(3559) 150 év

Tibor bá’ online

 

Egy új tanulmány szerint az emberek akár 150 évig is elélhetnének

 

2021 a 89. év

Az utóbbi időben sorra jelennek meg tanulmányok az emberi élettartam hosszával kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy az idősödő kutatók szeretnének még eléldegélni egy további 40-50 évet. Ezért a nyakukat törik az új felfedezésekért. A kemény tény az, hogy a legtovább élő ember egy francia nő (Jeanne Calment) volt 122 évével (1997), ami igen messze van még a 150-től. Ennek ellenére érdekes dolgokat tudhatunk meg.

Valójában a kutatók arra kíváncsiak, ha valakit nem visz el a rák, vagy a szíve, illetve nem üti el egy busz, akkor meddig élhet. Az életfunkció megzavarása után a testünk hiába állít vissza mindent a tökéletes egyensúlyi állapotba, idővel a szervezet kimerül. Ha, úgy éljük végig életünk et, hogy sikeresen elkerültünk minden stressz hatást, akkor az ember maximális élettartama valahol 120 és 150 év közé esik. Ha, a nyilvánvaló vészhelyzeteket elkerültük és így nem viszi el az életünket, az alapvető stressz-tűrő képesség lassú eltűnése el fogja hozni a halált, állítják a kutatók május 25.-i közleményükben a Nature Communication-ban.Egyszerűen fogalmazva ez azt jelenti, hogy ha egész életünkben a lehető legtökéletesebben élnénk, 150 év után úgy állnánk le, mint amikor a gépkocsiból kifogy a benzin.

Életünk folyamán valami – nevezzük vitalitásnak – folyamatosan fogy, egyre kevesebb lesz. Jól érzékelhető ez most a pandémia idején. Ahogy növekszik az életkor, úgy csökken az esélye annak, hogy a covidos beteg felgyógyul. Nem arról van szó, hogy a covid-19 intrinsik tulajdonsága az idős emberek elleni erőteljesebb támadás. Nem, az idősebbek általános vitalitása csökken.

A kutatók rájöttek, hogy az évek múltával az életfunkció megzavarását követően a test helyrebillenéséhez egyre több idő szükséges. Ez logikus, egy fiatal személy gyors fiziológia választ tud adni a támadásra, és visszaállítja a normális működést. Azonban, idősebb embernél minden egy kicsit tompább, egy kicsit lassúbb a reagálás. És létezik túlreagálás is, például, amikor egy betegségnél a vérnyomás felszökik.

A kutatókat meglepte a 35-40 év környékén jelentkező hirtelen változás. Ez az idő, amikkor atléták sport tevékenysége véget ér, ami azt jelzi, hogy a kor előrehaladásával a fiziológiai változás valóban bekövetkezik.

A halhatatlanság titkának feltárása fordított erőfeszítések még jó ideig velünk maradnak. Azonban azt tudomásul kell venni, hogy a hosszú élet nem azonos a sokáig tartó egészséggel. Nem arra kellene fókuszálni, hogy sokáig éljünk, hanem arra, hogy sokáig legyünk egészségesek.

A valódi kérdés az, hogy meg tudjuk-e nyújtani az élettartamunkat anélkül, hogy megnyújtanánk a szenvedéssel járó öregkort.

A helyzet az, hogy a betegségek gyógyítása hosszútávon nem adja a várt eredményt. Az öregedés alapjait nem változtatja meg. A cél az lenne, hogy az időskori betegségeket úgy lehessen kezelni, hogy a lehető minél hosszabb időre elkerüljük az időskori „nyavalyákat”.

Érdekesség, hogy a kutatók a Metformint (a diabéteszt kezelő gyógyszer) alkalmasnak látják a fenti cél eléréséhez.

Mik a kilátások? A kutatók szerint a helyzet felmérését követheti annak megtalálása, hogyan lehet fokozni a stresszel szembeni védekezést.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

8 gondolat erről: „(3559) 150 év

  1. Dr.Mercola: A öregedés elleni csodálatos felfedezés, ami a szakértők szerint Nobel díjat érdemelne
    “Az életet meg lehet hosszabbítani, és időskorban is egészségesnek maradni egy egyszerű étrendi változtatással, ami bekapcsolja a “fiatalság” gént. Cynthia Kenyon professzor asszony – akinek sok szakértő szerint Nobel díjat kéne kapnia az öregedéssel kapcsolatos kutatásaiért – felfedezte, hogy a szénhidrátok közvetlenül befolyásolják a fiatalosságért és a hosszú életért felelős géneket.”
    “A gén, amit a professzor felfedezett, arra késztette, hogy drasztikusan megváltoztassa a saját étrendjét, jelentősen csökkentve a szénhidrátok fogyasztását. Ezt azért tette, mert a szénhidrátok több inzulin termelésére serkentik a szervezetet, (az extra vércukor semlegesítésére) és így a második gén, az “elixír”, nem tud aktiválódni.”
    https://www.tenyek-tevhitek.hu/az_oregedes_lassitasa_termeszetes_uton.htm

    *https://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/elj-szaz-evig.php
    Más cikkek a témában:
    *https://www.tenyek-tevhitek.hu/tartalom.htm#ore

    Úgyhogy: NO CARBOHYDRATE! 😀 Főleg a finomított, magas GI-s CH-k kerülendők. 🙂
    *https://www.healthline.com/nutrition/no-carb-diet

  2. Tibor bá’
    Hisz a véletlenben, vagy a telepáthia üdvös segítségében?

    Ezt a hozzászolásomat “Asidotus” -nak szántam a – (3556) Visszanyúlás témában:

    8. Asidotus :
    Asidotus : Ασύδοτος – Gátlástalan –
    Semmiféle jogi vagy erkölcsi korlátozást nem ismer el, semmilyen akadályt nem ismer, gátlástalan és ellenőrizhetetlen. Ez TE vagy “Asidotus”?

    “De, az is lehet, hogy aki ma születik, és IGAZÁN GAZDAG, az 60-70 év múlva már kvázi örökéletnek fog örvendeni a tudomány fejlődésének köszönhetően”

    Az emberi élet várható maximális élettartama:

    Egy csapat biológus és biophysicists tanulmányt készített az emberi élet várható élettartamról. A kutatók Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban több tízezer ember orvosi és genetikai adataira támaszkodtak. Egy mesterséges intelligencia rendszert alkalmaztak egy olyan alkalmazás kifejlesztésére, amely kiszámíthatja az ember várható élettartamát személyes adatai alapján.

    A rendszer figyelembe veszi az ember életkorát, ha bizonyos betegségekben szenved, pszichológiai állapotát (pl. Szorongása), valamint életmódját.
    A tanulmány fő következtetése az, hogy az ember a legideálisabb körülmények között is nem élhet tovább 150 évnél.
    A tanulmányt a szingapúri Gero biotechnológiai vállalat és a New York-i Roswell Park Cancer Center tudósai végezték, és a Nature Communications folyóiratban publikálták.

    Természetesen a világelitnek most nem ez a prioritása az emeriséggel…

    Mivel a ClimeNews – Hírportál szerint
    A világ népessége: 7. 847. 375. 9OO

    The Georgia Guidestones emlékmű:

    1. Gondoskodj arról, hogy az emberiség 500 millió fő alatt maradjon, folyamatos egyensúlyban a természettel……


    10. Ne légy rosszindulatú daganat a föld testén. Engedj teret a természetnek. Engedj teret a természetnek.

    Amerikai Stonehenge

  3. Ha 150-ig élhetne az ember akkro matematikai statisztika alapon 7mrd emberből lenni kellene sok 120-150 éves embernek.Jelenleg az élettartam nől de ez szerintem lehet annak is köszönhető hogy a mai Tiborbá generációja
    még elél 80-90 évig.ezzel szemben a mai 30-50 éves korosztály mennyi rossz élelmet megeszik és a környezete is iszonyat szennyezett(pl. a legkisebb városokban is már természetes az autó autó hátán) pedg szerintem az is nagyon káros.Régen (még 20 éve is )az időseket a család felkarolta , a mama ,papa a családdal élt.Ma már ez nem trendi.Meg azt látom hogy még 20-30 évvel ezelőtt is az időseket leszarták ,nem bántak velük szépen stb..hát még most.
    Ilyen szempontból már szerintem ma 37 éves fejjel nem szeretnék 90 évig sem élni.Gyerekek unokák nem leszenk , ha lennének is nem a 80 éves papához jönnek (más családoknál ez tapasztalat, megfigyelésem) majd , főleg nem hogy gondozzák.Sok helyen max az unoka is mutatóba kerül oda 1 órára nagy ünnepekkor, nincs már olyan hogy ott van egész nap.
    A szomszédok is befordultak.Régen(20éve) anyám második szomszédja ment biciglivel boltba, megállt beszélgetni , ma már nem áll meg pedig egész nap elé van.Mindenki begubózik a tévé elé ,megszűntek az emberi kapcsolatok.
    PL. ehhez a második szomszédunkhoz is a gyerekei szerintem kb évi egyszer jönnek látogatóba.
    Szóval ma nemhogy 120 évig de még 90-ig sem érdemes élni.A régi időseknél abban az időben elfért az öreg a házban , de ma már max. bebasszák öregotthonba vagy az sem mert az is kurva drága lett 😀
    Szerintem ma sok 50-60 éves hal meg , legalábbis felénk, akikről azt hittem hogy majd látom őket idősen.
    Ráadásul régen azért házaspárként öregedtek meg és éltek 80-90 évig, de ma már a házasság sem olyan(vásások)és ha egyedül marad az ember akárcsak 70 évesen mi a lószart kezd magával?
    PL nincsenek már olyanok hogy idősebbek összejárnak kártyázni, vagy kocsmába beszélgetni mert kocsma is alig van.PL szembeszomszédom is 80 éves és szarrá unja amagát mert nincs társaság vagy idős haver.
    Vagy mikor az idősek kiültek a ház elé a padra egész délután.Na már ilyen is eltűnőben van.Ráadásul a betegségek is jönnek a legtöbb embernél 50 felett.
    Szerintem a mai világból elég 60-70 év oszt jöhet a föld 😀

  4. 3 – andrew:
    Nézd meg 70 évesen azokat a 40-eseket, akik állítják, hogy nem akarnak 70 után élni. 😀

  5. 4: Szerintem sokan úgy vannak vele, hogy nem feltétlen akarnak nagyon soká élni, csak még egy kicsit. És ez nem múlik el. Mindig még egy kicsit.

  6. 3: “Mindenki begubózik a tévé elé ,megszűntek az emberi kapcsolatok.”

    Nofene, akkor a facsén hogyhogy mindenki kapcsolatban van mindenkivel?
    A modern nyugdíjasok már rég nem a TV előtt ülnek, hanem számítógépek, laptopok, tabletek előtt, és Tibor bához hasonlóan szervezik a maguk kis közösségeit. Pláne 1 év COVID miatti távolságtartás után…

  7. 6 Avatar
    Úgy bizony!
    Én is aktív tag vagyok egy kertészeti fórumon, egy energetikain, egy természetbaráton, egy angol nyelvtanulón, egy orosz nyelvtanulón, egy gombászon.
    Igaz, ezek virtuális társaságok, de többet tudok a topiktársakról, mint a háztömbünk sok lakójáról, van akivel már személyi kapcsolat is kialakult.
    Most ezek helyettesítik a volt munkahelyemen kialakult nagyszámú kapcsolatot, amelyek nagy része szétszakadt.
    Sajnos a lakótömbök tökéletesen elszigetelik a bennlakókat, mindenki ül a kis betonsejtjében, ez a fizikai korlátokból is adódik.
    Érdekes, ha kimegyek a kiskertbe, ott igen élénk társasági élet zajlik, jobbra balra vagy az ötödik szomszédig társalgó viszonyban vagyunk, jókedvű, élénk eszmecserék folynak.
    És ehhez elég az, hogy szemkontaktus van, közös érdeklődés van, és mindenkinek van társasági igénye, amit a háztömbökben nem tud kielégíteni.
    Egy kis közös pálinka és borkóstolás meg rátesz még egy lapáttal… 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük