(3689) Hogy lettem (majdnem) textiles

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

2021. A 89. év

Apám a háború alatt textil nagykereskedő lett, nem lebecsülendő protekció igénybevételével. Mivel a háború után úgy gondolta ezt a tevékenységet élete végéig folytathatja, belőlem textilest akart nevelni. Apám, a nagy gondoskodó, 1947. augusztus végén azt mondta menjek el a Markó utca 20-ba és iratkozzak be.

Másnap reggel magamhoz vettem az első nyolc év bizonyítványát és elmentem a frissen kreált textilipari technikumba. Mivel, még iskola szünet volt, az épületben nem volt senki csak a pedellus, akit Béla bácsinak hívtak, és aki feleségével együtt az iskolaépületben kialakított szolgálati lakásban lakott.

Béla bácsinak elmondtam miért jöttem, aki gyakorlatilag kiröhögött. Közölte velem, hogy májusban zárják le a jelentkezést, és júniusban vannak a felvételi vizsgák. Viszlát, jövő júniusban.

A frissen kialakított technikusi hálózat nagyon népszerű volt. A kormánynak az volt vele a célja, hogy a régi, reakciós mérnököket fel tudja a fiatal, friss, és vélhetően már szocialista szakemberekkel váltani. Apámnak fel kellett volna ébredni, és észlelni, hogy hatalmas társadalmik átalakulás van folyamatban, de még arról se tudott, hogy a termelés könnyű- és nehéziparra volt osztva nagyon eltérő fizetésekkel. A könnyűben fele annyi volt mint a nehézben, és a textil könnyűipar volt.

Este apámmal közöltem a helyzetet, aki fel volt háborodva, hogy merik keresztül húzni a számítását. Felhívta barátját, Fenyves Lajost, akit az ostrom alatt bújtattunk, és aki a Kommün idején Budapest főkapitány helyettese volt, és most újra ezredesi rendfokozattal a rendőrség állományába került. Szóval, másnap ketten elmentek a technikum igazgatójához, hogy ez mégiscsak abszurdum, egy régi elvtárs keresztfiát (ez nem volt igaz) nem veszik fel. A végeredmény? Nem vettek fel. Nagyobb protekció kellett volna.

Később kiderült, hogy mivel ekkor voltak az úgynevezett „koalíciós idők” a pártok iskolai képviselői annyi gyereket helyezhetek be amilyen arányban szavazatot kaptak a választások alkalmából. Apám a parasztpárt tagja volt, sőt rajta volt a választási listán (gondolom valahol a vége felé) és fel kellett volna venni a kapcsolatot Nyári tanár úrral, aki a parasztpártot képviselte, csak erről nem tudott. A lényeg, hogy a felvételről lecsúsztam.

Egy éven át egy közgazdasági gimnáziumban hülyéskedtem, hogy valamivel mégis el legyek foglalva. Mivel tudtam, hogy ez csak ideiglenes, év végén 5 tantárgyból megbuktam. Viszont júniusban elmentem a felvételi vizsgára. A felvételi vizsga két részből állt. Az egyik tulajdonképpen egy több oldalas intelligencia teszt volt, amit a tantermekben végeztünk. A másik, amit a műhelyekben végeztünk különböző technikai felkészülést hivatott mérni. Az intelligencia tesztet természetesen kimagasló sikerrel végeztem, mert az agyam erre van behuzalozva. A műhelyekben érdekes dolgok voltak, például elénk raktak egy fadobozt, amikben különböző méretű csavarok és anyák voltak. A feladat az volt, hogy az anyákat kapassuk rá a csavarokra. Amikor minden anya a helyén volt megnyomták a stoppert és beírták a nevünk mellé hány másodperc alatt oldottuk meg a feladatot. Mivel a biciklimet állandóan szereltem, és volt egy Märklin építő készletem is, az ilyen feladatok nem jelentetek akadályt. Ja igen, és azt is megnézték, hogy nem vagyunk-e színvakok.

A lényeg az, hogy ragyogóan szerepeltem és természetesem felvettek. A több mint 800 jelentkezőből két 30-as létszámú osztályt hoztak létre. Csak aztán olyan sok protekciós volt, hogy később kénytelenek voltak megnyitni egy harmadik osztályt is, ahová csupa hülye, de protekciós került be. Ez meg is látszott az eredményekben.  Nyári tanár úrtól két évvel később tudtam meg, hogy ha nem feleltem volna meg, ő akkor is betett volna, de erre nem lett szükség.

Hogy velünk kísérleteznek az egyértelmű volt. Második osztályban felkeverték a tanulókat. A korábbi 3 vegyes osztályból csináltak egy fiú osztályt, egy leány osztályt és egy vegyest. Harmadikban ezt visszacsinálták. Első osztályban angol volt az idegen nyelv, másodiktól ezt felváltotta az orosz. Másodikban az eredetileg 1-5 érdemjegyeket megváltoztatták 1-7 érdemjegyekre, amit harmadikban visszacsináltak.

Első osztályban vezették be a fakultatív (önkéntes) hitoktatást. Az osztály fele nem kért a hittanból. Hittanórán a nem kérők (például én) az udvaron játszottunk. A tanteremben a katolikusok maradtak a létszámuk miatt. A zsidók, reformátusok, evangélikusok a paptanáraikkal elmentek a környező eszpresszókba, cukrászdákba órát tartani. Ez fél év után teljesen el lett hanyagolva. A következő évre a fakultatív hitoktatás magától kimúlt.

Az anyag óriási volt. Első osztályban 16 tantárggyal indultunk plusz heti 8 óra műhelygyakorlat. Az általános géptan mellett bejött a textil, ami önmagában hatalmas tudás elsajátítását jelenti. Ráadásul, mivel a textil, mint az első iparág, Angliából indult ki, az angol számolást is meg kellett tanulni. Ugye Angliában a metrikus rendszert nem ismerik, vagyis szakszámtan keretein belül ezzel is meg kellett birkózni. Aztán a textilipar élesen fel van osztva fonásra, szövésre, hurkolásra, mindez pamut és gyapjú, valamint műanyag fronton. Aztán a félkész terméket alávetik a vegyészeknek. Ezek elmélete mellett meg kellett tanulni a megfelelő gépek kezelését is. A szaktanárok leadták az anyagot, amit aztán számon kértek. A fél osztályt meg kellett volna buktatni, de nem tették, mert a „lemorzsolódás” kapitális bűnnek számított. Az utolsó évben rájöttek, hogy hülyék voltak, és újra fel lettünk osztva két osztályra: szövők és fonókra.

Aki bírta a tempót abból valóban jó szakember lett. Melbourne-ben a technikumi diplomát elfogadták két évfolyam egyetemnek. De nem volt kegyelem, szakma mellett nem felejtették el az ideológiát se „Társadalmi ismeretek” illetve „Politikai gazdaságtan” tantárgyak keretein belül.

A kísérleti jelleget jól tükrözi az iskola elnevezése, ami felvételkor „18. számú Ipari Gimnázium Textilipari Tagozat”. Harmadikra „1. sz Textilipari Technikumra” változott. Negyedikre pedig „1. sz. Textilipari technikum fonó- szövő- hurkoló tagozattal” elnevezés alá került.

Diplomázás után a végzősök fele tovább ment a Műszaki Egyetemre. Én nem, mert apám szerint „a család anyagilag nem engedheti meg magának”. Hogy ösztöndíjjal mehettem volna, az nem képezte megfontolás tárgyát.

Akik nem tanultak tovább, azoknak ki volt tűzve egy jegyzék a faliújságra, amiből meg lehetett tudni, kinek hol kell jelentkezni munkára. Hogy mi szerint döntöttek azt nem tudom. Én a Szabadság-hegy tetején laktam, tehát kiküldtek Erzsébetre. Oda másfél óra, haza másfél óra.

A Magyar Gyapjúfonóban felevettek, de hamar kiderült, hogy semmi szükség rám. Négy hónap munka után egy hajnalban jött értem egy rendőr, aki elvitt a Markó utcába. A sors iróniája, hogy a volt iskolámmal szembe. Börtön után jött a katonaság. A katonaságból tisztességesen kivettem a részem 3 teljes évvel. Katonaság után jött 56 és Ausztrália. Összegezve, 4 évi tanulás után 4 hónap munka a szakmámban, nem kifejezetten jó hatásfok. Aztán további 5 év és lett még egy textil fellángolás, de ez egy teljesen másik történet.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

7 gondolat erről: „(3689) Hogy lettem (majdnem) textiles

  1. Köszönöm Tibor bátyám, hogy ezt a remek visszaemlékezést is megosztottad velünk!
    Nekem egyből a Moldova féle ‘Szent tehén’ című könyv ugrott be a Goldberger gyárral stb. ahogy a textiles leírásokat olvastam. Ez egy külön világ lehetett.

  2. 1 – Balázs:
    Minden nyáron 6 hét kötelező gyári gyakorlat volt. Egyik nyáron a Goldberger szövődében dolgoztam. Iszonyatos zaj volt. Másnap reggelig zúgott a fülem. A szövőnők mind megsüketültek.

  3. Köszönjük Béla bá.
    A hatvanas években 5+1 oktatás folyt a gimnáziumban. Szombati napokon valamilyen szakmát tanultak a gimnazisták: az osztályunkban a lányok szabás-varrást, a fiúk géplakatos „szakmát”.
    4 évig kalapácsfejet reszeltünk a budafoki „Hidro” ktsz-ben…
    4. évben végre odaengedtek a fúróhoz is és kifurhattunk valami selejtet…
    Közben oktatás is volt: 60 éves Béla bácsi – dohánytól sárga ujjaival az egyik cigiről a másikra gyujtva – magyarázta a géplakatos munka és az élet szépségeit…
    Tőle tanultuk: -„Villamos, autóbusz és nő után sose rohanj, mert mindig jön a másik!”
    Azóta nagyon jól fúrok faragok…
    Közben heti munkát is végeztünk a budafoki „csirkegyárban”, ahol megfigyelhettük a futószalagon szegény baromfik kivégzését és bontását…
    Majd a sajtgyárba kerültünk, ahol a kis rúdsajtokkal jól lehetett dobálózni, és komoly sajt-csatákat vívtunk…
    Csokigyárba a 11. ker. budafoki úti üzembe vitték el néha az osztályt gyárlátogatásra, ahol megkaptuk az összes selejtet és csokiszélét, és degeszre tömött zsebbel és zacskóval távoztunk…
    Hol vannak már ezek a régi szép idők…

  4. Szia Tibor Bá,

    „Négy hónap munka után egy hajnalban jött értem egy rendőr, aki elvitt a Markó utcába”

    Lehet, hogy egy korábbi történet mesélésedből kellene emlékeznem, hogy ez miért is volt?

    Sajnos nem emlékszem. Kérlek homályosíts fel!

  5. Ja, tényleg Béla bá, asszem Te börtönben is voltál… Hogy is volt az? Majd valamelyik posztban szeretnénk olvasni erről is…
    Még néhány emlék fiatalkori „munkáséveimből”:
    Középiskolás koromban minden nyáron dolgoztam valahol. Egyik évben egy kőműves mellett culágerként napi 10 órán át malteros vödröket cipeltem. Nem volt könnyű. Ebédidőben úgy álltam neki a zsíros kenyérnek, mint aki életében nem evett. A szokatlan, nehéz fizikai munkától vízhólyagos lett a tenyerem, hatalmas étvágyam lett és tulajdonképpen megzabáltam, amit kerestem. Egy hétig bírtam, de vézna gyerekként az sem volt kis teljesítmény.
    A következő nyáron aszfaltot bontottam légkalapáccsal. Napi 6-7 órában rázott szét a szerkezet. Még este az ágyban is remegett a kezem, és álmomban is légkalapácsoztam, de itt azért már kibírtam egy hónapot.
    De legemlékezetesebb nyári munkám 17 évesen a Sportkórházban volt. Mivel orvosnak készültem, ekkor gondoltam arra, hogy szakirányba kellene orientálódnom, ezért jelentkeztem betegszállítónak. Itt valóban nagyon értékesnek éreztem magam, amikor idős-beteg, kiszolgáltatott embereken segítettem, szállítottam őket kórterembe, vizsgálatra, műtőbe. Ekkor értettem meg, miért dolgoznak emberek fillérekért nehéz körülmények között kórházakban.
    Borravalóval is kifejezték hálájukat, így egészen jól kerestem. De soha nem fogom elfelejteni azoknak a tizenéves kamaszlányoknak a tekintetét, akiket abortuszra vittem.
    Kialakítottam egy technikát, amivel akár 120 kilós beteget is a hordágyra tettem. Lehet, hogy én voltam a tudatlan, de azt elfelejtették közölni, hogy a betegszállítóknak kell vinni a halottakat is. Az első hullaszállítás egy kicsit megviselt. Amikor kollegámmal a lépcsőn lefelé vittük az első halottat (ma sem értem, miért nem lifttel vittük), – nem sikerült teljesen vízszintesen tartani a hordágyat – és a lepedőbe bugyolált test kissé rácsúszott a fejemre. Azt, pedig ma sem értem, hogyan oszthattak be középiskolásként egy kórházban éjszakai ügyeletre. Egyik ilyen éjjel telefoncsörgésre ébredtem. Álmosan vettem fel, azt sem tudtam melyik országban vagyok:
    – Halló! Van egy kis hulla. – szólt bele valaki.
    Azt hittem szórakoznak. De kiderült, nem tréfáról van szó, menjek a gyermekosztályra… Horrorfilmbe illő szituációban vittem a sötét éjszakában egyedül a „kis hullát” egy dobozban a prosecturára (hullaház), ahol a többi testet is tartalmazó tepsik mellé kellett betolnom a hűtőszekrénybe a tetemet.

  6. Tibor bá:
    Óriási szerencsénk van, hogy nem textiles lettél! Köszönjük! Én bőrdíszműves politechnikára jártam, ahol Mihály bácsi megtanította nekünk, hogy mire is jó a quebracho fa. Erre emlékszem, meg a gumicement bűzére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük