(3429) Moderna CEO

Tibor bá’ fordítása online

 

A Moderna vezérigazgatója szerint a Világnak örökre együtt kell élni a COVID-19-el

Slágvortokban:

  • Stephane Bancel a COVID-19 vakcinát előállító Moderna vezérigazgatója figyelmeztetett, hogy a vírus „örökre” velünk marad.
  • Népegészségügyi hivatalnokok és fertőzőbetegség szakértők szerint komoly esély van arra, hogy a COVID-19 endémiás betegséggé alakul, ami azt jelenti, hogy állandóan jelen lesz, bár elképzelhető, hogy a jelenleginél enyhébb formában.
  • Bancel állította JPMorgan Egészségügyi Konferencián, hogy a SARS-VoV-2 nem fog eltűnni.

Egészségügyi megbízottaknak folyamatosan figyelni kell a vírus újabb variációira, hogy védő vakcinákat állítsanak elő. Kutatók állították, hogy Ohio-ban két új variációt fedezetek fel, amelyek az USA-ból származnak. Az egyik törzs 3 hét alatt igen gyorsan dominánssá vált Colombus-ban, december végén, január elején.

Pfizer kutatók állítják, hogy a BioNTech-hel együtt kifejlesztett vakcina észlelhetően hatásos az UK-ban felfedezett kulcsfontosságú törzzsel szemben. Ez érvényes a Dél Afrikában talált új törzs esetében is.

A Moderna vakcináját engedélyezte az FDA 18 évnél idősebb amerikaiak részére. Azonban további vizsgálatra van szükség, mert az eltérő immunrendszerrel rendelkező fiatalok másképp reagálhatnak a vakcinára.

Az amerikai szervek mindent megtesznek a vakcina szétosztása terén, de valószínűnek tűnik, hogy még hónapok kellenek az elégséges oltás beadásához, ami biztosítja a nyáj immunitást, ami azt jelenti, hogy a terjedéshez nem lesz elég, a fertőtésre fogékony ember. Szerdán Bancel azt mondta, hogy szerinte az USA lesz az első nagy lélekszámú ország, ahol megfelelő védelem ki fog alakulni a vírussal szemben.

Már négy endémiás koronavírus van a Földön, de ezek nem annyira fertőzőek, vagy halálos, mint a COVID-19, állítja a WHO.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

120 gondolat erről: „(3429) Moderna CEO

  1. „Már négy endémiás koronavírus van a Földön, de ezek nem annyira fertőzőek, vagy halálos, mint a COVID-19, állítja a WHO.”
    – Ez egy nagyon jó hír!

  2. OC43 (HCoV-OC43), HKU1 (HCoV-HKU1), 229E (HCoV-229E), NL63 (HCoV-NL63).

    A közönséges nátha vírusai, melyet egyébként döntően a rhinovírus okoz, de majd minden náthánál egyidejűleg több vírus is jelent van (adeno-, korona-, parainfluenza és nagyon ritkán influenza). A nyári náthánál gyakoribb a korona- és szinte elenyésző a rhino-. A náthák kb. 20%-a korona.

    Ha a kérdés komoly volt.

  3. 2 – Delp:
    „Négy különböző humán koronavírus folyamatosan jelen van az emberekben: HCoV-229E (wd), HCoV-OC43 (wd), HCoV-NL63 (wd), HCoV-HKU1 (wd). Ezek világszerte főleg gyerekeket és időseket fertőznek meg és okoznak megfázásos tüneteket, légzőszervi megbetegedéseket.”

  4. 3. Jövőnk, 4. Tibor bá’
    A kérdés komoly volt ?
    Köszönöm szépen a választ!
    Ez az új -novel- koronavírus jelenleg még nem olyan enyhe megbetegedéseket okoz, mint a korábbiak. Lehet, hogy idővel „megszelídül”, és hasonlóvá válik, mint amire ma azt mondjuk, hogy „csak egy kis nátha”, „csak egy kis influenza”? Az is spanyolnáthaként kezdte, kb. száz évvel ezelőtt…

  5. Mókás, hogy már több hiteles forrásból (WHO is) megjelent, hogy a vakcinával beoltottak ugyanúgy fertőzőképesek lesznek, a vakcina csak a fertőzések tüneteit teszi elviselhetővé. Mókás, hogy akkor ezek szerint beoltott „szuperterjesztők” lesznek, ez bizonyára a vakcina mellett szól.

    Eddig legalább nem minden fertőzött volt tünetmentes, esély volt rá, hogy betegeskedik otthon vagy kórházban. „Oltakozás” után nem így lesz…

    Csak azt nem (sem) értem, hogy ha beoltottként fertőzőképes leszek, akkor miért a társadalom védelméről szól a dolog, miért nem egyéni szociális probléma az oltás?

    Na meg a kijárási tilalmat sem értem…

    Illetve hogy ne érteném, kontroll, diktatórikus berendezkedés felé haladás…

  6. „Pfizer kutatók állítják, hogy a BioNTech-hel együtt kifejlesztett vakcina észlelhetően hatásos az UK-ban felfedezett kulcsfontosságú törzzsel szemben…”

    Dimitris Antoniou PhD, FRCS, PhilLevA(Oxford) orvos, a Focus Fm 103.6 -on beszélve többek között ezt modta:

    Az oltás előállítási módja és anyaga miatt mutációkat okozhat a sperma és a petesejt DNS-ében, ezért ennek a következményei a gyermek születése után derülnek ki.

  7. 6: Berliner

    Nyugodj meg, nem te vagy az egyedüli aki nem érti (vagy pontosan, hogy érti) ezt a végtelenségbe nyúló, soha véget nem érő történetet..

  8. 8. csak L.S.-nek
    Én már valószínűleg eleget tettem a reprodukciós feladataimnak. De ez a hír az utódaim számára nem túl biztató. Amúgy ez egy népesség csökkentésnek sem utolsó…

  9. L.S. Azt írod: „Az oltás előállítási módja és anyaga” MELYIK? Mert ha a Pfizer-re gondolt, akkor nem tanult embertant ez az „orvos”… Azonkívül kételkedem, hogy tudja, hogy gyártják… Nem utolsó sorban ha választanom kéne, hogy megfulladok a saját rothadó tüdőmben, vagy impotens leszek, inkább kiélvezem az impotencia előnyeit először, aztán mélyet lélegezve halok meg…

    Ez rosszabb, mint egy tüdőrák, a dagadt haverom enyhe tünetekkel átvészelte, most készült ki a mája,a szemei sárgák, mint a citrom…

  10. 8 L.S.: Ugye, ez az orvos ebben a cikkben azt állítja, a Covid-19 (itt éppen Covit-19-nek nevezi) vírus nem emberről emberre terjed, hanem az emberi DNS-RNS-ből mutáció útján keletkezik, egyszerre különböző országokban, földrészeken? Ezért nem is érdemes védekezni a terjedés ellen. És mivel ő erre rájött, Nobel-díjat kellene kapjon.
    https://zoidosia.blogspot.com/2020/03/dna-rna.html?fbclid=IwAR3BlXdOax5BUqV-YOiqwoVqb19LtI4kvZRqKKz4j6MiiaAHVR55kn2F9kQ#.XmOFvl5pgck.facebook

  11. 11. Infos
    12. Csont

    Minden jót és szerencsés óltást kivánok mindannyiótokra.

  12. 8.L.S.
    „Egyetemi dolgozóktól hallottam vissza, hogy a koronavírus elleni vakcina beépül a genomunkba és belehalunk, ami azért háborított fel rendkívüli mértékben, mert a középiskolás biológiai tananyagban is benne van, hogy fizikailag és biológiailag miért nem lehetséges ez” – mesélte lapunknak Kemenesi Gábor virológus. Létezik – magyarázta a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa – egy úgynevezett centrális dogma nevű biológiai alaptétel, ez olyan, mint a fizikában a gravitáció. Arról szól, hogy a sejtek három építőköve (DNS, RNS, fehérje) között milyen irányú az információáramlás. Ez az alaptétel is alátámasztja, hogy a koronavírus-vakcina képtelen beépülni a DNS-be, be sem jut a sejtmagba.”

    https://nepszava.hu/3106140_a-dns-megvaltoztatasa-csipbeultetes-megbetegites-es-egyeb-marhasagok

    Tisztelem MangaM döntését, aki hozzáértés hiányába nem szól hozzá.
    Ez valahol a bölcsesség jele.

    Te is egy minimális háttértudást felszedhetnél a témából, mielőtt ilyen vad dolgokat beidézel.

    10.malleusorbis.
    Rajtad meg csodálkozom, ennél értelmesebbnek hittelek…

    DE én nyitott vagyok, várom a tudományos cáfolatot.

  13. 15. Idegen

    Terelés, hiteltelenítés…

    Mint,a gyerekek vérét isszák a pizzériában. Attól, hogy ez hülyeség, még a szexrabszolga és szervkereskedelem jól fialhat. Pláne, ha psyop, Qanon köntösben tálaljuk.

    Az oltásnál (Comirnaty) ugyenez, csak pepitában:
    Chip van benne, beépül a genomba, a gyerekednek két feje lesz tőle.

    https://www.ema.europa.eu/en/documents/product-information/comirnaty-epar-product-information_hu.pdf

    „Genotoxicitás/karcinogenitás
    Nem végeztek genotoxicitási vagy karcinogenitási vizsgálatot. A vakcina összetevői (lipidek és
    mRNS) várhatóan nem fejtenek ki genotoxicitási hatást. ”

    Neked nem hiányzik innen még valami? Azt feltételezi az Európai Gyógyszerügynökség is, hogy az utódokat nem károsítja, de azt azért ők sem merik leírni, hogy nem karcinogén. Miközben potenciálisan rákkeltő anyagot tartalmaz (Acetamid és ezt ők is nehezményezték).
    Sajtó hiba?

  14. Ez esetben acetamid nélkül nincs peptidkötés. Persze, ha sokat iszol belőle, akkor a bor is májrákot okozHAT.

  15. 6 Berliner, én ezt még nem láttam. Olyat láttam, hogy egyelőre nem lehetünk egészen biztosak benne, hogy nem lesz-e a beoltottak között olyan, aki tünetmentes terjesztő lehet, ezért egyelőre fenn kell tartani a távolságtartási szabályokat. Vagyis óvatoskodunk, mert az még mindig kevésbé veszélyes, mint ha nem tesszük, ha csak 1% esély is van arra, hogy a beoltottak is fertőznek.

    Így, ahogy írtad, mint ismert bizonyosságot sehol nem olvastam. Van rá forrásod?

  16. 14. Csont
    „L.S.: Kérlek, válaszolj! …
    , a Covid-19 (itt éppen Covit-19-nek nevezi) vírus nem emberről emberre terjed, hanem az emberi DNS-RNS-ből mutáció útján keletkezik,…”

    Pontossabban:
    „A Coronavirus nem „átterjed”, hanem a testünkben születik
    (úgy mint például a rák).
    Ezért haszontalanok a ” fertőzés” elleni védekezési intézkedések.”

    Tisztelt „Csont”
    Amint emlitettem a 8. L. S. alatt : többek között ezt is modta, és még sok más meghőkkentőt is mondott.

    Ne vedd szivre beszédét!
    A világunk az Ippokrátész idejétől kezdve, tele van olyan „ostoba” orvosokkal akiknek az első szabályuk: semmiképen ne ártsunk az embertársunkon.

  17. 17. Inos

    A pokolra vezető út is jó szándékkal van kiközve. Nem mondom, hogy gonosz gyíkemberek tették bele, hogy kírtsák az emberiséget, de nem volt tesztelve és ismerten okozhat gondot.
    Az alkoholról dönthetek: nem vagyok absztinens, viszont csak eseménynél fogyasztok alkoholt, általában családi unszolásra, mértékkel, a kezemen meg tudom számolni, hogy egy évben hányszor. Nem mellesleg kis mennyiségben a szervezetem is termelheti, tárol enzimet a lebontásához. Irreleváns.

  18. 20. Anonim: Jelen esetben se vagy megfosztva a döntés jogától.

    A vizről is köztudott, hogy mérgező, mégse reklamál senki. Az oxigén is mérgező, minden , amit megeszel és megiszol, az ASZPIRIN is rákkeltő, emésztőrendszeri rákot okozhat, BIZONY…

    Megjegyzem, ha nem volt tesztelve, honnét tudják? Az ólmot se tesztelték, amit a benzinbe raktak 50 évig, mindenhol van a Földön belőle, mégse reklamál senki… És ezt is az amerikai GM találta ki …
    https://index.hu/tudomany/til/2017/07/26/zsenialis_tudos_volt_csak_leamortizalta_a_bolygot_es_az_emberiseget/

    Ebből az anyagból, ami csak amerikában van karcinogénnek nyilvánítva nagy mennyiségben, talán azért, talán nem, hogy más szart könnyebben el lehessen adni, elhanyagolható mennyiségben van az EGYIK oltásban, hogy könnyebben létrejöhessen a peptidkötés, GONDOLOM!, vagy mert jobb nincs.

  19. 21. Infos
    Az általad említett minden tény számomra ismert volt idáig is. Képzeld még az édes-savanyút is magunknak rakjuk el, tartósítószer mentes. A növényekben és állatokban lévő szermaradványokkal természetes én sem tudok mit kezdeni, azon kívül amit magunknak termelünk.

    Patkánykisérletek voltak, ezért potenciális.

    Az aszpirin külön érdekes, hogy felhoztad: ugyanis DAO gátló is, ami azt jelenti, hogy gátolja a hisztamin lebontását. Itthon idős emberek előszeretettel szedik vérhigítónak. A hisztamin a szervezetben kialakuló gyulladásos rekciókban vesz részt. Covid-19-ben szenvedő betegeknél, amúgy is emelkedett hisztamin szintet mértek.

  20. „Az aszpirin külön érdekes, hogy felhoztad: ugyanis DAO gátló is, ami azt jelenti, hogy gátolja a hisztamin lebontását. Itthon idős emberek előszeretettel szedik vérhigítónak. A hisztamin a szervezetben kialakuló gyulladásos rekciókban vesz részt. Covid-19-ben szenvedő betegeknél, amúgy is emelkedett hisztamin szintet mértek.”

    Ezt csökkentem én azelasztinnel.

    OFF: Én sört (is) főzök. A sör extrém érzékeny bármilyen szennyeződésre. Eleinte kémiai anyagokkal tisztítottam az edényeket, az ajánlások szerint. Bármilyen gondosan jártam el, a sör sose volt az igazi. Aztán elmentem egy Zsolna fölötti kis sörfőzdébe, ahol sörmester főz évi egymillió liter sört hozzám képest óriási infrastruktúrával. CSAK GŐZT HASZNÁL,mint ahogy azóta én is. Azóta soha, egyetlen söröm sem romlott meg, nincs mellékíze, az élesztőt újrahasznosítom, annyim van, hogy a méheim és a kutyám is csemegéznek belőle, bőven.

    Magyarán: ha kellően tisztán dolgozik az ember, nincs szükség tartósítószerre, illetve megteszi a cukor, só, citromsav, stb.

  21. 16.Anonim:
    „“Genotoxicitás/karcinogenitás
    Nem végeztek genotoxicitási vagy karcinogenitási vizsgálatot. A vakcina összetevői (lipidek és
    mRNS) várhatóan nem fejtenek ki genotoxicitási hatást. ””

    Kifogásaim röviden:

    HITELES BIZONYÍTÁS, ARÁNYOK!!!

  22. Idegen: Van, amit szükségtelen bizonyítani. A tojásban, amit mindenki eszik, lipidek és DNS is van, mégse kell bizonyítani, hogy karcinogén vagy genotoxiticása van-e… És igen nem adják izomba, de a száj nyálkahártyájáról is fölszívódik…

  23. 18: Ábel

    Értelmezés kérdése a dolog, ebben igazad van.
    Most úgy néz ki, hogy az oltottak legesélyesebben tünetmentes fertőzők lesznek, persze bejöhet az a pár %-nyi valószínűség, hogy mégsem.

    Forrást kértél: Wall Street Journal: wsj.com/articles/does-getting-the-covid-19-vaccine-stop-you-spreading-it-scientists-dont-know-yet-11610989882

    Tehát még nem tudják, ebben igazad van, dehát ezt írják röviden: „There is not enough evidence yet on whether the vaccines prevent asymptomatic infection.”

    A WSJ-t remélem, hogy hiteles forrásként fogadjuk el, máshol riasztóbb adatokat írnak. Azonban nem akartam hiteltelen blogokat belinkelni a la’ Guy Mcpherson. 🙂
    Ez remélem, érthető.

  24. 24. Idegen
    Szerintem nem nekem kéne bizonyítani, hogy egy injekció összetevője ártalmas, hanem a készítőnek, hogy ártalmatlan.
    Miért nekem kéne elvégeznem mások munkáját? Pláne, amiért csúnya pénzeket vesznek/vettek fel.

    Már Tibor bá’-nál sem értettem egyet, hogy állami támogatásokkal 10-15 évbe tellett volna a gyógyszergyáraknak legyártani a vakcinát, de piaci alapon mennyivel gyorsabban ment. Hiszen most sem saját zsebből tették: operation warp speed keretében dollármilliárdokkal lettek előre kitömve, hol szimpla támogatásként, hol előre kifizetett megrendelésként.
    https://www.bloomberg.com/news/features/2020-10-29/inside-operation-warp-speed-s-18-billion-sprint-for-a-vaccine

    Mint, ahogy korábban említettem: nem kisérleteztek valami sokat az acetamiddal.
    Lehet az Infos által említett ok is, meg az is, hogy idáig oldószernek, lágyítónak, kondenzátorgyártáshoz vagy épp rovarölőnek alkalmazták.
    Egér, patkány kísérletek találhatóak. Patkány LD50 hivatalosan pl.: 7500 mg/ttkg

    IARC Monographs on the Identification of Carcinogenic Hazards to Humans
    https://publications.iarc.fr/89

    WHO (bár a szavuk mostanában nem túl sokat számít)
    37. o. állatoknál elégséges bizonyíték, hogy rákkeltő
    1218 oldal-tól taglalva az acetamid.
    Patkányoknál 2,36 %-os diétánál (orálisan) 12 hónap után:
    neoplasztikus elváltozás 4/95 (4,2%)- kontroll 0/99
    májtumor 74/95 (78%) – kontroll 0/99

    5%-os diétánál:
    Májtumor
    1 hónap után 25 %
    4 hónap után 50 %
    6 hónap 87,5%
    9 hónap 100%

    Elnagyzolt számolással a patkányok 300 g-osak, tömegük 10%-át fogyasztják naponta, tehát testsúly kilogrammonként kerekítve 2,5 gramm, illetve 5 gramm volt a napi adagjuk. Hosszú hónapokon át.

    Ehhez képest a Comirnaty-ban adagonként, az ALC-0159 (2-[(polyethylene glycol)-2000]-N,N-ditetradecylacetamide) össz-vissz 0,05mg, habár kétszer, de egy 80 kg-os emberre számolva. Viszont izomba beadva.

    Én is azt mondanám, hogy elhanyagolható. Viszont ez az a mennyiség, ami az arra érzékenyeknél az anafilaxiás reakciót is kiváltja.
    Engem a fentebb felsoroltak pro-kontra nem győztek meg, viszont az általam figyelt hivatalos szervek legalább ezek alapján nem mondták ki, hogy valószínűsíthetően nem rákkeltő, illetve korábban aggályukat is fejezték ki.

  25. Ez pedig Tóth Sándor, az SZTE volt adjunktusának az írása

    KÍNAI VAKCINA: KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK
    Az események folyton átírják a terveket. Szerettem volna általában a vakcinálásról, vakcinákról írni. Közben azonban olyan sok kérdést kaptam a Covid-19 vakcinákkal kapcsolatban, hogy úgy érzem, ezekre fontosabb válaszolnom.
    A leggyakoribb kérdés természetesen az, hogy én fel fogom-e venni a védőoltást. Erre a rövid válaszom: IGEN. Hosszabban: a vakcina magyarul VÉDŐOLTÁS. Azaz, védelmet kapunk tőle. Nem ismerjük még eléggé a Covid-19 vakcinákat. Nem tudjuk, mennyire hatékonyak. Nem tudjuk, vannak-e hosszabb távon nem kívánt mellékhatásaik. Nem tudjuk, melyik a hatékonyabb, melyik a kevésbé kockázatos… Egy azonban biztos: A Covid-19 betegség ROSSZABB, mint bármelyik vakcina.
    A következő kérdés: Én melyik vakcinát választanám. Nos, feltéve, hogy lehet választani, én a Sinopharm vakcinára szavazok. Ezzel kapcsolatban azonban olyan sok a félreértés, előítélet és elfogultság, hogy ehhez külön magyarázat szükséges.
    A Facebookon terjed a hír, hogy a „kínai” vakcina nem elég hatékony. Brazíliában leállították a vizsgálatokat vele, mert csak 50%-ban nyújtott védettséget. Ez igaz. Valóban ez történt a Sinovac vakcinával. Na, de nézzük csak:
    Először is: a „kínai” vakcina. Nincs „kínai vakcina” Kínában legalább 14 helyen folyik vakcinafejlesztés. 4 helyen hagyományos, elölt vírus alapú vakcinát fejlesztenek, 3 helyen mRNS-vakcinát, 3 helyen fehérje-alegység alapú vakcinát, 2-2 helyen pedig nem replikálódó vírusba, illetve szaporodóképes ártalmatlan vírusba beépített SARS-CoV-2 spike-fehérje DNS-t tartalmazó vakcinát. Azaz Kínában nagyon komoly SARS-CoV-2 vakcina-kutatás folyik. Ebből 10 jutott el eddig a klinikai fázisba, illetve kettőt (Sinovac és Sinopharm) már piacra is dobtak. Csakhogy a brazil fiaskó a Sinovac vakcinával történt, hozzánk pedig a Sinopharm-ot akarjuk behozatni.
    Nagyon sok ellenállást vált ki, miszerint a kínaiak nem nyújtanak elegendő információt a vakcináik hatékonyságáról, és a mellékhatásokról. Ez sem teljesen korrekt. Mind a Sinovac-ról (Safety, tolerability, and immunogenicity of an inactivated SARS-CoV-2 vaccine in healthy adults aged 18–59 years: a randomised, double-blind, placebo-controlled, phase 1/2 clinical trial – The Lancet Infectious Diseases ), mind a Sinopharmról (Effect of an Inactivated Vaccine Against SARS-CoV-2 on Safety and Immunogenicity Outcomes: Interim Analysis of 2 Randomized Clinical Trials | Global Health | JAMA | JAMA Network ) tettek közzé részjelentést. Természetesen, ezek egyelőre kevés emberen elvégzett vizsgálatok, viszont nagyon komoly szaklapokban közölt, peer-revew (független szakértői ellenőrzés) folyamaton átesett eredmények, vagyis a nemzetközi követelményeknek megfelelnek.
    Mindezek viszont számomra kevesebbet nyomnak a latban, mint az, hogy ezek a vakcinák egy 130 éve bevált, az eddigiek során nagyon eredményesnek bizonyult oltási módszert alkalmaznak: elölt teljes kórokozót tartalmaznak. Az összes vakcinák közül az ilyenek hasonlítanak leginkább az immunrendszer számára az eredeti fertőzéshez, vagyis ugyanolyan komplex, a lehetőségekhez mérten teljes immunválaszt kapunk rájuk, mint az eredeti fertőzés során.
    Igaz, az eredeti fertőzés aktív, szaporodóképes vírusokkal történik, és a fertőzés során a vírusok olyan fehérjéket is termelnek, amelyek az immunrendszerünk működését eltorzítják, az immunválasz egyes elemeit (gyulladásos folyamatok) felerősítik, másokat (interferon-válasz) meggátolnak. Az elölt vakcinával oltva ezek a fehérjék már nem termelődhetnek, így a vakcinával szemben torzítatlan, „természetes” immunválasz alakul ki. Ugyanakkor a vakcina tartalmazza az eredeti kórokozó valamennyi antigénjét, azok összes epitópját, vagyis a fertőzés káros hatásai nélkül elérhető legteljesebb és legösszetettebb immunreakciót tudjuk kiváltani.
    Az alegység-vakcinák jóval modernebb technológiával készülnek, a vírusnak csak a fertőzés szempontjából kulcsfontosságú egyetlen fehérjéjét tartalmazzák. Immunrendszerünknek csak erre az egyetlen fehérjére kell „koncentrálnia”, az immunválasz (elvileg) hatékonyabb és „gazdaságosabb” lesz. Miért jobb akkor a teljes elölt vírus? Például, mert ha vírus spike-fehérjéje (tüskéje) mutálódik, az alegység vakcinákkal keltett immunválasz esetleg nem lesz hatásos az új, mutáns vírus ellen. A teljes vírusra kapott immunválasz még ilyenkor is legalább részben működni fog, mert az egyéb fehérje-epitópokhoz még akkor is kötődni fognak az antitestek, ha a tüske-fehérje mutáns változatához nem is, és a fertőzést továbbra is semlegesíteni (vagy legalább részben gátolni) tudják. Ez az alegység-vakcinák esetén már nem garantált.
    Barátom és mélyen tisztelt kollégám, Duda Ernő professzor tegnap a Szegedi Televízióban nem túl kedvezően nyilatkozott a Sinopharm vakcináról. (szeged.hu – Duda Ernő virológus: A kínai vakcinák többségében elölt, teljes vírus van, ez okozhat problémákat) Többek között a következőket mondta: „… ha a teljes vírust juttatják a szervezetbe, akkor mindegy, hogy ezt inaktivált formában, tehát halott vírusként teszik, akkor is benne van a vakcinában a vírus összes fehérjéje és nukleinsava.”
    Ahogy fentebb kifejtettem, én ezt tartom a Sinopharm vakcina legnagyobb előnyének.
    Duda professzor szerint „Ez lehetséges problémákat jelenthet, olyanokat, amik a messenger RNS-alapú vakcina esetében nem jöhetnek számításba”. Komoly szakmai érvet is felhoz állítása mellett: „A beoltott, elpusztított vírus ugyanis ottmarad a szervezetben, és potenciálisan autoimmun folyamatokat képes kiváltani. Ez azt jelenti, hogy az elpusztított vírus később is kiválthat olyan immunválaszt, ami során a szervezet önmagát kezdi el támadni.”
    Ezzel az állításával csak részben tudok vitatkozni. A beoltott vírus ugyanis csak rövid ideig marad ott a szervezetben (addig, ami elegendő ahhoz, hogy az immunrendszert „betanítsa”). A szervezet extracelluláris enzimei ugyanis viszonylag gyorsan lebontják az idegen alkotórészeket.
    Igaz ugyanakkor, hogy az élő vírus nagy valószínűséggel kivált autoimmun reakciókat. Erre azért képes, mert egyes fehérjeszakaszai („epitópjai”) elegendő mértékben hasonlítanak a szervezet saját epitópjaihoz, hogy az ezekkel szemben keletkező ellenanyagok a hasonló epitópokat tartalmazó saját fehérjéket is idegenként azonosítsák be, és esetleg meg is támadják. Az elölt teljes vírus szintén képes kiváltani ugyanezt a hatást. Hogy megteszi-e, még nem tudjuk, de az esély valóban megvan rá. A gond csak az, hogy ugyanez az eshetőség fennáll a csak a tüske-fehérjét, vagy annak genetikai kódját tartalmazó vakcinák esetén is. Az immunválaszt maga fehérje váltja ki, tehát átmenetileg annak kell jelen lenni a szervezetünkben ahhoz, hogy az immunrendszer reakcióját beindítsa. Márpedig egyedül a tüske-fehérje maga is tartalmaz 6 olyan epitópot, amelyik eléggé hasonlít az emberi fehérjékhez egy esetleges autoimmun válasz beindításához (Pathogenic priming likely contributes to serious and critical illness and mortality in COVID-19 via autoimmunity – ScienceDirect).
    Az alegység-vakcináknak az autoimmunitással kapcsolatos feltételezett előnye tehát nem igazán előny.
    Mivel ez az oldal amennyire lehet, politikamentes, a „kínai” vakcinákkal kapcsolatos átpolitizált érvekre („nem bízom a kínai kormányban”, „gyanús, hogy mért pont ezt erőltetik ránk” – ugyanez az Szputnyik V vakcina kapcsán is előkerült, valamint annak taglalására, miért valószínűtlen, hogy az Uniós egészségügyi hatóság, az EMA záros hatáidőn belül elfogadja bármelyik kínai vakcinát) nem térek ki.
    Való igaz, egyik vakcina sem tökéletes. További problémákra a következő posztomban fogok kitérni. Itt már csak azt ismétlem meg: BÁRMELYIK VAKCINA SOKKAL JOBB, mint átélni a Covid-19-et. Aki ebben kételkedne, olvasgassa egy kicsit a „Hosszú Covid, szövődmények – Long Hauler csoport” magyar nyelvű, vagy a 144 ezer tagot számláló „Survivor Corps” angol nyelvű csoport Facebook oldalát.
    És azt, hogy én a vakcinák előnyeit és hátrányait mérlegelve, a teljes elölt vakcinára szavazok. Legyen az kínai, indiai, brazil, thaiföldi, kazah, brit, egyiptomi, török vagy japán (a következő hivatkozásban található excel táblázatra kattintva bárki kis erőfeszítéssel megismerheti, hány országban hányféle Covid-19 vakcinát fejlesztenek, és azok milyen stádiumban vannak: https://www.who.int/publications/m/item/draft-landscape-of-covid-19-candidate-vaccines
    Utóirat: A Facebook technikai problémái miatt egyes zárójelbe tett hivatkozások a szövegben nem hivatkozásként jelennek meg. Ezeket kimásolva és a keresőbe beírva a hivatkozások elérhetők.

  26. Anonim: Idegennel folytatott vitátok szerintem nem volt haszontalan. Ahogy a vakcinákat a táplálkozással párhuzamba állítottátok, bennem az a vélemény alakult ki, hogy talán ahhoz hasonlítható, mint amikor valami ipari műkaját eszünk. Alapjában lehetnek egészségtelen összetevői, főleg ha hosszú távon fogyasztanánk, de egyszeri alkalommal nem kell belehalni. És most sokkal nagyobb lehet a haszna, mint a kockázata.
    Hasonló a kicsengése a 28-ban Tóth Sándortól idézett bejegyzésnek. (Köszönet a beidézésért, megéri a hosszát!) Megerősíti a azt a hangoztatott véleményemet, hogy amelyik vakcina már eljut hozzánk, azok közül a legrosszabbnak is valószinüleg nagyságrendekkel kisebb a kockázata, mint a Covid-19-nek.

  27. 19. L.S. : Te nem pontosítottál engem, hanem kimásoltál két sort abból a fél oldalból, amit én összefoglaltam két mondatban. ( Covid-19 vírus nem emberről emberre terjed, hanem az emberi DNS-RNS-ből mutáció útján keletkezik, egyszerre különböző országokban, földrészeken? Ezért nem is érdemes védekezni a terjedés ellen. És mivel ő erre rájött, Nobel-díjat kellene kapjon.)

    De nem is ez a lényeg, hanem az: Szerinted tényleg nincs azzal semmi gond, ha egy orvos egy ilyen elméletet közöl??? Hova lett a szkeptikus gondolkodásod, ami egyébként mindent megkérdőjelez? Vagy annyi alapvető ismereted sincs, hogy itt valami feltűnjön? Neked elég, hogy „meghökkentő”? Elég ahhoz, hogy közöld a következő riogatását is? Mert ilyen megalapozottsággal nem lehet figyelmeztetésnek nevezni.

    L. S. te a rémhíreknek nem a kitalálója vagy, hanem a terjesztője!

  28. Aki megszállottja az összeesküvés elméleteknek, az el sem tudja képzelni, hogy egy vakcina kifejlesztője nem az emberiség elleni gonosz célú eszközt akar létrehozni.
    Viszont az biztos, hogy szeretne vele anyagi sikert elérni, profitálni belőle, de ez nem kell, hogy rosszat eredményezzen, amennyiben ezt a célját úgy tudja elérni, hogy a konkurenciánál hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó, olcsóbb és gyorsabban előállítható vakcinát fejleszt ki, mert így éri el a célját.
    Hiszen azt is látjuk, hogy mennyi, egymástól különböző hatásmechanizmuson alapuló vakcinát fejlesztenek a világ különböző térségeiben, amelyek keményen versenyezni fognak a piacon, és hosszabb távon biztos, hogy ki fog válogatódni a legcélszerűbb néhány.
    Persze figyelni kell a dolgok alakulására, minél nagyobb lesz az átoltottság az élen járóknál, annál jobban kiütköznek az előnyök vagy hátrányok.
    Izrael nagyon halad, már 28 %-nál tartanak.
    https://ourworldindata.org/covid-vaccinations
    Ha valahol, ott hamar látni fogjuk azt is, hogy a különféle mutációk vajon felülírják a védettséget, vagy nem.
    Egyébként azért jutottak hozzá nagy mennyiségű vakcinához, mert ezért cserébe kiadják az oltott lakosság egészségügyi adatait, ami jó adatbázist jelent a vakcina gyártójának, hiszen itt lesz az igazi teszt az eredményességről. Állítólag Izrael élen jár az egészségügyi adatkezelésben, hatalmas anyaguk van a lakosság egészségügyi előéletéről, jól vizsgálható lesz, hogy melyik csoportnál milyen specifikus hatásai lesznek az átoltottságnak…
    A diagramokon látszik, hogy Európa milyen hátul ballag az átoltottságban. Akkor legalább lesz előttünk valaki, akit figyelhetünk, ha már így alakult…

  29. 26 Berliner, köszi a linket! https://www.wsj.com/articles/does-getting-the-covid-19-vaccine-stop-you-spreading-it-scientists-dont-know-yet-11610989882

    Én úgy látom, ez pont ellenkezőleg, azt mondja, hogy ami adat van, az azt mutatja, hogy a vakcina legalábbis csökkenti a tünetmentes fertőző esetek számát. Csak annyi a probléma, hogy még kevés az adat ahhoz, hogy ezt teljes bizonyossággal ki lehessen jelenteni.

    „There is some indication that vaccination may reduce asymptomatic infection, resulting in reduced transmission.”
    … „She believes Covid vaccine studies will eventually show a reduction in asymptomatic transmission but not a complete elimination.”
    … ” Even if vaccines don’t prevent transmission completely, they can still help populations achieve herd immunity if enough people take them, says Arnold Monto”

  30. 28 – Anonim:
    Tóth Sándor preferálja a kínai vakcinát, és ezt meg is indokolja. Akkor most én megindokolom az ellenkezőjét. Persze a hagyományos eljárással készült védőoltásoknak sok évtizedes múltja van, és jól működtek. De a nyugati vakcinák hatékonysága 90% felett van, a kínai pedig 50% körüli. Ez utóbbi azt jelenti, hogy minden második beoltottnál nem alakul ki védettség. Köszönöm szépen, nekem ez nem elég.

  31. 3O. Csont
    „L. S. te a rémhíreknek nem a kitalálója vagy, hanem a terjesztője!”

    Bár nem értek egyet Veled tisztelem az álláspontodat. Jogodban áll azt hinni, amit helyesnek vélsz.

    Természtesen ugyanez érvényes bárkire, még számomra is.

    „Szerinted tényleg nincs azzal semmi gond, ha egy orvos egy ilyen elméletet közöl???”

    Öszintén?
    Egyáltalán nem zavar, sőt érdekel és kiváncsian hallom.
    Addig amig a „Big Pharma” nem biztos a portékályában és nem ad semmilyen garanciát, addig „nyitott” vagyok minden információra.

    31. hubab
    „Aki megszállottja az összeesküvés elméleteknek, az el sem tudja képzelni, hogy egy vakcina kifejlesztője nem az emberiség elleni gonosz célú eszközt akar létrehozni.”

    Tisztelt hubab

    Nem hiszem, hogy ilyen rővid a memóriával rendekeznél.
    Bill Gates:

    „Néhány Bill Gates-szel és a COVID-19-járvánnyal kapcsolatos félretájékoztatás hamis állításokat tartalmaz a népesség-ellenőrzéssel kapcsolatban. Ezen elméletek egy része a 2010-es TED-konferencián tartott beszédének egy részének téves értelmezéséből fakad. A CO2-kibocsátás nullára csökkentéséről szóló beszélgetés részeként azt mondta: „Először is van népességünk. A világban ma 6,8 milliárd ember él. Ez körülbelül kilenc milliárdra tehető. Most, ha valóban nagyszerű munkát végzünk az új oltások, az egészségügy és a reproduktív egészségügy területén, ezt talán 10 vagy 15 százalékkal csökkenthetjük. De ott körülbelül 1,3-as növekedést tapasztalunk. ”

    Ilyenre szokás mondani: Nem zörög a haraszt, ha nem …

  32. 31. hubab

    „Izrael nagyon halad, már 28 %-nál tartanak.

    Ha valahol, ott hamar látni fogjuk azt is, hogy a különféle mutációk vajon felülírják a védettséget, vagy nem.

    A diagramokon látszik, hogy Európa milyen hátul ballag az átoltottságban. Akkor legalább lesz előttünk valaki, akit figyelhetünk, ha már így alakult…”

    Tisztelt hubab?!?

    Szerinted ez normális? Egy egész népet beoltják?

    Ők tenyészállatok?

    „Akkor legalább lesz előttünk valaki, akit figyelhetünk, ha már így alakult…”

    Megáll az ész… Én kezeket emelek.

    Nem vitatkozom tovább.

  33. 35: L. S. Ha a zsidókat mind beoltják, az nekem elég meggyzőző, hogy az oltás rendben van. Ha nem lenne kóser, ők tudnának róla, és kivárnának.

  34. 33: Tibor bátyám, a kinézett Sinopharm COVID vakcina az olyan 70-85% közötti hatásfokú, attól függően, hogy a kínai vagy az Egyesült Arab Emírségek adatait nézzük.

    De tény, az mRNS vakcinák a legkorszerűbbek (kb. 10 év múlva nem is nagyon lesz másfajta alapú oltás…) aztán jönnek az adenovírus vektor vakcinák, majd a többi. Én is az mRNS vakcinára szavazok, a gyártó kb. „lényegtelen” is.

    https://azonnali.hu/cikk/20210119_melyik-tipusu-koronavirus-vakcinat-valaszd-segitunk

    https://qubit.hu/2021/01/19/mit-lehet-tudni-a-keszulo-es-a-mar-engedelyezett-kinai-vakcinakrol

  35. 27.Anonim:
    „Szerintem nem nekem kéne bizonyítani, hogy egy injekció összetevője ártalmas, hanem a készítőnek, hogy ártalmatlan.”

    Nem tudom, hogy mennyire vagy tisztában a kémiában, de egy vegyület képletéből lehet következtetni a reaktivitására.

    Gondolom ennek alapján tették azt a megállapítást, amit tettek.
    Lásd 25.Infos hozzászólását.

    Ezek után Neked kéne állításod bizonyítására letenni valamit az asztalra.

    Nagyon szép , hogy hosszasan értekezel, hogy a acetamid rákkeltő hatásáról.
    Örülök, hogy végül Te is rájöttél, az általam is említett ARÁNYOK fontosságára.

    „Elnagyzolt számolással a patkányok 300 g-osak, tömegük 10%-át fogyasztják naponta, tehát testsúly kilogrammonként kerekítve 2,5 gramm, illetve 5 gramm volt a napi adagjuk. Hosszú hónapokon át.

    Ehhez képest a Comirnaty-ban adagonként, az ALC-0159 (2-[(polyethylene glycol)-2000]-N,N-ditetradecylacetamide) össz-vissz 0,05mg, habár kétszer, de egy 80 kg-os emberre számolva. Viszont izomba beadva.

    Én is azt mondanám, hogy elhanyagolható. Viszont ez az a mennyiség, ami az arra érzékenyeknél az anafilaxiás reakciót is kiváltja.”

    Nos ezt eddig is tudtuk, hogy a vakcinák egy kis százalékban, az arra érzékenyeknél anafilaxiás sokkot okozhatnak.

    Erre szolgál, hogy a beteg egy jó fél órát még az oltás után a rendelőben van, és ha baja van, kapja a megfelelő kezelést.

    Annak is örülök, hogy a
    „Genotoxicitás/karcinogenitás
    Nem végeztek genotoxicitási vagy karcinogenitási vizsgálatot. A vakcina összetevői (lipidek és
    mRNS) várhatóan nem fejtenek ki genotoxicitási hatást. ”

    a lehetséges karcinogén hatás anafilaxiás reakcióvá szelídült.

    Azonban a kiindulás elején elkövettél egy jelentős hibát:

    Az acetamid nem egyenlő a 2-[(polietilénglikol)-2000]-N,N-ditetradekilacetamid (ALC-0159 ) -dal.( Lásd 16-ban belinkelt pdf 10.oldal.)

    Az a ráaggatott PEG (polietilénglikol) csoport jelentősen módosítja a molekula reaktivitását, valószínűleg az mRNS megvédésére szolgáló lipid burok része.

    Tehát a levezetésed, az acetamid rákkeltő hatásáról a téma szempontjából irreveláns.

  36. 39. Idegen

    Szívesen folytatnám ezt az eszemecserét veled, de mint ahogy említettem: én nem kapok fizetést érte.

    Az alábbi idézet nem tőlem, hanem az EMA-tól származik:


    “Genotoxicitás/karcinogenitás
    Nem végeztek genotoxicitási vagy karcinogenitási vizsgálatot. A vakcina összetevői (lipidek és
    mRNS) várhatóan nem fejtenek ki genotoxicitási hatást. ”

    a lehetséges karcinogén hatás anafilaxiás reakcióvá szelídült.”

    Nálam okosabb emberek mondják azt is, hogy az ALC-0159-ben található PEG tehető felelőssé a kialakuló anafilaxiás reakciókért, ezért veszélyesebb annak, akinek már az arcába is van injektálva. Ezért mertem megemlíteni az anafilaxiát.

    Tudom, hogy az acetamid és 2-[(polietilénglikol)-2000]-N,N-ditetradekilacetamid nem ugyanaz. De mivel nagyságrendi kérdésről volt szó, ezért nem kezdtem el visszaszámolghatni a vegyület összetevőinek tömegét.
    Semmi relevánsat nem ismerünk amúgy sem: pl orális-intramusculáris ekvivalens, patkányok helyett főemlősökre kifejtett hatás stb.

    A ráagatott PEG nem csak pozitív irányba tudja befolyásolni a hatását…
    Valóban az mRNS-t védi, de adjuváns funkcióval is bír, mert ingerli az immunrendszert, gyulladásba hozza az injekció környezetét.

  37. 33. Tibor bá’

    Az indoklásból az látszik, hogy nagyjából az idézet első pár sorát, ha elolvasta.

    Tóth Sándor írása pontosan az állításával ellentétes: ő azt tárgyalja, hogy nincs olyan, hogy “kínai vakcina”. Több, mint 10 fajtát fejlesztenek kínában, még a “nyugati” mRNS-ből is többet. Ugyanígy nyugaton sem csak mRNS fejlesztése folyik.
    Így az összehasonlítás sem helyes. A fiaskó a SinoVac vakcínájával történt. Ez az, ami Brazíliában 50% környékére vizsgázott. Tóth Sándor pedig a Sinopharm mellett tenné le jelen ismeretei szerint a voksát, ha választható lenne.

    “Persze a hagyományos eljárással készült védőoltásoknak sok évtizedes múltja van, és jól működtek.”
    Múltkorában Tibor bá’ még a Comarnity-re is ezt mondta, hogy sok évtizedes múltja van…

    “De a nyugati vakcinák hatékonysága 90% felett van, a kínai pedig 50% körüli. Ez utóbbi azt jelenti, hogy minden második beoltottnál nem alakul ki védettség.”

    Egzakt módon ezt sem mondhatjuk ki. Ez, akkor fejezné ki a valóságot, ha az oltattak közül mindenkit kitennénk a sars-cov-2 vírus expozíciójának és úgy néznék meg, hogy hányan betegednek meg. A valóságban a természetre bízzák, némi szerencse faktorral és az alábbi formulát alkalmazzák:

    Vakcina hatékonyság = Vh
    Kontroll csoportban megbetegedettek aránya = k
    Oltottak közül megbetegedettek aránya = o

    Vh = (k-o)/k * 100

    I. Vegyünk egy esetet:
    oltottak és kontroll mennyisége is 100 – 100
    oltottak közül megbetegszik: 1 fő
    kontrollból: 10 fő

    Vh = (10/100-1/100) / (1/100) * 100 = 90%

    II. Második eset:
    oltottak és kontroll mennyisége is 100 – 100
    oltottak közül megbetegszik: 4 fő
    kontrollból: 8 fő

    Vh = (8/100-4/100) / (8/100) * 100 = 50%

    III. Harmadik eset:
    oltottak és kontroll mennyisége is 100 – 100
    oltottak közül megbetegszik: 10 fő
    kontrollból: 100 fő

    Vh = (100/100-10/100) / (100/100) * 100 = 90%

    Remélem a példákból világosan látszik, hogy a vakcina hatásossága nagyon jó marketing eszköz lehet, de a körülmények ismerete nélkül fabatkát sem ér. A két 90%-ra vizsgázott vakcina közül az egyiknél 10-szer annyian betegedtek meg, de van olyan 90%-os, ahol 2,5-szer annyian, mint az 50%-nál, nem mellesleg az 50 sem jelenti azt, hogy minden második ember megbetegedett volna még vakcina nélkül sem.

  38. 28.Anonim:

    Először is szép dolog tőled, hogy egy oltást igenlő véleményt beidézel:

    „Egy azonban biztos: A Covid-19 betegség ROSSZABB, mint bármelyik vakcina.”

    „Itt már csak azt ismétlem meg: BÁRMELYIK VAKCINA SOKKAL JOBB, mint átélni a Covid-19-et.”

    A beidézett úr kissé biasos a kínai és a hagyományos vakcinák irányában.
    Nézzük, hogy miért gondolom ezt:

    „Először is: a „kínai” vakcina. Nincs „kínai vakcina” Kínában legalább 14 helyen folyik vakcinafejlesztés. 4 helyen hagyományos, elölt vírus alapú vakcinát fejlesztenek, 3 helyen mRNS-vakcinát, 3 helyen fehérje-alegység alapú vakcinát, 2-2 helyen pedig nem replikálódó vírusba, illetve szaporodóképes ártalmatlan vírusba beépített SARS-CoV-2 spike-fehérje DNS-t tartalmazó vakcinát. Azaz Kínában nagyon komoly SARS-CoV-2 vakcina-kutatás folyik. ”

    Nos a kínai vakcina jelen esetben az, amit Orbánék be akarnak hozni és a Kínában nem tesztel korcsoportban 60 év felettiek be akarják adni.
    Ezt általában érteni szokták az emberek.

    A többi kínai vakcina fejlesztés irreleváns abból a szempontból, hogy nem elérhetőek, nincsenek oltásra bevethető állapotban.

    Ez hasonló érvelés, mint a kínaiak hőbörgése, hogy nem kínai a vírus.
    De, mert a kínai Wuhanban történő járványkitörésből terjedt szét a világban.
    Az előtt ez nem okozott problémát.
    Mint ahogyan a SARS-I se.

    „Ebből 10 jutott el eddig a klinikai fázisba, illetve kettőt (Sinovac és Sinopharm) már piacra is dobtak.”

    Később azért a cikk írója is rájön a lényegre.

    „Csakhogy a brazil fiaskó a Sinovac vakcinával történt, hozzánk pedig a Sinopharm-ot akarjuk behozatni.”

    Ez az Sinovac vakcina amire 50% körüli értéket mértek.
    Biztosan növeli a kínai vakcinákban való általános bizalmat.

    „Nagyon sok ellenállást vált ki, miszerint a kínaiak nem nyújtanak elegendő információt a vakcináik hatékonyságáról, és a mellékhatásokról. Ez sem teljesen korrekt.”

    Lehet hivatkozni az 1/2 fázis adataira, ami megjelent nemzetközi folyóiratokban, de hol marad a 3. fázis, ami már forgalomba lévő más nyugati vakcináknál megvan?
    Ez egy lényeges különbség, de erről az cikk írója nem tesz említést!

    ” Az elölt teljes vírus szintén képes kiváltani ugyanezt a hatást. Hogy megteszi-e, még nem tudjuk, de az esély valóban megvan rá. A gond csak az, hogy ugyanez az eshetőség fennáll a csak a tüske-fehérjét, vagy annak genetikai kódját tartalmazó vakcinák esetén is. Az immunválaszt maga fehérje váltja ki, tehát átmenetileg annak kell jelen lenni a szervezetünkben ahhoz, hogy az immunrendszer reakcióját beindítsa. Márpedig egyedül a tüske-fehérje maga is tartalmaz 6 olyan epitópot, amelyik eléggé hasonlít az emberi fehérjékhez egy esetleges autoimmun válasz beindításához (Pathogenic priming likely contributes to serious and critical illness and mortality in COVID-19 via autoimmunity – ScienceDirect).”

    Na most csak egy egyszerű összehasonlítást kell elvégezni, az elölt vírus tartalmaz-e ilyen annyi epitópot mint pl az mRNS által célzottan termelt tüske fehérje (6 epitóp), és vajon az autoimmun reakció arányban áll-e az epitópok számával?

    Azaz az autoimmun reakcióra nagyobb az esély az összes epitópot tartalmazó elölt vírusnál mint a 6 epitópot tartalmazó tüske fehérjénél?

    „Mivel ez az oldal amennyire lehet, politikamentes, a „kínai” vakcinákkal kapcsolatos átpolitizált érvekre („nem bízom a kínai kormányban”, „gyanús, hogy mért pont ezt erőltetik ránk” – ugyanez az Szputnyik V vakcina kapcsán is előkerült, valamint annak taglalására, miért valószínűtlen, hogy az Uniós egészségügyi hatóság, az EMA záros hatáidőn belül elfogadja bármelyik kínai vakcinát) nem térek ki.”

    Pedig ezekre érdemes lenne kitérni, politikai mentesen, mivel tények húzódnak mögötte.
    Transzparencia hiánya, 3.fázis hiánya, a nemzetközi szakmai érvek e miatt, a járvány során leleplezett kínai és orosz hazugságok miatti bizalomvesztés stb.

    Az EMA vizsgálat valószínűleg objektívebb és szigorúbb vizsgálat (szigorúbb mint az USA és a UK vizsgálat), mint az Orbán által politikailag, nyomás alá helyezett magyar hatóságé.

    „Való igaz, egyik vakcina sem tökéletes. ”

    Így van, lehet jósági sorrendet felállítani a hatékonyság és pl. a régóta standard protokollok betartása szerint.

    Az Orbán által szorgalmazott vakcina ezen értékei:

    „A vállalat december végén közölte, hogy a fázis 3 tesztek során 79 százalékos hatékonyságot mértek, míg az Egyesült Arab Emirátusokban, ahol már szintén megkapta az engedélyt a vakcina, 86 százalékos hatékonyságról számoltak be. Egy időre a Sinopharm vakcinájának tesztelését is felfüggesztették Peruban az egyik önkéntesnél jelentkező súlyos állapot miatt, de miután az okozó tényezők közül kizárták a vakcinát, így újraindultak a vizsgálatok.”

    Pfizer-BioNTech 95%
    Moderna 94,5%

    Mindenkinek szíva, joga MÉG, hogy oltat vagy nem oltat vagy hogy melyik vakcinát választja.

    Én maradok a már forgalomba lévő mRNS vakcináknál (Pfizer-BioNTech vagy Moderna).

  39. 40.Anonim:
    Genotoxicitás/karcinogenitás nem egyenlő anafilaxiás sokk.

  40. Több mint tíz hónapja azonosították Magyarországon az első koronavírus-fertőzöttet. A szigorú korlátozásoknak is köszönhetően tavasszal sikerült kordában tartani a vírust, a második hullám viszont sok ezer ember halálát követelte, mostanra több mint tízezer áldozatnál járunk. Az elmúlt hónapok megmutatták az Orbán-rendszer válságkezelő arcát. Miközben az adatokat homályban hagyják, a kritikákat agresszív kommunikációval hárítják, a felelősséget pedig igyekeznek másokra tolni, világossá váltak az államgépezet működési problémái. Nyár végén, ősz elején láttuk, hogy több hónapnyi felkészülési idő ellenére sem tudták gördülékennyé tenni a tesztelést, így a vírus terjedése hamar követhetetlenné vált. Most, a vakcinák érkezésekor pedig a regisztráció és az oltási terv körüli bizonytalanságokból derül ki, milyen szervezetlenség rejlik a határozott szlogenek mögött.

    11 ezer halott mellett tárul fel, hogyan kezeli a válságot az Orbán-kormány
    https://tldr.444.hu/2021/01/19/11-ezer-halott-mellett-tarul-fel-hogyan-kezeli-a-valsagot-az-orban-kormany

  41. 41. Anonim,
    Kiegészítve a számításodat korcsoportra bontva. Nem mindegy, hogy húszéves vagy hetvenéves kapja az oltást. A 94% hatásosság az egész korcsoportra értendő, kb. 18-85 év közöttiekre.
    Nézzük meg, 18-65 és 65-85 között milyen hatásos az átlag 94%-s vakcina. Nem keverendő a hatékonysággal.

    Ha van összesen 10000 oltottunk, ebből 8500 fő 18-65 év közötti.
    1500 fő pedig 65-85 év közötti.
    Az oltás hatásosság mutatója 18-65 év közöttieknél 99%
    A kérdés: az 1500 idősnél hány százalékos az oltás hatásosság, hogy a 10000 főre megkapjuk a 94%-s hatásosságot?

    Tegyük fel hogy a 94% hatásosság azt jelenti hogy 10000 ből 9400 ember védett ha a 8500 ból 99% védett akkor az 8415 ember tehát a másik csoportból a 9400 és a 8415 különbsége védett azaz 985 védett Most már csak azt kell megnézni hogy 985 az hány százaléka az 1500 nak. osztás 985 per 1500 egyenlő 66 százalék.
    65-85 éveseknél átlagban 66% hatásosságú a vakcina.
    A hatékonyságot majd a való élet számai adják.

  42. 44.Python:
    Elég kemény tényekre alapozott cikk ez.

  43. 36. Tibor bá’
    „Ragyogó ötlet!!! Csak dicsérni tudom.”

    Naná, hogy dicséred…

    Nem kell újra cenzúráznod engem, ahogy tegnap tetted mivel gróf Kalergiröl és a sörösgyuszirol irtam a janicsárbidennel kapcsolatban.

  44. „Az engedélyeztetési folyamatban a Pfizer/BioNTech vakcinája áll a legjobban, amit már 50 országban engedélyeztek világszerte. A Moderna vakcinája 36, a Szputnyik V 8, az AstraZeneca 7 országban kapott engedélyeket. A kínai vakcinák közül a Sinopharm oltóanyagát 6, a Sinovacét 3 országban engedélyezték. Indiában pedig 2 helyi vakcina kapott engedélyt.”

    https://www.portfolio.hu/uzlet/20210117/johetnek-az-orosz-es-a-kinai-vakcinak-itt-van-minden-amit-erdemes-tudni-roluk-465542

  45. „a 2 000-es évek elején az állami tulajdonban lévő cégek még csak 5 százalékos részesedéssel rendelkeztek a világ 2000 legnagyobb vállalatában, míg ez az arány 2018-ban már 20 százalék volt.

    A koronavírus-járvány miatt pedig ugye ismét számos vállalat kifejezetten nehéz helyzetbe került, mint például a légitársaságok, akiket szintén állami pénzből mentettek ki.”

    https://www.portfolio.hu/uzlet/20210119/a-koronavirus-fenekestul-felforgatta-a-vilagot-itt-vannak-a-legizgalmasabb-joslatok-2021-re-465600

    Huhh.

    „A hírvivő RNS technológia felemelkedése

    Ez a technológiai megoldás a koronavírus-vakcinák kapcsán lehet ismerős, hiszen például ezen alapul a Moderna vagy a Pfizer-BioNTech készítménye is. Az oltóanyag-technológia úgynevezett hírvivő RNS (mRNS) molekulákon alapul. Az mRNS a test sejtjeibe kerülve utasításokat ad egy vagy több a vírusra jellemző fehérje vagy antigén előállítására. Ezeket a beoltott személy immunrendszere felismeri, és így immunválaszt hoz létre. Ami igazán lenyűgöző azonban az az, hogy milyen sebességgel készültek el ezek az oltóanyagok, illetve az, hogy mekkora hatékonyság érhető el velük. A hagyományos vakcinák előállítása ennél jóval több időt vesz igénybe, akár egy évtizedet is.

    A Bernstein becslései alapján az oltóanyagok éves piaca (nem csak a koronavírus) nagyjából 35 milliárd dollárnak felel meg, és olyan cégek dominálják, mint a Pfizer vagy a Merck.

    Az mRNS technológiának köszönhetően azonban új cégek robbanhatnak be, és akár jóval elterjedtebbé válhat ennek a módszernek a használata, például a rák elleni küzdelemben, de más betegségek esetében is. A koronavírus-vakcinák eladásából származó bevételek pedig jó anyagi alapot jelenthetnek a további kutatásokhoz a területen. A potenciált a befektetők is észrevették, a Moderna árfolyama például az elmúlt egy évben 550 százalékot emelkedett.”

    Érdemes megnézni a BionTech chartját is.
    Nem a Pfizert-tét akinek ez a vakcina egy sok gyógyszer/vakcina közül.

  46. 5O. Tibor bá
    „Nem cenzúráztalak tegnap.”

    A hozzászólásom törölve lett.
    Ezuán E- mail-lal elküldtem hozzászólásomat a cimedre, igy sem jelent meg, máig.
    Tibor bá, ezek után én mire gondoljak?

  47. „Például a legmodernebb mRNS-oltások széles körben adhatók, míg az adeno-vírusos védelemre építőknél előfordulhat, hogy azzal csak egyszer lehet valakit beoltani, mert egy második ciklusú oltásnál már az ellen is termel ellenanyagot majd a szervezet.

    „Az eredetileg vártnál ezek eddig jobban is teljesítettek, 95-97 százalékos hatékonyságúak. Az engedélyezési folyamatot most kezdeményező AstraZeneca vakcinája is 70 százalékos, ami az adagolás pontosításával még jobb lehet. Mindez azt jelenti, aki megkapja az oltást, annak 95-97 százalék az esélye, hogy nem lesz covidos, és a klinikai tesztek adatai szerint 100 százalék, hogy nem kerül amiatt súlyos állapotban kórházba. 3-5 százalék esetleg megbetegedhet enyhe, náthaszerű tünetekkel, de ennél nehezebb helyzetbe nem kerülhet.”

    „Ami hamarosan biztosan jön az az Oxford, az AstraZeneca oltóanyaga, a BioNTech-Pfizer és a Moderna vakcinája mellé. Ez a „triumvirátus” a globális ellátás nagy részét lefedi majd. Csak az AstraZeneca önmagában 3 milliárd adag oltóanyagot ígért 2021-re. És jönnek, lesznek további gyártók, még tart az oltóanyagok versenye.”

    „Maga a kórokozó nagyon komplex, kapásból van három olyan génje, ami csendesíti az immunrendszerünket. Emiatt képes gyorsan elszaporodni és egyszerre sok szervet érintő gyulladásokat okozni. Tavasszal gyakran lehetett hallani, hogy jobb átesni covid-fertőzésen, mert ez erős immunitást adhat. Ám ez egyáltalán nem egy járható út, sokaknál végzetessé vált vagy elhúzódó súlyos szövődményeket okozott. A vakcinákban nincsenek benne az immunrendszert csendesítő gének, nincs ami kicselezhetné a védekezésünket és ezért is biztonságosak. ”

    „Sokak félelme, hogy az mRNS vakcinák módosítják az emberi génállományt.
    Nem tudják. A középiskolában tanítják, hogy az mRNS-ből miért nem lesz beépülő darabka a genomba. Esély nincs rá, térben sem ott van, de enzimatikus háttere sincs ahhoz, hogy beépüljön. A vektorvakcináknál sem lehetséges, számos biológiai kizáró oka van ennek.”

    „Előfordulhat olyan baleset, mint az egyéb immunológiai terápiáknál, hogy a felpiszkált immunrendszer, miután kiirtotta az összes vírust, nem tud leállni, és végül elpusztítja a szervezetet?
    Nem, mert itt csak annyi hatóanyagot adnak be, ami ahhoz elég, hogy bemutassa az immunrendszerünknek, mi az, amit fel kell ismernie a védekezéshez. Ez a mennyiség 72 órán belül lebomlik és felszívódik. Ennél a legsúlyosabb nem várt hatás, az anafilaxiás sokk (súlyos allergiás reakció), ami 100 ezer oltás után egyszer ez előfordulhat. Még nem tudni, hogy ezt pontosan mi okozza, kiknél jöhet ez elő, nyilván, ha ez kiderül, akkor az érintetteket más vakcinával fogják oltani. ”

    „Azt az imént mondta, hogy az oltással kivédjük a súlyosabb megbetegedést, de mi a helyzet a vírushurcolással? A beoltottak fertőzhetnek tünetmentesen?
    Erről még nincs elég adatunk. A Pfizer éppen a héten jelezte, nagyon úgy néz ki, hogy az ő vakcinájuk teljes védelmet ad. Tehát az azzal beoltott emberek nem terjesztik a vírust. De ezt még figyelni kell, és gyűjteni a tapasztalatokat. Ám addig míg ezt nem tudjuk biztosan, nagyon fontos, hogy oltottak is úgy viselkedjenek, mintha nem lennének védve. Azaz hordják a maszkot, és továbbra is tartsák a fizikai távolságot.”

    „Mostani tudásunk szerint milyen beoltási arányra van szükség a nyájimmunitáshoz?
    A nyájimmunitás fogalmát nagyjából elfelejthetjük a covid esetében, inkább csak vírus szelídítésről beszélhetünk. Ha azt látjuk, hogy az oltottak a vírust nem terjesztik, akkor szóba jöhet az a fajta nyájimmunitás, hogy az oltottak védik a nem oltottakat. Ha a vakcináltak tovább tudják adni a vírust, de nem lesznek komolyabban betegek, akkor a járvány szelídített forgatókönyve jön el, mert azok az emberek, akik be vannak oltva nem kerülnek kórházba, azaz ha jó sok embert beoltunk, csökken az ellátórendszere nehezedő nyomás. ”

    https://nepszava.hu/3106225_amig-nem-gyoztuk-le-mindenhol-a-virust-addig-sehol-sem-gyoztuk-le

  48. 35 L.S.
    Te teljesen elvakultál a vakcina fóbiádtól..
    „Szerinted ez normális? Egy egész népet beoltják?”
    Az oltások azóta védik az embereket, mióta feltalálták őket, emberek millióit mentette meg halálos betegségektől.
    Az eddigiek jók voltak, csak éppen most jött rád, hogy ez így tovább nem mehet?
    Tegyük fel, eltörölnénk az összes oltást, és újra hagynánk elszabadulni az összes járványt, ami az emberiséget sújtotta.
    Szerinted ez lenne a jó út, aki nem bírja, pusztuljon?
    A mostani vakcinával meg kiváratnád a 10 év tesztelést, biztos ami biztos, és elnéznéd, hogy addig hullanak az emberek?
    És az oltás nem kötelező, aki tart tőle, az megtagadhatja Izraelben is, ahogy Bálint is írta, ő sem bízik benne.
    Viszont az emberek többsége önként vállalja, sőt igyekszik minél előbb hozzájutni, az olaszoknál már korrupció is fűződik hozzá, kiváltságosok hamarabb jutottak hozzá, mint ahogy jogos lett volna.
    Én nem találok semmi kivetnivalót abban sem, hogy ha valahol átoltják a lakosságot, az mintául fog szolgálni a többiek számára, és megalapozottabb döntést hozhat, jobban láthatja a vállalt kockázatot.
    Ez eddig is így működött önkéntes jelentkezőkkel, ezt is tekinthetjük, csak itt országnyi önkéntesről van szó.
    Ha beválik, és felszámolják az országban a járványt, akkor te a tiltással halálra ítélted volna azokat, akiket megmentett volna.
    És ezen még az sem változtatna, ha akadna néhány áldozat, akiknél valami mellékhatás miatt következne be a baj, ha közben nagyságrendekkel több embert viszont megmentene az oltás.
    Te hogyan védekeznél a betegség ellen, neked milyen alternatív ötleted van az emberek megvédésére, áruld el?

  49. 54 „Tegyük fel, eltörölnénk az összes oltást, és újra hagynánk elszabadulni az összes járványt, ami az emberiséget sújtotta.
    Szerinted ez lenne a jó út, aki nem bírja, pusztuljon?”
    – Lehet, hogy nem is lenne olyan hülyeség… 7 500 000 000-nyian vagyunk a Földön…

  50. 55.Ábel:
    „– Lehet, hogy nem is lenne olyan hülyeség… 7 500 000 000-nyian vagyunk a Földön…”

    Nem lenne baj, ha Veled kezdenék?

    Korábban már volt szó, hogy ennyi embert is el lehet tartani fenntarthatóan, csak nem ebben a mostani rendszerben.
    Ez nem érv az ilyen drasztikus megoldásra, hogy ennyien vagyunk.

  51. Csak az egészségügyileg és gazdaságilag elmaradott társadalmak szaporodnak, mint a nyulak, mert a sok gyerek tartja el a szülőket… Más lehetőségük nincs.

  52. Idegen:

    A hírekkel ellentétben én nem vagyok az oltások ellen.
    Nekem az elhamarkodott, értelmetlen, gazdasági nyomásra meghozott döntések nem tetszenek.
    Lásd amit leműveltek a „lélegeztetőgéppel” is. Amikor kormányunk lerendelte őket, már lehetett tudni a kínai hírekből, hogy az invazív lélegeztetés nem, hogy nem segít, hanem ront a helyzeten. Arról ne is beszéljünk, hogy milyen gépeket vásároltak és még a tárolásnak is költsége van. És akárki akármit mond, ezt a MI pénzünkből tették: az államadósság új rekordokon van.
    Oltóanyagra ugyanígy lehet szórni a csilliárdokat.

    Azt sajnálom, a karcinogenitással és anafilaxiával megzavartalak. Én nem kevertem a kettőt, maximum nem tértem ki minden részletre. Régebben írtam arról is. Lehet te nem olvastad, azért nem értetted.

  53. 54. hubab

    „Te teljesen elvakultál a vakcina fóbiádtól..”

    Tisztelt hubab

    Sem az oltások mellett, sem azok oltások ellen vagyok, de jelenleg egyértelműen ellenzem egy elégtelenül tesztelt vakcina általános alkalmazását.
    Támogatom az oltást, ha az oltás hatékony, biztonságos és megakadályozza a súlyos betegségeket.
    Ezért az elővigyázatosság elve nem indokolja egy nép szisztématikus oltását, mivel nincsenek még elegendő átlátható adatok amelyek megerősítik a hatékonyságát és garantálják, hogy nem toxikusak a népesség bármely csoportjára.

  54. L.S. Tegyük fel, hogy holnap felfedeznek egy kométát, ami eltalálja a Földet egy év múlva. Naggyorsan kitalálnak egy rakétát, anivel el lehet téríteni a kométát, de a rakéta visszahulló darabjai beszennyezik a Földet, és az átlagéletkor 30 évre várható. Mit teszel? Kilövöd a rakétát vagy vársz, míg a kométa kiirtja a Föld majd teljes lakosságát?

    Azt tudjuk, hogy vannak oltásaink, amivel vissza tudjuk szorítani a vírust. De azt nem tudjuk, hogy ha nem szorítjuk vissza, mivé mutálódhat? Bizonygatunk, keresgélünk, teszetoszáskodunk, vagy oltunk?
    Jelenleg ott tartunk, hogy majdnem mindegy milyen áron, de ki kell nyiffantani a virust, mert minden áll, és a legkisebb probléma a káosz lesz. Ha páran meghalnak anafilaxiás sokkban, az sokkal kisebb veszteség, mintha lihegö, félgyagya lesz az emberiség fele.

    Különben pesszimista vagyok: Szerintem nem fog sikerülni oltással se, akik túléljük, nyálcsorgató hülyék leszünk, máj, vese, meg egyéb betegségekkel…

  55. 61. Infos

    Most erősen megleptél:

    „Ha páran meghalnak anafilaxiás sokkban, az sokkal kisebb veszteség, mintha lihegö, félgyagya lesz az emberiség fele.

    Különben pesszimista vagyok: Szerintem nem fog sikerülni oltással se, akik túléljük, nyálcsorgató hülyék leszünk, máj, vese, meg egyéb betegségekkel…”

    A végén még összeáll a kép, hogy még iscsak egy weaponizált laborvírussal van dolgunk? Aminek soha sem volt célja az azonnali nagy mortalitás elérése, hiszen az feltűnő, félelmet kelt és könnyű elszeparálni? Viszont, így az ellenséges területek munka és védekezésképtelenné tehetőek? Lehet, hogy Kína nem véletlenül épít ismét gőzerővel konténer karantén tábort, zár le milliókat egy-két megbetegedés miatt, nem csak a fearporn része, mert ők ezt élvezik és jól profitálnak belőle?

    Lehet, hogy a hidroxiklorokinnal is megérné újra foglalkozni?

  56. A vírusnak jelen pillanatban három ismert, új variánsa van: az először szeptemberben kimutatott brit, a december közepén azonosított dél-afrikai, illetve a január elején felfedezett brazil. Ezek mindegyikénél azt figyelték meg, hogy az eredetinél jóval fertőzőbbek. Ugyanakkor nem lehet minden robbanásszerű növekedést egyértelműen annak számlájára írni, hogy új, fertőzőbb variánsok jelentek meg, és egyelőre még arról is folynak a vizsgálatok, hogy ezek milyen hatásfokkal képesek kikerülni az immunválaszt. A brit variáns az Egyesült Királyságban, Írországban és Dániában terjed nagy mértékben, emellett már több mint 50 országban, így Magyarországon is kimutatták a jelenlétét és terjedését. A dél-afrikai variánst virológus kutatók még a britnél is veszélyesebbnek tartják, ez eddig mintegy 20 országban ütötte fel a fejét, köztük Kanadában és néhány európai országban is. A brazil variáns elsősorban Dél-Amerikában terjed, de már Japánba is átkerült. A brazil és dél-afrikai vírusvariánssal kapcsolatban az egyik legaggasztóbb tényező az eddig rendelkezésre álló megfigyelések szerint az, hogy ha át is esik rajta valaki, nem okoz immunitást, az illető többször is újrafertőződhet. Egyelőre a SARS-CoV-2 vírus egyik variánsa sem rezisztens az eddig kifejlesztett vakcinákra, de ha tovább mutálódnak, elképzelhető, hogy az oltások összetételén módosítani kell. (A vírusvariánsokról a Science magazin cikkében bővebben is lehet olvasni.)
    https://444.hu/2021/01/19/harmadik-hullam-felkeszulhetett-volna-ra-a-vilag-sok-helyen-megis-a-meglepetes-erejevel-csapott-le

    A nyugati civilizáció azzal vészelt át számos mély válságot, hogy jól működött politikai kultúránk immunrendszere. A társadalmat fenyegető dolgokat, illetve véleményeket kiküszöbölte, a felmerülő problémákra közös válaszokat tudott találni a vita eszközeivel, közös döntésekkel. Ez a kulturális immunrendszer napjainkra leépült, szemünk láttára agonizál. Kardos Gábor filozófus írása az Indexnek.
    A nagy többség gyors és végleges védettséget várna a vakcináktól, ami által hamar fel lehetne oldani a korlátozásokat, és visszatérhetne régi életformánk – de reálisan a mai vakcinák mindezekkel egyáltalán nem kecsegtetnek a szakértők szerint. Az első két engedélyezett vakcinánál (Pfizer és Moderna) csupán három hónapos védettséget sikerült bizonyítani a tesztidő rövidsége miatt, bár némi jóindulattal mára bizonyítottnak tűnik akár a féléves védettség is. Azonban az antitestek „szavatosságát” általában félévesre taksálják a szakértők, mivel az eddigi ismeretek alapján azoknál sem hosszabb félévesnél a védettség, akik oltás nélkül estek át a betegségen. Alapelvénél fogva egy vakcina sem tud logikusan többet, mint saját antitestjeink – működési mechanizmusa ugyanis pont arra épül, hogy minél enyhébb tünetekkel váltson ki immunreakciót, védettséget biztosító antitesteket. Emiatt várhatóan félévente kellene újraoltani mindenkit ahhoz, hogy a védettség tartósan megmaradjon, legalább másfél-két évig, a kellő nyájimmunitásig. Egyszóval végleges megoldást kínáló csodavakcinák nincsenek a láthatáron, csak szezonális védettséget kínáló oltások, mint az influenza elleniek. A WHO nemrég jelezte, hogy globális nyájimmunitás 2021-re sem alakul ki, az intenzív oltási programok ellenére sem.
    https://index.hu/velemeny/2021/01/19/miert_az_oltasovatossag_a_tobbsegi_allaspont/

  57. Amikor 2020 márciusában írtam, hogy a vírus tulajdonságainak ismeretében, véleményem szerint az emberiségnek annyi. Bejelentésemet hatalmas csend fogadta. Nem biztos, hogy kipusztulunk, de hogy 2019 nem jön vissza az tuti.

  58. Ne zavarjon benneteket össze, hogy nem egy és nem is kettő hozzászóló cáfolta a ‘hiába éled túl, majd jól megnyomorodsz’ mantrát. Az én környezetemben konkrétan senkinek nem lett maradandó baja, de ezt nem először írom le. Tudom, csatoljak pozitív tesztet, vérképet, teljes labort, meg majd előjön a rejtett szív-vese-tüdő-stb elégtelenség.
    Nem eszik olyan forrón a kását, ez a vírus kevés ahhoz hogy mind elpatkoljunk. Nem lesz baj az oltásból sem, kénytelen leszek magam beoltatni ha el akarom kerülni a negatív diszkriminációt, de ameddig nem teszik kvázi kötelezővé, miattam nem kell sorban állni. Eljöhetne már az a pont, mikor mindenki megnyugszik a pi*ába 🙂

  59. Hát én a következőket figyeltem meg:

    1. 60 éves, enyhe túlsúlyos eset: Enyhe tünetek, némi szaglás- és ízérzékelés-vesztés, 37 fokig terjedő láz esténként egy hétig, némi otthoni gyógyszeres kúra után látszólagos teljes gyógyulás, munkába menés… Egy hónap elteltével sárga szemek, nagyon rossz májteszt, rossz vérkép, fáradékonyság, koncentrációkézség csökkenése, enyhe anémia. A faszi 50 kilométernél többet nem tud levezetni.

    2. 38 éves atlétikus eset: A betegség relatíve enyhe lefolyású, ízületi fájdalmakkal, stb, mint egy influenza. Két hétig tartott. A férfi aktívan sportolt, saját elmondása szerint – mérten – a betegség után tizedére képes, mint a betegsége előtt, koncentrációs problémái is vannak és lévén a vasútirányításnál dolgozik, egy hetet dolgozott, majd elküldték újfent betegállományba. Érdekesség. hogy a vele egy háztartásban élők közül senki nem kapta el.

    3. 60 éves eset, nő: Szabadidő sportoló volt, naponta futott, úszott, a pozitív teszt után két nappal elhunyt. Tünete nem volt.

    4. Eset: 73 éves eset, nő: Két hétig volt beteg, influenza-szerű tünetekkel, antibiotikummal, köhögéscsillapítóval és lázcsillapítóval kezelve, férjével együtt tünetmentesen gyógyult. A férje vörösvértest-száma még egy hétig alacsony volt, de megjavult, némi ambuláns infúzió után. Vagy fakírok, és nem panaszkodnak, vagy tényleg teljesen meggyógyultak…, nem tudom, remélem, a második…

    Van még, csak lusta vagyok mindet leírni…
    A általánosítható tapasztalatom az, hogy minél öregebbek, annál kevesebbet panaszkodnak, talán az öregebbek jobban szégyellik, hogy elkapták…

    Különben, Pride, azt, hogy meghülyül az ember, egyszerűen nem veszi észre. Én zongorázom is gyerekkorom óta és ezen keresztül vettem észre, hogy már nem annyi a reakcióidőm, mint egykor. Azóta évente kétszer tesztelem magam, kb. mindenre, és bizony vannak olyan kézségeim, amik már a múltéi, és van mit csinálni, hogy az ember szinten tartsa magát…

  60. 66 – Pride:
    „Eljöhetne már az a pont, mikor….” Eljöhet, de nem fog eljönni, te fogsz elmenni a picsába. 😀 de nem egyedül. Veled fog menni: Curix, Elek, Heckler, Kamuka virus, tanuló, kalotaszegi, Hanyistók, L.S., Károly81, Józan hang. Mert Tibor bá’ nem felejt.

  61. Én miért nem Tibor bá’?
    Megszólalásaim egy részére rányomható a „vírus tagadó” billog.

  62. 70 – dajtás:
    Te annyi sok hülyeségben hiszel, hogy egyel több vagy kevesebb már nem számít. Vagyis, te egy színfolt vagy. 😀

  63. 63. Anonim
    „Lehet, hogy a hidroxiklorokinnal is megérné újra foglalkozni?”

    Bizony, bizony és még sok mindennapi apróságokkal is.

    Például:

    * Vannak nagyon olcsó eszközök, amelyekkel gyermekek és felnőttek is könnyen és egyszerűen megmoshatják vagy fertőtleníthetik az orrüregüket ugy ahogy a kezünket mossuk és fertőtlenitjük.

    * Ha dohányzó, dohányozzon ( dohány füstje antisziptikus).

    * Sürüen öblitsük szánkat (még vizzel is jót tessz)

    * Igyunk vizet, sürüen ( a gyomor savjai elpusztítják a vírust ).

    * Rendszeresen mossunk fogakat

    * Használjunk szájvizeket

    *Ha környezetünk eltüri fogyasszunk hagymát, cukorka helyett, szopogassunk fokhagymát.

    Röviden:

    Tegyük mindazt amit nem szabad egy virusteszt előtt!!!

  64. 69. Tibor bá’
    „…de nem egyedül. Veled fog menni: Curix, Elek, Heckler, Kamuka virus, tanuló, kalotaszegi, Hanyistók, L.S., Károly81, Józan hang.”

    Tisztelt Tibor bá’
    Ez a kijelentésed engem nem sérthet meg, ellenkezőleg büszkévé tesz.

    „Mert Tibor bá’ nem felejt.”

    Nem felejt ott és amikor az érdeke fűződik.
    Az 51. L.S.-re még várom a válaszát.

    Ja, a rendszer lenyelte, de ez ellen ugye nem teszünk semmit.

    Vajon ez a hozzáállás kikre hasónlit?

  65. Re:73
    Nekem könnyen bedugul az orrom, és mikor megfáztam, napokig nem kaptam levegőt, plusz a takony hetekig nem tisztult ki rendesen az orrüregből.
    Télen vezettük be a családba azt, hogy sós vízzel kimossuk az orrunkat, illetve a fülünket, ha valami takony kór felüti a fejét.
    Jelentem teljesen jól működik a metodika, csak egy orrmosó szettet kellett venni, és csak 1g só a bele való „muníció”. Így fillérekből kiváltottam a csodaorrtisztító löttyöket, amik jellemzően arany áron palackozott tengervizek voltak.

    Gyerek orrából jöttek ki élienek, amit ha megszakad, akkor se tudja kifújni, és egy kimosással is azt értük el, hogy másnap gyakorlatilag megszűnt a takony.
    Elsőnek kicsit rossz érzés felnyomni a sós vizet annyira, hogy a garatból jöjjön ki a fölösleg, de inkább „szenvedek” 1 percig, mint napokig ne kapjak levegőt.
    Gyógyszertári utántöltő só adagot arany árban mérik, de nekem teljesen jó a mezitlábas adalék mentes parajdi is erre a célra…

    ” Használjunk szájvizeket”
    Nem, csak indokolt esetben szabad használni, pl gyulladt fog kihúzása után. Teljesen ugyan úgy jársz, mint az antibakteriális szappanokkal, amivel úgy tönkre tudod tenni a bőrflórádat, hogy véresre szét tud repedni tőle a kezed. Szájvíz max pálinka :), de bolti csodavackokat soha, mert kinyírod vele a szájflórádat, ami az emésztési rendszered első lépcsője.

  66. Attól hogy egy oltás a „régi” kalsszikus módszerekkel készül az miért rossz ha egyszer működik?
    Ha fogják beadják az inaktív vírust és elleneanyagot termel azzal mi a gond ha nincs melllékhatás ?
    Max ha van benne aktív akkor elkapod a vírust (megint?).
    Ha a klassikus egy 50%-80%-os hatásfokú (kínai) nem olyan sikeres de mellékhatás mentes akkor miért nem mehet ?

    Közben meg van már vektor és mRNS vakcina.
    Az szinte biztos hogy az mRNS nagy találmány lehet és megoldja majd a rák vagy HIV problémákat és Nobel dijat fog érni, remélem a Katalin meg fogja kapni….
    De és itt jön a nagy kérdés hogy nem kéne egy kicsit a genetiaki alapú kisérletezgetést mégis csak tartósabb ideig tesztelni ?
    Meg EU-ban nem tilos ez ?
    Meddig ad védettséget ?
    Milyen mutációk ellen?
    Kérdés még hogy mik a mellékhatások mert ellenpropaganda van bőven.
    Abban egyet értek hogy Kína bizonyos szempontból jobban csinálta mert gyakorlatilag nincs vírus ott a hivatalos kommunikáció szerint bár ki tudja mi a valóság.
    Az mRNS után csak inakítv virus miatt van pozitiv PCR teszt vagy most tényleg tünetmentesen fertőznek (szuperterjesztők) ?
    Valahogy több a kérdés mint a válasz így érthető ha általnos bizonytalanság van.

    Kapcsolódó (mRNS): https://index.hu/kulfold/2021/01/20/koronavirus_pfizer-biontech_vakcina_ema_europai_gyogyszerugynokseg_nyomasgyakorlas/

  67. Mit tudtunk a fertőzés tavaly tavaszi berobbanásáig a koronavírusról, hogy sikerült ilyen elképesztő sebességgel kifejleszteni a vakcinát, miért kell családtagként vigyázni most a háziállatainkra, és kell-e tartanunk a vírus mutánsaitól? Erről is beszélt nekünk Kemenesi Gábor, a pécsi Virológiai Nemzeti Laboratórium adjunktusa. A kutató, aki munkatársaival online vírusinformációs bázissá tette a Virológia Pécs Facebook-oldalt, biztos benne, hogy a gyártástechnológiától függetlenül minden vakcina megbízható, mely jól szerepel a klinikai teszteken. Az egészségügynek azonban lehet, hogy a „hosszú Covid” nyomán fel kell készülnie egy új típusú ellátó tevékenységre. Nagyinterjú.
    https://index.hu/gazdasag/2021/01/20/az_fog_donteni_hogy_lepattanak-e_rolunk_a_virusok/

  68. 76.Jacksson:

    „Attól hogy egy oltás a “régi” kalsszikus módszerekkel készül az miért rossz ha egyszer működik?
    Ha fogják beadják az inaktív vírust és elleneanyagot termel azzal mi a gond ha nincs melllékhatás ?”

    „A Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője a csatornának elmondta, 70-75 százalékos hatékonysága van a kínai vakcinának, ami nem rossz, ugyanakkor ez egy olyan oltás, ami erősebb mellékhatásokat válthat ki, tekintve, hogy ún. első generációs oltóanyagnak számít. Jelezte, még tartanak a vizsgálatok, az eddigi eredmények alapján azonban kevésbé hatékony a keletről érkező oltóanyag.”

    https://nepszava.hu/3106513_elavult-ugyan-a-kinai-vakcina-technologiaja-de-nekunk-azert-jo-lesz-megszolalt-a-nemzeti-labor-vezetoje

    „Az enyhe oltási reakciók (oltási hely fájdalma, pirosodás), a végső készítményben használt koncentrációnál az esetek 29 százalékánál jelentkeztek. A közepes súlyosságú (szisztémás – láz, hányinger/hányás) mellékhatások alacsony, 4 százalékban jelentkeztek” – írták. A szakemberek összehasonlításként hozzátették, a Pfizer vakcina hasonló stádiumú tesztelésekor a résztvevők 8-17 százaléka lázasodott be. „Kiváltott immunválasz tekintetében, korcsoportonként külön vizsgálva is megfelelő immunválaszt váltott ki az antitest termelés tekintetében” – olvasható a bejegyzésben.”

    „Arra a kérdésre, hogy a virológusok beadatnák-e ezt az oltást, így válaszoltak:
    „„Amennyiben a hármas tesztfázisban is megmarad a kedvező profil, valamint az Európai Unió és a hazai szakhatóság is jóváhagyja és engedélyezi a válasz egyértelmű: igen!”””

    https://nepszava.hu/3106696_ha-a-kinai-vakcina-megkapja-az-unios-engedelyt-a-pecsi-virologusok-beadatnak

    Lásd 72.malleusorbis linkjét Duda interjú.

  69. 79.dajtás:
    Mivel nem Te leszel az első az oltási sorban ha betartják azt ????), úgy se tudsz más tenni.
    Ha figyelmesen elolvasod a linket, akkor nem a vakcinával, hanem a tömeg gyártásba való átültetéssel lehetnek/vannak gondok.

    A kérdés az, hogy ez más vakcináknál nem fordulhat elő?
    Lásd orosz vakcina tömegtermelés körüli problémák.

    A vakcinákról az adatok többsége a 3 fázisból származik.
    Ahol nem pl. kínai vakcinák, ott igen nagy a szórás. Miért?

    Beszédes, hogy orosz hackerek által lopott dokumentációból derülnek ki a dolgok.
    Egyrészt jó, ha a lopott dokumentációk az igazságot tükrözik, mert növelik a tisztánlátást, másrészt egyértelmű az orosz érdekeltség, a nyugati vakcina hiteltelenítése.

    „Mivel úgy sem tudnak eleget gyártani, jobb a kivárás stratégia.”

    Kérdés, hogy a feltételezett csökkentet hatékonyságú vakcina beadásának vagy a vírus fertőzésnek van nagyobb kockázata?

    Te tudod ezen kockázatokat összehasonlítani vagy csak a hasadra ütöttél és megfogalmaztál egy véleményt?

    Másrészt tömegtermelés:

    ” Kevéssé köztudott, de India a világ legnagyobb vakcinagyártója, a szektor 40 milliárd dolláros évi forgalmat bonyolít. A világon gyártott oltóanyag több mint 60 százaléka Indiából származik. Több helyen, több cég állít elő oltóanyagot a hatalmas országban, de közülük is a legnagyobb, egyben a világ vezető vakcinagyártója a Serum Institute of India (SII). A londoni székhelyű AstraZeneca, amely ugyancsak önállóan fejlesztett koronavírus elleni vakcinát, szintén gyárt, hiszen több mint 60 ezer embert foglalkoztat világszerte. Viszont az előrendelések hihetetlenül magas száma miatt ők is indiaiakhoz fordultak.

    Az SII gyártja a vakcinájukat és az előzetes tervek szerint júliusig 400 millió, az év végéig pedig összesen egymilliárd adag oltóanyagot állítanak elő. Az oroszok ugyancsak indiai cégekkel szerződtek évi 100 millió adag Szputnyik V gyártására, egyben India lesz az orosz vakcina ázsiai elosztóközpontja. ”

    https://index.hu/belfold/2021/01/12/oltoanyaggyartas_vakcina_koronavirus/

    Szóval az oltások többségét Indiában fogják gyártani/gyártatni.

    Nyomásgyakorlás:
    Az EU hatóságra Pfizer vakcina tömegtermelési agályainak elnyomására volt nyomásgyakorlás.

    A magyar hatóságokra a kínai vakcina 3.fázisának elmaradása, szóró kísérleti eredmények, lehetséges nagyobb mellékhatások és nem a kínaiak által ajánlott korcsoportnak való vakcina beadása miatt van nyomásgyakorlás.

  70. 64 Python
    „Alapelvénél fogva egy vakcina sem tud logikusan többet, mint saját antitestjeink – működési mechanizmusa ugyanis pont arra épül, hogy minél enyhébb tünetekkel váltson ki immunreakciót, védettséget biztosító antitesteket.” – Akkor nem érted a vakcina alapelvét.
    Az antitestek soha, semmilyen betegség esetén nem szoktak néhány hónapnál tovább fennmaradni a vérben, mert nem az a funkciójuk, hogy egész életünkben ott csücsüljenek. Hanem az, hogy az éppen zajló fertőzést leküzdjék. A hosszan tartó immunitásért a memóriasejtek felelnek, amik tökéletesen ellátják a feladatukat, függetlenül attól, hogy az idő múltával mennyire csökkent le az antitestkoncentráció.

    65: Annyira azért nem volt nagy csend, hogy ne írtam volna bele, hogy ez tévedés.

    https://raketa.hu/meg-kell-e-ijednunk-attol-hogy-a-koronavirus-elleni-antitestek-mennyisegenek-a-csokkeneset-mertek-a-szakertok-szerint-nem-feltetlen

    68: Vajon melyik teszten lettek pozitívak oltás után? Az antitesten? Az el is várható.

  71. 82: Én értem a vakcinák működését, és a biokémiai folyamatokat is.
    Az hogy belinkelek egy cikket, amit egy filozófus írt, az nem az én szakmai tudásom minősíti. 😉 Viszont az adott cikk, azért elég jól leírja, hogy sokakban (nem a többségben…) van hurráoptimizmus, hogy mindenkit beoltunk, és egyből vége lesz a COVID -nak. Nos nem lesz, még 1-3 évig elfog tartani a pandémia a világunkban és utána is velünk marad a SARS-CoV-2 vírus a bolygón, kb. mint az influenza.

  72. 83: Ja, bocs, akkor nem te vagy a hülye, hanem a „filozófus”. Vajon ért valamihez? A logikus gondolkodáshoz nemigen, ami kiderül abból, hogy azt, hogy még három hónapnál régebbi adatunk az immunitásról nincs, levonja a következtetést, hogy akkor három-hat hónap múltán az immunitás el is múlik, és félévente újra kell oltani.

    A hurrápesszimizmus semmivel se racionálisabb, mint a hurráoptimizmus.

  73. 84: A természetes immunitásról egyenlőre azt tudjuk, hogy 6-8 hónapnyi időszak lehet, mert ennyiről van adatunk. Szerintem kb. majd évente kell újra oltatni COVID ellen, az influenzához hasonlóan. De ezt majd kb. a nyár második felében fogjuk érdemben látni a meglévő mintavételezési adatsorok alapján, aztán az is lehet és pozitívan csalódunk, hogy 1-1,5 év is lehet a természetes immunitás, de az is benne van a pakliban, hogy marad a 6-8 hónap időtartam. Ez majd kiderül!

    Ezt a cikket meg azért linkelem, mert elég jól, matematikai modellek zanzásított összefoglalásával leírja, hogy az új 50-70% -al fertőzőbb SARS-CoV-2 változatok miatt inkább 85-90% körüli átoltottság szükséges a nyájimmunitás eléréséhez a korábban hangoztatott 60-70% -os átoltottság helyett! Szóval ha kötelezővé nem is merik tenni az oltást, a vakcinaútlevélen és a hozzákötött első körben a külföldre történő utazás, és idővel (ahogy nő az átoltott populáció hányada a társadalmon belül…) a belföldi kevésbé korlátozott mozgásszabadságon keresztül rákényszerítik majd a többségi társadalmat az oltakozásra.

    2020 decemberében valószínűleg csúcsot döntött a járványoptimizmus, miután Nagy-Britanniában beadták az első oltásokat a SARS-CoV-2 ellen. Benne volt a levegőben, hogy egy kemény, korlátozásokkal teli ünnepi időszak után az új év olyan korszakot hozhat, amelyben szépen lassan mindenki elkezdhet visszarendezkedni a régi rend szerinti életébe. Aztán jöttek a mutánsok.

    Már három új variánsa terjed a koronavírusnak, de egyelőre nem kell miattuk új vakcinákat fejleszteni
    https://qubit.hu/2021/01/20/mar-harom-uj-variansa-terjed-a-koronavirusnak-de-egyelore-nem-kell-miattuk-uj-vakcinakat-fejleszteni

  74. A koronavírus-járvány sok szempontból példátlan helyzet elé állította a világot, az ismeretlen kihívás sok rögtönzést és menet közbeni tanulást tett szükségessé. A világ kormányainak sem volt kész receptjük a járványkezelésre, és a helyzet egyébként is gyorsan és állandóan változik. Ezért a döntéshozóknak folyamatosan finomhangolniuk kell a vírus terjedését korlátozó intézkedéseiket, anélkül, hogy beleszédülnének az egyensúlyozásba az egészségügyi összeomlás és a gazdasági válság között.
    Magyar kutatók egy decemberben publikált tanulmányban arra keresték a választ, hogyan hozhatók közös nevezőre a korlátozások bevezetésekor mérlegelendő, komplex és nagyon különböző szempontok, és hogyan igazítható a járványkezelési stratégia a sok ismeretlen tényezőn alapuló és folyton változó járványhelyzethez.
    Az eredményeiket igazolta, hogy az általuk felállított modell pontosan azt a képet vetítette előre, ahogy aztán a magyarországi járványkezelés a valóságban is alakult.
    A modell és a kutatási eredmények megértéséhez a tanulmány egyik szerzőjével, Röst Gergellyel beszélgettünk, aki a Szegedi Tudomány Egyetem matematikusa és a kormány járványügyi döntéseit segítő munkacsoport matematikai modellező csoportjának vezetője.

    Olyan gyorsan változik a járvány, hogy alig marad idő gondolkodni
    https://telex.hu/koronavirus/2021/01/19/koronavirus-jarvany-modellezes-jarvanymodell-korlatozasok-kontaktuscsokkentes-elfojtas-csillapitas-rost-gergely

    A Szputnyik V fejlesztői az oltóanyag európai bejegyzését kérték – írja az MTI az oroszországi oltóanyagok fejlesztését finanszírozó cég tájékoztatása alapján. Az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) közölte, kedden az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szakértői tudományos felülvizsgálatot tartottak a Szputnyik V fejlesztőinek, akik a tanácskozás alapján 7-10 napon belül kapnak ajánlásokat.
    https://24.hu/kulfold/2021/01/20/szputnyik-v-orosz-vakcina-koronavirus-jarvany-eu-jog/

  75. 79:

    Itt az eredeti cikk, hát bizony az „új” Index átment Origóba…!
    https://www.lemonde.fr/planete/article/2021/01/16/vaccins-ce-que-disent-les-documents-voles-a-l-agence-europeenne-des-medicaments_6066502_3244.html

    De idézek a Diétás Magyar Múzsáról, mert így érthető lesz a lényeg magyar nyelven leközölve:

    „1. Az Európai Gyógyszerügynökség elismerte, hogy a problémák fennálltak, és figyelmeztette is erre a döntéshozókat. Csakhogy ez nem a vakcinák engedélyezése után (mint az index írja), hanem 1 hónappal ELŐTTE, novemberben történt (ezt a kiszivárgott dokumentumok is megerősítik).

    2. Ez volt az egyik oka annak, hogy az EU csak hetekkel az USA és a UK után engedélyezte a vakcinákat, akik amúgy szintén tudtak ezekről a dolgokról, de nem tartották őket annyira jelentősnek, hogy megtagadják a forgalomba hozatalt.

    3. Mire az EU hivatalosan is engedélyezte az oltásokat (december 21), a Pfizer és a Moderna megtette azokat az intézkedéseket, amelyek biztosították az elvárt gyártási minőséget.

    4. Az Európai Gyógyszerügynökség kategorikusan TAGADJA, hogy bármilyen politikai nyomás nehezedett volna rájuk (azon túl, hogy nyilván minél előbb elkezdenek oltani, annál jobb).

    5. A kiszivárgott dokumentumok egy részét manipulálták, és erős a gyanú, hogy az egész mögött orosz hackerek állnak.”

  76. 87.Python:

    Köszönet a plusz, lényeges infóért!

    Igen egyes Indexes cikkeken, azok megfogalmazásán már látszik a gazda váltás.

  77. „Miközben a magyar kormány egymillió adag, Kínából rendelt vakcinával pörgetné fel a koronavírus elleni oltáskampányt, a kínaiak a hazai gyártmányok mellé csak beszereznek a biztonság (vagy a helyi elit) kedvéért százmillió adagot az amerikai-német Pfizer-BioNTech oltásból. Egy tegnapi hír szerint pedig a hongkongi szakértők is ezt ajánlják a város kormányának. ”

    https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/3363524847091668

    Hmmm…

    Nem bíznak a sajátjukban?

    89.malleusorbis:

    „A klinikai fázisban 69 és 81% között volt az ép RNS a vakcinákban, ehhez képest az újonnan legyártott vakcinákban átlagosan 59% volt az RNS az oltóanyagokban, amit a gyógyszerügynökség november 23-án jelentős eltérésnek mondott, mindez pedig nagyban befolyásolhatja a vakcina hatásosságát.

    November 26-án a Pfizer és a BioNTech lehetőséget kapott az Európai Gyógyszerügynökség által kifogásolt elemek megválaszolására. Ebben a gyártók felajánlották, hogy felemelik a vakcinákban lévő ép RNS arányát 60%-ra, bár hangsúlyozzák, hogy az RNS mennyiségében fellehető különbségek nem befolyásolják a vakcina eredményességét vagy biztonságát. Az ügynökséget azonban a dokumentumok szerint nem győzte meg ez a válasz és továbbra is kritikus pontként hivatkoztak az RNS arányára az oltóanyagban, különösen, mivel egy új technológiáról van szó, így egy szigorúbb ellenőrzési protokollt várnak el. A lap megjegyzi, hogy később a gyártási folyamat átalakítása lehetővé tette az RNS-arány 75%-ra emelését.

    Három nappal később, december 3-án a The Wall Street Journal is arról írt egy, az ügyhöz közeli forrásokra hivatkozva, hogy problémák merültek fel a Pfizer vakcinájának gyártása kapcsán, amit később megoldottak.”

    „Vélhetően az első dózis beadását követő megbetegedések abból is adódtak, hogy az emberek nem vették komolyan azt a figyelmeztetést, hogy a második dózis megkapásáig továbbra is nagyon figyelni kell az érintkezési szabályokra.”

  78. Huhh…
    „A kínai vakcina a Pfizer készítmény áránál (2×15$) ötször, a Moderna vakcina áránál (2×20$) három és félszer drágábbnak (150$) ígérkezik.
    Természetesen, amikor emberéletekről van szó, az ár csak a legutolsó szempont. ”

    https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/3354623724648447

    Gondoltam, hogy ez lesz a lélegeztető gépek beszerzése alapján, de ez azért durva….
    A cikkben benne vannak az infóra hivatkozó linkek…

    Az ember ilyenkor már kínjában nevet….

  79. Örülök, hogy eljutott hozzátok is a hír és, hogy el kezdte a média is leközölni a szivárogtatással kapcsolatos részleteket.
    Erre utaltam már egy hete Csongornak, amire ő jogosan húzta a szemöldékét. Igazából Tibor bá’-nak ment volna a jelzés, hogy ő is el tudja olvasni a részleteket…

    Egyébként, meg mindig azok a csúnya Orosz hackerek, akik ellopják az adatokat és megmásítva hozzák a nyilvánosságra. Mert a média ezt mondta! Akkor már nem egyszerűbb sima hamis dokumentumokkal elárasztani a netet?

    A doksikban, amúgy szó van olyan dolgokról is, amiről itt is találgattatok, pl. hogy melyik összetvőt ki és hol gyártja? Vagy éppen pontos gyártási leírás, hogy hogyan lesz belőlük vakcina… tele email címekkel is, úgyhogy biztos, hogy egy halom törvényt sért, aki nyilvánosságra hozza, mehet is a dutyiba.

    Aranyos a Pfizer, hogy felajánlotta, hogy felemeli az RNS integritás szintjét. 😀
    Mint ha ez rajtuk múlna. Az a baj, hogy önmagában az RNS érzékeny és könnyen töredezik, ezért is kell lipid burokba burkolni, hogy megvédje. Abból is duplába megy… és ezért is van a -70C fokos szállítás. Ők alapból is azt szeretnék, hogy 100%-os legyen, míg beoltásra kerül, csak nem jön össze, mert a valóság beleszól az elméletbe. Aztán sikerül valamilyenre legyártani, ami degradálódik a továbbiakban is, még eljut a szervezetbe.
    Korábban azt csinálták, hogy keverték a batch-okat, hogy ne legyen az, hogy valamelyik piacra kifejezetten gyenge hatásfokú kerül. Ez a történet indok lehet az izraeli 2-3-szoros felárra is.
    Amúgy a nanolipid mérete is beleszól a hasznosulásba és ezt is csak elég tág határok között tudták prezentálni. Arról nem is beszélve, hogy gyártás után is szeretnek összetapadni, míg szemmel látható kiválásokat okoznak. Olyankor megy az egész fiola a kukába.
    Nagyon kevés tesztet végeztek. A beoltott rhesusokat, pedig csak az USA-WA1/2020 isolátummal fertőzték, ami az azóta felszaporodó G614-es tüske proteinű és egyéb mutánsok miatt problémás. De azért mindig biztosan állítják, hogy a comarnity minden jelenlegi törzs ellen véd. Becs szó!

    Tegnapi preprint biorxiv-es tanulmány:

    A SARS-CoV-2 501Y.V2, több mutációt tartalmaz a tüskefehérje két immunodomináns doménjén belül. Ez a törzs teljes ellenállást mutat a terápiás szempontból releváns monoklonális antitestek három osztályára. Továbbá az 501Y.V2 lényeges vagy teljes ellenállást mutat a neutralizáló antitestekkel szemben a COVID-19 betegtől levett plazmában. Ezek az adatok rávilágítanak az antigénesen különböző variánsokkal történő újrafertőzés lehetőségére, és előrevetíthetik a jelenlegi tüske alapú vakcinák csökkent hatékonyságát.

    https://www.biorxiv.org/content/10.1101/2021.01.18.427166v1.full.pdf

  80. 95.Anonim:

    „Örülök, hogy eljutott hozzátok is a hír és, hogy el kezdte a média is leközölni a szivárogtatással kapcsolatos részleteket.
    Erre utaltam már egy hete Csongornak, amire ő jogosan húzta a szemöldékét. Igazából Tibor bá’-nak ment volna a jelzés, hogy ő is el tudja olvasni a részleteket…”

    Nem utalni kellett volna, hanem egy hitelesnek tűnő linket adni.
    Hol utaltál rá?

    „Ez a történet indok lehet az izraeli 2-3-szoros felárra is.”

    Vagy az, hogy Izraelnek „azonnal”-ra kellett nagy mennyiség.
    Valamennyi vakcinamennyiség csak kell ahhoz, hogy Izrael élen jár a beoltottságban a többi országhoz képest.

    „Aranyos a Pfizer, hogy felajánlotta, hogy felemeli az RNS integritás szintjét. ?
    Mint ha ez rajtuk múlna.”

    „ehhez képest az újonnan legyártott vakcinákban átlagosan 59% volt az RNS az oltóanyagokban,”
    „A lap megjegyzi, hogy később a gyártási folyamat átalakítása lehetővé tette az RNS-arány 75%-ra emelését.”

    Szerinted kin múlt?

  81. 73, L.S. (és a többiek):
    kérlek, hagyd már abba, hogy miféle „gyóccereket” és terápiákat kellene bevetni a covid ellen…
    …tudod, a tavasz óta a már sokkal tapasztaltabbak az osztályos orvosok és azt is képzeld el a fejeddel, hogy sokszorosan bevált kovidos eljárásrend alapján dolgozik az egészségügy.

    Nem is tudom, milyen jelzőt mondjak… amíg ti „hómofiszoltatok” és fake-linkeket osztottatok, addig a kórházakat látástól-vakulásig tempóban műszakilag felkészítették a többhullámos járványra.

    Arról mikor fogtok már őrült konteókat kitalálni, hogy tavasszal és a nyár elején miért volt anyag-és eszközhiány Európában? (Medikai csövek – és szerelvények, gépek, nyomáscsökkentők, hadd ne soroljam…). Nagy igény volna pedig rá!

    Vegyetek már vissza a fordulatból. A tömegpszichózis vasútjára ültetek fel?

    Amíg a hazai törzskönyvezésen nem megy keresztül bármelyik vakcina, azt addig nem fogják használni, az pedig igen szigorú…

    Príma kibercselekmény lett már a covid-információkból is.

  82. 96. Idegen

    Te most tényleg le akarsz csukatni? Majd itt a blogon osztogatok egy linket, ami tele van bizalmas és személyes információval? Ami miatt az EMA jogi procedúrát folytat…

  83. Bálint írt egy figyelmeztető levelet, amit itt mellékelek:

    Kedves jó barátaim megosztom veled az itteni, nem túl biztató történéseket. A fokozott oltási iram ellenére a járvány rendkívül ragályos a brit mutáció okán, a megbetegedések napi száma elérte a tízezret. Iszonyatos nyomás nehezedik a kórházakra, az ember borzongva nézi-hallgatja esténként a tévében a vírus-osztályok személyzete beszámolóit a napi tragédiákról, az embertelen munkatempóról, az új betegszám ijesztő emelkedéséről. A szigorú zárlat sem hozta a remélt eredményt, a szakértők szerint az új angol mutáns a hibás, ami sokkal fertőzőbb és gyorsabban terjed. Félő, nehogy összeomlana az egészségügy, a kórházvezetők beszámolói alapján ne adja isten, február elején-közepén megtörténhet ez is. Ismét meghosszabbítják a kijárási tilalmat és a lezárásokat Január végéig, abban reménykedve, hogy valahogy csökkenteni lehetne a terjedést és a napi kórházba kerülő betegek számát. Nagyon kedvesek vagytok nekem, ezért osztom meg veletek mindezeket, mert attól félek, hogy habár nálatok is ez van, de esetleg nem közlik ennyire nyíltan a bajt. Vigyázzatok magatokra de NAGYON, úgy, ahogy még soha, ha egy lehetőség van, igyekezzetek nem kijárni, és reméljük, hogy megússzuk valahogy. A nyájimmunitás még messze van, dekkoljuk ki az időt.
    üdvözlet, és vigyázzatok magatokra. Bálint.

  84. 95.Anonim:

    „Egyébként, meg mindig azok a csúnya Orosz hackerek, akik ellopják az adatokat és megmásítva hozzák a nyilvánosságra. Mert a média ezt mondta! ”

    „Az orosz vagy a russophile pálya

    Kiderül, ki állhat e támadás hátterében. A fájlokat a Rutor-tól szerezték be: „Ru” Oroszországhoz (Oroszország) és „tor”, mint webböngésző az internet névtelen böngészéséhez. Ami hitelt adhatna egy orosz vagy russophile állami hacker ötletének. „Ezt a fajta adatlopási, majd kiszivárgást követő hackelési taktikát már orosz ügynökök is gyakorolták (Guccifer 2.0, vagy a Doppingellenes Világügy ügye)” – magyarázza Jean-Michel Doan, a számítógépes bűnözés specialistája. a Sekoia informatikai biztonsági cégnél. Nehéz kizárni az ipari kémkedést is, főleg, hogy úgy tűnik, hogy olyan dokumentumokat választottak ki, amelyek kifejezetten a Pfizer-t célozták meg. A mappa elnevezésének módja is erre utal:„Bizonyíték a nagy Pfizer-oltóanyag-átverésről (…) !
    ” Mi a helyzet egy antivax csoporttal, amely le akarja hitelteleníteni az oltásokat? „Nem valószínű, hogy egy antivax hacker ezt követően egy meglehetősen homályos, hackelésre szakosodott oldalon teszi közzé adatait” – kommentálja Jean-Michel Doan.”

    Sorry, a francia cikk, google translate-je.

  85. 98.Anonim:
    Már megbocsáss, ami kikerült a dark webre, arra már lehet linkelni, és nem a Te hibád a közzététel.

    Ha érdekelt volna (felkeltette volna a figyelmemet), akkor magam is megkerestem volna.
    Egy tor böngésző kell hozzá meg egy tor kereső.
    https://www.torproject.org/download/

    De biztos, amikor volt a szivárogtatás, akkor volt link is hozzá valamelyik közösségi média platformon, mert különben nem ér az egész semmit.

  86. 100. Idegen

    Mese, mese, mátka…
    De, mint tudjuk a média, pláne a francia újságírok mindig igazat mondanak.

    101.
    Amúgy, meg használj brave-et, abban alapból is van TOR!
    Pedofil képek is vannak a neten az én hibámon kívül, akkor az is jöhet ide?
    Amúgy meg off a téma!

  87. 99 Tibor bá’
    Jó hallani Bálintról, nagyon sajnálom, hogy kiesett az itteni társaságból pont most, mikor Izrael képviseli az oltakozások élvonalát, és a legnagyobb figyelem középpontjába került.
    Jó lenne elsőkézből származó információkhoz jutni.
    Én követem a hivatalos honlapokon elérhető információkat, és ott is az látszik, amiről Bálint ír, hogy az új megbetegedések száma erősen emelkedik annak ellenére, hogy az átoltottság a mai adatok szerint már 31%-nál tart.
    De ez valóban magyarázható azzal is, hogy az új, gyorsabban terjedő mutáció olyan gyorsan fertőz, hogy a még nem védett lakosságban több fertőzést okoz, mint a régi korábban a teljes lakosságban.
    Viszont ugyanakkor az oltást kapott veszélyeztetettek között viszont felére csökkent a megbetegedések aránya a korábbihoz képest, pedig még nem telt le az idő a védettség teljes kialakulásához.
    A másik figyelemre méltó változás, hogy a napi halálozási görbe szépen kezd lekonyulni, mert a nem oltottak, akik megbetegednek, a fiatalabb, egészségesebb korosztály, akiknél jóval kisebb a mortalitás…
    Tehát egyidejűleg nő a megbetegedések, és csökken az elhalálozások száma.
    Most majd arra lesz érdemes figyelni, hogy nem követi-e egy idő után a megbetegedések emelkedését az elhalálozásoké is, ez fog sokat mondani arról, hogy mire számíthatunk…

  88. 104 – hubab:
    Bálint azt írta, hogy valószínűleg holnap megkapja a számítógépét. És nagyon szeretne már „itt lenni”. Csak azt nem értem, ha nincs számítógépe, hogy tud E-mailt küldeni?

  89. 102.Anonim:
    „De, mint tudjuk a média, pláne a francia újságírok mindig igazat mondanak.”

    Na de ha tudtad a forrást, akkor csak megnézted, hogy van-e ilyen könyvtárnév, mint ami a cikkben is idéztek….

    Egyébként akkor, az Interpool, az IBM, Microsoft, jó pár IT security cég is biztosan hazudik, mivel jó pár helyen észleltek kiber támadásokat a COVID-19 vakcina gyártó ellátási láncban.

    Pl.:
    #arstechnica.com/information-technology/2020/12/hackers-unlawfully-access-data-related-to-promising-covid-19-vaccines/

    #pharmaphorum.com/news/hackers-posted-covid-19-vaccine-data-online-says-eu-regulator/

    #pharmaphorum.com/news/cyberattack-targets-ema-hacks-covid-19-vaccine-data/

    #securityintelligence.com/posts/ibm-uncovers-global-phishing-covid-19-vaccine-cold-chain/

    Vajon kinek az érdeke támadni a vakcina szállításához használatos hűtőlánchoz kapcsolódó cégeket?

    Egy szimpla zsarolónak vagy azoknak, akiknek a vakcinájához nem kell alacsony hőmérséklet, mert nem használnak olyan fejlett technológiát?

    „Amúgy, meg használj brave-et, abban alapból is van TOR!”

    Ha igazán fontos a titkosítás, akkor maradok az ősforrásnál, akik a TOR-t is fejlesztik!
    A tor browser firefox alapú.

    A pedofil képek nem azonos kategória, mint egy szivárogtatás linkje.
    Egyébként a fenti képek tárolására harapnak, nem a linkjére.

    „Astonishing fraud! Evil Pfizer! Fake vaccines!”

    #darknet.rutor.nl/threads/evidences-of-the-big-data-scam-of-pfizers-vaccines.20583/

    Nem onionos címen is elérhető.

    Az oldalon a második link él.

  90. 99-104: Hála Istennek, hogy csak a számítógépével volt valami! Már aggódtam Bálint miatt.

  91. 105. Tibor bá’
    A telefon is számítógép, netre is kapcsolódik, csak kicsit macerás rajta sokat írni. A legelterjedtebb Android rendszerűt meg email cím nélkül be sem lehet üzemelni.

  92. „Fontos: a kínai korona vakcina lehet jó vakcina.!!!
    A Reuters cikke azonban rávilágít arra, miért nem szabad hatalmi szóval presszionálni az engedélyező hatóságokat.
    Ez egy nagyon aggasztó hír az elszabadult, illegális vakcináról. Szerencsére nem a koronavírusról, “csak” az emberre veszélytelen afrikai sertéspestisről van szó. A cikk szerint a sertéspestis vírusának olyan mutációja terjed, ami nem öli meg az állatokat, “csak” legyengíti, krónikusan betegíti és szaporodási képességüket csökkenti. A cikk szerint a vírus örökítőanyaga kísértetiesen hasonlít azokhoz a vírustörzsekhez, amelyekből bizonyos génszakaszt eltávolítottak, azt remélve, hogy az így legyengített vírus vakcinaként használható. A kísérletek félbemaradtak, mert rájöttek, hogy a vírus visszanyerheti a fertőzőképességét. A Reuters szerint a módosított vírus – talán egy illegális vakcina használat ma miatt – kiszabadult.”

    https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/3371645312946288

    https://www.reuters.com/article/us-china-swinefever-vaccines-insight-idUSKBN29R00X

    Hát ha ez igaz, az eléggé meredek!!!

    Felébred bennem a kisördög a Wuhanban található vakcinalaborral kapcsolatban.

  93. 112. Idegen
    „Felébred bennem a kisördög a Wuhanban található vakcinalaborral kapcsolatban.”

    A brit „Daily Mail” szerint ahol kínai orvosokat titokban videóra vették
    a wuhani orvosok beismerték, hogy már korán – 2019 decemberében – tudták, hogy a koronavírus halálos, és emberről emberre terjed, de a helyi hatóságok arra kérték a kórházakat, hogy ne tárják fel az igazságot.
    Valójában az „ITV” várhatóan ma közzétesz egy releváns jelentést: «Outbreak: The Virus That Shook The World» címmel.
    Kína azonban először 2020 januárjának közepén tájékoztatta a WHO-t a halálos vírusrol. A vírus létezését illetően emlékeztetni kell arra, hogy Kína először 2019. december 31-én tájékoztatta a WHO-t.
    Január 21-én a WHO közzétette az első jelentését a vírusról, amely akkor Kínában legalább 278 embert fertőzött meg, és további három országban fedezték fel.

    Wuhan orvosai még azt állitják, hogy a hatóságok tisztában voltak az újévi ünnepek által jelentett veszéllyel, felismerve, hogy az utazás és a túlzsúfoltság felgyorsíthatja a vírus terjedését.

    «Γνωρίζαμε, αλλά μας ζήτησαν να μην μιλήσουμε» λένε γιατροί της Γουχάν για το ξέσπασμα του κορονοϊού

  94. https://index.hu/techtud/2021/02/01/a-remdesivirnel-is-jobb-koronavirus-ellen-az-uj-gyogyszer/

    A remdesivirnél is jobb koronavírus ellen az új gyógyszer
    A plitidepsin 27,5-szer hatásosabban végzett a vírussal.
    Egy új gyógyszer sikeres klinikai próbájáról számol be a Science folyóirat. Az Egyesült Államok, Franciaország és Spanyolország intézményeiben tesztelt plitidepsin hatásosabb volt, mint a remdesivir.

    A világméretű járványt okozó SARS-CoV-2 vírus elleni kezelések versenyében egyik legsikeresebb szer a remdesivir lett, de a folyamatos halálozásoknak ez sem tudott gátat szabni.

    A remdesivir a vírus külsejét fedő tüskefehérjéket támadva hat. A kutatók olyan szereket kerestek, amelyek olyan emberi szervezetben felbukkanó fehérjéket blokkolnak, amelyekre szüksége van a vírusnak.

    A laborban jól szerepelt
    Ez a kutatás bukkant a plitidepsinre, egy csontvelőrák elleni gyógyszerre. A szer leállítja a eEF1A nevű fehérje előállítását – ez egy olyan fehérje, amelyet más fehérjék előállításához használnak fel a sejtek. Az eEF1A nélkül a koronavírus sem tud fehérjéket előállítani, így elpusztul.

    A laboratóriumban fertőzött tüdőszöveten vizsgálták a plitidepsin hatását, amely 27,5-ször hatékonyabbnak bizonyult a vírus ellen, mint a remdesivir. A kísérleti egereknél hasonlóan hatásosnak bizonyult a szer.

    A kutatók szerint az emberi fehérjéket elnyomó szerek azért előnyösek, mert kisebb az esélye, hogy a vírus ellenállóvá válik velük szemben. Emellett erősen indokoltnak látják, hogy a vizsgálatok tovább Covid–19-páciensek kezelésével folytatódjanak.

    #https://science.sciencemag.org/content/early/2021/01/22/science.abf4058 szakmaibb kivitel

    Plitidepsin, commonly known as Aplidin, is owned by Pharma Mar, a Spanish pharmaceutical company.

    #https://finance.yahoo.com/quote/PHM.MC/

    Akár árban akár előállításban is problémamentes lehet(ne)
    Lehet mégsem az ezsüt, GameSpot vagy NAKD lesz a menő : )

    Tegyék fel a kezüket akik a gyógyszerre voksoltak!
    Akkor most kérem tegyék meg tétjeiket hogy elérhető lesz vagy sem és miért.

  95. 115 Jacksson
    Én egy pillanatig sem kételkedek benne, hogy ha a klinikai vizsgálatok igazolják a Covid 19 elleni hatásosságot, akkor ez is bekerül a használt szerek közé, ahogy a Remisdivir is bekerült az egész világon, nálunk is.
    Állandóan az az érzésem, mintha sokan azt képzelnék, hogy az összes ország összes vezetője valami irgalmatlan összeesküvés részvevője, ahol feltétlenül el akarják gáncsolni, hogy megfékezzék a járványt.
    A valóság meg az, hogy minden ország vezetése kétségbeesetten keresi a kiutat abból a kátyúból, amibe került a gazdaság, és ami akár a teljes összeomláshoz vezethet.
    Én biztos vagyok benne, hogy bármely ország egészségügye szalmaszálként fog kapaszkodni minden reménykeltő módszerbe, hogy megszabaduljon ettől a rémálomtól, ahogy egyre több nyugati ország is kezd kacsingatni az orosz és kínai vakcinákra is.
    Mert lehet, hogy van egy legjobb fajta vakcina, de elégtelen a gyártókapacitásuk ilyen gigantikus igényekre, és ezért be fogják hozni a kevésbé hatékonyakat is, mert még mindig jobb ezek felhasználásával elérni a szükséges átoltottságot, és megállítani a járványt, mint várni nem belátható időkig, miközben összeomlik a gazdaság, míg az ügyesebb országok esetleg hamar megállítják a járványt kevésbé finnyáskodva…
    Egyéb manipulációt én csak ott sejtek, ahol a gyártók egymás ellen áskálódnak, próbálják egymás hitelét aláásni akár álhírekkel, vagy egyedi esetek felfújásával puszta üzleti érdekből, de ezt simán vissza is kapják a konkurensektől.
    Azért az biztos, hogy nem tudták eddig megakadályozni, hogy a többé kevésbé hatékony, különböző hatásmechanizmusú vakcinák és gyógyszerek bevezetésre kerüljenek nem kis számban, és nem egy központi érdek érvényesült.

  96. A vírus evolúciós törzsfájanak vizsgálata szerint az első tavaszi hullámunk Olaszországból érkezett. Aztán a második hullámot a nyári határnyitástól számítva nyugat-Európából hurcolták be.
    De még mindig Wuhanon rágódik a nagyérdemű.

    116. hubab:
    a lelkiállapot káoszát szépen megmutatja a hozzaszólasok tartalma. Hiába mondasz bármit, ők a saját apokaliptikus belső verzióikat projektálják bele a világba.

    Arról meg egyenesen felesleges lenne a szkeptikusoknak arról beszélned, hogy a vírus genomjának ismerete nélkül csak ad-hoc lenne a hazai járványügyi korlátozás…

    Kb. április végéig-május közepéig a nyitásig, még érdekesebbnél érdekesebb összeesküvésekről fogunk olvasgatni szerintem.

    Fúllos tömegpszichózis /…/ hogy már Müller Cecilliáékat fenyegeti a jónép….és ezen megtévelyedett felnőttekkel sajnos gyerekek is élhetnek. Gyönyörű viselkedés-és gondolkodásmintákat örökítenek át.

  97. Ivermectin?

    Az enyémet lefoglalta a szlovák vámhivatal…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük