(3205) Miért nem biztos, hogy lesz vakcina a koronavírus ellen

Eredetileg VIP fordításnak készült, de annyira fontos információkat tartalmaz, hogy nem volt szívem elzárni a potyázók elől.

 

Forrás:[The Guardian – Ian Sample tudományos munkatárs]

Lehetetlenség túlhangsúlyozni, milyen fontos kifejleszteni egy vakcinát a Sars-CoV-2 vírus ellen. Ez tűnik a leggyorsabb lehetőségnek visszatérni a normális élethez. Ez az oka annak, hogy az Egészségügyi Miniszter, Matt Hancock szerint az Egyesült Királyság „teljes gőzzel megy neki a vakcina fejlesztésnek”.

Miközben a tesztek beindultak, és a gyártással kapcsolatos szerződéseket aláírták – az Oxfordi Egyetem 10.000 önkéntest toboroz a kutatás következő fázisához – a miniszterek és tanácsadóik az utóbbi napokban óvatosabbakká váltak. Hogy miért, arra itt a válasz:

Mi lehet az oka annak, hogy nem lesz vakcina?

E hét elején (05.18.) Anglia tisztifőorvos helyettese, Jonathan Van-tam szájából olyan mondat hangzott el, amit senki se akar hallani: „Nem lehetünk biztosak abban, hogy sikerül létrehozni egy vakcinát.” Felmerül a kérdés, igaza volt-e?

Elvileg a vakcina egyszerű, de a gyakorlati kivitelezése összetett. Az ideális vakcina védelmet nyújt a fertőzéssel szemben, megakadályozza a betegség terjedését, és mindezt biztonságosan végzi. Azonban ezt nem könnyű elérni, amit a fejlesztési erőfeszítések bizonyítanak.

Az Aids betegséget okozó HIV vírus izolációja után több min 30 év telt el, és még nincs ellene vakcina. A Dengue láz vírusát 1943-ban azonosították, de az első vakcinát a múlt évben fejlesztették ki, és fennáll a lehetősége annak, hogy bizonyos esetekben a fertőzés rosszabb lesz az oltóanyag hatására.

A vírus genetikai stabilitása is közrejátszik. Bizonyos vírusok, mint például az influenza vírusa olyan gyorsan mutál, hogy a vakcina gyártóknak minden évben új vakcinával kell előállni. A HIV vírus gyors mutációja az oka annak, hogy nincsen rá vakcinánk.

Egyelőre úgy néz ki, hogy a Sars-CoV-2 koronavírus meglehetősen stabil, de mutál, ahogy miden vírus teszi. Bizonyos genetikai változást már észleltek a vírus fehérje tüskéinél, ami a legtöbb vakcina gyártás alapja. A tüskékben lévő fehérje túl gyakran mutál, a vakcina által előállított antitest hamar elavulttá válik, és nem kötődik a vírushoz, így nem akadályozza meg a fertőzést.

Még egy kihívás: legyen a vakcina biztonságos

A vakcina fejlesztési versenyben mostanra több mint százan futnak – miközben a biztonságnak elsőbbsége van. Ellentétben kísérleti gyógyszerekkel, amiket a súlyos betegeknek adnak be, a vakcinával sok milliárd egészséges embert oltanak be.

Ez azt jelenti, hogy a kutatásnál rendkívül körültekintően kell eljárni, figyelve a veszélyes mellékhatásokra. Például 2004-ben a SARS vakcina fejlesztésénél azt találták, hogy az egyik vakcina jelölt hepatitiszt okozott görényekben. A másik dolog, amire figyelni kell, az „antitest által keltett felfokozódás”, amikor is a vakcinával gerjesztett antitest a későbbi fertőzést kellemetlenebbé teszi. Egy adott kísérleti vakcina állatoknál veszélyes tüdőkárosodást okozott, mind a Sars, mind pedig a Mers esetében.

A Francis Crick Intézménynél a Világ Influenza Központ igazgatója, John McCauley állítja, időbe telik megérteni azt, hogy egy adott vakcina milyen kihívásokkal jár. „Nem ismered a nehézségeket, a specifikus nehézségeket, amit egy-egy vakcina okoz. És nekünk semmi gyakorlatunk nincs ezzel a vírussal, vagy alkotóival kapcsolatban.

A végén lesz valami… de ez mit jelent?

Amikor Boris Johnson, a miniszterelnök, a No 10 sajtóértekezleten azt mondta, hogy a vakcina kifejlesztésére „nincs garancia” a fő tudományos tanácsadója, Patrfick Vallance ezzel egyetértett, de hozzátette, „meg lennék lepődve, ha a végén nem lenne valami”. És ezzel a véleménnyel több kutató is egyetért.

Minden valószínűség szerint, a koronavírus vakcina nem lesz 100 százalékosan hatásos. A fejlesztés legalább 8 különböző megközelítés szerint folyik, a legyengített inaktív vírustól olyan technikáig, ahol genetikai kódot csempészek be a fogadó sejtekbe, ami aztán tüske fehérjéket kever ki az immunrendszer részére, hogy fejlesszen ki ellene antitestet.

Reális esetben a vakcina erős antitesteket hoz létre, ami kisöpri a vírusokat, de T-segítő sejteket is gerjeszt, ami a megtámadott sejteket megsemmisíti. De minden vakcina más és más, valamint manapság senki nem tudja, hogy milyen immunválasz elégséges.

David Heymann aki a WHO-t vezette a SARS idején, azt mondta, hogy „azt se tudjuk, hogy egy vakcina olyan immunválaszt vált-e ki, ami védelmet nyújt későbbi fertőzés ellen.”

Két frontvonalban futó vakcina korai eredményei azt sugallják, hogy lesz némi hasznosíthatóságuk. A Moderna amerikai biocég jelentése szerint a vakcina által keltett antitestszint hasonló ahhoz, amit gyógyult betegeknél észlelnek, a vakcinával beoltottak 25 százalékánál.

Az Oxfordi Egyetemen előállított vakcina nem akadályozta meg, hogy majmok megfertőzését, de úgy tűnik, megakadályozza, hogy a beteg majmok tüdőgyulladást kapjanak, ami a koronavírus páciensek vezető haláloka. Ember esetében ugyanez történik, a beteg ember terjeszti a vírust, de kisebb eséllyel hal meg.

Egy vakcina hasznosságát befolyásolja, hogyan alkalmazzák. Hatékony vakcinával, ami több évre nyújt immunitást, célba lehet venni a nyáj immunitást azzal, hogy a lakosság minimum két harmadát beoltják.

Koronavírus esetében a beteg átlagosan három másik embernek adja át a fertőzést, de ha abból legalább kettő immunis, a járvány kitörése elmarad. Ez lenne a legjobb eset. Ennél valószínűbb, hogy olyan vakcinánk lesz, ami csak részben hatékony.

Az olyan vakcina, amiben legyengített vírus van, idősebb emberek esetében veszélyes lehet, de beadható fiatalabbaknak, akiknek az immunrendszere erősebb. Ezzel csökkenteni lehet a fertőzés terjedését.

Idősebb embereknek olyan vakcinát kell beadni, ami megakadályozza a fertőzés előrelépését, az  életet veszélyeztető tüdőgyulladás felé. McCauley szerint „ha az immunrendszeredet nem lehet begyújtani, akkor ki kell alakítani egy stratégiát, aminek segítségével a fertőzés eldurvulását lehet megakadályozni.”

De a részben hatékony vakcinának meg van a saját problémája. Egy olyan vakcina, ami nem állítja le a vírus szaporodását, oda hathat, hogy a rezisztens törzsek fejlődnek ki, hatékonytalanná téve a vakcinát.

És akkor, a vírus itt marad velünk? Az egyszerű válasz: IGEN

Egy víruskihalás a vakcinával kezdődik, de ott nem áll meg. Ha kénytelenek vagyunk beérni egy olyan vakcinával, amely csak egy évre szóló védettséget biztosít, akkor a COVID-19 endémiássá válik, vagyis örökre velünk marad. Ezt a vírust nem lehet legyűrni, ha csak olyan vakcinánk van, ami egy évre szóló védelmet biztosít.

Ezt a virust nehezebb lesz legyűrni a himlőnél, mert annál legalább világos volt ki van megfertőzve. Ezzel szemben a koronavírust a beteg szórhatja szanaszét, anélkül, hogy tudnánk róla. A legnagyobb probléma, hogy ha a fertőzés egy országban fellángol, minden más ország veszélybe kerül.

David Salisbury az Egészségügyi Minisztérium Immunizációs osztályának korábbi igazgatója szerint: „Hacsak nem lesz vakcinánk elképesztő mennyiségben, ami nagyon gyorsan beadható a világ összes országában, nem tudjuk megakadályozni, hogy a vírus körbe járjon a Földön.” Ezt szellemesen megtoldotta: „A vírus ide-oda fog ugrálni időben és térben.”

Valamifajta nemzetközi megállapodásra lenne szükség a vakcina elterjesztéséhez, vagy annak kitalálásához, mit tegyünk, ha nem lesz vakcinánk.

Hogy fogunk együtt élni a vírussal?

Az embereknek alkalmazkodni kell az új helyzethez, mert az élet meg fog változni. Heymann szerint hozzá kell szoknunk a folyamatos fertőzési veszélyre való figyelésre, hogy egy fertőzés gyors terjedését megakadályozzuk. Szükség lesz az emberek együttműködésére a folyamatos kézmosás, távolságtartás betartása, és a zárt helyű tömeges összejövetelek elkerülése terén.

Korábbi gyógyszerek újra használatba vételének bevizsgálása a koronavírus ellen gyorsabb, mint a vakcinák kifejlesztése. Ezért hamarabb lehet gyógyszeres kezelésünk, mint egy használható vakcinánk. A fertőzött egyén szimptómáinak megjelenése után bevethető egy azonnali gyógyszeres kezelés, ami legalább a halálozási rátát képes csökkenteni.

Yuen Kwok-yung a Hong Kongi Egyetem Fertőző betegségek professzora azt tanácsolta a kormányának, hogy a társadalmi távolságtartás feloldható, de csak akkor, ha az emberek zárt helyen (irodák, villamos, stb.) maszkot viselnek, ezen kívül a mozikban, színházakban nem esznek, és nem isznak.

Éttermekben az asztalokat el kell egymástól szigetelni és a pincéreknek szigorú szabályokat kell betartani a vírus szétszórásának megakadályozása végett. A legfontosabb védekezés az újra hasznosítható maszkok helyes viselése.

A Central Lancasshire Egyetem pszichológusa Sarita Jane Robinson némi tanulmányozás után állítja, hogy a bevezetett új normákhoz szokott emberek büntetések bevezetése nélkül hamarosan visszacsúsznak a régi szokásokhoz.

Az élet visszarendeződése után, a média érdeklődésének csökkenésére, a COVID-19 okozta halálozásokkal szembe fásulttá válhatunk, de a betegség súlyossága miatt nem lehet megfeledkezni róla.

A tudósok egy része azon töpreng, hogy a múltban a megfázás koronavírusa miután átment az emberre, nem okozott-e hasonlóan súlyos betegséget mielőtt itt maradt közöttünk. „Ha a vírus nem változik, akkor nincs ok arra gondolni, hogy öt év múlva nem fog tüdőgyulladást okozni. De most abban reménykedünk, hogy a végén egy sokkal enyhébb vírus lesz belőle, amitől csak egy ronda megfázást kaphatunk.”

Heymann állítja, hogy még nem tudhatjuk, a pandémia hogy fogja magát kifutni. „Nem ismerjük a vírus jövőjét. Nem tudjuk, hogy az első támadása után itt marad-e? Vagy más fertőző vírushoz hasonlóan eltűnik, esetleg kevésbé lesz fertőző.”

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

71 gondolat erről: „(3205) Miért nem biztos, hogy lesz vakcina a koronavírus ellen

  1. …vakcinával vagy vakcina nélkül, egyetlen esély a veszélyeztettet „részhalmaz” számára az, ha a populációban az R<1.
    Maszkkal, távolságtartással, látogatási szabályokkal, teszteléssel, kontaktkutatással és/vagy védőoltással csaknem mindegy.
    Mindeközben mintha nem akarnák felismerni azt a gyűlő ismeretanyagot ami a D-vitamin szérumszintjének fontosságát igazolja a betegség lefolyására.
    Nem kerül többe havonta mint egy korsó minőségi sör.
    D3 + magnézium + K2 (a bevitt fruktóz radikális elhagyása mellett!)

  2. Jó cikk! Csak olyan kórokozót lehet eltüntetni, mint a himlő, amelynek nem volt természetes rezervoárja, és lett ellene hatékony vakcina. A többi a rezervoár miatt nem tűnik el, ha van hatékony vakcina (pl. kanyaró ellen), akkor ott van fertőzés, ahol nincs átoltva a populáció. Ha egy vírus gyorsan mutálódik, mint az influenza, évente új oltóanyag kell. A gyors mutáció miatt az influenza vírus elleni oltás sem véd meg feltétlenül a megbetegedéstől, de a lefolyása enyhébb. Erre törekednek tehát a cikk szerint a COVID-19 esetében is, ami várható is volt, az eddigi ismeretek alapján.
    „De most abban reménykedünk, hogy a végén egy sokkal enyhébb vírus lesz belőle, amitől csak egy ronda megfázást kaphatunk.” Úgy legyen! 🙂

  3. Ne aggódj, felismerték és vizsgálják, a D hypovitaminosisnak biztos van szerepe, kérdés, hogy mekkora dózis kell, és persze önmagában ettől még nem gyógyul meg senki.

    Lancet Diabetes Endocrinology
    https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7239633/
    „Despite his enthusiasm for the study, Martineau is pragmatic: “At best vitamin D deficiency will only be one of many factors involved in determining outcome of COVID-19, but it’s a problem that could be corrected safely and cheaply; there is no downside to speak of, and good reason to think there might be a benefit”.”

    Egy még a megjelenés előtt neten posztolt cikkből:
    Am J Physiol Endocrinol Metab. 2020 Jun 1;318(6):E838.
    https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/32432923/?from_term=vitamin D COVID&from_page=2&from_pos=10
    „Currently, there are 11 clinical trials listed in the clinical trial registry of the National Institutes of Health (NIH) (clinicaltrials.gov) aimed at testing VitD supplementation in COVID-19 patients in combination with other drugs and comparing high doses versus standard doses. There is no doubt that the results of these trials will be key to the validation of this adjunctive treatment for COVID-19 patients.”

  4. A potyázók nevében is köszönöm a fordítást.

  5. 3. Ivett

    Csakhogy mégsem ezt hanem a hipózott tojást hadoválja Országos Cilike. Addig itthon nem lesz a hivatalos ajánlás része amíg a WHO nem ajánlja.

    Sziklaszilárd adatok bizonyítják, hogy 40 ng/ml szérumszinttel a kórházig sem jut a covidos beteg, mert enyhe a lefolyása.
    Napi 4000NE D vitamin/ magnéziummal/K2 vitaminnal / fruktózmentesen jobb mint a védőoltás.
    Egyes súlyos betegeknek (reménytelen) 300 000NE egységet adtak izomba. Több mint a fele felépült.
    Viszont rettenetesen olcsó…

  6. Immár bizonyított tény, hogy a vírus terjedését meg lehet állítani.
    A fenti cikkből körvonalazódik, hogy egyszerű, biztosan működő védőoltás nem lesz ellene, mondhatnám, áldozatok nélkül nincs siker.
    Alkalmazkodni kell hozzá, szerencsére az ember (főleg a technológiájával kiegészítve) rendkívül adaptív.
    Egyetlen kérdés marad számomra, mégpedig, hogy milyen árat fizetünk ezért?
    Ahogy most kinéz, elég súlyos ára van, ill. lesz. De meg fogjuk oldani…
    Viszont még nagyobb kérdés, hogy hány ilyen, ill. hasonló eseményhez kell még alkalmazkodnunk? És ki-meddig fogja/tudja megfizetni az árát (természetesen nem csak pénzben értve)?
    Pesszimistáknak lezárva a gondolatsort:
    „Sic transit gloria mundi ”
    Optimistáknak lezárva a gondolatsort:
    „Always Look on the Bright Side of Life!”
    https://www.youtube.com/watch?v=jHPOzQzk9Qo
    Reálisan a többit magunk fűzhetjük hozzá…

  7. Tibor bá’!
    Mostanában moderálás alatt vagyok.
    Csak a kíváncsiság miatt kérdem, mi ennek az oka.
    Elrontottam valamit? Mit? Vagy csak a körülmények áldozata vagyok?
    Nem vagy moderálás alatt, de a csatolások miatt a rendszer kizár. Aztán megjegyzi a neved. Nekem meg állandóan át kell mindenkit engedni. Marhára unalmas.

  8. 9. malleusorbis

    Március első hetében diagnosztizálták nálunk az első COVIDos beteget. 7 én bevezettük a korlátozásokat.
    Az első negyedév áprilisig tart.

  9. 12. Koczka Zoltán
    Köszönöm az összefoglalót. Így tovább!

  10. Attól féltek, amitől nem kell félni, és azt nem ismeritek fel, ami a valós veszély. Tökéletesen működik a programozás.

  11. 14:
    Általánosságban odavetett megjegyzésedre reagálva kinyilatkoztatom:
    Én nem félek! Honnan is tudhatnád ezt nélkülem? Maximum kellően óvatos vagyok, ami fél életbiztosítás mindannyiunk esetében, bármilyen élethelyzetben.
    Mi is a valós veszély? Mélyre szántó gondolatközlésedből ez mintha kimaradt volna…
    Esetemben bizton mondhatom neked, hogy nem követek sem programokat, sem utasításokat, sajnos előfordul, hogy szabályokat sem. Biztosan szar katona lenne belőlem, vagy agyonlőnének.
    Viszont egyre inkább azt gondolom, hogy az ilyen megjegyzések akár egy rosszul sikerült mesterséges intelligenciát használó chatbottól is származhatnának.

    12:
    Respekt, a türelmednek különösen!
    Igen, én is így látom, esetünkben az azonnali cselekvés jól megalapozta a közösségi védekezést, az ún. beszaratás jót tett a szabálykövetésnek, és ennek gyümölcse az, hogy most chatelhetünk pornóról meg globális problémákról…

    10:
    Én is megküzdöttem ezzel, mert ha egyetlen linket is csatolsz, azonnal várólistára tesz. Akkor is, ha pl. menet közben teszed be a korrektúra ideje alatt. Ha nincs link, tökéletesen működik.

  12. 15 dajtás

    A videót nem nézem. Hosszú. Ha van mondanivalókja, akkor az írd le 1-2 mondatban. 1-2 másodpercet szánok rá.

    „Van magyar szakértő is a témában:”
    Ezt már említetted:
    http://www.antalffy-tibor.hu/3200-az-ot-fele-szakadt-tarsadalom#comment-256646
    Akkor nem reagáltam rá. Látom, hogy a szerző pénzt akar csinálni az ötletéből, Én pedig nem akartam rontani az üzletét. De ha akarod, legyen.

    Álmodozol!

    Ez az ötlet elméletben működhet, kb. úgy mint Verne ötlete.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Utaz%C3%A1s_a_Holdba_(reg%C3%A9ny,_1865)
    Problemás a fókusz. Hogyan célzod meg térben a vírust, amikor az ott van mindenütt?
    Fókuszálhatsz frekvenciában, de ez kellő pontossággal megoldhatatlan, nincs olyan pontos oszcillátorod, és ott van az un. jósági tényező, a vírus nem fog berezonálni ahogy a kristáypohár és még ott lennének a vadrezgések, ami pusztítana minden mást.

    Ágyúval verébre…

    A D vitaminos gondolat a legjobb.

  13. 17:
    A D vitamin nem gondolat, hanem logikusan működő lehetőség, kvázi tény.
    Csak még mismasolnak vele pár hónapot az illetékesek…
    Vagy lehet, hogy valakinek van jó pénzért egy ilyen szuper rezonancia ágyúja, amivel majd jól kilövik ezeket a fránya kórokozókat, akár egyenként. Ha nem jön össze, majd a festőművész kifesti őket a téridő fluxuskondenzátum fodraiból (amit nem részleteznék, mert soha nem fogsz megérteni)… 🙂

  14. 16. Horváth Csongor

    Igen, malleusorbis olvtárs jó példa a „galambbal sakkozásnak”.
    A belügyminisztérium nyilvántartása szerint az idei év áprilisában a tavalyihoz képest 9%-al nőtt a halálozás, miközben erősen le lett folytva a vírus terjedése. (ha ezt a növekményt a három hónapra terítjük, el is tűnik…) Nálunk nem laposítás volt hanem lefolytás, amiben mondjuk a szomszédos országok eredményesebbek voltak (Szerbia, Horvátország, vagy a fejlett Szlovákia…)
    Igaz nem feltételezem, hogy akkár csak egy statisztika könyv borítójáig eljutott volna, mielőtt itt értelmezé az adatokat. De ebben, itt, lelkes rajongók is követik.

    18. Horváth Csongor
    A D vitamin nem egyszerű” általános immunerősítő hanem konkrétan a gázanyagcserét befolyásoló hormon.
    Létfontosságú a COVIDos tüdőgyulladás elkerülésében,.

    Ha valaki most kezd bele, az nyugodtan tolhat 3-4
    napig akár 30 000NE-et is, utána 4000 NE/nap. Kell akár 1-2 hét is a stabil vérszérumszint beállásáig.
    50év felett gondolkozás nélkül kellene szedni, és nem foglalkozni az általános orvosi ajánlással, mert ott már a 25ng os értéket is normálisnak tartják.
    Jobb ha 40-100 közöttit tartunk… Ráadásul a labor az inaktív formát méri, és ahhoz, hogy aktív forma kialakuljon ki, kell a magnézium és el kell kerülni a fruktózt.
    Ezt annyiszor fogom leírni, ahányszor szóbakerül. ( K2 vitamin)

    „Ha létezne korra lebontott halálozási statisztika, még tisztább kép alakulhatna ki arról, mekkora ugrást okoz a halálozásban a koronavírus-világjárvány. Svédországban például a 80 éves vagy idősebb férfiak körében annyit nőtt a halálozási ráta, hogy az összesített halálozási adatok valószínűleg alulbecsülik a járvány súlyosságát az idős emberekre nézve.”
    a teljes cikk a qubit pont hu-n a vírusszkeptikus laposföldhívőknek a következő csoportos imájukhoz.

  15. ” Vakcina nem lesz, ahogy a HIV-nek sincs vakcinája.” szerintem nem egyenlő azzal, hogy „Nem lehetünk biztosak abban, hogy sikerül létrehozni egy vakcinát.”

    Hogy lehet csúsztatásokkal keresni az igazságot?

  16. 22 – n/a:
    Ha valakait 1 órával később engedek be, akkor elcsúszik a sorszámozás. Ezért is fontos a szám mellé beírni a nevet is.

  17. 22:
    Én itt fentebb nem látok sem számozási anomáliát, sem sértő megjegyzést részemről…
    De természetesen, eleget tennék kérésednek,
    akkor hát megtudhatnám a nevedet?
    Üdv.: Csongor

  18. 23 Tibor bá’

    „Ha valakait 1 órával később engedek be…”
    Ezt már évekkel ezelőtt megbeszéltük, megértettem, és Én MINDIG ehhez tartom magam.
    Miért nekem címezted a hsz-ed? Valahol elhibáztam talán?

  19. 25: n/a:
    Ez egyértelműen nekem szólt, nyilván veled egyetértésben címezte Tiborbá hozzád.
    Nem akart lebaszni, hiszen te már megtetted… 🙂

  20. 27 Tibor bá’

    „Alá akartam húzni a nézetedet.”
    Direktben jobban megértette volna, úgy vélem.

    26 Horváth Csongor

    Mégis le tudtad írni a nevemet.

    Miért számozzák a rabokat? Miért kisbetűs a nemecsek ernő, miért névtelen sírba temették Nagy Imrét,… folytathatnám a kérdéseket.
    A név = tisztelet. Ha nem tisztelsz, nem is figyelsz rám, így Én nem is beszélek hozzád. A sziszifuszi munka is megalázó.
    Ez az Én álláspontom. Tibor bá’ viszont a blog szervezésének szempontjait vette figyelembe. Ő másról beszélt.

  21. 28 n/a:
    Akkor kérlek, azon azért időzz el egy kicsit, hogy ez egy nick – „nicknév”. A smilet itt pótolom a 24-hez: 🙂
    Nomen est omen!

    Úgy gondolkodsz, mint egy katona. Csupa racionalitás, és semmi felesleges szócséplés. De ez nem baj, csak nekem szokatlan…

  22. Re:17 n/a
    Erőltesd meg picit magadat, legyszíves, ne legyél már ennyire fafej.
    Most virtuálisan lecsesztelek. 😉

    Nem nekem kell hinni, pont ezért raktam be az első linket. Megjegyzem van mikroszkópos felvétel az anyag végén, amiben egyértelműen látszik minden. Pont azért ilyen rövid egy TED-es előadás, hogy a mai negyed óráig koncentrálni képes generáció végignézze.

  23. 30 dajtás

    „Erőltesd meg picit magadat, legyszíves…”
    Nincs akármennyi időm,
    Szép álmaid vannak, úgy mint Vernének, de neki sem valósult meg úgy ahogy gondolta.
    Más irányban keresd a megoldást.

    A poszt címe:”Miért nem biztos, hogy lesz vakcina a koronavírus ellen”
    Így pontosabb lenne: Miért nem lesz vakcina a koronavírus ellen?
    A pontos választ mindenki kerüli, mint macska a forró kását.
    Ebben a posztban nincs leírva, de azért már jól körüljártuk január óta.
    Más irányban keresem a megoldást.

  24. 31: Végülis Verne álmai csak olyan 90%-ban valósultak meg. Szerintem a legtöbben örülnénk egy ilyen aránynak.

  25. Re:31 n/a
    Ne csináld már n/a… 🙂
    Komolyan nem tudsz tizenpárpercet rászánni valamire, amiben egy pali arról beszél, hogy hogy vitte át gyakorlatban azt, amiről én itt beszélek?
    Persze homokba dughatod a fejedet, de itt már rég nem elméletekről, vagy vágyálmokról van szó, több mint 7 éves kutatási anyagról.
    Lassan hozod a székely bácsis attitűdöt, aki életében először lát egy zsiráfot.

  26. 17 n/a: a professzor bemutatja a kísérletek eredményeit, ahogy a sejtek rezonanciafrekvenciájára hangolt rádióhullám elpusztítja a ráksejteket. Ez már egy félig megvalósult álom. In vitro megvan, in vivo is ki kell tesztelni, ennyi.

    Elég nyilvánvalóan jön a következtetés belőle, hogy az a sokféle rádiófrekvenciás és mikrohullámú jel, amivel körülvesszük magunkat, mégis mit okoz a szervezetünkben. Az, hogy becsukjuk a szemünket, és azt mondjuk, hogy nem látszik semmi káros hatás, egyáltalán nem megnyugtató.

  27. 33 dajtás

    „Ne csináld már n/a… ?”
    De csinálom, nagyon is. Gyorsan, hatékonyan, olcsón, önállóan.
    Év elején jött ez a vírus, exponenciálisan. Az emberek erre megszeppentek, majd megváltoztatták a viselkedésüket, és ez keresztbetett a vírusnak.
    Ez a Gaia módszere, ez tutira jó irány.
    A részleteket itt már leírtuk.

    A frekvencia pedig jó lesz másra:
    https://index.hu/tech/hoax/2020/05/28/5g-atveres-usb-veszely-nagy-britannia/

  28. 35: n/a: ez egy jól bevált módszer. Ha felmerül valami jogos aggály valamivel kapcsolatban, akkor kreálnak hozzá egy eszement összeesküvéselméletet, amit aztán könnyűszerrel cáfolni lehet, és rá lehet mutogatni, hogy lám, értelmes ember ilyennel nem foglalkozik.

    Persze, egy matrica nyilván nem fog védeni semmitől. Ez még nem bizonyít semmit azzal kapcsolatban, hogy a különböző frekvenciájú, egyre nagyobb inteznitású források hogyan hatnak az emberi egészségre.

  29. Ha ezév utolsó pár hónapjaiban ismét együttműködő lesz az európai lakosság az egymással szinkronban dolgozó tagországok infektológus csúcsfejeivel, akkor a következő gazdaságtorzulás mérsékeltebb lesz.

    Tavaszra már lesz némi tapasztalat a hullámokban kiújuló vírusról és az oltóanyag-gyártás a pilot üzemekben elkezdődhet. (A járványkórházak némileg fellélegezhetnek.)

    A gazdaságnak mennie kell mindenáron, ezért lényegesen keményebben fogják a rendeleteket betartatni itthon is.

    Nem éppen egy jom kippuri ez a háború és itt van ez a rengeteg hitel is.

    Borotvált, takaros frizurájú és egyenruhájú, mindig tiszta Nepál Pro bakancsos alezredes rangú szakemberek tovább tartják a pozícióikat az immár alaposan felkészített járványkórházakban.

    Bebizonyosodott még az is, hogy a nyitott hálózatok egyetlen gyenge pontja a szerverpark, ami egy kiemelt infrastruktúra…

    Teljes biztonságban vagyunk és leszünk.

  30. Re:35 n/a
    Te most komolyan összemosod az 5g mizériát ezzel a konkrét kutatással?
    Ha igen, akkor te vagy a székely bácsi, és teljesen mindegy hogy mennyi tényt hoz az ember, tudati szűrőd bekapcsol, és a kognitív diszonanciád gúzsba köt.

  31. 38 dajtás

    Érthetően elmondtam, hogy ezt a melegítős-rezonanciás gondolatot nem tartom sikeresnek, ezért inkább a magam útját járom.

    Az 5g-s linket inkább „feszültségoldónak” szántam.

  32. Re:39 n/a
    Elsőnek is nem termikus bontásról van szó, ez nem mikrohullámú technika, hanem pár MHz-es tartományában működik… Ha vetted volna a fáradtságot, akkor láttad volna, hogy szelektív a technika, csak a célobjektumot pukkasztja ki, az egészséges sejteket nem.
    Itt nem atomi rezonanciákkal operálnak, hanem makro rendszerekkel, kevered a szezont a fazonnal.
    Másod sorban önmagad objektivitását nullázod le, mert egy kutatási eredmény(nem hipotézis) semmibe vétele nem tetszik-tetszik kérdés. Ezt vagy cáfolni illik, vagy megerősíteni. Amit te csinálsz az nem cáfolás, hanem szubjektív maszatolás.
    Hiába nem tetszik, a zsiráf létezik, és fütyül arra, hogy mit gondolnak róla.
    Fő probléma az, hogy ez az attitűd amit képviselsz, emberi életekbe kerülnek, mert ha egy probléma jön, akkor nem kívánság műsort játszunk, hanem meg kell oldani a problémát. Mindegy hogy hogyan, de meg kell oldani, mert ha nem, akkor a töketlenkedés miatt emberek halnak meg.
    Ez számít, semmi más.
    Bocs hogy erősen fogalmaztam, de ez nem az a dolog, ahol megengedett a relativizálás.
    Egyáltalán mi a másik utad, a „soha el nem készülő” vakcina?

  33. 15. Dajtás
    A rádiófrekvenciás tumorirtást már néhai anyósom májdaganatánál kezdték alkalmazni. 2012-ben volt ez, igaz akkor még gyerekcipőben járt a módszer, de kezdetben jó eredményeket hozott. Azóta már sokkal jobb a helyzet.

  34. 41 vadegér

    Akkor most támogatod dajtás-t, vagy nem?
    „…néhai anyósom májdaganatánál kezdték alkalmazni.”

  35. 40, 41:
    Ha ez a dolog rendben működne, a módszert alkalmaznák a mindennapos orvoslásban, és a módszer kidolgozója saját kórházában gyógyítaná a megelégedett betegeket a rendkívüli és egyedülálló megtérülést hozó bomba üzletével (vagy akinek odaadta/eladta, ha a jótevő feltaláló és Irinyi példáját vesszük alapul.)

    Olyan ez, mint a vízzel hajtott autó, amit a csúnya olajcégek eldugtak, vagy az inverterről üzemelő „csoda elektromosság”, ami nem ráz meg az úszómedencében, esetleg Egely vitalitáskereke, vagy bármelyik örökmozgója, netán egy 2 hét alatti fogyást produkáló csodabogyó. A hiszékenyek gyógyszere, nem árt, de nem is használ… Egyfajta lelki kapaszkodó, ami tényleg (és szerencsére) nem mindenki esetében működik.

    A recept:
    Végy egy működő fizikai-bio/kémiai jelenséget, szerezz hozzá speciális körülmények között megvalósuló esetpéldákat, utóbbit csomagold köntösbe, hogy az átlagember ne vehesse észre a trükköt, majd jó marketinggel terítsd szét a nagyközönségnek (20% alapból és biztosan beveszi). Egy darabig marketingeld, az sem baj, ha megbüntetnek érte, mert utána magától adja el magát bizonyos körökben, és busásan megtérül az így befektetett pénz. Végül röhögj egy nagyot magadban, milyen könnyedén, milyen sikeres lettél…
    Egyetlen feltétele:
    Utána soha ne kelljen tükörbe nézned!
    A vásárlás feltétele:
    Higgyél benne (nem az istenhitre értve!). Kvázi ne legyenek széles körű, alapos ismereteid a témában, és lehetőleg igényed sem legyen ennek megszerzésére.

    Vadegér:
    Egy tumorirtás metódusát ne vedd egy kalap alá egy vírus élő sejtjeit szelektíven megcélzó eljárás alapjaival!

    Dajtás:
    Magát a rezonanciát, mint jelenséget, és azt, hogy ezzel egyszer majd élő rendszerekre is hatást tudunk gyakorolni senki nem vonja kétségbe. Igen, Verne fantáziái közül sok valóra vált, és még több mai fantazmagória fog a nem is távoli jövőben realitásként visszaköszönni! Azonban, ahogy Verne esetében sem a könyvében leírt technológiai módon valósultak meg a találmányok, a jövőben sem így fog történni, ebben holtbiztos vagyok. Az ágyugolyó vs. Saturn rakéta lehet, hogy egyes embereknél tökéletes hasonósággal bír, mi tagadás, Verne ebben az esetben még fizikai analógiájában sem tévedett, de azt kimondani, hogy ágyugolyó = Sturn rakéta ugyanakkora tévedés, mint most kikiáltani a „világbékét” a „nullponti energia” – „éter”, vagy egy ilyen „rezonenciagép” próbálkozásai alapján.

    Nekem kizárólag ez a része fáj a megállapításaitoknak, és amiatt aggódom, ha mindenki csak álmodozni fog a jövőben, nem lesz aki megépítse a valóságban működő találmánykat! Kellenek az álmodozók, szükség van a mindent túlszárnyaló fantáziára, de ha a társadalmunk csak álmodozókból fog állni, az alkotás lehetősége is ki fog csúszni a jövő közösségeinek kezéből.

    n/a:
    Fent leírtak tükrében én is úgy látom, hogy a D vitamin utánpótlása egyszerűbb és hatékonyabb, -mi több- jóval olcsóbbnak is ígérkező, bárki számára jelenleg is szabadon elérhető megoldásnak tűnik esetünkben.

  36. 43 – H.Cs.:
    Néhány napja a TV-ben hirdettek ásványvizet minimális deutérium tartalommal. Persze dupla áron. Az átlag polár tudja, mi az a deutérium? Vagy csak jól hangzik?

  37. 44 Tibor bá’

    „Néhány napja a TV-ben hirdettek ásványvizet minimális deutérium tartalommal.”
    Tudnál pontosítani? Mikor, melyik csatornán?

    Ez bomba jó! Én minden nap ilyet iszom. HiHI

    Mindenki ilyet iszik, mert a vízünk egy része ilyen.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/A_hidrogén_izotópjai
    „…a nagyobb dúsulások (0,015% vagy 150 ppm) az óceáni víznél tipikusak.”

    Ismét megérkeztünk az emberi hülyeséghez.

  38. 45. n/a

    Kérdés az, hogy valós-e az a tulajdonsága a deutériumnak hogy másként viselkedik a kémiai reakciókban illetve fokozza-e a spontán mutációk esélyét DNS-replikáció során?
    Ennek tuladonítanak jelentőséget azok akik javasolják…

  39. 46 Koczka Zoltán

    Azt akartam mondani, hogy a deutérium minden vízben ott van, csak a mennyisége a kérdéses.
    A TV reklám – ha jól értem – azt kínálja extra áron, ami egyébként is ott van, és így ingyen elérhető.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Neh%C3%A9zv%C3%ADz

    Nem vagyok ebben (sem) profi, de nem tudok „figyelemre méltó” különbségről.
    Nem érdemes ezzel sokat foglalkozni.

  40. 47. n/a
    csökkentett deutériumtartalmú vízről van szó. Mellesleg az állati sejtekben levő víz deutériumtartalma alacsonyabb mint az édesvízben levő koncentrációja…

  41. 48 Koczka Zoltán

    „csökkentett deutériumtartalmú vízről van szó.”
    Igen, ..zavaros
    Mennyire csökkentett, mihez képest, miként valósították meg…

    A tengervízben több van, de a fizikai tulajdonágai miatt desztillációval (is) dúsítható, ill. fordítva. Az édesvizekben kevesebb nehézvíz van.
    …ahogy a Wiki is írja.

    Nem foglalkoznék vele többet.

  42. Re:43
    Fő probléma ezzel az, amit írsz, hogy láthatóan nulla gondolkodást fektették bele te is, ahogy n/a. Nem egy vajákos gépdíler az előadó, hanem egy kutató, aki megad minden referenciát. Ennyire nehéz elfogadni azt, hogy valakit a gyógyítás motivál, és nem akarja kemóval mérgezni a gyerekeket?

    Objektív gondolkodás helyett prekoncepciós kognitív diszonancia, ezeket után csodálkozol hogy ha a mai kor problémáit megoldhatatlannak látod?
    Nem lehet, hogy valójában a gondolkodási sémáitok az, ami zsákutcába vezet benneteket?

    Jelzem nem az lényeg hogy hogyan, hanem az a lényeg, hogy meglegyen oldva a probléma, a többi csak kifogás, és el fog menni mellettetek az élet.

  43. 50 (Dajtás):
    „el fog menni mellettetek az élet” – Ezt pont nekem és Tiborbának írod? Köszönöm, hogy ilyen jól megmosolyogtattál. Ha valami, hát ez ránk már biztosan nem lesz igaz!

    Te ne tudnád, hogy az életet mi (mármint minden ember maga) alakítjuk?!
    Most rajtatok a sor! Eddig -innen nézve- elég vacakul álltok, és nem csak a rátok hagyott körülmények miatt.

    44: (Tiborbá)
    Az átlagember, de még az iskolázott átlagember sem, még azt se tudja, mi történik egy tollal, ha leejtjük a Holdon… (Belinkelem, de sztem itt már mindenki ismeri. Nem friss, ugyanakkor a heyzet -sztem.- mára sokkal rosszabb lett.)

    Ha költői volt maga a kérdés, akkor ezt a hsz-ok miatt fejtem csak ki bővebben:
    A deutérium-mentes víznek tényleg van biokémiailag nyomon követhető hatása, nemcsak a tumorsejtek, hanem bármely élő sejt növekedésének gátlásában. Ha jól emlékszem, az ATP molekulákon, ill. a sejtanyagcserén keresztül, protonpumpák működését befolyásolva fejti ki hatását (a . Ugyanakkor már kifejlődött tumor esetén nincs szignifikánsan nyomon követhető előny alkalmazásakor, emiatt nem minősül orvosilag efogadott gyógymódnak. Valójában ahhoz, hogy azt a minimális pozitív hatást élvezni tudjuk, amit biztosíthat, folyamatosan megelőzési céllal ilyet kellene fogyasztani, ami lehetetlen. Amikor már ott a tumor, nem igazán segít…, de jól el lehet adni a kétségbeesett embereknek. Én úgy gondolom, a körülöttünk lévő elektroszmog kerülésével, és egy egészséges, tiszta levegőjű környezet biztosításával jóval nagyobb előnyt érhetünk el, mintha mindezeket figyelmen kívül hagyva deutérium-mentes vizet fogyasztanánk. Az antarktiszi élet ebből a szempontból kiváló lenne, kár, hogy olyan hideg van ott :-).

    Aki nem tudja megfizetni, de kapaszkodni szeretne belé, hóolvadékból készítsen desztillált vizet otthon lepárló berendezéssel (esetleg kuktával) és máris rendelkezésre áll a „gyógyító anyag”. A teljesen mentes deutériumos víztartalom semmi esetre sem érhető el ugyanis.

  44. 51 – H.Cs.:
    Ezt évekkel ezelőtt már láttam, de így felfrissítve DÖBBENETES. Mit ér ma egy diploma?

  45. 50. dajtás: „el fog menni mellettetek az élet” Hát lehet, hogy igazad van és többen is így járunk. Te meg talán örök életet nyersz, amiről sokan lemaradnak. De hidd el, nehéz elfogadni az igazságaidat, amiket mindig ilyen öntelt nagy pofával osztasz. Azt látom, hogy nem csak nekem, talán nálam tanultabb és tehetségesebb embereknek sem jön meg a kedve, hogy megpróbálják megismerni és megérteni világképedet. Ha valakinek nincs olyan vonzódása a transzcendenshez, mint neked, azon az sem segít, hogy rendszeresen szembeköpöd az un. tudományosságot , lenézed a téged és nézeteidet meg nem értőket, félmondatos sejtetések után teszel három pontot, hogy innen már mindenkinek érteni kellene. Benned, mint már írtad, egyre teljesebbé válik a tudás, biztos ez ad ilyen hatalmas önbizalmat. Csak ez nem általános, inkább azt tapasztalom, hogy aki bármely területen elmélyül, olyan sok nyitott kérdéssel találkozik, hogy ez szerénnyé, akár alázatossá teszi, nagyon elmélyült tudás esetén is. Persze lehet, te arra a tudásra, akár generációk munkájára is úgy tekintesz, mint egy rakás szarra, ami semmivé foszlik, ha majd a tiéd egyszer bizonyítást nyer. Lehet, így lesz, csak hát addig meg pl. én (és esetleg mások) látok szavaidban a fölényeskedés mellet, az értelmet jócskán meghaladó fantáziát. Hitelességedet az sem javítja, hogy többször felemlegeted, azt a szegény kitin fogaskereket, hogy kialakulásának elképzelése is meghalad téged. Pedig lehet, nem képességedben van a hiány, csak nem is akartál egy percet sem gondolkodni ezen az egyébként elég egyszerű problémán, aminek megoldásához nem kell csoda, meg alkotó, szóval semmi transzcendens, csak az anyag, megy a biológia, meg az evolúció működése, szóval számodra semmi érdekes.

    Hát így jártam én is, mint más, hogy az előzmények után már én sem akartam egy percet sem áldozni a videódra.

  46. Re:53
    Nagyon jó hsz-volt, és pont leírtad azt, ami miatt sok probléma jelen van ma is a tudományban, miszerint nem az számít mit mond az ember, hanem az számít hogy ki mondja. Ez maga a „kristálytiszta tudományos objektivitás”.
    Csak egy keresztkérdés, ha egy nem használt nickneven raktam volna be, akkor elfogadnád? Ez lenne a pártatlan kettős mérce nélküli diskurzus?
    Fő probléma az, hogy ezt az attitűdöt nem csak te sajátítottad el, hanem a magasabb tudományos körök is, és eljutottunk oda, hogy ami kicsit is kilóg a fősodorból, azt elnémítjuk, hiteltelenné tesszük, elbagatelizáljuk, összemossuk vegytiszta marhaságokkal. Ez mind nagyon szép és nagyon jó, de ennek szükségszerűen vége lesz, mert nem megoldásokat nyújt, hanem akadályokat gördít a megoldások elé.
    Szerinted miért lett szétrobbantva az MTA?
    A mai kor nem tolerálja már a bekkelést, mert nincs rá elég idő.
    A mai kor megoldásokat akar, mert ha nem találjuk meg, akkor kihalunk.

    Amúgy jól láthatóan csak személyeskedésre futotta, és érdemi kritika nulla.
    Egy publikáció nem szeretem, szeretem kérdés.
    Az nagybetűs objektív tudomány nem finnyás arra, hogy ki mondja, milyen bőrszínű, milyen vallású, milyen politikai beállítottságú, nagy ívben tesz rá, csak egy dolog érdekli, van-e igazság tartalma. Amit itt műveltek páran, az ugyan az a szituáció, mint amikor a pápai csillagászok kezébe nyomta a távcsövet Galilei, hogy nézzenek bele.
    Tudod mit csináltak, inkább nem néztek bele, nehogy összedőljön a geocentrikus világképük, plusz hogy ne járjon a szája, még jól máglyára is küldték volna Galileit.
    Itt páran ugyan ezt eljátszátok, pedig még világrengető felfedezésről sincs szó, csak egy nem kémiai alapú gyógyítási módszerről. Nincs belekeverve semmilyen ezomarhaság, tisztán klasszikus fizika alapú a működési mechanizmus.
    Ennyire nem kell félni attól, amit írok, vagy talán arról van szó, hogy ha szájkarate helyett direkt infót rakok be, akkor más is igaz lehet, amiről beszélek?
    Nem, ez biztosan nem, nem tartom magamat Galilei kaliberűnek.

    Megjegyzem, én nem sértődtem meg, de megmutattátok itt páran azt, hogy amit mondtok, és amit csináltok, nem feltétlenül fedi egymást, főleg akkor nem, ha nem illik a dogmátokba, mindezt a tudományos objektivitás érdekében.

  47. 54: Dajtás:
    „Szerinted miért lett szétrobbantva az MTA?”
    Azért, hogy az ilyen felkészültségű kutatók, mint pl. te is, szerephez juthassanak a tudományos életben, mert különben esélyük sem lett volna! Ezért KELLETT szétverni, ebben tökéletesen egyetértünk kedves Dajtás! Meg voltak más problémák is, de ha már így feldobtad a labdát, nézzük az éremnek ezt az oldalát…

    Bárki ír hülyeséget, ha az hülyeség, fel kell rá hívni a figyelmet, ill. szükség esetén el kell utasítani az ordító csacsiságokat…
    A nick azért jó, mert ha nem hülyeséget akarsz írni, de szeretnéd megosztani a véleményed, esetleg csak próbát tennél, így megteheted a neved és tekintélyed sérelme nélkül is. Ha pedig olyan infód van, amit a neveddel nem tudsz, vagy nem mersz felvállalni, esetleg nem is teheted meg, szintén van egy lehetőség így. Mert ugyebár nincs regisztráció, e-mail címet meg tudsz szerezni, az IP a szakavatottaknak szintén nem probléma, ill. nyilvános portálról szabad a gazda…

    Nem az a baj, ha valaki hülyeséget ír, előfordul. Én is írtam már itt hülyeségeket, amikor olyasmibe szóltam bele, amihez csak felületes tudásom volt (ha jól emlékszem egy Mezopotámiával kapcsolatos történelmi témában volt a példa). Egyfelől tudni kell veszíteni, másfelől pedig esetedben a hülyeséghez való ragaszkodás a probléma. Ha valaki minden nap hülyeségeket ír, az egy idő után kegyetlen idegesítő tud lenni!

    Miért? Mert ismét tudományos publikációkról csattogsz, amelyek egyébként nem felelnek meg ennek a kritériumnak. Hiába jutnak be az Akadémiára az ilyen emberek, hiába jutnak el így a miniszteri székekig is, ahogy Kásler magyarság szemlélete romboló és nevetéges, úgy válik a többi üdvöske munkája is előbb vagy utóbb nevetség tárgyává. Régóta figyelek rád, de még egyetlen az életben működő megoldás, készülék, vagy elv nem került ki a bemutatott álomfrázisaid közül. Ahhoz meg már öreg vagyok, hogy higgyek bármilyen faszságban!

    Azt javasolom neked, ugyanezeket a nagyszerű találmányokat, feltalálókat és elveket, népszerűsítsd szélesebb körben. Például miért bajlódnál itt a hozzám hasonló, álobjektív értetlenkedőkkel, amikor igazi tudományos fórumokon is hallathatnád a hangod, ráadásul ott aztán tényleg nem foghatnád a bloggazda, vagy bármely „követőjének” elfogultságára esetleges kudarcodat! Kedves Lóránd ezt megtette. Legyen vér a pucádban, és lépd meg te is! Aztán még lehet, hogy hálás leszel egyszer a tanácsomért…

    „Nem, ez biztosan nem, nem tartom magamat Galilei kaliberűnek.”
    Biztosíthatlak, hogy emiatt cseppet sem kell aggódnod!

  48. 54 – dajtás:
    „Nem az számít mit mond, hanem ki mondja.” IGAZ
    A helyzet az, hogy ha pl. te mondod, akkor gondolkodás nélkül átlépem. Ha a New Scientist-ben olvasom, szó nélkül elfogadom. Nagyon egyszerű, hogy miért. A tévedésem fennálló lehetősége apró. De, ha elfogadom azt, amit te írsz, akkor nagy valószínűséggel hülyeséggel traktálom magam. – Különben baj van a vesszőparipáddal, a sötét anyaggal. Kezd a léte egyre bizonytalanabbá válni. Pedig milyen sokat vártál tőle.

  49. 54 dajtás

    Sértődöttnek, megbántottnak látszol és minket hibáztatsz.
    Nem bántott senki, viszont engedd meg, hogy lehessen nekem is véleményem.

    Az a véleményem, hogy nem működik a rezonanciás ötleted.

    Nem most mondom először:
    http://www.antalffy-tibor.hu/3124-kulonbozo-tanulmanyok-forditas#comment-251302
    A gondolatodat akkor elküldted nekem emailban is. Megértettelek már akkor is.
    A véleményem azóta is változatlan, mert újabb gondolatot nem osztottál meg velem.

    55 Horváth Csongor

    „…még egyetlen az életben működő megoldás, készülék, vagy elv nem került ki a bemutatott álomfrázisaid közül.”
    Ez így nem igaz. Itt Ő már mondott jól használható megoldásokat.
    Néhányat Én is alkalmazok.

  50. Re:57 n/a
    Nem vagyok sértődött, írtam fentebb, azonban némi emelkedett vita senkinek sem árt meg. Különben veled túl sok vitám nincs, egyedül az „zavar”, hogy kitalálod előre hogy mi nem működik, miközben TED-es előadásban a kutató pont arról beszél, hogy milyen eredményeket ért el. Ez kicsit olyan szitu, hogy eléd raknak egy kockát, hogy nézd meg, erre te azt mondod, hogy nincs kocka, és jól le is takarod a szemedet.
    Ez az attitűd addig elmegy, amíg csip-csup dolgokról van szó, de ez már vastagon nem az.

    Re:56 Tibor bá’
    Nem egy privát oldal marhaságát linkeltem be, hanem egy TED-es előadást.
    Nem én szereplek rajta, nem az én ötletem, kb nulla közöm van a kutatóhoz.
    Szereted objektíven látni a dolgokat, hivatkozol a tudomány mindenhatóságára, erre pont ezt cáfolod meg saját magad, mert egy személyhez kötsz valamit, akinek semmi köze nincs hozzá, és emiatt dobsz ki egy potenciális megoldást a víruskérdésre. Vonatkoztass el attól hogy ki linkelte, mert nem a személyem a lényeg, hanem a tartalom.

    Én is olvastam a Nagy hírt, de inkább csak egy kis pukk volt a rádió távcsöves vizsgálat híre. Lássuk mi lesz az eredménye, mert ezt nem mondanám megdönthetetlen bizonyítéknak.

    Re:55
    Újra kapufa. 🙂
    Nem pályázok MTA kutató helyre, nem is akartam, biztosan nem fogok senkit sem kitúrni az ezós hülyeségeimmel.
    Elárulok valamit. Én nem alapkutatásokkal foglalkozok, hanem max alkalmazottal, de azzal is csak nagyon ritkán. Teljesen mással keresem meg a kenyerem, műszaki probléma megoldó vagyok, és ott nincs ezós hadoválás, mert gyártót az érdekli, hogy a termék a piacra kerüljön, és nem az, hogy csillámpóni könnyel kell megszentelni, hogy megvegyék.
    Különben az MTA-s mese amit írtál, szép és jó, de ezt te logikáztad ki magadnak, esetleg megetted a média propagandát. Fő generális ok az volt, hogy szabotálni kezdte az MTA vezetés egy elég komoly kutatási irányt, amit eredetileg nekik kellett volna megcsinálni. Máskülönben az is elég árulkodó volt, hogy a felvett pénzekért cserébe mennyi használható szabadalmat adtak be, gyakorlatilag egy feneketlen pénznyelő volt a szervezet.

    Különben itt a fórumon nem a szakmai oldalamat erősítem, hanem a vitakézségemet.
    Pechedre sokszor ezós irányból megközelítve, de ez sem véletlen, mert nincs a természetben monopólus. Nincs nekem semmi bajom a klasszikus tudománnyal addig, amíg nem akarja beállítani úgy magát, hogy rajta kívül nincs más út.
    Amúgy elég fura madár vagyok, mert otthonosan mozgok mindkét területen, és ez egyáltalán nem zavaró, sőt, sok mindenben hamarabb találok megoldást, mintha csak egyik oldal szerint gondolkodnék. A tudományosoknak én túl ezoterikus vagyok, de az ezoterikusoknak túl tudományos.
    Nem kell szeretni, nem is igénylem, majd az idő eldönti melyik stratégia működik.

  51. 58: Dajtás:
    „Nem kell szeretni, nem is igénylem, majd az idő eldönti melyik stratégia működik.”
    Csak azt vedd már tudomásul, hogy itt a tiéd nem!

    „A tudományosoknak én túl ezoterikus vagyok, de az ezoterikusoknak túl tudományos.”
    Így könnyen két szék közt a pad alá lehet esni…

    A TED nem kizárólag tudományos alapon dolgozik, pont ez a lényege (értelmiségi közösségek véleménycserélő fóruma). Ettől függetlenül jelentős számú témafeldolgozásuk abszolút hiteles, sőt a tudományos tanításban is használható tartalmú. Hasonlóan, mint ezen a blogon is…

    57: n/a:
    Kérlek, oszd meg velem ezeket, örülnék, ha én is valami számomra értékelhetőt Dajtás nevéhez tudnék kötni!

  52. 54. dajtás: Félreértesz? Vagy ez inkább szándékos? Én nem féltem belenézni a „távcsövedbe”, hanem valóban az számított, ki mondja. Láttam „dajtás” aztán már ugrottam is, mert gondoltam: na, ez engem megint nem fog érdekelni.

    Egyébként hubab, gabiii, Dia vagy Csongor (bocsánat a kifelejtettetől) gondolatai meg érdekelnek, sőt időnként úgy vágyom rájuk, mint sivatagi vándor a forrásvízre.
    Szóval igazad van, a név jelenti számomra a mögöttük lévő embert. Hiba lenne? Az ő nevükön lehet, csempészhetnél nekem valamit. 🙂 Legfeljebb azt hinném piálnak! 🙂
    Egyébként hogy ennyire megszidtál, lehet meg fogom majd nézni azt videót, nehogy én akasszam meg a tudomány fejlődését. Már kezd is érdekelni, mi a rosseb lehet benne, mert már fogalmam sincs mihez kapcsolódhatott. Látod a negatív reklám is jó reklám lehet! 🙂

  53. Re:60 Csont
    „Csak” egy TED-es előadás, amiben egy orvos kutató (nem én) arról beszél, hogy milyen eredményeket ért el rákkutatásban egy „új” fajta módszerrel. Maga a műkő elv a lényeg, mert ezzel nem csak a rákos sejtek nyirhatóak ki, hanem a vírusok is, és el is jutottunk a topik témájához.

    Re:59 Csongor
    Nincs a természetben monopólus, így a vélemények egyoldalú eltolása ugyan úgy természet ellenes. Tibor bá’-ba ezt becsülöm, mert maga az ellenvélemény sarkall a jó vitákra. Némi virtuális kardcsörtetés még nem a világ vége, sőt, legalább kimozdítja az embert a saját információs buborékjából.

    Akkor a TED még is hiteles, még akkor is, ha én linkeken? Azért érzed te is ezt az ellentmondást…

    „Tudományos ezoterikusságommal” jól megélnek, ergo nem estem két szék közé.
    Sőt nálam vannak ennél sokkal profibbak is, akiktől érdemes tanulnom, mert még durvábban nyomják az ipart. Nagyon is jó ez az irány, mert olyan skilleket lehet fejleszteni, amivel megoldhatatlannak tűnő problémákat lehet megoldani.

    N/a dajtás féle alkalmazott technikára én is kíváncsi lennék, mert annyi mindent mondtam már, hogy magam sem tudom mi lehet az.

  54. 59 Horváth Csongor
    61 dajtás

    Sokáig hezitáltam, válaszoljak-e?

    „Kérlek, oszd meg velem ezeket…”
    Nem kell megosztani, dajtás már megosztotta, ITT olvasható BÁRKI számára.

    „…dajtás féle alkalmazott technikára én is kíváncsi lennék..”
    dajtás! Nem figyelsz a saját szavaidra sem?

    Kapcsoljátok k az okostelefonjaitokat, és használjátok a nyakatokon hordott kompjutert!
    Mások is kértek tőlem visszakeresést, kigyüjtést, mert az emlékezőképességemet jónak tartották.
    NEM vállalok ilyen munkát, és nem vagyok különleges!
    Amit tudok, azt BÁRKI utánam csinálhatja, mert az emlékező képesség, a tanulási képesség fejleszthető. ITT LEÍRTAM ennek módját is.
    Olvassatok vissza, értsétek meg, és alkalmazzátok.

    dajtás több dolgot is leírt, de ebből ki mit hasznosít, az egyéntől függ, emiatt érzékeny adatokat tartalmazhat, mindent nem is mondhatok el.

    Egyet kóstolónak:
    dajtással (is) vitakoztam a megújulóról, konkrétan a napelemekről.
    A véleményem az, hogy a visszatáplálós rendszerek KÁROSAK, de a szigetüzemről már nem állítom ezt. Az jó lehet adott helyzetben.
    Sokan vásárolnak aggregátort, szünetmentes tápegységet áramszünet esetére.
    A szigetüzemű rendszert jobb megoldásnak tartom ennél.
    dajtás leírta, hogy Ő is épített magának szigetüzeműt, leírta a paramétereit is, amit jónak tartok, sőt ebből az adatokból alkalmaztam is.
    Mindezt nem egy helyen, egy hsz-ben írta, hanem elszórtan.

    Igen, így gondolom, olcsóbb és megbízhatóbb lehet egy jól megépített szigetüzemű rendszer az aggregátoros megoldásnál.

  55. Re:62 n/a
    Igen, erről valóban írtam, mai napig duruzsol a rendszer nálam is, mert az agregátot csak téli, teljesen borult időben van értelme használni a PV+akkuval szemben tartalék áramforrásként. Arról nem is beszélve, hogy az 1-2 hengeres benzines agregátok 1-2e üzemóra után szét fognak hullani, egyszerűen nem erre vannak méretezve.

  56. Dajtás, esetlen nem lenne kedved erről a szigetüzemű rendszerről írni egy kis összeszedett szösszenetet, amiben benne van a lényeg? Sokunkat érdekelne szerintem. Mire kell figyelni, hogy kell méretezni, milyen elemekből áll… Valami kis lego-használati utasítás-félét?

    Én is teljesítményelektronikával foglalkozom, de nem rendszereket rakok össze, hanem az élettartamukat számolom. Kicsit szakbarbár vagyok a saját témámban, és kedvem lenne kitekinteni a mindennapi használhatóság fele.

  57. A lent felhozott témában én az elektromosságot teljesen mellőzném egy elhúzódó válsághelyzet megoldásaként. Amíg van áram, teljesen felesleges, soha vissza nem térülő beruházás. Kell még hazánkban egy évtized, hogy ne így legyen…

    Azért gondolom így, mert egy használható és megfizethető, kellő szavatosságot is magába foglaló visszatáplálós rendzsert min. 2M-ért lehet telepíttetni ma, s a többszázezres inverter kihullását követően garantáltan kell rá költeni még. Ha sikerül is egy tizenezres villanyszámlát visszatölteni vele, jó 10 év a megtérülése. Az azért elég hosszú idő, sokminden történhet addig… Rentábilisan sztem. 5-6 éven belül hoznia kellene az árát. Ha így lesz (pl. kap állami támogatást, és nem különadót), terjedni fog, mint a bolondgomba. Addig csak a jómódúak és a beetetett hitelfelvevők mézesmadzaga marad.

    A szigetüzeműnél én két problémát látok:
    – Csak kisfogyasztók esetében tudod megfelelő ár-érték arányban felhasználni, kvázi amíg megy az áram a vezetékeken, nincs szükség rá, ill. jól jön szünetmentes ellátásra, de ahhoz azért nagyon drága.
    – Ha komolyabb ellátási zavarok jönnének, amennyiben egy nagyobb – komolyabb rendszered van, céltáblaként virítana az ingatlanodon… Tovább itt nem kell magyaráznom.

    Kisebb rendszerekben megéri gondolkodni, pl. házilag is összeállítható 2 db naptábla, szolár vezeték, töltésvezérlő, közepes teljesítményű inverter és akkupakk, kifejezetten kisfogyasztók töltésére, világításra. Azért megjegyzem, ez sem olcsó, s az inverter élettartama mindenhol gyenge pont lesz… Viszont könnyen összeállítható, mobilizálható, elrejthető szükség esetén. Aki nem ért a fizikához, ne is próbálkozzon vele, mert azonnal zátonyra fog futni!

    Én az autóba vásároltam egy invertert igen kedvező áron, ami az autó generátoráról, ill. 12V-os akkuról 850W-ot, tehát a gépkocsi generátorának megfelelő teljesítményű fogyasztót kiszolgál. Az aggregátor tényleg nagyon kiszámíthatatlan, s az is alapból felhívja magára működésével a figyelmet. Hűtő, mosógép, fűtésről így ne is álmodjatok, ahhoz többszázezer forintos inverterek kellenének, s persze egy energiaforrás is, ami kiszolgálja (meg akku, akku, akku, úgy üzemeltetve, hogy ne menjen tönkre). A bicóra kötött generátorral max. telefont tudsz tölteni, vagy világítani ledekkel. Utóbbinál már vannak egész komoly reflektorok is.
    Én így látom ezt…

  58. Re:64
    Lehet erről szó, de ez nem rajtam múlik.

    Re:65
    2 millióért már kb 6-7kWp napelemes rendszer is összerakható,ami 7-8000kWh termel egy évben. Ha van némi villanyszerelői tapasztalata az embernek hozzá, akkor maga is kivitelezheti, és az engedélyes tervet megcsinálja pár 10eFt-ért egy engedélyes villamos tervező. Ez már bőven kiszolgálja az embert, és még fűtésre is marad fogyasztási keret. Bőven benne van az értelmes megtérülési időben, de itt nem is a visszatáplálás a cél, hanem a tartalék áramforrást megléte.
    Pl a kazánok, akármilyen tüzelőanyagúak, kell az áram, mert a szivattyúk leállnak(nullához közelít a gravitációs kazánok léte), fagyasztó,hűtő szintén kritikus, nem is beszélve a világításról. Erre nem kell nagy rendszer, max 4db 280W-os tábla, 24V ~200Ah, és nem ül az ember sötétben és hidegben. Ennyit megér egy rendszer, főleg hogy a végponti fogyasztók üzemszerűen több órás/napos áramkimaradással küzdenek, mert egy ledőlt fa is több 100 fogyasztót ki tud ütni.
    Én azóta tartok nagyobb UPS-t napelemmel, mikor egy több millió EUR-os beruházás műszaki anyagait kellett csinálnom határidőre, lehetetlenül kevés időkerettel.
    Határidő előtt pár órával egy komplett kerületben ment el az áram, de a net megvolt, és ha nem ültem volna 24V 230Ah akkukapacitáson, akkor rajtam verték volna el a port. Hidd el nekem, ahol picit is figyel valaki az IT biztonságra, vagy van kritikus infrastruktúrája, az nem spórol ezen, mert egyszer üt be a sz.r, de akkor nagyon meg fogja bánni.
    Vannak amúgy nagyon jó, és megfizethető árú all in one inverterek, amikben benne van a töltésvezérlő is, nem kell külön legózni, elég megbízhatóak, nem egy több éve be van szerelve meghibásodás nélkül.

    Megjegyzem, kicsit nézz majd körül. Családi házas övezetben gomba mód rakják fel a napelemeket. Egyik nagyker 3 hónapra előre tud csak szállítani, mert a kínai panel gyártás és a Covid vírus lenullázta a készleteiket, miközben MWp kapacitás volt letárolva, csak azóta elvittek mindent.

  59. 66: Malleusorbi:
    Aha, hitelbírálati díj, számlavezetés, földhivatali tulajdoni lap, áramszolgáltatónak letenni a lóvét, hogy alkalmas legyen a hálózatod a fogadásra, kellhet kapacitásbővítés, ha komolyabb rendszerben utazol, saját emberüket hívni – fizetni – megkenni, mert csak ő mérheti fel, stb.
    Most csináltam végig, nem hasrapacsi írok!

    A bank biztosan jól jár, mert lényegében ő fogja használni az állami támogatásodat, mint a Fundamentánál (beugró, kamatveszteség, számla csak…-tól), jól jártál, de a szarakodást és a járulékos költségeket is számolva ugyanott vagy.
    De papíron jól hangzik, mint a reklám a „kulcsrakész rendszereknél”! 🙂

    Ja, és ha hitelre veszed kicsit drágább is valamiért. Az Eon büféjében sosem fogsz jóllakni…

  60. 67:Dajtás:
    Pörögjön a gazdaság, az Úristenit! 🙂

    5 kWp-t szerettem volna… Esetemben több, mint 2M lett volna a kivitelezése. Nem éri meg ennyiért, kb. 11E Ft havi villanyszámlát váltana ki.

    A cserépkályha nálunk nem kér áramot, a jancsikályha szintúgy elvan „ármkomfort” nélkül is… Most dobattam ki a vízteret belőle, pont ezért, s azóta tényleg ér valamit az alternatív fűtésünk. Ki mondta azt a dalban, hogy: „Erdő mellett nem jó lakni…” 🙂
    Jelenleg egyébként nem használjuk, környezetvédelmi megfontolásból a gázkazán megy április végéig.

    Apropo:
    Ha tudsz valakit, aki minimum 15 év garanciával felszerel egy 5kWp rendszert 1,5M-ért (minden költséget beleértve és nem csak papíron), azonnal szólj! Köszi!

  61. Harmadik telem van úgy, hogy 4-6 hétig köd van, 50-150 méter a látótávolság. Töltés az lényegében nulla. Aggregáttal kell ilyenkor feltölteni az akkukat.
    Nincs az a kapacitás, ami kibír 6 hét ködöt és elüzemel egy háztartást. Még akkor sem, ha a fűtés és meleg víz nem akkuról megy. Lehet számolgatni, méretezni, de úgyis a gyakorlatban derül ki, mekkora rendszer kell ahhoz, hogy minden biztonsággal, önkorlátozás nélkül működjön.
    Saját szememmel láttam azt a családi házat, ahol csurig volt a tető napelemmel, a garázsban írtó sok akku, ráadásul a fűtés fatüzelésű kályháról ment és a rendszer mégis lekapcsolták. Pontosabban sok millióért ki kellett a villanyt vezetni, mert a szigetüzem kudarc volt. A kályhát árulták, ezt megnézve, beszélgetve a tulajjal láttam rá a napelem-szigetüzem rendszerre. Vész esetére tartaléknak elmegy, de a családom működését nem merném rábízni egy akármekkora szigetüzemű rendszerre sem.

  62. Re:70
    Tisztán PV alapú sziget üzemnek nincs is értelme a mi éghajlati övünkben.
    Kettő közt van valahol az egyensúly, téli üzemre egy diesel stabil motor, és tavasztól őszig napelem, ha már minden áron sziget üzem kell, mert nincs más.
    Télen tizede sincs a besugárzott energia a nyári időszakhoz képest, ergo aki erre méretezte, az jól el is szúrta, plusz nem 1-2 milliót fölöslegesen is költött rá.
    Plusz ha karácsonyfa égőként minden használ a felhasználó a házban, ne is csodálkozzon, hogy drabális akkubank-napelem kerül fel.
    Itt szoktak elcsúszni a vevők, hogy minden kell nekik, eladó ígér fűt-fát, és csodálkozás van, hogy nem megy a rendszer később.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük