor, ha tényleg elzárná a csapot? Nyilván nem érdeke, de nem fog nála rohadni a termék.
    „Bár a magyarországi üzemanyagár-sapka kedvezőtlenül érinti a Molt, a kis- és nagykereskedelmi üzemanyagárakon jelentkező veszteséget jelenleg bőven egyensúlyozni tudja a számára kedvezően alakuló olajbeszerzési árakon.
    Az orosz–ukrán háború kirobbanása óta ugyanis jelentősen szétvált az északi-tengeri Brent és az orosz Ural típusú kőolaj árfolyama, mivel a nyugat-európai cégek csökkentették oroszországi vásárlásaikat, a háború pedig a tengeri olajszállítást is bizonytalanabbá tette. A különbözet a hét közepére már meghaladta a 30 dollárt, hordónként ennyivel adták olcsóbban az orosz olajfajtát.
    Ez a piaci helyzet pedig segíti a Molt, melynek három – rijekai, pozsonyi és százhalombattai – finomítója nagyobb részben a Barátság kőolajvezetéken érkező Ural típusú olajat dolgoz fel.
    Kilencvenszázalékos finomítói kapacitást és napi 250 ezer hordós vásárlást feltételezve a mostani árrés mellett naponta 2,5 milliárd forintot nyer a Mol a különbözeten – kalkulált a VG megkeresésére Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője.
    Ez jóval meghaladja azt a tételt, amit a magyarországi kis- és nagykereskedelmi üzemanyagárak befagyasztása miatt kiesik a társaság kasszájából. Szakértők becslése szerint az utóbbi a mostani piaci árak mellett napi egymilliárd forintos veszteséget okoz a vállalatnak…a Brent hordónkénti ára 5 százalékkal 103 dollárra drágult, míg az Uralt 84 dollár fölött jegyezték..”

  87. Alapvetően minden háború úgy kezdődik, hogy valakik, valamiben a háttérben megegyeznek.
    Nem kell ehhez (sem) összeesküvés…

    Az „új világrend” már rég átvette volna a hatalmat, de nem tudtak megegyezni abban, hogy kié lehessen a vezér szerep. Ez demokratikusan nem megy, mert mindenkinek a saját érdeke a legfontosabb.

    Ugyanaz zajlik, mint ezer évekkel korábban. Csak akkor a koronára, Krisztusra, vagy valamilyen Istenre esküdtek fel az egyszeri emberek, most meg „csak” valamelyik médium által szolgáltatott vezérfonalra. A tömegek világában ez is elég! 🙂

    Amit én nem értek, hogy miért nem lázad mindenütt a nép?! Egyszerűen otthon kéne maradnia mindenkinek egy hónapig és szarni mindenre. Hamar kiderülne, pontosan kik és miért állnak a dolgok mögött…
    Ám mindig lesz egy-egy beszari, vagy okoskodó ingyenélő, aki szabotálja, hogy ez megtörténhessen. S igen MangaM., amit felvázoltál folyamatban van, hiszen az utódok számának drasztikus csökkenésével épp ez történik! A történelemben 30-40 évet várni nem kunszt.

  88. Hasonló folyamatok most hasonló helyzetet kezdenek kialakítani, mint 1914-ben, az első világháború küszöbén – mondja Szalay-Berzeviczy Attila. A Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke és az idén március végén megjelenő A nagy háború százéves nyomában című könyv szerzője szerint olyan szankció nincs, ami kizárólag az oroszoknak fáj, de nem is így kell feltenni a kérdést. A békének ára van, és a béke február 24. óta nem adottság Európában.

    Ez messze túlmutat Oroszország letérdeltetésén – Szalay-Berzeviczy Attila szankciós hadviselésről, az első világháború leckéiről és a dráguló életről
    https://forbes.hu/interju/szalay-berzeviczy-attila-interju-orosz-ukran-haboru-szankciok/

  89. 93.Mangam.
    Ma az olajszerződések körülbelül 80%-át dollárban kötik, emiatt jött létre a „petrodollárnak” nevezett jelenség.
    Ha a kínaiaknak sikerül meggyőzniük a szaúdiakat, hogy renminbiben adják el nekik az olajat, akkor ha Oroszországot is beleszámítjuk, a globális olajszerződések közel 30%-át kitermelő országok nyitottak lesznek a renminbi-szerződésekre. Ha belevesszük Iránt és Irakot, ez a szám valamivel több mint 38%-ra emelkedik, ezekután pedig a kisebb olajtermelők valószínűleg követni fogják a példát.
    https://www.wsj.com/articles/saudi-arabia-considers-accepting-yuan-instead-of-dollars-for-chinese-oil-sales-11647351541
    A kínaiak és az oroszok már korábban összehangolták terveiket egy globális befolyási övezet kialakitására, Ukrajna inváziója is ennek a tervnel lehet része, vele Európa gyengítése.Ki nevet a végén ? Kína

  90. 79. Bendegúz
    „És az is kérdés, hogy Putyin nem-e a CIA embere-e? Nem csodálkoznék. Volt már ilyen, amikor is kiderült, hogy a CIA igazgatója a KGB ügynöke volt.”

    Tisztelt Bendegúz

    Itt kiolloztam egy pár mondatot egy érdekes cikkből amit megérne leforditani.

    „A Yandex kapcsolatban áll az FSZB-vel, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és az orosz maffiával. Közvetlen kapcsolat is van a Yandex és Donald Trump amerikai elnök között.” (McKenzie, 2018)

    */How Russian is Israel? – Jeff Buckley – Medium
    /https://archive.ph/2019.03.28-182032/https://medium.com/@jeffbuckley7881/is-israel-a-soviet-republic-3c1730ef872b#selection-837.1-837.15/*

    „Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a közelmúltban az IDC Herzliya Adelson School of Entrepreneurshipben tartott beszédében kifejtette annak fontosságát, hogy alapvető műszaki ismeretekkel rendelkező Orosz Zsidók kivándoroljanak az Egyesült Államokba, majd később Izraelbe, miután modernizálták őket a maximális hatásosság céljábol annak érdekében, hogy Izrael a világ vezető technológiai hatalma legyen.”

    „Putyin felszólította az Orosz Zsidókat, hogy térjenek vissza Izraelből Oroszországba, engedélyezte egy 40 millió dolláros Μoszkvai Ζsidó Múzeum építését, és rendszeresen találkozott az Orosz rabbival.”

    „Benjamin Netanjahu miniszterelnök az elmúlt három évben kilencszer járt Oroszországban, és több tucat Orosz Zsidót buzditott arra, hogy oligarchává váljanak az új Oroszországban.

    Putyin láthatóan némileg elidegenedve nőtt fel Οrosz családjától, és egy ugyanabban a háztömbben élő Ζsidó középiskolai tanár befolyásolta. 2005-ben vett neki egy házat Izraelben.”

    „Jeruzsálem – A TPS hiteles bizonyítékot tárt fel arra vonatkozóan, hogy az Izraeliek a kormány nem hivatalos jóváhagyásával részt vettek az Egyesült Államok politikai rendszere elleni Orosz kibertámadásban.”

    „Az a tény számít, hogy szoros kapcsolat van a New York-i cionista/bolsevik zsidók és a Moszkvai cionista/bolsevik zsidók között, amely kiterjed az Izraeli kormányt uraló cionista/bolsevik zsidókra is.”

  91. Új elemzés Casteltől.
    Ez az ember annyira friss gondolatokat hoz, konkrétan egy szellemi felüdülés meghallgatni:

  92. -Százezrek tüntettek a magas olajár miatt spanyolországban.
    -közben meg lebombázták európa legnagyobb acélgyárát ukrajnában
    videón is meg akarod nézni a karosszékből: tessék 😀
    #https://www.portfolio.hu/global/20220320/videon-ahogy-europa-egyik-legnagyobb-acelgyarat-eri-pusztito-csapas-534291

    -hiperszónikus rakétát is bevetettek az oroszok

    Vajon mi lesz a következő célpont ami fájni fog Európának? Valami olyan kéne amitől leállnak az európai autógyárak. Hihi 😀

    Utána meg jöhetnek a modernebb orosz fegyverek, majd ha felbasszák Putyin fejét akkor meg a piros gomb, de még nem most. Már lehet van is neki egy az íróasztala mellet de az még nem éles hanem csak feszültségoldásból kattogtatja 😀

    Esetleg európa stratégiai gáztározóiba kellene ilyen hiperszónikus rakétákat beleereszteni utána meg elzárni a gázt Európa felé vagy kiengedni a levegőbe ha nem lehet elzárni a csapot.Ja meg még egy két európai autógyárat és beszállítóit kellene lebombázni mint a mercedes és bmw úgyis tele van ilyen autókkal egész európa.Épp mutatta a franciákat hogy jaj de drága a benzin közben meg a kúton ott állt 3 db 20 millás merci 😀
    Itt Magyarba is tele van az ember töke a Mercedesbe,BMW-be feszítő idiótákkal, egózással,magasabbrendűsködéssel.
    Na jól van kirosszalkodtam magam 😀

  93. 100. Python

    Nagyon jó cikk, ezt a könyvet meg kell szerezni!

    Más:
    „Oroszország nélkül, pláne Oroszország ellen nem lehet biztonságos és védett Európát létrehozni. Az orosz kötélhúzásra rámehet az egész EU, onnantól kezdve valóban 1914-ben találja magát mindenki.”
    (HTKA, Montezuma 2015. január 31., csak hogy az egykori igazán nagy legendáktól idézzek! 😀 😀 😀 Bocs, de ezt nem hagyhattam ki!)
    https://forum.htka.hu/threads/biztpol-a-nagy-sakktabla.541/page-227

  94. „Egymillióan a magyar sajtószabadságért

    Borzalmas látni magyar emberek oroszpropaganda-másolat kommentjeit. Ész és gondolkodás nélkül osztják meg a hamis híreket, videókat és gyűlölnek mindent és mindenkit, ami felhívja a figyelmet az orosz agresszióra. Az egy dolog, hogyan jutott idáig a társadalmunk fele. Ám lehet ellene tenni. Azzal, hogy szembesítitek őket a hazugságokkal. Itt a PcBlogon több poszt is foglalkozik ezzel! ”

    https://pcblog.atlatszo.hu/…/hazugsagok-a-haboru…/?

  95. 104. Andrew
    „Vajon mi lesz a következő célpont ami fájni fog Európának? Valami olyan kéne amitől leállnak az európai autógyárak. Hihi ”
    Talán az Odesszában található neon-t előállító gyárat. Ha nincs neon, nincs chip, nem lesz auto sem. Kis érdekesség:
    https://www.scmp.com/tech/tech-trends/article/3170869/war-ukraine-inflates-price-neon-chip-making-it-might-be-good-china
    9-szeresére nött a neon ára, eddig ukrajna volta fő előállító, most Kina és Oroszország.

  96. 107. Tibor bá’

    Csak próbálkozunk mindannyian, de ez nem jelenti azt, hogy tisztán is látunk.
    Illetve beszélek a saját nevemben: akkora az örvénylés és a katyvasz, hogy csak egy dolog biztos, az instant média terel és hazudik, nem az van, amit erőltetni akar.
    Ha nézed Paul Craig Roberts napi írásait is, hát ő is totál ki van akadva azon a bolondok házán, ami itt megy, pedig ő sem ma kezdte a pályát.

    Ajánlom figyelmedbe Robert Castel fentebbi friss videóját, íme, egy „D” variáns. Egyébként teljesen jónak tűnik a modellje, a végén még igaza lesz.

  97. 108. Csaba81

    Az orosz haderő módszeresen veri szét az ukrán gazdaságot és ipart, lépésről lépésre nullázza a Nyugati elit érdekeltségeit, sorban mennek a levesbe az üzemek.
    Az ukrán haderő sehol sem mert frontálisan beleállni a benyomuló orosz zászlóaljakba, mert úgy esélyük sem lett volna, így egyből a gerilla/partizán hadviseléssel indítottak.
    Az oroszok erre nyilván számítottak (naná, egykoron közös iskolában tanultak a tábornokaik), ez ad némi magyarázatot arra, hogy miért relatíve kicsi és zömében másodvonalas technikával mentek be.
    10-20% veszteség a benyomuló erők esetén 2,5-5% veszteséget jelent az egész orosz haderőre vonatkoztatva, cserébe már nincs szervezett ukrán haderő, meg szép lassan működő ukrán állam sem.
    Szerintem az elemzők egy jó része hülyeségeket beszél, Oroszo. 10x tovább bírja ezt a gyűrődést, mint Ukrajna, perpill nem Moszkva és egyéb orosz városok vannak bekerítve, hanem ukrán nagyvárosok és a háború sem orosz területen folyik, hanem ukránon.
    A tartalék erők valszeg a második támadási hullám parancsára várnak, vagy – rosszabb esetben – Putyin Nyugati beavatkozást akar provokálni.
    Ha a Nyugat egyes államai annyira hülyék lennének, hogy egymaguk beleállnának az oroszokba, akkor borulhat a NATO 5. cikkelye, illetve Putyin azonnal mozgósíthatja egy új honvédő háborúra az egész orosz társadalmat, hiszen megtámadták Oroszország Anyácskát.
    Ezt az opciót se zárjuk ki teljesen, a rossz hír az, hogy ez egy dolgot jelent: Putyinék eldöntötték, hogy készek akár a harmadik világháborúig is elvinni mindenkit, ha nincs olyan egyezség, ami nekik jó.

    Hogy azért a média show is meglegyen, az új szupersztár elnök is ijesztget egy kicsit két követelőzés között:
    https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/oroszorszag-ukrajna-haboru-vlagyimir-putyin-volodimir-zelenszkij.748618.html

  98. 110: Érdekes más szemszögről ír Szalay -Berzeviczy Attila:

    ” Az eddigi háborúkat a szárazföldön, a vízben, a levegőben, majd az űrben és aztán a cybertérben vívhatták meg a szemben álló felek, mostantól viszont kimondható, hogy a globalizálódott világban a pénzügyi rendszer is katonai jelentőséggel bír. Amíg az amerikaiak és a szövetségeseik egyetlen mozdulattal le tudják kapcsolni a villanyt az ellenségük gazdaságában, amelyik erre nem csak, hogy hasonló méretű választ képtelen adni, de még kivédeni sem tudja azt, addig nem beszélhetünk effektív kétpólusú világról.

    Az Egyesült Államok pénzügyi fegyverarzenáljának legfontosabb eleme a dollár, aminek státusza a világ tartalék valutájaként kikezdhetetlen mindaddig, amíg az övék a világ legnagyobb olyan adósságállománya, aminek a törlesztését senki nem kérdőjelezi meg. És mindaddig, amíg a bankok semmitől nem tartanak annyira, mint a dollárelszámolásból való kizárástól. Amíg az amerikaiaké a Wall Street, és náluk vannak a világ legnagyobb tőzsdei vállalatai, befektetési alapjai, nyugdíjpénztárai, befektetési és kereskedelmi bankjai, valamint az összes nagy hitelminősítő, bankkártya kibocsátó, auditor cég, az IMF és a Világbank, valamint a Swifttel kapcsolatos stratégiai döntések, továbbá a Euroclear és a Clearstream értékpapír-piaci elszámolási rendszerek, addig a pénzügyi világ felett páratlan befolyásuk van.

    A pénzügyi rendszeren túl pedig fontos tényező még, hogy Amerika nemcsak tele van gazdaságilag erős és nagyon gazdag szövetségesekkel, de ráadásul közülük a legfontosabbak maguk is angolszász országok, ami pedig nagyon erős kötőelem. Amerika nagyhatalmi helyzetének egy másik fontos sarokköve a páratlan geográfiai elhelyezkedése. A tény, hogy országhatárait mindösszesen két hatalmas óceán és két nagyon barátságos ország veszi körül, azt jelenti, hogy a biztonságos izoláltság és a teljes önfenntartás lehetősége Mexikóval és Kanadával együtt egy összesen 500 milliós piac keretein belül valósulhat meg. Ezzel ellentétben Oroszország és Kína nagyon importfüggő, ami mellett csak néhány hányattatott sorsú harmadik világbeli országot nevezhetnek szövetségeseiknek, miközben számos, barátnak nem igazán mondható szomszéddal és csak limitált tengeri hozzáféréssel rendelkeznek.”

    https://forbes.hu/interju/szalay-berzeviczy-attila-interju-orosz-ukran-haboru-szankciok/?fbclid=IwAR2IpW9lw7qDENXi4_CfdXSJ5TdiFEqF5SCGhxb_R47Hxjo4GJ1ueGhtm1o

  99. 111 – Camelia
    Embargókkal csak szegény országot lehet leteperni. Ha egy országnak van állandó és biztos bevétele, akkor bármit megkap a fekete piacon. Oroszországnak bődületes sok pénz folyik be olajból és gázból.

  100. 😀 basszus, az megvan, hogy az egyik almáról zagyvál, míg a másik körtéről beszél…
    … a linkelgetést is annyira imádom – forbes… jesszus, ne már -, esetleg valami önerőből, mondjuk ilyen-olyan tartalékok, arany (közvetlen), adósság, platina, gyémánt, olaj, gáz, stb. társadalom elvárásai… á, az nem, oroszpropaganda, ja, amerikai, á, dehogy…
    gittegylet 😀 😀 😀

  101. 100

    Valóban jó a cikk ugyanakkor ami az Egyesült Államok demográfiai helyzetet illeti tény hogy jobban áll mint a két riválisa vagy kihívója már ami a lakosság korösszetételét és folyamatos növekedését tekintve. Ugyanakkor egyre kevésbbé tekinthető homogénnak ami számos kockázatot rejt magába ha a fehér bevándorlók leszármazottai kisebbségbe kerülnek vajon meglesz- e az a kulturális háttér ami oda jutatta az egykori britt gyarmatot ahol most van ? A klímaváltozas lehetséges hatásait is figyelembe vehetjük természetesen nemcsak az ő esetében…. az amerikai egyetemek elsősége inkább az un.agyelszívásnak mint az amerikai közoktatás általános színvonalának köszönhető. Az erős szövetségesi közül azért kérdéses az Unió sorsa és például Japán katasztrofális demográfia helyzetben van és egyik sem önellátó a létfontosságú nyersanyagok terén…

  102. Oroszország készül a rubel mögé a fizikai aranyat betolni, aminek lehet majd azért némi következménye, jósolni persze nem mernék – ettől függetlenül egy aranyfedezetű pénz mégis jelent valamit.
    Egyébként jelentős mennyiségű aranyat és még annál is több gyémántot tudnának pluszban kibányászni, csak az alaposan leverné a piaci árakat, így sok gyémántbánya zárolva van emiatt.
    Palládium, nikkel, ezüst, kőolaj, földgáz, kőszén, uránérc, timföld, fa, satöbbi…, nem lesz ez ilyen sima liba.

    Az igazi érték nem az érték közvetítő papírdarab vagy egy digitális jelrendszer, hanem az alábbi három tényező:

    – valós nyersanyag és létező erőforrás (alapanyag bázis)
    – félkész és késztermékek (ipari-termelő bázis)
    – működő elosztó hálózat (szállítás, logisztika)

    Aki ezt a hármat birtokolja, az dönti el valójában, hogy kinek a papírdarabja ér valamit. Persze ezek mögé még kell némi haderő és az sem baj, ha akad hozzá némi atompotenciál.
    Jó lesz észnél lenni mindenkinek mindenhol…

  103. 115: Oroszország a fizikai aranykészletének a feléhez eleve nem fér hozzá, és a maradéknak is csak egy kisebb hányadával tud max. kereskedni, a szankciók miatt.

  104. 112: Mégis a legtöbb szakértő azzal számol, hogy pár hónapon belül kénytelen feladni a háborút ez a tetű . Nagyon remélem, hogy nekik van igazuk.

    „Mennyi az annyi, avagy mekkora gazdasági erővel rendelkezik Oroszország? Igencsak keresni kell a térképen, mert az orosz gazdaság mérete, és ez még tovább zsugorodott a rubel elértéktelenedésével, Spanyolországéval megegyező, vagy annyi, mint a holland-belga együtt, és egyedül a német gazdaság majd háromszor akkora, mint az orosz, Európa összességében tízszer akkora gazdasági erejű, még a dél-koreai gazdaság is nagyobb az orosznál. Szóval amikor Putyin úgy döntött, hogy rátámad Európára, akkor a befőtt támadt rá a nagymamára, és az eddig kissé álomvilágban élő nagyi a vastag bugyellárisából fegyverkezni kezdett. Mert azért a háborúkat végső soron a pénz dönti el.” (Vakmajom) https://www.facebook.com/avakmajom

    Ehhez egy ábra: https://www.visualcapitalist.com/wp-content/uploads/2021/12/Global-Economy-GDP-by-Country-2021.html

  105. Érdekes az 1914-el való összehasonlítás.
    Az akkori háború oka a francia-német ellentét volt. A két ország eltérő módon iparosodott, míg Franciaország elsősorban a közszükségleti cikkekben (ruhák, parfümök stb.) volt erős, addig Németországban a gépgyártás, a termelő eszközök. Még néhány év kellett volna és Németország olyan ipari fölényre tett volna szert, amit már nem lehetett volna egyensúlyozni. Ezért Franciaország Oroszországon keresztül megszervezte a Balkánon a merényletet, ezzel a gyengébb láncszemet behúzta egy helyi háborúba.
    Az USA akkor lépett be a háborúba, amikor a központi hatalmak már nyerésre álltak, mindkét fél már kifogyott a tartalékaiból.
    Hasonlóság abban van, hogy van egy feltörekvő terület (Ázsia), vele szemben egy erkölcsileg és gazdaságilag hanyatló Nyugat. A Monarchia most Oroszország, Szerbia most Ukrajna. Akkor az oroszok biztatták fel a szerbeket, hogy ne fogadják el a ultimátumot, most a biztatás szintén megvolt, de nem az ukránoknak nyújtották be, hanem közvetlenül az ameriakiaknak és a NATO-nak, ők nem voltak hajlandók egyezségre.
    A mostani helyzet bonyolultabb, bár az is lehet, hogy csak az időbeli közelsége miatt.
    De az világos, hogy a mostani négy szereplős játszmában a kiváró és később belépő fél Kína lesz.
    A múlt század második háborúját végül az döntötte el, hogy melyik fél rendelkezett nagyobb tartalékokkal. Németország hiába gyűjtötte be egész Európa erejét, az elhúzódó háborúban ez kevés volt.
    Ma Európának nincsenek tartalékai, vele szemben Oroszországnak vannak. Az utóbbi tud majd támaszkodni az ázsiai erőforrásokra, kérdés, az USA mire tud majd még?
    A 103-as videóhoz:
    Oroszország és Kína esetében is felhozza a korfát. Így igaz, viszont a másik két félnél sem jobb a helyzet, Európában viszont katasztrófális. Ez utóbbinál importtal próbálják korrigálni, de annak az eredménye tragikus lesz. Az USA esetében pedig a népesség összetételének a változása hoz komoly problémát. Így végül a sok rossz közül még Kína helyzete a legjobb.

  106. Jövőnk !

    Tőled azért ettől többet várnánk…

    Lányok,fiuk !

    Nincs valakinek valamilyen pozitív forgatókönyve ?
    Én már teljesen összeroppantam…

  107. 116. Camelia
    Tisztában vagyok a helyzettel, ha visszaolvasod az oldalt, akkor itt van már pár opció oda-vissza háromszor.
    Én még korainak érzem itt bármelyik oldalon a pezsgőt bontani, nagyon messze van a sztori vége.
    A véleményem pedig alapvetően közismert, csak annyi változott, hogy nőtt a szarháziak száma.

    118. Buda
    Ne roppanj össze, a változás elindult, egyelőre csak találgat mindenki, hogy hova fut ki ez az egész történet. Mindenesetre most nem a kényelmes hátradőlős idők jönnek, ha jól sejtem.

  108. 116. Camelia
    A Francia Nemzeti Bank most zárolt 22 milliárd EUR orosz nemzeti banki tőkét.
    Ezek után, aki olyan helyen tartja a vagyonát, amit egy tollvonással einstandolhatnak, az megérdemli. Nyilván nem azonnal és látványosan fogja megtenni a tartalékai kivonását, de a pénzrendszer a bizalmon alapszik, ha az nincs meg, az egész semmit sem ér.
    A szankciók meg akkor érnek valamit, ha betartják. Most egyedül az USA kényszerít rá mindenkir erre, kérdés, meddig lesz rá ereje, hogy fenntartsa. Már most sem teljes körű, az idő elteltével meg már csak puhulni fog.

  109. 101. László

    Kína mindenképpen jól járt, sőt…
    Az orosz háborús lépés most levette Kínáról a nyomás egy részét, az angolszászok „kénytelenek” az orosszal foglalkozni, közben Kína tovább keverheti a lapjait a háttérben.

    A korfa gond Európában, oroszoknál, Kínában, Japánban és az USA fehér lakosságában is!

    Én látok még egy lehetséges opciót, de erre alszom még, bár megnyugtató ez se lenne senki számára, tehát lehet, inkább megtartom magamnak.
    Lehet, hogy változtatni kell az elbeszélési technikán, nem szorongás és pánik keltés a cél, arról a média és a nagyhatalmak napi szinten gondoskodtak már.

  110. 120. kakukk

    Ebben igazad van, de sok múlik az orosz vezetés lépésein is, tudnak olyat tenni, hogy romoljon a helyzet.
    A valódi kérdés inkább az, hogy Oroszország vagy az Európai Unió a jelenlegi formájában bírja-e tovább ezt a nyomást és a következményeit, aminek még csak az elején vagyunk, de már alakulnak a bajok.
    Az USA az oroszokra tette a tonnát, az orosz ennek egy jó részét rátolta az EU-ra.
    Ha egy ilyen szkenárióban az EU dobja be hamarabb a törölközőt, az egy egészen új stratégiai helyzetet fog jelenteni ahhoz képest, mint amire most sokan számítanak.
    Mást úgysem tehetünk, figyeljük az eseményeket és reménykedünk, hogy nem új világháború van a következő fejezetben.

  111. Orosz, nyugati propaganda?
    Az egyikhez elég bekapcsolni a rádiót, tv-t, elolvasni a globalista médiát. A másikhoz kicsit nehezebb most hozzáférni.
    Szerintem, aki itt van, ezen túllép.
    Engem az érdekel önző módon, hogy hogyan érint ez engem, minket? Nagyon nem mindegy, hogy mennyire lehet kikövetkeztetni a következő lépést ebben nagy katyvaszban.
    Szerencsére az emberek nem foglakoznak ezzel, talán jobb is.
    Tibor bá’ tudna mesélni arról valószínűleg, hogy 44 Karácsonyán hogyan rohangáltak még az emberek az utolsó pillanatban is az ajándékot beszerezni, közben meg már bezárult a főváros körül az ostromgyűrű.

  112. MangaM !

    Köszönöm a biztatást .
    Csak amikor a gyerekeimet sem tudom meggyőzni ,hogy ugyan már vegyenek pl.
    10 csomag 2026-ban lejáró tésztát (olcsóbb úgysem lesz),akkor miben bízzak ?

    Fogjunk össze . Kivel ? A szomszédokkal , reménytelen .A barátokkal ,a távolság miatt
    szintén .
    Egyéni szinten megtettem minden tőlem tehetőt,hogy fél ,vagy akár egy évet átvészeljek(-jünk).Persze ha baj lesz ,és a gyerekeim hozzánk menekülnek ,akkor ugye feleződik vagy harmadolódik a dolog.
    Cselekedjünk?
    Hajlandó lennék .Kivel,mit ,hogyan,mikor?

  113. 124. Buda

    Összetartó közösséget csak és kizárólag a közösen átélt/túlélt/megélt események, nehézségek és megpróbáltatások kovácsolnak egybe.
    Amíg ez nem történik meg, addig csak elméletileg működő „közösségek” lehetnek, de ebben az esetben nincs „test of time”.
    A gyerekeid – pláne, ha felnőttek és önálló életet élnek – már nem a Te felelősséged, még akkor sem, ha a gyerekeid.
    Ha nem tudod őket semmiről meggyőzni és ők nem óhajtanak tenni semmit, akkor fektess le világos játékszabályokat: az lesz az övék nagy bammeg esetén, amit hoznak magukkal.

    Ismétlem: mások döntései és tettei (vagy nem cselekvései) nem a Te felelősséged.

  114. Re:Manga
    Mire lőnek fölfelé?
    Javíts ki ha nem így van.

  115. 127 dajtás
    Bár nem tudok róla, hogy lenne ilyen célzó üzemmód – ami nem jelent semmit -, de hasonlóan a hajító bombavetéshez indították az S-8-asokat, hogy nagyobb távolságra menjenek. (Ezek kb. 2-4 kilométerig mennek el.)
    Másik lehetőség – ezen csodálkoznék – ha S-8P dipol zavarókat lőnének. De valóban, nem túl gyakran látni ilyen indítást. (Trivia: az S-8 rakéták nem irányított fegyverek, azaz oda mennek, ahova indítás előtt céloztak. De például az S-24-es – igen brutál – rakétából készült irányított S-24L (lézer megvílágítás) változat is.

  116. Buda

    Ez-mármint a felkészülés- sajnos helyváltoztatás nélkül nem megy, vagy csak igen részlegesen. Én pontosan ezért már 12 éve megtettem ezt.
    dajtástól vagy Tibor bá’tól kérd el az e-mail címem, ha komolyan érdekel.
    MangaM-nek igaza van abban, hogy nincs már idő tesztelgetni, de ez is törvényszerű. Az utolsó pillanatig fognak várni a kényelemben. Ezért is lesz -többek között- hirtelen az összeomlás

    MangaM

    Nagyon jókat írsz, de nehéz a figyelmet elterelni a színházról. Ezért maradnak a geopolitikai és egyéb politikai szándékok találgatásai. „Magasabb” szemlélet nélkül kisebb a belátható terület, így a köznek maradnak azok az információk amiket közrebocsátanak. Ezekből a lapokból próbálnak játszani. Nem csak, hogy cinkeltek a lapok, hanem ezt a kártyát ők találták ki.
    Itt mi csak a szopóágra kerülhetünk.
    Hiba kívülről bármit is várni, hacsak ez a kívülről nem még kívülebbről és magasabb tudatosságból jön.

    Aki nemzetekben és azok érdekszféráiban gondolkodik, annak is világossá kellett volna válnia az elmúlt hetekben,
    hogy teljes a káosz, egyszerűen nem figyelnek már a logikus látszatra sem. Nagyon kilóg a lóláb.

    Más szempontból pedig teljesen törvényszerű lépéseket láthatunk, színtiszta logikával.
    De nem, nem és nem! Az nem lehet, hogy van egy érdekkör ami a nemzetek felett
    állhatna.miért is nem? Pusztán csak azért mert én,- én, én a kocsma közepén- ezt nem hiszem el.

  117. 110. MangaM
    A neont csak egy példának hoztam fel, mivel ukrajnában állítják elő a neon 40%-t. Hogyha ezt végleg sikerül kiiktatni akkor már csak Oo. és Kina állíthat elő, ami a nyugati chipgyártás halálát is jelentheti. Egy iyn gyár felépítése 1-1,5 év és a készletek is tajvannál 2-3 honap. De ott van még a Búza termesztés, műtrágya gyártás is mely rövid távon kihathat a világra, föképp a Közel-Keletre mely a legnagyobb búzafelvásárló.
    De ott van még a köolaj és a földgáz kérdése is. Egy hír mely nem járta be a sajtót. 11.-én a hutik dróntámadást intéztek egy szaudi köolaj finomitó ellen Riaád mellett. Még aznap a szaudiak 2-3 millió hordónyi dizelre kértek ajánlatot azonnali szállításra.
    https://southfront.org/houthis-claim-responsibility-for-large-scale-attack-on-saudi-oil-facilities/
    De azóta is támadják aszaudi olajlétesítményeket.
    https://southfront.org/houthis-hit-saudi-arabia-again-announce-third-phase-of-operation-breaking-the-siege-3-videos/

  118. Hutik kapcsán… a minap láttam egy igen hosszú gopro (HD) fejkamerás harctéri videót, melynek során meglehetősen nagy számú szaudi kötelékbe tartozó szudánival végeztek. Döbbenetes volt látni, hogy egyrészt mennyire nulla a harci értékük, ellenben a hutiké elképesztően magas – a körülményeikhez viszonyítva -, valamint, hogy a hutik esetében nem nagyon van ám videós fejlevágósdi-kivégzősdi, sőt, sebkötözés van az ellennek is. Pár hónappal korábban szaudiakat rohantak le, ott is nulla volt a harci érték, ami már tényleg elképesztő. Az egyik szaúdi katona balról egy meredkebb lejtőn rohant bele az érkező hutikba, rálőttek, én nem láttam sérülést, öt méterről ordítottak vele, hogy jöjjön oda, adja meg magát, de a barom jobbra elfutott, a huti annyira meglepődött, hogy a keresztbe elrohanót el sem találta vagy 10-15 lövést leadva, végül bő 50 méterről ment a fejlövés.
    Mindkét felvételen – és sok másikon – olyat lát az ember, hogy tátva marad a szája, kb. 2-4 perce ugatnak a géppuskák, AK-k, de van még olyan szaúdi katona, akinek nincs a kezében fegyver és áll tátott szájjal bambán… le is kaszálja egy-egy rövid sorozat. Ez csak amolyan érdekességként.

  119. 124 – kakukk:
    1944 karácsonyán Budapest már be volt kerítve. Az élet zavartalanul folyt. Mindenki úgy tett, mintha nem lenne a város közvetlen veszélyben. Az emberek egyszerűen nem voltak hajlandók változtatni a megszokott életükön. Az üzletek zsúfoltak voltak. Aztán 25.-én mindenkik leköltözött a pincékbe. Az oroszok természetesen célzás nélkül lőtték ki a gyalogsági aknákat Aki kiment a pincéből azt eltalálhatták. Senkinek se jutott eszébe agresszort kiáltani. Háború volt, amit mindenki tudomásul vett. Az idősebbek még emlékeztek 1914-18-ra, és nem voltak se felháborodva, se nem csodálkoztak. Alkalmazkodtak a helyzethez.

  120. Úgy látszik, lassan halad a bedöntés, be kell gyorsítani.
    „Az EU külügyminiszterei a tervek szerint hétfőn egyeztetnek az Oroszország elleni szankciók ötödik csomagjáról – közölték források a Reuters hírügynökséggel. Ez „sok új nevet” tartalmaz, ráadásul Brüsszelben az orosz olajembargóról is tárgyalnak.
    A hírügynökség értesülései szerint a balti államok, köztük Litvánia is az olajimport betiltását szorgalmazzák. Németország azonban óva int az energiaárak emelkedése miatti elhamarkodott döntésektől. ”

    A korábban belinkelt cikkben van még egy rész, ami érdekes. Tényleg csak ennyi kőolaj tartalékunk van? Nyilván a feldolgozottból is valamennyi, de a gázhoz képest ez semmi. Ukrajna hogy nem fogyott ki még üzemanyagból? Mindent az oroszoktól vett, igaz, a cső meg rajta megy keresztül. De működnek még a finomítói? Nem azt kellett volna először működésképtelenné tenni?
    „A jókora árrésből fakadó előnyöket azonban csak ideiglenesen élvezi a Mol, mivel hosszabb távra nem tud betárazni a jelenleg jóval olcsóbb Uralból. A társaság finomítói ugyanis a folyamatos működéshez szükséges kapacitásokra vannak optimalizálva, ahhoz szükséges mennyiséget tud csak betölteni.
    A jelentős árkülönbséget kihasználva ezt a mostani helyzetben próbálja is maximalizálni a társaság, de ez nem több 2-3 hétre elegendő nyersolajkészletnél.
    …nagyobb kockázatot jelent azonban az, hogy a fegyveres konfliktus miatt sérülhet a vezetékhálózat. Ha az orosz vezetéken nem érkezik olaj, az már a Molt is érzékenyen érintheti, ugyanis ebben az esetben a magyar vállalat is a tengeri szállításokra lenne utalva.”
    Mi van a Dunaferrel? Erről csend van. A tulajdonosai oroszok és ukránok, ráadásul minden alapanyag onnan érkezik hozzájuk.

  121. Dajtás:

    én azt nem értem teljesen, hogy Elón Musk földi termináljai honnan kapnak villanyt, ha akadozik az áramszolgáltatás Ukrajnában – annak ellenére, hogy pár napja csatlakoztak Moldávián keresztül az európai frekvenciaszabályozott hálózatra?
    Már azért mondom, mert pl. egy hazai GSM torony tartalék dízelgenerátora is csak pár órahosszára elegendő gázolajat tárol…
    Egyébként a Starlink műholdcsapat tartja meg a hálózatot az ország felett? Esetleg a határközeli mobilinternet hálózatok is segítik őket?

    Az sem egészen világos számomra, hogy az orosz katonaság személyi telefonjai hogyan működnek egyáltalán saját orosz hálózat nélkül vagy hogyan jutnak ukrán mobiltelefonokhoz hozzá? Ezt csak azért kérdezem, mert a sebességadatok alapján is kiháromszögölhető a pozíció…

    Szerintem V.Z. elnök a jól felszerelt kijevi filmstúdióból (CGI grafika stb…) nyomatja a bátorító beszédeinek jó részét.

  122. 134.“Az EU külügyminiszterei a tervek szerint hétfőn egyeztetnek az Oroszország elleni szankciók ötödik csomagjáról ”

    Putyin már most ott támad majd ahol tud , azaz szerintem a háborút már csak azért is elhúzza hogy ne lehessen a búzát elvetni.Búza , műtrágya, vas stb….Majd ezeknek jó odabasz és nem ad.
    Amúgy is be akart kerülni a történelemkönyvebe, így be fog. 70 éves most csinálja meg a nagy háborúját.Mikor ha nem most.A milliárdos magánrezidenciájáról elirányítja a háborút és ha még több szankciót hoznak akkor mégjobban bedurvul majd. Persze ha már majd az ország működése kerül veszélybe akkor lehet az atomhoz nyúl minden mindegy alapon. Bár olvastam hogy ő elvileg nem nyomhaja meg a gombot csak úgy.Persze az most már látszik hogy itt már nem számítanak olyanok hogy nem lesz műrtágya meg búza, mert azt hinnénk hogy a mai világban ilyenre figyelnek egy háborúban, de nem .
    Amikor a tévében néztük hogy pl Sztálinnál éheztek az emberek meg ilyenek na majd most kap Európa is ebből .Naná hogy nem érdekli Putyint még az sem ha a saját népe éhezik nemhogy ha Európa 😀
    Ráadásul ő másképp gondolkodik, elvileg nem olvas facebokot meg szajhamédiát, hanem a tábornokoktól tájékozódik.Ráadásul az agya is másképp jár mint a mienk.Na azért van neki bőven lóvé, magánpaloták stb…szóval minket is lehet elkapna az ego ha az ő helyében lennénk és ha úgy gondolnánk akár a porig morzsolnánk európát is 😀

  123. Re:135 János
    Ha Kijevben van áram, akkor a tornyok is működnek, mert eleve egy online szünetmentesen csücsül a torony, és csak erre dolgozik rá az agregát, már ahol van.
    Ha pár órára kiesik a villany, akkor nincs nagy galiba, inkább ami furcsa, hogy a kommunikációs csatornák gerince még ép, ami vagy hatalmas amatőrség, vagy szándékos(inkább ez), és direkt nem támadták még meg. Hazai viszonylatban elég 2-3 célpont, és az egész net összeomlik kifelé, itt sem lehet másként.

    Starlink vevőnek nagyon kevés betáp elég. Pincében egy pár kW-os agregáttal bőven túlméretezted a rendszert, egy 1m3 IBC tartállyal elég sokáig elpötyögne, de mivel van még áram szolgáltatás, ezért elmegy egy nagyobb szünetmentesről is napokig.
    Biztosan nem ez adja a gerincet, de olyan helyen, ahol már megsemmisült az IT infrastruktúra, ott nagyon jól jön.
    Az élet Ukrajnában élőben:
    https://www.youtube.com/watch?v=e2gC37ILQmk

    Ha van élő ukrán GSM hálózat, akkor nem nagy truváj felmenni kalóz vonalon. Eleve a GSM hálózat úgy lett megtervezve, hogy könnyen törhető legyen, de biztosan akad pár ezer elkallódott ukrán SIM is(emlékszünk még a 2015-ben idehaza vett fél millió T-Mobile-os SIM-re, amit a baltás agysebészeknek vettek), de az is lehet hogy roamingban nyomják… 🙂

  124. 134.Kakukk
    „Úgy látszik, lassan halad a bedöntés, be kell gyorsítani.
    “Az EU külügyminiszterei a tervek szerint hétfőn egyeztetnek az Oroszország elleni szankciók ötödik csomagjáról – közölték források a Reuters hírügynökséggel. Ez “sok új nevet” tartalmaz, ráadásul Brüsszelben az orosz olajembargóról is tárgyalnak.”
    Ez igazából akkor élesedne, ha oroszok vegyifegyvert vetnének be. Csak nem tudom miért nem akkor, ha atomot. Ja mert az nincs az ukránoknak. Érik a fals flag akcio.

  125. 138. Csaba81:
    Ez azért érdekes. Épp tegnap este volt az orosz hírekben, hogy az ukránok egy vegyi üzembe hordanak hadieszközöket Szumi mellett, hogy ha odáig ér az orosz front, akkor rájuk robbantsák az egészet. Nem tudom, hogy mennyi igaz belőle, de az általad írt szcenárióba akár bele is férhet.

  126. 140 Ábel
    Régen rossz, ha volt ilyen szándék, és az már úgy kiszivárgott, hogy megjelenik cikkekben.
    Akkor csodálkozunk, ha Kárpátalján nacionalista megnyilvánulásai vannak az ukrán jobboldalnak? Ennél jobb indok nem kell nekik…
    Aki meg ezt kiszivárogtatja, az őket támogatja akarva-akaratlan…

  127. 141: Kiderül a cikkből, egy lengyel áruló szivárogtat. De valószínűleg most már úgyis veszett fejsze nyele…

  128. 140. Ábel

    Ezt a cikket posztoltam valahol feljebb..
    Szerintem ez megint ilyen „magyaros”-verzió, ezért fut magyar nyelven is a médiában. Szívunk, szívunk..de legalább van min keseregni, hogy mekkora területek voltak magyar és bár nem lesznek de lehetnének, meg hát ilyen a mi viktorunk, de talán ezt is kiagyalta, megpróbálta, de hát a magyar balsors..
    Most meg állítólag macskakaja sem lesz.. 🙂 Az osztrákok lerabolták a rizst is nemcsak a lisztet és olajat..

  129. Amióta a bolgároknak amerikai vezetése van, teljesen megkergültek. Nem elég, hogy az EU-ra erőrtetik a teljes tiltást az orosz energiahordozókra (ami azért valószínűleg megbukik, akkor ellenérdekeltség van benne), a bolgárok már a tranzitot is leállítanák.
    Lassan eljutunk odáig, hogy a nemzetközi szerződések semmit sem érnek, csak az erő dominál.
    „Aleksandar Vučić szerb elnök felszólította a szomszédos Bulgáriát, hogy ne állítsa le az orosz gáz áramlását a Török Áramlat vezetéken keresztül. Szófia közölte, hogy nem újítja meg a Moszkvával kötött szerződést az Ukrajna elleni hadjáratra tekintettel.
    „Fontos számunkra, hogy Bulgária ne szakítsa meg a vezeték működését” – mondta Vučić vasárnap, hozzátéve, hogy országa fizet a tranzitért.
    „Azt mondjuk, hogy a Török Áramlat vezetékből akarjuk az orosz gázt, mi fizetünk érte. Ha te nem, az a te dolgod, nekünk nincs vele gondunk.”
    Asszen Vasziljev bolgár miniszterelnök-helyettes szombaton közölte, hogy az ország nem újítja meg gázszerződését Moszkvával. „A következő [néhány] hétben európai szintű megbeszélések lesznek az egész Európai Unióra kiterjedő közös gázszerződésről. Várakozásaink szerint ez a mechanizmus a nyáron kezd működni” – mondta Vasziljev, hozzátéve, hogy vannak „alternatívák” annak, hogy az orosz Gazprom cégtől vásároljunk gázt.

  130. 143. Tia jól beszélsz.

    A környezetemben az a téma, hogy hova menjünk nyaralni, mikor vegyük ki a szabadságot!
    A covid ito-ra megint jövögetnek óvatosan a páciensek, közben itt van a szomszédban a háború és bizonytalan az ukrán mezőgazdasági munkálatok sorsa…
    Itt van ez az ÁRSTOP, mint egy príma bevásárlási lehetőség, de magyar népek a benzintől tovább most még nem látnak…

  131. Balázs !

    Nagyon köszönöm a segítő készségedet .

    Nem megyek én már innen sehova sem ,legfeljebb ha visznek. 🙂
    Most hagytam abba a metszést ,van 22 gyümölcsfám füge,málna,szeder,ribizli,szőlő.
    Meg természetesen vetemény :burgonya,zöldség,paradicsom,paprika,padlizsán.,stb.
    Van 12 éve vásárolt tűzifám is.

    De mint tudjuk,az önellátáshoz,túléléshez mindez édeskevés…

  132. Január végi orosz elemzés az ukrán pronléma kezelésére. Érdekes így utólag elolvasni, kérdés, hogy vajon miért döntöttek mégis az első változat mellett.
    https://valdaiclub.com/a/highlights/ukraine-three-scenarios/
    Ez meg már március közepei, ki nyer a háborúval és ki mennyit veszít.
    A következtetés persze nem meglepő. a legnagyobb vesztes Európa, a nyertes Kína. Az sajnos nem szerepel benne, hogy miként sikerült az EU-nak ezt a pozíciót megszereznie, mi vezetett ide,
    https://www.kommersant.ru/doc/5259004

  133. 48. ötlet

    Lassan beszivárognak a tények az ukrán harcmodorról…a saját lakosságot használják testpáncélnak, ahogy 2 hete írtam.

    A lakóházakban, óvodákban, közintézményekben tanyáznak le, hogy Brüsszel felé ugathassák a gonosz oroszok mészárszékét…

    Az Azov-os kegyetlenkedések, a tömegsírrá lőtt humantáriánus városi folyosók ténye még nem jutott el a csillámpónis Európába.

    Remélem, hogy az orosz szakemberek minden menekülőt levetkőztetnek az ostromlott városok kapujánál, hogy a tetoválások alapján kiszúrják az alvilági figurákat és a feketeingeseket!

    A szerencsétlen drogosokkal vajon mi történhetett immár négy hét óta?

  134. Re: János
    Leszoktak a szerről, vagy már rég a nirvánában csücsülnek…

  135. 150. János
    Teljesen igazad lett. De erről és a kikötözéses botozásról a demokratikus nyugat nem tudósít!

  136. Néztem a Klicskóékat, vonulnak a „Press” bandával. Az a focista meg odaadta az insta-ját egy orvosnőnek, hogy az a nagy követőtábor láthassa mi zajlik… Azt értem hogy az orvosnő emberfelettit tesz és borzalom van. Azt is értem hogy láthassa a világ. De ebben van még pluszban is hírnév a focistának meg a Klicskóknak, amit meglovagolnak. A „Press” nem tud egyedül menni, vagy ne Klicskot mutogatva? De ez a színésznő is, aki 35mio dollárt gyűjtott most..Róla anno az ment hogy valaha az ősei ukrán származásúak voltak. Most meg egyből kiderült hogy gyerekkorában ott élt, ott született ő maga. Tök jó az összeg és a segítsége. De hogy itt is van egy mégnagyobb hírnév-akarás, az is biztos..
    Lényegében ezektől a nagy hírnevű segítőktől nem látom hogy mit mutatnak be a háborúból, bajból, mert őket látom a hírességükben, majdhogynem eltakarják.

    150. János
    152. Bedegúz

    Hát, akik ugrálnak hogy Putin háborús bűnös, Z meg béke-Nobel-díj.. Z ugyanígy háborús bűnös emiatt az élőpajzs civil-lakosság miatt..

  137. 143: Tia miért pánikvásárolnak az osztrákok?? Nem értem. És miért gondolják hogy pont macskakaja nem lesz?

  138. 154. Camelia

    Macskakaja: fogalmam nincs. Talán a szója miatt? Mert sok állateledel tele van azzal. De ez a járvány miatt is téma volt folyton.
    Az osztrák az ukrán háború miatt vásárol, mert hogy ennél feljebb megy „mindennek” az ára. Rizs, tészta, liszt, olaj – ezen polcok üresek hullámszerűen. Újratöltik. De a lényeg hogy olcsóbban veszik most mint amennyibe majd kerül.

  139. Ki tudja, hogy mi volt az a tiltakozó lista, amit az amerikai moszkvai nagykövet (John Sullivan) kapott 2022. március 21.-én?
    Ha nem teljesül az a lista, akkor a forró telefonvonal a Fehér Ház és a Kreml között elnémul?

    Az de szép lesz…még a hideg szart is megennék ez esetben, nemhogy a pedigré’s macskakaját az osztrákok.

  140. 156. János

    ..némelyikkel meg is etetném.. 🙂

  141. 155: Értem. Már azt hittem, tudnak valamit amit mi nem, és attól tartanak, hogy nem lesz áru a boltban. :-O Köszi

  142. Üdv Mindenkinek.
    Kicsit más téma, de engem érdekelne, hogy mi történik Ukrajnában most a következő területeken:
    – Börtönök? Kiengedtek mindenkit, függetlenül attól hogy harcolni jelentkezett vagy végig rabolja a kiürült lakásokat, öregeket, akik nem akarnak /tudnak mozdulni.
    – Munkahelyek? Ahol nincs harc, ott bejárnak a népek dolgozni? A híradásokban látni tűzoltót , mentőst, ápolót, orvost. Ok, ezek egyébként is olyan hivatások, amit nagyobb részben az Iránta elkötelezett emberek művelnek. De mi van a gyárakkal, boltokkal, hivatalokkal?

  143. 150
    János

    A humanitárius folyósókat se az orosz hekkeli,egyszerűen nem vállalja a banderista náci meg még mi terrorista mesterlövész rajtaütéseket hogy aztán megint g…i oroszok.

  144. 154: Camelia

    A macska kaja már hiánycikk a mo-i Lidl-ben. Kb 2 hete nem lehet kapni a macskánk kedvencét.

  145. 162. jabu
    163. Tibor bà`

    Kell a macskának a nyers hús is közben, máskülönben esélyesebb hogy a gyakori corona-fertőzésük FIP-pé mutálódik. (az okot nem tudom, de valami fehérje-téma)

  146. 164 – Tia:
    Finoman kifejezve nem kedveljük a macskákat. Tartunk 3 kutyát (elhalálozás miatt, most csak kettőt, de hamarosan három lesz) Soha, semmi főtt húst nem kaptak, csak nyers (főleg) farhátot. Kiegyensúlyozott hús-zsír-csont. Persze, ha van maradék emberi kaja, azt is megkapják. Főzünk viszont rizst és bele kutyatápot teszünk. Hogy ne unják meg a farhátot.

  147. 165. Tiborbá
    Most 3 nagytestű kutya éves éleleme költsége mennyire jön ki ha van ilyen összegzésed?
    Csak kíváncsiságból érdekelne hogy egy nagytestű kutya éves élelme mennyi lehet most a megemelkedett árakkal.Én évi 100 eft-ot saccolnék pl. egy németjuhászra, de ilyen árak mellett lehet már most is több az egy éves élelem.
    Mert lassan már ez is ha nem is luxus de nagy kiadás lesz . No nem úgy értem hogy neked hanem általánosságban.Nyugdíjasan 90 évesen már engem sem érdekelne a pénz hogy félretegyem hanem elkölteném mindet:D

  148. 165. Tibor bá`

    A macska jabunak szólt. Neked csak a tipp miatt szólt a helyeslés hogy kell nyers hús is. A kutyáknak teljesen jó a csirkefarhát.
    (Az én macskám finnyás, mert öreg. Luxus vackot eszik.)

  149. Python:

    Ha a kínai kisdrón gyártó DJI AeroScope titkosított jeléhez (drón helyzete, magassága, sebessége, sorozatszáma és az irányító földrajzi helye – IP-címe, felhőszolgáltatói naplózott adatok) gyártói hozzáférést kapna az orosz fél Ukrajna területén, azzal vajon milyen lavinát indítanának el?

    Kíváncsiságból kérdezem, hogy a Krasukhával-Tiradával-Hibinivel, egyáltalán lehet a drón vevőberendezést és a polgári Starlink műhold rendszert zavarni és helyét felderíteni?
    Khmeimim-ben tudtak ezt-azt csinálni – állítólag még a Nato műholdakkal is, amíg a Kaliber cirkálórakétákat próbálgatták…

    166, andrew:

    Ha csak riasztást szeretnél, akkor a gyöngytyúkkal vagy libával többre mész, mint egy zabagép nagytestű kutyával!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük