Tibor bá’: múlt és jelen online
A tót megizéli az anyját egy forintért, mondotta volt a nevelő anyám, aki a baszni szót ki nem ejtette volna a száján. Ő csak tudta, mert a felvidéki Füleken született. Anyja magyar volt, apja vezetékneve német, de árva gyerek lévén egyformán jól beszélt a német mellett szlovákul és magyarul is. Minden esetre Trianon után átjöttek az anyaországba. A hátrahagyott szlovákiai rokonsággal a hatvanas években találkoztam, beszéltek magyarul, de valami fertelmes akcentussal. A lényeg mégis az, hogy a tót az anyját megbassza egy forintért, amit nevelőanyám éveken át demonstrált. Egy tojásból gyúrt tésztát, két szem gombából csinált gomba levest. A paprikás krumplikban egy pár virsli volt, amit az apám evett meg. Meg lehet ezt szokni, ha az ember gyerekkorban kezdi.
47-ben mindenki nagyon szegény volt, amin az érezhető defláció csak rontott. Iskolába gyalog jártam, a Bazilikától az Istenhegyi út 32-be, mert nem kaptam villamospénzt. Persze túléltük, de nem lehet elfelejteni. Nyáron történt, hogy jöttek perselyezni a Lánc-híd újjáépítésére. Húsz forintot kértek, és adtak érte egy kitűzőt. Vártam, hogy az anyám kirúgja a perselyezőket, de nem. Gondolkodott egy kicsit, majd elővette a pénztárcáját és kikapart belőle egy 10 forintos bankjegyet és 10 forintot apróban. Majd a kapott jelvény nagy büszkén kitűzte a kabátjára.
Meglepetésemet alig tudtam palástolni. Ő, aki a tízdekás vajat miután kicsomagolta a papírjárók, késsel lekaparta az odaragadt néhány milligramm vajat, mielőtt a papírt kidobta volna. Ő, összekapart 20 forintot, ami pontosan 20 matiné jegy ára.
Nem kellett sokáig várnom, megmagyarázta. „Tudod Tibike, mindennek meg van a reális ára. Ha át akarunk sétálni a Lánc-hídon, az most 20 forintba kerül. Én most önbecsülésből adakoztam.”
Amit most leírtam nektek, az akkor jutott eszembe, amikor elolvastam az ellenzék miniszterelnök jelöltjének E-mailjét. Arra kért, hogy járuljak hozzá az ellenzék harcának a sikerességéhez. Orbán csapata milliárdokat költ, nekik közel sincs ennyi pénzük, de sokan vagyunk, ha mindenki csak egy kicsit ad, akkor győzhetünk.
Mit mondott a nevelőanyám, mindennek meg van a reális ára. Nem hivatkozhatok a 77 ezer forintos nyugdíjamra, önbecsülésből adakoznom kell. És adakoztam!
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Azért az elég cifra, hogy pénzt tarhálnak kampányra… Dolog hogy végtelen a büdzséje a Fidesznek, de az összebútorozott ellenzék mögötti büdzsé sem két fillér van egy két balos oligarcha aki tömi őket…
Vagy a nagy összefogás csak „erkölcsi szólamokban” merül ki, és MZP-nek saját forrás kell, hogy függetlenül kampányolni tudjon? Utóbbi viszont nagyon necces, ha így van, mert akkor komoly feszültségek lehetnek a táboron belül, ha már megy a marakodás.
Miért ennyi a nyugdíjas? Sokáig magánzó voltál?
A múltkor olvastam, hogy a Márky Zay-ék béreltek egy helyiséget Londonban, ottani kampány célra, több mint egy misiért átszámítva ( egy estére ), szóval van helye a lóvénak, ha valaki nem sajnálja tőlük. A személyes véleményem az, hogy a két esélyes közt, főleg a púder a különbség, nép, nemzeti / liberós lózung, a lényeg ua. .
Ezzel nem tudok egyetérteni.
A lánchídon a mai napig át tudok sétálni, viszont Márki-Zay csak zajt csinál. Dobrev néni! Atyaúristen! Ez komoly? Ő menti meg Magyarországot? bocsánat, de ez röhejes!
Ki nem unta még meg az üres ígérgetéseket?
Az NGO-on keresztül támadják Orbánékat rendesen. Nagyon be akarják dönteni a fityeszt.
Én megváltoztattam a véleményemet. Nem szabad Orbánt leváltani!
Egy süllyedő hajón tilos kormányost cserélni.
Természetesen továbbra is tartom, hogy a jelenlegi rendszer rossz és nem lehet a hagyományos módokon(szavazás) valódi változást kieszközölni.
Azonban az ellenzék nagyon rossz döntés lenne.
Vukics kb. 10 éve megmondta nekem, hogy a Jobbik akkor fog eltűnni amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Így is lett.
Vona hirtelen pálfordulása „véletlen” lett volna?
Belátom, hogy ajnos én menthetetlenül gyanakvó és üldözési mániás vagyok. Az apám épp tegnap mondta, hogy jó lenne ha elmennék pszichológushoz, mert a világvége-várásom és az egyebek már nem normálisak. Én -jó pszichopata módjára- természetesen nem így látom.
Aktuális véleményünk mindig a bejövő információkból alakul ki, amiből -véleményem szerint- nincs elég. Szóval ha valaki nem elég erős és lelki biztonságra vágyik, ne kotorásszon a nyúl üregében!
Elégedjen meg a felszínes magyarázatokkal és vegyen továbbra is részt a nagy átverés című játékban, fogja a tollacskáját és írjon történelmet a függöny mögött. Nem lesz benne köszönet!
Szeretem a pszichológusokat, de nem vagyok benne biztos, hogy egy hagyományos gondolkodású pszichomókust nem vinnék el a saját felfogóképessége faláig, dönteném romba szakmai kompetenciáját(legalábbis előttem) 5 perc alatt, pusztán kérdésekkel.
Szóval javíthatatlan vagyok már, előrehaladott a pszichozisom! Ezért sem hiszek az ellenzékben, sőt! Egyenesen félek tőlük,
bár populizmusban fel kell kötniük a gatyát ha Zorbánék csapatával fel akarják venni a versenyt.
1 – 2 – 3:
Minden ország olyan kormányt kap, amilyet megérdemel. 🙁
Aki nem független annak Én nem adakozom.Ez volt az első,és utolsó adakozásom
Tibor bá
5 – Zámbó Margit:
Az ember azért adakozik, mert remél érte kapni valamit. Anyám át akart sétálni a Lánc-hídon, én olyan kormányt szeretnék, amely felemeli, nem lesüllyeszti az országot. Neked is meg kell fogalmaznod mit remélsz az adakozásodtól. Azt nyilván nem, hogy valaki független legyen.
Re:6
Az egyik a gyors nemzethalal, a másik a lassú.
Ki lehet találni melyik melyik.
Én egyikből sem kérek.
Pár értelmes gondolat a témában, a mindig elsőként ugráló „másként gondolkodóknak”:
https://telex.hu/belfold/2022/01/29/ivanyi-gabor-lelkesz-interju-alinda
Azt akargyátok, hogy visszagyűjjön a Gyurcsány?? Pffffrrr…
NEM, NEM AZT!
Érdemes lenne átgondolni azt is, mi vár az országra, ha minden a régiben marad. Hosszabb távon, európai- és külpolitikában… S mi vár a jövő nemzedékére hazánkban? Erről vajon miért nem értekeznek soha a blog ügyeletes értelmességei?
7 – dajtás:
Én nem találom ki, mond meg!
7. dajtás
A lassú esetén még van remény arra, hogy talán kedvező irányba változhatnak a külső körülmények, a gyors esetén semmi.
3, Balázs
Egy idösebb, legalább 50-60 éves jungiánus pszichológust keress, hogy felfedezd fantáziáid-félelmeid kiinduló okát. Évekig fog tartani a terápia, előre szóltam.
Vészterhes időket élünk, tömegeken uralkodnak az archetípusok és majd idővel lehet hogy meg tudnád figyelni a visszatérő gondolataidat…
Ha minden marad így csak a szociális környezeted terheled-stresszeled. A pszichotikusok prognózisa az életkor előrehaladtával romlani szokott.
8
Horváth Csongor
Nem vagyok értelmiségi,csak emlékeimből,és a Keleti PU.nagy szinpadáról.
Pár napja idetettem Baba-t a tetovált csávót,aki Iványi ” éhezők viadala „-n osztotta az egy tál ételt, a keletiben őt kellett keresni a menekülteknek.
https://www.origo.hu/itthon/20150806-menekult-baba-keleti-menekult-migrans-segito-embercsempesz-hiena-taxis.html
Akkoriban ment a fekete ruhás nővér is,LMP támogatással,de volt egy akkori FESZ elnök,aki hát keresztbevágott a lelkesedésnek.
Pont mint Gaskó a VDSZSZ-nél.
Aztán megjelent egy Zsohár Zsuzsanna,aki egy szír palit vett el,de elkezdett közös rendezvényezni a fekete ruhás nővérrel IS.
Nem folytatom,csak belekaptam,rájöttem a világ összes betűje kevés ehhez.
12:
Valóban nem vagy az…
János
Sajnos nekem meggyőződésem, hogy a világ jelenlegi berendezkedése össze fog omlani.
Valamennyire sejtem, hogy működik ez. Valóban a tudatalatti félelmek és apokaliptikus archetípusok döntőek. Minden gondolat természete szerint megvalósulásra tör. Nincs vita.
Én magamban nem várom a világ végét, nem erősítem a saját gondolatvilágommal ezt. Sőt nekünk a párommal van egy saját kis imánk, mely úgy kezdődik, hogy nem járulunk hozzá ezen apokalipszis váráshoz. Természetesen a megfelelő kijelentő, pozitív formában.
Azonban azt is tudom, hogy társteremtésben vagyok itt sok más emberrel.
Látom, hogy milyen gondolati pályán vannak az emberek, miket , milyen érzéseket erősítenek bennük saját szarságaik mellé. Így az összeomlás képzete saját maga önbelteljesítőjeként viselkedik, feltéve ha……ha nem változtatunk a saját belső világunkon, vagy jövünk rá saját nem ismert, tudatalatti mozgatórugóinkra.
Félre ne értsd, ugyan még messze nem vagyok kész, de nem magam miatt tartom ezen események bekövetkeztét valószínűnek.
A környezetem nem terhelem ezzel, de felkészülésem közben ki-ki szivárogtak dolgok, melyekről tudomást szereztek szüleim, és múltbeli tapasztalataik szerint aggódnak.
Ez azonban az ő saját játszmájuk saját belső démonaikkal, hiába én vagyok a tárgya.
Mivel már egy jó ideje erősödnek bizonyos gondolati képek, így már ezek felismerése egyre többek számára egyre jobban érzékelhetővé válik feltudati szinten is. Egyre több prepper csoport jön létre. Saját maguk léte sietteti önmaguk félelmének bekövetkeztét, ez azonban-paradox módon-nem jelenti szükségtelenségüket
Bizonyos gondolati struktúrák hullámvilága kezd kiemelkedni, erősödni más gondolatformákhoz képest a morfogenetikus térben.
Apámnak ilyenekről nem mesélek mert felesleges, és talán már egyenesen őrültnek is tartana.
Szóval hiszed vagy nem, a folyamatok már önműködőek és csak annyiban múlnak rajtad vagy rajtam mint egy vagy két vízcseppecskén egy cunami az óceánon.
Úgyhogy én készülök minden síkon, ha paranoia is ez mások szerint ha nem.
14: Balázs:
Minden rajtunk múlik!
Az apátia létező jelenség, de nem kívülről irányítják, csak egy következmény.
Amikor az emberek tömegesen feladják, akkor jönnek azok az események, amire készülsz.
S igen sokan már feladták, s nagyon sokan fogják hamarosan feladni, amelynek következménye egyfajta cunami. Tisztító tűz. Ilyen a világ!
14 – Balázs:
Szerintem, te már nem vagy szellemileg normális. de ez ne vegye el a kedved, mert messze nem vagy egyedül.
Pontosan nem tudom miről beszéltek.Mindegy hogy várjuk e (igazából nem várjuk csak valószínűsítsük az adatok alapján) az összeomlást vagy sem.Társaságban persze többnyire nem illik róla beszélni mert sokan optimisták de egyre többen olvassák hogy baj lesz( a média is szereti felkarolni a klikkvadászat miatt)Nem kell ide pszichológus egyikünk úgy gondolja baj lesz a másikunk meg hogy nem.
Igazából itt a covid. Például ha kell a motorfűrészembe egy alkatrész megrendelem és itt van legyen az a legkiseb akármi is.
Nyilván lehet az is hogy nem lesz összeomlás mondjuk még 10-20 évig sem.Sose tudni, még tudósok , kutatók,elemzők sem tudják.
Mondjuk nem alapítasz családot emiatt 20 év múlva meg majd látod mások gyerekeit akik akkor belevágtak.
Évről évre nehezebb a megélhetés a világ sok országában.Mindegy konkrétan egy külön cikket megérne mindennek a kitárgyalása.
Például velünk szembe épült 4 új lakás 30millió/70m2.Fél év alatt elvitték.Az utcánkban még 3db 20-30Mft-os ház kelt el.A tőzsde megy fel, rengeteg az új autó megrendelés a gyárakban annak ellenére hogy drága a gáz, villany meg hiány lesz műtrágyából.
Mondjuk konkrétan mi az az esemény ami beindíthatja az összeomlást? Kimegy a husqarna láncfűrészembe a porlasztó és nem lehet majd kapni? Mondjuk aki albérlete és 0 megtakarításra vállalt gyereket az éhen fog halni ? A gyárakban indulnak a leépítések?Holott most 200 ezer munkavállaló hiányzik a covid után.
Történhet e hirtelen összeomlás ? (egyik évről a másikra)
Mert minden év rosszabb pl. infláció tekintetében de még ez nem összeomlás.Mi lehet az az esemény aminél megfordul minden és akár egy év alatt mad max világ lehet?
Ismét eltelt egy év és nem történt semmi kivéve hogy drágább lett egy picit minden de a boltok tele vannak, dugig vannak.És mi van ha 10-20 évig még salsázunk lefelé úgy hogy csökken az életszínvonal de nem omlunk össze?
Na most az az igazság hogy nehéz kérdések/gondolatok ezek.
13
HORVÁTH CSONGOR
Gondoltam jobb abbahagyni,és jól tettem,éreztem hogy nem talaj ez alattam.
De ha kérhetlek ne süss rám SEMMILYEN párt bélyeget.
18: Ötlet:
OK.
Gondoltam, az „értelmiségi” még nem pártalapon kel el… 🙂
Igen.
Nem párt alapon.
Tibor bá’
Sajnálom és egy picit szégyenlem is, hogy eőhozom, = Neked,
annak ellenére is utalom atvábbra is a támogatást, hogy azt
írtad nem kéred. — A magyarázat = szinte éhbérért dolgozol,
hogy nekünk mindennap legyen min filózni, megbeszélni,
vitatkozni !!! — De politikus kérésére soha EGY FILLÉRT SEM,
még akkor sem, he ezzel orbánviktor szekerét tolom !!! —
Pláne nem, hogy ezt MZP kérte és nem az ÖSSZEFOGÁS.
Balázs.
Lépj ki. Vizsgáld meg önmagad, a reakcióidat, mintha egy (inkább több) kívül álló szemszögéből néznél magadra. Ezt értelmezd. Majd mindezt szard le. És érezd jól magad!
Re:9
MZP-vel különösebben nincs bajom, ha önállóan indulna, de mivel már összegyurcsányozódott, ezért már csak a hasznos balek szerepét tudja betölteni.
Ha nyerne, egyből megpuccsolnák, efelől nincs szemernyi kétségem sem, és helyére kerülne egy DK-s prominens, akik nyíltan globalista (szabadkőműves) vonalat nyomják, és az a gyors nemzethalál. Klára asszony kerek perec kimondta, hogy az Európai Egyesült Államok megvalósításán dolgozik, teljesen hiábavaló azt gondolni, hogy az ország érdekeit nézné.
Fidesz a lassú, NER lovagos kontraszelektált vezetéssel, csak be van pántlikázva nemzeti szalaggal. Jobban nem fejtem ki, te is ismered mi a gond ezzel a vezetéssel.
„összegyurcsányozódott”
– WTF ???
-A szabadkőművesség terén amúgy képben vagy?
Re:24
MZP azért nyert az előválasztáson, mert az ellenzéki beállítottságú emberek végre kaptak egy alternatívát, ami nem a régi levitézlett garnitúrából származik. Igazából szerintem maga se gondolta, hogy ennyire nyerni tud, plusz a DK sem számolt vele. Azonban itt jött el az a pont, ahol lerombolta a friss nimbuszát, mert belement a DK játszmákba/taktikázásba, mert nyerni akart, és az az a pont, ahol nagyon sok potenciális szavazót veszített el, mert nem azért kapott támogatást, hogy újra összeálljon egy diszkreditált emberekkel. Ez a nettó összegyurcsányozódás, ami sok ember szemében egy stigma ma már. Ugyan ez a Jobbik pepitában, mert összeállt a DK-val, hogy helyet kapjon a kondér mellett, idén szerintem földbe áll a párt, mert szembe köpte az alapító „atyák” filozófiáját.
Volt érintőlegesen velük kapcsolatom egy projekt mentén, igaz nem kötötték az orromra hogy azok, de le szoktam ellenőrizni kikkel dolgozok, és nem lett volna jó vége… Magyar viszonyokat csak szőr mentén ismerem, de nyilván nincs up to date páholy tagsági táblázatom… 🙂
Dajtás:
Itt is nagyon eltévedtél, mint az időfizika, a vízzel hajtott autó, a telepatikus jövőbelátás, vagy épp a legutóbbi EMS-el vírust ölő technológia terén!
Csak szóltam… 🙂
Apropó: Szerinted az Európai Egyesült Államok létrejöttét Magyarország (OV) meg fogja akadályozni? És, ha ez véletlenül nem sikerül, akkor mi lesz a következmény ránk nézve, mit gondolsz?
Re:26
Ne haragudj Csongor, de a „vagdalkozásod” kevés ide… 😉
OV kevés lesz, de az egy világrend elképzelés ugyan úgy zsákutca, ami önmagát számolja fel(ha nem tűnt volna fel, most már önmagát kannibalizálja, mert elfogyott a gyarmatisítható terület, és a Marson nem túl hitel képesek a baktériumok).
„épp a legutóbbi EMS-el vírust ölő technológia terén!”
In vivo eredmények vannak, de ez akkor, és ma sem érdekelt. Fölösleges ebben vitatkozni veled, hozod a soha semmilyen eredmény nem számít szkeptikus attitűdöt. Ha majd a fősodor mondja, talán el fogod hinni, esetleg akkor, ha ki mersz nézni a gondolati dobozaidból. 😉
21 – Barna Mihály:
A lelkesen vitázó, alattunk lévő generáció megtanult ügyeskedni. Vagyis, ami ingyen megkapható, azért nem fizet. Még akkor sem, ha az lelki szükséglete, mint például Andrew és balázs verbális kielégülése. Ezen éppen ügy nem lehet változtatni, mint a te adakozásodon. Tudod Mihály, ezek még nem jöttek rá, hogy a pénzüket nem tudják magjukkal vinni a dajtás által felvázolt túlvilágra. Engem meg nem akarnak elismerni, mert szerintük én ezt élvezem és önkielégítő vagyok, azt meg minek díjazni. Örüljek, hogy írhatok.
Perverz dolog a kisemberek, Juli nénik Tibor bácsik pénzére ácsingózni. Van állami pártfinanszírozás, a politikusok rendkívül jól megvannak fizetve a parlamenti üldögélésért. Multimilliárdos oligarchiák állnak az ellenzék mögött, akik majd részesülnek a zsíros állami közbeszerzésekből.
Annyira megy a kapzsi zsugoriság, hogy a kisemberektől kalapoznak.
Szerintem ez undorító.
A másik furcsaság, hogy félrevezetett emberek azt hiszik, ha a másik bandát hatalomra segítik, akkor majd milyen jó lesz az országnak, mert ugye a Donáthok, Aprók három generációja minden korban, minden gondját megoldják a magyarnak.
29 – Bögözy:
A jelenlegi, elvadult, ámokfutó, a lopást abbahagyni képtelen maffia bandánál csak jobb jöhet. Vagyis, te most Rogánék jól kigondolt propagandáját tolod.
27: Dajtás:
Valaki dobozban van, ebben egyetértünk.
Csak még az nem egyértelmű, hogy ki melyik oldalán van a rácsnak…
„In vivo” eredmények a vírusölésben, ez nagyon tetszett, köszönöm! 🙂
31: Tiborbá:
Egyetértek. Az nem zavarja őket, hogy honnan van a másik oldal pénze és befolyása, mintha nem látnának rendesen, mi történik az országban. Gyurcsány nélkül vajon mit mondanának? S az is Orbánnak róható fel, hogy egy Gyurcsány egyáltalán még palettán van! Persze, hiszen ez alapvető érdeke neki, enélkül rég távozni kényszerült volna…
Re: Csongor
Hiába zörgeted a bokrot, a nyúl csak akkor fog ugrani, ha akar… 😉
Én csak egy dolgot tudok jó szívvel tanácsolni. Legyél nyitott, mert nagy szükség lesz rá…
Szerintem annak, akik egyértelműen akarja a kormányváltást az egyesült ellenzékkel, logikus, ha adományoz. Én nem vagyok teljesen biztos benne.