(3106) Élelmiszer tárolás

Tibor bá’ online

 

Ezt az anyagot 9 éve írtam, ami most nagyon aktuálissá vált. Remélem sok hasznos ötletet kaptok belőle. Élelmiszer tárolásnál van néhány nagyon fontos dolog, amire felhívom a figyelmeteket. Az emberi étrendben 3 csoportra osztható anyag van. Szénhidrátok, zsírok és fehérjék. Ezek közül a fehérjék azok, amikhez kizárólag étkezés útján tudunk jutni. A szervezetünk zsírból előállít glükózt (szénhidrát) ami a sejteket táplálja. Valamint a többlet szénhidrátokból a máj zsírokat állít elő és elraktározza itt-ott, emberi háj formájában. Ez az elhízás. Éppen ezért különös hangsúlyt kell fektetni a fehérjék tárolására. Ez persze a legnehezebb, mert fehérje kis mennyiségben ugyan sok mindenben van, de teljes értékű fehérje csak állati eredetű tápanyagban található: húsok, tojás, tejtermék, gombák formájában, és éppen ezeket a legnehezebb tárolni.

Arra is figyelni kell még, hogy a kalorikus értéken túl az embernek szüksége van vitaminokra is, elsősorban C-vitaminra, és pont ez az, ami a konzervekben nincs. Éppen ezért ajánlatos nagy mennyiségű C-vitamint is bespájzolni. C-vitamint sok helyen lehet kapni mindenféle kiszerelésben, díszes csomagolásban, pirulákban, stb. Az a közös bennük, hogy nagyon drágák. Viszont a patikák árulnak C-vitamint kimérve, zacskóban, sokkal olcsóbban. Ezt kell tehát venni. Tiszta C-vitamin port, azaz aszkorbinsavat. Napi 100 mg szükséges az embernek. A 100 g aszkorbinsav, amit a patika kimér egy alkalommal, ezek szerint 1000 napra elegendő, két személy esetében 500 napra. Ha 500 grammot veszel az 5000 napra elég, 4 tagú család esetében 1250 nap, ami közel 3 év. Persze más vitaminok is jól jönnek, de konzervek mellett a C-vitamin a legfontosabb.

Ne feledkezz meg arról, hogy valamelyik családtagod allergiás lehet leginkább lisztre, de bármire. Ez nem olyan nagyon lehetetlen, mert sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy érzékenyek a lisztre, csak akkor döbbennek rá, amikor a szokásosnál többet fogyasztanak belőle, mint például vészhelyzetben. Ezt feltétlenül figyelembe kell venni. Az is előfordulhat, hogy menet közben fejlődik ki valakiben az allergia. Tehát ne csak egy fajta dolgot tárolj, pl. búzalisztből száraztészta, tarhonya. Ezek nagyon sokáig eltarthatók, és a bennük lévő tojás miatt még fehérjét is tartalmaz, de liszt allergia esetén nem érsz vele semmit. Éppen ezért jó ötlet mellé eltenni rizst is, ami szintén jól tárolható. Valamint kukorica lisztet, rozslisztet, dehidrált burgonyát, amit előkészített krumplipüré név alatt árulnak. Ezekből legyen arra az esetre, ha valaki allergiássá válna. A sok szennyeződés miatt napjainkban az allergia bárkit elkaphat. A többféle lisztféleség tárolása azért is jó ötlet, mert vészhelyzetben, amikor csak a tartalékokra támaszkodhatsz, kiderül, hogy a repertoár meglehetősen szegényes. A különféle gabonaféleségek adnak némi változatosságot, amire stressz helyzetben nagy szükség van.

Könnyű szerrel tárolhatsz több mázsa lisztet, ami egy jó ötlet, de lisztet megenni nemigen lehet. Előbb kenyeret kell belőle sütni. Ehhez viszont élesztőre van szükség. A „sörélesztő” megfelelő kiszerelésben kapható és ésszerű jégszekrényben tartani, de ez csak 1-2 hétig lehetséges. A megoldás a dehidrált élesztő beszerzése és tárolása. A tárolási idő gyakorlatilag korlátlan. Felhasználás előtt egy pohárban rá kell önteni fél deci vizet és megvárni, hogy magához térjen. Egy kevéske cukor hozzáadása segít, mert az élesztő gombák cukrot zabálnak. Itt el szokás követni egy alapvető hibát, és pedig a ráöntött vizet fellangyosítják. Az élesztő gombák részére a 20 °C körüli hőmérséklet az optimális, alacsonyabb hőfokon lelassulnak, de nem döglenek meg. Ezzel szemben emelve a hőfokot nagyon hamar elérkezünk a kinyíráshoz. A kézzel langyosnak érzett hőfok (kb. 30 °C) már túl magas. A kenyér után térjünk rá a jó öreg zsíros kenyérre. Az amerikai irodalomból ez totálisan hiányzik, pedig megérdemli a figyelmet. A zsír ugyanis túlélési szempontból nagyon fontos. 1) nagy a kalória tartalma, 2) nagyon hosszú ideig tárolható, csak az avasodástól kell megvédeni. Az avasodás természetesen oxidáció. A megvédés pedig úgy történik, hogy bármiben tárolva a tetejére rá kell tenni egy réteg fóliát.

Nagy mennyiségű élelmiszer tárolásánál az első számú szabály a rotáció. A folyamatos étkezés során, a felkészülési időszakban, soha se azt fogyasszuk el, amit éppen megvettünk, hanem mindig azt, ami a tárolt alapanyagokban a legöregebb, amit a legrégebben vásároltunk. Ez egy igen fontos szabály, amit nem érdemes megszegni. Természetesen tartozik hozzá annyi kiegészítés,  hogy az elraktározott élelmiszerre rá kell írni a beszerzés dátumát, hogy pontosan tudjuk, mi milyen régi.

Gabonafélék között a rizs előkelő helyet foglal el, ami gyakran kitűnően tárolható az eredeti csomagolásban, ami rendszerint fólia zacskó. A rizs tárolhatósága gyakorlatilag végtelen amennyiben nem jut hozzá nedvesség, és/vagy rágcsáló (egér vagy bogár). Hátránya, hogy kalórián kívül nincs benne semmi hasznos. Jóval hasznosabb a barna rizs, ami természetesen drágább, de van egy komoly hátránya. Közel se tárolható olyan jól, mint a  közönséges fehér rizs. A barna rizsben ugyanis van zsírsav, ami néhány hét   alatt megavasodhat, kivéve, ha valóban légmentesen tudjuk tárolni. Pattogatni való kukorica: Száraz, hűvös helyen nagyon jól tárolható, ha nem   fér hozzá rágcsáló, zsizsik, stb. Könnyen emészthető, kellemes étel kiegészítő.  Egyetlen hátránya, hogy csak akkor pattog ki hő hatására, ha a víztartalma 13,5 és 15,5 százalék között van. Ilyen „nedvesen” viszont nem tárolható. A megoldás, hogy a felhasználandó mennyiséget kivesszük a tárolóból, és vagy fél kilónyihoz egy evőkanálnyi vizet szórunk egy zárt dobozba, és állni hagyjuk 1-2 napig. Ezt követve könnyen kipattog.

Tészták: A különböző száraztészták igen jól tárolhatók akár meddig, a szokásos óvintézkedések mellett. Száraz, hűvös hely, élősködőktől mentes. Ajánlatos  minél több tojásosat venni, amelyek ugyan drágábbak, de nagy értékük, hogy magasabb a fehérje tartalmuk. Ez igen fontos, hiszen emlékszel, a legnagyobb probléma a fehérje tartósítása. Ügyeljünk arra is, hogy ne csak egy fajtát spájzoljunk be, mert állandóan csak nagy kockát, vagy spagettit  enni mindenhez, igen unalmas dolog. Különben is unni fogjuk az egyhangúságot, nem feltétlenül kell azt fokozni. Természetesen a tésztákat  nem csupaszon esszük, viszont a hagyományos túró, sajt, dió, mák, stb. mellett   lehet rá tenni szaftokat, húsos mártásokat és hasonlókat is. Itt szúrjuk be, hogy  darált diót, mákot is érdemes elrakni, de szigorúan légmentesen, jól lezárva, mert mind a kettőben bőségesen vannak zsírsavak, amíg megavasodnak. És akkor néhány szót erről. Az avas zsír tulajdonképpen oxidált zsír, nem csak kellemetlen ízt ad (amit nagy baj esetén le lehet küzdeni), de kémiailag is megváltozik és ráadásul élettanilag a hátrányára. Nem méreg, fogyasztható, de a szervezetre nem előnyös, elsősorban az emberi szívre.

Zöldségfélék: Normál körülmények között a zöldségfélék napokig, hetekig is tárolhatók. Nekünk viszont hónapokra, esetleg évekre kell felkészülnünk. Ennyi ideig viszont csak konzervált zöldségek állnak el. Ezek viszont nagyon drágák,  de ennek ellenére a változatosság kedvéért kénytelenek vagyunk ezekből is bespájzolni.

Hüvelyesek: (bab, borsó, lencse, sárgaborsó) A száraz hüvelyesek igen jól tárolhatók, éppen azért mert szárazak. Itt megint ügyelni kell elsősorban a    zsizsikre. Sajnos legtöbb esetben a megvásárolt hüvelyesben már eleve vannak zsizsik peték, amik aztán egy idő után kikelnek, rágnak, bebáboznak,  molylepkékké válnak és tovább fertőznek mindent. A megoldás az, hogy a megvásárolt hüvelyeseket huzamosabb időre hőnek tesszük ki. Például télen rátesszük a radiátorra, ami 60-70 fok lehet. Ezt követve nem csomagoljuk vissza, hanem előre elkészített (kiszárított) PET palackba töltjük. Ha nem sikerült volna a fertőtlenítés, a palackból nem tud kijönni és mást megfertőzni.

Földimogyoró: Légmentesen lezárva jól tárolható. Nagy előnye, hogy jelentős mennyiségű fehérje (protein) van benne és sok zsírsav. Kellemes, egészséges, és tápláló. Kár, hogy inkább csak csemege. Az utóbbi időben nálunk is lehet kapni mogyorókrémet, jól lezárt üvegben. Ezt kenyérre kenve fogyasztják az angolszászok. Nekünk is meg lehet próbálni. A biztonság kedvéért még az összeomlás beköszöntése előtt, mert olyat ne tároljunk, amihez a családban senki se fog nyúlni.

Dió: A dió kitűnő tápanyag a benne lévő olaj miatt. Érdemes gondolni rá. Tárolni lehet töretlen állapotban kábé 2 évig. Tisztított „dióbél” állapotban tovább is lehet, de csak légmentesen, mert ez is avasodik. Tej: Csak akkor vesszük észre, milyen fontos a tej, amikor nincs. A tartós tej 6 hónapra van szavatolva. Ezt ki is bírja. Sőt néhány hónap ráadás is van, de aztán annyi. Az egy éves tartós tej büdös, nyúlós, gusztustalan anyag. Akkor pedig mi legyen? Nagyon jó megoldás a tejpor, csak azt a kereskedelmi forgalomban nem lehet kapni. Különben ha sikerül beszerezni, akkor ügyelni kell arra, hogy légmentes maradjon a csomagolás, mert a tejpor is meg tud avasodni. Másik megoldás a sűrített tej, ami leggyakrabban tubusban kapható. Ha felhígítjuk, akkor hasonlít a tejhez, de csak ennyi. Főzésre viszont kiválóan alkalmas, például tejberizshez, pudingokhoz. A tubusos sűrített tej természetesen eláll az idők végezetéig.

Cukor: A kristálycukor a végtelenségig tárolható, ha nem jut hozzá nedvesség. Nem kell csöpögő vízre gondolni, elég a levegőben lévő pára, amit a cukor magába szív és megfolyik. Védekezés a jó tárolás.

Méz: A méz is a végtelenségig tárolható, természetesen üvegben. A hosszabb állás a mézet nem károsítja, de kikristályosodhat, darabossá válik. Ezen könnyen lehet segíteni. Kevéske víz hozzáadásával fel kell főzni, és akkor megint folyós lesz. Fajlagosan a méz négyszer-ötször drágább, mint a cukor, viszont van benne némi vitamin és ásványi anyag is, de őszintén, nem éri meg az árkülönbség. Ennek ellenére a változatosság kedvéért érdekes bespájzolni néhány üveggel.

Főzőolaj: Általában napraforgó olajt használnak főzésre. Akinek sok a pénze az olívaolajt, ami semmivel se jobb, mint a napraforgó olaj, csak sokkal drágább. Zárt palackban, hűvös, sötét, helyen tárolva kb. 5 évig lehet károsodás nélkül tárolni. Nem vagyok híve, mert csak főzésre alkalmas (leves, főzelék) sütésre nem, mert hevítésre káros transzzsírsavvá alakul át. Ezzel szemben a sertészsírral ez nem történik meg. Tehát sütésre mindenképpen sertészsírt használjunk.

Gabonafélék: Búzát, kukoricát sokkal könnyebb tárolni, mint liszteket, főleg mert nem dohosodik. Ráadásul tovább is tárolható. Ezekhez viszont szükség van egy kézi meghajtású házi malomra is, ami néhány tízezer forintért beszerezhető. Gabonafélék tárolására a legjobb megoldás a fedővel rendelkező műanyag hordó. Ebben se nedvesség, se kártevő nem tud behatolni.

Burgonya: A beérett burgonya kábé 6 hónapig eltartható nem túl nedves, hűvös helyen (hagyományosan pincében). Ennél tovább nem. Jégszekrényre nem érdemes gondolni, egyfelől mert nagy valószínűséggel nem lesz elektromos áram, nagyobb mennyiség tárolására egyébként is alkalmatlan, de a legfontosabb, hogy a hideg hatására a burgonya beédesedik. Viszont lehet kapni instant burgonyaport, ami ugyan drága, de mégiscsak burgonya. A fenti listát végignézve azonnal kiderül, hogy a legfontosabb élelmiszerek nincsenek közöttük. Valóban hús, tejtermék, tojás tartósítása és tárolása messze nem problémamentes. Egyedül a sajt az, ami kiszárítás után hosszasan tárolható, persze a kiszáradt sajtot csak reszelni lehet. Hús is ki lehet szárítnai kolbász és sonka formájában. Ezeknél a trükköt a füstölés adja, az tartósít. Mindkettő beszerezhető henteseknél, de sajnos a kolbászok hetek alatt olyan mértékben száradnak ki, hogy szinte élvezhetetlenek. Ez elkerülhető, ha vesszük a fáradtságot és eltekintünk az extra költségtől. A módszer az, hogy sertészsírba süllyesztjük a kolbászokat úgy, hogy a zsír teljesen ellepje őket. Az egészet pedig levegőtől elzárva kell tárolni. Ily módon a kolbász nem szárad ki, a zsír nem avasodik meg, és nagyon sokáig tárolható. Ugyanezt a módszer lehet alkalmazni jól átsült húsok esetében is. A legbiztosabb megoldás mégis a húskonzerv, azonban ügyelni kell arra, hogy a dobozok kívül ne rozsdásodjanak. Ezt úgy érhetjük el, hogy a dobozokat olajjal átitatott ronggyal átdörzsöljük.

Tojás akár néhány hónapig is tárolható vízüvegbe vagy meszes lébe merítve, de természetesen a frissessége nem tartható meg. Ennél hosszabb ideig a tojás csak por formában tartható elfogadható minőségmegőrzés mellett. Vaj hosszú távon is eltartható, de csak akkor, ha az oxidálást teljes mértékben ki tudjuk zárni.

Egy másik megoldás a liofilizált húsok beszerzése. Ezek igen drágák, de  nagyon jó megoldást adnak. Még nagyon hosszú tárolás után is a liofilizált hús víz hozzáadásával lehet visszahozni az „élők” világába.

Egyebek: Nem csak élelmiszert szükséges tárolni, amit az élesztőnél már észrevehettünk. Jó hasznát lehet venni a szódabikarbonátnak is (nátriumbikarbonát), amit úgy is neveznek, hogy sütőpor. De ezt nem csak sütéshez lehet használni (na és gyomorégés esetén), hanem nagyon jó szag elszívó. Már pedig tárolásnál az egyik probléma az élelmiszerek szag felszívása. Ide tartozik a konyhasó is. Magyarországon konyhasót nem termelnek, minden egyes kiló sót importálni kell. Sóból egészen biztos hiány lesz, és só nélkül képtelenség főzni. A konyhasó korlátlan ideig tárolható, de erősen higroszkopikus, azaz magába szívja a vizet.

Ugyanebbe a kategóriába tartoznak a fűszerek is. A fűszer igény háztartásonként változik, de a helyi igénynek megfelelően be kell szerezni. Fűszernek számít a hagyma és a foghagyma is. Kellő nedvességű, hűvös   helyen mind a kettő eltartható néhány hónapig. Aztán a vöröshagyma hajlamos a kihajtásra, a foghagyma inkább elszárad. Néhány hónappal viszont nem vagyunk kisegítve. Megoldás? Foghagymát lehet kapni porított állapotban, vöröshagymát pedig feldarabolás utáni szárítással tartósítják, de ez házilag is elvégezhető a nyári nap segítségével. Savanyúság: Savanyúságok hagyományosan üvegben vannak tárolva, konzervált formában. Van, aki nem tud meglenni savanyúság nélkül. De ha már bespájzolunk belőle, akkor érdemes savanyú káposztára szavazni, mert annak még konzervált változatban is van jelentős C-vitamin tartalma. Csokoládé: Csemegének nem árt, ha gondolunk a csokoládéra is. A táblás csokoládé hűvös helyen évtizedekig tárolható, legfeljebb kifehéredik, ami a minőségen semmit se változtat. Viszont langyos hőmérsékleten is megolvad. Ha megolvad, akkor hidegben visszadermed, ami nem hat ki a minőségére, csak kellemetlen, mert mindent összemaszatol.

Babkávé: Van, aki nem tud meglenni kávé nélkül. Erre érdemes figyelni, mert a koffein függőséget okoz. Ha hirtelen megvonják, az nagyon kellemetlen tüneteket okoz. Darált szemes kávét árulják vákuumcsomagolásban és korlátlan ideig tárolható. De ha valakit a minőség is érdekel, akkor érdemes beszerezni pörköletlen, úgynevezett „nyers kávét”, ami kellően tárolva szintén végtelen ideig jó, és pörköléskor természetesen abszolút FRISS.

Tea: Erre szinte nem is érdemes kitérni. Száraz helyen a teafű végtelen ideig tárolható, aromavesztés nélkül. Nedvesség hatására viszont megpenészedik. Az ilyen teafű természetesen használhatatlan, mert még mérgező is lehet, attól függően, hogy mi támadta meg.

Alkohol: Attól függetlenül, hogy egyesek nem tudnak meglenni hébe-hóba egy kis alkoholtól, geddonban igen hasznos lehet például sebfertőtlenítésre, de még kisebb mennyiségű italok melegítésére is spirituszégőben, vagy kanóc segítségével létrehozott égővel. Ugyanis a tiszta alkohol kék lánggal, füstmentesen ég (ellentétben például a gyertyával vagy a petróleummal). Arról nem beszélve, hogy ragyogó csereeszköz. Igaz a beszerzése drága, de újabban szabad otthon lepárolni. Érdemes tehát megfontolni a szeszlefőzést.

Szárított gyümölcsök: Gyümölcsöknek nagy a nedvesség tartalma, ha ezeket ügyesen kiszárítod (aszalás) akkor egyben tartósítottad is. Csak arra kell vigyázni, hogy „valami” meg ne találja. Kitűnő emberi tápanyag. A benne besűrűsödött cukor adja a kalóriát, van még ott növényi rost anyaga és ásványi sók, valamint a vitaminokból is megmarad a nagyobb rész. Az aszalásnál azonban körültekintően kell eljárni, mert ha legyek hozzáférnek, azok beköpik és teli lesz apró nyűvel. Ehetetlen. A kereskedelemben lehet kapni cukrozott formában, ami a kisebbik baj, de hihetetlenül drága.

Vitaminok: A C-vitamint már tárgyaltuk. De ezen kívül vannak még további vitaminok, amiket be kell szerezni, mert szélsőséges körülmények között a természetes ellátás megszűnik. Manapság a TV teli van vitaminhirdetésekkel. Ezek nagy része felesleges dolgokat akar rásózni a lakosságra, de nem szabad átesni a ló másik oldalára se. Komplex B-vitaminok, valamint D-vitamin beszerzése ajánlott, különösen azért, mert geddonban nem biztos, hogy a szükséges napon tartózkodást meg lehet valósítani. Víz: Mit se ér a sok elraktározott élelmiszer, ha nincs víz, de ezt a témát egy

Most pedig a tárolásról általában. A tárolt étel a legjobb esetben megtartja minőségét. Abban egészen biztos lehetsz, hogy jobb nem lesz, legfeljebb rosszabb, na, ez az, amit meg kell akadályozni. Az egyértelmű, hogy az idő múlásával a legeltarthatóbb étel is veszít értékéből, éppen ezért ne feledkezz meg a rotációról és a beszerzési idők feljegyzéséről. Erről már volt szó, de ez rendkívül fontos. Mindenképpen meg kell értened azt, hogy egy elraktározott élelmiszer  tápértékét három dolog határozza meg: 1) az eredeti tápérték, 2) a tartósítás módja, 3) a tárolás minősége. Ha nem fogyasztjuk el, a végén minden elromlik, még az is, ami elméletileg örökké eltartható, mert az eltarthatóság és az élvezhetőség nem ugyanaz. A legtöbb csomagoláson láthatunk egy dátumot és a szöveget „best before”. Ez nagy vonalakban azt jelenti, hogy eddig az időpontig észlelhető minőségi változás nem várható, de még utána is fogyasztható. A tárolási hőmérséklet csökkentése minden esetben meghosszabbítja a felhasználhatóságot. Általános szabályként elmondhatjuk, hogy 10 °C ide vagy oda, az élettartamot felezi vagy duplázza. Az ideális hőmérséklet tartomány fagypont felett és 18 °C alatt. Fontos tényező a légnedvesség is. Ideális eset a 15 % relatív légnedvesség, de ehhez sivatag kell. Minden esetre minél szárazabb tároló helyre van szükség. Hogyan érjük ezt el? Helyiséget nem lehet kellően kiszárítani, marad a csomagoláson belüli „szárítás”. Ideális, ha a tárolás légmentesen zárható tartályban történik. Ez azonban még nem elég, mert az élelem behelyezésével együtt levegő is bekerül, az pedig „nedves” lesz. Ettől a nedvességtől kell megszabadulni. A könyv nem ad utasítást arra vonatkozóan, hogy ez hogyan érhető el. Ki kell tehát töltenünk saját kútfőnkből. Úgy gondolom, hogy beszerezhető vákuumcsomagoló, ami egy olyan berendezés, amiben fólia, fóliahegesztés és szivattyúzás van összekombinálva. A nedvesség mellet el kell még távolítani a csomagolásba szorult oxigént is. Ha sikerül az oxigén tartalmat 2 % alá vinni, az igen nagymértékben megnöveli az élelmiszer eltarthatóságát. Erre három módszer mutatkozik: 1) vákuumcsomagolás. 2) semleges gázöblítés, 3) vegyi úton történő lekötés. A nedvesség, oxigén után a harmadik tényező a fény. Az üvegekben tárolt élelmiszereket sötét helyen kel tartani, mert a fény erősen csökkenti az eltarthatóságot. Akkor tehát foglaljuk össze:

1) Mindig a legrégebben bekerültet kell legelőször elfogyasztani.

2) Minél hűvösebben tárolunk, annál jobb.

3) Minél szárazabban tárolunk, annál tovább marad fogyasztható.

4) Minél kevesebb az oxigén, annál lassabban romlik.

5) Tartsuk a bespájzolt élelmiszert sötétben.

Figyelem! Ha a zárt tároló felpuffad, penészt észlelsz, kellemetlen szaga van, kinyitáskor kispriccel – az élelmiszer fogyasztásra alkalmatlan.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

59 gondolat erről: „(3106) Élelmiszer tárolás

  1. Csokoládéból javaslom a 400 gramos Bella étcsokoládét, kb 700 forintért lehet kapni az Aldiban. Imádom a csokit, folyamatosan keresem a legjobb ár/érték arányút, és eddig ez vált be a legjobban. Osztrák termék, fele annyiba kerül, mint az ismert márkák és nagyon finom.

    40% a kakaótartalma, nem csak szénhidrát van benne (57%), hanem 27%-a zsír, 5%-a fehérje. 100 grammban 500 kcal-t tartalmaz

    Könnyű belőle tárolni 5-10 kilogrammot akár egy panellakásban is évekig, csereterméknek is jó.

    Ha valakinél korlátozott a hely, nincs pénze, magyarázkodni kéne az asszonynak a zsíros bödönök miatt, legalább ebből tároljon be pár kilóval.

  2. Jövőnk,
    szereztél be végül dehidratált élelmiszereket? Mi a véleményed, kóstoltad őket? A kalóriatartalmuk nagy részét nem a sima szénhidrát adja?

  3. Sokáig én is abban a hiszemben voltam, hogy a rizs üres szénhidrát, de kiderült, hogy nem olyan rossz a helyzet, 5,5% fehérjetartalma van. Ráadásul jól hasznosuló fehérjék. Nyilván nem lehet hasonlítani egy csirkemellhez (23 %), de nem véletlen, hogy távolkeleten milliók élnek szinte kizárólag rizsen, és nem betegek.

    Egyébként köszönöm a posztot, Tibor bá. Épp a fejemben járt úgyis.

  4. 3. Ábel
    Ennek nézz utánna! Amit írtál az a barna rizsre igaz, a kizárólag fehértől beteg leszel!

  5. Élesztő téma. Kétféle porélesztő van forgalomban
    1. Quick vagy easy ( gyors vagy könnyen kezelhető) ezt a liszthez kell hozzáadni
    2. Active ( aktív) Ezt fel kell futtatni langyos vízben.

  6. Morzsolt szárazkukoricát ipari raktárból lehet valahogy ehetővé tenni?

  7. 5
    ja…megfőzöd és kész. Nem olyan ízletes, de és simán megeszem…ettem…persze amikor még zsenge volt.

  8. Még nyugodtan vásárolgathattok bármit. Az én ismeretségi körömből pontosan 1 anyuka vett konzerveket, a többi embert ez egyáltalán nem érdekli. „Ne is gyere a hülyeségeiddel, mert csak felidegesítesz!” Na idefigyeljetek. Én már bespájzoltam sporteszközökből is, fehérjeporból, izotóniás italokból. Fejvédők, pajzsok, kesztyűk… etc. ?Ha beszorulunk a házba, kommandóssá képzem a gyereket, mire lecseng a balhé.

  9. Nagyon jó, (mert próbáltuk és bejött) a burgonyapehely!
    Dehidrált, nálunk már 7 éve megvan, mert 15 kilót vettünk belőle régebben, de semmi baja. Használjuk, eszük.. Krumplipürét lehet gyorsan csinálni belőle. (csak víz, és tartós tej kel hozzá)
    A metróban 5 kilós vödrös kiszerelésben lehet venni!

  10. 8. Unikornis
    Bövebben lehetne tudni róla valamit, mert ez alapján nem sikerült beazonosítani.

  11. 4: Utánanéztem, gondolod, hogy az ujjamból szoptam az 5,5 g/100 g-ot?
    Az ázsiaiakra is szántam most negyed órát, nem láttam nyomát, hogy tömegesen barnarizst ennének. Jázminrizs, szusirizs, ragacsos rizs jöttek elő, ez mind fehér.

  12. A gabona tárolásához:
    Amit veszünk, az valamilyen raktárból fog jönni, tehát szinte biztosan tartalmaz valamennyi zsizsiket (valójában gabonazsuzsok, ami nem zsizsikféle, de ez most mindegy). Pár hónap alatt el tudnak annyira szaporodni, hogy a gabona ehetetlen legyen. Ez ellen otthoni körülmények között vagy szárítással, vagy hőkezeléssel tudunk védekezni, az elgázosítással most ne foglalkozzunk.
    A szárításnak az a célja, hogy a gabona nedvességtartalmát 10% alá csökkentsük, mert ott nem maradnak életben. Legegyszerűbb, ha sűrű szövésű vászonzsákokban hézagosan elhelyezve egy jól szellőző, de nem huzatos, ugyanakkor hő ellen nem szigetelt padláson tároljuk nyár közepétől őszig. A rágcsálóktól való védelem problémás, de ha sikerül megoldani, akkor akár itt is hagyhatjuk, mert a téli hideget sem bírják.
    A hőkezelés során 70-80 fokra melegítjük kb. fél órára. Ez elég a zsizsik elpusztítására. Ezt legegyszerűbben egy alacsony hőfokra állított sütőben tudjuk kivitelezni és utána rögtön tegyük légmentesen zárt edénybe. A másik irány a fagyasztás. Két hétig -10 fok alatt tárolva elpusztul a zsizsik. Mivel mostanság télen nincs elég hideg, ezért a legjobb fagyasztóládába tenni, majd utána áttölteni légmentesen záródó műanyag hordókba. Nem célszerű eleve hordóstól fagyasztani, mert a hideg rideggé teszi az anyagát és van rá esély, hogy kiemeléskor a füle a kezünkben marad.

  13. Vajon tudok-e úgy tartósítani száraz szemesterményt (lencsét, rizset, babot), valamint lisztet, hogy nitrogénnel szorítom ki a levegőt, és zárom le a PET palackot / befőttes üveget? Vagy héliummal?
    Szén-dioxiddal dúsított ásványvíz tovább eláll-e mint a sima?

  14. 6 Btgujj
    A száraz morzsolt kukoricát horgászat céljából gyakran főztük.
    Gyerekkoromban rendszeresen rájártam, szerettem enni, igaz, egy kis cukorral meg szoktam ijeszteni, mert nagyon keményítős. 🙂
    De a száraz kukoricát sem olyan egyszerű tárolni, ahogy Gabiii írja, hamar ellepik a kártevők.
    Nálam a horgászati célra tartott morzsolt kukoricát műanyag hordóban tárolom, de hamar ellepik és megrágják a gabonamolyok hernyói.
    Valamiféle előkezelés, és légmentes zárás nélkül biztos nem eltartható…

  15. A Guildbrook farm preppervideójában oxigénabszorbens anyagot tettek a babborsólencse mellé, a mylar zacskót vákumozták, îgy kártevőknek szvsz.
    Nagyon okos, cuki fejek, a többi vidjük is pompás!
    (a hölgy meg egy főnyeremény, dehát már elkelt sajna.. 🙂 )

    Rizs: kb 8-10 éve vettem 50kg thai jázmin rizst
    , saját műanyag zacskójában tároltam, s pont ma ettem az utolsó kilóból..
    Jelentem kutya baja, kutya bajom! 🙂
    Szvl én nem szórakoznék rizs tartósîtással, mert minek?

    https://youtu.be/7rC80DafNWs

  16. Én a jázminrizst áttettem a saját zsákjából menetes fedelű, hermetikusan záródó élelmiszer ipari műanyag hordókba! A búzát is, meg úgy általában minden kényeset ami nem konzerv. Pl. tészta, kakaó, stb.. Semmi bajuk! Kb. 7 éve! Időnként ellenőrzöm.
    A műanyag hordó jó a molyok ellen is, meg a rágcsálók ellen is. És a párát is távol tartja.
    Nekem bevált!

  17. Tej, sajt, tojás, hús. Ajajaj! Ezek csak élve állnak el huzamosabb ideig. Kell még gyümölcsfa, meg vetőmag is. Persze egy zombiapokaliszis közepén, nem lehet kapálni.
    Ma vágjuk az utsó disznót! Azért is keltem ilyen korán. Most kimegyek és megköszönöm, hogy nekünk adja az életét, hogy kajálhassunk! Tudjátok mint a „hülye” indiánok, babonából, valamilyen értelmetlen élettiszteletből. Anélkül genetikailag szelektálva sem leszünk valami sikeresek.

    Nagyon jó a poszt, összeszedet, lényegre törő!

    Köszönöm!

  18. Azzal is számoljatok, hogy mint minden területen tapasztalhatóan, a konzervipar által használt anyagok minősége is romlik. Gondolok itt elsősorban a csomagolásra, csomagolás-technikákra.

    A 30 éve vásárolt konzerv talán egy emberöltőig is bírta volna. A 15 éve vásárolt konzerv kb. 10 évig tartható volt, eleve 3-5 év szavatosságot adtak rá.
    Ha most veszel pl. egy halkonzervet, olyan vékony falú dobozba csomagolják, hogy csak 1 – 1,5 év szavatosságot vállalnak, s meggyőződésem, hogy így 3-5 évnél tovább nem fogja bírni. Ezt azért írom le, mert sokan a korábbi tapasztalatokat készpénznek véve terveznek ma is.

    A műanyag palackoknál ugyanez, korábban 1000x utántölthetted, ma pedig 2 újrahasználat után kuka, olyan vékony falú, sérülékeny. Nem hiába tiltják be az egyszerhasználatos műanyagokat…

    A többi terméknél ugyanez a trend megfigyelhető, hiszen a gazdaság szinte napra készen lát el bennünket, tárolással – raktározással senki sem számol, annak költséges volta miatt.

    Az otthoni praktikáknál figyelembe kell azt is venni, hogy a szavatossági idő nem egyenlő a fogyaszthatósági idővel. Tárolhatod a terményt úgy, hogy a szavatossága rég lejárt. Fogyasztható, nem lesz tőle bajod, de pl. tartalék folyamatos felhasználásának rossz ütemezésekor megeshet, hogy igen kellemetlen élményben lesz része a családnak, ha a még tápláló, de kellemetlen állagú, ízű élelmiszert kell fogyasztani. Ha meg ki kell dobni… ne ecseteljem mekkora pazarlás! Azon is érdemes elgondolkodni, mekkora luxus manapság élelmiszereket kidobni, amikor az emberiség egy része éhenhal (s nem kéne, hogy feltétlenül így legyen).

  19. 20 részben igazad van, de amennyiben pl. német vészeseti élelmiszert rendel az ember, akkor azok 15-20 évig jók, s csupán EU-s szabály miatt szerepel rajtuk a 10 év. Én tőlük rendeltem, finoman fogalmazva egy igen jókora adagot, de nem a COVID-19 miatt. A dry freeze VT élelmiszer 35 év, 0% víztartalmú és nagyon drága; én maximum csak ínyencségből fogok rendelni esetleg, mert nagyon „vízfüggő” cucc. Szintén nem a COVID-19 miatt!!!

  20. 20: igen,a mai világban a csomagoláson és a hőkezelésen stb is spórolnak!
    Tasakos smack leves, nagyon szeretem, találtam 3 csomaggal a fiókban, 1 éve lejártak. Csak tészta meg ízesítőpor volt hozzá, tehát húsdarab, olaj egy csepp sem. De mind szinte ehetetlen ízű volt. Tartós tej, hűtőben is kb megromlik néha mire lejár.
    A sok E számos adalékanyag lebomlik idővel ezekszerint. De én finnyás vagyok, nem eszek meg mindent, pl főtt ételt sem. Csipsz, bármilyen márka,fél évvel lejárat után alig ehető.
    Az ásványvizeknek is van lejárati ideje, utána bizony poshadt az íze.
    Konzerves kenőmájas, 3 éve lejárt, azon is érezni lehetett de az még ehető volt. De ez volt 6 éve! 
    Gyógyszer is van ami szétfolyik, lebomlik lejárat után nemsokkal.

    Apropó, vizet hogyan tároljak? x csepp hypó bele?
    De annak is van szavatossága, 6 hónap után már szaga is alig van a sima 100Ft/literes hypónak..

    Szóval a fogyasztható meg a minőségét megőrzi dátum az kb stimmel is, nem sok ráhagyás van már.
    Mert ugye nem mindenkinek van hűvös pincéje ahol tovább eláll mint egy 35 fokos panelben…

    Ui: Olaszokat is eszi a vírus, ACE2, SARS-oltás teória megdőlt, 5G és légszennyezettségi is, illetve ott még meleg is van, népsűrűség töredéke a kínainak. Akkor az imán kívül mi maradt még??
    Max nálunk méghosszabb az inkubáció, kínaiak is 27 napot is mondogatnak már…
    De ha az olaszokat gyilkolja akkor minket meg az amcsikat is fogja.

  21. Ami még nagyon jól bevált nekünk az a Lidlös „Baroni” márkájú löncshús konzerv.
    Egyrészt jó ízű, mert több fajtát végig próbáltunk. Másrészt nagyon sokáig eláll minőség romlás nélkül. Mi vettünk 2012-ben több kartonnal, amik 2014-ben lejártak.
    Semmi bajuk, ízre állagra ugyan az, és még mindig abból eszünk! Melegszendvics krémet csinálunk belőle. Vagy toast kenyerek közé kenjük + sajt és megsütjük toast sütőben. Isteni!

  22. 21. Jövőnk

    a német vészeseti élelmiszer rendeléséhez egy linket tudnál adni?

  23. 22.
    Tegyél a vízbe egy kis C vitamint (aszkorbinsavat), így sokkal tovább nem fog megposhadni. 10 literes kannába egy kávékanálnyi elég.
    Érdemes beruházni vízszűrőbe, valami jobb fajtába, így baj esetén meg tudod szűrni a vizet és elég kevesebbet tárolni, ami azonnal felhasználható.

    Az olaszok rosszul állnak, 55 regisztrál fertőzöttből már 16 súlyos állapotban van, de Iránban is elkezdtek hullani a betegek. 28 regisztrált esetre eddig 9 halott. Nyílván ez a jéghegy csúcsa csupán.

  24. 27. Igazán nincs mit. 🙂
    Éves kiszerelésre keress németül, hozza majd. Több forgalmazó is van.

  25. Jövőnk!
    Az éves kiszerelés hány főre szól? Gondolom egy főre, illetve amennyit megeszel belőle 1 nap. Vagy még jut a kutyának is valamennyi 🙂

  26. 1 fő 365 nap – 200kg 10 túlméretes karton (azaz 20 karton)

  27. Jó írás, egy kis hibával.
    A liszt max 3-4 hónapig tárolható, aztán molyosodik. Nem lehet semmivel kezelni, a moly petéi benne vannak a lisztben.

    Élesztő helyett https://www.limarapeksege.com/2012/11/kovaszoljunk.html

    Gabona félét tárolni műanyag hordóban, zárható tetővel a legegyszerűbb, veremben. Ha a verem legalább 2m mélyen van annak hőmérséklete 10 fok körüli, ami nem kedvez a férgek petéinek beindulásához. Ha a vermet fekete fóliával szigeteljük száraz marad. A veremkészítés legegyszerűbb formája. Ásol egy négyszögletes gödröt, belehelyezed a fóliát az oldalainál kifeszíted egymáshoz csavarozott, szögelt fa kerettel, ami a beomlást is megakadályozza. Aztán egymás mellé helyezett gömbfából megcsinálod a tetejét, egy bejáratot készítve rajta. Majd ráteríted a fóliát és a kiásott földet is ráteríted. A hordóba szódagépből széndioxidot szoktam engedni a gabonára ez az esetleges kikelt petéket megöli.
    A búza, árpa, zab, rozs simán megfőzve és ízesítve is fogyasztható. A zab télen előnyös melegítő hatása van, tele energiával, zabos leszel tőle mint a ló.

  28. Frankó! Bizonyára sokan fognnak egymillióért /fő konzervtartalékot vásárolni.
    Szerencsére ez nem akkora pazarlás, mert a kifizetett összeg nagy része haszonként realizálódik az előállító részére…
    Mielőtt mindenki berendel, úgysem kell már semmire pénz alapon, azért olvassátok el az összetevőket (elsősorban telített zsír és szénhidrát).
    Hallottatok már a zsíros bödönről?
    Szénhidrátnak megteszi a rizs, tészta, tarhonya, burgonyakeményítő is.
    Ha csak az energiára megyünk rá…

    Félre ne értsetek, jó, hogy van infó erről a linkről, de legyünk őszinték: hányan engedhetik ma meg maguknak ezt a luxust (4 fő esetén 5 milla / 1 év túlélés alapvetően zsírokon)?

    Persze Tiborbá már feszegette, hogy a „túlélésben” anyagi alapon fogunk szelektálódni, de ezt még sztem. Darwin elvei felül írhatják :-).
    Vagyis akinek nincs párezer EUR, hogy a fotelból megrendelje legújabb megnyugtató kényelmet biztosító életbiztosítását, fogjon ki a vaterán egy zománcozott zsíros bödönt, és töltse fel egy vidéki ismerősnél jófajta házi zsírral. Garantálom, hogy nem fogsz rajta bukni, mert max. szétosztogatod csemegeként a családban…
    Az egyéves EU élelmiszer vésztartalékból készített ételek ízéről sajnos nincs információm.

    Biztos vagyok benne, ha -bármi miatt- jó egy hónapnál hosszabb ideig elszeparáltan kell élnünk, mindig lesz olyan holmi – eszköz – gyógyszer – élelem – történés, ami miatt a dolog nem fog menni. Ha nincs újraszervezés, igazán csak a „szerencsében” bízhatunk.

    Ha nem értesz egyet, kíváncsi lenék, vajon ha tudnánk, hogy a Földről fél év alatt elszivárog a légkör, mit kezdenél a helyzettel? Létrehoznál egy légkör-generátort? Vásárolnál oxigénmaszkokat, levegőtartalékot? Lássuk be, bár a hasonlatom sántít, de alapvetően vonhatunk párhuzamot, mert ennyire porszemek vagyunk a magunk egyéni valójában!

  29. Akkor már inkább az osztrák készletből pár fehérjekonzerv, de azt akár hazai testépítő szalonokban is beszerezhetjük.
    Ott is hiányolom, hogy pl. a „folyékony desszertre” nem gondoltak… Én ragaszkodnék kedvenc desszertjeimhez is ezekben a készletekben :-).

  30. UPDATE: hat hetes csúszásban vannak a gyártással az egyéves VT készletek terén. Kábé mindenki rástartolt. Gondoltam jelzem.

  31. Ahogy tapasztalom, vasárnap óta itthon is beindult a kajavásárlás. Már „nemprepper” kinézetű emberek is megrakott bevásárlókocsikat tologatnak, és szégyenlősen sutyorognak.

  32. Én most végeztem a sokadik nagybevásárlással. Nem „konzerv és világvége”, csak szimplán full feltöltöttem a hétköznapi készleteket, de azt nagyon. Felőlem lezárhatnák a területet. Én nem láttam senkit hasonló előre készülő bevásárlást végezni. Ettől még 37. Reinkarnatorr tapasztalhatta ezt.

  33. 36 Jövőnk
    Mi a fene az a VT készlet? Ne rejtjelezz már megint, főleg, hogy ezt még a Neten sem találom…

  34. vészeseti terv
    Elnézést!

    Update: most olvastam vissza, tényleg hülyén fogalmaztam, elnézést. Szóval hat hetes csúszásban a nevezett egyéves készletek gyártása.

  35. Gyúrt-e valaki teljes kiőrlésű lisztekből tésztát, és van-e hosszabb idejű tárolási tapasztalat?

  36. Nem tudom ki mit tapasztal, de metró lerabolva. Pennyben liszt élesztő kivételével meg tudtam tölteni két kocsit. Most először nem nézték rám furcsán az emberek, mert 4-5 ember is ezt csinálta.
    Anyámék meg bevásároltak nyárig és bezárkóznak. Az mondjuk vicces volt miután évek óta mondom nekik, hogy tartalékoljanak, most ő hívott fel, hogy vásároljak be? totál pánik

  37. 41.
    Kenyérsütö gépben teljesen jol müködik, bár abban szinte tökmindegy, valoszinü a homokbol is csinálna sokkal jobb kenyeret mint a bolti.
    Amig van áram egy igen hasznos eszköz.
    Hogy tovább elálla mint a sima liszt kétlem, mert miért is tenné.

  38. 41
    Én használok aktívan tk lisztet. (Tk tönköly). Csináltam már belőle tésztát, süteményt, rengetegféle pékárut.
    Általában 2-3havonta rendelek, és minőségromlást nem tapasztaltam. Rengeteg múlik itt is a tároláson! Én 2-3kg-onként tárolom lezárt vödörben/üvegben, így ha zsizsikes, lisztmolyos lenne, akkor is csak annyi liszt bánja. Egyik nyáron megjártam a molyokkal, de tanultam belőle.

  39. Csak egy tipp. A myprotein oldalon lehet „mogyoróvajat” kapni, most 2500 ft körül van kilója akciósan. Csak darált földimogyoró+az olaja. Van pasztás és darabos (az utóbbi finomabb magában szvsz) Fehérje és tápanyagtartalma brutál, vitamin és ásványianyag tartalma magas és szinte a végtelenségig eltartható szobahőmérsékleten is. Több mint fél éve van nyitva egy doboz, néha rájárok és még csak kis avasodást sem érzek rajta.
    Az usában volt valami lökött prepper (orvos?), aki kísérletképpen mogyoróvajon élt évekig, hogy bizonyítsa, hogy minden megvan benne ami kell a szervezetnek. Úgy tudom sikerült neki a kísérlet 🙂

  40. 46.Hegel:
    Köszi az infót, intézkedem! 🙂

  41. Azt írjátok, hogy a zsíros bödönt légmentesen le kell zárni, hogy ne avasodjon.
    De akkor miért vannak gyárilag lukak rajta?

  42. Szervusztok!

    Csak egy állítólagos értesülésről szeretnék írni.
    Állítólag az intelligensebb bűnbandák figyelik az internetet is és ők azért nem halmoznak fel különösen nagy mennyiségben élelmiszert, mert úgyis lesz, akitől elveszik.
    Kipécéznek néhány embert komolyabb tartalékokkal (pláne akit könnyű lenyomozni is) és ha tényleg SHTF (vagyis beüt a szar), akkor úgy 8-10-en felfegyverkezve odamennek, hogy jó lenne azt átadni. Ha tudják, hogy többen védik a tartalékokat, akkor 20-30-an mennek (ismét csak felfegyverkezve).
    Ezek az egyébként (békeidőkben) is tevékenykedő, de akkor a rendőrségtől tartó ma is jól szervezett bandák csak arra várnak, hogy megszűnjön a központi hatalom fennhatósága (úgymint rendőrségi kontroll) felettük, és ők veszik át a hatalmat.

    Tanácsom: ne hirdesse senki semmiféle fórumon (bár nehéz ellenállni a dicsekvésnek), hogy így meg úgy prepperkedik, mennyire tutira bevásárolt, mert ő lesz egy esetleges társadalmi szétesés első áldozata. Én szóltam…

    Persze meggyőződésem, hogy nem lesz társadalmi szétesés, de azért akivel erről beszéltem, szintén ezt gondolta, és mégis lett. (Bosnyák az illető és veterán katona, innentől gondolom nem szorul magyarázatra a dolog….).

  43. „Inteligensebb bünbandának” már most van nagyobb készlet ha gebasz van legyen-van miböl üzérkedni, persze ennek csak akkor van értelme ha helyre áll a rend és ér valamit a közben megszerzett pénz vagy arany.
    20-30 fös „bandát” fentartani, etetni, motiválni, „felfegyverezni” azért nem olyan egyszerü még béke idöben se hát még ha munkahelyi baleset éri közben egy némely kollegát.

    Lehet még idén feladat lesz a suliban.
    Van x konzervem meg egy 1mx2m bejárati ajtom ami kifelé nem golyoállo, egyszerü matek, ha ugy is mindegy a 20-30 fös banda fogy el vagy a tár ürülne ki elöbb.
    Pooenak ok. na de komolyan már nah.
    Tul sok zombis filmet néztél.

  44. Szeretnélek meg kérdezni titeket, hogy mit tudtok, meddig áll el a levespor, pudingpor, és van egy csomó minden ami el van jól téve, régóta. Lekvár, méz, savanyúság, csokoládé, stb stb, konzervek, persze van még kérdésem de előbb át kell néznem, hogy mik vannak. És mi van a teával?! A plikkes teára gondolok?!

  45. Bihari Enikő.
    Te erdélyi vagy:-). Plikkes tea. Nagyon jó:-).
    Levesporból ettem már olyant, ami 10 éve lejárt. Száraz helyen volt, nem csomósodott (golókásodot, ahogy ti mondjátok). És még az íze is jó volt. A pudingot nem eszem, de gondolom az sem lesz ehetetlen, ha száraz helyen tartod.
    Lekvárra vigyázni kell, mert abban megtelepedhet a botulin baktérium, de ha sütire (tésztára – tudod mire gondolok) teszed, a hő megöli. Savanyúság dettó, csak az nem főzhető, ha csak az uborkát nem akarod beletenni egy hentestokányba. Csoki eláll, legfeljebb kifehéredik, de ehető marad.
    Konzervvel óvatosan. Ha felpúposodik akkor kuka. Különben, ha jól hőkezelték, szavatosságon túl is eláll. Igaz akkor is óvatosan, mert az újfajta dogoz anyaga egy idő után kezd bomlani. Ha nagyon régi konzervet találsz, amikor már nincs semmi, kezeld hővel kb. 10 perc és ehető (100 fok). A botulint, a legnagyobb ellenséget megüli, a többit ki fos..d. Igaz ez elég rossz opció egy menekülős helyzetben.
    Egyébként szegény fejed. Hogy te miért települtél ide ki? Most aztán mehetsz vissza hazádba, mert ott még lesz valami biztonságod.

  46. 51. Bihari Enikő
    Nemrég kóstoltam egy négy éve lejárt levesport, tökéletes volt. Itthon ettem már tíz éve lejárt konzervet, annak sem volt baja. A seregben néha kaptunk 20-30 éves konzerveket, szintén ehetőek voltak. A méz lényegében bármeddig eláll, de konkrétan négyezer éves példányt már találtak és jó volt. A szemes ételek (bab, borsó, lencse) hőkezelés és esetleg vákuumfóliázás után szintén végtelenségig elállnak. A rizsnek még hőkezelés sem kell. Lényeg, hogy mindent száraz és lehetőleg hűvös helyen tárolj. A száraz fontosabb.

  47. 51 . Bihari Enikő

    Csatlakozom 52 vadegér és 53 gabiiii szavaihoz.
    Én meleggel tartósítok.
    Sütöben 100-110 fokra melegítem a magokat, 20-60 percig. Bab, borsó, lencse, liszt, búzadara… és a többit. Ez így steril és eláll a világ végéig.
    FONTOS, hogy ezt jól tárold, mert az illatára megjelennek a rágcsálók, bogarak.
    Vegyél lezárható (akár) műanyag hordókat, és ebbe tárold.
    kaphatsz pl. itt https://floravita.superwebaruhaz.hu/muanyag-hordo-120-l-es-ballon-bilincses-kek-t210864
    de a Jófogáson is, és máshol is árulnak egyszer használt hordókat.

  48. A plikkes tea az a staniclis tea? 🙂 egy hete ettem egy 4 eve lejárt knorr gombalevest, amit anno kiárusitásban vettem fillerekért. Finom volt, semmi bajom nem lett tőle. Lekvár, ha jól megvan csinálva 40 évig eláll. Nagyanyám II. Világháborúra készült lekvárjait 97ben örököltem, még most is van belőle… semmi bajuk.

  49. 51. Bihari Enikő

    Nálunk előkerült egy dobozka puncs főzős puding por 2013-ból. Semmi baja, eddig nekünk se 🙂

  50. Gyerekek,
    ez a néhány domboldalban fogott zsenge, tavaszi sáska,
    hmmm., kicsit megpörkölve fenomenális kulinális élmény volt!
    Ezután már nincs is kedvem a 2012-es konzerveken élni… 🙂

    Viccet félre téve, ismét kihangsúlyozom, a mai konzervek csomagolása és eltarthatósága alig fele, a korábbi csomagolásúaknak. Tehát egy 5-6 éve lejárt konzerv simán fogyasztható, de egy 1-2 éve vásárolt már elképzelhető, hogy nem fog tovább elállni. Ha megfelelőek a körülmények a házi lekvárokat emberöltőig is tárolhatjátok, akár a mézet, vagy az alkoholos dolgokat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük