(3384) Mit tudunk ma?

Tibor bá’ online

Vagyis, a Világban 70 vakcina fejlesztés folyik, amelyek közül még egyet se hagytak jóvá. A III. (klinikai) vizsgálatban 13 van, a II. fázisban 17, és az I. fázisban pedig 40.

Mára megállapításra került, hogy COVID-19 pandémiában szenvedők leginkább fertőznek a tünetek megjelenése előtt két nappal (!!!), és öt nappal utána. Ennek a jelentőségére nem kell, hogy felhívjam a figyelmet. Egy tünetmentes barát, vagy rokon se jelent életbiztosítást. Erre különösen karácsonykor érdemes emlékezni. Az új tények ismeretében a hatóságoknak meg kell fontolni a karanténba vonulás időtartamát is.

Figyelmeztettek, hogy a koronavírus idővel vakcina rezisztenssé tud válni. Ezért a kutatók felhívják a figyelmet az éberség fontosságára.

Egyre több bizonyíték van arra, hogy egy korai mutáció (614G) a járvány leállítását nehezebbé teszi. Korábban a kutatók nem tartották valószínűnek, hogy a koronavírus mutáció útján fertőzöttebbé válhat. Azonban az új kutatási eredmények hatására megváltoztatták a véleményüket.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

4 gondolat erről: „(3384) Mit tudunk ma?

  1. Mai hír, hogy az UK-ban engedélyezték a Pfizer-BioNtech vakcináját. Napokon belül elkezdik a tömeges oltást.

    Az Egyesült Királyság (még) 40 millió adagot rendelt belőle.

  2. 2 – Gyarmathy:
    Vegyél hűtőgépeket gyártó részvényt. Most fog beindulni a hatalmas kereslet. 😀

  3. Tibor bá’ utóbbi hozászolásodat tudom igazolni… Hullahűtőket gyártunk 6x-os a rendelés ezen területen. Sőt már egyszemélyes VIP is megjelent a palettán, másfélszeres szélességben. Hetente gyártjuk a 4, 2, 1 személyest.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük