(3200) Az öt felé szakadt társadalom

Tibor bá’ fordítása online

 

Elvileg, amikor nagy a baj, az emberek összefognak. Ez a szabály a mai esetre nem vonatkozik, feltételezésem szerint a különböző érdekek miatt. Ugye, ha jön a tatár vagy a török, mindenki életben akar maradni, aminek egyetlen módja a török vagy tatár leverése. Most azonban az életben maradás többféle képen képzelhető el. És a hangsúly az elképzelésen van. Az igazság, a tények ennél elérhetetlenebb. Na de nézzük a stratégiákat!

Maradj otthon hívők

Ezek az emberek semmi körülmények között, elvből nem hagyják el otthonaikat. Teljesen véletlenül ezeknek hatalmas kertes házaik vannak, valamint munkájukat el tudják látni otthonról. A karantén szigorú betartásának oka nem fegyelmezettség, hanem önelégültség, ami lerí arcukról, amikor vigyorogva elmondják neked skájpon keresztül, hogy hány hete nem hagyták el a házat.

A karatén ellenesek

Tök egyértelmű, amikor ezt hallod: „ez csak egy másfajta influenza” vagy „a nagypapa különben is meghalt volna”. És persze ez szerintük indokolt. Találkozhatsz velük, mérgesen követelve jogaikat a virágzó gazdasággal kapcsolatban, vagy amint éppen gyógyultan elhagyják a kórházat.

A hipokriták

A hipokriták a maradj otthon hívők és a karatén ellenesek furcsa keveréke. Felületes megfigyelő láthatja rajtuk az önelégültséget, akik betartanak minden szabályt. Otthon maradnak és lesik a beszámolókat, de ne dőlj be nekik. Ezek naponta háromszor mennek megvenni a szükséges dolgokat. Naponta kétszer tornáznak, pedig „békében” még a busz után se futnak 5 métert.

A besúgók

Azok a szomszédok, akik egész nap az ablak előtt ülnek és vágyakozva néznek a semmibe, de amikkor meglátnak téged kimenni a kapun, hogy kenyeret és tejet vegyél a családnak, hívják a rendőrséget, hogy betartassák veled a karatén előírásokat.

Az összeesküvésben hívők

Ezek úgy gondolják, hogy a COVID-19 Bill Gates szüleménye, amivel arra kényszerít, hogy megvedd a Windows 27-et. Vagy a kormány meg akar szabadulni a nyugdíjasoktól, de csak tőlük. Vagy a 5G terjeszti a vírust bele az agyakba. Mindegy mi az elmélet, fontos része, hogy nincs rá bizonyíték. Süket szöveg a nagyvilágba.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

50 gondolat erről: „(3200) Az öt felé szakadt társadalom

  1. Jót nevettem a cikken…addig, amíg rá nem jöttem, hogy a hipokriták táborát erősítjük. Mondjuk inkább heti 2-3 alkalommal hagytuk el a házat. Nem annyira vesszük komolyan a vírust, de betartunk minden szabályt, mert megtehetjük és mert lehet, hogy komolyabb, mint azt gondoljuk és így, ha tévedünk, akkor sincs nagy baj. És igen tényleg ott lehet az önelégültség az arcomon, mert tele a spájz, van munkánk, és megtehetjük, hogy mindketten otthonról dolgozzunk. De így olvasva kicsit rosszul vagyok magamtól.

  2. Tibor bá’!

    Jó kis vitaindítót írtál, fel is piszkáltál vele, véleményem szerint rosszul látod a dolgokat.

    Az első pont: „Maradj otthon hívők”
    Ez nem negatív, hanem pozitív.
    https://www.portfolio.hu/uzlet/20200522/tulsagosan-hozzaszoktunk-es-mukodik-a-koronavirus-miatt-a-home-office-orokre-velunk-marad-433012
    „Egyre népszerűbb az otthoni munkavégzés”
    „Produktivitás is nő, ahogy az emberek megszokják a környezetet”

    Most mennem kell „home office” okán. Majd még visszanézek.

  3. 2. n/a

    bármi jó amitől R<1

    A nyitás után az esetszámok fogják az eligazodást segíteni.

  4. Nem teljes a fenti kategorizálás. Van még egy réteg, aki a fentiekben vázoltak egyvelegét képviseli. Van vírus, de mesterséges. Vannak országok és kiemelt gócok, akik bőven kaptak a jóból, míg mások csak a beijesztéshez szükséges adagot kapták. Mivel egyik ország és vezetés sem ismeri a nagy tervet, így a legtöbb helyen túltolják az intézkedéseket. Az egész “home office” is csak arra jó, hogy tovább atomizálják a már eddig is szétzilálódott társadalmat, kapcsolatokat. Mindent a digitális térbe akarnak terelni, mert nagyon könnyen ellenőrizhető. A háttérben a hatalmi és pénzügyi erővonalak átrendezése zajlik, csak a maszk és a maradj otthon szlogen szépen elrejti ezt. A nyomorult 5g rendszert is pont most építgetik gőzerővel. Nincs ellenállás, a vírustól való fosás mindent felülír. Budapest már szépen sugárzik!

  5. „Mindegy mi az elmélet, fontos része, hogy nincs rá bizonyíték. Süket szöveg a nagyvilágba.”

    A hivatalos verzióra van bizonyíték? Mára kiderült, hogy nincs, végig süket szöveget nyomtak az arcunkba, amelyeknél bármelyik konteó logikusabb és hihetőbb. Még akkor is, ha esetlegesen egyik sem állja ki az idő próbáját.

  6. 4 Tibor bá’

    „Nézd meg a cím alatt kékkel szedve: “Tibor bá’ fordítása online””

    A forrást viszont nem jelölted meg, ezért a Te véleményednek tulajdonítottam az írást.

    Döntetlen megfelelő lenne?

  7. n/a + Tibor bá: Én mondjuk kapásból nem tartottam valószínűnek, hogy az ábrát Tibor bá rajzolta volna és angol feliratokkal tegye közzé, de főleg, hogy egyetértsen egy ilyen felületes és inkább csak szórakoztatásra alkalmas csoportosítással. De halál jól el tudtok kötözködni egymással, aminek most nincs nagy tétje, jelentősége, mert a téma amúgy sem egy tudományos értekezés. De úgy általában a hozzászólásokban folyó presztizsharc számomra sokat ront a blog szinvonalán.

  8. Érdekes besorolás.
    Ha személyeskedhetek egy kicsit, én mindegyikbe beletartozom és ez azért mert bizonytalan vagyok, még mindig nem világos számomra a virus eredete és főleg a megjelenési ideje.
    Tavaly nyáron, kb egy éve, a városunkban több idősebb korú ember meghalt kórházi körülmények között. Azt mondták utólag, hogy vírusos atipikus tüdőgyulladásban, teljesen egészséges emberek voltak, az egyik egy idősebb volt kolléganőm volt, akivel azelőtt pár héttel a piacon találkoztam, életerős és vidám volt, aztán hiába kezelték semmilyen gyógyszerre nem reagált, megfulladt.
    Közvetlenül ezután egy barátom tüdeje szintén megbetegedett, Ö a járványkórházba került miután 7 napig nem ment le a láza 38 fok alá. 3 hétig volt beteg, 10 kilót fogyott. Az volt a szerencséje, hogy egy rendszeresen sportoló, jó kondiban levő valaki volt. Nem tudták megmondani, hogy mi volt a baja.
    Gyanakszom arra, hogy ez is a CoVID egy elődje lehetett csak nem volt ennyire virulens.

  9. A cikk írója szerint van ez az 5 csoport. Viszonylag jó típusleírással, bár az önelégültség láthatóan irritálja.
    Hm!

    Én abba a csoportba tartozom(nem felsorolt), amelyik elhiszi, hogy van összeesküvés. Erre elég sok közvetett bizonyítékot lát.
    A gócpontok több mint érdekes kialakulását, újrafellángolások helyszíne, médiahiszti, kormányzati kommunikáció világszerte.
    De legfőképpen azt, hogy az evoluciósan megrekedt viselkedési gyakorlat nemcsak a hétköznapi életben, hanem magasabb szinteken( politika stb.) is tetten érhető.
    Magyarán egy ember(vagy egy csoport) felhasznál egy másikat saját céljai érdekében.
    Mily meglepő!?Hihetetlen lenne!?
    Maximum annak, aki a saját vélt viselkedési mechanizmusát tekinti alapnak.

    Ha viszont igaz, akkor máris eljutunk egy olyan társadalomhoz amelyik nem megoldja, hanem termeli a problémákat.

    A vírust ettől eltekintve komolyan veszem, mert nem függenek össze. Nem fekete vagy fehér.
    A maszkos védekezés Bp.-n szükséges, de Piripócsfalván több mint röhejes, főleg ahogy használják. Elég nehéz úgy biciklizni?, ezért kicsit lehúzzák az ormányról. Jaj! Eszebe jut nem jó ez így. Visszahúzza, közbe össze-vissza tapogatja az arcát, meg a kenyeret , amit reggelire vett.
    Én felveszem a maszkot, mert így egyszerűbb az életemben az a kevés szociális kapcsolat. Na de vírus miatt, ugyanmár.

    Szóval a csoportok a valóságban keverednek.
    Én egy hülye csoport tagja vagyok, aki nem akar már félni és qrvára elege van már ebből a bohózatból vírussal meg anélkül.
    Szeretnek már a 3dimenziós világban a szépre koncentrálni, de nem lehet, mert végtelen ostobaságunkban poklot teremtünk(én is), és már annyira unalmas.
    Eret csak azért nem vágok magamon, mert az a lehető legnagyobb baromság, és nem kívánok újból ismetelni és megint ‘nagycsoportos’ lenni.
    Jó volna már ‘suliba’ járni, ahol nem a pisi-kaki a téma.

  10. 8 Csont

    Mindenki másképp látja. Ez így rendben is van.
    Tedd azt amit helyesnek tartasz.

    Én kertes házban lakom. 10+ évvel ezelőtt városban éltem, azóta készülök a távolságtartásra.
    A döntésemet – többek között – innen származó infókra alapoztam, az itt leírtakat értelmeztem.
    Ez most bejött, bár nem pontosan ilyen okokra számítottam.

    Ismétlem:Tedd azt amit helyesnek tartasz.

  11. A kettes pont teljesen illik rám. És valóban nagyon morcos leszek ha elveszik a szabadsághoz való jogomat.

    N/a rád meg az egyes áll 😀 azonnal magadra is vetted, semmi humorérzéked nincsen 😀

    Kamionos

    legalább van önkritikád. Ez hatalmas pozitív érdem szerintem.

  12. Azoknak, akik a nyári időjárástól várják a vírus (ragály) visszaszorulását azoknak ajánlom a worldometer oldal grafikonjait nézegetni Afrikára szűrve. De ajánlom Mexikót és Brazíliát is.

  13. 12 Curix

    Ez egy laza, hétvégéhez illő poszt.
    Ennek megfelelően olvasom, de minden írásban, még a viccekben is van tanulság.

    Te továbbra sem érted a világ működését.
    A falusi-városi élet a fejlődés eredménye. Mostanában a világ visszafejlődik, szétzilálódik, nő a távolságtartás.

    Ez a város is szétrobban: https://alfahir.hu/2020/05/21/del_afrika_koronavirus_coronavirus_afrika_jarvany

    Na megyek levegőzni a kertbe, az egyes pont szerint.

  14. 12. Curix

    „… És valóban nagyon morcos leszek ha elveszik a szabadsághoz való jogomat….”

    én sok mindenben unortodox vagyok, többek közt a szabadság definíciója kapcsán is. A legelfogadottabb verzió szerint a szabad ember azt tesz amit akar. Szerintem az igazi szabadság az, amikor szabad akaratomból nem teszek meg bizonyos dolgokat.

    Nem célzok semmire, csak kihasználtam az alkalmat hogy elmondjam a véleményemet..

  15. 9 Akela 70
    Melyik vàrosban törtènt ez? Ha publikus.
    Nagyon fontos informàció, az egèszsègügynek semmi sem tűnt fel utólag?

  16. 17.Sárkányka
    Nekem is atípusos tüdőgyulladásom volt tavaly nyáron. Pár nap múlva a kolleganőm is beteg lett. A tüneteim teljesen megegyeztek a koronavírus tüneteivel. 3 hétig nagyon rosszul voltam és még 3 hét kellett a teljes felépülésig. Ennek ellenére Mindketten egy “lórúgás” antibiotikumot kaptunk és semmiféle tesztet nem végeztek el rajtunk. Azóta sem tudjuk mi volt ez.

  17. 19 verebes b zola

    Semmi gond.
    Figyelmetlen voltam, félreértettem, máskor jobban figyelek.
    Menjünk tovább.

  18. „Szerintem az igazi szabadság az, amikor szabad akaratomból nem teszek meg bizonyos dolgokat.”

    Sleeper

    egyetértek ebben.
    Azonban ezt a lehetőséget itt Magyarországon senki nem kapta meg és a nyugati világban sem. Egyedül a svédek. Lehet rájuk mindent mondani és nyilván van is alapja, de egyedül az ö kormányuk kezelte felnöttként a lakosságot.

    Ez ami ma Magyarországon és nyugaton folyik rendeletek címszó alatt vírus kapcsán, a hülyeség minden mélységét kimeríti.

  19. 17. Sárkányka
    Én ősszel estem át rajta. Talán a második szomszédtól kaptam el (vagy fordítva). Ő orvoshoz ment, én nem. Kapott rengeteg erős antibiotikumot, megkínlódott vele.
    Sokáig magas volt a lázam, ami bement, kijött, nehezen gyógyultam ki, influenzára gyanakodtam, de annál sokkal erősebb volt. Nem vagyok panaszkodós, jó az immunrendszerem is, de ennyire még nem viselt meg betegség.

  20. A szabad ember azt tesz amit akar.Nos ez a mondat nekem nem szimpatikus.Én úgy fogalmaznék: a szabad ember mindent megtehet, ami nem árt a mellette élőnek.
    Természetesen a szabad ember ha egy lakatlan szigeten él ,akkor mindent megtehet,pontosabban még akkor sem mindent,mert ha árt a környezetének akkor előbb vagy utóbb rádöbben,hogy a rosszul értelmezett szabadság szabadságvesztéssel jár!
    A szabad ember örül, hogy lakása 10. emeletén a teraszon korlát van,vagy örül a piros lámpának,mert a korlát ,a tilos vigyáz rá! A belső békességed forrása pontosan az,hogyan értelmezed azt a nagybetűs szabadságot?

  21. Egy lakásban ünneplés okán összegyűlt egy sereg gyerek.
    A felnőttek folyton rájuk szóltak. Ezt nem szabad, azt ne tegyétek, ezt most hagyjátok abba. Nagyon zokon vették, mini lázadás tört ki.
    Mondom nekik, majd, ha hozzánk jöttök bármit csinálhattok. Rohangálhattok, hangosak lehettek nem szólok érte. A srácok lelkesedtek.
    Folytattam. Falhoz dobálhatjátok a tortát, összetörhetitek a vázákat, kiülhettek az emeleti ablakba nem szólok érte. Kaptok gyufát, bármit meggyújthattok.
    Olyan tiltakozásba fogtak és elmagyarázták, olyat nem szabad, meg veszélyes, stb.
    Már gyerekeknél egész jól működik a szabadságuk önkorlátozása.

  22. 14. n/a
    Ez pedig egy lazának nem nevezhető, kimerítő, hétvégi, sőt, hétközbeni perusalra (bocs) is alkalmas bejegyzés. Hogy megtalálod-e magadat benne, abban nem vagyok biztos, mert mint említettem, ez nem laza egy dolog, amit a hölgy leír, hanem a kemény valóság: egy időközben vallásossá vált hisztéria, vagy hisztérikus új vallásosság, és az áthallások a korábbi járványokhoz, ill. az általuk kiváltott reakciókhoz tényleg fülsiketítőek, és bárkinek benne megtalálni a maga szerepét nem egyszerű, föleg ha az „inkvizíció” oldalán áll.

    A gem, a real gem, enjoy (bocs):

    http://helenofdestroy.com/index.php/165-duck-and-cover-and-burn-the-heretics-the-modern-day-cult-of-corona

  23. Van egy hatodik csoport is. Azok, akik betartják a szabályokat, mert mondjuk gyereket nevelnek és nem akarják, hogy az államvédelmi hatóság rájuk rúgja az ajtót „rémhírterjesztés” meg „vírustagadás” miatt. Ezek az emberek mondjuk addig dolgoznak/dolgoztak, ameddig csak lehetet(ett), mert nem ingyenélő semmirekellők a „kurzarbeit”-tal meg a mindenféle jöttment támogatásokkal. Eközben pontosan tudják, hogy a statisztikákat (a kedvencke Churchill után szabadon) pontosan úgy látni, ahogy eléd tálalják – vagyis bárki megvezethet téged, tehát nem feltétlenül kell ezekben hinni. Vannak tények jobbról is, meg balról is.
    Ezek az emberek teljesen normálisan gondolkoznak. Elolvassák az 5G-s híreket, közben látják a hamisított kórházi felvételeket, az imént már említett hamis statisztikai adatokat, és közben nem restek megtekinteni a tavaly ezekben a hónapokban elhunytak számát is – amely valamiért megegyezik az idei halálozásokkal (még akkor is, ha most már mindenki a vírustól hal meg, még az öngyilkosok is).
    Ezek az emberek józanul gondolkodnak – ellentétben a két véglettel. Nem hisznek, nem akarnak vitázni, de betartják a diktatórikus szabályokat, miközben pontosan tudják, hogy a maszk több órás viselete mennyire káros, vagy hogy a „Abstand halten” mennyire nevetséges. De kénytelenek részt venni az őrültek színjátékában, miközben azt nézik elhülve, hogy egyesek még a saját lakásaikban is maszkban élnek (egyedül), hogy a saját kocsijaikban is maszkban vezetnek, és már ahhoz is gumikesztyűt húznak, hogy saját maguk körül leszedjék a reggelizőasztalt…

    Gyereket nevelnek. Vagy szülőket, öregeket támogatnak. Vagy egyszerűen csak fáradtak ahhoz, hogy részt vegyenek bármelyik oldal hülye vitájában. Nem tehetik meg, hogy az ÁVH elvigye őket. Nem mernek bejegyzéseket írni, nem mernek olyan videókat megosztani, ahol feketén-fehéren elmondják az orvosok (sokszor Nobel-díjasok), hogy valami más van itt a háttérben, mert a „maradj otthon” nem megoldás erre a problémára, és nem mernek ide sem írni, mert tudják, hogy ha egy kicsit is billegnének hol jobbra, hol pedig balra, akkor a szekta több tagja is rájuk vetné magát.

    Szóval léteznek. Egy külön kis csoport.
    Gondolkodók. Nem követők, nem birkák. Nem is ellenálllóak, hőbörgők. Csak józanul gondolkodók.

  24. 26. Tom Bobb

    Nézd meg az eredményét annak amikor a hozzád hasonló szeptikusok véleménye alapján folytatták a védekezést. Oroszország, Brazília.

    Nincs túl óvatos ember „csak” egészséges…

  25. 25 Koyaanisqatsi

    Ebbe a posztban kevés olyat olvastam, ami segíthet az életminőségem javításában.
    Szinte csak a humoros oldalát tudtam élvezni,mert igen, értem azt is.

    Mi az igazság?
    Te az ötödik csoporthoz tartozol.

  26. Koczka (laposítsuk a görbét) Zoltán,

    nem unod még? Miért nem Svédországgal példálozol inkább?
    Tom Bobb kommentje 100 százalékban a helyén van. Tom Bobb az az ember
    akit Horváth Csongor is hiányol. Tom Bobb kritikusan tud még gondolkodni.
    De már csak gondolkodni! Cselekedni már nem mer, mert nem szereti az összetüzéseket senkivel. Igaza is van. Így már csak a gondolkozás marad. Míg végül az ilyen Koczka Zoltánok megtörik ezt a képességét is…..
    Tom Boob ne hagyd magad lehúzni a „laposítsukagörbét” emberéktől!
    Maradj meg ilyennek!

  27. 26 Tom Bobb

    Ez egyszerűen csak hiszti, csúsztatásokkal.

    „Ezek az emberek teljesen normálisan gondolkoznak. Elolvassák az 5G-s híreket, közben látják a hamisított kórházi felvételeket,…”
    Összemosod a fizikát a biológiával. Ez megtévesztő, zavaró.
    Ha sósavgőzt, vagy klórgázt lélegzel be, az is gyulladást okoz, pedig nem vírus.
    Az 5G sugárzás. Nem vitatom az esetleges károsító hatását, de nem fertőző.
    A maszk használatának elrendelésével egyidőben annak oktatását is meg kellett volna kezdeni, ill. még korábban. Ez is hiba, de inkább kérdezni kellene akár utólag, mit tegyünk, hogyan használjuk…
    Egyébként itt erről is sokat írtunk.

    Sem a bagatelizálás, sem a túlhangsúlyozás nem jó.
    Példa lehet erre Oroszország:
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200524/brutalisan-szallt-szembe-oroszorszag-a-koronavirussal-aztan-elbiztak-magukat-es-katasztrofa-lett-a-vege-433392

  28. 29 – Curix:
    Ha nekünk nincs igazunk, attól ti még életben maradtok. Ha nektek nincs igazatok, akkor mi (is) meghalunk. Ez olyan egyszerű, mint a 2×2=4. Ti mért ragaszkodtok az 5-hőz?

  29. Re:10 Balázs
    Az a piszok nagy szerencsék, hogy fakultatív módon lehet egyetemi tananyagot is látogatni, de csak akkor, ha kb érted a középsulis anyagot is.
    Piszok nehéz mit ne mondjak, és magam is lusta disznó vagyok ezen a téren, de ezért ne keseregjél, te vagy a fényesség a déli végeken. 🙂

  30. 33 dajtás

    Valamiért nem jön be nekem a link. Nem keresem az okát.

    A sugárzás károsít. Ezt már kibeszéltük.
    UV, mikrohullám, infra, de még alacsonyabb frekvenciák is.
    Ennek ellenére nem pánikolnak Pakson, ott 2 MW-attal sugároz az adó, de ott van a konyhákban a mikrohullámú sütő, azt is elfogadják(juk).
    Amit most fontosnak tartottam, NEM FERTŐZ.
    Aki károsodik a sugárzástól, annak a betegség továbbadásának okán nem szükséges maszkot hordania, nem kell távolságtartás.

    Sokan össze vannak zavarodva.

    Jól értem? Gyógyítás rádiófrekvenciával, kb úgy mint a reumás fájdalmakat enyhíteni mikrohullámú melegítéssel?
    Már említetted.

    Másról beszélek.

  31. Tibor bá

    teljesen mindegy kinek van igaza mind meghalunk.

    (ne haragudj de erre nem tudok jobb választ adni)

  32. 35 – Curix:
    Ezt először én mondtam, még februárban, amikor kiderült a hosszú lappangási idő, az újra fertőződés, és a szapora mutáció.

  33. Tibor bá

    félreértesz. Én nem a vírusra gondolok…..

  34. 29. Curix
    „Miért nem Svédországgal példálozol inkább?”

    Mert szerinted mire példa Svédország?

  35. Re:34 n/a
    Nagyon fontos kijelenteni, hogy nem fertőz, mert ez egy abszurditás.
    Ellenben egy EM sugárzással legyengített szervezetet sokkal könnyebben támad meg egy vírus. Megjegyzem, hogy nagyobb adó tornyok kezelő technikusai Faraday kalickában ülnek, mert szükségszerű, különben sterilek lesznek, de ugyan ez igaz a katonai radarállomás kezelőkre is, mert ott halmozottan jöttek elő az életerős fiatal katonáknál betegségek EM védelem nélkül.

    Jól érted, minden fertőzésnek van egy fizikai morfológiája, ami hajlamossá teszi egy adott frekvencián való rezgésre. Ha feltekerjük a „hangerőt”, akkor az rezonancián pengetett üvegpohár széttörik…

  36. Így függhet össze az 5g és a vírus:
    “ A demencia és az Alzheimer betegség erőteljes növekedése – ez állítólag összefüggésbe hozható a mobil kommunikációval. Elsőként egy svéd kutató, Salford igazolta kísérletesen, de csak patkányokon, hogy a vér-agy gát áteresztővé válik elektromágneses hullámok hatására (ezeket kapjuk a fülünkhöz helyezett mobil telefontól) és ezt a kísérletet többen megismételték utána. A hivatalos tudomány ezeket nem tekinti bizonyító erejűnek (“Ärzteblatt” on 12/13/2018).”
    Az 5g-vel és vírussal is megszórt területeken több ember lesz a vírus áldozata mint azokon a területeken, ahol nem kaptak ezekből az “áldásokból”. A statisztikák is ezt támasztják alá.

  37. 28. n/a
    A te életminőséged javításában a nyáj segíthet, minél többen vagytok, minél inkább egyet gondoltok, annál jobb. Semmi baj, tietek a jövő, még ha rövid is lesz.

    Az írásnak nem volt humoros oldala, az abszurd az, amivel kevered. Az abszurd néha humorosnak tűnhet, ha az ember felületes, vagy figyelmetlen. Amiről szól az a manifeszt őrület, mint ahogyan megjelent korábban a történelemben és mint ahogyan megjelenik ma is, a párhuzamokkal, és a pszichológiai következtetések amiket beilleszt teljességel utána érezhetőek, helyükön vannak egy az egyben.
    Abszurd, avagy „kafkai“, mint ahogyan helyenként ő jellemzi. A valóság, ami egy bolondokháza lett, tényleg szórakoztatónak tűnhet, míg csak meg nem jelenik egy megtermett ápoló, és hozza a gyógyszereid. De nem baj, ha jön vedd be őket, utána újra jó és szórakoztató lesz minden megint.

    Hogy megpróbálsz besorolni ebbe a szerény beosztású, szerény igényességgel megalkotott rendszerbe, azt nem veszem neked zokon, ennyire telik, úgy van ez mint a humorral, nem indítunk mindjárt háborút, ha rosszul sül el.

  38. 26. Tom Bobb

    a helyi Ordnungsamt már jelentkezett kétszer is, amint látom, de semmi baj, nur Mut, so sind nun mal die Zeiten.

  39. OFF
    Mivel moderáltatik az előző hsz-om, addig még jut eszembe:
    Kedves Tiborbá!
    Ugye tudod, hogy a Kormány megmentette a nyugdíjasokat! Meg még 13. havi nyugdíj is kinéz… Ezek után csak rájuk szavaznál már 2022-ben… 🙂 Még jó, hogy az összes halottat a Karácsony miatt megbetegedő idősotthon lakói közül vitték el, s ők már nem háborodhatnak fel ezen (a propagandahíren).
    Vajon beáll -e OV. Trumph mintájára a konteósok mögé?

  40. 26. Tom Bobb

    Amikor támadnak, akkor tudnod kell, hogy valamit jól csinálsz!
    Fogadd őszinte elismerésem!

  41. 24:
    Ez kurva jó 🙂
    Hozzánk kéne jönnöd. Lobogna a hajad!
    Viccet félre téve,
    minden az előzetes nevelésen múlik. Ha már valaki kialakította a jó szokásrendet, könnyű a dolga a szabados gazdának! Ellenben szabadsággal nem lehet gyermeket nevelni. A liberális oktatás kudarc, ezt már régóta tudjuk, csak sokan nem hajlandóak tudomásul venni. Ettől függetlenül az életkori sajátosságoknak megfelelő viselkedésmód kényszerű korlátozása szintén kerülendő, egyértelmű, hogy az sem visz jó útra.
    Ám most a „víruspara” sok szabályt felülírt, mondhatni a szükség törvényt bontott.

    26:
    Most akkor -olvasatomban-, a karantén ellenesek és az összeesküvés elmélet hívők együttes álláspontjára helyezkedő konformistái lennének a ma „józanul gondolkodói”? Jajajaj.

    29:
    El kell keserítselek! Ezt a fajta gondolkodást én nem hiányolom! A kritikus gondolkodást igen, de legyünk már képesek arra, hogy a jogos kritika elfogadását nem tévesztjük össze csacsiságok befogadásával!

    Nincs új a nap alatt! Az átlagember ugyanilyen hülye volt egy évszázada is, csak a lehetőségeik és az arányuk nem volt még -az akkoriak szerencséjére- ilyen magas.
    Ha már felhoztál, én ezt gondolom erről az 5G témáról…
    https://www.urbanlegends.hu/2020/05/amikor-az-influenza-felbukkanasat-az-uj-vilagitasra-kentek/

    Ettől függetlenül az EMS és az „elektroszmog” egyértelműen káros hatású! De nem ebben a formában… Ne dugd a fejed a működő mikrosütőbe, és ezt a veszélyt elkerülheted akkor is, ha a koronavírus ellen a már köztudott és mára már bizonyítottan hatásos módon védekezel (fertőtlenítés és szeparáció).

    Sztem. max. a szeparáció szükséges és elégséges mértékéről van értelme vitázni, de az meg erősen környezetfüggő, tehát úgysem tudnánk egzakt módon, egységes álláspontra jutni benne. Talán ez történhetett az operatív törzsünk esetében is, emiatt már Pintér Sándor Úr (az erre legtökéletesebb tudással rendelkező és legalkalmasabb magyar ember :- ) adja ki az utasításokat.

  42. 46. Csongor a beidézett cikk óriási. Jól mutatja, hogy az emberek mindig hasonló eseményekre hasonlóan reagálnak.

    Fertőtlenítés: Ma bevittem a gyerkőcöket óvodába és ott ömlött ki a fertőtlenítő szag. Minket be sem engedtek, aminek megint csak semmi értelme.
    A gyerekek bemennek otthonról, ahol nem hord senki maszkot. Ott pedig szintén nem, miközben nyilván centikre játszanak egymástól. Szóval mi értelme a fertőtlenítésnek??
    Szóval teljesen igazad van. A szeparáció az egyetlen megoldás. Sőt. Annak hiányában minden intézkedés feleslegesnek, értelmetlennek tűnik. A szeparáció mértékéről szerintem sincs értelme vitázni. Vagy minden megy tovább, mint a vírus előtt, vagy mehet a „maradj otthon” felállás. Minden köztes állapot egyenlő a teljes szabadsággal, a különbség csak az, hogy a vírus időben lassabban, vagy gyorsabban fut fel ismét a szeparáció mértékétől függően.

  43. 46. Horváth Csongor
    „Most akkor -olvasatomban-, a karantén ellenesek és az összeesküvés elmélet hívők együttes álláspontjára helyezkedő konformistái lennének a ma “józanul gondolkodói”? Jajajaj.”

    „összeesküvés elmélet hívők”?
    Mint például azok akik nem hisznek a hivatalos állításnak az ikertornyok igazi eseményeivel kapcsolatban?

    „a karantén ellenesek”?
    Mint például azok akik nem hisznek a hivatalos állításoknak a koronavírus áldozatainak az igazi számokkal kapcsolatban?

    Jajajaj Horváth Csongor

  44. 48:
    Bocs, de nekem olyan lehangoló, hogy páran bent ragadtatok egy jó hónappal ezelőtti állapotban…

    Az első példádat majdnem elfogadtam, de gondoljuk át alaposabban, hogy lényegében ha közvetve is, de a terrorizmus elleni harcon alapuló amerikai propagandát már senki nem tekinti összeesküvésnek, mert egyértelműen bebizonyosodott, hogy átverés volt, akár az iraki „bizonyítékok” és tömegpusztító fegyverek léte. Ha akkor én az ellenkezőjét állítottam volna, ez az állításod jó cáfolat lenne felém! De ez a tényállás nem fekszik rám nézve.

    Viszont a koronavírus veszélye nem keverhető össze a terrorizmus veszélyével. Én azt sem merném még nyíltan felvállalni, hogy túlreagáltuk! Ha nem nézem a vírus eredetét, ez akkor is egy mindenkit érintő veszély, ami jelentősen különbözik egy terrortámadás fenyegetésétől, mert ott csak egy relatíve szűk csoportot áldoztak be, és azoknak az embereknek esélyük sem volt arra, hogy megmeneküljenek.

    Jajajaj. Ha a vírust ránk szabadítók léteznek is, és annak később kiderül, hogy tényleg csak gazdaságroppantó céljai voltak, ez most akkor sem üres fenyegetés! Érted? Mondjam úgy, hogy már nem vaktölténnyel lövöldöz ránk a „láthatatlan ellenség”, hanem igazi, életet kioltó golyókkal. Ezt kéne végre komolyan venni! Persze, ha valakit Mária, esetleg OV, vagy a jószerencséje megvéd, lelke rajta :-).

    47:
    A rendszeres és célszerű kézmosás tényleg segít. Persze egy kisgyereknek magyarázza meg ezt bárki… Ezért a leírtakban igazat adok neked.

  45. 49. Horváth Csongor

    „a terrorizmus elleni harcon alapuló amerikai propagandát MÁR SENKI nem tekinti összeesküvésnek, mert egyértelműen bebizonyosodott, hogy átverés volt,..”

    „Az Egyesült Államokat 2001-ben ért terrorcselekmények legendák és összeesküvés-elméletek ezreit ihlették az elmúlt tíz évben.”
    https://hvg.hu/tudomany/20110907_wtc_osszeeskuves_elmeletek
    A cikket 2011. szeptember. 07. -én irták.

    Tíz év elmúltával még mindig összeesküvés-elméletekről írtak. A 15-ik év után kezdtek rebeskedni arról amit most írtál. Addig aki nem értett egyet az mind összeesküvés elmélet hívő volt.
    Attól félek, hogy a koronavírussal sem kell rövidebb időre várnunk, hogy fény derüljön a felfújt valóságról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük