(3544) A jog uralma

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

Régi mondás, hogy a bíróságok nem igazság alapján döntenek, hanem a jog szerint. A jog nem egyenlő az igazsággal, de nagyon eltérni tőle nem érdemes. Ez az anomália abból adódik, hogy a jogalkotók a hatalom csúcsán iparkodnak olyan törvényeket hozni, ami saját érdekeiket szolgálják, de a biztosítékot még nem veri ki a nép fiaiban.

Persze van más szempont is. Olyan törvényt se érdemes hozni. ami egy kormányváltás után felhasználható a törvényt hozók ellen, vagy őket is sújtja a hatalomvesztés után. Vannak tehát témák, amihez senki se nyúl. Ilyen a magántulajdon védelme.

Kapitalista rendszerben az arany szabály az, hogy a magántulajdon szent és sérthetetlen (amennyiben törvényesen jutott valaki hozzá). Mi értelme a kapitalista szorgalomnak, ügyeskedésnek, ha a vagyont el lehet veszíteni?

Az Orbán kormány (ami tulajdonképpen Orbán Viktor maga) törvénybe iktatja, hogy az önkormányzatok bérlakásait a becsült érték 10-30 százalékáért kötelesek eladni a bérlőnek. Magyarul Orbán Viktor úgy gondolja, hogy átlép az évezredes szabályon (törvényen) és az önkormányzatoktól elveszi vagyonuk egy részét. Nem fogja fel ésszel, hogy ez több mint visszaélés a hatalommal, ez közönséges rablás. Mert rablás az, ha a sértett tiltakozása ellenére elveszik értékét.

Orbán már rég rájött arra, hogy a pénzosztogatással hűséget vehet, a pénz elvonásával viszont büntetheti a hűtlenséget. Kezdte azzal, hogy csak lelkes Fidesz hívőnek lehetett dohányboltja. Ez még csak megkülönböztetett jutalom, ami nem szép, de nem elfogadhatatlan. Most a tulajdon elrablása már minden mérce szerint elfogadhatatlan. A törvényhozás egy dolog, de valahol határt kell neki szabni. Ha ez így megy tovább, Orbán biztosítani fogja oligarchái részére az első éjszaka jogát, törvényileg.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

15 gondolat erről: „(3544) A jog uralma

  1. Ki volt az első rabló?? Nem viccből kérdezem. Egy olyan lakásban lakok több mint 50 éve, amit 100 éve építettek vállalkozók (Mautner család). Azután hogy őket elfüstölték az erre a célra épített táborokban, államosítottak. Ahogy szinte minden vagyontárgyat. 32 éve ezt a rablott holmit szétosztották az önkormányzatnak elnevezett fiókvállalatoknak. Azóta rohad le, lassan összedől, ezért most szabadulnának tőle. Egy ismerősöm beleugrott a megvételbe, ezt írta:

    “Aztán amikor tulajok lettünk,onnantól havonta kaptuk a felszólításokat,bírságokat hogy mit kötelező megcsináltatnunk,felújítanunk amit évtizedekig elhanyagoltak. Homlokzat,tető vízvezeték,villany vezetékek ,lift,gáz stb.. milliós tételek voltak ennyi pénz a világon nem volt ,közben birsagoltak fenyegettek minket a hivatalok külömböző jogszabályokra és balesetveszélyes hivatkozva. Sokan inkább eladták áron alul vagy elcserélték. Sok lakó fel sem fogta a megvételkor hogy innentől hogy ő tulaj lett,nem csak a lakas az övé hanem minden házzal kapcsolatos felújítás,fenntartás stb…azt gondolták hogy csak a lakásról kell gondoskodni. ”

    Hol itt a jog és az igazság?

    Nyilván megvan a következő terv is, hogy majd újra lehet elkobozni, amikor a hiteleket nem tudja fizetni. Circulus vitiosus…

  2. Volt már egy ilyen hullám 30 éve is. A nagyszüleim akkor nyomott áron vásárolhatták vissza azt a lakást, amit negyven évvel korábban a kommunisták elvettek tőlük. Az a „nyomott ár” azért volt annyi, hogy felemésztette az összes kárpótlási jegyet, amit a rácalmási birtokért és kastélyért kaptak…

    Ennyit a magántulajdon szentségéről.

    A lakásokat addig tanácsinak hívták. Aztán a helyi tanácsok alakultak önkormányzatokká, az jogos, hogy önkormányzativá váltak akkor.

    Azt mondjuk nem értem, hogy mért kell pont most még a maradék önkormányzati lakásállományt felszámolni. Eddig ez egy szociális eszköz volt az önkormányzatok kezében. Az is igaz, hogy ebben a konstrukcióban az ingatlanoknak nincs igazi gazdájuk. Az önkormányzat tipikusan nemigen költ a tatarozásra, vagy csak a legminimálisabb mértékben. Tekintve, hogy jellemzően mélyen a piaci ár alatt adják ki a lakásokat ez érthető is, meg ugyan miből is tataroztatnának, de akkor is…

    Egyébként nekem gyanús, hogy a várbéli lakások triggerelték ezt most. Ott a lakások zöme önkormányzati. A kormányból sokan szertnének odaköltözni, és mint mostanában kiderült, ezt legálisan nem igazán tehetik meg. Nosza, ki kell dobni az összes lakást a piacra, akkor majd megveszik pénzért! Logika van benne.

  3. Ábel, jól látod!
    A várbéli önkormányzati bérlakások miatt van az egész, amit a Fideszes holdudvar most bagóért bérel. És gondolva 22-re, szeretnék megszerezni maguknak! De olyan törvényt nem akarnak hozni, ami csak az első kerületi lakásokat érintené. Az tutira kiverné a biztosítékot. Ezt valószínűleg nem a Viktor találta ki, hanem a Holdudvar.
    Arra számítok, hogy a törvény elfogadása után nem sokkal (kb. 1 hónap) visszavonják a törvényt. Mondván sok az ellenzője, vagy hasonló. De addigra ők már megszerezték amit akartak.

  4. 3 Mondjuk speciel ezzel azh I. kerület nem sokat veszítene. A lakásokat olyan olcsón adják ki, amiből felújítani sem tudják. A műemlék épületek így romlanak le. Szociális értéke túl sok nincs annak, hogy Bayer meg a többiek ott laknak olcsón. Ha az övék lenne tulajdonilag is, akkor legalább lenne gazdája az épületeknek, felújítanák őket szépen.

    Viszont az ország többi részében inkább arra lenne szükség, hogy sok önkormányzati lakást építsenek még, olyat, amit nem nagyon kell újítgatni, de jól fenntartható, napelemes, stb. Amibe hadd költözzenek be olcsón azok, akik tényleg szociálisan nehéz helyzetben vannak, rászorulnak.

  5. Nem tudom, de réges rég volt az állami bérlakások felújítására, karbantartására szakosított állami társaság. Lehet én emlékszem rosszul…. Ma ugye magánvállalkozásokkal újítják, vagy tákolják ezeket a bérlakásokat. Általában véve a bérlakásokban lakók nem azért laknak állami bérlakásokban, mert hatalmas lenne a vagyonuk. (volt) Tanácsi öröklakások egy bizonyos része panel volt. Felhozták Budapestre azokat az elszegényedett vidékieket, akiknek kenyérre nem volt pénzük. Viszont nem lettek hajléktalanok. Nagy többségben még mindig ez a helyzet. Volt akkor is olyan, aki meg tudta vásárolni a tanácstól a lakást, akkor is a piaci ár töredékéért.

  6. 2. Ábel
    „amit a rácalmási birtokért és kastélyért kaptak…”

    Ábel?!
    Milyen kicsi a világ, milyen furcsa az élet amely úgy hozza, hogy minden út végül egy útba torkollik.

    Ha jól emlékszem hatvan évvel ezelőtt lehetett az akkori Görög falunkba elég sürün jött és körbejárta az utcákat egy lovas szekérrel egy rác házaspár – Rácalmásbol -amely nagy hangon ezt mondta:

    Tiri urda ima!

    Magyarul : Sajt, túró van.

    A sajt : τυρι – görögül
    A túró : ουρδα – görögül
    Az ima: има – szláv nyelven

  7. Re:3
    Amennyire tudom direkt tulajdont nem kapsz a várban, hanem 100 évre kiváltod a „bérleti jogodat”, ami kvázi tulajdonnak számít.

  8. 6: Ez az „urda” nyilvánvaló etimológiai kapcsolatban van az erdélyi ordával, ami viszont nem túró, hanem az íróból csinálják.

    A „tiri” meg a túróval, ami viszont sajtot jelent…

    Szépek ezek a kis visszaemlékezések.

  9. Ez valóban rablás. Gátlástalan, hűbéruralmi megoldás. És – szerintem – rablás a közvagyon magánosításának minden formája. Sőt, tulajdonképpen rablásnak kell minősüljön a korrupció, illetve annak „engedélyezése” is. Persze, mindig lehet találni előző eseteket is, de ez nem változtat a lényegen.

  10. 8. Ábel

    Az ordát nem az íróból csinálják, hanem a savóból. Az első a vaj készítése során, a másik a sajt készítése során visszamaradó’melléktermék’.
    ———————————–

    Egyértelműen készülnek az esetleges 22-es választási vereségre.
    Sajnos csak esetleges.
    Dobrev Klárika meg Karácsony Gergőke Gyurcsány papával a háttérben még mindig nem hiteles. Soha nem is lesz.
    A probléma ezzel, hogy két elmeroggyant ovis civódása az ország sorsát befolyásolja és nem hagy teret.
    A plebs meg még mindig nézi a cirkuszt. Mit is tehetne?

    Cikknek, Ábelnek és Unicornisnak igaza lehet-legalábbis szerintem- abban, hogy mire megy ki a játék.

    A magántulajdon most azért nem fog 22 után veszélybe kerülni mert, ma nem egypártrendszer van, mint a kommunizmusban. Mindkettő jelentős magántulajdonnal.
    Sajnos jól kalkulálnak a fiúk.
    Hacsak nem történik valami váratlan….

  11. 10: Köszi a pontosítást a savóval. Az az igazság, nem tudtam, mi a különbség az író és a savó között.

  12. Hogy is van ez? Amikor az önkormányzat eladja pl. a Vízműveket a francia államnak, az
    rendben van? Akkor nem baj, hogy csökken az önkormányzat vagyona? Pedig jóval érték alatt lettek eladva a stratégiai állami és önkormányzati vagyonok.
    A rendszerváltás után – amikor már ciki volt hogy csak a 2-6 lakásos villákat vehették meg bagóért a benne lakók, megkezdődött a bérházi lakások értékesítése is. Akinek készpénze volt olcsón hozzájutott az addigi tanácsi lakásához. Mások meg nyögték a panellakásokra felvett
    OTP kölcsönt, illetve ott is lehetett egyösszegben nagy kedvezménnyel kiváltani a hiteleket.
    Ma az a helyzet, hogy a lakbér 3-4 szerese a közös költségnek. Tehát mindig a legszegényebbek járnak rosszul. Ráadásul pl. a 3. kerületben a lakbéren felül még közös költséget is fizettet szerencsétlen lakókkal a helyi önkormányzat. Ez igazság?
    Amelyik házban nem lopott a közös képviselő, ott szépen haladtak a felújítások, renoválások. Lassan aktuális lesz egy újabb államosítás, amit Klaus Schwalbe és az
    ő Nagy Reset-je előre is vetít.

  13. 12 – Indiánlány:
    Jogilag mindenki, így az önkormányzat is szabadon gazdálkodhat tulajdonával. Én abba nem kötnék bele, hogy az önkormányzat bármit elad, bárkikek, bámennyiért (legfeljebb a településen lakók kifogásolhatják). De az elfogadhatatlan, hogy egy ember kitalája az eladást és ezt törvényileg kötelezővé teszi, ráadásul megszabott, alacsony áron.

  14. Azért azt a szempontot nem hagynám figyelmen kívül, hogy az önkormányzati vagyon közvagyon, az államihoz hasonlóan. Van példa arra, hogy közvagyon gazdát cserél, akár magánosodik, akár áron alul, de ha ez nem valami közmegegyezéses (pl. szociális) alapon történik, akkor ezt hűtlen kezelésnek hívják.

  15. Lám igaza volt akik szerint a haveroknak adandó (Bayer és társai) vári lakások a lényeg:

    https://nepszava.hu/3120886_alaposan-felpuhitja-a-kormany-a-lakastorvenyt-noha-ezzel-beismeri-a-mutyivadat

    „Ami Budapest világörökségi részét illeti, ide tartozik a Duna-part látképe, a budai várnegyed, illetve az Andrássy út és történelmi környezete. (Ezek a területek zömmel ellenzéki vezetésű kerületben fekszenek.) Így a kormányzati javaslatszűkítés legalább részben igazolni látszik azokat az összeesküvéselméleteket, miszerint a hatalom értékes ingatlanokat kívánt kinyomni a haveri körnek. (Csak ezt nem írhatta egyből törvényjavaslatba, az általános értékesítésről szóló javaslat felpuhításával viszont nem mutyistának, hanem a népakarat teljesítőjének tűnik.)”

    Szokásos Fideszes alkutechnika, mondj valami nagyon pofátlant, amikor erre mindenki felhördül, akkor engedjél belőle, de csak annyit, hogy az eredeti célod megvalósuljon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük