(3720) Összeomlás

Tibor bá’ vitatható elképzelése online

Összeomlás egyetlen óra alatt

 

Bevezető

Az ukrán konfrontációnak köszönhetően a világ napok óta késhegyen táncol. A térségből származó hírekre az ember haja az égnek áll.  A kétoldalú ultimátumok után az esély egy egymásnak ugrásra majdnem 100 százalék. Amikor ez bekövetkezik a társadalmi rend összeomlása egyetlen óra alatt kialakulhat. Erre fel kell készülni, de a felkészüléshez tudnunk kell, pontosan mi várható.

Mi a jelenlegi helyzet?A katonai műveletek beindítása után hatalmas bizonytalanság várható, ami pillanatok alatt ki fog terjedni az egész emberiségre. Hacsak (az általam el nem ismert) Isten nem lép közbe, az összeomlás nem kerülhető el. Az eseményeket (ott se, ahol katonai műveleteket nem végeznek) már se a kormányok, se a pénzügyi intézmények nem képesek kordában tartani. Hogy a rendszer még egy darabig működőképes legyen, ezért ezek fenn tartják az illúzióját annak, hogy minden a legnagyobb rendben van, de a rendszer már száz sebből vérzik, és nem hozható helyre.

A világ összes országában az átlagember pontosan tudja, hogy előbb vagy utóbb jön a gazdasági összeomlás nagyszabású fegyveres konfliktus után. A gazdagok tudják. A szegények tudják. Senki se akarja, de majd mindenki várja, hogy elkezdődjön, miközben reméli, hogy van még elég idő. Viszont senki se tudja, hogy a kiváltó ok (fegyveres konfliktus) mikorra várható. Lehet egy hónap, egy év vagy három év múlva, de egyszer bekövetkezik. És ez a széles körű várakozás az oka annak, hogy amikor bekövetkezik akkor pillanatok alatt (mondjuk egyetlen óra alatt) kontrolálatatlanná fog válni. Éppen ez az, amire fel akarom hívni a figyelmedet, mert a legtöbb ember nem hisz abban, hogy az összeomlás ilyen gyorsan fog lezajlani.

Az a bizonyos egy óra

Ugyanis az én személyes véleményem szerint, ha egyszer az összeomlás beindul, egy órán belül olyan méreteket fog ölteni, hogy a megállítására, lelassítására senki se lesz képes. Ezt az elképzelésemet az alábbi tényezőre építem fel:

Bankok

A világ bankjai egyszerűen képtelenek lennének ellenállni egy rohamnak, ahol mindenki egyszerre akarná kivenni az összes pénzét. Éppen ezért már előre elkészítettek egy cselekvési tervet. Bejelentés nélkül egy perc alatt be fognak zárni, amint erre utasítást kapnak az igazgatóságtól. Vagyis pillanatok alatt a világ összes ATM automatája ki lesz kapcsolva. Egyetlen bankkártyára se lehet majd felvenni pénzt. Nem lesz átutalás. A bankok le fogják zárni a széfjeiket, kapuiat. A helyiségeik ki lesznek ürítve, néhány biztonsági őr kivételével. A bankok vezetői azonnal el fognak tűnni egy előre kialakított, távoli, biztonsági helyre. A bankokba bejövő telefonhívásokra számítógép fog válaszolni: „A nagyszámú telefonhívás miatt van egy kis fennakadás, kérjük a hívását ismételje meg újra.” vagy valami hasonló. — Tehát azonnal, minden rendelkezésedre álló értéket készpénzzé kell átváltanod.

Kormányok

A politikusok nem teljesen hülyék, amint a bankok bezárnak azonnal intézkedni fognak ők is. Éppen ezért az összes állami intézmény be fog zárni. Minden folyamatban lévő ügyet azonnal felfüggesztenek előre meg nem határozott időpontig. Az összes magas rangú hivatalnok, beleértve a bírókat, és a pénzügyőröket is, el fognak tűnni egy ismeretlen biztonságos helyre.

Kiskereskedelem

Mivel az üzleti tranzakciók leállnak, az összes kiskereskedelmi egység, kicsi és nagy, azonnal be fogja zárni a kapuját, megakadályozva, hogy bárki belépjen. A bent lévő vevőket valószínűleg még ki fogják szolgálni, amennyiben lesz náluk elég készpénz. Aki csekkel, hitelkártyával akar fizetni, azokkal közölni fogják, hogy nem áll módjukban az elfogadás, majd ki fogják őket kísérni az ajtón, és azonnal be fogják utánuk zárni Várhatóan a vezetőség, állásveszítés terhe mellett, követelni fogja, hogy az alkalmazottak a helyükön maradjanak, azonban az értelmesebb, és felkészültebb alkalmazottak nem fognak a helyükön maradni. A biztonsági őrök egy része maradni fog, de nagyobb hányaduk úgy fog dönteni, hogy hazamennek és inkább saját családjukat fogják védeni.

A bűnözők

A bűnöző hajlammal megáldottak jó előre várni fognak erre az alkalomra, amit úgy fognak fel, mint egy életre szóló lehetőség, hogy anyagi helyzetükön javítsanak. Minden bizonnyal előre kidolgozott tervük van, hogy pontosan hol és mit fognak kirabolni elsőre, másod sorra, harmad sorra és így tovább. Valószínűleg prioritást fognak élvezni náluk azok a vállalkozások, ahol nagy mennyiségű készpénzre számíthatnak, illetve drága ékszerekre, műszaki termékekre. Ezeken a helyeken a különböző csoportok közötti összecsapást javasolt elkerülni.

– Egyszerű emberek: Kényszer hatására a különben normális, egyszerű emberek is elkezdik a fosztogatást. Elsősorban élelmiszereket fognak felkutatni nem csak a vevőtérben, de a csatlakozó raktárakban is mindössze egyetlen óra alatt. A felkészültebbek fegyverüzleteket fognak kirabolni, de sor kerül a különböző felszerelésekre is. Ahogy az elemelhető készletek fogyását észlelni kezdik, összecsapások alakulhatnak ki az emberek között az üzletekben, a parkolókban, az utcán, amint a megpakolt gépkocsikkal iparkodnak elhagyni a helyszínt. A spontán gyilkosságokra is fel kell készülni.

Ez fog tehát történni az első óra alatt, amikor is a többség rádöbben, hogy a rendőrség sehol, nincs aki megvédené a tulajdonosokat, az embereket. Minden bizonnyal a hatalom be fogja vetni a fegyveres erőket, elsősorban a kulcsfontosságú helyek védelmére, de naivság azt hinni, hogy mindenhova fog jutni a katonaságból. Már csak azért se, mert nagy részük a zűrzavar hatására önkényesen el fogja hagyni a szolgálati helyét

Az első óra után

Nem lesz rózsás kedve annak, aki nem tudja kifizetni az ingatlanára kivetett új adót. Nem lesz rózsás kedve annak, akinek elvették a gépkocsiját, mert nem tudta fizetni a részleteket. Nem lesz rózsás kedve annak, aki elvesztette az állását, mert a munkahelye csődbe ment. Nem lesz rózsás kedve annak, akinek készülnek elárverezni a lakását, mert már képtelen fizetni az egyre emelkedő részleteket. Nem lesz rózsás kedve azoknak, akik nyomorúságos életüket állami segélyből, nyugdíjból tartották fenn, mert rádöbbenne arra, hogy ha nincs állam, nincs segély és nyugdíjfolyósítás. Ezek pillanatok alatt rájönnek, hogy sürgősen élelmiszert kell találniuk, és ha ebben őket bárki meg akarja akadályozni, vagy leáll velük vitatkozni, azoknak a várható élettartama nem fogja meghaladni a 3 másodpercet.

Abban a pillanatban, amikor az üzletek árukészlete eltűnik, és semmi se marad, ami elemelhető, a hoppon maradt egyedek hihetetlen elszántakká fognak válni, és perceken belül forrongó tömeggé fognak alakulni. Ez a feldühödött tömeg keresni fog magának valakit, valamit, amin kiélheti bosszú vágyát. Bankokat, állami intézményeket, bírósági épületeket fognak felgyújtani. Akik az adott időben ilyen épületekben lesznek, azok valószínűleg a tömeg haragjának az áldozatává fognak válni. A tömeg keresni fogja a politikai és gazdasági vezetőket, de azok akkor már rég az előre kialakított biztonságos helyeken fognak dekkolni.

Ha a fentiekre eddig nem gondoltál, vagy ha intellektuálisan nem vagy képes ezt elfogadni és felkészülni rá, akkor a túlélésre nincs sok esélyed.

Ha, a családod önállóságához feltétlenül szükséges eszközt akkor akartad megvenni, amikor a társadalom lassú felbomlása beindult, akkor erre már sose fog sor kerülni. A családodnak meg kell próbálni meglenni ezen igen fontos eszköz nélkül. tekintettel arra, hogy legtöbbünknek az anyagi helyzete nem túl rózsás, a legokosabb, amit tehetsz, ha fontossági sorrendet állapítasz meg még most, amikor nem késő. Ehhez megadom a következő segítséget.

Ha az összeomlás kezdetekor nem vagy otthon, vagy családtagjaid távol vannak, az első dolgod legyen a távollévők összeszedése és haladéktalan gyülekezés az otthonban. Ne csábulj el, és ne vegyél részt a fosztogatásban. Bármire is gondolsz, hogy szükséges lenne, ne légy oly bolond, hogy kockára teszed az életedet. Ha valamennyien biztonságosan haza tudtatok érni, akkor tekintsd magad szerencsésnek.

A beindulást követő 24 órán belül a bűnöző és a fosztogató bandák önpusztításából kifolyólag létszámban legalább a felére fognak csökkenni. Az emberi kapzsiság lehet, hogy még ennél is látványosabb létszám csökkenést fog okozni. Ennek oka az, hogy a bűnözők birtokolni akarják azokat a tárgyakat, amit a másiknál látnak, és a megszerzés érdekében nem fognak visszariadni a gyilkolástól se. Igen, de azok a bűnözők és fosztogatók, aki az első nap után életben maradnak, azok a legkönyörtelenebbek, és lassan bandákba fognak verődni saját védelmük, és túlélésük érdekében. Amikor ez bekövetkezik, a helyzet egyre rosszabbá válik.

Amennyiben a sűrűn lakott város szélén élsz, és gyorsan tudod magad és a családodat mobilizálni és rátérsz egy országútra, hogy gyorsan magad mögött hagyd a várost, és ha előre elrendeztél magatoknak egy biztonságos helyet, és ha utazás közben nem kell átmenned egy nagyobb városon, akkor lehetséges, hogy az első fordulót megnyerted.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

75 gondolat erről: „(3720) Összeomlás

  1. Tibor bá’

    Köszönet a felkészitésért. ( szerintem, ha lesz összeomlás, kicsit lassabban fog végbemenni..)

    Amit viszont biztora veszek, hogy ha lesz is ilyen, nem az ukrán helyzet miatt lesz. Az kétségtelen, hogy az ukránok már jó ideje készülnek a Donbasz megtámadására, de a jelek szerint Biden beáldozta az ukrán helyzetet Putyinnál valami fontosabb ok miatt.

    Bár megy az atlantisták részéröl a szájkarate, hogy hü, mi lesz, ha az oroszok megtámadják Ukrajnát: de hát semmi sem lesz, mert az oroszok nem akarják Ukrajnát megtámadni. Ellenben a tettek:

    „A keddi elnöki egyeztetés után le is került az asztalról az Északi Áramlat 2 büntetőintézkedésekkel való sújtása, az amerikai képviselőház ki is vette az aznap megszavazott védelmi költségvetési törvényből a vonatkozó cikkelyt.”

    illetve:

    Pénteken ( ma ) ,Oroszország részvételével, Biden tanácskozást kezdeményez a NATO-ban, hogy Putyin megkapja az általa kért írásos garanciát: Nem terjeszkedik tovább a NATO ,közeledve Oroszország határaihoz.

    Mi lehet a deal hátterébeN Nemsokára kiderül, de két vonal lehetséges

    1: Kina ( az elöző posztokban leirtak miatt )

    2. Irán :

    Katonai csapásra készül Izrael és az USA az iráni atomlétesítmények ellen

    https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/iran-egyesult-allamok-izrael-atomprogram-katonai-hadmuvelet.741877.html

    Az valószinösithető, hogy az atlantisták valahol rendeznek valami cirkuszt, mert a járvány miatt elég beteg mindegyik gazdaság, a népek meg morgolodnak. Kell egy kis figyelemelterelés.

  2. Ugyan már, egy ukrán-orosz konfrontációtól azért nem omlik össze a világ…

    Nem értem minek kell ezt vizionálni hosszú évek óta és évente többször is mindig más-más indokkal. De legalább mindig lehet azt mondani, hogy majd pár év múlva…

    Kezdem azt hinni, hogy vannak emberek, akiknek különös igényük van arra, hogy rettegtessék az embereket. Lásd pl. a covid hisztériában megszólaltatott „szakértők” nagyrészét.

  3. Biztos, nem napozni mentek Szocsiba Vlagyimir Putyin és Kiriakosz Micotakisz elnökök, hanem ellensúlyozni a lehetséges török térfoglalást a tengereken vagy épp megemlékeztek arról, hogy a görögök szír földön nem kerültek harcérintkezésbe oroszokkal?
    Nem támogatja NATO-tagként az ukrán agressziót, viszont cserébe olcsó energiahordozót kér az orosz féltől?
    Nomega a dél-kaukázusi török-dzsihadista nyomulgatás fékezése is idetartozik?

  4. 3. János

    „hogy a görögök szír földön nem kerültek harcérintkezésbe oroszokkal?”

    Görögök sziriában?

  5. „Az ukrán Miniszteri Kabinet támogatta azokat a törvényjavaslatokat, amelyek felelősségre vonást írnak elő Oroszország Ukrajna elleni fegyveres agressziójának és az ukrán területek Orosz Föderáció általi ideiglenes megszállásának nyilvános tagadásáért.
    …A törvényjavaslat kiterjed:
    a sajtóban, rádióban, televízióban, egyéb médiában nyilvánosságra hozott tagadásokra; az interneten keresztül; üzenetek nyilvános beszélgetés közben; plakátok, szlogenek demonstrálása nyilvános helyeken; szórólapok vagy egyéb nyomtatott anyagok terjesztése….
    A törvényjavaslat kiterjed a hazai és külföldi közéleti személyiségekre; tisztségviselőkre (állami vagy önkormányzati feladatok ellátására jogosult személyek); politikailag exponált személyekre (hazai, külföldi közéleti személyiségekről, valamint nemzetközi szervezetekben érintett személyekről beszélünk).”
    https://www.karpatinfo.net/2021/12/9/akar-51-ezer-hrivnya-buntetest-kaphat-aki-tagadja-az-orosz-agressziot-200052909

  6. Háború a Földön volt is már, lesz is még. Ilyenek legfeljebb csak lokálisan következnek be tőle. A valóságban a katoni jelenlét mellett még nagyobb is lesz a rend, mert aki nekiállna fosztogatni, azonnal kivégzik, ha nem éppen ő a megszálló katona.

  7. Lol, ez durva! Alkor most csak az ukránok bosszantására:
    Oroszország sosem támadta meg Ukrajnát, csak saját területi egységét akarja helyreállítani. Hisz ukrán nép nem is létezik, az ukrán nyelv csak az orosz egy nyelvjárása.

  8. 42. Rolloxx:
    A Putyin – Biden keddi egyeztetés után:
    Szerda: 3 db francia vadászgépet fordítottak vissza orosz vadászgépek a határ irányából.
    Csütörtök: 2 db Mirage, 1 db Raffaele francia vadászgép, KC 135 légi utántöltő gép, CL-600 as, és egy RC-135-ös amerikai felderítőgép fordult a Fekete -tenger orosz határa felé. 3db Szu-27 es orosz vadászgép hatására fordult vissza az 5 gép.
    Ma, pénteken másodikként, egy amerikai Boeing RC-135U repked a Fekete tenger keleti partvidékén, az orosz határral párhuzamosan, most is látható..
    Szerinted ez normális, mindennapos volt akár tavaly is?
    Ha nem figyelünk olyan békeharc lesz hogy kő kövön nem marad… egy régi szocialista korabeli mondás…

  9. Épp most hallgattam végig a betyarosvilag.hu hanganyagait.
    Hát elég jól összefoglalja Balázs.Az a jó benne hogy komplexen veszi a dolgokat és nem csak egy dolgot mantráz.Beleveszi a klímaváltozást, az energiahordozók szűkösségét, gazdasági összeomlást, az élelmiszerválságot és magát azt hogy civilizációnk nem hanyatlani hanem összeomlani fog.
    Noha még ő is kitér arra hogy ugyan ma még kényelemben élünk, a helyzet nem durvult el nagyon.Viszont kitér arra is hogy nem lesz zöld jövő meg zöld energia mint amit a main stream mond hogy ha csökkentjük akkor milyen jó lesz ….hanem mondja hogy nincs kiút.
    Azt mondta hogy a nyár után folytatja a hanganyagokat.Tudja valaki miért nem folytatja még?

  10. Bocsánat, hogy megkérdezem, de akkor ma még a III.vh. kitörése (Kína vs. USA) elmarad? Csúcs ez a demokrácia! 🙂

    Az Orosz, USA, Kína nyavalygások közepette rendre megfeledkezünk Törökországról!
    Sztem. az EU és a NATO sorsát illetően ők is meghatározóak lesznek, ahogy India és Pakisztán a Távol-Keleten…

  11. Azért az egy óra alatt lezajló események kicsikét össze vannak zsúfolva.

    Tegyük fel hogy lesz valami amiből globális összeomlás lesz.
    Mennyi idő kell ahhoz, hogy pl az usa, argentín, német és pl indiai polgár úgy érezze hogy neki most rossz mert az ukrán határon elkezdenek ropogni a fegyverek?
    Biztos nem egy óra, inkább egy hét vagy több.
    Ha bezárnak a bankok, intézmények, üzletek?
    Ezt megvalósítani sem lehet egy óra alatt…

    Mire az otthon ülő tömeg eszmél az minimum 3 nap.

    A repülővel szélsebesen terjedő járványnak is több hónap kellett mire kínából ideért.
    Pedig nem karavánokkal jött a vírus meg vitorlás hajókkal.

    Azt hogy a hajót mikor hagyják el a fejesek észre sem fogjuk venni. Most sincsenek jelen fizikailag a bankokban, intézményekben, üzletekben.
    A dolgozóknak pedig miért is adnának ki bármilyen „kármentési” utasítást?
    Az lenne csak az igazi felhívás keringőre, pláne globálisan mindenhol.
    Megmenteni nem tudnak vele már semmit, az ingatlanok ki lesznek rabolva, fel lesznek gyújtva, stb.
    Az áru bennük kb párnapnyi cucc, a készpénz értéke ugyanúgy nulla lesz, mint amire nyomtatják.

    Szerintem.

  12. 5, Fényhozó Kerub:

    Cimborák már sok évtized óta. Így jobban hangzik?

  13. 3714-fegyverszallitas / 19. Tibor bá
    „ja, és az ukrán nyelv gyakorlatilag megegyezik az orosszal.”

    3720-osszeomlas / 8. Ábel
    „Hisz ukrán nép nem is létezik, az ukrán nyelv csak az orosz egy nyelvjárása.”

    * Tisztelt Tibor bá és Ábel
    Ha ismernétek a Lengyel és az Orosz nyelvet akkor tudnátok, hogy az Ukrán nyelv főleg e két nyelv kereszteződése.

    * „Balkán lángokban: Bosznia szétesik: A Szerbek távoznak! A Daytoni békeszerződés összeomlik! A Boszniai szerb parlament ma ülésezik, hogy megkezdje a boszniai közös intézmények elhagyásának folyamatát.”

  14. 11, Horváth Csongor:

    dehogy feledkezünk meg a törökökről még ha nem is mutatja őket a tv.

    Törökország kurd női politikusokat és aktivistákat vegzál, piszkál. (Miért nem a peshmerga terrorelhárító női harcosokat basztatja amúgy a ringben? ) Pont úgy mint ahogy Szíriában szórakoztak a nagy erős juszufék a szír nőkkel…

  15. Az azért senkit ne lepjen meg, hogy repülőgépekkel kölcsönösen tesztelik egymás légifelderítési és légirendészeti képességeit a NATO és Oroszország viszonylatában a felek. Az már a zajkeltés részre, hogy ebből mikor lesz az adott sajtótermékben hír az adott nagyhatalom érdekei mentén.
    Ezek a repülések kvázi mindennaposak, és azon se lepődjön meg senki, hogy a felderítőgépek is rendszeresen repülnek a nemzetközi légterekben az épp aktuális határokkal párhuzamosan, mert megy a kölcsönös „porszívózás” és ilyenkor 200-400km közötti távolságra belátnak az elektronikai felderítőgépek az adott területre, és minden elektronikus, kommunikációs, stb. jelet rögzítenek, majd dekódolnak is.
    Ez egy ilyen „popszakma”, az hogy épp hírt azaz zajt csinálnak belőle adott napra, hétre az a Hibrid Hadviselés része, miközben ezek a napi rutin részét képezik mind Oroszország, mint a NATO részéről.

  16. Méé’ nem arról beszélünk, hogy Emmanuel Macron miért is jön a magyar fővárosba? Pláne most a sötétződ német koalíció előrelépésekor…biztos nem a déli migrációt beszélik meg.

  17. 16 – Python:
    Igen, de ezek a katonai játszadozások az orosz államhatárhoz közel történnek. Miközben Észak Amerika körül nem történik semmi. Ne tegyünk hát egyenlőség jelet Oroszország és a NATO közé.

  18. 18: Tibor bátyám, Alaszkánál és a Balti-államoknál mindennapos ez az oroszok részéről. Idehaza a balti repülésekről hallani, amikor épp zajkeltés van. Az alaszkai repülésekről max. akkor hallani amikor Tu-160 gép v. géppár is repül arrafelé. A USA az orosz porszívózásoktól nem szokta a vészharangot kongatni, pedig Alaszkából éppenséggel a HARP, az ABM rendszerek főbb elemei, stb. miatt van bőven mit begyűjteni.

  19. 17: János, az atomenergia miatt tárgyal OV -val, mert ezen a területen érdekszövetségesek EU -s szinten.
    Viszont Macron sajtóirodája azért tegnap egyből bedobta, hogy a budapesti francia nagykövetségen a V4 csúcs után Macron tárgyal Karácsonnyal, Marki-Zayal, Dobrevvel és Donáthal is. Mondjuk a Momentum új elnökén sem csodálkozom, hisz ez a párt kvázi Macronék „kreálmánya” és a jelenlegi francia elnök egyik előretolt „lándzsahegye” hazánkban és az EU -ban is. Az egész Fekete-Győrre volt felépítve, csak hát az élet mást hozott…!
    @https://hvg.hu/itthon/20211210_Macron_Karacsonnyal_MarkiZayval_es_Dobrevvel_targyal_hetfon

  20. „Megszavazta a boszniai szerb parlament pénteken késő este a nagyobb önállóságot, a szövetségi intézmények egyes jogköreinek átvételét, ami az országrész függetlenedésének első lépése lehet Bosznia-Hercegovinában.

    A képviselők arról szavaztak, hogy az országrész intézményei “átveszik” az országos igazságszolgáltatási, védelmi, biztonsági és adóügyi szervek jogköreit.
    …azt követően kezdett el beszélni a szövetségi intézményektől történő elszakadásról, hogy a nemzetközi közösség korábbi főképviselője, Valentin Inzko törvényerejű rendeletet hozott, amelynek értelmében a srebrenicai népirtás, valamint más emberiesség elleni bűnök tagadása börtönbüntetéssel sújtható. Hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetést kaphat az, aki nyilvánosan helyesli, tagadja, lekicsinyli vagy megpróbálja igazolni a népirtást, vagy így tesz más olyan háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekménnyel kapcsolatban, amelyet valamely hágai vagy boszniai bíróság bizonyítottnak mondott ki. Ezt a rendeletet a boszniai Szerb Köztársaság nem hajlandó végrehajtani – közölte akkor a boszniai szerb politikus, és azóta erre hivatkozva az országrész egyre több szövetségi törvénytől próbál elszakadni.
    ..A nemzetközi közösség főképviselőjének … joga van törvényeket is hozni, nemcsak felügyelni a békeszerződésben foglaltak alkalmazását.
    …arról is döntöttek, hogy hat hónapos határidőt szabva azzal bízzák meg a kormányt, fogalmazza meg az országrész új törvényeit, amelyek világosan kimondják, pontosan milyen jogosultságai vannak a boszniai Szerb Köztársaságnak, és milyen kérdésekben nem köteles követni a szarajevói központi intézmények iránymutatását főként az adóügyek, a hadügy és az igazságügy területén.”
    MTI 2021. december 11., szombat 14:05

  21. Lehetséges, de ezen a területen nem valószínű. Más a helyzet, mint amikor még Jugoszlávia volt, a szerbek voltak a főnökök és azok is szerettek volna maradni.
    Boszniában a három, elvileg egyenrangú félből az egyik így döntött. Ezért most senki nem fog bombázni, a bosnyákok aligha mennek szerb területre, legfeljebb panaszkodhatnak, a nemzetközi szervezetek meg helytelenítik. Azt még nem mondták ki, hogy nem maradnak Bosznia része és csatlakoznak Szerbiához (nyilván ez a cél), csak gyakorlatilag nem lesznek azok. A horvátok meg kivárnak és majd követik a szerb példát. Ők kisebbek, így nem lesznek rossz fiúk, ha meg szétesik Bosznia, akkor már nyugodtan leválhatnak.

  22. Az Ukránoknál sanszos volt , de talán ,ott enyhülni látszik a dolog

  23. 16, Python

    a „porszívózás” a digitálisan kiterjesztett csatatereken is fontos tényező lesz, amikor az érzékelőket (emberek, drón, műhold, szájbertér, közösségi csoportok) is megtévesztik vagy épp hamis adatokkal manipulálnak a saját hálózatukon? Sőt, így mindenféle baráti erő azonosítót is már békeidőben össze tudnak gyűjteni, hogy a begyűjtött adatokat szimulálva egy célterületen az ellent úgy megtévesszék, hogy az a támadás, beszivárgás, hackerkedés közben felfedje magát?

    Szerintem Kijev jövőbeli sorsa végleg eldőlt pár éve Iljovaszk (ha jól magyarosítom) városában. Módern városi ostrom megtámogatva underground politikával és helyi militarizált csapatokkal, gyakorlati tisztekkel, ellátmánnyal, propagandaszöveggel.

  24. 26: János, a válaszom: is, is. Fontos ott is, de az elektronikus hírszerzés békeidőben is nagyon fontos dolog. Sokkal fontosabb mint azt Gipsz Jakab csak gondolni is merné…!

  25. 28. Andrew

    Egy hasonlóan jó cikk az Our Finite World-ről:
    https://ourfiniteworld.com/2021/11/10/our-fossil-fuel-energy-predicament-including-why-the-correct-story-is-rarely-told/

    A fosszilis tüzelőanyaggal kapcsolatos energia szorult helyzete, amely magában foglalja azt is, hogy miért mondják el ritkán a helyes történetet

    Furcsa módon az energiaproblémánk természetével kapcsolatos zűrzavar nagy része abból fakad, hogy gyakorlatilag mindenki jó híreket akar hallani, még akkor is, ha a hír nem túl jó. A mainstream médiában többnyire abból a szemszögből látjuk az információkat, amit az emberek hallani akarnak , nem pedig abból a szempontból, hogy mi a történet valójában . Ebben a bejegyzésben elmagyarázom, miért fordul elő ez a helyzet. Azt is megmagyarázom, hogy jelenlegi energiahelyzetünk miért kezd egyre inkább energiahiányos helyzethez hasonlítani, ami gazdasági összeomláshoz vezethet.

    https://ourfiniteworld-com.translate.goog/2021/11/10/our-fossil-fuel-energy-predicament-including-why-the-correct-story-is-rarely-told/?_x_tr_sl=en&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=sc

  26. Re:29
    Ha egy civilizáció energia hiányos helyzetbe kerül, és a fenntartáshoz nincs elegendő magas EROEI-jó energia forrása, akkor annak a civilizációnak lehúzzák a rolót…

  27. Már ők is „ijesztgetnek”?
    Globális éhínség és háború jöhet 2022-ben? – Demkó Attila
    Demkó Attila, az MCC Geopolitikai Műhelyének igazgatója volt a vendégünk, akivel a német külügyminiszter nukleáris leszerelésről szóló tervéről, Kína fegyverkezéséről, a koronavírusjárvány gazdasági és geopolitikai következményeiről, az éhínségből adódó katonai konfliktusokról és a következő időszak kihívásairól beszélgettünk.

    00:14 Leszámolna a nukleáris fegyverekkel az új német külügyminiszter
    01:45 Zöldkérdés vagy háborús ideológia?
    02:37 Lehet koalíciós feszültség a nukleáris leszerelés tervéből?
    03:27 A nukleáris fegyverek szerepe napjainkban
    04:49 A nukleáris fegyverek színvonala országonként
    06:08 A kínai fegyverkezésről
    07:43 Várható világméretű konfliktus?
    10:08 A koronavírusjárvány gazdasági következményei még nem teljesen láthatók?
    11:35 Műtrágyahiány
    12:58 Éhínségből katonai konfliktusok?
    14:36 Meg lehet előzni a rossz folyamatokat?
    17:59 Ki hogyan avatkozik be a választásokba?
    19:22 Szerbiának nem kellenek a boszniai szerbek?
    19:45 Szerbia és az EU-s csatlakozás
    22:23 Lesz olyan nagyhatalom, aki egyesíti a világot?
    24:30 Több pólusú világ
    26:13 Ha valaha lesz háború, be kell vonulni katonának?

  28. 31. kakukk,

    meghallgattam, nagyon durva.
    Tegnap néztem az európai gáztőzsdét, 135 euróig vagy akörül ment fel a gáz megawattóránkénti ára.(Most 134,2-n áll) Ez az egy évvel ezelőtti árszintnek kb. 8-9 szerese.
    Rossz belegondolni is, hogy mi lesz ebből műtrágyafronton, ipari termelés, áramtermelés, de akár Európa bármilyen energiaellátásának területén.

    Műtrágya 4-5 szörös áron van máris, sok termelő nem vesz, mert nem éri meg ilyen áron, termésátlagok visszaesnek, ami meg lesz, az jó drágán lesz kínálva. Az a nyugati kb. 200 millió ember és az az afrikai, ázsiai, dél amerikai 2-3 milliárd ember, akik eddig is alig tudták megvenni az alap élelmiszereket, mi lesz velük jövőre, ha mondjuk kétszeresére drágul minden élelmiszer?

  29. UK: Most közeledünk az esti áramfogyasztási csúcshoz. Jelenleg az összes áramfogyasztás 54%-át földgáz égetésével termelik az Egyesült Királyságban. Bár van rengeteg szélforgó és atomerőmű is, az atomerőművek mindössze a jelenlegi villamosenergia fogyasztás 13%-át adják és mivel elég szélcsendes az idő, a sok ezer szélforgó torony a fogyasztás kevesebb mint 3%-át adja jelen pillanatban.

    Így most is -meg oly sokszor – a rohadt drága és alig pár napra elegendő tározókapacitással – gázra vagyunk utalva mind fűtés, mind elektromos energia szempontjából.

    https://grid.iamkate.com/

  30. 30 dajtás
    És hol tartunk most EROEI-ben? Te szoktad emlegetni hogy nem leszünk energia híjján a fúziós dolgok miatt.Nem kötekedésből írom hanem hogy beszélgessünk:D.

    31.kakukk
    Az ultrahang youtube csatorna jó, bár mint mindenütt itt is jellemző a hatásvadász címek adása.

    32.Gyarmathy
    Kíváncsi leszek hogy vajon visszakorrigál e a gáz ára valamelyest mondjuk 1 éves távon.
    Mert gáz az még van a föld alatt későbbre mondták a peakot(talán 10-30 év nemtudom), de amikor a peakot számolták akkor biztos nem volt még ilyen nagy gázfogyasztás a világban, úgyhogy szerintem hamarabb elérjük a peakot, de már előtte is nagy gebasz lesz lásd a mostani helyzetet, pedig még a peak pár év.
    Nincs időm utánnanézni, de elvileg műtrágya van csak drágán (először úgy volt hogy nem is termelnek a gyárak)

    „Az a nyugati kb. 200 millió ember és az az afrikai, ázsiai, dél amerikai 2-3 milliárd ember, akik eddig is alig tudták megvenni az alap élelmiszereket, mi lesz velük jövőre, ha mondjuk kétszeresére drágul minden élelmiszer?”
    Ez előidézhet egy válságot mert majd ez a nép már nem tud kütyüket venni hanem élelemre kell a pénz így a gyáraknak sem kell termelni.
    Ráadásul nem csak az élelem drágul hanem minden.És igen valószínű hogy még a 5-10-szeres gázár átrázódik mindenen időben(nagyfogyasztói szerződések, beszállítói láncok, régi készletek kifutása) az még nem most lesz.Tehát még további nagy drágulás várható, mert még nem futott végig legyen az majd a jövő évi élelem de akár csak egy taliga is aminek az előállításához présgép, hajlítógép és áram kell.

  31. Amúgy karácsonyi bevásárláskor érdemes egy körképet csinálni mindenkinek az élelmiszerárakról .Nem csak menni és a kocsiba rakni ami kell.Hanem nézelődni a tejtermékek, pékáruk és egyéb dolgok felett mert én is ma nézelődtem és láttam hogy sokminden ára tényleg sokat ugrott és az ember gondolkodik hogy otthagyja e vagy hozza 😀 Nem azért mert nem tudnám megvenni hanem azért mert drága lett és sajnálom rá a pénzt.
    Ja és akkor ez a drágaság jövőre még beszorzódik 1,2-1,3-1,5-2-szeres szorzóval majd vagy mégtöbbel.A fizetéseket meg valószínű nem emelik ennyivel.
    Összegezve ez még nem hiperinfláció, de egy 2-3-4x-es áremelkedés (ami még most nem annyi de az emelkedés egyenlőre úgy néz ki folytatódik így meglesz a 2-3-4x-es emelkedés jövő év végéig mondjuk 2019 kezdetétől) ami a megtakarítások 25-75%-át elviheti azért nem semmi.

  32. Re:34
    Most ahogy tudom, de ez elég bizonytalan, mert borzasztó nagy szórás van az adatok között, valahol 12-13 körül van átlagban, ami már a fejlődésre nem elég, és csak billegősen elég a stagnálásra(attól függ ki milyen energia hatékony gazdaságot üzemeltet). Földön lokálisan persze lehetnek jobb értékkel bíró energia források, ott van is még érdemi fejlődés, de ahol nincs olcsó energia, ott már csak sorvadás van.
    Helyzet az, hogy a jelenlegi döntéshozó garnitúra képtelen kilépni a saját árnyékából, és csak a régi kaptafát képesek tovább nyomni. Egyik buzzword a hidrogén gazdaság, de ez úgy zsákutca, mint ide Jeruzsálem.

    A jövő energia mixe nem megújuló alapú lesz, és nem is forró fúziós, ami inkább egy klasszikus „agylefogós” pénzszivattyú, hanem ma még egzotikusnak tűnő LENR, és más „nukleáris” energia források, de ezek nem fissziós energia termelő módszerek, hanem a magerőket kihasználó kis léptékben(10kW – ~2MW) működő megoldások lesznek. Nagyobbakhoz exztrém drága egyedi félvezetők kellenek, ezért lesz szerintem inkább decentralizált a termelői oldal, másrészt ezt lehet nagy szériában olcsón gyártani( egy jó minőségű 3F 60kW-os ~70kg súlyú inverter cirka 5e EUR).
    Ha nem kell 100MW-os méretben gondolkodni, akkor a jövő a decentralizált 1-2MW-os erőműveké lesz és a kicsi háztartásiaké, mert ezt lehet viszonylag gyorsan(min egy évtized) legyártani.
    Elég sok változás lesz a jövőben, ami fenekestül felfogatja majd az energetikát, de örökké a fosszilisek csöcsén nem lehet lógni. Ez egy klasszikus civilizációs ugrás, amit vagy meglépsz, vagy nem, de akkor lehúzhatod a rolót…

    Gáz ára ma nagyrészt spekulatív, mert elbalfaszkodták a ÉÁ2 vezetéket.
    Igazi „hazaáruló” aknamunka a döntéshozók részéről.
    Majd változni fog, ha nem lesz mivel fűteni.
    Sikertörténet az EU-s gáztőzsde, ami abban a szellemben született, hogy olcsóbb legyen a beszerzés…

  33. Balhé abból van, ha a fali konnektorból nem jön áram. Azt rögtön megérzi mindenki.
    A klíma jól hangzik, mindenki helyesel, tenni meg nem tesz (mert az fáradságba, pénzbe kerül, eredménye meg nem látszik), meg sokat úgy sem tudna.

  34. 34. andrew,

    Lehet, hogy a tavasz közeledtével visszakorrigál az ára a gáznak vagy legalább jelentősen csökken, de műtrágyát most kell gyártani a jövő évi terméshez így a jelentős élelmiszer drágulás borítékolható.

    Valamelyik nap olvastam, hogy a magyar tározókból kipumpálják a párnagáz jelentős részét, pedig annak ott kellene maradnia technológiai okokból. Magyar viszonylatban több száz millió köbméter gázról van szó. Ez arra utalhat, hogy hosszútávú gázszerződés az oroszokkal ide vagy oda, mégiscsak gond van magyar vonalon is. Nem megy elég gáz vagy nagyon drágán megy a gáz Magyarországra.

    Meg is van a cikk: https://www.vgfszaklap.hu/hirek/6768-kolcsonadjak-a-parnagazt

  35. 41.Gyarmathy

    Akkor ezek szerint itt nálunk is gond lesz a gázzal..az az lehet,hogy nem lesz..
    Boritékolható jövöre a brutális élelmiszer ár emelés..

  36. 42. Apofis,

    A cikk utolsó mondatában: .. ” a hazai kereskedelmi gáztárolók töltöttsége rohamosan apad. Jelenleg az elérhető legfrissebb, december 12-ei adatok alapján 47,34 százalékon áll a mutató.”

    Ez a szint október 10-én kb. 84% volt, úgyhogy két hónap alatt nem túlzottan hideg időjárás mellett elég rendesen leapadt, ami szintén arra mutat, hogy nem sok gáz jöhetett október óta Oroszországból.

    A friss adatot is megnéztem, ami tegnapra 43,32%-ot mutat. Ha ez így folytatódik és még hideg is lesz a következő hetekben, akkor már januárban érdekessé válik a helyzet.

    Itt lehet megnézni az aktuális adatokat:

    https://mfgt.mvm.hu/Adatpublikalas/Taroloi-kapacitasok-es-napi-adatok

  37. Re:37
    Ha nincs elég energia, akkor a civilizáció összeomlik, és letolt gatyával várjuk a klímából fakadó élelmiszer hiányt.
    Ha viszont van sok olcsó energia, akkor tudunk tenni a klíma anomáliák ellen, és legrosszabb esetben zárt élelmiszer termelésre állunk át(klimatizált üvegházak), és szűkösen, de jól lehet lakatni a népet.

    Persze már első nekifutásból fel lehet adni, de sok ember nem adja olyan könnyen a bőrét…(Ha szorít a hurok, akkor nagyon sok problémát meg tudunk oldani, amit a lustaság, és ellenérdekeltség miatt nem tettünk meg.)

  38. 44 – Bandi:
    Korunk legnagyobb problémája a megbízható információ megszerzése. Virágzik a dezinformáció gyártása. Amiket belinkeltél azokról sose hallottam.

  39. 43. Gyarmathy

    Az őszi betárolás legmagasabb értéke 76.03% volt szeptember 30-án. Október tizedikén alig valamivel, de kevesebb az adat(74.95%). Korábbi évekre visszanézve adott időszakban jóval kevesebb gázzal is nekiindultunk a téli szezonnak.

    Betárolt maximum Kitárolás minimuma
    2021.09.30 76.03% 2021.12.18 43.32%
    2018.09.30 61.10% 2018.12.18 43.60% 2019.03.28 7.1%
    2017.10.27 63.70% 2017.12.18 46.20% 2018.03.31 1.9%
    2016.10.06 45.50% 2016.12.18 27.90% 2017.03.17 4.7%
    2015.10.27 35.30% 2015.12.18 28.40% 2016.03.30 3.5%
    2014.11.24 58.80% 2014.12.18 53.80% 2015.04.19 6.2%
    2013.11.11 33.90% 2013.12.18 26.20% 2014.03.24 6.8%

  40. Gazdasági helyzetkép – Covid után, Covid előtt?
    Válságkezelés és újraindítás
    „Hogyan tovább Magyarország az Európai Unióban, a globális világban?”
    című előadás- és vitasorozat 151. konferenciája melynek témája
    „A magyar gazdaság és államháztartás a 2021. év végén, jövő évi kilátások”
    AZ ONLINE KONFERENCIA
    3 önálló videóban
    Előadó:
    PROF. DR. KOVÁCS ÁRPÁD egyetemi tanár, a Költségvetési Tanács elnöke, a GTTSZ elnökhelyettese
    Nem nagy nézettségűek ezek a csatornák, a szokásos időtartamú előadásokat már kevesen nézik végig, pedig sok információt tartalmaznak és belátást engednek a döntéshozói gondolkodásba. De talán jobb is így, mert megmaradnak szakmainak.
    https://www.youtube.com/watch?v=99emJRAWa_4
    Az előadás a negyedik perctől kezdődik.

  41. 48. malt71,

    Köszi a számokat, én nem láttam ezeket. Csak tavalyig tudtam visszamenni, tavaly december 18-án a magyar gáztározók töltöttsége 82% volt a mostani 43%-al szemben.
    De ezek szerint volt már alacsonyabb is ennél a korábbi években.

    Ez a bloomberg cikk arra figyelmeztet, hogy miközben kevés az energia Európában, most hidegebbre fordul az idő,(tehát sokkal több gáz és villamos energia kell majd) miközben a németek 3 atomerőművet állítanak le év végéig és a francia atomerőművnél jelentős kiesés várható január elején. Akár iparágak leállítására lehet szükség, hogy maradjon elég gáz és áram a lakosságnak meg a fontosabb dolgokra. Az áramtőzsdéken 400 – 640 euró/megawattig ugrottak az árak. (Ez az magyarországi lakossági árnak kb. 4-7 szerese)

    Azért különösen érdekes ez, mert Magyarország (nemcsak gázból) áramból is behozatalra szorul.

    https://www.bloomberg.com/news/articles/2021-12-19/the-rollercoaster-energy-market-is-now-at-the-mercy-of-weather

  42. Ilyash György, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója volt a vendégünk, akivel a Putyin-Biden csúcstalálkozó tanulságairól beszélgettünk. Tényleg az új világrend bevezetése a cél? Mi az orosz és mi az amerikai érdek? Hogyan teljesített Biden és hogyan Putyin? Kiderül a beszélgetésből.

  43. 50. Gyarmathy
    Ki, mit szeretne kihallani belőle.
    A Róna interjú politikai vélemény, a másik egy adatokra támaszkodó közgazdasági előadás.
    Ami nekem új volt:
    Lengyelország és Magyarország nettó befizető lehet. – (kilépni nem érdemes, mert addig érdekes az ország Kína, Oroszország és Izrael számára, amíg bent vagyunk.) –
    Az ország pénzügyi zsarolhatósága lecsökkent (60 a másfélhez). – (én nem bánnám, ha nem kapnánk meg az uniós felzárkóztatási „ingyenpénzt”, a fene sem szeretne adósságközösséget vállalni a dél-európai államokkal. Biztosra veszem, hogy a megkapott pénz ott felszívódik, visszafizetni meg közösen kell.
    Érdemes egy ma már nem jelentős támogatásért olyan kompromisszumokba belemenni, ami a társadalmat nem is hosszú távon szétrohasztja?)-
    Az állam gazdasági beavatkozása a gazdaságba fontos, a mértéke kérdéses. A pénzügyminisztérium gazdaság fűtését a jegybank és a Költségvetési Tanács fékezné. -(Róna pont az ellenkezőjét állítja.)-
    A németektől való gazdasági függés az ottani nem kedvező helyzet miatt komoly gondokat okozhat -(különösen az új kormány hibás döntéseitől tartok)-
    Kína világkereskedelmi előretörése, az ábra, amely mutatja, hogy mely országokban fontosabb kereskedelmi partner már Kína az USÁ-nál.
    2030-ra elveszti az USA Kínával szemben a katonai fölényét, Európa sehol sincs. -(ez viszont nem is távoli időpont)-
    A koronavírus-járvány felgyorsította a súlypontváltást a világgazdaságban, 2050-re az E7 országok gazdasági súlya duplája lesz a G7-ekének -(ilyen messzire könnyű jósolni, de a tendencia egyértelmű)-
    Pénzügyi stabilitás van, ez hozza a politikai stabilitást is.
    A másik előadásban, amit a Monetáris Tanács tagja tartott, elhangzott, hogy a csipphiány miatti autóipari leállások a foglalkoztatást nem nagyon érintették, mert nagyfokú a gyártásban az automatizálás. A kiesést részben pótolta az akkumlátorgyártás felfutása, bár ehhez az alapanyagokat importálni kell.
    -(Az egyértelműnek látszik, hogy Európa a leszálló ágban van. Viszont a kereskedelmünk 80%-a velük zajlik. Nyilvánvaló, hogy a süllyedő hajón inkább a fedélzetet kell megcélozni, nem a gépházba lemenni. Bár szerintem a népességcsere hatása gyorsabb lesz, mint a gazdaság térvesztése.)-
    – A zárójeles részek nem az előadásban hangzottal el, az a saját véleményem.-

  44. 53. kakukk,

    „Lengyelország és Magyarország nettó befizető lehet.”

    Miután egyelőre visszatartja az EU a pénzeket és nem adja oda Orbán rendszerének, így valóban jövőre nettő befizető lehet az ország, ha Orbán marad. Ha nem marad, akkor oda fogják adni az új kormánynak.

    „Biztosra veszem, hogy a megkapott pénz ott felszívódik, visszafizetni meg közösen kell.”

    Valami hétezer milliárdot kapna az ország, ami nem máshol szívódik fel. Érdemesebb inkább a piacról devizahitelt felvenni (ahogy Orbánék már meg is tették)?

    „Pénzügyi stabilitás van, ez hozza a politikai stabilitást is.”

    Nekem nem úgy tűnik. Elszálló infláció és forintgyengülés, amit a többszöri alapkamatemelés sem fordított vissza, talán meg sem állított.
    Nem beszélve például a 2021-re tervezett nem kevés 1500 milliárdos költségvetési hiány mára kb. 4000 milliárdnál tart. Mi lesz ebből?

    Nagyon szép az is, ahogy Kovács Árpád arról beszél mennyit költött járványkezelésre, csak épp a lényeget hallgatja el, hogy ezt az írdatlan összeget nagyon nagy részben nem a járvány társadalmi hatásainak csökkentésére, hanem ellopták, kormánypropagandára, a ner rendszerének kitömésére használták fel.

    Tudnám folytatni, de már így is hosszú lesz.

  45. 53. kakukk,

    EGy szó mint száz, Kovács Árpád meg a társai Orbán rendszerétől függenek, vajon várható tőlük valami érdemleges kritika vagy olyan infó, amely rámutatna arra a lehetséges szörnyű pályára, amerre Magyarország tart?

    Alkotmányos(politikai) válság, (és nyomában polgárháborús veszély), pénzügyi válság, milliókat fenyegető (meg már sújtó) szociális válság.
    Ezekről nem hallottam semmit. Pedig 2022-höz közeledve szerintem ezek elég égető kérdések.

    Ezt is érdemes meghallgatni:

  46. Ehhez mit szól a nagyérdemű?

    „Megemeli a kormány a rendőrök és katonák bérét”
    „A következő évben hat havi fizetésüket fegyverpénzként kézhez kapják a rendőrök és a katonák. A következő hónapokban és években további jelentős béremelések lesznek – jelentette be Orbán Viktor.”

    A hírből kiderül, hogy a rendőröknek, katonáknak 2022-ben 10% fizetésemelés plusz 6 havi fizetésüket megkapják ajándékba és még további emelések lettek kilátásba helyezve.
    Megveszi a fegyveres erőket.

    Mekkora lehet a ‘baj’, ha már itt tart az ígérgetés és osztogatás?

    https://www.klubradio.hu/hirek/megemeli-a-kormany-a-rendorok-es-katonak-beret-123095?fbclid=IwAR1kOaM-ePTxccXvMeTp_ueCtMxnB0vYgXEGczyCGCP9uVK8TPrcVmXIr9I

  47. Re:56
    Túl sokat hallgatod a „Klub Rádiót”… 😉
    Van rendőr ismerősöm, nagyon alulfizetettek. Egy közteres majdnem kétszer akkora fizetést kap, pedig azok max a „tilosban parkoló kocsikat büntetik” szintű munkáik vannak.
    Ez a fizetés emelés kb arra elég, hogy ne hagyják el a rendőri pályát az emberek, mert kórosan nagy a létszám hiány. Tudok olyan körzetről, ahol sokszor nincs este járőr, mert nincs aki szolgálatba álljon. Csak azért nem volt ebből gond, mert viszonylag nyugodt a környék, és vannak önkéntes polgárőrök, de ha belekakil a cica a ventillátorba, akkor nem lesz aki megállítsa a szarcunamit…
    Szóval ha 50%-os fizetés emelést kapnának az is kevés lenne, ami a te olvashatod szerint már Orbán építi a vedőbástyákat jel lenne, miközben ez csak arról szól, hogy ne dőljön össze a rendfenntartás.

  48. Re:56
    Ízlelgesd kicsit, nettó kb 170eFt(még 500EUR sincs) fizut kap egy rendőr, ha tiszt, akkor 300eFt körül. Ennyiért szolgálják és védik az embereket, és most kapnak kemény 10% fizu emelést, amivel az „orbáni rezsimet” bástyázzák körbe.
    Ez az év vicce… 🙁

  49. 56: Gyarmathy, ez a létszámhiány erőltetett kezeléséről szól. A fizetés emelés minimális, és a 6 havi fegyverpénzt ha aláírod, akkor 3 évig nem szerelhetsz le! A többség viszont alá fogja írni, mert kell az a 1/2 éves fizetésnek megfelelő összeg a családi kasszába rapid gyorsasággal. Ez erről szól, mert hivatalosan 98% -os az állomány feltöltöttsége a Rendőrségnél, nem hivatalosan meg…, nagyon komoly gondot okoz a nem megfelelő létszám, és a tiszthelyettesi (altiszti) állomány demotiváltsága is.

  50. 58: dajtás, és az már egy jó fizu. Láttam én már nettó 135 ezer Ft -os fizetés kiutalást is mezei őrmesternek, aki akkor épp családi okok miatt nem tudott túlórát vállalni, stb.!

  51. Re:60
    Az kb bakfitty, ennyiért még az utcaseprők sem dolgoznak.
    Most csak azért nem csökken a rendőr állomány, mert rendeletben megtiltották a leszerelést…

  52. 57 – 60.

    Értelek én benneteket Skacok, meg egyet is értek, hogy a közrendőr fizetése gyalázatosan alacsony (olvastam régebben a fészbúk csoportjukat, ahol a neveket, kitakarva, közzétették a fizetésük átutalásáról kapott sms-eket). Így visszaolvasva magam tényleg úgy tűnhet, mintha a rendőröktől, katonáktól sajnálnám a pénzt, pedig nem.

    Azon egy picit csodálkozom, hogy nektek nem tűnt fel, hogy Orbánnak 12 év után a választások előtt pár hónappal jutott eszébe fél év fizetést adni bónuszként a fegyvereseknek. Persze más csoportokkal is igen bőkezű lett, nyugdíjasok, egy évi szja visszatérítés stb..
    Nyílván semmi voksvásárlási szándék nincs ebben, meg nincs is berezelve a bukástól, csak most lett ilyen jó ember. 🙂

  53. 62: Gyarmathy, persze a választások miatt van a „pénzosztás”. Mert ha nem lenne, akkor az Egészségügyi Vészhelyzetre hivatkozva rendeletileg megint megtiltaná 1 évre a leszerelést OV és kész. Egyébként a rendészeti igazgatási dolgozók (a nem egyenruhás rendőrségi, honvédségi, BV, stb.) azaz az adminisztrációs állomány nem kap plusz pénzt…, ezt kihagytam.

  54. „Egyébként a rendészeti igazgatási dolgozók (a nem egyenruhás rendőrségi, honvédségi, BV, stb.) azaz az adminisztrációs állomány nem kap plusz pénzt…”

    Python,

    Gondolhatod, milyen jó lesz a hangulat a testületen belül. Kb. ugyanez volt az orvosok kontra szakápolók meg más egészségügyisek esetében.

  55. 64: Gyarmathy, nem hiszem, hogy ez meglepetés lesz, de kb. 2 éve hosszan beszélgettem egy rendőr őrnagy ismerősömmel. Konklúzió: Nem is értette, hogy a tiszthelyettesi és zászlósi állomány miért van még mindig felszerelve, mert a tisztek, főtisztek, tábornokok fizuja nagyjából rendezve lett, de a talpasaké…?! A „hangulat” már akkor sem volt hú de fényes, ahogy hallom azóta csak meredeken zuhant…!

    A plusz pénz az a fegyverpénz, az csak az egyenruhásoknak jár, fizetés emelés ott is lesz, de…!

  56. 55. Gyarmathy
    Abban a életkorban, amiben Kovács Árpád van, aligha érdekli a függés. Nem mai darab, az előző társaság is alkalmazta. 12:34-től elmeséli, hogyan gondolkodtak az akkoriak.
    https://www.youtube.com/watch?v=qCqjIcw8aTk
    Lengyel László számomra teljesen hiteltelen. Bár az is komoly teljesítmény, ha valakinek az összes következtetése hibás és eddig még soha nem igazolodódott a jóslata.
    Persze, aki szeretné. hogy végre bukjon már meg ez a mocsok kormány, mindenben reménykedik. A valóság viszont az, hogy az ellenzéknek nevezett valami jelenleg mindent megtesz az újabb 2/3-ért, hiába tömik bele a pénzt, irányítják a külföldi tanácsadók. Az előbbiek teljesen tehetségtelenek, az utóbbiaknak fogalma sincs az itteni viszonyokról.

  57. https://korkep.sk/cikkek/kulugyek/2021/12/21/az-oroszok-megforditottak-a-gazszallitas-iranyat-a-jamal-vezetekben-elszalltak-az-arak-europat-aramkimaradasok-fenyegetik/
    „Európa gázigényének 20 százaléka érkezik a Lengyelországon keresztül vezető Jamal gázvezetéken. A hétvége óta azonban folyamatosan csökkent a szállítás mennyisége, kedden (december 21-én) pedig megfordult az áramlás, és nyugati helyett keleti irányba áramlik a földgáz. A németek szerint minden rendben van, de a piac ismét idegeskedni kezdett, és újabb csúcsokba emelkedtek az energiaárak az irányadó piacokon. Egyesek szerint ideje felkészülni a tartós áramkimaradásokra. A képletben a földgáz csak az egyik tényező.”
    A hozzászólásban: Az oroszok nem tudják megfordítani az áramlás irányát, csak a németek.
    Valóban, hogy a fenébe tudnák? De akkor mi van itt? Már mindenki hülye? Az oroszoknak kell a drága gáz? Igaz, ilyen áron nem mindig tudnak vásárolni.

  58. Az áramkimaradás állandó téma Ausztriában. Folyamatosan megy a Blackout-ra felhívás. Jelenleg éppen a Coviddal összefüggésben is, mert hogy az Omicron miatt kieshet egyszerre több szakember. A víz- és áramszolgáltatás biztosítása miatt már most izolációba kell mennie némelyeknek. Az élelmiszerszállítás hasonlóan problémás lehet.

  59. 69 Tibor bá’
    Nyilván senki sem fogja. Azért írtam oda, hogy a hányadik perctől érdemes azt a pár percet megnézni. A többi már úgysem aktuális.

  60. 72. Gyarmathy
    A gond nem igazán az árral van, az egyszerű piaci kérdés (ugye erre szavaztunk 89-ben, tehát így jártunk). A probléma az, hogy az erőmű azért kérhetett ennyit és a MAVIR azért volt kénytelen elfogadni, mert nem volt más jelentkező, tehát az adott időben ez volt az utolsó tartalék kapacitás, azaz hajszálra lehetett az elektromos hálózat az összeomlástól. És még csak a tél elején járunk…

  61. A szakemberek már évek óta figyelmeztettek, hogy baj lesz. Az uniós szabályozásban egyetlen dolgot nem vettek figyelembe, az ellátásbiztonságot.
    https://www.youtube.com/watch?v=o367LSMmhQc
    2018. 05. 14.
    Dr. Gerse Károly
    Hogyan tovább ellátásbiztonság?

    A rögeszméikhez ragaszkodnak, Belgium 2025-ig leállítja az összes atomerőművét, Németországban az év végén három atomerőművet és jónéhány szénerőművet lekapcsolnak a hálózatról (-8900MW). Nem gond, majd pótolják importból (amikor meg süt a nap és fúj a szél, a többletáramot kényszerből negatív áron adják el). Itthon a Paks II. ellenzői is azt hajtogatták, minek építeni, egyszerúbb venni (persze, a hiánypiacon).
    Hiány esetén először saját forrás, majd import, utána a nagyfogyasztók lekapcsolása, végül a teljes „blackout”.
    Németországban a harmadik lépés már mindennapos. Ennek következménye kiszámítható, olyan helyre kell az üzemet áttelepíteni, ahol biztonságos az áramellátás.

  62. 73. gabiiii,

    Egyszerű piaci kérdés, azt mondod. 10 millió forint/megawatt?
    Nagyon súlyos anomáliára mutat rá szerintem.

    Érdekes a videó, amit kakukk belinkelt. A szakértelem rendelkezésre állt már évekkel ezelőtt is az országban. Közben mindenre is jutott pénz, de arra nem, hogy az állam építsen néhány kiegyenlítő erőművet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük