(3524) USA kontra Kína

Tibor bá’ fordítása online

 

Amerika sikeresen megvédheti Tajvant Kína ellen – de csak álmában

2021 a 89. év

Szerző: Scott Ritter – Fontos  körülmény,  hogy  ilyen summás megállapítást pontosan ki tett.  Tehát  Scott  Ritter  az amerikai tengerészgyalogság  egykori  hírszerző  tisztje és a ” SCORPION KING:  America’s  Suicidal Embrace  of  Nuclear  Weapons  from FDR   to   Trump”  (Amerika   a   nukleáris   fegyverek   öngyilkos felkarolója Roosevelttől Trumpig) szerzője. 1991 és 1998 között az   INF-szerződés   végrehajtásának   felügyelőjeként  Schwarz-kopf  tábornok személyzetében szolgált az Öböl-háború idején. 1991 és 1998 között pedig az ENSZ fegyverellenőre volt.

Az amerikai hadsereg annyira romlott, hogy az egyetlen módja annak, hogy megnyerjen egy szimulált hadgyakorlatot, amelyben a cél tajvani megvédése volt a „kínai inváziós” erőtől, csak akkor lehetséges, ha olyan ütőerőt talál fel, amellyel még nem rendelkezik.

2018-ban és 2019-ben az amerikai légierő olyan szimulált hadgyakorlatot hajtott végre, amelyben a kínaiak ellen harcoltak. Mindkét alkalommal az USA döntő vereséget szenvedett, először a Dél-kínai-tengeren támadták a kínaiakat, másodszor pedig Tajvant kívánták megvédeni a kínai invázióval szemben, amit Kína, területének szerves részének tekint.

2020-ban az USA megismételte a tajvani forgatókönyvet, és nyert – de csak éppen hogy. Mi volt a különbség? 2018-ban és 2019-ben is a rendelkezésre álló erőforrásokkal harcolt. Tavaly azonban, számos olyan új technológiát és képességet vett igénybe, amelyek vagy nincsenek még gyártásban, vagy a fejlesztése be sincs betervezve. Röviden, a hadgyakorlat lehető legmesszebb volt a valóságtól. A tény az, hogy az USA Tajvant csak álmaiban tudja megvédeni egy teljes körű kínai inváziótól.

A hadgyakorlatokról kiderül, hogy a jelenlegi amerikai légierőből hiányzik a megfelelő ütőképesség, még a jelenlegi F-35 esetében is.

Volt idő, amikor az amerikai légi fölény tény volt, felsőbbrendűség pedig gyakorlatilag garantált minden csatatéren. Ez különösen igaz volt a Szovjetunió összeomlását és a hatalom ennek megfelelő szétesését követően. Az USA az 1990-es évek folyamán képes volt megtartani ezt az állapotot, kihasználva a hidegháború alatt a modern repülőgépekbe és harci rendszerekbe éveken át történő beruházásokból származó előnyöket, és azt a tényt, hogy egyetlen más nemzet sem volt képes és/vagy hajlandó befektetni saját hadseregeikbe, hogy kihívja az USA-t ebben a témában.

A szeptember 11-i események az amerikai katonai erő  hanyatlásának egyik bizonyítékának bizonyultak. Az Egyesült Államok az egész erejét a „globális terrorizmus” legyőzésére összpontosította, és Afganisztánban és Irakban részt vett a „nemzetépítés” hiábavaló kísérletében. Ennek során az Egyesült Államok közel-keleti és délnyugat-ázsiai katonai érdekeiért felelős egyik harci parancsnokságának, a CETCOM-nak (Egyesült Államok Központi Parancsnoksága) szükségletei elsőbbséget élveznek az összes többivel szemben.

Elmúltak már azok az napok, amikor az USA dollár milliárdokat költött arra, hogy egy nagy háborút megnyerjen. Az amerikai hadsereg egyetlen fókusza az alacsony intenzitású konfliktusok és felkelések elleni küzdelem felé irányult. A katonai lét minden aspektusát – toborzást, kiképzést, szervezést, felszerelést, foglalkoztatást és fenntarthatóságot – a CENTCOM igényei határozták meg az iraki és afganisztáni konfliktusok elleni harcban. Ha valami nem szolgálta tovább a CENTCOM küldetését, azt vagy elvetették, vagy módosították.

Az amerikai hadsereg a CENTCOM műveleti területén fizikailag, pénzügyileg, erkölcsileg és intellektuálisan is alá volt vetve a célnak. Irak és Afganisztán sivatagaiban és hegyein feláldozták a háború minden egyes alapelvét, amely szükséges a hadsereg sikerességéhez.

Ma, amikor a politikai döntést az Afganisztánból való kivonulásról hozták meg, és hasonló döntés született Irakról és Szíriáról, az amerikai hadsereg már alapvetően megtört intézmény. Közel-Keleten és Délnyugat-Ázsiában elvesztette az „örökké tartó háborúit” azzal, hogy nem nyert. Mint ilyen, az amerikai hadsereg felső vezetősége kvázi kötelezőnek tartotta a vereség elfogadását, amit a földrajzi adottságok hazugságával magyaráztak maguknak és a felsőbb parancsnokságoknak. Az igazság átcsomagolásával túl sok karrier született. A vereséget győzelemnek állították be, a hiányból, többletet faragtak.

Ennek az önámító pszichózisnak mellékterméke a valóság helyett egy kitalált világ leképezése, ahol minden a tervek szerint működik, még akkor is, ha nem létezik. Az amerikai légierő ma nem tudna megvívni sikeres háborút se Kína ellen se Oroszország ellen. Kérdéses, hogy képes-e fenntartani egy sikeres légi hadjáratot Irán vagy Észak-Korea ellen. Azonban, a valóság feltárása sok idős ember munkahelyébe, és egyenruhába kerülne.

Ennek, a rendszerszintű hozzá nem értésnek a bűne annyira elterjedt, hogy a történekről nem lehet komoly elszámolást végezni. Ehelyett, az amerikai légierő, miután szembesült a hiányosságok valóságával, „feltalálja” a győzelmet. Önmagában ez a „győzelem” értelmetlen. Ha Kína megszállja Tajvant, szó szerint semmi más nem történhet, mint az USA atomfegyvereinek a bevetése, ha nyerni akar.

Egy ilyen háború során az amerikai légierő egyszerűen megismételné a CENTCOM által vezérelt „örök háború” hibáit, és arra összpontosítana, hogy az összes többi kizárásával, „győzelmet” vívjon ki az egyik hadműveleti területen.

Ezzel azonban az amerikai légierő csupán megismétli a CENTCOM által elkövetett hibákat az „örökké tartó háborúban”, amikor is győzött az egyik hadműveleti területen a másik hátrányára. Egy szimulált háborúban azzal, hogy felállítanak egy elképzelt modellt, ahol minden lehetséges előnyt biztosítanak maguknak, a légierő simán azt folytatja, amit korábban tett, vagyis hazudik, félrevezet, miközben önmagát is becsapja, ahogy azt tette az elmúlt két évtizedben. Ennek az lesz a következménye, hogy ha a légierő meg is kapja mind azt, amiről állítja, hogy szükséges a győzelemhez a Tajvani hadgyakorlatban, valójában azt csak az álmaiban érheti el.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

5 gondolat erről: „(3524) USA kontra Kína

  1. Tiszta ruszki módszer a múltból:
    „Ennek az önámító pszichózisnak mellékterméke a valóság helyett egy kitalált világ leképezése, ahol minden a tervek szerint működik, még akkor is, ha nem létezik.”

  2. Szerintem még ne írjuk le az USA hadseregét. Grenada Karib-tengeri sziget ellen 1983-ban fölényes győzelmet arattak.

  3. Ott tévedtek, hogy egy háború akkor indul el, ha az elérhető haszon nagyobb, mint az érte hozandó áldozat. Tajvan szép, és értékes ország, de Kínának nem éri meg háborúba sodródni miatta. Tajvan sikere az high tech iparban és az innovációban rejlik, ami egy pillanat alatt eltűnhet, elvándorolhat máshová, míg maga a sziget önmagában nem hordoz semmi értékeset.

  4. 3. Ir01
    Éppen ezért most érdemes Kinának elfoglalnia Tajvant, mert 3 év múlva a TSMC már amerikában fog semiconductorokat gyártani. Így most van esélye, hogy csapást mérjen az amerikai vállalatokra. Ráadásul amerika folyamatosan szállít neki fegyvereket ez később komoly kockázatot jelent számára.

  5. 3. Ir01
    „Ott tévedtek, hogy egy háború akkor indul el, ha az elérhető haszon nagyobb, mint az érte hozandó áldozat.”

    Ez részben igaz, egy ilyen motivációból indított háború a plusszos haszonszerző háború.
    Viszont van egy másik eset is, amikor a háború nem megindítása elfogadhatatlan veszetséget jelent, azaz ebben az esetben nem az effektív haszonszerzés, hanem a várható veszteség csökkentése a cél.
    Tajvan esetleges teljes leszakadása kínai szempontból pontosan ez az eset, nem csak szimplán földrajzi veszteséget jelentene, emiatt egy ponton fontosabbá válhat egy kopár földdarab megtartása, mint az onnan elmenekülő vagy elpusztuló high-tech gyártási kapacitás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük