(3250) Mennyire halálos ez a vírus?

Tibor bá’ fordítása online

 

Még mindig nem tudjuk, de a pontos adat nem érdekes, az érdekes, hogy untig eléggé halálos.

Az elmúlt néhány hónapban elképesztő sokat tudtunk meg az új koronavírusról. Úgy tűnik, hogy tűnet nélküli betegek is tudják terjeszteni, valamint a vírus terjedni tud hosszan tartó, ködszerű aeroszol segítségével, és hogy az ízlelés elvesztése meglepően jó jelzés a fertőzésre. Azonban még mindig nem tudjuk megállapítani, hogy a betegség mennyire halálos.

A téma annyira fontos, hogy vérre menő vita tárgya lett, miszerint a karantén több bajt okoz-e, mint hasznot, és miként kellene fellazítani a karantént.

Szerintem, mint egy sürgősségi orvos, a dolog nem számít. Mielőtt elmondanám, miért nem számít, előbb meg kell érteni néhány dolgot a halálozási rátáról, ami azt jelöli, hányan halnak meg a megbetegedettek közül.

Amikor a vírus felütötte a fejét Wuhanban, mint egy komoly veszély, a becsült mortalitás 3 és 4 százalék közé esett. Azonban néhányan óvatosan kezelték az értéket. Enyhe tüneteket mutató, vagy teljesen tünetmentes betegeket, ha kivesznek az összesítésből, a vírus veszélyesebbnek tűnik a valóságnál.

Wuhanban hónapokkal később is küszködtek a mortalitás megállapításánál. Márciusban a kutatók egy eltérő módszert alkalmaztak a Wuhani fertőzések becslésére, és így úgy találták, hogy a mortalitás 1,4 % környékén lehet. Ezt követve áprilisban a COVID halálozások számát felfelé módosították, ami a korábbi adatot megháromszorozta. Hogy Wuhanban mi a tényleges érték, még mindig nem tudjuk.

Most, hogy a koronavírus járvány megérkezett Amerikába, szembe kell néznünk ugyanezzel a kihívással. Mivel a tesztelés gyötrelmesen lassú, és még most is problematikus, a totál fertőzések száma egészen biztosan több mint a bizonyított esetek száma, valószínűleg 10-szer vagy talán akár 20-szor is. De a halottak számában se vagyunk biztosak. Márciusban és áprilisban a halottak összes száma jelentősen magasabb volt, mint az egy évvel korábban erősen fertőzött területeken, mint például New York és New Jersey. A különbséget nem magyarázza meg a bizonyított koronavírus okozta halálesetek száma, ami azt sugallja, hogy alul lett becsülve a szám. Az is lehet, hogy infarktus vagy sebészeti vészhelyzet okozta haláleset adhatja a különbséget, mert az emberek nem mernek kórházakhoz fordulni. A mortalitás kiszámolásához szükség van a helyes nevezőre és számlálóra is.

Más, koronavírussal megtámadott országból származó mortalitási ráta csak fokozza a zavart a vírus halálosságának megállapításánál. Olaszországban közel 14 %, de Izlandban mindössze 0,5 %. Miközben Németországban 4,5 %, Dél Koreában pedig csak fele ennyi, 2,4 %. Az USA mortalitási rátája körülbelül 6%, ami valamivel kevesebb a 6,8 százalékos globális átlagnál.

Ez a hatalmas szórás nem visz minket közelebb a „tényleges” mortalitási rátához. Inkább valami más, fontos dolgot javasolnak: a vírus halálossága több tényező keverékétől függ, ami a vírus belső tulajdonságából fakad. Ha, mi pontosan tudnánk minden egyes fertőzésről és minden egyes elhalálozásról, a halálozások száma ebben az esetben is változna országról országra, városról városra és személyektől függően. Azt tudjuk, hogy a vírus veszélyesebb az idősebbekre. Következésképpen magasabb mortalitást várhatunk olyan ország esetében, ahol több az idősebb ember, mint például Olaszország. Azt is tudjuk, hogy a vírus veszélyesebb olyanokra, akiknek krónikus társbetegsége van, mint például hipertónia, diabétesz. Tehát magasabb mortalitásra lehet számítani olyan országban, ahol ezekből több van, mint például az USA.

A vírus okozta halált befolyásolja a kórházak kapacitása, mert a gyógykezelés rovására megy, amikor egy kórház túl van terhelve. A kórházak kapacitása országról országra változik. Németországban nyolc kórházi ágy esik ezer lakosra, miközben az USA-ban nem egészen három. A mortalitás változhat az idő múltával is. A WHO szerint a mortalitás csökkent Wuhanban, mert a kórházakat először gyorsan elárasztották betegekkel, de később a kórházi kapacitást növelték.

Tehát a COVID-19 mortalitása nem egy fix érték, hanem változó, „nem egy biológiai konstans”. Helyette tükrözi a betegség komolyságát egy adott időben, egy adott népességnél. Még a legtökéletesebb adatszolgáltatás mellett is a mortalitási ráta egy állandóan változó élő szám. Ennek ismeretében távol kell tartanuk magunkat tőle, amikor választ adunk a járványra.

Sajnálatos módon ennek ellenére, egyes tudósok megpróbálják. John Ioannidis Stanfordi tudós már a kezdettől szkeptikus volt, állítva, hogy a vírus nem rosszabb, mint egy egyszerű influenza, aminek a mortalitása nem több mint 0,1 %. Márciusban Ioannidis  azt állította, hogy a koronavírus mortalitási mutatója kisebb, mint a szezonális influenzáé, és szerinte a karatén „teljesen irracionális”. Azt állította ez olyan, mint amikor egy elefántot megtámad egy macska. „Az elefánt mérgesen megpróbálja elkerülni a macskát, de véletlenül leesik a szikláról és megdöglik.”

Április végén Ioannidis és társai Stanfordban kiadtak egy tanulmányt, azzal a céllal, hogy alátámasszák állításukat. A tanulmány közzététele előtt nem volt szakmailag bírálva. Állításait és vizsgálati módszerét erősen kritizálták statisztikusok és más szakemberek.

Ha idáig elolvastad a posztot, akkor a téma nyilván érdekel. A kérdés az, hogy nem fontolnád-e meg a blog anyagi támogatását, hogy még sok hasonló minőségi fordítás megjelenhessen. Ha adakozol, ha nem, nyugodtan olvasd tovább. Megéri. Ha pedig az adakozás mellett döntesz: OTP 11773030-00271383

Ennek ellenére, sokan belekapaszkodtak, mert a tanulmány tápot adott konzervatív felfogásúaknak ragaszkodva alacsonyabb mortalitáshoz, azt állítva, hogy a vírus nem annyira veszélyes, mint állítják, és ok nélkül züllesztik a gazdaságot. Ezzel szemben a liberálisok csatlakoznak az egészségügyi hatóságokhoz, és figyelmeztetnek, hogy a karanténok feloldásával lassabban kell haladni, mert a vírus veszélyes, és az esetek száma még mindig növekszik, és a tesztelések száma még mindig nem elégséges. Na, most akkor, kinek van igaza?

Amint ez látható volt, a mortalitás nem egyetlen szám, hanem letakar egy egész spektrumot, ami függ a tesztelésektől, és a halálokok kategorizálásától, ezért a becslés egyáltalán nem könnyű. Ennek ellenére a becslés fontos, mert segít megérteni a vírus viselkedését.

Az én nézetem szerint, mint egy sürgősségi orvos, a vírus pontos halálossága egyáltalán nem érdekes, mert a vírus eléggé halálos. Ott álltam a járvány első vonalában, és ezért tudom, hogy ez a vírus nem házi cicus. Heteken át minden nap a kollégáimmal néztünk szembe a hullámokban érkező fertőzöttekkel a 30-as, 50-es vagy 80-as éveikben, akik közül nem egy elképesztően beteg volt. Ezek egy része meghalt. A fertőzőképesség elképesztő volt, legalább is a kórházba utalt betegek között. Tapasztalt orvosok pontosan tudják, ez egyáltalán nem emlékeztet influenzára.

Eleget tudunk ahhoz, hogy felfogjuk ennek a vírusnak a veszélyességét. Tudjuk, hogy ez a koronavírus kétszer gyorsabban terjed, mint az influenza, vagy még annál is gyorsabban, és ha nem állítjuk meg, akkor képes átvágtatni a teljes lakosságon, ahogy az erdőtűz teszi. Tudjuk, hogy a vírus “dózisa” befolyásolja a betegség súlyosságát, amit a maszkok használata és a társadalmi távolság betartása csökkenthet. Tudjuk azt, hogy az emberek hatalmas többsége még nem kapta el a fertőzést, de fertőzhető, és megfertőződik, akik egy része meg fog halni.

Ha kiderül a mortalitási ráta, ha nem, elég információ birtokában vagyunk ahhoz, hogy felelősen dönthessünk. Óvatos karantén nyitásra van szükség, valamint jelentős tesztelésre és a kontaktusok felkutatásra.

Eleget tudunk ahhoz, hogy kijelentsük, ez a vírus komolyan halálos,

A szerző: Clayrton M. Dalton a Massachusetts Központi Kórház Harvardhoz kötődő sürgősségi rezidense.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

85 gondolat erről: „(3250) Mennyire halálos ez a vírus?

  1. Az én véleményem szerint ez a vírus azokra LEHET halálos, akiknek az egészségük valamelyik része valamilyen okból vészesen meggyengült (pl. májfunkciók, emésztési problémák, tüdőfelület, vérképzés, keringés stb). Na ott kirúghatja a sámlit a dógozó alól. Minden egyéb esetben vagy tünetmentes, vagy simán kihordható lábon. Akik krónikus betegek, ott pont emiatt nagy a rizikó.
    Ja, és észrevettétek, a hírekben a Petőfin legutóbb már úgy mondták, hogy 500akárhány beteg esetében _volt_köze_ a vírusnak az elhalálozáshoz 🙂 tehát nem ebben halt meg, hanem köze volt hozzá! Megy a sikálás, megy a sikálás.

  2. Minden krónikus beteg veszélyeztetett. A krónikus betegségek aluldiagnosztizáltak.
    Szervezet szintű gyulladások
    Magas vérnyomás
    Prediabétesz
    Diabétesz
    Irritábilis bélszindróma
    Autoimmun betegségek

    Ez akár a felnőtt lakosság 1/3 a is lehet.
    Plusz alacsony D vitamin szérumszint.
    Ezért látszólag egészségeseket is durván érint.

  3. A Covid-19 hosszú távú hatásai sokkal rosszabbak lehetnek, mint ahogy eddig gondoltuk – írja a Sky News. Északolasz kutatók és orvosok ugyanarra jutottak, mint a University College London kutatói: a koronavírus és az azzal járó betegség nemcsak a tüdőt károsítja, hanem az agyra és a test többi részére is kihathat – bármilyen enyhe is a lefolyása. Lombardiában több korábbi koronavírusos betegnél pszichózist, inszomniát, gerincfertőzést, stroke-ot, krónikus fáradtságot, vesebetegséget és mozgásszervi nehézségeket diagnosztizáltak. Az orvosok szerint néhányan soha nem gyógyulnak majd fel teljesen, és a szövődmények minden korcsoportot érintenek. Azt mondják, hogy a vírus akár a test összes szervét is érintheti, nem csak a tüdőt és a légutakat, ahogy azt korábban feltételezték.
    https://index.hu/techtud/2020/07/13/kinai_koronavirus_olaszorszag_tunet_fertozes_neurologia/

  4. Kedveseim:
    Az emberiség már haldoklik, csak nem akarja észrevenni. Holnapi poszt az utóbetegségekről szól. Előbb vagy utóbb mindenkinek lesz egy nyavalyája, ha még él. Közben a klíma se tágít. Már semmi se lesz olyan, mint régen volt. Talán egy év múlva már felébred a többség is. Addig mindenki rohan a pénz után, és lelkesen bólogat Orbán szavaira: „Évente egyszer látni kell a tengert.” Mert gyerekkorában két disznóölés között a tengert bámulták.

  5. Nem linkelek ma több cikket be SARS-CoV-2 témában, de ez a kettő cikk is jól bemutatja, hogy ez bizony nem egy „mezei influenza”, a szövődmények még enyhe lefutású betegség után is komolyak lehetnek; főleg a neurológiai, és a belső szerveket érintők, hisz ezeket az adott személy élete végéig magával cipeli, még akkor is ha az adott szövődményeken hónapok, esetleg évek alatt tartó gyógykezeléssel, vagy műtéttel, tartósan szedett gyógyszerekkel tudnak segíteni. De utána soha nem leszel olyan mint előtte voltál sem fizikailag, és mentálisan sem. És mint kezd kiderülni, 3-4 hónap után kb. minimálisra csökken a fertőzés után kialakult immunitás, szóval megint elkaphatod a COVID-19 -et okozó vírust!

    Lehet, hogy a koronavírus elleni immunitás csak rövid távú – írja a King’s College London új tanulmányára hivatkozva a Guardian. A COVID-19-ből felépült betegeknél három hét után tetőzik a vírus ellen fellépő antitestek száma, három hónappal később pedig megcsappan.
    https://index.hu/techtud/2020/07/13/kinai_koronavirus_antitest_ujrafertozodes_tanulmany/

  6. 4.: Tibor bátyám, dehogy ébred fel. A COVID-19 járványnak vége, mondja az ismerőseim többsége. Nem kell már maszkot hordani, nem volt itt semmi, megint élhetünk úgy, mint korábban, stb.! Az emberek nem akarnak felébredni, a megszokott, kényelmes életüket (nézőpont kérdése ugye, egy átlag afrikaihoz képest luxusban élünk, míg egy némethez képest mi vagyunk a csóró bérrabszolgáknak való félgyarmati „alattvalók”…) akarják visszakapni. Szóval én ebben az ébredés dologban pesszimistább vagyok nálad. Az ember alapvetően „hülye”, naiv, és érzelmi lény!
    Szóval az a tömeges felébredés akkor lesz itt, amikor a klímaváltozás valamelyik közvetlen vagy közvetett hatása, vagy egy még komolyabb járvány, vagy a COVID-19 kb. USA vagy a tavaszi olaszországi szintű berobbanása miatti hullahegyek lesznek. Csak akkor már ugye túl késő…!
    Persze ne legyen így, de alapvetően realista ember vagyok, és a szűkebb és tágabb környezetemben tapasztaltak alapján, én jelenleg nem számítanék tömeges észhez térésre – felébredésre a modern és kényelmes „Csipkerózsika álomból”, csak a pár sorral fentebb vázolt esetekben.

  7. 6 – Python:
    Én egy hatalmas COVID-19 felfutásra számítok, és talán attól felébrednek. Különben én már hónapokkal ezelőtt megírtam, hogy a vírus roncsolja a belső szerveket (persze nem az ujjamból szoptam) de a média ezt a tényt hanyagolta. Azt is megírtam, hogy csekély védettséget produkál és az újrafertőzés valószínű. A hosszú lappangási idő lehetetlenné teszi a hatékony védekezést. Nagy valószínűséggel a vírus az emberiség végét jelenti, de a megszokott életnek egészen biztosan a végét.

  8. 7 Tiborbá
    Érbetegség ami légúti módon terjed.

  9. Érdekes egy vírus ez… Már megy a rettegtetés, hogy jön a második hullám. Nagyon bennfentes információik lehetnek a kormányoknak, hogy már hónapokkal előre belövik a következő hullám valószínű kezdetét. Van egy pár kérdésem : Nálunk látta valaki az első hullámot? Milyen menetrend szerint jönnek a hullámok? Ki írta a menetrendet? Miért tilos a boncolás? Miért írattak alá titoktartást az eü. dolgozókkal? stb.
    A kérdések sora végtelen – válasz viszont nincs.

  10. Biztos én vagyok a szkeptikus, de mégis miről beszéltek?
    Ha jól tudom, kb. 600-an haltak bele hivatalosan itthon a vírusba. Tegyük fel, hogy harmadolták a valós adatokat, azaz legyen 1.800 valódi covid áldozat.

    Ha a második kör 10x halálosabb lesz (nem lesz az), akkor lesz 18.000 halott. Ez 18.000 család tragédiája, igen, de ennyit azért simán kihever az ország. Milyen hullahegyekről fantáziáltok?

    Ha világszinten is nézzük, ez a vírus lófasz. Akármennyire is akartok rettegni, a számok nem igazolnak bennetek.

    https://www.worldometers.info/coronavirus/?utm_campaign=homeAdUOA?Si<a%20href=

    A média kiragad eseteket, amitől sokan befeszültök, de ennyi áldozat messze nem indokolja ezt a szintű pánikot, amit generálnak. Valami másról van itt szó.

    A klíma az más tészta.

  11. 10.
    Tegnap néztem rá az olasz adatokra.
    Rémisztő hogy még ott is 10% al magasabb a halálozási többlet ahol 50% nál magasabb az átfertőzöttség.
    A túlélők maradandó egészségkárosodása is kiterjedt.
    Mulatságos kísérlet úgy védekeznetek, hogy homokba dugjátok s fejeteket.
    Amíg nincs vakcina, addig csak a távolságtartás, maszk, izoláció a hatásos…

  12. 10
    Azert nem artana ha raneznel a Johns Hopkins terkepre idonkent…

  13. Vajon a vakcina is olyan kiszámíthatatlan ideig fog védelmet nyújtani, mint a természetes módon szerzett védettség? Valakinek fél évre, másoknak két hónapra?
    Egy évben többször is beoltatjuk majd magunkat?
    Miből fogjuk tudna, hogy már nem vagyunk védettek és jöhet az ismétlés.
    Van, hogy több mutáció is jelen van egy területen. Mindig az aktuálisan jelen levő vírusok hoz igazítják az oltást?
    Ha így van, akkor utazás előtt be fognak oltani mindenkit a célterületen jelen lévő vírus ellen? Egy üzletember, egy kamionsofőr sok helyen megfordul. Teli nyomják oltásokkal? Nem lesz abból baj?

    Necces, hogy összejöjjön egy életszerűen használható vakcina ez ellen a vírus ellen.

  14. A globalizáció eredménye, ami kényszerűen véget vet a globalizációnak.
    Ez a megoldás egyetlen kulcsa, csak még milliónyi megnyomorodott emberi élet kell ahhoz, hogy ez széles körben ismert és elfogadott legyen. Az ostobaság és az évtizedes struccpolitika ára… Az emberi egyed lehet, hogy rendkívül adaptív tud lenni, de az emberi massza (a tömeg), minden elért fantasztikus eredménye ellenére, a legsatnyább, legéletképtelenebb, és legnyomorultabb entitásnak tűnik, ami valaha is jelen volt ezen a bolygón. Mondom ezt úgy, hogy valaha a helyi közösségek cselekvő, felelős magatartásában láttam az egyetlen kiutat…

  15. A globalizáció és a technológiai fejlődés nem más, mint egyre javuló út a nem javuló végzet felé.
    (Niel Postman után szabadon)

  16. Minden vírusszkeptikusnak üzenem: nem csodás halál a fulladás. Rossz oldalról közelítetek, a kérdés az, hogy bele akartok e dögleni egy teljes szervezetet érintő embóliába vagy sem. A fontos az, hogy miként támadja a vírus a vérképzést illetve magát a vért, mert igazából nem a tüdőt támadja. Minek köszönhető a hatalmas mennyiségű vaskicsapódás a szervezetben. Az összes orvos és virológus szerintem rossz berögződésből kifolyólag rossz diagnózist állít fel. Ez a vírus a vérképzést támadja, illetve a magát a vért, és annak” vastartalmát cseréli ki ” önmagára szaporodása közben.

  17. 4. Tiborbá
    Persze lehet azért sem látja sok ember az emberiség végét mert:
    A héten voltam Pesten és ugyanolyan autóforgalmat tapasztaltam mint a vírus előtt.Turisták a Deák téren voltak de nem annyi mint szokott, talán kb. 20 %-a volt annak ami szokott lenni.
    A vendéglők zárva voltak bár azt mondták hogy 11:30-kor nyitnak majd, de szerintem sok ki sem nyit mert drágább lenne a pár vendég miatt fenntartani. A plázák tele voltak, gondolom ha már lehet menni és sokan nem voltak bevásárolni az elmúlt hónapokban akkor majd most mennek. Délután hazajövet a lidl,aldi parkolók tele voltak. Tehát még nem a válság jelei sem látszódnak egyenlőre: csökkent gépjárműforgalom , boltakban kevesebb vásárló stb…
    Mivel a válság jelei sem látszódak ezért nem is gondolják az emberek hogy baj lesz/lehet. Valahogy még a globális médiában sem jött elő a válság igazából.Persze nem tudjuk hogy él sok ember Magyarországon aki eddig pl. a szállodaiparban, vendéglátóiparban dolgozott vagy esetleg kelet Magyarországon veszítette el az állását.Hogy az emberiségnek annyi az lehet de úgy néz ki hogy még ennek évek kellenek.
    Majd az lesz az igazi ha alig lesz autóforgalom ,a boltok üresek lesznek , mélyszegénység lesz, megnő a bűnözések száma és a kertben is alig terem majd meg valami az időjárás miatt, a bolti élelem ára pedig az egekben lesz.

  18. 10. Károly

    Nyugi, nyugi itt nagy vész van. Hulla hegyek is csak te nem látod. Csak a beavatottak.
    A média pedig igazat ír. Lásd Brazília. Óriási járvány volt, a lakosság 0.7%-át lefertőzte, még az elnök is megkapta (igaz azóta is jól van). Egy kétszáz milliós országról beszélünk.
    Tudom, tudom ez a vírus az esetek többségében nem okoz tünetet és úgy vagy beteg, hogy nem is vagy beteg. Ezzel számolva nem 0,7%, hanem nagyon sokkal több százalék (mondjuk meg merem kockáztatni, hogy 50%) a beteg.

    De komolyra fordítva a szót, ha nem lenne ekkora média hiszti körülötte, akkor nem is tudnánk róla. Mert valljuk be őszintén, hogy a többség a környezetében egy esettel sem találkozott. Csak „hallott” róla. De ez a hivatásos rettegtetőknek nem számít. Főleg az adatok. Pl., hogy 6%-al kevesebben haltak meg idén Mo-on, mint előző év azonos időszakában (ezt az adatot a Operatív Törzs tette közé!). Ez aztán az erős vírus.

    Tény, hogy létezik ez a vírus, nem vitatom, de, hogy negyedére sem olyan erős, mint ahogy azt a média beállítja, az is biztos. Kell ellene védekezni, ez sem vitás. Így hála az égnek, az influenza sem terjed (mi lesz szegény gyógyszergyártókkal, mert az idei évben is elmaradt, és kiesett a nagy bevétel – brühühü).

    A nagy román járványfelfutásról annyit, hogy a járvány tombolós időszakában napi 5000 tesztet végeztek, ma naponta 12-13 ezret. Ezt azért, mert kellenek a számok, mivel
    ad. 1. több támogatást kap az az ország a COV 19-es EU-s alapból ahol nagyobbak a számok (a pénz a romának pedig nagyon kell),
    ad. 2. politikai oka van a nagy számok generálásának, mert a jelenleg kormányzó liberális párt szarul áll a közvélemény kutatások szerint és össze választások lesznek, amit el kellene halasztani valami módon (a COV19 jó ok lenne).
    Ezenkívül Romániában minden COV-ban meghalt személy családja kap 700 euró támogatást, a kórház pedig 1000 euró-t minden kezelt beteg után. Ezek után még a kutyaharapást is COV-nak írják. Gondolhatjátok, hogy milyen biznisz megy ott a nagy becsületes Balkánon.
    Ottani egészségügyis barát mondja, hogy COV 19-es betegeknek három naponta csinálnak tesztet, aminek eredményét minden adott alkalommal betesznik az országos statisztikába. Vagyis ha valaki beteg három pozitív tesztet produkál az 10 nap alatt három nap COV adatait bővíti. Ennek tükrében a román napi 5-6 száz megbetegedés valóságosan 1-2 száz. Szóval megy a varázslás rendesen.

    Maradandó sérülésekről annyit, hogy a nálunk átesett összes sportoló (pl. úszók) köszöni szépen jól van, pont úgy edz, ahogy addig. Edzőik szerint nincs semmilyen érzékelhető teljesítménycsökkenés. Tudom majd lesz, csak ki kell várni (én is ezzel számolok, 20 év múlva felét tudják, mint most – majd ti hívők előugortok akkor, hogy „na látod, nem meg mondtuk!”).

    És még valami. Tibor bá’, ilyen szép kiegyensúlyozott nyárral, csak gyerekkoromban találkoztam (40 évvel ezelőtt). Van egy két nap nagyobb meleg, aztán pár nap lehűlés, csapadék is kerül (igaz az induló az aszályos volt).
    Hogy hol itt a felmelegedés nem tudom. Pedig komolyan mondom, hogy e kérdésben veled értek egyet (főleg az elmúlt évek tapasztalatai alapján). De most mintha megjavult volna a klíma, legalábbis itt Mo-on. Lehet, hogy olyan állapotban van a föld klímája, mint a haldokló, aki halála előtt egy napra helyrejön? Hogy aztán bezuhanjon és ripsz-ropsz elmenjen. Na majd meglátjuk.

  19. 18 – vadegér:
    Ahhoz képest milyen keveset tudsz, és az is milyen hiányos, elég sokat fecsegsz. Igaz, hogy Magyarországon az idei nyár messze van a kánikulás nyaraktól, de globális felmelegedésről van szó, nem magyarországiról. Elárulom neked, 2020 első hat hónapja, minden idők legmelegebb féléve volt. Lásd a holnapi posztot. És nézz utána, mi van Szibériában.

  20. 18.vadegér

    Én azért olvasgatom a Covid hireket itt és a médiába ,hogy kicsit kezdjek már rettegni de sajnos nem megy 😀 Ez egy kamuvirus és a sok marha meg bedöl neki..Lófasz ez nem pandémia.Csak hülyitik ezt a sok állatot 😀

  21. Tibor bá „Mi volt előbb…” könyvében remekül megfogalmazta, hogy az emberi agy hitre van tervezve. Így aztán ha valakiben kialakul az a hit, hogy nincs is Világjárvány és ez az egész csak kamu, akkor az minden olyan információt ami ennek ellentmond csípőből elutasít. Azaz, ha van valaki aki nem hiszi, hogy világjárvány van (a WHO, John Hopkins Inst, ECDC jelentések, statisztikák ellenére) az is csak egy hitet követ. A hit pedig sajnos nagy ívben tesz a tudományra, logikára, kollektív tapasztalatra.
    A keleti bölcsesség szerint a dolgok lényege az üresség, azaz mi aszerint látjuk őket amit beleteszünk. Viszont ha ezt elfogadjuk, akkor nyilván van esély rá, hogy a saját hitből épített várunk a valóságnak a közelében sincs.
    Ezen azért nem árt elgondolkozni, mielőtt nagyívű beszédeket tartunk a vírusról.

  22. 21 Bak Tigris: gondolom te otthon is izoláltad a vírust, ezért nem kell hinned a cikkeknek 🙂

  23. 21. Van járvány, nem ezt vitatjuk, csak MESSZE NEM olyan halálos, mint, ahogy lát(tat)ni szeretné(te)k. A népesség töredéke, hal vagy nyomorodik csak meg.

    Nézem a John Hopkinst, amire annyira mutogattok.
    Hogyaszondja: Global Deaths : 573,835
    És akkor mi van?
    Kb. egyezik az általam linkelt https://www.worldometers.info/-val

    7,797,998,791-an vagyunk a bolygón, de mire leírom, már többen… 🙂

    Lehet rettegni, de ne a vírus miatt. Simán túl leszünk rajta. A vírus csak valami kezdete, egy indok. Érdekes, hogy még itt is mennyien beszoptátok és próbáltok önigazolni. Pedig a honlap nem az átlagmagyart reprezentálja.
    A BLM sokkal is sokkal veszélyesebb ennél.

  24. 18. Vakegér
    A vírus élettani hatását a népesség azon hányadán lehet méricskélni amit már megfertőzött. Értelemszerűen azok akik nem fertőződtek meg azok nem kerülnek miatta orvoshoz…
    Vegyük például Bergamot ahol a népesség közel felét érte utól a vírus.
    Ott még 12% al magasabb a napi halálozás mint az előző évek azonos napjain.
    A te vaslogikád szerint ezt a médiahisztinek köszönhetik.
    Nem baj ha azt gondolják többen, hogy végletesen ostoba vagy?

  25. Karoly81
    Azaz ha 10milló magyart fertőzött volna meg a vírus akkor mindössze félmillió halt volna bele.
    Bakfitty.
    Szellemi párviadalra fegyvertelenül jöttél.

  26. 21. Bak Tigris

    Nincs nálam semmi hit. A tények és számok engem igazolnak.
    A vakbuzgó hit nálatok van, vírushívőknél. Nem veszitek figyelembe, hogy egy járvány akkor járvány ha a lakosság legalább 10%-át érinti. De itt a hivatalos meghatározás: „A járvány (epidémia) valamely fertőző betegség viszonylag rövid időn belüli nagyobb számosságú, tömeges előfordulása.”
    Hogy itt mikor volt tömeges, nem tudom. És főleg a nagy példa esetében, Brazília, ahol alig 0,7%-át fertőzte meg a lakosságnak.

    További számok. 6%-al kevesebb halott az első öt hónapban, mint előző évben Mo-on. Vagyis tegyük fel, hogy igazad van, vagyis járványról lenne szó. De kérdem én, milyen járvány az, amelyik „tombolása” idején kevesebben halnak meg, mint amikor nem volt járvány. Megint mondom, pestis esetén alaphangon lett volna vagy negyedmillió halott csak Bp-en. Na kkor te sem kukorékonál itt, mert egy zabszemet sem lehetne a seggedbe egy 10 kg-os kalapáccsal felverni.

    Apropo, kollektív tapasztalat. Mit tapasztalsz Te azt amit én vagy mi pánikellenesek nem? Hullanak körülötted az emberek? Ja hogy a John Hopkins meg WHO mondja. És te el is hiszed ezeknek a sokszorosan kompromittált szervezeteknek. Honan tudod, hogy az igazat mondják és nem valami érdek mentén kommunikálnak. A John Hopkins egy csomó kétes hátterű alapítvány „finanszírozza”. ECDC, ez a másik tuti hírforrás? Mind a három általad említett szervezet a mainstreamhez tartózik, így nagyon meg kell nézni, hogy mit és hogy mondanak.
    Egyébként nem ez a vírus a főveszély. De ez már hosszú lenne.

    Tibor bá’. Egy percig sem vitatom, hogy mi van globálisan klíma ügyben, csak azt mondtam, hogy itt per pillanat ok a nyár.

  27. 25.
    „Azaz ha 10milló magyart fertőzött volna meg a vírus akkor mindössze félmillió halt volna bele.”

    5%-os mortalitásról beszélsz vagy hogy jött ki ez a matek? Hol írtam én ilyet? Miről beszélsz?

    Világszinten a kb. 580.000 halálozás a 7.8mrd-nek szerintem nem az 5%-a, de mindjárt átszámolom még egyszer a kedvedért. 😉
    Pont arról beszélek, hogy nincs meg a rettegéseteket alátámasztó hullahegy.

  28. 24. Koczka Zoltán

    Írod:
    „A vírus élettani hatását a népesség azon hányadán lehet méricskélni amit már megfertőzött. Értelemszerűen azok akik nem fertőződtek meg azok nem kerülnek miatta orvoshoz…”

    Hogy a búbánatba nem fertőződött meg az egész lakosság, ha annyira virulens ez a vírus terjedése, amint itt ti február végén rikoltoztátok? Az általatok írtak tükrében, minimum 90%-os átfertőződés kellet volna legyen eddig. De nem!
    Megnyitottak mindent, tömeg mindenütt és sehol semmi kiugró fertőzöttség. Vagy én látom rosszul?
    Ja hogy a szomszédokban. Persze igen. Olvasd el fent mit írtam ebben a témában, hogy Romániában milyen machinációk folynak vírus ügyben és miért.
    A többi esetet is meg lehet vizsgálni.

    A szuper vírusotok olyan, mint a magyar narancs. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de magyar.
    Vagyis nem is virulens, nem is erős de vírus.

    Bergamo. Te ott élsz? Vagy Bergamo Mo-on van? Ha egyik sem akkor ilyen alapon a kongói Ebola járvány miatt is retteghetnél. De minek? Igaz?
    Itt Mo-on nincs gond. Ha lesz második hullám és az olyan erős lesz mint az első, hát akkor nyugodtak lehetünk.

  29. 28 – Vadegér és szkeptikusok:
    Nem lehet nagyobb megbetegedést követelni, mert az első ijedség hatására mindenütt elkezdtek védekezni. Ez most megszűnőfélben van, aminek meg is lesz a következménye. És valamit ne feledjetek el, a pandéminak nincs vége. Nyugtával dicsérjük a napot.

  30. 27 karoly81
    Worldometer oldal. 10milló fertőzöttnél volt cca. 500 e halott.
    M.o. lakosságát 10m nak vettem, hogy ne zavarjalak össze törtekkel.

    Jelzem hogy ma a postán mindannyian maszkban voltunk. Tegnap az Auchanban is… mi ez ha nem védekezés?

    A bázisugrásba sokan belehalnak. De csak azok akik leugranak.
    A virus is csak azokra veszélyes akik megkapják. Mo n kevesebb mint 1% az akit eddig érintett. Viszont rájuk nézve nem volt veszélytelen.

    Az ebola is csak azokra veszélyes akik megkapják…
    Az arzén sem öl meg senkit. Max azokat akik beveszik…

  31. Kedves szkeptikus embertársak,
    egyet ne feledjetek!
    Az „én, köszönöm jól vagyok, a többi meg le van szarva” attitüd már sok nagy birodalmat lesöpört. Majd eljön mindennek az ideje… nem szabad türelmetlenkedni!
    Felőlem hátradőlhettek, s mantrázhatjátok, hogy „Atlantisz nem süllyed el”. Soha, kizárt. 🙂

    Igazat adok, nem a vírus a legnagyobb veszély, hiszen rengeteg hasznosítható tudásunk és lehetőségünk van, ami már bebizonyosodott, hogy (a vírusnál persze elsősorban közösségi szinten) helyesen használva oltári nagy előnyöket és lehetőségeket biztosít a bajban (is).
    Az igazi küzdelem a tudatlanság és az ostobaság ellen zajlik, és az ellen a felfoghatalanul tornyosuló, magából csak butaságot ontó emberi egó ellen, amely feltornyosulva ide juttatta a világunkat. Vajon melyik oldalon álltok?
    A meggyőződés ide kevés lesz, döntésekt kell meghozni, s egyetlen rossz döntéssel is elszarhatod a saját jövődet, ill. akár a családod jövőjét!
    Pl.: egy egyszerű döntési helyzet: Menjünk nyaralni? (Mert ugye a többségnek ez „jár”…) Nekem meg csak a szám.
    Ez ilyen k… egyszerű.

    Ui.:
    Amúgy most olvastam, hogy az új NAT-ban, Magyarországon 2020-tól egy gimnazista diáknak csak két évig kell biológiát tanulnia. Minek is kínoznánk szegény gyerekeket ilyen felesleges és nagy erőfeszítést igénylő dolgokkal?! De a virológia, éppen aktuális divatból feltétlenül bekerül! 🙂
    Értitek.

    Szépséges, jóságos, boldog, rózsaszín „jogászvilág”, hogy a … atyaúristenit!

  32. 30. Koczka Zoltán
    A fertőzöttek száma alatt mit értesz? Vagy mit értesz azalatt, hogy „A vírus élettani hatását a népesség azon hányadán lehet méricskélni amit már megfertőzött.” Van megbízható teszt?
    A példák nem azt mutatják (pl. magyar úszók), hogy ki sem lehet mutatni később a korábbi fertőzést (amit tünetmentesen letudtak)? Ezen kérdések megválaszolása nélkül azt hiszem, ez valóban egy hitvita…

    31. Horváth Csongor
    Most voltam nyaralni egy hetet. Rengeteg maszk nélküli emberrel találkoztam, még kezet is fogtam többekkel. A családom és én, köszönjük szépen jól vagyunk, rengeteg szép emlékkel és tapasztalattal lettünk gazdagabbak.

  33. Szkeptikusok

    Az eddigi számadatok valóban nem annyira, sokkolóak, ha a megbetegedéseket szétkenjük a világ teljes lakosságára nézve.
    A baj nem itt keresendő hanem ott, hogy egy hatékony vakcina bevezetese még lehet egy év és addig még ki tudja mi fog történni. Az már ugye világos, hogy az influenzához képest jóval kártékonyabb dologgal állunk szemben.
    Abba pedig 57 millió ember halt bele a múlt század elején. Ráadásul az csak a hideg időben terjedt. A Covidnak nincsenek aggályai, ha meleg az idő. Az influenza nem indított ilyen átfogó támadás az egész szervezettel szemben és a gyógyulás általában 2 hét szokott lenni azoknál akiknek nincs halmozott betegsége. A Covid gyógyultak 2-3 hónapig kínlódnak és lehet maradandó egészségkárosodást szenvednek.

    Összefoglalva a világ statisztikáin lehet vitázni, de az, hogy egy legyintéssel elintézzük az áldozatokat azt mondván, hogy nekik csak szimplán nem volt szerencséjük az én szememben nem erényes dolog.

  34. 32:
    Kiváló példa az általam felvetett gondolkodásmódra…
    Egészségetekre!

    Hiszen, ihaj-csuhaj sose halunk meg, azt csak a buták, és kifejezetten félrevezetésnek mondják.
    A világ értünk van… ha,ha,ha. Élvezzétek csak, amíg van mit belőle!

  35. 34:
    Figyu. Engem nem zavar, hogy neked jólesik a négyfal között rettegni, taknyos maszkban fuldokolva, a fertőtlenítőtől kisebesedett kezeddel paskolni a billenytyűzetet. Ez a te választásod.
    De, engedd már meg nekem, hogy élvezzem az életet, és azon a kevés zsetonon amit én és a párom megkeresünk, a családommal ne csak túlélést, hanem egy kis örömöt is vegyünk.
    Ha esetleg jön egy igazi gebasz, arra is vannak terveim, de úgy látom, hogy még nem jött el az az idő. Peace.

  36. 35:
    Látod, ezzel pont az a baj, hogy nem csak a saját bőrödet viszed a vásárra!
    De mint az jól látszik, ez egy cseppet sem zavar…
    No, de azért a „gebaszra” már van terv, persze szigorúan tartva az egót. Hát ez így biztosan nem fog működni! A „gebaszt” a nagy számban jelen lévő, magadfajta gondolkodású egyedek állítják elő, immár folyamatosan.
    A világ értetek van? Élvezzétek csak, amíg van mit belőle!

    „…neked jólesik a négyfal között rettegni, taknyos maszkban fuldokolva, a fertőtlenítőtől kisebesedett kezeddel paskolni a billenytyűzetet. Ez a te választásod.”
    – Bolond vagy fiam, csak nem pörögsz! 🙂

  37. Ó Te Fenségesen Ragyogó Világítótorony. Bocsássad meg nekünk tudatlan halandóknak, hogy Szikrázó Fényed alantas elménket csak elvakítja, befogadni nem vagyunk képesek azt.
    De kérlek ne fossz meg minket az időnként ránk vetülő Tündöklésed borzongató simogatásától, amely még tévelygő tudatunkat apránként tisztítja meg a sötétségtől. Ó Te Fények Fókuszának Atyja, kérlek halljad meg fohászunk.

  38. 37:
    Ezek az érveid? Szánalmas…
    A világ értetek van? Élvezzétek csak, amíg van mit belőle!

    Tudod „Malleusorbi” nem veled van bajom, hanem azzal a gondolkodásmóddal, amin sok másik emberrel is osztozol, ami lehúzza a wc-n dicső eleink erőfeszítéseit, és tényleg értelmetlenné teszi a jövőt gyermekeitek számára!

    És még Ti beszéltek hitről a vírus kapcsán… 🙂

  39. 37 – malleusorbis:
    Mint ősrégi hozzászóló, megtennéd nekem azt a szívességet, hogy amikor megkapod a vírust jelzed felénk, csak a statisztika kedvéért. Cserébe drukkolni fogunk érted.

  40. 38.
    Tanár Bácsi, már megbocsáss, de: basszad meg, ezek is legalább olyan jó érvek mint a tieid. Szerintem azzal, hogy nem védekezek viszonylag csak a saját, és a hozzátartozóim bőrét viszem a vásárra (a többi nem védekezővel együtt).
    Vállalom a felelősséget! Aki úgy ítéli meg védekezzen, aki meg nincs meggyőzve a még egyenlőre nem létező tudományos tények által, és nem hajlandó egy ilyen árnyék életet élni, az meg hadd vigye vásárra (és a napfényre) a bőrét.

  41. 40:
    Te szerencsétlen, hát tényleg nem érted?!
    Értem kvázi nem vállalhatod a felelősséget…

    Abszolút nem érdekelne, ha csak esetedben, vagy a szűk családod esetében okozhatna a felelőtlen magatartás problémát, még jól is jönne a dolog egy végre értelmi-rátermettségi alapon működő természetes szelekcióhoz.

    De a helyzet az, hogy néhány ilyen nagymenő is elegendő, és egy egész országrész esetében fellángolhat a vírus terjedése!
    Azért a nagy többség szerencsére nem ilyen könnyelmű, és hazai vizeken – hazai nyaralókkal nehéz most még fertőződni, mert szerencsénkre rendkívül alacsony a népesség egészére vetített -még becsült, ill. túlbecsült adatokkal is- az esetszám, de az ördög nem alszik.
    S, ha pl. sikerült kifognod egy adriai bulizós nyaraláson néhány fertőzött egyed jó hangulatát, máris hozhatod magaddal a kórt, akár anélkül, hogy konkrétan neked ártana.

    Kívácsi vagyok, ha lesz ne adj Isten egy komolyabb magyar góc a jövőben, az ott élőknek mi lesz a véleménye a „XXI.századi nátháról”? Elképesztő, hogy még hónapok múltán is itt tartanak sokan, mintha a világ javarészt Donald Trump kvalitású emberekből állna! És doszt azért is hajtják a baromságaikat, noha egy szűkebb kör az információk alapján már okosan és komolyabban értékelve (a saját szűk körű tapasztalatain túlmenően is elgondolkodva) visszavett a magasröptű, önző dumából.
    Mindeközben az egyszeri emberek hada felháborodik az újabb ki-beutazási szigorításokon… Téboly.

  42. 39. Tibor bá’
    Mindenképpen jelezni fogom. Ezt eddig nem írtam le, mert egy szubjektív teória csak: februárban az egész családon rokonságon átment egy köhögéssel járó orrfolyás nélküli betegség,
    egy napig én is erőtlen voltam, végig aludtam egy napot hőemelkedéssel hidegrázással (nem igazán szoktam betegeskedni (egyáltalán nem)). Akármi lehetett. De se az ismerőseim, se az ismerőseim ismerősei nem tudnak bizonyított Covid betegről.
    Ha úgy alakul, majd küldök képet a kórházból ide a blogra. 🙂

  43. 41.
    Tudós Professzor Bácsi, elárulok valamit: a vírus nem „értelmi-rátermettség” alapján lehet veszélyes, hanem az immunrendszer állapota alapján. Amúgy az általad is lefikázott birka társadalom köszöni a beléjük vetett felemelő bizalmadat: „Azért a nagy többség szerencsére nem ilyen könnyelmű”.
    Ezt meg mi a bánatra alapozod: „rendkívül alacsony a népesség egészére vetített -még becsült, ill. túlbecsült adatokkal is- az esetszám”? Te tudsz valami megbízható tesztről – kimutatásról?

  44. 32-35-43:
    „Most voltam nyaralni egy hetet. Rengeteg maszk nélküli emberrel találkoztam, még kezet is fogtam többekkel. A családom és én, köszönjük szépen jól vagyunk, rengeteg szép emlékkel és tapasztalattal lettünk gazdagabbak.”

    „De, engedd már meg nekem, hogy élvezzem az életet, és azon a kevés zsetonon amit én és a párom megkeresünk, a családommal ne csak túlélést, hanem egy kis örömöt is vegyünk.”

    „Tudós Professzor Bácsi, elárulok valamit: a vírus nem “értelmi-rátermettség” alapon válogat, hanem az immunrendszer állapota alapján.”

    – A fenti idézeteket egymás mellé tettem. Érdekes megközelítést adnak ki így együtt… Nem vélsz némi ellentmondást felfedezni a gondolatsorban?
    Eszerint nagyon is jól tudod a hátteret, mondhatni teljességgel tudtosan cselekszel, de ezért kvázi felelősséget már nem szívesen vállalsz, vagy max. a bejárati ajtódig bezárólag.
    Ez alapján fenntartom a 38-ban leírtakat!
    – A világ érted van? Élvezd, amíg van mit belőle!

    A felelős gondolkodás és cselekvés itt kezdődik, a társadalom „birkaszellemének” megítélése ellenben személyes tapasztalataim sora, és konkrét mérőszáma a Föld jelenlegi állapota.
    Jó éjszakát kívánok!

  45. 45.
    Kézcsók.
    Annak ellenére, hogy ezt így kicsipegetted a hozzászólásaimból:
    „Most voltam nyaralni egy hetet. Rengeteg maszk nélküli emberrel találkoztam, még kezet is fogtam többekkel. A családom és én, köszönjük szépen jól vagyunk, rengeteg szép emlékkel és tapasztalattal lettünk gazdagabbak.
    De, engedd már meg nekem, hogy élvezzem az életet, és azon a kevés zsetonon amit én és a párom megkeresünk, a családommal ne csak túlélést, hanem egy kis örömöt is vegyünk.
    Tudós Professzor Bácsi, elárulok valamit: a vírus nem “értelmi-rátermettség” alapon válogat, hanem az immunrendszer állapota alapján.”
    Szerintem elég koherens szöveg, akár egy naplóba is írhattam volna. Biztos vagyok benne, hogy te is tudod akár így egyben is értelmezni. Ismét köszönöm az összefoglalást.
    Így tovább.
    Neked is szép álmokat, jó éjt!

  46. 48:
    Persze, simán értelmezem:
    Az immunrendszer alapján válogat tény ismeretében, feltételezve, hogy így képes vagy értelmezni a vírusfertőzés fogalmát is, az egyéni érdekben hozott vágykielégítés és annak leírt, felvállalt konkrét körülményei egyértelműsítik a felelőtlen magatartást, amelyben ráadásul benne van az is, hogy mások (bármi miatt legyengült immunrendszerű emberek) felé tett károkozás (ami szintén ismert körülmények alapján az élet kioltásával is járhat) vonatkozásában széttárod karjaidat. Grat.

    Amit nem tudok értelmezni az a „kézcsók”.
    Vagy már annyira perverz gondolataid jöttek, hogy ezzel virtuálisan megfertőznél :-)?

  47. 49.
    Nem áll szándékomban fertőzni semmilyen negatív formában. A „kézcsók” csak egy vicces köszönés akart lenni.
    -Over-

  48. malleusorbis

    Lehet e méregnek nevezni az etilglikolt amikor évente maximum 8-10 ember halálát okozza idehaza?
    Szerintem igazad van. A víz több embert öl meg.
    Azaz nyugodtan igyál fagyállót családostul. Kockázatmentes!
    Ne válaszolj! Nem érdekel!

  49. Kedves Urak!
    Végigolvastam ezt a magasröptű beszélgetést pro és kontra érvekkel fűszerezve. Érzésem szerint az igazság most is valahol az arany középúton található. Valamiféle vírus van, de nem az, aminek hazudják. Lehet, hogy úgy döntött a szűk elit, hogy a megvalósítás fázisába lépteti a georgiai iránymutató kövekre felvésett pontokat. A hatalmuk és a pénzük megvan hozzá!
    Feltettem pár kérdést előzőleg, de nem kaptam rá választ a vírus hívőktől.
    Miért nem lehet boncolni?
    Miért volt a legfontosabb lépés a cirkusz elején az, hogy az orvosoktól teljes titoktartást kértek?
    Ha jól tudom a legtöbb teszt 50-70% pontosságot tud, tehát ennyi erővel fej vagy írás alapon, egy feldobott pénzérme is eldönthetné a fertőzés fennállását!
    Figyelmesen szemlélve a kirobbanás óta történt események láncolatát, felfedezhetjük a központi vezérlést, irányítást.
    A fanatikus “mindmeghalunk” vírus hívőknek ezeken a dolgokon is érdemes lenne elgondolkodni.
    Klikkmédia működése: https://alapblog.hu/veszelyes-a-kulfoldi-nyaralas-2/

  50. 52:
    „Figyelmesen szemlélve a kirobbanás óta történt események láncolatát, felfedezhetjük a központi vezérlést, irányítást.”
    – Most erre tényleg „értelmes” választ vársz?

    Természetesen mindenhol ferdítenek, és mindenhol a maguk módján, a saját pereputtyuk cukkolása vagy megnyugtatása érdekében, hol – kinek – mit kíván a politikai érdeke.
    Nekem az irányítottságról nem az a káosz jut eszembe, amit rögtön Kínában, vagy az USA esetében, ill. Brazília, s akár most Izrael kapcsán is láthattunk/láthatunk…

    Aki ezt a hívő vs. nem hívő dolgot kitalálta a korlátolt agyával egy vírusfertőzés esetében, ráadásul a megtapasztalt folyamatok alapján, azt kéne kilőni a lapos Holdra, mert az egy igazi barom (feltételezve, hogy nem szándékosan csinálta)!

    Mert akkor most ki a hívő?? Aki „elhiszi”, hogy egy vírus veszélyes (ismétlem vírus, nem kiscica!), vagy aki kimondja, hogy előbbiek „hisznek” a vírusok okozta veszélyben? Ne abban gondolkodjunk, hogy a házam táján minden rendben van, ott is nézzünk körül, ahol nem így volt, nem így van! Ha egy ilyen környezetből származó ember kampányol a vírus veszélytelensége mellett, meghallgatom az érveit. Sajnos eddig egyetlen frontvonalban lévő eü. érintett sem számolt be ilyen megnyugtatóan. Folyton a szaros halálozási statisztikákkal nyugtatjátok magatokat, amikor a hülye is láthatja, hogy ahol komolyan felüti a fejét ez a járvány, ahogyan annak lennie kell, tarol. Na persze, ha valakinek plusz ezer halott az smafu, mert ő nincs, vagy kicsi az esélye, hogy épp most köztük lesz, az részemről elmehet a …

    Persze, hogy nincs világvége, természetes, hogy indokolatlanul még a maszkot sem fogom felvenni, de aki most nekiindul a világnak, mert neki jár a nyaralás, az a hazai helyzetünk alapján ön- és közveszélyes magatartást folytat. S minél több ilyen egyed akad, annál inkább már nem csak egy szerencsésen megúsztuk kaland lesz belőle. Nem szabad felbátorítani a felelőtlen hülyéknek az ostobákat, mert a tények makacsulle fognak sújtani mindnyájunkra!

  51. Félretéve a láthatóan kibékíthetetlen hitvitát szeretnék egy „hétköznapi” problémát felvetni.

    Most, hogy az utazás esetén nagy az esélye annak, hogy karanténba kerülünk jó lenne tisztán látni, hogy ez mit jelent.
    A koronavirus.gov.hu oldalon próbáltam ennek utána járni, de szinte semmit sem találtam.
    Konkrét kérdésem azok felé akik ebben tajékozottabbak az, hogy milyen intézményes háttere van ma a hatósági karanténnek és milyen feltételeket tudnak ezek biztosítani az oda kerülőknek? Milyen anyagi terhet jelent pl. egy nap az ott tartózkodónak?
    Ki és mi alapján dönti el, hogy a határátlépő otthon köteles karanténba „vonulni” vagy az állam által üzemeltetett karanténba zárják. Ha otthoni karanténre kötelezett valaki akkor ezt ki és hogyan ellenőrzi.? Van e jogi szankció azok ellen akik megszegik a karantént?
    Hol vannak kijelölt állami karanténok?

    Már elég jól benne vagyunk ebben a vírus dologban, de ezekre a kérdésekre a válaszokat sajnos én nem találom sehol.

  52. 52 – Hanyistók:
    Felvettelek a szkeptikusok listájára, mert ősszel majd érdekes módon elfogtok hallgatni és tagadni fogjátok korábbi álláspontotokat.
    Ami a kérdéseidet illeti. A világ több száz országból áll, több száz vezetőből és több száz egymásnak sokszor ellenmondó intézkedést tesznek. Ennek fényében:
    Miért nem szabad boncolni? Szabad, de pl. New Yorkban annyi a hulla, hogy hűtő kamionokban tárolják a hullákat a kórház udvarán. Ennyi hullát nem lehet felboncolni. Kísérleti boncolást több helyen végezte, az eredményt közzé tették, én lefordítottam és felraktam a blogra: Eredmény, nem csak a tüdőt károsítja, de a szíve, vesét, az erek el vannak dugulva, stb. stb. gyakorlatilag mindent tartósan károsít.
    Miért az orvosok titoktartása? Mert sok olyan dolog van, ami a tömegeket felháborítaná. Pl. Svédországban ránéznek a behozott betegre és szemrevételezéssel megállapítják van-e esély a gyógyulására. Ha idős, akkor egyből nincs. Nem veszik kezelés alá, hagyják meghalni, hogy ne terhelje a sürgősségi ellátást. Azt nyugodtan elmondhatnák, hogy ez nem rosszabb, mint a szezonális influenza. De ezt nem ők, a hülyék terjesztik.

  53. A kialakult „hitvitát” ideiglenesen félretéve, ha megnézitek a koronavirus.gov.hu oldalt azon állítólag „mindent” megtaláltok amit a virusról tudni lehet. Sajnos viszont a határátlépést követő otthoni vagy hatósági karantént illetően semmit. Például mi alapján döntenek az itthoni vagy a hatósági karantén mellett? Lehet e fellebbezni?
    Milyen költség terheli a hatósági karanténre kötelezettet?
    Hogyan és ki ellenőrzi az otthoni karantént? Milyenek a hatósági karantén körülményei?
    Azért nincs para mivel mindez megtalálható a tasz.hu érdekvédelmi szervezet honlapján.
    Nem a kormány feladata lenne a teljeskörű tajékoztatás? Meghagyja ezt egy ong – nek?

  54. 55:
    És ennek mind mi köze a vírus által okozott megbetegedéshez?
    Mennél utazgatni, s az fáj, hogy korlátozva vagy vágyaid kiélésében, ill. ösztöneid végrehajtásában?
    Politikai témájú kérdést tettél fel biológia témájú okfejtés megválaszolására, következetesen használva a „hit” szót, ami képzavaros itt, és rendkívül káros a valóság objektív megítélése szempontjából is.
    A feltett kérdéseidet beszéld meg a fülkeforradalmárok sokaságával megtámogatott legitim Magyar Kormány tagjaival! Ebben a kérdésben is ugyanúgy cselekednek, mint bármi másban, semmi meglepő, ill. ellentmondás nincs ebben…

  55. Horváth Csongor

    Abszolút mellélőttél. A fiam külföldön él és ezért nagyon aggaszt, hogy most egy jó ideig elképzelhető, hogy csak a videó chatek segítségével láthatom. (Jómagam lehet már soha nem utazom külföldre.) Gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Aki hasonló cipőben jár az javaslom olvassa el a tasz weboldalát.

    A hittel kapcsolatos megjegyzésed viszont nekem tűnik zavarosnak. Lehet egyszerűbben kellett volna fogalmaznom: a hit nem segíti az objektív valóság megismerését.
    De hisz Te is pont ezt állítod….

  56. Kedves Urak!

    Talán abban mindnyájan egyetérthetünk, hogy a vírus veszélyességi foka és terjedési rátája meg hasonlóktól eltekintve nagy valószínűséggel a nagy’ változás’ triggere lesz a végjátéknak.
    A pandémia biztos, ha nem egészségügyi akkor a biztosan bekövetkező gazdasági értelemben.

    Ha USA, Brazília stb. területén ilyen súlyos a helyzet akkor a világ globális berendezkedése folytán és a civilizációs „fejlettségének” ezen a szintjén törvényszerű a lejtmenetre kapcsolás.
    A globalizált világ igen érzékeny esensúlyi állapotában egy ekkora változás több mint elegendő.
    Már csak idő kérdése.

    A vírus lefolyása, majd a közbeni és utáni gazdasági megreccsenés mértéke csak az összeomlás ‘scenarióját’ módosítja az országok társadalmainak életében.
    A forgatókönyvek sokszínűek lehetnek.

    Ha a lakosság elővigyázatos(amit kétlek, főleg az idő függvényében), akkor egy elnyújtott vírusveszélyre és egy lassabban megroppanó gazdaságra lehet számolni. Ebben az esetben nem szabadulnak el olyan gyorsan az indulatok, hanem egy anyagi alapon történő morzsolodás indul el.

    Mindenesetre a maradék idő élvezete fontos szempont lehet és itt nem feltétlenül a hedonisztikus szemléletre gondolok. De ez egy általánosan megfogadható tanács, élvezzük az életünket! Ebben azt hiszem semmi új nincs, viszont annál nehezebb megvalósítani.

    Horváth Csongor

    Irányítás és káosz is lehet, feltéve ha az irányítás célja a káosz.

  57. 54. Tibor bá’ – Én csak félig vagyok szkeptikus a vírust illetően. Van vírus, csak a hivatalosan propagált fertőzési paramétereiben és a terjedési módozataiban kételkedem. Mi van akkor, ha ez az egész vírusosdi egy globális biológiai támadás az elit részéről? A vírus para álarca mögött célzottan likvidálhatnak népeket vagy szükség szerint akár, célszemelyeket is. A korona vírus rettegés alatt bevethetnek egy valóban halálos és ragályos vírustörzset is. A vezérlő teremben most is ugyanazok ülnek, mint az utóbbi évszázadok alatt. Az eddigi népírtásokat, háborúkat is ők pénzelték. Miért ez lenne a kivétel?
    Már most nagyon jól hoz a konyhára a Cov19. Ma jelentették be:
    “Hatvanmilliárdos hitelt vesz fel Magyarország a járvány elleni védekezésre”
    A többi ország is ugyanígy fog cselekedni, tehát zsebreteszik a világot!
    Kohn bácsi erre azt mondaná : ügyes, nagyon ügyes!

  58. 58, 59:
    Ezt az elitista irányítást azért nem tudom elképzelni, mert ha így lenne, a lezajlott események alapján rendkívül amatőr munkának tekinthető. Ha tényleg akarnak valamit, ennyire nem szoktak szerencsétlenkedni, ráadásul közülük is vannak veszteséget elszenvedők, akik ilyen esetben egy tervezett előkészítés után -mint anno Simicska Orbán ellen-, nekimennének a másiknak. Ezek az emberek nem szoktak csak úgy nyomtalanul eltűnni… De erről itt szó sincs, az egyetlen egybeesés, hogy pár milliárdos a gyógyszeriparban szimatolgatott. Ez nekem kevés egy irányított, megtervezett cselekvéshez, noha afelől nincs kétségem, hogy pl. Bill barátunkat nem kifejezetten a segítő szándék vezérelte a megfelelő érdekcsoport közelébe.

    Ha megfélemlíteni szerettek volna, nem jött be, mert a többség mindenütt elbagatellizálja a veszélyt (pont ez a baj). Ha hasznot akartak volna húzni belőle, nem tökölnének ennyit az ellenszeren, felesleges lett volna magát a vírust is ilyen szinten túlbonyolítani (hiszen ebben az esetben nyilván mesterséges maga a vírus is). Ha háborúskodni akarnak, az átrendezéshez tucatnyi jobb és biztosabb ötlet adódik. A gazdaság fékezése szinte senkinek sem jó… A hitelezés egyértelműen csapda, de egyre nagyobb kockázat a hitel kihelyezőjének, ill. az őt irányítóknak is. Akkor már inkább a CSOK, az sokkal jobb lehetőség, ha valakit le akarsz húzni több generáción át az adósságokkal (ráadásul azt boldogan fizetni is fogja). Az meg pillanatok alatt bebizonyosodott, hogy a klímaváltozás megfékezéséhez még próbának is kevés, ezt tudnám egyedüli valós célként elfogadni, aminek logikai alapja is lenne, de ez meg nem működik. Olyan sokféle, és olyan kaotikus a politikusok válasza/próbálkozása is, ráadásul mindegyik a tőle várható reakciókat hozza, hogy sztem. teljességgel kizárható az irányító szándék emögött. Még egy klasszikus bal-liberáis káosznak, ill. forradalmi anarchista zavarnak sem illik be!

    Egyetlen háttérmotivációja a félelem, de az ugyanígy egy hidegháborús készültséggel, vagy bármilyen bagatel maflasággal (amit az elbutított tömegek beszívnak) kiváltható lenne… Konkrét halálesetek nem is kellenének hozzá! Hiszen ez is érdekes, mert ahhoz vajmi kevés a halott, hogy mindenki igazán féljen, de ahhoz sok, hogy csak úgy elmenjünk mellette.
    A többi kérdésre meg a biológia kapcsolódó tudományos háttere, háttérhatalmi hókusz-pókusz nélkül is kielégítő és érthető magyarázatot ad.

  59. 57:
    Kizárólag a „hitvita” szó használata miatt céloztalak meg.
    Szeretném, ha egy „értelmes emberek vitafórumán” a vírussal kapcsolatos kérdésekben ez a fogalom nem képzavarosan jelenne meg, hagyjuk azt meg a facebooknak!

    A hit definiálásában egyetértünk.

    Azt meg nekem kellett volna alaposabban elolvasnom, hogy ott a „félretéve” kifejezés is részedről, így a szándékod nyilván nem a folyó vitába történő állásfoglalás volt. Az 56-ban leírt gondolatom így nem releváns, annak Feléd irányított megfogalmazásáért külön elnézést kérek!

    Ha Magyarországon egyre többen állnak majd át a „szkeptikusok” táborába, az egyértelműen a Kormány hozzáállásának bűne is, mert ezek mindig csak akkor és úgy foglalnak állást, ha a társadalom többségének torkán a kapcsolódó intézkedéseket biztosan le tudják nyomni (előtte tesztelgetnek, töketlenkednek kicsit a nemzeti konzultációikkal). Ezért van az, hogy a maszkviseléssel kapcsolatban is hol ezt, hol azt nyilatkozták (ami kínos azt rögtön hárítják valakire vagy valamire), közben saját példaadásukon is inkább a funkcionális analfabétizmus, mintsem a szakmai felkészültség, vagy bármilyen meggyőződésen alapuló bizonyosság mutatkozott meg. Mindig a Dr.Bubó jut róla eszembe, „diktál a beteg, írja a doktor”… lényeges csak az, hogy a bársonyszék és a zseton meglegyen!

  60. Fiúk, fura dolgot osztok meg veletek, annyira friss, hogy még meleg!
    Azaz még meleg a szék, amiről a fiam néhány perccel ezelött felállt és hazament, miután hazaugrott egy kis mama főztjére.
    Elgondolkoztató amit mesél:
    Néhány napja fel akarta hivni az egyik volt kinai partnerét, akivel annakidején eggyütt dolgoztak volt valami nyomkövető istentudjami projekten. A telefon hosszan kicseng néhányszor, majd kinai babla következik, amiről kitalálta, hogy esetleg ” a hivott fél nem válaszol, hivását a hangpostára irányitottuk”-féle gépválasz lehet.
    Hivja a másodikat, ugyanaz!!
    Hivja a harmadikat, az ötödiket, hiszen ismeri mind a 14 kollégát, megvannak a számok, KIVÉTEL NÉLKÜL mindenhol ugyanaz a szöveg a kicsengések végén.
    Szomorú csodálkozással rakja el a telefonját a fiam, majd tegnap este bejön egy értesités a Watsup applikáción , az egyik volt kollega felesége ir: ” Sajnálom kedves uram, szeretett férjem körülbelül egy hónapja elhunyt. A többi kolléga szintén.
    Köszönöm hivását drága férjem nevében is, sokszor emlegette és nagyon tisztelte Önt…”
    Megáll az ember esze, és csak bambán bámul maga elé…..
    Mi folyik manapság ezen a világon, de komolyan???!!!
    Ha EZ megtörténhetett, akkor szerintem a koronavirus MESTERSÉGES kreálmány!!!
    Fejemet teszem rá!

  61. 63 – bálint:
    Nem feltétlenül. Valamelyik elkapta a vírust, aki megfertőzte az összes többit. Szerencsétlen együttállás. Kínában van emberanyag, ami belefér. Nem spórolnak vele. A cél elérése a fontos.

  62. 63 – 64:
    Azért ez nem egy mindennapi történet!
    Kérdés, hogyan lehetséges ebben a helyzetben, hogy az asszonyok/családtagok (még?) jól vannak?

  63. Pár fenti kérdésre választ ad az amit most írok.
    Két hete mentünk volna haza Erdélybe. Az unokatestvérem hívom, hogy akkor holnap érkezünk. Mondja, hogy ok., de ő nagyon szarul van vagy két napja, hullámzik az egészsége, így még sosem érezte magát. Hirtelen jött rá a betegsége, gyenge, ízületei fájnak, megy a hasa és 38,5 C a láza. A munkahelyére két napig bejárt, ahol öt emberrel volt kontaktusban, de aztán a mestere hazaküldte azzal, hogy nehogy szóljon valakinek, mert lehet, hogy COV-os és akkor ök is mennek karatnénba.. Erre fel mondom neki telefonban, hogy akkor várunk még egy két napot, hogy lássuk mi van, nehogy COV legyen és mi is megteljünk.
    Közben hívogattam, de semmi válasz, még sms-re se. Hívom ángyom aki az unokatesóm édesanyja és vele él egy háztartásbab, hogy mi van a fiával. Mondja, hogy rosszul van, hol fekszik, hol kel, de nem akar senkivel sem beszélni, még a MO-on élő testvérével sem.
    Aztán három nap után jelentkezik, hogy jobban van, de az első öt nap nagyon rosszul volt, ezért nem válaszolt, elnézést kért. Elmesélte, hogy érdekes betegsége volt, az eddigiekben átéltekhez nem hasonlított. Egy két órát talpon volt aztán két órát aludt (de olyan mélyen, mint még soha és merő egy vízben ébredt), aztán megint két-három óra fennlét, aztán megint pár óra alvás, éjjel pedig végig alvás nagy izzadással. Ami érdekes volt neki, hogy az alvások után mindig „gyógyultan” ébredt, teljes erejében. Kiment fát hasogatott, kosárba rakta, bevitte aztán rosszullét. Majd megint jól lett, annyira, hogy még az állatokat (két ló, három bika, két tehén, juhok, stb.) is ellátta. Aztán megint fejre állt. És ez így ment napokig. És még azt is elmondta, hogy se nem köhögött, se nem taknyolt és a torka sem fájt (most sincsenek ilyen tünetei).
    Időközben a román helyzet fokozódott, így nem indulunk el.
    Tegnap előtt megint beszéltünk és halljátok mit mondott.
    Búcsú volt a faluban ahol a misén (mert ott a mise az első, nem a vásár) megjelent egy pap barátja (aki gyerekkori barátja volt), csak hát más községben szolgál jelenleg. Mondja az atya, hogy képzelje el, COV-idos volt. Tesztelték, majd mivel romlott az állapota, kórházba került Marosvásárhelyre. Két hét alatt tünetmentesen gyógyult, igaz egy hétig nagyon rosszul volt. A hívei közül senki sem volt beteg. El sem tudja képzelni, hogy honnan kapta meg.
    Erre az unokatestvérem is elmondja neki, hogy ő milyen beteg volt és mik voltak a tünetei. Az atya pedig rávágja, hogy te biza COV-os voltál.
    A rokon, hogy az ördög a fülébe került, másnap elment Csíkszeredába egy fizetős tesztre (280 lei – kb. 25 e ft). Két nap után hívják, hogy valamikor átesett a víruson, de már nem beteg (csak antitest van a vérében) és menjen be a megyei fertőző központba, hogy derítsék ki az előzményeket. Azt is hozzátették, hogy ha 12 órán belül nincs ott, a rendőrség viszi be, büntető eljárást is indítva. Ott várta a központban az orvoson kívül egy csendőr, illetve egy katasztrófavédelmis valaki. Szépen elkezdték vallatni. Elmondott mindent. Azt is hogy kikkel találkozott a betegsége kezdetétől.
    A hatóság azonnal (még az nap) tesztelte a közel húsz személyt és két hét karantént rendelt el nekik. Eddig még senkin nem jött ki semmi. Érdekes az édesanyja, akivel egy fedél alatt lakik, az sem kapta meg, pedig 74 éves ő etette és itatta, mert vénlegény a lelkem (igaz rendkívül erős asszonyról van szó).
    Még fontos megemlítenem, hogy amint mondja (unokatestvérem), nem maradt vissza semmi egészségromlás. A mai beszélgetéskor említette, hogy éppen kaszálni volt a havason vagy 40 ár-t (közel fél hektárt) kézzel két nap alatt és most szárítaná, de az idő nem engedi. Itt jegyezném meg, hogy ha én átesek egy influenzán, akkor kb még három hétig kiver a verejték még egy cipő megemelése után is.
    Szóval úgy néz ki, nem maradt vissza nála semmi, amiről itt sokan elmélkedtek. Ezzel kapcsolatban még azt is ide hozom példának, hogy a Sepsiszentgyörgyi főorvos ismerősöm aki egyébként elsők közt kapta el a COV-ot Covászna megyében és közel három hétig kínlódott, a senior kategóriában a múlt héten indult egy nagy triatlon versenyen. Előtte pedig lefutotta a gyilkos fogarasi havasok gerincén zajló spartatlont (valami 70 körüli helyet ért el a közel 150 induló közül, 50 évesen!). Erről a fickóról már beszéltem korábban is, csak akkor még csak készült a versenyekre. Nem tudom elképzelni, hogy lehetne nyújtani ezt a teljesítményt egy megomlott szervezettel.
    Megint csak azt igazolják ezek a konkrét esetek, hogy össze vissza tájékoztatás folyik, vagyis zavarkeltés, még a szövődmények és a maradandó sérülések tárgyában is.
    Egyébként ha valami változás lesz az említett rokon állapotában vagy környezetében, megírom.

  64. tanuló,
    Köszönjük a tájékoztatást.

    Szövődmények.
    Mikor ébredések után teljesen jól érezte magát, akkor is úgy vélte, meggyógyult, miközben továbbra is beteg volt.
    Ez a vírus az agytól a szaporító képességig bárhol ki tudja fejteni káros hatását. A kezdődő cukorbetegség sem érződik, teljesítményromlást sem okoz. Nyilván több betegség, szervkárosodás van aminek nincs azonnali hatása a teljesítményre.

  65. 64.Tibor bá
    65.Csongor
    Ezek az emberek NEM a virus miatt haltak meg!
    Lefogadom bármibe!
    Sötét idők nyomasztó titkai!
    Mellesleg, Kináról, erről a távoli, titokzatos, zárt , számunkra érthetetlen, furcsa társadamli berendezkedésú országról mindent elhiszek, az ellenkezőjét is!

  66. 69 – bálint:
    Lehet, hogy kivégezték őket, de biztosat sose fogsz megtudni. A kínai társadalom hasonlít a hangyákéhoz vagy a méhekhez. Az egyén nem számít, csak a teljes közösség sorsa.

  67. 68. Károly
    Lehet, hogy igazad van és később lesz szövődmény. A Sepsiszentgyörgyi doki már több mint három hónapja meggyógyult és egyelőre nincs teljesítményromlása. Intenzíven sportol és jól érzi magát. Gondolom, osztályos főorvosként minden fontos vizsgálatot elvégeztet magán, akár többször is. Majd meglátjuk.

    Az unokatestvérem esetében még korai nyilatkozni, de tény, hogy már most keményen tud dolgozni. Étvágya van, aludni jól alszik és ha úgy van iszik is sört rendesen. A nemzőképességével mi lesz nem tudom, mert vénlegény, így nincs kivel szaporodjon. A gazdálkodást csak kiegészítésként végzi, mert alapból erősáramszerelő a vasúton.

    Azt is mondta, hogy így, mint aki bekerült a COV-os klubba, azt az értesülést kapta belső körös egészségügyis személyektől, hogy a románok valami okból nagyon kezdtek érdeklődni a székelyföldi esetek iránt, még a Victor Babes epidemiológiai kórház kutatói is szimatolnak a megyeszékhelyeken.
    Szerinte – az elhangzottakból leszűrtek alapján – az lehet az ok ennek, hogy egyrészt magyar (székely) alig halt meg a betegségben, másrészt alig terjed a betegség a székelyek között, harmadrészt, hogy ha meg is kapják, gyorsan és jól gyógyulnak (pl. ő is).
    Vagyis, van egy olyan tényező a székelyek esetében ami a fenti pozitív fejleményeket generálja. Ki tudja? Még a végén a romulánok nélkül maradnak:-). Ja de szomorúak lesznek.

    És még valami. Intenzíven dolgozó orvos rokontól hallottam, már vagy két hónapja.
    Vagyis azt mondta, hogy azért ugrott meg hirtelen az addig alig vagy nem létező esetszám Hargita megye esetében mert sok Bakó- és Vráncsamegyei (kárpátokon túli moldvai megyék) beteget átvittek ellátásra Csíkszeredába, mert ott – állítólag – nem voltak meg a feltételek. Azokat pedig automatikusan ott regisztrálták véglegesen és ha meg is haltak, akkor ottani megye halotti számait növelték.
    És igaz az is, hogy 1000 euró támogatást kap minden COV-os beteg után az államtól, illetve 700 euró-t az elhunyt után a hozzátartozó. Mint, aki ismert az ottani helyzetet, el tudom képzelni, hogy micsoda korrupció folyik e tárgyban is és így mennyire megbízhatók az ottani adatok.

  68. Érdekes 67. alatt Tanuló által írtakra csak Károly reagált érdemben.
    És még én vagyok aki nem veszem tudomásul a tényeket, de az itteni hívők negligálnak minden beírást ami tapasztalati tényeken alapszik, DE ellentmond a dogmáiknak (például, hogy még három hónap után sincs látható visszamaradt egészségromlás).

  69. 73. Vakegér
    Mitől nőtt a napi (heti, havi) halálozás 4~5x re a Covid által érintett észak-olasz városokban?

  70. https://index.hu/techtud/2020/07/20/arizona_a_legrosszabbra_keszul/

    Sajnos szó sincs arról, hogy a meleg nyári idő önmagában visszaszorítaná az új koronavírus terjedését – ezt tudják már jól a sivatagos, illetve szubtrópusi klímájú Arizona és Florida lakói, ahol a járvány szakadatlanul tombol a hőség ellenére. Vajó Zoltán diabetológus az összes kollégájához hasonlóan már szinte csak koronavírusos betegeket lát el, miközben az egészségügyi rendszer tartalékai kimerültek. Pedig tavasszal még úgy tűnt, hogy túlzott volt a riadalom.

    Tájékoztatásul………

  71. 75: Persze, mert a meleg elől bemenekülnek a légkondis épületekbe. Mint télen.

    Ha kint süttetnék magukat a Nappal az 50 °C-ban, valószínűleg nem lenne gond.

  72. 76 Ábel

    „Ha kint süttetnék magukat a Nappal az 50 °C-ban, valószínűleg nem lenne gond.”
    Ez így igaz! 50 Cfok és napsütés minden gondot megold.

  73. Re:77 n/a
    Én napsütés, sok zöldség/gyümölcs,lótrágya pakolás kúrát javaslom.
    Nálam bevált tavasszal, akkor voltam a legfittebb és legegészségesebb, mikor 4 nagy utánfutó lótrágyát vittem el a lovardából.

    Van egy újdonságom n/a.
    Megoldható nem EM alapon is a vírus irtás.
    Bár jól láthatóan bekorlátoztad magad a dogmáidban anno, mikor egyértelmű referenciát mutattam működő EM alapra is…

  74. 78 dajtás

    „Megoldható nem EM alapon is a vírus irtás.”

    Jobban odafigyelek rád, amikor így fogalmazol:
    „Megoldottam nem EM alapon is a vírus irtást.”

  75. Re:79 n/a
    Egy mérnök akkor beszél kijelentő módban, ha van róla mérési eredménye.
    Mivel élő mintához nem férek hozzá, ezért kénytelen vagyok feltételes módban beszélni, mert csak az elv helyességét tudom felmutatni tényként(publikációk, hivatkozások).
    Nem EM alapú megoldás is ugyan abban a cipőben jár, kontakt eljáráshoz fertőzött minta/személy kellene, ezért csak preventív megközelítés működik jelenleg.
    Hogy értsd, a mérési rendszert használhatod megelőzés célzattal, de ha nem vagy megfertőződve, akkor nincs mérési eredmény.

  76. Most robbant a botrány Romániában, hogy az elvégzett tesztek által adott eredmény az esetek többségében rossz, ugyanis alig pár óra után megismételt, pontosabb teszt, már negatív lett.
    A plebszel pedig a szar teszteket csináltatták eddig, közel 30.000 Ft-nak megfelelő lej-ért.
    Furcsa is volt a „betegek” többségének az eredmény, mert annak ellenére, hogy teszt szerint pozitívak voltak, kutya bajuk sem volt. Ez az észrevétel indította be az alternatív kutakodást és a pontosabb tesztek elvégzését.
    Erre kérdezhetnénk, hogy kinek az érdeke ez a napi ezer feletti esetszám Romániában (ami ezek szerint a valóságban fele sem). Az otthoniak szerint ez azért van mert a jelenlegi liberális (nacionalista, egyébként feltétel nélküli EU és NATO csicska) kormány, akik mögött az elnök is van, szarul állnak a közvélemény kutatásokban, és nem biztosak abban, hogy nyernének az őszi választásokon, ezért a „pandémia” ürügyén halasztani szeretnék a választásokat. Milyen érdekes igaz? Mindenki arra használja ezt a vírus amire neki a legjobban kell. Ki választások halasztására, ki kormánybuktatásra, ki…

    Egyébként itt a hivatkozott cikk:
    https://adevarul.ro/news/sport/testele-covid-19-romania-lipsite-acuratete-toti-bolnavii-erau-fapt-sanatosi-1_5f1f37e25163ec4271691bcc/index.html

    Ez az Adevarul újság a legnagyobb román központi napilap, olyan mint nálunk a Népszabadság volt (egyébként kormánybarát).

  77. Re:81
    Kellemetlen, de meg sem lepődök rajta.
    Idehaza pont az ellenkezője van, kevés teszt, kevés megbetegedés.

  78. Az utcánkban egy 80+ éves néni is koronás lett és bevitték a kórházba. Ennek a néninek senkije sem volt itthon, nagyon le volt gyengülve, alig tudott totyogni is. Ha ő is túléli, akkor mégsem annyira vészes a vírus. Meglátjuk.
    A másik ismerősöm (aki pozitív lett) még mindig bent van, de teljesen jól van.

  79. 81. tanuló
    A lepukkantabb országokban, köztük Romániában azért “terjed” a vírus jobban, mert a “vírusos” jól hoz a konyhára. 500-1000 Eur támogatást kapnak fejenként az Eu-tól az ellátó intézmények. Ezek után mindenkit koronásnak tesztelnek és hazudnak.

  80. Ha csak itt a fejlett nyugaton ennyit hazudnak, akkor hogyan lehet hinni a globális számokban.
    Valaki itt írta az USA-ból, hogy ott is megy a nagy hazudozás, amit személyesen tapasztalt is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük