(3225) Korai még

Tibor bá’ online

 

Az európai országok sorra nyitják határaikat. A közkedvelt nyaralóhelyek karantén mentességgel csalogatják a turistákat. A kiéhezett emberek (hogy mire vannak kiéhezve, nem tudom) kezdenek tódulni a tengerpartokra. Itt-ott ugyan vannak gyenge hangocskák, hogy korai ez még, vigyázni kellene, de az egymással versengő kormányok a józan szavakra nem hallgatnak, Jó lenne megtudni, hogy akkor most tényleg, mi a helyzet?

Ennek volt egyik módja, hogy megkérdeztek egy kicsivel több, mint 400 szakértőt, hogy szerintük mikor kellene megnyitni az iskolákat, ahová az ő gyerekei, unokái is elmennek. A szakértői választ az alábbiakban foglalták össze.

Mit takar ez? Nyilván mérlegelték, egyik oldalról a pandémia okozta veszélyt, másik oldalról a családtag oktatásának a fontosságát. A kompromisszum testet öltött. Íme:

Egyértelmű, hogy a többség szeptemberben nyitná az iskolákat. Vagyis, szerintük a mostani nyitás egy elhamarkodott lépés. És a kalapban még az is benne van, hogy augusztusban lehetőség nyílhat a nyitás elhalasztására, vagy a digitális oktatásra való áttérésre.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

133 gondolat erről: „(3225) Korai még

  1. Ez szép és jó, de pl a saját tapasztalat az, hogy oviba újra járó gyerek semmit sem hozott haza, pedig túl vagyunk már a lappangási időn…

    Nagyon jó kérdés, hogy országonként miért ennyire eltérő a viselkedése a vírusnak, de nálunk kifejezetten enyhe volt, cserébe lenullázta a turizmust, és vendéglátó ipart, és sok minden mást is, és traumatizált csomó embert, akik mai napig meg vannak kattanva a vírus mizériától.

    Megjegyzem ami folyt a gazdaságban 2019-ben, az sem volt normális, kellett már a túlpörgetés leállítása, hogy árnyaljam a képet.

  2. Szerintem is korai a nyitás.
    De – tetszik vagy sem – „néhány” hatvanöt éven felüli személy életének komoly veszélyeztetése miatt – úgy gondolják az illetékes döntéshozók – talán mégsem kéne gazdasági harakirit elkövetni.
    A karanténok és korlátozások okozta gazdasági károk és lélektani megterhelések nem időarányosan növekednek, hanem gyorsabban.
    Spanyolország elhallgatja a napi haláleseteket , mindenki erre a konklúzióra fog jutni, aki tanulmányozza a
    világmérő = worldometer utolsó havi adatait.
    Lám lám, a Szép Nemes Elv – Old lives matter ! – korlátozottan érvényes.

  3. 1 Dajtás

    „hogy országonként miért ennyire eltérő a viselkedése a vírusnak, ”

    pont úgy viselkedik mint bárhol. Ahol lefolytják a terjedését ott lassul, visszaszorula terjedése, ahol nem ott terjed.
    1<R<1

    akik nálunk gyorsabban kezdtek (horvátok, szerbek, szlovákok, csehek, stb) ott jobban állnak, ahol később ott rosszabbul.
    A vírus ugyanaz így a "viselkedése" ugyanaz.

  4. Nincs mit tenni, legalább is a tömegek szintjén.
    Mindenki szabadon akar mozogni, majdnem mindenki nyitni akar, a kormányok pedig engednek.
    „Azért a víz az úr!”
    A Curix-féléknek van igazuk, sőt még az iskolázottabbak is lazítani akarnak.

    Bocs, csak a példa kedvéért:

    1 dajtás
    „Ez szép és jó, de pl a saját tapasztalat az, hogy oviba újra járó gyerek semmit sem hozott haza, pedig túl vagyunk már a lappangási időn… ”
    Nem tudhatod, hogy nem hozott haza semmit. Érződik a mondaton, hogy Te lazítani akarsz.

    Én maradok fegyelmezett.

  5. Tudom-tudom, nem cseszegetjük egymást helyesírással, de annyiadszorra fordul elő következetesen rosszul, hogy már fáj… (fály? 🙂 )

    A fojt, elfojt, megfojt, lefojt stb. pontos j, még akkor is, ha folyóba fojtják az illetőt!

  6. A karantén nem járható út, nem tartható fenn huzamosabb időn át.
    A vírus teljes ignorálása túl sok felesleges megbetegedéshez vezet.

    A kettő közt van a megoldás. Mindig a középút a járható. A szélsőségek nem jók soha, most sem.
    Most már többé kevésbé ismert a vírus. Igazán nem lenne nehéz kitalálni mik azok az intézkedések amivel együtt lehet élni és védelmet is nyújt.

  7. WHO bejelentette, hogy a tünetmentesek nem fertőznek, majd miután majdnem felgyújtották a WHO-t, hogy akkor miért is kellett karanténban maradni, gazdaságot tönkretenni, módosították a bejelentést arra hogy „kis esély van arra hogy a tünetmentes is fertőz”.

  8. 9 A WHO-t az egész ENSZszel egyetemben fel kéne szántani és sóval behinteni.

    Amire kitalálták őket, pl, világjárvány esetén megbízható információközpontnak és irányítónak lenni, vagy genocídium esetén közbeavatkozni – na azt totálisan elbukják.

    Ehelyett sátáni agendákat próbálnak lenyomni a világ torkán – mint pl. az abortuszt mint alapvető jogot, meg az LGBT -re nevelést.

  9. A számok fejezik ki a dolgok lényegét. A számok alapján a covid19 egy gyenge virus. Nem okoz púpot a halálozások statisztikájában. A Szlovák példa mutatja, hogy a valóságos covid19 okozta halálesetek száma elenyésző. Igaz ők boncolással , patológiai szakvélemény alapján könyvelnek. Pontosan. Nem teszt eredmény alapján. Sima szívinfarktus, vagy idősotthoni kiszáradás (kiszárítás) simán covid19 halálnak van könyvelve sok országban, ha a covid19 teszt pozitív. De még így sem kimagasló a veszélyesség!

  10. 11 Bogozy

    „Nem okoz púpot a halálozások statisztikájában. ”

    Ez NEM igaz! Hazudsz!
    Sok számot láttunk itt, amely szerint VAN púp abban statisztikában!
    Lehet ilyen véleményetek, de akkor HANGSÚLYOZZÁTOK ki, hogy ez csak vélemény.

  11. 3. kocka
    „1<R<1"

    Komoly matematika (felső szintű 😀 ), R egyszerre nagyobb, mint 1 és kisebb, mint 1 😀 😮

    A koronavírusnak meg vége van már (Mo.-on), szeptemberben lehet menni iskolába, gimnáziumba, egyetemre, stb., nyáron meg lehet menni nyaralni Balatonra, tengerpartra, ide-oda utazni, szórakozni, stb. Csak azt a qrva maszkot ne kéne hordani a boltokban meg a közlekedésben (helyi, távolsági). Meg a 9-12-ig a nyuggerboltkirándulásokat meg kéne szüntetni. 😛 😮

    (Az n/a félék meg hordják legalább 5-10 évig a maszkot, napi 24 órában, abban egyenek, fürödjenek/zuhanyozzanak, és persze abban aludjanak. Heti 168 órás maszkviselés!!! 😀 😛 )

  12. 13.

    A piktogram arra utal hogy az R lehet 1 nél kisebb vagy 1 nél nagyobb.
    Intézkedése válogatja.
    Igen. Egyszerre is eltérő.

    És igen
    Lefojtani vs. lefolytatni. Lebuktam, nem vagyok bölcsész. Sem.

    Kisebb baj ez mint hogy „viselkedést” ráadásul eltérőt vizionálunk egy vírusnak.

  13. 17. Curix

    Egy vírus terjedésének megállítására nincs túl sok alternatíva.

    A témához!
    Korai nyitás? Valószínűleg igen a vírus szempontjából. A gazdaság szempontjából egy kicsit késő.
    Ha a kettőt figyelembe vesszük, talán pont most kellett, hiszen mind a kettő(létbiztonság gazdaság) annyira alapvető, hogy az egyensúly megtalálása rendkívül nehéz.

    Azt nem értem, hogy hogyan lehet ebből az egész képletből kihagyni a szándékosságot?
    Nekem valahogy abszolút nem áll össze a képlet.
    Van egy( évtizedek óta) összedűlő világ, rossz szerkezettel. Alapvetően hibás életvitellel.
    1000%, hogy ezt már régóta tudják az országokat irányító vezetők. Hiszen mi magunk- jóval kevesebb információ és összintelligencia birtokában- is vagy 15 éve tudjuk. Azonban a tömeg tömegtehetetlensége okán a folyamatok változtatása komplikált és egyáltalán el sem kezdték felsőbb politikai szintekről.
    Jó ez nem igaz, pár éve elkezdtek látszatintezkedéseket. De ez csak alibi. Alibi mivel tudják, hogy erre a gazdadági-fogyasztási modellre felepített szarkupacot nem lehet piszkálni annak azonnali összeborulása nélkül. De 20-25 éve még lehetett volna, és a folyamatok mar akkor is bőven ismertek és prognosztizálhatóak voltak.
    Láthatóan erősítettek a folyamatokat az állandó fogyasztásnövelő életviteli tanácsaikkal.

    Az ember gyarló valóban. De azt csinálja a kritkai gondolkodás hiányában a tömeg amit súlykolnak neki. Magyarul irányítható. Kicsi látszatszabadság, cukormáz, mint választasok, hogy azt higgye, hogx demokraciaban él. Persze így jobban irányítható, megkapja a „szóma” (Huxley) fejadagját.

    Megérkezünk 2020-ba. A gazdaság az erőforrások utolsó kizsigerelésével még lendületben, de az olló kinyílása már látható. A kínai gazdaság teljesítőképességének delelőjén túl van, lejtmenetre váltott. A nyugati gazdaság már évekkel ezelőtt, hiszen már mindenünk megvan.

    Ez véget ér, látható. Megjelenik a vírus.
    Mivel az „összeesküvők” csak trendeket indíthatnak el, nem áll módjukban mindenhol ott lenni. Érdekük az irányított összeomlás, amikor is van még némi esélyük, hogy az általuk elindított, de befolyásukat mar meghaladó eseményeket a számukra legkevezőbb módon variálják.
    És akkor ott van meg a klíma.

    Mivel nincsen mindenre ráhatásuk, ezért a világ egészségügyi rendszerei és állampolgárai a saját módjukon próbálják kezelni a dolgokat.
    A vírus ugyanaz, de egy olasz és egy magyar mentalitás már nem, innen a különbség.
    Azonban a cél nyilvánvaló ha megnézzük a híreket egy bizonyos kontextusban.

    Lesz 2.hullám? Ki tudja? Lehet nem is lesz rá szükség ld.Brazilia, újabban Peking mint 2. hullám stb.

    A gazdaság szétesése most kezdődik és a magyarok, illetve a Kelet-európaiak meg jó helyzetben is vannak.

    Ha a háborús prvokációk( ld. Szulejmani stb.) nem ‘jönnek be’ akkor jön majd valami más, vírus, ha az sem akkor lehet tovább próbálkozni.

    Ha a tömegeken múlna is valami, akkor menne tovább a verkli amíg felélve lehetőségeinket( erőforrás stb.) bele nem esnénk a szakadékba, vagy jön egy vírus.?

    Minden ami a tömegektől pozitív (ld. George Floyd NY.-i demonstráció rendőr-tüntető összeölelkezés, egymás segítése, tehát a szociális érzékenység növekedése stb.)hátráltatja azt a társadalmi megroppanást, amely szükséges a tömegek eltűnéséhez.

    Miért lenne vki agybajos, ha azt feltételezi hogy valaki a saját érdekeit a mások érdekei elé helyezi, még ha ezek okos és befolyásos emberek is?!
    Hiszen ti mondjatok mindig, hogy ennyire vagyunk képesek! Akkor miert ne lehetne egy csoport ugyanilyen szövetségben a tömeg ellenében?

  14. Ábel,
    „Ehelyett sátáni agendákat próbálnak lenyomni a világ torkán – mint pl. az abortuszt mint alapvető jogot, meg az LGBT -re nevelést.”

    Off topic,
    de az abortusz alapvető jog, ha tetszik neked, ha nem, attól még hogy van, ahol tiltják, vagy szigorúan szabályozzák, ugyanúgy létezik, tudod, két dolog van, amiért egy nő mindent megtesz….. Könnyen ítélkeznek a férfiak. Ezt a témát már többször felhoztad, biztos a bögyödben van, ahogy nekem is az, ahogy az olyanok, mint te, helyből lesöprik.
    LMBTQ-ságra meg nem lehet nevelni valakit. A világ toleranciaküszöbét próbálják növelni, meg egyenlő jogokat biztosítani, noha a nagy igyekezetben át lehet esni a ló túloldalára, de ettől még egy heteroszexuális gyerek/felnőtt nem lesz LMBTQ identitású.

  15. 12. n/a.
    Írod:
    „Ez NEM igaz! Hazudsz!
    Sok számot láttunk itt, amely szerint VAN púp abban statisztikában!
    Lehet ilyen véleményetek, de akkor HANGSÚLYOZZÁTOK ki, hogy ez csak vélemény.”

    Írtam és leírom még egyszer, hogy a 2020. június 11.-iki Operatív törzs sajtótájékoztatóján hangzott el, hogy május hónappal bezárólag, ebben az évben 6 (azaz hat) százalékkal kevesebben halltak meg mint elöző év hasonló időszakában. Azon ment az eszelés a tájékoztatón, hogy az adat annak tudható be, hogy a védekezsé miatt vélhetően nem halltak meg annyian idén influenzában.

    Ha nem hiszed keresd vissza valamelyik média arrchivumból. Vagyis nem vélemény, hanem hivatalos hatósági nyilatkozat és adat. Ilenne neked cáfolni, ha szerinted nem igaz.
    Te olyan vagy mint a strucc. Minden adat elől ami nem egyezik a véleményeddel, bedugod a fejed a homokba.

  16. 18 vadegér

    „Operatív törzs sajtótájékoztatóján hangzott…”
    Már írtam korábban, Én más forrásból (is) tájékozódok.
    A véleményedet ismerem, ha újat nem tudsz mondani akkor megérkeztünk a végére.

  17. 16. Tibor bá’!

    Azt, hogy ideje lenne észrevennem, hogy nem érthetően fogalmazok! Főleg telefonon, mikor szinte csak egy-egy mondatomat látom.

    17.Ivett

    Az abortusz gyilkosság, nincs ezen mit szépíteni.
    A férfi aki beleegyezik ugyanúgy benne van mint társtettes. Én is benne voltam egyben, igaz elhagytak közben és 20 éves voltam mindössze, semmit se tudtam ezekről a dolgokról, de akkor is.
    El kell majd vele számolni!

    Be kell rakni a gyerekek sorába, nekem őt lett volna az első!

    Azért a LMBTQ baromság arra jó, hogy még jobban összezavarjak a tiniket, elég nyilvánvaló a sátáni agenda!

  18. ON: Itt van Gáspár Merse Előd elemzése a témában:
    https://qubit.hu/2020/06/10/helyes-volt-e-feloldani-a-karantent-magyarorszagon-ugy-hogy-tobb-fertozott-volt-mint-amikor-elrendeltek

    Nem egy kormánypárti oldal, és Merse se hülyegyerek, de azt fejtegeti, hogy a nyitás pont időszerű volt, mert egybeesett a fertőzések tetőzésével. És az, hogy a görbe azóta is lefele konyul, utólagosan igazolja a nyitás jogosságát.

    Nyilván ahhoz, hogy továbbra is lefele tartson, kell az, hogy az embereknek maguktól is van már annyi eszük, hogy nem érintkeznek annyit, mint szokásosan, és nem kell ehhez drákói szigorral mindent betiltani.

    Meglátjuk, mit hoz a nyár.

  19. Re:17
    Nem fogsz szeretni ezért, amit írok:
    Az abortusz nettó gyilkosság, csak kicsit jobb a marketingje.
    Tudtommal nem alapvető jog az emberi élet kioltása…

    Sarkos a vélemény, az igaz, de szépen lassan rá fognak jönni tisztán tudományos alapon is, hogy a szerencsétlen kis zigóta nem egyenlő egy húscafattal, és nagyon is tudatos élőlény, és nagyon is érzékeli a környezetét.
    Nézz meg egy abortusz videót, amiben élve feldarabolják ollóval a magzatot, akkor látni fogod, hogy nem úgy van az, ahogy most el van adva.
    Persze ha ez egy született csecsemő lenne, és élve levágnák a végtagjait, és a fejét, akkor különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság lenne, és egy életfogytigot kapna az elkövető. Ellenben most te fizetsz a gyilkosnak mint felbujtó, és mindenki szabadon távozhat. Ez egy dolog, de az abortusz propagalása nemcsak gyilkosságra való felbujtás, hanem szisztematikus genocídium „alapvető emberi jogba” becsomagolva.
    Erre akad ki Ábel teljesen jogosan, mert az ENSZ ezt még támogatja is, ami teljesen ellentétes az alapfilozófiájával.

    Megjegyzem egy halott „baba” művi abortusza teljesen indokolt, mert az anya kap tőle szepszist, ez teljesen rendben van, de egy makk egészséges terhességet művi úton megszakítani teljesen más elbírálás alá kerül.
    Ismerek olyan (nő) nőgyógyászt, aki nyíltan nem vállalja az abortálás elvégzését, mert tudja mit csinál, és ez rá nézve mivel fog járni.
    Ha valaki valóban nem akarja megtartani a gyerekét, akkor adja lelencházba, vagy ott vannak az nyitott inkubátorok, legalább nem szárad a lelkén a gyerekének gyilkossága. Tudod hány évet várnak az adoptálni akaró szülők egy fehér gyerekre? Min 2-3 év, de a cigány származású gyerekre is várni kell min 1 évet. Inkább adják oda annak, aki fel is akarja nevelni, sokkal jobban jár mindenki.

    LMBTQ agymenés addig tolerálható, amíg nem akarják rányomni a többségi társadalomra a hülyeségüket, avagy a négy fal között mindenki kiélheti a perverzióit szabadon.
    De ma már nem ez megy, hanem a túltolt marketingjükkel abszurd hülyeségeket próbálnak ráerőltetni a társadalomra, ami sokaknál kiveri a biztosítékot. Rowlingnak is nekimentek, mert nem hajlandó olyan budiba menni, ahol tanszneműségre hivatkozva perverz fickók is elmehetnek a női WC-re, elég ha benyögi valaki hogy transznemű, és minden el van intézve.
    Amit látsz, az már a nyugati dekandencia végórái, pont ugyan ezt csinálta a Római Birodalom a bukása előtt, élőben meg is nézheted az egész előadást. 😉

  20. 17: Egy emberi lény életét kioltani gyilkosság. Ha joga van egy nőnek megölni a gyerekét, miért áll meg ez a születéssel? Vagy mért nem kölcsönös? Esetleg mért nincs joga bárkinek bárkit megölni, aki útjában áll az érvényesülésben?

    15-16: Lássuk, megy-e még az értő olvasás. Én azt értettem belőle, hogy kár lenne elvetni azt a logikus feltételezést, hogy a vírus-helyzet szándékos és tervezett, hiszen a világ vezetőinek is tisztában kell lennie azokkal az alapvető tényekkel, hogy a gazdaság jelenlegi iránya nem tartható fenn tovább, és ez egy kiváló lehetőség az irányított irányváltásra, ami túl fájdalmas ahhoz, hogy kerettörténet nélkül elfogdja a világ népessége.

    A szándékosságtól és tervezettségtől eltekintve ezt a gondolatot megfogalmaztam már itt már március tájékán, és amint beszámoltál róla, Soros György is.

  21. Re:25
    Én végignéztem egy abortusz videót, amiben a szerencsétlen magzat hogyan küzd az életéért, miközben feldarabolják. Azóta az a sziklaszilárd meggyőződésem, hogy akármi is lesz, inkább felnevelem, ha beledöglök is.

    Van családban értelmi fogyatékos, látom mivel jár a nevelése, de az ő szülei sem akarták kinyírni. Ez az élet egyik nagy vizsgája, amiben irtózatosan meg lehet bukni, vagy szépen le lehet vizsgázni belőle.

  22. 27: Ezeket a videókat kellene levetíteni főműsoridőben, meg youtube-reklámban. Néhány hét múlva tömegek ostromolnák az országgyűléseket, hogy állítsák meg a genocídiumot. Egy kép többet ér, mint ezer szó.

    Az igazságot elfogadni fájdalmas, különösen annak, akinek a saját bűnösségével kellene szembenéznie, ha elfogadná. Balázs, respekt!

  23. Halálozások
    2019 – I. negyedév – 37 795
    2020 – I. negyedév – 34 565
    https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_wnh001.html

    Ok, Magyarországon egy hétre rá, hogy az első betegeket detektálták jöttek a korlátozások.

    Mellétennéd pl. a Bergamói első negyedévet az olasz statisztikai hivatal oldaláról és a saját magyarázatodat is?
    Ott ugyanis jóval később kezdődtek a korlátozások.

    Ha az egész olasz halálozást veted össze akkor ezt az emelt szintű halálozást feloldja az ország azon jelentős része ahova nem ért el a vírus.
    Mi következik ebből?
    Annyi bizonyosan, hogy csak azokra veszélyes a vírus akik elkapták.
    Ennyit a magyar adataidról…

    MIndjárt más a helyzet ha a vírus által elért területek adatait hasonlítod össze és nem vonod be a vírusal nem érintett területek és és időszakok adatait.

  24. 27. dajtás

    Igen. De azért jó volna tudni a sok lüke-bókának(pl.én), hogy miről is van szó. Ha valami társadalmilag elfogadott és a delikvens fejében más kép él, akkor annak megfelelően cselekszik.
    Ha én megnézhettem volna egy videót és -mondjuk- kicsit is vallásosnak neveltek volna, talán megléptem volna a szintet. Talán ha tudtam volna, hogy ő már él.
    Én már sokat imádkoztam a bocsánatáért!

    Más oldalról. 20 éves vagy, ‘hullaszerelmes’ vagy a lányba. Elhagy, majd belehalsz.
    Egy alkalomra visszajön. A dolog előtt álltok az éjjel-nappaliban, te mondod vegyünk gumit. A lány mondja nem kell, mert nem lehet terhes( mivel a barátja akiért elhagyott magtalan volt és nem lett soha semmi) .
    Elhiszed, megtörténik az ügy, újból elhagy ugyanazért a fiúért.
    Állsz ott 19-20 évesen mint egy f@sz, semmiről semmit nem tudsz. Én elbuktam. És mára megbocsátottam magamnak, hiszen tisztán emlékszem, ennyi tellett tőlem . A kérdés, hogy az a lélek megbocsát-e.
    Hogy is mondta valaki?! Bocsáss meg nekik, hisz nem tudják mit cselekszenek. Hát én egy ilyen pali vagyok, voltam.

    Ábel

    Pontosan így gondoltam. Meg tudom röviden is fogalmazni , de általában probalom egyszerű logika mentén kifejteni.

    Lehet ezzel bonyolítom túl.

  25. 29. Koczka Zoltán.

    „Ha az egész olasz halálozást veted össze akkor ezt az emelt szintű halálozást feloldja az ország azon jelentős része ahova nem ért el a vírus.
    Mi következik ebből?”
    Az, hogy ez nem egy erős vírus (már! – korábban lehetett, de mostanra különböző /egyesek által lehurrogot/ okoból elgyengült), mert lám egy országon belül sem volt képes lefertőzni a népesség egésszét (ez Kína esetében is feltűnt, ahol annyi 10 millió feletti város van, és csak egyben borult a bili – miért?), így azonos mortalitási adatokat produkálni az egyes régiok viszonylatában.
    Ezt, vagyis a jelenlegi gyengeségét, az is mutatja, hogy kb. három hete nyitva a főváros (minden tele emberrel, úgy, hogy még minig van annyi fertőzött, mint a korlátozás bevezetésekor), és még sem nő, hanem tovább csökken a fertőzöttek száma. Ezt a vírushívők mivel magyarázzák? És ne gyertek azzal, hogy mert fegyelmezettek az emberek és betartják az előírásokat. Mert sajnos nem ezt tapasztalom. Egyáltalán nem azok. Új építésű monstrum társasház van a szomszédunkban, ahol a bográcsoló hely non stop tele van 10-30 fős csoportokkal akik aztán úgy tartják a távolságot, hogy estére éppen meg nem b…ák egymást nyilvánosan. Játszótér, park fulra tele, mindenki egymással cseveg, félméteren belül. Mintha csak direkt provokálnának.
    n/a-tól pedig hiába kértek adatokat, mert nem fogtok kapni. Ő hívő! Ott pedig a számok és az észérvek nem hatnak.

    Nagyon jól kifejtettétek a témát abortusz ügyben. Véleményem szerint is gyilkosság, ez nem kérdés. És egyszer el kell vele számolni az elkövetőknek! És mint a gyilkosságra, erre sem lesz mentség. De azért van remény az elkövetőknek. Aki megbánja őszintén, az önmagától és mástól is bocsánatot nyer.

  26. 29 Koczka Zoltán

    Hagy a csodába malleusorbis-t. Ő eldöntötte, hogy neki van igaza, Te csinálhatsz bármit, hasztalan.

  27. Re:30
    Tudod mikor néztem végig a videót?
    Kb 17 évesen, mert behozta a női biosztanár megnézésre, hogy akkor gyerekek, vagy koton húztok a fa.katokra, vagy ez lesz belőle.
    Darabig ment nálam is a relativizálás, de benőtt a fejem lágya, igaz a látottak és az elhatározás között eltelt pár év.

    Egy dolgot tehetsz, tegyél annyi jót, amennyit csak tudsz, és boldogok lesznek a sajtkészítők. 🙂

  28. Sokan nem fognak szeretni, de tudjátok miétt a 12. hétig lehet művi terhességmegszakítást végezni? Mert addig a magzat „agyhalott”, nincs idegi aktivitás. Olyan mintha egy agyhalott betegnél „húznád ki a dugót”. Csak az agyhalott felnőtt nem lesz többé agyilag aktív, a magzat pedig a 13. héttől mutat agyi aktivitást.
    A 12. Hét utáni művi abortuszt én is ellenzem.

  29. Re:35
    Erre mondom azt, hogy „szépen lassan rá fognak jönni tisztán tudományos alapon is, hogy a szerencsétlen kis zigóta nem egyenlő egy húscafattal, és nagyon is tudatos élőlény, és nagyon is érzékeli a környezetét.”
    Nem az agyi aktivitás feltétele a létnek, ergo ez csak szerecsenmosdatás.

  30. 35 Dolfin: itt szerintem dajtásnak meg Ábelnek van igaza. Az abortusz gyilkosság, akármerre szépítgetjük.

  31. Kedveseim!
    Örülök, hogy a koronavírusról sikerült átmenni az abortuszra. Nem fogok abortusz posztot csinálni, mert ahogy látom a tisztelt hozzászólók szelemileg nem elég érettek. De annál érzelgősebbek. Egy gyerek megszületése mellet vagy ellen dönteni a lehető legnagyobb jelentőségű ügylet, mert minimum 20 év és kb. 20 millió forint hiányt okozhat az ember életvitelében. Néha azonban a döntést keresztülhúzhatja egy-egy „baleset”. Akkor is bekövetkezik a terhesség, amikor azt az illető nő nem akarja. Szerencsére, ha nem akarja, nem kell megszülnie. Erre szolgál az abortusz. Ebbe akaszkodott most bele néhány férfi, akik természetesen nem eshetnek teherbe, és elveszik a jogot a nőktől, hogy rendelkezzenek saját testükkel. Teljesen abszurd megtiltani egy embernek, hogy a testében növekedő akármitől ne szabadulhasson meg. Az pedig végképp kiveri nálam a biztosítékot, hogy a főtusznak már van lelke, amikor még nekem sincs. Álláspontom szerint, addig nem lehet emberi lényről beszélni, amíg nincs neki öntudata. Ilyen alapon az is bűn, aki kiveri a farkát, mert mennyi gyerek lehetett volna belőle, és milyen sok lélek pusztult el, akik mind a mennyekbe juthattak volna. Röhej.

  32. 38 Tiborbá: én mérget vettem volna rá, hogy Neked ez az álláspontod és ha ateista módon közelítjük meg a kérdést, akkor többnyire igazad is lehet.
    Persze lehet, hogy egy olyan ember megszületését akadályozza meg az abortusz, amelyik feltalálná az ateisták számára is az örök életet, mondjuk az ő felfedezése segítségével backupolni lehetne az emberi tudatot, vagy rájönne az örök fiatalság titkára.

  33. 31.malleusorbis

    rakd egymás után és a link oda visz.
    Mi történt és miért?

    https://

    public.tableau.com/shared/MR2GW46GQ?:display_count=n&:origin=viz_share_link

    32. vadegér
    a korlátozás és a maszkhasználat, kontaktkutatás, hatósági és önkéntes karantén, iskolás óvodák rendezvények bezárása, utazási korlátozások, látogatási tilalmak etc. mind csökkentik az „R”-t, ha az R kisebb mint 1, akkor a járvány lecseng…egyre több gyógyult és egyre kevesebb új fertőzött.
    A vírus nem változik meg csak az „R” értéke, az ami csökken.
    ha valamyik szót nem érted, vagy van betű amit nem ismersz akkor újra kérdezz. Segítek.
    A vírus csak azokra jelenthet veszélyt akik megkapják. Mindenki más nyom nélkül heveri ki a járványt.
    A népesség alig 1/3-a veszélyztetett, 2-3 millió itthon, (szervezet szintű gyulladás, civilizációs tünetegyüttes, alkoholizmus, diabétesz, magas vérnyomás, koleszterincsökkentők, transzplantáció, számos más ok miatt, és ami nagyon fontos: D vitaminhiány 35-40 ng/ml szérumszint alatt)

    33. n/a
    nekem hasznos tapasztalat lesz, hogy milyen következtetésre jut.

  34. Re:Tibor bá’

    Klasszikus materialista érvelés. Nem az anyag a tudat hordozója, ergo akárhányszor is veri ki valaki, nem öl meg vele senkit, max az életerejét fogyasztja vele.
    Keleten több ezer éves(6000) kultúrája van a tantrikus szexnek, ami pont arról szól, hogy magszórás nélkül hogyan lehet szexuális örömöket elérni, ami által nemhogy csökkenne a férfi életereje, hanem egyenesen felturbózza vele magát.
    Maga az orgazmus is nagyon trükkös folyamat, el sem hinnéd miért van az emberi létben benne…
    Ellenben a megtermékenyített petesejt már más tészta.
    Nem tudom olvastad-e azt a publikációt, hogy a petesejt válogatja a hímivar sejteket, fene a finnyás dolgát. Kérdés az, hogy milyen érzékszervvel teszi, és milyen elv mentén válogat, hovatovább a furakodó spermiumokat még ki is zárja, várva az ideális jelölteket. Sok sok kérdés, és annál kevesebb értelmes válasz van erre a klasszikus dogmák mentén.

    Nem kell senki se hozzá, elég ha létezel, magad is megkapod a bizonyosságodat az életed végén, igaz a kő materialistáknak sokáig le sem esik hogy meghaltak, ezért bolyonganak még egy darabig, amíg nem jön a segítség. 😉 Anno nem véletlenül voltak sirató asszonyok a halott mellett 3 napig, ez volt a halott számára a jelzés, hogy hahó, biztosan meghalt, mehet a dolgára…
    Ha viszont addig nem bírsz várni, akkor tudok ajánlani valaki(ke)t, írj, és meglátjuk mire mentek egymással. Nem pénzért csinálják, nem is ebben utaznak, egy vasadba sem kerül, max egymás idejét raboljátok vele.

  35. 40 Tiborbá: rajta vagyok a témán, ha megtudok valami biztosat, rögtön szólok 🙂

  36. 41. Koczka Zoltán.

    Írod: „a korlátozás és a maszkhasználat, kontaktkutatás, hatósági és önkéntes karantén, iskolás óvodák rendezvények bezárása, utazási korlátozások, látogatási tilalmak etc. mind csökkentik az “R”-t, ha az R kisebb mint 1, akkor a járvány lecseng…egyre több gyógyult és egyre kevesebb új fertőzött”.

    Így van. De most amikor kb. annyi fertőzőtt van, mint amikor a karantént bevezették, hogy nem terjed a fertőzés, úgy, hogy most már az általad említett intézkedések nagyrésze már több mint három hete suttba lett vetve. És előtte sem szaggatta a jónép az istrángot, hogy eleget tegyen az előírásoknak (pl az üzletben április derekáig 80%-on maszk, utánna fordított arány).
    Szóval nekem csak az nem világos, hogy van jelenleg országosan annyi fertőzött mint a karantén kezdetén, és úgy, hogy most már nagyrészt nincs megszórítás, ez a szám nem kezd el növekedni. Mert azon logika mentén amit leírtál és amit én is magaménak vallok, ez kéne történjen.
    Lazítás, védekezés sutba dobása, számok azonnali növekedése.
    Egyre inkább az erősödik bennem, hogy a 15 hsz-ben van valahol az igazság. Nagyon kell ezt a virnyákot menedzselni, hogy működjön (pl. média meg sok más).

  37. 41.
    folyamatos kontaktkutatás van és a korlátozások jelentős része fenáll. Pl, az idősotthonokban soha nem látott a betartásuk. Az érintettek idősek önérdekből óvatosak. az idős nagyszülők a családunkban továbbra is házi karantén illetve a víkendházban. Mi vásárolunk nekik, csak maszkban hagyják el séta célból a lakást. és sokan vannak így.

    Se mozi se színház se tömegrendezvények. a vendéglátóhelyek korlátozottak…

    ha van jelentős látens hordozó akkor meg fog állni az esetszámcsökkenés és elindul újra a növekedése.
    A korlátozások továbbra is segítik a lefojtást.

  38. 75. Koczka Zoltán.

    Itt Pesten a vendéglők rendesen beindultak (szombaton nem kaptunk egy helyet a belvárosban). Csak a pincérek hordanak a maszkot, ők is az állukon. Plázák tele, mozik mennek (még nem jártam, de látom, hogy állnak sorban az emberek), tömegközlekedés aránylag tele, és az utazók negyedén nincs maszk. Vidéken voltunka múlt héten előnyaraláson. Na ott aztán még ennyire sem figyelnek (Miskolc, Egerszalók, Parád). Szóval elég nagy a fertőzési lehetőség, és ehhez képest még sincs növekedés.
    Tibor bá’ mondta, hogy várjunk június végéig és akkor elemezzük az eredményt. Egyetértek vele. De ha akkor sem lesz növekedés, akkor tényleg el kell engedni ezt a vírus mizériát.

    40. Tibor bá
    Ha egy kocsmában kitör a verekedés az nem jelenti azt, hogy minden kocsmában verekedés lesz. Az elmúlt hetekben volt már pár ilyen hír, hogy itt lobbant fel ott lobbant fel, aztán sehol semmi nagy robbanás, terjedés. Ez a vírus hasonlít a bozóttüzekhez. Mikor legyőzik a tűzoltók, utána még egyszer egyszer helyenként fellobban, de aztán el is alszik. Ezt láthatjuk most. A vergődését.

    Meglátásom szerint akkor lenne nagy társadalmi katasztrófa, ha tovább tartanák a korlátozásokat. Na akkor bedőlne a gazdaság és azzal minden. Ezért nem akarnak már szót fogadni a kormányok (nem is tudom kinek?). Ezzel pedig nem jön össze a reklámozók (?????) által várt másodlagos és legerősebb következmény, a gazdasági összeomlás, ami elhozná a várva várt társadalmi káoszt (ferkó nagy örömére). És a jövőben ennek elkerülése miatt akármekkora 2. hullám lesz is, már nem fognak bevezetni iparblokkoló korlátozásokat (legfeljebb az öregeket karanténozzák).

  39. 47. látható, hogy nem érted a megelőzés szerepét… de ez legyen a magánügyed. Elég ha a 100as IQ tól felfelé értik.
    Eleve az újranyitásnak vannak feltételei pl. távolság, felszolgálók maszkhasználata , férőhelyek korlátozása.
    A vírus reprodukciós rátáját tudjuk befolyásolni aktívan, a terjedést korlátozó döntésekkel.
    Nem véletlen hogy Pekingben azonnal vesztegzár lett. Keress rá. Tudják hogy a gyorsaság a leghatékonyabb megelőzés.

    „legfeljebb az öregeket karanténozzák” a népesség 1/4-e érintett, igaz a zömük idős.
    Tesztelés, kontakt-kutatás nélkül nem tudod kellően kezelni.
    Mindaddig amíg nincs szérum lesznek korlátozások.

    De addig, ezek az elmebajosok hoznak gondolom még 20ezer lélegeztetőgépet a Deutsch féle beléptetőkapuk mellé.

    „Az elmúlt hetekben volt már pár ilyen hír, hogy itt lobbant fel ott lobbant fel, aztán sehol semmi nagy robbanás, terjedés.” szerinted.

    Ezzel szemben: soha nem volt még annyi új koronavírus-fertőzött, mint kedden: összesen 142 557 friss igazolt esetet jelentettek szerte a világból.
    Ez hogy illeszkedik a világképedbe?

  40. OFF:
    @42 dajtás: „Maga az orgazmus is nagyon trükkös folyamat, el sem hinnéd miért van az emberi létben benne…”

    Csak röviden, hogy ne feszítsük szét a blog ill. topic kereteit, felvilágosítanál, mert nagyon érdekel. Köszönöm!

    ON:
    @48 Koczka Zoltán: Végre valaki felkapta a témát az egyre keményebb pekingi lezárásról. Ezen sem gondolkoznak el a „leszarom, nekem ne mondja meg senki” emberek? Ja, tudom a galamb meg a sakktábla :)))

  41. 38: Egyetértek.
    Nekem eszembe jutott a farokverés mellett a menstruáció. Egy nő egy ciklus alatt több 100 petesejtet juttat a süllyesztőbe, abból mennyi lélek lehetett volna…

  42. „Szakértők végzetesnek tartják, hogy a belső mozgást tekintve nagyon aktív régiónak számító Lombardiában a járvány majdnem azonnal „bejutott” a kórházakba, amelyek futótűzként terjesztették a fertőzést. A kórházakban pedig a betegek nagy része szintén idős személy volt, akik kiemelt célpontjainak bizonyultak a Covid-19-nek.”

    „más országokban kizárólag azokat számolják, akik kimondottan a fertőzés miatt, például súlyos tüdőgyulladásban halnak meg, Olaszországban
    azokat is az új koronavírus halottjainak tekintik, akik más patológiák miatt is válságos állapotban voltak,”

    „az olasz elhunytak életkor átlaga 80 év körül mozog, és több mint 48 százalékukat legalább három más betegség miatt is kezelték”

    „A vizsgálat kiemeli, hogy a lélegzési elégtelenséget okozó betegség Észak-Olaszország iparvidékén robbant ki, amely az egyik legszennyezettebb levegőjű európai térségként ismert.”

    -www.origo.hu/tudomany/20200322-megsem-olyan-magas-a-halalozasi-rata-olaszorszagban.html

    „A Lombardiában a legtöbb halottat számláló Bergamo városa idősotthonainak minden ötödik lakója meghalt.”

    „A Bergamo melletti Brembate Soprában tavaly márciusban 4, az idén márciusban 97 személy hunyt el, ebből 65 a helyi idősotthonban, és többségük a harmincas évek második felében született.”

    -24.hu/kulfold/2020/04/24/bergamo-idosotthonainak-minden-otodik-lakoja-meghalt-koronavirusban/

    -semmelweis.hu/hirek/2020/03/31/a-bcg-vedooltas-szerepe-a-covid-19-elleni-kuzdelemben/
    -www.pharmindex-online.hu/hirek/meglepo-felfedezest-tettek-kutatok-egy-regi-vedooltassal-kapcsolatban
    -www.medrxiv.org/content/10.1101/2020.03.24.20042937v1

  43. Re:49
    Arra a rövid időre egyhelyűségben vagy a Istennel, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy direkt kapcsolatban vagy vele. Ez a funkció azért lett beépítve az emberbe, hogy a szaporodás garantálva legyen, ami által nagyon jó érzés kapcsolódik hozzá, és van motiváció az utód nemzésre.
    Megjegyzem egy valóban megvilágosodott ismerősöm mikor átbillent, napokig ebben az állapotban volt. Tapadtak is rá ezerrel az ismeretlen nők, mert megéreztek, hogy ez a pali nagyon más…

  44. 51. malleusorbis
    A 31. Ben adott linkről nem írsz.
    Miért ignorálod?
    52. Dajtás
    Isten csúnyán benézett valamit.
    Nagyon szar a szaporodási rátánk.

  45. 53. Koczka Zoltán
    Szerintem az (Area – vicc!!!-) 51-ben, megtalálható a bergamói számokra is a magyarázat.

  46. Re:53
    Én úgy vettem észre, hogy a Föld népessége nem fogy, hanem nő…
    Más kérdés, hogy a nyugati világ elindult egy dekadens irányba, ahol már az önmagukból kifordult ideológiák képesek arra ösztökélni az embert, hogy saját maga ellen forduljon.
    Kali-júga már csak ilyen, ez sem fog örökké tartani.

    Tudtak valamit:
    „A Srímad Bhágavatam szerint a Kali-jugában az emberiség morális állapota megromlik, barbárság uralkodik a világon. Az emberek állatokat ölnek, hogy élelmiszerhez jussanak. Semmibe veszik a szexuális korlátokat, családok szakadnak szét, nők és gyermekek elhagyatva és bántalmazva áldozatokká válnak. Egyre degradáltabb generációk fogannak a véletlen vágyak következtében, és nőnek fel vadon. A politikai vezetés elvtelen gazemberek, bűnözők és terroristák kezébe kerül, akik kihasználják a társadalmak gyengeségeit. Népeket tesznek rabszolgává, vagy pusztítanak el. A világ megtelik fanatikusokkal, szélsőségesekkel és spirituális csalókkal, akik hatalmat nyernek a hedonizmus, valamint a kulturális és erkölcsi relativizmus rabjai körében. A társadalom egész körében a vallás, igazmondás, a tisztaság, a tolerancia, a kegyelem erénye, a fizikai erő és az emlékezet napról-napra csökken.

    Ebben a korban az emberek kapzsik, rosszak és könyörtelenek, csupán a birtoklás határozza meg az egyén társadalmi státuszát. Törvény és a jog biztosítja az egyén tekintélyét és hatalmát. A házasság mint „szent unió” megszűnik létezni, a férfiak és nők egyszerűen együtt élnek testi vonzalom és szóbeli megállapodás alapján, és csak a szexuális öröm tarja össze őket. Az emberek nem törődnek a szüleikkel, és nem biztosítják gyermekeik jövőjét. A teheneket leölik, ha már nem adnak elég tejet. Az istentelenség, az ateizmus virágzik. A vallási szertartásokat kizárólag hírnevük megőrzése miatt végzik”

  47. 42 dajtás
    „magad is megkapod a bizonyosságodat az életed végén”
    Nem fogunk megkapni semmiféle bizonyosságot, és én ezt ugyanolyan meggyőződéssel hiszem, mint te a magadét.
    Te sem fogod megkapni, nem fogod megtapasztalni azt az eufóriát, hogy „na ugye megmondtam!” 🙂
    Viszont van egy jó hírem is.
    Mivel feltehetően őszintén hiszel ebben a bizonyíthatatlan kitalációban, életed utolsó pillanatáig elégtétellel fog eltölteni, hogy te haladsz a jó úton, kétségek nélkül…
    De csak addig az utolsó pillanatig, aztán már nem lesz aki higgyen, viszont ez már nem fog frusztrálni, ez a bónusz. 🙂
    Tulajdonképpen szurkolnom kéne neked, mert ha igazad lenne, akkor engem kellemes meglepetés várna. 🙂

  48. 56: Biztos vagy benne, hogy kellemes lenne az a meglepetés?

  49. „Egy új kutatás szerint ezeket az élményeket egy agyterület hibás működése okozhatja. Az emberek úgy érzik, hogy valamilyen magasabb erővel kerülnek kapcsolatba, és gyakran írják le, valami rejtett tudás birtokába kerültek vagy megváltó élményben volt részük.

    Bőven van ennek is irodalma. Depresszió kutatás.
    Myrna Weissman, a Columbia Egyetem epidemiológus és pszichiáter professzora, munkacsoportjával igen magas orvosi technikával ellátott intézet kutatói.

    A JAMA Psychiatry-ban közölt tanulmányuk szerint a mély vallásos meggyőződés, a lelki hit szoros összefüggést mutatott mindkét oldali agykéreg parietális és okcipitális régiójának és a jobb félteke frontális lebenyének vastagságával, amelyek a kevéssé vallásos csoport megfelelő agyi régiójával összevetve vastagabbnak bizonyultak.”

    datás,
    Csak annyi a teendőd, hogy megméred, a parietális és okcipitális régióid vastagságát.
    Ez nem isten létére vagy nem létére lenne plusz egy bizonyíték, de arra igen, hogy egyesek miért fogékonyabb a hitre és mások miért nem.
    Tehát nem istenfélés kontra istentelenség kérdése ez, hanem vastagon szervi kérdés. Ezt mondja a tudomány.
    Ha az egyetemi kutatók csalók, akkor hamis hírt terjesztettem.

  50. 48. Koczka Zoltán
    IQ ide, IQ oda, de a számok tovább csökkenek.
    https://index.hu/belfold/2020/06/18/adatok_uj_koronavirus_magyarorszagon/ Főleg a linkben található grafikon mutat sokat!
    A vendéglőkről annyit, hogy fullra tele vannak, az asztalok között még egy méter sincs. Többszemélyes asztalnál minden széken ülnek. Maszkot csak a pincérek hordanak, sajnos, sok esetben azok is csak az állukon. És már lassan két hete nincs komoly UV, sem meleg, ami korlátozhatná a kinti felületekről történő terjedését.
    Ehhez képest 1 új beteg az elmult 24 órában. Vagy akkor hazudik a hivatalos közlemény? De az ember közvetlen tapasztalatása sem mutat mást. Senkivel nem találkoztam az elmult időben aki ismert volna környezetében beteget.
    Csak azt nem értem miért olyan nehéz ezt a vírust elengedni. Ennyi volt. Lehet, hogy lesz 2. felvonás, lehet, hogy nem. De az biztos, hogy a kormányok még egyszer nem rendelnek el ilyen szigorú megszorításokat, mint most.

    És ne gyere folyton azzal, hogy mi van a nagyvilágban. Egyrészt én nem ott lakok, hanem itt, ahol adott minden feltétel a vírus túléléséra és még sem terjed (persze – szerinted – a maszk, amit úgy használnak az emberek, hogy jobb róla nem is beszélni /pl össze vissza taperolják, nagyrészt mocskosak már, vagy nem is hordják/, illetve a távolságtartás, ami mostanra ahogy elnézem megszünt nagyrészt ). Másrészt pedig ismerve a WHO-t, bizton állítom, hogy bizonyos érdekek mentén szolgálgtat adatokat és ha kell hazudik is (lásd Kína esetét a COV-al kapcsolatban – nem véletlen, hogy Trump kib…ta öket az ablakon).
    Egyébként n/a is adós annak cáfolatával, hogy miért nem igaz, hogy Mo-on 6%-al kevesebben halltak meg mint elöző év azonos időszakában.

  51. @52 dajtás: Érdekes, erre nem is gondoltam volna, köszönöm!

  52. Re:58
    Ha az idomított bolhának minden lábát levágjuk, és parancsra nem ugrik, akkor minden bizonnyal megsüketült a bolha…

    Teljesen ateista családban nőttem fel, nem jártam és most sem járok misére, durván 7 éve lettem igazán „vallásos”. Poén az egészben az, hogy metafizikában való elmélyülésem hozta ezt a fordulatot.
    Amúgy sem szeretem a spiririzsát, nekem túl sok benne a „locsogás”, azt meghagyom az unatkozó ötvenes nőknek(hogy mondjak egy klasszikus sztereotípiát).

    Megjegyzésként. Több tanulmány is bizonyítja a rendszeres meditáció/ima életmegőrző hatását, ami arra eged következtetni, hogy a biológia valamiért favorizálja ezt a tevékenységet(persze meg van ennek is a metafizikai oka)…

    Re:56
    Nem kell hozzá meghalni, ez teljesen téves feltételezés.
    Mindenki megkaphatja a bizonyosságot, igaz ahhoz dolgozni is kell rajta egy picit.
    Hogy őszinte legyek, egy jó irányított meditációval magad is láthatsz sok mindent, akár egészen extrém dolgokat is, ami már bőven túllóghat a világképeden.

  53. 60. Vakegér
    Újzélandban már régóta nincs új beteg. Globálisan napról napra nő az új esetszám.
    A vírus nem változott. Eltérés a korlátozásokban a kontaktkutatásban tesztelésben van.

    Illetve a d vitamin szérumszintekben…

  54. 60 – Vadegér:
    Két dologra hívnám fel a figyelmed: 1) az új megbetegedések száma erősen függ az ország statisztikájától. 2) a viselkedés és a megbetegedés között több hét szünet van. Végül egy kérdés: Gondolod én nem örülnék, ha igazad lenne?

  55. 62 dajtás

    „Megjegyzésként. Több tanulmány is bizonyítja a rendszeres meditáció/ima életmegőrző hatását, ami arra eged következtetni, hogy a biológia valamiért favorizálja ezt a tevékenységet(persze meg van ennek is a metafizikai oka)…”

    Ne csináld, ez már túlzás!
    Meditáció az tulajdonképpen szuggesztió, önszuggesztió.
    Tisztán orvosi dolog, de persze ezt használják a tömegek hülyítésére is, lást Hitler.

    Részletesebben itt is:
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Hipnózis

    „Korai még” Ősszel 40% ?
    Bölcsődéket mikor nyitják? Érdekes lenne látni a terhességi statisztikákat.
    „Maradj otthon!” Ok, otthon mit lehet csinálni?

  56. Igen, Tibor bá’, biztos örülnél. Ahogy én is, hogy nem hall már meg több ember ebből az okból kifolyólag.

    1. A megbetegedések száma tényleg függ attól, hogy ki készíti a statisztikát. Lásd WHO statisztika:-(. Mellékesen, ahogyan márciusban érzékelhető volt a járvány a szimpla halandónak is, úgy – ha most lenne hasonló felívelés – akkor most is érzékelhető lenne és a köznép újból kérné (követelné) a karantént. De nincs ilyen, mert most jelentős esetszám hiányában nem is érzékelik a vészt. Most már a helyi szajha média is kezd leszállni a történetről, mert már nekik is ciki.
    Egyébként tudod Tibor bá’, kinek a papné, kinek a pap. Nekem nem tetszik a WHO jelentése, neked igen. Szerintem mind úgy vagyunk, hogy azt a hírforrást rángatjuk elő bizonyítéknak, amelyik az igazunkat alátámasztja:-).

    2. Viselkedés és megbetegedés között több hét szünet van – írod.
    Nem tudom mire gondolsz, de ha arra, hogy a nyitás óta még nem telt el elég idő ahhoz, hogy a vírus számokat produkáljon, akkor csak azt tudom mondani, hogy, ha a lappangási idő átlagosan 14 nap (gyakorlati tapasztalat most már, hogy az esetek többségében 3-5 nap, de legyen 14) akkor a három hét éppen elég lett volna arra, hogy ha nem is robbanás (mert ahhoz mondjuk még kellene egy hét) de egy kemény emelkedés meginduljon. És nem ez van. Te is láthatod.
    De jó legyen úgy ahogy javasoltad a Bp-i nyitást követő egy hét után. Várjunk június végéig és akkor beszéljük meg, hogy mi is volt ez.
    Az én tippem az, hogy akkora már teljesen meg fog szünni (vagyis napi szintű megbetegedés már nem lesz nálunk).

  57. Re:65 n/a
    Határozott NEM a válasz, mert a meditáció nem önhipnózis, legalább is nem az, ahogy te gondolod. Pl önhipnózissal nem tudok megnézni egy adott ország adott tengerpartjának büféjének árlistáját úgy, hogy egy széken ülök idehaza, miközben közelében sem voltam annak a kontinensnek. Nem, nincs rajta a neten, ez „szimplán” remote sensing technika volt. Nézz utána, elég nagy az irodalma, használja is minden három betűs szervezet.
    Tudom hogy bőven túlléptem a határaidat, de attól még létező jelenségekről van szó.

  58. 67 dajtás: erre a katolikusok egy ördögűzéssel válaszolnának

  59. 67 dajtás

    „Határozott NEM a válasz, mert a meditáció nem önhipnózis,…”
    Én HATÁROZOTTAN „önszuggesztió”-t írtam!

    Nem közeledünk egymáshoz.

  60. Re:68
    Maradjunk annyiban, hogy a Katolikus Egyház sem ma jött le a falvédőről, ők is ugyan úgy használják ezt a technikát… Majd pont ők maradnának ki belőle. 🙂
    Minden nagyobb szervezet használ hasonló technikákat, majd hülyék lennének kinyírni a tehetséges embereket, akik segíteni is tudnának nekik.
    Nem a középkorban vagyunk, ugyan már, ezen rég túlléptek. 🙂

    Re:69 n/a
    Jó legyen neked igazad(látod közeledünk 🙂 ) nem egyenlő az önszuggesztió az önhipnózissal, de akkor sem önszuggesztióról van szó. Nem tudod magadnak beképzelni azt, hogy mi van egy bódébüfére ráírva, mindezt úgy, hogy függetlenül tőled ugyan úgy írja le „n” számú személy. A protokoll amúgy is az, hogy min 3 fő dolgozik, majd a „munka” után összevetik a hármuk leírását, és ami egyezik, az tekintik használható adatnak. Ebben semmi különleges nincs, az emberek bő 70% képes erre, gyakran intuitív módon használják, és fel sem tűnik nekik.

    Pl a rendvédelmi szervek azért gyakorlatoznak annyit mesterséges környezetben, hogy ezt a képességet felerősítsék magukban. Szerinted egy kuka sötét szobában, amiben van 5 random terrorista baba, és egy túsz, hogy a pékbe nem lövik agyon a túsz babát? Úgy, hogy behatolás előtt már tudja ki merre van, és oda lő, ahova kell.
    Ezt kamatoztatják éles helyzetben, és ott nem babra megy a játék.

  61. 67 dajtás: A helyi sörgyár mellett, boltjuk ablakában van egy kis tábla az aktuális kedvezményes kínálatról. Olvasd már le nekem, légyszi, arra kanyarodjak-e! Előre is köszönöm!

  62. Re:71
    Nem fogom, ne is kérd, nem vagyok látnok, amúgy sem vagyok cirkuszi majom, hogy produkáljam magamat a szkeptikusoknak. 🙂

  63. 70 dajtás
    Nagy csalódást okozol nekem, túllépsz minden reális határt.
    Ha ez igaz lenne, akkor ezt bármikor bárki számára demonstrálni lehetne, és ez minden ellenérvet kötelezően elmosna, hiszen itt nem tudatban zajló láthatatlan folyamatokról van szó, hanem tényszerűen ellenőrizhető, és ismételhető lenne.
    Tehát ilyen nincs…

  64. Re:73
    Nem okozok én senkinek semmit, ezt te képzeled csak.
    Ha bizonyosságot akarsz, akkor írj privátban, nyílt fórumon részleges öncenzúra van mindenki érdekében.

  65. 74 – dajtás:
    Megváltó úristen, te cenzurázod magad. Mi lenne, ha nem tennéd. Rossz elképzelni. 😀 De ne állj le. Kifejezetten színfolt számban mész. 😀 😀 Én meg tetszeleghetek a fényben, hogy milyen kurva toleráns vagyok. 😉

  66. 73: hubab:
    Ha működne, nem mutogatnák, de használnák! Pont ez a gondom vele, hogy akkor miért fordul elő mégis tévedés, hiszen három látnok katona már igazán produkálhatna 100% eredményt a sok előválogatás után! Elég megnézni pl. Irakban hány eset fordult elő, amikor tévesen civileket öltek meg, mert még a drónkamera sem látta rendesen mi van.

    Egy katonai kiképzésen természetes, hogy az ember érzékszervei finomodnak, és ráállnak speciális képességekre, de abszolút a valós fizikai érzékelés keretein belül. Ehhez kell a sokéves kiképzés, munka és tapasztalat. Egy huzathatásból, egy távoli tükröződő felvillanásból, akár a perifériás látómezőben megjelenő apróságból a katona agya szinte emberfeletti képességekkel képes dolgozni. Ugyanúgy, ahogy a zongorista növendék elkápráztatja a közönségét, amikor ripsz-ropsz verve a zongora billentyűit előcsalja a mámorító dallamokat és ezzel a közönség csodálatát. Emberfeletti eredmények, emberfeletti munkával és gyakorlással. De természetesen nem úgy, ahogy dajtás elképzeléseiben él… 🙂

    Ami a katolikusokat illeti, lehettek volna előrelátóbbak, például a kommunistákkal szemben miért nem alkalmazták a szuper képességeket? Érthetetlen számomra…
    Vagy lehet, hogy ezek a törvényszerűségek csak most lettek érvényesek 2000-től, esetleg 2010-től (az interneten terjedő mekegésektől)?

    66: vadegér:
    A vírus a következő náthaszezonban tud tömeges megbetegedésekkel visszatérni. Ez lehet ősszel (szept. végétől – novemberig), vagy csak jövő tavasszal (febr.-máj.). Számomra kérdés még, hogy pl. az allergiaszezon tetőzése (aug.) miként módosíthat ezen az előrejelzésen…
    Pillanatnyilag nálunk a külföldi utakról visszatérők (ill. külföldről érkezők) tudnak új gócpontnyi megbetegedést okozó kórokozót behurcolni. Meglátásom szerint elsődlegesen most ez a legnagyobb kockázat. Belföldi újrafertőzések tekintetében csak kirívóan elhanyagolt higiénia mellett lehet baj.
    A mutációt is óvatosabban kell kezelni. Nem csak ez a vírus létezik! 🙂

  67. Re:76
    Egy dolgot elfelejtesz, mégpedig azt hogy az ember nem gép, és nagyon hullámzó a teljesítménye. Te mindig topon vagy, naugyehogyugye. 🙂
    Amúgy is fikció a 100% találat, műszeres mérések sem produkálnak 100%-os eredményt…

    Megfogtad a lényeget:
    „Ami a katolikusokat illeti, lehettek volna előrelátóbbak, például a kommunistákkal szemben miért nem alkalmazták a szuper képességeket? Érthetetlen számomra…”
    Katolikusok nem a legjobb példa, de a hiper-szuper buddhistáknál jogosan feltehető az a kérdés, hogy ha akkora nagy mágusok, akkor hogy a csudába tudták a kínai kommunisták annektálni Tibetet… Némi hókusz-pókusszal lekonyulhatott volna a kínaiak puskacsöve, és hanyatt-homlok menekült volna az inváziós sereg.
    Nem így történt, mindenki levonhatja a következtetéseket. 🙂

    Nem kell mindent elhinni, ugyan úgy validálható ezen a téren sok minden, csak türelmesnek, és kitartónak kell lenni.

  68. Re:75
    Köszönöm Tibor bá’ a türelmedet, szívesen vagyok a falu, bocsánat a blog „bolondja”. 🙂

  69. 38: Tiborbá:
    Ezt a kérdést én úgy közelíteném meg, hogy válasszuk ketté az embrionális és a magzati fejlődést. Mert egy 12 hetes magzat abortálását manapság joggal érezzük gyilkosságnak! Azonban a női egyed illene, hogy rájöjjön a terhességére, és -amennyiben nem valamely betegség igazolása miatt kerül rá sor- döntsön az embrió sorsáról max. 5-7 hetesen… Elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki csak 2-3 hónapos terhesen (esetleg még később) szerezzen tudomást állapotáról!

  70. 77: dajtás:
    Köszönöm az alábbi konklúziódat!:
    „Nem kell mindent elhinni,
    ugyan úgy validálható ezen a téren sok minden, csak türelmesnek, és kitartónak kell lenni.”
    – Nem mindenkinek van türelme és kedve ehhez.
    És ne bolondozz már annyit! 🙂

  71. Re:80
    Bizonyos tekintetben kakukktojás vagyok, mert természettudományos háttérrel mentem bele a témába, ebből fakadóan az üres spirituális locsogás nagyon nem hat meg, sőt baromira untat. Sokszor írtam már, hogy a tudományosoknak túl spirituális, és a spirituálisoknak túl tudományos vagyok.

    Ha picit is türelmes vagy, akkor ki lehet sok dolgot szelektálni, és sok rendkívül érdekes emberrel lehet találkozni. Tisztán szkeptikusként én sem kínoznám magamat ezzel, de én ezen már rég túl vagyok. Ezért van türelmem hozzá, mert láttam már karón varjút.

  72. Az átfogó svéd felmérés azt mutatja hogy a svédek 6.5%a esett át a koronavírus fertőzésen.

  73. 57 Ábel
    „Biztos vagy benne, hogy kellemes lenne az a meglepetés?”
    Nem érzem magam egy cseppel sem erkölcstelenebbnek, bűntelenebbnek a vallásos ismerőseimnél, sőt, fordítva is előfordul…
    HA egyetlen értékelhető bűnöm az lenne, hogy nem hiszek a mindenhatóban, aki számomra nem ad semmiféle bizonyosságot létezéséről, csak állítólagos, ma már nem élő prófétáinak közvetítése nyomán elvárja, hogy higgyek benne, akkor máris kétségbe vonnám igazságosságát, ami nem összeegyeztethető a mindenható objektivitással…

  74. Re:83
    Ad, csak vak vagy látni, mert baromi mást keresel.
    Azt ne várd, hogy egy nagy szakállas kigyúrt antropomorf Isten jelenjen meg az égen, mert az garantáltan átverés.
    74-ben írtam, gondolkozz el rajta.

  75. 83: Nem is állítottam semmi olyasmit, hogy bárkinél is erkölcstelenebb lennél, csakhát ez édeskevés. De most már leállok, nem akarom túlfeszíteni a húrt.

  76. 70: Pl. a jóval kevesebb halálos közúti baleset szépítheti a statisztikát ?

  77. Bár a világ sok országában, így Európában is enyhültek a korlátozások, a koronavírus-járvány tovább terjed a világban. Az amerikai Johns Hopkins Egyetem adatai szerint magyar idő szerint szombat reggel közel 8,7 millió fertőzöttet tartottak nyilván, ez azt jelenti, hogy egy nap alatt – a péntek reggeli adatokhoz képesr – majdnem 200 ezerrel nőtt a számuk.

    A növekedés üteme növekszik, azaz gyorsul a járvány terjedése a világon.

  78. 89: Nem hiszem, hogy ez itt érzelmektől vezérelt gondolkodás lett volna. Egyszerűen a legolcsóbb munkaerőt akarták foglalkoztatni a legkevesebb pénzért és erőfeszítésért, és semmi egyébbel nem törődtek. Hogy kik azok, honnan jönnek, hol és hogyan laknak, mit érdekli a munkáltatót… amíg a COVID keresztbe nem tesz.

    Az imént fejtetted ki, hogy mindenki önző, pont a gyáros ne lenne az?

  79. Mit szóltok az új hírhez, miszerint 2019 márciusából származó szennyvízmintákból is kimutatták az új koronavírust (Barcelona)?

  80. 3. Koczka Zoltán

    Vigyázat, mert a folyt ebben az esetben nem helyes. Itt csak a fojtnak van értelme. Nem kekeckedni akarok, de sajnos sokan beleesnek ebbe a hibába.

  81. Vak tigris
    Közben már rég lefolyt a fojtás etimológiai elemzése. Kösz!

  82. 93.Koczka Zoltán:

    Csak a pontosság kedvéért a blogban használt nevem nem Vak Tigris hanem Bak Tigris.

    Amúgy örömmel látom, hogy sikerült másokkal közösen felhivni a figyelmedet erre a hibádra. Amikor reagáltam még csak a blog elejét olvastam. Sebaj ez esetben a több jobb is.
    Ugyanakkor most a pontos idézetek nélkül megjegyezném, hogy pl. ebben a témában is egyre több hozzászólásban összekeverik a hallani és a halni igét. Ez is nagyon zavaró…

  83. 94.
    Egy igaz nyelvtannácinak tudnia illik azt is, hogy a „felhivni”(sic!) ige hosszú „í”…
    Akarsz róla beszélni?

  84. Világszerte 9 778 674 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 493 674, a gyógyultaké pedig 4 932 392 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint – írja az MTI.

  85. 94. Koczka Zoltán,

    Igazad van. Sajnos a mobilomon az automata helyesírás korrekció néha elkerüli a figyelmemet.
    Általában a chatekben a kisebb helyesírási hibákra nem is figyelek oda, mivel tudom, hogy ezek nem akadémiai székfoglalók akarnak lenni. Ami zavar az, ha elharapózni látok értelemzavaró ferditéseket. De mi köze ennek a nácizmushoz?

  86. 91. Intuitív
    Ez valóban felvet kérdéseket…
    „Tavaly márciusi szennyvízmintában mutatták ki a koronavírust Barcelonában”
    „A kutatók szerint lehetséges, hogy hasonló helyzet előfordult a világ más részein is. Mivel a legtöbb Covid-19-eset az influenzához hasonló tünetekkel jár, lehetséges, hogy ezeket influenzának hitték. ”
    https://index.hu/kulfold/2020/06/26/tavaly_marciusi_szennyvizmintaban_mutattak_ki_a_koronavirust_barcelonaban/?fbclid=IwAR1200e12HfXe0jKRBc1Veivuo-_KBJcFUEMPRRkXfAbe-etwUz9yb5wig8

  87. 98 Vak Tigris
    Ez itt nem a „Mindent IS tudás egyeteme”.
    Mielőtt lepattansz, még segítek:
    „Az angolban a másokat nyelvhasználatuk miatt nyilvánosan kioktató személyeket Grammar Nazinak, azaz nyelvtannácinak nevezik – a helyesírási kérdésekben okoskodókat magyarul ennek mintájára helyesírásnácinak is szokás nevezni. A Slate cikke egy másik kifejezést használ, a language bullyt. Ezt a kifejezést nehezebb magyarra fordítani, a bully szónak nincs pontos magyar megfelelője: ’erőfölényével visszaélő, másokat zaklató, terrorizáló, társaival kegyetlenkedő személy’-t jelent. …”

    A neten vannak további találatok, amik olvasása számodra akár önismereti próba lehet!
    Ennyi időm volt rád.

  88. Olyan ķár! Pedig kevés olyan tiszta élvezet van a neten, mint nyelvtannácit játszani!

  89. 101 Koczka Zoltán:

    Ezt az idődet jobban is felhasználhattad volna. Nekem viszont nincs több időm rád…

  90. Bak tigris másodjára rontja el a sorszámot. Ez szoftverhiba.

  91. Azért fejlődünk…
    “megkezdték a hosszan tárolható, koncentrált immunglobulin készítmények előállítását, így ha lesz második hulláma a pandémiának, akkor ezeket fel lehet majd használni.”

    http://medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/covid_ambulancia_alakulhat_a_szent_laszlo_korhazban

    Ami sokkal hatásosabb lenne a lélegeztető géppel történő pumpálásnál, ha “a vér testen kívüli oxigén-telítését ECMO (Extracorporeal Membrane Oxygenation) technikával lehetne megoldani, de ez a módszer rendkívül költséges, és ez is csak nagyon korlátozottan férhető hozzá.”

    Részletek: https://www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/25046/covid-19-berlin-szakmai-videokonferencia

    Szóval anyagilag nézve a legkedvezőbb megoldás a lélegeztetőgép…

    Csak az a kérdés hogy hol fognak üzemeltetni ezerszámre ilyeneket, ha a Dél-Pesti centrumkórházban 60, a kiskunhalasi mobilkórházban is csak 150 betegre van hely?

  92. 107.
    A tények: a D vitamint hatékonyabbnak bizonyult a lélegeztetőgépeknél.

  93. Eddig lélegeztető gépet még távolról sem láttam, másszóval nem értek hozzá. Szakértők viszont azt állítják, minden egyes gép üzemeltetése több kiszolgáló személyt igényel. Az egészségügy jelen helyzetében, ha súlyos második hullám következik, ki fogja ezt a több ezer gépet kiszolgálni?

  94. 110 n/a
    Talán nem jött át a szarkazmus, amikor azt írtam hogy „legjobb üzleti” megoldás a pumpagép, meg hogy fejlődünk…

    Hogy milyen újdonság lesz még, ki tudja? Még előbb azt kéne tudni, hogy mióta is van már bennünk ez a „valami”?!
    Egy éve, két éve, hét éve…
    https://youtu.be/C_-2f1DAWKw

    Egy dolog viszont halálbiztos, hogy most 1-2 év alatt többet tanulunk a vírusokról, cseppfertőzésről meg védekezésről mint az összes előző generáció egész életében. Mert minden rosszban van valami jó is!

  95. 112: Vaszil:
    Szeretném megkérdezni tőled, hogy neked van -úgy általában- veszélyérzeted?
    Mármint bármilyen jelenséggel, dologgal, élőlénnyel kapcsolatban, tehát csak ez a téma hagy hidegen, vagy bármilyen esemény mellett el tudnál így menni? A megállapításod igazságtartalmát -ettől függetlenül- nem vitatom.

    A visszamenőleg elvégzett szennyvizes vizsgálati tesztek alapján a koronavírus jó egy éve van köztünk kimutathatóan, tehát akár 2 – 3 évre is visszamehetünk megjelenésével. Járványos megbetegedést, mint tudjuk, tavaly november óta okozott. A „bennünk van” valószínűsége csekély, mert a magyar népesség igen jelentős része még nagyon nagy valószínűséggel nem találkozott vele (az itthon elvégzett egyetemi reprezentatív kutatások alapján).

  96. 113 Horváth Csongor: járványos megbetegedést csak azóta okoz mióta tudunk a vírusról, azelőtt ha okozott is valamit, más vírusra fogták, csak úgy hasraütésre. A mi régiónkban 9%-al kevesebben haltak meg idén január – április között, mint tavaly, az említett időszakban. Tehát lehet, hogy tavaly tombolt a vírus, de nem tudtunk, róla ezért nem zavart.
    Ha nem tesztelnénk, nem lenne új eset ?, Trampli is megmondta.

  97. 113: Horváth Csongor
    Most nincs időm válaszolni, de mivel úgy tűnik hogy komolyan kérezted, majd visszatérek (rá)

  98. 113 Horváth Csongor

    Nem könnyű a kérdés, bár látszólag igen/nem a választék.

    Ott álltam meg a gyors válasszal, hogy meglepett a veszélyérzet szó! Veszélyérzet inkább az érzékszerveinkkel tapasztalható szélsőséges fizikai helyzetekben alakul ki szerintem, amikor „tudja” az ember hogy veszélyben van, magasban, vagy egy keskeny pallón, jégen vagy ködben autózik, vagy a Duna közepére beúszik stb. stb.

    A vírus teljesen más tészta. Érzeted – tapasztalatod – nincs, csak információk rengetege másoktól, médiából. Az ismeretlen vírustól inkább félelem, fóbia, rettegés, pánik a reakció. A hangsúly itt az ismeretlenen van ! Ennek ellenére a begyűjtött információkból az agyad „gyárt” valamit, ami vagy igaz vagy nem. Inkább sejtés mint tudás. Ezt a sejtést napról-napra, hétről-hétre ki-ki tovább dagasztja… így jutottunk el máig (mert még mindig szinte zéró a tudásunk, csak sejtéseink szaporodnak)

    Amikor elkezdődött ez az egész, lassan alakult ki bennem veszélyérzet, majd jött a félelem is…

    De. Egy ponton bekapcsolt a vészfék. Ami a korábbi tapasztalatok alapján azt mondta, elég volt ebből, mert már fóbiás leszek! Még az orvosokra vár rengeteg kérdés, én csak belehülyülhetek, de akkor se tudom a tutit.

    Ezek után a válaszom, igen, van – veszélyérzetem, sőt félelmem is – csak kontroll alatt.
    Az egészségért fóbiásan rettegni, súlyos betegség. Nincs fölötte kontrollunk… Sorolhatnám a fiatalon meghalt sportoló, egészséges életet élők százait. Valamiben meg kell halni, ez ténykérdés, minél többet rágódok azon, hogy miben fogok meghalni annál kisebb a valószínűsége hogy eltalálom. Ez tapasztalat a rokoni, ismerősi körben és saját magam is ezt láttam a kórházakban – ahol mostanában igen sok időt eltöltöttem. Akiket én láttam, azoknak soha egyikőjüknek sem az jött be amitől félt.

    Ettől bennem az alázat erősebb mint a félelem. A veszélyérzetem meg 0.67% https://bit.ly/3gbHUq8

  99. Kinek kinek mások a félelmei. Nekem az hogy ne adjam akaratlanul tovább azoknak akikre veszélyes.
    Egyébként fiatal házasként volt halálos diagnózisom. Szerencsémre tévedtek.
    A feleségemet viselte meg. Valahogy bennem nem tudatosult…

  100. 116: Vaszil:
    Köszönöm, hogy megtiszteltél kifejtő, részletes válaszoddal!
    Sokmindent megértettem most a korábbi hozzászólásokkal kapcsolatban is, sőt gondolom, hogy többen is hasonló elvrendszer alapján jutnak el saját következtetéseikre.

    Ugyanakkor számomra nyugtalanító is, mert a kizárólag tapasztalatok útján tanulás igencsak beszűkíti a megismerés lehetőségeit egyéni szinten is, és Magyarországon szerencsére még tapasztalati úton nem igazán találkozhattunk ezzel a problémával. Én úgy gondolom, ha csak az érzékszerveinket használnánk a veszélyhelyzetek felmérésére, nagyon szűk lehetőségek közt találnánk magunkat.
    A tanulásban szerencsére benne van, hogy elfogadhatom azokat a tapasztalatokat is, amelyeket mások, máskor vagy máshol, esetleg máshogyan szereztek meg, és megosztottak.

    Akkor valójában az a probléma, hogy a mai világ információbőségében az emberek nem képesek objektíven válogatni, s ezért az egyre nagyobbra tárulkozó lehetőségek tárháza ellenére, még inkább befelé fordulnak, ezzel szűkítve saját lehetőségeiket.
    Kétféle stratégia létzhet:
    Az egyik mindent elhisz, mindent elfogad, nem kritikus, csak „leszedi” az információt. Ez a stratégia talán a legveszélyesebb.
    A másik, amikor a fent fejtegetett probléma miatt -a számos lehetőség ellenére- az ember mégis saját, szűkebb tapasztalatai alalpján dönt. Ez bizonyos keretek közt elég stabil megoldás lehet, de az esélyeket mindenképpen csökkenti.

    S a harmadik, sztem. egyetlen hatékony stratégia, ami szinte ki fog halni, ha az 1970-ig született generációk nem lesznek már, amikor az ember képes a saját biztos tudása alapján dönteni, és szűrni a biztos tudása alapján a temérdek információt. Ezt a robotok sohasem fogják átvenni, hacsak nem szimbiontaként ültetik egy ember testébe valamelyiket. Szóval a „modern civilizációs” lehetőségek a szűkülő esélyeket hozzák az egyének számára… Szomorú. Valójában ezért kérdőjeleződik meg minden, ami eddig kőbe vésett és biztos volt, s itt sajnos nem csak a szükséges paradigmaváltások által érintett fogalmi háló részleteire gondolok.

  101. Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk:

    magyarnarancs.hu/katasztrofa/nehany-nap-alatt-a-tavaszi-eszak-olaszorszagi-helyzethez-hasonlo-viszonyok-alakultak-ki-szerbia-egyik-tartomanyaban-131171

    A szerb valóság ami nem fér be az állami adatokba. Orbán csak őket engedi be korlátozások nélkül kishazánkba az Unión kívülről.
    Persze hogy elmebaj, de ez nálunk a rendszer szervező ereje.

  102. 119- Koczka Zoltán:
    A szerbekkel kivételt tenni kifejezetten hülyeség. El nem tudom képzelni Orbán ezt miért teszi.

  103. 120: Orbán a határontúli magyarokat nem akarja szívatni a határon. Már csak a Szerbia és Ukrajna vannak az EU-n kívül az érintett országok közül.

    Ahogy olvasom, a szerbek amiatt szívták meg, hogy a választások felülírták a vírusintézkedéseket, és csak most, utólag derült ki, hogy közben elszálltak az esetszámok.

  104. 121 – Ábel:
    Én a határon túli magyarok pártján állok, de a „vita et sanguin” egy kicsit sok.

  105. 121 Ábel

    „Orbán a határontúli magyarokat nem akarja szívatni a határon.”
    Honnan tudod, hogy ezt akarja? Közölte veled bizalmasan?

    „…csak most, utólag derült ki, hogy közben elszálltak az esetszámok.”
    Fenét! Mindenki tudott mindent előre!
    88-as hsz.

  106. No azért vannak újdonságok, gyűlnek az infók, dolgoznak a kutatók is. Hónapról-hónapra egyre többet tudhatunk a Klorokinról, az acetilciszteinről meg hasonlókról:
    https://youtu.be/zvDApIii0oo

    Érdemes rászánni negyed órát, mielőtt elrohanunk a patikába 🙂

  107. 124 Vaszil

    Reménytelen vagy! Ettől az embertől nem leszel sokkal okosabb.
    Beszéltünk már erről itt, de hiába.

    „Érdemes rászánni negyed órát, mielőtt elrohanunk a patikába ?”
    Nem érdemel egy percet sem.

  108. 125 n/a

    Ez is egy vélemény, de elárulhatnád azért ezen az információs felületen azt is hogy rajtad kívül ki érdemel egy percnél többet ebben a témában? Ha van ilyen…

    Vagy csak marad az úgyis meghalunk, semmi remény, jön a világvége?

  109. 124 – Vaszil:
    Én ettől a pasitól ótvart kapok. Hagy abba a belinkelését, akinek kell, az már rég lementette magának.

  110. 120. Tibor bá’

    Nem hiszem, hogy kell ezt neked magyarázni.
    De megteszem. Kérlek nézd el szemtelenségem.
    Egyszerű! Geopolitikai célok vannak a háttében.
    Fel kell lazítani a Kisantantot, le kell választani a Szerbeket a románokról. Apró, de értékelhető szívességeket teszünk Szerbiának. Ennyi.
    Ha valamit akar a romulánok ellenében, akkor el kell érnie, hogy a szerbek nyugton maradjanak helyzet esetén. Itt jön be a Bánát, Maros határral, Lugos Káránsebes háromszöggel, sajnos Temesvár közpottal, ami nem nyomná meg a Rácok gyomrát (sőt azt maguknak is vindikálták az I. vh. után, ahogy a románok is Bácskáig – kicsin múlott, hogy nem lett háború közöttük ez miatt).
    Mindent nagyon jól csinál.
    Kezdve attól, hogy amikor Szerbia gázhiány miatt szarban volt valamikor a 2010-es évek elején és mi adtunk nekik ingyért (hogy fel voltak a népek háborodva, hogy a szerbeket támogatjuk – és lám van eredmény), folytatva a 2018-as Tusványoson meghirdetett, név szerint említett Szerbia támogatásunkkal (EU-s és NATO csatlakozás okán), bezárva, hogy a külügyérünk havi szinten rohangál oda, egyértelmű, hogy miben mesterkednek. Be is vannak a románok szarva rendesen. Főleg, hogy Moldáviában is rendesen keverjük a trutyit (OTP és egyébb gazdasági nyomulással és diplomáciai támogatással – abban a régióban jelenleg a nagyokon kívül csak mi játszunk). Vajon miért? Szerinted?
    Szerintem azért, hogy a románok érezzék a törödést.

  111. 129 – Vadegér:
    Nagy fokú naivitás!
    A románok és a szerbek együtt loptak. Nem fognak senkivel se szövetkezni, aki a lopott holmi után szimatol. Az unióba való belépés feltételéül kellett volna bejelenteni a magyar közösség autonómiáját.

  112. 129 Vadegér

    Tibor bá – nak van szerintem igaza. Az a magyar politikus aki abban reménykedik, hogy majd egymás ellen fordítja a magyar területek kisajátitóit csak saját vágyait próbálja valóra váltani, de a realitástól nagyon távol van. Lássuk be, hogy a mi geopolitikai vágyainkkal egyik szomszédunk sem ért egyet. Így felesleges áldozatokat ezen az oltáron bemutatni hülyeség. Kicsit hasonlít a helyzetünk Izraelre amely az arab fenyegetés gyűrűjében zárva saját katonai erejében bízhat csak. A mi helyzetünk annyival bonyolultabb, hogy itt van nekünk a NATO ami nem mindig jelent előnyt. Nem tudom mi lenne ha a románok megint bevonulnának a NATO tagságot letojva?
    Szóval fegyverkezni kellene stadionok helyett.

  113. Azt nagy megdöbbenéssel tudtam meg nemrégen, hogy az első világháború után megroggyant Mo ot a román hadsereg szinte teljesen elfoglalta, kivéve a Balaton körzetét ahol Horthy allomásoztatta a csapatait. Az Antant nyomására csak nagy duzzogva vonultak vissza de közben totál kifosztották az országot ezer vagon számra ellopva a gabonát és az élő állatokat. Gondoljátok, hogy ez nem ismétlődne meg, ha csak egy kis esély is lenne a sikerre? Tanulni kellene a történelemből és nem a szerbeknél gazsulálni akik zsigerből utálják a magyarokat. (Mondjuk nem minden ok nélkül)

  114. Tibor bá,

    Egy misét megérne foglalkozni a jelenleg is szerveződő területi igényekkel.
    1. Szláv folyosó ami összeköti Szlovákiát Szlovéniával és Horvátországgal.
    2. Román igény a Tiszántúlra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük