(3517) Két szék közül a pad alá

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

A mondást Magyarországon mindenki ismeri, csak Orbán nem. Vagy, ha ismeri, nem érti, ha érti, akkor pedig egy gazember. Na, mire is gondolok?

Orbán a kecskét is jól akarja lakatni, de a káposztára is igényt tart. Úgy akar kevesebb halottat, hogy közben a gazdaság is „zakatol”, és ehhez felhasználja az emberek türelmetlenségét. Nyit, amikor nem lenne szabad. Helyette oltat és mellébeszél.

Három és félmillió beoltott esetén megnyílnak a teraszok. Korábban két és fél millió volt a bűvös szám, most már három és félmillió. Szép kerek szám, ezért tetszik neki? De, ez mit jelent? Három és félmillió ember kapta meg a védőoltást, de ebből csak 1,1 millió kapta meg a másodikat is, és a megkapás után még kell két hét a védettséghez. Vagyis jövő csütörtököm kb. 800.000 valóban védett beoltott lesz, mínusz 7,5 százalék (a hatásfok miatt). Orbán hozzászámol még vagy 2,5 millió betegségből kigyógyult, és így védett embert. Az nem zavarja, hogy a tapasztalatok szerint a kigyógyultak nem igazán immunisak. A lényeg, hogy ő az embereknek visszahozza a megszokott, régi életet. Hurrá! Mindenki rá fog jövőre szavazni.

Szakemberek, szakszervezetek könyörögnek, hogy az iskolák ne nyissanak 19.-én. Falra hányt borsó. Ez az ő országa, itt az van és az lesz, amit ő akar. Az egyértelmű, hogy elsődleges szempontja nem az emberek védelme, hanem a gazdaságé. A megnyitott iskolák lehetnek a fertőzések gócpontjai. Bármelyik felnőtt megfertőződött, otthon megkapja tőle a gyerek, aki másnap bemegy az iskolába és átadja a vírust az osztálytársainak. Az osztálytársak haza mennek és megfertőzik a szülőket, akik a munkahelyeken átadják a vírust a munkatársaknak. Tehát az iskolákat be kell zárni. Ez esetben a gyerek otthon marad és az egyik szülő is, mert a gyerekre felügyelni kell. Orbáni megoldás? Alsó tagozat ne maradjon otthon, így nem kell szülői felügyelet miatt távol maradni a munkától. Ettől felfelé viszont a gyerek maradjon otthon, mert 10 év felett már nem feltétlen szükséges a felügyelet. Minden szülő mehet dolgozni. Éljen a gazdaság. Hejehuja, haj, tudunk tovább lopni. Ez a kecske/káposzta esete.

Az orbáni nyitás miatt beindul a negyedik hullám, még mielőtt a harmadik befejeződött volna. Az aktív dolgozók nem a karantén miatt nem fognak termelni, hanem azért mert megbetegedtek. Eredmény? A termelés pont annyira, ha nem jobban vissza fog esni, mint karantén idején, és rengeteg magyar feleslegesen fog meghalni. Mert a tejhatalmú Orbán Viktor mindenhez ért. Egy közönséges faszfej.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

92 gondolat erről: „(3517) Két szék közül a pad alá

  1. Mindenben egyetértek az írással, kivéve ezzel “Az nem zavarja, hogy a tapasztalatok szerint a kigyógyultak nem igazán immunisak.”

  2. A “gyilkos kormány”-ban tett tétemet a poszt témájában úgy tűnik elbuktam, dacára, hogy két visszakozás is volt (felsősök nem engedése a jelenléti oktatásba, meg a szűlők hatáskörébe delegálás óvodások és alsósok esetében). Számomra úgy tűnt minden amellett szól, hogy a normálisan látható érdek egybeesik Orbán érdekével, hogy most még április 19-én ne nyisson az iskolák felé. Én azt látom a türelmetlen siettetéssel maga alatt is vágja a fát, amit nem lehet kezelni “oltásellenes baloldallal”. Vagy pedig az van, hogy annyira meg van tévesztve a plebs a propagandával, hogy “szűken” még ez is belefér Orbánnak.

  3. Kifogástalan levezetés.
    A felfutó új fertőzések miatt kórházba kerülők tömege alatt kileheli lelkét a már most is rogyadozó egészségügyi ellátás maradéka is (romjai alá temetve a nem kovidos mindenféle betegeket is). Az eü dolgozók és odavezényeltek is kiégnek, kinyiffannak.
    A töméntelen kovidon átesett ember fele a posztkovid szövődményekbe rokkan bele.

    Ebben a (jobb sorsra érdemes?) kis országban egyetlen személy van, aki éli világát és virul… ☹️

    A maradék, viszonylag épkézláb túlélő, mikorra fogja eltakarítani a romokat? Mikor épül újra valami itt?

  4. C:\Users\User\Desktop\Memek\art fun\cecei\foci meme.jpg

  5. (forrás: Pártos Balázs, Facebook)
    ­ 
    Ha kedd, akkor hova álljanak a belgák? Rangsor.
    Még nincs kedd, de lesz. Nem minden kedd lesz, de a jövő hét keddje még igen. (Nem mindenkinek, de legyünk optimisták.) Most összeszedem, hogy a hivatalos (!) adatainkkal világszintű összehasonlításban hol fogunk állni kedden:

    — Összhalálozás covidban a járvány kezdete óta, 1 millió főre: 1. hely
    — Napi covid halálozás 1 millió főre: 1. hely
    — Heti covid halálozás 1 millió főre: 1. hely
    — Aktív eset a népesség arányában: 1 hely
    — Halottak száma 1 millió főre a “3. hullámban”, februártól: 1. hely
    — Halottak száma 1 millió főre tavaly nyártól jövő keddig: 1. hely



    — Elvégzett tesztek száma, 1 millió főre: 67. hely



    — Transzparencia hiánya: 2. hely (Észak Koreát nem lehet megverni)
    — Iskolák nyitása, egyéb nyitások ilyen adatokra: 1. hely (precedens nélkül való)
    — Társadalmi érdektelenség: 1. hely [toronymagasan az 1. hely]



    Érintettségünkre való kormányzati és társadalmi reakció világszintű összevetésben: 195. hely [utolsó hely, de ahol mondjuk Gibraltár is szerepel, olyan listán: 216. hely… mindegy, hogy hogyan nézzük ezt, mert még mindig az utolsó hely]



    Labdarúgó EB-vel kapcsolatos vállalások: 1. hely


    Csoportelsők. Vitán felül. (Kivéve: a közelgő EB-n. Ott csoportelsőség sem lesz, sőt. Inkább utolsó hely lesz az, mint első.)

    Viszont. Az éjjel soha nem érhet véget.

    Ja, de.

  6. 6: Tamás:
    Megbocsáss, amikor mindenben az elsők vagyunk, abból Te azt a következtetésd vonod le, hogy Magyarország nem a világ legjobb helye??
    Szidjátok itt azt a nagyszerű embert, aki nemzetünket felvirágoztatva, a jövőnknek egy kis reménysugarat adva, kihúzta nemzeti közösségünket abbóla slamasztikából, amibe Gyurcsány, Gyurcsány és Gyurcsány kormányozta. Ez a sok bölcs, igaz, keresztény ember éjjel – nappal értünk és értetek is dolgozik, és Ti ilyen hálátlanok lennétek?!
    Rettenetesen csalódott vagyok… 🙂

  7. 6: Tamás

    Ne felejtsük el onnan az egyik fontos szerzői kommentet sem (új index.hu-s linket lecserélve az eredeti Szabad Európásra). Mintegy alátámasztásul a vonatkozó elmondottakra. Az idegek pattanásig feszülnek, döntéshozói szinten kapkodás, alkalmatlanság, becstelenség érzékelődik. Itt tartunk és még 4 hét sem ment le az idei évből, miközben 2022-i választás (lesz egyáltalán?) nagyon messze van. Ez már a tisztítótűz? Lesz még itthon valaha is katarzis?

    Dobpergés.
    .
    “Kész van, csak egy kattintás lenne, és megjelenhetne az interjú, de a Szabad Európa még sem közli azt. A lap honlapján azt írták, bár fontos számukra a felelősségteljes társadalmi vita és a szabad véleménynyilvánítás, mégis úgy döntöttek Zacher Gábor toxikológussal közösen, hogy egyelőre nem hozzák nyilvánosságra az interjú második részét.”

    #https://www.szabadeuropa.hu/a/zacher-gabor-szelfi-masodik-resz-elmarad-szerkesztoseg/31207933.html

    PS1: Orbán valahol még sem szimplán egyedüli jelenség a világban, a maga negatívitásában, bűnösségében. A Bolsonaro, a mostanság napi(!) 3-4.000 halott után, még mindig ott tarthat, hogy (a covid miatt) “ne legyen már Brazília a buzik országa, abba kéne hagyni a nyafogást”. Legutolsó forrásként, lásd például itt
    https://444.hu/2021/03/05/bolsonaro-hagyjak-mar-abba-a-nyafogast.

    PS2: Nagyon kivácsi leszek április 19-én, hétfőn, mekkora – Orbánnal szembemenő – “szabotázs” lesz, ovisoknál és alsósoknál. Tényleg úgy van-e, ahogy Pártos Balázs is mondja, hogy az ország 70-80%-ban nyitáspárti: ki tudja mekkora részben éhenhalás elkerülése okán.

  8. Re:8
    Pártos Balázst jól ismerem(személyesen), okos, jól író ember, sok következtetése korrekt, de nem tévedhetetlen.
    Saját bevallása szerint is volt nem egy, pl peak-oil témában, ahol nagyon mellé lőtt a predikcióival.

  9. A kigyógyultak immunitásának tagadását nem értem. Ha nem immunisak, akkor hogyan gyógyultak meg? Illetve hogy néz ki a “nem immunitás” a gyakorlatban? Kigyógyul a Covidból és egy hét múlva ismét beteg lesz?

  10. 9 dajtás
    Tévedhetetlen ember nincs, még a világ jegyzett zsenijeinek is vannak tévedései.
    Pártos a Peak Oil topikban inkább rendkívüli vitakészségéről tett tanúbizonyságot, akkori fiatal kora ellenére sem igen láttam, hogy bárki sarokba tudta volna szorítani érvekkel.
    De ma szerintem azt ő is ifjúkori bohóságnak tartotta, és nem is akarta, hogy könnyen hozzáférhetőek legyenek egyszer netbúvárok számára, ezért ügyesen kimoderáltatta magát, mielőtt elbúcsúzott, egykori tévedéseinek írásos nyomát jótékony homály fedi…
    Ez is azt jelzi, hogy már akkor előre taktikusan gondolkodott 🙂

  11. 10: Sárkányka:
    Ez az újrafertőződés téma nem olyan egyszerű, mint amilyennek első nekifutásra látszik.
    1. eset:
    Fertőzést követően tünetmentes lesz, de nem gyógyul meg teljesen, csak azt hiszi. Ilyenkor nem újrafertőződik a beteg, hanem a tünetek súlyosbodása miatt kerül kórházba.
    2. eset:
    Van immunreakció, de olyan rövid ideig állnak rendelkezésre antitestek (olyan kis számban termelődnek), hogy a “szervezet emlékezete”, kvázi a védettség csak rövid ideig tart. Pl. 3 hónap után simán újrafertőződik, akár ugyanazzal a kórokozóval. A második fretőzéskor felmerülő tünetek súlyossága megint több tényezőtől is
    függ, de általában az első esetnél súlyosabb tünetek jelennek meg (a szervezet erőteljesebben reagál, ez megfigyelhető a 2. oltásokat követően is, s itt jön képbe a citokinviharnak nevezett katasztrófába torkolló eshetőség is, de ez nagyban az egyén genetikai adottságaitól függ, szerencsére a teljes népesség arányában nem nagy százalékban fordul elő). Ez akár egymást követően többször is előfordulhat, ismételt hónap/ok kihagyása után. Természetesen vannak olyan emberek is, akik 3x átesnek a fertőzésen, akár több vírusvariánssal is találkoznak, s ennek ellenére egyszer sincs tünetük. Ők azok, akik a leginkább terjesztik a betegséget, hiszen egészségesnek látszanak, nem érzik betegnek magukat, nincs láz, köhögés, mindenki “megbízik” bennük, de a kórokozó vígan szaporodik testükben és észrevétlenül szórják tele azokat a helyeket a covid kórságot okozó vírusokkal, ahol megfordulnak (lásd első körben a gyerekek, fiatalok elsősorban). A beoltottak esetében is ez lesz egy kiemelt veszélyforrás, hiszen ő maga hiába védett, kvázi nem betegszik meg, ill. nem hal bele a betegségbe, ha vírusokat ürít, a vele egy légtérben tartózkodókat biztosan megbetegíti, s egy másik beoltott esetében sem 100%, hogy ő is tünetmentesen megúszhatja. Ezért oltári nagy baromság most rányitni a 3. hullám végére, s főleg úgy, hogy az “időzített bombaként” működő oltottakat összeeresztik a még nem is oltottakkal (lásd bevásárlóközpontok, iskolák, focistadionok). Meg tudjuk, hogy mindenki megy mindenhová, tehát ha a fertőzési lánc egyszer beindult, akkor az szinte megállíthatatlan! Azt is tudjuk, hogy a csak első oltottaknak messze nincs meg a kellő immunitása, s a nyájimmunitásban sem bízhatunk, mert sehol sem fogják a választható oltás miatt az ahhoz szükséges arányos átoltottságot elérni. Ha erre még ráfejeljük pl. a maszkhasználat elhagyását, amit az átlag magyar állampolgár rendre megtesz, előre borítékolható a katasztrófa. Így jut el sok hülye ember, egy impotens vezető intézkedéseinek segítségével a tényszerűen nemzetpusztítást eredményező halálozási ranglista élére…
    3. eset:
    Minden rendben, a szervezet legyőzi a kórokozót, elegendő antitest keletkezik és található a vérben, de egy másik mutáns vírusvariáns érkezik akármennyi idő elteltével (ez lehet heteken belül, vagy évek múltán is), amely felfogható egy teljesen új kórokozóként, így a szervezet védekezése kérdéses. Megint számít, hogy a szervezet ellenállóképessége, az immunrendszer aktuális egyedi állapota épp hogyan áll (azt nem nehéz belátni, hogy egy éppen betegségen átesett egészséges test is nehezebben küzd meg egy újabb variánssal), valamint számít az is, hogy a variáns/mutáns kórokozó mennyire tér el az eredeti, akarom mondani az előző kórokozó működésétől, viselkedésétől, hatásmechanizmusától. Kisebb eltérés esetén nincs olyan nagy probléma, maximum tovább tart legyőzni a betegséget, a jelentkező tünetek pedig lehetnek enyhébbek és súlyosabbak is. Nagyobb eltérés esetén viszont teljesen hatástalan lehet a megelőző “találkozás”, ill. a megelőző betegségből visszamaradt akármennyi antitest.
    Ugyanez a helyzet az oltásokkal is, ezért lenne fontos folyamatosan ellenőrizni a lakosság vérében található antitesteket, ami megmutatná, hogy pill. mekkora az esély arra, hogy az illető képes lesz megküzdeni az adott variáns vírussal komolyabb problémák nélkül. Emiatt dolgoznak az oltások 3. fázisain, ill. emiatt működik gőzerővel a megelőzés alapján dolgozó gyógyszerek felkutatása (utóbbinál az idővel futunk megint versenyt). Ismét szembe találkozunk azzal is, hogy nem mindenki reagál ugyanúgy az adott oltásra, nem tudhatjuk előre, kinek melyik oltás ad nagyobb védettséget, nem tudhatjuk előre, hogy adott oltást követően mekkora az immunitásunk (beletartozunk -e a 2-5-10-30%-ba, ahol nem hatásos), és persze azt sem tudhatjuk előre (egyik oltás esetében sem), hogy pontosan meddig, ill. melyik variánsokkal szemben adnak védelmet a beoltott egyén számára.
    Ahhoz képest, milyen bátrak a jogász végzettségű politikusaink (kb. úgy lehetnek ezzel a témával, mintha nekem autópályát kellene építenem), elég sok a bizonytalanság! Nem igaz?
    4. eset:
    A lappangási idő… A megfertőzött személy tünetmenetes, majd hetek, akár hónapok múlva hirtelen kialakulnak a betegség tünetei, akár meghal. Közben, akár időközönként fertőz, fertőz, és fertőz tovább. Az egyre agresszívebb mutánsok megjelenésével (aminek okáról és folyamatáról korábban már részletesen értekeztünk) én arra számítok, hogy ez az utóbbi, most még kevésbé figyelem központjába kerülő tényező is nagyobb hangsúlyt fog kapni. S nem győzöm leírni, hogy mindez egy nyitást követelő világ, ország, Európa előtt áll! 🙂

    A fentiekből kitűnik, hogy a leghatásosabb kezelés egy megbetegedett személy esetében, a már ugyanazon fertőzést legyőzött ember vérében termelődött antitestekkel történő kezelés lenne (vértranszfúzió, ahol ráadásul sokmindennek még egyeznie kell a sikerhez), ami viszont tömegesen nem alkalmazható, valamint mire az átlagjóska észbe kap, hogy kórházban lenne a helye, már késő is. Sok politikus életét mentették meg ezzel a módszerrel (lásd D.Trump), s nem lennék meglepve, ha hazai vizeken is alkalmazták volna (persze csak a haveroknak, ahogy azt minden téren megszokhattuk).
    Ennyi sztem. most elég.
    További szép estét kívánok!

  12. A feleségem tanító néni azaz elsősöket tanít.31 fő nebuló van az osztályában ,ebből csak három szülő jelezte,hogy nem fogja a gyerekét behozni a 19.-én kezdődő héten.Azaz a szülők többsége nyitáspárti.A miértre pedig az az egyszerű válasz,hogy elsősöknél is bevezették a video oktatási formát adott százalékban.Természetesen ez csak úgy oldható meg,hogy a szülőnek is végig ott kell ülni a gyerek mellett,hogy csemetéje tudja kezelni a gépet és végre tudja hajtani a tanító utasításait.Ennél jobb ha beviszi a gyereket.
    Én is elhamarkodottnak tartom az iskola nyitást,hiszen a gyerekek lehetnek a legjobb vírushordozók.A gazdaság működése szempontjából sem értelmezhető a korai iskola nyitás,mivel az iskolai oktatás pénzben kifejezhető gazdasági termelőerő értéke fiktív.Tehát ha egy autógyárat bezárnak ,vagy egy ipari létesítményt,akkor annak azonnali hatása lehet a gazdaságra,de az iskola bezárásnak semmilyen gazdasági hatása nincs,hiszen nem termelő ágazat ezért nem tudom,hogy miért kell erőltetni az iskola nyitást.

  13. 13 – sandor55:
    Az iskolanyitás egyetlen hatása, hogy a saját gyerekeik miatt idegbajt kapó szülők válláról végre levegyék ezt a terhet, amit örömmel dobnak oda bárkinek, bármi áron, hiszen ők már az elkényeztetett generáció képviselői, ill. az orbanisztánban kistaférungolt családocskák képviselői (tiszt.kiv.!).

    Sikerült a döntéssel ismét jól megosztani a pedagógusokat is, mert ott is igaz, hogy a másik élete nem drága, csak mindenkinek a sajátja!

  14. 13: sandor55:
    Részvétem a Feleségednek! Gondold át, ill. gondoljátok át, hogy nem lenne -e érdemes most 2 hét betegszabadságot kivenni! Aki hülye haljon meg, de akinek lehetősége van rá, hát éljen vele…

  15. 13. Sándor55
    Azért, mert a nebulók a gép előtt csak elbutulnak és függővé válnak. Ismerősöm fia soha nem gépezett fél óránál többet, mióta ez a nevetséges online oktatás zajlik, a gyerek totálisan függő, el se lehet szedni a gép elől. Beterelgetés a Mátrixba. Persze, tudjuk, ez az egyik célja a fedősztorinak. Az órák felét se tartják meg a tanárok, azt is szarul. A fiaim mesélték és azt is mondták, hiányzik nekik a suli, a közösség. Az én lakókörnyezetemben eddig sem volt megbetegedés az iskolákban. Elhiszem, hogy ez így kényelmes a tanároknak, de ha otthon akarnak maradni, arra az időre a fizut se vegyék fel, ha szépen kérhetem! De ha ennyire veszélyes a helyzet, követelem a bevásárlóközpontok bezárását, jegyrendszert, totális kijárási tilalmat és a katonaság bevetését a civil lakosság élelmiszerrel való ellátásához. Az oltást vajon miért nem tették kötelezővé? A dohányboltokat és minden más kereskedelmi egységet is zárjanak be!
    Mindent és mindenkit!
    A jelenlegi állapot egy elmebaj, egy vicc, egy kamukéró, egy politikai trükk, egy birkaterelgetés, egy ordenáré nagy hazugság.

  16. Csak kérdezek…te nem kérdezel, hanem azt mondod, ami van.

  17. 13. sandor55

    Az a sok szülő, aki a kicsikkel otthon kellett maradjon, most mehet vissza dolgozni meg pénzt költeni.

    Amúgy teljesen egyetértek.

    16. Csak kérdezek

    Ki van ez találva, kéremszépen!

    Ettől függetlenül van vírus.

    11.hubab

    Pártos Balázs okos ember, de hibázott már párszor.
    Erénye, hogy korrigál.(Ki nem?)
    Pl. Itt a faluban is vett házat, hogy túlélő közösség meg hasonló marhaságok. Aztán jól el is adta még jókor.
    dajtás meg Hetesi Zsolt “lógott” vele egy időben.

    A poszt jó. Látszik, hogy Viktor megborul a végére, ami nem is csoda.
    Ki kell szolgálnia az őt kiszolgálókat.
    Hatalmas teher ez.

  18. 16: Curix klón:
    Ostoba, egysíkú gondolkodás ez kérem!
    Mi sem bizonyítja jobban, mint az önmagával is ellentmondásba keveredő kritika, amely egyfelől a digitális térben sokallt időt kritizálja, másfelől az ezt feloldani kívánó pedagógiát. Fogalma nincs a kommentelőnek, hogy mekkora tervezői munka és odafigyelés kell ahhoz, hogy egy tanár a diákjait a digitális távoktatási formában egyáltalán elérje! Nyilván előfordulhat, hogy pont olyan nevelőket fogott ki, akik tesznek az egészre, de itt inkább a már korábban is -tőle megszokott- butuskaság érződik.
    A 16. és a 17. hsz., mintha egy tőről fakadna, de ez már csak hab lenne a tortára…
    Csodálkozom, hogyan lehet, hogy fideszmosdatás a 16-ban most nem érkezett!

    “A jelenlegi állapot egy elmebaj, egy vicc, egy kamukéró, egy politikai trükk, egy birkaterelgetés, egy ordenáré nagy hazugság.”
    – Te meg egyszerűen hülye vagy fiacskám! 🙂
    S megérheted még, hogy tényleg csak a katonaság tudja majd kivinni a napi betevődet… Hála a hozzád hasonlóknak, jó úton haladunk efelé!

    “Elhiszem, hogy ez így kényelmes a tanároknak, de ha otthon akarnak maradni, arra az időre a fizut se vegyék fel…”
    – Ezzel az erővel az összes gazdaságvédelmre fordított pénzeszközt is be kellene fagyasztani és tényleg jegyrendszert hirdetni! Nagyon bölcs megoldás lenne!
    Ha elhülyülnek a gyerekeid, az legutolsó esetben a tanárok hibája.

  19. Tudjuk, kedves Csongor, egyedül te vagy a tökéletes tudás birtokában, mindenki más hülye. Ennek rendre hangot is adsz, meglehetősen fölényeskedő, pökhendi stílusban, ami minimum irritáló. Most az egyszer kivételt teszek és reagálok rá. Engedd meg, hogy általában, vagyis legtöbbször bő lére eresztett monológjaid legutóbbi szösszenetéből szemezgessek, szofisztikált stílusod gyöngyszemeiből:
    – ostoba
    – egysíkú
    – fogalma nincs
    – tesznek az egészre
    – tőle megszokott- butuskaság
    – hülye vagy
    – hozzád hasonlóknak
    – elhülyülnek
    Csak úgy sziporkázol, kedves Csongor, egészen lenyűgöző!
    Tapsvihar…
    Majd elfelejtettem. Volt egy ismim, Csongor névre keresztelték a szentem. Tavasszal dupla gázálarcban járt-kelt szegényem, annyira be volt rezelve. Még rendelésre is abban ment és nem tűnt fel neki, hogy a doki maszk nélkül vizsgálgatja. No, ez a Csongor gyerek száz lelket számláló vidéki faluban lakott, ahol kb nulla esélye volt a fertőzés megszerzésére. Gondolt egyet és nem is olyan rég, a járvány csúcsán összejött egy butapesti némberrel és felköltözött hozzá. A fertő gócpontjába. Érti ezt valaki?

  20. 20 – Csak kérdezek:
    A helyzet az, hogy a tömör hülyeséget nem könnyű elviselni. Ha majd Csongor annyi idős lesz mint én most, ős is csak mosolyogni fog.

  21. 3. Delp

    Inkább ne beszéljünk semmiféle újraépitésről,mert már nincs rá semmi okunk.
    Persze,reménykedni és imádkozni lehet,viszont a valóság
    az,hogy csak elodázni vagyunk képesek a totális társadalmi katasztrófát.

  22. 20.Tömor megfogalmazas

    Csongor Alt. Iskolai Tanar , nöi Igazgatoval..

    Talan meg mindig elnök az egyesületeben…
    Sajna önallo gondolta nincs ,, csak a sajat ” igazat” szajkozza egyfolytaban,,,

    Többen mar “probaltak helyre tenni ” a blogtarsak közül ,, de Ö nem fog megvaltozni….!!!

    Mindenki hülye .. a TANARUR az egyedüli feny

  23. Csongor! Neked v.mi komoly mentális problémád lehet….esetleg beszükült a világ erre a blogra. Valaki=Currix…Valaki=Csak kérdezek.
    Azt tudtad, hogy léteznek emberek akik nem regisztráltak az oldalon? Itt a jó idő!…menj ki egy kicsit a szabad levegőre és szellőztesd ki az agyad!😉

  24. 23: fe-csegő:
    Egyszer egy tanítóm és egyben barátom (nem “akárki”) azt mondta: “Ne törődj a fecsegőkkel, mert csak az irigység beszél belőlük, sosem fogják úgy látni a világot, mint te. Tudod, a verebek mindig csoportosan repülnek, de a sasok magányosan szállnak. Ha nem akarsz a verebek szintjére jutni, ezt tudomásul kell venned.”
    – Milyen igaza volt! Ti páran még mindig azt az álláspontot képviselitek, hogy az élet megy tovább. Néhányan már eljutottak odáig, hosszú idő alatt, hogy azért van ez a vírus, vagy legalább megfontoltabban nyilatkoznak meg a témában.
    Büszke vagyok arra, hogy névvel vállalva gondolataimat, sok kérdésben megfogalmazott előrejelzéseim rendre bejöttek, s ez a jövőben is így lesz, mert nem hóbortokra és vágyakra, nem is érdekekre, hanem tudásara építkeznek. S nem fogom véka alá rejteni a kibicek és idióták irányába érzett ellenszenvemet, névtelen “senkik” kedvéért pedig főleg nem!

    “Többen mar “probaltak helyre tenni ” a blogtarsak közül ,, de Ö nem fog megvaltozni….!!!”
    – Vérlázító sértés! Maradjunk annyiban, hogy sok hülyeség -itt is- helyére került már általam. Ennek megítélésében egyébként leginkább Tiborbá kompetens.

    20,24:
    Elemezzétek inkább a 12 hozzászólásomat, abban van az érdemi mondanivaló, a 19 csak és kizárólg “nektek” szól!

  25. Kedveseim!
    Ezt a blogot (főleg) égetően fontos témák kivesézésére tartom fenn, nem személyek minősítésére. Ezt be kellene tartani még akkor is, ha egyesek tudományosan elfogadhatatlan álláspontot képviselnek, vagy éppen kritikusan fogalmaznak. Egyszerű szavakkal: egymás baszogatásával nem haladunk előre.

    Konkrétan: Csongor nem fogalmaz diplomatikusan, de amit ír, az megfontolandó. Érdes stílusát meg lehet bocsátani, ha figyelembe vesszük, hogy az emberiség, igen az egész emberiség végveszélyben van, amit balga módon sokan nem fognak fel ésszel.

  26. Annyit jegyeznék meg, hogy idehaza többségében a 60 év felettieket oltották a Sinopharm védőoltással.

    Az oltás bajnok Szerbiában 10 ezer fős mintán végeztek kutatást arról, milyen védettséget adnak a Sinopharm, a Szputnyik V. és a Pfizer koronavírus-elleni vakcinái. Az eredmények alapján az mRNS-alapú oltás után található a legtöbb antitest a szervezetben, ezt követi az orosz oltás, míg a kínai készítmény esetében minden tizedik embernél, főleg az időseknek nem mutatható ki ilyenfajta védettség.

    Kutatás igazolja, a Sinopharm, a Szputnyik és a Pfizer által biztosított antitesttermelést
    https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/koronavirus-oltasok-sinopharm-pfizer-szputnyik-astrazeneca-ellenanyagszint-kutatas.727338.html

  27. A chilei vezetés januárban úgy ünnepelte az országot, mint oltási világbajnokot, ennek ellenére a járvány második hulláma után gyorsan megérkezett a harmadik, és megtöltötte a kórházakat és az intenzív osztályokat. Vannak, akik a használt oltóanyagok hatásosságát kérdőjelezik meg, mások szerint a nagy oltási kampányban túlságosan is egy lóra tett a kormány.

    Kiütötte a harmadik hullám az oltásbajnokot
    https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/koronavirus-jarvany-chile-oltasbajnok-harmadik-hullam-korhaz-beteg.727355.html

  28. 30 – Python:
    Az én észszerű sejtésem szerint a nyáj immunitáshoz legalábbn 90 százalékos átoltottságra van szükség. Ami akkor lenne elérhető, ha igen jól meg lenne tervezve a tömeges oltás, és nem lépne közbe mutáns terjedése. Ez gyakorlatilag megvalósíthatatlan. Következésképpen hosszú évekig, illetve örökre fogunk küzdeni ezzel a nyavalyával, és az emberek kénytelenek lesznek rádöbbenni, hogy ennyi. Vagy elfogadják a helyzetet és alkalmazkodnak hozzá, vagy az átlag életkor drasztikusan le fog esni, a nagyszülőket el fogja a társadalom veszteni, és csak nagyon kevesek fogják megérni azt a kort.

  29. Tibor bá: van megelőző (Allergodil) és kezelő (Ivermectin, IMASK protokol) gyógyszer is. Oltani se kéne, főleg nem most. Majd a járvány után… Cáfoljon meg már valaki!

    Azért oltanak most, mert mindenki fél, tehát a döntés politikai – nem pedig azért, mert tudományosan megalapozott ez a döntés. SOHA nem oltunk pandémia alatt, mert elősegíthetjük oltásrezisztens mutációk kialakulását az oltottakban.

    Oltással ELKAPHATOD a betegséget, MEG IS BETEGSZEL, csak könnyebb lesz a lefolyás, ha szerencséd van.

    Azelasztin-hidrokloriddal NEM KAPOD EL, NEM LESZEL BETEG, akkor se ha nem oltatod magad, de ha járvány utány után beoltatod magad, nem teszel magadnak rosszat.

  30. 32. Infos

    Teljesen igazad van, csak ezzel a mondatoddal: –
    “Azért oltanak most, mert mindenki fél, tehát a döntés politikai” – én nem lennék annyira biztos.

    Amikor a politikai világelit egy kiemelkedő tagja nyilvánosan ilyen kijelentéseket tett:

    “Amikor meghalok, úgy akarok visszatérni, mint egy halálos vírus”

    “A rejtett szándékuk és kivánságuk”

  31. 32 -Infos:
    Valóban, ha van tömeges oltás, akkor ha akad olyan mutáns, ami véletlenül ellenáll az oltásnak, az piszkosul elterjed. Lehet új oltást készíteni. De ez nem jelenti azt, hogy ne védekezzünk. Oltás nélkül marad az állandó elzárás melletti haldoklás örök időkre.

  32. Tibor bá, ha megengeded nem teljesen értek egyet. Az oltással éppen azért késtünk el, mert mindefajta mutáns kialakult és terjed. Van azonban egyáni felelősség is, és HA VAN, MÁRPEDIG VAN megelőző gyógyszer, éppúgy használni kellene, mint a maszk, távolságtartás, kontakthiány kombót. És úgy mondom ezt – mielőtt még rámfogná valaki – hogy közöm nincs a pécsiekhez, csak használom a cuccot. Mert most mindenkinek az a legfontosabb dolga, hogy ő maga se kapja el a kórt, hogy ne adhassa át másnak.

    Nem azért hal meg annyi ember, mert nem lehetne őket kikezelni, hanem azért, mert nincs kapacitás, ezt még innét is látni, nálunk ugyanez volt a helyzet februárban. Emberek haltak meg, mert otthon tartották őket, amíg lehetett, nem volt fekvőhely, se ember, aki kezelte volna őket. 40 fokos lázzal, masszív tüdőgyulladással meg már csak meghalni lehet…

    Az oltás után egy hónapig otthon kell még ülni, mert ugyanúgy elkaphatod, tovább is adhatod, és ha Te nem is, de a másik, aki még talán nincs beoltva, meghalhat az egészségügy hiányzó kapacitása miatt. Ez történik most.

    A legoltottabbak vagytok, mégis egy rakás ember meghal, nem fura?

  33. 32 Infos
    Én ezt is teljesen irreálisnak tartom.
    Ha létezne az oltásoknál hatékonyabb módszer a betegség megfékezésére, kizártnak tartom, hogy ne éljenek ezzel legalább egyes országok, beelőzve a többieket, ami azonnal kiváltana egy dominóhatást ebbe az irányba.
    Hiszen most nagy verseny folyik azért, hogy ki tudja hamarabb talpraállítani a gazdaságát, véget vetve a kivéreztetésnek, és én ezt őszintének érzem, számomra elképzelhetetlen, hogy kormányok szándékosan azon dolgoznának, hogy minél tovább elhúzódjon, vagy éppen sikertelen legyen a védekezés.
    Az oltások sikerére viszont már van konkrét példa, Izrael és az UK.
    A chileiek elszúrták, ahogy Magyarország is, mert hamar nyitottak. Ezt nem kell az oltásokra kenni, mikor a népességnek csak kisebb hányada védett, és közben van egy gyorsabban terjedő mutáció, akkor nem csoda, ha felszaladnak a számok.
    Ez még Izraelben is bekövetkezett, az oltások megkezdése utáni hónapban még felfelé szaladtak a számok, egy darabig a brit mutáns képes volt beelőzni az oltások csökkentő hatását, még a szigorú korlátozások mellett is, de aztán eljön egy küszöbérték, ami után már az oltások hatása dominál.
    Sajnos az igaz, hogy az oltások és a járvány együttese elősegíti az ellenálló mutációk terjedését.
    Én szurkolok, hogy találjanak hatékony módszert az oltásokon kívül, és vannak is hírek klinikai kísérletekről ilyen irányban is…

  34. 35 – Infos:
    Természetesen nem kell velem egyet érteni.
    Én nem hiszem el a hatékony megelőző és gyógyító gyógyszerek létezését. Miért nem használják széleskörűen? Gondolod, hogy Orbán nem vetné be, ha ilyen létezne? Kinek jó a magas elhalási szám?

  35. Indiában rendkívül meredeken nő a járványgörbe egy újabb SARS-CoV-2 variáns miatt, mely két olyan mutációt is hordoz, melyek veszélyesebbé teszik a vírust a korábbiaknál. Ráadásul tízmilliók által látogatott vallási fesztiválok is vannak mostanában…:

  36. Infos:

    Te melyik országból írogatsz amúgy, mert tuti nem Magyarország….

  37. Hosszú ideig joggal bízhattunk abban, hogy a kormányzati intézkedések megfékezik a koronavírus-járványt, így a társadalom gyakorlatilag vakon követhette azokat. Ez azonban sokat változott az utóbbi időben. Az iskolanyitás napján a társadalom széles bázisát alkotó, tájékozott vírusrealisták mértek csapást a kormány járványügyi intézkedéseire, akik nem vitték be gyerekeiket az intézményekbe.

    A nap, amikor tömegek kérdőjelezték meg a kormány járványstratégiáját
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210419/a-nap-amikor-tomegek-kerdojeleztek-meg-a-kormany-jarvanystrategiajat-479280

  38. 40 – Python:
    Orbán most fogja elszenvedni az első komoly vereségét (de nem az utolsót). A gyerekét mindenki félti. A világon a legrosszabb helyen állunk, lejjebb már nem mehetünk.

  39. 41: Vannak érdekességek, és erre a hatalom erős kézzel fog válaszolni, büntetni fog…!

    Répcelakon nem tartják biztonságosnak az alsó tagozatok újranyitását. A répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola alsós tanárai közül egyetlen kivétellel senki nem ment ma be az intézménybe tanítani – értesült a Népszava. A jelenléti oktatást a Munka törvénykönyve 54. paragrafusára hivatkozva tagadták meg, amely egyebek mellett azt írja: a munkavállaló köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása más személy egészségét vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. De megtagadhatják az utasítás teljesítését akkor is, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné.

    Szinte a teljes tantestület otthon maradt, fegyelmit kapnak
    https://nepszava.hu/3116902_szinte-a-teljes-tantestulet-otthon-maradt-fegyelmit-kapnak

  40. 39. János: Szlovákia. Gondolom, nem olvastad azt az ajánlással összekapcsolt megfigyelésemet, amit eloször magamon, aztán az ovónő feleségemen, aztán az egyetemista fiamon, majd a faluban, ahol a tanyám van, a polgármester asszonyon, a családján később a helyi üzlet alkalmazottain, majd az egész falun, a városi gyógyszertár összes alkalmazottján, az ismerős doktornő két nyugdíjasházának lakóin gyakoroltam. Mostmár fél Felvidék használja, a szlovákokat nem tudom, mert Léván már nem lehet kapni, csak 10 ml-res kiszerelést, az meg orvosi receptre van nálunk.

    Nem tudok beszámolni EGYETLEN esetről sem, hogy aki használta, megbetegedett volna – még tesztekkel igazolt fertőző környezetben sem.

    Különben nálatok is benne van már a kórházi protokollban.

  41. Idézet a:

    SEMMELWEIS EG YETEMÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARAneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika COVID-19 ELLÁTÁSI PROTOKOLL-jából.

    “Azelastin (Allergodil®)in vitro kísérletek során anekdotikus adatok szerint jelentős virusreplikációt gátló hatása sejthető. Tekintettel az alacsony rizikóra és a potenciális jelentős benefitre, tervezés alatt álló vizsgálat keretében inhalációs adagolását tervezzük. (dózis 2* 1ml/5ml hígításban naponta légzőkörbe porlasztva).”

    Ez volt 2020. októberében… Csak azért nem teszem be a linket, mert – bár nyilvánosan elérhető, érzékeny számítógépes adatokat is leközöltek benne…

  42. Infos:

    https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/33309272/
    We found that usage of select antihistamines, including diphenhydramine, hydroxyzine, and azelastine, was associated with reduced incidence of SARS-CoV-2 positivity in a large population. These three drugs exhibited direct antiviral activity in vitro. Randomized placebo controlled clinical trials will be required to determine if specific antihistamines have beneficial effects for prevention or treatment of COVID-19. (2021.Jan)

    https://aok.pte.hu/hu/hirek/hir/13564
    A hazai patikákban is kapható, allergia ellen alkalmazott orrspray összetevőjeként használt azelasztin-hidroklorid erős vírusellenes hatása miatt potenciális gyógyszer lehet – írja az index.hu, a Virológia Pécs Facebook-bejegyzése nyomán.
    Ez azt jelenti, hogy a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának virológusai is hozzájárultak egy új, koronavírus elleni gyógyszer fejlesztéséhez. A laboratóriumi vizsgálatokat a dr. Jakab Ferenc professzor által vezetett Nemzeti Virológiai Laboratóriumban végezték. Ennek eredménye, hogy az azelasztin-hidroklorid erős vírusellenes hatása miatt potenciális gyógyszer lehet a SARS-CoV-2 ellen, amit emberi orrszövet-modellben is kimutattak a pécsi kutatók.
    Arról is írnak, hogy a héten megindult a klinikai vizsgálat Németországban annak igazolására, hogy az azelasztint tartalmazó orrspray képes-e visszaszorítani az orrnyálkahártyán a vírus megtapadását és szaporodását a fertőzés korai szakaszában, ezáltal megakadályozva a Covid–19-betegség kialakulását, vagy pozitívan befolyásolva a betegség lefolyását és súlyosságát. A külföldi klinikai vizsgálatokkal párhuzamosan a pécsi virológusok, farmakológusok és a CEBINA a magyar klinikai tesztelés tervezését is megkezdték.
    Az osztrák, magyar és német kutatók úgy vélik, hogy amennyiben a közelgő klinikai vizsgálatok pozitív eredménnyel zárulnak, úgy az áttörést jelenthet a vírusok terjedésének ellenőrzésében, és a járvány visszaszorításában.

    Azaz a kulcs:
    az antihisztamin jótékony hatása még nincs klinikai vizsgálatokkal bizonyítva, és ami a lényeg, a fertőzés KORAI SZAKÁBAN lehet ESETLEG hatásos. Sajnos, ez a baj a favipiravirral és a remsedivirrel is: ha már tünetek vannak, nem sokat ér. Az ivermectin, ha olyan hatékony lenne a COVID-ban, már mindenki azt kapná, de mégsem.

  43. 46, Ivett:

    köszi, hogy mondod.
    Nyilván nem amatőrök tologatják a laborokban a petri csészéket.

  44. Az elképesztő számomra, hogy a vírus ellen ilyen teljesen másra kifejlesztett anyagok tűnnek hatásosnak. Az egyik rovarölő, a másik antihisztamin… Mi közük egy vírushoz?

  45. “az antihisztamin jótékony hatása még nincs klinikai vizsgálatokkal bizonyítva, és ami a lényeg, a fertőzés KORAI SZAKÁBAN lehet ESETLEG hatásos. Sajnos, ez a baj a favipiravirral és a remsedivirrel is: ha már tünetek vannak, nem sokat ér. Az ivermectin, ha olyan hatékony lenne a COVID-ban, már mindenki azt kapná, de mégsem. ”

    Ez február 17-i információ. Azóta a klinikai tesztelés beindult Németországban.

    Az én információm frissebb: https://index.hu/gazdasag/2021/04/16/cebina-covid-orrspray/ és egyezik az általam végzett megfigyeléssel:

    “Nagy Eszter eredményesnek nevezte az eddigi kutatást, a PCR-teszten pozitív mintát adók között azt tapasztalták, hogy a szer pár nap alatt képes eltávolítani a szervezetükből a vírust.

    Nem betegszenek meg, és nem is lesznek fertőzőképesek

    – magyarázta az orvos végzettségű cégvezető.”

    Az Ivermectint Szlovákiában mostmár országosan adják bármely stádiumú betegeknek a nemzetközileg elfogadott MATH protokollt alkalmazva:

    https://covid19criticalcare.com/wp-content/uploads/2020/12/FLCCC-Protocols-–-A-Guide-to-the-Management-of-COVID-19.pdf

    Csak benefitjei – előnyei vannak.

    Én is azt állítom, amit János: nem amatőrök tologatják a pécsi laborban és a Cebinában a petri csészéket, csak nagyon rossz a marketingjük.

    Nekem ennyi elég:

    “Nem betegszenek meg, és nem is lesznek fertőzőképesek.”

    Ez a saját tapasztalatom is, meglehetősen nagyszámú “mintán”, és gyanítom, hogy ugyanez lesz a helyzet a mutációkkal is.

    Persze, ha rám hallgattok, azt csináltok amit akartok.

  46. * Írd és mondd, 12.952 mintavétel volt az országban, amiből kijött 1.645 új napi fertőzés.
    * Öt napja csökken a napi mintavétel száma, 32.023-ról erre a 12.952-re.
    * Hovatovább a napi gyógyultak (és így napi mintavételeik) számával is összemérhető lesz a mintavétel nagyságrendje, ami az adatok hitelességét, komolyanvehetőségét is kockáztatja.
    * Radikális mintavételszám esés mellett a pozitivitási ráta is felére esett: 24%-ról, 12%-ra.
    * Amúgy egyébként a gyógyultak száma is csökken: öt nap alatt napi 5.422-ről 2.969-re
    * Mindezt ugye úgy, hogy megvolt az április 19-i óvoda illetve alsós általános iskolai nyitás. A rugalmas és kevésbé szankcionált szülői ellenállás miatt komolyabb “szabotázzsal” (ADOM szerint 40%-os 100.000 otthonmaradó gyerekkel)
    * Ami nyitás úgymond a javuló járványhelyzetnek köszönhető (picivel kisebb kórházterhelés, így-úgy hullámzóan növekvő oltakozás mellett)
    * Elvben tehát lehetne tesztelni, felszabaduló kapacitások mellett (optörzs-kommunikáltan) “jobb” covid-helyzetben, mégis nagyon csökken a napi mintavételszám, immáron kedd típusú hétköznapon.
    * Nehéz nem arra gondolni, hogy Orbán-ra hatással vannak a PCR-tesztek komoly és még mindig meglévő gondjai (false pozitívok lehetősége, aminek arányáról semmi valós képe nincs senkinek, pár beavatotton kívül), ezért Orbán tudatosan ignorálhatja a tesztelést. “Ha nincs teszt, nincs fertőzött, hordja ki mindenki otthon az esetlegesen fellépő kis náthát” jeligére.
    * A magyar covid-helyzet – szerintem (is) – nyilvánvalóan továbbra is nagyon rossz, miközben a számok sokféle, és így sokféleképpen téves – interpretációkra adnak lehetőséget. Ki, miből, mit von le, pláne milyen konklúziót akar levonni, ugye.
    * Egyébként láttunk már ilyet korábban, más témában is, a nagy világban: van róla bőven tapasztalat, azt gondolom! 😉

  47. 48. Abel: “Az elképesztő számomra, hogy a vírus ellen ilyen teljesen másra kifejlesztett anyagok tűnnek hatásosnak. Az egyik rovarölő, a másik antihisztamin… Mi közük egy vírushoz?”

    Az azelasztin-hidroklorid gyulladáscsökkentő IS és úgy hat az allergiára, hogy blokkolja a H2 receptort az allergén előtt. A Famotidin pontosan ugyanezt csinálja, csak jóval kisebb hatásfokkal, és jóval nagyobb áron, nem beszélve a mellékhatásokról. Itt is olvashatsz róla:

    https://www.news-medical.net/news/20200916/Azelastine-antihistamine-inhibits-SARS-CoV-2-infection-in-nasal-tissue-in-vitro.aspx

    Egyébként fontos, hogy az Allergodil 5x higításban is hatékony.

    Az Ivermectin NEM rovarölő. Itt olvashatsz részletese magyar kutatási eredményeket róla: http://medicalonline.hu/tudomany/cikk/ujra_reflektorfenyben_az_ivermectin

  48. 49 – Infos:
    Ha már van tünet, a felsorolt gyógyszerek nem hatásosak. Akkor honnan tudom megállapítani, hogy ideje elkezdeni a szedését?

  49. Tibor bá: A szlovák kórházakban Ivermectinnel IS kezelik a betegeket, tehát az Ivermectin a megbetegedetteknek való.

    Posztmellrákos, strumás, reumás, enyhén elhízott 76 éves nőrokonomat egy hét alatt kezelték ki Ivermectinnel. 40 fokos lázzal, kiszáradással, hasmenéssel és 82 véroxigénszinttel vitte be a mentő. Most kapál.

    Az allergodilt én arra használom, hogy el ne kapjam, de a magyar protokoll gyógyít is vele (tegnapi általam idézett Semmelweis TE protokoll) , tehát – bár jelenleg nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az allergodil GYÓGYÍTJA a betegséget, bár a valószínűsége NAGY – azt ki lehet egyértelműen jelenteni, hogy NEM ENGED megfertőződni – (nem mellesleg mellékhatások nélkül).

    Vagyis: ha megyek a bótba, postára, bankba, buszra, vonatra emberek közé, spriccelek reggel kettőt, oszt csókolom, 8 órára védett vagyok. Én még használom a Virostopot szájüregbe, mert egyrészt nekem ízlik, másrészt vírusölő hatása mellett bakteriocid hatása is van, egészségesen tartja az ínyt. És Ferfal írásaiból tujuk, hogy válság alatt az egészséges fogaknak és ínynek nagy szerepe van.

  50. 53 . Infos:
    Köszi a közlés.
    Kérdésem lenne, van-e szilárd bizonyíték arra, hogy az Allergodil valóban órákra megelőzi a fertőzést.

    A “bótba” szót viccből írtad, vagy így ismered?

  51. Az idézett cikk mellett is van, majd megkeresem. Akkor használok tájszavakat, ha borsót hányok a falra…
    A 49_ben emlitett orvos nem jelenhet ki ilyet, ha nem lenne igaz.

  52. Van új “heti trend”-es menüpont a worldometers-en:
    https://www.worldometers.info/coronavirus/weekly-trends/#weekly_table

    Világon, 7 napra vetítve:
    * 12%-ös növekedés, összefertőzésben, 775.000-es napi átlaggal
    * 7%-ös növekedés, összhalálozásban, 12.000-es napi átlaggal

    Világ, coviddal legmegterheltebb helyein, 7 napra vetítve, fertőzés- és halálozás-növekedés:
    – Indiában, 63% illetve 72%
    – Japánoknál, 32% illetve 43%
    – Németeknél, 21% illetve 12%
    – Horvátoknál, 19% illetve 7%
    Illetve fertőzésnövekedés:
    – Thailand, 136% 70 millás populáció mellett
    – Nepal, 132%, 30 millás populáció mellett
    – Costa Rica, 89%, 5 millás populáció mellett
    – Malájzia, 47% 32 millás populáció mellett
    – Kambodzsa, 42%, 17 millás populáció mellett

    P.B. kommentszekciójából infók:
    * A durva indiai “dupla-mutáns”, megérkezett a hírek szerint a jól oltott britekhez, és a kevésbé jól oltott németekhez: lehet, hogy idő kérdése, hogy hozzánk is elérkezik. Vegyük észre, hogy jóval rövidebb átfutás mellett, mint a brit mutánsnál volt a kiszóródás (4-5 hét). Vagy más nézőpontból konkréten hónapok teltek el tavaly nyáron az első és második covid-hullám között.
    * A brazil mutáns meg a gyerekekre veszélyes nagyon.
    * Balázs szerint az optörzs ideiglenesen ugyan tud trükközni a számokkal, de a KSH a halálozásokkal már nem, annyira “hard data”. A kormányzati (optörzses) manipulációs cél, hogy a plebs csak az aktuális adatokat nézi (ha nézi egyáltalán, ugye), hetekre már nem megy vissza, feltételezhetően például, viszonyítási alap hiányában. Ez, meg a tényleges adminisztrációs lemaradások az okai, hogy lezáratlan még a 2020 is, a KSH-ban.

  53. Friss mai cikk:

    Portugália oltások nélkül, feltűnő gyorsasággal kezelte minden idők legnagyobb járványhullámát

    #https://qubit.hu/2021/04/20/portugalia-oltasok-nelkul-feltuno-gyorsasaggal-kezelte-minden-idok-legnagyobb-jarvanyhullamat

    * Nagyon durva járványszámaik voltak 2021 januárjában. Magyarok mostani számaival összemérhetőek.
    * Dacára a 88%-os (!) oltási hajlandóságnak, a kevés vakcina miatt, gyengén átoltott az ország
    * Portugáliában a siker perdöntő titka a cikk szerint:
    lezárás
    * Ez már a harmadik itt most pozitív adalék, Boris Johnson Angliájának pozitív, Chile negatív példája után. P.B. is régóta mondja a lezárás ennyire kiemelt fontosságát egyébként (mármint az itteni fórumot most nem tekintve)
    * Magyarország 58% vendégéjszakát veszített, míg a turizmusban szintén nagyon érdekelt Portugália 61%-ot az Eurostat szerint.
    * Várható GDP-növekedés, Magyarországon és Portugáliában egyaránt 4% körüli.
    * Magyarország és Portugália kb. 10millás ország. A portugálok március 15-én szintén az alsósok iskolába-engedésével kezdték (többfázisosan, nagyon óvatosan). Akkor volt napi 560 fertőzésük és 15 halottjuk.

    Oltás
    #https://tinyurl.com/4mpkfesw

  54. Nostehát:

    Ha feltételezzük, hogy ez igaz:

    Nagy Eszter eredményesnek nevezte az eddigi kutatást, a PCR-teszten pozitív mintát adók között azt tapasztalták, hogy a szer pár nap alatt képes eltávolítani a szervezetükből a vírust.

    Nem betegszenek meg, és nem is lesznek fertőzőképesek

    – magyarázta az orvos végzettségű cégvezető.”

    Valamint feltételezzük, hogy ez is igaz:

    https://drheidari-clinic.com/allergodil-kapli-v-nos

    “A gyógyszer felezési ideje körülbelül 20 óra.”

    Valamint feltételezzük, hogy az ebben a tanulmányban írtak is igazak:

    https://www.news-medical.net/news/20200916/Azelastine-antihistamine-inhibits-SARS-CoV-2-infection-in-nasal-tissue-in-vitro.aspx

    Az eredmények azt mutatták, hogy az azelasztin szignifikánsan csökkentette a citopátiás hatást és gátolta a Vero E6 sejtek SARS-CoV-2 fertőzését mind megelőző, mind kezelési (FONTOS SZÓ) körülmények között. Kipróbálták az azelasztin ötszörös hígítását is egy kereskedelemben kapható orrspray-ben. Megállapították, hogy nagyon hatásosan gátolja a SARS-CoV-2 vírus szaporodását a fertőzött emberi orrszövetben. A csoport arra a következtetésre jutott, hogy az antihisztamin hatású azelasztint fontolóra lehet venni a SARS-CoV-2 orr-kolonizáció helyi megelőzésében vagy kezelésében (FONTOS szó).

    Valamint tudjuk, hogy gyakorlatilag nincs mellékhatása, négy éves gyerekeknek és szoptatós anyáknak is adható, akkor mindezek tudatában (kihagyva az én személyes tapasztalatomat, mert én lehetek akárki) ÉN azt állítom, hogy megéri beszerezni 1200 forintért, mert többet ér, mint a maszk.

  55. Hát jobb, mint elkapni a covidot. Részemről az allergodil témát befejeztem, nem terhelek senkit vele a továbbiakban.

  56. P.B.-nél záporoznak az új infók:
    * 90%-os lineáris korrelációval (Pearson-féle korrelációs együttható) függ össze az, hogy 25.000 teszt alatt csökken az aktív eset szám, míg felette nő ugye, ugráló pozitivitási ráta mellett is. Magyarán tesztszámmal vezérelhető az aktív esetszám.
    * Ehhez jön ugye a korábban említett pozitívitási ráta vezérelhetősége (kiváltképp alacsony tesztszámnál), hiszen a gyógyultak PCR-tesztje jól garantálhatóan negatív (tömeges léptékben).
    * Portfolióig is eljutott az infó, most Balázs nevének említése nélkül (de az általa inspirált, korábban megjelentetett ábrákkal).
    https://www.portfolio.hu/en/economy/20210420/hungary-covid-19-statistics-show-improvement-but-why-479542
    * Élő Anita (valaszonline), Balázssal való komoly konkfliktusa után, saját kútfőből próbál rendet vágni a számok között. A többlethalálozás még csak-csak megy neki (további kritikus pontokra rámutatás hiányaival), de a magyar oltás-sikeresség elemzése már látnivalóan meghaladja az erejét.
    https://www.valaszonline.hu/2021/04/20/covid-halalozas-tobblethalalozas-statisztika-szamitas-vita/

  57. 62: marci, ha nem tesztelünk, akkor nincs is nagy számú új fertőzött! Ezt a metodikát eddig is alkalmazták…! 🙁

    Kedd reggel több budapesti háziorvostól érkezett jelzés a Telexhez, hogy oltási kampányt indítana a kormány a kínai Sinopharm-vakcinával. Hétfő délután kapták a levelet, amely szerint keddig fel kell mérniük, hány embert tudnak a praxisukban beoltani vagy oltópontra irányítani. A Sinopharm-oltásért már pénzt is felajánlottak ebben a hétfői levélben – a nem sokkal később érkezett, Pfizer-vakcinás oltásról szólóban ilyen ösztönző nem szerepel. Az is kiderült, hogy embereket egyre nehezebb rávenni a Sinopharmra, és van, aki már bele se vág ebbe, mert nem látja orvosszakmailag indokoltnak.

    Már pénzzel ösztönöznék a fővárosi háziorvosokat, hogy kínai vakcinával oltsanak
    https://telex.hu/koronavirus/2021/04/20/oltas-haziorvos-budapest-koronavirus-sinopharm-vakcina

  58. 63: Python

    Persze, világos. A lényeg a regressziós egyenes mellbeverő illeszkedése, ami aztán implikálja, hogy mintavételszám alapján kvázi megmondható mennyi lesz másnap a fertőzött (pozitívitási ráta szóródása mellett). Hogy ez mit jelent további elemzésekben, az persze egy következő kör.

    Balázs pár napja ehhez csinált ábrát is (egy szem piros outlier nélkül, 0.9 az r-négyzet):
    #https://www.facebook.com/photo/?fbid=4033107683394060&set=a.972536312784561

  59. Jön az újabb 1 millió adag Sinopharm, el kéne oltani, de nem kéri az emberek többsége. Akkor szervezzünk rá egy bő 1 hetes oltási akciót, csak nehogy megint SMS blama legyen belőle! Nem lesz blama főnök, majd rátoljuk egyszerre a háziorvosokra a vakcinát és a szervezést is…! De sietni kell, mert minél hamarabb meg kell lennie a 4 millió fő legalább 1x beoltott személynek, mert a főnök ennél a számnál nagyon gyorsan ‘kvázi”‘ teljesen nyitni akar…!

    Két emailt is kaptak kedden kora este a háziorvosok „az elkövetkező két hét oltási programjáról” a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK). A lapunk birtokába került emailek egyikében az országos oltási munkacsoport vezetőjének, György Istvánnak a levelét küldik ki, a másik a NEAK saját, személyes szignó nélküli levelet.

    Tíznapos oltókampányt hirdetett a kormány, 45 év felett mindenkit beoltanának
    https://telex.hu/koronavirus/2021/04/20/tiznapos-oltokampanyt-hirdetett-a-kormany

  60. A trend nem rossz, de sajnos ennek ellenére is valószínű, hogy a koronavírusban elhunytak egymillió főre vetített számában a héten utolérjük az április eleje óta világelső Csehországot.

    Folytatódik a járvány visszahúzódása a visegrádi régióban, de Magyarország szomorú rekordot dönthet a héten
    https://g7.hu/vilag/20210421/folytatodik-a-jarvany-visszahuzodasa-a-visegradi-regioban-de-magyarorszag-szomoru-rekordot-donthet-a-heten/

    Szakértő segítségével bemutatjuk, milyen módszerekkel lehetne gyorsan és egyszerűen felmérni, mennyire hatékonyan véd a kínai vakcina a megbetegedéstől. Az oltás utáni antitesteket már több helyen mérik, de központi vizsgálattal lehetne megnyugtatóan tisztázni a helyzetet. A Szerbiából érkező adatok szerint az időseknél kérdéses az antitestek szintje, miközben Magyarországon pont ők kapták ezt az oltást. A magyar kormány szerint nincs mit vizsgálni, a kínai vakcina még a többinél is jobb.

    Rövid úton tisztázni lehetne, hogy rendben van-e a kínai vakcina, ha meglenne rá a szándék
    https://telex.hu/koronavirus/2021/04/21/sinopharm-kinai-vakcina-oltas-vedettseg-megbetegedes-kohorsz-eset-kontroll-antitest-vizsgalat-szerbia-idosek

  61. 1. Megváltozott a KSH-s halálozási oldal, a régi csak április 6-ig frissült. Ez az új:
    https://www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0065.html

    2. Balázs számolása szerint:
    2021.március végéig 6.136 fő a többlethalálozás, tavalyhoz képest és perpillanat (még bőven nőhet, ugye).
    2021.március első hete utáni 3 héten plusz 40% a tavalyi évhez képest.

    3. OWID-on csak holnap látszik majd, de
    – a cseheket is immáron lekörözve,
    – 7 napos mozgóátlag után,
    – a teljes halálozásban, kumuláltan, népességarányosan,
    – teljes járványra,
    – KSH-s többlethalálozások nélkül(!),
    – pusztán hivatalos optörzses adatok alapján is:
    Világrekord magyar halálozás a teljes járványban
    https://444.hu/2021/04/22/vilagrekord-magyar-halalozas-a-teljes-jarvanyban

    PS: kiváncsian várhatjuk, hogy legújabban, Orbánék meg Fidesz-szavazók szerint, milyen szempont szerint is kéne mérni a járvány elleni védekezés sikerességét:
    – halottak száma (“minden élet fontos”)
    – teljes járványidőszakra vetített halálozás (1 és 2.hullám egybemosásakor)
    – idei többlehalálozásos
    – módszertani eltérések miatt illuzók

    4. Mára felkúszott a teszt pozitivitási ráta 13.66%-ra, 6 napos folyamatos csökkenés után.

  62. Egészen döbbenetesen nagy számban kellett intézkedni a közoktatási intézményekben a koronavírus-fertőzések miatt február végén és március elején, tehát közvetlenül azt megelőzően, hogy a kormány a teljes iskola és óvodabezárás mellett döntött. Amikor a kormány a digitális oktatásra való átállásról határozott, a magyarországi általános iskolák közel 30 százalékában kényszerűségből már vagy átálltak legalább részben távoktatásra, vagy rendkívüli szünetet rendeltek el. Ugyanez az arány kilenc nappal a döntést megelőzően még biztosan csak 16 százalék volt, további két nappal korábban pedig mindössze 10 százalék körül lehetett.

    Így robbant be az iskolákban a járvány pár nap alatt márciusban
    https://g7.hu/elet/20210421/igy-robbant-be-az-iskolakban-a-jarvany-par-nap-alatt-marciusban/

  63. Három héttel a koronavírus elleni vakcina beadása után ötvenedére esik annak a veszélye, hogy valakin olyan súlyosan jelennek meg a fertőzés tünetei, hogy kórházba kelljen szállítani; tizenötször kisebb az esélye a tüdőgyulladásra azoknak, akik be vannak oltva, mint azoknak, akik egy adagot sem kaptak; azok közül, akik Pfizer- vagy AstraZeneca-oltást kaptak, senki sem került kórházba – ezek a Blic című szerbiai napilap által közölt, Kragujevacban, közel 30 ezer beoltott és több mint százezer nem beoltott vizsgálatával készült kutatás legfontosabb következtetései.

    A Blic című lap a még zajló szerbiai felmérés első, nem végleges adatait közölte. A felmérésben láthatók a beoltott, illetve be nem oltott személyek között előforduló megbetegedések száma, azok súlyossága, illetve a tüdőgyulladás miatt kórházba kerültek száma. A felmérést ugyan Kragujevacban végezték el, ám a bevont polgárok száma alapján az eredmény egész Szerbia területére reprezentatívnak tekinthető. A kutatás a január 1. és március 31. közötti megbetegedéseket tartalmazza.

    Az előzetes eredményekből az derül ki, hogy a be nem oltottak között 8,11 százalék volt a tüdőgyulladás előfordulásának aránya, míg azoknál, akik az első adag vakcinát megkapták, ez 2,03 százalékra csökken. Közvetlenül a második oltás beadása után az arány 1,17, három héttel később pedig 0,57 százalékra csökken.

    Szerbiában megmérték a vakcinák hatásosságát: a nagy vesztes az, akit nem oltottak be
    https://hvg.hu/vilag/20210422_Szerbiaban_megmertek_a_vakcinak_hatasossagat_a_nagy_vesztes_az_akit_nem_oltottak_be

  64. A védekezés az influenzavírus terjedését megakadályozta, így most télen azt a járványt teljesen megúsztuk /nem az influenza oltások miatt/, ha nem lenne koronavírus, nem lennének lezárások sem, terjedne viszont az influenza, ami szintén szedne áldozatokat, emiatt a covid oltások védő hatását akkor láthatjuk, mikor a korlátozások teljesen megszűnnek.

    Ha be lesz oltva annyi ember, hogy a korlátozásokat telesen megszüntethetik, onnantól számított egy év fogja megmutatni, mit tud ez a covid az oltáson kívül nulla védekezés mellett.
    Annyian betegszenek, halnak majd meg covid okozta szövődményekben, mint influenzában?
    Ha már nem lesz közvetlen veszély, mert a korlátozások és az oltások visszaszorították a terjedést és a súlyos kimenetelű megbetegedéseket, talán annyian majd beoltatják magukat covid ellen, mint influenza ellen.
    De a covid nem influenza, ott meg kell lennie a nyájimmunitásnak, különben könnyen a jelenlegi helyzetben találhatjuk magunkat.
    Minden országban el kell érni a nyájimmunitást, hogy a vakcinát kicselező mutációk ne jöhessenek létre. Ez egy módon valósulhat meg.
    Ha kötelező lesz mindenkinek az oltás az egész világon és az oltásokat egy kézből irányítva összehangolják. Vagy kijön egy hatásos gyógyszer, ami korház nélküli szövődmény mentes gyógyulást garantál.

  65. 69. Python
    A linkelt írás ordas nagy hazugság!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Sajnos átestem egy covid fertőzésen, egy éjszakát kórházban töltöttem kivizsgáláson, találkoztam 2 fővel akiket 6 nappal a kórházi randink előtt oltottak AstraZeneca-val
    mind a két fő kétoldali tüdőgyulladás, befekvés és oxigén azonnal…..nem tudom tovább mi történt velük…….elég sok mindent láttam egy éjszaka alatt a Covid SBO-n
    Kúrmányunk kommunikációja és a járvány kezelése kritikán aluli, szerencsétlen, becsületes, lelkiismeretes egészségügyi dolgozóknak köszönhető, hogy az egész ország még nem állt fejre, nem lett nagyobb baj. Ezúton maximális köszönetem és hálám Nekik.

  66. 71: Károly

    Mondandód második felével nekem az a problémám, hogy hogyan miképp lesz meg az 1 év. Nekem az jött le eddig, hogy egyelőre durván durvul a covid (dél-afrikai, brazil, brit, indiai kettős, indiai hármas mutáns, utóbiakkal napi minimum 300.000-nél több fertőzéssel Indiában). Eddig azt “ígérték” nekünk a hozzáértők, hogy a koronavírusok 1-2-3 év alatt jellemzően kifáradnak, megszelídülnek, odáig, hogy max. évenkénti oltás kellhet, mint a síma influenzánál. Én ennek a szelidülésnek egyelőre nyomát nem látom, miközben már minimum 1.5 év lement covid-járványból a világon. Túl pesszimista lennék?

    72: SzJ

    Miért értelmezed ennyire negatívan a szerbiai felmérést? Hibáztak? Csalnak? Van megosztható infód róla?

    Érthető, hogy a személyes tapasztalatod erősebbnek érződik, de mégis csak 1-2 főről beszélünk, akiknél nem tudhatjuk a konkrét, pontos részleteket. Megvolt mind a két Astra Zeneca dózis és/vagy eltelt-e a második dózis után hetek (ami még a Pfizernél is kell, mint “leggyorsabbnál”)? A kérdéses átmeneti időben nem fertőzödhettek meg? Elegendő antitest? Sejtimmunitás? Vírusmutáció? Pfizernél alacsonyabb hatásosság? Stb.

  67. Ha már előkerült a téma: a szerbiai felmérésről ma írt részletesebben a Telex:

    #https://telex.hu/koronavirus/2021/04/21/sinopharm-kinai-vakcina-oltas-vedettseg-megbetegedes-kohorsz-eset-kontroll-antitest-vizsgalat-szerbia-idosek

    * A szerbiai vizsgálat azért különösen érdekes nekünk, mert Európában ott engedélyezték először a Sinopharm vakcináját, sőt a rendeleti úton kiadatott magyar engedélyhez is a szerbiai adta a jogalapot.
    * Tízezer résztvevő bevonásával vizsgálták meg, melyik vakcina hogyan indítja be a koronavírus ellen védő antitestek termelődését.
    * „Ugyanakkor világos különbség van a Sinopharm-vakcinára adott válaszban a különböző korcsoportokban. Jelentősen gyengébb antitestválaszt figyeltek meg a 65 év fölöttieknél, különösen a 70 évnél idősebb férfiaknál, akiknél gyakran előfordult a specifikus antitestek jelenlétének a teljes hiánya a vérkeringésben”

  68. Listázatlan YT-videó a Telextől, 3 percben. Nagyon kemény….

    Szarva közt a tőgyét? – A kormánymédia kérdései a csütörtöki kormányinfón, a harmadik hullám tetején
    #https://www.youtube.com/watch?v=Mo5_9cO0Nh4

  69. 71 SzJ
    Ha a betegtársakat 6 nappal korábban oltották, abba simán belefér még az is, hogy már az oltáskor fertőzöttek voltak lappangó fázisban, vagy az első néhány napban fertőződtek meg.
    Elvileg az oltás után elkezd kialakulni a védettség, és ez a folyamat 2-3 hétig tart, akkor éri el teljes mértékét, ami első oltás után egy alacsonyabb érték, tán 70% körüli, a második oltás után 2-3 héttel éri el a végleges szintet, amire a vizsgálatok utalnak, mint a vakcina jellemzőjére.
    Nálunk is sokan vannak, akik az oltás után rögtön védettnek képzelik magukat, és mindjárt lazábban tartják be az egyéb szabályokat, ebbe a hibába nem szabad beleesni…

  70. 72. Marci,
    Ha pici is az esélye jelenleg a vírus szelídülésének és a földön az egységes nyájimmunitás elérésének, attól még bekövetkezhet.

  71. Python

    A kínai oltáshoz:
    Az ismeretségi körömben (a területhez kapcsolódó szakirányú végzettséggel rendelkezők) többen kaptak értesítést a kínai oltásról, mindannyian elfogadják. Van, aki kifejezetten erre várt, ezt szeretné megkapni, mert jobbnak tartja a többinél (biológus, utánanézett)
    A többi oltás kizárólag a tüskefehérje ellen vált ki ellenanyagtermelést, míg a kínai az egész vírus ellen, tehát az ellenanyagtermelés “megoszlik” a vírus különböző részei között. Emiatt a többi oltás által kiváltott tüskefehérje elleni ellenanyagtermelés (amit a tesztek mérnek) magasabb lesz, mint a kínai által kiváltott, de attól még kialakul immunitás (ami esetünkben nem csak a tüskefehérje, hanem a vírus más – esetleg kevésbé mutálódó – részei ellen is hat)
    Mindenesetre jó lenne látni nagy számú ellenőrzött vizsgálaton alapuló eredményeket, mert így csak sötétben tapogatózunk

  72. 71. SzJ
    Kérdés hogy az első oltás után 6 nappal később került kórházba vagy a második után? Gondolom az első után.Szerintem is elkaphatta a vírust vagy már lappangott benne.Itt nálunk munkahelyen (2000fő) is 2 ember meghalt az oltást követően.
    Igen jó lenne tudni hogy ők közben elkapták e a vírust vagy nem és úgy haltak meg.Mert ugye a biológiában nincs 100%-os dolog, de rohadtul nem mindegy hogy pusztán az oltástól kerül kórházba/hal meg vagy azért mert elkapta a vírust közben.
    Persze ezt nem hozzák nyilvánosságra mert a vakcinagyártóknak nem kedvezne.Meg nem oltatnák magukat sokan. De ha közben kapták el akkor meg fokozottabban kelllene figyelmeztetni az embereket hogy legalább 3 hétig vigyázzonak!

    Nyilván ha kiderüllne hogy az oltástól meghalt mondjuk 100 ember (és nem elkapta párhuzamosan) és lejönne egy ilyen cikk akkro lehet -1millió emberrel kevesebb oltatná be magát, mert ilyen hírek gyorsan terjednek.

  73. 71 SzJ, kis történetedből semmi sem cáfolja a 69 Python által linkelt szerb cikk eredményeit.

    Egyrészt az, hogy 2 fővel találkoztál, akik vakcina után tüdőgyulladást kaptak, vígan belefér a cikk által említett, 2%-ra csökkent esélybe a tüdőgyulladásra.

    Másrészt közismert, hogy a védettség kialakulásához kell néhány hét. 6 nappal az oltás után még nincs védettség. És a tüdőgyulladás se a fertőzés napján alakul ki, tehát amikor megfertőződtek, még hat nap se telt el az oltásuk óta.

  74. Itt mindenkinek igaza van, csak az a baj, hogy tágabb ismerősi körben még található 10-12 fő. Ezt már nem tudom hova tenni. Mind az első oltás után, talán fertőzött volt az oltás pillanatában, különben hogy alakul ki kétoldali tüdőgyulladás? Az nem egyik pillanatról a másikra. Igazából csak informális jelleggel osztottam meg, Nem akarok vitát generálni.

  75. 80: SzJ

    Az a baj, hogy de: akár egyik pillanatról a másikra. Sok leírás van, hogy életerős, fiatal, alapbetegség nélkül, rapid módon kerül akár lélegeztető gépre is és halhat meg aztán. Oltás elött meg nincs semmilyen teszt és a covid addigra már símán tarolhatott a betegben. Sajnos a szomorú tömeges / nagyobb léptékű koincidencia, símán elképzelhető ilyenkor.

  76. 82: Valaki

    Ferenci Tamás (Orbán hátországából), azt mondja, hogy megoldhatatlan feladat a korrekt teljeskörű szétválasztás (coviddal vs. covidban vs. covid-járvány folymányaként /nem ért ki időben a mentő, elmaradt műtét, stb./):

    https://github.com/tamas-ferenci/ExcessMortEUR

  77. Védettségi igazolványt most azok kaphatnak, akik átestek a Covidon (ekkor a gyógyulástól vagy a fertőzést igazoló teszt elkészítésétől számolva 4-6 hónapig érvényes a kártya), vagy már részesültek legalább egy védőoltásban. Feltéve, hogy ezt az oltást Magyarországon kapták. Olvasónk, F. és párja most szembesült azzal, hogy a külföldön felvett védőoltás annyit se ér nekik, mint tízmillió Pfizer-vakcina a kormányzati kommunikációnak, legalábbis a védettségi igazolvány szempontjából. Párommal Szerbiában oltakoztunk (2x Pfizer), elküldtük az igazolást a háziorvosunknak (semmit sem tud tenni), javaslatára elküldtük a Nemzeti Népegészségügyi Központnak – írta lapunknak küldött levelében. Az NNK-nak, a tisztifoorvos@nnk.gov.hu címre küldött emailre azt a választ kapta, hogy a magyar állampolgárok külföldi oltásairól Magyarországon nem vezetnek nyilvántartást, és „a védettségi igazolás megszerzésének feltétele, hogy az oltás felvétele Magyarországon történt” (vagy valaki igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen). Íme a válaszlevél:

    Akit külföldön oltottak, nem kaphat magyar védettségi igazolványt
    https://telex.hu/koronavirus/2021/04/24/akit-kulfoldon-oltottak-nem-kaphat-vedettsegi-igazolvanyt

  78. A meghaltak az oltás miatt, tüdőgyulladása lett a védőoltás után témához:

    Egyik változatú COVID védőoltás, sem ad 100% -os védelmet a SARS-CoV-2 vírussal szemben, de hatványozottan csökkentik a súlyos lefolyás esélyét, a szövődményeket, stb.! Az oltás előtt kellene egy PCR V. antigén gyorstesztet végezni hogy ne fertőzött, de még lappangó vírusos és így tünetmentes embert oltsanak be, mert arra ráoltva, kb. 5-10 napon belül nagyon beteg less az adott egyén. Az angol mutáció lappangási ideje kb. 15 nap körül mozog, nem mindenkinél ennyi, de ennyi ideig is lehet tünetmentes a már megfertőződött egyén.

    A PfizerBioNTech vakcina esetén az első oltás utáni 11. nap környékén beszélhetünk egy kb. 60% körüli védelmi szint kialakulásáról, ami a rá 21-35 napra beadott második adag vakcinánál már 60-80% környékén is mozoghat. A 2. adag védőoltás utáni 7-14 napon belül alakul ki a kb. 95% -os szintű teljes immunizálás szintje. A Moderna mRNS is kb. hasonló pár nap eltérés van a két mRNS vakcina immunizációs képességei között. A többi védőoltásnál 2-3 hét időtartamról beszélhetünk, mind az első, mind a második oltás esetén a megfelelő immunizációs hatékonysági szint kialakulása kapcsán.

    Szóval az oltástól nem leszel egyből védett, és sajnos sokan az első oltás után már nem veszik olyan komolyan az egyéni védekezést, vagy épp teszt híján egy már fertőzött embernél oltanak rá a legyengült immunrendszerre.

    A vakcinatémához:
    Nem, nem vagyok biológus, de van biológus barátnőm, aki már csak a szakmai ártalmak miatt is kénytelen volt beleásni magát a védőoltások témájába. Mindegyik védőoltás hatásos, főleg kb. 60 éves kor alatt! A leghatékonyabbak és az immunrendszert az immunizáció során a legkevésbé leterhelő védőoltások a 3. generációs mRNS vakcinák (Nem véletlenül preferálom személyesen is az mRNS technológiát, és nem véletlenül oltották az egészségügyi, rendvédelmi és a honvédelmi dolgozókat is mRNS vakcinákkal idehaza a 75 éven felüliekkel és a krónikus betegségekkel bírokkal együtt …) aztán jönnek a szintén 3. generációs vektor vakcinák, amelyek sokkal jobban leterhelik az immunrendszert az immunizáció során, de a hatékonyságuk megközelíti az mRNS alapú védőoltásokét, viszont mindegyik érintett a ritka vérrögképződési szövődménnyel bizonyos különböző segédanyagok által igen ritkán kiváltott heves immunválasz következtében. Majd ezeket követik az 1. generációs elölt vírus alapú védőoltások, amelyek hatékonysága hatványozottan kisebb az előbbi fajta védőoltásokhoz képest az RNS vírusok esetében. Továbbá főleg idős korban, és főleg férfiaknál nem alakul ki megfelelő mértékű immunválasz, vagy sajnálatosan semmilyen szintű antitesttermelés sem indul be. Ettől még ezek sem rossz védőoltások, csak nem olyan hatékonyak mind a többi jelenleg rendelkezésre álló 3. generációs védőoltás! (És ha már válaszhatok egy méretes OLED Smart TV és egy 55 cm -es képcsöves analóg TV között, akkor elég egyértelmű, hogy melyiket is választanám, főleg ha még a hatékonyabb termék ár/érték arányban is jobb választás a jelenlegi “kenőpénzes” hazai beszerzés mellett.)
    Aztán majd az év vége felé és a jövő év eleje környékén jönnek a 2. generációs fehérjealegység vakcinák (ilyen a Hepatitis-B és a HPV elleni védőoltás is…) amelyektől azt várják, hogy ezekből majd nem kell 1/2-1 évente jelentkező mutációk miatt egy új módosított változatú védőoltás, hanem a jellemzően 2-3 vakcinaadagból álló alapimmunizáció kb. minden mutáció ellen védeni fog, és elegendő x. (2-5 év…?) évente majd egy emlékeztető oltás a tartós immunitás fenntartásához.

  79. Óriási harc folyik az elmúlt egy évben a „legpocsékabb járványkezelésért” vívott globális közdelemben az országok között. Kétségtelen, hogy India jó eséllyel pályázik a címre, hiszen a harmadik hullám miatta van csúcson a világon: az országban elszabadult a járvány, az egészségügyi rendszer összeomlott, a kórházak nem fogadják a betegeket, és a járványhelyzet kedvez az új mutánsok kialakulásának. A legrosszabb hír pedig az, hogy India kudarca olyan negatív externális hatás lehet a világ országai számára, ami akár vissza is vetheti a vírussal szemben vívott globális harcot is.

    Elszabadult a pokol Indiában, amit az egész világ megszenvedhet
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210424/elszabadult-a-pokol-indiaban-amit-az-egesz-vilag-megszenvedhet-480028

  80. Az mRNS-alapú vakcinákról széles körben a Covid-világjárvány során hallottunk először, de fő alkalmazási területük a rák elleni harc lesz.

    A Covid ellen használt mRNS-vakcinákból jöhet a rák elleni védőoltás
    https://index.hu/techtud/2021/04/24/az-rns-vakcinak-hozzak-majd-meg-a-rak-elleni-vedooltast/

    Német tudósok rájöttek, hogy miért okozhat vérrögképződést az AstraZeneca koronavírus elleni oltása. A szakértők azt már korábban is megfigyelték, hogy az oltás által kiváltott immunválasz okozhatja a problémát, az viszont eddig nem volt világos, hogy a folyamat pontosan hogyan mehet végbe.

    Megvan az ok, miért vezethet trombózishoz az AstraZeneca vakcinája
    https://index.hu/techtud/2021/04/23/rajottek-a-kutatok-hogy-miert-okozhat-trombozist-az-astrazeneca-vakcina-oltas-koronavirus/

  81. Német kutatók úgy vélik, hogy sikerült azonosítaniuk azt a mechanizmust, amely révén az AstraZeneca koronavírus-vakcinája ritkán vérrögösödést okoz. Állításuk szerint a brit–svéd vakcina két összetevője, az adenovírus és egy kálciummegkötő elem okozhat súlyos problémát túlzott immunválasz kiváltásával.

    Eltúlzott immunreakciót válthat ki az AstraZeneca, ez okozhatja a vérrögöket egy német kutatás szerint
    https://telex.hu/koronavirus/2021/04/23/astrazeneca-verrogosodes-oka-magyarazat-vakcina-nemet-kutato-koronavirus

    Az Európai Bizottság hamarosan újabb szerződést köt a Pfizer és a BioNTech vállalatokkal 1,8 milliárd adag koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag beszerzéséről – jelentette be Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke az amerikai Pfizer gyógyszergyár belgiumi üzemében tett látogatása után pénteken.
    https://telex.hu/koronavirus/2021/04/23/europai-unio-bizottsag-pfizer-vakcina-szerzodes-ursula-von-der-leyen

  82. Bár Magyarországon a fertőzöttek számához viszonyítva a kezdetektől nagyon magas a koronavírus-halálozás, a sikeresen kezelt első hullám eredményeként tavaly ősszel nemzetközi összevetésben még nem volt sok magyar áldozata a járványnak. Október elején egymillió lakosra 81 haláleset jutott, aminél több mint hetven országban magasabb volt ez a mutató. Kevesebb mint hét hónappal később Magyarország (a törpeállamok nélkül) az első helyre ugrott ezen a szomorú listán egymillió lakosra vetítve közel 2700 elhunyttal.

    Egy látványos ábr arról, hogyan lett világrekorder Magyarország a koronavírus-halálozásban
    https://g7.hu/elet/20210424/egy-latvanyos-abr-arrol-hogyan-lett-vilagrekorder-magyarorszag-a-koronavirus-halalozasban/

  83. A fehérjealegység vakcináról…:

    A kutatók egy újfajta Covid-19 elleni oltással végeznek késői stádiumban lévő klinikai vizsgálatot: egy növényben termesztett vakcinával. A kanadai cég oltóanyaga tudományos szempontból régi, sikerrel alkalmazott, mégis briliáns megoldást alkalmaz: a növényekből kinyert oltóanyag pontosan úgy néz ki, mint a SARS-CoV-2 vírus, de csak egy váz, nem tartalmazza a kórokozó egyetlen génjét sem. Az első eredmények alapján nagyon hatásos lehet a dohányban termesztett dohányipar által finanszírozott oltás.

    Koronavírus: a dohányipartól jöhet a legjobb vakcina
    https://www.napi.hu/nemzetkozi-vallalatok/medicago-novenyi-termesztesu-vakcina-3-fazisu-klinikai-teszt-philip-morris.727696.html

  84. Olvasóink beszámolói alapján továbbra is elég nagy zűrzavar uralkodik a védettségi igazolványok körül. Van, aki úgy kapja meg, hogy még biztosan nem védett, más hiába vár rá hetek óta, és hiába érdeklődik róla hivatalos helyeken. Egyik olvasónknak a hazai bürokrácia lassúsága miatt végül saját költségén kellett PCR-tesztet végeztetnie, és most külön tesztet kell csináltatnia az igazolványához is. A levelekből az is kiderül, hogy a hazai hivatalos nyilvántartásokban elég nagy káosz van.

    Magának nem jött meg a védettségi igazolványa, mások kaptak, pedig nem járna nekik. A rendszer remekül működik
    https://telex.hu/koronavirus/2021/04/28/vedettsegi-igazolvany-adminisztracio-keses-kulfold-ellenorzes

  85. 91, Python:

    Valószínűleg az informatikai rendszer igen gyenge lábakon áll, pont annyira, hogy a milliónyi rákattintást a vakcinaregisztrációra – pár hete ha jól emlékszem – kibertámadásnak vélték…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük