(3558) Antalffy elvtárs

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

Naponta kapok át nem engedett hozzászólásokat az alábbi tipikus tartalommal. Ezen a hozzászólások szerzői nem adják fel. Ugyanazok, újra és újra próbálkoznak. Akkor lássunk egy mintadarabot!

Antalffy elvtárs: “A következő lépés az lesz, hogy Orbán a kedvenc lovát miniszternek jelöli, majd magából istent csinál. Végül felégeti Karácsony Gergely Budapestét hegedűszó mellett. Volt már ezekre példa, a magyar nép ezt lehetővé teszi.” – majd később: “A poszt nem politizál, egyértelmű tényeket állapít meg.” – mondá Antalffy elvtárs a libsik vén propagandistája, aki már-már a zsidó Alja Ehrenburg babérjaira tör, a primitív uszítás műfajában, ja, és cenzúrázik, mint a zsidó Zuckerberg elvtárs…

Az elvtárs megszólítás nyilván azt akarja közölni, hogy komcsi voltam. Ez következik abból is, hogy libsi vagyok, illetve zsidó, mint Zuckerberger.

A helyzet az, hogy nem voltam még párttag se. Nem volt rá szükségem. Utalnék itt Márai Sándor 1944. március 18-án tartott Sándor napi házibulijára, ahol éjfél környékén megszólalt a telefon. Márai egyik Sopronban élő barátja telefonált. Közölte, hogy a német csapatok éppen most lépik át a határt. Az ünneplő baráti társaság letargiába esett. Közülük egy örvendezett. A többiek meg voltak ütközve, amire a lelkendező: könnyű nektek, ti tehetségesek vagytok.

Nyilvánvaló, hogy a szélsőséges pártokba azért lépnek be, hogy könnyebb legyen érvényesülni azoknak, akiknek különböző ambíciói vannak. Illetve a tehetségtelenek azért, hogy valamivel kompenzálják hasznos képességek hiányát.

Szóval nem voltam komcsi, és nem vagyok se libsi, se zsidó. De a tisztelt Fidesz imádóknak felhívnám a figyelmét arra, hogy KISZ titkárok voltak Varga Mihály Deutsch Tamás – és most kapaszkodj – Kövér László és Orbán Viktor is. Lehet, hogy őket illetné meg az elvtárs megszólítás? Esetleg a megbélyegző libsi jelző?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

17 gondolat erről: „(3558) Antalffy elvtárs

  1. Tibor bá’.
    Akik nem tudnak focizni, de nyerni akarnak, ( szeretnének, )
    azok mindenkit lerúgnak aki nem az ő mezüket viseli !!!
    Akár játékos vagy, akár nem, a pályán vagy és a te mezed
    számukra vörös posztó !!! — A fészbukon az ellenvéleményt
    nem is szokás cáfolni, hanem idiótázni, hülyézni, debilezni.
    Ezt itt néha még megúszod !!!

  2. Re:Tibor bá’
    Plusz OV “pokol bugyraiból irányító” Soros ösztöndíjjal tanult Angliában, hisz már akkor ugyan azt volt a módszere Gyuszi bácsinak, belülről kell szetbomlasztani a rendszert.
    Találós kérdés: miért nincs még mindig nyilvánosságra hozva az ügynöklista?

    Vicces amúgy, hogy aki utálja OV-t az csak libsi-bibsi lehet, elég egybites politikai logika, de ugyan ez igaz a másik oldalra is, miszerint aki nem hajlandó az “összefogást” támogatni, az csak is Fidesz bérenc lehet…

  3. Minden mai parlamenti politikai vezető valamilyen szállal kapcsolódik a régi rendszerhez, ami a múltat felidézve nem meglepő. Lépjünk túl rajta.

  4. Nekem ebben az az érdekes, hogy visszajár. Azt még értem, hogy valaki olvas valamit a neten ami nem tetszik neki, jól felcseszi az agyát és beszól valami durvát. De ha ennyire utálja, minek jár vissza? Élvezi a szenvedést?

  5. Kard által vész mind, ki kardot ragad.
    Tibor bá!
    Ez az ember ugyanabban a stílusban írt rólad, mint Te írtál Orbánról.
    Véleményem szerint ezt a hozzászólást nem az álláspontod, hanem a stílusod miatt kaptad.
    Mindketten hajlamosak vagytok arra, hogy elragadtassátok magatokat.

  6. 5 – jabu:
    Mindent írhatsz, csak azt nem, hogy az én stílusom ilyen. Orbánnal kapcsolatban tényeket írok le, megcáfolhatatlan tényeket. Pl. egyszemélyileg dönt, elpuskázta a covid védekezést, neki köszönhető a 30.000 halott, felépített egy mafia államot, stb. Ezzel szemben az idézet szövegben egyetlen állítás se állja meg a helyét.

  7. 6 – Tibor bá:
    Ezt ki írta?
    “A következő lépés az lesz, hogy Orbán a kedvenc lovát miniszternek jelöli, majd magából istent csinál. Végül felégeti Karácsony Gergely Budapestét hegedűszó mellett. Volt már ezekre példa, a magyar nép ezt lehetővé teszi.”

    Csak azt ne mondd, hogy a Néróhoz hasonlítás egy tárgyilagos, kiegyensúlyozott vélemény!
    Gyűlöletre gyűlölet a válasz!

  8. “Szóval nem voltam komcsi, és nem vagyok se libsi, se zsidó.”

    De nem vagy egy ártalmatlan fehér galamb sem! Kívülről fújod a pénzhatalmi világelit mondokáját és önkéntesen elsőként cenzurázol ami őket felfedné.

  9. 7 – jabu:
    Én nem gyűlölöm Orbánt. Senkit se gyűlölök, mert a gyűlölet szubjektív. Orbánt Többször hasonlítottam Rákosihoz és igen, most Néróhoz. Mert a hasonlat ül, amire kötelességemnek érzem, felhívni a figyelmet. Ha valaki nem veszi észre, hogy a 30.000 halottal világ elsők vagyunk. Hogy a hozzánk képest messze lemaradott szomszédjaink Orbán alatt lehagytak. Hogy Orbán csapata szétlopta az országot, az vak, nem tudok vele mit kezdeni.

    8 – L.S.:
    Kizárólag a személyes támadást és a hülyeséget cenzúrázom. A szélsőséges összeesküvés elméletet, oltás ellenességet ide sorolom.

  10. 8 L.S.
    Szerintem téged még az sem fog meggyőzni, ha a vakcinák megállítják a járványt, akkor ki fogsz találni valamit, ami kétessé teszi az eredményt, és valami jövőbeli rettenetes fordulatot fogsz előrevetíteni.
    Ha nem következik be, akkor még későbbre tolod, de olyan nincs, hogy a dolog pozitívan végződjön…
    Nem adsz egy pici esélyt sem annak, hogy a kutatók, akik kifejlesztették ezeket a vakcinákat tisztességes, hozzáértő szakemberek, akik az életük jelentős részét áldozták arra, hogy segítsenek az emberiségnek?

  11. 1O. hubab
    “Nem adsz egy pici esélyt sem annak, hogy a kutatók, akik kifejlesztették ezeket a v a k c i n á k a t tisztességes, hozzáértő szakemberek, akik az életük jelentős részét áldozták arra, hogy segítsenek az emberiségnek?”

    Kedves hubab?!?

    Játszunk egy kicsit a kulcsszavakkal?
    Például:
    “Nem adsz egy pici esélyt sem annak, hogy a kutatók, akik kifejlesztették ezeket a DIESEL – MOTOROKAT tisztességes, hozzáértő szakemberek, akik az életük jelentős részét áldozták arra, hogy segítsenek az emberiségnek?”
    Na és idővel a német ügyvéd Dr. Reiner Fuellmich vezetésével lelepleződnek “a VW a világ egyik legnagyobb és legelismertebb autógyártója, ma híres óriási dízelcsalásairól.”

    Dr. Reiner Fuellmich német ügyvéd – kérlek nézz utána.
    Több ezer orvos és ügyvéd segitségével elkezdi rövidesen az Új Nürnbergi Pert.

    Vajon kiknek szól a harang?

  12. Az igazság !!!

    Az 1% -ik irányítja az emberiséget, a 4%-ika bábuk,
    a 90% -ik meg állva alszik.

    Az 5%-ik ismer és próbálja 90% -ot felébreszteni, de az 1%-ik a 4%-ik segitségével akadályozza azt, hogy az 5%-ik felébressze a 90%-ot.

  13. 11., 13. Így van, Wadder, olvasd el!
    “Vaccine efficacy is generally reported as a relative risk reduction (RRR). It uses the relative risk (RR)—ie, the ratio of attack rates with and without a vaccine—which
    is expressed as 1–RR. Ranking by reported efficacy gives relative risk reductions of 95% for the Pfizer–BioNTech, 94% for the Moderna–NIH, 90% for the Gamaleya,
    67% for the J&J, and 67% for the AstraZeneca–Oxford vaccines. However, RRR should be seen against the background risk of being infected and becoming illwith COVID-19, which varies between populations and over time. Although the RRR considers only participants who could benefit from the vaccine, the absolute risk reduction (ARR), which is the difference between attack rates with and without a vaccine, considers the whole population. ARRs tend to be ignored because they give a much less impressive effect size than RRRs: 1·3% for the AstraZeneca–Oxford, 1·2% for the Moderna–NIH,
    1·2% for the J&J, 0·93% for the Gamaleya, and 0·84% for the Pfizer–BioNTech vaccines”

  14. 16 Ivett
    Maradjunk annyiban, hogy Waddernak gőze sincs az orvosi szakkifejezésekről, amelyek a cikkben szerepelnek, ahogy nekem se.
    Mondjuk én nem is merek hivatkozni olyan cikkre, amiben szakmailag bizonytalan vagyok…
    Így nem sokat segített a kiemelésed, mert tele van olyan angol szakkifejezésekkel, amelyeket egy orvos tud értelmezni, az átlagember nem nagyon.
    Csak úgy hirtelen megnéztem egy szereplő fogalmat, attack rate:
    “In epidemiology, the attack rate is the percentage of an at-risk population that contracts the disease during a specified time interval.[1] It is used in hypothetical predictions and during actual outbreaks of disease. An at-risk population is defined as one that has no immunity to the attacking pathogen which can be either a novel pathogen or an established pathogen. It is used to project the number of infections to expect during an epidemic. This aids in marshalling resources for delivery of medical care as well as production of vaccines and/or anti-viral and anti-bacterial medicines.[2] The rate is arrived at by taking the number of new cases in the population at risk and dividing by the number of persons at risk in the population. ”

    Hát, az életben nem jöttem volna rá, ha nem olvasok utána.
    És ez csak egy volt a fogalmak közül.
    Egy szakszerű magyar értelmezés jobban jött volna egy hozzáértőtől… 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük