(3706) Betekintés

Közreadó: Gyarmathy

Egy szösszenet az intenzív osztály mindennapos életéből…. Feketén fehéren

Szerző: egy COVID ITO orvos

A következőkre számíthatsz, ha Covid Intenzívre kerülsz, ami kéltféle módon történhet:
egyenesen a sürgősségiről vagy egy másik Covid osztályról. Egy a közös, bárhonnan is jössz, már nagyon fulladsz… Előbbi esetén elég nagy megrázkódtatás lesz a környezet, az utóbbiak viszont már sejtik, mi is vár rájuk. Először is kapsz egy szuper ágyat – újabb jó hír (több millióba kerül egy ilyen). Aztán levetkőztetünk teljesen meztelenre, akárhány éves is vagy.

Felragasztunk rád elektródákat, melyekkel a nap 24 órájában nézzük a pulzusod, kapsz egy vérnyomásmérő mandzsettát, kapsz egy csipeszt az ujjadra, (jó lenne, ha nem lenne műkörmöd, mert akkor nem jól működik) amellyel a vér oxigén szintjét monitorozzuk. Majd látni fogod, ez a legfontosabb mérő műszered lesz. Kapsz egy katétert is, mert sajnos az intenzív osztályon nincs WC, amúgy sem lenne erőd kimenni. Ugyanezen okból kifolyólag kapsz egy pelenkát is. Akkor is ha 30 éves vagy, akkor is, ha 70. Ja, hogy Neked AZ úgy nem fog menni? Hát, kénytelen leszel megszokni. Ahogy a mosdatást is ott az ágyban. Aztán kapsz egy artériás kanült valamelyik csuklódba, amin naponta többször vért veszünk. Erről jut eszembe, naponta 5-ször megszúrjuk az ujjadat, hogy megmérjük a vércukrodat, mert a Covid sajnos felborítja cukor háztartásod.. előbb utóbb inzulint is fogsz kapni. (meg ezen kívül rengeteg vitamint, infúziót, gyógyszert – többek között Remdesivirt is, melyet csak tavaly júniusban engedélyeztek és hosszú távú hatásai ismeretlenek, amik miatt annyira de annyira aggódnak az oltásellenesek).

És kapsz egy maszkot az arcodra. Olyan, mint egy búvármaszk. Jó szorosan rögzítjük a fejedre. Ez, ahányszor levegőt veszel, nagy nyomással pumpálja beléd az oxigén dús levegőt. Szörnyen fog szorítani, de nem lazíthatunk rajta, mert akkor ereszti a levegőt, leesik a nyomás. És ezt a gép hangos sípolással jelezni is fogja. Amúgy is minden csipog körülötted éjjel nappal. Nyugi, pár nap után már fel sem tűnik ez a zaj. Ezt a maszkot – NIV maszk a neve – eleinte még kis időre le lehet venni. Óriási megkönnyebbülés lesz, majd meglátod. Ilyenkor ehetsz, ihatsz. Aztán ahogy romlik az állapotod, egyre kevesebb lesz ez az idő… Végül eljutsz oda, hogy egy kanál étel után már vissza kell tenni. Örülsz, ha pár kanál tápszert tudsz enni egy nap. Ekkorra már cserepes lesz a szád, a maszk pántjai kisebesítik a bőröd, bárhogy is próbáljuk ezt kivédeni. És ez még nem a lélegeztető gép. Akkor elaltatunk és nem tudjuk fel tudunk-e ébreszteni valaha…

A drága ágy sem lesz már kényelmes, fájni fog a derekad, pár nap után minden bajod lesz benne. Nem tudsz úgy aludni, ahogy szoktál, mert csak félig ülő helyzetben tudsz létezni. De nem ez lesz a legnagyobb bajod. A legnagyobb bajod az lesz, hogy nem elég a levegő. Szerintem ez az egyik legfélelmetesebb érzés a világon… Amikor nem elég a levegő. Lassan elveszíted az időérzékedet… azt sem fogod tudni milyen nap van… és nem is fog érdekelni, hogy nincs híred a külvilágról, itt nincs tv, WiFi. Hiányozni fog a családod. A férjed, feleséged, gyereked, apád, anyád nem jöhet be hozzád. Max beküldenek egy fényképet vagy egy gyerekrajzot. Gyógyulj meg apa/papa stb. felirattal.

Magányosnak, elveszettnek fogod érezni magad, nincsenek arcok körülötted csak szemek a maszkok mögött. Nem látod a beteg társakat, mert függöny választ el tőlük, csak a hangokat hallod, ahogy ők is küzdenek a levegőért, az életben maradásért. Sajnos tudni fogod azt is, ha a melletted lévőknek nem sikerült… Hallod a család sírását, amikor bejönnek elbúcsúzni. Mert egyszer és egyben utoljára bejöhetnek. Nem látod, de hallod a függönyön keresztül. Nem tudsz elbújni, elmenekülni előle. Ahogy mi sem tudunk. De mi 12 óra múlva hazamegyünk a családunkhoz, és pár órára elfelejthetjük ezt az egészet, ha tudjuk… Te viszont ott maradsz, a félelmeiddel, az oxigén hiányoddal. Csak reménykedhetsz, hogy nem adtad át a kórt idős szüleidnek, a párodnak, gyerekednek. És ott marad veled a bizonytalanság, hogy mi lesz veled…túléled-e.. ki kerülsz-e innen élve.. Imádkozol a neked tetsző Istenhez, még akkor is ha nem vagy hívő. És hiába gondolsz arra, bárcsak ne vettem volna az egészet olyan könnyedén… Már késő.”

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

251 gondolat erről: „(3706) Betekintés

  1. Ezt kellene osztani a fb oltásellenes csoportokban nem a baromságokat a chipről meg Bill Gates-ről. Bár kétlem hogy a vallásos fanatizmussal tagadókra hatna 🙁

  2. Üdv mindenkinek,
    Nagyon jó írás. Nagyra értékelem azokat, akik jól tudnak fogalmazni. Egyébként egy ismerősöm kb pont egy éve, ( amikor még nem volt oltóanyag) ugyanezt átélte. 40 év alatti hölgy. Teljesen egészséges, semmi előzetes betegség.
    És csak kicsin múlott, hogy nem került gépre.
    Utána pedig még hetekig nyengeség, szédülés.

  3. Nekem rögtön Kóbor jutott eszembe, aki most küzd éppen az életéért mélyaltatásban.
    Állítólag ő is megrögzött oltásellenes volt.
    Kívánom, hogy sikerüljön neki megküzdeni, de azért nagyon kíváncsi lennék, hogy most mi a véleménye az oltásról…

  4. 4 – hubab:
    Én nem vagyok ilyen jóindulatú. Kóbor dögöljön meg. A társadalomnak sokkal több haszna van a halálából, mert egy rakás általa megbutított ember észhez térne.

    Mindenkinek jogában áll hülyének lenni, megdögleni, de nincs jóga másokat becsapni.

  5. 5. Tibor bá’

    Az a baj, hogy jól mondja és helyesen látja Tibor bá’!

  6. Kóbor Jánossal készült riport 2020 júliusában.

    Úgy érezte, hogy rá nem jelent veszélyt ez a vírus.

  7. Az érem másik oldala. Avagy, a tagadókat lehetetlenség megyőzni.

    Ez a konkrét videó megrendelésre készült, PR célokra. Üzleteti alapon, kihasználva szerencsétlen sorsú embereket.
    Ugyanilyen videót le lehetne forgatni minden nap, mondjuk utolsó stádiumban levö onkológiai páciensekkel. Csak arra még nincs oltás.

    Tibor bá’, ezt beszoptad rendezen. Mondjuk, mentségedre legyen mondva, nem vagy egyedül. Ez a videó sok helyen elérte a célját, mert a tényeket és azokból való következtetéseket az emberek nem tudják különválasztani.

    Ez a videó megfelel annak, mint amikor Tom Lantos bemutatta a szenátusban az iraki nagykövet lányát, mint a rezsim áldozatát. Azzal a különbséggel, hogy itt szerencsétlen embereket használtak fel a legaljasabb módon.

    Ez a hozzászólás egy kivétel, mert van ami nálam is kiveri a biztosítékot…

  8. „(3706) Betekintés”

    “Az egészségügyi diktatúra minden készséges cinkosa kijött, hogy ijesztgessen a szkeptikusok ellen?”

    “Gyarmathy”
    “Olvasom, hogy közel 700-an vannak már lélegeztetőn Magyarországon, akikből vagy 600-an fekete zsákba kerülnek több napi vagy heti kínlódás után.”

    Tisztelt “Gyarmathy”
    Ezeket a Covid intenzív osztályokat már rég be kellet volna zárni és azokat akik elrendelték a bevezetésüket az emberiség elleni büntettek vádjával nemzetközi biróság elé állitani.
    Naiv oltottak, elhiszik azt, hogy Ők a kivételek.

  9. “Ezeket a Covid intenzív osztályokat már rég be kellet volna zárni és azokat akik elrendelték a bevezetésüket az emberiség elleni büntettek vádjával nemzetközi biróság elé állitani.”
    Hú de nagy arcod van… Majd amikor téged vinnének intenzívre, akkor tiltakozz, hogy köszi te jól elvagy oxigén nélkül.
    Ahhoz mit szólnál, ha valaki Téged javasolna bíróság elé állíttatni emberiség elleni büntettek vádjával a terjesztett dezinformációid miatt?

  10. 10.Avatar: Ááá, erre a görögre szükség van. Mint a pápa tökére. 🙂

  11. Tibor bá’, Tia
    Én meg úgy vagyok vele, hogy ha már valaminek, annak még nagyobb hatása van a közvéleményre, ha valaki egy látványosan életveszélyes helyzetből nagy nehezen kikeveredik, és erről kell neki számot adni, értékelni utólag.
    Főleg ilyen kijelentések után, hogy” ez a vírus rám nem veszélyes”.
    Nekem az sem tetszik, mikor nyugaton a késelő terroristát a rendőrök egyszerűen lelövik, mikor nem indokolható az adott helyzetben, mert elég lenne lábon lőni, és utána bíróság elé citálni, lecsukni.
    Ennek még nagyobb ellenpropaganda értéke lenne, hiszen egyik terrorista sem vágyik életfogytiglani börtönre, annál inkább vértanúságban megdicsőülésre.
    Tudom, rossz a hasonlat, de szívesen vennék Kóbortól is egy mea culpát, mikor szembesítenék korábbi nyilatkozataival, ahogy az Patakival megtörtént…
    Igaz, “aki valaha” arra is azt mondaná, ezt is csak megrendezték…

  12. 12. hubab

    A tagadókra nem lenne hatással egy “feltámadt” híresség szánom-bánomja. Pont fordítva: egyből az lenne, “hát megmondtam hogy ez csak egy nagy semmi és simán megúszható.”
    Engem nem érdekel Kóbor. Pontosabban az a bajom, hogy biztos vagyok benne hogy ECMO-n van, máskülönben miért pont a Városmajoriban lenne.., na és itt a kérdésem, hogy Gipsz Jakabot is átszállították volna-e oda ha látják mekkora a gond, vagy vállat vonnának hogy hát így járt..

  13. 13: Tia, Gipsz Jakab 90% eséllyel meghalt volna, vannak egyenlőbb VIP betegek az egyenlőbbeknél…!

  14. A szombathelyi kórházban 50 százalékban van leterhelve az intenzív osztály, ami azt jelenti, hogy 17-18 ember van lélegeztetőgépen, egyébként a kórházban stabil a helyzet – mondta Nemény András a szombathelyi közgyűlés csütörtöki ülésén, amelyről a Nyugat.hu tudósított. Az összellenzéki támogatással megválasztott polgármester tájékoztatása szerint a Szombathelyen intenzíven fekvő betegek háromnegyede oltatlan, az oltott betegek mindannyian régen kapták meg az oltásukat, és többségben vannak köztük a kínai Sinopharm-vakcinával oltottak. Nemény kiemelte, a kormányhivataltól hiába kér pontos adatokat, a járványhelyzetre hivatkozva azt válaszolták, hogy 45 napon belül válaszolnak a kérdésekre. A polgármester sajnálja, hogy a kormány nem ad ki adatokat, pedig azok segítenék az eredményes védekezést.

    Nemény András: A Szombathelyen intenzíven fekvő betegek háromnegyede oltatlan
    https://telex.hu/koronavirus/2021/11/25/szombathely-intenziv-osztaly-jarvanyugyi-adatok

    Rangos szaklap közölte a szakmailag kifejezetten erős tanulmányt, amely először közöl szakszerűen vakcinákra lebontott magyar adatokat. Az eredmények alapján minden vakcina nagy hatékonysággal véd a megfertőződéstől és különösen a halálozástól. Csakhogy a legutóbbi adatok júniusiak, azaz épp az az időszak nincs már benne, ahonnan csökkenni kezdett a hatékonyság. A vizsgálat egyébként azokra az NNK-adatokra épül, amelyekről az NNK azt állította, hogy nem adatkezelőjük.

    Megjelent Káslerék tanulmánya a vakcinák hatékonyságáról, de fontos kérdésekre nem ad választ
    https://telex.hu/koronavirus/2021/11/25/vakcinak-oltasok-magyar-vakcinahatekonysag-fertozes-halalozas-ellen-adatok-elemzes-tanulmany-kasler-miklos-muller-cecilia-pfizer-moderna-szputnyik-astrazeneca-sinopharm

  15. 13. Tia,

    Az ECMO az, amikor a tüdeje már nem működik, így a vérkeringést kivezetik és egy gép helyettesíti a tüdőt?

    Gipsz Jakabot vagy akárkit közülünk már el is hamvasztottak volna ilyen esetben.

    Bár ha a tüdeje totálkáros, akkor neki is csak időhúzás.

  16. Szerintetek eljut oda ez a rendszer, hogy egyszer csak azt mondja/mondják a kormányok, hogy aki nem hajlandó oltatni magát, az írja alá, hogy intenzív ágyra sem tart igényt, ha esetleg oda kerülne.
    Vagy pár évig eljátszik mindenki a jelenlegi módon, aztán csak kialakul egyfajta nyáj immunitás?

  17. JÁRVÁNYÜGYI LAPOSFÖLDHÍVŐKRE
    nem a tudomány a hatásos, HANEM a NAPONKÉNTI televíziós közvetítés adott magyarországi járványkórházból, //oltópontból, laktanyából, mentőállomásról, területi gyógyszerellátó központból, esetleg víruslaborból, oltóbuszból // – a betegek arcának kitakarásával, egyúttal a szennyvízadatok és mindenféle RÉSZLETES járványügyi adatok statisztikájával…

    Ha nem lesz ilyen hivatalos TV-s kommunikáció, amiben egy NÉPSZERŰ közéleti személyiség érthetően elmagyarázza a LAIKUS LAKOSSÁGNAK, hogy mi várható a jelenlegi adatok szerint, akkor EZ LESZ MÉG ÉVEKEN KERESZTÜL (politikai-gazdasági ártalmaival, társadalmi megosztottságával együtt) és a következő katasztrófákkal is!
    Valahogy úgy, mint az M1 tv-csatornáján a pálcás ember az időjárásjelentéssel!

    10, Avatar:
    eLeS görög állampolgárságú kolléga csak továbbítja, nem gyártja a hamis híreket. Mentségére legyen mondva.
    #Az se világos nekik már második éve sem, hogy a lakosság kicsiny része 24 órában a covidos-embereket fuvarozza, gyógyítja, a vírusokat-és ellenszerét kutatja, függvényt analizálja, oxigénpalackot pakolja, ők meg hátbatámadják a frontvonalon lévőket a felvilágosító közösségi oldalakon…vagy épp tízezrével “blek frájdéjeznek” maszk nélkül a bevásárló központokban is.#

  18. 15 – Python:
    Egyértelmű, a kínai vakcina beszerzése egy óriási fiaskó volt, amit politikai érdekből Orbán el akar titkolni. Hogy ennek mi az ára az irreleváns, mert Orbán nyerni akar.

  19. Én még mindig hiányolom világszinten hogy nincs egy viselkedési kódex (az oltás mellett) amit világszinten nyomatnának főműsoridőben.A fertőzésnek 2 esete van: 1. elkerülhető lenne 2.Nem lenne elkerülhető. Pl ha valaki szalagon dolgozik és vele szemben van egy munkahely és egymást belehellik akkor még maszkban is elkapja a másiik.Vagy pl. Szalagdolgozók utaznak haza buszon maszkban akkor szintén elkaphatja.DE pl én otthon úgy viselkedek mintha fertőzött lennék. Pl.Már régóta a kilincseknek a végét fogom meg egy picit vagy a pulóver végével fogom meg,telibe nem markolom.Vagy otthon ha elmegyek közel anyám mellett akkor a levegőt nem kifújom hanem befelé szívom.(persze most röhögönk ezen) Pl. miért vírusos sok kilincs? szerintem nem azért mert a fertőzött keze vírusos hanem mert amikor nyitja és lefelé néz akkor telibelehelli a kilincset vírussal.Most hogy hideg van jól el lehet szórakotni kint a lehellettel és látszik hogy kilégzéskor jó meszszire elmegy a lehellet.Ilynekor jön rá az ember hogy elhaladva valaki mellett rohadtul nem mindegy hogy kilélegzel vagy be.Ha ki akkor mint egy spray fújod ki a vírusokat.A lehellet ilyenkor egy 20x20x150cm-es sávba megy(meg tovább is) Teafőzés amiből többen iszunk vagy ételszedés szintén fej elfordít, kéz kinyújt messzire vagy maszk felvesz és úgy szedni , önteni.Nem belenézni és telibelehelni.Ha nem megy bele a lehellet szerintem sokat számít . (mármint ha már hordozza az ember a vírust) Közös fürdő wc használat, kontaktok lecsökkentése , kevesebb boltba járás, távolságtartás az oltás mellett sokat segít.Múlt héten voltam mg-i boltban.Maszkot mindenki lehúzta, a manusz izélt hogy nincs is vírus a média felfújja, stb…..Vagy autóban utazni mással most nem ajánlott.Kerüljük a rokonlátogatást stb…Vagy család több tagja sem menjen egy autóban most boltba vásárolni.
    PL azt látom hogy sok ember amikor beszél egymáshoz akkor is közel megy , mintha a hang nem menne el 5 m-re, az hogy még a fejet is elfordítsukk vagy ne egymással szembe dumáljunk meg már exrta luxus.
    Ha globálisan lenne egy vírus viselkedési kódex amit főműsoridőben nyomatnának orrba szájaba és, ÉS ezt olyan fegyelemmel betartanánkmint régen a japánok voltak akkor szerintem a fertőzésszámot a felére ,negyedére le lehetne csökkenteni csak ezzel.

    Persze tudósok sem csináltak még ilyet és sokmindent nem tudnak arról hogy hogyan milyen szituációk milyen valószínűséggel fertőznek.Fingjuk sincs. Az emberek sem fegyelmezettek.
    Persze azt is megértem hogy aki a covid előtt beült a 20 fős baráti körrel 2 hetente egy pest étermebe az nem akar lemondani erről most oltottan.Vagy ahol eddig nagy családi 15 fős lakmározások voltak azok szintén folytatják.Vagy aki eddig teleutazgatta a világot fapadossal az ugyanúgy menni akar. Gondolom tele vannak a pesti éttermek mozik,plázák így napi 12 ezer fertőzött esetén is.Meg a welnessek , hotelek is majdnem fullon vannak mutatta a tv.

  20. 19 Tibor bá’
    Ezt én is így látom, és biztos vagyok benne, hogy a politika mindig és mindenhol belecsempészi a maga érdekeit az egészségügyi intézkedésekbe.
    De ez nem azt jelenti, ahogy ezt az oltásellenesek értelmezik, hogy a vakcinák értelmetlenek, és a kormányok csupán hátsó szándékaik fedezetére erőltetik, hanem azt, hogy a vakcinákat valóban a járvány megállítására próbálják felhasználni, de közben azért az elkövetett hibákat megpróbálják elleplezni, még ha ez többlet veszteséggel is jár.
    És ha változtatnak is a stratégián, azt igyekeznek úgy tenni, hogy ne szúrjon szemet, hogy ez egy korábbi hiba korrigálása.
    Ilyen volt az is, hogy a kínaival oltottaknak javasolják harmadikként a más típusú vakcinákat, de azt kínosan kerülik, hogy hatékonysági problémák miatt, ehelyett arra hivatkoznak, hogy emlékeztető oltásnak legjobb más típusú vakcinát adni, mert így védettebb a szervezet…

  21. 17: BAB:
    Egyértelműen az utóbbira játszanak.
    Nem veszik figyelembe, hogy a gyors mutációk miatt (világszinten mindig lesz egy újabb és újabb gócpont), az oltásokhoz hasonlóan a nyájimmunitással sem lehet ezt a járványt megfogni. Az lene az egyedüli megoldás, ha olyan gyógyszer kerülne közforgalomba, amelynek szedése mellett a kezdetben megjelenő tünetek megállíthatóak lennének. Nem tudom, egyáltalán van -e valós esély arra, hogy ilyen készítményt/készítményeket előállítsanak.

    8:
    A holdfénymentes, felhős, sötét éjszaka, de még a fekete-test sugárzása is messziről ragyogó szupernóva reflektorként tündököl értelmed megcsillantott sziporkái mellett. Ahogy a gyerekek szokták mondani, ha a hülyeség biciklizne, kontrázva száguldhatnál fel a dombtetőre…

    Persze az is lehetséges, hogy csak az önzés és a tehetetlenség kettősének kifejezésére láthattunk egy tankönyvbe illő iskolapéldát!

  22. 5,6@: Hát… igaza volt Jövőnknek, tényleg a védelem a legfontosabb a geddonra való felkészülési tárgyakból, ha most a jó világban is azt kívánjuk valaki másnak, csak azért mert nem oltatta be magát, hogy dögöljön meg. Mi lesz itt, ha valami tényleg húsba vágó dolog fog érinteni mindenkit? Lehet a Walking death csak gyenge matinénak fog tűnni, a valósághoz képest.

  23. azt nem értem miért van szükség az altatásra is. valaki tudja?
    egy éber ember legalább így vagy úgy tud küzdeni az életéért,ha fontos neki.
    de egy altatott ,leszedált az inkább van a vírus kezében. beleszólni nem tud a sorsába..

  24. Köszönöm Tibor bá! Köszönöm Gyarmathy!

    Két oltáson túl vagyok, de nagyon megütött az írás. Lényegre törő és naturális, ezért megrendítő. Úgy érzem most, hogy még jobban kell vigyáznom.
    Nem vagyok oltás ellenes annak ellenére, hogy az első Pfizertől kezdve erős ízületi és izom fájdalmaim vannak. Nem reumás eredetű, ezért nem is tudnak vele mit csinálni.

    Aki szereti a humort, annak: EMBEREK, FIGYELEM című írás
    https://www.facebook.com/photo/?fbid=2307847276024688&set=g.709908225754219

  25. “A Szent János Kórházban ápoltak kétharmada oltott – ezt mondta el Dr. Horváth Benedek, a Covid-osztály műszakvezető orvosa egy interjúban, ám ez csak a nyomtatott lapban jelenhetett meg, az online verzióból eltüntette a cenzúra. Ez az adatközlés szembemegy a kormányzati hazugságokkal, és az orvos kétszer is elmondja az interjúban, hogy most már nagyjából ez az arány a valós. Az pedig különösen felháborító, hogy az online változatban már nem így szerepel pont ez a két rész, ez is felér egy beismerő vallomással: kellemetlen a kormánynak a valóság, ezért inkább igyekeznek eltitkolni azt” – írja bejegyzésében a Mi Hazánk elnökhelyettese.
    Forrás: https://kuruc.info/r/2/236566/
    A kuruc.infot értelmes ember nem olvassa, pláne nem csatolja.

  26. 26. vidal

    Altatás nélküli intubálás egy trauma lenne. Illetve izomlazító is kell, ami által a harántcsíkolt izomzat ellazul, így a mellkasi izmok is amelyek az önálló légzéshez szükségesek.

  27. 28.SzJ
    Nem tudom mi a valós arány oltott/nem oltott kórházban lévő emberek között.
    Legyen mondjuk fele fele a valós.
    De szerintem az lehet az oka hogy az oltottak már lehet a 4-5 hónapon túl vannak, illetve lehet köztük kisebb százalékban frissebben oltott is de azoknak lehet van valamilyen más betegségük meg gatya az immunrendszerük.

  28. Védekezés szintjén az oltás mellett minden a kockázatcsökkentésről szól.
    PL.
    -múltkor mentem be az albán pékségbe.1 kg kenyér.A török megfogja a kenyeret ,zacskóba teszi szabad kézzel az előttem lévőnek,majd adja vissza a pénzt neki.Utánna nekem is.Mondom neki he vírusba nem kéne ezt! Aztán válaszként mosolygott és mondott 2 értelmetlen szót , de nem akartam vele vitázni…
    -ma a coopban sajtot akartam venni.Mondom veszek 15 dekát. Az eladó orráról a maszk lehúzva.Ugye mikor vágja a sajtot a kilégzéskor jön a spray hatás.Persze mondhatnám húzza fel a maszkot de ha előzőleg már belehelte(és hordozó) akkor mindegy ,helyi boltossal meg nem akarok összeveszni mert oda járok vásárolni.
    -pl. munkahelyen is akik szedik az ételt tányérokba folyamatosan sokszor az orrukon nincs maszk teljesen,namost elég ha belelehel.Továbbmegyek elég ha a konyhára 1 ember beviszi a vírust (mert mondjuk otthon nem tartotta be az andrew féle vírus etikettet 😀 ) az továbbadja ezeknek a kajakiszedő embereknek akik naponta 1000 embernek szedik ki a kaját és kész a baj
    -pl. munkahelyen (1000 fő felett) nem ebédelek inkább hazaviszem a kaját és a lehető legkevesebb időt töltök ott mert ugyan az asztalok el vannak plexizve de akkor is 11 és 13 óra között 1000 tüdőből jön ki a levegő, és kajáláskor nincs rajtunk maszk
    -pl giroszsonál most (napi 12 000 fertőzöttnél) nem veszek giroszt mert amikor a salátát és a paradicsomot vagdossa össze biztos isten hogy nincs rajta maszk és a spray hatás itt is jelen van.A gyomorsav vagy szétmarja a covidot vagy nem 😀
    -anyám ment múlt szombaton disznótorba rokonokhoz,mondom nem kellene most mert 2 aktívan dolgozóval egy légtérben húst metélni ahol száll a pára…jó szerencsére nem volt köztük beteg, de lehetett volna,de ő ment mert megsértődnek.
    A risket csökenteni kell.
    Szerintem sok apró dolog van amire nem is gondolunk.
    Meg kíváncsi lennék hogy a napi 12000 fertőzöttből mennyi a gondatlanság és mennyi az ami megelőzhető lenne?
    Persze még erre sincs egy rohadt kutatás európában. Adnék 1000 emberre fejkamerát és egy kutatócsoportnak nézni kellene hogy mondjuk 100 megfertőződő ember mi a szart csinál.Visszanézni hogy mit csináltak.Elkapni a pillanatot.Szerintem az esetek nagy része az idióta vírustagadók, vagy amit Tiborbá is írt az értelmi analfabéták (tényleg rengetegen vannak) , erős Józsibák kelet magyarországról akik sosem lehetnek betegek,de van köztük pubokba beülő bulizgatók, karácsonyra vásárolgatók, családban továbbadók mert nem követik az etikettet.Talán a másik fele olyan aki nem tehet róla: például tömegközlekedésen munkába járók, építőipari melósok akik kisbusszal járnak dolgozni (bár lehet tehet róla mert nemigen vesznek fel maszkot:D )

  29. Tisztelt Tibor’bá!

    Sajnálattal olvasom amit amit “SzJének” írt “válaszként” a 28. alatt.
    Annyival elintézni egy igen fontos tartalmat, hogy “értelmes ember nem olvassa”, az számomra egyet jelent azzal, hogy az értelmes ember homokba dugja a fejét, ha valami nem egyezik az elképzelt világával.

    Nagy hiba, mert úgy látom, ezzel zárjuk ki a párbeszéd lehetőségét, és esélyét annak, hogy tiszta vizet tudjunk önteni a pohárba.
    Ennek a szemléletnek köszönhetően látom úgy, hogy a blog hatalmas látogatottsága ellenére, 4-5 egyet fújó emberen kívül, más már meg sem mer szólalni, egy igen fontos ügyben.
    Finoman szólva is elszomorító…

  30. 27,Kacor
    A magyar humornak NINCS párja. Hülyére röhögtem magam a linken, az egyik legmulatságosabb humoreszk, amit az utóbbi időben olvastam, most is törölgetem a könnyeimet.
    Le a kalappal a megosztásért.

  31. 32. Gyurma,

    Bedobtok egy féknyúzt, aztán folytassunk róla párbeszédet?

    Megnéztem a kurucinfót, nem mutatja a Hegyvidék c. újság teljes oldalát, csak kivágást, ami állítólag a lapszámban volt. Miért így van bemutatva, miért nem a teljes oldal? Ha már a kivágás megvan, akkor gondolom a teljes oldal is, de azt valami miatt nem fényképezték le. Ez így nem bizonyíték. Keresd meg a November 2.- án kiadott nyomtatott lapszámot és nézd meg tényleg benne van-e.

    Szinte biztos, hogy ez egy hamisítvány, melyet vagy a kurucinfó gyártott vagy valaki más és a kurucok csak rácsaptak.

  32. “Kóbor dögöljön meg.”
    Nem tudom megítélni mennyi IQ kell ehhez.Az én legutóbbi IQ tesztem hál’Istennek negatív volt . 🙂
    Emberileg,erkölcsileg(az meg mi?)viszont ez már minősíthetetlen…
    Egy beoltott.

  33. 35: Buda:
    Ezt úgy értelmezd, hogy ilyen az, amikor az értelem megunja az ostobaságot és elpusztítaná, sőt elpusztítja azt. A jövőben sokat fogunk még hallani ilyesmiről, s nem csak a covid és hasonlók esetében, hanem a mesterséges intelligencia kapcsán is.

    Tudod, amikor pl. egy orvos azt mondja valakire, hogy dögöljön meg, akkor annak súlyos oka van/lehet. S, ha pl. a kardiológus 8 órán át foltozza Gipsz Jakab koszrúereit, majd magához térve stikában ismét rágyújt, mi a fenét lehetne kívánni neki, minthogy mielőbb vigye el az ördög…

  34. Érteni vélem, hogy Tibor bá és Tia miért írta azt a Kóborra amit. Ezt pedig Bányai Gábor képviselő úr példáján keresztül fogon érzékeltetni. Jobban mondva leírom mit hallottam különböző forrásokból, olyanoktól akik kicsit tűzközelebbiek mint itt az átlag fórumozó. És a végére talán érthető lesz Tibor bátyám hipotetikus felvetése.

    BG benyalta a SARS-CoV-2 -t, de hát nem nagyon figyeltek érdemben a Fideszesek a járványügyi intézkedések szigorú betartására az idei esztendő elején, és maszkot a többségük azóta is csak elvétve hord. Az egyházi oktatási intézmények farsangi báljai, rendezvények, stb.! Meg is lett az eredménye BG szűkebb családjában és tágabb ismeretségi körében is lettek COVIDO-ok. Volt is soron kívül meglátogatni a kkhalasi Járvány Kórházban az édesanyját, ahová egy képviselő azért hamarabb bejuthat soron kívül NER érában, mint egy átlag ember. Hogy ott vagy még korábban fertőződött meg nem tudni, van ilyen meg olyan pletyka is.
    Aztán elég gyorsan romlott az állapota, be is került a kkhalasi mobil kórházba, ahol ripsz-ropsz jött a lélegeztető gép. Van a képviselőnek egy fiatalkori egészségügyi problémája, egyes források a tüdő bajokat említik mások szívre utalnak. Pontosan nem tudni, de van korábbi krónikus betegség. A képviselő úr állapota gyorsan romlott, hamar lélegeztetőre tették. És innentől jön az amit Gipsz Jakab nem fog megkapni! Hozzáteszem ezek pletykák és több forrásból származó félinformációk lesznek.

    Le akarták venni elég rövid idő után BG -t a lélegeztetőgépről, mert javult az állapota, viszont itt félrement valami, vissza is került és annyira romlott az állapota, hogy már le akarták kapcsolni. Itt ment a feleség telefonja, egyesek szerint közvetlenül OV -nak, mások szerint Kövérnek, megint mások szerint a Miniszterelnökségre. Nem is ez a lényeg, hogy pontosan kinek, de nagyon fentről leszóltak közvetlenül a kkhalasi mobilkórházba, hogy nem vehetik le a képviselőt, és meg kell menteni. Még aznap át is vitték a szegedi klinikára mentőhelikopterrel, ahol vastüdőre tették. A súlyos eseteknél a vastüdő tud segíteni, mert már a lélegeztetőgép sem elég, de ha van kb. 20 db működőképes vastüdő az országban, akkor lehet, hogy sokat mondtam.
    És mivel a kétharmad nem szűnhetett meg a parlamentben egy Fideszes képviselő halála miatt, egy külön orvosi team csak a képviselő úrral foglalkozott Szegeden hónapokig. Állítólag x százmillióért még Svájcból is hoztak specialistákat a csapatba!

    Túlélte, de a fotókat elnézve egy emberi roncs jött ki a szegedi klinikáról testileg és mentálisan is. Amit meséltek, hogy utána Balatonfüreden kellet bő 1 hónapos fizikai rehabilitáció mert annyira elsorvadta az izmai, a pszichológiai rehabilitáció még mindig tart.
    De a képviselő úr azóta kicsit elszállt magától, ő találkozott Istennel és beszélt vele, ez és az érte szervezett körimádságok segítettek a gyógyulásában, mentették meg az életét, stb.! Maszkot azóta is csak mutatóban hord, és mivel túlélte nem a szembenézés és önvizsgálat irányába fordult, hanem előjött a kb. félisten vagyok így kvázi sérthetetlen attitűd.

    Ebből következtetek arra, hogy Tibor bátyám miért is írta azt Kóborról amit…!

  35. 37 – Python:
    Kóbort százezrek hallgatták, imádták, egy fajta vélemény formáló volt. Amilyen kárt vakcinaellenes szövegével okozott, azt részben visszafordítani csak a halála tudná. A halála ezreket mentene meg a haláltól. Acél rideg logika szerint Kóbor halála a logikus. Különben meg is érdemelné.

  36. 32 – Gyurma:
    Az én világom nem elképzelt, az én világom a tapasztalt valóság. Néhány alkalommal volt szerencsém olvasni a kruc.infot. A rövid véleményemnek ez adott alapot.

    Különben, tapasztalataim szerint, ha szélsőséges hülyeség ellen szólok, a válasz mindig az, hogy itt csak az van megengedve, aki helyesel nekem. És ezzel el van fedve a hülyeség. Az eltérő véleménnyel nincs bajom, ha az nem üti meg a lapos Föld szintet.

  37. Csongor !
    Én szóltam :
    Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,
    csendben maradtam,
    hisz nem voltam kommunista.
    Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
    csendben maradtam,
    hisz nem voltam szakszervezeti tag.
    Amikor a szocialistákat bezárták,
    csendben maradtam,
    hisz nem voltam szocialista.
    Amikor a zsidókat bezárták,
    csendben maradtam,
    hisz nem voltam zsidó.
    Amikorra engem vittek el,
    nem maradt senki,
    aki tiltakozhatott volna.

  38. 34. Gyarmathy

    Nem konkrétan csak a cikkre kihegyezve írtam amit írtam. Összeségében!
    Sajnálom, hogy nem érzékeled ezt a hatalmas egyoldalúságot.
    Azt, hogy e tekintetben, már nincs lehetőség széles körű beszélgetésekre, “vitákra”, azaz a lényegét temeti maga alá fórum korlátoltsága, ezernyi értékes információval,
    Igazán sajnálom! 🙁

  39. 39. Tibor’bá

    Értem én a fenntartásait, de úgy gondolom, hogy egy információ értékét a tartalma határozza meg, nem feltétlen annak elérhető forrása.
    Ha mindent csak úgy csípőből elutasítunk ami szembemegy a “hivatalos” tájékoztatással, akkor soha nem leszünk okosabbak.
    Kényelmesnek kényelmes az irányított gondolkodás, (média) de lássuk be, ha az ember rendelkezik még némi egészséges kritikával, akkor könnyedén érzékelheti, hogy igen sok sebből vérzik amit elénk tárnak.
    (Nem konkrétan a vírushelyzetre, összeségében értem!)

  40. Gyarmathy

    Itt egy videó, csak neked, féknyúznak sem bélyegezhető, de még hamisítványnak sem nevezhető:

    https://youtu.be/4bLhDcVoPKA
    (A @ törlendő a link elejéről, úgy tudod megnyitni.)

    “Talán 42-ből, 3 vagy 4 volt oltatlan”

    Ezért gondoljuk sokan, hogy kissé árnyaltabb a lefestett kép..

  41. Bele se gondolok, hogy mit érezhet az az oltott, aki mindezt a felelősségteljes (?) viselkedése után éli át.

  42. 44 kamionos
    Az azt fogja érezni, hogy ő mindent megtett ennek elkerülésére, nincs miért szemrehányást tenni magának, pechje volt, hogy azon kevesek között van, akiknek nem segített az oltás sem..
    Aki viszont oltás nélkül kerül ide, az valószínűleg nem fog tudni elszámolni azzal, hogy kihagyott egy esélyt, ami számára is rendelkezésre állt volna, és ami nagy eséllyel megmenthette volna…
    Itt az egyedi esetek semmit nem bizonyítanak, csak a nagy számokból készített statisztikák.

  43. kb. 15 másodperc volt rátalálni az eredeti nyilatkozatra.

    Dr. Horváth Benedek a 28. SzJ linkjén olvasható állítással ellentétben az alábbit nyilatkozta.
    ” -A kezdeti időszakban a betegek többsége oltatlan volt, most viszont már sajnos vannak köztük oltottak is.”

    – most viszont nagyjából kétharmaduk kapott már valamilyen koronavírus elleni védőoltást- szöveg krucinfos költészet.
    Kell a párbeszéd, de az ilyen hírhamisítások azt csak akadályozzák.

  44. 44, Kamionos:

    és azt is tudja már, hogy feledékeny az IMMUNMEMÓRIÁJA.

  45. 9. L.S. A lecsonkitott hozzászólásom folytatása:

    * Hihetetlen nyilatkozat Margaritis Schoinas E.U. bizottsági alelnöktől: Vannak jóváhagyott gyógyszeres kezeléseink a Covid-19 ellen, de nem vásároljuk meg azokat, mert megállapodásokat kötöttünk a vakcinákról és 2023-ig vakcinákat kell értékesíteni. pronews.gr

    * A Görög haditengerészet vezérkarának a hadihajók legénységéről szóló dokumentuma elsőként és hivatalosan is állami szolgálati bélyegzővel bizonyítja, hogy akik megbetegednek a Covid-19 virustol a beoltottak többek, mint az oltatlanok! pronews.gr/ygeia/1035083

    Tisztelt “Gyarmathy”
    Vajon miért nem a Covid terápia protokolljainak a forditását részesítetted előnyben a mai téma helyet?

  46. 28 SzJ
    Na ezek az olyan adatok, amik semmit nem mondanak, mert a két csoport nem az azonos kockázatúak közül kerül ki.
    Az idős, és krónikus betegségben szenvedők túlnyomó többsége oltott, így nem csoda, hogy közülük sokan még oltással is kórházba kerülnek, de sokkal kevesebben, mint oltás nélkül.
    És még közülük is sokkal kevesebben halnak meg, mint az oltások előtti időszakban.
    A nem oltottakban meg sokkal nagyobb arányban szerepelnek a fiatal, egészséges emberek, akik közül sokan oltás nélkül is jó eséllyel meggyógyultak volna könnyen.
    Kivéve, aki mégsem…

  47. 49: Mi a férjemmel tegnap kaptuk meg a 3. oltást. Kérdeztük a háziorvost, mi a helyzet a körzetében? Azt mondta, eddig 8 betege halt meg Covidban, ebből 7 oltatlan volt, egy pedig egy 140 kilós cukorbeteg nő, aki hiába kapott 2 Astrát, mégis elvitte a Covid. És úgy látja, ez a delta+ megtalálja szépen mind az oltatlanokat, kicsit túl jól sikerült abban a kínai laborban. 🙁

  48. Vörös riasztás
    A legújabb COVID-19 variáns (Dél Afrikai) a legújabb jelentések szerint nem csak gyorsan terjed, de tüske fehérjéje annyira megváltozott, hogy a jelenlegi vakcinák hatástalanok. (talán a kínai vakcina kivétel). Ez azt jelenti, hogy újra védtelenek vagyunk. Kezdődik minden elölről, de egy sokkal agresszívabb változattal. Kilátásaink nagyon rosszak. Komoly gazdasági hátrányokra is számítani kell.

  49. 51. Tiborbá
    Majd ez is úgy lesz mint anno az első koronavírus breaking news posztod. Na ez ha elterjed még nagyobb bajban leszünk.Márpedig amit így bejelentenek az általában biztos hogy elterjed.Hiába hogy afrika és azt hinnénk nem jön el de vagy valamelyik migráns vagy valamelyik kínai behozza akinek afrikában van üzlete.Lehet tavasszal már itt is lesz.Ez hiányzik még.Ugy néz ki a delta variánstól akkor nemsokára megszabadulunk , helyette jön ez a durvább változat valószínűleg.
    Utánna mi lesz még ?Újabb variáns ami visszajön a csatornából a bűzzáró rétegen is és elér minden háztartást majd? 😀
    Ha ez durvább lesz gazdasági vonatkoásban is biztos meg fog minket szivatni.Ja majd nem 300%-os áremelések lesznek hanem 5-600%.Na de nem menjünk annyira előre.

  50. 52: A tőzsdén már pánik van emiatt az új szupervariáns miatt, kezdik leállítani a légiközlekedést Izrael, Európa és Afrika között.

  51. Re:52
    Ezek a fránya afrikai vírusok…
    Csak úgy dől onnan ki minden fertőző betegség, főleg ha némileg segítenek rajta, ami persze összeesküvés elmélet…

    Úgy látom tövig nyomták a gázt a nemlétező konsprirálók, hogy végre legyen már egy jó kis globális lezárás, és egy szép gazdasági reset, mert a számításaik nem jöttek be…

    Nem tudom emlékszik-e valaki e az egy lábú székes hasonlatomra, most rúgják ki alólunk.
    Ideje lenne más módszerekre is koncentrálni, mert ebből orbitális pofára esés lesz.

    Természetesen mindezt a véletlen evolúció eredményezte, nincs itt semmi látnivaló…

  52. Kinyitom a portfolio.hu-t és ez jön szembe:

    “Itt az igazi fekete péntek: zuhanás a tőzsdéken, tarol az új szupervariáns”

    “Megremegtek a tőzsdék, menekülnek a befektetők, szabadulnak szinte mindentől”

    “Rendkívüli ülést tart a WHO”

    “Jönnek az utazási korlátozások, zuhannak a légitársaságok”

    “Aggódik Németország a szupervariáns miatt, már a légierőt is bevetik”

  53. Itt az újabb veszedelem.
    Töltsük fel zsákjainkat humorral és babkonzervvel! Szükségünk lesz rá!

    Nagyon tolják a szart! Övet már bekötöttem, most kicsit szorosabbra is húzom.

  54. 54 dajtás
    Szerintem bármilyen természetes folyamat esetén képes vagy meglátni az ördögöt mögötte… 🙂
    A vírusok bizonyos típusai igen hajlamosak a gyors, változatos mutációra, a korona is ide tartozik, de az influenza vírusok is, nem véletlenül használnak egyedi koktélokat minden évben ellenük.
    Az biztos, hogy itt versenyfutás lesz a vírus és a vakcinák között, de ehhez nem kell gonosz kutató a laborjában…
    A természet meg ebben a globális nagy laborban rengeteg kémcsőben keveri a löttyeit párhuzamosan…

  55. 56. Balázs,

    Hát nem tudom, ha ez komoly, akkor érdekes 2022-nek nézünk elébe(egyébként is, de így méginkább).

    Az eszméletlen mértékű pénznyomtatás, ami folyt az utóbbi másfél évben megakadályozta a gyors katasztrófát, megmentette a tőzsdéket, cégek, vállalkozások millióit és a munkavállalók százmillióit. De azt nem hinném, hogy mégegyszer el lehet játszani.

  56. 54.dajtás: egy új varias létrejötte nem evolúció, hanem mutáció ez csak lehetővé teszi az evolúciót.
    Egyébként ennyi karakterrel akár mondhattál is volna valamit

  57. 58:
    Mármint az elmúlt 15 évre gondoltál 🙂
    Sürgősen kezdjetek valamit a pénzetekkel, mert reális az esélye, hogy csak gyújtósnak lesz jó. A mostani reális infláció olyan 100 és 200% között van, meglátjuk mi lesz ha megint betolják a lezárogatósdit.

  58. Afrikában rengeteg a HIV fertőzött és AIDS beteg legyengült immunrendszerrel, bármelyik vírus számára egy mutációs kincsesbánya egy ilyen szervezet, a SARS-CoV-2 sem kivétel.

    Egyébként a B.1.1.529 mutáció megjelent Izraelben is. Abban a dél-afrikai körzetben ahonnét a riasztás jött kb. 1 hét alatt az újonnan detektált fertőzöttek kb. 90% -a már a B.1.1.529 (feltehetően mű lesz az elnevezése…) variánsból kerül ki. Szóval a delta után megint kapunk egy kb. 50-60% -al fertőzőbb új variánst ami dominánssá válhat a világban. Ha ez a hipotézisem igazolódik, akkor ez már a kanyaró virulenségi szintje lesz, és a csak oltunk módszer egy légúti vírus esetében nagyon nem lesz elegendő megoldás, de az oltás+maszk sem! Itt a világon rövid idő alatt kb. 95-98% -os átoltottságot kéne elérni, mert akkor 1 év múlva megint jön egy 50-60% -al fertőzőbb variáns, és olyan légúti vírussal még nem találkoztunk…!
    https://www.jpost.com/breaking-news/south-african-variant-of-concern-discovered-in-israel-687074

    De, hogy legyen egy jó hír is mára az ezek legalább tudnak kormányozni frázis keretein belül. Nem, nagyon nem tudnak felelősen kormányozni…!!!

    Az Európai Bizottság egyik szóvivője az Euronewsnak megerősítette, hogy Magyarország mégis részt vesz az EU harmadik vakcinavásárlási szerződésében, amelyet a Pfizer–BioNTechkel kötöttek – írja a lap. Korábban a Telex is hasonlóan értesült, próbáltuk is megerősíttetni, de a Bizottság magyarországi képviselete a kormányhoz irányított, a kormány pedig nem válaszolt, míg a Bizottság szóvivője későbbre ígért választ.
    https://telex.hu/koronavirus/2021/11/26/unios-vakcinabeszerzes-magyarorszag-pfizer

    https://hu.euronews.com/2021/11/26/magyarorszag-visszakeredzkedett-az-unios-vakcinabeszerzesbe-hogy-pfizerrel-olthassak-a-gye

  59. 2020 tavaszán azt írtam: Az emberiségnek annyi. Meg is kaptam érte a magamét. Most kiderült, hogy igazam volt.

  60. Re:55
    “Aggódik Németország a szupervariáns miatt, már a légierőt is bevetik”
    Erre csak fekete humor jut eszembe:
    Még jó hogy kell a légierő, le kell fújni az egész országot fertőtlenítővel, konteósoknak magával a botswanai vírussal… 🙂

    Mivel túl dehonesztáló szegény derék botswanai emberekre, legyen ennek a borsnak a neve Covid 1000

  61. 59. Csont.
    Dajtás mondott valamit…sokat is. Csak te nem akarod elhinni.
    Komoly időszaknak nézünk elé…a tél nagyon hosszú, sötét és fagyos lesz. A hangulat is.
    Sajnálatos, hogy semmi szándékosságot nem láttok ebben az egészben.
    Egy napja fedezték fel az új mutánst és a tőzsdén pánik van?
    Biden hozzányúl a stratégiai olajkészlethez és pánik van?
    Az eon németországi vezetője bejelenti, hogy a teljes villamos rendszer összeomlásának elkerülése érdekében szükségesnek látja, hogy egy egy nagyvárost lekapcsoljanak a hálózatról.
    …miközben mindenki az oltással, a napi fertőzéssel…napi halálozásokkal van elfoglalva, szépen kihúzzák a szőnyeget alólunk. Kapaszkodj!☺

  62. Re:59
    Ha csinálsz valami stiklit, akkor fogd rá a nyuszira, és akkor moshatod a kezedet.
    Ha nem esett volna le, akkor a nyuszi a “szegény koszos HIV fertőzött négerek”
    Ez a bomba hír pont egy decemberi világszintű akció szervezésének elkezdése után történt. Persze el lehet hinni, hogy ez csupán a véletlen műve, de eléggé kilóg a lóláb.

    Re: Tibor bá’
    Nem lesz annyi, inkább a mortalitás fog megnövekedni többszörösére, de bűzlik nagyon ez a történet, és egy irányított média pánikkeltés is van benne. Nem akarózott menni az oltatlanok teljes elzárása, most csináltak egy okot, hogy rávegyék az embereket arra, hogy önként kalodába hajtsák a fejüket erre hivatkozva.

  63. Belgiumban is azonosították a koronavírus B.1.1.529 nevű variánsát, amelyet nemrég Botswanában, illetve Dél-Afrikában fedeztek fel – írja a Guardian. Az érintett személy egy fiatal nő, aki nem volt beoltva, és akinél enyhe, influenzaszerű tünetek jelentkeztek tizenegy nappal azután, hogy Törökországon keresztül Egyiptomba utazott. A beteg Dél-Afrikában nem járt, és a kontinens más, déli országaival sem volt kapcsolatban. A Guardian cikke szerint a családtagjai közül senkinél nem jelentkeztek tünetek.

    Európában is felbukkant a koronavírus legújabb variánsa
    https://24.hu/kulfold/2021/11/26/koronavirus-del-afrika-b11529-varians-belgium-europa-felbukkant/

  64. 65 – dajtás:
    Addig nem férsz a bőrödben, amíg nem kerülsz egy lélegeztető gépre, ahol kilehelheted a lelkedet és egyesülhetsz a teremtőddel.

    😀

  65. 60 Pride

    Ha mindennek felmegy mégtovább az ára akkor gond lesz.3mm vaslemez 12.000ft-ról felment 37.000 Ft-ra.Persze vissza nem megy hiába indult be az ipar.Namármost 37000ft-ért még megvettem , szívtam ugyan a fogam.De ha felmegy mondjuk 74000 vagy 100.000 ft-ra egy tábla akkor otthagyja az ember a picsába.És nemcsak én hanem 10-ből 9 ember.Tehát nem az lesz mint most hogy drága a vas mégis sorban állnak érte hanem a többségnek arra már nem lesz pénze mert a fizetés nem követi.Tehát majd ott állhat a vasárus aki eddig szarrá kereste magát, majd ottállhat úgy hogy a kutya sem megy be 1 szál vasért sem.

    Ezesetben pedig valóban lehet egy nagy válság mert nemcsak a vasnál hanem sokmindennél nem fogja tudni megvenni az árut senki.És jöhet az mint 2008-ban.Eküldések csak majd nem úgy mint most hogy elküldönek és bárhová elmegyek 2 nap alatt mert nem lesz bárhová.Ilyen esetben jöhet jól egy nagy kert , kézpénz amiből pár évig lehet élni.Mert ha bedől minden és elbcsájtások lesznek egy erős vírussal megspékelve akkor tényleg nem lesz az hogy majd holnap elmegyak kőművesek napi 30 ezeré.Max. marad az otthoni kert és az élelemtermelés úgy ahogy írtam ,meg mellette pár évi kézpénz tartalék.És max. jó esetben lehet pár szép éve az embernek.Na de ne menjünk még ennyire előre mert korai 😀

  66. 54. Bandi:

    Mondd már nekem, hogy ezzel a konteó-szemlélettel, hogy kerültél be egy elvileg tudományos csoportba, abban az időben?

    Fél disznót vittél nekik vagy valami
    vákuumenergiás házierőművet?

  67. 67. Tibor bá’

    Mind egyesülve vagyunk a teremtőnkkel.😉
    Ja, hogy meghal.
    Mind meg is halunk.
    ——————————-
    Véleményem szerint előbb-utóbb elgyengülnek a társadalom tartópillérei, és ez a cél is.
    A folyamatos és fokozatosan növekvő pszichikai nyomás amit gyakorolnak, ugyanis erre irányul.
    Ha mindenki ma kikapcsolná a tv-t, meg az interneten nem a “besza-behu”híreket olvasgatná, akkor még nyernénk egy kis időt.
    Mert valójában az eleve hibás rendszer valós megroppanása csak és kizárólag a természeti rendszerek -mint játszótér-megroppanásából fakadhat. El kéne mennie a falig.
    Azonban mivel még van kőolaj, még bírja az ökoszisztéma is, ígyh osszú elnyúló haláltusa lenne az, ráadásul mindent vinne magával.
    Ezt nem szeretnék megvárni azok akik a folyamatot sokkal, de sokkal pontosabban látják, mint mi.
    Irányított összeomláson dolgoznak, már nagyon régóta.
    Nincs kontrolljuk mindenen, csak befolyásolási hatalmuk van, de az rendkívüli.
    Már sokkal nyíltabban mozgatják a szálakat, mint tették.

    A COVID -mint betegség- hatástalannak bizonyult kezdetekben. Mivel járvány alatt oltanak és mindenféle immungyengült csoportokba szétspriccelik, így erősítik a vírust, ill. erősödik magától is. De a gazdaságnak meg kell feküdnie, ez a legfőbb cél.
    A médiában még elkendőzik, de már egy kis idő és teljes lesz a bizalomvesztés. Úgy is jó, mert ugyanazt eredményezi.
    Az nem jó, ha mindenféle önsegélyező csoportok kezdenek létrejönni(mert kezdenek).

    Akkor jön a földi pokol, ha globál ellátórendszer megfekszik. Nagyon érzékeny egyensúlyban van.
    Nemzetállamok fele fog tendálódni a dolog.

    A sokkoló hírek befolyásolják a cselekvőképességet, szétzilálja a világképet.

    Utálom a pszichopatákat, így Orbánékat is, de pl. azért a NER-nek most ki lehet adva az államkötvény vásárlás, mintegy féknek.
    Különben a forint így is nagyon bezuhant. A hibrid háború minden platformon zajlik.
    Bele se merek gondolni mi lenne,ha a másik pokolfajzat társaság ténykedne.

    A szándékosság már egyenesen szembeötlő, így az egyszerűbb emberek is konteóra hajlanak.
    Nagyon élesedik a helyzet, érik a füles.

    Az emberiség min. 80 százalékának
    annyi, de lehet mindenkinek.
    Mert sajnos az önrendelkezés katonai erőtől függ. Ott pedig van egy pont mikor atomjoz nyúlnak.
    Ez sem biztos, mert egy kisebb USA elleni megelőző atomcsapással szintén ki lehet húzni az eszkalálodó “méregfogat”.
    Kb.abban a helyzetben vagyunk, mint a polgár a rendőrséggel. A tőle való félelem tartja meg a rendet. Ha a valós erejének kéne biztosítani a rendet akkor kb. seperc alatt bedőlne és anarchia lenne.
    Ez előtti pillanatokban vagyunk, persze, hofy ez menni idő?
    Nem sok lehet. Talán pár év, talán pár hónap???

  68. 45. Hubab

    44 kamionos
    “Az azt fogja érezni, hogy ő mindent megtett ennek elkerülésére, nincs miért szemrehányást tenni magának, pechje volt, hogy azon kevesek között van, akiknek nem segített az oltás sem..”

    Az egyénnek csak 100%-os statisztika létezik!

    Az édesanyám három oltással van Covid osztályon. Azon a részen, ahol már lemondanak az emberekről. Még ő van a legjobban a többiek közül. A normális reakció, hogy azt érzi, hogy át lett verve. És ezt is érzi. Mikor elkezdte az első oltást, azt mondták, hogy nem kerülhet kórházba, ha felveszi. A harmadik oltás után azt mondta a sok celeb doki, hogy ha kórházba is kerülhet, akkor sem lesznek súlyos tünetei. Ehhez képest…
    Mondhatnánk, hogy egyedi eset. De 5-en vannak a kórteremben és mind oltott. Egy középkorú is van köztük. Ez persze még mindig lehet statisztikai véletlen, de az ígéretektől mindenképpen messze van a valóság, azt azért leszögezhetjük.
    A vicc az, hogy oltásellenésként én tartom benne azzal a lelket, hogy nyugodjon meg, mert be van oltva, csak hogy csökkentsem benne a pánikot és a halálfélelmet. Van az életnek egy beteges humora azt meg kell hagyni.

    Oltatlanként, aki bekerül, az vállalta, hogy esetleg pechje volt. De persze egészen biztos, hogy lesznek olyanok, akik kihagyott lehetőségről fognak morfondírozni, illetve, hogy jól döntött-e. Ez természetes.

    Azért írtam ezt le, mert én már csak első kézből származó információkat vagyok hajlandó elhinni. Mind oltáspárti, mind oltásellenes oldalon durva túlzások és hazugságok terjednek. A hazugság pedig nem válik igazzá attól, hogy jó a marketingje.

  69. 47. János

    “és azt is tudja már, hogy feledékeny az IMMUNMEMÓRIÁJA.”

    Azokra az emberekre emlékeztetsz, akik a tőzsdén miután bevásároltak, mindig találnak egy okot, hogy miért fog emelkedni az árfolyam. Túlságosan érintett vagy a Covid sztoriban, hogy tisztán láss. Ez a véleményem.

  70. Elképesztő sebességgel bukkannak fel újabb és újabb koronavírus-variánsok a világban. A koronavírus fertőzőbb, delta variánsa és delta plusz variánsa már Magyarországon is megjelent; most pedig egy 32 mutációt tartalmazó új szupervariánst azonosítottak Dél-Afrikában. Az új szupermutáns máris dominánssá vált az afrikai országban egyes helyeken: van olyan régió, ahol az új esetek 90 százalékát okozta szerdán. Összeszedtük, mit érdemes tudni a hirtelen színre lépő delta plusz variánsról és az új szupervariánsról.

    A szupervariáns rátörte az ajtót a világra: minden, amit tudunk a delta pluszról és az új szupermutánsról
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211126/a-szupervarians-ratorte-az-ajtot-a-vilagra-minden-amit-tudunk-a-delta-pluszrol-es-az-uj-szupermutansrol-512566

    Izraelben vészhelyzeti intézkedéseket vezetnek be a koronavírus eddigieknél is fertőzőbb afrikai változatának a megjelenése miatt – jelentette a katonai rádió pénteken.

    Szupervariáns: drámai bejelentést tett Izrael miniszterelnöke
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211126/szupervarians-dramai-bejelentest-tett-izrael-miniszterelnoke-513082

    Felfüggesztheti az Európai Unió a légiközlekedést azon országokból, amelyekben elterjedt a koronavírus új, Dél-Afrikában detektált variánsa – nyilatkozta korábban a Reuters szerint Ursula von der Leyen egy ezzel kapcsolatos tanácskozás kezdete előtt, megerősítve ezzel korábbi Twitter-üzenetét. Ennek apropóján alaposan felgyorsult az esés az olaj piacán, két számjegyű mínuszokról beszélünk.

    Bezárkózhat Európa a szupervariáns miatt, zuhanórepülésben az olaj ára
    https://www.portfolio.hu/uzlet/20211126/bezarkozhat-europa-a-szupervarians-miatt-zuhanorepulesben-az-olaj-ara-512944

  71. Erről az oltott, oltatlan problémáról mindig a Tücsök és a Hangya jut eszembe: A tücsök egész nyáron csak hegedült, henyélt, a hangya meg mindent begyűjtött, szorgoskodott. Ősszel aztán megdöglött mindkettő. Tanulság: a többit megbeszéljük az intenzíven…, azért némi reményt ad, hogy Tibor Bá szerint megint végünk van és a jóslás eddig neki sem igazán jött be …, persze kellő kitartással végül igaza lesz, ez nem kérdés. Ja… és azt rebesgetik, hogy a Kóbort az Omega variáns gyűrte le, így hát nincs mit tenni, bevégeztetett. A konteósoknak ajánlott: https://informatialibera.ro/hu/oltasi-botrany-lehet-szloveniaban-a-covid-vakcinak-kapcsan-az-oltoszerum-uvegcsein-egy-oltokozpontban-dolgozo-fonover-szerint-placebo-vax-vagy-kill-shot-kodszamok-szerepelnek-vide/

  72. 74 – Garatai:
    Te szerencsétlen! Nem vetted észre, hogy a forrás: Hall Turner Radio. A világ első számú féknyuz gyártója.

  73. Az új variáns egészen eddig a B.1.1.529 néven volt ismert, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mai ülésén végül az Omikron nevet kapta (az omikron a görög ábécé tizenötödik betűje). Egyből be is került a legveszélyesebb variánsokat gyűjtő, az aggodalomra okot adó kategóriába, amibe a WHO jelenleg az alfa, a béta, a gamma és a delta variánst sorolja. Ugyan részletes adatokkal még nem rendelkezünk róla, de annyit már tudunk, hogy az Omikron elképesztő számú mutációval rendelkezik, ezek a feltételezések szerint növelik a terjedési képességét, és meg is kerülik a vakcinák által nyújtott védelem egy részét, bár nem az egészet.
    https://telex.hu/koronavirus/2021/11/26/del-afrikai-varians-omikron

    https://444.hu/2021/11/26/who-para-az-uj-varians

    Mind a 27 EU-s tagállam megegyezett abban, hogy utazási korlátozásokat vezetnek be a dél-afrikai régió hét országára. Ez azt jelenti, hogy ideiglenesen felfüggesztik a beutazást a következő hét országból:
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211126/utazasi-korlatozasokrol-allapodtak-meg-az-eu-tagallamai-a-szupervarians-miatt-513104

    Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikában azonosított változata egyértelműen különbözik az eddigiektől, és szétterjedése akár azzal is járhat, hogy módosítani kell a Pfizer-BioNTech oltóanyagot – mondta a német BioNTech szóvivője pénteken.

    Lehet, hogy a szupervariáns miatt módosítani kell a Pfizer-vakcinát
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211126/lehet-hogy-a-szupervarians-miatt-modositani-kell-a-pfizer-vakcinat-513106

    Kimutatták a B.1.1.529 új “dél-afrikai” variánst Izraelben egy Malawiból visszaérkező személynèl, másik kettőnél gyanítják. Mindegyikük oltott volt – írja Dobson Szabolcs szakgyógyszerész a Facebook-oldalán. Mint Dobson megjegyzi, az izraeli fertőzöttek közül az egyikük 3 Pfizerrel, másikuk két AstraZeneca-val, a harmadik két Jansennel (ez utóbbit Izraelben nem használják).

    Oltottak voltak azok a fertőzöttek, akiknél Izraelben kimutatták a szupermutánst
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211126/oltottak-voltak-azok-a-fertozottek-akiknel-izraelben-kimutattak-a-szupermutanst-513054

  74. 75. Tibor bá’
    A hitelességről csak annyit, hogy ez a poszt témáját adó névtelen levél is facebook-on terjed. Talán még a Ripost szennylap foglalkozott vele egyedüliként. Elvetemült középiskolai tanárok a diákjaiknak osztogatják útravalóul.
    És ugye ha már orvosként mások halálát kívánjuk, azt tegyük névtelenül. Ennyi a nagy tanulság.

  75. Hej, de kíváncsi lennék, ha az itt megnyilvánuló oltásellenesek és szkeptikusok kerülnének felelős döntési helyzetbe egy egész ország felett, akkor milyen intézkedéseket tennének, mikor az intenzív osztályok elkezdenének telítődni…
    Számomra teljesen irreális elképzelés az, hogy a kormányok szándékosan félrevezetnék a lakosságot, és kockáztatva saját egzisztenciájukat, és egészségüket szándékosan vezetnék országaikat a gödörbe.
    Ugyanakkor hülyébbeknek sem képzelem őket, hogy ne látnák tisztábban a lehetőségeket szakértői háttérrel, mint mi, laikusok…
    Az más kérdés, hogy hibát mindenki követhet el, főleg egy bonyolult, kiismerhetetlen helyzetben, amit persze igyekszik elmismásolni, de szurkolni nem fognak a szupervírusnak, hogy ugyan taroljon már le bennünket…

  76. 79. hubab

    Szerintem jó lenne ha elolvasnál egy-két az összesküvés elméletről cikket, vagy magát az elméleteket.
    Csak azért mondom, mert egyik sem állítja, hogy a kormányok csinálják.
    Sőt!
    A problémát pont az okozza hogy a kormányok, különféle intézmények -a háttérhatalom szempontjából- önjáróak. Magyarán nem egyértelmű, magától értetendő az elit szándékainak megvalósulása.
    Mivel itt a létszám, -hm hogy is mondjam- nem egyforma így csak befolyásolni igyekeznek, nem kivitelezni a dolgokat, mivel az lehetetlen.

  77. 64. Valaki, (és dajtás, Balázs)

    “Biden hozzányúl a stratégiai olajkészlethez és pánik van?”

    Valószínű, hogy most egy darabig nem kell már hozzányúlnia, mert ma több mint 10 dollárt esett az olaj, azaz kegyetlenül visszaesett a kereslet.

    Egyébként ha szándékosságot feltételezünk az új variáns megjelenése és a nyomában járó események mögött, akkor mivel vagyunk előrébb?

    Az emberiség történelme egy nagy káosz, sodródás, botladozás, érdekcsoportok ütközése, harc a befolyásért, hatalomért, gazdagságért. Mostanra sokan lettünk, mindjárt 8 milliárdan vagyunk és a káosz is sokszorosára nőtt.

    De fogadjuk el, hogy van benne szándékosság. Ha így van is, befolyással erre nem lehetünk, úgyhogy számunkra ez tök mindegy.

  78. 64. Valaki,

    “Az eon németországi vezetője bejelenti, hogy a teljes villamos rendszer összeomlásának elkerülése érdekében szükségesnek látja, hogy egy egy nagyvárost lekapcsoljanak a hálózatról.”

    Erről nem találok infót, tudnál linkelni valamit hol olvastál erről?
    Nem értem miért állítják le az atomerőműveiket, ha nagyvárosokat akarnak lekapcsolni áramhiány miatt.

  79. 79 Hubab.
    Hogy mit tennék?
    Beltéri maszk(n95 hatósági árral…sőt ingyen)…nem pedig a 400Ft/db-os tavalyi aldi-s áron.
    Eü dolgozóknak azonnali fizetés emelés….év végi bónusz. Nem csak ígérgetni.
    Nem leépíteni(-9000), hanem bővíteni a létszámot…akár önkéntesekkel, akár nyugdíjas ápolók, orvosok visszahívása, nyugdíjon felüli fizetéssel.
    Konténerkórházak létesítése…nem útfelújítás meg stadion.
    A vitaminok árainak drasztikus csökkentése….lassan(?) meg sem tudja venni a bérből élő.
    A nem létfontosságú boltok/létesítmények bezárása, állami támogatás mellett.
    Az élelmiszerboltok nyitvatartási idejének meghosszabbítása.
    A mintavétel működhetne betanított önkéntesekkel vagy lehetett volna céget nyitni, nem kellett volna a mentősökre rálőcsölni.
    Folyamatos tesztelés, kontaktkutatás.(5millárdnyi teszt kukás+200 millió a megsemmisítés)
    Betegellátás működtetése…nem távgyógyítással!
    ŐSSZINTE tényközlés a felelősöktől…nem részigazságok és titkolózás.
    Nyilvános párbeszéd kezdeményezése a járványkezelésről….folyamatos tájékoztatás HITELES szakértőkkel….nem müller, merkely féle…nem akarok káromkodni.
    Ösztönözni az embereket, hogy otthon töltsék a szabadidejüket…tudomisén…reklám blokkok idejének lerövidítése, ingyen netflix…stb.
    Ahol megoldható, ott homeoffice.
    Amikor ez megvan, jöhetett volna egy teljes lezárás….akár határlezárással.

    Nyilván ki lehet egészíteni sokmindennel, de nem vagyok szakértő, csak egy józan gondolkodású ember.
    Szerintem így kellett…ismétlem, kellett volna. De ez a vonat már elment… de volt nekünk egy jelmondatunk, ami mindent vitt:”csak az oltás”

    84. Gyarmathy.
    https://www.tichyseinblick.de/daili-es-sentials/eon-birnbaum-stromabschaltung/

    Egyébként a kérdésedre válaszolva, semmivel nem vagyunk előrébb, ha elhisszük egyik másik “összeesküvés-elméletet”. Pár éve még lehetett volna(?) változtatni, de már késő.
    Ja…
    “Csak egy őrültnek van szüksége a rendre, a zseni uralja a káoszt.”

  80. Re: Tibor bá’
    Be vagyok oltva “pandapisivel”, pont azon okok miatt, ami most felbukkant. Lehet hogy rosszabb hatékonyságú, de cserébe nem annyira specifikus “villás kulcsot” gyárt az immunrendszerem, szemben a vektor/mRNS oltásokkal…
    Amúgy ha beüt a gebasz, arra is fel vagyunk készülve, és elővesszük a “taktikai atomfegyvert”, és módszeresen szétrobbantom magamban a vírust(Csongor hónapokkal ezelőtt megkapta a szakirodalmat hozzá).

  81. Re:69
    Fokszi-makszi egyetemen végeztem konteó szakon, nem is tudtad? 🙂
    Ennél sokkal vadabb konteókat is tudok írni, ez egészen visszafogott, de elég naívnak kell lenni ahhoz, hogy az ember ne lássa, hogy itt már rég nem értünk, hanem ellenünk folynak a dolgok.
    Most akarják levágni a maradék közép réteget, akik még bírják erőforrással, és kitartással, és ha majd ők is elvéreznek, akkor jövünk mi a plebs…
    A vírus csak egy eszköz a mai társadalmi és gazdasági átalakulás kikényszerítésére, meglátjuk hova fog kilyukadni a dolog…

  82. 86: Dajtás:
    “Csongor hónapokkal ezelőtt megkapta a szakirodalmat hozzá”.
    – Így van. Azóta is figyelemmel kísérem az orosz vírushelyzetet, ahol élesben vetették be ezt a technológiát, ill. tesztelik a “csodadoktorok csodafegyverét”.
    Várom a világot lenyűgöző hatást, s a magamfajta örök kétkedők, és a tudományos kerékkötők pofára esését. Várom… 🙂
    https://index.hu/kulfold/2021/10/04/thor-elektromagnes-sugarzas-technologia-keszulek-koronavirus-oroszorszag/

    Kontroll:
    https://www.portfolio.hu/uzlet/20211011/koronavirus-sulyos-a-helyzet-oroszorszagban-ingyenes-tesztelopontokat-alakitanak-ki-504626

    A realitások talaján maradva ezzel kapcsolatban ma nagyjából itt tartanak:
    https://infostart.hu/tudomany/2021/03/21/ultrahang-uj-szuperfegyver-a-koronavirus-ellen

    Konteósoknak:
    https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/oroszorszag-technologia-5g-tavkozles.723203.html

  83. 83. Gyarmathy

    “De fogadjuk el, hogy van benne szándékosság. Ha így is van, befolyással erre nem lehetünk, úgyhogy számunkra ez tök mindegy.”

    Egyáltalán nem mindegy!
    Azzal, hogy nem segíted szekerüket a szakadék felé tolni, már egyénileg is sokat tehetsz/tettél!

  84. Átrágtam magam a hozzászólásokon.
    Talán Balázs véleménye áll legközelebb a történésekből kikövetkeztethető (vélelmezhető!) valósághoz.
    Nem akarok senkit oltogatni, de fel kell tenni a kérdést : Mi van akkor, ha a “vírust” és a bökő löttyöt is ugyanazok csinálták?
    Bogár tanár úr már rájött. Bogár naplója utolsó rész.

  85. 83. Gyarmathy

    Valójában igazad van. Nincs semmi különbség esetünkben.
    Az elit úgyanúgy a saját magába zárt “buta” világ mint jóskapista a facebookon. Csak az egyiknek van lehetősége magánál is butábban tartani a másikat saját céljai miatt. Ami persze úgyanúgy egy butaság, csak eggyel magasabb szinten. Azért butaság, mert csak egy hosszútávon működő társadalom életképes.
    Hatalmuk maga is fugázi.

    Azért az sohasem rossz tudni, hogy hol van az ellenség, feltéve ha tenni akarsz vakamit.

  86. Meséltem tavaly a macskák koronavírusáról és az abból következő FIP-betegségről, illetve hogy a mutálódás a gond, valamint hogy az oltás a macskáknál alig használ..stb..
    Sőt arról is írtam hogy lehet majd olyan variáns ami az embert nagyon hamar földbe teszi.
    Most úgy nézd szépen kezd beérni amiket akkor leírtam.
    https://hvg.hu/itthon/20211127_koronavirus_jarvany_covid19_szerval_allatkert?fbclid=IwAR2BpteRD4_YnyuVSGgvpCYzJlQl6F6C2sIyaljUjciSEwYu6lR6-qPycQQ

  87. 93: Tia, mivel a SARS-CoV-2 zoonózisra képes, egyáltalán nem meglepő ez a hír sem sajnos. Pont 2-3 hete volt hír, hogy az USA -ban egy ott őshonos őzfajtában találták meg a COVID19 -et okozó vírust, és nagyon jól érzi magát bennük. Nem lesznek betegek az állatok, de terjesztik a vírust. 🙁

  88. Az elmúlt héten nem következett be a 4. hullám tetőzése, de most már nem lehetünk nagyon messze tőle – írja a Portfolio-nak küldött elemzésében Vattay Gábor, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője.

    Koronavírus: Magyarország egyre közelebb lehet a járvány tetőzéséhez, fájdalmas időszak vár ránk
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211127/koronavirus-magyarorszag-egyre-kozelebb-lehet-a-jarvany-tetozesehez-fajdalmas-idoszak-var-rank-513108

    Csehországban és Németországban is találtak gyanús eseteket, az egészségügyi hatóságok az új szupervariánsra, az omikron névre keresztelt koronavírus-mutációra gyanakodnak. További tesztekre van még szükség, hogy bizonyított legyen a variáns jelenléte.
    https://www.portfolio.hu/global/20211127/breking-magyarorszaghoz-is-nagyon-kozel-lehet-mar-a-szupervarians-513146

    Két nagy-britanniai páciens szűrővizsgálatának leletében a koronavírus új, omikron nevű variánsát azonosították – közölte szombaton Sajid Javid brit egészségügyi miniszter. Brit járványügyi szakértők egybehangzó nyilatkozatai szerint ugyanakkor nem kell attól tartani, hogy katasztrófát okozhat az új koronavírus-változat felbukkanása.

    Nagy-Britanniában is megjelent az új szupervariáns
    https://www.portfolio.hu/global/20211127/nagy-britanniaban-is-megjelent-az-uj-szupervarians-513158

    Magyarország is csatlakozik a dél-afrikai régióból érkező légiközlekedés korlátozásához – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben szombaton az MTI-vel.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211127/magyarorszag-is-lepett-a-szupermutans-miatt-513150

    Zsiday Viktor szerint nagy baj is lehet, ha igazak a hírek az új vírusvariánsról. Az elemző úgy véli, hogy akár nagyobb lezárások és gazdasági visszaesés is lehet. Ennek azonban ellenkezője is történhet, olyan kevés információ ismert még az új variánsról. Zsiday éppen ezzel a bizonytalansággal magyarázza az utóbbi napok tőzsdei esését

    Zsiday Viktor: nagy baj van, ha igaz, amit az új vírusvariánsról gondolunk
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211127/zsiday-viktor-nagy-baj-van-ha-igaz-amit-az-uj-virusvariansrol-gondolunk-513148

  89. Dobson Szabolcs írta az imént: “Az új omikron nevű dél-afrikai variáns (B.1.1.529) egyelőre enyhe tüneteket okoz, úgymint 1-2 napig tartó izomfájdalom és fáradtságérzet. Ezidáig szaglás- és ízérzetvesztést nem észleltek. Enyhe köhögés előfordulhat. Nincsenek prominens tünetek. Dél-Afrikában állítólag oltott emberekben nem mutatták ki az omikron variánst. A kórházak nem teltek meg ilyen betegekkel. Minderről a Dél-Afrikai Orvos Egyesület elnöknője, Angelique Coetzee nyilatkozott. ” Link: https://sputniknews.com/20211127/south-african-medical-association-says-omicron-variant-causes-mild-disease-1091062923.html

  90. * Monoklonális gyógyszerek ( Görögországban ): megjelenésük után 14 hónappal és az EMA jóváhagyása után 9 hónappal tesztelték meg végre.
    A kormány szerint az oltásokon kívül nem volt más megoldás. – andreopoulos@pronews.gr

    75. Tibor bá’
    https://www.pronews.gr/ygeia/farmaka/1036742_hamos-sti-slovenia-nosokoma-paraitithike
    – dailytelegraph.co.nz/covid-19/crisis-in-slovenia-whistleblower/ – CRISIS IN SLOVENIA?

    * Mind a 4, Botswanában észlelt eset Távol-Keleti diplomaták voltak, akik teljesen beoltottak voltak a Covid19 ellen! dimpenews.com/2021/11/26/μποτσουάνα-αγάπη-μου/

    * „Egy olyan kultúra hajnalán járunk, ahol a halál elkerülésével kapcsolatos aggodalom arra készteti az embereket, hogy elfelejtsék az életet.” (Gustave Thibon francia filozófus)

  91. Phaahla elmondta, hogy az előzetes vizsgálatok szerint a variáns genetikai összetétele miatt fertőzőbb lehet, de megjegyezte, hogy a vakcinák még mindig hatékonyak a variánsból eredő súlyos Covid megelőzésében. Joe Phaahla dél-afrikai egészségügyi miniszter pénteken kijelentette, hogy indokolatlan, hogy más országok utazási korlátozásokat vezettek be a Covid-19 egy erősen mutálódott változatának hazájában történő kimutatása miatti aggodalmak miatt.

    Dél-afrikai egészségügyi miniszter: a vakcinák még mindig hatékonyak az új variánssal szemben
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211126/del-afrikai-egeszsegugyi-miniszter-a-vakcinak-meg-mindig-hatekonyak-az-uj-varianssal-szemben-513116

    Joe Biden amerikai elnök arra kérte a WTO-keretében jövő héten asztalhoz ülő államokat, hogy állapodjanak meg a vakcinaszabadalmak védelmének feloldásáról, mivel a Dél-Afrikában azonosított szupervariáns aggodalomra ad okot – írja a Reuters hírügynökség.

    A szupervariáns megjelenése odacsaphat a vakcinatitoknak is Biden friss bejelentése után
    https://www.portfolio.hu/global/20211127/a-szupervarians-megjelenese-odacsaphat-a-vakcinatitoknak-is-biden-friss-bejelentese-utan-513142

  92. Re:88
    Nem ismerem az orosz tudományos életet testközelből, de abból kiindulva, hogy az orvos társadalom mennyire szeret szokatlan, általuk nem ismert technikai módszereket alkalmazni, nem csodálkozom a számaikon…
    Máskülönben ha teljes zöld utat kapna a technika, akkor is eszközkorlátba ütköznének azonnal, és hónapok, míg fel tudnák futtatni a gyártást, és mindezt hadigazdasági szinten vezényelve. Nagyon sok eszköz kellene, nagyon sok helyre, és ezt valakinek kezelnie is kell, erre évek kellenének, és ezt is úgy, hogy senki sem fekszi keresztbe szakmai inkompetencia/féltékenység/szakmai gőg okán.

    Én a hazai viszonyokat ismerem, és azok nem túl rózsásak. Rendkívül feudális az orvos társadalom, és a magán akcióknak gyakorlatilag nem engednek teret. Amennyire látom csak fű alatt folynak in vivo tesztek, nyíltan senki sem vállalja fel, vagy ha fel is vállalja, akkor jelzik, hogy ne ugráljon nagyon… A szakmai anyag írója bő 1 éve felajánlotta a segítséget, csak laboridőt kért, és kontroll méréseket. Szerinted adtak neki lehetőséget? 😉 (megvolt a szakmai renoméja, nem bokorugró senkiről van szó)
    Közeli ismerősi körömben volt oltatlan, és oltott(Pfizerrel) teszter is, utóbbi sokkal hamarabb jött ki belőle, de végstádiumosokon ez sem segít már, mert hatékonyan az elején lehet jól elkapni. Egy szétroncsolt szervezetet ez sem tud helyreállítani, nem is arra való.

    Szóval ma még a vakcinákba lehet hivatalosan kapaszkodni, esetleg a gyógyszeres kezelésben, és minden más “egzotikus” kezelés pálya szélére van tolva, mert abban nincs annyi pénz.

  93. Re: Tibor bá’
    Tisztelettel kérdezem, melyik résszel van bajod?
    “Fokszi-makszi egyetemen végeztem konteó szakon, nem is tudtad? 🙂 ”
    Ezt viccnek szántam, még a 🙂 jel is ott van.

    “Ennél sokkal vadabb konteókat is tudok írni, ez egészen visszafogott, de elég naívnak kell lenni ahhoz, hogy az ember ne lássa, hogy itt már rég nem értünk, hanem ellenünk folynak a dolgok.”
    Annak fényében, hogy elég nagy eséllyel laborszökevény a vírus, és élő adásban a vírusra hivatkozva(mindegy hogy joggal/jog nélkül) korlátozzák az alap emberi jogokat, amit elfogadnak az emberek jelentős része zokszó nélkül, amit békeidőben lehetetlen lenne lenyomni a torkukon.

    “Most akarják levágni a maradék közép réteget, akik még bírják erőforrással, és kitartással, és ha majd ők is elvéreznek, akkor jövünk mi a plebs…
    A vírus csak egy eszköz a mai társadalmi és gazdasági átalakulás kikényszerítésére, meglátjuk hova fog kilyukadni a dolog…”
    Középréteg kivéreztetése elég rég óta folyik már, és az is elég nyilvánvaló, pl
    Klaus Schwab nyilatkozataiból, hogy itt bizony a vírusra hivatkozva komoly átalakításokat akarnak. Ezzel a megállapítással mi a baj?

  94. Ezt az Omikront állítólag ma már megtalálták Ausztriában is, most analizálják. Vki aki Dél-Afrikából repült vissza pár napja. 2 oltása van, a 2. oltást 9 hónapja kapta. (akkoriban még csak az egészségügyet és az időseket oltották, szerintem nem idősről van szó)

  95. Re:101 Tibor bá’
    Melyik “ötletem” ütközik occam beretvájába? 😉

  96. Dajtás:
    Itt a lényeg, Te írtad (a többi rizsa, rizsa, rizsa, majd egyszer meglátjuk…):
    “Közeli ismerősi körömben volt oltatlan, és oltott(Pfizerrel) teszter is, utóbbi sokkal hamarabb jött ki belőle, de végstádiumosokon ez sem segít már, mert hatékonyan az elején lehet jól elkapni. Egy szétroncsolt szervezetet ez sem tud helyreállítani, nem is arra való.
    Szóval ma még a vakcinákba lehet hivatalosan kapaszkodni, esetleg a gyógyszeres kezelésben, és minden más “egzotikus” kezelés pálya szélére van tolva, mert abban nincs annyi pénz.”

    Az ultrahangos módszerben bízhatsz, arról még fogunk hallani, mert már Öveges Tanár úr is megmutatta, mire képes Heki és egy síp szava.
    Az EMS-el meg tessék legalább a saját házad táján valami eredményt felmutatni, vagy várd meg csendben, hogy az igazi tudósok tegyék a dolgukat és tervezgesd a jó üzletnek bizonyuló napelemes rendszereket azoknak, akik jómódúként beveszik és belevágnak a “zöldenergiás bolygóvédelembe”!
    ——————————————————————————

    Ezt a drága jó emberi fajt csak önmagától kell megvédeni! Számomra hihetetlen, hogy bizonyos egyedek folyamatosan mozgásban vannak, repkednek a Föld körül és minden szart nekik köszönhetően a nyakunkba kapunk (a kínai vacakoktól kezdve, a glob. felmelegedésen át a koronavírusig, tényleg mindent). Ezeket és az egyre nagyobb számban előforduló fajtájukat kéne megfékezni végre és megmenekülhetünk önmagunktól!
    ———————————————————————–

    Amikor korábban a “káosz új formájának” megjelenéséről írtam, pont valami olyasmire gondoltam, mint ami jelen poszt hozzászólásait végigolvasva (mondjuk 92-től 104-ig), egy ide tévedő gyanútlan látogatóban kialakulhat! 🙂
    Már nem a blog, vagy az egyes hozzászólók miatt, hanem a rendelkezésre álló információk és azok megosztása miatt.

    Tényleg. Most akkor veszélyes az új variáns, vagy sem? Hamarosan megtapasztalhatjuk… Én már lassan leszarom és megértem azokat, akik ugyanígy éreznek. Persze ettől még nem kell ész nélkül eldobni mindent!

    Kóbort meg pofozzák már helyre, még el akarok egy Omega-Scorpions koncertre menni! Nem az eszéért és nem az infektológiai ismereteiért szeretjük/tük…

  97. Omikron – az afrikai szupermutáns

    Klikk a “Megtekintés a YouTube-on”-ra. 🙂 😮

  98. 104. Horváth Csongor

    Nem az a kérdés hogy ez az Omikron veszélyes-e vagy sem. (Illetve csak annyiból kérdés hogy most fordulunk fel, vagy csak majd.) Hanem az a gond, hogy jöhet egy valóban veszélyes, ami hamar földbe teszi az embert. A macskáknál az történik: 4-5 létszámú vagy ezen csapatszám felett plusz 1-2 macskát ha közéjük raknak állatmentést gondolva, máris ott a FIP-pé mutálódott koronából kiinduló, végzetes betegség.
    Igen, arra várunk, hogy szelídebbé váljon végre egy mutáns ami legyőzi a többit, de a macskáknál sajnos nem ezt láttam..

    Igen, a röpködésből sok gond van. Ezért gondoltam végig hogy kik lehetnek Ausztriában a 9 hónapja másodszor oltottak.

    Ne csak Kóbort pofozzák helyre, hanem minden Gipsz Jakabot is, akit esetleg csak szimplán azért szeretünk vagy akár nem szeretünk, mert van és legyen továbbra is. Ehhez pedig fel kell fogni a helyzet súlyosságát, és egyénileg is mindent megtenni, hogy legyen kapacitás az elvárt minőségű életmentéshez, mindenki számára.

  99. Re:104
    No látod, te magad élőben bizonyítottad azt, amiről beszéltem… 😉
    Akkor is ugyan azt mondanád, ha mikrobiológiai kísérlettel lenne alátámasztva a mondandóm(megtettem már régen…), de mivel a fejek kellően meg lettek dolgozva, így marad a dobozon belüli gondolkodás, és az ebből fakadó megoldhatatlan problémák.

  100. A Ciprusi Egészségügyi miniszter Michalis Hadjipandelas kijelentette: nem vezetjük be az egészségügyiek kötelező védőoltását, mert láttuk az eredményeket azokban az országokban, ahol bevezették. Nem helyes kiutasítani azokat, akik az első vonalban harcoltak. Világjárvány esetén ez az intézkedés kontraproduktív!

    – dimpenews.com/2021/11/23/υπ-υγείας-κύπρου-δεν-πάμε-σε-υποχρεωτι/

    “Fényt az alagút végén látni” hiszen december végén, január elején jönnek a terápiás tabletták, amelyek segítenek a Covid 19 betegek kezelésében.

  101. 104: Csongor, akkor ezt is ajánlom a figyelmedbe.

    “A nagy probléma ott adódik, hogy miként is tervezzünk hosszú távon ezzel a járvánnyal? Az látszik, hogy a világszintű adatokban 3-4 hónapos intervallummal hullámzik az esetszám, szóval a szezonalitás még felejtős, illetve helyi szinten ettől jelentősen eltérő mintázatok is láthatóak. Röviden: a vírus kiszámíthatatlan módon jön-megy. Az várható volt, hogy azért a lakossági ellenállás nőni fog idővel, ez pedig az amúgy sem rózsás védekezési rendszert ki fogja kezdeni. Azzal lehet számolni, hogy hullámról hullámra csökkenni fog a védekezési normákat követők száma. Ez viszont az új (potenciálisan akár veszélyesebb) variánsok megjelenése mellett az ellátórendszer túlterhelését is eredményezi, ami miatt egyébként a másodlagos, ellátórendszeri kapacitás-hiányra visszavezethető halálozást is emelni fogja.

    Gyakorlatilag az elmúlt 100 évben az emberiség nem találkozott ilyen léptékű járvánnyal, ez így nemcsak emberéletekben számolható veszély, hanem egyfajta társadalmi sokkhatás is fellépett. Én a jelenlegi helyzetet látva azzal számolok, hogy a járványügyi intézkedések nem beleivódnak a társadalmi normarendszerbe, hanem pont ellenkezőleg, a nyílt elutasítás felé tartunk. Akár sikeres lesz ez a lázadás, akár nem, a társadalom egésze ezen nagyot fog bukni, ez emberéletekben, társadalmi hatásokban és gazdaságilag is mérhető lesz a kár.

    Nem olyan rég, még volt egy elképzelésem, hogy most az emberiség találkozik a járvánnyal, és az eddig megszerzett tudását józanul felhasználva kezeli a helyzetet. Francokat… bár eszközeink vannak, emberileg egy centivel sem vagyunk előrébb, mint a nagy középkori pestisjárvány idején.”
    https://alimento.hu/covid-osszefoglalo-2021-11-26/

  102. A terápiás tablettákról meg annyit, hogy a Merck már a korábban prognosztizált 50% -os hatékonyságát a héten levitte 30% -ra, mivel Angliából a most kezdődött gyakorlati felhasználás során nem hozta az előzetesen elvártakat. És majd meglátjuk, hogy a Pfizer féle tabletta előzetesen kalkulált kb. 89% -os hatékonysága hogyan is fog alakulni a gyakorlatban.

    https://www.forbes.com/sites/williamhaseltine/2021/11/04/uk-approval-of-molnupiravir-may-create-new-and-more-dangerous-covid-19-variants/

    https://www.axios.com/merck-covid-pill-molnupiravir-efficacy-fda-d27932f8-9f4e-4e4c-b41b-deea1a587ea0.html

  103. A negyedik járványhullám még felfutóban van Magyarországon, a várakozások szerint ugyanakkor hamarosan a tetőzése is elérkezhet. Közben viszont egyre több jel utal arra, hogy a történelem ismétli önmagát: ahogyan 2021 őszén ugyanazt látjuk mint 2020 őszén, ugyanúgy előállhat, hogy 2022 tavaszán is újabb hullámot kell átvészelnünk, elég csak arra gondolni, hogy épp most jelent meg egy újabb aggasztó vírusvariáns. A kormány is egyre inkább azon az állásponton van (feltételezhetően szakértői véleményekre alapozva), hogy nem zárhatóak ki újabb hullámok, így akár egy 5. hullám. Bemutatjuk, milyen tényezők vezethetnek az új hullámhoz.

    Ötödik járványhullám Magyarországon? – Micsoda? Mégis hogyan és miért?
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211128/otodik-jarvanyhullam-magyarorszagon-micsoda-megis-hogyan-es-miert-513122

    Csaknem két év eltelt a koronavírus-járvány kitörése óta és még mindig pusztít a vírus a világban, most épp Európában állítva hatalmas kihívást elé az egészségügyi rendszert, ráadásul megjelent egy új szupervariáns, ami aggodalommal tölti el a szakértőket. De eljöhet hamarosan az az idő, amikor már nem csak az oltásokkal, hanem gyógyszerekkel is felvehetjük a harcot a Covid-19 betegség ellen. A közelmúltban ugyanis jó hírek érkeztek, a kedvező klinikai vizsgálati adatok után két amerikai gyógyszergyártó óriás is benyújtotta az engedélykérelmet a felügyeletnek a koronavírus-gyógyszerére.

    Már nem kell sokat várni: új fegyvert kaphatunk a kezünkbe a koronavírus ellen
    https://www.portfolio.hu/uzlet/20211128/mar-nem-kell-sokat-varni-uj-fegyvert-kaphatunk-a-kezunkbe-a-koronavirus-ellen-512868

  104. Végül is az van, hogy visszaestünk egy évszázadot. Megérni a tisztes idős kort kifejezetten szerencse kérdése. Azzal a különbséggel, hogy mire valaki 50 éves a többszörös fertőzés és kigyógyulást követő visszamaradt szövődmények miatt többnyire emberi roncs lesz. Ezt a vírust kiirtani sose fogjuk.

  105. 115: Sok ember ismerek, aki átesett a betegségen – kisebb-nagyobb tünetekkel – és ma semmi baja nincs.

  106. 117: Dehát sokkal több a gyógyult, mint aki meghalt.

  107. * Vezető Szakértői Egyetemi Virológusok és a Nobel-díjas Luc Montagnier: A tömeges oltás a világjárvány közepette ellenjavallt, mert mutációkat okoz. Az oltás nem véd a változatok, mutációk ellen…!

    * Franciaország elveszíti Guadeloupe-ot, autonómiát ígér a kötelező egészségügyi védőoltás elleni felkelés után !!

    * Professzor Dr. Sucharit Bhakdi: A COVID19 vakcinák kudarcot vallottak, mert figyelmen kívül hagyták az immunológia alapvető elveit! – dimpenews.com

  108. Hát, ezt tényleg ki kell várni, hogy mit mutatnak majd a tapasztalatok ezzel az omikronnal.
    Az biztos, hogy mostanában nem az izraeli, hanem a dél-afrikai járványgörbét nézegetem, és bizony szép meredeken kunkorodik felfelé a megbetegedések száma, pedig ők most éppen a nyárba lépnek be, tehát a vírusnak kevésbé kedvező évszakba.
    Érthető is az óvatosság a világ részéről, hiába tiltakoznak a dél-afrikaiak.
    De nem zárható ki akár az a szerencsésebb fordulat sem, hogy ez egy igen fertőző, de jóval veszélytelenebb tünetekkel járó változat, ami éppen a kívánt irányba mutálódott, ami a vírus megszelídülését is jelentheti.
    És a szaporasága folytán akár ki is szoríthatja az emberre veszélyesebb, de lassabban terjedő variánsokat.
    Sok szakértő korábban éppen erre tippelt, hogy a vírus egy megszokott, influenzaszerű betegséggé szelídülhet egyszer.
    Jó lenne, ha kiderülne, ez az első jel ebbe az irányba…

  109. L.S!
    Csinálj már végre egy Telegram csoportot….ennek így nem sok értelme van.

  110. Az új típusú koronavírus omikron nevű variánsa nagyon magas kockázatot jelenthet világszerte, egyes térségekben súlyos következményekkel járhat – közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO), kiemelve ugyanakkor, hogy a beoltott népességen belül várhatóan csak enyhe tünetekkel járó megbetegedést okoz majd.

    WHO: várhatóan enyhe tüneteket okoz az oltottaknak az omikron variáns
    @https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211129/who-varhatoan-enyhe-tuneteket-okoz-az-oltottaknak-az-omikron-varians-513344

  111. 120: “Az biztos, hogy mostanában nem az izraeli, hanem a dél-afrikai járványgörbét nézegetem, és bizony szép meredeken kunkorodik felfelé a megbetegedések száma, pedig ők most éppen a nyárba lépnek be, tehát a vírusnak kevésbé kedvező évszakba.”

    a dél-afrikai járványgörbébe beledobtak egy napra 18000 esetet, ami az egyébként az a béka segge alatt lévő görbét megrángatta, de jelenleg is nagyságrendileg van lejjebb, mint az EU átlag, vagy pláne a magyar járványgörbe…
    Persze nem is tesztelnek sokat, de ahogy nézem náluk 5% alatti a pozitív teszt arány, míg nálunk 20% feletti.
    Na akkor most nekünk kell félni a dél-afrikaiaktól COVID ügyben, vagy inkább fordítva?

  112. 124 Avatar
    Nem tudom, te melyik diagramot nézted, az enyém itt van alább:
    https://www.worldometers.info/coronavirus/country/south-africa/
    Ebben bizony az utóbbi napok értékei következetesen 2500 felett vannak, és emelkednek, míg a hó elején csak 300 körül mozogtak.
    Az abszolút számoknak én sem tulajdonítok nagy jelentőséget, inkább a tendenciáknak.
    Ismerve a dél-afrikaiak kétségbeesését az ország elszigetelése miatt, nem hiszem, hogy felfelé korrigálnának, növelve a pánikot.

  113. Furcsa egybeesések

    * Dél-Afrika nem sokkal az Omicron mutáció bejelentése előtt leállította a Covid-19 elleni vakcinák rendelését! | Pronews

    * A bizonyítékok azt mutatják, hogy az Omicron változat legalább két hete létezik Olaszországban.
    https://www.triklopodia.gr/2021. november 29

    * Görögország tiszteletbeli Botswanai konzulja, Gerasimos Sioutas nyilatkozata:
    “A mutáció nem Botswanában történt, hanem diplomaták hozták Ázsiából, pontossabban Kínából, akik beoltottak voltak.” triklopodia.gr/χαστούκι-

  114. A hétfői CNBC-interjúban még csak arról beszélt a Moderna vezére, hogy a most elérhető vakcinák kevésbé lehetnek hatékonyak a koronavírus omikron variánsával szemben, de a mértékre még nem tett jelzést, a kedd reggel megjelent Financial Times-interjúban viszont már egyenesen úgy fogalmazott, hogy „jelentősen csökken” a hatékonyság, mert annyira sok mutációt mutat a variáns a tüskefehérjében. Erre a kifejezésre beszakadtak a nemzetközi pénz- és tőkepiacok.

    Súlyos vallomás a Moderna vezérétől: jelentősen csökken a vakcinák hatékonysága az omikron variánssal szemben
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211130/sulyos-vallomas-a-moderna-vezeretol-jelentosen-csokken-a-vakcinak-hatekonysaga-az-omikron-varianssal-szemben-513476

  115. 128: Tibor bátyám, racionális gondolkodás, “józan paraszti” észjárás, azaz logika. Ez viszont a mai társadalom többségének hiányzik! Erre tippelnék, hogy miért válnak teljesen v. részben valóssá a prognózisaid.

    De kb. 2 hét és majd meglátjuk, hogy valójában mennyire jönnek be a Moderna CEO meglátásai.

  116. Re:128
    Ha az új sokkal fertőzőbb variáns sokkal enyhébb tüneteket produkál, akkor ledegradálódik előbb utóbb egy mezei szezonális influenza járvánnyá, ami 2 évvel ezelőtt “napi rutin” volt minden országban.
    Kérdés az, hogy mekkora a mortalitása, és mennyire okoz szövődményeket, mert ez még közel sem ismert…

    Re:129
    Magas oltottságú országokban elérték a gyakorlati plafont, magasabb oltottsági arányhoz valami jó indok kell, most már adott az a “valami”.

  117. 131 dajtás
    “Ha az új sokkal fertőzőbb variáns sokkal enyhébb tüneteket produkál, akkor ledegradálódik előbb utóbb egy mezei szezonális influenza járvánnyá, ami 2 évvel ezelőtt “napi rutin” volt minden országban.
    Kérdés az, hogy mekkora a mortalitása, és mennyire okoz szövődményeket, mert ez még közel sem ismert…”
    Ezt a véleményt egyes szakemberek is osztják, de igen korlátozottak még az adatok az új variánsról.
    És őszintén, ki lenne az az őrült, hogy ne tegyen meg minden óvintézkedést, amíg erről, vagy az ellenkezőjéről nem győződik meg.
    Ha nem lesz magasabb a súlyos esetek száma, mint eddig, akkor nem fog oltakozni, aki eddig sem tette.

  118. 129
    lehet szkeptikuskodni, de én nem emlékszem, hogy korábban bármikor is ennyi köz- és médiaszereplő halt volna meg, vagy jutott volna életveszélyes állapotba influenzaszerű megbetegedéstől ilyen időtávlatban…

  119. Az aktív koronavírusos esetek számának már hosszú ideje nincs értelme a napi adatközlésben, mivel a rendszer nem tudja követni a gyors változásokat. Ezen a héten újabb koronavírusos adat vált értelmetlenné, mégpedig a kormány jóvoltából. A baj az, hogy a lélegeztetettek száma egy nagyon fontos mutatószám a kórházak és az intenzívek terhelése szempontjából. A közvélemény mostantól semmit sem tud majd a kórházi leterheltségről.

    Újabb magyar koronavírusos adat vált teljesen használhatatlanná
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211130/ujabb-magyar-koronavirusos-adat-valt-teljesen-hasznalhatatlanna-513574

    Február végéig kötelező tenné az oltást, és kitiltaná a nem létszükségleti cikkeket árusító üzletekből az oltatlanokat az új német kancellár – értesült a Reuters.

    Bevezetné a kötelező oltást az új német kancellár
    https://www.portfolio.hu/uzlet/20211130/bevezetne-a-kotelezo-oltast-az-uj-nemet-kancellar-513648

  120. Dr. Andreas Noack meghalt a tegnapi nap folyamán…
    Érdekes dolgokkal foglalkozott.

  121. * Görögországban is bevezették: Kötelező oltás 60 év felettieknek. Ellenkező esetben havi 100 euró pénzbírság!

    * “A kötelező védőoltás, a kötelező kezelés és minden kötelező orvosi gyakorlat sérti a Nürnbergi Kódexet”

    * Michael Yeadon: Novemberben a zsarnoksági program 5. fázisába lépünk.
    http://www.henrymakow.com/2021/10/yeardom—-timetable-to-tyranny.html?_

    *”Van egy titkos törvény ezen a világon: a gonosz az elején mindig győzedelmeskedik de a végén mindig legyőzik.” KAZANTZAKISZ NIKOS

    * “A legsűrűbb sötétség mindig a hajnal előtt van…”

    * 135. Valaki – János is érdeklődött iránta egy pár hónappal ezelőtt a COVID-19 elleni mRNS vakcinák grafén-hidroxid tartalmával kapcsolatban.

  122. Az RTL Klub híradójának kérdésére közölték: Magyarországon jelenleg 513-an vannak lélegeztetőgépen, és további 471 ember szorul légzéstámogatásra. A koronavírus sajtóközponttól az RTL kérdésére azt közölték, hogy jelenleg 513-an vannak lélegeztetőgépen, és további 471 ember szorul légzéstámogatásra. Vagyis – a korábbi definíció szerint – összesen 984 embert lélegeztetnek – derül ki az RTL riportjából.
    @https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211130/koronavirus-tovabb-nott-a-kaosz-a-lelegezteton-levok-szama-korul-513704

    Hiába tettek ígérteket a fejlett országok, hogy igazságosan osztják majd el világszerte az oltóanyagokat, százmilliószám halmozták fel a vakcinákat és foggal-körömmel védik a gyógyszergyártók érdekeit. Pedig mindenki jobban járna, ha a szegényebb országokba is jutna elég oltás.

    A nyugati országok tehetnek az omikron kialakulásáról?
    https://444.hu/2021/12/01/a-nyugati-orszagok-tehetnek-az-omikron-kialakulasarol

  123. 136, eL.eS.

    Grafén-Oxid optikai rácsokról ill. idegimplantátumokról érdeklődtem nálad – amúgy, hogy pontosan idézzem magamat.
    De mindegy már.

    137, Python:

    majd a Magyar Jetti Zrt. hamarosan felgöngyölíti a téves információáradatot az ónjány médiákban…

  124. A tervezettnél egy héttel korábban, már december 13-án elkezdik kiszállítani az Európai Unióban a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével az 5-11 éves korosztálynak az új típusú koronavírus okozta betegség ellen kifejlesztett védőoltást – közölte szerdán a német szövetségi egészségügyi miniszter.

    Koronavírus: előrehozták a gyerekvakcina startját az EU-ban
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211201/koronavirus-elorehoztak-a-gyerekvakcina-startjat-az-eu-ban-513824https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211201/koronavirus-elorehoztak-a-gyerekvakcina-startjat-az-eu-ban-513824

    Egy friss tanulmány szerint két dolog, a nem és a kor határozza meg döntően azt, hogy milyen magas ellenanyagszintet eredményez a szervezetben a Pfizer/BioNTech két vakcinája. Kiderült az is, hogy hat hónap után gyorsan csökken az antitestek száma mindkét nemnél és minden korcsoportban, így nagyon fontossá válik az emlékeztető oltás felvétele.

    Friss tanulmány bizonyítja: két dolgon múlik, milyen magas az ellenanyagszintünk az oltás után
    https://www.portfolio.hu/global/20211201/friss-tanulmany-bizonyitja-ket-dolgon-mulik-milyen-magas-az-ellenanyagszintunk-az-oltas-utan-513818

    Vannak már arra utaló jelek, hogy a magyar koronavírus-járvány a tetőzés szakaszába lép. Azonban épp most kuszálták össze az adatokat, így rendkívül bizonytalanná vált a trendek felrajzolása.
    Az elmúlt napokban ellaposodott az új koronavírusos esetek számának növekedése, és mostanra 10 ezer fő környékén stabilizálódik az esetszám a hivatalos napi adatközlés alapján. Ez kedvező jel a vírus terjedése szempontjából, ugyanakkor nem biztos, hogy trendváltásról van szó, könnyen lehet, hogy az ország csak a tesztkapacitások korlátját érte el. Vagyis nem tud ennél több koronavírusos esetet kimutatni egy nap alatt.

    Kulcspillanatban romlottak el a magyar koronavírus-adatok
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211201/kulcspillanatban-romlottak-el-a-magyar-koronavirus-adatok-513798

  125. Két beteget ápolnak súlyos ivermectin-mérgezéssel Szlovákia második legnagyobb kórházában, a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban (UNLP), melynek toxikológus főorvosa, Marek Varga elmondta, a két páciensnél ezerszeres túladagolást állapítottak meg – írja az Új Szó.
    https://telex.hu/koronavirus/2021/12/01/ivermectin-szlovakia-lofereghajto-tuladagolas-mergezes

    Még mindig sok a bizonytalanság a koronavírus legújabb variánsa körül, de hamarosan megérkeznek az első, kézzel fogható adatok arról, hogyan teljesítenek ellene a ma használt vakcinák. Összefoglaljuk, mire érdemes figyelni a hírekben, milyen vizsgálatok eredményére is várunk, és mire számítanak a gyártók. Kiderül az is, hogy mennyi időbe telne új vakcinákat fejleszteni, és hogy miért érdemes a bizonytalanság ellenére most is oltatni.

    Jók lesznek-e a vakcináink az omikron ellen? És mi lesz, ha nem?
    https://telex.hu/koronavirus/2021/12/01/omikron-varians-vakcinak-oltasok-vedenek-e-pfizer-biontech-moderna

    Négy teljesen immunizált oltott fertőződött meg az omikron nevű szupervariánssal Németországban, a betegek tünetei közepesen súlyosak – írja a Reuters. Kis számú esetről van szó, messzemenő következtetéseket ebből nem érdemes levonni, de ez a tény is egy újabb adalék ahhoz a vizsgálat alatt lévő kérdéshez, hogy vajon az oltottak védelmén könnyebben áttör-e a szupervariáns.

    Négy újabb teljesen oltottról érkezett jelentés, akik omikron szupervariánssal fertőződtek meg
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211201/negy-ujabb-teljesen-oltottrol-erkezett-jelentes-akik-omikron-szupervarianssal-fertozodtek-meg-513834

  126. * Von der Leyen: Az EU-nak fontolóra kell vennie a kötelező védőoltásokat

    “Reméld a legjobbat, készülj a legrosszabbra”

    * “A kötelező védőoltás illegális és alkotmányellenes” – Alkotmányvédők reakciói

    * “A szabadsághoz erény és bátorság kell.” Dionysios Solomos

    * Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! – A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!

    https://www.facebook.com/watch/?v=750338759057124

  127. 142. malleusorbis,

    Ez az Omikron változat könnyen lehet, hogy fordulópont lesz. Mivel legalább 5x fertőzőbb az eddig ismert legfertőzőbb delta plus-nál is, így jó eséllyel ki fogja szorítani a többi variánst és ha a mortalitása sokkal alacsonyabb, azaz egy megszelídült kórokozóról van szó, akkor besorolódik az influenzaszerű megbetegedések közé és szarunk rá, mint az influenzára.

  128. Re:43
    A kérdés ennek fényében az, hogy le lehet-e meg tolni a pógár torkán az alkotmányos jogainak drasztikus nyírbálását.
    Mert jól láthatóan elszaladt a ló egyeseknél.

  129. 143 – Gyarmathy:
    Milyen mechanizmus szerint “szorítaná” ki az Omikron a Deltát? Egy Omikronnal fertőzött mért nem kaphatná el a Deltát?

  130. 145 dajtás
    Meg az is kérdés lehet, hogy mekkora az a különbség a halálos áldozatok számában, és gazdasági veszteségben, ami indokolhatja az alkotmányos jogok megnyirbálását…
    Mert lehet olyan alacsony, hogy nem indokolt, de lehet olyan magas, hogy elkerülhetetlen.
    Na, ezt nehéz értékelni, és minden csoport ezt másképpen is értékeli.
    Biztos olyanok is vannak, akik azt mondják, inkább haljon meg háromszor annyi ember, mint hogy precedenst teremtsünk politikusoknak, hogy a jogaink bármikor megnyirbálhatók valamilyen indokkal…
    Háborús körülmények között viszont a többség belátja, hogy nem lehet ragaszkodni a békebeli jogokhoz, mert az uralhatatlan káoszhoz vezet.

  131. 147 Tibor bá’
    Azért az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a koronavírus eddigi változatai szépen leváltották egymást a terjedési sebességük növekedésével, tehát kell, hogy legyen valamilyen mechanizmus, ami ide vezet.
    Nekem az a saját elgondolásom erre az, hogy a gyorsabban terjedő változat hamarabb éri el a lakosság nagyobb részét, és átesve rajta ők esetleg egy darabig védettek lesznek a rokon, de lassúbb variánsokkal szemben is, így azok terjedése lelassul.
    Hogy ez valóban így működik-e, azt nem tudom, arra sem ismerek adatokat, hogy most mennyire vannak jelen a fertőzöttek között a régebbi variánsok, de a hírek szerint az újak mindenhol hamar átvették a vezető szerepet…

  132. Az új variánsokkal az a baj, hogy az oltások adta védlmet könnyen ki tudják kerülni. A korábbi fertőzések adta immunválaszt ugyanígy… Ez akkor is rendkívül nyugtalanító, ha most az omikron gyengébb kórképet mutat!

    Ha ez a vírus ilyen könnyen és gyorsan, ráadásul ekkora mértékben, ilyen jelentősen mutálódik (lásd az omikront), akkor bármikor jöhet olyan variáns is, ami mindenki számára érthetővé teszi majd azokat a problémákat, amelyeket a társadalom nagy része még jelenleg sem ért meg. Kíváncsi leszek akkor, amikor ténylegesen veszélyben lesz az adott személy élete és ezt fel is fogja, mit fog követelni, milyen döntések/kormányzat/stb. mellé fog majd beállni?

  133. Mostanában minden napra jut 3-4 gyerek, akit haza, ill. orvoshoz kell küldeni hirtelen jövő hányás – hasfájás, fejfájás tünetek miatt. Hetente jön egy-egy jelzés, hogy XY és családja koronavírus miatt karanténba került. Osztályonként egyre több, pill. olyan 15-25% körüli a betegség miatt hiányzó gyerekek aránya. Szerencsére csak egyetlen kórházba került esetről tudok. Ezt az adatot tudom első kézből mondani. A szennyvízkoncentráció városunkban “emelkedett és stagnál”.

  134. Elképzelhető, hogy az új vírusvariáns egy vagy több immunhiányos betegben, krónikus koronavírus-fertőzés során alakult ki, de az is lehet, hogy újabb zoonózis eredménye, vagyis az emberről egy ismeretlen állatfajra került, és onnan jutott vissza az emberi populációba. Az oltások valószínűleg továbbra is védenek a súlyos betegség ellen, és feltehető, hogy a gyógyszerek hatásossága sem csökken.

    Látványosan sok aggasztó mutációval rendelkezik az omikron, de még nem tudni, milyen lesz az együttes hatásuk
    https://qubit.hu/2021/12/02/latvanyosan-sok-aggaszto-mutacioval-rendelkezik-az-omikron-de-meg-nem-tudni-milyen-lesz-az-egyuttes-hatasuk

  135. 147. Tibor bá,

    Van valami keresztimmunitás vagy hogy hívják. A lényeg, hogy a nagyon fertőző, ám kicsi mortalitású változatot elkapod, átesel és utána ellenálló leszel egy darabig, így a kevésbé fertőző, de halálos változat kiszorul, kihal.

    Persze nem mondom, hogy biztosan így lesz, de van rá esély. Az Omikronról egyelőre nem tudni biztosat, hogy hogyan hat az oltatlanokra és az oltottakra. Hogy valami többet, konkrétat tudjunk, erre még pár hetet várni kell.

  136. Egyre érdekesebb a helyzet. A moderna gyártója gyakorlatilag beismere, hogy nem hatásos a vakcinája az omikronra, a pfizer főnöke meg össze vissza beszél de új oltásról is hadovált már.
    Az oltási “kampány” olyan fokozatra kapcsolt, hogy aki nincs beoltava, az gyakorlatilag ki lesz tiltva az életből.
    Németeknél csak alapellátást biztosító boltba lehet menni és fontolják a kötelezővé tételt, görögöknél megbüntetik a 65év feletti oltatlanokat, osztrákoknál kötelező februártól.
    Ursula szerint kötelezővé kellene tenni az eu-s tagállamokban.
    Mi folyik itt? Miért akarnak beoltani mindenkit egy olyan oltással, ami hatástalan az omikronra?…ráadásul afrikában az új mutáns kiszorította a deltát.

  137. 157. Valaki

    https://www.thelancet.com/journals/lanepe/article/PIIS2666-7762(21)00258-1/fulltext?s=08#%20

    Amikor ilyen cikkek jelennek meg a Lancetben, hogy “súlyos felelőtlenség az oltottak fertőzőképességének figyelmen kívül hagyása a járványügyi intézkedések meghozatalakor”. A világ meg már retteg a következő MORONIC mutáncstól, amiről pláne az újságírók nem tudnak lóf.szt se( hiszen egy olyan állatfajta, amely legjobb esetben is csak a helyesíráshoz ért), de milyen jól mutat egy semmitérő portfóliós rémhírben a senki által nem látott vírus 3D-s animációja.

  138. Az újrafertőződés kockázata háromszor magasabb az omikron szupervariáns esetében, mint a korábbi variánsok esetében – állapította meg egy dél-afrikai tanulmány, mely a világjárvány eleje óta vizsgálta a helyi fertőzéseket és újrafertőzéseket.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211203/aggaszto-felfedezes-az-omikron-szupervariansrol-nincsenek-biztonsagban-az-atesettek-514264

    Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a Valneva európai biotechnológiai vállalat koronavírus ellen kifejlesztett vakcinája folyamatos felülvizsgálatát – jelentette be közleményében az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség csütörtökön.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211202/hamarosan-teljesen-uj-vakcina-kaphat-europai-engedelyt-514174

  139. 157. Valaki – “Mi folyik itt?”

    Dr. Dim. Kouvelas:” Ezek nem egészségügyi intézkedések, hanem rendőri intézkedések, amelyeknek semmi közük az orvostudományhoz.”triklopodia.gr/δ–κούβελας-δεν-είναι-μέτρα-

    – A következő lépésük a gyermekek kötelező óltása lesz?

    * “Amikor az igazságszolgáltatás csak a Láthatatlan Nemzetközi Banda és háztartási szolgái érdekében működik ne feledjék NEWTON HARMADIK TÖRVÉNYÉT:
    “Egy erő minden cselekvéséhez van egy ellentétes reakcióerő” vagyis: “minden cselekedetnek van reakciója.”

    – Annak ellenére, hogy:

    * ” Belgiumból: Törvényszék ítélte el az illegális Covidpass-t” – Κατοχικά Νεα

  140. 147: Az egész oltási rendszer kialakulása abból a megfigyelésből indult ki, hogy egyes könnyebben lezajló betegségek védettséget adhatnak súlyosabbak ellen. Konkrétan a tehénhimlő fertőzésen átesettek védettebbek voltak a feketehimlő ellen. Pedig hát “Egy tehénhimlő fertőzött mért nem kaphatná el a feketehimlőt?”

    A Dél-Afrikai tapasztalat pedig az, hogy az Omikron kiszorította a Delta variánst (ami korábban a Bétát, ami még korábban az eredeti wuhani törzset):
    https://cdn.portfolio.hu/articles/images-md/f/t/_/ft-omicron-495570.jpg
    Ha az Omikron gyorsabban terjed a Deltánál ÉS csak enyhe tüneteket okoz, akkor azzal akár jól is járhatunk. Bár jobb lenne, ha más variánssal felváltás helyett egyszerűen eltűnne, mint Japánban…

    Az persze továbbra is probléma, hogy a betegségen átesettek immunitása a koronavírus esetén továbbra is 3-6 hónap után megkopik… Az Omikron után is jöhet a Pí, a Ró, a Szigma…

  141. Kóborba meg erősen pumpálják a szabadságjogokat, mert enélkül már rég megfulladt volna de ez biztos nem a vakcina miatt van mert attól tartózkodott.

  142. 162 Python
    Nem lehetne a fél órás videó belinkelése mellett (vagy helyett) pár mondatban összefoglalni az elhangzott lényeges információkat?

  143. “Duda Ernő az új vírusvariánssal, az omikronnal kapcsolatban elmondta, azt, hogy az új mutáció mennyire veszedelmes, körülbelül két-három hét múlva fogjuk megtudni. “Laboratóriumi kísérletek után mondható csak meg, hogy az eddigi oltások által kiváltott védelem ez ellen megóv-e. Rengeteg adatra van szükség ahhoz is, hogy kiderüljön, ez valóban egy jobban terjedő vírus, vagy nem. Ahogy azt is tudnunk kell, hogy súlyosabb betegséget okoz, vagy sem. Az, hogy fertőzőbb nem jelenti szükségszerűen, hogy betegebbé teszi az embereket. Amiben reménykedhetünk, az a vírus egy rendkívül fertőző variánsa, amelyik nem okoz betegséget” – árulta el a virológus.”
    https://szeged365.hu/2021/12/01/duda-erno-azt-hogy-az-uj-virusvarians-mennyire-veszedelmes-ket-harom-het-mulva-fogjuk-megtudni/

    Ha ezt fejtegeti 30 percig, akkor nem fogom fél órát hallgatni, azt meg kétlem, hogy azóta radikálisan többet tudna.

  144. 158.read only
    Ha ezt egy vakcinaellenes oldalon olvastam volna, azt mondanám, hogy kamu…de így…csak megerősít, hogy nem oltatom be magam.
    Mellesleg ismét katanténban vagyok…egy oltott koléganő pozitív tesztet produkált…és beteg is volt már tegnap.
    4 nap itthon(cégen belüli határozat) kedd reggel teszt.
    Pénteken meg megkezdem a hátralévő szabit letölteni, mert elsejével fizetés nélkülin leszek.
    És ne érezzem hátrányos megkülönböztetésnek?☺

    L.S.
    A kérdésem amolyan költői volt…legyártottam már a magam kis összeeküvés-elméletét, de kösz…

  145. 164: Avatar mivel nem vagyok biológus, így érdemben annyit tudok hozzáfűzni, hogy az Omikron gyorsabban terjed az eddigi variánsokhoz képest, a fehérjeszerkezete alapján a vuhani egy távoli leszármazott variánsa, de nem az eddig megjelent mutációk továbbmutálódásával jött létre. Ezért is van a nagy riadalom.

    Két teória van a létrejöttével kapcsolatban: HIV pozitív vagy AIDS betegben jöhetett létre, a második teória pedig az, hogy a zoonózis miatt az eredeti vuhani vírus talált egy eddig nem ismert köztes gazdát az állatok között, ott mutálódott kb. 1,5-2 évig, aztán visszalépett az emberekre.

    Az omikronban lévő S-fehérje és a további szerkezeti mutációk többségét viszont elég magas százalékban előrejelezték a funkciónyerési vizsgálatok, csak senki sem várta ilyen hamar a megjelenésüket, csak 1-2 év múlva.

  146. Kalotaszegi!

    Megbaszod te a kurva anyádat!
    Állati nagy fejnek tartod magad, pedig csak egy rakás részeg szar vagy.

  147. Egészségére. A külömbség kettönk között az,hogy én nemes vagyok és van 12 ooo hektár földem, és a Román Hadsereg tartalékos főhadnagya.,aki 23oo Eurot kap havonta,tehát ihatok,vadászgathatok ,pofézgathatok a neten,éppen,amihez kedvem tartja.Neked mi van robin hood? Vagyis földönfutó ?
    Orbán Viktor az én éttermemben ebédelt:)
    Nekem van egy honlapom, ahová évek óta betér a román hadsereg egyik főhadnagya, hogy részegen lejárassa magát.

    😀

  148. Ezt most én is benyeltem, ha valakit érdekel, ezek a tapasztalatok:
    Az elsőnél tavaly februárban 3 nap láz, utána hónapokig előjövő random napi másfél-két órás orrfolyás, más semmi.
    Most se láz, se orrfolyás, se köhögés, csak egy kicsi torokkaparás, meg 2 nap fura érzet a tüdőben, kb mintha hidegben futottam volna egy órát kint. Nem tudom máshogy elmagyarázni, még kellemetlennek sem mondanám, inkább ‘leterheltség-érzetnek’, de nem légszomj, oxigén szaturáció rendben. Ha nincs a világszintű mindmeghalunk hype, jó eséllyel nem is foglalkoztam volna vele.
    Egy szó mint száz, továbbra is fenntartom a véleményem, hogy ez még mindig kurva messze van az ebolától és a pestistől 🙂

  149. A héten volt nap, amikor kétszáz fölé emelkedett a magyarországi hivatalos koronavírusos halálesetek száma. Többen halnak meg itthon, mint a hat és félszer népesebb Egyesült Királyságban, pedig ott négyszer annyi koronavírusos eset van naponta. Hogyan lehetséges ez? Mit ront el a lakosság, a kormány vagy a magyar orvosok? A Válasz Online a brit egészségügy egyik hősét, a BBC tavalyi díjnyertes dokumentumfilmjének egyik főszereplőjét, a Pécsett orvosi diplomát szerzett, Walesben gyógyító intenzív terápiás főorvost, Szakmány Tamást kérdezte. Olyan időszakban, amikor a magyar szakemberek a járvány hazai tetőzését várják. Az Egyesült Királyság ezen már túl van, de Szakmány professzor azzal képeszt el bennünket, hogy a szigetországban a csúcs után sem kezdett el fogyni az új fertőzöttek száma. Ott ragadtak a hegytetőn. Immáron négy hónapja.

    A szabadság ára napi hat busznyi halott – Walesben dolgozó magyar professzor a korlátozások néküli járványról
    https://www.valaszonline.hu/2021/12/03/szakmany-tamas-koronavirus-wales-interju/

  150. Re:170
    Ha már őszinteségi rohama van itt sok embernek, akkor jelentem, hogy nálunk az egész család karanténban van, mert coronásak lettünk, beleértve a gyerekeket is.
    Oltottként egy közepes influenzás szintet hozta a betegség, pár nap láz, torok fájás, némi köhögés, fulladás nem volt. Kb 3. napon kezdtünk javulni, 5 napon már nyüzsgés volt.
    Mindezt kiegészítő gyógyszeres kezelés nélkül, és in vivo kezeléssel(Csongornak üzenem…), ha már vendégségbe fogadtuk a vírust.
    Szóval ha időben elkapják a grabancát, akkor elég gyorsan kikezelhető célirányosan.

  151. Re:169
    12.000hektárból mennyi erdő?
    Szántóban már nem lennél kisbirtokos, csak a föld alapú támogatásból egész nap lazíthatnál kedvere… 🙂

  152. https://telex.hu/koronavirus/2021/12/03/orvosi-kamara-125-intenziven-kezelt-covidosbol-87-oltatlan

    Még hány ilyen linket kell beidézni, hogy ez az értelmetlen, meddő vita az oltás hasznosságáról végre befejeződjön?

    Valaki hiányolta a magyar adatokat, ami nem Merkely prezentál.
    Ime.

    Tessék, lehet belekötni, mivel dicső kormányunk szégyelli a teljeskörű adatokat nyilvánosságra hozni, mivel beismerné saját kudarcát is.

    Újabb sikereket értünk el lakosságárányos halálozásban, hiába
    MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT!

    Csak így tovább, és a haza fényre derül.

  153. 174 – Idegen:
    És akkor ugye 37 oltott. De a 37-ből hány kapta meg a harmadik oltást? És a 37 oltott hány éves volt? Ha ezeket az adatokat is közlik, akkor világos képet kapunk. Az oltás nem csodaszer, de hatalmasat segít a túlélésben.

  154. Tibor bá, el kéne FIGYELMESEN olvasni a cikket, az oltások száma, ill. azóta eltelt idő benne van.
    Korosztályra is van utalás.

    Félrértések elkerülése végett, az oltásnak EGYÉRTELMŰ megelőző hatása van!!!

  155. Én nem vagyok oltott, mégis lófasz tüneteim voltak, és nem én vagyok az egyetlen ilyen. Be kéne már fejezni az értelmetlen rettegést, ha akarsz oltatsz három havonta, ha nem akkor meg nem.

  156. 77, Pride

    Elfelelejtkezel arról, hogy immár második éve nem működnek rendesen a kórházak és a klinikák.
    Mivel szűklátással magadból indulsz ki. Nulla embertársi érzékenységgel.
    Ki vagy te megmondócska?

  157. 177 pride
    Csak egy idézet Python által belinkelt interjúból:

    ” – Naponta kell azt mondanom a sebésznek, hogy nem tudom elvállalni a betegét, ugyanis nincs elég ágy, mert vannak olyan embertársak, akik nem oltatják be magukat.
    – Súlyos műtétek maradnak el, mert oltatlan covidosok életetét kell menteniük?
    – Pontosan. A hatból négy ágyon oltatlan koronavírusos fekszik, ha ők beoltatták volna magukat, akkor most lenne négy olyan ágyunk, ahol más betegeket tudnánk fogadni. ”

    Pedig a britek sokkal jobban állnak nálunk a súlyos esetek és halálozások alapján…

  158. “A hatból négy ágyon oltatlan koronavírusos fekszik, ha ők beoltatták volna magukat, akkor most lenne négy olyan ágyunk, ahol más betegeket tudnánk fogadni. ”
    Nekem nem jön ki a matek!
    Kezdődik a lelki terror?
    Read only 158 alatti linkjére miért nem reagált senki?…

  159. 174. Idegen

    El kéne FIGYELMESEN olvasni a cikket.

    “A kutatás nem reprezentatív.”
    Köszönjük.

  160. 178.
    János. A maximális embertársi érzékenységed mellett hozhatnád a belső infókat a kórházakból….
    Így leírva is olyan furának tűnik, mint olvasva…embertársi érzékenység….fura fazon vagy te János.☺

  161. A kiinduláshoz képest annyi sz új információ, hogy az oltások idővel veszítenek s hatásosságukból (4-6 hónap).
    Az azonban nem lett bízonyva, hogy a csekély oltási mellékhatások arányában, súlyosságában összemérhetőek a vírus hatásaival.

    Akik meg annyira félnek az oltás hosszútávú oltási mellékhatásitól (amire még nincs adat), azoknak figyelmébe ajánlom a post-COVID témakört, ami már tapasztalható és van adat.

  162. * Leleplező nyilatkozatok az EU-Big Pharma kapcsolatokról:

    -EU: “Megvettük a védőoltásokat, hogy még 4 alkalommal oltassunk mindannyiótokat! .. Kötelezővé tesszük a gyermekeiteknek is!”pronews.gr/kosmos/1038175

    * Ralph Norman szenátor: Úgy hangzik, mint egy nagyon rossz vicc kezdete, miszerint egy 108 nap alatt jóváhagyott oltóanyagnak 55 év kell ahhoz, hogy információt adjanak ki a tartalmárol?

    *A milánói Mario Negri Gyógyszerkutató Intézet igazgatója, Giuseppe Remucci professzor.
    “A betegség korai szakaszában alkalmazott gyulladáscsökkentő gyógyszerek semlegesítik a hiperinflammatorikus ( hipergyulladásos) szindrómát.” -zougla.gr/kosmos

  163. 178. János

    Először az volt a mese, hogy az ótás megvéd.
    Aztán az volt a mese, hogy enyhébb lefolyást biztosít.
    Aztán meg az volt a mese, hogy az ótottaknál a súlyos szövődmény nagyon ritka.
    Most meg kiderül, hogy -még egy nem reprezentatív felmérés alapján is!- a lélegeztetőgépre ítéltek egyharmada ótott.
    Látom már az “embertársi érzékenységnél” tartunk.
    Vékonyodik az a bizonyos jég..

  164. 185: Gyurma

    Lehet rágódni azon a gumicsonton, hogy nincsenek korrekt infók (nem véletlenűl! ). De minden információ egyetlen államnak sincs a birtokában! Pont ezért tudják egyszerre mindet madzagon rángatni. Vegyük már észre, arra megy a játék, hogy a népharag mindenhol elsöpörje a kormányokat (sógorék már kezdik) , és akkor jöhetnek a nemzetközi rendfenntartó kommandóik, válságintézkedések, pénzbefagyasztás stb. De lesz meglepi még előtte, amikor a valós adatoknak csak a fele is kiszivárog!
    No akkor kezdődik a tánc…

    @https://m.facebook.com/427046430701988/photos/a.427181794021785/4691282220945033/?type=3

  165. 180 Valaki
    “Nekem nem jön ki a matek!”
    Tényleg nem jön ki, de azért nem biztos, hogy nincs közel az igazsághoz.
    Van egy csomó ismeretlen adat az egyenletben, többek között az, hogy mekkora az oltottak aránya a lakosságon belül.
    Minél magasabb az oltottak aránya, annál nagyobb lesz a betegek között az áttöréses fertőzések aránya az oltatlanokéhoz képest.
    Ezt gyakran kifelejtik a számításból az oltásellenesek.
    És igen, a következtetéseket újra meg újra át kell értékelni a tényeknek megfelelően.
    Azt már tudjuk, hogy az oltás nem véd meg a fertőzésekkel szemben, de jelentősen csökkenti a súlyos esetek arányát, ami már önmagában igazolja az oltások értelmét.
    És azt is tudomásul kell venni, hogy ezek figyelembevételével az oltást elutasítók elsősorban nem az oltottakra jelentenek veszélyt, hanem a közöttük lévő veszélyeztetettekre.
    És az oltást felvállaló nem tud már ennél többet tenni az érdekükben, szemben az érintett oltatlanokkal, akik nagy eséllyel megvédhették volna magukat a fatális esetektől, és ezzel magukat, és a többi beteget is jobb helyzetbe hozhatták volna…
    Lehetne mondani, rendben, de ők maguk választották ezt az utat, vállalták a kockázatot, ha intenzívre kerülnek, legyen az ő dolguk elszámolni magukkal.
    De ugyanakkor miattuk mások nem jutnak az elvárható egészségügyi ellátáshoz, tehát mégsem magánügy a dolog…

  166. Oltás statisztika

    Orbánék titkolóznak. Az orvosi kamara közzé tette saját számait. Ezek szerint:
    Az intenzív osztályon lévők (kerekítve)
    69,5 %-a oltatlan
    29,5 %-a két oltásos
    1 %-a három oltásos (125 betegből kettő)
    Ehhez még vegyük hozzá, hogy kétszer több az oltott, mint a nem oltott. Akit ez nem győz meg az matekból a pótvizsgán ment át kegyelemből.

  167. 78 János:
    Én vagyok az az arc, akire semmi esély ráfogni, hogy terhelem az egyébként is Uganda alsó szintű csodálatos egészségügyünket, tekintve hogy még a háziorvost is csak akkor zavarom 5 percre, ha jogsit kell hosszabbítani. Az is én vagyok, aki végzi a dolgát, akkor is amikor ti szűkölve bezárkóztok a 34242355. variáns miatt, holott megtehetném, hogy ki se lépek itthonról. Az embertársi érzékenységem meg valóban meg se közelíti a tiéd magasságait, ha jól emlékszem nem nekem volt vendégposztom arról, hogy a sok buta embertársunk majd mind lélegeztetőn hal meg, és jól van ez így, hadd hulljon a férgese, ugye?

    87 Hubab
    Relativizálsz, és nem először, ráadásul kettős mércével. A vírus kapcsán megengedhetetlen egy halott is, az oltás kapcsán meg járulékos veszteség. Nem érdekel a ‘Jajj, de az egyik csoportban sokkal többen vannak’ duma, ha neked ez erkölcsileg OK, akkor ne légy felháborodva, ha másnak meg az OK, hogy a vírusnak vannak járulékos áldozatai.

    Már látom a pillanatot, mikor az oltatlanoknak jelzést kell majd hordaniuk, hogy messziről lehessen látni, milyen felelőtlen társadalomellenes közellenség az illető. Lehetne mondjuk egy sárga csillag, az a németeknek is bejött. Majd ne felejtsetek el tapsolni hozzá.

  168. 189 Pride
    Én nem relativizálok, hanem mérleget próbálok vonni az alternatívák között.
    Az oltottak védettsége nagyon jól kimutatható statisztikailag a súlyos betegek és halottak számában.
    Az oltások áldozatai is számítanak, de ha ezek száma jóval alacsonyabb, mint a megmentetteké, akkor ez valóban járulékos veszteség, bármilyen fájdalmas is, mert még mindig elviselhetőbb, mint ennek sokszorosát elveszíteni oltások hiányában…
    Olyan nehéz ezt felfogni?

  169. 189 Pride

    “Már látom a pillanatot, mikor az oltatlanoknak jelzést kell majd hordaniuk, hogy messziről lehessen látni…..”

    Ezt jó ötletnek tartom! Simán bevállalhatnátok önként. Így lenne egy újabb érv : “Láthatóak vagyunk, ha akartok kerüljetek el!” Szerintem indíts mozgalmat ! Én támogatlak.

  170. Ez egy gyakorló magyar orvos tapasztalata, lehet mindenki ismeri, meg lehet sarlatán, de azért szerintem elgondolkodtató.

    Dr. Dobos Vadim
    Búcsú levél!
    Megdöbbentően sok támadást és fenyegetést kaptam az elmúlt 1 hét során – személyesen és telefonon, üzenetekben és hozzászólásokban, SMS-ben, stb. – ezért kiszállok ebből az egész Covi.d ügyből. Feladom. Pedig csak segíteni szerettem volna az embereknek.
    A segíteni akarás miatt hagytam ott a gyógyszeripari karrieremet, ahol különböző nagynevű külföldi gyógyszercégeknél értékesítési vezetői, marketing vagy üzletág igazgatói pozíciókat töltöttem be. Az évek során rájöttem , hogy a gyógyszerek többsége nem segíti a betegek gyógyulását, sőt a mellékhatások miatt inkább ártalmas.
    Otthagytam a kimagasló fizetésemet, luxus céges autómat, külföldi tréningeket és kongresszusokat, hogy egyszerű vidéki háziorvosként próbáljak segíteni az embereken.
    Az életem egy érdekes fordulatot vett 2020 áprilisában, amikor a budapesti önkormányzattól megkerestek, hogy vállaljam el a Pesti úti Idősek Otthonát – az intézetben kitört Covi.d járvány miatt orvos nélkül maradtak. Elutasítottam, mivel távol van a lakóhelyemtől.
    Két hét alatt több tucat orvost kerestek meg, de senki sem vállalta! Úgy látom, az orvos kollégák bátorsága, a trágár és fenyegető hozzászólások írásában ki is merül. Néhány száz idős krónikus beteg orvosi ellátás nélkül maradt. Orvosi lelkiismeretem nem engedte, hogy én is tétlenül hagyjam ezt, így 2 hét után elvállaltam, ahol azóta is félállásban háziorvosként dolgozok.
    Az általam bevezetett tömeges nagy dózisú D-, C- és multivitamin adagolásnak, valamint a vezetőség következetes intézkedéseinek köszönhetően, 2020 júniusában legyőztük a Covi.d járványt – azóta sem volt egyetlenegy Covi.d-os betegünk sem. Persze erről már hallgat a média!
    Majd 2020 októberében a gödöllői idősek otthonából kerestek meg, ahol kitört a Covi.d járvány, közel 120 fertőzött lakóval. Az intézményi orvost 21 napra karanténba zárták. Most sem akartam elvállalni, a jelentős leterheltségem miatt, így kértem, hogy keressenek valaki mást. Néhány napig próbáltak más orvost találni, de senki sem vállalta. A kollégák féltek, rettegtek…. Így megint nekem kellett ellátni az idős magukra maradt betegeket.
    A mai napig kérésre kimegyek a több napig lázas, elesett betegekhez, függetlenül attól, hogy már pozitív PCR Covi.d tesztjük van. Covi.d-os betegek ellátása vagy PCR szűrése kapcsán nem hordok maszkot, nem veszek fel kesztyűt – megfertőzni őket jobban már úgysem lehet, sőt az ő maszkjukat is levetetem, hogy lássam az arcukat, amelyből műszeres vizsgálatok nélkül is meg lehet ítélni az állapotuk súlyosságát.
    A fentiek miatt, csak mosolyogva olvasom a „hős” szkafanderbe öltözött Covi.d osztályra akaratuk ellenére kivezényelt kollégák becsmérlő hozzászólásait….
    Nem félek a Covi.d-tól, mert 1 év alatt közel 250 valódi Covi.d-os beteget (PCR teszttel igazolt) láttam el „védőfelszerelés” nélkül és jól vagyok. Egyszer sem volt semmilyen panaszom, a munkáltatók által kért számtalan PCR tesztem is mindig negatív volt. Miért is? Mert a közel 10-12 órányi orvosi munka ellenére, próbálok egészségesen élni és legalább 10 éve szedem a nagy dózisú D-, C- és multivitaminokat.
    Mielőtt még újabb hülyeséget találnának ki az olvasók – nem árulom a vitaminokat, hanem vásárolom, saját magam és a családom részére….
    Sötétnek látom a jövőnket….
    A hozzászólásokból jól látható, hogy a kritikus kommentek személyeskedők, agresszívek, fölényesek, fenyegetők, tele vannak trágár, obszcén kifejezésekkel. Mert félnek…..
    Most félnek a maszkot nem viselőktől, majd félni fognak a nem beoltottaktól, kikényszerítve a kormánytól, a beoltatlanok elzárását, később félni fognak a sorozatos Covi.d oltások mellékhatásaitól…..
    Miért is félnek???
    Mert féltik a nyomorúságos, mindenkinek kiszolgáltatott, rabszolga-életüket……
    Mert elhitték, hogy ez az egy életünk van és nincs tovább…..
    Mert elhitték, hogy azért élnek itt a földön, hogy minél több pénzt, anyagi javakat és élvezetet harácsoljanak össze…
    Mert már senki nem hisz abban, hogy lelke is van, a fizikai teste mellett…..
    Mert már senki sem hisz a lélek örökkévalóságában…..
    Mert már senki nem akarja nemes tettekkel elérni a lelki üdvösségét….
    Túl kevesen vagyunk és tétlenül nézzük a körülmények fokozódását – a helyzet reménytelen…
    Most ismét eszembe jut a fiatal sebész éveim egyik tanulságos esete. 1995-öt írunk. A sebészeti szakrendelésen betegek tucatjait vizsgálva, egyszer csak vakbélkörnyéki tályogra bukkantam. A kb. 40 éves férfi beteget azonnal felvilágosítottam, hogy sürgős életmentő műtétre van szüksége, amelyről ő hallani sem akart. Segítségül hívtam az akkori főnökömet, dr. Juhász Tibor osztályvezető sebész főorvost, aki megpróbálta meggyőzni a beteget a sürgős műtét fontosságáról. Nem sikerült….
    Néhány héttel később a mentők hozták az illetőt igen súlyos állapotban, mivel a tályog kiszakadt és a genny elöntötte az egész hasüregét. 24 órán belül diffúz hashártya gyulladásban és vérmérgezésben elhunyt…
    Juhász főorvos Úr ekkor azt mondta: „Vadim, jegyezd meg – senkit sem lehet erőszakkal akarata ellenére megmenteni. Mindenki úgy cseszi el az életét, ahogy akarja…..”
    Így 25 év után most végre én is megtanulom a fenti bölcsességet…
    Nem akarok már senkit sem megmenteni, többé már nem érdekel az egész Covi.d-ügy…..
    Én próbáltam most is segíteni, de nem sikerült, elbuktam, így feladom….
    Ígérem, hogy soha semmit sem írok a Facebook-on, ami összefüggésben lenne a Covi.d-dal.
    Kérem, ne írjanak Önök sem nekem semmit a Covi.d-dal kapcsolatban – én kiszálltam…
    Kérem felejtsenek el…
    Szomorú vagyok, mert csak tétlenül nézzük a körülmények fokozódását ….
    „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.”
    John Stuart Mill
    Üdvözlök mindenkit szép új világunkban….
    vidám zenei aláfestéssel…”

  171. 191. technomuzsik

    Nem értem én ezt a kovidlogikát..
    Véleményed szerint kerülni kell minden olyan embert aki nincs beoltva azzal az oltással ami nem véd meg téged tőlük?
    Édes Istenem..
    Van még ettől is lejjebb??

  172. 193 – Gyurma:
    Bizony van lejjebb. Például az, hogy egyetlen oltás ellenes se válaszol a 188.-ra.

  173. Tisztelt Tibor’bá!

    A “nem reprezentatív felméréssel” készített “hiteles” statisztikára vár választ?
    Én személy szerint, nem találok rá szavakat…

  174. 195. Gyurma,

    Inkább nem tudsz mit mondani, mert sakk-matt. 🙂

    Pár napja (talán egy hete) én is írtam hasonlóakat, Texas állam közzétette a statisztikát 2021 január – október között. Hasonlóakat mutatott, mint amit Tibor bá is betett.
    Egyébként mindegy mit pofázunk itt összevissza, mert ha minden marad úgy, ahogy most áll, akkor az oltás úgy is kötelező lesz. 2022 tavaszáig Magyarországon nem, mert Orbán nem akar szavazókat veszíteni, de utána – mindegy hogy ő nyer vagy az ellenzéki összefogás – a covid oltás bekerül a kötelezők közé és kész.

    A másik lehetőség, hogy elterjed ez az Omikron vagy mifene és ha tényleg sokkal enyhébb kórokozó, akkor meg mindenki szarik majd a covidra és valszeg nem lesz kötelező oltás sem. Drukkoljunk ez utóbbi lehetőségnek.

  175. Read only 158as linkjére szintúgy nem érkezett semmi….patthelyzet☺

  176. 197. Valaki,

    Nincs rá mit válaszolni, mivel természetes, hogy minél kisebbé válik az oltatlanok aránya, annál kevesebben fognak közülük megfertőződni és megbetegedni.
    Ha már nem lesz oltatlan, akkor minden beteg az oltottak közül kerül ki.

    Az UK-ban az idősek közül alig van már oltatlan(2 oltást kapott). A harmadik oltást viszont még sokan nem kapták meg.

    Tavaly(amikor még nem volt vakcina) december 3-án a covidban naponta elhunytak (heti átlag) átlaga 414 volt, a tegnapi napon pedig ugyanez (kb. 81%-os vakcinázottságnál és jóval enyhébb járványügyi szabályok mellett) a szám 119 volt. Ez csak mutat valamit!

  177. * Az FDA eltitkolta a Pfizer és Moderna mRNS-oltások okozta károsodásokat és haláleseteket.
    phmpt.org/wp-content/uploads/2021/11/5.3.6-postmarketing-experience.pdf

    * Panos Papanikolaou idegsebész és a GÖRÖGORSZÁGI KÓRHÁZI ORVOSOK SZÖVETSÉGÉNEK titkára: -“A Covid-fertőzésben bekövetkezett haláleseteknek legalább a fele állami merényletek, kormányzati felelősséggel.”-http://www.oengegr.com/post/

    *VÉGE az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltásának egész USA-ban – már bírósági határozat létezik – .. Biden illegális! Κατοχικα νεα

    *Al. Schallenberg osztrák kancellár és az Australiai Egészségügyi Miniszter lemondását követően ki lesz a következő?

    * “Három hónap eltelte után minden görög oltatlannak számit” – Paranoid helyzetek

  178. 194. Tibor bá’

    Akkor engedtessék meg nekem. Bristolban (UK) praktizáló kórházi orvos vagyok, endokrinológus. Látom azt is, hogy mi folyik a “COVID-intenzíven” ÉS amiről mélyen hallgat a mainstream, régebbi szóhasználattal “szajhamédia”, azt is látom. Nevezetesen, hogy állítólag egyáltalán nincs mellékhatása az oltásoknak.
    Helyzetleírás (Bristol Royal Infirmary, UK) első kézből:
    Itt az intenzíven lévők (nebulizer breather) 72%-a 2x oltott 6 hónapon belül (itt még csak most kezdődik a 3x oltás divatja).
    Ahogyan a magyar eseményeket követem (már nem annyira), fura, hogy mindenki elfeledkezett Gulyás elszólásáról, miszerint az oltottak aránya országosan az intenzíven 45%. (Ki is vonták utána Gulyást a forgalomból, büntiből koronásnak kellett lennie. De a hivatalos kormányzati tájékoztató szövege megvan még.)
    Nekem csupán 5 problémám van az oltással kapcsolatban, ezeket fel is sorolom:
    1) Nem véd a fertőzéstől. (Bár ezt már mind tudjuk, ne feledkezzünk meg arról, hogy EREDETILEG ezt ígérték. Emiatt módosította a “vaccine” definícióját is a WHO. A védőoltás 2019-ig definíció szerint védett a betegség elkapásától is, nem csupán a súlyosabb tünetektől. A WHO meghatározás változását linkekkel alá tudom támasztani.)
    2) Nem akadályozza meg a vírus terjesztését az oltottak által. (Már az itt mértékadónak tartott Lancet is megírta, hogy UGYANANNYIRA terjesztik a vírust az oltottak, mint az oltatlanok. Ha még ehhez azt is hozzátesszük, hogy az oltottak magabiztosan mászkálnak olyan helyekre is, ahová az oltatlanok be sem tehetik a lábukat, látható, hogy a 4. hullám kialakulásáért kik a felelősek elsősorban. A gyengébbek kedvéért: az oltottak. Ők azok, akik esetleg kisebb tünetekkel is mozognak ide-oda, az oltatlanok óvatosabbak, “állítólag” a súlyosabb tüneteik miatt eleve nem áll módjukban közösségi helyekre menni, ahol tömegesen fertőzhetnek. BTW, ez is ellentétben áll a védőoltás 2019-ig hatályos definíciójával. Pedig ezt is ígérték még kezdetben.
    3) A “védőoltás” “hatása” maximum 4-6 hónapig tart. Szerintem addig sem igazán, de ehhez a “tényhez” (nem véletlen a sok idézőjel) nem tennék hozzá semmit. Elég ciki ez magában is.
    4) A “védőoltás” nem, vagy csak minimális mértékben véd a variánsok ellen. Még mindig a wuhani vírus ellen kifejlesztett “vakcinával” oltanak, ma pedig a BionTech is kijelentette, hogy az Omicron miatt új “vakcina” kell majd. Szerintem a Covid-kultusz hívői jobban teszik, ha még most hűségkártyát, előfizetést vásárolnak.
    5) És a lényeg, amiről beszámolhatok, mint endokrinológus: rengeteg a kifejezetten az oltástól lerokkant, de a meghalt emberek száma is. Én határozottan úgy látom, hogy az oltás miatt már most többen halnak meg, mint a járvány miatt, de ez SOHA nem lesz elismerve, én is az állásomat kockáztatom, hogy erről beszélek, de le kell írnom.
    Kifejezetten jól kezelt és kordában tartott, potenciálisan halálos autoimmun kórképek újulnak ki az oltás után 2-3 héttel, allergiák fokozódnak vagy jönnek elő.
    Nem igazán találkoztam olyan hölggyel, akinek (ha abban a korban volt) nem borította volna fel a menstruációs ciklusát 3-4 hónapra az oltás (ez különösen problémás, ha gyermekáldásra számítanak például CSOK miatt), de olyat is láttam 10 fő felett, akiknek 60 éves kor felett közel 10 évi menopauza után “megjött” megint és ömlött. Endokrinológusként nagyon durva hormonkezeléseket kellett alkalmaznom, ami a szakmai elveimmel ellentétben volt, de én is pénzből élek és a kollégák is.

    Recidiviába szorult fertőzések, daganatok is újultak ki nem kis számban rögtön az oltásokat követő 1-2 hónapon belül, ez gyakori eset volt. Bőrgyógyász kollégák mondják, hogy tünetek nélküli ekcémák, pikkelysömörök, hidradenitis suppurativák nem csak kiújultak, de eddig nem látott mértéket öltöttek, lehetetlenné téve sok-sok ember életminőségét. Engedtessék meg, hogy a gyermekáldást váró hölgyekkel itt most ne foglalkozzak, ott is gond van (mégpedig komoly) azok között, akik mindkét oltást felvették.
    Viszont UTASÍTÁST kapott mindenki, hogy semmiféle hirtelen az oltás után 2 hónapon belül feltűnt kórképet NEM LEHET ÖSSZEFÜGGÉSBE HOZNI az oltással. Úgyhogy erről hiteles statisztika soha nem lesz, de irtózatos nagyságrendről van szó.
    Szerintem (ez szigorúan saját becslés) az oltottak 6-8%-a minimum 1-2 éven belül halálos kórképet szedhet össze. (Persze ezt a maradék 92-94% lesz*rja.) A betegség halálozási aránya ennél jóval kisebb, pláne a fiatalok körében. Nem akarom ezt túlmagyarázni, a hittérítők soha nem éltek sokáig egy szekta esetében.
    Hát, egyelőre röviden ennyit. Mindent alá tudok támasztani, amit itt leírtam.
    A politikai környezet ehhez nem megfelelő, de vállalom.
    Amúgy többen írták (ráadásul néhányan jól ráérezve már a vírushiszti, a kollektív pszichózis kezdetekor), hogy itt nem a vírus a lényeg, hanem az, ami MÖGÖTTE folyik, egy teljes gazdasági-szociális paradigmaváltás, amiről frankón megy a figyelem elterelése.
    Sokan kikoptak innen, Berliner, Józan Hang, Jövőnk, talán még malleusorbis és Pride, részben dajtás tartja a frontot, de ők is már csak félszívvel, megértem őket. Tudnának ehhez hozzátenni dolgokat.

  179. 203 Dr. Surányi
    Én csak azt nem értem, hogy mivel lehet elérni azt, hogy az összes ország pártállástól, ideológiától, gazdasági érdekektől függetlenül, vagy akár ezzel szemben is, akkor is az oltások szekerét tolja, ha rendelkezésükre állnak a saját adataik ennek, szerinted kontraprodukciós hatásáról.
    Nekem csak az tűnik valószínűbbnek, hogy az össz mérleget megvonva csak ez bizonyul a korlátaival és negatív hatásaival együtt is legeredményesebb módszernek a veszteségek csökkentésére.
    De látom, az orvostársadalom is megosztott ebben, pont itt, nem rég megszólalt egy szintén GB-ban, intenzív osztályon dolgozó orvos, sajnos a nicknévre nem emlékszem, aki ezzel ellentétes véleménnyel van…

  180. 204: hubab

    Én meg lassan két év óta csak azt nem értem, hogy te és a hozzád hasonlóan naív és mindenben jószándékot feltételező megtévesztettek mikor fogják megérteni?

    Mert csak akkor kezdődhet a nagytakarítás… 🙂

  181. 205 Vaszil
    Mi az a közös nevező, ami erre rávesz minden diktátort, liberálist, jobboldalit, baloldalit, nacionalistát, internacionalistát, bármilyen ideológiai vagy katonai tömbbe tartozót?
    Meghalni és megnyomorodni senki nem akar….

  182. Re:203
    Egy kis adalék a mondottakhoz.
    Napokban beszéltünk a volt bábánkkal, és szóba került a gyermek ágyas időszak, hisz neki több százas mintája van. Tapasztalat az, hogy az oltott(kivétel a kínai) extrém hosszú vérzéssel számolhatnak, és az újra fogamzó képes nőknek is sokkal erősebb és tovább tart a ciklusuk, mint ahogy eddig megszokták.
    Egy dolog biztos, kellően belenyúl a szaporító szervek működésébe az oltás, remélem nem a termékenység rovására…
    Saját tapasztalatom a Coviddal az, hogy nagy dózisú multivitaminnal, sok folyadékkal, nem megterhelő étkezéssel ágyban kifekhető, igaz használtam a “úgy sem jó semmire molekuláris morzsolót”… 🙂

  183. 205,
    örvendek,hogy vagyunk egy páran ,akik átlátják a helyzetet.

  184. 204. hubab

    “Én csak azt nem értem, hogy mivel lehet elérni azt, hogy az összes ország pártállástól, ideológiától, gazdasági érdekektől függetlenül, vagy akár ezzel szemben is, akkor is az oltások szekerét tolja, ha rendelkezésükre állnak a saját adataik ennek, szerinted kontraprodukciós hatásáról.”

    1. Az olajlobbihoz hasonlóan most a vakcinagyártók lobbijának korszakat éljük, amolyan gazdasági bérgyilkosok mintájára. Óriási pénz van az üzletben, ezért lehetséges az, hogy minden józan paraszti ésszel szembemenve jó pénzért keresztültolnak mindenféle határozatot, csakhogy menjen tovább az oltásbiznisz.
    Jó ez a politikusoknak rövidtávon, mert degeszre keresik magukat, jó a vakcinagyártóknak, mivel a több eladásból meg nagyobb gazdasági és politikai befolyásra tesznek szert, de hogy a kisembernek hosszútávon ebből milyen kára keletkezik, már leszarják.

    2. A másik tényező az, amire a legtöbb ember konteózna, szóval inkább csak az alap dolgokat érintve közelítsük meg a helyzetet. Hozzá teszem hülyeségnek tartom a csipbeültetéses elméletet, mielőtt még valaki ezzel vádolna. 🙂
    Túl sokan vagyunk és túlszaporodtuk/juk az életterünket, ezt magasabb körökből is jól tudják és eszük ágában sincs tétlenül végignézni. Több évtizede az oltásokat még tényleg azért hozták létre, hogy megmentsék az embereket, akik fogyasztásukkal tovább hízlaltak bizonyos cégeket, akik mindeközben akkora hatalomra tettek szert, hogy már nincs szükségük ennyi fogyasztóra.
    Ráadásul a babyboomer korszak utolsó harmada is most készül nyugdíjba menni, amit a nyugati világ már nem tud finanszírozni és ezidágig NINCS alternatíva ennek orvoslására sem.
    Mégis kik finanszírozzák a vakcinagyártókat? Milyen szándékokat fogalmaznak meg hosszú évek óta a túlnépesedéssel kapcsolatban? Konkrétan hány hónappal a koronavírus napvilágra kerülése előtt vásároltak fel hatalmas mennyiségű részvényt a Biontech-nél? Ha a gazgaság megmentése a cél, akkor Kína kivételével miért az időseket kezdték el hamarabb oltani, aki már nem aktív termelői a gazgaságnak? Kezdetnek ennyi kérdést elég mindenkinek feltennie magában.

    3. Tibor bá-nak évekkel ezelőtt volt egy pont idevágó posztja, mégpedig egy statisztika különböző országokra levetítve, hogy milyen arányban hisznek a globális felmelegedésben. Ott egyöntetűen a melegebb/szárazabb éghajlatú országok úgymint Ausztrália lakosai sokkal nagyobb arányban utasították el a globális felmelegedés létezését. Az emberi psziché jellemzően tagadja azoknak a kellemetlen, negatív dolgok meglétét/jelenlétét, ami az ő személyes komfortérzetébe nem illik bele.
    Ugyanez van az oltással. Egyre jobban borul az a bizonyos bili a hatásosságáról, hasznosságáról, statisztikai adatok hamisításáról, és mostmár főleg nagyobb kártékonyságáról, ami azoknál a mindennapi embereknél akik valamilyen módon hittek és beadatták, foggal-körömmel továbbra is hinni akarnak benne, és aszerint, maguk számára kedvezőként értelmezik akár a mellékhatásokkal és halálozással kapcsolatos negatív új információkat. Pontosan ahogy az Ausztrálok többsége áll a globális felmelegedéshez, de szintén ide lehetne sorolni a pártpolitikai/ideológiai elvakultságokat is.

  185. hubab
    “Mi az a közös nevező, ami erre rávesz minden diktátort, liberálist, jobboldalit, baloldalit, nacionalistát, internacionalistát, bármilyen ideológiai vagy katonai tömbbe tartozót?”
    A választ Te magad adtad meg:
    “Meghalni és megnyomorodni senki nem akar….”

  186. Orvosként nem osztom az oltásellenes nézetet.
    Az én anyám nemhogy nem fiatal, de kétféle rákbetegségből gyógyult fel (az első két oltásnál még nem számított egyikből sem gyógyultnak), sőt autoimmun beteg is. (ezekre a válasz Csernobil)
    3 Modernán van túl. Az oltás helye volt csak pár napig érzékeny, de semmi más oltási reakció nem volt. Nézetett vérből antitest szintet és magasabb mint az enyém.
    Az influenza elleni oltást is felvette.

  187. 201. Nándi,

    Az általad betett számok a nyolcvanasokra vonatkoznak. Ezek kb. 95%-a be van oltva. Az UK-ban durván 4 millió 80évesnél idősebb ember van, akik már elég könnyen meg szoktak halni.
    A halál egy olyan halmazból merít, ahol van 3 800 000 oltott és 200 000 oltatlan.

    Remélem így már világosabb.

    Egy dolog azonban kiderül az általad linkelt dokumentumból. Az UK nem titkolózik, nagyon részletes és pontos adatokat tesz közzé hétről hétre.

  188. 203. Dr. Surányi,

    Nem látok magyar nevűt a Bristol Royal Infirmary The endocrinology and diabetes team – ben.

  189. 203 Dr. Surányi

    Kelet-Magyarországi kórházból, ott dolgozó ismerőstől ugyanezt hallottam. Rengeteg oltott kerül kórházba – lehetséges oltás mellékhatások – trombózis, embólia, szívinfarktus, stroke, bőrkiütés miatt. Ugyanakkor a háziorvosok az oltás után panaszkodó betegeket lehurrogják azzal, hogy “az biztos nem az oltástól volt”. Senki nem foglalkozik azzal, hogy bejelentse az esetleges mellékhatás gyanút.
    Én nem közvetlenül gyógyításban dolgozom, csak ha elkezdik, meghallgatom őket, így nekem mondják el. Autoimmun betegségek fellángolása, neurológiai, bőrgyógyászati, nőgyógyászati panaszok a személyes ismerőseim között is előfordultak.
    Ugyanakkor erősen dolgozik a kognitív disszonancia is: aki a második oltása után nekem mondta el kétségbeesve, milyen rendellenességet észlelt, a harmadik oltása után teljes magabiztossággal állította, hogy neki soha semmi baja nem volt az oltástól. (A munkahelyemen kötelező… Akik nem oltatták be magukat, már ki vannak rúgva.)
    Mostanában kb kétszer annyian vannak nálunk betegállományban, mint két évvel ezelőtt. Van-e összefüggés a kötelező beoltottsággal? Nem is vizsgálja senki.

  190. 210: Nándi
    “Az olajlobbihoz hasonlóan most a vakcinagyártók lobbijának korszakat éljük, amolyan gazdasági bérgyilkosok mintájára.”

    Az isten szerelmére, egyetlen lobbi van a fedélzeten, ezek ugyanazok! Csak van aki még mindig nem tudja
    #https://youtu.be/n5K4QEVkSO0

    Én most azért szívok, mert szétverték a vizes helységeket a burkolók, anyagra-előlegre elment egy milla, és a 3*oltott burkoló intenzíven van! Testvére németeknél dettó!
    Az esti mese után, kezdődik a true story… 🙁

    Valahol már írtam, hogy arra megy a játék, hogy a népharag elsöpörje a még regnáló nemzeti alapon szervezett intézményeket, és jöhessenek a nemzetközi rendcsináló erők, meg a válságkezelők. Addig is lehet kábítani még uniós pártlistákkal…

  191. Azért tudom elképzelni, hogy senki sem szólal fel az ellen, hogy az oltás nagyrészt hatástalan a vírus ellen, mert egyrészt senkinek sincs átfogó statisztikája, ami tükrözné a valóságot, másrészt meg mindig könnyebb sodródni az árral. Kicsit olyan, mint a Hofi viccben, amikor a tervgazdaságban a disznónak 14-et kéne fialnia, de annak csak 10 malaca lesz, és mindenki hozzá hazudik még egyet.
    A másik példa a hazudozásra, hogy mindenki tudja, hogy a különféle vegyszerek amiket a mezőgazdaságban használnak az nem tesz jót semminek sem, de ha nem használják akkor kevesebb a termés.
    Ugyanez a haszonállatoknál, adják nekik a hozamfokozókat, antibiotikumokat, GMO-s tápot. Ha nem kapnák, akkor kevesebb és megfizethetetlen lenne a hús.
    Ergo használni fogják, mert különben ennyi embert képtelenség etetni, így viszont különféle allergiák, autoimmun betegségek esetleg rák is előfordul, rosszab esetben születési rendellenessége (lásd DDT).
    De pl. itt van a teflon bevonat az edényeken. A mai napig használják, pedig a szervezetbe kerülve rákot okoz, de mivel kapható a boltokban megveszik, mivel viszonylag olcsó és nem tapad le benne az étel.
    És még sorolhatnám.

  192. 213. Gyarmati

    Érdemes azt is figyelembe venni, hogy UK-ben nemrég kezdték meg a 16-17 évesek körében az oltás propagálását, és a 20-as, 30-as korosztály dupla oltottsága sem ért el olyan szintet, vagy nem telt el még annyi idő a második oltás óta, amivel hasonlóan nagy halmazt képviseljen egy összehasonlítási alap számára.
    Egy egyszerű példánál maradva ha 20-29 éves kor között 10 ezer emberből csak ezer oltatja be magát kétszer, a halálozási ráta 9 ezer oltatlan esetén 50 eset, ezer oltott esetén mondjuk 35, az nem az oltás sikerességét bizonyítja.
    Persze ugyanez igaz a 80 évesek körében, ahol viszont sokkal nagyobb halmazt képvisel az oltottak aránya.

    215. Delp

    Ugyanerről írtam saját, szakápolóként (akkor még) dolgozó édesanyám közvetlen tapasztalatairól, ahogyan kétszer oltott, hirtelen trombózisban, szívinfarktusban, tüdőembóliában elhunyt betegeknél automatikusan el kellett hallgatni a boncolási jegyzőkönyvben az oltás tényét, ehelyett a halál oka koronavírus, és az elhalálozott oltatlan.
    Akkor többet is írtam, amit Tibor bá teljesen kimagentázott, néhány nappal pedig egy külön posztban megjelentette, miszerint János korházban dolgozó bizalmas ismerőse szerint az intenzív osztályon lévők mindegyike oltatlan.
    A saját anyám közvetlen tapasztalata magenta mert ellentmond néhány hívőnek, de egy ismerőstől hallott meggyőződésünkkel összeegyeztethető infó teljes posztot érdemel.

    Sajnos egyre erőteljesebb itt a blogon a kettős mérce, és ezért tűnik el sok nagyon értelmes hozzászóló, meg “nagyon hallgatnak az oltásellenesek”.

  193. 216. Vaszil

    “Az isten szerelmére, egyetlen lobbi van a fedélzeten, ezek ugyanazok!”

    Próbalok konteómentes lenni, mert sokan egyből süketek/vakok lesznek mindenre, ami utána elhangzik. Egy józan paraszti logikai érvre talán még nyitottak néhányan.

  194. 204. hubab

    Gratulálok!
    Pontosan erre számítottam, amikor szándékosan pontatlan adatokat adtam meg.
    T.i., hogy mivel tiltott és szankcionált a kifejtett véleményem, ezért biztosan lesz egy “jóakaróm”, aki lenyomoz ÉS esetleg még bosszúból fel is jelent, csak mert a személyes tapasztalataim alapján mást mondok, mint a mainstream.

    Ez elég “kommunista tempó”! Egyébként közel 18 ezren vagyunk itt kint orvosok Magyarországról.

    Nyilván Bristol helyett írhattam volna Manchestert, endokrinológus helyett nőgyógyászt, S-betűs név helyett K-betűst. Például.

    Úgy látszik, indokolt volt az óvatosságom. Erről ennyit.

  195. 218. Nándi,

    Nekem elég meggyőzőek a nagy számok, melyeket tegnap is beírtam.

    Tavaly ilyenkor az UK-ban vakcinák nélkül és lezárások, maszk és zárt intézmények mellett háromszor annyian haltak meg, mint most 81% -os ( 7 %, aki még csak egy dózist kapott) vakcinázottság mellett, lezárások nélkül, szinte minden nyitva van és maszkot is csak e hét hétfőtől kell viselni zárt helyeken.

    Tehát gyakorlatilag visszatértünk a normális kerékvágásba és mégis csupán harmada a halálozás, mint egy évvel ezelőtt.

  196. 220 – Dr. Surányi:
    Ha viszont nem vállalod a neved, és lenyomozhatatlan vagy, akkor akkora marhaságot írhatsz, amekkorát akarsz. Név nélkül irtó könnyű kapca betyárkodni. Mondjuk egy kórházban éhbérért te cipeled le a halottakat a proszekturára és itt orvosnak adod ki magad, és a beszopott rémhíreket terjeszted

  197. 220. Dr. Surányi,

    Nem vagyok az a jelentgetős típus. Csak tudom, hogy itt nyílvános a team lista minden intézményben, még ki is van plakátolva fényképes tablón, hogy kik dolgoznak ott.

    Konkrétan többször állítottad, hogy hol és mi vagy, ezzel akartad a hitelességed megalapozni. Nem volt igaz. Vajon a többi állításod is ennyire igaz?

  198. 220 Dr. Surányi
    Ha már megtisztelsz azzal, hogy nekem címzel egy hozzászólást, akkor vedd a fáradságot, hogy olvasd is el a hozzászólásomat, amelyre válaszolni akarsz.
    Elsőre meglepődtem, hogy mit tételezel fel rólam, és minek okán…
    Aztán rájöttem, hogy a hozzászólásod nem az enyémre válasz, csak összekevertél valakivel. Nézd meg, hogy én mit írtam a hozzád intézett hozzászólásban…
    A dolog pikantériája, hogy akinek a hozzászólása így kiakasztott, szintén kint dolgozik UK-ban, és meggyőződésem, hogy szó sincs rosszindulatú lenyomozásról…
    De inkább olvasd el, hogy én mit írtam, és arra válaszolj.

  199. 223 Gyarmathy

    Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy jelenleg is érvényben van valami rémhírterjesztés (járványügyi védekezés akadályozása?) szankciókról szóló jogszabály. Feltételezem, egyikünk sem szeretné, hogy ez a blog egyik pillanatról a másikra eltűnjön. Személy szerint én örülök annak, ha a mainstream szerinti csacskaságokat legalább magenta színben láthatom. A “hülyeségek” ismerete is hozzá tartozik a tájékozódáshoz.

    Azzal is tisztában vagyunk, hogy ebben az országban bárkit szempillantás alatt tönkre lehet tenni, bármilyen szempontból el lehet lehetetleníteni. Nem szeretnék szerepelni sem a reggeli rádióműsorban, sem a bűnügyi hírekben, sem a gyászjelentés rovatban. A rádiót reggelente tíz percre szoktam bekapcsolni, annyi elég is, megalapozza az egész napot.

    A családom megélhetése és lakhatása, valamint egy hitel törlesztése jelenleg az én jövedelmemtől függ. Ily módon kényszeríttetvén és kormányrendelet valamint igazgatói utasítás által megerőszakoltatván nem tehettem meg, hogy kimaradjak az “oltakozás” áldásos következményeiből. A védeccségi mellé grátisz kaptam a mellékhatásokhoz egy PTSD-t. Nem szeretném kirúgatni magam, kussba vagyok. Amennyire sikerül.

    Gondolod, hogy bármelyik orvos vagy más eü dolgozó majd névvel, címmel, telefonszámmal, gyerekei iskoláját is megnevezve majd kiáll ide és elmondja a tutit ország-világ előtt?

    A legtöbben, akiket ismerek, még húzzuk az igát, az oltatlanság miatt kirúgott és az oltást követően lebetegedett munkatársak helyett is. Aztán majd kiesünk mi is.
    Jobb esetben csak a munkából, kevésbé szerencsés esetben a tizedikről, mint egy-két víruskutató az elmúlt években.

    (Egyébként az egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozóknak és a rendvédelmi dolgozóknak most megint betiltották a felmondást. Azzal a különbséggel, hogy most nem kirúgják, aki nem ótakozik a soron következő kötelezően önkéntes ótással, hanem fizetésnélküli szabadságra küldik, és megtiltják a másodállást.)

    Az biztos, hogy amint tehetem, itthagyom az eü-t és többé vissza sem nézek. Segíteni nem tudok, ártani nem fogok.
    Jelenleg nem élek, csak túlélni akarok.

  200. Első és bátran kijelentem, egyúttal most utolsó alkalommal ezen topik keretei között szólaltam meg.

    Aki nem tudná/akarná felfogni: ott tart a világ, hogy extrém mértékben kockáztatnám a saját teljes egzisztenciámat, ha valódi névvel/arccal felvállalnám magamat a 203-as első hozzászólásomban leírt tapasztalataimmal. Totális szakmai ellehetetlenülést és akár büntetőjogi felelősségre vonást is kockáztatnék. Ezt nem tehetem.

    Remélem evidens az is, hogy ha a mainstream narratívát sulykolnám (pl. Porfolio linkeket osztanék meg, meg egyfolytában azt írnám, hogy “csak az oltás a megoldás”), akkor nem lenne akadálya a valós identitásom felfedésének.

    Az érveimet/tapasztalataimat azonban a 203-as hozzászólásban kénytelen voltam fiktív néven megosztani. Aki ennek szükségességét nem látja be, az magát csapja be. Egyúttal búcsúzom is a blog közösségétől.

    P.S.: A 206-os hozzászólásban SzJ linkje erősen ajánlott, maximálisan osztom az írója álláspontját, bátor ember.

  201. 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet
    a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről

    599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet
    a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről

    Tibor bá’
    Köszönöm a magentát. 🙂

    This was my last cry for help, for a while.

    Thank you

  202. 226. Surányi (hagyjuk a Dr.-t)

    Csak hogy értsd, engem nem a személyed érdekel, hanem az igazság és ha valaki (főleg doktori címmel nyomatékosítva) állít valamit, annak igyekszem utána nézni.

    Nem én tettelek hiteltelenné, csak rámutattam a hiteltelenségedre.

    Ha meg annyira le akarna valaki nyomozni és feljelenteni(mert hát szerinted ott tart a világ), megnézné az IP-det és tudná, honnan írsz. Ha ennyire félsz, ahogy írod, akkor remélem alaposan elrejtetted. 🙂

  203. 228 – Gyarmathy:
    IP: Londoni.
    Véleményem szerint, ha valaki a valóságot írja le abból nem lehet baja. Ha valaki hazudik, az egy más eset. Én már ezerszer leírtam, hogy az Orbán banda lop, és semmi bajom, mert tényleg lopnak.

  204. Kedveskéim!
    Nem akartok tovább lépni?!
    Aki nem tudná, Magyarországon lassan 2 éve az orvosi alapellátás szünetel.
    Háziorvosok Gyurcsókot megszégyenítő távgyógyítással kiírnak, vagy, ha a gyereknek baja van, fotózod a torkát és kapsz az ESZTR-en receptet, aztán vagy használ vagy nem.
    Oltópontra ellenben bármikor mehetsz, magad kiválaszthatod a vakcinát, akkor és oda adatod be, amikor és ahová akarod (majdnem egy műkarba is sikerült egy leleményesnek). Lassan így fog működni a közgyógyítás?
    Aki meg egészséges, könnyen okoskodik az interneten mindenféle csacsiságokat, akár pro, akár kontra kell állást foglalni…

    Érdekes, hogy pl. az alábbi infón senki sem akad fenn, pedig ez egyértelműen mutatja, hogy mifelé tart a világ és tartunk mi is, elsőként (abszolút nem lep meg, hogy kinek a hátán)!
    https://telex.hu/kulfold/2021/12/05/izrael-ellenzi-spacecom-eladas-4ig-meszaros-lorinc-telekommunikacio

  205. 206@SzJ: Nagyon köszönöm, hogy ezt a linket betetted, bár nagyon hosszú a cikk, nagyon érdemes elolvasni, mert igazán mindenre benne van a válasz. Remélem páran azok közül is elolvassák, akik folyamatosan lehülyéznek minket…, bár nem várok nagy változást ettől sem, hisz mindenre rá lehet mondani, hogy hülyeség .

  206. “Az omikron variáns olyan koronavírussal kereszteződve alakulhatott ki, amelyik náthát okoz. Ezt vetették fel az USA-ban, Kanadában és Indiában dolgozó kutatók egy most pénteken közreadott, még lektorálás előtt álló tanulmányukban (elérhető a megadott linken keresztül). A kutatók összehasonlították az omikron variáns örökítőanyagának változásait (mutációit) a korábbiakával (alfa, béta, gamma és delta, lambda, mu, eta, iota és kappa), valamint mind az 1523 SARS-CoV2 vonaléval, amely 5,4 millió SARS-CoV2 vírus örökítőanyag állományt (genomot) jelent.
    Az omikron tüskefehérjéje 26 aminosavban mutálódott (23 aminosav cserélődött le másikkal, 2 aminosav törlődött és 1 új rész beépült), amely megkülönbözteti a többi aggodalomra okot adó variánstól (variants of concern). Amíg a cserélődések és a törlődések korábbi SARS-CoV2 vonalakban már megjelentek, az egyetlen beépülés (214EPE) semmilyen korábbi SARS-CoV2 vírusban nem szerepel. A 214 EPE beépülést kódoló örökítőanyag szakaszt az omikron esetlegesen egy olyan vírustól szerezhette be úgynevezett templátváltással, amely vele egyidejűleg fertőzte meg a gazdasejtet. Például a HcoV-229E szezonális koronavírus lehet ilyen jelölt, amely náthát okoz.
    Feltételezik, hogy az omikron ellen a náthát okozó koronavírussal való genetikai keveredés miatt az emberi szervezet nem reagál olyan heves immunreakcióval, amely a súlyos COVID-19 megbetegedések jellemzője, és amely végső soron halálhoz is vezethet.”

    Omicron variant of SARS-CoV-2 harbors a unique insertion mutation of putative viral or human genomic origin
    https://nference.com/publications/YamgzBMAADIAxXym

  207. 232. Tibor bá

    Hivatalos statisztika nélkül a Népszava is csak egy hiteltelen mainstream szajhamédium, konkrét adatokat mutass forrásmegjelöléssel és független szakértőkkel, mint ahogy visszafele is megköveteled ugyanezt. Ellenben a 201-es hozzászólásomban küldött link valóságtartalmát sikeresen figyelmen kívül hagytad.

    De hogy egy általad is korábban elhangzott érvrendszert megfordítsunk, Romániában rekordalacsony az átoltottság, olyan 30% körüli, így vannak olyan régiók, ahol nulla körüli oltottság mellett csakis oltatlanok fekszenek intenzíven és halnak meg, ami nem meglepő.
    Izraelben meg 95% az átoltottság, Gibraltáron ugyanez 100%, és ott csak oltottak vannak lélegeztetőn, valamint halnak meg (plusz még az a sok vérrögös, tüdőembóliás és más egyéb vakcina mellékhatásától elhunyt más osztályokon amiről nincs külön statisztikánk).

    Szóval megint ott vagyunk, ahol a part szakad.

  208. 234. Nándi, A 201-ben linkelt és beírt dolgokat megmagyaráztam, nem támasztja alá a teóriátokat. Milyen megjegyzést vársz még, azt hittem sikerült megérteni.

    “Gibraltáron ugyanez 100%, és ott csak oltottak vannak lélegeztetőn, valamint halnak meg ”

    Gibraltár, 100%-os átoltottság mellett egész ősszel két ember halt meg covidban, most pedig egyetlen ember van súlyos állapotban. Úgyhogy működik az oltás.

    Be kéne fejezni ezt a táncot.

    Olvasgassatok egy kis történelmet.

    “Mária Terézia alatt eljárás nélkül fejbe is lőhették az aktív járványtagadókat”

    https://www.szabadeuropa.hu/a/maria-terezia-alatt-eljaras-nelkul-fejbe-is-lohettek-az-aktiv-jarvanytagadokat/31580372.html?fbclid=IwAR38tdrkcPCPulKuGmYvJtXIRGdit3pLF4eMHjCEDTA_g2IwUhMm2gWliro

    Nem túl hosszú, érdemes elolvasni.

  209. 235. Gyarmathy

    Itt arról van szó, hogy ha az egyik fél hivatalos, lepedigrézhető statisztikát vár el mástól, akkor visszafelé is illik ugyanezt teljesíteni. Számokkal dobálózni ugyanis bárki tud.

  210. „Amint a csorda elfogadja az erőszakos, kényszerű oltást, a játéknak vége! »
    A “közjó” érdekében bármit elfogadnak – kényszerrel vért és szerveket adnak. A gyerekeket genetikailag átalakíthatjuk és sterilizálhatjuk – a „közjó” érdekében. Amint ellenőrzöd a birka elméjét, te irányítod az egész csordát.Ez nagy “nyereség mindkét félnek”! Ritkitjük a csordát, és a csorda fizeti nekünk az irtási szolgáltatásainkért. Nos, mi a menü, mi?! » Henry Kissinger – https://sxolianews.blogspot.com/2021/04/blog-post_19.html

    *”A férj készíti (az óltásokat), Ursula pedig megrendeli, minden EU-tagországba.Most ő akarja… kötelezővé tenni!” “A vadállat semmivel sem elégedett!”
    http://www.press-gr.com/2021/12/blog-post_88.html

  211. 236, Gyarmathy:

    Pár hónappal ezelőtt említettem itt ezen a blogon az 1739. évi debreceni pestisjárványt, ahol a büszke civispó’gárokra ráeresztették a huszárokat, hogy a karantént komolyan vegyék.

    Már akkor is jól tudták a tapasztalati szakemberek, hogy a vesztegzár és egyéb intézkedések fékezik-megállítják a terjedést!

    Most a 2021. évet tapossuk, de a gondolkodás nem változott azóta egy tapodtatt se!

  212. 239 – Python:
    Négy hetet szenvedett a kórházban. Végzett vele a kamuvírus. Ez alatt volt ideje megbánni oltás ellenességét.

  213. 239. Python
    240. Tibor bá´

    Na ilyenkor van bennem egyszerre az elkeseredett dühtől kezdve a szemrehányáson át, a na megmondtam-on keresztül..minden. Ugyanis ez elkerülhető lett volna. És nemcsak Kóbor halála, hanem nagyon sok…Pedig érte aztán tényleg mindent megtettek..

  214. 240. Tibor’bá

    Ha jól értem, Ön azt állítja, hogy oltottan ez nem fordulhatott volna elő vele.
    Jól értem?

  215. 238. János,

    Bizony, akkor is rengeteg idióta volt. Aztán Mária Terézia rendett tett, fejbe lőttek jónéhány okoskodót, másokat 5-10 évbe tömlöcbe vágtak és nem is volt utána hasonlóan pusztító pestisjárvány Magyarországon.
    Most meg terrorról meg a nagyfene szabadságuk korlátozásáról beszélnek, mert maszkot kell tenniük a pofájukra, míg a boltban vannak, meg oltatlanul nem mehetnek akárhová.

    Most sem ártana egy Mária Terézia

  216. 243, Gyarmathy:

    az, egy jól kormányzó Mária Terézia kellene…pedig Orbán Viktor is megmondta a szájával a kisóvodásnak tegnap a tévében, hogy mostanában csak virgácsot kap.

    Na és akkor okostelefon, csípőprotézis, vezetékes ivóvíz… meg ilyenek vannak körülöttünk, de a gondolkodás ottmaradt a kora újkorban!

    A kórházakban háromműszakoznak meg tizenkétóráznak ÉRTÜK, azok odakinnt meg kételkednek, sőt a hangadók világkormányról meg összeesküvésekről konteózgatnak a fullos infrastruktúra mindennapi áldásában!

  217. 244. János

    Ausztria ma beiktatta az új kancellárt: Nehammer.
    Amikor bevonult Van der Bellen, így kezdte: Mária Terézia festménye alatt állunk mint mindig..
    Úgy érzem értik a történelmet ők is (Bár igen, volt itt egy kis turbulencia az utóbbi időben a kancellárokkal, ezért a laza beszólás). Illetve Nehammer elég kemény szokott lenni már belügyminiszterként is, – hátha rend lesz.

  218. 245 Tia
    Tán csak nem Schallenbernek is volt valami vaj a füle mögött?
    Mert innen úgy tűnik, hogy ő eleve csak ideiglenesen látta el a tisztséget, nem botrány miatt távozik…

  219. 246. hubab
    247. malleusorbis

    Igen, Schallenberg ideiglenes volt, illetve nem volt ő kancellárnak való, nem is akarta. Kurz gondolkozott hogy vissza akar-e/tud-e kerülni, de mivel többéves procedúra elé néz, így inkább eltűnt.
    A kötelező oltás még nem egészen biztos, most igazítják a szabályokat/törvényeket. Próbálják az oltás felé irányítani az ellenzőket, ezért a pénzbeli fenyegetés.

  220. 242 – Gyurma:
    Nincsenek jós képességeim, de az egyértelmű, hogy a három oltás után szinte lehetetlen a halál. Különben lehet megkövezni a véleményemért, de megérdemelte, mert rengetegen követték a példáját.

  221. 249. Tibor bá’
    “három oltás után szinte lehetetlen a halál”
    Már állok is be a sorba. 🙂

  222. 230: Csongor, feltűnt. 😉
    De ez a “buli” valószínűleg kuka lesz. Amióta az USA szankciózta a Pegasus nem teljesen megfontolt (milyen beszédes is a diplomácia nyelvezete…) értékesítése miatt az NSO Group -ot, azóta hazánk Izraelnél kvázi a fejlet kíberfegyverk és kíbervédelmi eszközök esetében tiltólistára került. (Nincs már Benjámín “Bibi” Netanjáhú…) Ahogy a verebek csiripelik talán még a Pegasus is ugrott azóta, hogy teljes egészében vagy jól lekorlátoztak bennünket, azt nem tudni. Nem is fogjuk persze megtudni, de komolyak a súrlódások azt hallani! Az izraeli VM 99%, hogy nem fog hozzájárulni a műholdcégben megszerezni kívánt részarány értékesítéshez!
    Fekete bárány lett az ország geo-, és védelmipolitika tekintetében, és fognak még itt cifra dolgok történni! Nem csak Izrael vonatkozásában! Izrael elsősorban a jól megfontolt nemzetbiztonsági érdekei mentén nem akar egy “vakondot” beengedni, hogy információk szivárogjanak pl. a törökök felé. Másodsorban pedig jóban kell lenni az USA -val, és valahogy le kell venni az NSO -t az amerikai szankciós listáról!
    És hosszasan lehetne ezt sorolni…!

    Ezt is a figyelmedbe ajánlom:
    @https://bekialtas.blog.hu/2021/12/04/948_bekialtas_simonnal_orbannak_uzentek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük