(3097) Rémhír és terjesztése

Tibor bá’ szatirikus online+

 

Tisztelt hatóságok és ide tévedt olvasók. Mi nem állítunk semmit. Mi csak találgatunk, mert szeretnénk tudni az igazságot, a valóságot.

 

Demokráciában nincs rémhírterjesztés. Ebből következik, hogy Horthy alatt volt, Rákosi alatt volt, Kádár alatt is volt, csak nem figyeltek oda. Először Magyarországon a rendszerváltás óta nincs rémhírterjesztés, de most hirtelen megint lett. Lett, mert oda a demokrácia és lett rémhír, nem is kicsi és nem is kevés. Ugyanis rémhír az, ami mást mond, mint a hivatalos verzió, függetlenül attól, hogy igaz-e vagy sem. Ezek után nézzünk szét a piacon.

Egyre másra kérdőjelezi meg a média a koronavírus halottainak a számát, mert a hivatalos adat valahogy nem stimmel. Mára, február 11.-re a halottak száma elérte az ezret, de egyes hírforrások szerint a valós szám ennek a háromszorosa, míg más hírforrások szerint akár tízszerese is lehet. Megint más egy huszárvágással elintézi a dolgot és több, mint egy millió halottról beszél. Gondolom, ha lúd, legyen kövér alapon. Egy wuhani krematórium vezetőjének a telefonbeszélgetése kering az interneten, aki nem árulja el a valós számot, de azt lehet kivenni a szavaiból, hogy a mennyiséggel már alig tudnak lépést tartani. Napi 50 hullát égetnek, de ez nem mind tüdőgyulladásos halál. De mivel a nő hisztériásan azt üvöltözte, hogy a szokásosnál négyszer nagyobb a forgalom, ebből ki lehet számolni, hogy kb. 12 hulla a normális napi adag, 38 hulla a koronavírusos ráadás, naponta. A nő még azt is elárulta, hogy egy-egy hulla elhamvasztása 50 percig tart. Három kemence le van robbanva, és nincs aki megjavítsa, de a hullák csak jönnek, csak jönnek, nekik meg emelgeti kell őket.

Az is kezd elfogadott információ lenni, hogy a lappangási idő nem 14, hanem legalább 24 nap, de lehet, hogy ennél is több, és a „gyógyult” betegek tovább fertőznek. Valamint, aki átesett a betegségen újból megkaphatja egy némileg evolvált vírustól. Inkább vetették volna be az atombombát, mert az csak egyszer robban. Különben a korábban megismert koronavírusok által terjesztett betegségek lappangási ideje sose volt több 4 napnál.

Az se segít a helyzeten, hogy egyes állítások szerint a fertőzöttek felénél nem tudják megállapítani a tényt. Karantén helyett vidáman fertőznek tovább, amíg össze nem esnek.

Sokan szorgosan várják a tavaszt és a nyarat, mert akkor elképzelésük szerint a vírusnak annyi. Ha még nem fagyott szádra a mosoly, akkor most fog: Kiderült, hogy a vírust az UV nem öli meg. Nincs értelme beszerezni a kvarc égőket. Előbb fog kikészülni a tüdőd a gerjesztett ózontól, mint hogy a vírus feldobja a talpát az UV sugártól. És ezt nem kisebb tekintély hozta nyilvánosságra, mint a Lancet.

Gyerekkoromban úgy tanultam, és napjainkban is ezt harsogják a reklámok, hogy vírusra nem hat az antibiotikum. Ennek ellenére folyik a lázas kutatás és próbamenet, különböző vegyszerek bevetésével, mert a remény hal meg utoljára, és persze a rémhír. 😀

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

38 gondolat erről: „(3097) Rémhír és terjesztése

  1. Isten éltessen Tiborbá így utólag is! Csak annyit, hogy nyugaton pár éve feltalálták a Fake newst, ami voltaképp ugyanúgy funkcionál mint a rémhír-üldözni, kiirtani kell. Ahol Fake news van ott nincs demokrácia? Talán sosem volt..

  2. Örülök, hogy reagáltál a témára Tibor’bá. Éppen ezért linkeltem be két napja a cikket arról, hogy Magyarországon a rendőrség „lecsapott” egy rémhírterjesztő online oldalra. Akkor Gyarmaty megkérdezte, hogy mit akarok ezzel mondani. Most te válaszoltad meg.
    Nem emlékszem, hogy korábban, bármikor ilyen szigorúan vették volna a rémhír terjesztést. Nyílván megvan az oka. Talán mert mert ezek a „rémhírek” közelebb állnak a valósághoz mint gondolnánk. Mindenesetre épp ezzel az akcióval árulták el magukat, nevezetesen, hogy a valós helyzet sokkal rosszabb mint a hivatalos verzió és nagyon nem szeretnék, ha ez nem tudatosulna a nyilvánosság körében. Egy szlovák közmondás illik legjobban a helyzetre, „Trafena hus zagaga” vagyis hogy mindíg a meglőtt liba gágog a leghangosabban…

  3. Hát, bárhogyan is boncolgatjuk ezt a témát, a hatályos Btk. szerint ami itt folyik, az bizony tökéletesen kimeríti VAGY a 337. §-ban leírt rémhírterjesztés VAGY a 338. §-ban leírt közveszéllyel fenyegetés tényállását.
    Hogy melyiket, az csak attól függ, hogy jelenleg Magyarországra „közveszély színhelyeként” tekintünk-e. Ha igen, akkor rémhírterjesztés, ha nem, akkor közveszéllyel fenyegetés. Büntetési tétel szempontjából egyébként mindegy.

    Ha egy rossz szándékú olvasó feljelentést tenne ezen tényállás(ok valamelyike) alapján, a nyomozó szerv kénytelen lenne lefolytatni a nyomozást. Reméljük, ilyen ember nem lesz, én biztos nem tennék ilyet.

    Aki egyébként lusta utánanézni a két tényállásnak:

    Rémhírterjesztés: „337. § Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. ”

    Közveszéllyel fenyegetés: „338. § (1) Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    (2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta.”

    Ezek a szigorú értelemben vett puszta tények.
    Hogy jól van-e így, az más lapra tartozik…

  4. Mindennel egyetértek, kivéve azzal hogy az UV nem öli meg.
    Linket azért kérhetünk vagy csak teszt poszt?

    Olyan nincs hogy az UV-C lámpa ne ölné meg, maximum hosszabb behatási idővel. Jó ha már bennedvan akkor nem öli meg az biztos..

    De tényleg nincs értelme beszerezni… hiába marad meg a tárgyakon is, szerintem nem az a fő útvonal, így a nyár sem fogja megállítani.

    Minden egyéb állítással egyetértek.

  5. A fiatalok nem tudják, mi az a hazudozás. 89 régen volt, én is fiatal voltam akkor, de tudjuk, hogy hogy ment a szarkenegetés minden téren. Kína ezt 21 századian csinálja, tehát végképp semmit sem szabad elhinni. A fiatalok viszont kínát az olcsó szupercuccok hazájának találják, fogalmuk sincs milyen egy intézményesített hazugságország, pláne egy világ. Ráadásul 2012-től már Magyarország van, sanszos 2028-tól a Magyar Királyság. A grófok már adottak, csak most NER lovagoknak hívják őket.

  6. 3- dara:
    Ha valaki árgus szemekkel végigolvassa a posztokat és a hozzászólásokat, akkor azt veheti észre, hogy életbevágó kérdésekre ijedten keressük a választ. Senki nem jelent ki semmit. Valamennyien tudni szeretnénk az igazságot, amit még a hatóságok se tudnak. Nem állítunk semmit. Kérdezünk. Meg akarjuk tudni a valóságot, és mert nem kapunk választ, töprengünk, hogy mi lehet a válasz.
    Parasztosan, nem azt mondjuk, hogy hétfőtől felemelik a hús árát (mert ez rémhírterjesztés lenne) Hanem azt kérdezzük magunktól, mi értelme lenne a húsáremelésnek? És, ha felemelik, meg tudjuk-e fizetni?

  7. Teljesen egyetértek Tibor bá’ val.
    De az is igaz, hogy a hatalom ha akarja olyan szemmel is nézheti, úgy is kezelheti a beszélgetésünket, hogy beleférjen a fent említett törvényi kritériumokba.
    Persze egy hosszas bírósági tárgyalás után kijöhet, hogy mégsem volt rémhír terjesztés.
    De akkor már mindegy. Ha esetleg el akarnák hallgattatni a Tibor bá’ blogját akkor el tudnák, ha maszatolnak egy kicsit. De szerintem ha lesz is ilyen akkor sem most lesz még. Ahhoz nem elég éles a helyzet. De remélem hogy nem lépik meg!
    Ebből látszik, hogy komoly a dolog! Mert elveszítették a humor érzéküket. A pániktól jobban tartanak mint konkrétan a vírustól egyenlőre.

  8. Én amúgy pesszimistább vagyok. Az ilyen kissebb országok mint mi akinek nincs se katonai műholdja, se beépült hírszerzői kb az átlagpolgár szinten állnak hozzá a dolgokhoz a felsővezetők is. Messzevan meg nincs…. Nem azért tiltják a rémhíreket most hirtelen mert tudják milyen veszélyes a koronavírus, hanem csak annyit tudnak hogy a jelenlegi híradások miatt a kórházak maszkellátása is veszélybe került.
    Nem véletlen állítottak át börtönöket is a gyártásra.
    Sem anyagiak, sem tudás, sem ember nincs a megfékezésre, marad a titkolózás meg a nyugtatgatás.
    Az összes többiben ugyanúgy találgatnak mint mi, hacsaknem jobban leszarják mint ezen oldal látogatói.
    Mikor meg eldugulnak a kórházak meg összeesnek az emberek addigra késő bármit is tenni.
    Sőt a magyar katonaság meg a járványügy lehet nem is látja azokat a videókat amiket mi, látták a keleti pályaudvarost mert a facebook az orrukba tolta és ennyi.
    —————
    Kínából ami kijutott most a” 3 gyerek hullazsákba videó” meg is jött hozzá a cáfolat:
    Anyuka a három gyerekével szeretett volna krumplit sütni, az ősszel ingyen kapott fűtőanyaggal. Ők meg nyílt tűzzel próbálnak kicsit melegíteni és főzni is, ami nem volt szerencsés. De az egész 2005-ben volt amúgyis szóval csak rémhír, nincs itt semmi probléma.
    ——-
    Aha persze. Majd ezzel a jódumával fognak hárítani ha netalántán végigfut a neten vagy valamely médiában.
    Jobban hangzik az ingyen fűtőanyaggal krumplisütés miatti mérgezés mint a vírus miatti vagy a karanténban éhenhalás ugye???
    De akkor is árulkodó hogy közös zsákba rakják őket és nyilván akkor se temetés se semmi, azonnal kremó…
    De ha minden rendben lenne akkor közös zsák se kellene.
    Illetve ha 2005-ben volt akkor miért is van mindenkin maszk meg az orvosok védőruhában???

    Gyanítom ezt meg kötelezően fel kell nekik telepíteni:
    https://index.hu/techtud/2020/02/12/a_kinai_allami_app_megmondja_hogy_kell-e_felni_a_koronavirustol/

    Nem mondják ki nyíltan de ez kb egy aktív nyomkövető lehet ha eddig nemlett volna nekik. Ha valakit akit megfognak hogy fertőzött a telója alapján pontosan tudni fogják kikkel találkozott, melyik pénztárnál fizetett, merre járt. Minden kontaktra automatik lelehet csapni. Ott ugye mindent a telefonnal fizetnek tehát nélküle nem mehet az ember.
    Azon sem lepődnék meg ha az új app pl az okosóráról lelopná az EKG, testhőmérséklet, stb adatokat, hallgatózna és a köhögést hall arra is bejelezne a központba stb…

    Persze jelez ha a közeledbe fertőzött van. Bárkit bárki ellen lehet hangolni. Nincs kapacitása a rendőrségnek? Majd a lakótársakkal behegesztetjük az ajtaját..
    Olyan ez mint tinder vagy a grinder társkereső. Kiírja ki hány méterre van a közeledben és éppen kit keres. Ez meg majd kiírja hogy fertőzött van a közeledben és ha túl közel kerülsz téged is megjelöl. Zseniális húzás mit ne mondjak.
    ———————————
    Őszintén, egy ilyesmi itthon sem lenne rossz. 25 napos lappangási időnél megtudnád mondani mikor és hol jártál visszamenőleg?

    Egy ilyen appal, pláne ha még kérdéseket is tesz fel és őszintén válaszolunk hogy ma fájt a torkom, holnap fostam, ekkor meg akkor javultam, de a nagymama ma meghalt stb sokat segítene a vírus megismerésében és terjedésében. Hőkamerás mobilokról nem is beszélve…
    Ha tudnám hogy nem szállítanak karanténba meg nem lőnek agyon még használnám is, közös érdek lenne. A vonaton lenne dohányzó, nemdohányzó, meg betegosztály is. 🙂 xd

    A grindr meleg társkeresőt is van amelyik ország arra használja hogy felkutassa a melegek pozícióját itthon meg ennek ellenére valszeg egész sok szexpartner meg barátság egymásratalál.

    Szóval normális helyen normálisan használva egy ilyen nyomkövető app, amelybe esetleg a testhőmérsékletnaplódat, vérnyomásodat, közérzeted stb is beleírogatod szerintem sokat segítene a vírus megértésében.

  9. Tibor bá’-nak respect, tökéletes válasz.

    Szerencsésnek érzem magam, hogy nem értek semmihez. így folyamatosan csak kérdések merülnek fel bennem. Kérdezek, feltételezek, de ki nem jelentek semmit, ahhoz túl buta vagyok, hogy bármiben is biztos lehessek.

    Ajánlom megszívlelésre az alábbi idézeteket is:
    Babits Mihály: Jónás könyve
    „,mert vétkesek közt cinkos aki néma.”

    Martin Niemöller
    Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,
    csendben maradtam,
    hisz nem voltam kommunista.

    Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
    csendben maradtam,
    hisz nem voltam szakszervezeti tag.

    Amikor a szocialistákat bezárták,
    csendben maradtam,
    hisz nem voltam szocialista.

    Amikorra engem vittek el,
    nem maradt senki,
    aki tiltakozhatott volna.

    Kedves jogász kollégák!
    Boncolgathatnátok a BTK alábbi paragrafussait is:
    Btk. 142. § Népirtás
    Btk. 143. § Emberiesség elleni bűncselekmény
    Btk. 258. § Hazaárulás
    Btk. 282. § Bűnpártolás

    Tudom vannak, akik a törvények felett állnak és, hogy a fentebb felsorolt cselekményeket ma még nehezen lehetne bizonyítani. De előfordulhat, hogy nem sokára
    olyan alternatív igazságot fogadunk el valóságnak, ami alapján már könnyen többekre rá lehetne húzni valamelyiket, édes szülőföldünk lakói közül.

  10. Illetve az is érdekelne, hogy mennyire vagyunk épp szemtanúi népek pusztulásának?
    No nem a vírusra gondolok.
    Ki fogja tudni később vizsgálni a hamu kupacokat, hogy az Ujgurok valóban fogékonyabbak voltak e a betegségre?
    Pár év múlva emlékezni fogunk e Tibetre?
    De a világban máshol is, vajon hány vezető eshet a „vírus” áldozatának?

  11. 9: ez tényleg lemaradt.. 🙁

    11: Még mindig nagyon jól látod a dolgokat! Ilyen káoszban és helyzetben mikor a hulla egyenesen a kremóba megy sokan vissza fognak élni a helyzettel. Politikai ellenség vagy csak úgyis utáltam a szomszédot… ? Majd lejelentem a hullaszagot. . problém solved.

    Visszatérve a kínai appra meg a hallgatózásra. Itthon is a többség már digitális lázmérőt használ. Az meg sípjelekkel jelzi ha 38 fok feletti és külön csipogással ha 39 vagy mégmagasabb.
    Szóval most próbálja meg a kormány felmérni az otthon maradt betegek számát..

  12. Fang Bin névre hallgató kínai ex-betegszállító (ha még ma élne, hullaszállító) egész pontosan leírta a vírus jellemzőit.
    Leírása szerint a tüdőnél kezdi meg lebontani az embert, az a legnagyobb felület és utána következnek a többi szerv is.
    kínaiakkal van tapasztalata, ők is emberek

  13. 13. Bazs
    A pontosság kedvéért ő újságíró (volt?).
    https://qz.com/1801361/wuhan-virus-citizen-journalists-fang-bin-chen-qiushi-go-missing/
    Igaz, hogy elsők között volt, azok közül, akik tudósítottak.
    Ne haragudj, kicsit pongyola a fogalmazásod. Van esetleg link hozzá? A pneumónia nyílvánvaló.
    Az igaz, hogy a kínaiak is emberek. Betegség szempontjából, viszont nem biztos, hogy ugyanúgy viselkednek. Lásd korábbi beszélgetéseink.
    Természetes aki békét akar, az készüljön a harcra.
    Ha ránk nem is hat ugyanúgy, jó lenne ismerni hiteles kórtörténeteket.

  14. 14.
    Azért a végén, mikor arról kezdett beszélni, hogy akár egy km-re is elviheti a szél a vírust-ami persze pletyka-rögtön elköszöntek tőle…ő még nem tudja, hogy 3 évet is kaphat rémhírterjesztésért…

  15. Fang Bin fordítása kínaiből angolra: troops from the military or police should already nail the apartment doors to the people and then burn down the houses. I think such statements are completely unbelievable, because how many thousands of men would it be necessary to block tens of thousands of apartments and how many weeks would these troops be occupied with? There may have been family members in these apartments who were not infected. If the Chinese government actually implemented such measures, China would certainly be economically outlawed for decades.

  16. 14. Python
    Ha tippelnem kéne, akkor ez már az elfogadtatás része.
    Vuhanban idáig is kijárási tilalom volt. Katonai vesztegzár alatt a város. Különböző jegyeket kapnak, ami feljogosíthatja őket egy-két dologra.
    Más vesztegzár alatt lévő területekről az volt az info, hogy a családok 1 tagja mehet ki kétnaponta élelemért.
    Helyi lakosok, úgy fogalmaznak, hogy igazából az egész ország vesztegzár alatt. Nem kell mindenhol bevezetni, elég, ha a csomópontokon nem lehet keresztül jutni.

    Érdekelne a korábban említett név nélküli vállalat. Mely irodáikat indították el?
    A Foxconn tegnap próbálkozott, ha jól rémlik, 10%-os termelést tudtak elérni.
    A kínai maszk gyártás 76%-os. Pedig az stratégiai eszköz jelen pillanatban. 100%-on sem tudta kiszolgálni az igényeket. A járvány indulásakor 4-szeres bért adtak, hogy ki tudják hozni a maximumot.

    Egyébként érdekelne, hogy bárhol máshol a világon gyártanak e megfelelő minőségű maszkokat?
    Nem műtőst, az van minden országban. Meg eldobható pormaszk is több helyen. Azok a híresztelések járják, hogy a járvány kitörésével külföldön nem is az állampolgárok vásárolták fel a maszkokat, hanem a kínaiak a nagykerekből és küldték haza. Szoktak emlegetni német gyártót. 3m? Én úgy tudom ő is kínában gyártat. Tehát tudunk máshol FFP3, N95, de inkább N100 maszkok gyártásáról?

  17. Anonim: Fang bin betegszállító volt. Elkezdett firkálni, nem újságíró eredetileg.

  18. 15. Blogger év videós blogger a fickó, szóval szerintem nem sajtós, de attól még fontos volt az amit csinált. Le is fogták gyorsan, de nem előzetesbe v. börtönbe csukták, mert akkor nagyon kilógott volna a lóláb. Ráfogták, hogy fertőzött és egészségügyi karanténba zárták…!

  19. 18. Bazs
    Ezen nem fogunk összeveszni. A történet szempontjából lényegtelen is.
    Azért, ha van egy jó forrásod az érdekelne, hátha van benne más érdekes is.
    Én mindenhol shopkeeper-t vagy citizen journalist-ot (ez akkor inkább blogger?) olvastam vele kapcsolatban. Ambulances nem volt sehol sem.

  20. Zárt fórumként kell üzemelni, egymás közt meg lehet beszélgetni.
    Ha elhiszi valaki a témát, akkor el, ha nem akkor meg nem. Semmi sem biztos, minden változik!

  21. 17. Anonim

    „Érdekelne a korábban említett név nélküli vállalat. Mely irodáikat indították el?”

    Nem fogom kiadni a részletes adatokat, betartom a rám vonatkozó szabályokat, viszont a munkaképtelenségre vonatkozó számot (kb. 20% az első megkezdett nap) fontos, közérdekű információnak gondolom, azért osztottam meg. Az irodák a fejlett régiókban vannak és a hír szerint egy híján (Vuhan) az összes elindult két hét után. (húsz körüli a nagyságrend országszerte, tehát a „légbőlkapottól” azért használhatóbb infónak gondolom, viszont többet én sem tudok)

  22. 17: akármelyik boltban akármelyik maszkot megnéztem.
    Made in China…..
    Orvosit bármely országban? Azt esetleg, de egyenlőre még a múltkor fotót is raktam be róla amit én vettem… Made in china
    Kínának akkora kapacitása volt maszkból hogy a világot ők látták el! Most meg nekik sem jut. Lehet következtetni…

    Itthon se kapacitás se tudás mondjuk egy 3M maszk gyártáshoz. Meg amúgyis, a sok mérnökkel meg kitudja milyen komoly emberekkel ellentétben én sokat dolgoztam gyártósoron. Láttam és tudom hogy a modellváltás, vagy újj modell előszítéshez rengeteg idő kell és ha csak 1-2 ember hiányzik óriásit esik a termelékenység.
    Vagyis előbb indulnak ők újra minthogy mi pótolni tudnánk a kapacitást…

  23. 22. Attila
    Megértelek és köszönöm a tájékoztatást!
    Ha lesz egyébb, remélem megosztod azt is!

  24. Gondolom a „bentlakásos” gyárakban próbálkoznak indítani a termelést.
    Biztos nem fordítva az az arány?
    Itt 10%-ot írnak mint amennyi visszatért:
    „az Apple beszállítója, a Foxconn újraindította a termelést a kiemelten fontos gyártási helyszínnek számító Csengcsouban, mindazonáltal eddig a teljes dolgozói állománynak csupán 10 százaléka tért vissza.”
    https://www.origo.hu/gazdasag/20200211-kina-okostelefon-gyartas-koronavirus-huawei-apple.html

    Ha indulnának az irodák, gyárak, az címlapos hír lenne. De amíg kijárási tilalomról szóló SMS-eket küldözgetnek meg áll a tömegközlekedés ne haragudjatok meg de én kétlem hogy csak Vuhan van stoppolva.
    Ha gonosz akarok lenni azt mondanám hogy az itthoniaknak azt hazudják az ottani irodákból hogy no problém, próbálkozunk. Aztán csak az egyetlen biztonsági őr volt aki felvette a telefont… xd

  25. Tisztelt hatóságok és ide tévedt olvasók. Mi nem állítunk semmit. Mi csak találgatunk, mert szeretnénk tudni az igazságot, a valóságot.

  26. Tisztelt ható-seggek, mi nem állítunk semmit és rémhírterjesztõk se vagyunk, de arra kérném önöket, ha valamelyik telepükön megjelenne Vírus Gyõzõ fönökségi kapcsolattartójuk, Koronával a fején, szóljanak ide újból. Addig is tiszteletteljesen, cidrizõ lábakkal, ijedtséggel az arcunkon figyelünk önökre mint felsõbbrendü-rangu hatalomra, akik majdnem olyanok mintha apáink lennének. Az apák pedig szentek és érinthetetlenek, csak szóljanak az erre látogató virusoknak idõben, nehogy véletlenül, elfelejtkezzenek a maguk-fajták kiváltságos helyzetérõl (mi tudjuk persze, de ezeknek nem tiszta a megkülönböztetés ugyanis alig valamivel rendelkeznek több agysejtekkel mint önök.)

  27. 27. 😀 😀

    Megfájdult a hasam a röhögéstől. 🙂

    Pedig sajnos nem vicc. De az előadásmód 5*

  28. 28 – Bazs:
    Kén dioxid kén égetéséből származik. Kén van a rossz minőségű szénben is. Igaz a fehérjékben is lehet kén, tehát fehérje (hullák) égetésnél is keletkezhet, de én azt hiszem itt most szenzáció hajhászással van dolgunk. Szénben sokkal több kén van, mint hullákban.

  29. Tibor bá ‘

    Meggyőztél, megint igazad van, akármennyire is fáj a tény, ami a kórság természetét illeti.
    A gyógyultak száma mai index publikáció
    négyezerhéttszázhatvannégy a halottak száma meg 1114
    Elnézést kérek, néhány szám nem működik a klaviatúrámon.
    Semmi okunk nincsen azt feltételezni, hogy a lappangási időben lévő betegek más arányban fognak meghalni vagy meggyógyulni.
    5 beteg közül meghal cirka egy.
    Számoljad ki,az elhalálozási rátát ,magadnak talán jobban hiszel !
    Ha közel 20 % jött ki jól számoltál.
    Igen igazad van egy kicsit kevesebb.

  30. 26. Tibor bá
    Nem vagyunk rémhirterjesztők, tehát nem kell senki elött mentegetőzni!
    Álljon itt a WHO igazgatójának az esti hirekben elhangzott nyilatkozata, amit, gondolom, ti is láttatok, és igyekszem emlékezetből, szószerint idézni:
    A virus jelenti manapság az emberiségre leselkedő legnagyobb veszélyt, olyannyira, hogy világterror jelenségnek is nevezhetjük. A fertőzés , amennyiben nem sikerül megfékezni, az emberiség 60 % is érintheti, világkatasztrófát okozva.
    És ezek után még te, kedves jó Tibor bá, te mentegetőzől?
    Nem kell mentegetőzni , halvány visszfénye vagyunk csak annak, amit ez az ember kijelentett, és ő biztosan nagyon jól tudja, miről beszél.

  31. 37.Bazs:
    Azt hiszem rossz linket adtál meg, ez a cikk nem arról szól, amiről írtál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük