(3045) A katasztrófa anatómiája

Tibor bá online

 

Az utóbbi időben sűrűsödnek a gazdasági összeomlás jóslatai. Lehet, hogy  túlzások,  de  ha  bekövetkezik,  akkor  már hiába kapálózunk.    Ezen    kívül    jobbra  balra   árvizek,    erdőtüzek tombolnak. Eddig  még  szerencsénk volt, de ez nem garantált mindörökre.    Jobb,   ha   tisztában   vagyunk a  következőkkel. Megjegyzem, két éve ez VIP fordítás volt.

A közelmúlt eseményeit szemlélve világosan kitűnik, hogy (elsősorban) az amerikai kormány nem volt tisztában azzal, hogy a lakosság milyen nagymértékben függ a hatóságok intézkedéseitől. Itt most elsősorban a 2010-es Haiti földrengésre, a Japán atomreaktor leolvadásra, a 2005-ös Katrína hurrikánra (Nem Orleans), az egészen friss Sandy hurrikánra (New York) gondolok.  Ennek pedig katasztrofális következményei vannak. Amikor bizonyos türelmi idő eltelte után az emberek rádöbbennek, hogy magukra vannak hagyva, és ész nélkül kezdenek el érzelmi alapon cselekedni, ami káoszhoz vezet, azaz a társadalmi rend teljes összeomlásához.  Erre pedig csak úgy tudunk felkészülni, ha megértjük a katasztrófa következményeinek a kialakulását. Vizsgáljuk tehát meg a katasztrófa anatómiáját! {a rendszer összeomlásának áttekintéséhez csak térben lehatárolt eseményeket vizsgálhatunk, aminek eredményeit nem lehet kivetíteni egy világméretű eseményre, ahol százmilliók kaotikus viselkedésével kell számolni}

 

Első fázis: A figyelmeztetés

A hatóságok általában mindent megtesznek, hogy a lehetőségükhöz képest időben figyelmeztessék a lakosságot.  Ennek ellenére mindig van egy bizonyos csoport, amelyik „jobban tudja”, és a hatósági figyelmeztetést nem veszi komolyan egyéni megfontolásokból kiindulva (félti a hátrahagyott vagyontárgyait). Ezek lesznek azok, akik az adott pillanatban el fognak rohanni a hipermarketekbe, hogy lepucolják a polcokat, mert a kereslet nagymértékben túl fogja szárnyalni a kereskedelmi raktárak készleteit. Akár sikerül készlethez jutni, akár nem, az összeomlás rövidesen elkezdődik.

 

Második fázis: A sokk és a félelem (az első két nap)

Amint a katasztrófa okozta sokkból felébrednek az emberek, a legnagyobb részük nem lesz képes adaptálni magát az eseményekhez, hiába próbálják felmérni helyzetüket, a vesztességeiket, és a jövőbéli kilátásaikat, miközben a hatóságok kétségbeesetten iparkodnak felmérni a helyzetet. Eközben a fel nem készültek elvárnák, hogy a hatóságok tegyenek is valamit az érdekükben. A valóság teljes súlyával akkor fog a vállaikra szállni, amikor rájönnek, hogy az elektromos hálózat összeomlása, a közlekedési utak romokkal való elzáródása megakadályozzák, hogy a készültségi anyagok (étel, víz, üzemanyag, higiéniai eszközök, tb.) elérjék a rászorultakat. Amint a tömegek rádöbbennek, hogy segítség nem érkezik, kétségbeesetten öntevékenységbe kezdenek, és ezzel beindul az összeomlás.

 

Harmadik fázis: Az összeomlás (3-7 nap)

Egy katasztrófa bekövetkezése után mindössze 3 nap kell ahhoz, hogy szabad rablás és totális káosz uralkodjon a közterületeken.  Sandy hurrikánt követve a State Island lakói könyörögtek segítségért a megválasztott önkormányzati tisztségviselőkhöz. Benzint, élelmiszert és meleg ruházatot kértek. „Meg fogunk halni, megfagyunk. Sok öreg van közöttünk. Értsétek meg! A segélyt hozó teherautóknak már rég itt kellene lenni. Már három nap is elmúlt.”

Bármi legyen is az ok, a katasztrófa bekövetkezésétől számított 3-5 napon belül a tömegek rádöbbennek, hogy maguknak kell megoldani a problémákat úgy, ahogy tudják. Jó példa erre az, ami New Orleans-ban történt. Az emberek rá voltak kényszerítve, hogy kezükbe vegyék a sorsukat, mert sem a helyi, sem a szövetségi hatóságoktól nem kaptak segítséget. A harmadik nap után bekövetkezett a tökéletes anarchia, ami fosztogatást és gyilkosságot jelentett. És mintha ez nem lenne elég, ebben az idő intervallumban üti fel fejét különböző betegség az összezsúfoltság következményeként. A Haiti földrengés után az elégtelen higiénia miatt kolera járvány indult el a hatalmas nemzetközi összefogás ellenére. A Sandy hurrikán nyomán, a menedékhelyeken vírusos fertőzés lépett fel, ami miatt ezeket be kellett zárni, hogy fertőtleníteni lehessen.

 

Negyedik fázis – konszolidáció (8…30 nap)

Vágyaink ellenére a károk helyreállítása egy lassú és bonyolult feladat, amihez komoly tervezés is szükséges. Általánosságban egy katasztrófa sújtotta városnak 1-2 hétre van szüksége ahhoz, hogy a helyreállítás elkezdődjön. Minden katasztrófa más és más, ezért jellegétől függően, egy-két hétre lenne szükség a normalizálás beindulásához, de nem ez a tipikus.

A Katrina hurrikán rombolása után 7 évvel, amely Louisiana egy részét letarolta, az állam még mindig a helyreállítás fázisában van, és a szakértők szerint, legalább még 10 évre van szükség ahhoz, hogy mindent helyre állítsanak.

Nem szabad elfelejteni, hogy a konszolidáció alatt alapvető fontosságú cikkekből, és erőforrásokból lehetnek még hiányok. Jó példa erre a jelenlegi állapotok New York-ban, ahol még mindig benzinhiánnyal küszködnek. Úgy tűnik, még hónapokra van szükség, ahhoz, hogy Sandy hurrikán okozta károkat helyre állítsák.

A fentiek fényében világossá válik, hogy mivel kell szembenéznünk. Nyilvánvaló, hogy hasonló esetre számítva az ivóvízen és élelmiszeren kívül, kellő üzemanyag tartalékra is szert kell tenni, mert katasztrófa esetén kizárólag csak magunkra számíthatunk, a hatóságok segítésére nem. Amennyiben sűrűn lakott területen élsz, tudnod kell, hogy a szabadon vásárolható cikkek hamar el fognak tűnni a polcokról.

Figyelj és tanulj a katasztrófa beszámolókból. Minden egyes alkalommal, amikor egy katasztrófa bekövetkezik, a forgatókönyv ugyanaz:

Figyelmeztetés,

Megdöbbenés,

Lerobbanás,

Konszolidáció.

Rágd át magad a katasztrófa hatásain, és állítsd össze, hogy bekövetkezés esetén mire lenne szükséged. Tárd fel a felkészülésed gyenge pontjait, és javítsd ki őket. Készülj fel lelkileg és fizikailag hosszabb áramszünetre. Minél jobban fel vagy készülve annál gyorsabban alkalmazkodhatsz az új helyzethez. Sandy esetében a fel nem készültek csak álltak és nézték, hogy az a kevés élelmiszer, ami az otthonukban volt, miként romlik meg és válik használhatatlanná. Ezzel szemben a felkészültek összeszedték az ételeket és kitették a hóba. A tervezés és a gyakorlás tökéletesíti a túlélést. Váratlan szituációkban is gyorsan találsz megoldást, ha előre foglalkozol a témával.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

11 gondolat erről: „(3045) A katasztrófa anatómiája

  1. Egy parallel scenario. Általanos.

    Elfáradtál a folyamatos aggódásba és várakozásba. Mivel mentálisan egészséges vagy ezért egy pár év és pár depressziós időszak után totális közönnyel fogadod az összeomlás első jelét.
    Apatetikus állapotod érthető, felkészültél rá hosszú évek tréningjével.
    Már 10 éve a raktárkészleted éppen legrégebbi darabjaid majszolod, így szád szélén most is megtalálható a reggeli olajos hal maradéka amit a májkrémkonzerv mellé toltál.
    Feleséged pánikol és idióta fejhangon mondogatja, hogy igazad volt”Bélám”! Most mi csináljunk?
    Nem tudod, hogy azért idegesít-e mert te megmondtad vagy azért mert állandó aggódásod folyományaként fellépő erekciós zavaraid rányomták bélyegüket házaséletedre és kissé elhidegültettek az elmúlt években.

    De mára már megtanultad az aranyszabályt és ehhez felhalmoztad a szükséges erőforrásokat. Egyszer kell berúgni és utána folyamatosan csak rátölteni 2 hétig, az alatt ha jó helyen laksz már meg is oldódott a kérdés. Még egyszer ellenőrzöd készleteid. Nyugtázod, hogy van elég bourbon whiskey és cola hozzá. A csúzli gumija jó és sok gömbölyű követ is gyűjtőttél.
    Hatradőlsz és kinyitod a sört, indulhat a mozi időszak.
    Először” Az egerek futkosása „című burleszket adják, majd az érzelmektől átszőtt” Keserves sóhajok az éjszakába”, ezt követi egy haborús- horror majd éjfétől egy főzőmüsor trendbontó alapanyagokból.?

  2. Ez felmelegített poszt, de annál értékesebb!

    Az összeomlás folyamatban van, napi szinten tapasztalható.
    https://delhir.info/2019/12/18/ruhes-szerbia-belgradban-novekszik-az-e-betegsegben-szenvedok-szama/
    „Rühes Szerbia! Belgrádban növekszik az e betegségben szenvedők száma“
    Ennek a kicsi állatnak nem kell vízum, nem kell útlevél. Ha ott van, akkor már itt is van.
    Ágyi poloska, és patkány biztosan van, és szaporodnak.
    A bajok világméretűen növekszenek.
    https://climenews.com/ujra-elkezdett-noni-az-ehezes

    Többet is lehetne itt mondani, tudnék is, de most mennem kell a boltba vásárolni.

  3. Tiborbától elnézést kérek, hogy nem egy WWIII-al kapcsolatban írt posztba illesztem be ezt a hozzászólást. Ezt 2016 decemberében publikálták. Van néhány itt megforduló hozzászóló aki jobban tudja értelmezni az ábrát, mint aki nem tőzsdézik. Ez a fő amerikai tőzsdeindex elmúlt 100 évét mutatja, és egy várható lefolyását. A képen olvasható a várható lefolyás okai.
    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=957gudgeon120516_2.jpg

  4. Szerintem a valóságban lassabban, több szálon futva, a tömeget az utolsó utáni pillanatig hitegetve fog zajlani ez. Először csak gazdasági válságok lesznek, hiánycikkek fognak megjelenni (pontosabban eltűnni), csempész és maffia csoportok tevékenykednek, esti kijárási tilalmak lesznek, vízkorlátozás, határvédelem, erősítése, stb.
    Az ilyen fent említett gyors lefolyású események max egy háború esetén lennének.
    Ráadásul térbeli különbözőség miatt az egyes fázisok is időben egymás mellett fognak élni.
    Mondjuk a végeredmény ugyanaz lesz, csak kínkeservesebb.

  5. “ A legtöbbször így alakul ki a válság: A határozatlan vagy többé-kevésbé határozott okból forrongó lélekben felbukkan egy teljesen őrült, látszólag tisztára lehetetlen gondolat, amely végül valóságnak látszik az áldozat előtt, a zaklatott szem, ha élénken fantáziál, egy idő múlva testi alakban véli maga előtt illúzióit. Ezek a lehetetlen gondolatok Dosztojevszkijnél erős, szenvedélyes vággyal kapcsolódnak és ennek az akaratnak a szuggeszciójában ezek a lehetetlen gondolatok a végzet elkerülhetetlen, eleve elhatározott rendelkezéseinek látszanak, amelyektől nem lehet szabadulni, mert a dolgok nem is történhetnek másképpen. A bomló, új alakot kereső lélek tovább építi fantáziáit, kombinálódnak a sejtelmek, az akarat a végtelenségig feszül, a képzelet megmérgezi a lelket.”
    http://epa.oszk.hu/00000/00022/00357/10859.htm

  6. Most is jönnek elő az időpontok:

    2020 január 14-én Kína és Oroszország olyan nagy hozamemelkedést jósol Amerikának, amitől a hitelpiacuk kiszárad. 2007 repríz

  7. Belegondolt már valaki, hogy mi fog történni a kutyákkal? Amikor már a „gazdi” nem tudja tovább etetni, mert nem lesz mivel, nyilván kizavarja az utcára. Magyarországon kb 2,5 millió kutya él. A háztartások kb 50%-ban tartanak kutyát. Ezek az összeomlás után hatalmas kiéhezett /veszett/ falkákban fognak az utcákon kóborolni…. Tényleg, Tibor bá, ha eljön az idő, hogy a három nagytestű kutyádat nem tudod már tovább etetni, hisz egyszer minden készlet elfogy, és nyílván a te saját ellátásod kap majd prioritást, akkor mihez kezdesz? Bizonyára nem várod majd meg hogy kiéhezve rád rontsanak, hanem még időben elzavarod őket… Kényelmetlen téma lehet a „kutyabarátok” számára a gondolat, hogy eljön majd a nap mikor a „blöki” is ellenséggé válik…

  8. 18.Zee

    Érdekes felvetés.

    Megeszik őket, előtte meg ők esznek meg néhány embert.

    Minden a folyamat lefolyási sebességén múlik. Ha a helyzet a lassú leromlás ,lesz idő megenni őket.Ha gyors, szétszélednek és-ahogy mondtad- falkákba verődnek.

    Van 3 kutyám, egyik megevési scenarió sem tetszik. Majd iszunk kecsketejet meg vadászunk őzekre. Azt már úgyis fogtak, szabályszerűen felhajtották a vadat.

  9. 8 – Zee:
    A 3 nagy testű kutya egy zavaros világban nagy érték. Már elgondolkoztunk rajta. Egyfelől előny, másfelől hátrány. A két legidősebb kifelé megy az életből. Nem sok, van nekik hátra. Nagy kérdés, hogy szerzünk-e helyettük másikat.

  10. Bizony, eljön majd egy „billenőpont” amikor minden háznál nehéz döntést kell hozni. Egy veszettség elleni oltás mindenesetre még jól jöhet….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük