(3240) Gondolatfuttatásom

Tibor bá’ online

 

Az orvosok évezredek óta nagy tiszteletben vannak tartva, mert az emberben ott lappang az életösztön. Ezt a nagy tiszteletben tartást az orvosok iparkodnak fenntartani, mert anyagi érdekük ezt kívánja. Erre szolgál például a latin nyelvhez való ragaszkodás. Eszük ágában sincs azt mondani, hogy vese, amikor a ren sokkal tudományosabb. Tüdő? Rövid és velős, de a pulmo mennyivel titokzatosabb. Folytassam? Ugye, hogy nem kell. Menj be egy kórházba, nem fogsz találni orvost a folyosón, akinek ne lógna a nyakában egy sztetoszkóp, amit szinte sose használ, de jelzi, hogy a viselője nem akárki.

Ezzel nem lenne semmi különösebb baj, ha nem kényelmeskednének el, de az örök törvény itt is érvényesül, ahol nincs verseny, ott elmarad a fejlődés. Ki merem jelenteni, hogy az összes diszciplína közül az orvosi van a legjobban elmaradva. Ez azt is jelenti, hogy oda jelentkeznek a legkevésbé tehetséges, de ambiciózus fiatalok. Ezek mindent megtanulnak, amik elő van írva, de többnyire képtelenek önállóan gondolkodni. Aztán jön egy COVID-19 járvány, és alig tudunk még róla valamit, mert nem tanították az egyetemen. Kénytelen vagyok csekély tudásommal hangosan gondolkodni.

Az nyilvánvaló, hogy a járvány elsősorban az idősebbek közül szedi áldozatait. Ezt észlelni nem különösebben nehéz. Minél idősebb valakik, a fertőzés után annál nagyobb eséllyel halálozik el. Induljunk ki ebből. Ha az idősödés fokozza az elhalálozást, akkor kell lenni valaminek, ami a korral növekszik. A „szakemberek” azt állítják, hogy „alapbetegségek” vannak a háttérben. Mik ezek? Elsősorban magas vérnyomás, cukorbetegség. Hát persze idős korban jön elő a hipertónia, a diabétesz. De ezekre van gyógyszer, amit az idős emberek vidáman szednek, és akkor alacsonyan marad a vérnyomás, és alacsonyan marad a vércukor is. Ebből az következik, hogy az idős embernek se a vérnyomása, se a vércukra nem eltérő a fiatalabbakétól. Ez tehát nem lehet az ok. Ok lehetne a gyógyszer, amivel „karbantartja” magát. Magas vérnyomás esetében a gyógyszer család 4-5, családokon belül 6-8 egyed létezik. Az teljesen kizárt, hogy ez mind elősegítené a koronavírus „sikerét”. Ha csak egy bizonyos gyógyszer okozná, akkor az már kiderült volna, hogy nini, minden elhunyt Bizoprololt szedett. Ráadásul az életkor előre haladásával nem szednek egyre több vérnyomáscsökkentőt.

De mi lehet az, amit egyre inkább szednek, és a nők valamivel kevesebbet, mint a férfiak. Én csak egy ilyen gyógyszer családról tudok, azt pedig a koleszterincsökkentő Statinok. A korral a vér koleszterin tartalma fokozatosan nő, miközben az orvosok kötelességüknek érzik, hogy küzdjenek ellene. Tehát felírják a Statinok valamelyikét, amik ugyan (teljesen feleslegesen) csökkentik a koleszterin szintet, de közben károsítják a szervezetet. Mi van, ha a Statinok segítik a vírus aknamunkáját. Nem az életkor miatt van egyre több elhalás, hanem az egyre több Statin miatt, ami viszont az életkorral arányosan növekszik.

Az időskori immunrendszer gyengülés nem tűnik megfelelő oknak, mert a halál leggyakoribb oka a citokinvihar immunrendszer nélkül nem léphet fel.

Valaki utánanézhetne az elgondolásom helyességének. Számomra bosszantó, amikor az idős emberek halálát alapbetegségekre kenik. A magas vérnyomás és a kettestípusú diabétesz nem alapbetegség, hanem a szervezet időskori állapota.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

7 gondolat erről: „(3240) Gondolatfuttatásom

  1. A statinok bizonyára okozhatnak ilyet, azonban tudni kell, hogy a statinok alkalmazásának előiratát kb 10 évvel ezelőtt megváltoztatták, elvileg az orvosokat is oktatták róla. Statint adni primer prevencióban nem szabad és nincs értelme.
    Az érszűkületet diagnosztizált betegeknél (legyen ez akár szív ér is) lehet alkalmazni.
    Azért, mert valakinek magasabb a koleszterin szintje, nem szabad alkalmazni. Az emelkedett koleszterin szint az új, 10 évvel ezelőtti, tanulmányok szerint nem sokkal emeli a szív-érrendszeri megbetegedés kockázatát.
    Persze ha valaki lipaemiás, az megint más kérdés.

  2. A koleszterin sejtépítő alapanyag. Idős korban a koleszterin szint csökkenése a
    közelgő halál jele. Idős embernek koleszterin szint csökkentőt adni, csak az orvos és a gyógyszeriparnak hasznos. Bizonyos, hogy egy covid fertőzés esetén a statinnal lenyomott koleszterin szint káros. A regeneráló képesség csökken.

  3. Még annyit az orvosokról hogy ahogy hallottam van aki keres havi 3-4 milliót is a hálapénzekkel. Érdekes dolog lehet pl. egy sebész feladata aki hasi műtéteket csinál vagy belső szerveket operál.
    Sokszor nem tudni egy orvosról hogy jól végzi e a dolgát.Ma volt anyum egyik kórházban régóta fájó vállal. Az orvosnál vagy 50-en voltak.Egyik ajtón be másikon ki a betegek.Egyik szidja a másik dícséri.Anyumnak is csak injekciókat ad, mert azt beadni a legegyszerűbb. CT, rönntgen már nem mert az idő az orvosnak. És a műtét is.Persze az orvos részéről is érthető hogy napi 50 beteggel nem lehet tüzetesen foglalkozni. De ha csak 15 beteg ad neki egy 10-est akkor tényleg kijön a havi többmillió.Sajnos kevés az orvos.Vannak orvosbárók ahogy hallottam , tehát akik nélkül akár össze is omlana az egészségügy. Pl egy nagyobb város kórházában ha kiesne egy sebész és nem találnának évekig akkor ki műtené a sürgős bettegeket?
    Érdekes dolgok ezek.

  4. Azért jó ha tudjátok, hogy a magyar egészségügy a válság kezelési sikerei ellenére sem tökéletes.
    Két UK példa

    1. Az orvos a rendelésen várakozó elé megy a váróban, bemutatkozik és személyesen vezeti be a rendelőjébe ahol a legnagyobb tisztelettel viselkedik iránta. (Ez igaz minden egészségügyi intezményre)
    2. 65 év felett mindenkinek ingyenes a felírt gyógyszer (nem csak brit állampolgároknak hanem minden rezidensek is)

  5. Bak Tigris akkor miért kell külön papir hogy a 20.000 ft-s bogyót 5 ért megkapjam 1 évig??? Ha ingyenes?

  6. 5. Bak Tigris

    ad 1. Nem azért járok orvoshoz, hogy udvariaskodjon velem, hanem, hogy meggyógyítson.
    Mindenki el van ájulva, hogy ott kint micsoda ellátás van. Egy szoba/beteg, stb. Persze, ha van biztosításod rá.
    És képzeld, ha már példaértékű ellátás a nyugati. Orvosilag köztudomású tény, hogy a különszobás elhelyezés pont, hogy nem a gyógyulást segíti, hanem sokkal inkább a 4-6 ágyas elhelyezés, csak hát a sznob prolinak ez kell.
    A betegek egymást támogatják a gyógyulásban. Megosztják kételyeiket, félelmeiket és reményeiket egymással. Egyedül pedig vívódhatsz a gondolataiddal. Nem véletlen, hogy mindig a nagytermes gyógyítás élvezett elsőbbséget.
    Nagy nyugati gyógyászat persze a pénzért ezt a tényt is figyelmen kívül hagyja.

    ad 2. Csak, hogy tudd, amikor itthon ebbe a „koszvadék” Mo-i kórházba bementem, egy majdnem perforált béllel, az orvos az első vizsgálatnál nyersen közölte (csak tapogatás és hallgatózás alapján), hogy magát meg fogom operálni, mert különben meghal. Én „okos” persze nemet mondtam. Betettek másnap CT-be, majd onnan SOS futottak velem a műtőbe (pedig jól éreztem magam). Megoperált és neki lett igaza. És egész idő alatt – pedig szakmailag közel állunk egymáshoz – még egy mosolyt sem ejtett meg. Egyébként a szobában lévő négy beteget (kifejezetten kértem, hogy így helyezzenek el – annak ellenére, hogy 1 ill. 2 ágyas szobát is felajánlottak) gyógyító egyik sebész sem volt kedves. Kimondottan nyersek voltak mindenkivel, de meggyógyították őket.

    ad 3. Az összes kint dolgozó „honfitársunk” minden jelentős orvosi beavatkozással ebbe a szar rendszerbe jön haza, mert a hipi-szupi nyugati (angolt is beleértve!) rendszer éppen egy év múlva ér rá egy mandula kivételére (nem beszélve egy komolyabb műtétről).

    ad. 4. Ott kint pedig – mint csodaszert – mindenre PARACETAMOLT adnak (nem csoda, hogy annyi /akár több tízszerese/ mérgezés van évente pl. Angliában – olvas utána, ha nem hiszed). De tényleg mindenre. Na jó, hazudtam, Aszpirint is:-), mert abból sem lehet nagy galiba és így per sem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük