(3464) Mutánsok

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

 

A koronavírus mutánsok gyorsan terjednek

2021 a 89. év

A koronavírus  mutánsok   Németországban   nyaktörő  sebes-séggel terjednek.  A kutatók  meglepődve kérdik,  mitől  ilyen rettenetesen fertőzőek? És Izraelben miért fertőznek meg oly sok fiatalt?

Világszerte az embereknek elege van a karantén előírásokból. Ennek fényében elmondható, hogy a tudomány megtette a magáét, rekordidőben álltak több helyen is elő a vakcinával. Azonban, a vírus még nagyobb sebességgel állt elő a mutációkkal.

A Helmholtz Fertőző Betegségek Kutatási Központjának munkatársa, Michael Meyer – Hermann részére egy dolog kristály tiszta: „a vakcina nem fog segíteni minket abban, hogy a fertőzési sebességet lelassítsa, mind addig, amíg a társadalom fiatal tagjai nem lesznek immunizálva.” Na és mi van a tavaszi és a nyári magasabb hőmérséklettel? Egy kicsit segíthet – gondolja Mayer-Hermann – mert a fiatalok sokkal több időt töltenek a szabadban. „De egymagában ez nem lesz elégséges.”

Ráadásul a Dél Afrikai és a Brazil variánsoknak van egy különlegesen kellemetlen tulajdonsága. Először is azok, akik átestek a fertőzésen, újra fertőzhetőek egyazon variánssal. És a vakcina – úgy tűnik – hatástalanabb az új törzsek esetében.

Úgy tűnik, hogy a mutánsokkal egy teljesen új járvány ütötte fel a fejét. Németországban jó irányba mentek a dolgok. Az új esetszám folyamatosan csökken, a megszorítások a látszat szerint működnek. Most azonban az erősen fertőző mutánsok, elsősorban a B.1.1.7 vírus variáns terjed, az, amelyik lerohanta az Egyesült Királyságot, és néhány hét alatt Portugáliát világ elsőre léptette elő az esetszámban. Elkerülhetetlenül Németországban is rekordfertőzést fog okozni. Nem az a kérdés, hogy a veszélyes mutáns megállíthatatlanná válik-e vagy sem, hanem az, mikor?

A helyzet az ország vezetőit nehéz döntésre sarkalják. Vagy elrendelik az örökös karantént, amiből csak ritkán, rövid időre lehet lazítani, katasztrofális gazdasági következményekkel. Vagy a gazdaság érdekében fellazítás, ahol a mutáns szabadon garázdálkodhat. Ez esetben a napi fertőzöttek száma az egekbe emelkedhet, sok-sok elhalálozással, beleértve fiatalabb embereket is, hosszútávon fennmaradó szimptómákkal, és új mutánsok folyamatos előfordulásával.

Egyértelműen világos, a magas fertőzési ráta és az egyre több fertőzött ember a vírus részére szabad szaporodást jelent, ami új mutációk kialakulását segíti elő. Ez a legtöbb esetben kevésbé veszélyes törzseket teremthet meg, de jelenthet veszélyesebbet is, ami ellenáll a vakcinának.

És akkor mivel néz szembe az ország? Úgy tűnik, hogy a pandémia egy furcsa állapotba kerített minket, akiknek már eleve teli van vele a hócipőnk. Mérgesek vagyunk, bár kaptunk egy rövid haladékot, amikor minden attól függ, hogy viselkedünk és mire szánjuk el magunkat.

Nem lehetetlen leállítani a mutánst egy szigorú leállással, amit most láthatunk az Egyesült Királyságban és Írországban. De az lehetetlen, hogy fenntartsuk a szigorú leállást addig, amíg a népesség jelentős hányadát nem oltják be nyárra vagy őszre. Vajon mennyi lazítás lehetséges anélkül, hogy újra elveszítsük az ellenőrzést a vírus felett? A válasszal a politikusok és a tudósok az egész világon birkóznak. A német kormány úgy döntött, hogy a jelenlegi szigorításokat legalább március 7.-ig meghosszabbítják.

Az epidemiológusok számításai szerint katasztrófát jósolnak, ha a könnyítéseket most vezetnék be, akár csak az általános iskolák alsó tagozatainál.

Meyer-Hermann szerint a jelenlegi megszorítások még arra se elegek, hogy az új variáns exponenciális terjedését megakadályozza. Azt állítja, hogy a harmadik hullám úton van.

Meyer-Hermann modellje mellett a szomszédos országok adatai jól mutatják, mi fog Németországgal történni.

Az angol kutatók bemutatták, hogy a B.1.1.7 mutáns délen kezdtek terjedni, majd haladt északra. Közben az is kiderült, hogy a mutáns terjedésének a leállításához milyen komoly leállásokra volt szükség. Izraelben kiderült, hogy a vírus ki tud kerülni még egy komoly oltási stratégiát is. Ráadásul az a kellemet helyzet állt elő, hogy a vírus elkezdte fertőzni a gyerekeket is.

A B.1.1.7 mutánsra jellemző adat gyorsan elévül. A két hete a Robert Koch Intézet jelezte, hogy Németországban az angol változat jelenléte 5,6 %. Ez múlt hétre 11,2 %-ra változott. Jelenleg több mint 20 %-nál tart. Ez azonban nem lepte meg a virológusokat. Semmi ok arra, hogy a fejlemények Németországban mások lennének.

Az angol mutáns reprodukciós rátája 1,3, Ezek szerint húsvétra Németországban a napi fertőzöttek száma meg fogja haladni a 30 ezret a kiterjesztett karatén ellenére.

Meyer – Hermann modellje szerint, ha most lazítanának a megszorításokon a B.1.1.7 mutáns valamikor márciusban átvenné a vezetést a fertőzöttek között.

Még mindig nem világos, hogy a B.1.1.7 mutáns miért ilyen fertőző. De arra rájöttek, hogy mi jár közbe, amit N501Y-nak neveztek el, ami kihat a gazdasejthez való kötődésre. Az első észlelések szerint a fertőzéshez sokkal rövidebb idő kell. Ennek megfelelően a „közeli kontaktus” meghatározását meg kell változtatni.

Elsőre úgy tűnt, hogy az új variáns arányosan több pácienst öl meg, mint a korábbi SARS-CoV-2 vírus, egyszerűen azért, mert sokkal több embert fertőz meg. Egészen friss adatok szerint az derült ki, hogy a betegség veszélyesebb lefolyását is okoz. Reális veszély áll fenn arra, hogy a B.1.1.7 variánssal történő fertőzés könnyebben vezet halálhoz, mint más törzsek, az angol, január végén kiadott jelentése szerint.

 

A B.1.1.7 variáns márciusban dominánssá válik

A jó hír az, hogy a most rendelkezésre álló vakcina elfogadható védelmet nyújt a B.1.1.7 variáns ellen. De a Dél Afrikából származó B.1.351 és a Brazíliából származó P.1 variánsok több problémát adnak. Ennek a két SARS-CoV-2 variánsnak egy másik mutációja van a genomjában: E484K. Mint egy horror filmben. Az amerikai fertőző betegség specialistái eeek mutációnak nevezték el.

Dél Afrikában végzett kísérletek bizonyították, hogy segíti a vírust az áldozat immunrendszerének a becsapásában. A kutatók összekeverték a mutáns vírust a COVID-19 betegségből felépült páciens vér szérumával. Kiderült, hogy az antitestek a mutáns vírust csak csekély mértékben tudták közömbösíteni. Ez azt jelenti, hogy a Dél Afrikai mutáns meg tudja fertőzni azokat, akik már átestek a COVID-19 betegségen, vagy legalábbis meg voltak fertőzve a SARS-CoV-2 vírussal. Tehát azokat, akikről úgy tudjuk, hogy immunisak. De ez azt is jelenti, hogy monoklonális antitestek gyógyító alkalmazása nem lesz sikeres. Valamint, a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák kevésbé lesznek megbízhatóak.

„Azok a vakcinák, amiket a korábbi variánsokhoz készítették elveszítik hatékonyságukat” – állítja Alex Sigal, a berlini Max Planck Intézet Fertőző Biológia részleg vezetője (Dél Afrika, Durban). „Ez a legdrámaibban az AstraZeneca vakcinájánál vált nyilvánvalóvá.”

A vakcina hatékonysága 10 százalékra csökkent az előzetes, nem reprezentatív eredmények szerint. „A megoldás az új variáns célbavétele egy módosított vakcinával” – mondja Sigal – „Most mi azt ellenőrizzük, hogy az új antitest alkalmas-e az új és a régi variáns esetében is. Ha válasz igen, akkor ez a megoldás.

Úgy tűnik, az evolúció előnybe részesíti azokat a mutánsokat, ahol az immunrendszer hatásos a korábbi, kevésbé veszélyes SARS-CoV-2 vírusokkal szemben. Angliában a B.1.1.7 tovább mutált, amik lehetővé tette, hogy azok is megfertőződhessenek, akik korábban kigyógyultak a koronavírus fertőzésből.

„A vírusok mindig mutálnak.” – mondja Barrett – „Olyan félelmetes mutációk, mint az E484K a B.1.1.7 variáns tetejére, elkerülhetetlen volt.”

Pontosan ez történik, ha a tömeges beoltás olyan lassú, mint most az Európai Unióban tapasztalható. Amikor a fertőzési ráta magas, a SARS-CiV-2 adaptálódik. „Ezért fontos, hogy az új fertőzések számát minél alacsonyabban tartsuk, a világon mindenütt.”- nyilatkozott Barrett.

Felmerül a kérdés, abban az esetben, amikor a fertőzési ráta magas, mint most Németországban, okos dolog-e megnyitni az iskolákat? Mert a nyitással hagyjuk, hogy a B.1.1.7 szabadon garázdálkodjon. – figyelmeztet Meyer-Hermann.

Az vitathatatlan, hogy az iskolák az a hely, ahol sokan találkoznak, hozzájárulva a fertőzéshez. Ráadásul egy osztrák tanulmány  kimutatta, hogy a gyerekek éppen úgy fertőződhetnek, mint a felnőttek. Izraelben ugyanerre jöttek rá. Már nemcsak az időseknek van mitől félni.

Sajnos minél több ember kapja meg a védőoltást, annál valószínűbb, hogy a variánsok terjedni fognak azokkal szemben, amikre a vakcinák nem annyira hatékonyak.

A vakcina gyártók már is teljes gőzzel dolgoznak új vakcinákon, amelyek reményeik szerint hatásosak lesznek az új variánsokkal szemben. De amikor ezeket elkezdik felhasználni, egyben ösztökélik a vírus evolúcióját. És ez, minél több ember vesz benne részt, annál gyorsabban következik be.

„A vírusok evolválódnak a túlélés miatt” állítja Mallon a dublini betegség specialista. „Ha ezt nem veszed tudomásul, sose fogsz tudni hatékonyan küzdeni ellenük.”

Forrás: Der Spiegel

Az utolsó percben érkezett: A whopping 240 mutated coronavirus strains have been discovered across India, health officials have said, warning that some of them may potentially be more infectious, and may even be capable of evading immune response altogether.

Fordítás: India szerte meglepően 240 koronavírus mutáns törzset fedeztek fel,  jelezték az egészségügyi szervek. Egyúttal figyelmeztettek ara, hogy némelyik potenciálisan fertőzőbb lehet, és az se kizárt, hogy teljes mértékben kikerülhetik az immunválaszt.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

219 gondolat erről: „(3464) Mutánsok

  1. Most fog igazából vizsgázni az oltási kampány, amit Izraelben folytatnak.
    A pillanatnyi jelek szerint minden jól halad, a beoltottaknál drasztikusan csökkentek a kritikus számok, el is kezdték a lazításokat.
    Ráadásul az oltási kampány pont egybeesett az új hullám felfutási szakaszával, egy darabig még nőttek is a számok az elején, ezt fordította meg az oltás annak ellenére, hogy már Izraelben is erősen terjed a brit változat, és a dél-afrikai is jelen van.
    Viszont az valóban igaz, hogy egyre több fiatal fertőződik meg, és jut kórházba, ami korábban ritkábban fordult elő.
    Viszont ők többnyire még nincsenek beoltva, az idős oltottaknál viszont nem látszik az új variánsok hatása egyenlőre.
    Ennek ellenére én is úgy vélem, az ügy nincs lefutva, a most következők lesznek kritikusak.
    Van aki azon a véleményen van, hogy a csökkenés nem is a vakcinának köszönhető, hanem egyszerűen a korábban is megfigyelhető hullámokhoz hasonlóan leszálló ágba került a járvány, habár ez nem magyarázza meg, miért válik ketté az oltottak és nem oltottak statisztikája.
    Másrészt tényleg nem tudhatjuk, mi lesz a vírus következő dobása.
    A jelenlegiek esetében azt mondják, hogy még ha le is csökkenti a vakcina hatékonyságát, de még ezeknél is megakadályozza a súlyos szövődmények kialakulását, és a haláleseteket.
    A mostani lazítás meg még inkább kiprovokálhatja, hogy tisztábban láthassunk.
    Ha most újra felfutnak a számok, és mondjuk a már oltottak között is, akkor az szomorú hír lesz.
    Ha viszont tovább folytatódik a csökkenés, és a kórházak felszabadulása, akkor lehet óvatosan bízni az oltási stratégiában…
    Csak akkor is az a baj, hogy az izraelihez hasonló átoltottságot nagyon sokára érhetjük el, addig viszont bőven robbanhatnak az új variánsok, ahogy azt a szomszédságban már láthatjuk.
    Egyébként az időnkénti nyitások a járvány szempontjából érthetetlen melléfogásnak tűnnek, ennek ellenére rendszeresek az európai országokban, amint javul a statisztika, hamar reagálnak rá.
    Gondolom, ezt biztonsági szelepnek szánják a lakosság felé, és amint bejön a papírforma, és újra nőnek a számok, akkor nyugodtan zárhatnak újra, mert mindenki láthatja, mivel járt a nyitás, nem kaphatnak olyan kritikát, hogy már rég fel kellett volna függeszteni a zárlatokat, és száguldanánk a szép jövőbe…
    A másik érv lehet erre az, hogy a fertőzöttek számát biztonsággal az egészségügy kapacitásán belül kell tartani, de nagyon az alá sem érdemes menni, mert közben a gazdaság pusztul, a betegségen átesés meg az oltások hatására rásegítve közelíti a számokat a védett népességhez szükségeshez.
    Viszont ehhez sajnos hozzátartozik az ehhez dukáló halálozási ráta.

  2. Esetleg ideje lenne a védőoltások MELLETT másféle hatékony, megelőzésre és korai gyógyításra is alkalmas módszert keresni. (Nagyon keresni sem kell már, elég lenne csak nyitott szemmel körülnézni.)
    Szlovákia, Bulgária, Macedónia mérföldekkel előttünk jár már a Covid-19 gyógyításával.

    https://www.bumm.sk/percrol-percre/2021/02/10/sajtotajekoztato-az-ivermektinrol

    https://trialsitenews.com/pharmacy-queues-growing-in-bulgaria-as-ivermectin-is-made-available-otc/

  3. Véleményem szerint eljött az igazság órája. Aki eddig rosszul bánt a testével, kihasználta, szétgyógyszerezte, túlzabálta, agyonkávézta, láncdohányozta, agyon stresszelte, végig éjszakázta stb. azt lehet el is viszi, de legalábbis NAGYON megfingatja. Jó hír, hogy sosincs késő változtatni.
    Tudom szar belátni, ha esetleg valamelyik előbb felsorolt (vagy fel nem sorolt, mert estig lehetne irni) pontban sajnos elb@sztam az egészségem, de jobb későn, mint soha. Mindennek oka van, ez sajnos itt is igaz. Kérlek benneteket NE engem szidjatok. Amit irtam, azok kellemetlen TÉNYEK.

    Szerintem a naponta közölt adatoknak SEMMI közük a valósághoz, meg járványügyi szakértőkhöz. Nemtom feltűnik-e, hogy _minden_egyes_kurv@_nap 100 plusz-minusz 10 ember hal meg? amikor volt, hogy majd 8000 ember feküdt bent, most meg csak 3500??? Az úgynevezett szakértők minden bizonnyal meg vannak véve „kizárólag az oltás a megoldás” stb szövegeket nyomnak, mikor ha fertőzött vagy, akkor 10 nap alatt MAGÁTÓL elmúlik a betegség??? :)))
    EMBEREK csak kéne már egy kicsit gondolkodni ezeken, a rettegés helyett, amit ez a mai cikk is sugall (bocs Tibor bá, tudom téged a legjobb indulat vezetett, csak tájékoztatni szeretnéd az olvasókat).

  4. 2. Delp
    Köszi a TrialSite linket
    Ott lehet olvasni a következőt:

    A Wall Street Journal egyik február 18-i véleménycikke reményeket és esetleg egészséges szkepticizmust kelt, amelynek címe és tézise a következő: „ Áprilisig meglesz az állomány immunitása ”. A szerző Dr. Martin Makary, a Johns Hopkins Egyetem egészségpolitikai és menedzsment professzora, valamint közegészségügyi szakértő. Megjegyzi, hogy a média éppen arról a drámai tényről számol be, hogy a COVID-19 esetek 77 százalékkal csökkentek csak az elmúlt hat hétben. Nagyrészt ez az, „mivel az előzetes fertőzéssel szembeni természetes immunitás sokkal gyakoribb, mint amit tesztekkel lehet mérni”. Néhány statisztikát alkalmazva az esetadatokra arra következtethetünk, hogy az Egyesült Államokban az 55 százalék körüli természetes immunitás van. Ezzel párhuzamosan az oltások is beindultak, és az amerikaiak 15 százaléka oltást kapott, és az arányuk gyorsan nő. Ezen tényezők alapján: „Van ok azt gondolni, hogy az ország a fertőzések rendkívül alacsony szintje felé versenyez. Mivel egyre több ember fertőződött meg, akiknek többségének enyhe tünetei vannak, vagy nincsenek tünetei, így kevesebb amerikai marad aki fertőződhet.

    https://trialsitenews.com/pharmacy-queues-growing-in-bulgaria-as-ivermectin-is-made-available-otc/

  5. Üdv mindenkinek,
    Kína 11 új esetet jelentett tegnap.
    Ez hogy lehet?
    – csalnak ?
    – oltanak saját cuccal , fénysebesseggel ?
    – brutál szigorral bezárva/elszigetelve tartják azokat, akik fertőzöttek vagy csak egyet is tüsszentenek, így nem tud terjedni a vírus.

    Érdekelne, ki mit gondol erről.

    Véleményem szerint egyébként április- májustól újra érthetetlen módon le fog csökkenni az esetszám, és megint beindul az össznépi mászkálás Európán keresztül

  6. A „Vaccination: The Beast of the Beast” címet viseli egy könyv, amelyet matt rc mason adott ki egy újságíró és szerző által 2017. novemberében, jóval azelőtt, hogy az mRNS-ek megjelentek volna.
    A tudósok és az orvosi szakma körülbelül tíz százalékát tudja annak, ami az emberi immunrendszerben történik, és bár ezeknek a betegségeknek a többsége nem súlyos a legtöbb ember számára, azt mondják nekünk, hogy hagyni kell, hogy keveredjenek a testünkkel. Minden visszatérés lehetősége nélkül – az eredeti a természeti állapothoz! ”
    A vakcinák sok ember számára egy egyszerű cselekedet az életben, és a társadalom sok tagja megkönnyebbülten fogadja el a csípést a betegség elleni védelemként, de sajnos a kép nem igazán ilyen egyszerű. Feltételezve, hogy valami rosszul történt az oltással, az Egyesült Államokban, Ausztráliában vagy bárhol máshol nincs jelentős testület, amely felvetné a kérdést vagy megváltoztatná a gyógyszeripart. ”

  7. Én azt is hozzátenném, hogy most indul be az influenza szezon is.
    A mi településünkön a helyi iskolát 1 hétre bezárták, mivel a gyerekek kb. fele megbetegedett (láz, torokfájás, nátha, hányás, fosás).
    Ha a covid az influenzával együtt kezd el tombolni, az nagyon durva lesz.

  8. Nagyon sok butaság van ebben a cikkben.

    „Sajnos minél több ember kapja meg a védőoltást, annál valószínűbb, hogy a variánsok terjedni fognak azokkal szemben, amikre a vakcinák nem annyira hatékonyak.

    Ez hülyeség, a mutációk terjedése a vakcinációtól független. Ez nem úgy megy, hogy vagy egyiket kapod el vagy a másikat, ha nem kapsz vakcinát akkor mindkettőt elkaphatod, a variánst is. Ha kapsz vakcinát akkor megúszhatod azt ami ellen véd, de a variánst ugyanolyan esélyed van benyelni, mint aki nem kapott semmit, vagy a másikon már átesett.

    „A vakcina gyártók már is teljes gőzzel dolgoznak új vakcinákon, amelyek reményeik szerint hatásosak lesznek az új variánsokkal szemben. De amikor ezeket elkezdik felhasználni, egyben ösztökélik a vírus evolúcióját. És ez, minél több ember vesz benne részt, annál gyorsabban következik be.”

    Nettó ostobaság. A vírust nem ösztökéli semmi nagyobb mutációra, a mutációk véletlenek, a vakcinációtól függetlenek. Ha nem oltunk, és nem szorítjuk vissza a vírusfertőzést, akkor több ember kapja el. Minél több ember kapja el, annál nagyobb az esélye a mutációnak. Magyarul az oltás a legjobb fegyver a mutáció ellen.

  9. Az az igazság hoy a turizmus valószínű kiesik idén is.Nem a belföldi hanem a nemzetközi.Namost sok vendéglátoós töknre megy a világban.Bár mindet nem sajnálom,mert akiknek a belvárosban van 2-300milliója üzemeltetni egy éttermet annak van bőven 10-20-50 millió rartaléka. Viszont van sok turizmusból élő étterem,vendéglátó, aki feléli a tartalékát.
    Mondjuk ha a fapados cég elküldi a dolgozóit azok el tudnak helyezkedni pl. gyárban , akárhol mert munka van.Ha a welness szálloda elküldi a dolgozóit akkor a dolgozók szintén el tudnek jelenleg helyezkedni máshol.A welness tulaját nem kell sajnáln mert 10 -100 milliókkal játszik.
    Ezzel azt akarom modani hogy a turizmusból kieső embereket szerintem fel tudja szívni a munkaerőpiac (most jelenleg) mert jelenleg nincs válság sem . ÉS más ágazatok mennek.Pl az emberek utazás helett külyüt,bojlert ,stb rendelnek otthonra ami prögeti a gazdaságot, így a felszolgáló pultos most lehet egy bojler össszeszerelő poerátorként helyezkedett el.
    Nem azt látom (most még) hogy piszkosul beszakadt volna a gazdaság.Az utakon olyan 5-10 milliós autók .
    Persze lehet hogy érik a gazdasági összeomlás is és ahogy Tiborbá írta az emberiség negy szarban lesz/van.
    Az is érdekes hogy épp most (pké hogy választások lesznek) van pénz Orbánnak lakástámogatásra,25 év alattiak adómentességére meg egy csomó támogatársra.Hát ez még nem válság.
    Kérdés hogy mikor bukik a gazdaság az EU-ban és világszinten? Vajon meddig húzzák a turizmusból élő olaszok,görögök,spanyolok? Turista nem lesz és majd jön rájuk az 50 fokos meleg nyaranta?

  10. 9: Miért esne vissza a turizmus? Tavaly is pörgött a nyár, idén duplán fog pörögni. Ősszel meg oltatunk újra, akkor már bárki számára azonnal elérhető vakcinával, aminek egy része már az ismert újabb variánsok ellen is tökéletesebben véd (Pfizer – Moderna nagyon egyszerűen módosítható, ez is nagy előnyük a többivel szemben)

  11. 10.Ir01

    A nemzetközi turizmusra gondoltam hogy nem igen indul be nyáron.Nem igen látunk majd Pest utcáin külföldieket,vagy az olaszok sem lesznek tele turistákkal (szerintem) .A belföldi turizmus az biztos bedurran, mert tavasszal majd mindenki menni akkar kirándulni meg a balcsira.(Persze majd jó drága lesz minden szálláshely) .
    —–
    Más:
    itt van Gail újabb cikke:
    https://ourfiniteworld.com/2021/02/03/where-energy-modeling-goes-wrong/
    Jókat ir a mama, sok adatot és összefüggést levezet, de az a baj hogy mire végigolvassa az ember nincs benne semmi számszerű, konkrét megfogható dolog. Jó tudom azt nem írhatja le hogy 2021 végére gazdasági összeomlás lesz , vagy pont ez meg az lesz , sok munkája van a cikkírásban az biztos, de én mire a végére érek ott lesz a kérdőjel hogy most mi van???
    Ha esetleg valaki ki tud többet hámozni a cikkből mert szeret ilyet olvasni annak röviden kíváncsi lennék a véleményére:D Mert lehet valóban itt kopogtat az összeomlás ami hirtelen jön majd:D

  12. 8 Ir01
    Valószínű, az akar lenni a lényeg, hogy a vakcinák nélkül igaz, sokkal több mutáció keletkezik, de nincsenek kitéve evolúciós nyomásnak, mert ugyanannyi eséllyel tudnak szaporodni, mint az eredeti.
    Ha beoltják a lakosságot, akkor ritkábbak lesznek a mutációk is, viszont azok tudnak jobban terjedni, amelyek ellen nem hat a vakcina, ezért kiválogatódnak, és átveszik a vezetést…
    Ebből az következik, hogy az oltás rövid távon segít, hosszabb távon meg nem, mert előbb utóbb lesz olyan változat, amelyik már kiröhögi.
    De így versenyfutás lesz a vírus és a vakcina evolúciója között…

  13. A kaliforniai rekombinációra figyelnék, de nagyon…!
    https://www.newscientist.com/article/2268014-exclusive-two-variants-have-merged-into-heavily-mutated-coronavirus/

    Az RNS vírusoknál nem meglepő dolog egyébként a rekombináció, csak hát előrevetíti a nem túl fényes jövőt, hogy bizony itt minden évben oltakozni kell, hogy Tisztifőorvos Cevíliánk új magyar szavát használjam. Nagyon nem úgy lesz, ahogy azt sok politikus és állampolgár elképzelte a vágyai által, hogy akkor mindenkit oltsanak le minél gyorsabban és ha megvan a nyájimmunitás akkor minden úgy megy egyből mint ’20 előtti világban. Lesz még itt sok mutáció, és sok-sok új altváltozata első körökben a vektor és az mRNS vakcináknak. Az elölt vírusra alapuló oltások gyorsan ki fognak kopni, de a vektor vakcinák is hamar eltűnek (1-2 év) a SARS-CoV-2 elleni küzdelemben az ezeknél vektorként használt adenovírusok ellen az oltottakban kialakuló immunitás miatt. Majd maradnak az mRNS típusú vakcinák a COVID-19 elleni védőoltásoknál, és 1/2-1 évente újraoltják a populációt az új mutációk ellen. Aztán amikor kb. 1-3 év múlva lesz már elegendő gyártókapacitás kb. 6,5-7 milliárd ember viszonylag rövid idő alatti átoltására akkor majd megfogható lehet a COVID pandémia. Addig bizony ezeket a köröket fogjuk futni, amelyeket most tapasztalunk.

    https://qubit.hu/2021/02/19/a-mutansok-gyorsabbak-mint-a-vakcinak-itt-a-jarvany-harmadik-hullama

  14. Izraelben már a teljes lakosság több mint 70 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltást, ez a vakcina első tömeges éles tesztje. Nagyon biztató eredményeket hozott: a vakcina 89-94 százalékban védett a fertőzéstől.
    https://qubit.hu/2021/02/22/az-izraeli-tomegoltasok-alapjan-nemcsak-a-betegsegtol-hanem-a-fertozestol-is-ved-a-pfizer-vakcinaja

    De azért a madárinluemza sem tűnt el, és az oroszoknál bizony komoly dologra lettünk figyelmesek, ami nem jó előjel.

    Most először mutatták ki a H5N8 nevű madárinfluenzát emberekben – adta hírül a BBC.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210221/uj-emberre-atterjedo-madarinfluenza-bukkant-fel-oroszorszagban-470826

  15. 5 BAB
    Szerintem hazudnak.

    7 Chani
    Biztos, hogy az influenza?
    Gyerekeknél gyakran gyomor-bélrendszeri tüneteket okoz a kovid. Éppen olyanokat, amiket leírtál.

  16. 17. Ábel

    Játék a számokkal. Nem is értem ilyen grafikonnak amúgy is mi értelme van. Pár nap és a 100%-ot is át fogja lépni, mivel kumulatív. Az összes beadott adagot osztja a lakosság számával. (Persze a köz véleményének
    befolyásolására alkalmas, hogy bezzeg a Zsidók már milyen jól állnak, milyen sokan oltakoznak…)

    Izraelben, tegnapig a lakosság 50,5%-a kapott legalább egy oltást és 34,5%-a túl a kettőn vagy, amennyi a védelem kialakulásához szükséges. ( A furcsaság számomra az, hogy az előző két százalék összege pont kiadja az általad is említett 85 %-ot. Pedíg a több oltásnak az egy oltás részhalmazának kellene lennie. Még akkor is, ha nem mind Pfizer oltás és elég az egy dózis is. Legalábbis a grafikonok magyarázata szerint nekem ez az értelmezés jön le.)

    Tehát a világ számára közölt adatok szerint a következtetésed valahogy így hangzana: Két hete voltak 25,5%-nál, tehát mostanra a lakosság egy negyede védett.

    A forrás ugyanaz:
    https://ourworldindata.org/vaccination-israel-impact

  17. 18: Aha, szóval csalnak: összeadják az első és a második dózist. Még jó, hogy valahol kifejtik korrektül is.

  18. 16: Így van Tibor bátyám. És mivel most a humán influenza járvány is elmaradni látszódik, ez a madárinfluenza törzs nagy valószínűséggel nem fog emberi influenzával találkozni, amiből akár egy újabb fajta „spanyolnátha” is kialakulhatna. Azért linkeltem, hogy azért ha humán influenza járvány a COVID miatt jelenleg nincs a bolygón, attól még nem tűnt el az influenza vírus sem!

  19. Kíváncsi leszek, hogy ugyan ezt el fogjuk-e érni covidnál, mint az R faktoros mindenre rezisztens bacikkal… 😉

    Emlékszem is, hogy Tibor bá’ írt erről egy posztot, hogy tessék végig szedni az antibiotikumot, különben magunk tehetünk arról, hogy kitenyésztünk magukban egy mindenre immunis bacit.

  20. 17: A grafikon nézegetésekor számold bele azt is, hogy idő kell az immunitás kialakulásához az oltottak körében, nem az első oltás másnapjától kezdve védett.
    1. oltás + 3 hét + 2. oltás + 1 hét szükséges a védelem teljes felépüléséhez, szóval akit 1-2 hete oltottak, az még közel ugyanolyan eséllyel elkaphatja a kórt.
    Másrészt meg aki elkapja, annál is csak 5-7 nap után jelentkeznek általában a tünetek, így nem kerül be előbb a statisztikába, hacsak (pl kontaktkutatás miatt) PCR teszttel előbb ki nem szűrik.

  21. Python, Ábel
    Az izraeli adatokhoz:
    A 85%, az a 60 év feletti egy vagy két oltást kapottak aránya, nem a teljes lakosságé.
    És valóban éppen 85 a 100 lakosra jutó oltások száma is, ami itt zavaró lehetett.
    És ezeknél zuhanórepüléssel megy lefelé a megbetegedések, és halálozások száma.
    Az 50% a teljes lakosságból a legalább egy oltást kapottak aránya, és már itt is érezhető a javulás.
    A 35%, az a két oltást kapottak aránya a teljes lakosságból.
    Ami viszont nem akar csökkenni, az a fiatalabbakat érintő esetek.
    Azért azt hozzá kell tenni, hogy ezek a biztatóan csökkenő számok még mindig messze vannak a korábbi hullámok minimumánál, csak Január 15-höz képest csökkentek látványosan.
    Viszont az átoltottság még mindig messze jár a feltételezett nyájimmunitástól, ettől még ne akarjunk csodát várni, de az oltottaknál tapasztaltakra érdemes odafigyelni.
    Én nem is nézek más országokat, mert ez most a világ kísérleti laborja, ami itt kiderül, az megszabja a stratégiát máshol is.
    A mutánsokat illetően meg szintén azt mondom, az is le lesz tesztelve, mert ott van már az is.
    Ha el kezd emelkedni a már oltottak között is a megbetegedések száma, az egyértelműen bizonyítaná a félelmeket.
    De ha nem, akkor optimisták lehetünk az első menetben…

  22. 23: hubab, tisztában vagyok az izraeli számokkal, arányokkal. 😉 De most mindenki az adataikat figyeli, hisz kvázi a világ oltási laborja az ország, legalább is az mRNS vakcinák tekintetében.

  23. Müller Cecília az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján hivatalosan elismerte, hogy az eddig számontartott brit koronavírusmutáció mellett más mutáns is megjelent Magyarországon. Ennek két okból van nagy jelentősége, egyrészt az új variánsokról már tudjuk, sokkal fertőzőbbek és egyre többen kerülnek kórházba miattuk. Másrészt kérdéses, hogy a hazánkban alkalmazott vakcinák mennyire lesznek hatékonyak az új mutációkkal szemben. Ezek miatt előfordulhat, hogy a nyájimmunitás eléréséhez nagyobb átoltottságot kell majd elérnünk a jövőben, amely egyben azt is eredményezheti, hogy az érvényben lévő korlátozó intézkedéseket később lehet majd feloldani.

    Müller Cecília: a brit koronavírus mellett más mutáns is megjelent Magyarországon
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210222/muller-cecilia-a-brit-koronavirus-mellett-mas-mutans-is-megjelent-magyarorszagon-470956

  24. 25 – Python:
    Ha Magyarországban van mutáns, az azt jelelenti, hogy a határon fertőzött emberek ki-bejárnak. Hogy egy kurva határt ne lehessen lezárni!

  25. 2 Delp
    Követed az aktuális híreket?
    Szlovákia, amely szerinted mérföldekkel jár előttünk, az egészségügyi összeomlás küszöbén áll.
    Persze nemsokára mi is ott leszünk, ha nálunk is szétfut a brit változat…

  26. Ne aggódjatok Kedves Rettegők,
    az Örök Életet Biztosító Elixír vakcinátokat megkapjátok;
    mert este 8 után a nyílt utcán gyilkol a kamukavírus.
    Ezért szirénáznak 0- 24- ig a mentők, mindenütt, úgy, hogy már senki nem bír aludni.

    A kaszinók szennyvízében pedig már a szváziföldi, 0,325% halálozásnál sokkal- de sokkal halálosabb gyilkos mutáncsot is kimutatták:

    https://index.hu/kulfold/2020/06/26/tavaly_marciusi_szennyvizmintaban_mutattak_ki_a_koronavirust_barcelonaban/

  27. Én úgy érzem, ez ügyben a legfontosabb dolog amit meg kellene tenni az,hogy a határokon a személyi átjáró forgalmat teljesen le kellene állítani.Árúforgalom,kereskedelem minden további nélkül mehetne,de a személyi forgalom akár ,tárgyalásra megyek,akár világot látni megyek totálisan le kellene állítani.Csak hát erre képtelen az emberiség.Egyszerűen kifejezve a szokásainkat és elsősorban a gazdasági helyzetünket nagyobbra tartjuk mint az életünket.A mutánsok terjedését kizárólag ezzel a lépéssel
    lehetne megakadályozni,hogy elérjenek minket,illetve ,hogy további mutánsok keletkezzenek. Talán a vírusok is azt sugalják,hogy elég a nagy népvándorlásból,a globális össztársadalmakból,elég a nagy népsűrűségből,hiszen ezek a megnyílvánulások melegágyai a vírusok szaporodásának,terjedésének.

  28. 3. szor kaptam el a vírust. Mindig az első körben.
    Az elsőt tavaly márciusban, aztán október és ezt a mutáns izét talán 2 hete.
    Meg kell mondjam, kellemetlen. Van légszomj, szívdobogás, és kurva nagy fáradság érzés, illetve depressziós érzés is.
    Kibírható, de van akinél allergiás reakciót vállt ki, na az a veszélyes.

  29. 27 hubab
    Úgy értettem, hogy ott hivatalosan legálisan hozzáférhető lett/lesz az ivermektin, amivel ha a kovidos beteget korán, a tünetek jelentkezésekor elkezdik kezelni, a betegnek jó esélye van a gyors (otthoni) javulásra és arra, hogy nem lesz szüksége kórházi kezelésre, és nem lesznek szövődményei, tartós egészségromlása és elhúzódó „long hauler” kovidja sem.
    Nálunk még mindig a „maradjotthon-szedjéllázcsillapítót-imádkozzhogymeggyógyulj” megy.
    Ha már annyira rossz állapotba kerül, hogy indokolt a kórházi ellátás, akkorra sokkal nagyobb rombolást végzett a vírus a szervezetében, kevesebb esélye lesz a teljes gyógyulásra.
    A kovidos betegek korai és hatékony gyógyítása az eü terhelését is enyhítené.

    Fontos információkat összefoglaló interjú egy orvossal, aki maga is átesett a kovidon:
    https://www.bumm.sk/turmix/2021/02/01/mit-kell-tudni-a-koronavirus-elleni-szerrol-az-ivermectinrol

  30. 29 – Jacksoon:
    Nem idézem PCR-t, lefordítom a cikkeit.
    Hogy ehhez mit szólok? Senki se tökéletes- Még én se. 😀

  31. Nem provokációnak szántam. Inkább az látszik belőle hogy óriási mértékű káosz van. Orvos ajánl és olt közben másik ellenzi, nem csoda hogy sokan kivárnak, szkeptikusak. Bálint infoja lehet érdekes, hogy náluk mi van, de ott is jön a jó idő ami megint módosító tényező.

  32. 34 – Jacksoon:
    PCR politikai elemző. Nem kellene neki más témában nyilatkozni. Amiket ír az egész egyszerűen hajmeresztő.

  33. Pont ezt mondom. Még sok orvosnak sincs lövése sem erről de még te is írsz róla bőven mert bevonzza az olvasókat. Média is tolja izomból. Senki nem akar lemaradni. Nagy a zaj, káosz, fejetlenség. Lehet egy matematikusnak statisztikai alapon lassan jobban elhiszem a mondandóját.

    Mindenesetre még ha nem is annyira súlyos mint azt sokan mondják vírus bizony van. Mutációkról talán kicsit később lehet mondani valamit, remélhetőleg nem lesz komoly és hamarosan a szomszédban is javul majd a helyzet.

    Válság még nincs de lassan beköszön az infláció réme ami adhat még egy nagy pofont a már kilábalástól optimista mámorban és fellegekben úszó lufiknak.

  34. 32 Delp
    Erre nem tudok mást mondani ebben az információs káoszban, mint hogy majd figyeljük, hogy fog jelentkezni a gyógyszer hatása a szlovák statisztikákban.
    Nem lehet pontosan látni, mi van a döntések hátterében. Az sem lehetetlen, hogy a szlovák kormány nem szakmai alapon, hanem a hangulat csillapítására, politikai alapon engedélyezte a gyógyszert, mivel tudják, hogy a lakosság jelentős része a háttérinformációk alapján bízik benne.
    De majd meglátjuk, a puding próbája az evés.
    A hivatalos magyar álláspont hátterét az alábbi cikk tükrözi:
    https://www.valaszonline.hu/2020/12/18/ezert-nincs-ivermectin-a-magyar-piacon-a-covid-csodaszer-mellozesenek-valodi-okai/
    Az ivermectinnek azért meglesz a lehetősége, hogy általánosan elfogadottá váljon, hiszen nem tiltott, sok országban használják, ha hatásos, akkor az ordítani fog a használó országok statisztikájából, és terjedni fog…

  35. 2021 február 23 kedd
    A worldometer pontatlan adataiban, a hétvége után sem mutatkoznak meg a gyorsabb terjedésű és nagyobb halálozási rátájú új virusvariansok következményei, amik logikusan több új fertőzöttet és halottat jelentenének.
    Tegnap hétfőn 286 184 új fertőzött
    és 6 587 halott.

  36. Ez a Szlovák kérdés is egy rejtély…
    A gyorsabban terjedő virusmutáció halálosabb? Mert korábban a csapból is az folyt hogy nem és hogy még az oltások is jók ellene.
    Akkor tulajdonképpen ez akár lehet jó is ? Ha gyorsan elterjed akkor hirtelen mindenkit megfertőz és akár nyájimmunitás lehet? Egyetlen probléma az egy idejű nagy számú nagyon rossz állapotban lévő betegek ellátása => ivermectin?

    Egyáltalán nem világos hogy ki jár jól vagy rosszul még. Lehet ahol enyhébb korlátozások vannak ott hamarabb lesz nyájimmunitás és az emberek is szabadabbak míg ahol nagyon nagy korlátozások vannak ott az emberek a falat kaparják, a gazdaság is tönkre megy és még a betegséget se sikerül kikerülni?
    Miközben a világ Bálintékra figyel.

  37. 39 Jacksoon
    A mutáns változatok gyorsabban terjednek, ez már önmagában megemeli a kórházi esetek és halálesetek számát még akkor is, ha a súlyos esetek ugyanolyan arányban fordulnak elő, mint a réginél.
    Elvileg hamarabb kialakulhat a nyájimmunitás, de ennek az az ára, hogy több lesz a beteg egyidejűleg, esetleg összeomlás is lehet.

  38. Szlovákiában totális káosz van. Otthon halnak meg a betegek. Nincs semmilyen gyógyszer, a háziorvosok már le se szarják, mi történik. A kórházakban biztos a halál, de férőhely sincs. A statisztikák teljesen zavarosak, senki nem igazodik ki rajtuk, nem tudják a valós állapotot. Nagyjából 3/4 millió fertőzött lehet. Az öregeket egy hét alatt viszi el, az 50esek két hét alatt halnak meg. 90 százalékban az angol mutáns fertőz… Eddig nagyjából 100000 halott lehet covid miatt.

  39. 42 – Infos:
    100.000 halott az 5 millió lakoshoz képest elképesztően magas. Bizztos, hogy a hír nem kacsa? ä/font>

  40. 42-43
    A valóság febr. 18-án:
    „Szlovákiában egyedül kedden mintegy hétezer új fertőzést mutattak ki a PCR-, illetve antigéntesztekkel elvégzett szűrések. A járvány halálos áldozatainak száma 105-tel 6168-ra emelkedett – derül ki a korona.gov.sk weboldalon közölt hivatalos kimutatásból. A kórházakban kezelt betegek száma meghaladta a 3800-at.”
    https://index.hu/kulfold/2021/02/18/szlovakia-egeszsegugyi-veszelyhelyzet-jarvany-virus/

    Egy biztos, valaki rendesen beterítette őket a brit mutánssal

  41. 42. Tibor bá: A Covid miatt nincs ill. nagyon hiányos az egyéb orvosi ellátás, ezért ennyivel több a halott tavaly ilyenkorhoz képest. A hopkinson láttam tegnap ezt az adatot.
    Ott tartunk, hogy műkedvelő felcserként megelőző kezeléseket végzek a házban, a faluban. Az a tapasztalatom, hogy a beteg emberek, ha figyelnek rájuk, nem halnak meg… csak egyedül. Privát szerencsém, hogy hittem Jakab Ferencnek, átnéztem, mit csinált és úgy néz ki, az azelasztin véd, és gyógyít is a kezdeti fázisban,az orrban elöli a vírust.

    A mult héten vallották be kormányszinten, hogy már nem tudják, mi mennyi…

  42. „Hozzátette azt is, hogy a brit variáns megjelenését nem tudták összefüggésbe hozni az utazásokkal, mivel az 400 főből csupán 10 személynél „azonosítottak ilyen helyzetet”.”

    https://telex.hu/koronavirus/2021/02/24/operativ-torzs-tajekoztato-02-24-1

    Valóban a nevében is szereplő brit mutáns nálunk termett meg.

    Teljesen hülyének nézik az embert!!!

    https://alapblog.hu/nem-politikusok-nem-mediavezerek-hanem-a-tokesek-tartjak-a-lelket-az-emberekben-a-jarvany-idejen/

    A cikkből nem is a tőkéses rész az érdekes, hanem az àltalános bizalomvesztés az elitben, a politikusokban világszerte.

  43. Szia Mindenki! Már rég jártam erre. Bocsi hogy belekontárkodom a mélabúba, de találtam egy megoldást erre a mizériára. Olvassátok el az alábbiakat és ha érdekelnek a részletek szívesen megosztom”
    ……………………………………………….
    Működik!
    Még valamikor a pandémia első szakaszában egy videóból kaptam egy tippet. Jobban mondva, inkább ekkor tudatosult bennem egy ötlet, ami
    Dr Rife, még a múlt század elején talált föl, amit rendesen el is felejtett mindenki. Amiben leírta, hogyan lehet elektromos árammal vírusokat, baktériumokat, parazitákat kiirtani a szervezetünkből.
    Az ötlet egyszerű, itthon megvalósítható, egy átlag barkácsolónak is.
    Az egész olyan hihetetlenül egyszerű, de úgy voltam vele, mint Jánosbácsi anno a Téeszcsében, „Tejem is van, időmis van, mé ne szoptassak.”
    Megépítettem.
    Letöltöttem a netről a Covid frekvencia csoportot, már van ilyen, elkezdtem.
    Kicsit szkeptikusan teszt alá vontam, persze saját magamon. Az eredmények megdöbbentőek. Úgy két hónapja tesztelem, az első kezelés után ért az első meglepetés. Elmúlt, a már vagy 20 éve meglévő esti orrdugulásom. Mikor elkezdtem már volt úgy 4-5 napja a szokásos és menetrend szerint jövő torokfájásom, ami kezdődik a garat felől, majd halad lefelé és egy két-három hetes hörghurutban fojtatódik.
    Ez két nap alatt elmúlt. Hát ez lehet placebo hatás is, gondoltam.
    Majd jött a döbbenet. Előjött a herpeszem. Akinek már volt azt tudja milyen ez. Szúró, égő érzés 9 napon keresztül. Mivel az eddigi frekvenciák hatástalanok voltak, újra net, találtam is. Betöltöttem.
    A hatás lenyűgöző. Egy perc után megszűnt a kellemetlen érzés, öt perc kezelés után teljesen panaszmentes lettem, másnapra behámosodott, következő napra teljesen elmúlt. Ilyen gyors eredményt még a legjobb gyógyszer, kenőcs sem tudott soha produkálni!
    A Covid elleni hatás, vagy az egyéb nyűvek elleni hatás persze nem derült ki, mivel nem rendelkeztem egyelőre ezekkel a nyavalyákkal.
    De most már nagyon bízom benne a fenti tapasztalatok után.
    Tudom, mindenkinek az lesz az első kérdése, miért nem terjedt el ez az elmúlt mintegy száz év alatt. Mert nem érdeke senkinek, legalábbis azoknak akik minden betegségben csak a hasznot keresik. A betegségek, mint egy 80%-a köthető ehhez a három csoporthoz, mármint, vírusok, baktériumok, paraziták.
    De figyelem! Ez nem egy orvosi eszköz, már meglévő betegségekre nem hat, csak ha ezt a három csoportot kivonjuk a forgalomból, akkor az immunrendszerünk könnyen helyreállítja az egészségünket.
    Nem akarom szaporítani a szót, akit érdekel a dolog megtalál és szívesen részletezem.
    Akit érdekelnek a részletek az keresse meg a neten a Dr Rife és az ehhez kapcsolódó oldalakat első lépésben!

    2021.01.04

    Reviczki Gyula

  44. 47. Ciki
    „…Dr Rife, még a múlt század elején talált föl, amit rendesen el is felejtett mindenki. Amiben leírta, hogyan lehet elektromos árammal vírusokat, baktériumokat, parazitákat kiirtani a szervezetünkből.”

    Tiszelt „Ciki”
    Nagyon helyesen elmélkedsz.
    Dr Rife-t azonban nem felejtett mindenki, hanem rendesen ell lett gáncsolva a gyógyszer lobbitól ugy mint a mostani prof. Garjajev, akiről érdemes informálodni.
    „prof. Garjajev betiltott felfedezése, avagy itt az idő hallgatni az igaz tudósokra”
    Ideje mindenkinek megismerkedni a világhírű, ám az emberek nagy többségének még ismeretlen tudóssal, a nyelvi-hullámgenetika tudomány megalkotójával, a kvantumgenetika legnagyobb professzorával, Petrovics Garjajevvel. Nobel-díjra jelölték 2020.okt.20-án. Ám váratlanul, november 17-én egy hullámfegyverrel eltávolították a földi életből.
    Az emberiség védekezőeszköze: A TUDAT EREJE.
    SENKI NE FÉLJEN- az igazság győzedelmeskedik. A videó épp azért van, hogy megmutassa az emberi tudat erejét. És hogy éppen a félelmet kell leküzdenie mindenkinek.

  45. Re:Ciki
    Vigyázni kell, mert az előre haladott stádiumában toxikózis léphet fel, mert a kezelés után túl sok a vírus törmelék… 😉

  46. 49. dajtás. Igaz, de csak inkább a baktériumoknál fordul elő, a vírusoknál nem jellemző. Ezek annyira parányi valamik, a szervezet gyorsan kimossa magából. Egyébként is csak enyhe rosszullét jelentkezhet, amit bő folyadékbevitellel és egy kis joghurt, kefir fogyasztása ellensúlyoz. Magamon teszteltem már többször, nem tapasztaltam ilyesmi hatást. Nagyon érdemes kipróbálni, pár ezer Ft-ból megépíthető.
    48. L.S.
    “prof. Garjajev betiltott felfedezése, avagy itt az idő hallgatni az igaz tudósokra”
    Igen, olvastam róla, hihetetlen amit állít, de biztos van alapja. Csak szinte kizárt, hogy a mai tudósaink foglalkoznának vele sajnos. A maestrem tudomány messze elkerüli az ilyesmit, nekik fontosabb a státus co fenntartása.

  47. Re: Ciki
    Ne becsüld le a vírustörmeléket, mert erre is reagál a szervezet, mint idegen anyag.
    Ha egy erősen fertőzött emberben felrobbantod a vírusokat, akkor sokkos állapotba is kerülhet, mert a legyengült szervezetet túlterheled a méregtelenítéssel.

    „Csak szinte kizárt, hogy a mai tudósaink foglalkoznának vele sajnos.”
    Garjajev nagyon is foglalkoztatott tudós volt, azonban sokat kukorékolt, és véletlenül kiesett a 14. emeletről… Igazából az volt a „bűne”, hogy katonai kutatásokat vitte át polgáriba, és ezt páran nem nézték jó szemmel…

  48. 51. dajtás. Persze így igaz, azért kellene időben kezdeni a kezelést mielőtt felszaporodnak nagyon.

    52. Infos. Döbbenet. Erre nem lehet mást mondani.

  49. 51: Biztos rosszat tesz a vírustörmelék is, de talán még mindig ártalmatlanabb, mint maga a vírus, ami még szaporodik is, nem?

  50. 52. Infos
    „A forgatás ideje alatt, 2020. októberétől 2021 február közepéig 757 koronavírus-fertőzöttet kezeltek a dunaszerdahelyi kórházban. Minden harmadik beteg meghalt. ”

    Még fel sem merül bennük a gondolat, hogy valamit nem jól csinálnak?
    Borzalmas, hogy lehetnek még az orvosok között is annyira hiszékenyek és vezetettek.
    Még véletlenül sem néznek maguk körül, hogy milyen alternativ megoldásokat kinálnak szerte a világon a kollégáik?!?

    Nem véletlen Dr Rife és prof. Garjajev BETILTOTT felfedezése.
    Addig amig egy elit hasznot húz az emberek gyötrődéséből és ezt nem vesziK észre és hagyják ezt az emberek, addig az folytatódni fog és még rosszabbodni is fog.

    Az emberiség védekezőeszköze:

    A TUDAT EREJE.

    SENKI NE FÉLJEN !!!

    -az igazság győzedelmeskedik.

  51. Ha nem akarsz sokat guglizni, röviden a lírás:
    Letöltöd a szoftvert, : http://frekvenciakezeles.hu/ingyenes_drrife_generator
    Win alatt fut.
    Innentől jön a barkácsolás. 🙂
    Csatlakoztatsz a fejhallgató dugóhoz egy vezetéket. 3.5 Jack. Az innen kijövő jel elég gyenge, erősíteni kell. Csak egy 5-10W közötti, egyszerű RF erősítő kell! Majd az ebből kijövő csatlakozás, amire amúgy a hangszórót kötnénk, kell kötni két vezetéket, aminek a végeire csatlakoztatsz egy-egy „ragacsos” tappancsot.
    Ennyi!

    Én a csuklóm belső oldalára szoktam ragasztani, majd indulhat a kezelés.
    A programban 20 frekvencia van, egyenként 3 perces idővel. Így egy kezelés 1 óra.

    Fontos:
    Amíg a kezelés tart, ne indíts a hangkártyát használó más alkalmazást!!
    Ez a betegséget nem gyógyítja, csak megszünteti a kiváltó okot, ha ez vírus, baktérium, vagy parazita! Mondjuk, a betegségek mintegy 80%-át ezek okozzák.

    Jó lenne ha minél többen kipróbálnátok, meg lehetne osztani a tapasztalatokat!

  52. L.S, 55: Ha hiszed, ha nem, nincs elfogadható protokolljuk, tüneti kezelést alkalmaznak a háziorvosok, lázcsökkentés, infúziót pl. Otthoni betegek nem kapnak, mert a vérhigítás eleve fontos lenne. Én azelasztint, virostopot, használtatok megelőzésnek, a tünetek megjelenésekor, vagy gyanú esetén artemisinint, zinket, D vitamint, c vitamint szedetek velük, egy kis aspirinnel, és inni kell nekik nagyon sokat, ez eddig úgy tűnik, működik, mellékhatás nélkül. Még senki nem halt meg, magas lázak se voltak. Egyrészt. Másrészt, ha törődik veled valaki, mikor beteg vagy, nem adod fel. Harmadrészt az esetleges placebo hatás is hatás, és ha nincs mellékhatás – hozzáteszem, hogy mindennek átnéztem a farmakokinetikáját, mert más gyógyszereket is szednek egyesek, tehát ki kell zárni, de legalábbis minimalizálni kell a kölcsönhatásokat -ezek a gyógyszerek tapasztalatom szerint javítanak, vagy megelőzik a rossz állapotot. Nagyon fontos még a megfelő mennyiségű és minőségű alvás, cukor, szénhidrátok, alkohol mellőzése, stb.

  53. Re: Ábel
    Jobbnak jobb, mert szaporodás képtelen már, és erre is van immunreakció, magyarán kb olyan mint a mai legyengített kínai vakcina, de itt is van egy határ, amit már nehezen/nem tud tolerálni a szervezet. Gondolj bele, a teljes testfolyadékodban ez a szmötyi úszik, ami hány ampulla oltó anyagnak felel meg? 😉
    Buta példával élve nem mindegy, hogy egy kupicát gurítasz le, vagy egy húzóra egy egész üveget… Biztosan voltak erre kutatások, de mivel ez persona non grata, és tűzzel-vassal irtják aki ezzel foglalkozik, ezért elég nehéz jó dokumentációkat/méréseket szerezni. Máskülönben ha csinálni akarsz valamit, inkább elszabotálják(ez a jobbik eset), nem könnyű bármit is csinálni, főleg ha humán alkalmazás a fókusz…

    Re: Ciki
    THS3001 RF műveleti erősítővel épített végfok elég olcsó, és kellően nagy sávszélességű/gyors, hogy a magasabb frekiket is precízen átvidd. Aliexpressen pár ezresből megvan, csak SMA dugókat kell hozzá barkácsolni. Plusz ahhoz, hogy igazán jól működjön kell hozzá 20Vpp, és nem árt, ha nem lapos elektródát, hanem csöveket fogsz… A jó működő mechanizmus nem tisztán elektromos elvű, ezért nem mindegy, hogy milyen az elektróda formája. Rife se véletlenül gázkisülésű csővel szórakozott, mert ott az „uborkás üvegben” gerjesztett plazma volt a kulcs a jó működéshez.

  54. Ciki, Dajtás, néztem ezt a Dr Rife honlapot, árulnak szettet is, tűrhető áron. Ebben viszont nincs erősítő. Elég lehet ez is? Vagy ha nem, mért nem írják? Vagy írják, csak még nem jutottam odáig?

    A tappancsra van valami specifikáció, vagy lehet bármi? Esetleg csak megfogom/odaragasztom a drótvéget a bőrömhöz?

  55. Re: dajtás! Igaz, én is innen rendeltem az alkatrészeket, nemrég rendeltem belőle 10 db-ot.A családot, közeli ismerősöket el akarom látni egy-egy-el. Az elektródának viszont inkább az ún. TENS elektródákat használom, nem kell fogni, jó a kontakt és közben nyugodtan olvasgathatsz, nézelődhetsz. 🙂

  56. Dajtás, ilyen gázkisülési antennát lehet szerezni valahonnan? Feltételezem, hogy nem felel meg a célnak bármelyik neoncső. Vagy?

  57. Re. Ábel. A kínaiaktól töredék áron meg lehet venni az alkatrészeket, csak az a problem, hogy 1-1.5 hónap még megjön. A tappancs lehet bármi ami jól vezeti az áramot, csak megfelelően nagy felületű legyen. Máskülönben beégést okozhat a bőrön. Az erősítőnek legalább 5-10W kell! Persze lehet hogy kevesebb is elég, ki kell próbálni. 🙂

    Hoppá! majd elfelejtette!
    Élősködő irtásra csak a NÉGYSZÖG HULLÁMÚ frekvenciák jók!

  58. Re: Ciki
    Nem kell ekkora power… 🙂
    Ha jól méretezed, akkor elég pár 100mW is, de akkor be kell tartani 1-2 szabályt(egy részét már leírtam). Fontos a nagyobb csúcs feszültség, mert egy rinocérosz bőrű jómunkásembernél ez már nem mindegy.
    Nekem egy bajom van ezzel, hogy tök jó hogy van egy géppuskánk, de sokszor nem tudjuk mire lövünk… Fontos lenne a gyors és jó rezonáns alapú diagnosztika, de ahogy néztem ezt a területet, még több a kamu, mint a valóban jól működő gép. Anno 20 éve volt egy csapat, aki ezt megcsinálta, de az ész ember meghalt, és a csapat másik fele nem volt elég intelligens hozzá, hogy reprodukálja…
    Én nem erőltetném a négyszögjelet, mert a rengeteg felharmonikus tartalma miatt lehet hogy egy számodra fontos sejtet/sejtszervet találsz el, és akkor rövid úton reszeltek neked…
    Azért ez nem jó mindenre, és még az aranyérre is… 😉

    Re: Ábel
    Higany tartalom nem jó, mert a hullámtere túl agresszív. Meg kell nézni a szabadalmait, ha jól emlékszem Ne alapú gázkeverék volt benne, de ezeknek az egyedi csöveknek limitált az élettartama(pár ezer üzemóra), mert elég gyorsan elfogynak az elektródái. Plusz nem úgy működik, hogy közvetlenül ráeresztik a gázkeverékre a rezonáns frekiket, hanem egy AM modulációval ráültetik egy vivőre, ami biztosítja a gáz folyamatos gerjesztését. Erre klasszikusan egy katonai csöves adó jó, mert az anód feszültsége kellően nagy már, hogy ionizálni tudjad a gázkeveréket.

    Ha gyorsan akarsz valamilyen eredményt, akkor a taperolós fizikai elektródás verziót érdemes fillérekből összerakni, megadtam milyen erősítő modult szerezzél hozzá, nem kell tornázni A osztályos RF végfokokkal.
    (Ezúton is üdvözlöm a tiszteket! 🙂 )

  59. Re: Ábel
    Írj privátot és adok egy anyagot, amit érdemes lenne elolvasnod a témában.

  60. 59. Infos
    „Én azelasztint, virostopot, használtatok megelőzésnek, a tünetek megjelenésekor, vagy gyanú esetén artemisinint, zinket, D vitamint, c vitamint szedetek velük, egy kis aspirinnel, és inni kell nekik nagyon sokat, ez eddig úgy tűnik, működik, mellékhatás nélkül. ”

    Látod „Infos”, bár nem végezted el a Komenskéhot mégis egypár alapvető alternativ tudásra szert tettél.
    Mi bajod lett ettől?
    A nyilt eszü figyel, olvas, tájékozódik és kapásbol nem utasít el mindent amit nem úgy tanitották …

  61. Gyerekbiológiából a Konstantinon és bonctanból a Komenskyn, feketén államvizsgáztam, de még az átkosban… Mind a kettő ötszemeszteres vizsga volt, de nekem privát szerencsém volt, hogy a gimiben politikailag megbízhatatlan egyetemi tanárok tanították a bioszt és az informatikát, egyetemi szinten. Sebész akartam lenni, de nem volt belépő, zsigulikulcs, vagy nyaraló volt akkor a sikeres diplomához vezető út…

  62. Re. dajtás.
    Lehet hogy így van, az enyém cirka 8W-on működik, erről van tapasztalatom. Persze hogy ez a 20 frekvencia nem jó mindenre, ez csak az influenza és a covid szerű vírusokra jó. A herpeszre pl. 291 Hz a jó. Különböző kórokozókra különböző frekicsoport kell, mivel ezek a dögök sem egyformák. Ezek a frekvenciák fel vannak sorolva mintegy 200 (!) oldalon keresztül, de ha ezt ide bemásolom Tibor bá’ letöri a derekam. 😀

    A másik dolog az, hogy a hatásos kezeléshez rendelendő frekvenciák meghatározásához kellene egy Dr Rife féle mikroszkóp, ami nem terem minden bokorban! Így el kell fogadnunk amit Dr Rife és Dr Hulda Regehr Clark összeállított. Csak ebből tudunk gazdálkodni.
    Itt van egy link, nézegessétek! 🙂
    file:///C:/Users/gyula/OneDrive/Documents/Ter%C3%A1pi%C3%A1k/Gy%C3%B3gy%C3%ADt%C3%B3%20frekvenci%C3%A1k.pdf

  63. Kedves Ciki és Dajtás!
    Én egy csendben meghúzódó, „read-only” tag vagyok itt már rég, van pár olyan téma feszegetve itt Tibor bá’-nál, amik érdekelnek és elég jó hozzászólásokat lehet olvasni itt értelmes emberektől.
    Noha nem nagyon szeretek nyilvános fórumokon hozzászólogatni, most ez a legutóbbi téma elég késztetést adott, hogy billentyűzetet ragadjak. Szívesen vennék mélyebb és szerte ágazóbb anyagot a Rife doktor féle témában, mint amit pár hozzászólásban le lehet írni itt, és úgy látom, nektek van tudásotok-tapasztalatotok is ezen téren. Szóval ha nem bánjátok, elkérem Tibor bá’-tól az email címetek, és írok privátot ez ügyben.

  64. Re:Ciki
    Ajánlom figyelmedbe Dr Vértesi Csabát. 😉
    Ha írsz privátot, jobban kifejtem miért.

  65. 68. Infos
    „. Sebész akartam lenni, de nem volt belépő, zsigulikulcs, vagy nyaraló volt akkor a sikeres diplomához vezető út…”

    Hát mit mondjak erre?
    A kérdés ilyenkor:

    Érdemben mennyi az orvosi cimre méltó ember?

    Mennyire ezek az orvosok megvesztegedhetők amikor végre az egyenesben vannak és vissza kell venniük legalább a zsigulikulcsot?

  66. Valaki felajánlotta, hogy küld egy hangfájlt, s ha azt lejátszom, akkor bármelyik vírusnak annyi. Hát kérem, csatoljátok már ide azt a frekvenciaszámot, ha magát a hangfájlt nem is, s minden android telefonon van már frekvenciagenerátor applikáció, csapjunk hát szét a kórokozók között!

    Hmm. Idáig Öveges professzor is eljutott, de ez mégsem ugyanaz, ellenben kurva jól lehet vele keresni,
    http://szelidgyogymodok.hupont.hu/195/arak
    akárcsak más dolgokon, amelyeket az emberek kétségbeesésére alapoztak:

    Beteszi akkor végre valaki azt a frekvenciaszámot, vagy magát a hangfájlt, amit lejátszva megszabadulhatunk a kórságoktól, vagy nem?!
    Ha a koronavírusé most nincs meg, felőlem jöhet a herpeszé is…

    Hurrá! Hajrá! Ihaj-csuhaj! Bánom is én. 🙂
    https://eletmod.transindex.ro/?cikk=28312

  67. 55. L. S.
    „Nem véletlen Dr Rife és prof. Garjajev BETILTOTT felfedezése.
    Addig amig egy elit hasznot húz az emberek gyötrődéséből és ezt nem vesziK észre és hagyják ezt az emberek, addig az folytatódni fog és még rosszabbodni is fog.”

    FIX TV | Elhallgatott történelem – A koronavírus hullámgenetika általi terjedése | 2021.01.21.

    27′ 3O”- től:
    Már sikerült bizonyitani, hogy a járványt okozó virus genomja electrómágneses hullámként is a cybertérben is eljuttatható a világ bármely részére.
    Garjajev azonban azt is kifejtette, hogy a hullámgenetika eszközeivel a járványt ókozó virust meg is lehet semmisiteni.
    Egyenlőre azonban még sokkal több a kérdés mint a tudományosan igazolt válasz.

  68. Horváth Csongor
    A Covid:
    9918,
    9740,
    4959,
    4870,
    2479.5,
    2435,
    1394.7,
    1369.6,
    1239.7,
    1217.5,
    774.8,
    760.9,
    619.9,
    608.7,
    464.9,
    456.5,
    309.9,
    304.4,
    155,
    152.2Hz.

  69. 75 – Ciki:
    Kár, hogy az 50 Hz hiányzik. Az egész emberiség örök életet nyerhetne vele.
    😀

  70. 75: Ciki:
    Köszönöm!
    Feltétlenül ki fogom próbálni.

    A sok frekvencia egyébként az alkotórészek miatt kell?

    A herpeszt is betennéd így, azt reményeim szerint előbb tudom próbálni.

  71. 60: Dajtás:
    Szted. ez jó lesz kiindulásnak?
    https://www.szynalski.com/tone-generator/

    Holnap nem veszem fel a maszkot, megfertőződöm és kipróbálom.
    Elvileg félnivalóm nincs, mert úgyis rögtön megölöm vele a vírust… Kevéske törmelék nem árthat!
    Kicsit azért izgulok.

  72. Tibor bá’ ha tetszik nyugodtan beteheted, ártani nem árt. 😀

    77. Horváth Csongor. A herpeszt már írtam, 291Hz. Itt rá kell tenni az elektródát a sebre, a másikat az arcod másik felére!

    A sok azért kell mivel ezek a dögök sem egyformák. Sovány, kövér, magas, köpcös, bocsi! 😀
    Valószínű pontosan nem behatárolhatóak a freki érzékenységük. Egyébként olyan lehet mint a puska. mindegy mennyit lősz mellé, csak egy találjon. 😀

  73. Re:78 Csongor
    Fikázás helyett ajánlom egy privát levél írását, akkor adok egy anyagot, és becs szóra az örök élet és az aranyér frekvenciáját nem fogom megadni. 🙂

    Megjegyzem bemelegítésnek kezdheted ezzel:
    https://www.youtube.com/watch?v=1w0_kazbb_U

    Esetleg valami vicces videóval is kontrázhatsz, de ha ehhez nincs kedved, akkor beérem azzal is hogy szimplán hülyeség az egész… 😉

    Re:Ciki
    Ne hagyd magadat ugráltatni, teljesen fölösleges…

    Re:FP
    Kérd el, és cseveghetünk picit.

  74. dajtás, Ciki

    írjatok légyszi egy emailt ide
    kodko2#freemail.hu

    köszi

  75. 80 – dajtás:
    Kurvára csodálkoztam volna, ha ebben nem lennél benne nyakig. 😀
    Most már tudom, hogy ahol van zongora, ott miért nem él meg a csótány. Bizonyára érzékeny az Á-hang 440 Hz frekvenciájára.

  76. 78 Horváth Csongor
    Ez nagyon jó!
    Azt nem tudom, hogy vírus ellen is, de a boci boci tarkát le tudtam játszani rajta, csak még finomítani kell a technikámon… 🙂

  77. Tibor bá: Lehet, de a zongorába ajánlatos dohányt vagy valamilyen molyriasztót tenni, és az lehet, hogy riasztja a csótányt is. Mellesleg nem tudom ezt igazolni, mert nekunk volt két zongoránk is egyidejűleg, meg tele voltunk hangszerekkel, és naponta öt – hat órákat gyakoroltam, csótányunk a helyi kenyérgyárnak köszönhetően, meg haragos szomszédaink a vékony panelnek köszönhetően annyi volt, mint a nyü..

  78. Re:Tibor bá’/Csongor

    Szkeptikus érvelés 1: Ha nem tudjuk érdemben cáfolni, akkor tegyük nevetségessé, valami banális hülyeséggel, hogy a témát hiteltelenné tegyük. 😉

    Ebben nincsen semmi varázslat, az elv rendkívül egyszerű, makro és mikro szinten is működik, számtalan bizonyíték van rá, amit vitatni olyan, mint ha azt mondanátok hogy magától dőlt volna össze a Tacoma híd.
    Beraktam a doki linkjét, tessenek megnézni, nem harap a link, ahogy a CIA anyag sem harapott…

    Én csak egy dolgot tudok tanácsolni, vértezzétek fel magatokat, mert a közeljövőben sok dogma fog leomlani… 😉

  79. 80, 85: Dajtás:
    Neked mi bajod van? Ki fikáz mit?
    Ciki tudott értelmesen válaszolni, Te pedig megint nem válaszoltál érdemben a kérdésemre…
    A következő hsz-ban a politikát is segítségül hívod? Apropó, annak az OV kórokozónak is megvan vajon a frekvenciája? 🙂

  80. Re:Csongor
    „Hurrá! Hajrá! Ihaj-csuhaj! Bánom is én. ?
    https://eletmod.transindex.ro/?cikk=28312
    „Holnap nem veszem fel a maszkot, megfertőződöm és kipróbálom.
    Elvileg félnivalóm nincs, mert úgyis rögtön megölöm vele a vírust… ”
    „A következő hsz-ban a politikát is segítségül hívod? ”
    Ezek után csodálkozol? 🙂

    Érdemi reakació a berakott linkemre?

  81. 87: Dajtás:
    Kérdésre kérdést ne küldjön! 🙂

  82. Re: Csongor
    Játszhatjuk a macska egér játékot, de pár dolgot érdemes lenne tisztázni:

    1. Létezik-e anyagfáradás, ha ciklikusan terhelünk egy szerkezetet?
    2. Létezik-e egy adott objektumnak önrezonanciája?
    3. Hatása van-e egy szerkezetre az, ha önrezonanciáján és felharmonikusain gerjesztjük?
    4. „Rugalmasabb” szerkezeteknél is létre tud ez jönni?
    5. Csak makro objektumoknál jöhet létre ez a jelenség, vagy mikro objektumoknál is?
    (Ez szokott a vízválasztó lenni, eddig 2 fizikus ismerősöm akadt meg ezen a ponton)
    6. Nézd meg a TED-es előadást, és le lehet vonni s következtetéseket.

    Aki kíváncsi, annak mondok valamit, aki dogmatikus, annak csak bolond maradok.

  83. 89. Bizony! Sokan még most sem tudják miért kell lépést váltani a katonáknak hídra lépés előtt. 🙂

  84. Régen az A hang 432 Hz volt .
    Lehet hogy gyógyított is .
    Dajtás,Ciki ?

  85. Re:91 Buda
    Valóban eltolták magasabb 440Hz-re, de hogy jó-e?
    Meg kellene nézni a hullámképét, és ez elég sok mindent elárulna.

    Van egy oboa művész ismerősöm, vele meghallgattam 432Hz-et és a 440Hz-et is, az első kifejezetten hamiskásan szólt a hangszerén. Szerintem erősen hangszer függő, hogy melyiken jó/nem jó.

  86. 91. Buda.
    Próbáltam a 432 is és a 440 is. Ezeknek elvileg szinusz hullámon kell működniük, csak hát ha az embernek semmi baja, akkor nem érzi jó vagy nem. 🙂 Ez vonatkozik az összes frekvencia kezelésre is.

  87. Úgy látom a dél-afrikai kajak-kenus edzőtábor (most az úszók vannak kint szint úgy Dél-Afrikában…) nem lehetett egy túl jó ötlet…!

    Már a dél-afrikai variáns is megjelent Magyarországon
    https://telex.hu/koronavirus/2021/02/26/mar-a-del-afrikai-varians-is-megjelent-magyarorszagon

    De innentől az oltási kampány kb. „kukázható” nálunk is az mRNS vakcinákon kívül, mert azokból lesz 2-3 hónapon belül a dél-afrikai mutációhoz is módosított védőoltás. A vektor- és a elölt vírus alapú védőoltásokból 6-12 hónap alatt valamikor várhatóak az új módosított alváltozatok.

  88. Re:94
    Kérdés az, hogy ki lesz a gyorsabb, vakcina fejlesztés, vagy a mutáció…

  89. 89: Természetesen mindegyikre igen a válasz.

    Az még egy lényeges körülmény, hogy a szerkezet, amiről szó van, mennyire csillapított. Egy gyengén csillapított rugalmas tárgy kis amplitúdójú sajátfrekvenciájú gerjesztésre is könnyedén szétdobja magát. Viszont ha valaminek erős a csillapítása, akkor nagy amplitúdóval és sokáig kell rezonáltatni, hogy történjen vele bármi is.

    Egy vízzel teli zsákocskára tipikusan azt mondanám, hogy erősen csillapított rendszer. Vagy bármire, ami vízben úszik. De persze itt már lényegi különbségek lehetnek a makro és mikroméretek között.

  90. Re: Ábel
    „Egy vízzel teli zsákocskára tipikusan azt mondanám, hogy erősen csillapított rendszer. ”
    Teljesen igazad van ebben, és itt jön a képbe az, hogy nagyon nem mindegy, hogy hogyan gerjesztjük a zsákocskákat…

  91. 92 dajtás
    Mi az, hogy hamiskásan szólt egy hang?
    Egy hang önmagában soha nem lehet hamis, csak másik hangokkal való összhatásában.
    A hangok harmóniáját a frekvenciáik egymáshoz mért aránya adja.
    Bármely zeneművet, vagy dalt el lehet játszani teljesen harmonikusan és tisztán bármelyik hanggal indítva.
    Hányszor volt, hogy nótázáskor rászóltunk valakire, hogy kezdd egy kicsit mélyebben, mert nem fogod tudni kiénekelni a legmagasabb hangokat.
    Az más kérdés, hogy a zeneszerzők műveiket úgy írják meg, hogy pontosan meghatározzák, hogy melyik abszolút hangon kezdődjenek.
    De egy laikus észre sem venné, ha egy fél, egész, vagy két hanggal lejjebb indítanák a dalt.
    Persze az már ciki lenne, ha egy szoprán áriát valaki basszusban dörmögné el… 🙂

  92. 98 – hubab:
    Hamis, ha nem az előírt frekvencián szól. Ezért kell a zongorákat hangolni, amit abszolút hallással rendelkező (rendszerint vak) ember végzi.

  93. 99 Tibor bá’
    Értem én, de egyetlen hang hamissága csupán az abszulut hallással rendelkező, vagy műszerrel mérő emberek számára érzékelhető.
    Ha valaki elénekel egy dalt fél hanggal alacsonyabban, azt a normál halandó nem is fogja észrevenni, ha az előadónak jó hallása van, és a dallamot tisztán elénekli.
    Ennek csak a hangszeres zene, vagy zenei kíséret esetén van jelentősége, mert ha nem tartják be a megállapodott A hangot a hangolók, akkor minden hangszernél másképpen szólna, na, az már tényleg macskazene lenne, ami karcolná az ember fülét, és amitől mindenki elmenekülne… 🙂
    Meg valószínű, egész mást ért a hamis alatt egy átlagember meg egy zenész.
    A zenész ahhoz fogja hasonlítani a hangszerén lejátszott A hangot, amit a hangvilla produkál, és ha nem stimmel, akkor hamisnak minősíti, és igazít rajta.
    Az átlagember meg azt mondja hamisnak, ha az A hangot mondjuk G hangnak kellene követni a dalban, és az előadó helyette Gisz hangot énekel, és mindenki a füléhez kap, hogy fals…
    Szóval csak azt akartam mondani, hogy mikor dajtás az mondja, hogy hamiskásan szólt a 432 Hertz, akkor fel kell tételeznem, hogy abszulut hallása van, vagy hogy a hangszeren csak az A hangot állították át 440-ről 432 Hertzre a többi hangot meg hagyták az eredeti frekvencián, és így játszottak rajta egy dallamot.
    Na, akkor tényleg lehetett hamiskás a dal. 🙂

  94. 100 malleusorbis
    Ez is azt bizonyítja, hogy bárhová is tesszük az A hangot, ha a többi hangot ehhez hangolják hozzá, akkor ugyanúgy eljátszható minden zene tisztán és precízen, legfeljebb a vájtfülű ínyencek előnyösebbnek éreznek egy kicsit magasabb, vagy alacsonyabb hangfekvést.
    Az A hang frekvenciája egy közmegegyezés kérdése, semmiféle természeti törvény nem szabja meg…

  95. 89: Dajtás:
    A hullámoknak két fontos tulajdonságuk van. A frekvencia és a hullámhossz.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Frekvencia
    A frekvencia növekedésével nő a továbbított energia nagysága is:
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Elektromágneses_sugárzás
    A rezonancia jelensége alapján képesek vagyunk arra, hogy kisebb energiacsomagokkal (azok összeadódásával) nagy energiát közöljünk, ami adott esetben pusztító hatásal is járhat (pl.: a menetoszlop egyes katonái által képviselt energia összeadódik, s leomlik a híd).
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Rezonancia

    A fantasztikus kísérletek bemutatóiban az energia pusztító hatását csodálhatjuk meg.
    1. Adott energiaszint elérésekor ugyanígy szétesnek a sajtek. Sőt, bizonyos kemikáliák hozzáadásával is. Mi több, akár egyszerű UV sugárzás hatására is. Persze hiába állítod be a megfelelő értéket egy hangszóróba, ha az csak suttogva szól, a papucsállatka a vízben boldogan éli világát tovább. Abban a pillanatban, amikor megemeled az energiaszintet (nyilván ezt el lehet érni a rezonancia jelenségét kihasználva is), elpusztul a sejt. Mintha azt bizonygatnám, hogy amikor nagyot rúgok a betörőbe, az hatástalanítható. De az teljesen mindegy, hogy a rúgást egy puskagolyóval, a lábam erejével, egy ásóval, ill. vmilyen. sugárzással viszem be, adott energiaszint elérésekor a betörő tevékenysége le fog állni.

    Amit a tudomány újként hoz itt be, az annak felhasználása, hogy a rezonancia jelenségét kihasználva akár speciálisan is célozhatunk, tehát a vízmintában nem minden sejt esik szét, hanem csak az , amelyiket megcéloztuk. Nyilván az energiaszinten is múlik, hiszen egy kisebb, gyengébb sejt elpusztításához kisebb energia is elég, egy nagyobb, ellenállóbb struktúrát nagyobb energiaszint fog szétzúzni.
    Viszont ezt a csodaszerkezetek nem tudják egyértelműen elkülöníteni. Ha tudnák, már rég ezt használnák mindenütt. Adott esetben marad a placebo hatás, ez a jobbik eset. S, ha valaki siekresen átlép egy saját építésű készülékkel egy adott energiaszintet, megy a saját sejtek pusztítása is. Ezért veszélyes ilyesmivel „játszadozni”.

    S egy szónak is száz a vége:
    Kérek szépen egy felvételt, ahol az látható, hogy „bűvészdoktor” mikroszkópikus felvételén a frekvencia állításával legalább 3 (egymáshoz hasonló testfelépítésű) egysejtű élőlényből adott frekvencián először csak és kizárólag az egyik fajhoz tartozó egyedek pusztulnak el, a többi tovább él sértetlenül, majd a másik, s végül a harmadik sértetlenül életben marad. Ha van ilyen felvétel, ill. ez megismételhető kísérletileg, meggyőztetek.
    Ha nincs, ezt produkáljátok, mert erre ki fogják adni a köv. Nobel díjat!
    Ha ez bármi ok miatt nem reprodukálható, csak bizonyos ember, bizonyos frászban, stb., akkor engedjük el ezt is, mert azt én is bármikor be tudom mutatni, hogy adott energia közlését követően az egysejtű élőlények elpusztulnak a vízmintában. Sőt, ennél hajmeresztőbbeket is tudnék mutatni, egyszerű biológiai kísérletek révén…
    Akár azt is, hogy fenékbe billentésem esetén mikor fog talajt a delikvens :-).
    —————————————–

    L.S.: Egy másik posztban kérdezte, itt válaszolnék a kérdésére, hogy engem ki fizet a hozzászólásaimért:
    – A Galaktikus Konföderáció és ráadásul galaktikus birodalmi dollárban. Szó volt róla, hogy átneveznék a pénzeszközt forintra, de ezt a Galaktikus Birodalom kékvér csoport Földért felelős kancellárja elutasította. Látnod kellett volna Viktor arcát…
    A kancellária képviselője épp tegnap fogalmazta meg a 30 évre titkosított galaktikus tejútkalauz 23.cikkelyében, hogy érdeklődés esetén a következőt kell üzennie a küldötteknek:
    „Hiába erőlködtök, a vírust az űrből küldtük, semmit sem tehettek ellene, éretlenek vagytok, hogy megértéstek a világ működését, örülhettek, hogy élni hagyjuk a fajotokat.”
    Hát nem vérlázító?! És mindezt így nyíltan a szemed/szemünk előtt…

    A többieket meg úgyis beoltják. 🙂

  96. R:98 hubab
    Úgy volt hamiskás(nem hamis), hogy mindkettő A hangra át volt hangolva az oboa, és egyszerűen jobban esett hallgatni 440Hz-es alaphangon, mint 432Hz-en. Azért hozzá kell tenni, hogy egy fúvós hangszer teljesen más felharmonikus tartalommal bír, mint egy húros hangszer, ugyan ez az áthangolás egy hárfán, vagy egy hegedűn nem feltétlenül zavaró.
    (Nincs abszolút hallásom, nem is tanultam zenélni, de ha valami disszonáns, akkor észre szoktam venni.)

  97. 1O4. Horváth Csongor
    „L.S.: Egy másik posztban kérdezte, itt válaszolnék a kérdésére, hogy engem ki fizet a hozzászólásaimért:”

    Hmm, igen ez érdekes, kérlek folytasd csak bátran.
    Folytasd csak, folytasd a munkádat, sose szégyelld magad, nagyon érdekel, valamennyien figyelünk rád.
    De folytasd csak, ha már úgyis elkezdted:

    Hinned is kell, hogy így igaz!

  98. Re: Csongor
    Nem kell feltétlenül óriási energiákkal besugározni valamit ahhoz hogy szétbontsál egy struktúrát, mert összeadódik a hatás(egyfajta pozitív visszacsatolásként), plusz több módusszal kikényszerítesz olyan rezgésképet is, amit már nem visel a „vizes zacskó”.

    Ha végignézed a videót, akkor a kérdésed jelentős része megválaszolásra került, be is mutat egy szelektív sejpusztítást a fickó… Máskülönben minden alap infó rendelkezésedre áll, ha akarsz magad utána járhatsz. Azt ne várd, hogy a témában egy több 10 oldalas hivatkozásokkal telezsúfolt publikációt írjak neked(lehet hogy van, nem kerestem ilyet), mert nem ez a dolgom. Ha validálni akarod magadnak, akkor neked kell kikaparni a gesztenyét, max némileg tudok segíteni benne, de helyetted nem fogom megcsinálni. 😉

    Máskülönben abban egyet értek, hogy eszetlenül nem eresztünk emberre minden félre rezonáns frekiket, mert komoly problémákat okozhatsz vele… Ezért is írtam Cikinek, hogy meg ne próbálja négyszögjellel kezelni magát, mert azzal csak gondot csinál magának a kvázi végtelen felharmonikus tartalom miatt.

    Régi matra ez: „Ha nincs, ezt produkáljátok, mert erre ki fogják adni a köv. Nobel díjat!”
    Csongor, te még hiszel a tündér mesékben? 🙂
    Nobel díj masszívan politika, és lobbi már.
    Eljátsszák a műsort a plebsnek, miközben a színfalak mögött rég lefutott körök ez már.

  99. 107: Dajtás:
    „Csongor, te még hiszel a tündérmesékben? ?
    Nobel díj masszívan politika, és lobbi már.
    Eljátsszák a műsort a plebsnek, miközben a színfalak mögött rég lefutott körök ez már.”
    – Meglátjuk. Ha Karikó Katalin nem kapja meg az elismerést, elfogadom amit mondasz. De ezt kötve hiszem… A politika (és az igazságtalanság) mindenhol ott van, ettől még nem kell kikukázni a világot.

    Akármit javasolok, ill. akármire hívom fel a figyelmet, mindig az a válasz, hogy helyettem senki sem fogja megcsinálni… Akkor mire várjátok a fellendülést, az elismerést, s főként a világ megváltozását? Manapság tessék a dolgozó kezébe adni a használható tárgyat, aztán jön a taps és az elismerés. Ha anno a gőzgép feltalálója is így gondolkodott volna, ma nem lenne több az iparosodott világ egy Leonardo da Vinci kódexben látható ínyenc ötletnél, így egy múzeumi különlegességnél.

    106: L.S.: 😀

  100. Re:108 Csongor
    Amikor Obama béke Nobel-díjat kapott, akkor hangosan felröhögtem, hogy ezt hogy sikerült…
    Hány év is kellett ahhoz, hogy a DNS kettős spirál felfedezésért Nobel-díjat kapjanak?
    Akaszaki Iszamu hány évvel később kapta meg a kiérdemelt fizikai Nobel-díját?
    Az ilyen díjakkal az a baj, hogy ha a mögöttes szellemiség elveszik, ami által oly naggyá váltak, és elkezdik politikai játszmákra használni, akkor a szakmában, legyen az bármilyen terület is, nem veszik már célnak. Persze a színházat el lehet egy darabig játszani, de előbb utóbb ez is kevés lesz már.
    https://index.hu/tudomany/2018/04/28/dagad_a_botrany_az_irodalmi_nobel-dij_korul/
    https://www.origo.hu/nagyvilag/20090807-nobel-dij-korrupcio-kina-megsem-vizsgaljak-a-bizottsag-tagjait.html
    Le kell szögeznem, hogy nincs magával a Nobel-díj szellemiségével bajom, ez nagyon becsülendő, és elismerendő díj tud lenni. Azonban ma nem látom tisztának a döntéseket, és mint a fenti példák mutatják, ők sem jobbak deákné vásznánál…
    Ezek után csodálkozol azon, hogy ha politikát látok mögötte? 😉

    Ne haragudj hogy ezt mondom, de te sokszor azt a kötekedős szkeptikus attitűdöt hozod, ami nem inspirálja az embert arra, hogy órákig szemlézzen publikációkat, és beleöljön X órát, mert te csak akkor hiszed el, ha terülj terülj asztalkámat megkapod(magyarán minimális energia befektetéssel minden infót megkapsz).
    Ez a platform nem erről szól, hanem eszmecséréről, nem tanársegédi ingyen munkáról. 😉 Indító lökést megkaptad, innen már el lehet rugaszkodni, továbbá megjegyzem, ha írsz privátot, akkor kapsz egy anyagot, szóval nem érheti a ház elejét, hogy mennyire fukar vagyok az infókkal.

  101. 107. Dajtás.” Ezért is írtam Cikinek, hogy meg ne próbálja négyszögjellel kezelni magát, mert azzal csak gondot csinál magának a kvázi végtelen felharmonikus tartalom miatt.” Pedig ezt csinálom és Dr Rife is. Október óta tesztelgetem magam mellékhatások nélkül! + Két családtagom is. A szinusz jel nem alkalmas erre, ezzel inkább építeni, helyrehozni lehet, mint ahogy a példák mutatják a „gyógyító frekvenciák” alkalmazásával.

    A placebo hatás jutott eszembe először nekem is, de a herpesz ilyen gyors eltünése győzött meg, itt nem lehet szó erről.
    De ha mégis, akkor legyen. Nem az számít mitől gyógyul az ember, hanem hogy gyógyul! 🙂

    Hogy miért nem terjedt el ezidáig? Ugyanazért mint Tesla munkásságának a túlnyomó része, vagy Semmelweis kora „tudósai” ha tehették volna. Stb. stb.

  102. Re: Ciki
    Rife amennyire tudom, nem egy frekvenciát használt, hanem egy intervallumot, vagy több frekvenciát egyszerre. Ezért működhet a négyszögjeled, mert alacsony alapfrekvenciáid alacsonyak, és a felharmonikusok sem túl magasak, ergo nem egy komponenst használsz, csak nem mérted/tudod. Ellenben kontroll nélkül én nem kötnék mindent magamra, mert így hályogkovács bukéja van a dolognak… 🙂

  103. 1O2. hubab
    „Az A hang frekvenciája egy közmegegyezés kérdése, semmiféle természeti törvény nem szabja meg…”

    Hát ez elméletben igy igaz, a gyakorlatban azonban a szabály kivételeként tekinthető.
    A legtöbb fuvos hangszer az egyházi orgonátol a klarinon keresztül az utolsó fuvoláig stabil a beállitásuak, nem hangolhatók.
    Ha egy zenekar szerves tagja a hangszer ott nem sokat ér ez az elmélet.
    Egy példa erre Jannis koncertje a monumentális Taj Mahal előtt Indiában, ahol a zenekara 45 tagu, különböző nemzetiségű és színű zenészből állt.

    A Tadzs Mahál a titáni szeretet szimbóluma – és Yannisz számára a szeretet a legfőbb erény.

    YANNI concert at taj mahal,India and forbidden city,China

  104. 112 L.S.
    Ez nem mond ellent annak, amit leírtam.
    Ha végignézted a korábbi hozzászólásokat, találhattál rá meghallgatható példát, hányféle A hangot használtak a zenei életben a középkor óta.
    Koronként változott, melyiket találták kedvezőbbnek.
    De amiben megállapodtak, azt minden zenekarnak és hangszerhangolónak tudomásul kellett venni, különben egy zenekar nem tudna egy helyes összhangzatot produkálni.
    De az A hang fizikai frekvenciáját nem valamiféle fizikai törvény, vagy isteni hatalom határozta meg, hanem a világ befolyásos zenei személyiségei a saját szubjektív benyomásai alapján…

  105. 107 dajtás
    Ne mondjátok már nekem, hogy egy ilyen frekvenciás gerjesztéssel működő módszert már nem használt volna fel az orvostudomány, ha a hatása biztos és veszélytelen lenne.
    Ha valami, akkor az éppen az orvostudomány, ahol a különböző fizikai jelenségeket felhasználó technikák tömege van alkalmazva a diagnosztikai eszközöktől az ultrahangos kezelésekig, és a radioaktív sugárzásig. Nem véletlenül alapvető a mai orvosi képzésben a fizika.
    És mindegyik technika megtalálta a maga helyét a gyógyításban.
    Egy ilyen felhasználás ugyanúgy megtalálhatta volna a maga szerepét, és ugyanúgy kialakulhatott volna köréje egy nyereséges gyártói és felhasználói kapacitás, mint minden más köré.
    A többi technikát miért nem hasaltatták el a gonosz öregek ahelyett, hogy rátelepedtek volna?

  106. 114. Hubab.
    „Ne mondjátok már nekem, hogy egy ilyen frekvenciás gerjesztéssel működő módszert már nem használt volna fel az orvostudomány, ha a hatása biztos és veszélytelen lenne.”
    De, használják! A bőrgyógyászat, a kozmetika, a természetgyógyászok és ki tudja még kik. Keress rá! 6000-8000 Ft/ óra díjakkal. 5-10 kezelés egy terápia. Persze nem reklámozzák ilyen néven, valszeg üzleti megfontolásból.
    Lehet kapni is készen, a németek gyártják, cirka 35 000- 260 000 Ft között Zepper néven.
    Ha magadnak megcsinálod, 3 000-5 000-ből megvan.

  107. R:114 hubab
    Ahogy Ciki írta, használják, de mivel Rife név említése vörös posztó, garantáltan valami más néven fogod megtalálni. Igaz ez is el van süllyesztve az ezomocsár mélyére, így kell némi kitartás ahhoz, hogy ne add fel egyből a sok hülyeség szelektálása közben.
    Én nem humán alkalmazás oldalról találkoztam ezzel, hanem élelmiszer sterilizálással kapcsolatosan, de a hatásmechanizmus egy kaptafa, igaz Ciki kontakt, én pedig nem kontakt módszerrel láttam először.

  108. Zepper készüléket vettem vagy 15 éve….nekem nem jött be. Ha kell v.kinek megkeresem és szivesen odaadom. Tök egyszerű valami….simán lekoppintható.
    Ha mond valamit a Tulok név tőle vettem….asszem 5 ropi volt.

  109. 117: Valaki:
    Hát én szívesen belekukkantanék…

    Félek, ugyanazt fogom találni, mint a bojler vízkőképződését megakadályozni hívatott szuperkészülékben, az is kidobásból jutott hozzám, s számomra megdöbbentő, hogy azt is sokan megvásárolták harmincezer Forintokért (biztos fizikai háttérrel, egy külön könyvecske is van hozzá). Egyébként működik, csak egyetlen gond vele, hogy a vízkövesedésre szignifikáns pozitív változást nem hoz.

    Mondjuk ennél azért többet érnek ezek a ketyerék:
    https://www.villanylap.hu/hirek/2934-a-villanyszamla-alkonya
    😀

    Ha sokrétűen alkalmazzák és olyan hatásos, bizonyos egyszerű kórságokat rutinszerűen kezelnének vele, s az elégedett páciensek miatt külön szalonok működnének, ahogyan a szépségiparban is tapasztalható.
    Mondjuk azt abszolút nem értem, miért tették Rifet ennyire peremre, de mivel orosz, bármi lehetséges…
    Egely is él és virul a vitalitásmérős hülyesége ellenére. Jól megél a témából, amíg vannak követők és utánpótlás, nincs gondja a mérnök úrnak!

  110. Van valakinek esetleg infoja azzal kapcsolatban hogy Pfizer oltást követően mennyi idő elteltével alakul ki védettség és ellenanyag termelés ?

  111. Re:118 Csongor
    Kihagytad a polaroidra fotózó aura képeket.
    Illetve a taperolós(elektródás) betegség diagnosztikás gépeket, amik egy műterhelésre(fix ellenállásra) random betegségeket dob ki.
    Sor folytatható napestig, amivel a valós működő dolgokat bele lehet rántani a sárba.

  112. 119: SILDI:
    Ellenanyag termelés napokon, sőt órákon belül.
    A teljes védettség -én úgy tudom- a második oltást követő héten (garantátan 90% feletti védelem a mutánsokra is).
    Vlamilyen szintű védettség már az első oltást követő hetekben is jelentkezik.
    Miért kérdezed?

    120: Dajtás:
    Igaz. De én most megint nem azt látom, hogy egy valós dolgot temetnék el. Amint korábban leírtam, az elv, s a jövőbeli lehetőség megvan, ezt nem vitatom, ahogyan lehet kvantumteleportációt felhasználni és ionhajtóművet is építeni.
    Egyszerűen azért dobom el, mert ezeknek a jelenségeknek a kutatása -véleményem szerint- sufni módszerekkel nem lehetséges, ill. a ma bemutatott ketyerék, a valós elméleti lehetőségek adta lázas várakozást kihasználva, még modell szintjén sem azt adják, amit várnánk tőlük. Gyakorlati szinten kell egy lökés, ami tényleg működő eszközt ad majd a kezünkbe, s onnantól nem lesz kérdés a hasznossága, de onnantól nyilván nem is kell majd a ma jellemző titokzatos módon kommunikálni róluk, s így népszerűsíteni őket.
    Olyan lesz, mint a mobiltelefon, az internet, vagy a számítógép. Megvan a technológia, legyárthatók a megfelelő alkatrészek gazdaságosan, s máris betör a piacra, mi több, letarolja a piacot. Ez a dolgok rendje manapság, ha van olcsó lézer, van CD/DVD, ha van memóriakártya, előbbit ki lehet dobni. Ha van otthon megfelelő sávszélesség, mehet a stream, ha van nanotech mikrochip, … Nem folytatom tovább, érted miről beszélek (ue. az űrkutatás és az orvostudomány esetében is).

  113. 121. Csongor
    Köszönöm a választ. Két hete kapta meg apum a Pfizer oltást és még nem mutat ellenanyagot a teszt.

  114. 122: SILDI:
    De nyilván csak az elsőt… Akkor nincs gond!

    Ha a második után ugyanígy lenne, akkor tényleg volna miért aggódni…
    Ja, és a tesztek sem 100%-osak, főleg az otthon használatosak!
    Azt mindenesetre komolyan vehetitek, hogy kell még a maszk és az óvatosság.

  115. Re:121 Csongor
    Felépítettél egy érvelést egy hipotézisre, ami viszont nem biztos hogy fedi a valóságot. 😉 Részben nyitott ajtókat döngetsz, nagyon sok kutatás abszolválva lett már, amit itt hiányolsz, igaz csak kérni kellene…

    A többi pedig jól hangzik, de ez a „dolog” kellően sok érdeket sért, ami által nem focizik egy ligában a DVD lejátszóval. Véleményem szerint előbb terjed el állatgyógyászatban, vagy az élelmiszer iparban, mint a humánban, de ezt a jövő dönti majd el. De hogy neked is kedvezzek, nem láttam mikrobiológiai méréseket/jegyzőkönyvet ebben a témában, pedig baromira kíváncsi lennék én is rá…

  116. 123. Horváth Csongor
    A gyorstesztem eredménye eddig még minden esetben igazolódott később PCR vagy IgG teszttel, szóval nem gondolnám hogy most fals eredményt adott. Mostantól kezdve hetente fogom vele tesztelni, és meglátjuk 🙂

  117. 118. Horváth Csongor.
    Mégis mit vársz tőle? Ez egyszerű, primitív szerkezet, ha bonyolultabb volna ilyen sufnituninggal meg sem tudnánk csinálni, főleg , hogy nem is értek az elektronikához mélyebben. A Zepperek kicsit más elven működnek. Ezeknél, ha jól láttam, egyfolyamatosan változó frekivel dolgoznak, pl. 254- 385 Hz tartományban 7 percen keresztül, 20 perc szünet és a következő tartomány. Még az általam használt az egy frekin fut 3 percen keresztül, majd ugrik a következőre.

    Más téma!
    Egyszer, régebbe itt vitatkoztunk a vízbontásos, durranógáz fejlesztő alkalmazásáról autókban. Na, kaptam érte hideget, meleget, még Tibor bá’-tól is. 😀
    Ettől függetlenül megépítettem, most is benne van. Úgy 2L megtakarítás százon és tisztán tartja az egész kipufogó rendszert az EGR szeleppel együtt. Megoldva az elkormozódást ami még a gyártókon is kifogott.

    Azért mondom, nem biztos hogy hülyeség ha valami az első pillanatban annak tűnik is! 🙂
    Ki kell próbálni, legfeljebb nem sikerül, de tanultunk belőle.

  118. 126: Ciki:
    Jól van, örülök neki!
    Tehát a hidrogéngáz gond nélkül együtt ég a benzinnel, s ott fityeg a motortérben amíg fel nem robban, s ennek még a motor is örül…
    Én itt befejeztem, meghagyom a labdát Tiborbának. 🙂

    Félre ne értsd, díjazom az ezermesterséget, de én nem szívesen tolnám a gázpedált egy ilyen autóban. A perpetum mobile pedig ezzel szintén nem jött létre, égéskatalizátorokkal ugyanez a javulás elérhető a fogyasztásban, viszont az koptatja a motort rendesen, szerencsére itt ilyesmi nem veszélyezteti a járgányt.

    Van ismerősöm, aki Knight Rider autót épített, az sem semmi, de az akkuról tolt elektromos turbó neki nem jött össze. Mármint működött, fütyült is, csak nem ugrott meg a kocsi úgy, mint a filmben… Ma már lenne lehetősége nagyobb akkut beszerelni, és arról tolni a cuccot, ha kisebb súlyú akkupakkot használ, még tényleg működni is fog! De, hogy megérné… Jut eszembe, a generátor is kevés volt ehhez, de némi hidrogént nyilván ki lehet venni róla, bár nem hiszem, hogy a gyári cucc ezt hosszútávon jól viselné. Valami nem kerek a kocka fejemben, megyek inkább aludni.

  119. 128 malleusorbis
    Nem gondolod, hogy csak a véleményét fejezi ki, időnként szatirikus formában?

  120. 126 Ciki
    Mindig visszajutok oda, hogy hülyének nézitek a szakterületek képviselőit…
    Óriási verseny folyik az autóiparban, hogy az egyéb jellemzők mellett a fogyasztást is lejjebb szorítsák, és ennek piacra kiható következményei vannak.
    Hogyan gondolhatod, hogy egy gyártó kihagyna ilyen sanszot arra, hogy leverje a konkurenseit, miközben verseny folyik, ha ez ténylegesen csökkentené a fogyasztást?
    A hidrogén többlet energiát nyilván nem visz be a rendszerbe, hiszen a vízbontás energiaigénye magasabb, mint az égetésekor felszabaduló energia.
    Akkor meg már csak valamiféle mellékhatásról lehetne szó, amennyiben a hidrogén az egyébként lezajló égési folyamatok lezajlását tenné optimálisabbá, de akkor ehhez bármilyen bevitt hidrogén alkalmas lenne, amit nagyüzemi módszerekkel biztos olcsóbban is elő lehetne állítani.
    És erre nem jön rá egyetlen zseniális konstruktőr sem, akik éjt nappallá téve alakítják ki az új megoldásokat amivel egyre jobb motorok születnek?

  121. 127. 130. 4 éve van benne az autómban, probléma nélkül. 🙂
    Működési elve nagyon is egyszerű. A robbanótérbe bejutó durranógáz sokkal hatékonyabban begyújtja az üzemanyagot mint egyébként. Kisebb koromképződés, jobb hatásfok a következmény.
    Egyébként:
    A TETT HALÁLA AZ OKOSKODÁS! Tartották már az őseink is. 🙂
    Az összes új találmány úgy jön létre, hogy kétségbe vonják a korábbi ismereteket!

  122. 130. Hubab

    “ Hogyan gondolhatod, hogy egy gyártó kihagyna ilyen sanszot arra, hogy leverje a konkurenseit, miközben verseny folyik, ha ez ténylegesen csökkentené a fogyasztást?”

    Ott, ahol ha kell, egy komplett repülőgép nyomtalanul eltűnik közel 300 emberrel a fedélzetén, én ott már semmin nem csodálkoznék..
    Remélem tudsz róla, hogy többek között, kik is ültek rajta.
    (A Malaysia Airlines 370)

  123. Az energia megnaradási elvének a döntögetése kedvenc, és soha el nem haló téma, de én unom.

  124. Re:127 Csongor
    Messerschmitt vadászgépekben a „turbó” metanol-víz keverék volt a repülő benzin mellé, biztosan ők is hülyék voltak…
    Ellenben Ciki nem azt mondta, hogy HHO generátorról megy tisztán a kocsija, mert arra elég kicsi az esély.

    Vártam hogy írj egy pü-t, de látom maradsz a szokásos szkeptikus frázisoknál. 😉

  125. 134: Dajtás:
    Nem állítottam, hogy nem működik.
    Két dologra hívtam fel a figyelmet:
    1. Kizárólag hatásfok növelés történt. Kinek egy adalék, kinek egy ilyen (biztonság szempontjából általam megkérdőjelezett) készülék hoz sikert ebben. Nem nézem le Cikit, mert szabadidejét hasznosan tölti és örül annak, hogy sikerül ezt-azt megvalósítania saját hasznára! Ugyanakkor óva intem Gipsz Jakabot, hogy az újonnan vásárolt kocsijába ezt beépítse egy internetes rajz alapján.
    2. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy mind az általad felvetett repülőgépnek, mind Ciki autójának erőteljesebb motorkopás származik az „akcióból”. El kell dönteni, mi a fontosabb, ingyen ebéd nincs, max. valamit – valamiért.

    Ezek után nem értem, miért lennék mocsári troll, de ehhez is hozzá lehet szokni (változik a világ körülöttünk, sztem. nem a jó irányba)…
    A pvt. e-mail címem már megvan nálad. Ha van anyagod ezekről, bármikor elküldheted. A múltkor jeleztem, hogy nincs sok időm, de ez nem azt jelenti, hogy kukába dobom, amit feltálalsz/feltálaltok, esetleg feltaláltok.

  126. „A második járványhullám sokkal rosszabb volt, mint amitől koraősszel féltünk, és könnyen lehet, hogy a harmadik hullám még ennél is rosszabb lesz Magyarországon. A kilátástalannak tűnő küzdelemben hajlamosak lehetünk azt hinni, hogy a járvány ellen nem tehetünk semmit, pedig már a kitörés óta volt rá bizonyíték, hogy ez nem így van. De miért nem tudtunk élni ezzel? Miért tarolt le minket a járvány, és ha most megint megteszi, mi ennek az oka? Nem biológiai magyarázatot kell keresni, a válasz köztünk keresendő.

    A tavaly tavaszi első hullám után azt hihettük egy pillanatra, hogy sikerült jelentős emberáldozatok nélkül megúszni a járványt, de aztán az őszi hullám emlékeztetett minket arra, hogy miért is volt értelme márciusban lezárni az országot. Pechünkre az első hullám feletti győzelem önhittsége közepette alábecsültük a járványt, így a második hullám a kapacitás határait elérő kórházakat hozott, és eddig a hivatalos adatok szerint 12 ezren hunytak el a járványban (a szám ennél vélhetően magasabb). A második hullámon végül kínkeservesen és megkésve sikerült úrrá lenni, amikor beütött a harmadik, biológiai mutációval felfegyverkezett hullám.

    Sajnos nagy az esély rá, hogy a harmadik hullám még a másodiknál is durvább lesz. Egyrészt mert eleve magasabb esetszámokról indulunk, így a kórházaink sem tudtak teljesen fellélegezni, másrészt az új mutáns gyorsabban terjed, harmadrészt a lakosság önfegyelme is egyre kisebb. Az oltásokkal sajnos egyelőre nem tudjuk útját állni a felfutásnak. Az elmúlt egy év bezártsága és a megnyerhetetlennek tűnő harc közepette felmerül a kérdés: MIÉRT TAROLTA LE AZ ORSZÁGOT A JÁRVÁNY, ÉS MOST MIÉRT FOGJA ÚJRA?

    Az egyszerű válasz természetesen az, hogy egy gyorsan terjedő légúti betegségről van szó, amely a sűrűn lakott, mobilis társadalmakban igazi királyságra lelt. Ez így szó szerint igaz, csakhogy ez nem az igazi válasz a kérdésre. Azt társadalmi, politikai és pszichológiai tényezők adják meg, olyan jelenségek, amelyek a modern világban a koronavírus-válságtól függetlenül is jelentős kockázatokat rejtenek magukban. És ez cseppet sem magyar specifikum.”

    Nem érted, miért tarolta le a koronavírus Magyarországot, és miért fogja újra? Pont azért, mert nem érted
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210227/nem-erted-miert-tarolta-le-a-koronavirus-magyarorszagot-es-miert-fogja-ujra-pont-azert-mert-nem-erted-471744

  127. 136 Python
    Jól jellemzi a kormányok vergődését a nyitás-zárás körül a jelenlegi izraeli helyzet.
    Az utóbbi hetekben nagyon szépen másztak lefelé a kritikus számok, miután a lakosság egyre nagyobb hányada be van oltva, és korlátozások is voltak.
    Ott sem tudott a kormány ellenállni a csábításnak, hogy megkezdje a lazításokat, mire az R értéke mindjárt 1 fölé emelkedett.
    Tehát látszik, hogy a lakosság 50% körüli beoltottsága még messze nem elég a járvány megállításához, ahhoz még a korlátozások is szükségesek.
    Szerintem ez ott is része a politikai hinta-palintának, az embereknek megmutatták, hogy ők segíteni akarnak, de ez még korai, és újra be kell szigorítani.
    Így hitelesebb az emberek felé, mintha hagyták volna a szigorú zárásokat.
    Meg nyilván próbálják is a pudingjukat, mi engedhető meg ekkora beoltottságnál, hiszen minden megnyert nap segíthet a gazdaságnak.
    És ha nagyon gonosz akarok lenni, még az is benne lehet, hogy az igazán veszélyeztetettek már be vannak oltva, és a regisztráltak jó része is, őket már nem fenyegeti veszély, a többi meg hadd egye amit főzött magának, csak arra kell vigyázni, hogy a kórházak kapacitását ne lépje túl a súlyos esetek száma, mert annak a felelőssége megint rajtuk maradna.
    Aki meg túlesik rajta következmények nélkül, az is hozzájárul a védettek megcélzott számához, rásegít az oltások hatására.

  128. 136: Python:
    Sztem. a válasz pofon egyszerű:
    Mert Orbán Viktor és az ostobák érdeke egybe esik. Ezért tarolja le országunkat a járvány ki tudja még hányszor. Politikailag a napi 100 halott „elviselhető”, nem okoz kárt, ezért minden intézkedést erre szabályoznak be. Az a tizenezer ember csak járulékos veszteség a gazdaság takaréklángon ketyegése mellett…
    A teljes lezárást azért sem lépik meg, mert akkor a helyzet még rosszabbra fordultával nem lenne több lehetőség.
    S azt se felejtsük el, hogy itt a nép kimondta, nem lesz több iskolabezárás, így helyette csak remegjen a gyomruk még néhányszor!
    Végül a magyar uralkodó poiltika mindent a vakcinára tett fel. Ha nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, rettenetesen be fognak fürdeni. Ha beváltja, nyár végén örömünnep lesz az országban (egy ideig).

  129. 138 Horváth Csongor
    Nekünk természetesen elsősorban arra kell figyelni, hogy a mi kormányunk hogyan kezeli a helyzetet, de azért az is igaz, amit Python írt, ez nem csak magyar sajátosság, az európai környezetben hasonló a helyzet sok országban, akár még rosszabb is, habár ez lehet, hogy csak idő kérdése…
    Igazában nagyon jelentős különbségek nincsenek szerintem, minden ország próbálja a maga egyéni stratégiáját követni, de még egy sem találta meg a bölcsek kövét.
    Mindenhol nyitogatnak, majd zárogatnak, mert a nép sehol sem viseli jól a helyzetet, a szelepet néha nyitni kell…
    Nekünk meg látni kell, hol lehetett volna jobban egyensúlyozni…

  130. 136: Python

    „Az egyszerű válasz természetesen az, hogy egy gyorsan terjedő légúti betegségről van szó, amely a sűrűn lakott, mobilis társadalmakban igazi királyságra lelt.”

    Nincs egyszerű válasz, mert valami nagyon nem kerek itt, hiszen ha valahol igaz a nagy tömeg és kontaktok magas száma az India…

    „Míg a világ legtöbb országa a koronavírus-járvány terjedésével küzd, Indiában épp ennek ellenkezőjét mutatják a számok. A napi új esetek száma a szeptemberben mért 90 ezer feletti csúcsokról februárra alig 10 ezer fölötti értékekre esett, sőt február elején volt olyan nap, hogy Delhiben egyetlen egy Covidhoz köthető halálesetet sem jelentettek.”
    https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/koronavirus-valami-olyan-tortent-indiaban-ami-utan-minden-kormany-ahitozik.724133.html

    De semmi horror nincs Kínában, Pakisztánban és távolkeleten sem.

    Vannak ötleteim, de inkább „respice finem”

  131. 140. Vaszil
    Látom, te is ide jutottál. : “ Nincs egyszerű válasz, mert valami nagyon nem kerek itt, hiszen ha valahol igaz a nagy tömeg és kontaktok magas száma az India…”
    Csak ott pusztít, ahol kell és ahol van mit elvenni. A “bábjáték” rendezője így írta a darabot. A sok médiahekk mellett a sugárzásra senki sem figyel, a méhek viszont igen.
    “nulli tacuisse nocet, nocet esse locutum “

  132. 40 Vaszil
    Indiában a titok nyitja az ivermektin szerintem. Milliós tételben adnak ivermectint az embereknek vitaminnal illetve a ZIVERDO kitben (ivermektin, doxiciklin, cink) 7 és 10 napos gyűjtő levélben adagolva 3 dollár alatti áron.

  133. 141: Hanyistók
    „Látom, te is ide jutottál”

    Nem jutottam sehova, a kezdetektől fogva ugyanazt mondogatom hogy dögszag van. Lásd egy évvel ezelőtti márciusi bejegyzésem (Mi mennyi? )

    142: Delp
    ” a titok nyitja az ivermektin szerintem. Milliós tételben adnak ivermectint az embereknek…”

    Kb. 1500 millió emberből pár millióinak adnak és megszűnik a félelmetes járvány. Nálunk nincs 3 dolcsi erre a néhány magyarra??

  134. 43: nézz körül a mai magyar nagy valóságban.
    Miben van a sok sok pénz? Filléres gyógyszerben, ami után megszűnik a járvány és vége a vészhelyzetnek, amiből egyesek most sokat profitálnak, míg mások tömegesen tönkremennek? Valaki nagyon is jól jár most. Szinte ingyen cserélnek gazdát a tönkrement vendéglátó, turisztikai és más vállalkozások. Jön a tavasz, s ha véget ér a hitelmoratórium, felfuthatnak az ingatlan árverések is.
    Ráadásul egy világjárvány kellős közepén kell az egészségügyet is a feje tetejére állítani és az eü dolgozókat közalkalmazottiból egészségügyi szolgálati jogviszonyba kényszeríteni? Aki nem írta alá az új szerződését, tegnapról mára (2021.02.28. éjféltől) a törvény erejénél fogva mától nincs munkaviszonya. Aki aláírt, gyakorlatilag kényszer alatt tette, rabszolga lett. Megszűnt és nem lehet többé kollektív szerződés, bárhová vezényelhető, mint a katonák… Ja és az eü dolgozó nem mondhat fel, amíg a vészhelyzet tart!
    Eddig is rengeteg dolgozó hiányzott a rendszerből, most sokan elbúcsúztak… Tele a fb a 15-19-20-25-29 év után elköszönők írásaival… Fekete ruhát ha látsz a fehér köpeny alatt, hát ezt jelenti most.
    Teljes az elkeseredés az eü-ben. A távozók és a maradók is feketében. Erről nem szólnak a köztévé-közrádió hírei. Legalább ti tudjatok róla…

    Szerinted?

  135. 144: Delp
    „nézz körül a mai magyar nagy valóságban.”

    No itt a bibi, ez nem kispályás foci, hanem egy globális franchise-hálózat. Persze mindenkinek a saját sebe fáj, ez természetes. Sajna, még sokaknak fájni fog, amíg félrekezelés van csak. Addig működhet ez, amíg van elég humán erőforrása erre a hülyítésre, és nem gyűlt össze a kritikus tömeg. Tegnap egy közrendőr mondta: „kevesek vagytok”.
    De semmi sem tart örökké, főleg ha egy rendszer maga alatt vágja a fát (az emberi közösséget, amiből él). Pl a rákgyógyítás terén 50 éve megy a sumák:
    https://youtu.be/9WpEWzNe-tU

    Változás akkor lehet, amikor már fenntarthatatlan lesz a jelenlegi – az pedig annál hamarabb bekövetkezik, minél gyorsabban vágják odafent a fát. No ebben nincs hiba!
    Közeledünk a Tipping Point-hoz, ami arról szól: „How Little Things Can Make a Big Difference”

  136. 141, Hanyistók

    Csak ott pusztít, ahol kell és ahol van mit elvenni. A “bábjáték” rendezője így írta a darabot. A sok médiahekk mellett a sugárzásra senki sem figyel, a méhek viszont igen.

    Érdeklősnék, hogy mi van a méhekkel? Van otthon néhány 10 család, mire figyeljek?

    Köszönettel.

  137. 144 Delp
    Túlspirázzátok a dolgot…
    Talán bünteti valaki, ha a feltételezett csodaszerrel gyógyítja a népet?
    Szankcióval sújtják azt aki abból rendel?
    Én feltételezem, hogy annak a szernek is megvannak a korlátai, amit mi laikusok nem ismerünk, és tényleg csak a szegény régiók eszköze, akiknek többre nem telik…
    Engem ez a helyzet arra emlékeztet, mikor az emberiség hajnalán minden ismeretlen jelenséget, csapást isteni rangra emeltek, és nekik tulajdonították a bajokat, mert így könnyebb volt az érthetetlen, ismeretlen, félelmetes jelenségekkel együtt élni, hiszen csak jól kellett könyörögni hozzájuk, és hinni, hogy ez segít.
    Aki meg ezt tagadta volna, kinevette volna őket, azt tán meg is kövezték a nem létező istenek dicsőségére…
    Most meg az ismeretlen háttérhatalomra, gonosz manipulátorokra tolnak mindent ami érthetetlen, ami meghaladja saját látóhatárunkat, pedig csak olyan új problémával állunk szemben, amit még nem tanultunk meg kezelni, úgy érezzük nem tudunk befolyásolni.
    Én át tudom érezni azt a tehetetlenséget is, amit egy tisztességes kormány érezhet, amely nem talál biztos receptet a helyzetre, mert egyszerre kell megküzdenie a járvány egészségügyi problémáival, a szkeptikusok szabotálásával, a politikai erőkkel, akik ebben jó potenciált látnak, és a gazdasági következményekkel, ami akár összeomláshoz, bukásukhoz is vezethet. Aztán ennek farvizén lehet bizonyos dolgokat véghez vinni, amit máskor nem lehet…
    És nem kell hozzá gonosz számítás, hogy ilyen helyzet kialakuljon, ezt a feladványt megkapja bármely kormányzó hatalom…
    Persze bizonyítani sem ezt, sem az ellenkezőjét nem lehet, éppen ezért ilyen helyzetekben mindig is meg fog oszlani a lakosság hozzáállása, mindenki szája íze szerint…

  138. 144 Delph

    Minden mozzanat a jelenlegi eüben azt a célt szolgálja, hogy az embereket áttolják a fizetős rendszerbe. Virágzik már most is a magánrendelgetés, horrorisztikus vizitdíjakkal, amit azok is zokszó nélkül kifizetnek, akik anno a 300Ft miatt utcára vonultak. Igen, a „jobboldali” szavazókra utaltam! Ebben az országban brutális méreteket öltött a kognitív disszonanciában szenvedő betegek aránya.

  139. 147 hubab
    A gyógyszerek felírásának megvannak a maga szabályai. Lehet egy gyógyszert off-label azaz a hivatalos alkalmazási előiratban szereplő indikációktól eltérve alkalmazni, csak azt be kell jelenteni. Ha valaki megszegi a szakma szabályait, felelősségre vonhatják, elvehetik a működési engedélyét.
    Többen ma is várnak még a novemberben külföldről megrendelt, kifizetett ivermektin küldeményükre, amelyet a magyar posta vagy a NAV feltartóztatott. Hivatalosan ma Magyarországon még nem elérhető, pedig Szlovákiában, Bulgáriában már igen.

    Mi a helyzet Indiában? Az alábbi cikk összefoglalja, hogyan sikerült ott ellaposítani a kovid járvány görbét. Lásd az ábrát is a cikk alján.

    https://covexit.com/the-mystery-behind-india-success-in-flattening-the-curve/

  140. 149 Delp
    Mivel minden ország igyekszik a rendelkezésre álló eszközökkel minél hamarabb túljutni a pandémián, kizártnak tartom, hogy sikeresen működő modellek ne érjenek el áttörést mindenhol előbb-utóbb.
    Ha ezeket alkalmazzák Amerikában, egyes európai országokban, és ezek jó eredményeket érnek el, akkor megállíthatatlanul el fog terjedni, át fogják törni azokat az adminisztratív akadályokat, amelyek jelenleg fékezik terjedésüket.
    Az uniós jogszabályok merevségét és lassúságát nem kell ecsetelni, azt látjuk élőben a vakcinák kapcsán.
    Tegnap hallottam egy kritikus hangot erről, már nem tudom kinek a megfogalmazásában, hogy az unióban pontosan azok a vakcinák kaptak engedélyt, mint a briteknél és Amerikában, csak sokkal lassabban, így lemaradt a hozzáférésükért folytatott versenyben…

  141. 147. hubab
    „Most meg az ismeretlen háttérhatalomra, gonosz manipulátorokra tolnak mindent ami érthetetlen, ami meghaladja saját látóhatárunkat,…”

    „A lovak nagy része azért kap szemellenzőt, hogy ne lásson se hátra, se oldalra, csak előre. Beállítják egy irányba és megy egyenesen előre, nem tereli el a figyelmét semmi, nem ilyed meg semmitől, nem lát semmit, csak ami előtte van, csak arra megy, amerre irányítják. Viszont azt így nagyon hatékonyan teszi.

    Az emberek nagyrésze szintén ezért kap szemellenzőt. Valaki biológus, így nem foglalkozhat földönkívüli lényekkel, vagy szellemekkel, az „tudóshoz” nem méltó. Valaki nem túl okos, de nagyon erős, így ő nem foglalkozhat tudományos dolgokkal, hiszen „buta embernek” ott keresni valója nincs.

    Ha csőlátásunk van, sohasem fogjuk megismerni a valódi lehetőségeinket a világban. Szemellenzővel könnyű az úton maradni, viszont más irányítja azt, hogy merre mész.

    Szemellenző nélkül könnyű eltérni más utakra, viszont ha megtanulsz koncentrálni, akkor a sok dolog, amit látsz nem elterelés lesz, hanem lehetőség arra, hogy támogasson az utadon. Így nehezebb, de legalább arra mehetsz, amerre csak akarsz.”

    https://koronyaroland.hu/2020/08/07/szemellenzo/

  142. Ukrajna: COVID-19 oltóanyagok szemétbe dobva: Senki sem akar oltást kapni – Még az orvosok sem!

    Ουκρανία: Πετούν τα εμβόλια για τον COVID-19 στα… σκουπίδια: Κανείς δεν θέλει να εμβολιαστεί – Ούτε οι γιατροί!

    A kormány prioritássá tette az első vonalbeli egészségügyi személyzet oltását, de, a statisztikák azt mutatják, hogy az ukránok 47% -a nem akarja a vakcinát.

    Az északi Csernavcsi városban a 280 orvosból csak 87-en vállalták az oltást – mondta a városi tanács titkára egy Facebook-bejegyzésben február 24-én.

  143. Costas Papazafiriou „Beavatkozás” című rádióműsorában a „Metropolis 95.5” című műsorban dr. Antoniou ismerteti a Covid-19 oltással kapcsolatos saját véleményét az elkészítés módjáról, az oltások jogszerűségéről, a Covid-19 elleni oltás hatékonyságáról, ugyanakkor veszélyéről is beszél.

    ΒΟΜΒΕΣ Αντωνίου:
    «Συγκεκριμένο εμβόλιο ευθύνεται για τις μεταλλάξεις του κορωνοϊού – Υπάρχει μελέτη»

    dr. Antoniou bombák:
    „Egy adott vakcina felelős a koronavírus mutációiért – Létezik egy tanulmány”

    Részletek a beszédéből:
    …Tegnap robbant föl a bomba miszerint a Pfizer törölte a kérelmét indiai engedélyeztetésért. Ott legalább 3 milliárd adagot adott volna el.
    Visszavonta, mert India illetékes egészségügyi bizottsága a vakcina legmagasabb szintű megbízhatóságát, biztonságosságát és hatékonyságát követelte. Azt, amelyet sem az Európai Gyógyszerügynökség, sem a kormányuk nem kért…
    Elkaptuk a Pfizer-t a „kecskével a hátán” valamint Ursula von der Leyen, amely e társaság és a német BionTech fizetett bábja.
    „Itt az emberiség elleni bűncselekményekről beszélünk.”…
    A mutációk „felhasználásárol”:
    Van iratbetekintésem a Pfizer által benyútott 1O3-as aktához amit Európai Gyógyszerügynökségnek küldött. Először is, a mutációk esetében mindenki tudja, hogy vannak automatikus mutációk, de ezek a mutációk fokozódnak, ha gyógyszereket adnak a mikrobáknak… Amikor oltásokat vagy gyógyszereket adsz egy vírusnak vagy mikróbának, megváltoztatják a hatásmechanizmust és elkerülik a gyógyszert. Így várható volt, hogy ez megtörténjen a védőoltással.
    A kezemben van az 55 oldalas szakdolgozat Amerika két legnagyobb egyetemétől, a Rockefeller-től és a Bethesdától.
    Ez a csodálatos tanulmány kimutatta, hogy ezt a három mutációt a Pfizer vakcina okozta.
    Szóval mit tettek Ők?
    Vért vettek olyan emberektől, akiket beoltottak, és amelyekben ellenanyaguk volt a vakcinavírus ellen. Elvették az oltottak antitestjeit, és természetes koronavírusra tették őket.
    És mit láttak?
    Ahelyett, hogy a védőoltottak antitestjei megölnék a természetes koronavírust, azt mutálták. A vakcina antitestek nem pusztították el a koronavírust, hanem a fent említett három mutációvá mutálták.A három mutáció ott születik meg, ahol oltást kaptak. A koronavírus egy éve van Európában. Mikor kezdődtek a mutációk? Decembertől, amikor megkezdődtek az oltások. Miért nem voltak korábban mutációink, és most jelentkeztek, szinte az oltásokkal egy időben? Itt népirtás zajlik.
    ….
    ….
    ….

  144. Vigyázz L.S., mert rögtönítélő igazság cenzorok azonnal elítélnek… 😉

  145. Csongor.
    Nincs meg a zipper…valszeg kidobtam. Bocsesz…

  146. 155 L.S.
    Ha ezt a megközelítést komolyan veszem, akkor az emberiségnek ki kellene dobni mindenféle eddig hatékonyan használt gyógyszert és vakcinát is, mert azok ugyanilyen módon mutációkat kell hogy gerjesszenek.
    És nem értem, az oltás ugyanolyan anyagokat termeltet a sejtekben, mint amit a vírus is bevisz, és olyan ellenanyagok termelődnek, mint a vírus hatására. Mi okozhatja a többlet mutációt, amit az eredeti vírusfertőzés nem tenne meg?
    Azért rá kell mutatni az ilyen ellentmondásokra, mikor egyesek keresztesháborút hirdetnek az oltások és gyógyszerek ellen.
    Én sem mondom, hogy ne figyeljünk a fellépő hatásokra, amelyek értékelése nyomán megalapozottabb döntéseket lehet hozni.
    De kiönteni a gyereket a fürdővízzel azért nem kellene.

  147. 157. hubab
    „Ha ezt a megközelítést komolyan veszem, akkor az emberiségnek ki kellene dobni mindenféle eddig hatékonyan használt gyógyszert és vakcinát is, mert azok ugyanilyen módon mutációkat kell hogy gerjesszenek.”

    „A kezemben van az 55 oldalas szakdolgozat Amerika két legnagyobb egyetemétől, a Rockefeller-től és a Bethesdától.
    Ez a csodálatos tanulmány kimutatta, hogy ezt a három mutációt a Pfizer vakcina okozta.”

  148. Re:157 hubab
    Én élből nem vetném el ezt a gondolat menetet, mert most ugyan azt csináljuk, mint az R faktoros bacikkal. Beszorítjuk egy evolúciós présbe az organizmust, ami rákényszeríti a mutációra, aminek nem látjuk a végeredményét.
    Visszakanyarodva a R faktoros bacikra. 50 évnyi diadal menet után is sikeresnek tekinthető a szuperbaktériumok kitenyésztése?
    Sok életet mentett meg a pencilin ez tény, de mennyi áldozata van ennek?
    Minden esetre az R faktoros baciktól be vannak rendesen szarva az orvosok…

    Itt az lesz a kérdés, hogy a vakcinák meddig lesznek hatékonyak, és az a sanda gyanúm, hogy nem túl sokáig…

  149. Szavazás
    véd?oltás….

    Tibor-bá
    Ha végül arra kényszeritenek, hogy beoltsam magamat – lásd mit készülődnek csinálni Spanyolországban – akkor legalább a szputnyik V.-t, a klasszikus oltást választanám.
    A szputnyik V.-ről még nem hallottunk ilyesmikről – és Oroszországban pedig az emberek szabadon mozognak lockdown nélkül.

  150. 161 – L.S.:
    A Szputnyik V nem klasszikus oltás, a kínai az.
    PS: a szavazó csatolásban nincs hosszú ő.

  151. Asszonyt pfitzerrel oltották 40 éves, anyóst 70 plusszos szputnyikkal, engem 60 éves, kínaival. 3 hét és mienk a világ.! 🙂
    Ja! be vagyunk szarva a 7 éves gyerek miatt, aki ugye oltatlan. Tehát, ugyanúgy élünk, nagyonóvatosan, mint eddig. 🙁

  152. 159.dajtás:
    „Három gyomirtóféle úgy felforgatja a talajt, hogy antibiotikum-rezisztencia lesz a vége

    Bizonyos széles körben elterjedt gyomirtók (herbicidek) megváltoztathatják a talajban élő mikrobaközösségek ökológiai tulajdonságait – foglalták össze eredményeiket kínai és brit kutatók a Molecular Biology and Evolution című szaklapban. ”

    https://m.hvg.hu/360/202108_gyomirtok_veszelyei_talajt_fog

    A Szegedi Biológiai Kutatóközpont kutatói olyan új antibiotikum-molekulákat fejlesztettek ki, amelyek az eddigi laboratóriumi vizsgálatok alapján hatásosak lehetnek az MRSA-fertőzéssel szemben.

    A Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) Biokémiai Intézetében Pál Csaba kutatócsoportja olyan antibiotikum-molekulák fejlesztésén dolgozik, amelyek hatékonyak lehetnek a „szuperbaktériumok” ellen.

    A kutatók olyan új antibiotikum-jelöltek létrehozásában értek el eredményeket, amelyek hatékonyak az MRSA-fertőzéssel szemben, amit a methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus baktérium, röviden MRSA okoz. Kutatásuk eredményeit a Plos Biology című szaklap hasábjain publikálták októberben.”

    https://hvg.hu/tudomany/20201021_mrsa_szuperbakterium_fertozes_antibiotikum

    Modern luditákra hajaz az érvelésed.
    L.S dettó.

    158.L.S.
    „“A kezemben van az 55 oldalas szakdolgozat Amerika két legnagyobb egyetemétől, a Rockefeller-től és a Bethesdától.
    Ez a csodálatos tanulmány kimutatta, hogy ezt a három mutációt a Pfizer vakcina okozta.””

    Terjengős mesék helyett esetleg ha egy eredeti hivatkozás linkjét is adhatnál eme tanulmányról.

  153. Re:164
    Én luddita?
    Inkább csak azt látom hogy hibás stratégiát úgy próbáljuk beállítani, mintha:
    1. Nem lenne más megoldás
    2. Aki meg meri kérdőjelezni, az luddita 🙂
    3. Mélyen hallgatunk az alternatív megoldásokról
    4. A cél szentesíti az eszközt elv alapján mindent elkaszálunk, ami ütközik ezzel a megoldással.

    Ez nem ludditaság, hanem modern inkvizíció, csak itt nem a vallás okán „vágják le” az embert, hanem az eltérő véleménye miatt.

  154. 165.dajtás:

    „Visszakanyarodva a R faktoros bacikra. 50 évnyi diadal menet után is sikeresnek tekinthető a szuperbaktériumok kitenyésztése?
    Sok életet mentett meg a pencilin ez tény, de mennyi áldozata van ennek?”

    Már megint azok a fránya arányok, ugye?
    Egy műszaki orientáltságú embertől elvárható a helyeshez közelítő arányérzék.

    „2. Aki meg meri kérdőjelezni, az luddita ?
    3. Mélyen hallgatunk az alternatív megoldásokról”

    Jó pár megnyilvánulásodat olvasva az alternatív megoldásokról, ezt inkább nem kommentálnám…

    „4. A cél szentesíti az eszközt elv alapján mindent elkaszálunk, ami ütközik ezzel a megoldással.”

    Valóban, haljanak meg az emberek az antibiotikumok hiányában, mert amikor elterjedt, akkor még nem ismerték az antibiotikum rezisztencia fogalmát, mivel nem használtak antibiotikumot.

    Dettó ne oltsuk, mert az oltásnak lehetnek mellékhatásai.
    Igaz, hogy egyelőre ezek nagyságrendekkel kisebbek, mint a vírus hatása, de nem érdekes….

    Már megint azok a fránya arányok, ugye?

  155. A multirezisztens bacik kialakításában igen nagy szerepe volt az antibiotikumok gátlástalan felhasználásának az iparszerű állattenyésztésben. Nem gyógyításra, hanem hozamfokozásra rutinszerűen rendszeresen adagoltak antibiotikumokat az állatok takarmányába, ráadásul folyamatosan egyfélét, és olyat, amilyeneket az embergyógyászatban is alkalmaztak, Végülis, mi baj lehet belőle?…Meg a sok hülye beteg is felelős érte, aki a felírt 10 tablettából csak az első két-három darabot vette be, mert már attól is jobban érezte magát, meg „jó lesz az még később is valamire”, meg „nehogymár a orvos mondja meg, mit csináljak”

  156. Re:166
    Nyilván sokat segített az antibiotikum, ezt írtam már hogy nem tagadom, de mikor a önhittségünk okán mindenre azt adtuk, még az influenzára is, akkor had emeljem már fel a szavamat, hogy lehet hogy ez vezetett oda ahova. Nem az antibiotikumok ellen vagyok, ahogy az oltásoknak is meg van a maga helye, de amikor csak ezt és csakis ezt látjuk megoldásként, akkor ne lepődjünk meg azon, ha nem fog menni.
    Műszaki emberként kiver a hideg az olyan szabályzástól, amiben csak egy paramétert tudsz állítani egy komplex rendszerben, és mindre csak ez az egy megoldásod van. Nyilván jól fog működni egy darabig, de ha bejön egy hibajel, amire nincs hatásod a tekergetéssel, szerinted mi fog történni?
    Mi is a minimum lábszám egy széken, ami stabilan tud állni?
    Lépj ki a csőlátásod szemszögből, és vonatkoztass el az erre rárakódott guanótól.
    Ha van egy problémád, amire van A megoldás, és ezen életek múlnak, akkor nem csinálsz B,C,D tervet, ha még sem sikerül az A?
    Aki egy lábon áll, az fel fog borulni, régi öreg dakota közmondás…

    Nagyon kíváncsi lennék arra a statisztikákra, hogy hány beteg hal meg R faktoros baciktól, illetve hány ember hal meg pl szepszisben. Szerinted?

    Alternatív megoldások között nem kell egzotikus technikákra gondolni, Csongor is megkapta az anyagát, egyszer majd talán letölti. Kíváncsi lennék a véleményére, mert sokszor teljesen jó a szkeptikus álláspontja, már ha nem társul némi dogmatizmussal… 😉

    Nem magával az oltásokkal van a bajom, de lássuk be, te bevennél olyan gyógyszer, amiért semmilyen felelősséget nem vállal a gyártója?
    Szerinted ez korrekt? Miért nem akar felelősséget vállalni, ha minden tuti-frankó?
    Máskülönben már az egész korona vírus történet az elejétől bűzlik, és jól láthatóan az oltások körül is elég sok a zavaros történet. Ezek után csodálkozol ha bizalmatlan a lakosság? Klasszikus tömegprogramozásról nem is beszélve, ami annyira nyílt ma már, hogy kint van már az egész ló is, nem csak a lába, és az ilyen dolgok mindig zavaros célok miatt születnek.

  157. 156: Valaki:
    Így sajnos nem derül fény számomra a csodaszerkezet mibenlétére…
    Ettől függetlenül a felajánlást köszönöm!

    —————————————————————–
    Bizonyos kommentek tartalmai és a mai szavazás állása alapján nem vagyok biztos abban, hogy a hozzászóló látogatók elég komoly része egyáltalán normális. Méghogy értelmes emberek vitafóruma! 🙁

  158. „Nagyon kíváncsi lennék arra a statisztikákra, hogy hány beteg hal meg R faktoros baciktól, illetve hány ember hal meg pl szepszisben. Szerinted?”

    Irodalmaz a múltban az antibiotikumok használatról.
    Az antibiotikum rezisztens bacik főleg a kórházakban pusztítanak.

    Lásd 167.hargi hozzászólást.
    Látom azért már kezded cizellálni az álláspontodat.

    „Máskülönben már az egész korona vírus történet az elejétől bűzlik, és jól láthatóan az oltások körül is elég sok a zavaros történet. Ezek után csodálkozol ha bizalmatlan a lakosság? Klasszikus tömegprogramozásról nem is beszélve, ami annyira nyílt ma már, hogy kint van már az egész ló is, nem csak a lába, és az ilyen dolgok mindig zavaros célok miatt születnek.”

    Ide vezetnek az összeesküvés elméletek, lásd korábban az oltásokról.

    Az oroszok is a terjesztők között vannak és utána csodálkoznak, hogy saját lakosságuk is oltásellenes.
    A nyugati vakcina rossz, az orosz jó.
    Kína dettó.

    https://hvg.hu/360/20210201_Spiegel_Kez_a_kezben_a_kinai_es_orosz_propaganda_vakcinaugyben

    Bocs az oldal fizetős, pedig van benne egy jó video (DW magyar hanggal), ami az álhírekről szól, 2 perc, nagyon megérné sokaknak megnézni.

    Ez volt magyar hanggal, de itt is be lehet kapcsolni a magyar feliratot.

    „Nem magával az oltásokkal van a bajom, de lássuk be, te bevennél olyan gyógyszer, amiért semmilyen felelősséget nem vállal a gyártója?”

    Hosszas vívódás után regisztráltam, de csak EMA engedélyes vakcinát fogadok el.
    És nem az oltások miatti félelem miatt vívódtam, hanem a regisztráció ténye miatt.

    Ha kevesen regisztrálnak, akkor lehet, hogy kötelezővé fogják tenni társadalmi érdekekből kifolyólag.

    Mondjuk a nem EMA engedélyes vakcinák miatti esetleges bonyodalmak miatt lehet még problémája a kormánynak, mert az engedélyezés saját felelősségük volt.

    Az EMA engedélyesnél lehet Brüsszelre mutogatni.

  159. „“Nem magával az oltásokkal van a bajom, de lássuk be, te bevennél olyan gyógyszer, amiért semmilyen felelősséget nem vállal a gyártója?””

    Úgy látom, nem sokat fordultál meg a való életben e téren.
    Az egészségügytől (pl. műtétek) kezdve a pénzügyekig (pl. tanácsadás) sok terület van, ahol nem adnak garanciát, a döntéssel járó minden felelősség a Tied.

  160. „Ez a csodálatos tanulmány kimutatta, hogy ezt a három mutációt a Pfizer vakcina okozta.”

    Gondolkozzunk! Mit csinál az antitest? Rákapcsolódik a tüskére. Hol van a vírus genetikai anyaga, az RNS? Belül a lipidgolyóban. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan tudná egy kívül csimpaszkodó antitest megváltoztatni a vírus RNS-ét.

    Hacsak nem arról van szó, hogy a hatékony vírusirtással szelekciós nyomást fejt ki. Mondjuk, hogy van egy beteg emberben egymillió vírus. Ezek közül, ha egy is akad, ami más, amire nem illik az antitest, az az egy fog továbbszaporodni, míg a többi megdöglik.

    De ez éppen úgy működik bármilyen (alternatív vagy fősodor) gyógyászattal kapcsolatban. Tegyük fel mondjuk, hogy az EM rezonanciakezelés megöli a vírust. Akkor ha van egy darab a millióból, ami kicsit más lett mint a többi, mondjuk nagyobb vagy kisebb, vagy hosszúkás, akkor azt nem fogja megölni az a frekvenciakészlet, mint a többit, akkor ő egyedül fog továbbszaporodni.

    Lemondjunk ezért a gyógyításról, csak hogy ne tenyésszünk vírust?

    Lehet, hogy mostanában meghaltak már páran az antibiotikumrezisztens baktériumoktól, de hány milliót mentettek meg időközben az antibiotikumok?

  161. 172,Ábel:
    plusz 1

    „Lehet, hogy mostanában meghaltak már páran az antibiotikumrezisztens baktériumoktól, de hány milliót mentettek meg időközben az antibiotikumok?”

    Igen ezt kéne megérteni sokaknak, meg e példa mentén az analóg példákat.
    De szemmel láthatóan, ez sokadik próbálkozásra is nehezen megy egyeseknek.

    Arányok, arányok…

  162. 169 – Horváth Csongor:
    Az elfogadók közül vonjál le kettőt (Éva és én), akkor még kevesebbet kapsz. Engem is meglepett. Tudnám, hogy a hülyék miért járnak ide!

  163. 172. Ábel.
    „Tegyük fel mondjuk, hogy az EM rezonanciakezelés megöli a vírust. Akkor ha van egy darab a millióból, ami kicsit más lett mint a többi, mondjuk nagyobb vagy kisebb, vagy hosszúkás, akkor azt nem fogja megölni az a frekvenciakészlet, mint a többit, akkor ő egyedül fog továbbszaporodni.”
    Igen, jól látod. De mivel semmilyen mellékhatás nem ismert, így bármikor megismételheted.
    A másik dolog, ha egy jelentős részét részét kiirtod a vírusnak, a maradékkal az immunrendszered könnyebben elbánik .

  164. Re:171 Idegen
    „Úgy látom, nem sokat fordultál meg a való életben e téren.
    Az egészségügytől (pl. műtétek) kezdve a pénzügyekig (pl. tanácsadás) sok terület van, ahol nem adnak garanciát, a döntéssel járó minden felelősség a Tied.”
    Ismerem az egészségügyet, de itt van egy ordítóan nagy csúsztatás.

    Ha pl bizonyítottan műhiba keletkezik, pl a csipeszt benne hagyják a betegben, akkor bár aláírtam a papírt hogy enyém a felelősség, de a műtő orvos beperelhet(joggal), hogy a munkáját nem végezte el rendesen. De elmehetünk a szilikon cici botrányhoz is, ahol ipari szilikonnal töltötték meg az implantátumokat, nem biológiailag semlegessel. Kapott az implant gyártó akkora pert a nyakába, hogy csak úgy nyekkent, és itt el is jutottunk a vakcina gyártókhoz, akik semmiért nem vállalnak felelősséget, és az egészet rátolják az oltottakra. Még a klasszikus oltásokra is vállalnak felelősséget a gyártók, de ez biztosan elkerülte a figyelmedet… 😉
    Profit a zsebbe, esetleges károkat pedig fizesse a köz.
    Ismerős vadkapitalista módszer.

    Re: 169 Csongor
    Nézz rá a leveledre, küldtem neked egy anyagot.

  165. Dajtás, évtizedek, egész eddigi életed rendelkezésedre állt, hogy az általad favorizált alternatív megoldásokat állítsd az emberiség szolgálatába és ne csak a mainstreamet kritizáld minden területen. A mainstream is úgy lett, hogy valaki megcsinálta. CSAK kritikából nem lesz sem antibiotikum, sem védőoltás. És nem igaz, hogy ha ezek nem lettek volna, az jobban szolgálta volna akár az emberiség, akár benne a Te érdekedet.

    Könnyű elvárni a teljes és tökéletes felelősségvállalást másoktól, akik esetleg szintén évtizedek óta, akár egész eddigi életükben dolgoznak azon, hogy segítséget tudjanak nyújtani. Esetleg sokaknak. Ha most csak azzal állnának ki, hogy úgy látják van valami segítség, úgy látják biztonságos is, kell-e? Elutasítod kapásból, mert nem tökéletes a felelősségvállalás? Ha téged sodor az ár és valaki egy botot nyújt feléd, nem ragadod meg, mert nem adott garanciát a botra? Ha nem kell, hát ne fogadd el!

    Azért ennyire nem veszélyes lutri semelyik védőoltás. Szerintem biztonságosabb, és több garanciával, mintha pár ezer km-t autóval körbejársz az országban. Csak azt már megszoktad, és főleg AKAROD!

    Sokan szeretnek ilyesmin eljogászkodni, hogy minden garancia megvan-e, tökéletes-e a biztonság, mindennek meg van-e a RAJTUNK KÍVÜLI felelőse?
    De hát ki adott és ki adhatna tökéletes garanciát az egész életünkre, erre a néhány évtizedre. Ez csak a legutóbbi idők elvárása, de szerintem irreális.

  166. 157 hubab: Még jó, hogy L.S.-en kívül mások is olvasnak, így van esély, hogy valaki megérti logikus érveidet. 🙂 Kezdetben csodálkoztam, hogy ennyi türelmet áldozol értetlenekre, de rá kellett jönnöm, helyes a stratégiád, hogy az értőkhöz is eljuss. Mindenképp elismerés illet.

  167. Vigyázz! Ez hülyeség.
    Izraeli Egészségügyi Minisztérium: A Pfizer kísérleti mfNS vakcinája megölt „körülbelül 40-szer több időst és 260-szor több fiatalabbat, mint amennyit a vírus megölt volna”

    Υπουργείο Υγείας του Ισραήλ: Το εμβόλιο Pfizer σκότωσε «Περίπου 40 φορές περισσότερους ηλικιωμένους και 260 φορές περισσότερoυς νεότερους απ΄ό,τι θα είχε σκοτώσει ο ιός»

    Ezenkívül néhány hónapon belül „közepes és hosszú távú oltási mellékhatásokra számítanak, mivel az ADE (antitestfüggő segédanyag)” elkezd megnyilvánulni azokban, akik a Pfizer kísérleti vakcinát kapták.
    Amint azt a Frontline Doctors of America (AFLDS) kifejtette, az ADE „amikor az oltóanyag által előállított COVID antitestek a személy védelme helyett egy súlyosabb vagy halálos kimenetelű betegséget okoznak, ha az illető később a vadabb SARS-CoV-2-nek van kitéve. A vakcina a károsodás megelőzése helyett fokozza a fertőzést.”

    childrenshealthdefense 3/2/21

  168. Vigyázz! Ez hülyeség.
    Az Egyesült Arab Emírségek, az oltások világbajnoka amelynek a helyzete tragikusan romlik: a napi fertőzési esetek növekedése (+ 200%), dupla halálozás (+ 100%). A havi halálozási nyilvántartás (360), ami 30% -nak felel meg a járvány kezdetétöl.
    Ugyanaz a kép Izraellel és Angliával.

    Az Egyesült Arab Emírségekben, hasonlóan Izraelhez [1] és az Egyesült Királysághoz [2], az oltás azonnali hatásait a napi előfordulás és a halálozás nagyon jelentős növekedése jellemezte, miközben egyértelmű csökkenését várták.
    Februárban naponta több új Covid-19 eset fordult elő, mint a lezárás és az oltás megkezdése előtt.
    A Covid-19 különböző változatainak megjelenése ezt megmagyarázhatja, de ezt a megjelenést a vakcina előnyben részesíthette.
    A Lancet-nek írt levelében [1] Delfraissy professzor aggodalmát fejezi ki: „A tanulmányok azt mutatják, hogy a SARS-CoV-2 variánsok megjelenése és elterjedése összefüggésben áll az erõs immunvédelem hiányával kezdeti vírusoknak való kitettség után … vagy akár egy oltás után. ”
    Az oltás növelheti az antitestek elősegítésének kockázatát.

    Érdemes a grafikonokra egy pillantást vetni:

    Τα ΗΑΕ παγκόσμια πρωταθλήτρια χώρα σε εμβολιασμό έχουν τραγική επιδείνωση: αύξηση ημερήσιων κρουσμάτων (+ 200%).Διπλάσιοι θάνατοι(+ 100%).Μηνιαίο ρεκόρ θανάτων (360), που αναλογεί στο 30% αυτών από αρχή επιδημίας. Ίδια εικόνα με Ισραήλ και Αγγλία.

  169. 180 L.S.
    Hát, ugye attól függ, kinek hiszünk, és melyik grafikont nézzük.
    Én meg ezt látom:
    https://covid19.who.int/region/euro/country/il
    Az oltások megkezdése után valóban volt egy emelkedő hullám a járványban, de ez nem csoda, mert közben betört a brit és a dél-afrikai törzs is, valamint még a legtöbb oltottnál nem alakult ki a védettség.
    De ez csak január második feléig tartott, utána szépen megindult a görbe lefelé, ahogy nő a már védettek száma.
    És ami a legfontosabb, az átoltott népességnél töredékére esett vissza az esetek, súlyos esetek, és halálozások száma.
    A betegek és halottak túlnyomó többsége a még nem oltottak közül kerül ki.

    Itt meg valamit félrefordíthattál, mert így nem sok értelme van:
    „Az oltás növelheti az antitestek elősegítésének kockázatát.”
    Az oltásoknak az a célja, hogy a szervezet antitesteket termeljen a vírus ellen, nem tudom mit akart mondani az eredeti cikk…

  170. Re:Csont
    Fordítva ülsz a lovon. 😉
    Te is ludditának gondolsz, miközben ami jó, azt értékelem, és használom. Bizonyos értelemben technokrata vagyok, de nem úgy, hogy a 3 éves gyereket tablettel szedálom, hogy csöndben maradjon, és a sor folytatható napestig…
    Ellenben mivel a munkám lényege a probléma megoldás, és sokszor műszaki értelemben terveznem kell, ezért ordítóan sok hibát látok ebben az egész kovid ügyben, pláne az oltásokban. Kvázi nincs B terv, és valljuk be a megváltó A terv kapacitás hiánya miatt teljesen fals elképzelés abban hinni, hogy záros határidőn belül beoltanak 6mrd embert.

    Kritika akkor igazán jó, ha megoldást is mondanak mellé. Mondtam egy E tervet, de mivel tudom hogy ma még nem „korszerű”, ezért téphetem a számat, várnom kell egy kicsit hogy a régi elefántcsont tornyok ledőljenek.

  171. 182.dajtás: Hát bizony, valakinek fel kell építeni az új tornyot. Addig csak duma a bő mellényből, hogy dőljön a régi.

  172. 181.hubab: Az idézett mondaton én is rögtön elakadtam. Az én hibám, mi a tökömnek olvastam el. 🙂 L.S. nem fog elakadni. Lehet csak beállította a keresőjét a
    „vírus öl” kifejezésre és minél több helyen szajkózza a találatokat, forráskritika és mindenféle kritika nélkül. Veszélyes, mert neki fontosabb az „igaza” mint bárki élete! De felelősségről tud regélni.

  173. 184 – Csont:
    Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem irtom ki L.S. hozzászólásait. Szerintem annyira mellélő, hogy önmagát teszi nevetségessé, amit persze nem vesz észre.Viszont ragyogó információ részünkre, hogy milyen vad dolgok is létezhetnek.

  174. esetleg valaki meg tudná írni, hogy milyen intézkedések vannak életbe léptetve Dél-Afrikában? A hozzáférhető statisztikai adatok szerint a napi csúcs január közepén volt kb. 18000 új fertőzöttel, azóta exponenciálisan csökkent, január végén már kb. 6000, február közepe óta pedig 1400-1500 napi új esetet jelentenek mostanáig. 58 millió lakos.

  175. Re: Csont
    Nem ismersz, így nagyon mellé tudsz lőni a prekoncepcióiddal…
    Egyébként nyugodtan gondolhatsz azt rólam amit, nem fogok megharagudni érte, nálam valóban vélemény szabadság van, nem kell safe space, és túltolt PC… 😉

  176. 176.dajtás:

    „Ha pl bizonyítottan műhiba keletkezik, pl a csipeszt benne hagyják a betegben, akkor bár aláírtam a papírt hogy enyém a felelősség, de a műtő orvos beperelhet(joggal), hogy a munkáját nem végezte el rendesen. ”

    Akkor egyszerű a dolgod.

    Hiteles adatok birtokában, a vírus és a vakcina miatti halálozást összehasonlítva be kell perelned őket.

    NE BESZÉLJ RÓLA, HANEM CSINÁLD!

    Ráncsd le a leplet a háttérhatalom mesterkedéseiről.

    181.hubab:

    L.S.-nek általában gondot okoz a hivatkozó linkek megadása,
    az őt cáfoló adatok véleményezése.
    Egy cseppet se alkalmaz forráskritikát, véletlenül se néz utána más forrásból a dolgoknak.

    Ha más utána néz, a kritikák, birálatokat agyonhallgatja.
    Saját hibáiból nem tanul, fejlődésképtelen.

    A vak tyúk is talál szemet alapon 100-ból egy bejön neki is.

  177. 185.Tibor bá’:

    Ha az emberi hülyeség végtelen állítást elfogadjuk,

    akkor miért kell ezt egyes kommentelők kommentjeinek sorával bizonyítani?

    Nincs elég fantáziánk ennek elképzeléséhez?

  178. 187 .dajtás: Örülök, hogy nem haragszol, amiért nem rejtem véka alá a véleményemet. Nem te vagy az első ember életemben, akinek semmi sem jó. Nyilván bennem sincs harag ezért, csupán tiszteletemet nem tudom ajánlani. És természetes, hogy azt beszélsz amit akarsz. Ha valami hasznosat alkotsz azt pedig természetesen meg fogom becsülni.

  179. Tisztelt „hubab”

    Innentől már mindenki saját maga dőnt sórsárol és családja sorsárol.

    Sorsunk öszhagban van minden egyes lépésünkkel amit tudatosan vagy anélkül tettünk.
    Sorsunkat nemcsak a szerencse vezeti, hanem választásaink, döntéseink, minden „útkereszteződésnél ” melyik utat választunk és a JÖVŐ dönti el mennyire helyes vagy hibás a mai választásunk.
    Személyesen, az én sorsomat mások kezébe nem adom, addig amig az én kezemben tarthatom.

    Én szóltam, időben.

  180. 185.Tibor bá: A cenzúra nyilván a Te dolgod, felelősséged, nem is akarlak ilyenre inspirálni. Inkább talán segítek egy kicsit dolgodban, ha a hülyeség mellé teszek egy megjegyzést, hogy „Vigyázz ez hülyeség!” Ez legalább elgondolkodásra készteti a tájékozatlanabb olvasókat, hogy ne vegyék készpénznek. Aki meg nem akar gondolkodni az érzelem irányította véleményalkotás helyett, annak mindegy, annak is szólva volt.
    Másrészt nem nyomja a bögyömet. 🙂

  181. 192 L.S.
    Rendben van, a döntés a kezedben van, de semmivel nem kisebb a kockázat, ha az oltás ellen döntesz, mint ha mellette, még ha most így is gondolod.
    Remélem, ha a későbbiekben számodra is kiderül, hogy az oltás életeket mentett, akkor ezt belátod.
    Fordított esetben számíthatsz az én mea culpámra… 🙂

  182. Csont, csak egy kérdés: Miből gondolod, hogy van fogalmad róla, hogy Dajtás mit alkot és mit nem?

    Ez itt egy blog, ide hozzászólásokat írunk mindannyian. Az életművünkről nem feltétlen adunk tájékoztatást. Én például azt sem tudom, hogy Te mivel foglalkozol. Nem tudom, hogy végzel-e bármi munkát, van-e annak bármi haszna, lendít-e előre bármit. Mégse cseszegetlek vele, mert nem teszek előfeltevéseket.

  183. Re: Idegen
    Te még hiszel a tündérmesékben? 🙂
    Nézd meg mi lett pl a sorsa annak a magánfeljelentésnek, amit a miskolci volt főpolgi temetése miatt adtak be…
    A kutya ugat, a karaván halad…

    Re:Csont
    „akinek semmi sem jó”
    Mondtam hogy nem ismersz… 🙂
    Pl azon szerencsés emberek közé tartozom, akik szeretik a munkájukat, feleségem nagy bánatára…

    Re: Hubab
    Én pl annak szurkolok, hogy L.S.-nek ne legyen igaza, és az lenne a legjobb, ha nem kellene hamut szórnod a fejedre, mert tévedtél. Meglátjuk mi sül ki belőle, most egymásnak feszült a múlt és a jövő.

  184. 192: L. S.
    Nagy respekt azoknak, akik szembe mernek menni a szajha média terelte tömeggel! De innentől kezdve, hogy úgy szaporodnak a mutánsok, ahogy az oltások, már én is ugyanezt mondom:
    „Innentől már mindenki saját maga dőnt sorsárol és családja sorsárol.”

    Még küzdenek páran az árral szemben – pl Geri Tíbor -, de amikor a sokkolás hatására beáll a teljes szellemi sötétség, akkor már feleslegesek a szavak – de bocsánatkérésre sem lesz alkalom. Mindenki azt kapja amit választott…

  185. 197. Vaszil
    ” Mindenki azt kapja amit választott…”

    Talán kegyetlenül hangzik de :

    -mindenki pontosan azt kapja, amit érdemel.
    -mindenki visszakapja egyszer, amit mások ellen tesz.

    Pedig ha mindezt észben tartaná, boldogabbá tehetné az életét.

  186. 198: „-mindenki pontosan azt kapja, amit érdemel.
    -mindenki visszakapja egyszer, amit mások ellen tesz.”

    Nekem ez még nem tűnt fel. Egész gyakorinak tűnik, hogy erkölcsi hullák dúskálnak a jólétben, és jó emberek szenvednek minden mértéken felül.

    Ez a „mindenki azt kapja, amit érdemel” egy ilyen ószövetségi szemlélet. Ők gondolták úgy, hogy ha valaki beteg, annak csak az lehet az oka, hogy bűnt követett el. Például ha valaki vakon született, arra ki kellett találni valami kacifántos elméletet, hogy hogyan vétkezett még az anyja hasában, mert hiszen másként hogyan kaphatott volna ilyen büntetést.

  187. Meg lennék elégedve, ha mindenki azt kapná, amit megérdemel, de sajnos ez esetben ez egyáltalán nincs így. A pandémiában mindenki azt kapja, amit a teljes közösség megérdemel, beleértve a megválasztott vezetők szemétségét is. Én hiába tartanám be a szabályokat, ha a „kormány” (értsd: Orbán Viktor) nem hozza meg őket, vagy heteket késik, a fene tudja milyen megfontolásból. Vagy L.S.-féle felvilágosultak szarnak rá. A következmények engem is fognak sújtani.

  188. „visszakapja”
    Talán Rejtő Jenő írta, hogy „minden jótett elnyeri méltó büntetését”
    De néha a jó dolgok is visszatérnek az emberhez.
    Velem már megtörtént, hogy valakinek egyszer elég nagy dologban segítettem, sem köszönetet, sem viszonzást nem várva.
    Aztán egyszer én kerültem a másik oldalra, és egy másik időpontban, egészen más témában, és másvalakitől „visszakaptam” a segítséget.
    A két ember között semmilyen kapcsolat nem volt, nem is ismerték egymást.

  189. Re: Ábel
    „Egész gyakorinak tűnik, hogy erkölcsi hullák dúskálnak a jólétben, és jó emberek szenvednek minden mértéken felül.”
    Előbb utóbb mindenkit elér a végzete, Rákosi is egy koszos dácsában, Sztálin agyvérzésben halt meg, és a sor folytatható elég sokáig.

    „Ez a “mindenki azt kapja, amit érdemel” egy ilyen ószövetségi szemlélet.”
    Nem csak az ószövetség traktál hasonlókkal, hanem a hinduk/budások/gnosztikus keresztények is, ráadásul a reinkarnációs tanokkal sok veleszületett/élet során összeszedett szerencsétlenségekre is magyarázatot adnak.
    Az más kérdés, hogy ki miben hisz, de magyarázat az van. 🙂

  190. 202: Mindenki meghal valamiben, és nekem egy agyvérzés az élete delén távolról sem tűnik olyan borzasztónak, ami akár csak nagyságrendileg is megközelíthetné mindazt a szörnyűséget, amit Sztálin elkövetett.

    Én hiszek abban, hogy a túlvilágon van igazságszolgáltatás, de ezen a világon látványosan nincs.

  191. Witold Rogiewicz orvos, nőgyógyász, idén januárban bevette a Covid-19 vakcina mindkét adagját.
    Annak bizonyítására, hogy biztonságos a vakcina, az oltási videóját tette közzé a közösségi médiájában. Ebben az oltás ösztönzése mellett, nevetségessé tette az ún. koronaszkeptikusokat a következő megjegyzéssel:
    – „Oltasd be magad! Védd meg magad, a hozzádvalóidat, barátaidat és a betegeidet is.
    – Ha kapcsolatba akar lépni Bill Gates-szel, rajtam keresztül megteheti.
    – Az 5G hálózatot is kölcsön tudom adni a testemből.
    -Bocsánatot kérek, hogy elakadtam és nem beszéltem mivel ép e pillanatban az autizmus kapott el.” – mondta Dr. Rogiewicz a videófelvételen.

    Két hét múlva az orvos családja közzétette a halálhírét.
    A „hirtelen” haláláról szóló információkat az oltásellenes közösség felhasználta, hogy hamis információkat terjesszen arról, hogy az orvos halálának köze van az oltáshoz.

    De ez nem igaz. – fake news –

    „Umarł po tym, jak zaszczepił się przeciw Covid-19? Prostujemy fake newsy po śmierci lekarza”

  192. A világban nincsen igazság!
    Maga az igazság sem egy egzakt fogalom.
    Sokkal többször érezzük hogy ez vágy az nem igazságos mint fordítva!
    De azért én feltétlenül érdemesnek tartom fáradhatatlanul küzdeni és dolgozni egy igazságosabb világért!

  193. 195. Ábel: Mivel kérdeztél. Én dajtást nem cseszegetem, hozzászólásom arról szól, hogy nem mindenhez elég a fikázás. Nem mindenhez elég az ő érzete, hogy ő pl. a járványkezelést is jobban csinálná az egész világ járványkezelőinél (ahogy a kozmológiát is jobban érti mondjuk a csillagászoknál vagy a fizikusoknál).
    Én a szkeptikus gondolkodást fontosnak tartom és alkalmazandónak is számára továbbra is, de a magam szkepticizmusa kételkedik abban, hogy adott területek szakemberei közül senkinek ne lennének olyan jó ötletei és meglátásai mint az abban laikus dajtásnak. Abban sem hiszek, hogy minden, ami nincs elismerve a „hivatalos tudomány” által, az föltétlen elnyomott értékes tudás.

    Én olyan gyakorlatias vagyok, hogy ha valaki szakmája vagy hobbija által átlagon felüli ismereteket szerez mondjuk dróthajlításban és ezt megosztja azzal aki igényli, megtanít, hogyan lehet legjobban drótot hajlítani, akkor ezt nagyon meg tudom becsülni és köszönni.
    Ebben a vitában a vakcinafejlesztések és vakcinafejleszők kerültek sokszor sárdobálás célkeresztjébe, nem csak dajtás által. Ha lassan készül, akkor jön a kritika, hogy lám nem bírnak a feladattal ezek a semmitérő tudósok, ha az akár több évtizedes kutatás végére gyorsan kiteszik a pontot akkor a kritika: ilyen gyorsan csak összehányni lehet. Azért így túl könnyű kritizálni. Nem előrevivő és nincs súlya az olyan kritikának — nem csak dajtástól — , hogy „valami nem kerek”, „valami bűzlik”. Szerintem valamennyien láttunk már olyat, ami nem volt kerek és bűzlött. 🙂 És ilyenek lennének a vakcinák? A védőoltások? Vagy ahogy L.S. fogalmaz, hogy „az oltásokkal népirtás folyik”.

    Szerintem egyik vakcina sem úgy lett, hogy valakinek kiesett a körme alól a piszok.
    Azt valakik megalkották, évek, évtizedek tanulásával, munkájával, már generációk tudását belerakva. Ezzel szembe lehet állítani, hogy valaki azt mondja:” ááá, nem így kéne” ? Akkor tessék megcsinálni! Különben csak duma. Ja, hogy ahhoz újra kellene kezdeni az életet?
    Én már régebben is javasoltam, inkább mindenki arról írjon, amihez ért és hasznára lehet másnak is. Az idegen témákba belekotyogás csak egónk szórakoztatása.

  194. 172.Àbel:

    „Paul Bieniasz, a Rockefeller Egyetem retrovirolúgusa szerint a vírus az antitestekre adott válaszként evolválódik, e tekintetben tulajdonképpen mindegy, hogy hogyan oltakozunk. Szerinte a kérdés az, hogy „felgyorsítjuk-e ezt az evolúciót azzal, ha országméretű, részben immunizált népességeket hozunk létre” a második dózis beadásának csúsztatásával. Trevor Bedford, A Fred Hutchinson Rákkutató Központ kutatója szerint ugyanakkor az evolúció sebessége nemcsak az immunválasz erősségétől függ, hanem a természetben előforduló vírusok számától is. Márpedig a vakcináció, még a részleges vakcináció is ezt nagyban csökkentheti.”

    https://444.hu/2021/03/05/a-masodik-dozis-es-az-evolucios-nyomas

    L.S. és a jereváni rádió esete
    osztogatnak vs. fosztogatnak

  195. 205
    Mosogépszerelő

    Nocsak, pontosan ezt hiszi a muszlim radikális is,de legalább neki van dinamit mellénye.
    Másoknak atombombája .
    Jézus vagy?

  196. 203
    Ábel
    Vágyol rá ,hogy szenvedni lásd ellenszenveseidet, antiszimpatizásaidat ,ugye?
    Te is pont úgy fogsz égni a pokolban!
    Megbocsátás?…
    Vedd fel inkább a Káin nevet .

  197. 209: Ha csak azon múlna a dolog, hogy én mennyire vagyok jóember, akkor bizonyosan igazad lenne.

  198. 209: Ez egyébként honnan jön, hogy szerinted én különösképpen vágyakoznék arra, hogy bárkit is szenvedni lássak?

    Csak arra mutattam rá, hogy Sztálin pont arra jó példa, hogy ezen a világon nem kapja meg mindenki amit érdemel.

    Viccesnek találom, hogy nekiugrasz itt kettőnk torkának, akik éppen senkit se bántottunk, és közben még a pokollal fenyegetőzöl.

  199. Tavaly ősszel fedezték fel, december közepén hivatalosan is bejelentették a dél-afrikai mutáns koronavírus létezését, mely egy hete már Magyarországon is megjelent. A brit mutánshoz hasonlóan ragályosabb, de ezen felül a vakcinákkal és a természetesen szerzett immunitással szemben ellenállób virúsvariáns már lassan 50 országban van jelen, és úgy néz ki, alaposan átírja a korábbi járványügyi modelleket. A nyájimmunitás elérése is nehezebb lesz úgy, hogy a mutánsokkal is meg kell küzdenünk. Mutatjuk, mit érdemes tudni a dél-afrikai mutánsról.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210307/ragalyosabb-es-cselesebb-a-del-afrikai-koronavirus-mutans-amely-magyarorszagra-is-megerkezett-472670

  200. Új variánsa alakulhatott ki a brazil vírusvariánsnak Brazíliában – jelentette be pénteken a brazil tudomány- és technológiaügyi minisztérium az MTI szerint. Brazíliának már öt pontján észlelték azt a változatot, ami feltehetőleg új. A minisztérium közleménye szerint olyan mutációról lehet szó, amely „bonyolíthatja a koronavírus-járvány elleni stratégiák tervezését”. A variánsvariánsról szóló tudományos vizsgálat dokumentációját Brazília elküldte a nemzetközi koronavírusgenom-adatbázisnak, a GISAID-nek.

    A brazil variáns tovább mutálódhatott
    https://telex.hu/koronavirus/2021/03/13/a-brazil-varians-tovabb-mutalodhatott

  201. Ezért most nem fogtok engem szeretni:
    A világjárvány kellős közepén a világon százmilliókat vakcinázva azt sikerült elérni, hogy azok a mutánsok szaporodnak el, amelyek kikerülik az oltás által kiváltott ellenanyagválaszt, új, számukra előnyös tulajdonságokkal gazdagodva. Máris van dél-afrikai, brazil, angol mutáns, amelyek fertőzőbbek mint az eddigi vírus. Ráadásul a vakcina hatására termelődő koronavírus-specifikus ellenanyagok rontják a természetes aspecifikus immunitás működését, amely az újabb variánsokat megfoghatná. A vakcinafejlesztés csak lohol a vírus után. Azt hiszem, bajban lesz a világ népessége, mi is.
    https://fb.watch/4e4eA7OyHx/

  202. 205

    Azt nem tudom, mit hisz egy muszlim radikális.
    Gondolom sértettségét és haragot.
    Azt gondolom hogy minden jóindulatú és felelősségteljes ember egy élhetőbb világért is dolgozik nem kizárólag saját magáért és a szeretteiért.

  203. 215 Delp
    Azért nem kell mindjárt túl messzire jutni a következtetésekkel.
    Arra egyenlőre nincs bizonyíték, hogy az új mutánsoknak köze van az oltásokhoz, annál inkább, mivel azok a területek, ahol kialakultak még messze nem átoltottak.
    A világ túlnyomó részén még nincs számottevő oltás, ott még akadálytalanul terjednek és mutálódnak a vírusok.
    Ennek a válogató hatásnak akkor lesz inkább tere, mikor a lakosság nagy része már oltott lesz, és csak az tud terjedni, ami túlél.
    És ennek elvileg minden kórokozó ki van téve, azok is, amelyeket eddig legyőztünk, vagy korlátoztuk őket.
    Mondjuk az influenza erre jó példa, az is rendesen mutálódik, amit követni kell az oltásokkal.
    Túl keveset tudunk még a vírusról, a fantáziánk olyan forgatókönyveket is leír, ami lehet, hogy meg sem valósul.
    Ami persze nem baj, jobb ha felkészülünk minden eshetőségre…

  204. 21. hubab,
    „Arra egyenlőre nincs bizonyíték, hogy az új mutánsoknak köze van az oltásokhoz, ”
    Amit erről olvastam lehet, félreértettem, azért tudnak az oltottak is nagyban hozzáárulni az immunszökevény vírus létrejöttéhez, mert a vakcina nem öli ki a vírust. Az oltottban sokáig tartózkodik a vírus, van ideje, lehetősége mutálódni. Az influenza vírus nem rejtőzködő vírus.
    Emellett valahogy úgy működhet, mint a nem végigszedett antibiotikum következménye. Az erős túlél, ami kevésbé vagy egyáltalán nem reagál az antibiotikumokra.
    Vizuális vagyok. Valahogy úgy áll össze a kép bennem, mivel ez egy rejtőzködő vírus, ami az agytól kezdve a szemfenéken át sok helyen megbújhat, viszont a szervezetben töltött hosszabb idő, több lehetőség a mutáció kialakulására, ez be is következik.
    Az oltottak és a hosszú lefolyású betegséggel küzdők már ilyen túlélő vírusokat üríthetnek. További mutációkkal ezekből alakulhat ki az emberre még veszélyesebb immunszökevény.

    Oltás margójára.
    Az országokat irányító teljes vezérkar sem repül egy azon repülőgéppel. Pedig egy a millióhoz is kisebb az esély a zuhanásra.
    Most, hogy az egész emberiséget leoltanák sürgősbe, tekinthetünk, mint biztonsági tartalékra az oltást halogatókra, ha baj lenne.
    A következő mondatot vakcinagyártóktól sem akarom hallani, -erre senki nem gondolt-.

  205. 18: Károly
    „A következő mondatot vakcinagyártóktól sem akarom hallani, -erre senki nem gondolt-.”

    Sajna ez nem kívánságműsor, hanem valószínűség számítás. A képlet ismeretlen-tartalma osztva a bruttó ismereteinkkel.. Egy éve mondogatom, hogy „respice finem” – várjuk ki a végét. Még kb egy évet adok arra, hogy ez a mondat kimondva-kimondatlanul de el fog hangzani. Tagédia hogy sokaknak már post humus…

    „Az államok és mindenféle egyéb üzleti vállalkozások által támogatott tudóstársadalom olyanná vált, mint a varázslóinas a mester köpenyében. Olyan tulajdonságokat képzelt el magáról, amivel nem rendelkezik, csak vágyik rá.
    Eközben pedig annyira magukra szögelték a szabadalmakkal agyontitkosított klozettjük ajtaját, hogy már nincs lehetőségük kijutni se.” (Kisfaludy György után szabadon)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük