(3134) A világ néhány országában elkezdődik az egészségügyi ellátás összeomlása, élelmiszerhiány és velejáró anarchia beindulása. – szerkesztett fordítás

Tibor bá’ online

 

Hal Turner-ről már hallottatok, nem a megbízható információjáról híres, de el lehet rajta igazodni. Nos, a tegnapi napon ezzel lepte meg a világot, de ez elsősorban az amerikaiaknak szól, bár számunkra is ad információt.

A társadalom a héten az utolsókat rúgja, a kormánynak pedig fel kell kötni a gatyáját, hogy a pánikot elhalassza. Ez az erőfeszítés sikeres lehet, de ez nem érdekes, mert a SHTF-et nem tudja elkerülni, csak késleltetni (megjegyzés: aki nem tudja, a SHTF=szar csapódik a ventilátorba). Több országba a SHTF egy héten belül beindul.

Egy héten belül két dolgot várhatunk:

  • A fertőzés széles körű elterjedését, ami a kórházak összeomlásával és általános pánikkal jár.
  • A fertőzés széles körű elterjedésének elkerülése végett kihirdetett statárium.

A követezők jósolhatók meg:

  • Európában és az Amerikai Egyesült Államokban a megfertőzött emberek valódi számossága tízmilliókra tehető. Vagyis elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol a vírus terjedését már semmi se akadályozhatja meg. A gondozásra szorulók számát az ellátás nem tudja fogadni. A kormányok túlkésőn léptek és túl gyengén, amin a statárium kihirdetése nem javít, hanem ront. A helyzetet rontja még, hogy a járvány együtt jár egy gazdasági összeomlással.
  • Élelmiszerhiány és szükséges alapellátások hiánya lép fel, ami egyes országokban rövidesen, a hónap végén majd mindenütt bekövetkezhet.
  • Az egészségügyi ellátás rendszere ezen a héten összeomlik a legtöbb európai országban és az USA-ban. A héten Európában elkezdődik a háborúkban alkalmazott prioritási sorrend bevezetése a kórházakban (vagyis azt kezelik, aki jobb bőrben van, és aki rosszabban, azt hagyják meghalni), a jövő hét végén az USA-ban is.
  • Áramkimaradás áprilisban indul be a világ legtöbb országában.
  • Ezen a héten legalább egy országban kiüt az anarchia. Ezen a héten legalább 10 országban kihirdetik a statáriumot. Hatalmas tiltakozásokra kerül sor, ami csak a kezdet lesz.
  • A legtöbb országban a káosz csúcsára májusban/júniusban kerül sor, a második hullámra szeptemberben vagy októberben kerül sor. A társadalom majd teljesen összeomlik, elsősorban a nagy városokban. Novemberre ez széles körűvé válik.
  • Az egészségügyi dolgozók soraiban hatalmas lesz a vesztesség, ami az ellátást napról-napra egyre gyengébbé tesz. A vírus máris szedi áldozatait a hadsereg és a rendőrség kötelékeiben, ami csak fokozódni fog. Ezzel a társadalom elveszíti az utolsó védelmi vonalat az anarchiával és a bűnözéssel szemben.

A legjobb tanács egyszerűen az, hogy tartsd magad távol minden kontaktustól. Ha még szükséged van bármi beszerzésére, használj kesztyűt, arcmaszkot.

Ez nem egy közönséges influenza, ez a vírus nem játék, ez 100 évente beköszöntő csapás. Ne tévesszen meg olyan szöveg, hogy a lakosság 80 százalékára nem hat ki, a fiatalok gyakorlatilag védettek, stb. A valóság az, hogy a vírus gyilkolja az embereket, és ezzel szemben a gyógyászat alig tud védekezni. Készülj fel rá, megyünk vissza a középkorba.

Itt jegyzem meg, hogy Orbán Viktor bejelentése az adókedvezmények, a törlesztési moratórium bevezetésére kifejezetten okos dolog. Nem hittem volna, hogy ezeket meglépi.

__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

124 gondolat erről: „(3134) A világ néhány országában elkezdődik az egészségügyi ellátás összeomlása, élelmiszerhiány és velejáró anarchia beindulása. – szerkesztett fordítás

  1. http://pandemia.hu/tobb-videki-telepulesen-is-van-koronavirus-fertozott-beteg/

    Azért szomorú, hogy a környező országok képesek a fertőzöttek területi bontásban prezentálni, csak nálunk kell egy független oldalnak ugyanezt megtenni.

    „Itt jegyzem meg, hogy Orbán Viktor bejelentése az adókedvezmények, a törlesztési moratórium bevezetésére kifejezetten okos dolog. Nem hittem volna, hogy ezeket meglépi.”

    Egyrészt igen, másrészt esetleg a lerohasztott egészségügyért, a járvány kezelésért így próbál kompenzálni?

    „A társadalom a héten az utolsókat rúgja, a kormánynak pedig fel kell kötni a gatyáját, hogy a pánikot elhalassza. Ez az erőfeszítés sikeres lehet, de ez nem érdekes, mert a SHTF-et nem tudja elkerülni, csak késleltetni (megjegyzés: aki nem tudja, a SHTF=szar csapódik a ventilátorba). Több országba a SHTF egy héten belül beindul.”

    1 hét után majd visszatérünk erre.

    „Ne tévesszen meg olyan szöveg, hogy a lakosság 80 százalékára nem hat ki, a fiatalok gyakorlatilag védettek, stb. A valóság az, hogy a vírus gyilkolja az embereket, és ezzel szemben a gyógyászat alig tud védekezni. Készülj fel rá, megyünk vissza a középkorba.”

    Azért ilyen egyszerűen ne intézzük már el az eddigi COVID-19 és SARS-CoV-2 témában a kutatási eredményeket.

    Az emberek annyira pánikolnak, hogy vidáman korzóznak, társas összejöveteleken vesznek részt, minden tiltás ellenére.
    Mondjuk e miatt, a járvány jobban fog terjedni, az biztos.

  2. „Szlovákia rendkívül gyorsan hozta meg azokat az intézkedéseket a járvány terjedése ellen, amelyet sok európai országban vonakodtak, és még mindig vonakodnak megtenni. A szlovák kormány az elsők között rendelt el iskolabezárásokat, ma pedig már a teljes határzár mellett a boltok is (az élelmiszerboltokat és egyéb fontos egységeket leszámítva) zárva tartanak, és ma már sehova nem lehet szájmaszk nélkül belépni – amiből egyébként 30 milliót osztanak majd ki a lakosságnak, úgy, hogy szerte Európában hiány van belőle.”

    Államférfi?

    #www.portfolio.hu/gazdasag/20200318/a-szomszed-orszag-amely-mindenkinel-gyorsabban-es-hatarozottabban-lepett-fel-a-koronavirus-ellen-420367

    Mask:
    A kínai példát nem kell idézni, büntettek azért, ha nem volt maszkod.

    Szlovákia:
    „a tömegközlekedési eszközökre, középületekbe, boltokba nem lehet belépni maszk nélkül,”

    Nálunk:
    A magyar operatív törzs álláspontja szerint egészséges embereknek semmi szüksége szájmaszkra – ezt legutóbb a mai központi sajtótájékoztatón ismételte meg Müller Cecília országos tisztifőorvos. Csakhogy a koronavírus éppen azért alattomos, mert hosszan lappang, sokan lábon kihordják, viszont közben fertőznek. Vagyis alapból mindenkit fertőzöttnek kellene tekinteni, és ez alapján cselekedni. Szlovákiában a teljes politikai elit ezt vallja és demonstrálja.”

    „„Nem azt mondom, hogy nem véd meg semmitől, csak azt mondom, hogy egészséges személynek nem kell maszkot viselnie. A betegre tesszük a maszkot, amikor köhög, tüsszent, hogy a nyálcseppekkel együtt ne távozzon a vírus a szervezetéből” – mondta határozott hangon az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján Müller Cecília. Pontosabban ismételte, hiszen erről szól a magyar központi kommunikáció napok óta.”

    #www.valaszonline.hu/2020/03/16/szlovakia-koronavirus-maszk-operativ-torzs/

    Na most már csak azt kéne megmagyarázni, hogy pl. a transzplantált betegeknek, akiket frissen műtöttek és nagy dózisban kapják az immunelnyomó gyógyszereket a kilökődés ellen, azoknak miért kötelező maszkot viselniük?
    Nem azért mert ők fertőznek, hanem azért, hogy őket ne fertőzzék.

    Valaki(k) itt nagyon félre akarják vezetni az embereket…

  3. „Az Európai Központi Bank szerda éjszaka jelentette be: 750 milliárd eurós kötvényvásárlási programot indít a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt. Nemelőször jelentjük ki a napokban a jegybanki reakciók és azok időzítése miatt: rendkívüli időket élünk (a Fed vasárnap éjszaka jelentette be eszközvásárlási programját).”

    #www.portfolio.hu/gazdasag/20200319/koronavirus-megerkezett-az-europai-kozponti-bank-varatlan-valaszcsapasa-420479

    A jelenlegi gazdasági rendszer nem adja olyan könnyen a bőrét…

    „Magyarország 5,6 milliárd eurót kaphat a nemrég bejelentett 40 milliárdos európai mentőcsomagból, ezt a pénzt a koronavírus gazdasági és egészségügyi kárainak enyhítésére használhatja fel – írja a Bruxinfo.”

    #www.portfolio.hu/unios-forrasok/20200318/kiderult-hatalmas-osszeget-kaphat-magyarorszag-a-peldatlan-brusszeli-mentocsomagbol-420457

    „Élesen reagált az amerikai jegybank a koronavírus miatt kialakult helyzetre. 1 százalékponttal csökkentett az alapkamat-sávot vasárnapi döntésével, 0% és 0,25% közé és a járványt nevezte meg a 700 milliárd dolláros QE-program okának is (500 milliárd dollár értékben vásárol államkötvényeket és 200 milliárd dollár értékben jelzáloggal fedezett értékpapírokat). A jegybank döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság jelezte, hogy addig kész ezen az alacsony szinten tartani az irányadó ráta szintjét, ameddig meg nem bizonyosodnak arról, hogy az amerikai gazdaság képes elviselni a vírus gazdasági következményeit.”

    #www.portfolio.hu/gazdasag/20200315/kamatot-vagott-es-uj-eszkozvasarlasi-programot-hirdetett-a-fed-419589

    „Csütörtök reggel jelennek meg az érintett vállalatoknál a honvédelmi irányító csoportok – jelentette be a honvédelmi miniszter, a koronavírus-járvánnyal összefüggésben létrehozott, létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport vezetője az M1-en.
    Benkő Tibor elmondta: néhány száz olyan magyar vállalat van, amely különleges jogrendben olyan infrastruktúrát képvisel, ahol a Magyar Honvédségnek szerepe lehet. Feladatuk, hogy a létfontosságú magyar vállalatok üzemelését, biztonságát elősegítsék.”

    #www.portfolio.hu/gazdasag/20200318/csutortokon-jelennek-meg-a-vallalatoknal-a-honvedelmi-iranyito-csoportok-420475

    Reméljük megállják a helyüket.

  4. Én itt nálunk pontosan e miatt nagy kitörésre számítok.
    1.:Alig van tesztelés.
    2.: Az állam félre tájékoztat, és elhallgat dolgokat.
    3.:Nincsen maszk! Se olcsón, se drágán.
    4.:Nem lett leállítva a tömeg közlekedés, az ingázók vonatoznak, a gyárak üzemelnek, a munkások bejárnak. A bolti alkalmazottakon nincs, vagy csak elvétve van maszk, stb..
    Az isten legyen irgalmas hozzánk!
    Amúgy az Olasz egészségügy összeomlott, ott már csak az esélyeseket gyógyítják intenzíven. 60éves kor felett már egyáltalán nem, mert nekik már úgy se sok esélyük van.

  5. https://twitter.com/odonnell_r/status/1240023290988691459
    Ehhez nem kell kommentár.: A koronavírus-válság miatt a Philadelphiai rendőrség már nem fog letartóztatni minden kábítószer-bűncselekményt, személyek általi lopást, kiskereskedelmi lopást, autólopást, betörést, vandalizmust, orvosi parancsot, ellopott autókat, gazdasági bűncselekményeket, például rossz ellenőrzések átadását, csalást,
    Az összeomlás elkezdődött.

  6. És a legszebb az egészben, hogy mindez elkerülhető lenne, ha a nép képes lenne három hétig otthon ülni a seggén…

  7. Ez az a Hal Turner aki azt jósolta hogy február 16.ig Kínának „annyi”?

  8. A gazdasági káosz már elkezdődött. Környezetemben több száz embert rúgtak ki azonnali hatállyal. Autószervizek zártak be, gumicukor üzem elküldött 30 főt mert nem érkezik a cukor kamionszámra, nemzetközi logisztikai, szállítmányozó cégek is nagyot vágtak az alkalmazottak létszámán stb.
    Amit OV bejelentett az sajnos porhintés, a szarnak a tovább tolása. Mondjuk az AFA a cégeknél történő nem kötelező befizetése csak bevallása, az igen jótékonyan hatott volna a cashflora, fizetőképesség fenntartására. Ja csak akkor az állam felborul….

  9. Szép, jó reggelt kívánok minden – a globális tébolydában, digitális diliházban ébredő – honfitársamnak!
    KELL-E FÉLNÜNK A BIOTERRORIZMUSTÓL? „Egy másik módszer is felütötte fejét a 21. században. Ennek lényege, hogy jelentéktelen járványszerű megbetegedéseket az egészségügyi hivatalok világjárványnak címeznek, és globális veszélyt kiáltanak. A média segítségével pánikot keltenek a lakosságban, amit politikai-gazdasági célokra használnak.” (Kiemelés Bácsi Boginak, a Hihetetlen Magazin februári számában megjelent JÁRVÁNYVESZÉLY! című nagyszerű írásából.)

  10. Meggyőződésem, hogy a világválságnak nem a vírus az OKOZÓJA, sokkal inkább ÁLCARUHÁJA, és még sok disznósághoz szolgáltat ÜRÜGYET, mielőtt végleg kinyiffan ez a döglődő rendszer. Új jelszó kell! Nyergelj, fordulj! Hátra arc! Go Local! Komolyan venni az ÖNKORMÁNYZATISÁGOT és az emberekre bízni a sorsuk irányítását. Az erőszakos centralizáció helyett érvényesüljön a szubszidiaritás elve! Hagyják már végre élni az embereket!

  11. A nyáj egy szép őszi délután hegyomlásba kerül. Forgatókönyvek.

    1: az istenadta nép folyamatosan okoskodik és magánutas megoldásokat keres, közben óbégat hogy halááál, haláááááál. És az lesz, mert egy össze-vissza rohangáló birkanyájat nem állít meg a terelésére alkalmas számú kutya, többségük egymást tapossa halálra.

    2: az istenadta nép megfelelő százaléka csinálja azt, amit mondanak neki, ezzel esélyt adnak a nagy rendszerek fennmaradására. Viszont az általuk korábban (mindegy, hogy lelkesen vagy morogva) elfogadott irányító rendszer elégtelen. A „juhász” megette a nagy kutyákat mert a napfényes délutánban nem volt rájuk szüksége, mindent el tudott intézni három körülötte ugráló pincsivel. És nem számít, hogy valaki „ellene ugatott”, beszélni kellett volna, dialog vs discussion, nagy különbség. Újabb bukó.

    3: az istenadta nép csinálja azt, amit mondanak neki, ÉS valahogy olyanok kerülnek a szócső másik oldalára, akik tudják is, mit kell bele mondani (akár az aktuális, egyébként is üres fejeken átkiabálva, akár közvetlenül). Akkor van esély. Nem mindenkinek egyenként, cserébe a nyáj egészének. Itt a különbség homo erectus és homo sapiens között.

    3.1: A veszély elmúltával a nyáj megfelelő számú túlélő tagja felfogja a személyes felelősségét abban, ahogy a nyáj tagjaként a hegyomlásba ballagott, sokan egész kis tömeget vezetve. És a levont következtetéseknek megfelelően módosítják a hozzáállásukat. Különben ez csak első volt a sorban.

    Ezen a blogon áldásos lenne, ha a praktikus és egyénileg használható tanácsok közé nem lenne matematikai pontossággal adagolva a MEGHALUNK, ÉN MEGMONDTAM üzenet. Ezt kéretik elnapolni a lecsengő fázisra, a 3.1 megfontolása esetén akár teljesen elhagyni. Ha meg nincs lecsengés, ugyan mit számít? Nincs rá szükség.

    Tudom, bukott barom vagyok, fognám be inkább a pofámat hiszen épp most simogatták meg páran a buksimat. Mire föl adok a „sikeres blogger nagy öregnek” tanácsokat??? Ajánlott háttér „a fajtámról”: A Cambridge Analytica történet, Ray Dalio elemzései 2020-ra, a (gonosz Brüsszel által) most bejelentett 750 milliárd eurós gazdasági mentőöv, a mobiltelefon alapján végzett egyéni szintű automatikus nyomkövetés („házi őrizet light”). De erről majd a 3.1 esetén beszélünk, ha az lesz, lesz kivel, és még én is a saját ágyamban ébredek. Az esélyeket hagyjuk, Jövőnk, hidd el eléggé tisztában vagyok velük.

  12. Maszkért be kell menni egy munkavédelmi boltba. Nem gyógyszertárba.

  13. Amúgy szerintem nincs az a szájmaszk, ami kiszűrne egy vírust.

  14. Kedves Loránd. A kijárási tilalom egy héten belül be lesz vezetve. Nem a kijárási tilalommal van gond. Hanem a sok Magyarországi céggel, amelyik feketén vagy szürkén foglalkoztat embereket. Országos vírus fertőzés esetén a kisebb cégek nem fognak egy fillért sem adni a munkavállalóiknak. Nem a gyárak miatt kell beszarnunk. Magyarországon sokkal több embert „szív” fel az épitőipar, mint az a pár autógyár.

  15. 16 Dan: A hozzászólásom végén van egy lista. Nézd meg, olvass utána, gondolkodj el rajta, utána és arra reagálj. Mind a poszt, mind az én javaslatom egész más szintről szól.

    Egyébként a dialog vs discussion felvetés pont erre utal. Az építő párbeszéd nem úgy működik, hogy két neked tetsző mondatot választasz egy összefüggő szövegből és hozzáírsz valamit, ami eszedbe jut. Függetlenül attól, hogy a dialog gyakorlatilag kiment a köztudatból. Ma a fecsegésre épülő „imitation game” uralkodik, és törvényszerűen pofára esik valós problémák esetén. Ez viszont tényleg nem a filozofálás ideje, most azt kell eldöntened, hogy az 1/2/3 változatok közül melyiket támogatod. Ha viszont a háttérrel akarsz foglalkozni, ahhoz több kell, mint a „szürke foglalkoztatás problémái”, ott a bejárat, használd.

  16. „A világ néhány országában elkezdődik az egészségügyi ellátás összeomlása”

    Olaszországban már elkeződött, sőt ha így megy tovább, teljesen összeomlik. Több olasz orvos nyilatkozata fent van a NETen, ezek közül az egyik:

    Tele vannak az intenzív osztályok Észak-Olaszországban
    A bergamói kórház egyik orvosa drámai állapotokról számolt be az Euronewsnak.…

    (az egyik komment a videó alatt:
    „Azért Bergamo elég fejlett része az országnak. Voltam ott az elmúlt években párszor. Ha ott bajok vannak, akkor bele sem merek gondolni itthon mi lesz majd ha megindul a fertőzöttek exponenciális növekedése..” )

    #hu.euronews.com/2020/03/18/tele-vannak-az-intenziv-osztalyok-eszak-olaszorszagban

  17. 11:
    Jelenleg a járványügy (WHO, és a hazai törzs is) épp az ellenkezőjét teszi.
    Kicsinyíti a veszélyeket, küzd az „álhírek” ellen, nyugtatja az embereket, pedig -ha tényleg az lenne a céljuk- mekkora pánikot kelthetne.
    Ezt elég ellentmondásosnak érzem!
    ———————————————————————-

    A tegnap Curix-el elkezdett diskurzusunkat itt folytathatnánk.
    A kérdésem továbbra is az, ha az egész cécó csak egy megfélemlítésen alapul, ki nyer rajta, ill. milyen ok-okozati összefüggés lehet a dolog mögött?

    Jelen pillanatban a legnagyobb probléma sztem., hogy oltári nagy káosz van, a tisztánlátás lehetetlen. Ebben a tekintetben Lórándnak tökéletesen igaza van (érdekes, most milyen közérthetően is tud kommunikálni :-)!

    Ha látnánk és értenénk miért történik mindez, adekvált választ tudnánk adni rá.
    Jelenleg két „tábor” elvei feszülnek egymásnak szöges ellentétben:
    1. Nagyon nagy a baj, elbagatelizálják, iszonyatos veszélyben vagyunk, meghalhatunk.
    2. Nincs akkora eü. kockázat, valaki célja a globális gazd. rendszer összedöntése.

    Én pl. biológia tudásom alapján automatikusan az első sor mellé álltam be.
    Ugyanakkor el kell ismernem, az eddigi globális (beismert) halálozási statisztika alapján felmerülhet kétség is ezzel kapcsolatban…

    Az első pont érvrendszerét bennem egy ellenszer nélküli vírustörzs megjelenése tökéletesen magyarázza, ráadásul amennyiben tényleg csak erről van szó, és valójában a 2-es pontot támogatók csak a jólétüket védenék, tényleg totális pusztulás várható az emberi civilizációt illetően (gyors és végleges összeomlás, ahogy a rendszerelméletek is jelzik).

    A második pont esetén a feltételezett cél kizárólag a jelenlegi gazdasági modell felülírása lenne, hiszen az érvrendszer arra is épül, hogy nincs jelentős emberélet veszteség. Viszont a jelenlegi globális modell pont azoknak kedvez, akiknél az erő, akiknél a vagyon, akik biztosan nem akarhatnak a meglévő világukon változtatni.
    Ha ez mégis bekövetkezhet, csak egy külső hatás lehet a kiváltó ok, mert belülről elképzelhetetlen, hogy minden szereplő, összehangoltan saját érdekei ellen tegyen!

    Külső ok egyelőre nem látszik, olyannyira, hogy fel sem merült.
    És én itt feladom, ami a pusztán logikai érvelést illeti.
    Innen már lehet isteni beavatkozás, kurva nagy véletlen, vagy bármi más egyéb, amely megfejtése jelen keretek között ellehetetlenül.

    Várni kellene, de valójában mit is?
    Inkább cselekedni kellene, de mit is?

    Miért történik ez velünk? Nos erre milliónyi racionális válasz adódik…
    Inkább kicsit módosítom a kérdést, és így teszem fel a vitapartnereknek: Miért éppen most történik ez velünk? Így talán könnyebb lesz közösen átgondolni, hol van ok-okozati lánc, ami valós magyarázatot adhat az eseményeknek.

    Kíváncsian várom, ki, ill. mit gondol ezzel kapcsolatban?

    /A fenti gondolataimra értve fenntartom a változtatás jogát, nem fogadok senkivel, semmiben, nem kívánok ütközni, kivéve, ha a mellkosárméret eléri a C kategóriát és nem vagy elhízva, ill. nem kívánom tűzön – vízen át bizonyítani igazam, egyszerűen csak szeretném megérteni azok álláspontjának ok-okozati érvrendszerét, akik szerint ez csak egy átverés, hogy feladjuk eddigi életvitelünket (ami egyébként egyáltalán nem biztos, hogy rossz irányba visz).
    A miértre keresném a választ, a fogadd el magad, benned van a megoldás, „csakmerténaztmondom”, olvastam egy noname blogon, eljön Krisztus, stb. megközelítés ide kevés, azokkal -kérem- ne terheljük feleslegesen egymást!/

  18. Azt hallottátok hogy a svédek nem védekeznek hanem várják hogy mindenki fertőzött legyen?Tehnap mondta az M1-en.Mert így kialakul a védettség(szerintük) de ezzel egyidőben azt is mondta hogy bevállalják a EÜ rendszer összeomlását és a halálozási rátával járó halottakat.
    Ha nem az M1-en hallom akkor nem hiszem el.

  19. No panic!

    Ez a vírus inkább a latin génekre lett kihegyezve.
    A kapitalizmusban meg a gazdasági rebootolás teljesen természetes, mint a kutyában a bolha.

  20. 21 Csongor „Jelen pillanatban a legnagyobb probléma sztem., hogy oltári nagy káosz van, a tisztánlátás lehetetlen. Ebben a tekintetben Lórándnak tökéletesen igaza van (érdekes, most milyen közérthetően is tud kommunikálni :-)!”

    Tényleg? Az ellenkezőjét mondom annak, amit te „közértesz” belőle. :-/

    Csak annak van káosz, aki a felszíni mozgásokból próbál következtetni. Nekem ez egy húsz éve „megsejtett”, tíz éve az akkori szintemnek megfelelő pontossággal feltárt és előre jelzett folyamat. Könyvet írtam róla, publikus fórumokon és „nagy emberekkel” magánban pofáztam róla évekig. Aztán lapozhattam ásítva vagy üvöltözve az újságot Fukushimánál, Kolontárnál, az ügyészség vagy az MTA bedarálásánál. A mai folyamatról még ide is feltettem annak idején egy kis mesét talán „sötét nap” néven. A fene emlékszik már.

    Neked is fel van festve a pálya, ott vannak a források. Például Dalio egy profi hedge fund csóka, nagyot nyert a 2008-as válságon, „az új Soros” ha úgy tetszik. YouTube, pár óra és látni fogod mitől lenne hangos a világ – ha nem lenne Corona. Jöhet a Cambridge Analytica, fent van a Netflixen. Nem állítom, hogy a kettő közvetlen kapcsolatban van. Azt viszont igen, hogy ha ezzel nem vagy tisztában, tényleg csak az „oltári káoszt” láthatod. De ez filozófia.

    Most az van, hogy csináljuk amit mondanak, kapaszkodunk a százalékokba. Ez a dolgunk, a többi felesleges zajkeltés. Viszont nagyon figyelünk azokra a (nem önjelölt!!!!!!) szakértőkre, akik most ott vannak a fronton és teszik a dolgukat. Mert ha és amikor vége lesz a partinak és esetleg jön a 3.1, azt akarjuk, hogy ők diktáljanak. Nem megtapsolni őket egy nagy partin, hanem odaállni melléjük és nem engedni őket még egyszer kiszorítani a saját helyükről. Az élni érdemes jövő múlik rajta, amelynek megalkotására jelenleg képtelenek vagyunk.

  21. Re:14
    Nincs maszk a munkavédelmis boltban.
    1 hete voltam bent szemüveget venni, de nem volt 1db se, mert hetekkel előtte lefosztották a készletet, és több hetes szállítást ígértek, ami talán majd megjön(nem jön).
    Minden esetre itthon van 3M 6000-es szériából pár darab, de ha ezzel kimegyek az utcára, akkor beszarnak körülöttem… 🙂

  22. Tibor bá

    kicsit csodálkozom rajtad, hogy ennyire nem látsz át a globális propaganda szitáján!

    Itt egyáltalán nem a vírustól van válság, hanem a pánikkeltés miatt.
    Nem a vírus miatt vannak kirabolva a boltok, hanem a pánik miatt.
    Nem azért állt le a globális gazdaság, mert halomra hullanak az emberek, hanem a pánik miatt.
    Pánik az egész világ!

    Te meg erre öntöd most a benzint Tibor bá az ilyen posztokkal, szerintem ez már felelőtlen!

    Ugy kezdesz egy posztot, hogy a szerző nem megbízható……
    Miért kell ezt Tibor bá????

  23. 17. LouBega
    Végignéztem a videót, hát….
    Ha most (itt nálunk még az elején) ekkora a fejetlenség, össze-visszaság, a kommunikáció hiánya/hibái, és még lehetne sorolni azt a sok szervezési, logisztikai, stb. hibákat az egészségügyben, akkor mi lesz, ha beindul az exponencialitás az esetszámokban?? Ha (tíz)ezreket kell(ene) ellátni ilyen fejetlenség mellett?? Jobb bele sem gondolni.
    Személy szerint egyáltalán nem bízok a magyar egészségügyben, ha elkapom a koronavírust, akkor az immunrendszerem vagy legyőzi, vagy beledöglök. De engem kórházba ne vigyenek, főleg akkor, amikor majd (tíz)ezreket kell(ene) ellátniuk a nagy káoszban, fejetlenségben, kommunikációhiányban, eszközhiányban, stb.stb.

  24. 21: Andrew

    „Azt hallottátok hogy a svédek nem védekeznek hanem várják hogy mindenki fertőzött legyen?”

    És majd meglátod hogy nem fog bedölni semmi!!!!
    Ugy látszik az EU földjén már csak a Svédeknek van valami eszük.
    Ugyan is ez az egyetlen járható út.

    A vírusra nem lesz igazi védettség soha!
    Ezért van immun rendszerünk, mert a vírusok velünk együtt evolválodtak, örök
    harc folyik az immunrendszer és köztük.
    Amióta a világ világ….

  25. Re:24
    Minden billenéspontban álló civilizációra érvényes az, amit felírtál.
    Nincs mit szépíteni rajta, döntést kell hozni, és a döntésünk determinálja a jövőnket.
    Én olyan döntést hozok/hoztam ami a nyáj fennmaradását képviseli.
    Pánikolást, hisztit, sírást meghagyom a nőknek, de hogy őszinte legyek nekik is tartani kellene magukat…

    Ellenben megjegyzem, hogy a pásztorképző hiányában elég kontraszelektált a felhozatal, és aki potens pásztor lenne, azt is kiszorítják a nyájterelésből.
    A mai helyzet a „szellemi elit” csődje, mert hagyta magát idáig süllyedni, és inkább elkonferenciázgatott, mint tett is volna valamit.

  26. ma reggel hallottam az egyik ellenzéki rádióadón egy prof. emeritus virológust nyilatkozni a kérdésben.
    A riporternő első kérdése, hogy mire ez a pánik, ha nincs is annyi halott mint egy influenza esetében.
    Prof: erről pszichológust kéne kérdezni.
    Majd kifejtette, hogy csak a tavaly 140 e gyerek halt meg globálisan kanyaró miatt.
    Szerinte a pánik oka, hogy a vírus új és félünk az ismeretlentől.
    Keresetek rá az adó archívumában mert érdekes interjú. Egy nagy tudású ember értelmes beszéde.

  27. Lóránd,
    hát nem az volt az 1. pont, hogy a nyáj utat keres, de nem talál?
    Itt a felszín szempontjából kell megoldást mutatnod, mert a mélybe a többség (most értsünk bele negem is) nem láthat, és ha látná sem hinné, amit lát!

    Próbállak segíteni abban, hogy a kurva mélyre elásott, és sokszor szerencsétlen módon előadott gondolatokat kihúzzam belőled, így talán mindenki épülésére szolgálnak majd, nem vesznek el. Szándékosan ott a zárójel a hsz-om végén!!

    Ha elvárod, hogy „játszanak” a gondolataiddal, neked is „játszanod” kell a mások gondolataival…

    Fiúk,
    továbbra sincs konkrét ok-okozat feltátás a miértre (most kifejezetten ezzel a vírussal kapcsolatban)…
    Így tényleg nagyon nehéz idők felé kormányozzuk a hajónkat.
    Kellenének azok a mozzanatok, amelyekben látszik az egymásra épülés, legalább az elmúlt 2 évtizedben. Ezt ne tudnátok összeszedni úgy, mint ahogyan egy biológus a vírusok felépítését és működését elmagyarázza?

    Dajtás:
    „Én olyan döntést hozok/hoztam ami a nyáj fennmaradását képviseli.”
    Ez most mi? Mit döntöttél el és hogyan? Egy vitában ez a megjegyzés csak akkor ér bármit is, ha leírod konkrétan!

  28. Hogy fokozzam a pánikkeltést: tegnap nyilatkozták a rádióban, hogy bajban a magyar mezőgazdaság, mert kiesett az export lehetőség jó része. Pl. Olaszország volt az egyik legnagyobb tejfelvásárló. Nem tudnak majd csinálni a sok áruval.

  29. 31:
    Igen, és nincs elég termény, silány min.termény=kevés hús=drágaság=kinyírjuk egymást fél év múlva…
    Mind tudjuk mifelé tartunk! De azt senki sem, hogy miért?

  30. 28 dajtás „A mai helyzet a “szellemi elit” csődje, mert hagyta magát idáig süllyedni, és inkább elkonferenciázgatott, mint tett is volna valamit.”

    A bajom az, hogy itt, most, mi is „konferenciázgatunk”, érted. Én is, hogy a fene egye meg. Tehát fontossági sorrendben megismétlem, szerintem mi a lényeg, és megpróbálok legalább én csendben maradni és dolgozni tovább, ahogy vírus nélkül tenném, hogy guruljon tovább a szekér.

    1: Nem terjesztünk „úristen megdöglünk” szövegeket, mert nem segít. Függetlenül a saját véleményünktől, frusztrációnktól vagy lehetséges igazságtartalmától. Most hetekig, hónapokig türelmesen és józanul lapítunk, kapaszkodunk a százalékokba. Ennyit tudunk tenni.

    2: Felelős hozzáállással terjesztünk olyan információt, amely a kapaszkodás kategóriát segíti, és képzett, tapasztalt, most frontvonalban álló szakértőtől származik. Így például nem továbbítjuk egy végtelenül fáradt orvos kétségbeesését. Nem azért, mert nincs igaza, hanem azért, mert nem segít. Ha a közelben vagy és tudsz segíteni, kérdezd meg hogy mit csinálhatsz. Ha a megosztással érdemben segíteni tudsz, akkor tedd meg, és tedd hozzá, ha sikerült.

    3: Nagyon figyelünk azokra, akiktől most kiderül, hogy tényleg függünk. Egészségügyi dolgozók (nem a róluk beszélők), boltosok, kukások, a fenntartó rendszer dolgozói. A hosszú távú figurákra: élelmiszer, gyógyszer termelés, szállítás, oktatás, … Most baj van, legalább tanuljunk belőle. Addig se migráncsokról, lédigagáról, villanyautóról meg gigapixelekről beszélünk – sem arról, hogy milyen hülyék akik ezt teszik, mert az pont ugyanolyan értelmetlen.

    3.1 Ha és amikor lecseng, érdemben megvitatjuk a tapasztalatokat, és nem csak fecsegünk róluk. Irgalmatlan nagy adósságunk van, amire talán képesek leszünk végre felfigyelni.

    Addig aki a szabad idejét a háttér megértésével szeretné tölteni gumicsontok után kapkodás helyett, adtam pár konkrét bejáratot amerre én keresgélek. Tessék megnézni, átgondolni, nem három kiragadott mondat alapján „reagálni” (lásd: respond vs react). Nem állítom, hogy „igaz”, vagy hogy én helyesen értelmezem (bár én tényleg pontosan ebből élek). Viszont ez a szint és módszertan, ahonnan felfelé a megoldás egyáltalán kereshető. Lásd a másik poszt alatti tíz mondatos. De akinek borzalmasan sok ideje van, akár a 2008-as (sikertelen, szar, értelmetlen, elavult, mit reklámozom magam stb, ezeket nem kérem) könyvemet is elolvashatja, tessék: http://mondoaurora.org/MondoAurora_hu.pdf

  31. Re:20

    Bűzlik valami, de nagyon bűzlik…
    Ne azt nézd, ami megy a fősodorban, hanem azt nézd, hogy merre haladnak a dolgok.
    Elsőnek is sokan jósolták, hogy túl sok a lufipénz, és ez hamarosan ki fog pukkadni.
    Megoldva.
    Grétácska bejelentette, hogy elvettük a jövőjét, és különben is csúnya CO2.
    Megoldva.
    Agyament utazgatás, túlpörgetett turizmus.
    Megoldva.
    Megtakarítások lenullázása.
    Folyamatban.
    Lufi GDP fújás kipukkasztása.
    Megoldva.
    Kamuiparok leépítése.
    Megoldva.
    Olajár csökkenés.
    Megoldva.
    Új gazdasági erőegyensúly kialakítása, jelenlegi status quo felrúgása:
    Folyamatban.

    Most érünk a kényesebb kérdésekhez.
    Individualista „európai emberi jogok/értékek” megkurtítása.
    Megoldva.
    Kvázi katonai diktatúra bevezetése.
    Megoldva.
    Fejre állt korfa kivágása:
    Folyamatban.
    Fenntarthatatlan nyugdíjrendszer rendezése:
    Folyamatban.

    Én azt látom, hogy a felszín mögött egy új politikai és gazdasági rendszer kezd el kibontakozni, amit hamarosan egy radikális politikai fordulat is követni fog.
    Ne lepődjünk meg ha oly magasztalt demokratikus berendezkedés a jövőben kukába lesz dobva.
    Lóránd feltette a kérdést, aminek keretén belül el kell döntenünk a működési stratégiát, ami egyben a jövőnket is el fogja dönteni.
    Demokratikusan összes vissza rohangáló pánikoló nyáj el fog pusztulni(szerény véleményem szerint), ergo én hajlandó vagyok az individuumomat vissza fogni a nyáj érdekében.

    Anno írtam/írtuk, hogy a stratégiai cégeket menedzselni kell, mert pl a közműveknek menniük kell minden áron. Úgy látom mától ez érvénybe lépett nagyon helyesen.

  32. 34:
    Továbbra sem világos, miért pont egy vírus lett erre a célra kiválasztva?
    Számtalan módon megtehették volna…
    És erre a világ minden pontján regnáló elit áldását adta volna?
    Úgy is, hogy ők is veszítenek? Na majd meglátjuk mi lesz az oroszokkal!

  33. Re:30
    Pl olyan technológia kifejlesztése, ami hatásos lehet a vírus ellen.
    (Módosított nem ionizáló sugárzás alapú csíramentesítési technika)
    Tudod mi volt rá a reakció?
    Elhajtották a témában a top magyar szakértőt.

    Re:35
    Valamit csinálni kellett, mert már minden potens vezető látta, hogy a betonfal közeleg. A vírus csak kapóra jött, hogy elkerüljük az ütközést.

  34. Loránd, Dajtás

    +1

    „Mind tudjuk mifelé tartunk! De azt senki sem, hogy miért?”

    Csongor,
    ez a legfőbb kérdés ma. Nem a vírus……

  35. T. Tibor bá!

    Ez a cikk kimeríti a pánikkeltés kategóriáját.
    A helyedben átírnám/finomítanám, mert több hasonló bloggert lekapcsolt a rendőrség az utóbbi időben ettől sokkal enyhébb hangvételű riogatásért.

  36. 33: Loránd, tetszik ez a hozzászólásod.
    Én pl. a következőket teszem:
    1. Az idős rokonunk és szomszédunk helyett intézzük a bevásárlásaikat, kvázi karanténban tartva őket (szerencsére megértették ennek fontosságát).
    2. A gyermekeimnek számítógépek lettek beüzemelve, hogy a távoktatásban egy időben részt tudjanak venni egymás zavarása nélkül, tudjanak haladni a tanulással.
    3. FFP3 minőségű maszkokat hozatok külföldről és ellátom vele a szűk családi kört, idős szomszédot (ami vicc, hogy úgy néz ki a helyi patikába is viszek ajándékba pár maszkot, mert a patikusoknak sincs!).

    Én kb. ezeket teszem.

  37. 34. dajtás
    Egy dolog (szerintem) kimaradt, erre lennék kiváncsi:
    A Föld túlnépesedése és ennek a következményei. -> A Föld lakosságának csökkentése.
    Folyamatban? Most (még) nem foglalkoznak vele? (Lesz-e 8-9-10 milliárd a Föld lakossága?)

  38. 37 Curix

    -1… 🙂 A „senki” kicsit erős volt csak mert a válasz (a 10 mondatos következményei, illetve konkrétan a 6.) értelmezése komoly háttértudást igényel. Ez tapasztalataim szerint csak közvetlen, hálózatos formában kezelhető, arra meg még nincs kész az eszköz. Ezen dolgozom – akár igazam van, akár nem; akár sikerül, akár nem.

    Viszont nem, ma a legfőbb kérdés a százalékok kézben tartása, a közösségi szintű pánik posztban felsorolt következményeinek elkerülése. Hmm… milyen időszerű lett az avatarom (2014 🙂 )

  39. 20 – Horváth Csongor:
    Ez a téma, amit ma folytatni akarsz, túl van lihegve. A 16 éve megjelent könyvemben (Van-e jövőnk?) egy fejezet a vírusveszedelemmel foglalkozik. Így kezdem:
    „Az emberiség túlélésének témájával foglalkozó nyugati irodalom egyöntetű véleménye szerint a vírusok bevetésének, avagy a szándéktól független elterjedésének veszélye felér a termonukleáris vésszel…”
    Ez elég világos, tömör beszéd. A vírus nem egy új téma, legfeljebb itt egyeseknek az. Már 16 éve tudott volt, hogy laborokban fabrikálnak vírusokat, amit felhasználhatnak, vagy kiszabadulhatnak. Hogy melyik eset áll most fenn, azon lehet polemizálni, de a veszélyességen polemizálni nevetséges. *
    Az is nevetséges, hogy egyesek dupla, tripla svédcsavart képzelnek el, hiába hívom fel a figyelmet nap mint nap Hanlon beretvájára: Never attribute to malice that which is adequately explained by stupidity. = Soha ne feltételezz rosszindulatot, ami kellően megmagyarázható butasággal. Miért fél itt mindenki oly nagyon az emberi butaságtól, hogy hatalmas butaságokat összeesküvő háttérhatalommal akar megmagyarázni? Itt van mindjárt a mód, ahogy a hatóságok kezelik a megbetegedést. Hol itt az ész? Tombol as butaság, de a vírust és a pánikot azt géniuszok dolgozták ki! És hol a pánik? Az hogy az emberek felvásárlásba kezdtek? Az nem pánik, hanem logikus reakció, amikor a köztudott, hogy elfogják rendelni a lakás elhagyási tilalmat.
    * Felmerült a lekicsinylő összehasonlítás a szezonális influenza és a koronavírus között. Csak 8000 halott v/s 100.000 halott. Hiába írom le újból és újból, egyesek kötik az ebet a karóhoz. Nem hajlandók észrevenni a halálozási ráta 0,1% és 4% értékek közötti különbséget, ami nem csak negyvenszeres, de kiket takar a 0,1%? Alkoholistákat, drogosokat legyengült testtel. A szezonsáli influenza nem öl meg egészségesen élő akár 100 éves embert se, intenzív kezelés szükségessége nélkül. Ezzel szemben a 4% ágy hal meg, hogy intenzív osztályon az egészségügy a nyakát töri érte. Ezt összemosni! Nem vall épkézláb gondolkodásra.

  40. Re:33
    Nehezen tudok ebbe belekötni, teljesen korrekt szempontok ahhoz, hogy a hülyeség ne uralkodjon el rajtunk.

  41. Csongor,

    Elnézésedet kérem, mint írtam a témát nem folytatom, köszönöm a reagálást.
    Hasznosabb irányokba megy a diskurzus.

  42. Nevetséges, ami itt folyik.

    Megbetegedések alig vannak, viszont MINDENKI ezzel van elfoglalva ahelyett, hogy észrevenné: egy globális pénzügyi RESET folyik jelenleg. Megírtam már sokkal korábban.

    Lehet nézni a forint árfolyamát: elméleti, nem adnak el CHF-et, EUR-t, USD-t a váltók, csak vásárolnak. Sok telefonos hívás alapján mondom ezt.

    Befektetési aranyat egyáltalán nem lehet kapni az országban. ELVI árfolyamok vannak, de fizikai aranyat/ezüstöt NEM tudsz venni most SEHOL.

    Lehet megnézni itthon a legnagyobbat (correctgold.hu, hívjátok nyugodtan, semmi nincs náluk készleten, viszont készséggel vásárolnak bármit, ami aranyból vagy ezüstből van és NEM a spot áron, hanem 10%-kal felette) és már Ausztriában és Németországban is csak vásárolnak, aki van olyan hülye, hogy elad most (smh.net – information zum Coronavirus).

    Semmi nem lesz itt, csupán egy globális pénzügyi REBOOT folyik…Erről írok több hete…

  43. 39 – Javaslat:
    Köszönöm a jóindulatú figyelmeztetésedet, de szerintem ez nem rémhír terjesztés. Világosan megírtam, hogy ez egy szélsőséges nézeteiről híres Hal Turner-től származó eszmefuttatás aimvel érdemes megismerkedni. Az INDEX-ben hasonlók jelennek meg, pl. „Olasz orvos tollából” Nem az INDEX mondjas, hanem egy helyszínen dolgozó orvos.

  44. 46 – Józan hang:
    Ezt azokkal kellene megértetni, akik az elhalálozási hírekkel teli olasz újságokat olvassák.

  45. 46 Józan hang: megbetegedések tuti vannak és nemsokára tapasztalni fogjuk a szükebb környezetünkben is. Nyilván ettől még pénzügyi RESET is van és a kettő valamilyen viszonyban van egymással. Hogy milyen viszonyban vannak azon lehet filózni, egyik implikálja a másikat, egyik eltereli a figyelmet a másikról vagy esetleg kiegészítik egymást…

  46. Nem akarok Phyton lenni, aki mindig beidézi a mindenki által egyébként is olvasott sajtót, DE:

    Németország: 11 ezer beteg mellett 28 halálos áldozat. (Index.hu)
    Olaszország: Az áldoztatok átlagos életkora 79.5 év, csak 17 áldozat 50 év alatti… = bármennyire is „furcsa”, a fiatalok sok helyen ünnepelnek, mert most sok „useless eater” fog meghalni SZERINTÜK és fel fog szabadulni egy csomó ingatlan, ami eddig a számukra megfizethetetlen volt.

    Én nem osztom természetesen ezt a vélekedést, de látom a rációt mögötte.

  47. 43, 47, 48 Tibor bá

    Oké, ezt nem lehet elkerülni, játsszuk le újra a korábbi tapasztalatok ellenére. Tudom, hogy „vendég” vagyok a te blogodon. Nem a számaiddal, hanem az értelmezésükkel vitatkozom. Tudod, hogy a helyzet kritikusságában teljesen egyetértünk.

    Viszont.

    Te is tudod, hogy a halálozási arányok felszaladása az ellátórendszer korlátaitól függ, akár a 4% is lehet jóval kevesebb, ha kipihent személyzet dolgozik jól ellátott kórházakban. Létfontosságú a nyugalom és a karantén szabályok betartása, hogy később kapjuk el. Nem értünk hozzá és nem a miénk a felelősség, ezért betartjuk az aktuális rendelkezéseket, hogy a rendszer működése tervezhető és fenntartható legyen. Akár az egyéni aggodalmunk leküzdése és elhallgatása árán is, és segítünk másoknak abban, hogy ezt tegyék, mert most erre van szükség.

    Ez jelenti az elfogadható szintű biztonságot. A totális izoláció még saját falusi házban sem működik, nem beszélve a városi panelházakról. Az összeomlás akkor kezdődik, amikor az igények folyamatos ellátását biztosító szállító hálózat (bolt, patika) nem tudja kielégíteni a hirtelen plusz igényt. A vásárlók meglátják és posztolják az üres polcok képeit és egymást agyalják „az utolsó zacskó tésztáért”, mert nem lesz holnap. De lesz, ha nem barmoljuk szét az egész rendszert. Ha más nincs, katonai szervezéssel. A folyamatos, elégséges szintű ellátás egyéni akciókkal nem biztosítható, viszont teljes biztonsággal tönkretehető. Igazad van, nincs sok okunk bízni a vezetőinkben – de nem tehetünk mást. Most reménykedünk. Utána számolunk. Ha nem így teszünk, nincs olyan, hogy utána.

    Te is tudod, hogy ennek a vírusnak pont az az ereje, hogy a nagy többség komoly tünet nélkül flangál és fertőzi a többieket, a „valamiért” érzékenyeket viszont durván hazavágja. Tehát nincs instant világvége akkor sem, ha nem vagy lassan alakul ki az immunitás. Viszont a játékot alapvetően befolyásolja bármi új felfedezés: kapcsolat fennálló tünetekkel, esetleg folyamatos kezelésben használt szerekkel. Kezelési módszertanok optimalizálása. Vakcina fejlesztés, esetleg célzott gyógyszer létrehozása. A tudás rendelkezésre áll, a motiváció most kiemelkedően magas (mert ez nem az ebola valahol Afrikában), a legjobb fejek éjjel-nappal ezen dolgoznak. Gyakorlatilag hétről hétre válunk erősebbé.

    Viszont ehhez idő kell. Ezt az időt barmolhatjuk el okoskodással, az ellátórendszerek pillanatnyi de hosszú távú következményekkel járó túlterhelésével. Ezt most nem szabad. Ezért igen, neked is szól a 34-es kérésem, mert pont most, pont ebben a helyzetben nagyon sokat segíthetsz – viszont ugyanannyit árthatsz is. Most időt kell nyerni, ez a legfontosabb. Kérlek, gondold át hogy ebben az időszakban a segítő, nyugtató szándék figyelembevételével válogasd az általad továbbított tartalmakat, szűrd vagy egészítsd ki a kommenteket. Hanlonra pedig visszatérünk, ha már a tényleg laposodó görbét nézegetjük…

    Részemről ennyi, köszönöm.

  48. 50 – Józan hang:
    Érdekes, azt miért nem említed meg, hogy Olaszország 36.000 betegből 3000 halott. 79,5 év az átlag. Szóval ez a 3000 fő csak nagypapák és nagymamák. Ragyogó. Ezekre semmi szükség. Direkt jó, hogy elpatkolnak. Csakhogy ez mást is jelent. Azt jelenti, hogy a vírus itt marad velünk, és erősen visszaveti az átlagos élettartamot. 60 környékén megáll az élet. Jaj de jó! Megszabadulunk az öregkori betegségektől. És ha már itt tartunk, arra miért nem hívod fel a figyelmet hogy a halottak száma napról napra emelkedik. Január 23-án 8 halál volt. Tegnap 973. Hetente duplázódik. Hamarosan százezrek leszek. Az USA 2,2 millióra számit. Erről miért nem teszel említést?

  49. They’re all useless eaters. You, too.
    Time for a purge.
    Pension payments won’t be enogh for s**t.
    Mr. Orban won’t raise the pension payment.
    That’s what I’m trying to tell you.
    Your children (all 3) are all waiting for the inheritance.

  50. 51 – Kedves Loránd:
    Én 15 éve a felkészülés híve vagyok. Már többször írtam, aki időt nyer, életet nyer. Most időt kell nyerni annak, aki élni akar. Sose mondtam, hogy dobjuk be a törölközött, mert úgyis mindegy. De ez nem jelenti azt, hogy hülyére vegyem az itt olvasókat, és ne a valóságot próbáljam feltárni nekik. Tudod hány köszönő levelet kaptam, mert nekem köszönheti, hogy időben felhívtam a figyelmét és feltudott készülni. Itt ti tízen vagy húszan elvont fogalmakról vitáztok, amit a nagy többség türelemmel elvisel, de az én könnyen érthető szavamat ezrek olvassák megelégedéssel. Na, ez a nagy helyzet.

  51. Különleges (kísérleti) nulladik műsor a koronavírussal kapcsolatos tényekről, tévhitekről, életveszélyes téveszmékről. Részletes útmutató a helyes védekezésről, valamint a kerülendő tevékenységekről. A videó végén elemzés van, a jelenlegi és várható magyarországi helyzetről, a gazdasági válságról és a szakpolitikai kérdésekről.

  52. 40 Ötletek „3. FFP3 minőségű maszkokat hozatok külföldről és ellátom vele a szűk családi kört, idős szomszédot (ami vicc, hogy úgy néz ki a helyi patikába is viszek ajándékba pár maszkot, mert a patikusoknak sincs!).”

    Na ez példaértékű, tessék továbbosztani, ahol csak lehet!

    Közösségi szervezésben (Facebook erre is jó lehet) a sok emberrel közvetlen kapcsolatba kerülő ellátók segítése jó minőségű védőeszközökkel (boltosok, patikusok, postások, másoknak bevásároló segítők, sofőrök stb.) Vagy akár bevinni az önkormányzathoz, mert ők tudják kinek lehet rá szüksége. Vagy megkérdezni hogy miben tudtok segíteni.

    Egyénileg minimális költség, fertőzési góc kialakulásának megakadályozása: közösségi haszon.

    Még, sok ilyet!

  53. 55 Tibor bá – Ezen nem fogok veled most leállni.

    Hasonlítsd össze „Ötletek” példáját azzal hogy ezredszer ismétled a „százezrek fognak meghalni” szövegedet, veszekedésedet „Józan Hanggal”. Igen, jelen állásban erre igen nagy az esély. De ha másoknak is eszébe jut maszkokat vinni az ellátóknak, akkor máshogy fog lefutni. Az egyikre szükség van, a másik többet árt mint használ.

    Ráadásul elkedvetleníted, magukba fordítod azokat, akik akár segíthetnének is javítani a közös esélyeken. Ezt csinálod évtizedek óta, vitán felül nagy sikerrel és érthetően, én hozzád képest ebben az összehasonlításban senki vagyok. Nyilván a saját jogod és felelősséged, hogy mit tartasz fontosnak és mit csinálsz. De legalább most meg kéne fontolni hogy mit érdemes és mit nem.

    Ennyit akartam mondani, köszönöm az összehasonlítási alapot.

  54. 1.1: A nyáj többsége felismerte, hogy a juhászra teljesen felesleges hallgatni, mert egyrészt alkalkmatlan másrészt nem is akarja a nyájat megmenteni, ennek megfelelően a többség pánikban tapossa egymást halálra, egy kisebbség pedig félrehúzódik a sarokba, és megvárja, amíg kipurcan a juhász és a többi birka is, hogy aztán a romokon újrakezdjen valamit.
    És a végén következtetéseket is le lehet vonni, mint 3.1-ben.

    20: Az aktuális rendszer összeomlasztását általában egy másodvonalbeli csoport szokta végezni: akiknek már elég kiterjedt a befojásuk ahhoz, hogy változást érjenek el és irányítsanak, de még nem elég nagy ahhoz, hogy ne akarnák növelni.
    Az aktuális uralkodó réteg nyilván nem akarja önmagát megbuktatni, de az is igaz, hogy az „üzletemberek” minden helyzetből hasznot tudnak húzni, minél nagyobb hal valaki, annál inkább.

    Én abban elég biztos vagyok, hogy a vírus tényleges veszély, de abban nem vagyok egészen biztos, hogy nem egy szándékos akció a totális kontroll, a globális világkormány diktatúrájának bevezetésére.

    43: Tibor bá, ezek a „borotvák” leginkább arra alkalmasak, hogy szándékosan becsukjuk a szemünket a valóság előtt. Létezik emberi butaság, de létezik rosszinulat, illetve cinikus, szenvtelen, következetes célratörés is. Egészen biztos, hogy vannak, akik terveznek, összefognak, cselekszenek nagyszabású céljaik eléréséhez – „összeesküsznek”. Nyilván nem mindig sikerül nekik, de mindig eleve kizárni ezt a lehetőséget, csak azért, mert van butaság is – éppoly butaság mint bármit elsőre elhinni utánagondolás nélkül.

  55. Loránd vs. Tibor bá – Én is Tibor bá blogjának köszönöm, hogy a „pánikbevásárlást” – vagyis egy közelítőleg elegendő készlet felhalmozást már Januárban megtettem. Loránd, azt mért nem említed, hogy ez a fajta előrelátó önzés a többség számára is felmentő jellegű, hiszen ennek köszönhető, hogy a családom most gond nélkül tud heteket eltölteni itthon, és nem most kell a túlterhelt ellátórendszert fejnem. Mért teszel úgy, mintha az egyéni készület és a közösség védelme két egymásnak ellentmondó dolog lenne, miközben pontosan ugyanaz a viselkedés jelenti mindkettőt?

  56. 58 – K.L.:
    ” én hozzád képest ebben az összehasonlításban senki vagyok.” Miért nem jársz el ennek megfelelően?

  57. Amit korábban írtam, most megerősíést nyert. Nem csoda, LOGIKUS.
    „Young people in their 30’s are badly affected (I have seen this elsewhere) and left with bad scarring and permanent damage to the lungs. This pandemic will have a second round and in that it is young people that suffer multiple organ failure and die quickly.” Harmincas fiatalokra súlyosan hat ki (ezt máshol már láttam)a tüdő súlyos károsodásával. A járványnak lesz egy második fordulója, amiben a fiataloknak belső szervei felmondják a szolgálatot és gyorsan meghalnak.” Na akkor lehet röhögni a nyuggereken, akik késlekednek átadni az örökségüket. Kiknek, az elhalt utódoknak?

  58. 60. Ábel

    Azért mert Loránd rendszerszinten gondolkodik. Egy felelős társadalom tagja ha hiányt lát megosztja, nem pedig felhalmozza az amúgy is kicsinyke készleteket.

    Az alapprobléma, hogy az egyén szembenáll a társadalommal ilyen esetben. Azonban mivel a társadalom része, ezért annak pusztulása egyben saját pusztulása is.
    Ez nem ilyen-olyan kérdés. Egyszerűen csak ez működik valójában.
    A krizis elengedhetetlen, mert a társadalmat összetartó kohéziós erő nem valós. Pl. a természettel való együttes, globális szembenállás, miatt jutottunk el viszonylag nagy technológiai szintre. De ahogy kimerülnek ezek, csak a szembenállás iránya változik egymás felé a zsugorodó javakért. De a ” módszertan” csippetnyit sem változik.

    Egyetértek veled, hogy kombó megoldás kell.
    Be kell tartani a jatékszabályokat, de a háttérben már az új szellemiség tükrében kéne: 1.először gondolkodni,2. majd cselekedni.
    Nem holmi erkölcsi dicsfény miatt, csakis a működőképesség tekintetében.
    Tehát nem az önzés a probléma.

    Tibor ba szerint ezek elvont fogalmak. Ezek csak alapfogalmak. Ha a verzió 3.1-es összejön, akkor mint faj csak ezen elképzelések mentén beszélhetünk jövőről.

    Senki rizse nem tart örökké!
    Nem a hülyékkel kell foglalkozni, mert velük a párbeszéd nem lehetséges.
    A párbeszédre alkalmasok kell, hogy megtalálják egymást!

  59. 61 Tibor bá: Miért nem jársz el ennek megfelelően?

    Te népszerű olvasott blogger vagy, az én tudásom és stílusom összeférhetetlen az „utcával”. Neked van hatásod, nekem nincs. Pontosan ennek megfelelően járok el: egy véleményem szerint indokolt kéréssel fordultam hozzád.

    Te is pontosan érted hogy egy szájmaszk többet használ a mai napon egy patikus, nővér, boltos, … arcán, mint két hét múlva egy otthonról csak pár percre kimozduló ember szekrényében. Mert ha ma nincs az előbbi arcán, két hét múlva lehet hogy nincs patikus, …, ráadásul közben áttételesen megfertőzött ezer embert. A spájzolónak igaza lett, mert nem tett ellene. Persze, ugatott Orbán ellen hogy miért nem volt a patikusnak maszkja. És?

    Szóval.

    Van ember aki úgy dönt hogy odaadja a gondos spájzolás helyett, ezzel akár számtalan életet megmentve, egy teljes terjedési láncot elvágva. Ez soha nem fog kiderülni, közben ő meg a saját tartalék idejéből áldoz rá. De abból kell kiindulnia, hogy két hét múlva is lesz valami értelmezhető rend. Ilyen példákat kell találni és közreadni, mert ezen múlnak azok a bizonyos százalékok.

    Egy másik ember szerint két hét múlva összeomlik a világ. Ha jól értem, nem először és nem utoljára. Ennek közreadása még akkor is ráér, ha esetleg most igaza lesz. Mert pont ezzel húzza ki a szőnyeget az első példára hajló emberek lába alól, és a maszk a szekrényben marad. Ilyen példákat nem szabad közreadni, mert ezen is múlnak azok a bizonyos százalékok.

    Tudom hogy érted, nem akarom tovább ragozni. A pálya a tiéd (ahogy mindig is volt).

  60. 64:
    Szép, szép, de sokezer ember nem így működik.
    Segítenék én is, de nem hagyják. Legnehezebb a nyugdíjasokat lebeszélni az ide-oda mozgásról például. Akkor most hogyan segítsek nekik?! Mint amikor kivennéd a nénike kezéből a kosarat, „néni hadd segítsek”, erre kupánvág a botjával.
    Ő nem veszi fel a maszkot, röhög rajtam. Mit csináljak vele?
    És ezek ezerszám itt vanna köztünk.
    Lóránd, minden tiszeteletem a gondolkodásmódért, de ez itt nem működik.
    Aki közösségében megy, működik, rajta!
    Meggyőződésem, ha Pesten így kiállnál az utcára, bolondnak néznének.
    Néznének, nem tartalak annak, de sokan annak tartanának.
    Talán, ha mind odaállnánk… De arra meg megint nincslehetőség, mert térben is és időben -ebben a formában- eléggé elszigeteltek vagyunk.

    Akkor lenne értelme ezzel magyarázni a vírust, ha a másként gondolkodók kiszelektálódnának. De semmi ilyen nem érzékelhető. Továbbra sem érkezett magyarázat, csak sikerült megint veszekedést generálni…

    35:
    Köszönöm, ez áll legközelebb ahhoz, amit kértem. Ugyanakkor a miért pont a vírusra itt sincs magyarázat. A miért pont mostra igen, de az eszközök tárháza sztem. továbbra is megszámlálhatatlan. Semmivel sem jobb magyarázat, mint egy „mit tudom én”, vagy Tiborbá beretvás hasonlata.

  61. Orbán „adó stb csökkentés” monológjával kapcsolatban a végrehajtási rendeletek még nem jöttek ki. Addig meg csak csörög a sok marha, az idióta kérdéseivel. Mondjuk, ha tatrja a szavát akkor sokan időt nyernek. A többiek meg nem… Helyzetjelentés: A belvárosban még mindíg szaladgálnak a bicikligatyás egeszségmániások, pofájukon immár wcpapírmaszkkal. A városliget üres.

  62. 64 -Kedves Loránd:
    Az evolúció arra tanít minket, hogy „survival of the fittest” és nem az altruista a fittest, hanem az önző. Te most arra kérsz engem, hogy szólítsam fel az embereket, hogy cselekedjenek természetes ösztöneik ellen, és saját biztonságukat áldozzák fel a közért. Nem teszem, mert mindig voltak, akik ilyen zászló alatt sütögették saját pecsenyéjüket. Nem leszek hittérítő, aki úgy hal meg, hogy egy megtérítendő barbár kardot bők szívébe, miközben ő a keresztet tartja feléje, de azt apát gyüjti az aranyat a háttérben és vidáman dorbézol.

  63. 63: Élelmiszerből nincs hiány. Nyárig úgyis azt esszük, ami tavaly termett. Rendszerszinten is segítség, ha mindenki maga tárol otthon annyit, amennyi néhány hónapra elég, előre bevásárolva, amikor még ez bőven belefért a rendszer ellátóképességébe, és nem most, az utolsó percben.
    Pont azt mondom hogy ebben az esetben rendszerszinten pont az a jó, ami egyéni szinten is.

    Még a maszkra is igaz: Aki évekkel ezelőtt felszerelte magát a maszkkal, az ezzel pont hogy segített fenntartani, növelni a maszkgyártó kapacitást, ami most vészesen szűknek bizonyul. Persze nem most kell FFP maszkot venni, nem is nagyon lehet.

    Én se azt mondom, hogy bárki is önző módon húzzon most hasznot a többiek kárára, csak azt, hogy aki a saját józan eszére hallgat, az valószínűleg többet tesz mind a saját mind a társadalom túléléséért, mint aki vakon követi a központi iránymutatást.

  64. Biológiai fegyverrel szemben,mit bedobtak,ellene védekezni nem egyszerű,sok áldozattal jár,persze ezért csinálták,az ÚJ világ eljövetelében ez is részt vesz,mesterségesen.–Tényleg nem hallani semmit itt EJJ-rópában masirozó katonai egységekről semmit? nem érdekes ez?Ugyan miért vannak itt?–nagyon jól ki lett ez találva!,és tálalva a rabszolgáknak_-lesz itt ÚJ világ-rend az biztos,a régi már történelem most is.A végeredményig még nehéz út van hátra,és szomorú lesz.–Ugyan ezért az egészért a felelősök megússzák e az új NÜRBERGI pert?–Üdv.

  65. 68 Tibor bá

    „Elvont fogalmak” és egy elég túlspilázott snitt… Tény, a civilizált viselkedés a természetes ösztönök sajátos meghaladásával kezdődik, ahol a szigorúan vett biológiai evolúció véget ér. A satnya de okosabb a többiekkel megöleti az erősebbet. Viszont cserébe adnia kell valamit a követőknek. Ebből a valamiből lesz a beszéd, írás, vallás, művészet, űrkutatás, atombomba és világgazdaság. Majd következő lépcsőfok tövében, amikor mindez meghaladja az egyén által befogadható szintet, a közös elbutulás és a Darwin díj. Igazad van, tényleg nincs értelme itt bohóckodnom, azt hiszem végeztünk. Kellemes világvégét!

  66. 72 – Kedves Loránd:
    Képzelheted magad Don Quijote de la Mancha-nak, és szélmalom helyett megrohamozhatod a Természetet, de elárulom neked, nem fogsz sikerrel járni, amit neked is illet volna tudnod az első perctől kezdve.

  67. Tibor Bá’
    Ez az infó honnan van?

    „A járványnak lesz egy második fordulója, ”

    Hiszen még sehol sincs második forduló.
    Kína is még csak az első kört tudta le. ( Ha igaz)

  68. Én is köszönöm Tiborbának, hála neki én időben tudtam készülni de nem eléggé de az az én hibám!
    De én megtévedtem egy kicsit. Egy hete még televoltak a polcok, fertőtlenítő, minden volt. Így azt hittem minden ok, nem is nagyon halmoztam… Hát kellett volna!?

    Más: volt faluban, helyi kisboltokban limitálták a vásárlók számát, zacskózzák a kifliket, péksütiket , kesztyű, maszk az eladókon.
    Vásárlási limit is bevezetve! Mindenki mindenből 1db-ot vehet az egyik kisboltban.

    Volánbuszokon minimális utasszám , de még iskolai menetrend szerint mennek, de a diákok ugyanúgy járkálnak a buszon.. meg az idősek is. Sofőrön nincs maszk, ablak nincs nyitva, sofőr simán adja nekem a jegyet… a bérletes meg hátul száll fel, első ülések WC papírral lezárva, ennyi…

    De közben az otthoni karanténos gyereke kint bandázik…
    Közjegyzők van aki nem fogad ügyfelet, még végrendeletet sem tudsz csinálni.

    Ui: behívót nem kapott még ismerősöm. De azt mondta lehet azért nem kap mert minek, nyugdíjjasok illetve nincs is mivel felszerelni őket.

    Kíváncsi vagyok ezek mennyire lesznek célravezetőek.

  69. Évek óta mondták már hogy az olasz bankok be fognak dőlni, ami eddig nem következett be.Vajon ezek után be fognak dőlni?

  70. 74 – BAB:
    Két napja hozta le az INDEX. Ma este az ATV hírekben említették, hogy Kínába viszik vissza az Európából hazamenő kínaiak a vírust.

  71. 77 – Tibor Bá’
    Ezt én is olvastam ( igaz nem az indexen) de ebben a hírben az nincs benne, hogy
    – a visszatérők fertőzöttek lennének
    – visszatérők megfertőztek volna helyieket
    – megfertőztek volna olyanokat, akik kigyógyultak
    – és ezek az újrafertőzöttek bármilyen súlyos szervi problémával küzdenének

    Ezért kérdeztem, hogy milyen forrásból van?
    Szerintem hoax.

  72. Mekkorát hazudhatnak a Kínaiak?

    „Az első megbetegedés Vuhanban okt-ben lehetett, ezt szakértők, talán Svájciak visszaszámolták, azaz 3 hónapig hagyták terjedni a kórt egy 1,4 milliárd lakosú országban és csak utána kezdtek el intézkedni.” 3245 áldozat

    Az olaszoknál még egy hónap sem telt el és már 41035 megbetegedés és 3405 áldozat úgy, hogy már az első két hétben komoly intézkedéseket tettek.

    A kérdés adja magát. Ha a Kínaiak megmondják a valós számot, ami esetleg egy nagyságrenddel nagyobb, az Olasz kormány akkor is így és ezeket az intézkedéseket hozza meg?
    Vagy nálunk akkor is menne ez a késlekedés? Megmernék tenni, hogy az egészségügyi dolgozókat nem védik megfelelően? Ezekért fontosak az ilyen adatok, mert más adat, más intézkedés.

  73. Curix. Természetes védettség. Na olyan nincs vírussal szemben. Nem alakul ki. Együtt élni lehet vírussal. A vírus nem baktérium. Az együtt élés nem kigyógyult állapot, hanem virusgazda állapot az immunrendszer nem győztes. . .

  74. Mi a járvány halálozási egyenlege?

    „Pedig miközben az egész világ feszülten követi, amint a SARS-CoV-2 egyre több emberéletet követel, több elemzés is azt mutatja, hogy a vírus terjedése miatt behúzott termelési fékek, vagyis végső soron a koronavírus maga, összességében inkább életeket ment. Marshall Burke, a Stanford Egyetem környezettudósa szerint ráadásul nem is keveset: úgy kalkulált, hogy a Kínában az év első két hónapjában tapasztalható drasztikus légminőség-javulás eredményeként mintegy 4 ezer öt éven aluli gyermek és 73 ezer 70 éven felüli idős ember élhet tovább. ”

    qubit.hu/2020/03/17/tobben-fognak-belehalni-az-ipari-termeles-visszaallitasaba-mint-a-covid-19-be

  75. „If NPIs could have been conducted one week, two weeks, or three weeks earlier in China, cases could have been reduced by 66%, 86%, and 95%, respectively, together with significantly reducing the number of affected areas. ”

    http://www.medrxiv.org/content/10.1101/2020.03.03.20029843v3

    Ha Kína a járványt korlátozó intézkedéseket (karantén stb) 1, 2 vagy 3 héttel korábban hozza meg, akkor az esetszám 66%, 86% vagy 95% kisebb lett volna.

    Értelemszerűen a Kínán kívüli járvány is kisebb lenne.

  76. 74, 77, 78.
    „Ma este az ATV hírekben említették, hogy Kínába viszik vissza az Európából hazamenő kínaiak a vírust.”

    A Kínába bejövő utasokra 14 napos karantén vár.
    Azaz, maximum a karanténbe lévőkön mutathatják ki a vírusfertőzést, ha betartják a saját szabályaikat,

  77. Károly! +1!
    Igen, Kína felelőssége óriási. Azzal hogy hazudott, és hazudik a mai napig!

  78. Akik abban bíznak, hogy csak a nyuggerek döglenek: „Torinói orvos: A régióban vannak olyan kritikus állapotú betegek, akik a 30-as éveikben járnak
    Marco Vergano az RTL Klubnak adott interjújában arról beszélt, hogy egy hete még 40 betegük volt lélegeztetőn, mostanra csaknem 2000. És nem csak idősek.”

  79. 73 Tibor bá „Képzelheted magad Don Quijote de la Mancha-nak, és szélmalom helyett megrohamozhatod a Természetet, de elárulom neked, nem fogsz sikerrel járni, amit neked is illet volna tudnod az első perctől kezdve.”

    És szerinted mi köze van a te igen felületes és totálisan egyoldalú felfogásodnak a „Természetről” ahhoz, hogy azt egy globális online informatikai infrastruktúrán át bárkivel megoszthatod? Addig verték egymást a majmok, amíg internet lett belőle? 😀 😀 „Elárulom neked”, ezt hozzám hasonló, máig is „érthetetlen” figurák tették lehetővé, akik létezéséről fogalmad sincs, hozzáállásukat „lehetetlennek” deklarálod és egyetlen szót nem értenél a munkájukból.

    Sajnos nem sikerült kiküszöbölni a félművelt ám igen lelkes észosztók káros hatásait, nem beszélve a tudatosan kártékony szakértőkről (továbbra is ajánlom a Cambridge Analytica filmet). Az ezzel kapcsolatos felelősségedre próbáltam felhívni a figyelmedet. Nyilván „az első perctől tudtam” hogy reménytelen, csak az esélyt „illett” megadnom. Így viszont tiszta a kép. Semmit nem értesz azokból a rendszerekből, amelyek létezésével visszaélsz és kárt okozol. Persze a túlnyomó többség ezt csinálja ezért vagy népszerű.

    Akinek van türelme hozzá, magyarázza el Ábelnek, hogy egy 1000 ember napi szintű „just in time” ellátására képes hálózatot hogyan lehet megfektetni, ha közülük százan tíz napra előre kezdenek vásárolni, aztán mivel emiatt a többiek üres polcokat látnak, ők is spájzolni akarnak. És okosnak hiszik magukat, mert nekik van a kamrájukban tartalék, amikor miattuk megjelenik a katonaság a bejáratnál…

    Helló, ez nem a középkor, csak egyes fejekben van sötét, jön ki a szájakon, illetve sajnos billentyűzeteken, és jelenik meg publikusan. Ajánlott forrás McLuhan és Neil Postman az oktatás marketingjéről és a technológia hatásairól. Persze kicsit bonyolultabbak, mint az önjelölt szakértés, mert értenek ahhoz, amiről írnak, az olvasónak tanulnia kell közben.

    Én viszont kiszálltam, ez egy gyógyíthatatlan informatikai fertőzési góc, nem akarom a jelenlétemmel tovább legitimálni. Tudom, a többség örömére 🙂

  80. Kedves Loránd. Amiről te beszélsz azt már elötted többen próbálták. Ez a „Az egyén semmi, a közösség minden” elv soha sem jött be. Ezt próbálták a kommunisták, és a fasiszták is eröltetni. Ez a hangya társadalom.

  81. 89: Oh, Loránd, megtiszteltél azzal, hogy válaszolsz végre nekem is. Milyen érdekes, hogy minden gyakorlatod sem volt elég ahhoz, hogy több legyél a legtöbbünknél, és az EGO neked sem engedi, hogy elismerd, hogy akár egy részletkérdésben is tévedtél, és korrekcióra lenne szükség.

    Amikor januárban bevásároltam Tibor bá első hírei után, az üzlet üresebb volt mint általában. Ha tízszer ennyien lettünk volna, az is csak egy átlagos szombat délelőtti forgalmat jelentett volna a diszkontban, amit még gond nélkül lekezel a rendszer. Annak a kétszeresét is, csak ott már az átlagosnál jobban elfáradnak a dolgozók, és nem kerül minden azonnal a polcokra.

    De még Februárban is csak enyhén növekedett a bevásárlás a felhalmozók miatt.

    Mi olyan nehéz belátni azon, hogy ha mindazok, akik az elmúlt két hétben tarolták a boltokat, ezt a korábbi két hónapra elosztva teszik, azt gond nélkül tudta volna kezelni a rendszer? Hogy pont ez lett volna a közösségi szempontból felelős magatartás? Hogy ez tette volna lehetővé azt, amit most az orvosok világszerte kérnek: hogy maradjunk otthon értük?

  82. 89 – Kedves Loránd:
    Utoljára tegnap búcsúztál el. Régen ennél ritkábban tetted. Mitől gyorsult így fel? Csak nem attól, hogy nem érted, amit írok, pedig olyan érthetően teszem, és nem hívatkozom állandóan más nagy nevek munkásságára.
    Még egyszer megpróbálom. Ha bármit építeni akarsz, nem mindegy mi az alapanyagod. Szarból nem lehet várat építeni, papírból gépkocsit, emberből altruista társadalmat. A mai ember kifejlődéséhez kellett néhány százezer év, amit nem lehet megváltoztatni néhány billentyű ügyes nyomogatásával. Jogod van ezt nem tudomásuk venni, de ne lepődj meg, ha kevesen követnek.
    Ja, és ne lepődj meg azon azon se, hogy eltűröm az itten garázdálkodásodat. Sziszifuszt munka közben látni, kellemes színfolt.

  83. Azért úgy elég nehéz lehet az emberiség érdekében tenni, hogy közben akiken segíteni szándékozol, folyamatosan vissza próbálnak húzni, kigúnyolnak, lefitymálnak, és mindezt csak azért mert egy alacsonyabb szinten megrekedtek, és nem hajlandóak (vagy képesek) fejlődni. Úgy nehéz, sőt lehetetlen elfoglalni egy vezető szerepet, hogy állandóan fényezed magad, és nehezen követhető módon fogalmazol.>/font>

  84. 92: Ezzel egyetértek. De azért hozzátenném, hogy azért ennél sokkal altruistább társadalmat is lehetne ugyanezekből az egyénekből építeni, hogyha a társadalmi berendezkedés olyan lenne, hogy azt díjazná.

  85. Kedves Loránt legujabb távozását mélyen sajnálom. Nem mindig értettem amit ir, de ennek az az oka hogy nyilván bölcsebb nálam. Azonban sokan távoztak már,de később visszatértek,mert e blog egyfajta drogként funkcionál.
    Hamarosan elvesztem a munkám, mert egy ,,rossz,, szektorban dolgozom. Az anyagi tartalék maximum fél évre lesz elég,de azt hiszem gyorsan el is fog inflálodni.
    Olyan időszak jön, amikor a pap az interneten át fogja feladni az utolsó kenetet.
    Van egy olyan érzésem Tibor bá, hogy te mint nagy tulélő,- kihuzod a vakcina megjelenéséig. Ez minden igyekezetem, mert más nem lehet.

  86. Ábel

    A nihilista Tibor bá’-nak ismét sikerült kiűznie a birodalmából az altruista Lorándot, és te ezt megtapsolod, pedig Tibor bá’ csak annyit ígért neked, hogy Skype-os videokonferencián nézhetitek közösen a világvégét, Loránd pedig úgy véli, hogy el lehet(ne) kerülni. Gratulálok…

  87. 96 – proton:
    Lenin is azt hitte, hogy el lehet(ne) kerülni a tömegek kizsákmányolását, mert nem számolt az emberi természettel, az önéssel, és a kapzsisággal, ami a végén mindig győz. 😉

  88. 98. Tibor bá’
    Teljesen igazad van, de ez csak annyit jelent, hogy valamit nagyon elb@szunk a gyereknevelésben…

  89. 96: Te se azt érted, amit írunk. Akármelyikünk is.

    Lorándot nem Tibor bá űzte el, és én ezt nem tapsoltam meg.

    Nekem Loránd hozzáállása alapvetően rokonszenves, és remélem, hogy igaza lesz abban, hogy lesz végül valamiféle megoldás, és hogy egyszer megtalálja azt az utat, amin érvényesülni tud. Egyébként általánosságban jellemző, hogy aki nagyot és újat alkot, az életében nem sok megbecsülést kap, sokszor csak halála után értik meg és emelik piedesztálra.

    Csak böki a csőröm, hogy antiszociálisnak állítja be azt a magatartást, amikor az ember elsősorban saját magáért vállal felelősséget. Holott ez esetben nemcsak hogy nem árt a köznek, hanem kifejezetten javára válik.

  90. Kezdjük azzal, hogy minden ember tulértékeli önmagát. Mindenki. Ezen rágódjunk kicsit, hogy miért.

    Aztán vannak bizonyos eszközök melyek ezt a tulértékelést tovább erősítik. Ilyen legalapvetőbb dolog a pénz. Majd ezt követi a fegyver….

  91. Ugye ezt kedves Loránd miatt is írom. (előbbi is ide tartozik).

    Akkor ezek az emberek szembetalálják valamivel magukat, amire sem a pénzük sem a fegyverek nem hatékonyak. Szar érzés lehet. Egészséget pénzért csak addig lehet venni, amíg az a mai tudásunk szerint gyógyítható.

  92. Lóránd csak azért nézett be újra, mert közönségre volt szüksége.
    Sajnos azonban kutyából nem lett szalonna, s megint sikerült pár nap leforgása alatt ugyanoda jutnia, ahol volt. Fene ezt a közönséget, hogy nem akkor tapsol, amikor kellene! 🙂
    Az esély kölcsönös, itt senki sem élt vele, minden megy tovább a maga útján, akár a nagyvilágban…

    101:
    „Minden ember túlértékeli önmagát.”
    Így igaz, és ennek szabályozására való a társas lét.
    Én és a másik. Milyennek látom magam, s ezzel szemben hogyan látnak mások?
    A „tükör” szabályozza ezt, a pénz és a fegyver csak arra jó, hogy eltorzítsa, ill. lerombolja a tükröt.

  93. 102 & 103.:
    A Lorándféle megközelítésben egészen biztos valami nincs a helyén, mert én például végig se olvastam. Már rég elment tőle a kedvem. Ezt úgy mondják szakmailag, hogy „ne tudott megszólítani”. Lenin legalább kitűnő szónok volt. 😀

  94. 104: Loránd viszont legalább nem tömeggyilkos. Én azért ezt többre értékelem, mint a szónoki képességeket.

  95. 105 – Ábel:
    Nincs szomorúbb, mint látni, hogy valakinek nincs humorérzéke.

  96. Nézzük Hal Turner eddigi jóslatait….
    Tavaly nyárra éhséglázadásokat jósolt az USAban az áradások miatti terméskiesés miatt.

    Koronavírussal kapcsolatban:
    Jan 28-án szerinte 1,5 millió beteg és 62 ezer halott volt Kínában a koronavírus miatt, és tömegével égették a hullákat.
    Aztán megjósolta, hogy Kínán kívül (!) feb 15-re 250 millió fertőzött lesz, amiből 2,2 milliónál tünetek is lesznek. Aztán:
    „Február 16.-tól kezdve a világ egészségügyi rendszerei összeomlanak. A korházak túlzsúfoltak leszek, képtelenek teszteket végezni és a pácienseket ellátni.
    Innentől kezdve az elhalálozási arány 65 %-ra ugrik a fertőzöttek körében.”
    A 250 millió fertőzött 65%-a 162,5 millió – már ennyi halottnak kéne lennie, Hal Turner jóslata szerint.

    Aztán feb 5-én már kicsit visszavéve csak azt jósolta:
    „februiár16.-án Kínának gyakorlatilag annyi, totálisan össze fog omlani.
    Amikor Kína összeomlik, a globális gazdaság is összeomlik.
    Február 16. a dátum, amikor az Egyesült Államokban és Európában az első várost karantén alá helyezik (vagy megpróbálják), amit pánik követ, majd tömeges rablás, fosztogatás.”
    Észak-Olaszországban némileg később valóban elrendeltek karantént, de a tömeges rablás, fosztogatás nem indult be, pedig most már egész Olaszország és Spanyolország is karantén alatt van.

    Ennyi erővel olyanoknak az írásait is megoszthatnád, akik Jézus közelgő ismételt eljövetelét hirdetik, meg az apokalipszist…

  97. Re:107
    Ne aggódj, már a világvége váró szekták dörzsölik a tenyerüket, hogy végre eljött az ő idejük.
    Ja még sem, nem lehet tömegrendezvényeket tartani… 🙂

  98. Egyelőre keveset lehet tudni a vírusról. A halálozási ráta nem ismert, mert az nagymértékben függ a tesztek pontosságától és elterjedtségétől, illetve nem telt el elég idő, nincsen megfelelő adat. Ha lenne pl. egy olyan hipotézis, hogy a lakosság egyharmada már fertőzött, vagy fertőzött volt az elmúlt pár hónapban, csak túl enyhe tünetekkel, akkor hogyan tudnánk hogy nem igaz?

    Ezzel kapcsolatban:

    https://www.npr.org/sections/health-shots/2014/03/17/290878964/even-if-you-dont-have-symptoms-you-may-still-have-the-flu?t=1584723603522

    „Roughly 1 in 5 unvaccinated people was infected with the flu virus each winter, the study found, but only a quarter of those people showed any symptoms of the infection. And only 17 percent of those infected were sick enough to see a doctor.”

    Tehát minden ötödik alany kapta el az influenzát, és ezeknek is negyedénél jelentkeztek tünetek, és csupán 17% fordult orvoshoz.

    Tehát ha számolunk a fenti cikkben leírt hatással, akkor 100 esetből nagyjából 17 adódik hozzá az ismert fertőzések számához. Ami azt jelenti, hogy az átlagos 2%-os „halálozási ráta” akár pesszimista is lehet.

    Illetve:

    „According to Hayward, few people visit the doctor when they have the flu, and even when they do, doctors rarely diagnose them as having influenza.”

    Tehát ritka, hogy valakiben influenzát mutatnak ki, még akkor is ha orvoshoz fordul. Ellenben most ennek az ellekezője történik: kimondottan tesztelnek a koronavírusra, és lehetőleg minden esetet regisztrálnak.

    Nekem ebből az jön le, hogy sokkal jobban kellene ismernem, hogy pontosan honnan jönnek az egyes adatok, és szkeptikus vagyok, hogy pl. a koronavírust jelen pillanatban hogyan lehetne összehasonlítani korábbi tapasztalatokkal.

    Ezek alapján a jóslatok úgy érzem nem sokat érnek. Ennyi erővel előrevetíthetném, hogy április végétől újra elkezd normalizálódni a helyzet, és május végére el lesz felejtve az egész.

  99. A gond az, hogy nálunk is jóval több fertőzött rohangál az utcán, vagy dolgozik, mint a hivatalos adat. Főleg azért, mert sokaknál enyhe lefolyású a vírus, sima náthának tűnik. Na de eközben fertőz. És van akit átküld a tulvilágra. Részemről azt mondom :minden egyes embert tesztelni kell, aki itt él. Lezárt határok mellett.

  100. 110.Dan
    Egyetértek! Az egyetlen lehetséges megoldást írtad le. Lehet drága a teszt,de végén jobban jönnénk ki sokkal belőle…
    Sokan idős aki kimegy, nagyon buta ezt kell hogy mondjam, persze médiában is kevés amit kommunikálnak, durvábban kellene előadni dolgokat, pánik ide vagy oda…
    Bár már szerintem késő, szóval mindegy.

  101. Mivel a járvány fertőzötteinek száma is, a gyógyultak és a halottak száma is, exponenciálisan növekednek,tehát nem lineárisan az eltelt napokkal egyenes arányban hanem annál gyorsabban, ezért a látszólagos halálozási ráta, amit egy konkrét napon a gyógyultak és halottak számából számíthatunk ki, szintén gyorsulva folyamatosan növekedik.
    Minnél több a fertőzött annál irreálisabban magas ez a virtuális ráta.
    Ez a jelenség félrevezetheti a statisztikában és matematikában járatlanokat.
    Sokkal veszélyesebbnek mutatva a járványt a valóságosnál.
    Mindenzek figyelembevételével kell értelmezni, hogy ez a virtuális ráta a csütörtöki adatok szerit történetesen IX %
    kilenc százalék.sorry nem jók az arab számok a laptopomon.
    Az adatok és a vírus természetének tanulmányozása engem arra a meggyőződésre juttatott,hogy a valóságos mortalitási százalák valahol 3 és 5 % között helyzkedhet el és földrajzi területtöl is függ.

  102. Rengeteg idős ember egyedül él. Nem biztos hogy azért, mert nincsenek gyerekei. Általában bevett gyakorlat a fiataloknál, hogy ha nem együtt élnek a szüleikkel, nincs idejük rájuk. Egy egy telefon, meg ünnepeken, évfordulókon való egybegyűlés. És ennyi. Vagy még ez sem. Nem mindenkinek van lehetősége akár idősothonba tenni a szülőt, mert az komoly anyagi ráfordítás. Így hát az idős szülő önmagát látja el amíg tudja. A fiatalok elfelejtik hogy mennyit kaptak a szüleitől míg elérték a felnőtt kort, és még az után is.

  103. Mosógépszerelő. Mivel nem ismert a valós fertőzöttek száma, akik hordozzák a vírust, nincs értelme a matekkal bíbelődni.

    Jelenleg szerintem a halálesetek számát szorozzák fel a tapasztalt százalékos halálozási aránnyal, és így határozzák meg a fertőzöttség szintjét. Ami nem valós szám.

  104. Én egyáltalán nem foglalkozom a számadatokkal…
    Amúgy is több faktor van, amelyek miatt akár földrajzilag, akár kultúr-politikai alapon is jelentős eltérések adódnak!
    Viszont itt az olasz példa, közvetlenül a szomszédságban:
    napi 500 halott ember egy országon belül.
    Ebből indulok ki. Nem érdekel, hogy világszinten ez csak 1-2%, vagy amúgy is van természetes elhullás, amely aránya a közúti balesetek esetén nagyobb is lehet adott régiókban, kizárólag azt figyelem, miként reagálhat egy elkényelmesedett emberi közösség erre a tényadatra. Sztem. felesleges tovább magyaráznom…

    Egyetértek azokkal, akik szerint szünbiológiai veszélye ennek a kórokozónak eltörpül a gazdasági veszélye mellett. Viszont nem látok megoldási/feloldási lehetőséget. Most még nem, ugyanakkor biztos vagyok abban is, hogy amennyiben nem ül el a vírus okozta veszély, pár hónap leforgása után akkor is rendkívüli módon meg fog változni az emberek hozzáállás, s nyilvánvaló, hogy a politikum és a gazdaság szereplői is csak erre várnak.

    Senki sem szeretné a szeretteit értelmetlenül elveszíteni. Ha viszont a kikerülhetetlen események lefutnak, egy új világ veszi kezdetét, és ebben nem a háttérhatalom szerepét vélem felfedezni, hanem egyszerű körülmények adta kényszert látok mögötte, amelynek az ember, és az emberek közössége is hűen engedelmeskedik.
    Nem fog eljönni a Lóránd által vizionált szép világ, sajnos épp ellenkezőleg, sejtésem szerint egy kőkemény megpróbáltatásokat hozó szemlélet fog eluralkodni, amelyben az emberi egyének értéke erőteljesen le fog értékelődni. Véleményem szerint Kína azért volt sikeresebb, mert ott ezek a társadalmi folyamatok már évtizedekre előrébb jártak.

  105. Sok a fertőzött és nem is tudható összesen hány van.
    Ennek ellenére szerintem egy jó matematikus-statisztikus szakember számára – én nem vagyok az – pontosan elegendő adat van ahhoz, hogy
    tűrhetően pontos használható becslést adjon a mortalitásra, ami csak a múltra vonatkozik és az eddig érintett régiókra.
    A média fősodrata nyilvánvalóan – óh csak pánikot ne keltsünk – alapon kissebbíti a félelemkeltésre alkalmas adatokat.
    Egészen biztos, hogyha ennyiszer elmondják nincsen ok pánikra, akkor éppen elég ok van a pánikra !

  106. 117 – Mosógépszerelő:
    A moralitás nagy mértékben tőlünk függ. Ha egy beteg „békebeli” ellátást kap, minden esélye megvan a gyógyuláshoz. (kb. 1% mortalitás). Ha az ellátó rendszer túl van terhelve, a személyzet lestrapált, kifárfadt, és nincs szabad lélegeztető, stb. Akkor a mortalitás felmehet 10 % fölé.

  107. Az emberek nem veszik komolyan. Tegnap is mondta a srác, aki almát hozott nekünk a karanténba, hogy a boltban találkozott egy közös ismerősünkkel, aki úgy gondolja, hogy ő elkapta, de pár nap láz és légzési nehézség után most jobban volt, úgyhogy elment vásárolni…

    Legalább maszkot és kesztyűt viselt, de hogy lehetnek ilyen felelőtlenek az emberek?

    ENNÉL MÉG A PÁNIK IS JOBB!

  108. Az ismert betegek számát 25-tel szorozva 2500, a halottak számát 800-zal szorozva 3200 jön ki, ez lehet kb. a valós szám, ha elfogadjuk a közkeletű modellt.

  109. 119:
    Az emberek mindig a saját érdeküket heyezik előtérbe.
    A „birkákat” könnyen meg lehet vezetni, de „sajnos” a magyar embereket ennyire még nem sikerült elhülyíteni…
    A bizalmatlanság óriási probléma, sztem. most a legnagyobb.

    Őszintén megmondom én sem tudok feltétel nélkül megbízni egyetlen „szakember”, s főleg nem politikus szavaiban. Természetesen, ha nincs a közösség felé bizalom, és működik bennünk az alapvető emberi életösztön, mindenki megy a saját feje után (plusz még belerondítanak az össze-vissza cikázó fals információk és következtetések).

    Az ösztönöket nem olyan könnyű legyőzni, mint amilyen erőfeszítést jelentett volna a társadalmi bizalom helyreállítása. De ez a Fidesz totális megosztó politikája miatt esélytelen, pedig ott volt a kezükben egy évtizedig a lehetőség… Kár érte, most könnyebb dolgunk lenne, meg ugye nekik is!

    A pánik értelmezése is új dimenziót nyert a kormány oldalán.
    Én csak az olasz doktor szavaira figyeltem fel, aki szerint a „pánik” több, mint indokolt. Csak jobban tudja a frontvonalban, mint „Cili cica” a virtuális erő-térben…

  110. 89.Kedves lóránd
    Már többször irtam neked volt, hogy én személyesen nagyon tisztellek téged, tudásodat, valamint nagyon értékelem azon igyekezetedet, hogy mindezt megosztanád velünk, tudatlan, sötétben tévelygő, alulképzett társasággal, és ami nemigen sikerül neked.
    Nemigen sikerül, és nem is fog, mert neked, kedves barátom, nem közöttünk, hanem a rehovoti Weizmann Intézetben volna a helyed, ahol megkapnád a tudásodnak, felkészültségednek megfelelő helyet és megbecsülést, és ami a legfontosabb, azok ott MEGÉRTENÉK mondanivalódat.
    Sajnálom látni kitartó, makacs erőfeszitéseidet megértetni velünk látószögedet, gondolataidat, de lásd be, azt akarod, hogy egy magasan szálló repülúgép szárnyaira irt szöveget olvasnánk el.
    Ezzel az erővel én is kimehetnék akármelyik Kőbánya-külső valamelyik pince-műintézetébe Arisztoteles tételét propagálni az ott leledző Nobel-dijas közönségnek, a siker boritékolt.
    Igyekezz esetleg elfogadni, hogy érveid, meglátásaid, tudásod túl magasak az átlagember számára, és amennyiben semmi esetben sem lehet őket leegyszerúsiteni-anélkül, hogy el ne veszne belőlük a lényeg – akkor esetleg nem is érdemes neked velünk kinlódni.
    És mondom ezt neked a legöszintébben és legnagyobb barátsággal.

  111. 122 balint – Sajnos ez maradt a végén és nem tudok elmenni mellette, mert „a hallgatás beleegyezés” lenne. Hát nagyon nem. És mivel ez teljesen off-topic, csak írok pár szokásos hülyeséget, egy szinten van a „na ki a kövér” kérdéssel… és nem, nem akarom hogy bárki „az olvasásával szenvedjen”, nem akarok beszélgetni róla. Csak „a jegyzőkönyv kedvéért” muszáj cáfolnom.

    „…érveid, meglátásaid, tudásod túl magasak az átlagember számára…”
    Tényleg? Szerintem egyszerű kérést fogalmaztam meg a publikus kommunikáció tartalmával és a mögöttes motivációval kapcsolatban a 34. kommentben. És nem is akartam többet, csak hát elkanyarodtunk.

    Viszont tény, a motivációim háttere ellentétes az itt képviselt hozzáállással és a megszokott „közérthető” szinttel. Tény, komoly odafigyelést és türelmet követelő tudományos / tényfeltáró forrásokra hivatkozom, kritikát csak ezen a szinten fogadok el. Ezzel azt érem el, hogy a téma azonnal átterelődik a feltételezett értetlenségemre, elismerésvágyamra, sértettségemre, … Jellemzően az ellenkezőjét sikerül „felfogni” annak, amit írok, a válaszaim abból állhatnának, hogy megismétlem a korábban leírt szöveget. Ezért ritkábban válaszolok azoknak, akikkel ezt már lefutottuk.

    „…személyesen nagyon tisztellek téged…”
    Tudtommal a „respect” szó jelentése „újra megvizsgálni”. A tisztelet számomra egyedül értelmezhető kifejezése az, hogy alaposan elolvasod amit írok, és nem a benned felépülő első felszínes képre vagy három kiragadott mondatra reagálsz. (Ez mindenkinek szól, és én tőletek függetlenül igyekszem ennek megfelelni amíg a legkisebb esélyét látom a számomra is értelmezhető dialógusnak.)

    A szöveged alapján lenézlek titeket vagy fogalmam sincs a köztünk lévő különbségről, de talán elfogadod hogy nem tőled hallok először a Dunning-Kruger szindróma másik oldaláról. Ti másban vagytok jók – én rendszerelemzésben és… kommunikációban. Ez nem ellentmondás. Én nagy rendszerek építéséhez elengedhetetlen szigorú szabályok szerint kommunikálok. Ez definíció szerint nem népszerű vagy „közérthető”, mert nem az a célja. De nem is olyan lehetetlen, mint amilyennek az általad használt képek feltüntetik. Az viszont tény, mások helyett figyelmesen olvasni nem tudok. Anélkül írnom sem érdemes (általában, nem csak itt). Legalább több időm marad gépeknek írni: azok tudnak olvasni, minden hiba az én felelősségem, és ha rájövök mit nem értettem jól, tudok rajta javítani.

    …megkapnád a tudásodnak, felkészültségednek megfelelő helyet és megbecsülést…
    Itt van Tibor bának igaza: fenét, esélyem nincs rá mert emberek vannak ott is. Te pedig itt is feltételezted, hogy nem kapartam az ajtót ilyen helyeken. Néhány jellemző példa nagyon sok közül.

    Nem csak rizsázok Engelbartról. A doktorim alatt piszlicsáré dolgokról nem akartam cikkeket írni, konferenciára menni nem volt időm. Másfél évig próbáltam bekapcsolódni a Doug’50 csoport munkájába, de félretoltak. A kutatásom valós eredményekkel járt a számomra (több éles projektben használtam közben), a vizsgáim is rendben voltak, de publikációs kredit hiányában kibuktam az egyetemről. Bánom? Dehogy, nem azért mentem oda, hogy Dr.-t írhassak a nevem elé (főleg elnézve a jelenlegi felhozatalt). Nagyon érdekes tárgyakat tanultam magas szintű tanároktól, nem került pénzbe csak sok időbe és erőfeszítésbe. Ráadásul végre látom a hátterét annak, amit csinálok – bár az elmagyarázást nem tette egyszerűbbé… 🙂

    Összeállt bennem egy kép arról, mit is jelent valójában a „szöveg” fogalma és a mögötte lévő globális, időtlen tudás. Ezért viszonylag könnyen találtam rá Ted Nelson ötven éve futó Xanadu projektjére, amely a mai „web” helyett a tudás közös építését támogatná a népszerűség hajhászása helyett. Írtam neki, hogy mi az a három tervezési hiba, amely miatt nem sikerült, és hogy szívesen beszállok és megoldom (plusz CV). A titkára válaszolt, hogy „Nelson professszor úr nem foglalkozik variációkkal.” Marad annál, ami ötven év alatt nem sikerült…

    Írtam Andries van Dam professszornak a Brown egyetemen. Azt válaszolta, hogy érdekes amit csinálok és átadja az egyik velem egykorú tanársegédjének. Megnéztem hogy mit csinál, és azonnal tudtam hogy soha nem fogok választ kapni. A figurának több évtizedes munkája van abban, ami az én projektem akkori állapota alapján teljesen felesleges volt. És ebben az irányban mentem tovább még pár évet, teljes gázzal.

    Amit most csinálok nekem is napról napra őrültségnek tűnik – de működik. Bizonyára vannak itt páran akik szintén röhögtek a Silicon Valley sorozaton, amikor Richardék felrajzoltak mindent a konkurens cég irodájában a táblára. Na én a Mediumon naplózom az összes tervezési munkámat és publikus GitHub projektben dolgozom a saját mesterséges intelligencia kutatásomon. Mert semmi okom nincs félteni a többi hétmilliárd embertől, akármilyen okosnak is hiszik magukat, lopják el ha bírják 😀 Eddig a legjobbaktól ez volt a legtöbb válasz: mivan, mivan, mivan? Szóval nyugi, eddig bárhová vittem a cuccomat, úgy néztek rám mint a macskára amikor az asztalra teszi a döglött egeret.

    Zárásként egy jellemző történet.

    Az emberi civilizáció mai állapota három szabadalmi ügynöknek köszönhető.

    Az egyiket ismerjük, ő Albert Einstein a relativitáselmélet kidolgozása idején. Egy köztudottan lezárt és közismert témát, a newtoni fizikát cserélte le egy esztelen bonyolult matematikai hülyeségre. Viszont ez a hülyeség valahogy mégis a kezébe került egy rangos fizikusnak, aki képes és hajlandó volt foglalkozni vele. A többi történelem.

    A másik kettő névtelen. Ők utasították el Szilárd Leó polgári majd katonai szabadalmi kérelmét arról, hogy az ismert de érdemi energiaforrásként használhatatlan maghasadás megfelelő mennyiségben elérhető bizonyos izotópok (köztük megnevezve az U235) láncreakciója révén mégis kiaknázható. Szilárd győzte meg Einsteint majd mondta tollba neki azt a levelet, amiből a Manhattan terv, atombomba és atomerőmű született. Hatvanéves korában váltott elméleti fizikáról biológiára és abban is kiemelkedő kutató lett. Egész életében az értelmes emberek együttműködésén alapuló világért emelt szót, szemben a hidegháborúval, az egyéni birtoklással és a tömeg megtévesztésével.

    Ha akkor elfogadják a szabadalmat és Szilárd jogdíjat kap a felhasználásért, a világ leghatalmasabb embere egy meghatározó időszakban egy intellektuális és erkölcsi szempontból egyaránt kiemelkedő tudós lehetett volna. Ehelyett a már létező családi és törzsi vállalkozások (bank, ipar, politika, szekták, …) mellé felzárkózott az „új generáció”: tömegmanipulátorok (Buffet, Bloomberg), kereskedők (Bezos, Branson), ügyvédek (Gates), marketingesek (Jobs) és képregényfanok (Musk), … Ezek ötletei és vágyai mentén halad a világ, ez a „közérthetőség” szintje.

    Ha így marad, Tibor bá jövendölése igazzá válik.

  112. Érdekes visszanézni az ilyen előrejelzéseket…
    Hal Turner megint elvetette a sulykot, és alaposan mellé lőtt (korábbi jóslatait lásd a 107-ben)…
    Nemhogy egy hét, de másfél hónap alatt se jutottunk el oda, hogy tízmilliós lenne a fertőzöttek száma (4 millió alatt az egész világon az összes regisztrált eset), összeomlottak volna az egészségügyi rendszerek.
    Nincsenek áramkimaradások, élelmiszerhiány se, és különösebb lázongások se voltak a rendkívüli helyzet kezelésére elrendelt kijárási korlátozások miatt egyik országban se, anarchia és fosztogatás meg egyáltalán nem lett…
    Ez a „Hal-szem optika” erősen torzít, amikor a jövőbe akar tekinteni…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük