(3113) Rossz döntések a koronavírus malmára hajtották a vizet

Tibor bá’ online

 

Az emberi természetből kifolyólag a koronavírussal kapcsolatban a gazdasági érdekek voltak az előtérbe helyezve. Ebből következően sok rossz döntés született.

A WHO még február 28-án se volt képes kijelenteni, hogy világjárvánnyal van dolgunk annak ellenére, hogy Olaszországban már 21 halott van, Iránban pedig 208.

Kínában a kitörés kezdetén volt az újévi családlátogatás, ami jelentően segítette az elterjedést, a hatóságok mégse tiltották be.

A vírus gyorsan átterjedt a szomszédos országokra, mert a repülőjáratok vidáman folytatták az utasok szállítgatását. Amerika se azonnal állította le a Kínából érkező utasforgalmat. Több országban még ma is folyik a nemzetközi légi forgalom haszontalan utas ellenőrzés mellett.

Az alaposan fertőzött Olaszországból szivárog a vírus, mert az Európai Uniónak fontosabb a Schengeni nyitott határ elv, mint az állampolgárok egészsége.

A vírus elterjedését nagy mértékben segíti a globalizáció, amit a hatóságok nem hajlandók visszaszorítani még ilyen esetben se.

Számtalan szakértő nyilatkozata alapján ma már nem kétséges, hogy a COVID-19 vírust ember hozta létre biológiai hadviselés céljából, aztán valamelyik laborból (legvalószínűbb Wuhan-ban) kiszabadult, természetesen nem szándékosan. Csakhogy nemzetközileg ez tilos (lenne), de több ország nem tartja be.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

76 gondolat erről: „(3113) Rossz döntések a koronavírus malmára hajtották a vizet

  1. Szerintem ez még mindig természetes mutáció, ha mesterséges vírus lenne, akkor az R0 és a mortalitás is hatványozottan nagyobb értéket mutatna. De a többi gondolatoddal maximálisan egyetértek Tibor bátyám!

  2. A koronavírus kapcsán eddig leginkább Kínára és Nyugat-Európára figyelt a világ, azokra az országokra, ahol a közegészségügy egyébként is fejlett. De a COVID-19 már megjelent a Közel-Keleten is, a vírus halálos áldozatainak száma – a lakosságszámhoz viszonyítva – arányaiban Kína után Iránban a legmagasabb. Irakban pedig gyakorlatilag romokban hever az egészségügyi rendszer, a kormányválság miatt döntésképtelenség uralkodik.
    https://24.hu/kulfold/2020/02/28/koronavirus-kozel-kelet-egeszsegugy-jarvany-mekka-vallasi-turizmus/

  3. Python
    Azért-gondolom, bár nem értek kicsit se hozzá-nem olyan könnyű összekalapálni egy vírust. A nagyobb mortalitási arány felesleges.

    A terjedési mutatók is elégségesek, mint az ábra mutatja.Legfőképpen a lappangási idő összerakása, időzítése a lényeg. A hosszabb „bujkálásért” cserébe kevesebb halott, törvényszerű, mert lassabban szaporodik az átkozott, így később is betegít, öl. „Tökéletes” a kicsike.?

    A mortalitást megoldja így is, csak késleltetve, a társadalmi rend összeomlásán keresztül.
    Nagyon tervezettnek néz ki a vírus, legalábbis a tulajdonságait illetően. Csak logikusan végig kell gondolni.

    De lehet még így sem jön nekik össze és nem dönti be a kócerájt. Még mindig van rá esély, bár egyre haloványabb.

  4. 3: A mai világban a génsebészet nem nagy was ist das ha van egy BSL-3 -as vagy BSL-4 -es laborod. A megfelelő vakcina, vagy fegyver esetén az ellenanyag kifejlesztéséhez kell sokkal nagyobb tudás és kapacitás a méretes pénzügyi keret mellett.

  5. Az hogy „rossz” vagy „tudatos” döntések voltak ezek, szerintem nem egyértelmű. A WHO és a Kína melletti országok szerintem határozottan nyomásra döntött úgy, ahogy. A WHO a saját deklarált szabályát sem tartja be a pandémiával kapcsolatban:

    „A régióknak szerepe van például abban, mikor rendelnek el magasabb pandémia készültségi fokozatot. Például ha egy WHO-régión belül egy új, veszélyes influenzavírus legalább két országban kimutathatóan emberről emberre terjed, el kell rendelni az 5. fokozatot, ha pedig még egy másik régió valamely országában is kitör a járvány, akkor a hatos fokozatot (ami maga a pandémia).[3]” – forrás: wikipedia”

    Szakma vagy politika?

  6. 4.
    Ez igaz. De akkor is kiemelkedően „jó” tulajdonságai vannak.
    Ergo könnyen lehet, hogy összerakott, vegül is ezt vonják sokan kétségbe.
    Én az elejétől erre tipeltem, mondjuk én komoly konteos vagyok.?
    Még azt is megkockáztatom, hogy nem egy döglött pörköltnek való rheus majmon került a piacra.

    Véletlenül kiszabadult?!Hát tényleg nagy az Isten állatkertje, de azért egy tököm tudja hányas laborból csak nem csempésznek ki egy majmot vagy gyíkot az ingujjba rejtve. Már ilyen teóriak is voltak. Bár ezek minden szart megesznek. Nagy kultúra, nagy kultúra de azért ők ázsia leprásai.

    Ezt belökték, tökéletesen kitalálva és időzítve.

  7. 6. Python

    Még a végén kiderül, hogy a november eleje, az október 30? 😉

    „A hetedik CISM Katonai Világjátékok Vuhan városában kerül megrendezésre 2019. október 15-30. között 23 különböző sportágban.”

  8. Most csak annyi jutott eszembe hogy ha itt is elterjed akkor mi lesz a kórházakban az általános betegekkel.Mert akkor senki nem mer elmenni pl. kórházba. Urológia,belgyógyászat stb…Ezek a betegek nem mernek majd elmenni a ferőzésveszély miatt , márpedig édemes a váróban megnézni a gyötört arcokat.Ha ezek nem kapnak ellátást akkor nem a vírus miatt hanem az ellátás hiánya miatt is hullani fogunk .Elég lehet egy kezeletlen gyulladás..
    A turizmusban dolgozóknak is lőttek mert a szép új világunkban nagy divat lett az átlagember körében a külföldi utazás. Most sok cég fog csődbe menni és sok ember veszíti el az állását.
    Valószínű már most nem állítható meg a vírus az olasz karanténból.De valószínű hogy a németeknés sem fullad be.
    Arra leszek kíváncsi hogy mikor állnak le a német autógyárak és mitől? Vajon előbb anyaghiány lesz vagy a vírus ér oda előbb?

  9. Egyáltalán nem biztos, hogy az új koronavírus okozta fertőzések valaha abbamaradnak. És ez talán a legjobb eshetőség. Jelenleg még nem lehet teljesen kizárni, hogy sikerül megelőzni a teljes gőzzel beinduló pandémiát, de ennek egyre csökken az esélye. Összeszedtük a vészforgatókönyveket a kicsit rossztól a nagyon rosszig.
    https://index.hu/techtud/2020/02/29/kinai_koronavirus_jarvany_vilagjarvany_pandemia_terjedes_forgatokonyvek_veget_er_allandosul/

  10. Nincs sok értelme arról beszélni, hogy hogyan lehet feltartóztatni az új koronavírust az országhatárokon. Inkább arra kellene koncentrálni, hogy lassítsák a járvány terjedését, és elkerüljék, hogy térben és időben koncentrálódjanak a megbetegedések, máskülönben túlterhelődnek az egészségügyi rendszerek – mondta Marton Péter a G7 Podcastban.
    A Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok tanszékének külpolitikai és globális közegészségügyi szakértőjével – aki több cikkel is jelentkezett a témában nálunk és máshol is -, a koronavírusról elérhető információkat és az egyes országok válaszintézkedéseit vesszük végig.
    https://g7.hu/podcast/20200229/indokolt-a-hiszteria-az-uj-koronavirus-miatt/

  11. Sztem. is legjobb lenne úgymond túlesni rajta.
    A veszteségek elkerülhetetlenek. A számokat lehetne visszaszorítani, ill. azért az is fontos, hogy az idő azoknak dolgozik, akik később kényszerülnek betegeik ellátására, a már bevált tapasztalatok alapján.
    Sztem. alapvetően mindenki az ellátórendszer kapacitási miatt fél, és ez bizony jogos, azonnal kezelendő probléma. Lehetőségek? Bízzunk benne, hogy tényleg gőzerővel dolgoznak rajta, s nem csak éjszakába nyúló gittrágás megy a háttérben.

  12. Irán vált a Kínából származó koronavírus-járvány közel-keleti gócpontjává: a perzsa államban egyelőre gyorsan terjed a kór, s már a szomszédos országokban is megjelent az Iránból tovább hurcolt betegség. A halálozási arány magas, a betegek között van az egyik alelnök is, aki a tünetek jelentkezése előtt az államfő közelében volt.
    https://www.hvg.hu/vilag/20200229_Iranban_uj_arcat_mutatja_a_koronavirus__magas_a_halalozasi_arany_s_fiatalok_is_aldozatul_esnek

  13. SzJK 14: A Dr. Szlávik idézet egy mondata: „Egyébként a megbetegedések helyszínére menve is segít a szájmaszk és a gyakori kézmosás, a fertőtlenítők ugyanis elpusztítják a koronavírust.”

    Ha erre alapozzuk a védelmet, – márpedig sok állami helyszínen ez a helyzet, lásd cikk állításai, – akkor kb. a sz.rnak adtunk egy pofont: https://hvg.hu/kkv/20200227_fertotlenito_folyekony_szappan_gladysept

    A SÖTÉT KÖZELJÖVŐ ELKERÜLHETETLEN.

  14. Másodszor is elkapta a koronavírust egy nő Dél-Koreában – közölték az ország egészségügyi hatóságai. A dél-koreai betegségmegelőző központ szerint a 73 éves nő február 22-én gyógyultan hagyta el a karantént, és csütörtökön jelentkeztek nála újra a betegség tünetei – írja az MTI.
    Kínán kívül ilyen újrafertőzéses esetből eddig csak egyet regisztráltak, Japánban.
    Ha valaki másodszor is meg tudja kapni a vírust rövid időn belül, az arra utal, hogy a szervezetben nem alakul ki természetes immunitás a vírusra a fertőzés után, ahogy például az influenza egyes törzseire (amivel persze az influenzavírus rengeteg variációja miatt nem vagyunk nagyon kisegítve). Ez nagyban megnehezíti a járvány kezelését, illetve a védőoltás kifejlesztését is. Ahhoz azonban még kevés ilyen eset történt, hogy ezt biztonságosan ki lehessen jelenteni – lehet hogy ők éppen a szerencsétlen kivételek voltak.
    Az is elképzelhető, hogy a betegség egyes esetekben két fázisban zajlik le, az első fázis végén a tünetek megszűnnek, úgy tűnik, mintha meggyógyult volna a beteg, mielőtt a második, súlyosabb fázisba zuhan. Így működik egyébként többek között az anthrax is. Ha a koronavírusnál is előfordul az ilyen betegséglefolyás, az elég rossz hír, mert a szűrést és a karantén fenntartását is nagyban megnehezíti.
    https://index.hu/techtud/2020/02/29/masodszor_is_elkapta_a_koronavirust_egy_no_del-koreaban/

  15. 14. Ez a Szlávik vagy nagyon ostoba, vagy nagyon jól megfizetik, hogy hülyeségeket beszéljen.

    A családdal kapcsolatban ugyanez a helyzet nálunk is: anyám szerint nem lesz itt semmi, megmondta a boltos Julika is, nincs semmiféle felvásárlás (helyi miniCoop, aranyáron van a kenyér is). Szó szerint egy kiló cukor meg liszt van nekik otthon, ha elfogy, akkor megy vásárolni. Pedig élete első 50 évében nem így élt, gyerekkoromban mindig dugig volt a kamra, pedig akkor is csórók voltunk. Szóval ő is nevetgélve mondja, hogy majd jön hozzánk, mert itt van kaja. És nagyon remélem, hogy nem tud róla a faluban már mindenki…
    Persze nem hagynám éhen halni, de mert kb magasról tesz mindenre (pl szabályok betartása: minek, úgyis megdöglünk) potenciális veszélyforrás. Ha nem lenne ilyen gyagya, nagyon jó csapattag lenne, mert nagyon sok tudás van benne, amit én még nem tanultam el tőle. Nehéz ügy…

  16. 14:
    az utolsó megjegyzésre:
    Cseppet sem vicces, sürgősen kezeltesd magad. Elsősorban nem a koronavírustól kell félned…
    Mibe kerülne az örgeknek is venni egy doboz kaját, s letenni nekik, ha kérnek belőle, ha nem?

    17:
    Totális ellátási gond pár hónapig nem lesz. Országos készletek vannak, de nem mindenből, és majd nyilván nem a mai árakon. Most pont az a baj, hogy sok ügyeskedő felvásárolt árut abban a reményben, hogy a hirtelen kétségbe eső tudatlanoknak majd 10x-es feláron értékesítsen. Nagyon helyesen egy ilyen gerinctelen megnyilatkozásra csapjon le a rendszer, s azon sem lepődnék meg, ha élelmezési vészhelyzetben kihirdetnék újfent a padlások kiseprését. Már csak ezért sem érdemes túltartalékolni sztem., hiszen volt már erre példa korábban, hasonló berendezkedésű rezsimben. A nép körében mindig lesznek hozzá támogatók… És az sem először fordulna elő, hogy az előrelátókkal kvázi megmentik a balfékek gyülekezetét (lásd valutaválság kezelése pl.).

    A dokik nem hülyék, csak -a korábban megszokott beidegződéseknek megfelelően- rendkívül óvatosak. Próbálnak egyensúlyozni, de ha kitör a járvány ez azonnal a múlté lesz. Amíg nincs pánik, könnyen babusgatjuk egymást. S ha tényleg, oltári szerencsével elkerülnénk a járványt, még börtönbe is zárhatnák azokat, akik a szavukat felelemlték, ez is komoly visszatartó erő („Nem szól szád, nem fáj fejed!”).

  17. 16 – Python:
    Kínából jóval több úja fertőzött esetet jelentettek.

  18. Az ellátási kockázatok tekintetében nem lennék optimista…!

    Történelmi mélypontra zuhant a kínai feldolgozóipar teljesítménye februárban, miután az ország az újfajta koronavírus-járvány megfékezésének érdekében szigorú korlátozásokat léptetett életbe.
    A pénteken közölt adatok szerint a nemzeti statisztikai hivatal, valamint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által számított beszerzésimenedzser-index (BMI) 35,7 pontra csúszott vissza februárban az előző hónapban mért 50,0 pontos adathoz képest. Elemzők 46,0 pontra számítottak. Ezt megelőzően a legalacsonyabb adatot 2008 novemberében, a gazdasági világválság kezdetekor jelentették, amikor a kínai feldolgozóipari BMI 38,8 pontra ereszkedett.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200229/soha-nem-latott-szamokat-tett-kozze-kina-osszezuhant-az-orszag-feldogozoipara-417609

  19. Uraim.

    Lényeg a profit.

    Azon kívül mindenki megdögölhet.

    A pszichológusok miért nem elemzik, illetve próbálják gyógyítani a beteges haszonszerzésre való hajlamot? Ráadásul nincs az a pénz amin egészséget lehet venni.

  20. 22.Dan

    Már régen megvan a válasz a beteges pénzhajhászás kiváltó okaira. Gyógyítani csak azt lehet, aki felismeri, hogy beteg és elmegy a dokihoz.

  21. 14.SzJK
    …”Egyébként a megbetegedések helyszínére menve is segít a szájmaszk és a gyakori kézmosás, a fertőtlenítők ugyanis elpusztítják a koronavírust.”…
    EZT jelenti ki nálatok egy Dr. Szlávik János????
    Hülye ez az ember? És méghozzá orvos??
    Jaj nektek.

  22. Az emberiség világszerte elképesztő hülyeségeket képes produkálni:
    „Amerikai sajtóhírek szerint Kaliforniában megfelelő orvosi kiképzés nélküli és az óvintézkedéseket figyelmen kívül hagyó egészségügyi szakemberek vizsgálták öt napon át a koronavírus-gyanús eseteket. Több lap arról számolt be, hogy a speciális képzésben nem részesült egészségügyieken semmiféle védőfelszerelés nem volt, így feltételezhető, hogy a vesztegzár alá helyezett amerikaiaktól ők vitték tovább, a fertőzést.” (Index)

    https://index.hu/kulfold/2020/02/28/koronavirus_olaszorszag_1-es_beteg_tortenete_milano_lombardia_karanten_jarvany/

    https://hvg.hu/elet/20200229_Helyzetkep_Padovabol_koronavirus_ugyeszseg_korhaz?s=hk

  23. A 14-es megnyilatkozásod vége alapján írtam véleményt.
    Nem érdekel ki jár SUV-val, vagy Iphonja van -e, esetleg régi Nokiája…
    Javasolom, máskor gondold át, hogy mit – hogyan fogalmazol meg. Vedd figyelembe azt is, hogy a blogot többezren olvassák!

  24. Keserű művek home defender(forgótáras gumilövedékes) 100 ropi körül mozog…ha „csak” elijeszteni kell valakit…ha komolyabb „beavatkozás” kell akkor max íj(meg kell tanulni vele lőni) számszeríj jöhet számításba ami legális(persze vadászheggyel)….aztán ott van az esp vipera, taktikai dobó balta kések, stb…stb…
    Ne elég bespejzoni…azt meg is kell védeni!

  25. 27 le a kalappal a hozzáállásotok miatt, ritka.

    Elolvasva a 14-es hozzászólást, alapvetően a felkészülés – NEM A KORONAVÍRUSRA ÉRTVE! – vagyis a prepper életmód miatti hülyének nézés frusztrációja jön át, ami teljesen érthető. Szinte minden prepper szembesül ezzel, és nehezen dolgozza fel, különösen a hozzátartozók, barátok általi lenézést. Így a hozzászólásoddal nekem semmi bajom. Az utolsó mondattal kapcsolatban csupán annyi, hogy nyilvános blogon nem célszerű ilyet leírni, mert a szövegkörnyezet alapján szó szerint értelmezi mindenki, pedig nyilván nem úgy kell és egészen extrém esetre vonatkozóan meg már egész más megvilágításba kerül.

    Tibor bá’ eddig még nem kértem ilyet – egyébként a blog tulajdonosa is felelősségre vonható – de most szépen kérem, tisztelettel, ha lehet, törölnéd a 14-es hsz utolsó mondatát?! Úgy vélem elvárható tőlünk, hogy egymásba nem rúgunk, s ha van rá mód egymást védjük. Egy ilyen mondat ne álljon már az örökkévalóságig egy nyilvános blogon. Tényleg nagy tisztelettel köszönöm, ha eleget tennél a kérésemnek!

  26. FONTOS

    Ne keveredjen itt az általános felkészülés, azaz prepping, és a koronavírus járványhoz kapcsolódó, mert a hatóságok most tényleg odacsaphatnak. Előbbi egy teljesen normális dolog, utóbbi – nyilván szintén az -, de jól láthatóan most kicsit boszorkányüldözés alá kerülhet. (Tudom, hogy több hsz-ben, éppen az imént magam is kevertem ezt, de nem célszerű.)

    (Sokadszorra javaslom, hogy zárt, regisztrációhoz kötött blog esetén sokkal több információhoz juthatna itt mindenki. De ismerem – és részben megértem – Tibor bá’ ezzel kapcsolatos álláspontját.)

  27. 31:
    Ha már „zárkózni” kell, megette a fene! A darkweb most is rendelkezésre áll, ha valaki titkos társaságként kívánja tolni.
    Korábbira:
    Kell a családban egy vadászengedéllyel vagy fegyverviselési engedéllyel rendelkező rokon. Vész esetén felmarkolod az általad finanszírozott sörétes puskát. Meg talán nem öli a betolakodót, de éles helyzetben elriasztásnak jobb, mint a gumilövedék. Esetleg flóbert pisztoly.

    A 14 eltávolítását a hozzászóló kérheti. Joga van hozzá privátban is… Vagy ügyvédje vagy?

  28. A vadászengedély megszerzése 200e Ft alatti összeg (és kb. 2 hónap), szóval olcsóbb, mint egy B kategóriás jogosítvány és évente 25e Ft a vadászjegy kiváltása, ami szintén nem egy egetrengető összeg.
    Egy kicsit lelakott fegyvert már 50-60e Ft körül lehet kapni, újonnan 200e Ft körül indulnak.
    A gond akkor van, ha a hatóság vész esetén begyűjti őket, mint ahogy anno a terepjárókat is összeírták, gondolom azt is rekvirálási céllal.

  29. 31. Jövőnk
    Én ezért indítottam a zárt telgram csatornát és csoport. Titkosított az adatfolyam, nyugodtan lehet beszélgetni.
    De erre itt az embereknek nincs igényük, ugyanazokhoz a gumicsontokhoz ragasztkodnak, még mindig az Angiotenzin Konvertáló Enzim-ről megy a diskurzus meg a pneumóniáról. Hopp, bejött amire hetekkel ezelött felhívtam a figyelmet, hogy a kapu mennyisége csak arra van hatással, hogy milyen gyorsan alakul ki súlyosabb fertőzés.
    Továbbra is kérdem mi a helyzet a herékkel? Petefészekkel? Fél vesével még elleszek, meg 70%-os tüdővel, de a nemzésképtelenség a jövőképet veszi el.
    Respect Horváth Csongornak és már én is gondolkodtam rajta, hogy addig kéne átesni, amíg működik az egészségügy. DEEE!!!! Továbbra sincs kúra rá és nem csak a tüdő roncsolódik. Egyáltalán nem ismerjük ezt a vírust. Már nem fogok ide tanulmányokat linkelni. Teljesen felesleges. Mindent leírtak az első, a 10., és a -10. hatványon is. Bármire lehet forrást találni, ami számunkra ellenőrizhtetlen. Én nem fogom kiinni a méreg feliratú poharat, azért mert ti azt mondjátok, hogy víz benne.
    Szerintetek így köhög egy influenzás?:
    https://files.fm/u/7q9qncd6

  30. 34:
    Senki sem tanácsolta, hogy idd ki a méregpoharat!
    Mindenki önálló, egyéni döntése alapján felelős a saját és a reá bízottak életéért.
    Az, hogy én mit csinálok, vagy mit szeretnék, senkinek se legyen követendő példa!
    /Egyébként nem megyek a Karneválra, inkább az itthoni Cirkuszt nézem./

    A belinkelt köhögés millió ok miatt kialakulhat.
    Előzmények ismerete, egyéni kórtörténet nélkül nehogy bárki megpróbáljon így tájékozódni az esetleges tünetekről! Sajnos nem ilyen egyszerű…

  31. Szjk! Ez olyan mint ha én írtam volna!
    Nálunk pont ugyan ez a helyzet. Mi, én és az élettársam már 10éve prepperkedünk.
    Eddig a rokonoktól, ismerősöktől csak csak a gúnyolódást kaptuk meg lesajnálást.
    Amikor elkezdődött akkor írtam minden közelebb álló ismerősömnek egy kör e-mailt
    hogy készüljenek fel, mit szerezzenek be, küldtem linkeket, stb..
    A reakciót gondolhatjátok… Még a jó édes anyám is úgy nézet rám mint az idiótára!
    A múlt héten megismételtem a figyelmeztetést, aktualizálva, az új ismeretekkel.
    A reakció ismert..
    De most hogy növekszik a félelem, és egy kis pánik is kezdődik. Most azt mondják nekem is hogy ” Nem baj, majd jövünk hozzátok” Mondtam nekik, hogy ide biztos nem.
    Annyi készlet van ami hármunknak elég. És különben is ti nem tettetek semmit pedig minden információt jó előre megadtam, lehetőségetek, pénzetek, helyetek lett volna felkészülni. Nem tettétek, hát így jártatok!

  32. Ezt ti megnéztétek:
    https://www.facebook.com/Indexhu/videos/197382411619961/
    Dr. Szlávik János (a vírus csak rövid ideig marad meg tárgyakon, így nem lehet átadni) és Dr. Müller Cecília(gyakoroljuk az egyenes beszédet, mert én azt tudom) Országos Tisztifőorvos sajtótájékoztatója.

    Mik voltak azok a fejek a show befejeztével?

  33. 35. Horváth Csongor

    Teljesen egyetértek. Ezért lenne szükséges a hasonló anyagok zártan töténő gyűjtése és hozzáértők általi megvitatása, aminek eredményét könnyen hozzáférhetően meg kell osztani a lakossággal, úgy hogy a tömeg is elemezhesse.

    A titkolózás, nem akarunk pánikot kelteni mantrázása csak pánik keltésre jó.

    Már többszőr leírtam, hogy nem biztos, hogy mindenkinek a vírusra kéne figyelni. Ez csak egy részlete a körölöttünk történő eseményeknek és van más is, ami miatt körmünkre ég a gyertya. Nem gondolom, hogy a vírusba mind beledöglenénk, de a boly megmozdult, valami van.

    A többi szervet ért károsodásra ismét Te sem reagáltál! Felesleges halálozási arányokat nézegetni, amíg nem tudjuk, hogy mivel állunk szemben. Van, amikor a halál a megváltás.

    Tudom én is, hogy sok meghökkentő betegség van a világon, sokan hallnak meg groteszk módokon és milliárdos mintában sok hamis anyag van. Innentől, akkor minden hamis?

  34. 36. Unicornis elküldenéd nekem is azt a beszerzős emailt?

  35. A “Rossz döntések a koronavírus malmára hajtották a vizet” poszt alá történt bejegyzéseimnél én is hoztam egy rossz döntést, mikor rányomtam a hozzászólás küldése gombra. Kértem Tibor bá’t , hogy távolítsa el , és ezúton elnézést kérek mindenkitől!

  36. 36:
    A jelenlegi vírus szülte pánikhelyzetet ne tévesszük össze a gazdasági – társadalmi összeomlás forgatókönyvével! Utóbbi esetében megértem az indulatokat, de most erről szó sincs.

    37:
    A tisztiorvosi rendszer működésére korábban volt kis rálátásom. Meg arra, hogy mennyire tartják be a hazai intézmények a szabályokat, s mit tett (részint tehetett) a tisztiorvosi hivatali kar ennek felderítése és megszüntetése érdekében (egyenes beszéd :-).
    Amúgy nem láttam még, de nincs benne semmi új (a pill. érv. mantra).

    38:
    Amihez nem értek, nem szólok bele. Ezért nem reagáltam.
    Vírusfertőzés szövődményeként elsősorban a tüdők, szív, vesék és a máj károsodhatnak.
    A szövődmények mértéke sem mindegy, ill., hogy konkrétan miért alakulnak ki (pl. bakteriális felülfertőzés miatt).
    Ennél mi van, mi lesz nem tudom, honnan tudhatnám?

    39. Respekt.

  37. Azért érdekes a kínai adatokhoz való hozzáállás: amikor csökken akkor nem hisszük el, amikor nő, akkor elhiszük.

  38. 42. Idegen

    Mire gondolsz?
    Én már magamnak se hiszek, nem hogy a kínaiaknak.

  39. 36. Unikornis,

    Azért számíts rá, hogy menni fognak, ha igazán nagy lesz a gond. Mert ha mást nem is jegyeztek meg, az beleégett az agyukba, hogy nálad van minden.

    Komoly dilemma ez, hogy kinek mit mondjon az ember.

  40. Őszintén szólva én jobban tartok a rokonok, ismerősök, haverok kéregetésétől, mint idegen támadástól.

    Van tapasztalatom a múltból, tudom, hogy nehéz mit kezdeni a helyzettel. Akihez valamilyen rokoni/érzelmi szál fűz, mit tegyél azzal?

    Természetesen többnyire csak kölcsön kér a gyerekére, beteg anyjára, férjére/feleségére stb. tekintettel.

  41. 45 – Gyarmathy:
    Felnőtt gyermekeim állandóan pumpoltak. Természetesen „kölcsön” cím alatt. Aztán egyszer kioktattak: „családon belül nem illik visszakérni a kölcsönt.” Persze, nem szemtől szembe, hanem a hátam mögött.

  42. 36.Unikornis
    45.Gyarmathy
    Komoly kérédéseket feszegetünk hirtelen.
    Tényleg, a krach beütése után mit mondasz, mivel rázod le a hozzád áramló kunyeráló népséget?
    Mondhatod nekik azt, hogy most egyétek azt, amit intelmeim ellenére sem vásároltatok meg, még amikor lehetett?
    Mi lesz ezek után a családi kapcsolatok sorsa, ha le is cseng valahogy a káosz, hogy fog kinézni a megmaradt társadalom emberi kapcsolatok szintjén.
    Csak most, a két fenti blogtárs beszólása után esett le a tantusz, hogy milyen fontos vetületei lehetnek társadalmilag a járvány lecsengése után.

  43. 42. Idegen.
    Vigyázz ez már vallási közösség. Ha nem hiszel az „igében”, vagy a dogmákat (pl. azt, hogy lassan fél évig él a vírus, egy hónapig savban és lúgot eszik, az UV-n fejlődik és mind meg döglünk) feszegeted jó esetben lehurrognak, rosszabb esetben, a közeljövőben a Tibor bá’ utcájában rendezett autódafén te leszel a máglya tetején:-).

    De most komolyan. Miért nem jön már az a robbanásszerű járvány lassan 60 nap után? Akkor amikor mindenki jön megy még a mai napig is. Már rég kéne hulljon a nép.

  44. 48.
    Szerintem ne bízd el magad. A spanish flu 1918-22 ig tartott. Egy világjárvány általában lassan fejlődik fel és földrajzilag más más intenzitással folyik le. Ez még teljesen az elején tart!

    47.
    Bizony, bizony Bálint. Mint idős, tapasztalt embernek, én figyelek a megnyílvánulásaidra. És Tibor bá”-éra is!
    Szerintem Unikornis hatalmas hibát követett el, ami nem róható fel neki, hiszen a szeretet és a jószándék vezérelte. De a jövő olyan kihívásokat tart, amire most még gondolni is nehéz!

  45. Kedves Bálint!
    Te nem olvasod a prófétákat? Nem lesz lecsengés és semmilyen rokoni szembenézés. Többször is újrafertőz mindenkit, amíg kampeca nem lesz. Sőt! Egy indiai guru szerint még a reinkarnációs új testet is fertőzi. Remélem a szadéceus vonalat követed, mert ott nincs feltámadás:-).

    Gyarmathy
    Eddig csak pár hetet kell várni, hogy minden összedőljön, most már akár két évet is retteghetünk. Esküszöm, pont mint a jehova tanúi. Minden évben egy világvége.

  46. 50 vadegér

    Mire jó ez?

    Nem tetszik az oldal, a hsz-ek tartalma? Nagy az Internet, találhatsz sok neked tetszőt.
    Én hasznosnak tartom ezt a blogot, a sok hozzászólásból kihámozom az értéket.
    Tőled is tanulok. Ha bírod idegekkel, maradj.

    Egyébként balint nem mondta, hogy lesz lecsengés.
    „…ha le is cseng valahogy a káosz…”
    Ez határozatlan.
    Érdemes alaposan odafigyelni a másikra.

  47. vadegér,

    Azt rovod fel másoknak, hogy túlzásokba esnek, miközben te is pont ugyan azt teszed. 🙂
    „lassan fél évig él a vírus, egy hónapig savban és lúgot eszik, az UV-n fejlődik és mind meg döglünk”

    Egyre sosem kapunk választ a gúnyolódóktól. Ha ez a vírus olyan mint más influenzák, akkor miért karanténozik Kína 400.000.000 millió embert? A többi 1.000.000.000-t súlyosan korlátozza mozgásában. Kínai vezetők, olaszok és a többi karanténozó mindnek elmentek otthonról?

  48. Na jó.
    Komolyra fordítva a szót.
    A spanyol nátha azért tartott két évig, mert az akkori közlekedési viszonyok mellett ennyi idő kellett, hogy a glóbuszt körbejárja. Ahol lecsengett, ott már nem okozott másodjára bajt. Kialakult az immunitás, sőt az utódoknak is, továbböröklődött. Ez a jelenlegi azért furcsa, hogy a jelenlegi jövő menő világban még mindég alig terjed. Hogy Kínában mi van azt pontosan nem tudjuk. Az olaszoknál is csak az a két (?) tartomány. Érdekes, nem megy tovább. Egy két elszórt eset. A németeknél már kellene tomboljon. Lassan egy hónapja megjelentek az első esetek, így az azok által lefertőzöttek már kéne jelentkezzenek.
    Szerintem nem a vírus a veszélyes, hanem az ami mögötte van. A vírus a paraván (terelés), ami mögött valaki keveri a kakaót.

    Bálintnak csak arra a megjegyzésére írtam, hogy nem lesz semmi lecsengés, miszerint mi lesz a családi kapcsolatokkal annak tükrében, hogy egyesek nem fognak adni a rokonnak a felhalmozott készleteikből. Erre mondtam, hogy semmi, mert a többség szerint nem lesz túlélés.

  49. 53 – Vadegér:
    Haszontalan emberekre nincs szükségem. A türelmemnek van határa. Vedd ezt figyelmeztetésnek.

  50. 48-50-53:
    Logikailag szánalmas gondolatmenet.
    Rég tudod, hogy a vírus lappangási ideje nagyon hosszú, több, mint két hét is lehet.
    Ebből következik, hogy fricskáznod csak akkor érdemes (akkor már jogos lesz sztem. is), ha 1 hónap múlva is teljesen „tiszták” maradunk Magyarországon. Azt én sem érteném…
    De egyelőre okosabb csendben várni, mert simán lehet, hogy fertőzött már jócskán akad, csak kezelésre szoruló beteg nincs még jelen. Az eddigi tapasztalatok szerint egyik közelgő napon belengik, hogy megtalálták az elsőt, s rá egy hétre majd visszatérhetünk erre a vitára.
    Bárcsak neked lenne igazad!
    A karanténok működnek, ott lesz baj, ahol egy fertőzött tünetmentes tag „megszökik” és 3 nap alatt végigfertőz egy országrészt.

    A családi kapcsolatokkal sokan bajban lesznek.
    Logikai alapon az altruistáknak annyi. Valójában nem tudom én mit tennék, de Tiborbához hasonlóan azokhoz tartozom, akiknél nem kopogtatnak sokat az ajtón (békeidben sem), így emiatt nincs félnivalónk. Ebből a szempontból megértem azokat, akik azt fogják mondani, tessék itt egy rekesz élelem, én időben szóltam, de többet ne lássalak… Valójában tuti nem tudnám megtenni.

    Az is fontos, hogy sztem. nem attól család és kötelék egy kapcsolat, hogy azonos nevet viselünk, kvázi rokonok vagyunk, hanem attól, hogy közösen gondolkodunk, dolgozunk, együtt élünk jóban – rosszban. Ahol az emberek eleve elidegenedtek, nem beszélhetünk igazi családi kötelékről, s ebben az esetben a „betolakodó” mindegy, hogy kicsoda. Ám, ha a tékozló fiú visszatér… és hasonló esetekben sztem. kinyílnak majd azok a bunkerajtók.

  51. Én biztosan nem fogom be engedni őket Gyarmathy.
    Egyrészt, mert fertőzhetnek, és már nem vagy 20éves. (és azok is belehalhatnak)
    Másrészt pár konzerv nem segít majd rajtuk két nap múlva újra jönnének. Meg hát úgy sem lenne benne köszönet, viszonzás eddig sem volt. Ezt már számtalanszor bizonyították. Csak addig vagyok jó amíg adok… Utána meg le vagyok szarva.
    Úgyhogy el lesznek hajtva, persze nem durván, legalább is először még nem.
    De csak próbáljanak meg keménykedni….
    Olyanok vannak közöttük hogy húúú… igazi 0%-os emberek. A mobiltelefon nyomkodásán, és az autó kormányának a tekergetésén kívül nem értenek semmihez.
    Van olyan pasi a rokonságban aki egy fregolit nem tudott felfúrni. Ahhoz is „embert” kellett hívniuk! Ilyeneket meg minek pátyolgassak? Mi hasznom belőle, mert a rokonom? Soha sem számíthattam rá. Mehetnek a „Lecsóba”!
    Arra is jó lesz ez a járvány, hogy lesz egy kis genetikai tisztulás, selejtezés…

  52. Kedves hozzäszolok Tibor Ba

    durvan 10 evvel ezelötti linkek: H1N1 kategoriaban:
    http://valasz.hu/reflektor/az-omninvest-dosszie-25177/
    http://valasz.hu/vilag/atveres-volt-a-h1n1-riado-30853

    Meg egy erdekesseg: par napja hallgatom : hatterradio : Neu Ulm Corona

    /valamelyik magyar portalon is volt a Göppingen-i magyar diaklany esete — Kollegium karanten ect/.

    nos ennek a lanynak az evfolyamtarsa a fertözött — aki moziban is volt–
    Az ujsagok azt irjak a terem 370 feröhelyes — keresik a mellette ülöket valamint azt aki minimum 15 percen at kapcsolatban volt vele, vagy tartozkodott melette
    itt felsoroljak a sort valamint a szekszamot — az ezen ülök nagy rizikofaktorral valoszinü elkaphattak..a betegseget

    A többi mozinezö, ha gondolja maradjon otthon -ket hetig tünetek eseten – meg mosson kezet

    Ma .voltam egy közössegi illemhelyen ahol a tükörre a helyes kezmosast leiro piktogramm matrica van ragasztva

    Niederbayern — több üzlet patika abszolut nincs „kifosztva” akar Nitrilkendöt akar maszkot vagy fertötlenitöt lehet kapni

  53. 55. Horváth Csongor

    Szerintem az elméleted csak akkor igaz, ha feltételezzük, hogy a lappangási idő jelentős részében nincs továbbfertőzés, mint azt itt sokan állították. Ha van, akkor én is vadegérrel értek egyet, a modern közlekedési feltételek mellett ennek már régen itt kellene lennie és robbanásszerű növekedést kellene produkálnia mindenhol. De erről már jóval régebben kifejtettem a véleményem, nem írom le újra.

    Ennél nagyobb problémám jelenleg, hogy elkezdődtek bizonyos jelek a környezetemben és már egy ideje szentségelek. Remélem csak influenza és nem nekem lesz igazam azzal, hogy ez már egy jó ideje itt van és mindenképpen átesünk rajta. Ebben az esetben a karantén szart sem ér már.

  54. Még a legelején bekerulhetett a vírus Magyarországra amikor a vuhani turista csoportot szélnek engedték mindenféle ellenőrzés nélkül. Ezen túlmenően jopár százezres kínai közösség él itt.

    Az az egy hónap már rég eltelt.
    Az is lehet hogy csak mázlink volt vagy nem terjed mégsem úgy a vírus mint egy tomegnyomoros metropoliszban.

    Ettol függetlenül nem gondolnám hogy megússzuk, de mégsem értem.

    Ha ennyire virulens meg fertőző akkor már kellene lenni jopár halottnak is.
    Valami nem igaz, de mi?

  55. Hány olyan esetet olvastunk, hogy kérték a tesztet az emberek (nálunk), de megtagadták tőlük.
    Vajon a hónapban hányan haltak bele az „influenza okozta tüdőgyulladásba”. Mint az első japán elhunyt. Halála után derült ki, hogy fertőzött, épp előttenap csináltak tesztet rajta. Ha nem csinálnak, mert jajjjúgysemaz’ akkor ki sem derül.
    Azért kíváncsi lennék az idei tüdőproblémás elhunytak számára.
    „Még nem regisztráltunk koronavírus fertőzést az országban.”

  56. Van itthon bizonyithato eset vagy nincs mit számit, és ha van akkor mi van attol mi változna, nem lenne selejtes hömérözés vagy mutyis semmitnemfertötlenitövel bohockodás ?
    Nem az a kérdés mikor és mennyi fertözött van vagy lesz hanem hogy az egyén mennyire van felkészülve, nem feltétlen azt jelenti van otthon 300db vagdalhuskonzervem.

  57. 57 csegö
    Akkor in Ulm, um Ulm, und um Ulm herum még jó az ellátás! 🙂

  58. Nálunk rend és fegyelem van. Ejnye-bejnye. Nagyjából észak kórea szintjére sűlyedtünk, ahol mindenki jól táplált és makk egészséges. Aki meg nem az SOROS. HEHE.

  59. Olaszországban évek óta lefelé mennek az ingatlanárak,

    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200225/igy-teritheti-le-olaszorszagot-a-koronavirus-egesz-europa-beleremeghet-416941

    a fenti cikkből gyönyörűen össze lehet rakni , hogy ez miért van így.
    50 ezer euróért, csodás helyeken millió ingatlanból lehetett válogatni eddig is.

    Gondolom a jelenlegi vírusos téma miatt az ingatlanárak még lejjebb csúsznak,
    R…. báró ilyenkor készül ingatlanvásárlásra, de messze még a mélypont.

    Megtévesztés….. hát nem tanultok …. ha van valamid hitesd el hogy nincs semmid,
    föl se merüljön, hogy 3 nál tovább tudsz számolni, nem körimélezünk, nem posztolunk semmit, /már ez a hozzászólás is túl sok volt/

    Bárhogy is lesz, én ma befejeztem a fák metszését , pedig nagy szél volt, a Kevély túloldalán.

    Régi Honvédségi gázálarcok jók valamire? /elrettentésen, dekoráción kívül/
    gázállarc gázmasz témakörhöz ha ért valaki és nagyon ráér, ossza meg a gondolatait,
    interneten fillérekért lehet venni, régi katonai maszkokat – bár gondolom attól kapunk betegséget ha az arcunkra húzzuk őket, amilyen ótvar penészes porzsákok.

    emellett a youtube on 15 millió videót találhatunk arról, hogy „hogyan készítsünk maszkokat” vagy „melyik mire jó” – jó szórakozást!

  60. Tibor bá’
    Rendben, egy kicsit túltoltam a cinizmust. Jelen, bizonytalan helyzetben nincs helye ilyennek.
    De, kérlek Téged, mint értelmes embert, enged meg számomra is a kételkedést. Hisz Te is folyton ezt teszed, azzal kapcsolatban ami még nincs bizonyítva és csak hallásból van, vagy hiten alapszik. Ne legyél már dogmatikus. A tudomány az alapod és „istened”, így miért kérdőjelezed meg, például azt, hogy az UV nyírja a vírust, illetve, hogy matematikai számítások szerint már itt is tombolnia kellene.
    Te is tudod, ha az UV-nak ellenáll, akkor nem vírus, hanem valami egyéb borzalom. Csak egy példa. Azt mondják, hogy kezd a HIV vírusra hasonlítani és jaj nekünk. Csak azt felejtik el, hogy a HIV vírus kb. perceket él a levegőn és nem mellékesen ahol él ott nincs UV.
    Szóval ha a tudomány kevesebb mint a SCFI-be illő spekuláció és ennek van itt elsőbbsége, akkor törölhetsz, nem tartok igényt az itteni megjelenésre.
    Tisztelettel egy tisztelőd.

    Feri
    A katonai maszk biológiai és kémiai támadásra lett kitalálva. Aktív szénszűrős. Minket még úgy tanítottak, hogy 1 órát bír ki nagyon erős fertőzött területen (KGST szabvány).
    Ha nincs kibontva a szűrője, akkor elvileg még jó a netes cucc, de ha ki is van (már használták egy kicsit nem) akkor is 10x jobb, mint bármelyik munkavédelmis cucc. Arra figyeljél, hogy maszk a gumirésze ne legyen elöregedve és repedezett (mikró).

  61. 55.
    Nem hiszem volt rajtad katonai gázálarc föleg régi kgst féle, ritka egy kényelmetlen cucc te abban nem fogsz orákig meglenni.
    A komolyabb 3M cserélhetö szürös maszkokkal is az a gond sokkal kényelmesebb ugyan de hogy veszed le és fel hogy ne fogdosd össze belül vagy minden fel-le vétel után lefertötlenitsd pedig azok lényegesen jobb kialakitásuak mint egy régi gázálarc, egyszerüen nem erre valok.
    Az 1x használatos orvosi maszkok nem véletlenül vannak kitalálva.
    Én ugyan nem tartom értelmét a maszkos védekezösdinek csak egy gondolat.

  62. looke fiery
    Mielőtt leveszed a maszkot, veszel egy kézi permetezőt (virágokra használják), ami fel van töltve 90%-os alkohollal. Szépen lepermetezed kívülről az arcod (maszkod), a kezeid, ruhád azon részét ahol megfogod, majd leveszed a maszkot és azt is belülről és ismét kívülről lefújod és kiakasztod a napra. Majd ugyanígy a többivel. közben közben a bőrödre is nyomsz (tudom szárít, de ezt nem kell mindennap csinálni, csak ha kimászkálsz), illetve aeroszol formába egy kicsit be is lélegzed (hadd menjen a tüdőbe is, nem lesz bajod). Az alkoholt sem bírja a vírus.

  63. 58.
    Alkohol inkább orálisan és gyümölcs alaput, ilyesmire nem pazarolnám ?
    Nekem ez tul macerásnak tünik ha valaki igy akarna védekezni, ha ilyen szinten kell akkor tökmindegy szerintem.
    Én bizok a kondiciomban az immunrendszeremben vitaminokban, mindenki nem halt bele, eddig, egyenlöre.
    Szerintem ha fejben már eldölt a dolog az már fél siker, aztán majd meglátjuk. 🙂

  64. 58 Attila
    Éppen azért, mert a fertőzés mindenképp végig fog menni a népességen, az egyetlen dolog, amit tenni lehet, az a terjedési sebesség lassítása, hogy minél kevesebb ember legyen egyidőben beteg.
    A karantén ezért akkor sem felesleges, ha egyébként terjed a vírus, mert legalább a karanténben tartózkodók nem terjesztik a vírust a lakosság között.
    Ha őket sem dugnák karanténba, akkor annyival több lenne a fertőzést szóró góc, meredekebb lenne a görbe.
    Jó esetben a fékezett megbetegedéseket el tudja látni az egészségügy, aztán jöhet a következő adag.
    Igaz, ez az újrafertőzéses esetben nem így működne, de én bízom benne, hogy ezek csak elszigetelt kivételek, és nem általános jellemzője a betegségnek.
    Egyenlőre túl keveset tudunk róla…

  65. 58:
    Ha nem lesz hamarosan magyar beteg, azt bizonyítja, hogy a lappangási idő alatt csak bizonyos feltételek mellett fertőz, vagy egyáltalán nem fertőz.
    Ez ellentmond annak, hogy eddig tünetmentes emberek hurcolták tovább. (Ha jók a megfigyelések és a következtetések.)

    Az infektológusok álláspontja pill. az, hogy lappangási idő alatt nem fertőz, mert különben már ellepte volna egész Európát. Ez is logikus.

    Valójában senki sem tudja, hogyan dobja magát tovább egy új gócpont kialakításakor. Sztem. pedig csak bizonyos feltételek mellett fertőz a lappangási időszakban, már az is megfordult a fejemben, hogy esetleg nem is emberen keresztül érkezik további pusztítására. De ez csak saját találgatás. Egyszer kell majd megfogni biztosan a terjedési stratégiáját, s onnantól meg lehet fogni a járványt is.

    Egyelőre (ha a fentiek helyt állóak), ha mindenki szépen otthon marad, és csak a szükséges dolgokat végzi a megfelelő óvintézkedések mellett, kihúzhatjuk. Ha MINDENKI betartja. Majd most meglátjuk, mennyire vagyunk összetartók, mert egy okostojás, hülye elég, és bedől a kerítés nélküli karantén.
    Alapvetően ezt kéne mindenkinek megérteni és ennek megfelelően tevékenykedni!

  66. köszi a gázállarcos kérdéskörhöz való hozzászólást!

    -múlt hét szombaton ment egy kollégám Olaszországba buszos csoporttal /mert muszáj egy 8 napos utazgatással megünnepelni a házassági évfordulót/ Firenze és környéke csillagtúra koncepcióval.
    -gondolom ez a csoport nem egyedi, az azóta /egy hete/ kint levő csoportok most jönnek haza feltöltve „élményekkel” és hétfőzől mennek dolgozni.
    -az hogy köhög és az orrát fújja, nem lesz feltünő, mert ez az a banda aki „mindig beteg”
    … már alig várom a találkozást.

  67. „Trump elnök még pénteken leszögezte a doktorok és kutatók egyre hangosabb figyelmeztetésére válaszul, hogy „a koronavírus el fog tűnni, egy napon, mint egy csoda, egyszerűen eltűnik”. Országos koordinációval eközben az evangéliumi keresztények emberét, Mike Pence alelnököt nevezte ki, aki nem hisz az evolúcióban. Pence még Indiana szövetségi állam kormányzójaként első számú felelős volt az állam eddigi legsúlyosabb HIV víruskitöréséért.

    A Trump-kormányzat az elmúlt években folyamatosan vágta vissza a közegészségügyi hivatal (CDC) költségvetését, a 2018-as kurtítás olyan brutális volt, hogy a globális járványkitörés megelőzésére szolgáló kezdeményezéseik 80 százalékát abba kellett hagyniuk. Trump a 2021-es központi költségvetés tervezetében a CDC büdzséjének 16 százalékos megvágását javasolta.

    A forráshiány is közrejátszhat abban, hogy bár a CDC két hete bejelentette a koronavírussal kapcsolatos felügyeleti teszt-programok elindítását New York, Chicago, Los Angeles, San Francisco és Seattle városaiban, ez mind a mai napig nem indult el.”

    https://privatbankar.hu/makro/a-koronavirus-es-trump-elarultak-amerikat-331200

    Vajon ez kimeríti a hazaárulás forgalmát?

    „A Trump környezetében uralkodó hangulatot jól jellemzi egy pénteki eset. Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke egy előadásában a médiát tette felelőssé a koronavírus körül kialakult feszültségért, mivel szerinte „ezek azt gondolják, hogy a járvány meg fogja buktatni az elnököt, erről szól az egész” – ezért, tette hozzá „ki kell kapcsolni a TV-t”.

    Mulvaney elképesztő előadását az amerikai Konzervatív Politikai Akció Konferencia (Conservative Political Action Conference, CPAC) országos gyűlésén tartotta meg. Hazánk számára óriási megtiszteltetés, hogy májusban Magyarországon rendezik meg a CPAC első európai rendezvényét.”

  68. 73.
    Idegen,

    fontos dologra mutattál rá. Egy beteg, aki – mint később kiderült – koronavírusos, napokig nem mert elmenni a kórházba, mert nem volt pénze kezelésekre.
    Egy másik, akin tesztet végeztek és gyógykezelték – miután van biztosítása – a 3500 dolláros számlából ‘csak’ 1700 dollárt kell kifizessen.

    Az ilyen háttérismeretek után világos, hogy Amerikában miért végeztek oly kevés tesztet és miért van még viszonylag kevés felderített fertőzött. A közeli jövőre viszont nagyon komor képet fest ez a rendszer és állapot.

  69. Miert lassult le lenuege mertelben a virus eszkalacioja?
    Miert stagnal a napi halottszam annak ellenere hogy visszafogotabb a fertozottek szamanak novekedese de állando ?

  70. 73: Trumpnak ebben valószínűleg igaza van. Miután az amerikai nép 98% -a kipusztult benne, már nem lesz, akit megfertőzzön, és akkor egyszerűen el fog tűnni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük