(3525) Negyedik hullám

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

Nem tudom, hogy nevezzem ezt a posztot. Előrejelzés? Jóslat? Figyelmeztetés? Spekuláció? Orbán ellenes pamflet? Arról van szó, hogy nagyon-nagyon sötétnek látom a jövőt.

A mai napon sikerült megszerezni az első helyezést az egymillió főre eső halottak számában. A körülbelüli érték 2.700/millió. Ez 2,7 °% (ezrelék), vagy (aki százalékhoz szokott) 0,27 %. Vagyis kb. minden háromszázadik magyar meghalt, Orbán dicsőségére.

Nem azért kötöm a 26.000 magyar halálát Orbán számlájára, mert a magyar miniszterelnököt az első uralkodásának harmadik hónapjától kezdve nem kedvelem. Azért vádolom vele öt, mert ebben az országban pontosan az történik, amit ő kitalál. A járvány elleni küzdelmet ő írta elő, méghozzá a szakértők javaslatai ellenében.

Micsoda hülyeség 3,5, majd 4 millió oltás eléréséhez kötni bizonyos szabályok feloldását. Mik ezek a számok? Megmondom, az alternatívája az iszonyatosan magas elhalálozásnak. Igaz, hogy a napi halottak száma már napok óta 200 felett van, de az oltakozási rohamos tempóban száguld előre. És akkor jövő héten nyitunk.

Dagad a magyar kebel, végre visszakapjuk az életünket, amibe sokan bele fognak halni. Szinte az egész társadalom egy emberként lelkesen tapsol a nyitásnak, de miért?  Ha jóindulatú vagyok, elfogadom, hogy a harmadik hullám átlépte a csúcsot, mert, hogy április 6.-án 311 halott volt. Legyen ez a csúcs. Azonban pillanatnyilag a halottak száma még mindig magasabb, mint a második hullám csúcsán volt (december 4.-én 193). Mi abban a logika, hogy 193 halott esetén (nagy késéssel) meghozza Orbán a megszorító intézkedést, majd hónapokkal később eltörli ezeket, 212 napi halott esetén. Ez őrült logikátlanság!

Orbán azt se akarja észrevenni, hogy nálunk sokkal jobb helyzetben lévő országok, például az általa tesztelésre kijelölt Ausztriában még nem nyitnak. Mivel, lakosság arányosan nálunk van a világon a legtöbb halott, úgy lenne logikus, hogy mi nyitunk a legutoljára.

Sajnos ennek az lesz a vége, hogy a harmadik hullám lecsengése helyett, be fog indulni a negyedik hullám, aminek a csúcsát nem lehet megjósolni, de az biztos, hogy az egészségügy nem lesz képes helytállni. Lélegeztető gépre rakás helyett a súlyos betegeket egyből fogják tolni a proszektúrára. Nem tehetnek mást.

Na és a felelősség? Nem tudom Orbán mit fog kitalálni, de hogy a felelősséget nem csak át fogja tolni másra, de önmagát kifogja kiáltani a legjobb COVID harcosnak. – Ne legyen igazam.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

107 gondolat erről: „(3525) Negyedik hullám

  1. Van egy vándormondás. Az ide talán leginkább passzoló verzió:

    “Those that fail to learn from history are doomed to repeat it.” – Winston Churchill (1874-1965)

    És ez sajnos nemcsak Orbánnál igaz, hanem a mi plebs oldalunknál is.

    “Hülyeség szorgalommal párosul” poén Orbán esetében úgy fordítható le talán, hogy a beképzeltségbe oltott gerinctelenség párosul brutális hatékonysággal (egyszemélyre kihegyeződő, kicsúcsosodó plebiszciter vezérdemokrácia keretei között). Covid egy éve alatt Orbánnal szembejött a durva valóság (egy járvány nem általa kreált mondvacsinált álprobléma). De ugyanúgy folytatja kisded játékait: nem érdekli a valóság az elkövetett hibákkal, tapasztalatokkal egyetemben meg nem érdekli a közjó: egyedül az számít neki, hogy szájkaratéval mennyire sikeresen önzően tudja manipulálni az általa elért környezetet.

    De mi a plebs sem vagyunk különbek a Deákné vásznánál. A nagy globalizáltságban egyre inkább tömegként viselkedünk (nép, nemzet helyett) és hozzá egyre hosszabb időtávon. Ha ezt esetleg szórványosan fel is ismerjük, akkor avval védekezünk, örülünk, hogy van lyuk a s*ggünkön, a napi túlélésben, létharcban.

    Ennek meg nem lehet más vége, mint egy negatív spirál: azt kapjuk, amit megérdemlünk miközben, ha mindenkinek jó a plebsben, akkor az egyén miért idegesítse magát a széllel szemben pisilve. Vagy lesz tömeges megújulás, vagy Orbán és primitív csinovnyikjai folyamatosan tort fognak ülni a szellem és lélek ravatalánál.

  2. Szerintem Orbán ha valamihez ért, akkor az a népszerűség megszerzése. Ezzel a lépéssel népszerűséget szerzett kockázat nélkül. Nem lesz negyedik hullám, egyszerűen azért mert már akkora az átfertőződés, és olyan ütemben nő az átoltottság, hogy ennél több megbetegedés és haláleset fizikailag lehetetlen. A jelenleg tartó harmadik hullám fog a normális meredek, és gyors zuhanás helyett néhány héttel elhúzódva tovább tartani. Néhány százzal többen halnak meg a kelleténél, de ez nem lesz látványos, a tendencia továbbra is javuló, Orbán eljátszhatja megint a győztes és adakozó hadvezért, és jövőre megint megválasztja a népe. Kétharmaddal.

  3. 1 – marci:
    Valóban, aki nem tanul az büntetésből megismétli a hibáját. És miért tanulna az, aki mindent elért, amit valaha akart? A plebsz valóban rémes, de az egyén ebből nem tud kilépni, mert kevesen vagyunk. Igen, ha így megy minden tovább, hamarosan mi leszünk a nagyszülők nélküli társadalom.

  4. 2: lr01

    Még Röst Gergely (Orbán hátországából szakértő), is türelemre intett minap:
    “Ez pont egy olyan időszak, amikor egy kis türelem nagy járványügyi nyereséget hozhat.”
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210419/rost-gergely-a-nyitas-jarvanymatematikaja-megeri-meg-egy-kicsit-turelmesnek-lenni-479194

    * Azaz tehát Orbán felelős vezetőként, népszerűséghajhászásból, kihasználja a tömeg silány, beteg mentális állapotát, amikor hiszékenysége elegyül az orránál tovább nem látás.
    * Indiában a dupla és tripla mutáns egymillió fertőzést produkált az elmúlt három napban, százalékosan még súlyosabban növekvő halálozással egybekötve. Ember nem mondja meg, hogy közelien belátható perspektívában itt-e a pandémia vagy pláne endémia vége, itthon is.
    * Számomra egyébként még továbbra sem tisztázott a lezárás illetve tömeges átoltottság viszonyrendszere. Ami eddig látszik: Izrael, Uk, Chile magasan átoltottak, ám csak a lezáró Izrael és UK mutat kedvezőbb képet, a nem lezáró Chile nem.
    * Nemcsak közemberek durvább megbetegedésének vagy nemcsak a negyedik hullámnak, hanem Orbán szerencsejátékosi blöffölésének is van kockázata szerintem.

  5. A legnagyobb probléma, hogy az a emberek megszállott őrültként ugranak bele a maszk nélküliségbe, elhitték azt, hogy a 3.500.001. oltás után minden biztonságossá vált. Hatalamas ára lesz ennek.

  6. Covid tipikusan szezonális, mint az influenza, mindegy mit csinálnak, augusztus végéig el fog tűnni. Ha hamarabb nyit Orbán mint a nyugatiak, akkor övé lesz a dicsőség, választások előtt ez a lényeg. Őszig mindenáron be kell szerezni 20 millió pfizert, addig lehet kínaival oltani – cserébe a Szíjjártó család 8000 millárd forintos kínai vasútépítéséért (Belgrád-Budapest), orosszal, cserébe a média orosz pénzen való felvásárlásáért.

  7. A Pfizer esetében nem csodálkozom a magas számokon, mivel ebből a védőoltásból volt eddig a legtöbb felhasználva, és ezzel a vakcinával lettek oltva az EÜ dolgozók is, ahol fokozott a COVID érintettség, továbbá ezt kapták most a tanárok is, de ez ebe az adatsorba még nem számít bele, de zömében Pfizert kaptak a rendvédelmi és a honvédelmi alkalmazottak is, továbbá a krónikus betegek és a 70 év felettiek többsége is.

    A kormány Facebook-oldalára töltött fel egy táblázatot, amelyből kiderül, hogy az oltásokat követően eddig hány magyar fertőződött meg a koronavírussal.

    Kiderült, hányan betegedtek és haltak meg Magyarországon a koronavírus-oltás után
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210425/kiderult-hanyan-betegedtek-es-haltak-meg-magyarorszagon-a-koronavirus-oltas-utan-480174

    Hosszú idő után szombaton megnyithattak a vendéglátóhelyek teraszai, miután Magyarországon már több mint 3,5 millió embert oltottak be a koronavírus ellen. Kis túlzással szombaton minden a nyitásról szólt, napközben sokan voltak a vendéglátóhelyek teraszain, és ez így volt az esti órákban a kocsmáknál is. Bődey János fotóriporterünk Budapest belső kerületeiben készült képeiből válogattunk.

    Tömegjelenetek is kialakultak a terasznyitás első estéjén
    https://telex.hu/belfold/2021/04/24/ilyen-volt-az-este-az-ujranyitott-teraszokon

  8. Szerintem lényegében mindent elmond a többségi társadalom jelenlegi mentális állapotáról az alábbi videó:

    A három és fél millió beoltott után szombaton megnyíltak a vendéglátóhelyek teraszai, amiket egyből megrohamoztak az emberek. Elmentünk az egyik legforgalmasabb budapesti szórakozóhelyre, az Akváriumba, hogy a félévnyi bezártságból kiszabaduló emberekkel beszélgessünk.

  9. Tibor bátyám, ez nem más mint politikai számítás. A védőoltásra regisztrálók száma kb. 4,3 millió fő környékén megtorpant, most már csak napi pár ezer fővel növekszik, szóval jelenleg nagyobb tömegben nem mozgósíthatóak az állampolgárok a COVID elleni immunizációra! És OV minden áron nyájimmunitást akar, szóval ha nem oltakoztok kedves állampolgárok, akkor is kinyitunk, majd akkor úgy lesz nyájimmunitás, hogy a nem beoltott kb. 5,5 millió ember többsége majd átfertőződéssel lesz időlegesen immunizálva és lehet teljesen nyitni. Erre a teraszok kinyitása pl. teljesen alkalmas kiindulópont. Persze szabadtér, itt nem tud annyira hatékonyan fertőzni a SARS-CoV-2 vírus, de az emberek pszichésen megszokják, hogy nincs itt akkora veszély…! És a kinyitott iskolákkal, a 4 millió 1x oltott után nyitó éttermek belső tereivel, a színházakkal és mozikkal meg lesz ez az újabb tömeges terjedés oldva. Mert a védettségi igazolást az 1. oltás utáni 1-2 héten belül megkapod, és mehetsz, miközben a teljeskörű védettséget a 2. oltás után 7-15 napon belül éred el vakcina típustól és az életkorod, egészségügyi állapotod alapján az immunrendszered lehetőségei szerint. És az oltottak túlnyomó többsége ezt az 1. oltás utáni időszakot már nem fogja kivárni, menni fog! Valószínűleg ők maguk már nem fognak súlyosan megbetegedni, de a vírus terjesztésében bizony még részt vehetnek. Na és vajon ki fogja ellenőrizni, hogy minden beengedett vendégnek van -e védettségi igazolványa?! Magyarországon vagyunk, szóval nincsenek illúzióim, hisz már lehet venni hamisított igazolványokat 5-6000 Ft felárért…, mert már erre is van kereslet és kínálat is.
    Szóval a COVID-19 járvány IV. hulláma kvázi garantálható, főleg úgy, hogy az indiai kettős mutációt már kimutatták Nagy-Britanniában, Németországban is. Kb. 8-12 hét és terjedni fog, és addigra nagy valószínűséggel itt lesz a kontinensen az indiai hármasmutáció is.
    OV egy pozitív dolgot is tett, ugye a Pfizer esetében az USA -ban már 16 éves kortól is lehet oltani, ezt átveszi az EU és így mi is. OV pedig elkülönít a Pfizer szállítmányokból a 16-18 évesek vakcinálására szükséges mennyiséget, ez kb. egy 1,5 heti leszállított Pfizer mennyiség. De kb. a nyár közepére az USA -ban már meglesz a klinikai tesztek alapján a Pfizer és a Moderna esetében a 12 éves kortól való oltáshoz az engedély, tippre ezt kb. szeptember környékéra már idehaza is fogjuk alkalmazni.

  10. Orbán terve szerintem a nyájimmunitás elérése, de két módon:
    1. Oltással
    2. Átfertőzéssel.
    Aki nem oltatja magát, azt majd a vírus fogja immunizálni. Aki belehal, az belehal, aki belerokkan, így járt, nem számít, le van sz@rva. Ezért is nyitnak mindent, kocsmát, iskolát, hogy ez minél gyorsabban menjen. Ezt nevezhetjük akár tervezett eutanáziának is.

    Orbán Viktor: Aki nem oltatja be magát, az el fogja kapni a vírust
    https://www.facebook.com/video.php?v=459666228790130

  11. 12. diab15260829
    “Orbán Viktor: Aki nem oltatja be magát, az el fogja kapni a vírust”
    Ha ezt választotta, akkor miért reklamál? Mire vár? Arra, hogy megkapja, azután kiderül, ki az erősebb. Szíve-joga, senki nem akadályozza meg abban, hogy tesztelje az immunrendszerét.
    De tegye ezt saját kockázatára, ne mások pénzére.
    Hamarosan mindenki megkapja azt oltást, aki kéri. Aki meg nem, annak jöhet a vírus. Ő azt választotta.

  12. 12 & 13:
    És mi van akkor, ha a következő variáns, mondjuk az Indiában taroló B1617 ellen se a szerzett immunitás, se az oltott immunitás nem véd meg? És persze őt se a hatalmas hasával együtt, ami külön elhalálozási tényező. Ja, hogy akkor majd megkapja a külön neki félre tett vérplazmát. Az se életbiztosítás.

  13. Azt lehet nézni, mi a valószínűsége, mi a kockázata.
    Mindig jöhet valami, talán másfajta vírus is. De az akkor lesz. (Háború is biztosan lesz, de addig lehet még élni)
    Most szerintem az oltásnak kisebb a kockázata, a többit meg meglátom (ha megélem).

  14. 13. kakukk
    Másfél hónapja be vagyok oltva, a magam részéről megtettem a saját és mások védelme érdekében, amit tehettem. Viszont nem hiszem, hogy bárki részéről erkölcsileg igazolható lenne egy olyan hozzáállás, amely abból áll, hogy “rátok eresztem a vírust, ha eddig nem oltottak be, hát akkor így jártál”. Hiába regisztrált pl. egy 41 éves anyuka a lányom osztályából, valaki lefertőzte, a kórházi kezelés után megmaradt a tüdőkapacitás 35 %-a. Talán nem ártana esetleg várni, amíg a társadalom nagy része oltás által immunizálódik (ld. Anglia, Izrael nyitása az oltások után), és csak utána bedobni a gyeplőt a lovak közé. Nem mintha eddig olyan szigorú lezárások lettek volna a nyugatiakhoz képest, inkább alibizés. Itt egymásra talált az intézkedéseket mímelő népszerűségvadász kormány és a megúszásra játszó, mások sorsa iránt közönyös tömeg., amely csak akkor képes agyilag felfogni a dolgok súlyát, ha személyesen érinti a probléma.

  15. 2.
    Orbán nem hülye, sőt, kiváló képességekkel rendelkező ember, aki azonban eladta a lelkét az ördögnek a hatalomért.
    Habár nem vagyok már fiatal, de még jól emlékszem a rendszerváltás körüli, és azt követő éveire, amit ellenzékben töltött.
    Láttam sok politikai csatáját, nyilvános fellépését, nyilvános vitáját ellenfeleivel, imponáló érvelési technikája volt, éleslátó volt, vitapartnereit általában lemosta könnyedén, nagy harcos volt.
    Nem rá szavaztam, mikor hatalomra került, de utólag azzal vigasztaltam magam, hogy talán nem is árt az elaggott régi pártoknak, ha egy kis friss vér kerül a hatalomhoz.
    Persze nagy volt a csalódás, mikor látta az ember az elkurvulást, és az elvtelen politikát, ahol már nyoma sem volt az egykori idealizmusnak.
    És ez mára odáig jutott, hogy a hatalom bármi áron való megtartásáért felad minden korábbi elvet, mert hiénáit (és magát) csak így tudja jóllakatni, és maga mellett tartani.
    Nem lehet jó neki tükörbe nézni, megnézni régi önmagát a régi felvételeken, de úgy látszik, ezzel már leszámolt…

  16. 11 Python
    Ebben lehet valami, eljátszhatja azt a szerepet, hogy én megadtam számotokra a regisztrálás lehetőségét, de ti haboztok, elszabotáljátok az oltást, aki már be lesz oltva, azt nem fenyegeti veszély, aki meg nem, az tudatosan felvállalta a betegség esélyét, magára vessen, de miattuk nem fogjuk megölni tántorgó vállalkozói rétegünk utolsó esélyét a talpon maradásra.
    Igaz, a szükséges létszám beoltásához még nincs is elég vakcina, de ez mindegy, mert nincs is annyi regisztráló, és kockázatmentesen lehet mondani, hogy aki regisztrál, annak biztosítjuk az oltást…
    Ha hirtelen megugrana a regisztráltak száma, akkor már sántítana a történet.

  17. Aki teheti oltassa magát.
    Míg több az oltásra váró, mint az oltóanyag, addig felesleges vádaskodni, hogy a regisztrálatlan oltatlanok terjesztik a covidot.

    “májusban előállhat az a helyzet, hogy a regisztráltak gyakorlatilag mind be lesznek oltva, vagyis elfogy a beolthatók csoportja.” …

    . A fenti állítás csak úgy lehetséges, hogy mikor egy regisztrálatlant akar az orvos beoltani, az injekciós tű nem döfi át az oltakozni akaró bőrét.
    . Abszurd, hogy csak regisztráltak bőrét szúrja át a védőoltást tartalmazó fecskendő tűje, ám legyen, elhiszem. Illetve, ha sikerül áthatolni a bőrön, a regisztrálatlanoknál a vakcina hatástalan marad. Tehát csak a regisztráltak olthatók.
    Meghaladja a tudomány mai ismereteit, hogy egy weboldalra belépve kiválaszthassa a polgár a vakcina típusát, oltóponton vagy háziorvosnál, esetleg mozgásszervi gond miatt otthonában kíván oltatni. Ezután a felugró ablak a szabad időpontokat felajánlja. Háziorvos pontosan tud előre tervezni, oltópont tud tömegjelenet nélkül szervezni, OEP a taj számból tud az időpontról, tud az oltás tényéről.
    De ezt majd csak 2200 környékén teszi lehetővé a tudomány fejlődése.

    Regisztrálni akartam. Megyek a tanyáról a boltba, mit nem látok az orvosi rendelőnél? Kígyózó tömött sorban állnak az emberek. Kérdem a közértest, mire ez a sor? – Oltásra jöttek, bent a váró is tele van idős emberrel.
    Olvasom az oltóponti híreket, látom a felvételeket, hogy bizony sok helyen tömeg verődik össze ott is.
    Várom a sorom a terményesnél, betolakszik elém egy női vevő. Könnyen megtehette, mert jó kétméter távolságot tartottam az előttem vásárlótól. Kértem őt, ha már így esett, legalább egy rohadt maszkot felvehetne. Az alapbetegségeim okán, most a túlterhelt egészségügybe, ha magának köszönhetően bekerülök, csak tepsiben távozok. Úgyhogy vegye föl azt a kurva maszkot. A boltos meg pisszeg rám. Mondom is neki, mit pisszeg, tán ő az atyaisten?
    Mikor elment, kérdi a boltos, tudom e ki volt az illető. Ő az x korház covid intenzív főnővére.
    Igen? Hogy követi a protokollt, ha civilként átlép rajta? Szépen vagyunk.

    Mindenki látott már olyat, mikor besüt a nap az ablakon és látni ahogy millió szálló porszem lebeg hosszú hosszú ideig a levegőben. Ezeken a porszemeken is tud utazni a vírusunk.
    Elképzelem ahogy rendelési idő előtt a köhécselő takarító, meg maszk nélkül az oltást és online rendelést intéző eü dolgozó a helyiséget vírussal fertőzi.
    Mikor bemegy az ember az oltásra és rajtuk a maszk, amit esetleg akkor vettek fel, nem sokat ér.

    Magam részéről várnék még azzal az oltással. Az alapbetegségeim miatt pedig szeretném az oltás előtt megnézetni, voltam e már fertőzött.

    Én azoktól tartok inkább, akik azt képzelik, ha le van írva egy kártyára, hogy védett, azt el is hiszik és kukába dobják az óvatosságot. Elnézést, hosszú lett tudom.

  18. LOL, terasznyitás for perzident…
    Láttam a sok agyatlant a képes és videós beszámlókon. Kíváncsi leszek a számokra pár hét múlva, már ha nem hazudják el, vagy a tesztelés további csökkentésével nem javítják a statisztikát.

    Itt van viszont az a bizonyos táblázat az oltottak fertőződési és halálozási adatairól az oltóanyagok szerint. Ha hinni lehet a számoknak, a Szputnyik parédésan szerepelt viszont a két mRNS cucc elég ‘halálos’. Ennyire szarok nem lehetnek ezek a high-tech oltóanyagok sem, vagy?
    Egy sejtésem van, ami torzíthatja a számokat és nincsen róla információ a táblázatban:
    Mely korcsoportok kapták a különböző vakcinákat?
    Ha az oroszt javarészt fiatalabbak, és az mRNS-t meg inkább idősek, akkor még akár ezell magyarázható is a 100e oltottra vonatkozó jóval magasabb halálozás. Az újrafertőződés elkerülésében is nagyot gurít az orosz vakcina. Érdekes, hogy ennyivel jobbnak tűnik az összes többihez képest. Mi a meglátásotok?

  19. 16. diab15260829

    Ausztriában május 19-én lesz a nyitás, akkor is csak kisebb átoltottság mellett.
    Nálunk néhány hét múlva lezárulhat az oltás, aki kérte, megkapta.
    Elvileg sok minden védettségi igazolvánnyal lesz látogatható, amit a kapzsiság és a felelőtlenség majd felülír. Akkor erre a tömegre kellene tekintettel lenni?

  20. I only believe in statistics that I doctored myself. 😉

  21. A kormány közzétette, hogy mennyire védenek a koronavírus elleni oltások a megbetegedéstől és a halálozástól a magyarországi tapasztalatok alapján. Az adatokból azonban lehetetlen megállapítani, hogy melyik vakcina jobb vagy rosszabb. Csak annyit lehet elmondani, hogy az oltások általánosságban jelentősen csökkentik a halálozás esélyét. Vagyis mindegyik vakcina hatásos.

    Miért nincs sok értelmük a magyarországi vakcinahatékonysági eredményeknek?
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210425/miert-nincs-sok-ertelmuk-a-magyarorszagi-vakcinahatekonysagi-eredmenyeknek-480198

  22. Az utcákat, kerthelyiségeket, teraszokat ellepték a tömegek, miután április 24-én újra megnyithattak szabadtéren a vendéglátók. Zacher Gábor óriási felelőtlenségnek tartja, amit látni lehetett. A hatvani kórház főorvosa az Indexnek azt mondta: a féktelen bulizás hatásait két hét múlva megérzi az egészségügy.

    Zacher Gábor a terasznyitásról: Mi ott leszünk a betegágy mellett
    https://index.hu/belfold/2021/04/25/zacher-gabor-koronavirus-magyarorszagon-terasznyitas-korlatozas-vendeglatas-oltas/

  23. A kormány kiadott egy táblázatot a koronavírus ellen oltottak megbetegedési és halálozási adatairól. Ez lenne hivatott bizonyítani Gulyás Gergely állítását arról, hogy a kínai Sinopharm vakcinája még jobb is, mint a Pfizer–BioNTech-féle. A közzétett számok azonban a szakértő szerint erősen problémásak, és pont arra alkalmatlanok, amire szánták őket. A jelek szerint egy sor fontos tényezőt hagyhattak figyelmen kívül a táblázat összeállításakor, így a végeredmény annyira megbízhatatlan, hogy semmilyen érdemi következtetést nem lehet levonni belőle. A közzétett számok mögött akár ellentétes jelentésű adatok is állhatnának.

    Szakmailag nehezen vállalhatók a kormány által közzétett vakcinahatékonysági adatok
    https://telex.hu/koronavirus/2021/04/25/vakcina-hatekonysag-vizsgalat-felmeres-oltottak-megbetegedes-halalozas-kormany-tablazat-adatok-problemak-kinai-sinopharm-pfizer

  24. Én ,mint Orbán párti is igen- igen korainak tartom a nyitást és az a nagy marha helyzet,hogy ebben a kérdésben egyet értek Tibi bá-val.Ez a korai nyitás bölcsője lehet a negyedik hullámnak.Persze az Isten adta nép viselkedése sem magyarázható!
    Mit értek ez alatt?Ha például most azt mondja nekem a miniszterelnök úr,hogy nyitás van ,ezek ellenére sem fogok bepótolni egy évnyi éttermi hiányomat ,buli hiányomat,kocsma hiányomat,mert úgy gondolom,úgy érzem,hogy ez még korai,persze az öklömet sem rázom “fúj Orbán ” felkiáltásokkal!Szóval ott tartunk és nem is kevesen, ha azt mondják ugorjunk a kútba bele is ugrunk?Rendkívűl érdekes,hogy nyitás kérdésében azonnal ugrik több millió ember és nekiindul a világnak,de oltás kérdésében ,még jó pár milliónyian nem akarnak oltakozni!Egyrészt alig várják a nyitást a gyűlölt Orbánnal egyetértve,másfelöl a gyűlölt Orbánnal szembeszállva hallani sem akarnak oltásról.Tehát lehet szidni Orbánt de végül is mindenki a maga felelősségére támaszkodva dönt.Orbán nem tette kötelezővé a nyitást.Nézzük csak hogyan döntöttek a gyermekeikért annyira aggódó szülők az iskola nyitással kapcsolatban? Úgy,hogy kb. kétharmada-és ez óvatos becslés-/mert a valóságban sokkal több szülő/ bizony örömmel vitte csemetéjét okítani.Pedig itt is lehetőségük volt rá,hogy otthon maradjanak!És mit csinál a pesti, aki megtudja,hogy nyitás van? -csak úgy fürtökbe lógva hemzsegnek ,csoportosulnak,nyüzsögnek,mint ha egy csapásra megszűnt volna ez a fránya vírus!Hol van itt az emberi önállóság, a felelős döntés?Mit látok,hogy van egy miniszterünk aki nem döntött túl okosan ebben a kérdésben és van több millió magyar aki szintén nem tud helyesen dönteni ebben a kérdésben….és azután lehet szidni Orbánt! …de van ennek igazán így értelme?

  25. 17 hubab
    1

    28, sandor55

    Nettó marhaság letagadni a Miniszterelnök úr szerepét.
    Vastagon övé a felelősség.
    —————————————————
    Többségében fiatalok buliztak.
    Qrvára meg lesz a böjtje.

    Egyébként-véleményem szerint- mindegy.
    Láthatóan nem hagyják, hogy a vírus valaha is kifusson vagy legyengüljön. Ld. Anglia

    Minden számítás szerint javulnia kellene a helyzetnek. Ha másként nem, akkor majd egy szupermutációval ami aztán komoly rendet vág, de végül el kellene halnia , fertőzhető emberek drasztikus számának jelentős csökkenésével🙄

    A sok vigyorgó “hülyegyerek” még nem tudja minek örül ennyire!
    Jól bepalizták őket is.

    A jövőjüket már rég elbasztuk mi, meg az előttünk lévők. De ők tökéletesen megvalósították a Loreál szöveget, igazi kis fogyasztók lettek ,egyre csökkenő agykapacitással. “Mert én megérdemlem” hozzáállásuk a kaptár életmóddal és a mostani bezártsággál karöltve meghozza a várva várt eredményt.
    Lesz még itt fogcsikorgatás, meg külső sötétségre taszítás, sajnos.

  26. Világos, hogy korai még a nyitás. Ennek ellenére az R szám, úgy tűnik, továbbra is alacsony, sőt csökken:
    https://ourworldindata.org/explorers/coronavirus-data-explorer?zoomToSelection=true&time=2020-03-03..latest&pickerSort=asc&pickerMetric=location&Metric=Reproduction+rate&Interval=New+per+day&Relative+to+Population=true&Align+outbreaks=false&country=HUN~ISR

    Persze könnyen lehet, hogy a kertelyiségek nyitása ezt most gyorsan felborítja. Meglátjuk egy hét múlva.

  27. 30: Ábel

    A már többször linkelt Röst Gergelyes (portfolio-s) cikkben van egy remek képlet at R becslésére (“terjedés törvénye”).

    R= (egy ember napi kontaktusainak átlagos száma) x (fertőzés átadásának valószínűsége egy találkozás során) x (fertőző periódus hossza) x (fogékonyak aránya).

    Ezt még tovább szimplifikálva “for dummies” (Wiley kiadó sorozata):
    – Korlátozás (lezárás)
    – Maszk
    – Tesztelés, kontaktkutatás
    – Oltás

    Na most:
    * A korlátozás enyhült pl.: a ovisok, alsósok iskolába küldésével, bacchanáliás terasznyitással…
    * Maszkviselés szinten maradt
    * Kontaktkutatás kérdéses, hogy van-e itthon egyáltalán, kapacitáshiány okán, az utóbbi 1 évben (változatlan?). Míg a tesztelés minimálisra van szorítva és így is 10% feletti a pozitívitási ráta. Ráadásul rakás garantált negatív teszttel (gyógyultaké)
    * Oltottak növekedése lassuló tempóban megy (aki regisztrált az kapott már vagy napokban kapni fog jeligével): magyarán egyre hosszabb időintervallumokban egyre kevesebben lesznek oltottak várhatóan (amit aztán jól rá lehet fogni az “oltásellenes baloldalra”)

    A fentiek egyenlege akkor tűnik pozitívnak, ha az oltási program már most vagy a közeljővőben kiegyenlíti / túlszárnyalja a többi magyarázó változó negatív hatásait.

    PS: Sajnos a #-os url sem ment át, azért nem raktam be a kommentembe

  28. Karikó Katalin szerint így félrevezető a kormány táblázata a vakcinák hatékonyságáról, ezért itt-ott kiegészítette
    https://telex.hu/koronavirus/2021/04/26/kariko-katalin-kormany-tablazat-oltas

    A 2013-as rezsicsökkentés és a 2015-től a járványig tartó migránsozás után most itt az oltás. Orbán cselekvő, aktív miniszterelnökként tud feltűnni, és az ellenzék vitorláiból is kifogja a szelet. Nem csoda, hogy újabban mindent e köré épít a Fidesz és a kormány, még a nyitást is.

    Megvan Orbán harmadik csodafegyvere
    https://telex.hu/belfold/2021/04/26/oltas-kommunikacio-propaganda-orban-viktor-kormany

  29. 32: Python

    Orbáni szájkarate veleje, lényege, kvintesszenciája az, ami a tárgya a második Telexes cikknek. Az igazság, a valóság tök zavaró és ezért tök érdektelen. Az önzően kizárólagosan saját szempontok szerinti lényeg, hogy a szavak csűrésével, csavarásával milyen előny csiholható ki. A fábaszorult féreg küzd így az életéért.

    Hiszen ~12 éve csak saját köreire optimalizál Orbán, csak őket szólítja meg, csak nekik próbál meg kedveskedni: kört tágítani már nem tud, lekésett róla, mondhatni véglegesen. Saját tábort hevít, tüzel (vagy legalább szinten tart), az ellentábor, az ország szavazni is hajlandó másik fele meg ignorálandó, na de teljességgel és folyamatosan. Abbéli reménnyel hogy talán elégséges mindez egy esetleges újraválasztáshoz. Most annyi csak a különbség, hogy a “rezsicsökkentés” meg “migránsozás” találkozott a tömegek egyetértésével, már az indulásnál is. Az “oltásellenes baloldalt” meg azért kell kajáltatni a tömegekkel, a hatásossághoz.

    A háttérben meg ott van a két szomorúság:
    – Mi magyarok zsizsegésre vagyunk hajlamosak: kvázi igényeljük a nyughatatlan pörgést, a lankadatlanságot, az akciót. Orbán meg rájött erre és nyomatja is ezerrel.
    – Nagy tömegekben élünk látszatvilágban, úgy hogy egyre kevesebb fogalmunk van a valós világról. Nagyon gyatra alja propagandával is célt lehet érni, érdekeink ellenében.

  30. 32: Python

    Ami az első Telexes Karikó Katalinos cikket illeti, a tegnapi szintén Telexes Ferenci Tamás kirohanással…
    („Ez a táblázat egy szégyen, és őszintén remélem, hogy csak és kizárólag politikusok vettek részt az összeállításában, és nem itt tart a magyar gyógyszerügy, nem itt tart a hivatalos szervek tudományos felkészültsége, mert ez ilyen formában egy szegénységi bizonyítvány”)
    …már előrevetíti az Orbán-Palkovics-féle tudományrombolás összefüggéseit, mérgező gyümölcseinek beérését.

  31. Sikerült mára mindösszesen16.635 mintavételt abszolválni, ami még így is 1.62%-kal magasabb pozitívitási rátát hozott (11.64%).

    Adatfrissítés elmaradása miatt még nem látszik az OWID-on, de erősen utolsók vagyunk 1.2-vel, népességhez irányított napi teszttel.
    https://tinyurl.com/7xzvu44c

    De legalább a halottak száma csökkent, miközben a lélegeztetősök szinten vannak (fiatalabbak küzdenek rajtuk hosszasabban?). Míg a kórházi ápoltak száma sajnos megint nő radikálisabban 6.284-ről 6.443-ra, így vasárnapról hétfőre virradóan.

    Egyébként én naponta vezetnék még egy mutatót (nyájimmunitás okán):
    * A két héttel ezelötti 1x és 2x-szer oltottak számát (2.97 illetve 1.25 millió) illetve
    * Hat hónapon belül gyógyultak száma:
    486.435-16.491=469.944
    * Azaz legszigorúbban véve: 1.72 millió védett magyar van az országban, a mai napon.

  32. Tegnap láttam a tv-ben hogy az osztrákoknál a lakosság 90%-a 5 percen belül el tud érni egy ingyenes covid tesztközpontot, mert kb 2000 db-ot létesítettek az országban.A mi trágya kormányunk meg nem tudm mennyit létesített.Ráadásul az osztrákoknál nincs sorbanállás és ingyen is kapnak covid tesztet.De nem olyat mint amit nálunk lehet kapni a gyógyszertárben.Csak 1 fajtát lehet kapni és az is rossz mert csak antitestet képes kimutatni
    De a használatin egy értelmesebb ember sem igazodik ki mert meg vannak tekerve a mondatok(még sok orvos sem tudja hogy mire jó)
    ÉS őnáluk 19 haláleset volt és egy hónap múlva nyitnak szigorű szabályok mellett.A kontaktkutatás ott sokkal jobb. PL.tanárokot tesztelnek.

  33. 35 “Egyébként én naponta vezetnék még egy mutatót (nyájimmunitás okán):
    * A két héttel ezelötti 1x és 2x-szer oltottak számát (2.97 illetve 1.25 millió) illetve”

    Van ilyen görbe:
    https://ourworldindata.org/explorers/coronavirus-data-explorer?zoomToSelection=true&time=2020-03-03..latest&pickerSort=asc&pickerMetric=location&Metric=People+fully+vaccinated&Interval=New+per+day&Relative+to+Population=true&Align+outbreaks=false&country=~HUN

    Csak nézd két héttel arrébb!

    Azt, hogy a védettség csak hat hónap lenne a betegség után, még nem erősítették meg. Vagy igen? Mostanra már arról is kell legyen adat, hogy egy év elteltével milyen a valószínűsége az újrafertőződésenk.

  34. 36. andrew:

    Igen, Ausztria valóban így csinálja.
    (Otthoni PCR-tesztet drogériából el lehet hozni, otthon kamera előtt meg lehet csinálni, közeli élelmiszerboltba/drogériába bedobni az arra kihelyezett dobozba és másnapra megjön az eredmény ami hivatalosnak számít..és FFP2 maszk a kötelező, ami 0,59 Euro/db és bármely élelmiszerüzletben kapni. Illetve nemcsak a tanárokat tesztelik hanem az iskolában az alsósokat hétfő-szerda-péntek reggel tesztelik, a felsősök és középiskolások kedd-csüt vagy hétfő-szerda járnak be és ekkor tesztelik őket, – eddig 1hónapig otthon tanultak, illetve az oviban/bölcsiben elkezdték a kicsiknek megfelelő “nyalókás” tesztet.)

  35. A hivatalos adatokat táblázatba vagy grafikonba rendezve látjuk igazán azt, hogy Magyarország hogy jutott ebbe a tragikus helyzetbe. Mind a napi, mind pedig az összhalálozásban világelső lakosságarányosan.

    11 ábra, ami mindent elárul arról, milyen súlyos a járványhelyzet Magyarországon
    https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/9-grafikon-ami-mindent-elarul-arrol-milyen-sulyos-a-jarvanyhelyzet-magyarorszagon/

    Villámgyorsan érheti el Magyarország az oltások terén a következő mérföldkövet, amikor már több lesz az oltóanyag, mint az oltásra regisztrált. Sok ország irigyelné ezt a gondot, az oltások terén előttünk álló államok azonban tudják, milyen az, amikor nyájimmunitás eléréséhez közelítve egyre nagyobb ellenállású közegben kell haladni, és oltásszkeptikusokat kell meggyőzniük a védekezés fontosságáról. Hazánk mindent egy lapra tett fel, magas fertőzésszámnál nyit az oltások számának gyors növelésére alapozva. De lesz elég regisztráló? Tényleg átolthatjuk a lakosság 75-80 százalékát, amikor még a nyolcvanéveseknél sem tudtuk elérni ezt a szintet? Utolérhetjük a most 80 százaléknál tartó Izraelt? Kik lehetnek a legfőbb vakcinabizonytalanok?

    Most jön az oltás neheze: egyre több kínaival egyre több kétkedőt
    https://www.valaszonline.hu/2021/04/26/vakcina-oltasok-szkeptikusok-kampany-nyitas-ciganyok-kisebbsegek-fiatalok-regisztracio/

  36. 39 Python
    Azért a cikk írója nincs teljesen a topon az adatokat illetően.
    Izrael átoltottsága még messze van a 80%-tól, az első oltást 62%, a másodikat 58% kapta meg.
    Az viszont igaz, hogy náluk is érzékelhetően lassul a napi oltások száma, laposodik a diagram.
    https://ourworldindata.org/vaccination-israel-impact
    Viszont az biztató, hogy a megbetegedések és halálozások száma így is drasztikusan lecsökkent a nyitások ellenére is.
    Szóval lehet, hogy a nyájimmunitáshoz kellene az a 90% körüli átoltottság, de ezek szerint 60% körül már igen látványos a javulás.
    Igaz, ez is az ellen dolgozik, hogy a bizonytalanok oltassák magukat, ha ritkává válik a betegség és az elhalálozás, mert megszűnnek a riasztó példák a környezetükben, és a betegség lappangó formában fennmarad a népességben.
    Egyébként tényleg igaz, hogy még az idősek között is van sok szkeptikus, a második kertszomszédom egy 84 éves néni, igaz, makkegészséges, nagy munkabírású nő, de azt mondta, ő ugyan be nem oltatja magát… A rémhírek gyorsabban terjednek, mint a reális tájékoztatók.

  37. Hova lettek a vírustagadók és az oltásszkeptikusok a honlapról?
    Átalakulnak kártyabirtokossá?

  38. 41 – János:
    Ami mindig várható. Akinek nyilvánvalóvá válik, hogy a nézete hibás volt, az nem ismeri be, csak elhallgat.

  39. A tegnapi nyitást látván majd két hét múlva meggyőződéses vírus- és oltáshívőkként térnek vissza. 🙂 Szegény Zachert sajnálom, csak mondja és mondja, és senki nem hallgat rá. Meglesz ennek a böjtje… de “ne legyen igazam…”

  40. Re:41
    Én pl nem voltam vírus tagadó, de bevallom, szépen nyugodtan ülök a fenekemen, és még mindig nem vagyok beoltva… 🙂
    Lassan, szépen lassan vannak tapasztalatok az oltásokról, ezeket is jól kivárom, és majd ezek után fogok bármit is csinálni.
    Megjegyzem előbb fogok oltani az oltási igazolás miatt és a hozzá kapcsolódó kényszerűségek okán, mint sem mert be lennék szarva a vírustól.
    Eleve 3 évre! rendezkedtem be, hogy velünk marad ez a gyönyörűség, és még a felénél sem tartunk…

  41. 41. János
    Nem kell félteni a szkeptikusokat. Szerintem beleuntak ebbe az egysíkú, mindmeghalunk mantrába. A bedobott vagy besugárzott biológiai fegyver teszi a dolgát a menetrend szerint. A média és a politika pedig teljesen kiszolgálja ezt a nemlétező erőt. Heti szinten érkeznek a (hírekbe) távoli helyekről elnevezett mutánsok. Addig csinálják ezt a cirkuszt, amíg el nem érik az előre kitűzött célszámokat. Ezután jön majd a digitális póráz meghúzása a megmaradtak nyakán. Mikor jön majd osztrák, lengyel, német, amerikai mutáns? Elárulom : nem lesz ilyen mert baráti és közeli országokkal nem ildomos riogatni a nagyérdeműt.

  42. 44 dajtás
    Azért mindig megráz, mikor olyan történetet hallok, amikor a harcos oltásellenest kap el, és végez ki a vírus.
    Tegnap mesélte a stégszomszédom, hogy most halt meg a veje, aki veszekedett oltásellenes és vírustagadó volt, elkapta és egy héten belül kinyírta.
    55 éves volt minden ismert alapbetegség nélkül.
    Tudom, hogy érzéketlenségnek és kegyeletsértőnek tűnne, de úgy megkérdezném ilyenkor az illetőt, mikor már nagy a baj, hogy most hogyan gondolja?

  43. Ha volt is az emberekben némi tüske, az már régen elmúlt miután megkapta mindenki a Viktorunk által kiharcolt vakcinákat. Ha volt is jó pár baklövése a kormánynak, az ellenzék egyikre sem csapott le. Senkit nem érdekelnek már a méregdrágán beszerzett lélegeztető gépek, a folyamatos hazudozások , a milliárdos lopások, az egészségügy lehetetlen helyzetbe hozása a járvány közepén. Mindenki elégedetten hátradőlt miután megkapta a saját oltását és alig várta, hogy kiülhessen egy hülye teraszra a jól megérdemelt sörére. Ráadásul nemsokára lesz a valaha volt legnagyobb esküvő, a valaha élt legokosabb gázszerelővel és tévésével. Most ezt várja a nép, a fene törödik azzal, hogy közben megint elloptak 500 milliárdot. És akkor mi van? – jön a szokásos kérdés. És rögtön jön a válasz, ami mindenre mentséget ad lassan 20 éve. A Gyurcsány is lopott.

  44. 47: hubab
    A britek már kiléptek a közös akolból, így már nyugodtan lehet velük riogatni.

  45. ‘Akinek nyilvánvalóvá válik, hogy a nézete hibás volt, az nem ismeri be, csak elhallgat.’
    Magától. Még véletlenül sincs senki kimoderálva, ugye? Ja várj, de 🙂

    ‘Hova lettek a vírustagadók és az oltásszkeptikusok a honlapról?
    Átalakulnak kártyabirtokossá?’

    Ugyanarról meg a szájtépés újra meg újra meg újra meg újra meg újra, rohadt unalmas. Mihez szólnánk hozzá? Az utóbbi fél év EGYETLEN hasznos és értelmezhető hozzászólása a témában Infóstól vagy Idegentől jött(elnézést hogy nem emlékszem pontosan), mégpedig a figyelemfelhívás az Alergodil és Virostop kettősre, ezt ezúton köszönöm!
    A maradék 4325523436463 a szokásos fotelsiránkozás, hülyézés, értelmetlen random adathalmazok elemezgetése jobbra-balra. Aki véletlen mégis BÁRMI mást ír nagy néha a mindmeghalunkafelelőtlenhülyékmiatt meg az utáljunkmindenkitakinekvanmásdolgaismintleleslegesenugyanazonrugózniegészállóévben mantrán kívül, következetesen ignorálva van(pl Jövőnk,Mallesorbus).
    Egy szó mint száz, nem kellünk mi ide, még a végén zavar támadna a ti saját kis valóságotokban.
    Ezt már csak a magam nevében: miattam eddig se kellett sorban állni az oltásért, és ezután sem kell majd, kössz, jólvagyok.

  46. 51 – Pride:
    A moderálásról (csak, hogy te is tisztába legyél vele): Ellenőrzés nélkül az tehet fel hozzászólást, akiben megbízok. Akiben nem bízok meg, azt előbb elolvasom, és csak akkor engedem át, ha megfelelőnek tartom. Aki teljesen eljátszotta a bizalmat, azt el se olvasom, egyből megy a kukába. Akinek a hozzászólása magentára vált, azzal nagyon nem értek egyet és mint ilyen kiérdemelte a parkolóra kerülést (te márt eleve ott vagy).

  47. “Hova lettek a vírustagadók és az oltásszkeptikusok a honlapról?”

    51.

    Talán szembe jött a valóság. Személyesen is ismerek bőven ilyeneket. Hónapokig tagadtak, vagy legyintettek, csakhogy elkezdtek körülöttük meghalni az emberek vagy maguk is elkapták a covidot és súlyosan megbetegedtek.

    Ezért hallgattak el sokan és nem a kimoderálás miatt!

  48. 39 és 48. Python

    “Most jön az oltás neheze: egyre több kínaival egyre több kétkedőt..”

    Jó a doki videója. Azt hírdeti a fidesz propaganda, hogy a Pfizer a gyilkos oltás? Nem is átlátszó. Még a nyakukon maradna a sok kínai vakcina. A Pfizertől nem félnek, hogy megmarad, azt jó áron el lehet adni bárhová. Vagy szavazatvásárlásra is kitűnő a külhoni magyaroknak odaajándékozva.

    Jó sokat lenyúltak a kínai vakcinamutyin, amit belenyomnak a magyarokba, a Pfizert meg bármikor el lehet adni.

    ‘Ügyes’ és végtelenül aljas.

    A bökkenő az, hogy túl sokan nem hisznek már Orbánnak. Anyagilag jó sokat nyert, de ennek az ára az elvesztett bizalom és ennek nyomán a nyájimmunitás el nem érése lesz, ami további feleslegesen elvesztett emberéletekbe kerül és rengeteg egyéb járulékos veszteséghez vezet.

  49. 51: Magenta-komment

    * Gyors reakciódból ítélve (pár órán belül kommenteltél, “megszólítottként”), úgy tűnik valahogy mégis követed az oldalt, azaz az érdeklődésed és fikázásod ellentmondást takar a kívülállónak. Én tuti nem mennék például Orbán Viktor FB-oldalára, se olvasni, se kommentelni. 😉 Igaz, nem is fikázom, mert nem éri meg az erőfeszítést.

    * A kognitív disszonanciával mindenkinek érdemes kalkulálnia expliciten, aki marginális és/vagy konteós véleményen van (talán ezt te sem vitatod).
    Fel kell dolgozni (iteratíven) a nap mint nap érkező, újabb és újabb információkat és hozzá az általuk generálódott disszonancia miatti kognitív feszültséget a te – ki tudja miért valósabbnak gondolt – valóságodban is. Ahogy múlik az idő, potenciális nő a disszonancia, a kognitív feszültség valószínűsége és erőssége, miközben a covid 1.5 éve produkálja a durvábbnál durvább eseményeket.
    Az említett feszültség feloldása lehet egyfajta menekülés is, a “le van sz@rva a sz@r is” attitüddel.
    És persze meg lehet próbálni kitartani a kiinduló elképzelésnél is, minden határon túl. De amennyiben a kiinduló pont nem belső elv, akarat, világnézet, hanem külső történés, akkor azért ennek a feltétlen ragaszkodásnak is lehetnek hátulütői.
    A külső szemlélő mindenesetre azt látja, hogy miközben nem kötelező az oltás – a felesen fideszes és ellenzéki Magyarországon -, azon közben a biztosan oltani akarók aránya 15%-ról felment 62%-ra, ráadásul hetek alatt: magyarán nagy tömegek váltak rugalmasabbá, valóságértelmezésükben.

    * Az “értelmetlen random adathalmazok elemezgetése jobbra-balra” segíthet megérteni például olyan problémákat is, hogy mikor, mennyire vagy egyedül, a mennyire marginális véleményeddel a hazában, világban. Ha jól értem ilyesmik nagyon nem hoznak lázba. Ennyire fincsi lenne saját egyedi véleménybuborékban élni?

    * Az FB egyre keményebben tiltja a covid-konteókat, de köztudomásúlag is ’emberiség elleni bűntett’ az FB implementált mikéntje. Magyar nyelven olyan perifériális nem FB-oldalak vannak, amik vírus-, járványtagadásban, oltáselleneségben utaznak, mint például a vírusinfók. Na az a blog például nem fogadja be a bizonyítottan megbízható (értsd: nem qrvaanyázó és/vagy hisztérikus) kommentelők kommentjeit se (előmoderáció nélkül), szemben ezzel, ahol amúgy megjelenhetett a te kissé zilált, érzelemvezérelt kommented is, by the way.
    De, ha már fikázol, úgy is felmerül a kérdés, hol van magyar nyelven jobb hely, ahol minden nézőpontnak vállalható körülmények között van esély dialógusra?

  50. 51pride
    És nem bizonytalanít el az, hogy az élenjáró átoltott országokban nagyságrendekkel visszaesett a betegek és halálos áldozatok száma?
    Izraelben a napi halálozások utolsó hetes átlaga 1, azaz egy fő!
    Te nem akarsz látni, szándékosan eltakarod a szemedet a tények előtt…
    Hány ember halt volna meg, ha a te véleményedet osztják?

  51. Kevesen regisztráltak a tömeges oltásra Székesfehérváron, a kórház főigazgatója ezért úgy döntött, hogy konkrétumokat árul el a járványhelyzetről. Bucsi László elmondta, hogy Fejér az egyik legfertőzöttebb megye, de talán kibírják a járványt a jelenlegi kapacitásokkal is, azonban tart a negyedik hullám várható erejétől.
    https://youtu.be/SzK4TiSULZM

  52. Én csak azt nem értem, hogy a szkeptikusok mivel magyarázzák azt, hogy a már erősen átoltott országokban töredékére esett a fertőzöttek és halottak száma?
    Mintha bekötnék a szemüket a tények előtt, nehogy megzavarja a fixa ideájukat.
    Izraelben a napi halottak utolsó hetes átlaga egy fő!
    És mindez úgy, hogy a lakosságnak csupán durván 60%-a van beoltva…

  53. 45. Hanyistók
    “Nem kell félteni a szkeptikusokat. Szerintem beleuntak ebbe az egysíkú, mindmeghalunk mantrába.”

    Tisztelt “Hanyistók”

    Egy idő után rájössz: te segíteni szeretnél, de vannak emberek akiket nem lehet megmenteni, ha ők nem akarják.

    A COVID-19 AZ ÁLLAMOK FELETTI HATALOM KÍSÉRLETE A VILÁGKORMÁNYZÁS BEVEZETÉSÉRE

    * Az első fázis nemcsak a kereskedelmi kapcsolatok felbomlasztását eredményezte Kínával, de részben az exportra termelő ipari szektort is leállította. Mindehhez Kína ellenes faji jellegű kampányok is kapcsolódtak.
    * A járvány második szakaszában kibontakozott egy globális pénzügyi válság, amely 2020 februárjában érte el csúcspontját, és a pénzpiacok és a tőzsdék részbeni összeomlását eredményezte. A kőolaj világpiaci árának a drasztikus csökkenése rekord méretű volt. Mindez azonban nem spontán történt. A bennfentes kereskedelem és a beavatottak előzetes tájékoztatása a szakemberek számára tetten érhető volt. A tőzsdék és a pénzpiacok összeomlásában kulcsszerepet játszottak a félelemkeltést végző médiumok.

    2020 februárjában mintegy hatezer milliárd dollár értékű részvény és értékpapír árzuhanása következett be. Igen sok kisjövedelmű amerikai megtakarítása ment veszendőbe, de tömegesen került sor vállalati csődökre is. A nagy intézményi befektetők számára ez viszont lehetőséget biztosított, hogy fedezeti alapjaik segítségével mélyen az értékük alatt vásárolhassák fel a fizetésképtelenné vált vállalatokat.

    * A harmadik szakasz 2020 márciusában kezdődött. Ennek a célja, hogy a tömeges korlátozások bevezetésével leállítsák a világgazdaságot és azt az előre megtervezett irányban alakítsák át. Az egyes államokban bevezetett korlátozások nem csak az adott ország gazdaságát bénították meg, de destabilizálták a világkereskedelmet, a nemzetközi közlekedést és a globális beruházási tevékenységet is. Világméretű stratégia indult be az egész emberiség ellen, amely elvezethet nagymértékű globális munkanélküliséghez és elszegényedéshez. Ahhoz, hogy ez a stratégia sikeres legyen, az irányítóknak el kellett érniük, hogy az emberek elhiggyék, minderre a korlátozásra szükség van az egészségügyi válság leküzdéséhez.

    A politikusok és a pénzügyi oligarchia, köztük a „szupergazdag filantrópok” feladata, hogy végrehajtsák a világgazdaság globális újra strukturálását, amelyhez hozzá tartozik a gazdasági tevékenység világszintű befagyasztása. A demokrata pártiak Amerikában akadályozzák a gazdasági élet újraindítását, mert az nem szolgálja az elnökválasztási kampányban az ő érdekeiket. A „Big Money”-nak, Deep State-nek nevezett államok feletti hatalom ezért ambivalensen viszonyul a gazdasági élet újraindításához. A „Big Money” azt kívánta a politikusoktól, hogy ameddig lehet, tartsák az embereket karanténban, akadályozzák a mozgásukat és halasszák el a nemzetgazdaságok beindítását. Az emberek támogatását pedig a túldimenzionált félelemkampánnyal biztosítsák a maguk számára.

    Az államok feletti hatalmat kiszolgáló politikusokat a nyáj ösztön is vezérli. Talán még ennél is rosszabb, hogy egyesek maguk is elhiszik azokat a hazugságokat, amelyeket az államok feletti hatalom és a tulajdonában álló tájékoztatás azért terjeszt, hogy a közvéleményt, a „nyájat”, meggyőzzék. Szomorú tény, hogy a hazugság tömeges méretekben már igazságnak számít, és amikor politikusok engedelmesen végrehajtják az államok feletti hatalom utasításait, már maguk is elhiszik a saját hazugságaikat.

    Valójában nem járványról van szó, hanem egy megtervezett világméretű akcióról. Mike Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere, elszólta magát, amikor kijelentette: a COVID-19 valójában egy élőben lefolytatott gyakorlat. Egy gondosan előkészített stratégia élőben való kipróbálására került sor. Szinte egyik része sem spontán vagy véletlen. A gazdasági visszaesés is meg volt tervezve. Részt vett a válság előkészítésében a Pentagon és a NATO vezetése, valamint a hírszerző szervezetek közössége. Nem csak Kína, Oroszország és Irán meggyöngítéséről van szó, de a vazallus Európai Unió gazdasági helyzetének a destabilizálásáról is.
    ……
    ……
    ……
    Ez a világjárvány egy kulturális háborúnak is a tünete. Nem a civilizációk közötti összecsapásról és a világrend újjáalakításáról beszélek, ahogyan azt Samuel Huntington értette. Van egy másik típusú háború is. Egy örökké tartó etikai háború. A reális gondolkodásmód jelentéktelennek tekintve mellőzi a politika erkölcsi és jogi ismérveit. De létezik egy másik gondolkodásmód is, amely figyelemmel van a szenvedélyre, az irracionalitásra, és a társadalmi erők emberbaráti motívumaira, valamint a nem állami cselekvő személyeknek a fontos szerepére.
    Az emberiségnek választania kell két egymással versengő etikai világrend között. Az első ilyen etikai rend a szkíta-görög-római erkölcsi rend, amely a szereteten alapul és valamennyi emberi lény Igazi Egyetemes Szerető Istenén. A másik ilyen etikai rend a szemita erkölcsi rend, amely a Talmudon alapul, és az ő választott népének a törzsi Istenén. Ennek az etikai rendnek a lényege, az erő abszolút elsőbbsége. A hatalom felruház jogokkal. A győztesnek hatalma van bármit megtenni a legyőzöttel. Nincsenek morális korlátok. Jaj a legyőzötteknek.
    A szkíta-keresztény erkölcsi rend az ember legjobb tulajdonságain, a szereteten, az önzetlenségen, az emberbarátságon, és a nagylelkűségen alapul. Segíti az embert, hogy erősebb legyen a lelke és a szelleme, egész lénye, individuális és nemzeti identitása. A feltétel nélküli szeretet a létezés legmagasabb formája.
    A szemita erkölcsi rend korlátlan előjogokat biztosít a kiválasztott nép számára. Mindenki egyenlő, de mindig lesznek, akik egyenlőbbek. Ez az erkölcsi rend spirituális minőségünk alsó szintjére támaszkodik. Ez előnyös céljai számára. Valamennyien hajlamosak vagyunk az önzésre, az egoizmusra, a lustaságra. Az emberi lény tudatbefolyásolással kegyetlenné, gonosszá, aljassá és bosszúállóvá is átalakítható.
    Dr. Drábik János

    A COVID-19 AZ ÁLLAMOK FELETTI HATALOM KÍSÉRLETE A VILÁGKORMÁNYZÁS BEVEZETÉSÉRE

  54. 60, L.S.
    és
    51. Pride

    A sajtó is idejár álnéven, hogy egy pár független “agytröszt” írását, véleményét olvashassák. Nemzetközi kapcsolatokkal (nem épp konzulra gondolok itt), perfekt orosz, angol, kazah, ukrán… nyelvtudással bírók, biztonságtechnológiai-és biztonságpolitikai elemzők sokféle témát itt cenzúra nélkül megbeszélhetnek.
    “van esély dialógusra” (marci)

    aztán jöttök ti a konteókkal – mint irányított aktív intézkedéseket simán benyelitek, mint gyanútlan pontyocska a bojligolyót…
    Mikor fogjátok belökni a legújabb hozzászólásaitokban a #ci#on #b@ölc_sein&ek jegyzőkönyvét, már hogy itt vagyunk megint ennél az állítólagos szemita-szkíta ügynél???

    Digitális világrendbe beleérted az “ügyfélkapus” adóbevallásod, egészségügyi státuszod, felhőbe írt recepted, bankkártyád, béem nyilvántartásod, okostelefonodon tárolt fájlokat? Nehezebb lett így az élet?

    Azt sejted, hogy a Covid 19-et, újabb járványok követik majd az éghajlati övek eltolódása – és annak járulékos hatásai miatt?

    És azt is sejted, hogy mennyi vigyázó szem naplózza ezt a blogot?

    ((Én mindegyikőtökre szépen ráhúznám a folyami búvárruhát, hogy inkább a Duna-és a Balaton iszapjában keresgéljétek bánatosan a GP kétezreseket, azzal többre jutna az ország veletek, mint itt …))

  55. A brazil egészségügyi hatóság (Anvisa) egyelőre nem hagyta jóvá a Szputnyik V orosz vakcina hazai alkalmazását, ezért az ország nem fog belőle importálni a brazil kormányzók kérése ellenére.

    Nem engedélyezték a Szputnyikot Brazíliában, mert túl kockázatosnak találták
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210427/nem-engedelyeztek-a-szputnyikot-braziliaban-mert-tul-kockazatosnak-talaltak-480452

    Kifejtette véleményét a kormány vasárnap közzétett, az egyes vakcinák hatásosságát bemutatni igyekvő táblázatáról Zsiday Viktor befektetési szakember. Szerinte ezek az adatok ebben a formában nagyjából semmire sem jók, sem ennek alátámasztására, sem cáfolására. Hasonlóan nyilatkozott Ferenci Tamás biostatisztikus az RTL Klubnak is, rámutatva a kormányzati statisztika hiányosságaira.

    Zsiday Viktor mérges lett
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210427/zsiday-viktor-merges-lett-480412

  56. Kína vezető egészségügyi tanácsadója, Zsong Nansan sürgette a Covid-19 vakcinákkal kapcsolatos kutatások felgyorsítását a mutálódó koronavírustörzsek elleni küzdelem érdekében, mivel az ismert variánsok rontják a Sinovac- és Sinopharm-oltások hatékonyságát.
    A Sinopharm és a Sinovac által kifejlesztett kínai inaktivált vakcinák csökkent védettséget mutattak az először Dél-Afrikában felfedezett B.1.351 variáns ellen – mondta Zsong a Global Times kínai állami média szerint. A jelentések szerint több mint ezer variáns törzs terjed már a világon, melyek közül egyes törzsek – köztük azok, amelyeket először az Egyesült Királyságban, Dél-Afrikában, Brazíliában és legutóbb Indiában fedeztek fel – széles körű aggodalmat keltettek erősebb fertőzőképességük és a védettség megkerülésének lehetősége miatt. Megnyugtatásul Zsong elmondta, hogy Kína fokozza a mutáns törzsek elleni vakcinahatékonyásggal kapcsolatos kutatásokat.

    Gyengébb a kínai oltások hatékonysága a mutációkkal szemben
    https://www.napi.hu/magyar-vallalatok/sinopharm-sinovac-oltas-vedettseg-mutacio.727880.html

  57. 61 János
    Ott is látszik a zavar az erőben, hogy ahány konteós megközelítés, mindegyiknél más az alapja.
    Van, aki szerint a háttérhatalom akarja belekényszeríteni a világot egy általa preferált rendbe, van aki szerint a túlnépesedést akarják megoldani a vírus, más szerint az oltások segítségével, esetleg az oltások révén örökké fejni akarják a világot gazdaságilag, vagy csipekkel megjelölni az embereket, illetve a vírussal szándékosan összeomlasztani a gazdaságot, hogy bizonyos érdekcsoportok kezébe kerüljön minden.
    Egynek nem adnak esélyt el, hogy a járvány nem szándékos beavatkozás, hanem spontán folyamat eredménye, ami várhatóan egyre gyakrabban bekövetkezhet, esetleg nem szándékos baleset…

  58. Ha orbán stábja nem tesz különbséget abban, valaki koronában vagy koronával hal meg akkor hány halott írható a koronavírus számlájára?

  59. A magyar kormány vasárnap kiadott egy táblázatot, amelyben a koronavírus elleni különféle vakcinák való életbeli hatékonyságát nyomon követő vizsgálat eredményeit tette közzé. Ahogy még aznap megírtuk, ezzel a táblázattal számos komoly szakmai probléma van, mert egy sor fontos tényezőt nem vettek figyelembe az összeállításakor, így a végeredményből önmagában semmilyen érdemi következtetést nem lehet levonni. A táblázatot a kormány tagjai és a kormányközeli média mégis arra használja, hogy bizonyítsák, a kínai Sinopharm vakcinája jobb, mint a Pfizer–BioNTeché. Két kutató azonban a táblázat számai és az oltási program adatai alapján kiszámolta, hogy ez nem pusztán nem igazolható, hanem épp az ellenkezője derül ki: a kínai vakcina a kormány táblázata alapján sokkal gyengébben teljesít, mint ami várható lenne tőle.

    Épp a kormány vakcinatáblázatából derül ki, hogy a kínai oltás kevésbé hatékony, mint a többi
    https://telex.hu/koronavirus/2021/04/27/vakcina-hatekonysag-kormany-tablazat-kutatok-szamitasok-megbetegedes-halalozas-halottak-kinai-sinopharm-pfizer

    Általános tanulságai vannak, hogy Indiában elszabadult a koronavírus-járvány azt követően, hogy az ország vezetése melldöngetve bejelentette, legyőzték a járványt, lehet tömeggyűléseket és szintén sok ember összezsúfolódásával járó vallási ünnepségeket tartani. Plusz feltűnt a vírus egy újabb mutációja.

    Életveszélyes a vezetői önteltség a vírussal szemben
    https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/koronavirus-covid-19-jarvany-beteg-fertozes-halal-india.727911.html

  60. Új videóval jelentkezett a Feketén-fehéren blog, Ómolnár Miklós ezúttal négymillió euró, vélhetőleg vesztegetési pénz nyomába eredt. Az elkésett, elrontott európai uniós vakcinaszerződéseket aláíró egészségügyi biztos, Stella Kyriakides vállalhatatlan korrupciós botrányba keveredhet – írta meg a Magyar Nemzet.
    PESTISRÁCOK.HU
    Ómolnár Miklós szerint megvesztegethették a vakcinagyártók az egészségügyért felelős EU-biztost (Videó!)

  61. 65: Valaki

    #https://github.com/tamas-ferenci/ExcessMortEUR

    Szerintem a fentebbi link szövegével összhangban, érdemes elfogadni Ferenci Tamástól, hogy precízen és egzaktan megoldhatatlan a feladat: azaz egy halálozás mennyire covidos.
    Három nagyobb csoport van, covid-halálozást illetően:
    – covidBAN hal meg valaki, például lélegeztetőgépen
    – covid fertözött valaki (most nem tekintve a false pozitív pcr-teszt problémát), de extrém példaként például autóbalasetetben hal meg. Ilyenkor covidDAL hal meg valaki.
    – covid járvány JÁRULÉKOS hatásában: például pcr-tesztelés miatt nem volt szabad mentő elég gyorsan egy covid-független orvosi összeomláshoz. Vagy elhalasztódott egy élethez nélkülözhetetlen műtét.

    A legegyszerűbb – nyilván szintén nem problémamentes – covidos halálozási kimutatás a például (2.hullámos) 2020. 34.hét elötti KSH-s átaghalálozáshoz képesti többlethalálozás, ugyanis covidon kívül más nem magyarázhatja az ennyire tömeges kiugró extra halálozást. Eszerint (Pártos Balázstól másolt számok alapján):

    A 2020-as év, 34-53. hetekben összesen meghaltak: 62.681 fő
    2015-2019 átlagában ezen időszakban: 48.657 fő
    2019-ben: 47.479 fő

    Azaz:
    A 2020-as év, 34-53. hetekben, a többlethalálozás:
    2015-2019 átlagát tekintve: plusz 14.024 fő, plusz 28.8%
    2019-et tekintve: plusz 15.202 fő, plusz 32.0%

    Azaz:
    Mivel a 2020-as év, 34-53. hetei 20 db hetet fednek le
    Nagyjából heti 700 fő többlethalál volt a 2.hullám kezdetétől. De a 3.hullám jóval durvább lefolyású, halálozásban is. Viszont annak számai hetek múlva lesznek csak elemezhetők.

    Végezetül, éves szinten:
    A 2015-2019-es időszak éves halálozási átlaga: 131.357 fő
    A 2019-es év összes halálozása: 129.275 fő.
    A fentebb említett 14.024 illetve 15.202 fő covid-járványos többlethalálozását ehhez kell viszonyítani.

  62. A büntethetetlenek

    Οι Έλληνες είναι ίσοι ενώπιον του νόμου: Σύνταγμα άρθρο 4. Αλλά… μερικά (ζώα) είναι “πιο ίσα” από τα άλλα: G.Orwell “Φάρμα των ζώων”.

    A Görögök a törvény előtt egyenlők: Az Alkotmány 4. cikke szerint.
    De … egyes (állatok) „egyenlőbbek”, a többitöl:
    G. Orwell „Állatfarm”.

    A Görög társadalom újabb sarokkövét néhány napja rombolták szét, az állampolgárok alkotmányos jogát, hogy egyenlőek legyenek a törvény előtt, más szavakkal, hogy büntessenek és büntetést fogadjanak a törvény előtti egyenlőség alapján.
    A hatalmon lévők most egy olyan törvényt szavaztak, amely jogi “büntetlenséget” biztosít azok számára, akik állítólag kormánytanácsadóként szolgáltak a Covid-19 influenza kezelésében.
    Itt “úgynevezett tanácsadókként” írják le őket, mivel a “Democracy” című újság már feltárta azt, amire mindannyian gyanakodtunk, hogy a kormány azokat az orvosi tanácsadókat választotta ki, akik hajlandóak voltak a kormány ütemére fehér köpenyes majmokként, -valószínűleg fehér “köténykékkel” – ütemesen táncoljanak.
    Nézzék csak milyen ravaszul van megfogalmazva:… a bizottságok – felsorolja melyek azok – NEM FELELŐSEK, NEM KERÜLNEK BÜNTETŐELJÁRÁS ALÁ, ÉS NEM VIZSGÁLJÁK MEG véleményükért, illetve a szavazatukért, amelyet feladataik ellátása során adtak a a fenti bizottságok működése keretében.
    Tudják, hogy a vélemény nem büntethető, és ezzel a fondorlattal, megpróbálták ezt az alkotmányellenes cikket érvényesnek kényszeríteni a közvéleményre.
    A sarki Fűszeresben reagálnak és mondanak véleményeket DE NEM A TUDÓSOK.
    A tudósok, és főleg akkor amikor a probléma egy egész nép életének vagy halálának (gazdasági, szellemi, mentális és biológiai) “sorsára” vonatkozik a következő 20-30 évben, nem véleményt, hanem diagnózist fogalmaznak meg. És ez óriási a különbség közöttük.
    Akkor amikor a probléma egy egész nép életének vagy halálának (gazdasági, szellemi, mentális és biológiai) “sorsára” vonatkozik a következő 20-30 évben, a tudósok nem véleményt, hanem diagnózist fogalmaznak meg.
    És ez óriási a különbség közöttük.
    Tudósként érvényes tudományos vizsgálatok alapján diagnózist kell felállítaniuk, amelyet ilyen súlyos helyzetben kötelesek jelenteni és nyilvánosan feltárni.
    Annak érdekében, hogy a polgár meg legyen győződve róla, és nem kikényszerítve. Két helyzet, a meggyőzés és a vak kényszer, amelyek nagyon különböznek egymástól. Kivéve, ha a cél politikai kényszerből fakadó vak kényszer volt, amelyet itt nem lehet elemezni. És minden azt mutatja, hogy az volt!
    És ha nincsenek ilyen tanulmányok, mint az orvostudomány valódi gyógyítói nyilvános vitát folytassanak olyan nemzetközileg elismert kollégáikkal, mint például a francia Nobel-díjas, Luc Montagnier, mint Németország vezető virológusa, Sugarit Bagdhi, mint a vezető epidemiológus Giannis Ioannidis és még sokan mások akik megalapozott tudományos álláspontokat fogalmaznak meg, amelyek teljesen ellentétesek az övékkel.
    Vajon ezek a bizottságok elvégezték-e ezeket az alapvető dolgokat? Semmit! Még véletlenül sem.

    A büntethetetlenek

    https://attikanea.info/wp-content/uploads/2021/04/%CE%BF%CE%B9-%CE%B1%CE%BA%CE%B1%CF%84%CE%B1%CE%B4%CE%AF%CF%89%CE%BA%CF%84%CE%BF%CE%B9.jpg

  63. 67 L.S.
    Na, ez már reálisabb feltételezés, mint amikkel rendszeresen ellátsz bennünket.
    Igazában az a probléma, hogy a szerződéskötésekkel addig játszogatott az EU, hivatkozva a közös érdekre, az alapos vizsgálatokra, és az elérendő alacsonyabb árakra, hogy az EU-n kívüli konkurensek szépen lehagytak bennünket a rendelésekkel, akár magasabb áron is, nem csoda, hogy a gyártók őket látják el elsősorban, nem a sóher EU-t.
    Persze ezt kezelni lehetett volna szigorúbb szerződési feltételekkel, hogy a szállítóknak jobban fájjanak a szankciók, de itt lehet fogó a szerződést alkotó személy.
    Persze ez lehetne egyszerűen inkompetencia, trehányság, butaság is, de ha valóban nagy, megmagyarázhatatlan pénzösszegek landoltak nála, akkor gyanús, hogy le volt fizetve, és szándékosan lett lyukas a szerződés.
    Habár ismerve a magyar kormány Brüsszel elleni állandó támadásait, nem zárnám ki, hogy lecsapnak minden olyan hírre, ami árt az EU presztízsének, akár megalapozott, akár nem, de jó esély van rá, hogy igaz a hír.
    Viszont ha már így kipattant, remélem el is kapják a grabancát…

  64. Marci.
    Köszi az eszmefuttatást. Értem is a logikádat…de amikor azt mondják, hogy ma meghalt 200egynehány ember koronavírusban, akkor abból te mit vonsz le? Nem Ferenci Tamás véleménye érdekel, hanem a tiéd.
    Ja…és ha kérhetem rövidebben.
    Köszönöm!

  65. 71: Valaki:
    A kérdésed sztem. így értelmetlen…
    Hasonlóan, mint a Kormány táblázatos összefoglalója.

    Esetleg úgy, hogy csak a koronavírus miatt meghalt tárgynapon 200 ember, az mit jelent?
    Vagy a hónapban meghalt a koronavírus miatt 4000 ember, az mit jelent?
    Semmiség, nem érdemes foglalkozni ilyesmivel?

  66. 72 – Horváth Csongor:
    Egy éve, amikor meghalt 6 ember, micsoda rémület fogta el az országot. Jé, ebbe meg lehet halni. Sávos vásárlás, védjük az időseket! Most egy nap alatt meghal 200 ember, oda se figyelnek rá. 27.000 hullánál tartunk, de lesz ez még 127 ezer is. Végre élhetünk úgy, ahogy régen. Igen élhetünk, csak hullunk hozzá mint ősszel a legyek. Röstelem, hogy embernek születtem. Illetve, kurvára elbaszódott az emberiség. Nagyapám mesélte. Napi 12 órát kellett dolgoznia (gyárban) szombaton is. Vasárnap szünet. Délelőtt mise, ebéd után a sörözőben egy pohár sör beszélgetés, udvarlás. Akinek tisztességes állása és fizetése volt, az nősülhetett. Nősülés után lehetett szex a feleségével. Adria? wellness? Balaton? Röhögnöm kell!

  67. Én nem mondtam, hogy nem érdemes foglalkozni vele Csongor.
    Ha az én kérdésem értelmetlen, akkor az is az, amit a média nyomat 0-24be….mármint a számokkal…meg úgy általában a témával kapcsolatban.

  68. Az emberek nagy része belefásul az efféle dolgokba hosszabb távon. A vírushelyzet előtt sem teljesített jól az egészségügy, aki kórházba került könnyen kaphatott durva “kórházi” fertőzést. Kivéve persze a jobb helyeket meg a fizetős EÜ-t, ahol viszonylag tisztességgel takarítottak. Tudtak erről, de mit tehettek ellene? Most kicsit persze más a helyzet, az akkori számokat nem nyomták naponta a médiában, mert titkosak voltak.

  69. 75. Valaki,

    Éves halálozás Magyarországon:

    2010 : 130 456
    2011 : 128 795
    2012 : 129 440
    2013 : 126 778
    2014 : 126 308
    2015 : 131 697
    2016 : 127 053
    2017 : 131 674
    2018 : 131 045
    2019 : 129 603
    2020 : 140 900

    Már ez is sokat mutat, de ha meglesznek 2021 első négy hónapjának az adatai, az lesz igazán beszédes.

  70. Jó tudni azt is, hogy miközben összes oltás beadásban előkelő helyen az ország, de pl. a 70 éves és annál idősebb korosztály beoltásában nincs Magyarország az első tízben Európában.

    Akkor ez milyen siker?

    Mivel már a fiatalokat is oltják, (míg pl. az UK-ban jelenleg a 44 éves és annál idősebbek kaphatnak oltást) így a beoltottak száma nem fog sokáig meredeken emelkedni és innen kezdve szépen kerül majd egyre hátrább az oltási rangsorban Magyarország.
    Nem lesz nyájimmunitás és sok idős is oltatlan marad, így a magas halálozási szám sokáig marad és ezzel együtt a lakosság arányos mortalitás világelsőség is.

  71. 78: Az idősek azért nincsenek nagyobb arányban oltva, mert nem kérték az oltást. Remélhetőleg ahogy telik az idő, egyre többen fogják kérni, és akkor ez a helyzet megoldódik. Aki meg nem kéri, az magára vessen, ha elviszi a kór.

  72. 79.
    “Az idősek azért nincsenek nagyobb arányban oltva, mert nem kérték az oltást.”

    És vajon miért nem kérték az oltást? Nincs ebben semmi szerepe a tukmált kínai vakcinának és az orosz/kínai vakcina mutyinak? Az engedélyeztetésük körülményeinek? A folyamatos hazudozásnak? És mindezek nyomán az eljátszott bizalomnak?

    Minden megoldódik egyszer, persze, csak nem mindegy milyen áldozat és felesleges szenvedés árán!

  73. Bár nem hiszem, hogy átengednek,
    de röviden válaszolok: DR MICHAEL YEADON – AN URGENT WARNING TO THE WORLD BITCHUTE

    És akkor nézzük ki/mi ez a BITCHUTE! A Wikipédia szerint: Bitchute is a video hosting service known for accommodating far-right individuals and conspiracy theorists, and for hosting hateful content. Fordítás: BITCHUTE videó szolgáltató szélső jobbos személyek és összeesküvés elméleteket gyártók r5észére, valamint gyűlöletet keltő tartalom részére.
    Szóval L.S. nekem nincs időm szarakodni a hozzászólásaiddal. Számtalanszor figyelmeztettelek. Béke poraidra.

  74. 71: Valaki

    Ha Orbán hátországából valaki (Ferenci Tamás docens) azt mondja megoldhatatlan az egzakt és precíz covidos szétválasztás) és tesz mellé egy giga hosszúságú szakcikket is, akkor nem tudom milyen egyetlen bekezdést vársz tőlem, amilyeneket te szeretsz írni. Egy gyorskommentben feloldhatónak érzed a problémádat? Én egyébként nem igazán értem már azt sem, mi képezi nálad a problémát, milyen konkrétumra vársz milyen választ.

    Fussunk neki mégegyszer és ez sem lesz rövid (nyugodtan ugord át)
    Ennyit írtál a 65-ben:
    “Ha orbán stábja nem tesz különbséget abban, valaki koronában vagy koronával hal meg akkor hány halott írható a koronavírus számlájára?”

    * Az, hogy hogyan kell minősíteni covid-szempontból egy halálozást, az protokoll szerint megy, nem triviális, és csalni sem nagyon lehet benne (pláne tömegesen).
    * Orbán és stábja azért nem tesz különbséget, mert nem tud különbséget tenni, lásd ugye Ferenci Tamást.
    * Orbánnak érdeke lenne (jól) különbséget tenni, hiszen ha kevesebbet kell lejelentenie a plebs felé az neki jó (“sikeres védekezés prezentálása az oltásellenes baloldal ellenében”).
    * Ha Orbán – tűz közelében – nem tud és ugye nem azért mert nem akar, hanem mert tényleg nem tud különbséget tenni, akkor számomra evidens, hogy senki más sem tud különbséget.
    * Tehát mi itt max. találgathatunk csak a chit-chat során.
    * A covid-halálozás minősítésében kétféle hiba lehet:
    – elsőfajú hiba (álpozitív, azaz covidos halálnak lett minősítve egy nem covidos). Ez – szerintem így első körben – közel nulla kell legyen. Azért mert egy covid-fertőzés biztos nem segít senkinek sem az életbenmaradásához. Miközben akárhány alapbetegséggel is akármeddig el lehet élni, a gyógyszerek és modern eü miatt. Az meg hogy valaki egyszerre hal bele alapbetegségeibe és hal meg covid okán (kvázi “duplán” hal meg: az meg nagyon ritka kell legyen)
    – másodfaju hiba (álnegatív, azaz egy covidos halál nem jelenik meg a covidos halálok között). Pártos Balázs adatai alapján a már jelzett 20 hét adatai alapján max. 32% lehet ez (mint KSH-s többlethalálozás).

    Egy másik megközelítésben lehet úgy is gondolkodni 2020-ra, hogy
    – 77-ben Gyarmathy által írt KS idősorból kiveszed a legnagyobb éves halálozási értéket (2020 elöttről nyilván).
    – Mindenki aki e fölött halt meg azt a covid számlájára írod.
    – Ez 2015-ben: 131.697 fő
    – Veszed 2020-as KSH-s halálozást: 143.161
    – A kettő különbségét tehát a covid számlájára írod.
    – Opcionálisan hozzácsapsz 3.398-at, mert ennyivel kevesebben haltak meg 2020 első heteiben, az elmaradt influenzajárvány miatt (korábbi évekhez képest).
    – 143.161-131.697+3.500=14.964 fő
    – Optörzs szerint 9.537 covid-os halál volt, 2020.12.31-én.

  75. A középiskolások egy része tojik a maszkra. Oltatni nem akar. Viszont ügyesen teraszoznak, a Nemzeti Dohányboltok előtt eddig is szépen gyülekeztek.

    KSH?
    Ember, kelj fel a fotelből, vedd a fáradtságod és látogass el a krematóriumos temetőkbe. Még az is lehet, hogy az égető közelében puffer hűtőkonténert láthatsz. Vajon miért?

    Cáfoljátok ezer meg ezer család és hozzátartozó érzelmi fájdalmát? Nem annyi halott, nem covid, jade, nemisúgyvolt! Hogy különböztetik meg covidtól – covidban?

    Mindegy milyen vakcinát kap, csak kapjon, tekintettel az alapbetegségére, ezt gondolom én.
    “Ez nem hatásos csak az a jó vakcina”….ahha, tehát a háziorvosok egy kis része felelősségre lesz vonható az ügyeskedéseik miatt?

    A kórházak egy része hűtőkonténereket vett vagy bérel. De miért?

    Képalkotó diagnosztikai eljárások esetén miért dolgoztak ki osztályozási protokollt a Covidra, ha a PCR teszt pozitív lett? Szórakozásból nemdebár?

    “Nem kérték az oltást.”
    Meg fognak fertőződni az ikszedik mutánstól, aztán úgy halnak meg, hogy senkivel nem tudtak beszélni. A vírusok evolúciója is már csak olyan, hogy a legéletképesebb és a legerősebb marad életben.

    Akkor megfiatalodik az átlagéletkor, kevesebb lesz a (rokkant)nyugdíjas? Az kinek jó? A náthás gyerekkel ki marad otthon ezután?

    Milyen vakcinamutyi?
    Tavaly késő ősszel ill. most kora télen az őrszemek jelentése szerint, nem tudtak Európa számára az eu-s bürokraták elegendő mennyiséget időre beszerezni, így aztán az oroszok és a kínaiak jöttek képbe.
    Azt pedig már elfelejtették a népek, hogy az egész vakcinaellenesség, más országok lakosainak a malmára hajtja a vizet. Nekik legalább jut, ha még dupla -tripla árat is fizettek érte. Mondjuk az átoltott Haifába én is elmennék nyaralni 3 hétre…Korfut messzire elkerülöm ezután.

    Mikor jönnek a konteósok elő azzal, hogy a Covid-ellátás betegenként mennyibe kerül? Vagy azzal, hogy lesznek esetleg komplett osztályok, amelyek ezentúl fixen csakis kizárólag a covidosok ellátására rendezkednek át hosszú évekre, amíg ti odakinnt oltásttagadtok?

  76. 80: Nekem mindegy, hogy ki milyen kifogást talál arra, hogy mért nem oltatja be magát. Lehet panaszkodni erre-arra, biztos egy része még megalapozott is. De ha valakinek lehetősége volt rá, hogy beoltassa magát, nem élt vele, és elkapja ez a kór, akkor csak magát hibáztathatja érte.

    83 János, köszi!

  77. Harsh Vardhan indiai egészségügyi miniszter két hónapja magabiztosan kijelentette, hogy országa a koronavírus elleni harc végjátékát vívja. Ehhez képest április végén tíz nap alatt mintegy 3 millió koronavírusos esetet regisztráltak az 1,3 milliárd lakosú országban, a kórházak egyik napról a másikra megteltek, súlyos gyógyszer- és oxigénhiány nehezíti a betegek ellátását, az indiai oltást pedig még csupán a lakosság kevesebb mint tíz százaléka kapta meg.

    A kettős variáns, a hatóságok túlzott magabiztossága és a csekély átoltottság miatt brutális méretűvé dagadt a járvány Indiában
    https://qubit.hu/2021/04/29/a-kettos-varians-a-hatosagok-tulzott-magabiztossaga-es-a-csekely-atoltottsag-miatt-brutalis-meretuve-dagadt-a-jarvany-indiaban

    Hiába érkezett kevesebb orosz vakcina, mint kínai, a Szputnyik V-ből mégis többet adtak be múlt vasárnapig. Heti vakcinaösszegző. Magyarországon hat vakcinát engedélyeztek, ezek közül továbbra is öttel zajlik az oltás. 28 ezer Janssen még mindig a raktárban vár a sorára, pedig a héten újabb szállítmány jöhet, és több európai országban már használják is. Három védőoltásból már egymillió adagnál is több érkezett hazánkba, de ezeket eltérő arányban sikerült beadni. Ábránkat az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ honlapján található statisztikából készítettük, és heti bontásban láthatóak rajta (április 25-ével bezárólag) az egyes vakcinákból leszállított mennyiségek, illetve az azokból beadott dózisok száma. A két egyazon színű vonal közötti szürkére színezett rész mutatja, hogy az adott oltóanyagból a héten hány olyan adag volt, ami bár megérkezett, mégsem adták be senkinek.

    Pfizerből már közel 2,2 millió érkezett, és szinte az összeset be is adták. A múlt szombati szállítmánnyal együtt már 1,7 millió dózis Sinopharmhoz jutott hazánk, ebből alig kicsivel több mint egymilliót oltottak el múlt vasárnapig, most főként ezzel zajlik a tömeges oltás, szerdáig a kínai vakcinára lehetett online időpontot foglalni. Kisebbre nyílik az olló a pirossal jelzett orosz Szputnyik V esetében: az 1,3 millióból 1,1 milliót már felhasználtak. AstraZenecából eddig 767 ezer dózis érkezett Magyarországra, a nagy részét (660 ezret) már be is adták, de a héten ebből is nagyobb mennyiség jön, így már erre is bárki kérhet időpontot oltópontra. A lilával jelzett Modernából alig 300 ezer érkezett, és ezt kevés kivétellel el is oltották.

    A Pfizert ahogy jön, adják is be, a keleti vakcinák nagy része még gazdára vár
    https://24.hu/kozelet/2021/04/29/heti-vakcinaosszegzo-koronavirus-friss-hirek-magyarorszag-pfizer-sinopharm-astrazeneca-szputynik-v-moderna-statisztika/

  78. 85, Python:

    a cikk írója tudja vajon, hogy a raktárakban pihenő vakcinák felszabadításra várnak, azért nem adják be őket még senkinek?

  79. Oroszi Beatrix epidemiológus és Jakab Ferenc virológus is egyetértett abban a Miérted című portál élő csütörtök esti beszélgetésében, hogy várható egy negyedik járványhullám a koronavírusban. Oroszi Beatrix szerint ezt az új variánsok indíthatják el és arra figyelmeztetett, hogy ha csak oltunk, akkor az nem elegendő a negyedik hullám kivédésére.

    Oroszi Beatrix és Jakab Ferenc is a negyedik hullámtól tart
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210429/oroszi-beatrix-es-jakab-ferenc-is-a-negyedik-hullamtol-tart-480992

  80. 84.

    Persze, persze, ha megkapja a kórt és netalán bele is hal, akkor meg tök mindegy kit hibáztat már.

    Csak én picit szélesebb perspektívából nézem a dolgokat. Van egy magyar kományzat, aki nem tesztel rendesen, nem zár rendesen, hagy elmenni több ezer embert az eüből a járvány kellős közepén, a vakcinát pedig tuszkolja, amiről nincs adat, amit nem vizsgáltak be rendesen és amin tízmilliárdokat keresett.
    A saját polgárainak a százezreit zsarolja.

    Érdekes, hogy sok sok ország sok teszteléssel, normális intézkedésekkel, kínai és orosz vakcina nélkül, jóval alacsonyabb oltottság mellett sokkal, de sokkal jobban áll. Vajon miért?

  81. 83. János,

    “Milyen vakcinamutyi?
    Tavaly késő ősszel ill. most kora télen az őrszemek jelentése szerint, nem tudtak Európa számára az eu-s bürokraták elegendő mennyiséget időre beszerezni, így aztán az oroszok és a kínaiak jöttek képbe.”

    Értelek. Csak akkor mivel magyarázod, hogy a halálozási világranglistán mindenkit megelőzve kis Hazánk első helyezett a lakosságarányos covid halálozásban?
    Számos ország, ahol fele, vagy harmada az átoltottság, keleti vakcinák pedig nincsenek, a halálozási arány viszont sokkal jobb, sokkal kedvezőbb.

    Azt hinné az ember, hogy a kormányzati propaganda nem hat az emberek értelmesebb részére és innen látja az ember, hogy de, nagyon is hat.

    ““Milyen vakcinamutyi?”

    Talán tagadod, hogy mutyiztak? Hogy ezen a rendkívűli helyzeten aljas módon tízmilliárdokat vágtak zsebre?
    Micsoda derék nagyjai országunknak, ugye?

    Mi lett volna, ha a pénz nem a bizonytalan hatású kínai vakcinára megy(és magánzsebekbe), hanem mondjuk tesztelésre? Nem előrébb tartanánk?

    Segítek:
    Austria: total tests: 31 600 000 deaths: 10 179
    Hungary total tests: 5 350 000 deaths: 27 358

  82. 89 Gyarmathy
    Szerintem Orbán arra számít, hogy az enyhébb korlátozásokkal, és az erőltetett oltásokkal jobban megkíméli a gazdaságot, mint az országok többsége, és ebből gazdasági pozíciójavulást remél, amit a maga javára fordíthat, és a magasabb mortalitást ezért cserébe bevállalja, mint szükséges áldozatot.
    Szerintem arra számít, hogy ha az átoltottság elér egy bizonyos küszöböt, akkor majd látványosan visszaszorul a járvány a nyitások mellett is, próbálja elkapni azt a gazdaság szempontjából legoptimálisabb forgatókönyvet, amit a többiek nem mernek megjátszani, és így próbál megszökni a bolytól.
    De erre nincs garancia, de még ha be is jönne, akkor is a lelkén száradna az e-miatti többlet elhalálozott…

  83. 80 Gyarmathy
    A keleti vakcinák tukmálása nem indok az oltásellenességre.
    Nálunk a rokonságon belül is voltak, akik nem voltak hajlandóak mással oltatni, csak Pfizerrel vagy Modernával, és azt is megkapták, legfeljebb kicsit várni kellett, vagy másik oltópontra menni. Igaz, az orvos kapacitálta őket, de aztán tudomásul vette a döntésüket.
    Nem vagy köteles elfogadni a felkínált vakcinát, és ez a médiában is elhangzott nem egyszer.

  84. 80 Gyarmathy

    Az időseket jellemzően nem orosz vagy kínai vakcinával oltják , hanem mRNS alapúval (Pfizer, Moderna), úgyhogy az idősek egy részének oltatlansága nem a keleti vakcinák tukmálásának következménye. Egyébként az orosz ugyanolyan, mint az Astra, amivel nálatok (UK) is elég elterjedten oltanak

  85. 91: hubab

    Orbán
    * első hullámot megnyerte világszinten, meglehet kicsit nagyobb gazdasági áldozattal, mint lehetett volna optimalizáltabb körülmények között.
    * második hullámot elvesztette, kórházi túlterheléses emberhalálban, miközben a korlátozás nem úszódott meg.
    * harmadik hullámot még durvábban elvesztette, szintén kórházi túlterheléses emberhalálban, miközben a korlátozás nem úszódott meg.
    * negyedik hullám még nincs (szerencsére javuló oltási számokkal). Újra-korlátozás még nincs, de itt vannak az ablakban a potenciálisan brutális indiai mutánsok. Miközben tudható, hogy Chilében nem volt elég a magas százalékú oltakozás, lezárás nélkül (szemben Izraellel, UK-val).

    Értjük, hogy Orbán szeret
    * más f*szával csalánt verni
    * blöffölni
    * víziókat kergetni
    de azért legalább gimnazista logikával gondolkodni is lehetne, ha nem velejéig romlott valaki.

  86. 91 hubab
    “gazdasági pozíciójavulást remél, amit a maga javára fordíthat, és a magasabb mortalitást ezért cserébe bevállalja, mint szükséges áldozatot”
    Csakhogy a kovidnak nem annyi áldozata lesz, amennyit most látunk (tartós egészségkárosodások, anyagi csődök és emiatt széthulló családok, betegek, halottak, árván maradt gyerekek – apropó, ha csak idős krónikus betegek halnak bele, honnan is lett az a HATEZER kovid árva, akiknek Áder János és felesége alapítványt hozott létre? – és gazdasági romhalmazok. A hosszú kovid, a hosszú távú szövődmények (az átesettek akár felénél…), a hónapok-évek múlva jelentkező betegségek csak most kezdődnek. Szívizom-, pajzsmirigy-, hasnyálmirigy-, vesekárosodás, pszichés tünetek, agyköd, neurológiai tünetek…

  87. 96 – Python:
    A Pfizert -20°C-on kell tartani. Ha hirtelen nagy mennyiség jön, ez nyilván gondot okoz.

  88. 98 – Infor:
    Közvetlenül a felhasználás előtt elég a -20. Tehát a háziorvosok képesek tárolni a közönséges hűtőpultokban.

  89. A folyékony nitrogén -195°C-on forr, és bármit amit belemerítenek, erre a hőfokra hűt. Ráadásul viszonylag olcsó.

  90. Tibor bátyám, a szárazjégből való kivétel és az elosztás után 5-6 napig a klasszikus hűtőben is tárolható a Pfizer és a Moderna vakcinája is. Ez arról szólt, hogy kb. 1 heti szállítmányt félre kell tenni a 16-18 évesek oltására, de szerda óta a Sinopharmra való regisztráció úgy bezuhant, hogy nem lett volna meg a mai 4 millió egyszer oltott, és akkor nem lehetett volna holnap Fradi focimeccs! De olyan nincs, hogy a tervet nem teljesítjük, akár 120% -on is, így bedobták a 100000 Pfizert mára. És mint látható a nagyvárosok lakossága ki is mondta, hogy neki ez kell, nem a kínai meg az orosz, és még az AstraZeneca sem kell ennyire, pedig arra is lehet regisztrálni. Kb. még egy alkalommal lesz egy ilyen “akció” amiből teljesen látható, hogy az államigazgatás kb. nem működik megfelelően, mert utána már (ez kb. május 2. fele…) mindenre is lehet majd regisztrálni önkéntesen, mert annyi vakcina lesz. Az, hogy OV szerint hetekig nem lesz Pfizerre regisztráció, hát…! A jövőheti Pfizer szállítmány kb. elegendő a 16-18 évesek teljes egyszeri beoltására. És májusban csak 1,3 millió Pfizer fog bejönni, mert még tovább felpörgeti a PfizerBioNTech a védőoltások termelését, így már még több jut a népességarányos elosztásban az EU -s tagállamoknak is. Bizony, az lesz pár hét múlva, mint a szerbeknél: Több lesz az elérhető vakcina, mint a beoltandó személy!

  91. Semmilyen tudományos következtetést nem vonhatunk le arra vonatkozóan, hogy melyik vakcina jobb vagy rosszabb a kormányzati táblázat alapján, az viszont magyarázatra szorul, hogy miért halnak meg viszonylag sokan az oltások után koronavírus-fertőzésben – állították a Portfolio által megkérdezett kutatók. Véleményük szerint a táblázat alapján azonnal meg kell vizsgálni, hogy két oltás után miért halhatnak meg egyes emberek koronavírusban. Nemzetközi példák alapján a nyugati típusú vakcinákkal duplán oltottak közül extrém ritka esetben halhat meg valaki koronavírusban. Az 1,4 millió duplán oltott esetében az irodalmi adatok alapján 10 fő alatti halálozást kellene produkálnia az oltási programnak, ehhez képest a kormány által közölt táblázatban 273 halálos áldozat szerepel. A kutatók szerint elsőként arról kell megbizonyosodni, hogy nem az adatokkal van-e a probléma. Ha nem, akkor égetően fontos tisztázni, hogy miért ennyire rosszak a hazai számok. Alábbi cikkünkben kutatókkal való beszélgetések alapján bemutatjuk a lehetséges forgatókönyveket.

    Nagyon furcsa dolgot láthatunk a magyarországi koronavírusos halálozásoknál
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210501/nagyon-furcsa-dolgot-lathatunk-a-magyarorszagi-koronavirusos-halalozasoknal-481174

  92. Oroszországban az utóbbi hetekben erőre kapott a járvány, ami szakértők szerint azt jelenti, hogy oda most érkezett el a fertőzések harmadik hulláma. A kormány nem akar újabb lezárásokat, ám kénytelen burkolt intézkedésekkel arra ösztönözni az embereket, hogy kerüljék egymás. Az oroszok szkeptikussága az oltásokkal szemben nem enyhül.

    Putyin trükközik, miközben nagy a baj
    https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/koronavirus-covid-19-jarvany-beteg-fertozes-halal-oltas-oroszorszag.728003.html

  93. Akár a legmagasabb a világon a magyarországi koronavírus-halottak aránya, akár „csak” az egyik legmagasabb, a járvány felszínre hozta az ellátórendszer és a magyarok rossz egészségi állapotának problémáit. A helyzetet súlyosbította a hevenyészett járványkezelés és a védekezést segítő információk elfojtása.

    Eddig több mint 27 ezren haltak meg Magyarországon a részigazságok és félinformációk járványában
    https://qubit.hu/2021/05/04/eddig-tobb-mint-27-ezren-haltak-meg-magyarorszagon-a-reszigazsagok-es-felinformaciok-jarvanyaban

  94. “Eddig több mint 27 ezren haltak meg Magyarországon a részigazságok és félinformációk járványában”
    – Ennek ellenére a Fidesz és Orbán támogatottsága töretlen. Ennek a népségnek legalább napi 1000 halott kellene, hogy belássa milyen …
    Az egyszer biztos, hogy nincs még egy ilyen … a Földön (talán az USA középső államaiban, vagy közép-ázsiában, hasonlóan mindentől elzárva)!

  95. 106 – Horváth Csongor:
    Nincs az a halott szám, ami az Orbán hívőket észre térítené. Olvasd el Kálmán Olgát fenyegető írását, ami mindent elárul.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük