(3419) A svéd cél

Tibor bá’ fordítása online

 

A svéd cél: a „nyáj immunitás”, katasztrófába tornyosult

A svéd kormány által elérni kívánt „nyáj immunitás” a COVID-19 járvánnyal szemben, katasztrófát eredményezett. A svéd kórházak túlterheltek, proszektúrákban egymás hegyén-hátán a hullák. A szomszédos Norvégia és Dánia segítséget kínáltak fel.

Svédország a pandémiára úgy reagált, hogy az üzleteket és az iskolákat nyitva tartotta, miközben márciusban már majd minden ország lezárta őket.

A svéd katasztrófa oka, a járvány szabadon engedésének politikája volt, a „nyáj immunitás” elérése érdekében. Ősszel, sunyi módon ezt vette át Orbán.

A miniszterelnök bejelentette, hogy a konzultációból kiderült, az emberek a gazdaság életben tartására szavaztak. Hogy igaz volt-e vagy sem, az mellékes. Egy vezetőnek nem szabad a hozzá nem értők, az érzéseik által vezérelt, tompa tömegekre hallgatni, hanem legjobb tudás szerint kell meghozni a döntéseit az ország, a társadalom érdekében. Orbánt nem érdekelte a társadalom, Orbánt az oligarchia érdekeinek szem előtt tartása érdekli. Az emberek hullhatnak, mint a legyek, őt az egyéni profit vezérli.

Orbán nem butaságból, nem hozzá nem értésből tétovázott a nyáron, hanem tudatos járvány felvállalásból. Most persze, hogy elszabadult a pokol, megijedt, szabadulni akar a felelősség alól. Csakhogy ezt már nem lehet visszacsinálni. Már túlléptük az 1000 halottat/egy millió fő. Ezzel az eredménnyel, a pórul járt Svédországot sikerült túlszárnyalni.

Máskülönben, a svédek meggondolták magukat és elkezdték a megszorításokat. Orbán más taktikát választott, lehazudja az elhunytak igazi számát, legalább is Karácsony Gergely szerint. Különben, az összes halott száma átlépte a tízezret.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

140 gondolat erről: „(3419) A svéd cél

  1. Tibor bá’.
    Csalnak számoknak?
    Persze hogy csalnak, de Karácsony Gergely, mint hivatkozási alap…
    Politikusok eleve nem szakmabeliek, jól láthatóan nem értenek ehhez sem, ezért a szavuk relevanciája nem sokat ér ebben a tekintetben, kb mintha Lölö adna tanácsot abban, hogy milyen egy tiszta közbeszerzés…

    Mondjuk ha forrást megjelölné, akkor jobb lenne a kép, mert jellemzően a politikusok információs buborékban élnek, és sok sületlenséget képesek ebből fakadóan összehordani.

  2. 1- Hunk,
    Lehet olyan információja, amihez főpolgármesterként hozzá jut a nyilvános KSH adatokon túl.
    Nagy hirtelen, a főváros kezelésében lévő temetők temetési számai. Vagy, nem egy közvetlen adat, hanem több közvetett információ az alapja a forrásának.
    Nem azt mondom, hogy igaz vagy hamis az állítása, hanem lehet igaz adat a bírtokában, ami ellent mond a kormány állításának.

  3. Na idáig mindenkinek igaza van.
    A politikusok kretének és információs buborékban élnek. Ez esetben azonban Karácsony tudhat valamit.

    Egyedül a KSH -ra hivatkozás fals. Tegnapelőtt beszélgettem egy KSH-s munkatarssal 24 percet. Pontatlan és láthatóan szórt válaszaimra csak annyit mondott:” Csak úgy nagyjából, tudja milyen a statisztika!” és felröhögtünk.?
    Pedig őstermelőként elvileg fontos
    válaszaim lehettek(volna) a jövőbeni gazdaságpolitika tekintetében. Vicc ez az egész. Olyan ez mint a 80-as évek végén a szocialista politikusok egyre fogyatkozó hite partjukban.
    ( hoppá! és erről eszembe jutott mire is utalthatott Loránd a hitvilággal)

  4. 1.000 az 1.000.000-ból az 1 az 1.000-ből, tehát 0,1 %
    „a szezonális influenza halálozási aránya 0,1-0,5% körül mozog világszerte. Ugyanakkor a koronavírus esetében ez az arány ̶ még megfelelő intenzív ellátás esetében is – általában kb 3%-ra tehető” Szerintem a 3% is vitatható, de ha a Svédek és Mi is az influenza halálozási arányának alsó határán vagyunk, akkor szerintem át kellene irányítani a kutatási kapacitásokat a szív és érrendszeri emgbetegedések megszűntetésére, és akkor az influenza halálozási aránya is csökkenni fog!

  5. 6 – Szabolcs:
    Sikeresen kevertél össze mindent. Az influenza egy ezrelék a megbetegedettekre vonatkozik. A Covid egy ezrelék az össz lakosságra. És még nincs vége, hisz a járvány csak most kezd igazán tombolni. Mire az ország végigfertőződik legalább 300.000 halottunk lesz, és ezzel nem lesz vége a történetnek, mert majd jönnek az újrafertőzések.

  6. Emberek,
    tényleg nem jut senki eszébe az az egyszerű dolog, hogy akik eddig kihasználták a testüket, nem vigyáztak rá, káros szenvedélyek stbstb nem sorolom, ott most visszanyal a fagyi?? Ez tényleg ennyire nem világos? ? Az hogy a „visszanyalást” most kovidnak hivják, az egy dolog. Lehetett volna sokkal súlyosabb is.
    Mo-on nem volt divat „egészségesen” élni, még csak kímélően se, és még most is megnézik, aki akárcsak gluténmentes kaját kér az étteremben: mit buziskodsz, ne válogass B+. Ennek a hozzáállásnak előbb-utóbb mindig megvan az eredménye, mert ingyen semmit nem adnak az életben.
    Azt nem tudom, hogy itt is mindenki csak sír, hogy katasztrófa van, meg TOMBOL meg elszabadult a pokol, meg orbán elkúrta stb. pedig itt elvileg az értelmes emberek vitafóruma kéne legyen.
    Emberek, FELELŐSSÉG, mindenkinek a SAJÁT felelősségével kéne törődni elsősorban a járvánnyal kapcsolatosan. OTTHON meg BENNED legyen rend, minden szempontból, UTÁNA lehet ugatni hogy orbán meg kövér meg szijártó stb.
    És persze, jöhetnek a ledorongolások, Tibor bá ki is tilthatsz mit bánom én nem érdekel, de elegem van már abból hogy mindenki bűnbakot keres. Ahelyett, hogy picit gondolkodna…!!!!

  7. 8. GerGo
    Elvileg sportos életmod mellett sem lehetsz biztos a tulélésben,mert olyan az egészség ,,iparunk,, .
    Eddig minden kormány a korházakon kezdte a megszoritásokat.
    Az orvosok mentalitása is ismert. Tisztelet a kivételnek,mert van ilyen.
    A 300 000 áldozat szám lehet valoság,ha nem oltat mindenki 65 év felett. Nagyjábol elviheti a magasvérnyomásos ,cukros, elhájasodott népréteget,ami nálunk nagyrészt a magyaros hedonista zabálások hatására alakul ki. Persze ez évek alatt fog megvalosulni,és nagyon is inyére lesz a nyugdijkasszának.
    Más kérdés hogy ha romlik a helyzet,akkor politikai hatásai miatt, Orbán finom presszioval rá fog venni mindenkit a szurira.
    Itt egy pozitivum lesz a despotizmusa.

  8. Re:4
    Ha Karácsonynak vannak ilyen számai, akkor rukkoljon elő vele, mert ez fegyvertény lehet számára a Fidesz ellen. Így is állandó média offenzívában van, jól jönne neki, de ez így gyönge érvelés.
    A politikusok(mindenkit beleértve) szavahihetősége régen elpárolgott már, az állításokat csak tényekkel alá támasztva lehet elhinni.

  9. 8 – GEro:
    Én abszolút egészségesen éltem. Van is még bennem minimum 10 év. De a hipertónia az életkorra együtt jár. Vagyis engem is röhögve elvinne a kór. Ebből következik, hogy nem egészen van igazad. Arról nem beszélve, hogy sportolókat is vitt már el. + aki kigyógyul belőle annak nagy százalékban van maradandó károsodása. Na erre mit lépsz?

  10. Karácsonynak nincsenek saját számai, csak lehívta az Eurostat hivatalos Magyarországra vonatkozó statisztikai adatsorait. Ugye a tipikus 22 -es csapdája helyzet áll fenn a NER szempontjából: A KSH kiküldi minden hónapban az Eurostatnak az aktuális hivatalos statisztikai adatsorokat, amit viszont a saját honlapján utólagosan frissít fel 1-2 hónapos csúszással a hivatalos kiküldött adatsoroknak megfelelően…!

  11. Re:12
    Pontosan erről van szó, hogy kb az tudja mi az igazság, aki maga gyártja(hamisítja) meg a statisztikát.

    Egyébként teljesen jó felvetés volt a temetések száma, ez elég egzakt szám, az esetek jelentős többségében valóban eltemetik az elhunytakat, és nem viszik haza pl a hamvakat(családban mondjuk van ilyen rokon, de az végtelenül smucig, majd csak akkor lesz eltemetve a nagynéném, ha a férje halott lesz…) 🙂

    Megjegyzem a rossz statisztikai adatok egy határig a kezükre játszanak, mert erre hivatkozva sok mindent meg lehet csinálni, amit amúgy nem. Plusz a lakosságon folyamatos presszió van, ergo sok dolgot úgy nyomnak le a „nép” torkán, hogy békeidőben nem lehetett volna olyan könnyen megtenni.

  12. Egy ismerősünk felesége egy budapesti kórházban dolgozik a vírusos részlegen. Ő maga mondta, hogy a náluk meghaltak csak egy része szokott bekerülni a statisztikába, illetve van amit csak később vallanak be. Ezt onnan tudják, mert nekik le kell jelenteni minden nap, hogy aki meghalt milyen korú és nemű volt, és a másnapi hírekben nem mindig találták meg az elhunytakat. Gondolom kozmetikázzák az adatokat.

    Szintén ismerősi körben az egyik idős családtag meghalt egy idősek otthonában, a diagnózis Covid. Az ismerősnek nem akarták kiadni a zárójelentés, pedig a temetés intézéséhez kellett volna. Majd egy kis huzavona után sikerült beszélni a dokival, aki közölte, hogy igazából nem volt Covidos a bácsi, de arra most plussz pénzt kapnak (gondolom veszélyességi pótlék címén, vagy a jó Isten tudja miért), ezért sokan trükköznek ezzel.

    A fentieket szavahihető emberektől hallottam, szóval a statisztika a fejetlenség miatt hamis képet adhat.

  13. Re:14
    Baráti körben szintén volt egy nemrég meghalt ember, akinek a rokonaitól szintén megkérdezték, hogy beleírhatják-e a zárójelentésbe, hogy Covidos volt, mikor nem volt az… Szóval egy dolog biztos, hogy baromira trükköznek a számokkal pro-kontra.

  14. (1)
    Lélekszámban úgy összemérhető Magyarország és Svédország, hogy közben, népsűrűségben közel ötszörös Magyarország:
    Magyarország, 9.6 millió, 93.030 km2, 104-as népsűrűség
    Svédország Svédország 10.1 millió, 449.964 km2, 22-es népsűrűség

    (2)
    Járványügyben az egyik legjobb megelőző intézkedés, ha nem találkoznak egymással emberek (lásd javasolt 1.5-2 méter távolság), hiszen akkor nem fertőzik egymást. Svédeknek nagy szerencséjük, hogy kicsi a népsűrűségük, tudtommal nem barátkozók (csak a baráttá váló barátaikkal érzik jól magukat), azaz lehetnek jó pandémia-specifikus adottságaik.

    (3)
    Svédeknél teljesen más volt a járvány-lefutás. Emlékeim szerint fele-fele arányban oszlik meg az 1. és 2. járványhullám áldozatainak száma. Az 1.hullámnál a halál tudtommal a svéd idős otthonokban tarolt (hiszen rokonokat a svédek is szeretik látogatni), és arra nem készültek fel elég jól (símán lehet, hogy Orbán és Karácsony is hibázott a témában, itthon). Ettől még a nyájimmunitás dolog ilyen szintű bevállalása elég kockázatos lépésnek tűnik, kedvezőbb adottságok esetén is, a járvány elején. Mondjuk én még nem hírdetnék végső ítéletet a svéd hozzáállásról, várnék vele a vakcinás nyájimmunitás kiteljesedéséig.

    (4)
    Malleusorbis két kiváló linkjének köszönhetően a járvány dinamika láthatóan jóval kedvezőbb a svédeknél. Orbánék szeretik egybemosni az 1. és 2.hullámot, szerintem meg pont ez a helytelen megközelítés (főleg úgy, hogy a 2.hullám volt a gázosabb nálunk, miközben az 1.hullámnak már voltak tapasztalatai itthon is). Ettől még a svéd fele-fele halott-megoszlás aggasztó nyájimmunitásilag. Bár hallani olyan infót, hogy adott időpontig kell elég sok vakcinát beadni a populációnak, hogy kialakuljon a nyájimmunitás. Azaz a svédeknél a 2.hullám elején nulláról indulhatott megint a természetes nyájimmunitás kialakulása, és ebben az esetben lehet logikusan magyarázni a fele-fele halottat.

    (5)
    A KSH-halott statisztika az nem olyan statisztika, amit orrba-szájba lehet hazudni pro vagy kontra. Nem úgy megy, hogy Orbán leszól „csavarjatok egy kicsit lefele”. Plusz miért pont a KSH működne kiválóan Magyarországon, a nagy stadionépítési lázban.
    A KSH-halotti számokban a halotti anyakönyvi kivonatok száma jelenik meg és megjelenés után még hetekkel is képest emiatt emelkedni, nyilvántartási anomáliák miatt. Ha valaki megnézi tüzetesebben, akkor láthatja, hogy korábbi évekhez képest jelentősen megnövekedett 2020-ra a többlethalálozás, amire nagyon kézenfekvő ok a covid-járvány (amúgy nemcsak itthon, hanem sokfele a világban, bár nagyon nehéz az összehasonlítás a kimutatási módszertanok eltérései miatt). Az operatív törzs eddig jelentett ~10.000 halottat mondhatjuk 2020-ra, a KSH-s többlethalálok meg 15-20.000 közé esenek várhatóan (még nincs komplett 2020-as KSH-halotti lejelentés).

  15. 16: Nem írta senki releváns, hogy a KSH csal, csak adatszolgáltatási anomáliákkal működik mára. Az Eurostat felé hamarabb történik meg a tényleges adatszolgáltatás, mint ahogyan a letisztázott és korrigált adatok a KSH honlapján is elérhetőek lesznek. Ez viszont egyesekben gyanút ébreszt, de igazából ez egy működési anomália! Magyarul a központi statisztika is ugyan olyan rosszul működik, mint ahogyan bármi más is a NER által szétzilált államigazgatásban.

  16. „A svéd cél: a „nyáj immunitás”, katasztrófába tornyosult”

    „Svédország a pandémiára úgy reagált, hogy az üzleteket és az iskolákat nyitva tartotta, miközben márciusban már majd minden ország lezárta őket.”

    Hogyan alakult az egészségügyi helyzet 10 országban, amely nem írt elő teljes zárlatot?

    Πως τα πήγαν 10 χώρες που δεν επέβαλαν συνολικό lockdown – slpress.gr
    Παπαδόπουλος Κωνσταντίνος 2020. dec. 29.

    „A „worldometers” december 27 -i adatai szerint, a „halálesetek egy millió lakosra” indexből (Deaths / 1M pop) bemutatom Önöknek azon 10 ország rangsorát, amelyek nem hajtottak végre kollektív zárlatot.
    Kínát felvettem a listára, mert csak helyi zárlatokat hajtott végre Wuhanban és 5-6 közeli városban (csak 46 millió kínai lépett be a zárlatba a lakosság 1,4 milliárdjához képest).
    Felvettem Finnországot és Norvégiát is annak ellenére, hogy lezárták márciusban de rövid életű volt, és azóta politikát változtattak.
    Tisztázom, hogy vannak más országok is, amelyek nem zártak le, de mivel kicsik vagy elszigeteltek (pl. A Csendes-óceánon), csupán a következő 10 országot választottam.

    1. Svédország – 26. helyen
    2. Fehéroroszország – 93. helyen
    3. Finnország – 101. helyen
    4. Izland – 108. helyen
    5. Norvégia – 109. helyen
    6. Uruguay – 128. helyen
    7. Japán álláspont – 138.helyen
    8. Dél-Korea – 154. helyen
    9. Kína álláspontja – 186.helyen
    10. Taiwan – 193. helyen

    Nyilván nem számítottak arra, hogy a listán szereplő 10 országból 9 ilyen megdöbbentő módon alacsony halálozási arányt mutasson.
    Mivel magyarázható ez?
    A legtöbb esetben a kormányok azonnali reakcióval a tömeges tesztek elvégzésére és az esetek felkutatására (amikor az esetek még mindig kevéssé terjedtek el), és természetesen időben elkülönítve az epidemiológiailag megterhelt külföldi országoktól a légi közlekedésben (ezt az európai országok többsége nagyon lassan tette meg mind a két hullámban).
    Természetesen minden olyan országnak, amely nem hajtott végre zárlatot, megvannak a maga sajátosságai, amelyek segítették, pl. Fehéroroszország az egészségügyi rendszerére támaszkodott, amely 1000 emberre 11 kórházi ágyat biztosít, amely százalékos arányban meghaladja Németországot amely csak 8 ággyal és Nagy-Britanniát amely 2,5 ággyal rendelkezik.
    A kelet-ázsiai országokban figyelemre méltó a maszk használatra és magas fegyelem kiképzett lakosság.
    Norvégia és Finnország képes volt felkutatni a legtöbb megerősített eset eredetét, Németországban viszont, amelyet úgy tartanak, hogy a pandémiát jobban kezelte, mint más országokban, a fertőzések 75% -ának forrása nem azonosítható.
    Tehát ennek a 10 országnak sokkal hatékonyabban sikerült megvédenie lakosságát (Svédország kivételével), mint a komoly nyugati országokban, amelyek kemény (lockdowns) lezárásokba kerültek. Ugyanakkor, megmentették a gazdaságukat, biztosítva az új generációik jövőjét.
    Különösen figyelemre méltó Japán teljesítménye (138. hely), abbol a szempontbol, hogy az idős emberek aránya a legnagyobb náluk az egész világhoz viszonyitva.
    Hasonlítsuk össze Olaszországgal, amely annak ellenére, hogy Japán után a második az öregedési arányban, az 5. helyen áll a halálozásban.
    Még a szinte semmit sem tevő Svédország esetében is az a furcsa, hogy a halandóság nem az első, hanem a 26. helyén áll.
    Vagyis alacsonyabb a halálozása, mint Belgiumban, Olaszországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Franciaországban, a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Svájcban és számos balkáni országban.
    A cikk következtetése az, hogy a kollektív és elhúzódó lezárásokat elkerülhette volna a legtöbb uniós ország és Görögország is, ha két dolgot tettek volna időben.

    Tömeges tesztvizsgálatok és az esetek követését, amikor az esetek még mindig alacsony szórásúak voltak, és azonnali elszigeteltséget azoktól az országoktól, ahol az esetek fokozódtak.

  17. Tibor bá,

    örülök, hogy ilyen jó állapotban vagy!! Dícséretes, hogy 8x évesen ezt mondhatod magadról!
    Szeretnék egy félreértést eloszlatni: attól, hogy valaki sportoló, még nem feltétlenül él egészségesen! Egy élsportoló pedig biztosan nem. Ugyanis az élsport az egyik legjobb és legbiztosabb „kiégetési” módja a test tartalékainak. Az, hogy sportolók is haltak meg, emiatt semmit nem számít. Nekik ez volt a rizikófaktor.
    Akik meggyógyultak, azoknál maradandó károsodások maradhattak vissza? Persze, ha olyan volt az állapotuk, hogy a gyógyulásra nem maradt kellően sok erejük, akkor ezen mit kell csodálkozni? Tényleg nem értelek.
    Az emberi test úgy tűnik egy bizonyos mennyiségű életerővel születik meg erre a világra. Aztán ezt kell beosztani, kinek hogy sikerül…. A legöregebb embereket megvizsgálva úgy látszik, valahol 120-130 év körül van az emberi életkor maximuma, ezt csak egészen kivételes esetben lehet meghaladni. Én valószinűleg nem fogok már addig sem élni, mint a nagyapám (93) mert későn eszméltem. De azóta vigyázok a maradék erőmre : )

  18. Re:19

    Ez az elméleted, hogy x energiával születünk, ezt levezetnéd? Ez elég nagy baromság szerintem, de az is lehet, hogy már régen olvastam a bibliát. EZEK SZERINT HA MEGTANÍTUNK MIONDEN 9. EMBERT MEDITÁLNI, AKKOR AZOK AKÁR 250 ÉVIG IS ÉLHETNEK? éS MESTERSÉGES KÓMÁBAN 500 ÉVIG IS?

  19. Nem mindenki érzékeny a covidra. A kor sem mindig mérvadó, sőt alapbetegségek sem. Jól ki van ez találva kérem.

  20. 20 Titok
    hejj de provokatív egy gyerek vagy te : )
    Ez nem az én elméletem, nagyon sokan jöttek már erre rá saját, illetve mások tapasztalatai és vizsgálatai alapján. A bibliához meg semmi köze. Ezt nem is értem.
    A meditáció is biztos számít, de én nem szoktam ilyet csinálni, nincs rá időm. Viszont mikor elfáradok, akkor abbahagyom a napot, és nem iszok meg egy-két kávét, hogy „beleférjen” még aznapra….

  21. Re:22
    Pedig érdemes megtanulni, mert több orvosi kutatás is bizonyította, hogy jótékonyan ha a szervezetre akár egy 20 perces meditáció is. Olyan nincs, hogy ennyi ne férjen bele, sokkal több időt tölt el az ember más marhaságokra…

  22. Re:22 Pedig érdemes megtanulni, mert több orvosi kutatás is bizonyította, hogy jótékonyan ha a szervezetre akár egy 20 perces meditáció is. Olyan nincs, hogy ennyi ne férjen bele, sokkal több időt tölt el az ember más marhaságokkal…

  23. A karácsonyi egy napos feloldásnak meg van az eredménye. A halottak száma elkezdett megint emelkedni.

  24. Ezt „A svéd cél”-t mindig önkéntelenül „svéd acél”-nak olvasom elsőre.

  25. GErgo.

    Az, hogy ki milyen genetikai öröklött állománnyal rendelkezik, nem tudja megválasztani.
    Nyilván rá tud tenni még egy lapáttal.
    Aki ma 90 éves az mikor is született?
    1930-ban…
    Szerinted 1930 tól 1970 ig, volt e lehetőség teljesen „egészséges” étrendre?
    Az angol királynőt meg a férjét most hagyjuk ki az egészséges életmódot folytatók közül.
    Az egészséges életmód egy dolog.
    Az sem mindegy milyen munkát végzel egy életen át.
    Pl egy szénbányász még a hatvanat sem érte meg.
    De ha nem lett volna hajlandó szenet bányászni, mivel tudni vélte, hogy az káros, akkor éhendöglött volna, az angol királynő segge meg befagyott volna telente.

  26. Ha az elérhető vakcina csak az Európában elterjedt és a brit variáns ellen véd, már akkor igen hasznos. Míg a Dél-Afrikai variáns ideér, az is idő, és nem is biztos, hogy annyira elterjed, mint a tavalyi.

  27. 29: n/a, abban még mindig nincs igazad. Semmi sem utal rá, hogy az oltás akár csak nagyságrendileg megközelítené a betegség veszélyességét. Ellenkezőleg, rengeteg adat igazolja, hogy nem.

  28. 2O. Titok
    Re:19
    „Ez az elméleted, hogy x energiával születünk, ezt levezetnéd? Ez elég nagy baromság szerintem, de az is lehet, hogy már régen olvastam a bibliát.”

    Az emberek várható élettartama országonként , nemtől, évszaktól és sok más tényezőtől függően változik, amelyek rendkívül bonyolulttá teszik a kérdés megválaszolását:

    „Hány évig élnek az emberek? ”

    A szív az emberi test egyik legfontosabb létfontosságú szerve, mivel funkciója határozza meg az ember várható élettartamát.
    A szívünk életünk során körülbelül 2,5 – 3 milliószor dobog.

    Fáradhatatlanul dobog:
    * 100 ezerszer naponta
    * 35 millió alkalommal egy évben
    * Életünk során 2,5 – 3 milliárdszor

    Az állatvilágban a legtöbb állat élettartama körülbelül egymilliárd szívdobbanásig van méretezve.
    Általános szabály, hogy egy állat pulzusszáma fordítottan arányos az élethosszával- vagyis minél tovább él az állat, annál lassabb a pulzusa.

    Körül belül : Egy milliárd dobogás

    Például:
    Egy egér, amelynek szíve percenként 550-szer dobog, körülbelül 3 évig élhet, míg egy kék bálna, amelynek szíve percenként körülbelül 10-20-szor dobban, több mint 50 évet élhet.
    Az elefánt szíve percenként átlagosan 25-szer dobog, így akár 70-80 évet is elérhet.
    A kolibri átlagos pulzusa 1200 ütés / perc! Várható élettartamuk általában 1 év.
    A keselyű akár 120 évig is élhet.
    A teknős percenként 6 pulzusával 150 évet is tud élni!!!

    Az emberek kivételek. A pulzusunk alapján 20 évet kellene élnünk.
    Az egészséges emberi szív azonban akár hárommilliárdszor is képes megobbanni, és így több mint 70 vagy 80 évet élni! Természetesen mindez attol is függ, hogy életünk folyamán mennyire volt leterhelve a szivünk.
    Persze, mint mindig itt is léteznek kivételek a szabálytol, úgy mint „Turritopsis dohrni”, más néven a „halhatatlan medúza” amely amint a neve is elárulja halhatatlan.

  29. 30. Tibor bá

    29 – n/a:
    „Ha valami majdnem felesleges, még nem káros.”

    Ha igazad lenne ebben akkor:

    1. Felőséget is vállalna a ” BIG FARMA ” és nem passzolná azt a nemzeti államok kormányaira.
    2. Felelősséget is vállalna minden nemzeti kormány a
    „portékára ” és nem passzolná azt „felelősségvállalással”
    a polgáraira, hitükre vagy hiszékenységükre bizva.

  30. 35. Tibor bá’
    34 – L.S.:
    „Amit írtam, meg kell érteni. Egyszerű logika.”

    Addig amíg nem kötelezik a polgárokat az oltásra addig mindenkinek joga:
    kénye, kedve, esze szerint cselekednie.
    A probléma akkor merül fel, amikor az elfogadott törvény szerint mindenkit köteleznek erre.

  31. A felvilágosított módern emberek jobban félnek az oltástól, mint a vírustól!

    Ha nem lesz nyájimmunitás kb. 3-4 év múlva se, akkor totál kivéreznek a kórházak…a gazdaságról nem is beszélve.

  32. Ha nem játszották volna el a bizalmat és ha nem tartották volna hülyén a modern embert (tehát valóban felvilágosították volna oktatás címszóval), akkor most ez nem is lenne kérdés.
    Ráadásul ha nem adnának a kis óvodásnak a hozzá nem értő kezébe játékokat(pl. facebook), akkor még kevésbé csodálkozhatnának ezen.

    Így viszont nincs min! Sajnos!
    Rendszerszintű hiba. Hogy is mondják?
    Fejétől bűzlik a hal…….

  33. 38 – Balázs:
    Ha valaki felnőtt korára, a kormány felvilágosító munkája nélkül, nincs tisztában a vakcinák, oltások mechanizmusával, jelentőségével, az egy Borsodin felnevelkedett, oltári nagy bunkó.

    36 – L.S.:
    Nem ugyanarról beszélünk. De ez ne zavarjon. Nyomd tovább a szöveged.

  34. A Moderna és Pfizer oltásokra elvégezték a törvényileg előírt teszteket, és ennek alapján engedélyezték, törzskönyvezték őket a hatóságok. Pontosan ugyanúgy, mint minden gyógyszer, vakcina esetében.

    L.S. mégis mire gondolsz, amikor azt írod, hogy nem vállalnak felelősséget? Ez a felelősségvállalásnak pontosan az a szintje, amit a törvény előír. Amit talán indokolt is lett volna enyhíteni kicsit (ahogy az oroszok), hogy hamarabb elérhető legyen az oltás, de nem tették, végigvitték a harmadik fázisú teszteket is.

  35. Re:41
    Szerintem L.S. arra gondol, hogy ha bármilyen tartós egészség károsodást okoz az új vakcina, akkor a vakcina gyártója mossa kezeit, ami azért furcsa, mert nem ez a megszokott felelősség vállalási módja a kalsszikus oltásoknak.
    Többek közt ezért sem lehet törvényileg kötelezni az embereket a kötelező oltásra, mert a gyártó nem vállal érte garanciát, ergo sérti az emberek alkotmányos(Alaptörvényben lefektetett) jogait.

  36. 41. Ábel
    ” …és ennek alapján engedélyezték, ”

    Az engedélyezésük „ideiglenes” tisztelt Ábel.

    „L.S. mégis mire gondolsz, amikor azt írod, hogy nem vállalnak felelősséget?”

    A ” BIG PHARMA ” nem vállal semmilyen felelősséget kártéritésre az esetleges halálok, rokkantságok esetén.

  37. 42: Erről még nem hallottam, de logikus. Időgép nélkül nehéz fél éven belül letesztelni a hosszútávú hatásokat is. Magától értetődik, hogy hosszútávú hatásra nincs adat, tehát garanciát is nehéz rá vállalni.

  38. 44. Ábel

    1. Felőséget nem vállal a ” BIG FARMA ” és átpasszolja azt a nemzeti államok, kormányaira.
    2. Felelősséget nem vállalnak a nemzeti kormányok a
    “portékára ”, de azt átpasszolják “személyes felelősségvállalással” a polgáraikra, hitükre vagy hiszékenységükre bizakodva.

  39. 41. Ábel
    A Moderna és Pfizer oltásokra elvégezték a törvényileg előírt teszteket,..”

    A Pfizer-vakcinának jogellenes a forgalmazása, mivel megsértette az Európai Unió „géntechnológiával módosított mikroorganizmusokra” vonatkozó szabályozásait és irányelveit.
    Bár ez nem egy formális jogszabály, hanem egy elengedhetetlenül szükséges amely a KÖZEGÉSZSÉG védelmét szolgálja mégis ezt a jogszabályt megkerülték és megsértették.

    http://greeknation.blogspot.com/2021/01/blog-post_78.html

  40. 48 – L.S.:
    Görög szöveget hiába linkelsz be, nem tudom leellenőrizni. De ha a vakcina ellen agitálsz, törlöm.

  41. L- S-

    Nagyjából igazad van, jól látod a dolgokat, csak nagyon a lelkedre veszed.
    Ahogy a mai poszt írja: „Hazudunk éjjel, hazudunk nappal” és „hazudunk minden hullámhosszon”.
    Ez életszerű, így fogadd el. Nézz a lábad elé, és kerülgesd a gödröket.

  42. Az valamiért lemaradt, hogy a gyógyszergyáraknak pont olyan fontos az egészség, mint a fegyvergyáraknak a béke. Ez az igazság, de sokra megyünk vele ha valamiben hinni szeretnénk.

  43. 17: Python
    Egyfelöl igazad van, másfelöl lehet mindketten újra kell gondoljuk a KSH-sztorit. 😉

    Vegyük csak ezt az egy ábrát!
    #https://cdn.portfolio.hu/articles/images-md/h/e/t/heti-halalozas-423462.jpg

    A KSH-s többlethalálozás kvázi nagyon durván eltünt a 49-50.hétre. Lehet filózni, hogy bug vagy feature…. 😉

    Ezen időpontra érkezett olyan irányú infó, hogy javulnak a járványadatok Magyarországon, azaz kevesebb a napi új fertőzött illetve napi halott, aztán meg csökkenhet a koronavírusos intenzív ágy- illetve lélegeztető gép-igény (amilyen sorrend amúgy elvárható tényleges járvány-befékeződésnél). Mindezen impulzusok mind az operatív törzs felöl, mind a kesmával szembeni médiából is megfigyelhető volt. Egyébként alátámasztva egy konteós narratívát, hogy „Orbán tudhassa a középsulisokat iskolába küldeni jan.11-gyel”.

    Másfelöl a mai nap ott tartunk, hogy
    – a középsulik februárig nem nyitnak,
    – úgy terjed a világban a brit mutáció, hogy ember nem fogad arra, hogy Magyarországra még nem jutott el,
    – folyamatosak a hírek a világból hol miképpen szigorítanak,
    – folyamatosan dőlnek a rekordok Spanyolországtól USÁ-ig, de összvilág szinten is.
    – itthon is romlónak tűnnek már a járványadatok 3.000 napi fertőzött, 120-130 napi halott. És hozzá egy kis idegesítésnek éppen itt van a fentebbi KSH-s anomália is, neméppen közbizalomerősítésként: lásd még 70% oltottság melletti nyájimmunitást a 15% itthoni oltási hajlandósággal szembeállítva.

    Szóval ezt én két egymással szembemenő folyamatnak látom, miközben a friss KSH-s heti halálozási adatokat nem tudom mire vélni: az anomália túlságosan durva.
    Nem is tudom mi lenne a jobb:
    – ha a következő hetekben radikálisan felfelé indulna a lejelentett KSH-s heti halálozás a 49-50.hétre.
    – ha így marad minden, minimális utólagos korrekcióval esetleg.

  44. 51-52 Vaszil
    Azt azért felfogod, hogy amit itt művelsz, az a vakcinák elleni propaganda, azaz el lehet venni még az esélyét is annak, hogy a hatékony vakcinával megállíthassák a járványt?
    Kétségtelen, hogy nagy volt a nyomás a kutatókon, gyártókon, hogy az idővel versenyt futva minél hamarabb bedobhassák a terméket.
    De akkor te vajon milyen eszközhöz folyamodnál, mi a te elképzelésed, hogyan kell egy járványt kezelni, ami egyenlőre megállíthatatlannak tűnik?
    Én azért megvárnám a végleges ítélettel a tapasztalatokat, mikor a legintenzívebben oltó térségekben értékelhetővé válik a helyzet összehasonlítva azokkal, akik nem, vagy alig oltanak.
    És ha jönnek új mutációk, amikhez újabb vakcinát kell fejleszteni, és koktélokkal oltani, az pont olyan lesz, mint most a hagyományos influenzák elleni oltás, abban sem lenne semmi csoda.
    Egyet nem lehet, széttárni a kezünket, és várni, mikor kerül ránk a sor…
    És az is ki fog derülni, hogy a sok konkurens gyártó közül melyik találja meg a leghatékonyabb változatot, aki meg rosszul muzsikál, az ki fog pottyanni az aranykosárból…

  45. „Naponta már többször is előfordul. Harmincas, negyvenes. Semmi baja, annyira beteg, mint bárki, amikor a házirvosnál ül influenzaszezonban a váróban. Kicsit fájlalja a torkát, köhécsel, néha megfogja a mellkasát. Már tudjuk mi fog történni… Szörnyű! Ehhez nem lehet hozzászokni! Közülük páran órák alatt lesznek rosszabbul. Órák leforgása alatt rohamosan romlik az állapotuk. Felkerülnek a gépre, újraélesztik. Megtörténik egyszer, egy óra múlva ismét, s éjszaka még háromszor. Éjfélre halott. Bekerüla zsákba, onnan a mobil hűtőkonténerbe. Van, hogy a hozzátartozók csak később értesülnek, amikor már van hely a holttestet normálisan elhelyezni, kiadni. Nem beszélhetünk róla. Nem adhatunk interjút. Ha név szerint kiadnál, elveszteném az állásomat, legalább is ezzel fenyegetnek minduntalan. Kikészültem, de mennem kell, mert nem tehetem meg, hogy otthon maradjak, s még többen haljanak meg. Magamra gondolni egyszerűen nincs időm. Nem tudom mikor lesz ennek vége. A kormány nem tesz semmit, ami érdemben működhetne, az operatív törzs a politikusok megrendelésére dolgozik. Az emberek pedig nagyon buták. Igen, én is tudom, hogy sok oltásellenes tanulatlan, műveletlen, ostoba ember él köztünk, akik ráadásul még érzéketlen bunkók is. Ápolóhiány van, jöhetnének segíteni. Persze nem jönnek, mert gyávák. Csak addig jár a pofájuk, amíg biztonságban lehetnek. De nem kívánok rosszat nekik, adná az ég, hogy véget érjen ez a rémálom!”

    Egy természetesen fiktív beszámoló, egy természetesen nem létező rezidenstől. Egy nem létező országban, ahol nyilván nem az embereket terheli a felelősség a kialakult helyzetért és természetesen Orbán Viktornak csak kezet csókolni lehet.

    Ébresztő! Csörög az óra…

  46. Azt mondjátok meg nekem, mi értelme van a gimiseket tovább korlátozni a tanulásban, ha az általános iskolákban maszk nélkül szabadon flangálhatnak a kiskorúak, s hozzák-viszik a beteg szülőktől a vírusokat?
    Ez megint akkora baromság sztem., mint amikor a munkahelyen le lehetett venni biz. helyen és időben a maszkot. Annak a vírusnak tök mindegy, hogy mikor és hol ugrik át, a lényeg, hogy erre lehetőséget adjunk, ill. a védekezésnek a lényege az lenne, hogy erre semmilyen lehetőséget ne adjunk!

  47. 56 – Horváth Csongor:
    Ebben az országban minden területen pontosan azt történik, amit egyetlen egy, Orbán Viktor nevű ember kitalál, aki azt hiszi magáról,hogy mindenhez ért, ő omnipotens.

  48. 54: hubab
    „Azt azért felfogod, hogy amit itt művelsz, az a vakcinák elleni propaganda, azaz el lehet venni még az esélyét is annak, hogy a hatékony vakcinával megállíthassák a járványt?”

    Ha már rákérdeztél, én mérés-adatgyűjtéssel foglalkozom 25 éve. Úgy látom te nagyon nem értetted meg, hogy mit írtam a propagandáról? Hogy mennyire nem számít a vírus ellen? Az se világos hogy én mennyire szeretnék hinni egy vakcinában?!?

    Tudod én olyan „naív” fickó vagyok mint Tibor bá’ is: hiszem ha látom!

    Megírtam amikor kezdtek oltani, hogy 1-2 hónap most kritikus. Igen, mert hinni szeretnék a tőzsdén jegyzett cégekben is, mégha a bennfentesek el is adnak meg nem vállalnak felelősséget… De így kicsit nehéz. Ezért most az ADATOKAT várom a hatásosságról, nem a propagandát! Az ha nem oltatja magát a fele nép pont jó lesz kontrollcsoportnak.
    Mint tudjuk a fertőzők száma az oltástól sem csökken, ebből a szempontból irreleváns az oltás.

    Az kérded, mit lehetne jobban csinálni? Sok kontraszelektált generáció után? Már csak annyit: Megesszük amit főztünk – éppen ez történik. A puding próbája. Majd kiderül kinek-hogy bírja a „gyomra”, és a maradék tanul ebből – nem az elméletekből. De nagyon sok emészteni való gyűlt össze mára (a net-nek hála), ezt itt most nem részletezném.

    Gondolom, ez nem propaganda.

  49. 59 malleusorbis
    Végre egy biztató jel, hogy nemsokára lesz egy pontja a világnak, ami értékelhető mintát fog szolgáltatni a többieknek, így vagy úgy.
    Meglátjuk, lezuhan-e a fertőzések száma, az elhalálozások száma, mennyi megbetegedés lesz az oltottak között, lesz-e olyan mutáns változat, amelyik érzéketlen az oltásra, lesznek-e tömeges mellékhatások…
    Erre várok már jó ideje.

  50. 58: Vaszil:
    A netnek hála sosem barangolt még annyi ostoba ember a világban, mint ma.

    59-60.:
    Itt is tetten érhető, hogy lehet szidni a zsidókat, de a dolgok tényszerűségében azért megmutatkozik, hogy az ész hol van. Majd utána lehet a hátul kullogó hülyéknek újabb ideológiát gyártani, miért és hogyan igázzák le a világot…

    60: hubab:
    Kibic lennél a kártyapartiban? 🙂

  51. 61 Horváth Csongor
    Én már megtettem a tétemet, regisztráltam az oltásra, be is fogom adatni, ha itt lesz a lehetőség.
    De tisztában vagyok azzal, hogy ha csak az elszántak, és veszélyeztetettek fogják megkapni az oltást, az csak a halálesetek számát fogja letörni látványosan jó esetben, de a megbetegedések továbbra is tömegesek lesznek, mert marad sok fogékony ember.
    Amiben reménykedek, az az, hogy lesz olyan ország, régió, ami példájával fogja meggyőzni a többieket arról, hogy helyes az oltások útja, és nincs értelme elszabotálni ezt.
    De azért tudom, hogy egyenlőre ez csak remény, és nem teljes bizonyosság.
    De ez az én elhatározásomon ez már nem változtat…

  52. A koronavírusos betegeket ellátó orvosok és nővérek rendkívül sokszor számolnak be arról, hogy páciensük delíriumba esik, és hogy ez az állapot az időseket érinti a leginkább. Áprilisban egy strasbourgi kutatásban kimutatták, hogy a súlyos koronavírusos betegek 65 százaléka zavart állapotú, ami a delírium egyik jele. Novemberben az American College of Chest Physicians kutatócsoport nyilvánosságra hozta eredményeit a témában – írja a Nature című tudományos szaklap. Világszerte kétezer, intenzív osztályon kezelt koronavírus-fertőzött állapotát követték figyelemmel, és 55 százalékuk delíriumtól szenvedett. Ez a szám jóval magasabb az átlagosnál: általában a kritikus állapotban lévő betegek alig egyharmada szokott ilyen tüneteket produkálni. Mivel a delírium nagyon jellemző a koronavírusos betegeknél, szaktekintélyek azt javasolták, hogy vegyék fel ezt a tünetet is a diagnózis felállításához. Mások pedig azonnal további kutatásokat sürgettek.

    Delíriumba esnek koronavírusos betegek, és ez ijesztő jövőképet fest
    https://24.hu/tudomany/2021/01/09/koronavirus-jarvany-delirium-demencia/

  53. 65 Python
    Ha azt nézzük, hogy a regisztráció célja az, hogy a hatóságok meg tudják becsülni, hogy mekkora tételű oltóanyagot szerezzen be, akkor az még logikus, hogy a regisztráltak előnyben részesüljenek az oltások során.
    Azt viszont nem hiszem, hogy a többieket kizárnák az oltások elérhetőségéből, hiszen a kormánynak is céljának kell legyen a minél magasabb átoltottság. Én úgy gondolom, hogy ez a gyakorlatban úgy fog lezajlani, hogy a regisztráltak beoltása után az új jelentkezők igényét is ki fogják elégíteni, csak ott már nem mernek jelentős tételt vakra beszerezni, és ezért vontatottabb lesz a további oltás.
    Viszont érdekük, hogy az oltások minél szervezettebben, egy menetrend szerint lebonyolíthatók legyenek, ezért feltételezek egy kommunikációs nyomásgyakorlást, kicsit ráijeszteni az emberekre, hogy regisztráljanak minél többen.
    Mondjuk a regisztrálásban még nincs semmi kockázat, az nem jelent oltási kötelezettséget, bármikor vissza lehet lépni, ha valaki meggondolja magát…

  54. 66: Rosszul gondolod! Ez egy hivatalos levél, de eleve lekötöttünk már 8,5 millió ember beoltására elegendő vakcinamennyiséget, szóval nincs itt semmi féle igényfelmérés. PR van, OV nem meri kötelezővé tenni a COVID oltást, mert a rossz kommunikációjuknak köszönhetően kb. 1 év alatt 55% -ról, 30% alá esett az oltási hajlandóság, de 70% -os (Igaz Faucinak karácsony előtt volt már egy elszólása az USA -ban, hogy a 70% az elvárt minimum, és lehet, hogy 80-90% -os átoltottság kell majd, de bízik benne, hogy a 70% is elégséges lesz a nyájimmunitáshoz…) átoltottság elérésével kieszközölt nyájimmunitás eléréséhez ez édeskevés lesz! Szóval most jön a szigorítás, mert kb. 4 hét alatt lett 1 millió feliratkozó a vakcinalizációra, ami valljuk be, majdnem a béka segge környéki kategória. Kötelezővé továbbra sem meri tenni, OV, így most jön a hatósági szigor, ami az én pszichológiai ismereteim alapján pontosan ellentétes hatást fog elérni, mint amire számítanak. Lesz még 20% alatt is az oltási hajlandóság…, szóval ezt előbb v. utóbb kötelezővé kell tenni, csak hát ahhoz felelősen kellene kormányozni, nem pedig a folyamatos közvéleménykutatások alapján PR alapon dönteni vagy nem dönteni…, és transzparensen, felépített terv alapján kellene kommunikálni, hogy az emberek bizalmát elnyerjék. Mint látjuk a nagy erőből nyomják a párt PR -t szintű járványügyi kommunikációnak a kvázi totális társadalmi bizalmatlanság lett az eredménye!

  55. Miért nem hisznek egyesek a koronavírus-járványban? És akik elfogadják a létezését, miért tagadják a vakcinák hatásosságát vagy a maszkviselés és a távolságtartás hasznosságát? Mindennek semmi köze az intelligenciához vagy a tájékozottsághoz: a jelenségnek elsősorban pszichológiai és társadalmi okai vannak.

    A koronavírus-tagadás pszichológiája
    https://qubit.hu/2021/01/08/a-koronavirus-tagadas-pszichologiaja

  56. 67 Python
    Ha ez így van, ahogy feltételezed, akkor rossz a stratégiájuk ezzel az oltási lehetőségről lemaradás meglebegtetésével, nem tudnak a lakosság fejével gondolkodni.
    Ennél már az is eredményesebb lenne, hogy hagyják a dolgot a saját útján fejlődni, és megvárni, míg a szkeptikusok megtérnek maguktól, látva az oltások pozitív hatását, és nyitva hagyni az oltások lehetőségét regisztráció nélkül is.
    Persze erre csak akkor van esély, ha az eredmény látványosan érzékelhető lesz, tehát beválik a vakcina.
    Ahogy én a környezetemben érzékelem, az idős, veszélyeztetettek között elég jó az oltási hajlandóság, ez meg már önmagában látványos eredményt hozhat a halálozások csökkenésében, aminek viszont nagy lélektani hatása lehet…
    Igaz, ez többlet halottakkal, és későbbi normalizálódáshoz vezet, újabb lemaradáshoz a gazdasági versenyben is.
    Habár a franciákon vagyok meglepődve, mennyivel rosszabb ott még nálunk is a helyzet az oltások területén…

  57. 66, hubab
    „hiszen a kormánynak is céljának kell legyen a minél magasabb átoltottság”

    Vagy az, hogy az egészségügyi vészhelyzetet hosszabbíthassa egészen a jövő évi választásokig – vagy, hogy erre hivatkozva egyáltalán ne legyen /személyes részvétellel/ választás.
    És közben mossa kezeit, mert mit tehetne, ha az emberek nem akarják oltatni magukat…
    Ne becsüljük le OV-t, márt rég kisakkozta, hogy neki mi lenne a legjobb.

  58. Observer
    2021-01-09 – 19:17

    „Ne becsüljük le OV-t, márt rég kisakkozta, hogy neki mi lenne a legjobb.”
    Hi. Nagyon jó!
    Mások is, máshol is gondolkodnak hasonlóan:
    https://www.rt.com/op-ed/511908-boris-johnson-uk-endless-lockdown/
    „Britain is in national lockdown again, but this time with an important difference. Prime Minister Boris Johnson hasn’t given a definite date when restrictions will finally be lifted, which should give everybody cause for concern.”

    Ott is beindultak az összeesküvés elméletek, pedig ha ide olvasnának…
    http://www.antalffy-tibor.hu/2983-a-sved-noket-tomegesen-eroszakoljak-a-bevandorlok#comment-242310
    „Hanlon borotvája: “Never attribute to malice that which is adequately explained by stupidity.” fordítás: Sose gondolj rosszindulatra, ha a hülyeség megfelelő magyarázatot ad.”

    Mondtam,,,nem tudják mibe nyúltak bele, így nem tudják mit csinálnak, mit csinálhatnának.

  59. 68. Python
    „Miért nem hisznek egyesek a koronavírus-járványban? És akik elfogadják a létezését, miért tagadják a vakcinák hatásosságát vagy a maszkviselés és a távolságtartás hasznosságát?”

    FDA VIZSGÁLJA A PFIZER COVID VAKCINÁT, MIUTÁN TÖBB EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ KÓRHÁZBA KERÜLT

    https://orvosokatisztanlatasert.hu/fda-vizsgalja-a-pfizer-covid-vakcinat-miutan-tobb-egeszsegugyi-dolgozo-korhazba-kerult/?fbclid=IwAR0MPvQ4rztmvSBBwLvOlAtiEoPFXoMVKm8-DiejPbJQK7sbHP2H3VP4raE

  60. 72. L.S.

    Na, tudod az a baj, hogy az átlag internet-fogyasztó nemhogy sikítva nem menekül az ilyen web oldalakról, de – horribile dictu – még hisz is nekik. Siralmas.

  61. 73. Progresszor
    „Haladó”
    Gondolom a Globalizáció az ábrándod a jövőnkkel kapcsolatban.
    Szinte minden média az eurónews-al az élen ezt támogatja még az „új honfoglalókat” is fájlalja amint a táborhelyüket saját maguk szokásuk szerint fölgyújtják.

    Természetesen az nem zavar Téged, hogy Orvosok, gyógyszerészek, egészségügyben dolgozók önfeláldozással küzdenek a ” BIG PHRMA ” ellen.
    Én kétszer is meggondolnám magam mielőtt valakit lehurrognék.
    Gondolom egyáltalán nem vetted magadnak a fáradságot, hogy a felmutatott tényeket megnézéd.

    Az ilyen fajta hozzáállás Téged is minősit.

    Tőlem is egy kis olvasnivót:

    Megvesztegetett tudósok tagjai az úgynevezett „független” vezető tanácsadói panelben,…

    Informed Consent Action Network – ICAN

    https://www.icandecide.org/wp-content/uploads/2020/10/Conflicted-Members-on-DSMBs-for-COVID-19-Vaccines-Final.pdf

  62. 68. Python
    „Miért nem hisznek egyesek a koronavírus-járványban? És akik elfogadják a létezését, miért tagadják a vakcinák hatásosságát vagy a maszkviselés és a távolságtartás hasznosságát?”

    N. Rubini: „2021 végétől „veszélyes viselkedést” mutatnak azok, akik a Pfizer oltást kapták”!
    Nouriel Roubini ezután arra figyelmeztet, hogy „csak a káosz kezdetét éljük meg”.

    „A COVID-19 oltások akkor sem javítják a gazdasági helyzetet, ha a világ valamennyi állampolgárának beadják őket” – mondta, mivel nemcsak hatékonyságuk fiktív (az általam megkérdezett tudósok szerint szerencsések leszünk, ha a COVID-19 oltóanyagok első generációja még mindig 50% -os hatékonysággal rendelkeznek ) de 2021 végén fennáll a veszély, a COVID-19 esetek felszáguldanak ismét „oltottként” (ami még mindig fertőző lehet, és nem igazán immunizált) elkezdenek „veszélyes viselkedést” mutatni „!
    És Nouriel Roubini felveti a kérdést A. Bourla lépése kapcsán – aki szintén zsidó és Thessaloniki-i származásu:
    „Igaz, hogy a Pfizer oltóanyag annyira hatékony, hogy mint vezérigazgató eladta az összes részvényeit amellyel rendelkezésre állt?”

    Ν.Ρουμπινί: «Από το τέλος του 2021 όσοι έκαναν το εμβόλιο της Pfizer θα αρχίσουν να έχουν επικίνδυνες συμπεριφορές»!

  63. Sajnos az interneten minden van. Óvatosnak kell lenni a közlemény elfogadásánál. Akinek ehhez nincs tudása, vagy képessége, az jobban teszi, ha csak általa ismert forrásokat fogadja el. SEMMI MÁST.

  64. L. S.
    2021-01-09 – 21:51

    „Én kétszer is meggondolnám magam mielőtt valakit lehurrognék.”

    Progresszor csak annyit „hibázott”, hogy az állítását nem indokolta meg.
    orvosokatisztanlatasert-hu, ez alacsony színvonalú oldal, Én kihagynám.
    Egy ilyen „orvos”-tól https://orvosokatisztanlatasert.hu/5g-es-a-sars-cov-2/ nem sokat lehet tanulni.
    Finom voltam. Mások elküldték:
    https://index.hu/belfold/2020/10/20/menesztettek_a_gyongyosi_korhazbol_a_koronavirus-szkeptikus/

  65. A Pfizer csak az infrastruktúrát adja, legyártja, a vakcina egy magyar nő, Karikó Katalin találmánya és fejlesztése, és én teljességgel megértek mindenkit, aki ezt fájlalja és irigyli. Ha valaki nem érti, hogy működik, ne fejtsen ki negatív véleményt, mert csak butaságát fitogtatja… Savanyú a szőlő… Ezzel a technikával igen közel a rák hatékony gyógymódja is. Tudom, hogy fáj a görögnek, hogy ujfent nem ők kapják a Nobel díjat, de mi a joghurtért is hálásak vagyunk ugyanúgy, mint a szlovákoknak a brindzáért… és felhívom a figyelmet, hogy van orosz, kínai, egyéb oltás is, és azt sem kell elfelejteni, hogy oltatni sem kötelező magunkat.

  66. VILÁGORVOSOK SZÖVETSÉGE
    Az orvosok, ápolók, egészségügyi szakemberek és személyzet független non-profit szövetsége a világ minden tájáról, akik a Covid-19 válaszfejezet nyomán egyesültek, hogy megosszák egymással tapasztalataikat az összes lezárás és a kapcsolódó káros intézkedések megszüntetése és az újjáépítés érdekében. a pszichológiai és fizikai jólét egyetemes egészségi állapota az egész emberiség számára.

    Összefoglaló

    A Covid kevésbé bizonyult halálosnak, mint az előző influenzaszezonok – 2017 decemberétől 2018 márciusáig 50 100 influenzás haláleset volt Angliában és Walesben. 1969-ben 80 000 influenzás haláleset volt. A mai napig kb. 42 000 coviddal kapcsolatos haláleset van az Egyesült Királyságban.

    Sosem zártuk le a társadalmat egy légúti vírus miatt.

    A bezárás alapja Neil Ferguson professzor matematikai modellje volt. Modellezését, amely félmillió halálesetet jósolt az Egyesült Királyságban, határozottan elítélték, hogy nem alkalmas célra. Becsült halálozási adatai 10 vagy 12-szeresére egyértelműen tévesek voltak. (1)

    Ferguson professzor modellezését még nem is vizsgálták át, mielőtt több nemzet cselekedett volna. Az olyan jeles epidemiológusokat, mint Gupta professzor, az Oxfordi Egyetem figyelmen kívül hagyta, becslésük szerint a halálozások száma jóval alacsonyabb lenne az Egyesült Királyságban.

    Ferguson professzornak régóta vannak tapasztalatai a bánatos modellezésről, teljesen tévedett a sars, a mers, a bolond tehén betegség (CJD) és a sertésinfluenza kapcsán. Miért hallgatta meg újra a világ? (2)

    Azok az országok, amelyek nem zárták le Svédországot, Japánt, Tajvant, Dél-Koreát és Fehéroroszországot, a lakosság halálozásának százalékos arányát tekintve mind nálunk lényegesen jobban teljesítettek. Állomány immunitásuk és ép gazdaságuk is van.

    A lezárás nem mentett életeket, és ezt a Lancet publikálta. „. Elemzésünkben a teljes lezárás és a széles körben elterjedt COVID-19 tesztelés nem társult a kritikus esetek számának csökkenéséhez vagy az általános halálozáshoz.” (3)

    A halálozások túlnyomó többsége idős és nagyon idős embereknél történt

    A halálozások túlnyomó többsége olyan embereknél fordult elő, akik korábban már súlyos egészségügyi problémákkal küzdtek, mint például rák, szív- és érrendszeri betegségek, Alzheimer-kór, cukorbetegség stb.

    Covid gyakorlatilag nulla kockázatot jelent a 45 év alatti korosztály számára, akiknek nagyobb esélyük van arra, hogy villámcsapás érje őket, mint meghalni a kovától.

    A Covid nagyon kicsi kockázatot jelent az egészséges, 60 év alatti fiatalok számára, akiknek nagyobb az esélyük a véletlen megfulladásra, mint a covid halálára.

    Az egész nemzetet lényegében házi őrizetbe vették. Sosem izoláltuk még az egészségeseket.

    A betegek és az immunhiányosok elszigetelésének van értelme. Az egészséges izolálása akadályozta az állomány immunitásának kialakulását, és nincs értelme.

    A perspektíva szempontjából 2015-ben 115 000 dohányzással összefüggő haláleset volt az Egyesült Királyságban, szemben a kovid 42 000 halálával.

    Évente körülbelül 600 000 halálesetet szenvedünk az Egyesült Királyságban, nagyjából napi 1600 halálesetet.

    https://worlddoctorsalliance.com/

  67. L.S. Vagy tanulj meg fordítani, vagy tanulj meg rendesen magyarul, mert amit összehordasz, annak egyik szava üti a másikat és nagyrészt érthetetlen zagyvaság.

    „60 év alatti fiatalok” … wazze.

  68. 81 – Infos:
    Kritikád hatalmas túlzás. L.S. magyar tudásával semmi baj, és ékezetes billentyűzete van, ami több hozzászólónak sincs. Amit kifogásolni lehet nála az a vírus tagadás.

  69. L. S.
    Grupta professzor Oxford, idézet a nyilatkozatából.
    „Szerencsére egyre jobban megértjük a vírust. Tudjuk, hogy a COVID-19 okozta halálozási ráta több mint ezerszer nagyobb az idősekben és a kóros betegségekkel küzdő emberek számára, mint a fiatalokban.”
    „Az otthon élő nyugdíjasoknak élelmiszert és egyéb alapvető cikkeket kell házhoz szállítani.”
    „kiemelten fontos, hogy aki betegnek érzi magát, maradjon otthon.”
    L.S., ezekkel a tanácsokkal több probléma is van.
    A három legfőbb, a gazdaság, a politika és az emberek nem így működnek.
    Egyet a kiváló (hm) tanácsok közül.
    „Aki betegnek érzi magát, maradjon otthon.” A fáradság, étvágytalanság, ízlelésvesztés már elég indok? Azt tudjuk tőled is, hogy a tesztek „semmit” nem érnek. Az orvoshoz csak el kéne menni, hogy megvizsgálja azt aki betegnek érzi magát! Vagy, hogy gondolta a professzor. Maradjanak otthon orvosi vizsgálat nélkül? Aki úgy érzi?Egyszerűen ne menjen dolgozni? Vagy mégis támaszkodjanak a hamis eredményt mutató tesztekre? Magyarországon például nem bértámogatás van, hanem vállalkozás támogatási rendszert alakítottak ki, azt is erősen korlátosan. A munkavállaló letagadja, hogy beteg, mert kell a fizetés vagy fél, hogy kirúgják.
    Száz szónak is egy a vége. Csak olyan tanáccsal lehet mit kezdeni, ami a valós életben betartható.
    Ezek a tanácsok nem betarthatóak, ezért dől a tanácsolt protokoll.
    De ha dől, akkor mást kell csinálni.

  70. 81. infos
    ” L.S. Vagy tanulj meg fordítani, vagy tanulj meg rendesen magyarul, …”

    „Εδώ ο κόσμος καίγεται και το μουνί χτενίζεται.”

    „A világ lángba borult és ők a puncijukat fésülgetik.”

    „Όταν καίγεται το σπίτι του γείτονα, περίμενε η φωτιά να έρθει και στο δικό σου”

    „Amikor a szomszéd háza lángba borul rővidesen a tiedre is sor kerül.”

  71. 83. Károly
    „Száz szónak is egy a vége. Csak olyan tanáccsal lehet mit kezdeni, ami a valós életben betartható.
    Ezek a tanácsok nem betarthatóak, ezért dől a tanácsolt protokoll.
    De ha dől, akkor mást kell csinálni.”

    1. Svédország – 26. helyen
    2. Fehéroroszország – 93. helyen
    3. Finnország – 101. helyen
    4. Izland – 108. helyen
    5. Norvégia – 109. helyen
    6. Uruguay – 128. helyen
    7. Japán – 138.helyen
    8. Dél-Korea – 154. helyen
    9. Kína – 186.helyen
    10. Taiwan – 193. helyen
    Természetesen minden olyan országnak, amely nem hajtott végre zárlatot, megvannak a maga sajátosságai, amelyek segítették.
    Például:
    * Fehéroroszország az egészségügyi rendszerére támaszkodott, amely 1000 emberre 11 kórházi ágyat biztosít, amely százalékos arányban meghaladja Németországot amely csak 8 ággyal és Nagy-Britanniát amely 2,5 ággyal rendelkezik.
    * A kelet-ázsiai országokban figyelemre méltó a maszk használatra és magas fegyelemre kiképzett lakossága.
    * Norvégia és Finnország képes volt felkutatni a legtöbb megerősített eset eredetét, Németországban viszont, amelyet úgy tartanak, hogy a pandémiát jobban kezelte, mint más országokban, a fertőzések 75% -ának forrása nem azonosítható.
    Tehát:
    Ennek a 10 országnak sokkal hatékonyabban sikerült megvédenie lakosságát (Svédország kivételével), mint a komoly nyugati országokban, amelyek kemény (lockdowns) lezárásokba kerültek.
    Ugyanakkor, megmentették a gazdaságukat, biztosítva az új generációik jövőjét.
    Különösen figyelemre méltó Japán teljesítménye:
    (138. hely), abbol a szempontbol, hogy az idős emberek aránya a legnagyobb náluk az egész világhoz viszonyitva.
    Hasonlítsuk össze Olaszországgal, amely annak ellenére, hogy Japán után a második az öregedési arányban, az 5. helyen áll a halálozásban.
    Még a szinte semmit sem tevő Svédország esetében is az a furcsa, hogy a halandóság nem az első, hanem a 26. helyén áll.
    Vagyis alacsonyabb a halálozása, mint Belgiumban, Olaszországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Franciaországban, a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Svájcban és számos balkáni országban.
    A cikk következtetése:
    A kollektív és elhúzódó lezárásokat elkerülhette volna a legtöbb uniós ország és Görögország is, ha két dolgot tettek volna időben:
    *Tömeges tesztvizsgálatok és az esetek követését, amikor az esetek még mindig alacsony szórásúak voltak.
    * Azonnali elszigeteltséget azoktól az országoktól, ahol az covidesetek fokozódtak.

    Πως τα πήγαν 10 χώρες που δεν επέβαλαν συνολικό lockdown – slpress.gr
    Παπαδόπουλος Κωνσταντίνος 2020. dec. 29.

  72. 79. Infos
    „… Tudom, hogy fáj a görögnek, hogy ujfent nem ők kapják a Nobel díjat,..”

    Kedves „Infos” nagyra értékeled ezt a Nobel dijat.
    Egy kalap sz@rt sem ér az amikor olyan alakok mint Obama Nobel békedijas.

    Barack Obama távozó amerikai elnököt beiktatásakor a diplomácia világa nagyrészt reményekkel és megelőlegezett bizalommal fogadta. Nyolc év múltán viszont kiderült, hogy a túlzottan megengedő külpolitikai irányvonal óriási támadási felületet hagyhat egy magát világhatalomnak tartó ország esetében.

    Utólag bebizonyosodott, hogy a keménykezű, következetes külpolitikai döntések néha humánusabb eredményt érhetnek el, mint az óvatos, felemás kompromisszumok. Barack Obama nyolc évig tartó elnöksége alatt ugyan számos szövetséget kötött, de az amerikai hadsereg légicsapásai lehetséges, hogy tovább élnek majd az emberek emlékezetében, mint a baráti, diplomáciai gesztusok.
    Egy évvel megválasztása után és beiktatásának évében, 2009-ben Obamát Nobel-békedíjjal tüntették ki. Az indoklás szerint az elismerést a nemzetközi diplomácia és a népek közötti együttműködés terén kifejtett rendkívüli erőfeszítéseiért kapta. Obama akkor azt mondta, hogy meglepte a döntés. A világ sok elemző szerint nyolc év múltán azt mondhatja – amit néhányan már akkor is mondtak –, hogy korai volt a díj.

    Egyszerre négy háború
    Az Egyesült Államok soha annyi háborúban egyidejűleg nem vett részt, mint Obama elnöksége alatt. Amikor Barack Obama elnök lett, az ország komoly háborúkat vívott Afganisztánban és Irakban. Azt ígérte, mindkettőnek véget vet: az egyiket megnyeri, a másikat befejezi – a közelmúlt történelme viszont teljesen mást mutat.
    Az Afganisztánban folyó háború immár az amerikai történelem leghosszabb ideje tartó konfliktusa, s az Egyesült Államok aktívan részt vesz katonai hadműveletekben egy sor másik országban is.
    Líbiában a Moammer Kadhafi diktátor megbuktatásához vezető, 2011-es amerikai intervenció óta káosz uralkodik, az arab ország a terroristacsoportok egyik fészke lett. Szíria pedig egyes kommentátorok szerint állóháborúvá változott Washington számára, főleg amióta Damaszkusz mögé állt az a Moszkva, amellyel – a Krím bekebelezése miatt – Washington összerúgta a port.

    Jement évek óta bombázzák, a lakosság éhínséggel küszködik, az arab ország az összeomlás szélén áll, s bár a háborút Szaúd-Arábia vívja, a háttérben Amerika pénzzel és fegyverrel segíti az ellenálló feleket, ezzel – sokak szerint – meghosszabbítja az országot sújtó humanitárius katasztrófát.
    Bár 2011-ben végzett a rettegett terroristavezérrel, Oszama bin Ladennel, Obama nem tudott hatékony megoldást kínálni az Iszlám Állam visszaszorítására. Ázsiát ugyan politikájának prioritásává emelte, de mégsem jutott egyről a kettőre a térséggel kötendő kereskedelmi megállapodással, az zátonyra is futott.”

    Az usa most polgárháború szélén áll.
    Obama Nobel békedijas usa volt elnöke pedig most hol nyaral?

  73. Köszönöm, hogy helyettem is megfogalmaztad, miért bizarr dolog a békedíjat a tudományos Nobel díjhoz hasonlítani.

    A kovid-válság a politika, az „idiocracy” következménye.

  74. 82: Tiborbá:
    És az a sok bugyuta link, amelyek alapján tájékozódik és valóságnak gondolja a nem létező dolgokat! Rengeteget rombol vele, többek között a blogod színvonalán is. A vírustagadó álláspont ma már (véleményem szerint is nagyon helyesen) büntetőjogi kategória. Emiatt meg kell fontolnod, mit és milyen formában engedsz megjelenni tőle!

    Ettől függetlenül jó, hogy közszemlére téve látszik a tevékenysége és annak alapjai, mert akibe egy csepp józanság és intelligencia is szorult, az még inkább tudni fogja, hogy hová tegye a dolgokat, ha helyes világlátást szeretne.

    L.S. tevékenységére jellemző az is, hogy más f…val veri a csalánt, mert míg odahaza csak kummog a valós görög problémákon, nekünk szívesen elintézné, hogy OV. örökre a nyakunkon maradjon, mint „nemzeti erő”. Érthető, hiszen fogalma sincs arról, mit jelent ez a valóságban az itt élő emberek egyre nagyobb többségének számára…

    Megjegyzem, hogy következetlen vagy, mert egyszer „tele van a tököd” és kitiltod, másszor pedig -anélkül, hogy változtatna rossz szokásain- engeded tovább tevékenykedni, amikor a napnál is világosabb, hogy egyfajta prédikátor és ennek megfelelően tevékenykedik, amíg hagyják/hagyod.

    Kedves L.S.!:
    Sajnos tényleg van olyan helyzet, amikor a viszonylagos békét csak egy háború megvívásával lehet elhozni. Nem örömteli pillanat, de ez van! Olyan, mint amikor a veszekedő gyerekek közül mindkettőt megbünteted, hogy értsenek a szóból, különben agyonvernék egymást, s egyikük végleg elpusztulna.
    Ezzel nem Obama vélt érdemeit kívánom igazolni, vagy Trump igen csekély számú, de valóban ésszerű és jó döntését kicsinyíteni, mindössze más megvilágításba helyezném a dolgok értelmezését.

  75. L.S.:
    A pécsi vagy debreceni víruskutatóknak egy picit más a véleményük az oltásról…

    Kemenesi Gábor kutatóra érdemes rákeresned.

    Belegondoltál már abba, hogy a bomlasztó, dezinformatív tevékenységeddel mit okozol?

    Arrafelé Görögországban is csak volna bőven sepregetnivaló azt hiszem…a menekülteken vajon van maszk például? Vagy a menekülteket miféle hajók szedegetik össze? Vagy az államadósságról, a görög életszínvonalról, fegyverkezésről meg ilyenekről … megtisztelhetnéd ezt a blogot színvonalas elemzéseiddel vagy vendégposztjaiddal.

  76. János
    2021-01-10 – 12:00

    „A pécsi vagy debreceni víruskutatóknak egy picit más a véleményük az oltásról…”
    De itt, ezen a blogon nem mondják el, így hagyjuk, legalább is addig amíg ide nem írnak.
    Persze beidézheted a véleményed alátámasztására.

    „Arrafelé Görögországban is csak volna bőven sepregetnivaló azt hiszem…”
    Gyors egymásutánban Te vagy a második aki elküldené.
    Én hagynám ezt a gazdára, tudom a helyem, egyébként pedig hasznosnak tartom Őt.
    A „mellényúlásai” ellenére sok okosat olvastam tőle.

  77. Csongor & János!
    L.S. hülyeségeket hirdet, de ez ma már itt a honlapon nem jelent veszélyt, mert mindenki tisztában van a valósággal. Azért hagyom garázdálkodni, mert bizonyos értelemben információval bír a szövege. Tudnunk kell, hogy a hülyék miket találnak ki.

  78. Tibor bá’
    2021-01-10 – 12:21

    „L.S. hülyeségeket hirdet…”
    Ez nem fair! Hibázik, de azért mond hasznosat.

    Egy (a sok közül) ilyen:http://www.antalffy-tibor.hu/3379-statisztika#comment-270804
    „Messze a kutyáitol!!!”

    Vagyis aggódott érted, mert a kutyák is elkaphatják ezt a betegséget.
    https://magyarnemzet.hu/mozaik/nemcsak-az-emberre-veszelyes-a-sars-cov-2-koronavirus-8960183/
    Ezt mások is, más webhelyek is említik, frissebbek is.

    Nem csak „hülyeséget” mond!

  79. Én úgy vagyok vele, hogy ha egy infomáció-halmaznak egy eleme hibás, vagy hamis, akkor az egész kuka.
    A pfizer vakcináját nem injekciós tűben szállítják, hanem ampullákban, mélyhűtve, közvetlen a felhasználás előtt csinálnak egy ampullából 5-6 oltást.

  80. 85 L.S.
    Szerinted vajon mi lehet az oka annak, hogy Izrael jár élen a lakosság oltási hajlandóságában, átoltottságában, és a politikusaik példát mutatnak a lakosság felé?
    Biztos öngyilkos hajlamaik vannak…
    Néha az elméleteid egymással is összeütközésbe kerülnek, és összegabalyodnak.
    Egyébként meg ha kiderül, hogy a vakcináknak egyes esetekben káros mellékhatásaik is vannak, miközben a többséget megvédik, akkor rohamtempóban fel kell tárni az érzékenyek kiszűrését, és megfelelő kezelési módszereit.
    Egyébként most is van protokollja az oltások előtt és után, ezt kell a tapasztalatok alapján finomítani.
    Viszont sokkal több a betegségből fakadó elhalálozás, mint mellékhatásból.
    Ezek szerint te feláldoznád a többséget a néhány kivétel megmentése kedvéért.

  81. 94: mindenf:
    Hát többször megnéztem és nem trükkfelvételek! Egy szakértő szerint is eredeti képkockák!
    Totálisan beszartam. Alig várom hogy egy nanochip végett, ami nem férhet át a tű fokán, ez a böszme nagy injekciós tű, feltűnés nélkül eltűnjön a testemben. A magyar orvosok nyilván olyan buták és figyelmetlenek, hogy ezt az „apróságot” észre sem vették, miközben a társadalom minden rétege és szegmense kőkeményen megosztott a témában és hozzáállásában.

    Ami a leendő USA elnököt (?) illeti, nincs más magyarázat, hüllővérű, és itt kapta meg azt a csodszert, ami emberszerű formában tarthatja addig, amíg el nem jön az ideje. De hála a videó készítőjének, lelepleződött! Szerencsésnek érzem magam, hogy ezt láthattam, köszönöm!

    Ugye, azért azt átgondoltad, hogy amikor Szkeptikus Jóska testében valóban eltűnne az injekciós tű, miként haraptatná ki onnan a beavatkozást végző dokival, s ha ilyen történne, hány ember menne kövekkel és kapákkal villámlátogatásra a parlamentbe, ill. egyéb fontos közintézményekbe (bárhol a világ demokratikus felében). Ennyire nem szabad hülyének lenni, és ennyire nem szabad hülyének nézni az elitet sem…
    ————————————–
    Ha nem érteném az ostoba elme működését, számomra leginkább az lenne felfoghatatlan, hogy aki ekkora éleslátásra képes, az hogyan tudja évtizedekig cumizni pl. az orbáni anyatejet?

  82. 97 Horváth Csongor
    Ilyenkor reménytelennek érzek minden erőfeszítést…
    Van olyan, aki ezeket a képsorokat egy pillanatra is komolyan veszi, és elhiszi, hogy ez így működhet?
    És igen, igen… 🙁

  83. Hiányolom, hogy mostanában balint-nak nyoma sincs, pedig érdekes lenne egy helyszíni beszámoló az izraeli helyzetről.
    Remélem nem a betegség kapta el…

  84. 99: hubab:
    Múltkor írta Tiborbá, hogy Bálint olvas, de technikai problémái vannak, így nem szól hozzá. A beszámoló első kézből valóban jó lenne…

    Visszatérve a másikra, nem gondolkodik, mert, ha csepp fizikai alapismerete is volna, tudná, hogy a merev tű, ha behatolt, nem tud a rugalmas érhálózatban csak úgy tovahajlani és eltűnni. Ha pedig eleve ilyen rugalmas, akkor nem tudna a bőrön áthatolni. Az a technika pedig, ami a két állapot közti változtatást megoldaná, ma még nem létezik. Ha létezne is, biztosan nem erre használnák.
    A sok majmot, aki mindig lusta volt tanulni és képtelen volt odafigyelni, a médiával (akár egy egyszerű tv képernyővel) szó szerint irányítani lehet, s most fel akarják fedezni az internet segítségével a spanyol viaszt. De olyan szórakoztató is ez egyben! 🙂

  85. 9O. János
    „Arrafelé Görögországban is csak volna bőven sepregetnivaló azt hiszem…”

    Sajnos az Ottomán iga alóli felszabadulásonktól kezdve csupán egy nemzeti kórmányzónk volt: Kapodisztriasz.
    Amint a titkos társaságok tagjait törvénnyel akarta kizárni az állami apparátustól meg lett gyilkolva.
    Hasonló módon végezték ell Kenedyt is egy rádióbeszéde után:
    * J.F.Kennedy rádióbeszéde, mely az életébe került…

    https://www.youtube.com/watch?v=DW-AWh-d3r0&feature=share&fbclid=IwAR0wCFsPQTa1SxfDAbL27RyYRjajRJ74XOP9T98_L9raeWTMlbupS8x3USY

    Érdemes elolvasni az alig képerces beszédét és a videó alatti idézeteket.

    Görögország létezésének első napjaitól kezdve az „angol” bankárcsaládok és bérenc kormányainak a felügyelete és vezetése alatt van, nekik köszönhetjük az örök fogságunkat.

    Tiszelt János

    A GLOBÁLIZÁCIÓ szerinted kiket hoz világhatalomra?
    Szerinted a világkormánynak hol lesz a fővárosa?
    Mit gondolsz kit szeretnének a világ trónjára ültetni?

  86. 101: L.S.:
    Ezekben igazad van, de olyan dolgokat vizionálsz, amelyek már sajnos a jelenünk valóságának részei (globalizáció, globális vállalatok nagyhatalma, WTC).
    Ami a trónt illeti, az nekik addig jó, amíg nincs megjelölt személy, s sztem. ez a jövőben is így fog maradni!
    A világkormány és a világtrón csak akkor valósulhat meg, ha minimum az USA/Izrael – Kína – Oroszország és India (formálisan kiegészülve Európával) megegyeznek. Ez igen valószínűtlen. Pedig ennek lenne pozitív hozadéka is, például meg lehetne állítani az arab világ újabb erőszakhullámát, ami Görögországot -tudtommal- igencsak nagy erővel, a közvetlen szomszédságból veszélyezteti.

  87. 94. mindenf

    Nagyon durva, ahogy itt egyesek mindenkinél okosabbnak hiszik magukat, de közben meg látszik a tájékozódás hiánya…

    Ha megfigyeled egy világméretű psyop zajlik. Ennek lehetnek része ezek a videók is, mint ahogy Tifanny Dover esete. Egy adott intelligencia szint felett az emberek gondolkodnak, viszont ha folyamatosan egymásnak elllentmondó információkkal bombázuk őket, akkor az egy pszichés belső feszültséget fog eredményezni. A feszültséget meg egy idő után az agy le akarja vezetni, különben szellemi sérüléshez fog vezetni.

    Sajnos vannak olyan esetek és emberek, akiknek jól jönne, ha sokan egyszerre szeretnének feszültséget levezetni, amiből kiváló casus belli-t lehet faragni.

    Lásd még BLM tüntetők és Trump támogatók szembeállítása is. Vagy a tömeges közösségi média manipuláció.

    Az események értelmezéséhez ne csak európai fejjel gondolkozz!

  88. 103: Anonim
    „Nagyon durva, ahogy itt egyesek mindenkinél okosabbnak hiszik magukat, de közben meg látszik a tájékozódás hiánya…”

    No ezért érdemes idejárni! Itt online megfigyelhető egy Stanford kísérlet hatása a teljes populációban. A pszichés terhelést biztosítja a bezárság, a félelem konstans fenntartása (újabb és újabb mutációkkal).
    Látható, ahogy időben haladva az egyik fele egyre durvábban akarja a másik felét negligálni, ha kell likvidálná.
    Közben odafent új szereposztás és műsorterv készülhet.

    Pár oltás után lesz már csak vége ennek, akkor lesz érdekes az ébredés. Arra érdemes spejzolni, hogy nekünk is jusson benne szerep…

  89. 103, 104:
    Mindenképpen érezhető, sőt elkerülhetetlen, hogy nagyot változzon a világ.
    Ha nem kétes szereplők akarnák megint levezényelni, még lehetőségként is felfoghatnánk…
    Az is nyilvánvaló, hogy a covid vész ürügyként szolgál ehhez.

    De, hogy ilyen fecskendőkkel oltanának, ami belövi a tűt a vérérbe, menjetek már a …!
    Ébresztőnek ez azért nem jó, mert aki gondolkodik, az jót röhög rajta, még akkor is, ha esetleg a mögöttes mondanivalójával egyetértene.

  90. 106. Horváth Csongor

    Rajtad kívül senki nem mondta, hogy belövi a tűt. Simán visszacsúszik az a nyomás hatására is. Színházi kellék…
    pl.:
    https://www.youtube.com/watch?v=2uz1YsCwc4k&feature=emb_logo

    Nem csak olyan video van, ahol hiányzik az előadás végére a tű a fecskendő végéről, hanem van ahol látható, hogy az oltakozó mögé spriccelnek, rajta a védőkupak a tűn vagy épp üres a fecskendő. Nagy ám a tárház…

  91. 107: Anonim:
    Áh! Ezek már ilyen modern oltókészletek. És véletlen sem placebóval oltanak, hanem kamera előtt kispriccelik az oltóanyagot hátra… Milyen figyelmetlen vagyok!

    Megismétlem:
    Ne nézzétek ennyire hülyének azokat, akik az előadást szervezik!
    Véleményem szerint résztvevői, sőt kellékei vagytok ennek a színdarabnak!

  92. 107. Horváth Csongor

    Ahogy írtam psyop.
    Nem placebóval oltanak, mert itt direkt az ordító hibák közlése a cél és nem az oltási hajlandóság növelése.
    Direktbe hergelik a népet. Ezzel és ezernyi más szembeköpéssel is.
    Mi tisztában vagyunk vele, hogy ezek nagyon okos emberek, sok generáció felhalmozott tudásával.
    Te vagy, aki magadon kívűl mindenki mást hülyének nézel!

  93. 107: Anonim:
    Nem mindenkit! Kizárólag azokat a hülyéket, akik ezeknek bedőlnek és még meg is ideologizálják.
    Csak tudnám, vajon Magyarországon miért nem így csinálják (az eszközök és a lehetőségek itt is megvannak hozzá), vagy Orbánt így bepalizták volna (kvázi őt is hergelik)?

    Na jó éjt, pihenjünk, mielőtt ideérnek a gyíkemberek!
    Engem ezek a baromságok jobban hergelnek, mint a járvány plusz Orbán intézkedései együttvéve…

    Apropó János,
    Írd már meg légyszi, téged is ilyen félrespriccelős, beszippantós tűvel oltottak be? 🙂

  94. 110. Horváth Csongor

    Sajnálom, hogy így összeomlottál. Gyíkembereket felhozni értelmes érvként, hát elég ovódás színvonal.
    Ezt a pecsípődésedet sem értem, hogy a tömeges oltásokat kevered ezekkel a videokkal.
    Hogy jön ide Orbán? Érthetetlen…
    Ezek a dolgok csak a te fejedben léteznek. Itt senki nem mondta, hogy ez lenne az általános oltási protokoll. Ha deep fake, ha nem, ezek a videók valakik által, akkor is elkészültek és, akkor is megosztásra kerültek.

  95. 111 Anonim
    Szerintem te gondolod túl ezeket a videókat.
    A valóság az, hogy nagyon sok a misztikus gondolkodású ember, ki nem is képes logika mentén kiszűrni egy ilyen tartalom irreális voltát, és halál komolyan veszi, többnyire azért, mert igen alacsony szinten áll a műveltsége, és kritikai érzéke.
    Tehát ők képeznek egy nagyon jó piacot ezekre a videókra, amit szemfüles emberkék gátlástalanul kihasználnak prózai üzleti alapon.
    Sajnos sokan vannak, akik valósággal éheznek ezekre, mert szeretnek borzongani, állandóan ezekre vadásznak a Neten, hát lesz, aki kielégíti ezeket az igényeket, nagy látogatottságot elérve ezzel.
    És őket az sem zavarja, hogy az értelmesebbje kiröhögi ezeket az „alkotásokat”, ők a maguk célját elérik…

  96. 111: Anonim:
    ” Ha deep fake, ha nem, ezek a videók valakik által, akkor is elkészültek és, akkor is megosztásra kerültek.”
    – Na látod ez az! A készítők rendkívül értelmes emberek lehetnek! Igazad van. Érdemes követni őket, bármi is a céljuk!

    Az fel sem merült „bennetek”, hogy esetleg a magas ragú vezetők már rég megkapták az oltást, vagy épp még ők sem merik beadatni maguknak, de kellett a reklám, s így a posztolás a népnek az oltáshoz? Már, ha -tegyük fel- valódi képkockákról lenne szó.

  97. 105. Infos

    Lehet, hogy volt benne kamuka, de az eredmények már beigazolódtak más vonalon is.
    Nyugodtan tényként kezelhetjük, hogy amit az emberek gondolnak magukról az többnyire fals, ideologizált énképünk van.
    Kiélezett szituációkban teljesen eltérő viselkedés figyelhető meg az egyénnél a saját magával szemben elvárttól.
    Általában igazán éles helyzetben az életösztön simán felülírja a morális megfontolásokat és ez a cselekvésekben ölt testet.
    Rendre alulteljesítünk erkölcsi értelemben, ezt tudomásul kell venni. A miértek a fontosak megint, vagy az oltashelyzet körüli mizéria eléri ‘célját’ és a hülyék
    egymás torkának esnek.

  98. 112. hubab
    113. Horváth Csongor

    Vettem a fáradságot és kikerestem a „mindenf” által konkrétan bekérdezett felvételt, amin a leendő amerikai alelnök asszony Kamala Harris látható, ahogy megkapja a Moderna által készített oltás első dózisát.
    A videót a CNN készítette és osztotta meg. Nem veszitek észre, hogy én nem alkottam véleményt az oltásról, nem ajánlottam és nem is ágáltam ellene, szimplán egy blogtársunknak próbáltam értelmesen válaszolni, ami nektek nem sikerült.
    Szóval itt a felvétel teljes hosszában, az MSM CNN által HD-ben tálalva (biztos nagyon komoly CGI szakembereik is vannak és ez a szórakozásuk, hogy átalakítják a breaking news videókat képkockáról képkockára).
    A 42. másodperctől látható, hogy ahogy a montázsban, úgy itt is az injektálás után, a szék karfáján kell visszahajlítan a páciens helyett az orvos irányába néző tűt.

    Emberek miről beszélünk? Ugye milyen szép rózsaszín a fű és zöld az ég?

    https://edition.cnn.com/2020/12/29/politics/kamala-harris-covid-vaccine/index.html

  99. De itt van akár dr. Anthony Fauci is, Joe Biden leendő egészségügyis főtanácsadója. Jelenleg Amerikai egyik fő megmondóembere covid témában.
    Milyen kedvesek ezek a CBSN-es videóvágó fiúk is, hiszen kielégítik az igényeinket, mert ti megmondjátok, hogy nekünk erre van.
    1:20-tól kell figyelni, hopp már az elején sincs a fecskendőn tű….

    https://www.cbsnews.com/video/dr-anthony-fauci-gets-the-coronavirus-vaccine/#x

  100. Leírom nektek is, ahogy mindenf-nek is tettem, hogy ne európai fejjel gondolkodjatok!

    Nem tőlünk, hanem tőlük kéne elvenni azt a közel 340 millió fegyvert, amit az USA 326 millió lakosa birokol. És ezek csak a hivatalos adatok. Nem fogják maguktól odaadni, arra mérget vehetünk. Tehát okot kell rá generálni.
    A kormányzat ellen valamire is való sorozatlövő, támadófegyverek pedig az értelmiségi fehér lakosság tulajdonában vannak legálisan. Ők azok, akik megtehették, hogy megvegyék és jogosultáguk is volt hozzá. Csak M4-esből több, mint 20 millió darab.

    https://en.wikipedia.org/wiki/Gun_ownership

  101. 110. Horváth Csongor:

    Képzeld el Csongor:
    lekötöztek és erőszakkal belémnyomták TŰZOLTÓFECSKENDŐVEL azta csúnya gonosz 5G vezérlésű nanócsippet és azóta is egy irányba – a mobiltornyok felé megyek, éjszakánként fejlámpával, láthatósági mellénykében, pizsamában!

    A tudatomat is olyannyira átprogramozta a világkormány a HAARP antennával, hogy ugyan hülye nem lettem, de a gondolkodásban azóta nem lettem szerencsés!

    Így aztán nekem már biztos befutó helyem lesz a szép új világban, a negyedik ipari forradalom hajnalán egy csomó-csomó netfüggő személy közt.

    Tessék mondani, de őszintén, most miért nem szórják a repülők a chemtrail-t? Pedig nagy, erős igény volna rá.

    A légköri kondenzációba mikor teszik bele mágikus műveletekkel a reptiliánok a szabadkőművesek közreműködésével a nanócsippekket és a nanórobotokat, hogy eső formában az a városokra hulljon?

    Tovább is van mondjam még?

  102. Az a legszebb, hogy ezen videók megosztói nem is fogalmazzák meg pontosan gyanújukat, magyarázatukat, hanem lebegtetik bizonytalan célzásokkal, ráutalásokkal.
    Én nem látok semmi konkrétat az oltások kapcsán, aki ezekből el tudja dönteni, hogy van ott tű, vagy nincs, az előre eldöntötte a választ…
    Ne habozzatok, mondjátok ki konkrétan, mi folyik itt, hadd gondolkodjak el rajta, hátha igazatok van…

  103. 115-116: Te Miért olyan videókat linkelsz be, amik egyértelműen cáfolják amit állítasz?
    Kamala Harris esetében egyértelműen a tű védőtokját hajtja vissza az orvos az oltás végén, Fauci videóján meg a a tű ebben a felbontásban nem látszik, de a FullHD változatban már ki lehet szúrni, és az is látszik, hogy az oltás során megakad a fecskendő mozgása amikor a tű a bőrt átszúrja. Aki ezt tű nélkül el tudja játszani, az nagyon ügyes.
    De egyébként mi a francnak játszanák el az oltást tű nélkül, amiben benne lenne a lebukás veszélye, ha fiziológiás sóoldattal is oltathatnák magukat, ami 100%-ban ugyanúgy néz ki, mint a valódi vakcinás oltás. (Ezt használják a vakcina engedélyeztetés során a placebó csoportnál is.) Ilyen hülyék lennének, hogy direkt le akarnak bukni?

  104. 96. hubab
    „Szerinted vajon mi lehet az oka annak, hogy Izrael jár élen a lakosság oltási hajlandóságában, átoltottságában, és a politikusaik példát mutatnak a lakosság felé?”

    Tisztelt hubab
    Mikor és hol irtam, hogy én mindentudó vagyok?
    Csupán annyit tudok, hogy nagyon keveset tudok és keresem az igazságot.
    A kérdéseddel Bálinthoz fordulhatnál, Ö illetékesebb erre válaszolni. Én csak annyit mondhatok, hogy a védőoltási tételeket a gyógyszeripar eddig az egyes államok számára külön-külön készítette és szállította.

  105. 122. hubab

    Én tegnap néztem meg ezt a videót, akkor, amikor még ez volt a legújabb hozzászólás a poszthoz, ma pedig megrökönyödve olvastam a későbbi hozzászólásokat. Emberek, kapcsoljátok ki a kütyüiteket legalább egy hétre, mert ki vagytok készülve…
    Számomra azonnal egyértelmű volt, hogy a videó azt akarja megmutatni, hogy az oltás népszerűsítésének kampányában a híres politikusoknak valójában nem is adják be az oltást, csak eljátsszák, ugyanúgy, mint egy színdarab, vagy pedig egy mozifilm jelenetében.

  106. A következő hetekben, hónapokban egyre többen dönthetnek arról saját belátásuk szerint, hogy beadatják-e a koronavírus-járvány legyűréséhez szükséges védőoltást. Ahhoz tehát, hogy végre visszaállhassanak a mindennapok a korábbi kerékvágásba, világszerte óriási tömegek bizalmára lesz szükség a vakcinák és az oltást szervező-lebonyolító intézményrendszer iránt.
    A nyájimmunitás eléréséhez a szakértők vélekedése szerint a társadalmak legalább 60-70 százalékos (sőt, az amerikai védekezést irányító Anthony Fauci újabban már 90 százalékos arányt is emleget) átoltottsága szükséges. Ehhez képest Magyarországon a KSH legfrissebb, 2020 végi-2021 eleji adatai szerint is csak a lakosság mindössze alig több mint egyötöde adatná be magának biztosan az oltást.

    Kidobtunk 9 hónapot, amikor megalapozhattuk volna az oltások iránti bizalmat
    https://g7.hu/elet/20210111/kidobtunk-9-honapot-amikor-megalapozhattuk-volna-az-oltasok-iranti-bizalmat/

  107. Az oltás olyan logikával működik, mintha a Reszkessetek, betörők Kevinjét próbálnánk különböző módszerekkel felkészíteni a betörők elintézésére. De mit küldjünk be Kevinnek a házba? Lekötözött betörőket? Feszítővasat? Vagy pusztán egy rajzot a feszítővasról? Mindegyik vakcina más elvet követ: az Azonnali vakcinaösszefoglalójában elmagyarázzuk, melyik vakcina hogyan működik, kinek melyik való, és mik az egyes típusok erősségei, gyengeségei.
    https://azonnali.hu/cikk/20210111_elmagyarazzuk-hogyan-mukodnek-a-koronavirus-vakcinak-es-kinek-melyik-valo

  108. János
    2021-01-11 – 10:30

    „Képzeld el Csongor:
    lekötöztek és erőszakkal belémnyomták TŰZOLTÓFECSKENDŐVEL azta…”

    Nagyon erősen hatott rád az az oltás. HI.
    Kényszerítettek a munkádból adódóan, az tény.

    De…

    Melyik vírusvariáció ellen hatásos az amit most kaptál.
    ? Ha jól tudom, a nyári változatból mintázták.
    Azóta már három jelentősen eltérő változatról beszélnek.
    Az újabbról magyarul itt:
    https://24.hu/kulfold/2021/01/11/koronavirus-ujabb-varians-japan/
    Ezek ellen is hatásos oltást mikor kell felvenned?
    (Tudok kérdezni?)

    Humorral könnyebb:
    http://www.zsiday.hu/blog/ilyen-lesz-2021
    „2021 február 24. Brit tudósok (azok, akik nem haltak éhen) kiderítik, hogy a koronavírus elleni védettség sajnos csak 3 hétig áll fenn. Az EU 9 milliárd vakcinát rendel a Pfizertől, hogy havonta újraolthassa a lakosságot. Orbán Viktor mindenkit megnyugtat, hogy a honi egészségügy akár minden ebédszünetben be tudja oltani az összes Kárpát-medencében élőt. ”

    Én OV-t követem ebben:
    https://hvg.hu/itthon/20201230_Orban_Viktor_oltas_vakcina
    „Orbán Viktor megvárja az oltással, amíg sorra kerül”

  109. 123. Avatar

    Sajnos a délelőtti tiltásom miatt egy malleusorbisnak címzett üzenetem beragadt, ami valahogy így nézett ki:
    „Köszönöm! Jogos. Ilyen egy értelmes válasz, amiből tanulhatok én is.”
    Nem biztos, hogy szószerint idéztem magam, de ő volt azt egyetlen , aki megugrotta a lécet. Ő is vette a fáradságot is kutatott a témában.
    Tudod, nagyon nem szeretem, ha egy tanár úgy tanít, hogy közben hülyézi a hallgatóságát. Akkor veszem a lapot és játszuk a hülyét.
    Így végül mindenf és mások számára is születtek érdemi információk a kérdésével kapcsolatban, forrásokkal alátámásztva, nem csak kis felbontásában összevágva.
    Ahogy írtam, az feszültséghez vezet, ha ellentétes információkat közlünk, így már többen is beszálltatok az igazság kutatásába. Meg olyat is olvastam itt, hogy hazudni is úgy kell, hogy benne legyen az igazság. Erre is jött itt azonnali példa. 🙂
    Ui.: Ha jól tudom a fizikológiás sóoldat intramuszkulárisan fájdalmas, azt így nem jó ötlet placebónak beadni. Erre figyeljetek is, ha Covid oltattok, hogy ennek izomba kell mennie. Nem összecsípve a bőrt, hanem szétfeszítve a delta izom a cél. Zsírrétegbe hatástalan lehet az oltás.

  110. 128 n/a
    Én ezt rábíznám az időre.
    Ha az oltások vizsgálgatásával arra várunk, hogy minden megjelent variáns ellen kiderüljön, hogy véd-e ellene, akkor várhatunk egész életünkben, mert mindig lesz új variáns.
    A puding próbája az evés, ha a vakcina kellően biztonságos, akkor a hatékonyságát ki kell próbálni tömegesen, és mindjárt meglátjuk a választ, hogy mire jó, és mire nem.
    Az influenza ugyanígy működik, folyamatosan mutálódik, és folyamatosan fejleszteni kell a vakcinákat is.
    Azt meg még nem tudjuk, hogy a Covid 19 mutációja létrehoz-e olyan törzseket, amelyek a jelen vakcinákra érzéketlenek.
    Az oltás alternatívája, hogy hagyjuk, hadd hulljon a férgese, az sem nagyon szimpatikus, ha anyám, párom, gyerekem, barátom érintett lehet…

  111. 129 Anonim
    „Ha jól tudom a fiziológiás sóoldat intramuszkulárisan fájdalmas, azt így nem jó ötlet placebónak beadni.”
    És a vakcinát beadni nem fájdalmas? Az lehetetlen, hogy ne tudnának olyan placebót előállítani, amely ugyanolyan testi reakcióval jár, mint a vakcina.
    Vagy a politikus úgy fél a szuritól, hogy inkább mellé kell nyomni az oltást, nehogy fájjon neki véletlenül? 🙂
    Egy ilyen preparált, vagy félreértelmezett videót megnézve egy értelmes embernek nem lehet más reakciója, mint hogy ezek hülyék, és engem is hülyének néznek?
    Hogy egy közismert személy kiáll a nyilvánosság elé, és bemutatja, hogyan kell eljátszani egy oltást úgy, hogy, hogy világosan látszik, hogy nem is kapta meg?
    Ez csak a megszállottak hiszik el, akik hinni akarják….

  112. 131. hubab
    Ez is egy teljesen felesleges vita. Az mRNA oltást is sóoldattal higítják fel a megfelelő kocentrációra. Persze, hogy fájdalmas. Sőt alapból is befigyel a tömény vakcina összetevői között a konyhasó:

    Pfizer Covid vaccine ingredients:
    mRNA
    Lipids (including ((4-hydroxybutyl)azanediyl)bis(hexane-6,1-diyl)bis(2-hexyldecanoate), 2 [(polyethylene glycol)-2000]-N,N-ditetradecylacetamide, 1,2-Distearoyl-sn-glycero-3- phosphocholine, and cholesterol)
    Potassium chloride
    Monobasic potassium phosphate
    Sodium chloride
    Dibasic sodium phosphate dehydrate
    Sucrose

    De minek fájjon, ha nem muszáj? Miért adjak be hatástalan valamit, ha vitamint is adhatok a szeretet vezérnek? Nem várok ezekre a kérdésekre választ, nem ez volt a lényeg…

    Közben meg persze van, amiben ugyanazt is mondjuk:
    „Egy ilyen preparált, vagy félreértelmezett videót megnézve egy értelmes embernek nem lehet más reakciója, mint hogy ezek hülyék, és engem is hülyének néznek?”

  113. 131. hubab
    Kiváncsi vagyok, hogy te mit látsz, illetve nem látsz a 94.-es videóban: 0:29-től, 1:19-től, 2:33-tól kezdődő bevágásokon?

  114. 132 Anonim
    Azért rágom a témát, mert még mindig nem látom át, mire akarsz kilyukadni ezekkel a videókkal.
    Mi a konkrét állítás, mert eddig inkább mindig úgy reagáltál, hogy „én nem állítottam azt, hogy…”?
    Azt akarod sugallni, hogy ezen videók létrehozójának az a szándéka, hogy aki fogékony az összeesküvés-elméletekre, azt ebben a hitében megerősítse, aki meg kritikus szemmel nézi, azt meg éppen az ellenkezőjében, ezáltal káoszt gerjeszteni a társadalomban, míg a két csoport egymásnak nem esik, és módot ad a saját szájíz szerinti rendcsinálásra?

  115. 133 malleusorbis
    Én arról már régen leszoktam, hogy videókon látható dolgokat hitelesnek fogadjak el, mióta véresen komoly videók készültek fizikai lehetetlenségekről, ufókról, ingyen energiát termelő gépekről.
    Hozzáértő embernek gyerekjáték ilyeneket előállítani valódi felvételek manipulálásával.
    De ami teljesen biztos: Ha valóban el akarnak ilyesmit hitetni emberekkel, akkor ilyen szarvashibákat nem követnének el, mint amit a felvétel sejtet, miközben ezeket a manipulációkat el lehetett volna játszani csont nélkül is, ahol még egy szakértő sem tudott volna semmit észrevenni.

  116. 134. hubab

    Az előző válaszom beragadt, de reagáltam, amíg azt Tibor bá’ feloldja addig írok egy kicsit másról is.

    Van sok apróság, amit megvitatnék veletek, de látva egy-két ember reakcióját mégsem teszem szívesen.
    Azért most van olyan, amibe belekezdek: például nekem gondom van a csak cseppfertőződéssel és az erős virulenciával, sokan számolnak be róla, hogy közeli családtag nem adta át vagy épp szülő – felnőtt gyermeknél más volt a lefolyás. Én folytattam a kínai hírek olvasását is és ott többször került elő, hogy fagyasztott árun találták meg a vírus RNS-t. pl. Dél-amerikai szarvasmarhahúson. Azonnali leállást eszközöltek, fertőtlenítéssel, minden dolgozó tesztelésével és az adott termék importját is leállították egy időre.
    Még tavasszal amerikában is volt ilyen, hogy jelezték hogy húsüzemekben terjedt erősen. De összességében nem csak hús, hanem más fagyasztott készítményekről is olvastam. Ők tavaly március óta, ha csak egy ember is megbetegszik, akkor leállítják az akár 10 000 fős gyárat is és eszközlik az előbb felsoroltak.
    (Amúgy kínában legmagasabb levegőben lévő vírus koncentrációt a kórházak wc-jében mérték. Szerintem ezen is érdemes több oldalról elgondolkodni.)
    Ők miért tesznek vajon így? Csak manipulálni akarnak ezzel? Fearporn, ahogy a művelt angol mondaná?
    Az a baj, hogy ha már kérdezek azzal is manipulálom választ, sőt vannak akik ki akarják belőle találni, hogy milyen választ várok el…

    A másik ilyen, amit már régebben is felakartam hozni az a vakcina mellékhatásai közül való, amiről tudom nem beszélünk, mert itthon nem is létezik és egyből uszítani akarok ellene. Pedig nem. Én csak fontosnak tartom, hogy tudják mások is. A sars-cov-2 vírusnak is, mint ahogy a korábbi koronavírusoknak is lehet több fajta mentális tünetük is, mint ahogy forgalomba lévő gyógyszerek közül is van olyen, aminek ilyen a mellékhatása. Mégpedig erős gyilkossági vagy öngyilkossági késztetés. Ez igaz az mRNA vakcinákra is. Tudom ritka eset, ezt sem szeretném egy szóval sem mondani, hogy aki megkapja az mind gyilkos lesz, de ha az a 100 000-ből egy épp ezt olvasva majd éjszaka felébredve nem ugrik ki az ablakon, mert tudja, hogy csak egy ideiglenes pszichózisba került, akkor már nem volt felesleges ezeket a sorokat legépelnem.
    Tudom ez a vírusról szól:
    https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/fertozo_betegsegek/cikkek/covid-19_sulyos_pszichotikus_tuneteket_okozhat/20210104165558

  117. 103. hubab

    Ja, értem. Nem sugallni akarom, ezt írtam le a 103. hozzászólásban, de köszönöm, hogy te is megfogalmaztad.

    Vedd hozzá a great reset-es hozzászólásokat, pl. a 10.-et Xander-től.

    Tudom-tudom wikipédia, de Csongornak is valóban szívből ajánlom áttanulmányozásra:

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Lélektani_hadviselés

  118. 137 Anonim
    Az volt a baj azzal a hozzászólással, hogy elég ködösen fogalmaztál, megpróbáltam fehéren-feketén megfogalmazni azt amit kiérteni véltem belőle, de nem voltam biztos benne, hogy pont erre gondoltál.
    Habár a magam részéről ezt is túlgondolásnak érzem, és számomra az a leghihetőbb magyarázat, hogy egyesek egyszerűen nézettségre hajtanak, és erre hajlandók a leglehetetlenebb dolgokat is felvállalni, akár hisznek benne, akár nem.
    Viszont azt mindenképp a javadra írom, hogy legalább nem próbálod megmagyarázni, hogy ezek a videók valós információkat hordoznak, és ténylegesen az volt a szereplők eljátszott szerepe, hogy elhitessék az oltást mindenkivel…
    Mert vannak itt olyanok is, akik azt hiszik, hogy most aztán rajtacsípték a szereplőket, hogy mindenkit hülyének néznek.
    És azt is hiszik, hogy olyan hülyék az alkotók is, hogy feltételezik, hogy ezt mindenki megeszi csont nélkül, csak nem számoltak velük, a ritka szemfülesekkel, akik észreveszik a svindlit…

  119. Anonim:
    „Fizikológiából” iktass be egy továbbképzést!
    Tragédia… egyetlen mentséged, ha 30-as, vagy alatti vagy.
    Hagyom, hogy kibontaozz. Megfogadtam, hogy amikor így megindul az értelmes emberek vitája, mivel ebben én nem rúgok labdába, inkább csendben maradok. Életbölcsesség… egyszer csak kialakul. 🙂

    Jánosnak köszönöm a megerősítést!
    Majd viszek madzagot az oltásra :-), ha egyáltalám rám kerül a sor itt orbanisztánban…

  120. 63. Tibor bá’:

    „62 . hubab:
    Nyugi, a hülyék ki fognak pusztulni.”

    Nagyon remélem, mert az utóbbi időkben egyre több van belőlük itt a blogon is.
    A Világban meg pláne!

    Szóval fiúk:

    Ha láttátok az Idiokrácia c. filmet, akkor van esély rá, hogy a hülyék jobban szaporodnak hatásai ellen, az okosok összeesküvés elméletek elterjesztésével válaszolnak.

    Az oltás ellenesség pont jó is lesz erre,
    Ne oltassatok, mert nanochip, 5G, fake stb.!!!

    Kicsit rendezzük már át ez a kibaszott IQ eloszlást!!!

    Az intelligens kisebbségnek, meg válasz nélkül hagynia kell, hogy az unintelligens többség kiélje szuicid hajlamait.

    Úgy is sokan vannak!

    89. Horváth Csongor:

    „A vírustagadó álláspont ma már (véleményem szerint is nagyon helyesen) büntetőjogi kategória. Emiatt meg kell fontolnod, mit és milyen formában engedsz megjelenni tőle! ”

    „Megjegyzem, hogy következetlen vagy, mert egyszer “tele van a tököd” és kitiltod, másszor pedig -anélkül, hogy változtatna rossz szokásain- engeded tovább tevékenykedni, amikor a napnál is világosabb, hogy egyfajta prédikátor és ennek megfelelően tevékenykedik, amíg hagyják/hagyod.”

    TELJES MÉRTÉKBEN EGYETÉRTEK!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük