(3233) A rasszizmus hozadéka

Tibor bá’ online

 

Az egész világon szétkürtölt történet úgy szól, hogy George Floyd megfulladt („I can’t breathe” = nem kapok levegőt), mert egy rendőr rátérdelt a nyakára. Ezt a történetet azonban nem támasztja alá a boncolási jegyzőkönyv.

A hatósági jelentés szerint Floyd halálát szívroham okozta, és a rendőr nem okozott életet veszélyeztető sérülést. A boncolás nem tárt fel olyan fizikai behatást, ami alátámasztott volna egy megfojtást. Ezzel szemben Floyd vérében jelen lévő Fentanil koncentráció háromszorosa volt a halálos dózisnak. Fentanil egy veszélyes opioid. Floyd boncolási jegyzőkönyve.

Ettől függetlenül az amerikai rendőrség hírhedt a gyilkosságairól. Európában ez elfogadhatatlan, de…. Amerikában sok millió kézifegyver van a lakosság birtokában. Ha egy megállított gépkocsivezető a kesztyűtartóba nyúl a helyi rendőr (saját biztonsága érdekében) jogosan feltételezi, hogy az illető nem az igazolványát akarja elővenni, hanem a pisztolyát. Ez egy ilyen ország. Az is igaz, hogy a rendőrség (ahol vannak színes bőrűek is)arányaiban több négert öl meg, de arányaiban a börtönökben is több a néger. A kép nagyon árnyalt.

Árnyalt vagy nem, az amerikai négereknek elege lett. Tüntetnek, fosztogatnak, szobrokat döntenek, és követelőznek. Az üzletemberek rohannak kielégíteni a néha nevetséges követeléseiket. A HBO levette listájáról az „Elfújta szelet”. Mért? Mert a 70 éve készült film történelmi hitelességgel vitte vászonra a kor szellemét, de az a feketék szerint a fehér ember rasszizmusa. Vajon mikor fog sor kerülni „Tamás bátya kunyhójára” és mi lesz helyette? Uncle Sam barakkja?  Élelmiszer csomagolásokról sorba távolítják el a néger alakokat. Az 1943 óta ismert Uncle Ben’s rice feltételezhetően szintén fehér rasszizmust hirdet. Jó lehet, a kitalálóknak eszükbe se jutott más, mint a hírneves néger szakácsok ajánlása, mert a fogyasztók a fekete szakácsot asszociálták a házi koszttal. (lásd az ábrát balra).

Adja magát a kérdés, csak fehér ember lehet élelmiszer csomagoláson. Ez nem rasszizmus? Szóval fekete ember a csomagoláson nem lehet, de a tévében több fekete színész viszont kívánatos.

A legérthetetlenebb követelésük a névhasználat. Néger/cigány szavak használata rasszizmus. De miért? Miért nem lehet nevén nevezni a rózsát (Shakespeare)? Miért nem lehet a néger néger, a cigány cigány? A válasz egyszerű. A néger/cigány életvitele elfogadhatatlan, ezért az elnevezés cipel magával egy negatív hangvételt. Ez persze nem tetszik. Meg kell tőle szabadulni. Ez kétféleképpen lehetséges. Fel kell hagyni a kifogásolt életvitellel. Ez természetesen nem megy, tehát követeljük egy másik megnevezés használatát. Aki nem hajlandó másik elnevezést használni, az rasszista.

De ez nem most kezdődött. Ötven éve, amikor az én gyerekeim kicsik voltak, az angol mondókában még „fogd meg egy néger lábujját” volt. Egy feleséget Mrs-szel jelöltek, egy hajadont pedig Miss-szel. Csakhamar a néger lábujjából tigris lábujja lett. Mrs Robinsont még ma is Mrs-nek éneklik, de a Mrs és a Miss egységesen Ms-re változott. Azok az angol szavak, amiben a „man” szó szerepel, mint például „chairman” vagy „ spokeman” megváltoztak. Man helyett person-t kellett mondani. Elvégre az elnök, vagy a szóvivő lehet nő is. Talán itt kellett volna megállni, és akkor most nem lenne Amerika szerte fosztogatás.

Utószó: Kíváncsi leszek, mit tesznek a néger tömegek, ha publikussá válik az említett boncolási jegyzőkönyv.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

129 gondolat erről: „(3233) A rasszizmus hozadéka

  1. “ Kíváncsi leszek, mit tesznek a néger tömegek, ha publikussá válik az említett boncolási jegyzőkönyv.”
    Darus autókat hívnak a saját költségükön és visszaemelik a talapzatokra a ledöntött szobrokat. Ezután visszaviszik az összelopott javakat a boltokba és beüvegezik a kitört kirakatokat. Majd a jól végzett munka után belehuppannak a fotelbe és megnézik a “Gyökerek” című nagysikerű sorozatot Kunta Kinte főszereplésével. 🙂
    Tények: Amerika meghódításakor a három millió fehér már egymillió rabszolgával rendelkezett. Aki szelet vet, vihart arat.

  2. Re:Tibor bá’
    Semmit.
    A cél az volt, hogy polgárháború sodorják az országot, hogy elfedjék a belső problémákat.
    Ami ma Amerikában van, az szín tiszta tervezett anarchia, hogy megbuktassák Trumpot.

    Valamiért nem enged a régi nicknevemen írni, valamiért ki lettem tiltva? Mi volt az oka?

  3. Tibor bá, köszönöm a posztot, már hiányoltam! A Darwin is a témát pedzegette, de csak érintőlegesen.

    “Kíváncsi leszek, mit tesznek a néger tömegek, ha publikussá válik az említett boncolási jegyzőkönyv.” – Szerintem elég egyértelmű: mindent pont ugyanúgy, mint eddig. Eddig se érdekelte őket a valóság, csak a felhatalmazás, hogy fosztogathatnak végre.

    Majd lemegy az elnökválasztás, és vége lesz a cirkusznak, remélhetőleg. De azt könnyen el tudom képzelni, hogy akinek elege van a csőcselékből, az csak azért is Trumpra fog szavazni, és újrázhat.

  4. A gond, hogy átesett a ló túloldalára az egész. Továbbá becslések szerint húszmillió koronavírusos teng leng az országban. A nagyobb cégek a képzetlen munkaerőt bocsátják el a leghamarabb. Ezek négerek. A robotika térhoditásával amúgy is ez történt volna vírus nélkül is. Viszont óriási gondot jelent, hogy odaát az orvosi ellátás biztosítás függő. Akinek nincs munkája, az nem tud biztosítást fizetni, enne okán halott ember. Az hogy a rendőrség tagjai a saját életüket védik, ott ahol bárkinél lehet éles lőfegyver, teljesen normális. Az túlzás, hogy egyetlen fegyvertelen emberre négy rendőr veti rá magát de a lényeg az elrettentés. Az pedig visszatartó erővel bír.

  5. Úgy látom, ez egy szikra volt. Vajmi kevés köze van a rasszizmushoz.
    Az ígéret földje már nem az ígéret földje.
    A korlátlan lehetőségek hazája érzés elhalt.
    Marad a kilátástalanság a tehetetlen düh a céltalan élet. Ez történik, ha a aminél több pénz birtoklását teszik meg életcélnak. Soknak leesik, hogy droid lesz világ életében. Mindegy, hogy megfulladt e vagy szívrohama volt.
    Egész USA fuldoklik. Már amennyire egy fotelból ezt meg lehet ítélni.

  6. Valakit megfojtottak , de lám megérkezik az agresszort felmentő boncolási jegyzőkönyv ,úgy hiányzott mint éhezőnek egy falat kenyér
    – természetesen abszolút hiteles ! – az áldozatnak hitt szerencsétlen, öngyilkosságot követett el – szándékosan vagy gondatlanságból.
    A Fentanil nevű méreg, halálos adagjának háromszoros koncentrációját találták meg a vérében !
    De ettől még nem halt meg, miért is halt volna meg ?
    Elment eljátszani a rendőr általi megfojtását.
    Hogy végre Amerika szerte randalírozhasson a nigger csőcselék !
    Aranyos történet.
    Mint a mese a döglött disznóról,ami az egyszeri cigány nyakába ugrott.

  7. 7 – Mosógépszerelő:
    A boncolás ellenőrizhető: “Floyd boncolási jegyzőkönyve” csatolás alatt. Kérdésem elolvastad a 12 oldalas, ellenjegyzett jegyzőkönyvet? Megértetted? Mert ha nem, akkor vitriolos szöveged egy kalap szart se ér.

  8. 8. Attól tartok, hogy azok, akiknek le kéne nyugodni, pont így lesznek vele, mint Mosógépszerelő. Mi meg mondogathatjuk, hogy “naugyemegmondtam”, senkit nem fog érdekelni.

  9. Tehát a letepert áldozat igazából drogos volt. Ez a fentanil hatott másképp a szervezetére felfokozott állapotban. A fentanil olyan mint a kokain, csak jóval olcsóbb. Viszont a “független” orvosszakértő a halál okát fulladásként jelölte meg. Kérdés, hogy a fentanil felfokozott állapotban okozhat e spontán fulladást.

  10. Floyd a szinesbőrú , afroamerikai elhunyt.
    A Fentanil, a nyakában térdepelő rendőr, vagy a szívrendellenesség okozta a halálát.
    A legvalószínűbb, hogy mindháromnak volt szerepe.
    Hogy melyiknek mekkora, az nyilván nem állapítható meg.
    Az is igaz – legyünk objektívek – hogy az “intézkedő” rendőrök által nyakontérdeltek nem szoktak meghalni. Többszáz dokumentált eset bizonyítja.
    A boncolási jegyzőkönyvet, egyetlen telefon képes megváltoztatni.
    Hogyan lehet túlélni a vérben lévő méreg halálos koncentrációjának háromszorosát ?

  11. Re:11
    Úgy lehet túlélni, hogy rendszeresen fogyasztotta régebben, és már a szervezete valamennyire hozzászokott. Avagy a leszokott heroinistát is megöli a régi adagja, és vica versa, hozzá lehet szokni az extra dózishoz is, amitől egy kezdő azonnal feldobná a talpát. Plusz a videón az látszik, ,hogy a pali nem volt szúnyogcsődör, ami eleve azt jelenti, hogy jobban bírhatta a dózisokat.

  12. 11: Nem is élte túl!

    Nem ismerem a fentanil hatásmechanizmusát, de úgy általában a “halálos adag” nem feltétlen jelenti azt, hogy másodperceken belül meghal, lehet, hogy előtte még tud mászkálni, boltba menni, stb.

  13. Semmi szokatlan, semmi rendkivüli nem történt Floyddal.
    Egy bedrogozott, büntetett előéletú lump néger ujjat húzott a rendőrökkel.
    Nem kellett volna, és ha másképpen viselkedik, ma is élne.
    Ha bármelyik néger mindig ugy viselkedne, mint bedrogozott, hülye Floyd, Amerikában már nem élne néger.
    Ezereszer voltam, és bizony néhány esetben összekerültem a rendörökkel, késő éjszaki autózás, rutinellenörzés, ilyesmi okán és mondhatom, az amerikai rendőr hivatalból végtelenül udvarias és tisztelettudó, please sir, may i see your D.L. please, step out the car, please és hasonló.
    És életben maradsz, hülye állat bunkó néger MINDADDIG, MIG TESZED AMIT MONDD, rohadt fekete.
    Rohadt fekete pedig azért, mert Amerikaszerte a megölt rendőrők gyilkosai 99,4 százalékban négerek, illetve a másik jómadár latinó rohadékok.
    Szóval mi is az a rasszizmus , könyörgöm?

  14. @14: standing ovation, meg balint for prezident, satöbbi, satöbbi… Tökéletes rezümé!

  15. Belinkeltem a boncolási jegyzőkönyvet. Rendkívül alapos, mindenre kiterjedő, engem lenyűgözött. Volt ott más is a vérben és a vizeletben. Nagyon alaposan fel van tárva. A testen található legkisebb seb, dörzsölődés, vágás minden fel van sorakoztatva. És a családnak joga van sajkát patalógust fogadni. És még egy tény, amit senki se említ: George barátunk 5 évet ült börtönben. Nem volt egy piskóta.

  16. 17: Tibor bá, relativizálod a rasszizmust? Nem tudtad, hogy aki meg se szólal az is rasszista már! Persze csak ha fehér. Fekete, az nem lehet rasszista. Egyénileg esetleg, de a szisztematikus rasszizmus az csak fehér, és az számít! Ha fekete a feleséged vagy a barátod, az se számít, minden fehér rasszista! A fekete is, ha rendőr! Akkor nem is igazából fekete, mert ugye fekete meg nem lehet rasszista, de itt meg kell állnom, mert már túl sok logikát viszek bele.

  17. Hát ha tényleg néger volt….
    Ha valóban nagymértékben drog hatása alatt állt……
    Ha életében már 5 évet ült börtönben …
    Ha hamis dollárral akart fizetni…
    Ráadásul nem is piskóta !
    Akkor teljes mértékben megérdemelte,hogy a fehér rendőr megfojtotta !
    Csak keményen a cselédséggel !
    Tudniuk kell, hol a helyük !
    Több ilyen határozott fehér kaukázusi rendőr kellene ….
    Akkor rend és biztonság lenne az Usa – ban. ..
    White lives matter !
    Vissza kéne vinni ezeket a kártékony pitecantropusokat, a többi gorilla közé Afrikába !

  18. 19 – Mosógépszerelő:
    Te csak nyomod as hülye szövegedet, de ami be van linkelve, pl. 16. alatt azt nem olvasod el. Itt tények vannak felsorakoztatva az elvakult ferde nézeteid helyett. Egyértelmű, hogy nem fulladás volt a halál oka, de te ragaszkodsz a propaganda mondanivalódhoz.

  19. 2016. szept. 26. – Black Lives Matter vs All Lives Matter Supporters (Social Experiment)

  20. Én nem is nagyon tudom elképzelni a térdeléses fojtást. Nyilván, ha nagyon elő akarjuk idézni az esetet, akkor meg lehet oldani, de abban a testhelyzetben szerintem tuti nem lehetett térdeléssel megfojtani.
    És igen, az hogy rátérdelt egy ilyen alakra, abban én sem látok semmi kivetnivalót… Ha rendőrként nem vagy elég óvatos , főleg az USA-ban, akkor hamar megdöglesz…

  21. Re:19
    Ráhibáztál, nem kaukázusi, hanem ázsiai származású volt a rendőr, aki a nyakán térdelt…

    Re:21
    No comment.
    Nulla racionalitás, és maxra tekert érzelmek.
    Ezekkel az emberekkel lehet polgárháborút kirobbantani…
    Igazából sajnálom, hogy ágyútölteléknek használják őket.

  22. Amúgy nem ez a rasszizmus hozadéka, hanem az, hogy a mai napig egyetlen fejlettnek mondható társadalom sem tudja ténylegesen kiemelni az adott környezetéből azokat a gyermekeket, akik nem normális családban nevelkednek. Emiatt később jóval többe kerülnek a társadalomnak, mint ha normális körülmények közé emelnék őket.

  23. 24 – Dan:
    A néger, arab, cigány, stb. probléma azért nem oldható meg, mert az újszülött első napjától kezdve az anya nevelése alatt áll. Az anyától megtanulja az anyanyelvet (nem véletlen az elnevezés) és a népcsoport bázis kultúráját. Mire iskolába megy és az állam vagy bármi más átvehetné a nevelés funkcióját, már késő. A 6 éves néger, arab, cigány stb. gyerek már csak néger, arab, cigány stb. felnőtt lehet. Kivéve ha az egyed saját maga asszimilálni akar bármilyen okból kifolyólag. Ez kb. 1 ezrelék. Ha az osztály kb fele cigány, akkor ez lerontja a nem cigányok fejlődését is. Ha a cigány gyerekeket külön osztályba rakod, akkor a (Magyarországon) balliberálisok “szegregációt” üvöltenek. Persze ők a Waldorfba jártak.

  24. A rasszizmus nem egy egészen egyszerű társadalmi jelenség.
    Természetesen már a meghatározása tekintetében sem várható egyetértés.
    A téma kitűnő alkalom, hogy mindenki saját személyes élményeiből és más forrásokból származó benyomásait, szemléletmódját megszólaltassa.
    Egyéni vérmérséklet és megismételhetetlen stiláris sajátosságok közepette.
    Bőséges alkalom kínálkozik ezen a pályán igehirdetésre.
    Összecsaphatnak a cinikusok, akik magukat megértően realistáknak nevezik és a megmentők , akik ki nem állhatják a társadalmi igazságtalanságokat.
    Tudjuk azonban, hogy a pokolba vezető út jóindulattal van kikövezve.
    Sohasem lesz általános és teljes a társadalmi egyenlőség , ez belátható és evidens .
    A magam korlátozott és szerény eszközeivel, amikor csak megtehetem, mégis mindig az egyenlőséget próblom előmozdítani.
    Azok a társadalmak sokkal élhetőbbek,barátságosabb a társadalmi klímájuk ,ahol nagyobb az egyenlőség,tehát kisebbek a jövedelmi és vagyoni különbségek.
    A svéd, dán, norvég, országokra gondolok, de ők sem hibátlanok, se nem problémamentesek.

  25. 21.malleusorbis
    Le a kalappal a tényfeltáró videó okán.
    Hülye, megvezetett, agymosott , önmarcangoló libsi fehérek, megkaptátok a magatokét?
    De ti amúgysem tanultok semmiből.

  26. Egy megoldás van. Születéskor ki kell emelni a csecsemőt a családból, és nevelőszülőknek adni. Ha a családi helyzet erre okot ad. Csak ugye nálunk a családvédelem, gyermekvédelem igazából üres szavak.

  27. 28: Én hallottam olyant, hogy a cigány csecsemőt örökbe fogadott egy értelmiségi pár… és a gyerek valamiért mégis késztetést érzett a lopásra és léhaságra.

  28. Amerika, azon belül pedig New-York adhatná a legnagyobb pofont az idióta multikulti hülyeségnek.
    New-York az egyetlen város a világon ahol a földkerekség ugyszolván osszes nációja megtalálható, olyanyira, hogy a vicc szerint ami nációból nincs legalább egy személy a városba, az a nép nem is létezik.
    Nos, kedves multikulti hivők, közel másfél évszázadja, hogy ezernyi nép eggyütt él, a teóriátok szerint ezek már sülve-főve eggyütt kéne élniük a világ legnagyobb olvasztótégelyében, hát nem?
    Hát bizony nem.
    Szinte azonnal, partralépésük pillanatában kialakult a Little Italy, Chinatown, Little Budapest, Little Israel, Bronx, Borrow Park és a legnagyobb gettó Harlem. A félelmetes, a rendörök által is rettegett Harlem, aminél rettegettebb csak a Jamaica Avenue.
    Megsugom, a Jamaica Ave. marslakókkal van benépesitve, mint a neve is mutatja, azért olyan veszélyes.
    EZT ragozzátok el nekem, kedves multikulti hivők, ti olyan jól tudtok minden magyarázni.
    Az ellenkezőjét is.

  29. Re:29
    Azért mert az adott egyén hoz magával mást is, mint biológiát, ebből fakadóan korlátozott a tanítási lehetőség. Mondjuk azt, hogy a biológián túl van benne egy bios, amit csak és kizárólag az adott egyén tud átírni, már ha akarja…
    Van ellenpélda is negatív értelemben, bő száz éve az angol értelmiség bőven Hitler előtt feltalálta az eugenikát, és elkezdtek maguk között házasodni, hogy csupa okos ember csupa okos gyereket hozzon a világra. Teljes csőd volt a vége, mert halmozottan kriplik lettek az utódok. Mellesleg Francis Galton, Charles Darwin unokatestvére volt aki ezt kitalálta.

    Re:28
    Ausztrál kormány ezt megpróbálta az abóknál. Szintén teljes csőd lett a vége, mert egyszerűen meghaltak a gyerekek, mert a “civilizált nyugati kultúra” teljesen testidegen volt nekik. Abók amúgy sem a klasszikus anyagi alapon működő kultúra, teljesen más civilizációs fejlődési pályán mozognak.
    Itt Bálint azon álláspontját osztom, hogy hálót kell adni, és nem halat. Anno az egyiptomi civilizáció sem azt csinálta, hogy a rá támadó hordákat levágta mind egy szálig, hanem pár évig munkaszolgálatosak voltak, megtanultak földet művelni, és mikor ledolgozták a büntit, útnak eresztették őket egy zsák vetőmaggal.
    Elég jó stratégia volt, több ezer évig fennmaradó kultúra volt.
    Hol vagyunk mi ehhez, és mi képzeljük magunkat fejlettnek…

  30. Dan,

    azt ugye te se gondolod komolyan hogy elveszed a cigányok 80-90 százalékától a gyereket?
    Mert kb. ezzel az aránnyal érnél cél.

    Tibor bá tökéletesen leírta a hiba okát. A dolog nem megoldható.

    Intuitiv
    ugye te se akarsz ebböl az egy példábol messzemenö következtetéseket levonni.
    Azt ne mond már hogy van léha meg lopós gén.

  31. Bálint

    benned rengeteg rasszizmus és indulat él. Nem tudom hogy ez honnan ered, biztos jó okod van rá, de attól még így van.

  32. 33,curix
    Nem vagyok rasszista, legalábbis nem a szó negativ értelmében.
    Munkámból eredően bejértam szinte az egész világot, nyitott szemmel.
    Amit láttam, tapasztaltam, lerakodott bennem, mert nem vagyok sem vak, sem hülye.
    És ime az én rasszizmusom, miután annyi sokféle népet-világot láttam:
    Legyen a néger olyan, amilyen de a SAJÁT földjén, legyen mindenki olyan , amilyennek született pozitiv-negativ értelemben, éljen mindenki ugy ahogy akar, vagy amennyire képes, A SAJÁT országában, és de ne tolja magát- méhozzá pereputtyostól – a senki nyakára.
    Ne merészelné már előirni a befogadó ország népének – A HÁZIGAZDÁNAK -hogy hogyan, miképpen kellene a befogadónak, a gazdanépnek élnie!!!
    Ha ezen felfogásom rasszizmus, akkor hadd lennék én a rasszizmus apostola.

  33. Bálint

    a világ nem ilyen egyszerűen müködik sajnos. A történetben ártatlan áldozatként beállított fehér embernek is meg kéne vizsgálni a felelősségét.
    Németországba se “csak úgy” özönlöttek be az idegenek, hogy egy nap felkeltek és azt gondolták de jó lesz ott nekem. Ennek megvan az oka, mint sok minden másnak is.

    Azért nem jó dobálózni mert mindenkinek van felelőssége.

    A multikultira az emberiség tudatszintje még nem áll készen (talán soha nem is fog)

    Amugy egy ilyen elörehaladott globalizmusban kimondani azt hogy mindenki hagyjon békén mindenkit az egy álszent dolog.
    Ide ne jöjjön kínai de a mobiltelfonjuk jöhet, ide ne jöjjön malajzia de a Nutella, ami az ök pálmaolajukból készül jöhet, ide ne jöjjön orosz de a köolaj jöhet, ide ne jöjjön brazil de a banán jöhet…….. a sort holnap estig tudnám folytatni.

    Vagy visszazár minden náció és totálisan visszafordítjuk a globalizációt vagy tudomásul kell venni a következményeit. Tudomásul kell venni hogy a “büdös nigger” is havi 2000 eurot és jólétet akar.
    Baszni is meg szüznek is maradni nem megy…..

    Egyébként a nacionalizmusés protekcionizmus még soha nem vezetett jóra. Kiprobáltuk mind a kettöt. Nem müködött.
    Még mindig jobb egy ilyen Amerika, mint egy harmadik világháboru…..
    A tulzott nacionalizmus mindig konfliktusba torkollik.

  34. Mindenkinek.
    Ha ezt olvasnám a hírekben: Egy roma tanárt, vétlen baleset miatt, a gyermekei szeme láttára, meglincseltek a helyi parasztok, akkor azt gondolnám, hogy átkerültem egy ellentétes univerzumba. A véleményeteket ne írjátok le lécci!

  35. Tíbor bá’! Ez alkalommal ferdítesz, ugyanis a cardiopulmonary arrest nem szívroham, hanem keringés és légzés leállás. És az egész eseményről videó is van, amin látható, hogy miután elájul a fickó, még percekig térdel a nyakán a rendőr. Nehéz ennek az indokoltsága mellett érvelni…
    Mellesleg a nyaki erek elszorítása, számos küzdősportban ismert fogás, ami semmilyen maradandó sérülést nem okoz, de helyesen kivitelezve pár másodpercen belül elájul az ellenfél… Ha pedig a fojtást ez után is fenntartják, azzal ölni is lehet.

  36. 37
    “Nyilván vannak benne túlzások, de lényeget mindenki le tudja szűrni:”

    És mi lenne a lényeg Thunder?

    Egyébként meg who the fuck is Karádi Zoltán?
    Te is mindent elhiszel amit eléd tesznek?

  37. 38 – Avatar:
    A szívrohamot az olvasok 99 százaléka megérti. A “cardiopulmonary arrest” kórismét viszont csak 5.

  38. Haladunk, emberek, haladunk és fejlődünk.
    A Dzsungel könyve is rasszista lett, a rádió ma reggeli hirei szerint
    Nem kezd a világ Orwell 1984-ére hasonlitani?
    Ott is mindent átirtak….
    Haladunk, emberek, haladunk…

  39. Bálint

    ugye te sem tudsz már azonosulni a máglyán élve égetéssel?
    Pedig egyszer egy bevett módszere volt a fehér embernek.
    A fejlödés fájdalmas dolog Bálint!

    Itt a fekete afrikai valami zombi kannibálnak van feltüntetve, miközben ezer meg ezer bizonyítéka van annak, hogy a fehér ember simán felülmúlta kegyetlenségben a feketét, nem csak intelligenciában. Nézzük már meg a két világháborut, meg azt a rengeteg ocsmányságot, amit a fehér a feketék ellen elkövetett az utobbi néhány évszázadban. De nem, ez valahogy nem számít. Fehér ember nem lát nem hall nem tanul.

    Fehér ember megérdemli a sorsát. Bármi is legyen az.

  40. 43

    Örülök, hogy a véleményemmel nem vagyok egyedül.
    “A fehér ember megérdemli a sorsát”
    Csak idő kérdése és olyan ritkaság lesz, mint az albínó elefánt.
    Feltartóztathatatlan demográfiai – genetikai szükségszerűség.
    Addig még kénytelenek vagyunk eltűrni az arogáns fölényeskedését.
    és téves felsőbbrendűségtudatát.
    Insallah !

  41. 42 – bálint:
    Most olvastam: L’Oreal kozmetikai termékeinek reklámozáséból, ismertetéseiből a BLM mozgalom követelőzéseire elhagyja a „fehér”, „világos” és „szőke” jelzőket. Arra vagyok kíváncsi, mikor lesz kötelező a hajak feketére festése. A fekete csizmák csókolgatása már megvolt. Curix és Mosógépszerelő helyettünk felvállalhatná a néger seggek kinyalását. Csak majd pofáraesés lesz a vége, mert őket előbb fogják rozsdás késsel lefejezni, mint minket. Aki nem tudja hová tartozik, az megérdemli a sorsát.

  42. 37 Curix

    Nem kell idegeskednek. A lényeg benne van, ne kelljen megismételnem.

  43. 43. Curix

    “…Nézzük már meg a két világháborut, meg azt a rengeteg ocsmányságot, amit a fehér a feketék ellen elkövetett az utobbi néhány évszázadban. …”

    én nem követtem el semmit. Az én szüleim se. Azok szülei se. Ha te felelösnek érzed magad, megpróbálhatod jóvátenni, de engem ne akarj belerángatni, se másokat, csak mert fehérek. Ugyanis ez a legnagyobb trükk az egészben – a közös felelösség elve, ami bullshit.

  44. 43 – Curix:
    Akik azt a rengeteg ocsmányságot elkövették, azok vették el Magyarország 2/3-át 1920-ban. Miért nem követeled ezek elítélését? Mikor lesz Hungarian Lifes Matter?

  45. Minden nép , minden vallás hívői , stb. minden közösség tagjai, szeretnek az övéik dicsőségében fürdeni.
    Pedig ha a kollektív felelősség,a kollektív bűnösség nem létezik
    akkor ezek a dicsőségek is hamisak.
    A törvény használja, elismeri, a “bűnszövettségben elkövetett” fogalmát.
    Akkor miért is fizetnek jóvátételt a mai németek nagyszüleik vétkeiért ?
    Az álszent pc – “nincsen kollektív bűnösség” – vélekedés, zavartalanul együtt egzisztál a közösségek megbüntetésének reális gyakorlatával.

  46. A gyermekkoron nagyon sok múlik. Az afroamerikai gyermekek 70%-a apa nélkül nő fel. Nélkülözések közepette. Nagy batyu, már az induláskor.

  47. 45.tibor bá
    …” Aki nem tudja hová tartozik, az megérdemli a sorsát….”
    Tibor bá, soha nem hittem volna, hogy ennyi agymosott, megvezetett fehér önmarcangoló öngyilkosjelölt van a fehérek között.
    És tudod mi érdekel engem, de nagyon-nagyon?
    Hogy miért nincs a négerek között hasonlóak? Miért nem láttam-hallottam EGYETLEN négert, aki hasonló büntudattal eltelve megkérdezné a fajtikat, fiuk, az hogy van, hogy évezredek alatt az égvilágon SEMMIT nem tanultunk a fehér uraságoktól, akik pedig évszázadokig itt éltek közöttünk?
    Miért nem vagyuk képesek semennyire nyomdokaiba lépnünk, nemhogy esetleg túlszárnyalnánk, isten örizz, de legalább azt megvigyázni, amit ránkhagyott?
    Miért rothad szét kezünkben minden, amit a fehér itthagyott?
    Na Nem olyasvalami, amit mi alkottunk volna , olyan ugyebár nincs, csak amit ő itthagyott…miért esik szét, miért marja szét a rozsda, miért nem mükődik az égvilágon SEMMI, ami utánuk ittmaradt?
    Ne adj isten, fiúk, de talán lehet, hogy tényleg volt értelme a fehérek korbácsainak?
    Me` hogy akko` dolgoztunk, és volt minden….
    Fehér ember hallott valaha is ilyesmit, hasonló önkritikát akármelyik négertől?
    Valamit iszonyatosan elszúrt a fehér ember már az apró gyermekkori nevelés terén, de szerintem korrigálható, ámbár fájdalmas lesz:
    Akárhány ilyes alaptalan büntudatban, eszement önmarcangolásban szenvedő fehérhez beszállásolnák annyi négert, ahányat csak lehet, még az ágyak alá is!
    Éljenek eggyütt boldogan, a fehér végre vezekelhet amennyit csak akar, és lőn béke az földön…
    Hát nem?

  48. A mai híreket olvasva, teljesen átesett az egész a ló túloldalára.

  49. Szinkronszinészek mondanak fel, mert fehérként néger vagy sárga emberek szinkronhangját adják sorozatokban. Ennek már így egyetlen értelme van, az amerikai egyesült államok térdrekényszerítése. Trump egy idióta, és az USA idiótát akart az elnöki posztra. Egyértelmű, hogy ilyen idiótákat nem megszavaznak, hanem megszavaztatnak. Csak ne hagynák ezt a szerencsétlent szóhoz jutni, nagyobb állat mint George W Bush.

  50. 52 – bálint:
    Az isten “Orcád verejtékéből egyed a te kenyered” szavakkal kikergette Ádámot és Évát a Paradicsomból. Ettől kezdve a zsidó népnek, majd a Krisztus követőinek kemény munkával kellett megteremteni az életkörülményeket. A tisztességes munka tisztességes társadalomra épült. Aztán jött a mindent felülmúló jólét, ahol munka nélkül is meg lehetett élni. És ebbe a jólétbe egyesek teljesen belehülyültek. Ezt tapasztalod ma. De ennek súlyos ára lesz, amit ezek a szerencsétlenek fel se fognak.

  51. Nem vitatkozni akarok. A jólét rabszolga munkával volt megteremtve az összes nagy birodalom esetében. Most is ez van, amúgy, maximum homokba dugjuk a fejünket. Mi rabszolgának megyünk Angliába, az ukrán meg rabszolgának jön hozzánk. Gyerünk cáfoljatok meg!

  52. 55.Tibor bá
    …”És ebbe a jólétbe egyesek teljesen belehülyültek. Ezt tapasztalod ma…”
    Pontosan.Ez a mai ember már csak ilyen, a könnyü, viszonylag gondtalan élet kitermelt egy egészen különleges lelkialkatú emberfajtát, egy angol szóval jellemzett, lefordithatatlan ” city rat” tipust.
    Ez a szerencsétlen csemete gondtalan jólétben ,kényeztetve szocializálódott, minekokán a jólét a legtöbb emberből a jót hozza ki, nosza ők is ebben a szerepben, a ” szeressünk mindenkit, gyerekek” naiv szerepében akarnak elsősorban maguknak tetszelegni.
    Nekik az a tragikus tévhitük,hogy minden oly könnyen jön, nos, osszuk meg ezt a bőséget mindenkivel, az érdemtelenekkel is, hisz annyi sok van mindenből…észre sem veszi, vagy rá se ránt, hogy viszont az a másik csak zabálni és szaporodni tud, de azt bezzeg nagyon, és azon pillanatban, mikor elfogy majd az adnivaló, agyonveri az egybites welnesskölyköt az utolsó falás kenyérért, de ez nem hatol le tudatáig, mert nem érti és soha nem is fogja majd, mert a társadalmi küzdelem, poziciód elérése és megtartása harcok árán oly érthetetlen számára, mint eszkimónak a South Pacific.
    Mert soha nem tapasztalta, mert soha nem kellett harcolnia semmiért!
    Ez van.
    Az , hogy mennyire nehéz, nincstelen is tud lenni az élet, fogalmuk sincs, magyarázhatjuk nekik holnaputánig

  53. “Miért rothad szét kezünkben minden, amit a fehér itthagyott?”

    Bálint
    ha poénra fognám a dolgot, akkor mondanám nézd meg a Lánchidat 😀
    Mi nem vagyunk feketék mégis szétrohad ebben az országban minden.

    Amúgy roppant egyszerü oka van. A fehérnek nem kellett volna beavatkoznia a feketék eletébe. Se demokráciát, se munkát se segélyt, se technológát se semmit nem kellett volna Afrikába vinni. Kurva sok ezer évet megéltek a segítségünk nélkül, meglettek volna eztán is.
    Nézd meg Dél Afrikát. Soha az életben nem lesz abból egy épkézláb ország. Soha.
    És oda is ki avatkozott bele? A fehér.
    Nézd meg Líbiát meg az importált demokráciát.

    Én nem nyalom senki seggét, ahogy Tibor bá mondja. Csak reálisan gondolkodom és látom a fehér ember bünét is a dologban nem pedig csak és kizárólag a fekete csürhéket hibáztatom.
    Afrika életébe nagyon durván belemászott a fehér és most pilleg meg pislog hogy mi történik. Ja kérem szépen a fagyi visszanyal.

    Nyilván nem a magyarokról beszélek alapvetöen, de nem is Magyarországon van néger kérdés.

  54. 56. Dan
    Pontosan úgy van ahogy mondja, a jelenlegi Usa is csak azért létezik, mert rabszolgaságra épült. Ha nem lett volna elejétől fogva rabszolgaság(+indián irtás), akkor a jelenlegi usa nem létezne, vagy nem ilyen lenne. Azok a fehérek akik most lázadoznak a korábbi amerikai történelem ellen, azoknak az ősei (lemerném fogadni) a 20. század elején érkezett amerikába és csak azért mentek oda hogy jobb életük legyen. És ezt az életszinvonalt korábban a rabszolgaságra építették fel.
    54. Kiváncsi leszek, hogy James Earl Jones mikor fog bocsánatot kérni, hogy szinkronizálta Darth Vadert, vagy Idris Elba hogy eljátszotta Heimdallt a Thorban(ráadásul raszta frizurával), mert ha jól emlékszem a norvég mitologiai istenek fehérek voltak(északon állandóan hideg és sötét van, így ők nem barnulnak le). Eljön majd azaz idő is amikor kijelentik, hogy Jézus fekete volt és ezt majd tudomásul kell vennünk.

  55. 60 vcsaba
    Jézus feketesége nem valószínű, de inkább hasonlíthatott egy átlagos közel-keleti arab legényre, mint Ted Neeley-re a JK Szupersztárból.
    Persze valójában Júdás se volt fekete mint Carl Anderson valószínűleg…

  56. 41 Tíbor bá:
    Lehet h azt megértik, de nem az történt.
    Egy szerintem jó, szakértő elemzés:
    https://www.medpagetoday.com/blogs/working-stiff/86913
    A lényeg:
    “…the cause of death was “cardiopulmonary arrest complicating law enforcement subdual, restraint, and neck compression,” and that the manner of death was homicide. They listed arteriosclerotic and hypertensive heart disease, fentanyl intoxication, and recent methamphetamine use as other significant conditions contributing to death.

    This means that Floyd stopped breathing and his heart stopped beating (cardiopulmonary arrest) because of the injury caused by his restraint in the custody of law enforcement officers, to include asphyxia from neck compression. Asphyxia means that there is a lack of oxygen going to the brain. It can happen from obstruction of the airway, restriction of breathing from compression of the neck or chest, or the prevention of blood flow to the brain by collapsing the blood vessels in the neck. It can also happen from the replacement of oxygen in the blood by carbon monoxide, or depletion of oxygen in the atmosphere, like in a fire. “Cardiopulmonary arrest” is not a heart attack. Online sources that imply that the medical examiner is covering up George Floyd’s death by calling it a “heart attack” are wrong.”

  57. 63- Avatar:
    Nem az első eset, hogy egy hullán két kórboncnok két különböző eredményre jut. Mind a kettő nagyon meggyőző a laikus számára. Akkor most mi van?

  58. hatvanharom

    Azok szamara, akik eddig abban a naív tévhitben éltek, hogy a halal oka boncolassal mindig egyértelműen megallapítható, kiderült, hogy ez messze nem így van.
    Egyébként elemi természettudomanyos ismeretekkel ,ugyanerre a konklúzióra lehet jutni.
    Mert az ilyen olyan nyomok néha egyértelmű következtetésre adnak lehetőséget, maskor meg nem.
    Valószínűsítésekről lehet csak szó.

  59. 66.- ra

    Ha eleg penzem van , valamint jo kapcsolataim olyan “birosagi szakertöi ” dokumentumot hozok, amilyet csak akarsz..

    Aztan majd a politika eldönti el lehet -e fogadni vagy sem—-

    ( Az elhunyt neger ::: (( elöször a lokalraio// Bayern// : fekete emberröl beszelt)) –Schwarze Mann–nem volt egy ma “született feher barany”)

    MAS :

    Jelentem: Az Apokalipszis lovasai mar “nyergelnek”:
    https://nmbx.newmusicusa.org/its-time-to-let-classical-music-die/

    meg meg jöhetne a-
    :https://www.focus.de/politik/deutschland/rassistische-namen-sollen-verschwinden-streit-um-die-mohren-apotheken-inhaberin-wehrt-sich-gegen-umbenennung_id_8413856.html

    cikk lenyeg: ” Szerecsen paitika” mar rasszista — at kell nevezni

  60. Egyet áruljatok el “nagyokosok”:
    Mit nem értetek ezen a két ténymegállapításon?
    Fentanyl 11 ng/mL
    Methamphetamine 19 ng/mL
    Erről nem igazán esik szó érveitekben…

    Ismét figyelmen kívül hagyjátok azokat a természettudományos ténymegállapításokat, amelyek a valódi információt hordozzák, s rizsáztok össze-vissza az éppen aktuális filozófiátokról, meg innen-onnan összeszedett -ok-okozati szempontból jelentéktelen- marhaságokról.
    /Tisztelet a néhány kivételnek!/

  61. Van ez a BMW…. Furán hasonlít a hűtőrácsa a Hitler bajuszra. Hú, tényleg, tiltsuk be….

    Azért van mindennek határa. A nagyhatalmak nem atombombát dobnak le, hanem egyszer egymásnak ugrasztják az eddig együtt élő etnikumokat. Ez is tömeges népírtás, de legalább elmondhatják, mossuk kezeinket.

  62. 70

    Nem tudható,hogy az aldozatot a szervezetében jelenlévő mérgek megölték volna e , ha a fehér rendőr nem térdelt volna hosszú percekig a nyakan.
    Ha valaki, akinek a nyakan térdel egy 70 ? kg – os rendőr, azt kiabalja, hogy nem kap levegőt, akkor az illetőről azt gondolom, hogy VALÓSZÍNŰLEG tényleg nem kap levegőt.
    A fehér rendőr tehat gondatlanul jart el, es lehet hogy ezzel pont ő okozta afroamerikai honfitarsa halalat.
    Akit – legyünk objektívek – még a kötelező pc hasznalat sem nevezhet minta polgarnak.

  63. 71: Derek Chauvin valóban hibát követett el, és ezzel nagy bajt okozott.

    Én nem tudom, hogy Floyd azért halt-e meg, mert a nyakán térdelt, vagy a drog miatt, amit bevett, de az ő halála a legkisebb veszteség ebben a történetben.

    Az igazi veszteség az, hogy a baloldali média felfújta az esetet, és azt a hazug látszatot keltette, hogy ez egy rasszista gyilkosság lett volna, amivel felhatalmazást adott a fekete csőcseléknek a világ felforgatására.

    Tegyük hozzá, hogy ha éppen ez a drogos néger éppen ezt a letartóztatást túl is élte volna, biztosan bekövetkezett volna egy másik, legfeljebb egy picit többet kellett volna várniuk a felforgatóknak a casus belli-re.

  64. 72

    A kiabalas szót, hallható panaszkodasra korrigalom.

  65. 75

    Feltartott kezekkel , szemmel lathatóan megtörten ,előbújik a lövészarokból.

  66. Olyan feleslegesen vitatkoztok erről, hogy megölték nem ölték….
    Semmi jelentősége nincsen.

    A probléma már előtte is ott volt, csak katalizátorra várt. Jött is.

  67. 75: B. meg, nézd meg a videón, hogy mi történt!
    https://www.facebook.com/darnellareallprettymarie/videos/1425398217661280/

    Egyre halkabban, gyengébben tudja csak mondani, utoljára 3:10-nél bír megszólalni, aztán már alig mozog, 4:00-környékén már egyértelműen elájul, de a faszi még mindig a nyakán térdel.
    A járókelők többször kérik, hogy ellenőrizzék van-e még pulzusa egyáltalán, de a rendőr csak akkor száll le a nyakáról 7:55-nél, amikor már a hordágyat hozzák, hogy elvigyék.
    Szerinted ez egy szükséges intézkedés volt egy megbilincselt (aztán ájult) emberrel szemben? Ez szakszerű rendőri intézkedés?
    Nézd végig a fickó halálát, aztán okoskodjál, hogy mit olvasol ki a boncolási jegyzőkönyvből!

  68. Megvezetni csak hülye, szűk látókörű, tanulatlan embereket lehet (az egymásnak ugrásra értem).
    Jelen tényállás szerint elég sok található belőlük szerte a világban…

    1. A biológia szerint a srác jó eséllyel meghalt volna a rendőr nélkül is.
    2. A rendőr viselkedését ez nem legitimálja.
    3. A politikai hangulatkeltés ilyenkor nem tervezetten jön, a politikus csak ráérez a tömegek szándékára/akaratára, ami mögé saját szempontjai alapján beáll, vagy épp elhatárolódik a szavazatok maximalizálása érdekében.
    4. Az USA esetében régóta várható volt egy ilyen eseménysorozat, jó tanulóterep lehet ez még az ostoba EU számára.
    5. Egy társadalom akkor erős, ha az ilyen vadhajtásokat közjogi, vallási, világnézeti és identitásbeli különbözősége ellenére egy emberként képes elutasítani és kezelni (a “multikulti” fényévekre van még ettől, de nem jelenti azt, hogy mondjuk 100 év múlva nem sikerülhet ide eljutni).
    6. Az egészséges társadalmak szétesése (és minden ide vonatkozó erőltetett ideológiai menet) megállíthatatlanná teszi a megtapasztalt káosz kialakulását.
    7. Mindenki azt kapja, amit megérdemel… a tettei és a hozzáállása alapján, beleértve az áldozat és a rendőr sorsát, valamint az USA széthullását is.

  69. hetvennyolc

    A videon ……
    – de csak akkor, ha ha jót akarok, ennek az embernek latszó, fehér szadista rendőrnek, akit mégiscsak az enyémhez hasonló anya szült –
    …………………. egy gondatlansagból elkövetett emberölés latható.

  70. Ugyanazon a minneapolisi szórakozóhelyen volt másodállásban biztonsági őr George Floyd és Derek Chauvin, írja a CNN.

    Az előző tulajdonos nyilatkozott a két férfiról. Maya Santamaria a 46 éves George Floydot jó kedélyű, állandóan mosolygós “nagyszerű fickónak” jellemezte, aki gyakran dolgozott nekik keddenként beugrós biztonsági őrként 24 másik biztonsági őrrel együtt . Ezeken a napokon tartották ugyanis a különösen népszerű urban zenés estéket a szórakozóhelyen.

    A 44 éves Derek Chauvin szintén régóta a klubban dolgozott: 17 éve szolgálaton kívüli rendőrként segítette az El Nuevo Rodeóban a nyugalom megőrzését.
    A nő szerint éppen ezért a két férfi valószínűleg nem ismerte egymást. Úgy fogalmazott:

    “Mindannyian együtt dolgoztunk a klubban, de különböző időpontokban, amibe hol beleesett a kedd, hol nem.”

    A szórakozóhely egykori tulajdonosa megdöbbent, amikor látta a videót a haldokló Floyd nyakán térdelő Chauvinről. Különösen annak tekintetében volt horrorisztikus számára a jelenet, hogy egészen más embernek ismerte meg a felvétel alapján kegyetlennek tűnő rendőrt. Bár azt nem tagadja, hogy Chauvin hajlamos volt túlreagálni dolgokat, és néha indokolatlanul gyorsan bepöccent.

    Lehet, régebbről volt konfliktusuk. Látásból mindenképp ismernie kellett Floyd-ot.

  71. 79 – Horváth Csongor:
    Már évek óta nézegetem ezeket a videókat, és persze felháborít, amikor egyértelműen felesleges a lelövés: menekülés közben hátulról, a földön feküdve ordítozás közben, stb. Csak nagyon kirívó esetben büntetik meg a rendőrt, rendszerint sima elbocsátással. Mi az oka? Az oka az, hogy számtalan lelövést a rendőr simán megúszik. Ezért egy-két vadállat simán kiéli magát a gyilkolásban. De miért ússza meg a nagy többség? Amerikában szokás, ha valakinek bármilyen baja van, hívja a 911-et. A bajt rendszerint antiszociális személy, nem normális állampolgár okozza, akinél nagy valószínűséggel fegyver is van, és ugyancsak nagy valószínúségel drog hatása alatt áll. Ilyen személyek igazoltatása, előállítása nap mint nap, messze nem életbiztosítás. Ezért van a kibiztosított pisztoly a kézben, és ezért húzzák meg a ravaszt az első gyanús mozdulatra, ami az esetek többségében ártatlan. Amelyik rendőr nem így jár el, az nem élik meg a nyugdíj kort. Persze, beállni rendőrnek nem kötelező, e jó a fizetés és a nyugdíj

  72. 82: Tiborbá:
    Ezt mind elfogadom…
    Itt viszont sztem. semmi szükség nem volt a nyaktaposására attól a pillanattól kezdve, hogy elájult. 4 rendőr volt jelen felfegyverezve. A közben felzúduló tömeg nagyobb veszélyt jelentett rájuk, mint a már megbilincselt srác.
    Ha jól vettem ki, a vita abból indult ki, hogy nem akart beszállni az autóba. OK, lefogja, megvárja az erősítést, a többiek fedezik. Viszont, ha már összecsinálta magát és elájult a tag, és az izomtónusából érezhető, hogy nem fog megbilincselve veszélyt jelenteni, akkor minek a többperces további nyaktaposás? Itt jön be megint az, hogy egyfelől fingja nem volt a hülye rendőrnek a biológiáról, másfelől az USA eljárásredndjének megfelelően előre vette magát, a saját érdekét az elfogottal szemben. Harmadsorban a srác engedelmesen beszállhatott volna az autóba, és akkor nem kell az utcán meghalnia.

    Fenntartom, hogy maga az eset csak a szikra volt, nincs mögötte sem politikai háttérmunka, sem bármilyen irányított történés, egyszerűen ott most puskaporos a levegő, s az emberek begőzöltek emiatt a videóval rögzített konkrét eset miatt. Más kérdés, hogy ostobaságukból adódóan inkább egymásnak esnek (fehér – fekete kontrasztban), ahelyett, hogy legalább megpróbálnák átlátni azokat a társadalmi szintű folyamatokat, amelyek ide vezettek (fent leírtam). Mindenkinek a sajátjai soraiban kellene rendet teremtenie…, ill. ebből a konkrét esetből szerintem a rendőrszakma módszertana és a fegyverviselés megítélése lenne az igazi teríték egy értelmes vitához.

    A kisebbséginek kikiáltott csoportos agresszió világjelenség, ezt is helyén kell kezelni, és helyére kell tenni. Ebben a részében abszolút csatlakozom Hozzád!
    Ahol pl. az értelmesebb cigány helyre teszi a hőbörgőt, és ahol az egyensúly megvan a társadalmi rétegek között, nem kell ilyen lázadásoktól tartani, ahogyan túlkapásoktól sem. A baj ott kezdődik, amikor valaki felhatalmazott, valamilyen rövidtávú érdekét előnyben részesítve elengedi a gyeplőt, és hagyja, hogy az arra érdemtelenek szerepekhez jussanak. Könnyű elindulni a lejtőn, és visszakapaszkodni szinte lehetetlen… Itt a kérdés mindössze az, lesz -e aki pofán b….sza, amikor kell az adott felhatalmazottat. Egészséges társadalomban ez nem csak lehetséges, hanem egyenesen kötelező mindenkinek.

  73. 83 – Horváth Csongor:
    Én feltártam a rendszert és a helyzetet. George Floyd esetére ez vonatkozik: “Ezért egy-két vadállat simán kiéli magát a gyilkolásban.” Különben egy helyen volt másodállásuk, és valószínűleg volt személyes “elszámolni valójuk”. Egyébbként a rendőr nem úszta meg.

  74. És akkor most jöjjön Darwin. Meg az evolúció. Én azt el tudom képzelni, hogy az evolúció rasszista. Ok tételezzük fel hogy igazából nem bőrszín szerint, hanem intellektus szerint szelektál.

    Viszont… Ahhoz hogy az intellektus ki tudjon bontakozni, kellenek megvalósítók is.

    Ma az intellektus szárnyal, viszont több a megvalósithatatlanság, mint amennyi érdemben használható.

    Az ember nem evolúció formáló tényező, mert az evolúció vak. Ugye? Tehát ugyan olyan faj vagyunk mint bármelyik másik ezen a bolygón. Így van?

  75. 85 – Dan:
    Mi vagyunk az a faj, melyikben kifejlődött az intellektus, és ezt felhasználva a Föld urává váltunk.Hatalmunkat felhasználva alaposan tönkretettük, sőt most készülünk megsemmisíteni az élő világot. Mi nem érthető ebből?

  76. 83. Horváth Csongor

    amerikaiul ezt úgy hívják, hogy “trigger event”

    több fajtája is van. Van amikor gondosan és részletesen megtervezik (ez általában a legrizikósabb, és a legtöbbször nem is hozza a várt eredményt). Van amikor felkapnak egy teljesen független esetet, gyakran ráadásul jelentős időeltolódással, a háttérmunkát a sajtóra bízva. A harmadik típusa az, amikor a körülmények már megértek, a sok előkészítő munka révén – manapság jellemzően a sajtó és közösségi média összefogásával. Ez esetben nem kell különösebb jóstehetség, hiszen előbb vagy utóbb (sőt inkább előbb) bekövetkezik olyasmi, amit fel tudnak használni, csak a médiavisszhangot kell bebiztosítani.

  77. 85: Nem az evolúció rasszista, hanem a rasszok alakultak ki az evolúció útján különbözőnek a különböző életkörülmények hatására.

    Ahol minden év felében nem terem növény, sőt hideg van, ami ellen védekezni kell, ott az az ember élt túl, aki felelősséget vállalt magáért a családjáért és a közösségért, aki képes volt áldozatot hozni és keményen dolgozni a mában, ahhoz, hogy holnap is legyen ennivaló, tüzelő, ház, ruha, minden ami a téli túléléshez elengedhetetlen. Annak a gyereke tudott felnőni és szaporodni, akiről apja-anyja gondoskodott. És akinek volt egy kis sütnivalója, az kitalált újabb eszközöket és munkaszervezési módokat, ezzel kicsit könnyebbé tudta tenni a munkát, növelni tudta a félretett javakat, és jobb eséllyel nevelte föl a gyerekeit.

    Ahol viszont mindig van valami ehető egész évben, ott annak lett a legtöbb utóda, aki csak összevissza kefélt amennyi kifér a csövön, mert a pulyák felnőttek az anyjuk csöcsén aztán a gyökereken, hangyán, miegymáson, amit kikapartak a földből vagy leszedtek a fáról. Se felelősségvállalásra, se munkára, se tervezésre, se IQ-ra nem volt szükség, legfeljebb erőre, gyorsaságra és ügyességre, hogy el tudjon futni az oroszlán elől, és el tudja ejteni a különböző ehető állatokat.

  78. 85

    A szocaildarwinizmus tudomanyosan meghaladott , de a régi bejáratott rigmusokat kantaljak tovabb, a nép egyszerű műveletlen fiai.
    A fehér europid kaukazusi rassz világuralmát nem a hidegben való szelekció, hanem a ló , sertés, szarvasmarha haziasítsa ,
    Amerika felfedezése és az ipari forradalom alapozta meg.
    A fehérek nem genetikai felsőbbrendűségük okán lettek elegáns hatalmas gazdag nagyurak, hanem nagyobbrészt a véletlen szerencse folytán.
    A Földközi Tenger partjai mentén egymás fejlődését katalizaltak a sorjazó civilizáltabb birodalmak.
    Egyiptomi, görög, római, kartagói elérhető tavolsagban Mezopotamia.
    Ezek mind élvezték a ló , sertés , birka , szamar ,teve , szarvasmarha, kecske haziasítasanak termelékenységnövelő előnyeit.
    Ellentétben Afrika, Amerika, Ausztrália, és Azsia nagyobb részének őslakóival, akik a rendelkezésükre alló vadallatokat nem tudtak ilyen eredményesen haziasítani ,mert az ottaniak nem voltak erre alkalmasak.
    Ez az előny a későbbiekben csak növekedett, pont úgy, ahogy a nagyobb sebességű jarmű egyre messzebbre hagyja maga mögött a lassúbbat.

  79. 90 A háziállatok többségét 10 000 éve háziasították észak-Afrikában. A feketék is tartanak kecskét, marhát, ezt-azt, és volt idejük felzárkózni.

    Én nem tudom, hogy a mentalitásbéli különbségek, amiket fent vázolam, mennyire genetikailag determináltak vagy mennyire kulturálisak, de
    1 A kialakulásuk logikus
    2 A jelenlétük nyilvánvaló.

  80. 91.

    Oké, akkor ebben tévedtem , sajnalom elnézést kérek ,de a ló és a sertés is elegendő.
    Már annak, aki hajlandó a dolgot végiggondolni és nem csak a mindenaron való ellenkezés vezeti.
    A lovat nem Afrikban haziasítottak hanem Azsiaban.
    A vilag legelmaradottabb kontinense Afrika, ahol a feketék laknak.
    De ebből még nem következik, hogy ez az ő genetikai massaguk oka.
    Afrika klimaja a legkevésbé alkalmas a fehérek szamara, ezért lett nagyobb az izolaciója mint a többi kontinensé.

  81. 92: I.e. 1800 körül megjelent már a lótenyésztés a Közel-keleten, Egyiptomot is beleértve.

    Akkoriban az európai népesség se élt magasabb színvonalon a feketeafrikainál.

    Mért lett Európa az, aki a lótartást és általában a civilizációt és a kultúrát átvette a Termékeny Félhold népeitől, és a néger mért nem?

  82. 85 Dan
    “Az ember nem evolúció formáló tényező, mert az evolúció vak. Ugye?”
    Azért ez nem ilyen egyszerű.
    Szerintem az ember intellektusával képes felülírni a természetes kiválogatódás szűrőrendszerét tudatosan.
    Az ember a külső környezet változásához nem úgy alkalmazkodik, mint a többi élőlény, a szervezete, annak működése megváltozásával, hanem a mikrokörnyezetét alakítja a szervezete igényeihez.
    Azt, hogy kivel és mennyit szaporodik, nagyobb köze van a kulturális jellemzőknek, vallásnak, életfilozófiának, mint bármi másnak.
    És még egy érdekes vonzata a társadalmi létnek, ami élesen eltér az állatvilágétól, a társadalom fejlettségével egyre csökken az egyedek átlagos intelligenciaigénye.
    Egy modern társadalomban egyre kevesebb univerzális képességű emberre van szükség, a legtöbbnek elegendő egy-két speciális dologhoz érteni, és ezzel is könnyedén életben tud maradni, míg az őseinek tulajdonképpen az életbenmaradás milliónyi trükkjében elfogadhatóan jónak kellett lennie ehhez. Ma meg egy részük akár teljesen munkaképtelenül is fennmarad a társadalom révén…
    A háziasított növényekről és állatokról már nem is szólva, ahol a darwini evolúciót felülírja az ember tudatos beavatkozása ebbe a folyamatba, ahol a szűrő már nem a természeti környezet, hanem az emberi szándék…

  83. 89.ábel
    …”85: Nem az evolúció rasszista, hanem a rasszok alakultak ki az evolúció útján különbözőnek a különböző életkörülmények hatására…”
    Egy az egyhez elfogadom meglátásodat, ezt kántálom én is minden alkalommal.
    A fejletlen népek kényeztető, langymeleg éghajlatuk “áldozatai” és nincs kizárva azon elgondolás sem, hogy mit hozott volna ki önmagából a fehér hasonló kényelmes klima alatt, lehet, hogy hasonló lusta, elkényelmesedett valaki lenne, de ezt immár soha nem fogjuk megtudni.
    Amit igenis kifogásolok, ellenzek és harcra buzditok ellene, az a kedves szokása egyes önérvényesülésre képtelen népségnek, hogy miután mindent felélt, felzabált, kipusztitott országában, veszi azt a szemtelenséggel párosult aljasságot -mert az én szememben a migráció pofátlan, aljas betolakodás az ÉN ÉLETTEREMBE, gyermekeim, unokáim vesztére – és idetelepszik nekem, az én nyakamra pereputtyostól, mintha én , avagy gyermekeim bármivel is tartoznánk nekik.!
    Borzasztó rasszista vagyok, tudom, de én már megváltozni nem fogok, azt viszont remélem, hogy minden migráns simogató temetésén ott lehetek majd.
    Mert oly gyors tempóban temeti magát a fehér, hogy még megérem.

  84. Mert a gorillaból sohasem lesz címzetes egyetemi tanar !
    Tessék !
    Ezt akartad hallani,felsőbbrendű arja Hófehérke ?
    Miért is ne mondanam ki, amit annyira szeretnél hallani ?
    ——————–
    Viccet félre !
    Nem tudom .
    Lehet hogy a ló, mint földmegművelési segédeszköz volt igazan értékes.
    Lehet, hogy a korabeli kereskedelmi és kommunikciós kapcsolatokra is a kirekesztő rasszizmus volt jellemző.
    Lehet,hogy az alkalmas fekete kuturak ehhez túl tavoliak voltak.
    Miért nincsen az Usanak , vilagszinvonalú focicsapata ?

  85. Egyébként pl a kínaiak ezeken a területeken legalább annyira fejlettek, mint mi európaiak, kár volna tagadni.

  86. 97.Ábel
    …”Egyébként pl a kínaiak ezeken a területeken legalább annyira fejlettek, mint mi európaiak, kár volna tagadni.”
    Milyen területekre gondolsz?

  87. 95: Bálint:
    Azért azt lásd, hogy nem maguktól jöttek.
    Első körben meghívást kaptak, hiszen az EU elitje döntött arról, hogy a gazdaság további pörgetése érdekében a szaporulat visszaesése miatt, a hiányzó munkaerőt így kell pótolni. Az idióták nem gondoltak mögé jobban, most meg már túl sok a belefércelt pénz és propaganda, hogy visszatáncoljanak. Ráadásul a gazdaság szempontjából, amíg utol nem ér bennünket a teljes robotizáció, nincs is más lehetőségük.
    Magyarország esetében is az a félő, hogy az EU egészéhez mért népszaporulat és területi hányad tükrében, ha sikerül is elérni az orbáni célokat rengeteg erőforrás árán, oly csekély erőnek bizonyul majd, hogy igazán csak a jelentéktelenségünkből adódó esetleges elszigeteltségünkben bízhatunk. A földrajzi helyzet meg ennek nem kedvez, szóval borítékolható mi fog töténni, s ehhez még a cigányok említésére sincs szükség…
    Az eltunyult fehérember, ahogy az előző hozzászólásokban megfogalmazódott, erre volt képes. Esetleg kiderül majd, hogy hosszabb idő elteltével, a nem tunyuló szerecsenek hányada milyen eredmények elérésére lesz képes… Elképzelhető, hogy a robotizáció előnyeit az a népcsoport fogja már élvezni, a “mi fajtánk” meg eleve visszaszorul a várható éghajlati változások miatt is.
    Sajnos az unokák nagy valószínűséggel már a fütyi rossz oldalára fognak kerülni. Kizárt, hogy ebből a tunyulásból a “fehérember” kizökkenjen, hiszen már csak sírni képes, gondolkodni és főként cselekedni lassan fél évszázada képtelen.

  88. A migransrettegést ‘Artunk és Kormanyunk, imaron több mint ötéves szakadatlan goebbelsi ismételgetős propagandajaval, sikeresen a magyar életérzés egyik kardinalis részévé tette.
    Nem volt olcsó,de nekik megérte.

  89. 93

    Kedves Ábel

    A legkorábbi házijuhra utaló lelet az i. e. 14. évezred elejéről Egyiptom és Mezopotámia területéről származik,
    a legkorábbi házikutya maradványa észak-amerikai, ugyanannak az évezrednek a közepéről,
    a házikecske maradványa pedig Nyugat-Iránból, az évezred végéről került elő.
    A sertés is Észak-Irakban, az i. e. 7. évezred kezdetén vált háziállattá, a szarvasmarha pedig ugyanannak az évezrednek a közepén, valahol a Földközi-tenger keleti medencéjében vagy Kis-Ázsiában.
    A ló legkorábbi háziasítása jóval később – csak a háziasítás második hullámában – az i. e. 4. évezred második felében következett be a mai Dél-Ukrajna területén.
    A lótenyésztés őskori-ókori afrikai exportjanak, dél felé, valószínűleg hianyoztak a kulturalis feltételei, azoknal a feketéknél akik területileg egyaltalan szóba jöhettek.

  90. 99.Horváth Csongor
    …”Első körben meghívást kaptak, hiszen az EU elitje döntött arról, hogy a gazdaság további pörgetése érdekében a szaporulat visszaesése miatt, a hiányzó munkaerőt így kell pótolni….”
    Csongor, ha én, primitiv, iskolázatlan öreg senki egyszerüen elröhögtem magam, mikor elöször meghallottam ezt a marhaságot, hogy volt képes az európai elit beadni ezt az agyament, blőd mesét egy normális, gondolkodni valamelyest is képes európainak???
    A világ leggelmaradottabb vidékeiről beözönlő analfabéta, félállati lények fognak BÁRMILYEN munkát végezni Európában????????
    Mikor még az utcák tisztogatását is kisméretú, rendkivül elmés kis takaritóautók végzik, legalábbis nálunk???
    Nem tudom hirtelenében eldönteni, ki a nagyobb hülye, a politikai elit, vagy az európai polgár.
    Nagy baj van a fejekben, Csongor, és ennek csúnya vége lesz nemsokára.

  91. 99. Horváth Csongor
    ” Esetleg kiderül majd, hogy hosszabb idő elteltével, a nem tunyuló szerecsenek hányada milyen eredmények elérésére lesz képes…”

    Egy kis bemutatót az első lépésről:

    A “szegény menekült ember” megölt egy macskát Olaszországban, és süti.
    A meglepett olasz lány a következőket mondja neki:
    Van pénzed cigaretta vásárlására, de nem ételre, ugye?
    Szörnyű, szégyen, szégyelld magad, undorító vagy. Szarházi.
    Szegény élet, mit csináltál? Van pénzed!

    Akkor a videót rögzítő személy hallhatóan mondja:
    Ez undorító. A Campbell állomásán (Livorno közelében) megölt egy macskát, és most süti Campbell állomás mellett! Szégyenletesen kínos. Szégyenkezni kéne, ő itt van, és ő egy macskát süt.
    Nem tudom, mit mondjak.
    A multikulturalizmus ….

    A macskát süti az utca közepén Olaszországban, amelyet éppen megölt…

  92. 103: LS:
    Hát ez állati!
    Szegény tag szakszerűen végzi a vacsorakészítést, a luvnya meg fenntartja és civilizálatlanul kiabál vele. 🙂

    102: Bálint:
    Egyetértünk, nagy baj van a fejekben!
    Magánemberként sajnos már semmit sem tehetünk…
    A miérten (az EU részéről) én is rengeteget gondolkodtam korábban, de csak oda jukadtam mindig, hogy igen, ennyire ostobák! Az USA ugyanezért vérzik el most, mi pedig az oktatás lerombolásával szintén jó úton haladunk afelé, hogy ugyanitt legyen a végállomás.

    Gondoljatok bele!
    Egy olyan világ, amelyben a predátor szégyelli magát a prédájával szemben. Ugye milyen érdekes lenne? 🙂
    A természetben én azt szeretem, hogy sohasem hülyül meg, így sohasem okoz csalódást. Imhol jön a szép összetett szavunk is, hogy “természetellenes”. Manapság ezekből a Dunát is meg lehetne tölteni, s a nevelésben lassan nulla szerepe lesz.

  93. Jogos, de így elvitted a poént… 🙂
    Fenntartom a jogot rá, hogy egy feltartást fenntartással fogadjak!

  94. 105 – malleusorbis:
    Hogy lehet ezen kiakadni. Én ma este három különböző műsorban háromszor hallottam “helység” szó használatát “helyiség” helyett szobákra, sztár műsorvezetők szájából.

  95. Tiborbá,
    kihagytad a slussz poént:
    Azt kellett volna reagálnod, hogy hogyan lehet ezen “fennakadni”? S a végén még felakad a szeme az emberünknek így az éjszaka közepén :-).
    Amúgy én örülök, hogy levette!

  96. Sajnos itt tartunk… Többek között ezért sem nagyon nézek műsorokat. De ilyen téren legalább itt legyünk igényesek.

  97. 102 balint
    Azért azt tudni kell, hogy az olaszoknál, spanyoloknál az egyszerű mezőgazdasági munkákat jellemzően bevándorlókkal csináltatják, mert hazai ember már nem hajlandó rá azokért a nyomott bérekért. Ahogy nálunk a keleti végeken a kárpátaljaiak.
    Aki ebből él, annak áldás a migráns…
    Másrészt aranymosás is történik, csak az a baj, hogy nem határon kívül, hanem bedöntik az ércet nagy mennyiségben, aztán a meddő is itt marad a behívók nyakán…

  98. 105. Malleusorbis:
    “Elgépelések nem zavarnak, de ezt most muszály 🙂”

    Engem sem zavarnak az elgépelések, a helyesírási hibákon meg próbálok nem fennakadni. De ha valaki fennakad , akkor itt a ” muszály ” szó felakad. A muszáj az pontos j. Jobb ha kezed feltartod, véleményem fenntartom.

    bocs

  99. 111. Dorka
    Psszt, figyu. Látod a szmájlit az ly után? Ne szólj senkinek!
    (Ez a direkt hiba szerintem rajtad kívűl mindenkinek egyértelmű volt. Csak próbáltam egy kis humort vinni bele. Mindegy is … )

  100. 104.Csongor
    …”! Az USA ugyanezért vérzik el most, mi pedig az oktatás lerombolásával szintén jó úton haladunk afelé, hogy ugyanitt legyen a végállomás….”
    Ezzen megállapitásoddal nem száz, de ezer százalékban egyetértek.
    Azért, hogy a mai társadalom ide jutott, abban csakis és kizárólag az oktatás szétverése a hibás.
    A kis emberpalánta emberré válásához az utravaló nagyrészét az iskolában kellene kapnia.
    Rossz, romlott, ostoba elemózsiát kap a gyerek?
    Elhülyitett, agymosottt , természetes ösztöneit nélkülöző, betegesen kificamitott gondolkodású felnőtt lesz.

  101. Dr. Voddie Baucham , az Afrikai Keresztény Egyetem teológiai dékánja és kaliforniai volt lelkész nemrégiben nagy felhő port vert föl, amikor az ” Etnikai Gnoszticizmus ” című prédikációja újból megjelent az interneten.

    “Ugyancsak amerikai vagyok, aki idegen országbeli emigránsként több tucat országban jártam a világon. És két dolgot ismerek:
    Az első:
    az amerikai fekete emberek a legszabadabbak és a leggazdagabb fekete emberek a világon, punktum.
    Nem létezik semmilyen akadály ellenük.”- állította.
    “És a második dolog ez:
    Az Amerikán kívüli emberek azt gondolják, hogy mi vagyunk a leginkább elnyomott emberek a világon.
    Az emberek valójában azt gondolják, hogy George Floyd-hoz hasonló események mindennapi történetek.
    Hogy ezek nem anomáliák.
    Hogy ez egy megszokott mindennapi esemény.. ez fáj nekem … ez megőrjít és ez nagyon szomorú … ”

    https://www.theblaze.com/glenn-radio/the-truth-about-black-americans-and-oppression?rebelltitem=1#rebelltitem1

  102. 94.Hubab. Az hogy az ember evolúció formáló tényező, részben állja csak meg a helyét. Mert az ember létrehoz saját érdekének megfelelően olyan fajtákat, melyek normál esetben nem jöttek volna létre a természetes szelekció folyamata által. Mert egész egyszerűen ember nélkül életképtelenek lennének. Ha ezt evolúció formáló tevékenységnek nevezzük, ám legyen.

    Csak azt felejtjük el, hogy ezzel mi emberek az eredeti fajt halálra itéltük, mivel a mi érdekeink szempontjából módosítottuk nélkülünk életképtelenné. Ami ma minket körülvesz, az egy mesterséges valami.

  103. Igen. Mivel ugyan a kutya ősének a vérében volt a falkaszellem, egy falkán belül összehangoltan terelték és vadászták le a zsákmányt. Erre ma szabályozott keretek közt lettek bizonyos tulajdonságok fajtánként kiélezve.

    Viszont… A juhász kutya (terelő, jelző és nyájörző védő) ember nélkül, vagy emberrel is ugyanúgy kialkítja egymás közt a feladatokat. Falkába szerveződik.

    A fejős tehén tejét ha nem fejik le naponta, elpusztul…

    A kutya emiatt némiképp nem tartozik bele (normális kutya, nem csivava vagy kínai kopasz kutya) az ember nélküliség miatti kihalásra itéltségbe. Valószínű, a mai sokszínűség nem lenne ennyire domináns, az egymással való szaporodás miatt, de ettől még a kutya mint alfaj megmaradna a természetben is.

  104. Tibor bá. Te érted az evolúciót. Emiatt nem értem én a kutyámmal való visszavágást. Nem csivavát tartok. Boxert, dán vagy német dogot, golden retrivert, bulldogot, bull masztifot, bull terriert valóban nem tartanék. Meg olyan fajtákat sem, amelyek nem őshonosak az adott területen. Pl Tibeti masztifot, leonbergit, kaukázusit, bernáthegyit stb. De az emberi hülyeség határtalan…. Nálunk a normális kutya a magyar vizsla, pumi, mudi, tacskó, kuvasz és komondor. Ennyi.

  105. Dan, én csak azt nem értem, hogy mi volna az a poszt témájához kapcsolódó lényegi állítás, ami mellett érvelsz.

  106. A természetes szelekció az a folyamat, ami egy adott popoláció tulajdonságait igazítja ahhoz a környezethez, amiben a populáció él. Ez a környezet lehet mesterséges is, pl. egy város. Ez hatással van a benne élő populációk fejlődésére, beleértve az embert, galambot, patkányt, csótányt, mindent ami ott él és szaporodik.

    Az irányított szelekció nem bízza ezt a körülményekre, hanem az ember tudatosan kiválasztja azokat az egyedeket, amik az ő céljának a legjobban megfelelnek, és ezeket szaporítja tovább, függetlenül attól, hogy ezek maguktól mennyire lennének dominánsak akár a természetben, akár abban a mesterséges környezetben, amit mi hozunk létre nekik.
    Enélkül nem lenne se magyar vizsla, se mangalica, se banán, se kápia stb.

    Ezek a nemesített fajták nyilván nem feltétlen tudnának versenyezni a természetben a vadakkal, bár némelyik valószínűleg azért megállná a helyét – pl. a szürkemarha vagy az akác. Na de mit számít ez? Nekünk addig fontosak a nemes fajtáink, amíg mi itt vagyunk, addig meg tudunk rájuk vigyázni.

  107. Ábel. Okos ember vagy, az átvitt értelem, illetve a szinonimák is ismertek számodra. Kérlek ne kötözködj, ha külön enciklopédia kell az én megértésemhez azzal nem tudok mit kezdeni.

    Itt nem csak a poszt témájához fűződő állitások is vannak. Az elme nem behatárolható, ha nem szűklátókörü.

  108. 121: Köszi, hogy leokosoztál, de nem értem a lírádat. De ha nem akarod megmagyarázni, az se baj, akkor maradunk így, hogy nem értem.

  109. 115 Dan
    Az ember a maga kiválasztási ténykedésével jól illusztrálja az evolúció működését.
    A lényeg az, hogy legyen valamiféle szűrő, amely eldönti, hogy ki éljen és szaporodjon tovább, és ki ne.
    A természetes környezet is egy ilyen szűrő, igaz, nagyon komplex, az ember egy sokkal egyszerűbb szűrést végez, ezért ennek eredménye sokkal gyorsabb, látványosabb is, lásd kutyafajták.
    És ha a kutya visszakerül ember nélküli környezetbe, hamar visszanyeri lényeges ősi tulajdonságait, amelyek ott lapulnak a különböző egyedek génkészletében.
    Ez történt az ausztrál dingókkal is, amiket az ősember hurcolt be Dél-Ázsiából, de aztán elrobbant, és teljesen farkasszerű életet él, semmi szüksége az emberre…

  110. Erre utaltam a fejőstehénnel. Hubab. A kutyával nem én példálóztam. Nyilván fel sem merült bennem, főleg nem egy mudival. Ami jóval közelebb áll a természethez. De hagyjuk, kezdem unni ezt az egészet.

  111. Kedves Tibor bá’!

    Ma jelent meg egy cikk egy internetes újságban, ami egy fekete-fehér parkolóbeli összeszólalkozás kapcsán készült. Képfelvétel is mellékelve van a cikkhez ( https://444.hu/2020/07/02/pillanatok-alatt-fegyveres-patthelyzet-lett-egy-hetkoznapi-osszeszolalkozasbol-detroitban ), amiből sok mindent meg lehetne tudni, de az amerikai akcentus miatt én nem nagyon értem, így nem világos a balhé oka.
    Csak annyit szeretnék kérdezni tőled, mint az angolt mélyen isymerő embertől, hogy a felvételen elhangzottak alapján valós-e az újságban megjelent cikk mondandója.

  112. Tibor bá’

    Köszönöm. Így már tényleg olvasható.
    Jó hétvégét kívánok.

  113. Minél értelmesebb egy lény,annál jobban tudja , mit jelent a civilizáció valójában és ez nem befolyásolható ,mert a felsőbbrendű intelegenciája nem tud automatikusan empátiát gerjeszteni csak úgy ,mert hasonlít rá több milliárd emberszabású és megpróbálja majmolni viselkedését.

  114. 128 kalotaszegi
    Na, ennek ugorj neki még egyszer, mert nem világos mire gondolsz…. Nem értem, mi nem befolyásolható…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük